Megtiszteltetés számomra, hogy annak a szertartásnak a főcelebránsa lehetek, amelyet Szentatyánk, XVI. Benedek pápa pontifikátusa harmadik évfordulójára emlékezve tartunk. Szeretnék szívből köszönteni mindenkit, aki eljött, hogy velünk együtt köszöntse a Szentatyát: mindenekelőtt a bíboros urakat, a püspököket, az állam képviselőit, a kollegáimat a diplomáciai testületből, a papságot és mindenkit, aki ennek a gyönyörű templomnak az oltára köré gyűlt egybe.

A pápa ünnepe mindig különleges lehetőséget kínál arra, hogy a római pápa, Szent Péter utóda küldetésének néhány vonását bemutassuk. Idén megkönnyíti a helyzetet az a tény, hogy a pápa néhány napja fejezte be lelkipásztori látogatását az Egyesült Államokban, ahol nemcsak az ország vezetőivel és az ottani katolikusokkal találkozott, hanem a nemzetközi és az amerikai társadalom legkülönfélébb csoportjaival is. Bizonyára sokan a jelenlévők közül követték a Szentatya útját és figyelték a megnyilatkozásait, amelyekkel elénk állította küldetését. Már az Egyesült Államokba való megérkezése előtt kifejtette egyik üzenetében:
„Püspök Atyák, veletek együtt választottam utazásom mottójául három egyszerű, de alapvető szót: »Krisztus a mi reményünk«.Tiszteletreméltó elődeim, VI. Pál és II. János Pál nyomdokain járva pápaként azért utazom első alkalommal az Egyesült Államokba, hogy ezt a nagy igazságot hirdessem: Jézus Krisztus minden nyelvű, fajú, kultúrájú és szociális helyzetű férfi és nő reménye... A keresztény remény üzenetét viszem magammal tehát az Egyesült Nemzetek Szervezetébe is, az egész világ képviselőihez. Valóban, a világnak minden eddiginél nagyobb szüksége van a reményre: a béke, az igazság, a szabadság reményére, de ez a remény soha sem valósulhat meg anélkül, hogy Isten törvényének ne vetnénk alá magunkat, mivel Krisztus hozta el teljességet, a kölcsönös szeretet törvényének parancsát.”

Amint látjuk, a Szentatya, Péter utóda, azokból a gondolatokból merít, amelyeket az olvasmányban halhattunk, ahol Szent Péter apostol így tanít: „Urunkat, Krisztust szentül tiszteljétek szívetekben, legyetek mindig készen rá, hogy mindenkinek megfeleljetek, aki csak kérdezi, mi az alapja reményeteknek. De ezt szelíden, tiszteletet tanúsítva és jó lelkiismerettel tegyétek, hogy akik Krisztusban való szép életetekért elhíresztelnek benneteket, a rágalmaikkal szégyenben maradjanak.” (1Pét 3,15-16) Pápaságának kezdetétől XVI. Benedek a kereszténység alapvető üzenetét próbálja közvetíteni a világnak, vagyis Jézus Krisztus szenvedésének, halálának és feltámadásának misztériumában való hiten alapuló reményt. Meggyőződésünk szerint olyan valakinek a tanúságtétele ez, aki Istentől különleges feladatot kapott, és aki a Szentlélek különleges segítségében részesül, amit a most hallott evangélium szavai is megerősítenek. Miután Jézus sok időt töltött tanítványaival, tudni akarta, hogy megértették-e, hogy ki is ő. Tudjuk, az apostolok nevében Péter így válaszolt: „»Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia. Erre Jézus azt mondta neki: »Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. Ezért mondom neked, hogy te Péter vagy, erre a sziklára építem Egyházamat.«” (Mt 16,13-19)

Krisztustól kapott különleges küldetésének megfelelően a Szentatya kötelességének érzi, hogy mindenhol hirdesse Krisztust, aki az út, az igazság és az élet. Erre a kötelességére utalt Benedek pápa az április 17-én celebrált szentmisében a washingtoni Nemzeti Stadionban, amikor ezt mondta: „Péter utódaként azért jöttem el Amerikába, hogy megerősítselek benneteket, az apostolok hitében. Ugyanazt kell újra hirdetnem, amit Péter hirdetett pünkösd napján, azaz, hogy Jézus Krisztus az Úr és Messiás, aki feltámadt a halálból, aki ül az Atya jobbján, és eljön ítélni élőket és holtakat. Nekem is az apostolhoz hasonlóan meg kell ismételnem a megtérésre és a bűnök bocsánatára szóló sürgős felhívást és kérni az Úrtól a Szentlélek új kiáradását az Egyházra ebben az országban.” Nemcsak a megtérésre szóló felhívás volt különösen fontos, hanem mindenekelőtt azok a látható gesztusok, amelyeket az Egyház nevében tett az egyes egyháziak által elkövetett bűnök kiengesztelésére. Az egész látogatás a pápa nagy érzékenységét jelezte azok iránt a kihívások iránt, amelyekkel ma az Egyesült Államokban és az egész világon az Egyháznak és a társadalomnak szembe kell néznie. A szabadság, az igazság, a szolidaritás, a hit és az értelem kapcsolata a pápa beszédeiben mindenki számára meggyőző magyarázatot adnak.

Az imént kihangsúlyoztuk, hogy XVI. Benedek pápa tanítása erejét és tekintélyét abból a küldetésből nyeri, amelyet Krisztus bízott rá. Hogy jobban megértsük pápaságát, célszerű megismerkednünk néhány olyan körülménnyel, amelyek emberi, keresztény és papi növekedésében szerepet játszottak. Ratzinger bíboros emlékei között rávilágít arra a tényre, hogy 1927. április 16-án, nagyszombaton született.

Így írja le a Szentatya az eseményt: „A családban gyakran emlegették, hogy a nagyhét végén, Húsvét vigiliáján születtem meg, s azt még inkább, hogy másnap kereszteltek meg az éppen előtte, húsvét éjjel megáldott vízzel. Az, hogy én voltam az első, akit megkereszteltek az új vízben, fontos figyelmeztető jel volt. Személy szerint mindig hálás voltam azért, hogy így az életem kezdettől fogva elmerült a húsvéti misztériumban. Ez nem lehetett más, csak az áldás jele. Kétségtelenül nem húsvétvasárnapon születtem meg, hanem nagyszombaton. De éppen ezért minél többet gondolok erre, annál jobban kiemelkedik emberi természetünk karakterisztikája, amely még vár a húsvétra, amely még nincs a maga teljes fényében, de bizalommal halad afelé.” A nagyszombatnak, annak a napnak a misztériuma, amikor az emberek által megölt és eltemetett Isten által okozott ürességen elmélkedünk, arra ösztönözte Ratzinger bíborost, hogy egy tanulmányt írjon a „történelem szombatjáról”. Ebben a művében a jövendő pápa megerősíti, hogy a mi földi időnk egy folyamatos nagy-szombat, Isten látszólagos hiányának az ideje, amikor Krisztus tanítványainak is üresség van a szívükben, amely egyre növekszik, és nem veszik észre azt sem, hogy az emmauszi úton Jézus maga van közöttük. Amikor a pápa az emberek által megölt Istenről beszél, akkor nemcsak azokról szól, akik nem hisznek Istenben vagy harcolnak az istenhit ellen. Mi, emberek öltük meg őt, visszautasítva az igazságot, a méltóságot, a szeretetet, az igazságosságot. Isten halála ezért vigasztaló a mi számunkra, mert ez a velünk való szolidaritásának a kifejeződése, velünk, akiknek szenvednünk és meghalnunk kell.

A Szentatyának ez a vizsgálódása a saját hittapasztalatán alapul, és példa a számunkra, hogy hogyan tegyük autentikusabbá és meggyőzőbbé a mi életünk tanúságtételét. A pápa az élete és tanítása révén a remény hordozójává válik. Küldetésében megerősíti és biztosítja Jézus szava, aki Péterhez így szólt: „Te Péter vagy, erre a sziklára építem Egyházamat, s a pokol kapui nem vesznek erőt rajta” (Mt 16,18). A világnak szilárd alapra van szüksége, hogy az emberek közötti kapcsolat jobb legyen, olyanra, ahol az emberi jogokat tiszteletben tartják, de ahol az isteni jogok is tiszteletben tartatnak. A pápa ezt fejtette ki az Egyesült Nemzetek Szervezete előtt április 18-án: „Elképzelhetetlen, hogy a hívőknek meg kelljen fosztani magukat hitüktől ahhoz, hogy tevékeny állampolgárok lehessenek. Soha senkinek ne kelljen megtagadnia Istent ahhoz hogy jogait élvezhesse”. A világnak világos szavakra van szüksége az igazságról, a hitről, a szabadságról és a szeretetről.

Ma hálát adunk az Úrnak Szentatyánk pápaságának harmadik évfordulóján azért is, hogy XVI. Benedek pápában ilyen biztos és bátor vezetőt adott nekünk. Bízzuk péteri szolgálatát a Szűzanya anyai pártfogásába ugyanazokkal a szavakkal, amelyekkel maga a pápa fejezi be a Spe salvi enciklikát: „A remény Anyja, Szentséges Szűz Mária, Isten Anyja, mi Anyánk, taníts minket veled együtt hinni, remélni és szeretni!”

Nyomtatóbarát változat