English version Italiano magyar változat
nyil Nyitólap
nyil Püspökök
nyil Katolikus Lexikon
nyil Könyvtár

Ajánló
Családjaink.hu
Eucharisztikus Kongresszus
Katolikus Karitász
Liturgia.hu
Magyar Kurír
Új Ember
Vatikáni Rádió
Szent István Rádió, Eger
Mária Rádió
nyil Katolikus média bővebben





A Katolikus-Zsidó Kapcsolatok Nemzetközi Bizottságának nyilatkozata
2008. november 13., csütörtök 12:56

A Katolikus-Zsidó Kapcsolatok Nemzetközi Bizottsága (ILC) – amely a Szentszék Zsidókkal való Kapcsolatokért Felelős Bizottságának és a Vallásközi Kapcsolatok Zsidó Nemzetközi Szervezetének (IJCIC) közös fóruma – november 9. és 12. között Budapesten tartotta huszadik találkozóját.

 

Az ILC találkozó, amely immár második alkalommal került megrendezésre Közép-Kelet-Európában, két házigazdája a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és Magyaroszági Zsidó Hitközségek Szövetsége volt. Az előző közép-európai találkozón, amelyet 1990-ben Prágában rendeztek meg, a résztvevők közös állásfoglalást tettek közzé, amelyben az antiszemitizmust Isten és az emberiség elleni bűnnek minősítették. A jelen konferencián a vallás társadalomban betöltött szerepéről és a zsidó-katolikus kapcsolatok kelet-európai helyzetéről folytattak megbeszéléseket.

A katolikus-zsidó párbeszédet növekvő barátság és közös egyetértés jellemezte az elmúlt évtizedekben, ami lehetővé tette, hogy igazságosságon és bizalmon alapuló légkör alakulhasson ki. Ezáltal a katolikus-zsidó párbeszéd a remény jele, és inspiráció lehet zaklatott világunkban. A barátság és az egymás iránti törődés új szellemisége fontos értékek, amelyeket felkínálhatunk társadalmunknak. Ennek egyik jeleként első alkalommal vett részt katolikus és zsidó fiatalok egy-egy csoportja – akik már az ILC találkozó előtt néhány nappal megkezdték munkájukat –, a rendezvényen teljes jogú delegáltként. A találkozó magyarországi helyszíne a szervezet azon törekvésére utal, hogy Közép- és Kelet-Európában erősítsék a katolikus-zsidó kapcsolatokat.

Magyarországon – és különösképpen Budapesten –, a katolikus és a zsidó közösségek látványos újjászületésüket élik a kommunista rendszer után, ez még inkább természetessé tette a helyszínválasztást.

A találkozó a Soát megelőző „Kristályéjszaka” hetvenedik évfordulóján, november 9-én, megemlékezéssel kezdődött. Felszólalt Dr. Erdő Péter bíboros, Magyarország prímása és Dr. Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnöke. Az eseményen idézték XVI. Benedek pápa megindító gondolatait.

A hivatalos nyitóünnepségen a Budavári Palotában beszédet mondott Walter Kasper bíboros, a Szentszék Zsidókkal való Kapcsolatokért Felelős Bizottságának elnöke, David Rosen rabbi, az IJCIC elnöke, valamint Erdő Péter bíboros és Feldmájer Péter.

Az ILC első ülésén – Vallás a civil társadalomban címmel –, előadást tartott Schweitzer József nyugalmazott főrabbi, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem volt rektora, valamint Theodore McCarrick bíboros, Washington örökös érseke. Schweitzer rabbi előadásában, amelynek középpontjában a magyar zsidó közösség elmúlt ötven éve állt, bemutatta a küzdelmet, amellyel mindkét közösségnek szembe kellett néznie annak érdekében, hogy vallásos közösségeket tudjon fenntartani olyan időkben, amikor a polgári társadalomban ennek nyilvános kifejezése nem volt kívánatos. McCarrick bíboros a társadalomban jelen lévő vallásos intézmények előnyeiről szólt – beleértve a transzcendens erkölcsi értékeket, a jótékonysági munkát, a médiában megjelenő kulturális értékeit – az Egyesült Államok jelenkori társadalmát hozva példaként.

A zsidó és katolikus vallás komoly kihívásokkal néz szembe a szekularizált társadalomban. A vallási értékek ma már nem mindenki számára elfogadottak, bár továbbra is döntő fontosságúak az egyén és a társadalom jóléte szempontjából. Minden társadalomnak tisztelnie és védelmeznie kell az emberi méltóságot és az emberi jogokat. Az ILC elismeri a képviseleti demokrácia pozitív értékeit, ugyanakkor hangsúlyozza az állam felelősségét a közösségek védelmezésében a szélsőségekkel szemben, beleértve az érzéketlenséget a vallási és erkölcsi hagyományok értékei iránt. A Bizottság vallási vezetői arra hívják a két vallás követőit, hogy vállaljanak szerepet a tisztelet és a közös egyetértés előmozdításában. A vallás szabadságát az egyének és a közösségek számára is biztosítaniuk kell az egyházi és a polgári hatóságoknak. Katolikusoknak és zsidóknak erkölcsi kötelezettségük demonstrálni a vallásos felelősséget a táradalomért, és a jövő generációját a vallásos értékekre oktatni. Ez különösen fontos a mai időkben, amikor idegengyűlölő, rasszista és antiszemita megnyilvánulások jelennek meg Közép-Kelet-Európa különböző részein. Az ILC továbbra is elítéli a vallásilag motivált erőszakot, és különös figyelmet szentel a keresztények elleni kirohanásoknak Indiában és Irakban, valamint a Közép-Keleten megjelenő antiszemita megnyilvánulásoknak.

A második nap középpontjában a kelet-európai zsidó-katolikus kapcsolatok jelen helyzete állt. A lengyelországi Stanislaw Krajewski a zsidók és katolikusok szociológiai összefüggéseiről beszélt Közép-Kelet-Európában, majd Schanda Balázs professzor átfogó képet adott arról a jogrendszerről, amelyben ezek működnek. Schőner Alfréd rabbi, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem rektora a magyarországi zsidóságról tartott előadást. Ezt követően az ILC résztvevői megtekintették a magyar zsidó és katolikus történelmi nevezetességeket.

Az est folyamán megemlékeztek Izrael Állam megalapításának 60. évfordulójáról, amelyet a Mazsihisz és Izrael Állam Magyarországi Nagykövetsége szervezett. Az eseményen felszólalt Aliza Bin-Noun Izrael Állam nagykövete, Walter Kasper bíboros és Mordechai Piron rabbi, az IJCIC elnöke.

A konferencia utolsó napján aktuális kérdésekről esett szó, munkacsoportokban a közös feladatokról, oktatási kérdésekről és a katolikus-zsidó kapcsolatok új vezetői generációjának felkészítéséről folytattak megbeszéléseket.

A munkacsoportok beszámolói alapján említésre méltók azok a kezdeményezések, amelyek az IJCIC és a Szentszék ortodox keresztény partnereit, valamint a marokkói muszlim liga tudósain keresztül az iszlám képviselőit is bevonná a közös munkába. Az oktatási albizottság javasolta, hogy közösen segítsék a tudás elterjedését, a vallások közötti párbeszédet, valamint a zsidó és katolikus ifjúsági vezetők csoportjának munkáját az ILC 2009 júniusában Castel Gandolfóban megrendezendő találkozóján.

A jelenlegi gazdasági válság felhívja a figyelmet az emberiség egységének és összekapcsolódásának fontosságára. A mostani krízisért nem okolható egyetlen vallási, gazdasági, társadalmi vagy nemzetiségi csoport sem. A Katolikus-Zsidó Kapcsolatok Nemzetközi Bizottságának tagjai különös aggodalmukat fejezik ki a közösség legszegényebb tagjai, kiváltképp a szegények iránt, akik a legtöbbet szenvedik el a gazdasági környezet drámai változása miatt. Törekednek arra, hogy eljuttassák hozzájuk a remény üzenetét, amely mindenkit arra hív, hogy újra és újra elkötelezze magát a gazdasági igazságosság és az emberi szolidaritás irányában.








Napi evangelium
Beteljesedett!
  Jn 19,12-42

>>> Napi evangélium
Eseménynaptár


PPKE



Legyen a kezdőlapom!      Mozgó ünnepek 2021-ig (pdf)       Mobil változat       RSS       Impresszum