English version Italiano magyar változat
nyil Nyitólap
nyil Püspökök
nyil Katolikus Lexikon
nyil Könyvtár

Ajánló
Családjaink.hu
Eucharisztikus Kongresszus
Katolikus Karitász
Liturgia.hu
Magyar Kurír
Új Ember
Vatikáni Rádió
Szent István Rádió, Eger
Mária Rádió
nyil Katolikus média bővebben





Magyar egyházi vezetők látogatása a Sándor-palotában
2008. december 3., szerda 10:53

Sólyom László köztársasági elnök magyarországi és határon túli magyar egyházi méltóságokat fogadott hivatalában december 2-án. A találkozón részt vett Erdő Péter bíboros, az MKPK elnöke, Kocsis Fülöp hajdúdorogi görög katolikus megyéspüspök, valamint a határon túli magyar katolikus egyházmegyék képviseletében hét püspök, köztük Német László, akit nyáron nevezett ki XVI. Benedek pápa Nagybecskerek főpásztorává.

A találkozó az állam és az egyház és a határon túli magyar egyházak között fennálló viszonyt kívánja reprezentálni – kezdte köszöntőjét az államelnök. Alkotmányos értelemben az állam és az egyház egymástól elválasztva működik, ez a jóindulatú és felszabadult együttműködés garanciája.

Egyes tevékenységek területén – mint az oktatás, a szegényekről, árvákról, elesettekről való gondoskodás – az egyház működése sokkal régebbi, mint az államé. Ezek most már közös feladatok, de az állam nagyrészt átadja ezek végzését az egyházaknak, megadva ugyanazon támogatásokat, mint a saját intézményeinek.

A köztársasági elnök kifejezte nagyrabecsülését az egyházaknak oktatási és karitatív tevékenységükért, hangsúlyozva ezek szükségességét. A jelenlegi gazdasági válságra utalva – amelynek mértéke és a vele járó nehézségek még nem tudatosultak az emberekben – Sólyom László arra kérte az egyházak vezetőit, hogy a kézzelfogható anyagi segítség mellett lelki támaszt is nyújtsanak a rászorulóknak.






Napi evangelium
Beteljesedett!
  Jn 19,12-42

>>> Napi evangélium
Eseménynaptár


PPKE



Legyen a kezdőlapom!      Mozgó ünnepek 2021-ig (pdf)       Mobil változat       RSS       Impresszum