Excellenciás Apostoli Nuncius Úr, Érsek és Püspök Urak, Főtisztelendő Általános Rendfőnök Úr, Kedves Paptestvérek, a Pálos Rend Főtisztelendő Tagjai, Krisztusban Kedves Testvérek!

Hétszáz esztendeje annak, hogy a Pálos Rend pápai elismerést nyert. 1308-ban viharos időszakot élt át Magyarország. Károly Róbertet, akit a Szentszék is támogatott, királlyá választották, de mellette mások is igényt tartottak a nemzet trónjára. Róbert Károly választásáról császári közjegyzővel készíttetett jegyzőkönyvet, hogy valami külső, hiteles fórum igazolja királyságának törvényességét. Ugyanebben az időben – és nem a nagy politikai eseményektől függetlenül – Gentilis bíboros pápai követként járt Magyarországon. Ekkor kapta meg a Pálos Rend tőle a pápai elismerést, amit Gyöngyösi Gergely, a Rend krónikása így ír le: „Az 1308-ik évben ugyanaz a pápai követ a nevezett rendfőnöknek és Remete Szent Pál testvéreinek Szent Ágoston Reguláját engedélyezte, s őket levelében Szent Kereszt Remetéinek nevezi. Hasonlóképpen engedélyt adott, hogy szerzetesi szabályokat alkossanak. Az említett Regulát örök emlékezetül levelébe foglalta, amint az a Buda fölötti Szent Lőrinc Kolostor levéltárában látható” (I. Remete Szent Pál testvéreinek élete, Pilisszántó 1998/2007, 51. old.).

Ez az esemény is egyfajta hitelesítés. De nem egy választásnak, nem egy politikai cselekménynek az igazolása, hanem egy hiteles és szent életformának a jóváhagyása, amely Magyarországon püspöki intézkedések alapján fejlődött ki, és amelynek karizmatikus megszervezője Boldog Özséb esztergomi kanonok volt. Ugyancsak Gyöngyösi Gergelynél olvassuk, hogy már Özséb előtt is voltak példák hazánkban a közösségi remeteéletre. Sőt, maga Özséb is esztergomi kanonok korában táplálta a város közelében élő remetéket. Erre emlékeztet a Pálos Rend címere is, közepén a csőrében kenyeret tartó hollóval, aki a pusztában táplálta Illés prófétát. Ez a holló maga Özséb lett, aki a remetéket kenyérre látta el. Cserébe azonban tőlük ennek a radikális, imádságos életnek a szeretetét kapta. Gyöngyösi Gergely szerint Özséb kiváltképpen a jogban volt jártas, és Gratianus mester Decretumának II. részéből az 12. Causa 1. quaestio-ja ragadta meg (uo. 32. old.). Ennek a kérdésnek a gyűjteményben az összefoglaló cím pedig így hangzik: „Sok tekintély parancsolja, hogy a klerikusok ne birtokoljanak semmit” (clericos nihil possidere multis auctoritatibus iubetur). Az egyes forrásszövegek előtt pedig ilyen tartalmi összefogalások állnak: „Minden klerikusnak meg kell tartania a közös életet” (C. 12, q. 1, c. 2, summarium); „A klerikus ne birtokoljon semmilyen evilági dolgot” (C. 12, q. 1, c. 5, summarium); „Semmivel sem törődjék Istenen kívül, mert ő lett az osztályrésze” (C. 12, q. 1, c. 6, summarium); „A klerikusoknak mindenük legyen közös” (C. 12, q. 1, c. 9, summarium). A szerzők között pedig, akiktől a szövegek származnak, találunk zsinatokat, pápákat, de ott olvashatjuk az élete végén a Szentföldre visszavonuló Szent Jeromos nevét éppúgy, mint Szent Ambrusét, Nagy Szent Gergelyét, vagy Szent Ágostonét. Természetesen mindez egy olyan életeszmény radikalitása, amely a szerzetesség kifejlődésének is az ösztönzője volt. Nem csoda, ha Boldog Özséb a remetékkel megbarátkozva fölfedezte a saját papi küldetésében is ennek a teljes odaadásnak a hívását. Nem valamiféle pogány nosztalgia vezette őt a közösségi remeteéletre, hanem éppenséggel katolikus hite és műveltsége, az Itáliában kicsiszolódott és művelt kánonjog képviselői, meg azoknak a remetéknek a példája, akik között az ő korában már bizonyára szép számmal voltak a magyarok, de akiknek az elődei még Szent István idején – Gyöngyösi Gergellyel szólva – „Itáliából, Lengyelországból, Csehországból jöttek és akik közül némelyek a pusztaságban laktak” (uo. 28. old.).

Közössége már a tatárjárás előtt kialakult, de igazán csak azt követően erősödött meg. A Szent Kereszt Kolostort Özséb Esztergom közelében 1250 táján építette. Egész mozgalmában a templomok és oltárok emelése, a hiteles keresztény lelkiség állt előtérben. Sőt, a közösségi élet megerősödésével maga Özséb kéri, hogy a Szent Ágoston szabályai szerinti életre térhessenek át. A krónika szerint 1262-ben maga Özséb ment néhány testvér kíséretében IV. Orbán pápához Szent Ágoston Reguláit kérve. Pál veszprémi püspök pedig pápai levél alapján engedélyezi számukra, hogy az ágostonrendiekhez hasonlóan éljenek.

A Krisztus-követés radikális útjáról szól a ma felolvasott evangéliumi szakasz: „A rókáknak odújuk van, az ég madarainak fészkük, de az Emberfiának nincs hová lehajtsa fejét” – ezt mondja Jézus annak, aki követni akarja őt. Aki pedig a Jézustól kapott meghívás után halogatni akarja a választást, annak így válaszol: „Aki az eke szarvára téve a kezét hátranéz, nem alkalmas az Isten Országára”. Ez az evangéliumi tanítás aktuális volt a XIII. században, aktuális volt 700 évvel ezelőtt, a pápai jóváhagyás idején, és aktuális ma is. Egyfelől időszerű a remetei hagyományokat is tisztelő szerzetesek közösségi élete, mert nagy jelet mutat fel zavart és széteső korunkban a magasabb rendű világ, Isten világa felé fordítja tekintetünket. Ő az, akit teljes szívünkből és minden erőnkből szeretni kell. De aktuális ez a határozott és nehézséget is vállaló lelkiség minden keresztény ember számára. A világi hívők is különlegesen szilárdak kell, hogy legyenek, ha igazi keresztényként akarnak élni. Mert nem konformista választás ma a keresztény élet. Az emberek többsége Európában sem gondolkodik és él következetes keresztény módjára. A hívőnek tehát vállalnia kell, hogy egy gondolkodásmódbeli kissebbséghez tartozik. Ami pedig még nehezebb: vállalnia kell, hogy hívő meggyőződése szerint él. Lelkiismeretesen dolgozik, pedig ki becsüli ma a hűséggel és szakértelemmel végzett munkát? Tisztelettel és igazság szerint beszél, hamisságtól és gyalázkodástól hangos korunkban. Nem ebben a földi életben akarja elfogyasztani és felemészteni mindazt, ami a keze ügyébe kerül, megfeledkezve a jövő nezmedékekről és a saját örök sorsáról. Hanem inkább mértékletességgel, fegyelemmel fordul a jövő felé. Áldozatok árán is elfogadja a gyermekeket. Vállalja életre szólóan a hűséget a házasságban. És akkor megérzi, hogy már ebben az életben százannyit kap örömből és boldogságból is, mint aki magának akarja habzsolni az élvezeteket. A bizalom, a viszontszeretet, a jövő, a családok, a nyelv, a nemzeti kultúra jövője, az emberiség jövője egy élhető bolygóként megőrzött Földön már ebben az életben reménységet, derűt, bizalmat ad, az eljövendőben pedig a teljes boldogságot ígéri.

Tanuljuk hát meg ma is Boldog Özsébtől és a szentéletű remetéktől és szerzetesektől a keresztény élet radikális igazságát, Krisztus hívó szavának ellenállhatatlan és megtisztító erejét. Ámen.

Az ünnepi szentmiséről részletes beszámoló olvasható a Magyar Kurír honlapján.

Nyomtatóbarát változat