English version Italiano magyar változat
nyil Nyitólap
nyil Püspökök
nyil Katolikus Lexikon
nyil Könyvtár

Ajánló
Családjaink.hu
Eucharisztikus Kongresszus
Katolikus Karitász
Liturgia.hu
Magyar Kurír
Új Ember
Vatikáni Rádió
Szent István Rádió, Eger
Mária Rádió
nyil Katolikus média bővebben





Sajtóapostolok VIII. országos találkozója
2009. augusztus 5., szerda 10:14

A Szombathelyi Egyházmegye meghívására ebben az esztendőben az egyházközségi lapok és honlapok szerkesztőinek találkozóját a szombathelyi Martineum Felnőttképző Akadémián tartják szeptember 25–27. között. A rendezvényen szó lesz a kisközösségi honlapok készítéséről, a plébániai lapok szerkesztéséről, templomi események szakszerű fényképezéséről, a sajtónyelv sajátosságairól. A résztvevők találkozhatnak Veres András megyéspüspökkel és Brenner Józseffel, a vértanúhalált halt áldozópap fivérével.

 

A programban az elméleti előadások mellett négy műhely (honlapszerkesztés, fotózás, kreatív írás, anyanyelvi műhely) is szerepel. Jelentkezéskor kérjük megjelölni, első, illetve második választásként ki melyik programon venne részt, hogy minden csoportba kb. ugyanannyi résztvevő kerülhessen.

A találkozó költségvetését a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége és a Szombathelyi Egyházmegye támogatja, a részvételi díj 9000 Ft/fő. Ez az összeg magában foglalja a szállás és a teljes ellátás, valamint a képzés díját. Az oda- és a hazautazást mindenki egyénileg oldja meg.

Jelentkezni a mellékelt regisztrációs lap elküldésével (sajtoapostol[kukac]gmail.com) és a MAKUSZ számlájára 4500 forint előleg befizetésével lehet (számlaszám: 11711034-20812700, kérjük a megjegyzés rovatba feltüntetni: sajtóapostolok találkozója, Szombathely).

Jelentkezési határidő: augusztus 20.
 








Napi evangelium
Hogyan adhatja testét eledelül nekünk?
  Jn 6,52-59

>>> Napi evangélium
Eseménynaptár


PPKE



Legyen a kezdőlapom!      Mozgó ünnepek 2021-ig (pdf)       Mobil változat       RSS       Impresszum