English version Italiano magyar változat
nyil Nyitólap
nyil Püspökök
nyil Katolikus Lexikon
nyil Könyvtár

Ajánló
Családjaink.hu
Eucharisztikus Kongresszus
Katolikus Karitász
Liturgia.hu
Magyar Kurír
Új Ember
Vatikáni Rádió
Szent István Rádió, Eger
Mária Rádió
nyil Katolikus média bővebben





Véget ért az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának ülése
2009. október 5., hétfő 16:25

Egyház és állam kapcsolatának az elmúlt húsz évben végbement változása volt a fő témája az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) rendes évi plenáris ülésének október 1. és 4. között Párizsban.
A találkozón ismertették a CCEE által készített tanulmány eredményeit, amelyben az egyes államokban az egyház és állam kapcsolatának szabályozására létrehozott modelleket és jogi megoldásokat vizsgálták meg. E témához kapcsolódóan tartott előadást Erdő Péter bíboros, a CCEE elnöke is.

Az ülés során a testület tagjai közé választotta Luxemburg és a Monacói Hercegség érsekeit, Joseph Soueif ciprusi maronita érseket, valamint Kisinyov püspökét.

Caritas in Veritate néven új bizottságot hoztak létre, hogy elősegítsék a püspöki konferenciák egyes társadalmi kérdésekben végzett lelkipásztori tevékenységének megismerését.

Az ülés végén – áttekintve a kontinens elmúlt húsz évének történetét és tapasztalatait – „Bízzál Európa!” címmel üzenetet fogalmazott meg a testület. (Az üzenet itt olvasható.)

A püspökök két levelet fogalmaztakt az ülés során: aggodalmukat fejezték ki a bukaresti katedrálist fenyegető építési munkálatok miatt, valamint támogatásukról biztosították Honduras népét és egyházát a jelenlegi nehéz politikai helyzetben.

A testület vezetőségét fogadta Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök. A találkozón szó esett többek között a francia laicizmusról, valamint az állam és az egyház kapcsolatáról Franciaországban.

Megtartották éves beszámolóikat a CCEE bizottságai és ismertették az előttük álló feladatokat. Ezek közül a soron következő események:
• November 12. és 15. között Rómában rendezik meg püspöki konferenciák média ügyekért felelős püspökeink találkozóját, amelynek témája: internet kultúra és egyházi kommunikáció. Hazánkat Kiss-Rigó László püspök képviseli.
• 2010. április 27. és május 1. között rendezik meg a migrációért felelős püspökök hetedik európai kongresszusát Spanyolországban, amelyen Cserháti Ferenc püspök vesz részt.
• „Ha békét akarsz, védd a teremtményt” mottóval európai zarándoklatra kerül sor 2010. szeptember 1. és 5. között Esztergom és Mariazell között, amelynek célja a teremtés védelmének előmozdítása.

A plenáris ülés további témái közt bioetikai kérdésekről tartott előadást Jean-Pierre Ricard bíboros, a gender-elmélet körüli problémákról beszélt André Vingt-Trois bíboros. Egyház és média kapcsolatát vizsgálta Angelo Bagnasco bíboros XVI. Benedek pápa szolgálatának szempontjából. Figyelemmel kísérve a Szentföldön élő keresztények helyzetét a testület aggodalommal figyeli a keresztények elvándorlását.

A Szentatya csehországi látogatásáról Frantisek Vaclav Lobkowitz püspök számolt be. A Papság Évének eddigi eseményeiről Josip Bozanić bíboros, a CCEE alelnöke tartott beszámolót.

A tanácskozáson jelen volt még Giovanni Battista Re bíboros, a Püspöki Kongregáció prefektusa, Dominique Mamberti érsek, a Vatikán államközi kapcsolataiért felelős titkára, André Dupuy érsek, az Európai Unió szentszéki nagykövete és Aldo Giordano prelátus, az Európa Tanács állandó szentszéki megfigyelője, valamint Baltazar Enrique Porrai Cardozo, venezuelai érsek, a CELAM alelnöke, Théodore-Adrien Sarr bíboros, a SECAM alelnöke.

A CCEE következő plenáris ülését, 2010. szeptember 30. és október 3. között Zágrábban rendezik meg.

Forrás: Magyar Kurír








Napi evangelium
Példát adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.
  Jn 13,1-15

>>> Napi evangélium
Eseménynaptár


PPKE



Legyen a kezdőlapom!      Mozgó ünnepek 2021-ig (pdf)       Mobil változat       RSS       Impresszum