English version Italiano magyar változat
nyil Nyitólap
nyil Püspökök
nyil Katolikus Lexikon
nyil Könyvtár

Ajánló
Családjaink.hu
Eucharisztikus Kongresszus
Katolikus Karitász
Liturgia.hu
Magyar Kurír
Új Ember
Vatikáni Rádió
Szent István Rádió, Eger
Mária Rádió
nyil Katolikus média bővebben





A bajbajutottak szolgálatában
2010. november 19., péntek 11:16

Árpád-házi Szent Erzsébet napja egyben a Katolikus Karitász ünnepe is. Egyházunk segélyszervezete ebből az alkalomból teszi közzé beszámolóját utóbbi időben végzett munkájáról.



A Katolikus Karitász Egyházunk hivatalos segélyszervezeteként az evangélium szellemében végzi a szegények és rászorulók támogatását. Országszerte 700 plébániai csoportban mintegy tízezer önkéntessel van jelen az összes egyházmegyében. A Karitász országos hálózatán keresztül hazánk minden tájegységén működtet csoportokat, akik környezetükben segítik a rászorulókat.

Egyházunk nagy ünnepeihez kapcsolódóan, évente több alkalommal igyekszik lehetőséget teremteni a segélyszervezet munkájának megkönnyítésére. A nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtés alkalmával templomainkban egy őskeresztény gyakorlatot idéztünk fel azzal, hogy a szegényeknek szánt élelmiszereket az Isten házában gyűjtöttük össze.

A rászorulókkal való állandó törődés mellett ez az év komoly nehézségek elé állította a Karitász munkatársait. A tavaszi árvíz, a viharkárok és a néhány héttel ezelőtti vörösiszapár alkalmával azonban példanélküli összefogással segített az egész ország a bajba jutott családokon.

Segélyszervezetünk az első percektől kezdve jelen volt az árvízi és vihar sújtotta helyszíneken. A nagylelkű adományokból összegyűlt 255 millió forintból családok ezreit látta el tartós élelmiszerrel, ivóvízzel, takarókkal, tisztítószerekkel és gyógyszerekkel. Az újjáépítés során önkéntes szakértők segítették a munkálatokat, valamint építőanyaggal, eszközökkel, majd bútorokkal és háztartási felszerelésekkel segítette a szervezet – és segíti a mai napig – a rászorulókat. Az épületek helyreállítása mellett fokozott figyelmet fordítanak a tönkrement veteményesek miatt nehéz helyzetbe került családokra is. Az ősz folyamán mintegy 500 zsák étkezési burgonyát és 2 tonna paprikát osztottak szét a bajbajutottak között.

Az elmúlt időszakban a Karitász összesen 300 árvíztől sújtott lakást újított fel, amelyhez – elismerve a szervezet munkáját – több nagyvállalat is támogatást nyújtott.

A nyár során az otthonukból kitelepített családok gyermekei számára több turnusban szerveztek táborokat, amelyek keretében összesen 340 gyermek vett részt. A tanév kezdetekor pedig 800 darab, füzetekkel megrakott iskolatáskát és élelmiszercsomagokat osztott szét a szervezet az első és másodikos gyermekek között.

Még zajlott az árvízi helyreállítás, amikor október 4-én Devecser és Kolontár térségét elöntötte a vörösiszap. A katasztrófát követően a Karitász azonnal élelmiszerrel, tisztítószerekkel, védőfelszereléssel, szálláslehetőséggel és lelkisegély-szolgálattal igyekezett az áldozatok segítségére sietni.

A szervezet gyűjtést indított, amelyhez bel- és külföldről egyaránt lehetett csatlakozni. Hazánk lakossága újabb gyors összefogásról tett tanúbizonyságot: három hét alatt 800 önkéntes érkezett a helyszínre, hogy kétkezi munkával segítse a nem veszélytelen kármentést és a vörösiszap eltakarítását. A gyűjtések eredményéből – az árvízhez hasonló módon – a tárgyi segítségnyújtás mellett a családok életének újrakezdését is nyomon követi és támogatja a szervezet.
A Katolikus Karitász folyamatosan hívja és várja önkéntesek jelentkezését, akik Szent Erzsébet példáját követve vállalnak részt a szegények megsegítésében.

A segélyszervezet hálásan köszöni minden hívő nagylelkű adományát, amely lehetővé teszi a szegények és bajbajutottak folyamatos támogatását.

Budapest, 2010. Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepén

Katolikus Karitász

 








Napi evangelium
Beteljesedett!
  Jn 19,12-42

>>> Napi evangélium
Eseménynaptár


PPKE



Legyen a kezdőlapom!      Mozgó ünnepek 2021-ig (pdf)       Mobil változat       RSS       Impresszum