English version Italiano magyar változat
nyil Nyitólap
nyil Püspökök
nyil Katolikus Lexikon
nyil Könyvtár

Ajánló
Családjaink.hu
Eucharisztikus Kongresszus
Katolikus Karitász
Liturgia.hu
Magyar Kurír
Új Ember
Vatikáni Rádió
Szent István Rádió, Eger
Mária Rádió
nyil Katolikus média bővebben


PPKE


Orosz Atanáz a Miskolci Apostoli Exarchátus püspöke
2011. március 5., szombat 12:10

A Szentatya, XVI. Benedek pápa Dr. Orosz Atanáz atyát, dámóci szerzetest és a Központi Papnevelő Intézet propedeutikus elöljáróját a Miskolci Apostoli Exarchátus püspök exarchájává nevezte ki, Panium címzetes püspöki székét adományozva számára, egyben nevezett Exarchátus területét a politikai közigazgatási határoknak megfelelően módosította, amely így most megegyezik Borsod-Abaúj-Zemplén megyével és 59 parókia tartozik hozzá.

* * *

Orosz Atanáz 1960. május 11-én született Nyíregyházán. Édesapja görög katolikus pap, akinek nyolc gyermekéből ketten lettek papok.

Filozófiai és teológiai tanulmányait a mostani Pázmány Péter Katolikus Egyetemen végezte kitűnő eredménnyel, ahol licenciát, majd doktorátust szerzett teológiából 1984-ben. 1985. augusztus 4-én szentelték pappá Budapesten.

1985-1987 között morális teológiát tanult Rómában a Szent Alfonz Akadémián, ezzel egyidejűleg patrisztikus tárgyakat hallgatott az Augustinianumon, valamint liturgikus és ökumenikus tárgyakat a Pápai Keleti Intézetben. Rövid ideig káplán volt Máriapócson és Budapesten.

Római tanulmányai befejeztével 1989-ben a Nyíregyházi szeminárium tanulmányi prefektusa lett. 1991-től 1993-ig noviciusként a Chevetogne-i bencés kolostorban élt Belgiumban. 1993 és 1995 között a nyíregyházi szeminárium rektora, majd 1995-ben négy évre visszatért Chevetogne-ba, mint szerzetes a jelenlegi hajdúdorogi püspökkel, Kocsis Fülöppel. 1996. július 19-én tett szerzetesi fogadalmat.

Chevetogne-ból visszatérve 1999-ben szerzetestársával közösen megalapították Dámócon a Feltámadás kolostort. 2008-tól Kocsis Fülöp püspökké szentelésétől egyedül élt a kolostorban a szigorú szerzetesi életszabályok szerint. 2010-től a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a Budapesti Központi Papnevelő Intézet propedeutikus évének elöljárójává választotta.

A bizánci teológia kompetens szakértője. Számtalan cikket és könyvet publikált, nem csak a patrisztika, hanem a bizánci liturgia és az ökumenizmus témakörében is. Publikációi országosan és nemzetközileg is elismertek.

A bal oldali térkép a Miskolci Apostoli Exarchátus régi területét, a jobb oldali térkép az új területi határokat mutatja.








Napi evangelium
Az én házam az imádság háza.
  Lk 19,45-48

>>> Napi evangélium
Eseménynaptár


PPKE



A nap szentje

Dung-Lac Szent András és társai vértanúk
 
A nap 
szentje
 
A vietnami keresztények a 17. században az evangélium terjesztését példás életükkel és hősies helytállásukkal segítették elő. A szerzetesek és egyhármegyés papok mellett a legkülönbözőbb hivatású világiak is szenvedtek hitükért. A 117 vietnami vértanú nagyobbrészt bennszülött volt, a többi pedig misszionárius. Válogatott, kegyetlen kínzásokat elszenvedve és hitüket vérükkel megpecsételve lettek a vietnami Egyház magvetői. Kiemelkedik közülük Dung-Lac András domonkos szerzetes.II. János Pál pápa 1988. június 19-én iktatta őket a szentek közé.



Legyen a kezdőlapom!      Mozgó ünnepek 2021-ig (pdf)       Mobil változat       RSS       Impresszum