|
Feltámadt Krisztus! 2011. április 24., vasárnap 08:00  A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, amikor az Egyház amiatt örvendezik, hogy Jézus a halálból való feltámadásával minden embert megmentett a bűntől. A húsvétban az is megmutatkozik, hogy mi Isten terve az emberrel: a halál hatalma alatt álló régi emberből új embert teremt az örök életre. Jézus Krisztus saját példáján mutatja meg, milyen ez az új, megszentelődött ember.A húsvéti vigíliát követő, húsvétvasárnap hajnali ünnepi szentmise az V. századra vezethető vissza. A szertartás során, a szentlecke után a XI. századtól kezdődően éneklik a sequentiát, amely a feltámadt üdvözítő Krisztusnak, a mi húsvéti bárányunknak a dicséretét zengi. A húsvéti ünneplés részeként a húsvéti gyertya mindig a szentély vagy az oltár közelében áll. A húsvéti gyertya Jézusra, a „világ Világosságára” emlékezteti a híveket. Az Ószövetségben a bárány volt a zsidó húsvét eledele; ennek hiba nélkülinek kellett lennie, vérével megkenték az ajtófélfát, hogy az egyiptomiak elsőszülöttjeire lesújtó Úr a zsidók házait megkímélje. Ahogy a húsvéti bárány egykor megmentette a zsidókat, úgy mentette meg Jézus az egész emberiséget a haláltól. Ezért nevezi a kereszténység Krisztust Isten bárányának. A jelkép a húsvéti étkezésben is tovább él: sok helyen bárányt fogyasztanak vagy az arra emlékeztető sonkát. Az Egyház is megszenteli ezt a szokást a húsvét hajnali ételszentelés szertartásával. Húsvétkor az Úr feltámadását az Anyaszentegyház nyolc napon keresztül kiemelten ünnepli, amelyet például a mise végi áldáshoz kapcsolódó alleluja fejez ki. Húsvét nyolcada fehérvasárnappal, az isteni irgalmasság vasárnapjával zárul. A Jézus feltámadása feletti öröm azonban még ennél is tovább átjárja át az Egyház életét: az ennek szentelt húsvéti idő egészen a húsvétot ötven nappal későbbi pünkösdig tart. A szertartások rendje a püspöki székhelyeken |
Nyomtatóbarát
változat
Keresés a Bibliában:
|
|
Eseménynaptár |
 |