English version Italiano magyar változat
nyil Nyitólap
nyil Püspökök
nyil Katolikus Lexikon
nyil Könyvtár

Ajánló
Családjaink.hu
Eucharisztikus Kongresszus
Katolikus Karitász
Liturgia.hu
Magyar Kurír
Új Ember
Vatikáni Rádió
Szent István Rádió, Eger
Mária Rádió
nyil Katolikus média bővebben





Sokezren tüntettek az egyházi iskolákért
2004. december 15., szerda 13:38

A Budai Margitosok Baráti Körének felhívására az Oktatási Minisztérium előtt békés demonstrációra gyűltek össze december 14-én 15 órakor a katolikus, a református, az evangélikus és a zsidó egyház közoktatási intézményeinek képviselői az ország minden részéből, hogy felhívják az oktatási miniszter, a kormány és az egész magyar közvélemény figyelmét: „a hitük szerint élő, hitüket megvalló emberek, az egyházi iskolába járó gyerekek, az ott dolgozó pedagógusok és munkatársaik egyenrangúak valamennyi állampolgárral”.

A rendezvényen a történelmi egyházak közoktatási intézményeinek vezetői mellett felszólalt Hoffmann Rózsa, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Pedagógiai Tanszékének vezetője, valamint Pápai Lajos győri megyéspüspök, az MKPK Oktatási Bizottságának elnöke.

 A demonstráció végén a tiltakozók petíciót adtak át az Oktatási Minisztérium képviselőjének.
(fotó: Csányi István, Paulik A.)

 

Pápai Lajos püspök beszéde
az Oktatási Minisztérium előtt tartott demonstráción

2004. december 14.

Szeretettel köszöntöm a Katolikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház, az Evangélikus Egyház és a Zsidó Hitközségek Szövetsége által fenntartott egyházi iskolák tanárait, dolgozóit, az ezekbe az iskolákba járó gyerekek szüleit és minden jelenlévőt, akik eljöttek erre a csendes demonstrációra.
Mi volt a célja ennek a csendes demonstrációnak?
Mindenekelőtt annak világossá tétele, hogy ezekre az egyházi iskolákra óriási szülői igény van. Aztán annak bemutatása, hogy milyen értékekkel gazdagítják ezek az iskolák az egész magyar társadalmat. Végül három dolgot szeretnék világossá tenni:

1. Alapvetően tévesek azok a demagóg megállapítások, melyek azt állították, hogy az egyházi iskolába járó gyermekek után több támogatást kaptunk, mint amennyit az önkormányzati iskolák kapnak diákjaik után. Ugyanis a fejkvóta azonos volt, a kiegészítő támogatás pedig amit az adófizetők pénzéből az önkormányzati iskoláknak az önkormányzat, az egyházi iskoláknak a minisztérium juttatott el, szintén azonos volt.
Hiszen a kormányzat mérte fel, hogy például 2002-ben az egy gyermekre eső kiegészítő támogatás mennyi volt országosan az önkormányzati iskolákban és ennek átlagát kaptuk mi az idén 2004-ben. Vagyis bár a kiegészítő támogatás fillérre pontosan azonos volt, valójában mégis annyival kaptunk kevesebbet, amennyivel a 2002-es összeg 2004-ben kevesebbet ért.

2. Aztán szeretnénk felhívni a társadalom figyelmét arra, hogy a 2005-ös költségvetés tervezete milyen diszkriminatív módon akarja csökkenteni az egyházi iskolák finanszírozását. Bár mi szerettünk volna érdemi tárgyalást folytatni a minisztériummal – ezt annak idején Medggyesi Péter miniszterelnök meg is ígérte, - hogy nem fognak rólunk  dönteni nélkülünk – de erre nem került sor, csak a döntések közlésére. Mikor pedig a Hiller miniszter úrral történt megbeszélés egy kis reményt adott arra, hogy talán mégis figyelembe veszik sérelmeinket, a parlamenti szavazás világossá tette, hogy ez a reménység megalapozatlan volt.  
A kormányzat az állami iskolákban a normatív támogatást 10000,- Ft-al egészíti ki, amit minden iskola megkap, kivéve az egyházi iskolák. A mi iskoláink diákjai után nem fog járni a bejáró normatíva. Még mindig bizonytalan pedagógusaink és egyházi iskoláink dolgozóinak közalkalmazotti státusza, és a kiegészítő támogatást is csökkenteni akarják.
Így nem marad más választásunk, mint az Alkotmány Bírósághoz, a hazai és a nemzetközi nyilvánossághoz fordulni, hiszen ezek a döntések sértik az alkotmányt, a Vatikánnal kötött megállapodást, az esélyegyenlőséget és súlyosan diszkriminálják az egyházi iskolákba járó gyermekeket és szüleiket.  

3. Végül még egy dologra szeretném felhívni a figyelmet. A demagóg propaganda most arról beszél, az egyházak, a papok megint pénzt akarnak. Ez egyszerűen megtévesztés. Itt magyar állampolgárok vannak, akik ugyanúgy fizetnek adót, mint mások, gyermekek vannak, akiknek ugyanolyan jogaik vannak, mint a többieknek. S ha őket azért diszkriminálják, mert egyházi iskolába járatják gyermekeiket, akkor ez ellenkezik az Alkotmánnyal. Az egyházi iskolákba járó gyermekek támogatása nem kegyadomány, az éppolyan kötelessége az államnak, mint az önkormányzati iskolákba járó gyermekek utáni támogatás. Tehát itt nem az egyházak támogatásáról van szó, hanem magyar adófizető állampolgárok alapvető emberi jogáról, hogy tudni illik az állam biztosítsa gyermekeik számára az ingyenes közoktatást. S ha a lelkiismereti és vallásszabadság nemcsak írott malaszt, hanem valóság a Magyar Köztársaságban, akkor az állam köteles a szülők világnézeti döntése alapján választott iskolákat finanszírozni, melyek állami feladatot vállalnak át. Nem kaptunk, nem is igénylünk több támogatást, mint az önkormányzati iskolák, és ezután is csak ezt az egyenlő elbírálást kérjük. Mi a magyar Katolikus Egyház, Magyarországi Református Egyház, az Evangélikus Egyház és a Zsidó Hitközségek Szövetsége egyházi vezetői pedig jelenlétünkkel támogatjuk híveink csendes demonstrációját, mert jogosnak ismerjük el követeléseiket. Ugyan sokszor megfogalmazzák szintén demagóg módon, hogy „az Egyház ne politizáljon” vagy „a papok ne politizáljanak”. Valóban a pártpolitikában mint egyházi vezetők nem kívánunk részt venni. De amikor emberi jogokról van szó, a vallásos emberek diszkriminációja elleni fellépésről, az már nem pártpolitika, akkor nemcsak szabad, hanem szükséges is állást foglalnunk.
Mikor vértanú elődöm boldog Apor Vilmos püspök 1944. Pünkösd ünnepén a győri székesegyházban félretette az előzőleg megírt prédikációját és helyette a szószékről tiltakozott az ellen, hogy a nyilasok gettóba hurcolják a zsidókat, a nyilasok azzal támadták, hogy miért politizál a győri püspök. És ma, 60 évvel később mi mindnyájan büszkék vagyunk rá.
Ez a csendes és méltóságteljes demonstráció nem irányult senki ellen. Ez a demonstráció valamiért történt. Ez a valami az emberi méltóság, az azonos emberi jogok, az esélyegyenlőség, a szabadság, egy szóval az Európai Unió egy tagállamához méltó polgári demokrácia.

Köszönöm mindenkinek a részvételt, és kérem, hogy ugyanilyen rendben és méltósággal távozzunk a demonstrációról.

A közelgő ünnepekre pedig töltse be szíveinket Isten békéje.

 

Demonstráció az oktatásért - Hoffmann Rózsa beszéde

Tisztelt Kollégák, Szülők, Nagyszülők, az oktatás sorsáért felelősséget érző Polgárok, kedves Diákok, Kedves Barátaim!

 Nehezen kezdem meg a beszédet, két ok miatt is. Egyrészt - bár a katedrához hozzászoktunk - idegen tőlünk az utcai szónoki szerep. Hogy rákényszerültünk mégis, nem a mi hibánk. Megpróbáljuk hát állni a sarat, mert rendületlenül hiszünk a sokaság szavának erejében. (Itt jegyzem meg, hogy az elmúlt órákban szárnyra kelt az a hír, hogy a Parlament mai pozitív döntései értelmében úgymond okafogyottá vált a demonstrációnk. Semmi bizonyosat nem tudunk. Ám akár igaz a hír, akár nem, azt jelzi, hogy a sokaság szavának igenis óriási ereje van még egy elbizakodott hatalommal szemben is.)   Másrészt torokszorító érzés és rendkívül nagy örömöm, hogy ilyen rengeteg ember eljött erre a békés demonstrációra. Itt vannak a négy történelmi egyház iskolaügyének hívei, az állami, önkormányzati, sőt, alapítványi iskolák küldöttei és szimpatizánsai is az ország úgyszólván minden végéből. Köszönjük!
 A kívülállók a mai napig azt hihették, hogy ha tanárok mennek ki az utcára, akkor ott csakis pedagógus béremelésért tüntethetnek. S lám, arra a csendes hívó szóra, amelyet az egyházi iskolák és a magyar közoktatás jövőjéért érzett aggodalom kiáltott szét alig pár nappal ezelőtt, ezrek és ezrek jöttek el szerte az országból. Hogy megmutassák - megmutassuk - az Oktatási Minisztérium, a Kormány, az Országgyűlés és a sajtó nyilvánossága jóvoltából az emberek figyelő szemének és fülének, hogy nagyon sokan vagyunk, akiknek nem tetszik az, ami az oktatásügyben történik. És nemcsak hogy nem tetszik, hanem azt akarjuk, hogy ezután megváltozzanak a dolgok.

 Az előttem szólók kifejtették már, hogy milyen igazságtalanul hátrányos megkülönböztetések érik a költségvetési törvény-javaslatban az egyházi iskolákat. Ijesztő és elfogadhatatlan, hogy tizenöt évvel a rendszerváltoztatás után amiatt kelljen a keresztény és keresztyén közösségnek aggódnia, hogy iskoláinak működését vajon milyen fondorlatos módon szándékozik a hatalom ismét megnehezíteni. Az, ami a költségvetési törvény oktatásfinanszírozásra vonatkozó fejezeteinek tárgyalása kapcsán az elmúlt hetekben napvilágra került, nem emlékeztet bennünket valami kegyetlen rossz és tragikus esemény-sorozatra? Vajon nem hasonlít mindez kísértetiesen arra, ami az 1948-as államosítást eredményezte? Vajon nem csupán annyi a különbség, hogy akkor a hatalom nyíltan kiáltotta ki ellenségnek a történelmi egyházakat, és közfeladatokat ellátó intézményeit egyetlen tollvonással megszüntette; ma pedig - kevésbé nyilvánvaló módon - a létfenntartást biztosító pénzügyi csatornák beszűkítésével kíván olyan helyzetet teremteni, amely az elsorvadásukhoz vezethet?
 Ha a Kormánynak még sincsenek ilyen sötét szándékai - amit nagyon remélünk -, akkor viszont nem értjük, miért hazudnak nekünk, mondván, hogy az egyházi iskolák eddig magasabb összegű támogatást élveztek, mint az önkormányzatiak? Hogyan lehet az, hogy felelős politikusok megcsavarják a számokat, és a matematika törvényeivel ellentétes eredményeket állapítanak meg? És miért akarják a 90 %-os többségben levő állami, önkormányzati iskolákat és pedagógusaikat manipulatív módon érzelmileg szembefordítani a csekély kisebbséget jelentő egyháziakkal, és a nem egyházakhoz tartozó alapítványi intézményekkel úgyszintén? Vajon nem tudják, hogy a hosszú évek óta kiéheztetett közoktatásban az igazságtalanul egyenlőtlen bánásmód és az igaztalan állítások heves indulatokat, békétlenséget és egyet nem értést válthatnak csak ki? Épp akkor, amikor az oktatásügy érdekében minden iskolapolgár összefogására volna szükség?

 Ez a december 14-i nap megrendítően demonstrálja épp ezt az összefogást. Ugyanis itt vannak közöttünk állami és egyházi iskolák pedagógusai, szülői, nagyszülői egyaránt. Egymással békében, és egyöntetűen tiltakozva az oktatásirányítás túlkapásai ellen. Lássuk, miért is csaptak oly magasra az elkeseredés lángjai, hogy világnézeti különbségre tekintet nélkül eljöttek a Szalay utcába a közoktatásért aggódók. Vegyük sorra, mi ellen emeljük fel itt ma a szavunkat.
1.) Jól emlékszünk még, hogy tavaly év elején az Oktatási Minisztérium olyan törvény-módosítást terjesztett be a Parlament elé, amelyben - az osztályozás alsó tagozatos megszüntetésével, az évismétlés megnehezítésével, a házi feladatok kiátkozásával és a később visszavont titoktartással - lényegében véve legalizálta a hanyag, tanulni nem akaró gyerekek lustaságát. A törvénymódosítás egészében véve nem az olyan klasszikus és tradicionális értékeknek kedvez, mint például a szorgalom, a kötelességtudat vagy a kitűzött célok érdekében tett erőfeszítések, hanem - a gyermekközpontúság álarca mögé bújva - a lazaságot, a rendetlenséget, az élvezeteknek való életet szentesíti. Tudjuk, a törvény ellen hét pedagógus szakmai szervezet emelte fel egyöntetűen a szavát : a Parlament mégis elfogadta.
2.) Ugyanez ismétlődött meg a Nemzeti alaptantervvel tavaly ősszel. Csak akkor már 11 szakmai szervezet fogott össze a kihirdetése ellen: mindhiába.
3.) Két éve jelentős mértékben, 10 %-kal csökkentették a kötelezően finanszírozandó heti óraszámokat, anélkül, hogy a döntést előkészítették volna. A pénzelvonás eredménye a délutáni foglalkozások jelentős csökkenése lett, aminek épp azok a gyermekek látják a leginkább kárát, akiknek különleges gondozását a Kormány másfelől fennhangon hirdeti.
4.) Ezekhez az előzményekhez szegődött társul a napokban tárgyalt költségvetési törvényjavaslat, amely számos téren tovább rontja a helyzetet. Ám a források csökkenése mégsem szolgáltat kielégítő magyarázatot arra, hogy miért tesz a Kormány különbséget az önkormányzati és az egyházi iskolába, óvodába járó gyerekek között, az utóbbiak rovására. Meg kell kérdeznünk: mi lehet az oka annak, hogy a más településről bejáró gyermek után csak akkor jár támogatás, ha önkormányzati intézménybe jár, de nem jogosult rá az, aki egyházit választott? Vajon miért kap ún. kiegészítő normatívát a gyermek után  csak az állami, és miért  nem kap az egyházi intézmény? Mi ez, ha nem diszkrimináció? Hogyan lehetséges, hogy egy önmagát demokratikus jogállamnak nevező rendszerben a törvényt beterjesztő Kormány világnézeti alapon tegyen különbséget gyermek és gyermek, intézmény és intézmény között, s az egyenlő bánásmód elvének sutba dobásával alkotmánysértést kövessen el?
5.) Meg kell kérdeznünk továbbá: vajon mi indokolja, hogy az alapfokú művészetoktatási intézmények költségvetési összegeit radikálisan csökkentik, függetlenül attól, hogy egyháziak vagy önkormányzatiak? Eszébe jutott-e az ötlet kigondolóinak, hogy a támogatás csökkenése miatt a művészetoktatási intézmények tucatjait kárhoztatja majd kapuinak bezárására a költségvetés? És hogyan fér össze az esélyegyenlőség hirdetett eszméjével a tervezett elviselhetetlen mértékű tandíjemelés ugyanitt? Ahová igen sok hátrányos helyzetű, köztük roma származású kisgyermek jár művészetet tanulni?
6.) A kétszintű érettségi bevezetése sok milliárd forintjába került eddig is, 2005-től pedig még inkább az adófizetőknek. Ha ilyen sok a pénz, vajon miért nem lehet azt tornatermek és uszodák építésére, vagy éppen a művészeti iskolák támogatására és az egyházi intézmények azonos mértékű finanszírozására fordítani?
7.) Az oktatási tárca most is folytatja azt az elfogadhatatlan gyakorlatot, hogy a költségvetési törvényben - mintegy alattomban - kívánja módosítani a Közoktatásról szóló törvényt. Ez némiképp még indokolható volna azokban az esetekben, amikor a módosításnak költségvetési, vagy legalábbis pénzügyi vonzata van. Teljességgel érthetetlen és indokolatlan azonban a beterjesztő azon eljárása, hogy szakmai kérdéseket kíván újraszabályozni a költségvetési törvényben.  Ilyen - sok más mellett -  például a testnevelés osztályozásának tilalma. Ezeket a javaslatokat semmiféle szakmai egyeztetés sem előzte meg. Emiatt a beterjesztett törvényjavaslat ellentmond a Jogalkotásról szóló törvény 20. és 27. §-ában foglalt kötelezettségnek, tehát nem felel meg az Alkotmány szellemének.
8.) Köztudott, hogy a testnevelés osztályozásának tervezett eltörlése miatt egyöntetűen tiltakoztak a sportvilág egyéniségei és szervezetei. Eddig mindhiába. Az oktatási miniszter nem méltatta párbeszédre a szakma képviselőit. Sőt, épp egy héttel ezelőtt olyan újabb módosító indítvány is született,  amely már generálisan megtiltaná nemcsak a testnevelés, hanem valamennyi művészeti tantárgy osztályozását az iskolák első-hatodik évfolyamán. Külön is felhívom a demonstrálók szíves figyelmét a módosítás indoklására, amely így hangzik: „Az oktatás korai szakaszában biztosítani kell az értékelés és a minősítés mellőzését.”

Mindezek után már csak egyetlen kérdést szeretnék feltenni az oktatásügy irányítóinak:

Tisztelt Uraim! Önök valóban azt gondolják, hogy ilyen módon lehet - az önök által fennen hirdetett - tudásalapú és demokratikus társadalmat építeni?

A mi válaszunk erre az, hogy NEM.
Hát akkor hogyan? - kérdezhetik. A választ az alábbi három pontba sűrítve adjuk meg:

1.) Követeljük, hogy a költségvetési törvény szüntessen meg mindenféle különbségtételt a közoktatási intézmények között, és részesítse azonos elbírálásban és juttatásban az egyházi és az állami, önkormányzati iskolákat, úgy, hogy egyetlen intézménytípus - így a művészeti iskolák - normatív támogatása se legyen kevesebb, mint az idei évben volt.
2.) Követeljük, hogy vonják vissza a költségvetési törvényjavaslatból az összes szakmai természetű indítványt, előbb egyezzenek meg a szakmával a javaslatokról. Amennyiben ez nem történik meg, akkor az Országgyűlés ne fogadja el ezeket!
3.) Követeljük végül, hogy látszat-egyeztetések helyett kezdődjék valódi párbeszéd  az Oktatási Minisztérium és a pedagógus szakma sokszínűségét híven reprezentáló szervezetek között a legszélesebb nyilvánosság bevonásával a közoktatás fejlesztésének és további alakulásának törvényben rögzített stratégiai kérdéseiről.

 Kedves Barátaim!
 Mi ma békés tüntetésre jöttünk ide az Oktatási Minisztérium elé. Nem rombolni, hanem építeni. „Kér a nép” - idézhetjük Petőfi Sándort.
  „Akinek füle van, hallja…”


Budapest, 2004. december 14.
( Hoffmann Rózsa )

A petíció

Dr. Magyar Bálint úrnak
oktatási miniszter

Oktatási Minisztérium
Budapest
Szalay u. 10-14.
1055

Tárgy: Petíció

Tisztelt Miniszter Úr!

A közoktatás ügye iránt elkötelezett, több száz éves nevelési, oktatási tapasztalatokkal rendelkező egyházi iskolák vallják, hogy az iskolákban az ismeretek átadása, a tanulók személyiségének fejlesztése, nevelése során a megfelelő tudásanyag elsajátíttatása mellett szilárd erkölcsi értékrend közvetítése is szükséges.
 A Magyar Köztársaság Alkotmánya elismeri a szülőknek azon jogát, hogy a gyermeküknek adandó nevelést megválasszák, ennek értelmében az állam az oktatás és nevelés terén vállalt feladatainak gyakorlása során köteles tiszteletben tartani a szülők vallási és világnézeti meggyőződésével összhangban lévő szabad iskolaválasztás jogát. Ez egyben azt is jelenti, hogy amennyiben az egyház vagy a szülők elkötelezett iskolát alapítottak és működtetnek, az állam támogatni köteles őket olyan arányban, amennyiben ezek az intézmények állami feladatot vállaltak át.
 A Budai Margitosok Baráti Köre képviselőjeként – az egyházi iskolák és a magyar közoktatás jövőjéért aggódó pedagógusok, szülők, nagyszülők, diákok és a demonstrációt támogató tanári egyesületek, szülői szervezetek, iskolaszékek és más civil szervezetek nevében – az alábbiakat kérem Miniszter Úrtól:
· ne tegyen különbséget az egyházi és az állami, ill. önkormányzati intézmények diákjai között;
· ne tegyen különbséget az egyházi és az állami, ill. önkormányzati intézmények pedagógusai és egyéb alkalmazottai között;
· ne tegyen különbséget az egyházi és az állami, ill. önkormányzati közoktatási intézmények között sem a működési feltételek, sem az adatok nyilvánossága, sem pedig az állami finanszírozás szabályai és feltételei tekintetében;
· ne hozzanak tanév közben olyan intézkedéseket, amelyek miatt bizonyos iskolatípusok, pl. a művészeti iskolák vagy a nem állami, nem önkormányzati fenntartású iskolák anyagi ellehetetlenítését és esetlegesen a tandíj megállapítás kényszerét vonhatja maga után;
· ne kényszerítse a kistelepüléseket iskoláik bezárására;
· az egyházi intézmények támogatására vonatkozó adatokat a valóságnak megfelelően, az állami, önkormányzati intézményekével azonos tartalommal mutassák be, kerüljék az egyházi intézmények túlfinanszírozására utaló, minden valóságalapot nélkülöző kommunikációt.
Budapest, 2004. december 14.

a Budai Margitosok Baráti Köre nevében

A BUDAI MARGITOSOK BARÁTI KÖRE ÁLTAL SZERVEZETT
DEMONSTRÁCIÓ ÉS A PETÍCIÓ TÁMOGATÓI

Egyházi intézmények tanári testületei, szülői szervezetei, iskolaszékei

Bajai Esperesi Kerület

Bencés Diákszövetség

Ciszterci Diákszövetség

Csepel Jézus Szíve Egyházközség

Docete et Educate Alapítvány

Fóti Római Katolikus Egyházközség

Katolikus Asszonyok, Lányok Szövetsége

Katolikus Iskolák Diák Sportszövetsége

Keresztény Értelmiségiek Szövetsége

Keresztény Közéleti Akadémia

Keresztény Pedagógus Társaság

Luther Szövetség

Magyar Kolping Szövetség

Magyar Piarista Diákszövetség

Öveges József Tanáregylet

Pax et bonum Esztergomi Ferences Diákegyesület

Rákóczi Szövetség Bajai Szervezete

Reformáció és Közélet Társaság

Sík Sándor Tanáregylet

Szívvel és Lélekkel Óvodapedagógusok Egyesülete

Tanítók Fekete István Egyesülete

Magyar Katolikus Orvosok Szent Lukács Egyesülete

Független Pedagógus Fórum

Kapcsolódó cikk: a Magyar Kurír tudósítása a rendezvényről








Napi evangelium
Beteljesedett!
  Jn 19,12-42

>>> Napi evangélium
Eseménynaptár


PPKE



Legyen a kezdőlapom!      Mozgó ünnepek 2021-ig (pdf)       Mobil változat       RSS       Impresszum