English version Italiano magyar változat
nyil Nyitólap
nyil Püspökök
nyil Katolikus Lexikon
nyil Könyvtár

Ajánló
Családjaink.hu
Eucharisztikus Kongresszus
Katolikus Karitász
Liturgia.hu
Magyar Kurír
Új Ember
Vatikáni Rádió
Szent István Rádió, Eger
Mária Rádió
nyil Katolikus média bővebben


PPKE


A hit erejére hívta fel a figyelmet Erdő Péter bíboros a HungaRio záró szentmiséjén
2013. július 29., hétfő 13:33

"Vigyünk hitet az életünkbe! Kérjük Krisztust, ajándékozzon nekünk hitet, mert ettől fáradt korunk, szürke éveink felragyognak, értékessé válnak és hordozói lesznek annak a boldogságnak, amely minden elképzelést felülmúl" - mondta a bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a HungaRio nemzeti ifjúsági találkozó záróeseményén.

Ferenc pápát idézve Erdő Péter azt hangsúlyozta: a Szentlélek képes átformálni bennünket, megvilágítani a jövőbe vezető utat, és szárnyakat adni reményünknek, hogy örömmel járjunk utunkon.

Beszédében Erdő Péter az imádságról szólt. A felolvasott evangéliumi szakaszban (Lk 11,1-13)  Jézus imádkozni tanít minket. Bemutatja és ki is fejti, hogyan imádkozzunk, de azt is, hogy mit mondjunk, mit kérjünk Istentől. Nem kérünk a Miatyánkban gazdagságot, csak azt, ami az életünk fenntartásához szükséges. A mindennapi kenyeret. A bűneink bocsánatát. A védelmet a kísértések ellen. Mert ha hiszünk is Istenben, mégis hajlamosak vagyunk rá, hogy a pillanatnak éljünk. Szabad az akaratunk, de gyengék vagyunk. Isten védelmét kérjük, szabadító erejét a Gonosszal szemben. Ezek hát az ember igazi szükségletei Isten szemében - mondta.

Erdő Péter szentbeszédében szorgalmazta a napi szentáldozást, amelyet olyan "erőforrásnak és boldogságnak" nevezett, amit már itt, a Földön átélhetünk. "A nap egysége az Istennel való kapcsolatunk eleven életének is. Erre a Földre szánt a teremtő és része akar lenni az itteni életünknek" - fogalmazott.

Az esztergom-budapesti érsek úgy vélte: nehéz minden napot a kegyelemben tölteni, kérni kell Isten védelmét és bocsánatát. "Isten nem fárad bele, hogy nekünk megbocsásson, mi fáradunk bele, hogy újra és újra bocsánatot kérjünk tőle" - idézte a bíboros Ferenc pápa megválasztása után mondott szavait.

Erdő Péter hangsúlyozta: ebbe nem szabad belefáradni, kérni kell Isten bocsánatát, védelmét, kegyelmét, hogy "ő vegye szerető irányítása alá az életünket". "Soha ne fáradjunk bele, hogy újra és újra szentségi gyónásban kérjük és fogadjuk el irgalmát, éltető szeretetét" - fogalmazott a főpásztor.

A beszéd teljes szövege olvasható itt.

Magyar Kurír






Napi evangelium
Az én házam az imádság háza.
  Lk 19,45-48

>>> Napi evangélium
Eseménynaptár


PPKE



A nap szentje

Dung-Lac Szent András és társai vértanúk
 
A nap 
szentje
 
A vietnami keresztények a 17. században az evangélium terjesztését példás életükkel és hősies helytállásukkal segítették elő. A szerzetesek és egyhármegyés papok mellett a legkülönbözőbb hivatású világiak is szenvedtek hitükért. A 117 vietnami vértanú nagyobbrészt bennszülött volt, a többi pedig misszionárius. Válogatott, kegyetlen kínzásokat elszenvedve és hitüket vérükkel megpecsételve lettek a vietnami Egyház magvetői. Kiemelkedik közülük Dung-Lac András domonkos szerzetes.II. János Pál pápa 1988. június 19-én iktatta őket a szentek közé.



Legyen a kezdőlapom!      Mozgó ünnepek 2021-ig (pdf)       Mobil változat       RSS       Impresszum