English version Italiano magyar változat
nyil Nyitólap
nyil Püspökök
nyil Katolikus Lexikon
nyil Könyvtár

Ajánló
Családjaink.hu
Eucharisztikus Kongresszus
Katolikus Karitász
Liturgia.hu
Magyar Kurír
Új Ember
Vatikáni Rádió
Szent István Rádió, Eger
Mária Rádió
nyil Katolikus média bővebben





Idén is megrendezik a Magyar Katolikus Kultúra Napjait
2013. október 4., péntek 13:37

A Magyar Katolikus Egyház művészeti értékeinek bemutatására, szélesebb körű megismertetésére a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia évről évre megrendezi a Magyar Katolikus Kultúra Napjait. 2013-ban október 7. és 13. között kerül megrendezésre a rendezvénysorozat. Az idei év központi eseménye az az országos kórustalálkozó, amelynek október 19-én, szombaton 15 órától a Budapest Kongresszusi Központ ad helyet. A hangversenyen tizenöt egyházmegye számos kórusa, kétezer énekes ad bizonyságot arról, hogy aki énekel, kétszeresen imádkozik.

A kétrészes koncerten tizennégy énekkar mintegy hatszáz tagja áll színpadra, s szólaltatja meg az egyházzenei irodalom ismert és kevéssé ismert alkotásait. Az egyes kórusok előadásait közösen énekelt részek színesítik, ezekbe az együttesen megszólaltatott műveket tartalmazó füzetnek köszönhetően a nézőközönség soraiban helyet foglaló további kórusok is bekapcsolódnak. Az esemény főszervezője Veres András szombathelyi megyéspüspök, a zenei főszervezők: Beer Miklós váci püspök, az Országos Magyar Cecília Egyesület elnöke, Bubnó Tamás, Sapszon Ferenc, Tardy László és Varga László karnagyok.

„Egyházi kultúránknak talán a legtöbbekhez elérő, legtöbbeket aktívan is bevonó része az egyházzene. Emiatt is igen fontos, hogy becsüljük, őrizzük, csiszoljuk. A míves egyházzene azért is bír különös értékkel, mert az egyházi szertartásokba beépülve segíti az Istennel való találkozás elmélyítését, de a liturgián kívül, önállóan is megállja helyét, felkeltve hívő és akár nem hívő szomját, hogy elinduljon az élő víz forrásához” – írja Erdő Péter bíboros, az esemény fővédnöke a kórustalálkozóra kiadott füzetben található köszöntőjében. Ez a különleges kórustalálkozó nem templomi formában példa nélküli, a szervezők ezzel is szeretnék megmutatni, hogy az egyházzenének a templom falain kívül is létjogosultsága van a magyar kulturális életben.

A Magyar Katolikus Kultúra Napjai programsorozat keretében a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara kerekasztal-beszélgetést rendez A katolikus egyetem kulturális küldetése címmel október 11-én, pénteken 16 órától a kar budapesti épületében, a Sophianumban (VIII., Mikszáth tér 1.). A kerekasztal közreműködői: Cser András tudományos dékánhelyettes, Gloviczki Zoltán egyetemi docens és Zsinka László egyetemi docens.

A programkínálathoz vidéken is több helyen csatlakoznak: Az esztergomi Keresztény Múzeumban Ez a mi hitünk – a keresztény hitvallásról képpel és szóval címmel látható kiállítás. Az időszaki tárlat a Hit Évében az Apostoli Hitvallás 12 tételét szemléltető, frissen restaurált grafikai sorozat köré épül. A kartonok készítője feltehetőleg Julius Schnorr von Carolsfeld (1794–1872) német származású festő, aki a vallásos ihletettséget előtérbe helyező ún. nazarénus festőcsoport egyik legismertebb tagja. A látottak megértését Török Csaba esztergomi teológiai tanár részletes magyarázatai segítik. A 12 karton mellé a Keresztény Múzeum XVIII., XIX. és XX. századi festményeiből válogattak néhány olyan ábrázolást, melyek a katolikus hit tartalmának vagy a vallás gyakorlásának egy-egy jellemző megnyilvánulásával foglalkoznak. A tárlat részét képezi továbbá Mudrák Attila fotóművész 33 vallásos tematikájú fényképe, amelyek mindeddig a nyilvánosság számára nem voltak hozzáférhetőek.

Székesfehérváron október 10-én, csütörtökön Prohászka Ottokár születésének 155. évfordulója alkalmából emlékünnepséget rendeznek a vasútvidéki Prohászka-emléktemplomban (Székesfehérvár, Kaszap I. u. 1.). 16 órakor Mózessy Gergely tart tudományos előadást Prohászka Ottokár beszédei a Katolikus Nagygyűléseken (1900–1926) címmel, ezt 17 órakor emlékmise követi, melynek Spányi Antal megyéspüspök lesz a főcelebránsa.

Vácott a Credo-házban (Vác, Kossuth tér 4.) október 10-én, csütörtökön 18 órakor Bozók Ferenc piarista szerzetes, tanár, költő esszéista Kortársalgó című kötetét mutatja be Lisztóczky László irodalomtörténész.

Szegeden a dóm búcsúi hete keretében több kulturális programot is rendeznek: Orgonáról orgona mellől címmel a székesegyház Amster-orgonáját mutatják be interaktív elemekkel tarkítva október 7-én, hétfőn, október 8-án, kedden és október 9-én, szerdán 19 órakor. A hely befogadóképessége korlátozott, ezért a részvételi szándékot kérik a kantor[kukac]szegedidom.hu e-mail címen előre jelezni. Október 12-én, szombaton 19 órától a debreceni Kodály Kórus ad koncertet a Dómban Pad Zoltán vezényletével. A Magyarok Nagyasszonya titulust viselő templom búcsújához híven főként Szűz Máriához szóló művek csendülnek fel.

A Magyar Katolikus Kultúra Napjai keretében Szombathelyen számos program várja az érdeklődőket. Október 7-én, hétfőn 16 órakor Boldog Jerzy Popieluszko lengyel atya meggyilkolásának 29. évfordulójára emlékezve celebrál szentmisét Veres András megyéspüspök a Sarlós Boldogasszony-székesegyházban (Szombathely, Mindszenty tér 1.). 17 órától Molnár Imre a lengyel atya életéről szóló, Az igazság szabaddá tesz című könyvét mutatják be a megyeháza dísztermében (Szombathely, Berzsenyi tér 1.).

A Magyar Katolikus Kultúra Napjai szombathelyi rendezvénysorozatának hivatalos megnyitója október 8-án, kedden 16.30-kor kezdődik a Járdányi Paulovics István Romkertben, a Sala Terrenában. A katolikus kultúra hetét megnyitja: Veres András megyéspüspök. Közreműködik: a székesegyházi Werner-kórus Pem László székesegyházi karnagy vezetésével. Ezután a Romkert hetvenéves fennállására emlékezve köszöntőt mond: Csapláros Andrea, a Savaria Múzeum igazgatója, ünnepi beszédet mond: Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere. Takács László nádasdi plébános az 1938–43 közötti romkerti ásatások jelentőségéről tart előadást, Mladoniczki Réka régész vezetésével pedig az egykori ásatások helyszínét lehet megtekinteni. Sosztarits Ottó és Kiss Gábor régészek a Sala Terrenában tartanak tárlatvezetést, az ott kiállított romkerti emlékekről.

Angyalok szárnyán címmel a Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium művészeti tagozatos diákjainak részvételével zajlik rajzfoglalkozás a Sala Terrenában október 9-én, szerdán 8 és 12 óra között. 17 és 19 óra között Varga Péter tárlatvezető a romkerti feltárások történetéről tart vetített képes előadást a „Smidt Múzeumban”, majd kutatástörténeti sétát vezet a Romkertben.

Balogh Lajos botanikus és az egyházmegyei könyvtár munkatársai Betekintés a bibliai növények világába régi könyvek nyomán címmel tartanak műhelyfoglalkozást a vámoscsaládi és répcelaki általános iskolák diákjai részvételével október 10-én, csütörtökön 9 és 12 óra között a Szombathelyi Egyházmegyei Könyvtárban (Szombathely, Szily János. u. 1.). 17 és 19 óra között Mladoniczki Réka régész tart vetített képes előadást a „Smidt Múzeumban” a római kori helytartói palotáról.

Október 11-én, pénteken 17 órakor a Bakócz Tamás és kora – 15–16. századi oklevelek a vasvári káptalan levéltárából címmel nyílik kiállítás az 1513-as konklávé emlékére a Szombathelyi Egyházmegyei Levéltárban (Szombathely, Szily János u. 2.). A tárlatot Zágorhidi Czigány Balázs történész nyitja meg. Ugyancsak október 11-én 18 órától rendezik meg a Tanárok éjszakáját a város első gimnáziumának épületében, a mai „Smidt Múzeumban” (Szombathely, Pásztor utca 2.). A barokk Szombathelyen oktatási és kulturális életével éppúgy meg lehet ismerkedni, mint a Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum tagintézményeinek múzeumpedagógiai lehetőségeivel. Lesz tárlatvezetés a „Smidt Múzeum” új, interaktív, iskolabarát kiállításaiban, illetve a Vasi Múzeumi Látványraktárban és a Boronkai-hagyaték útja Smidt doktorhoz címmel műkedvelő színielőadást is a program részét képezi.

Október 12-én, szombaton a Szombathelyi Egyházmegyei Kincstárban és a Romkertben családi napot szerveznek 10 és 17 óra között. H. Simon Katalin intézményvezető a Püspökvárban 70 éve megnyílt első egyházművészeti kiállításról tart előadást. A Sala Terrenában tárlatvezetéssel, a Romkertben lovagi hétpróba-játék és kézműves-foglalkozással várják az érdeklődőket. A Vasi Múzeumbogár Klub ifjú tagjai Savaria romjai között kalauzolják a résztvevőket és Apuleius: Az aranyszamár című műve is megelevenedik jóvoltukból. Lesz vetített képes előadás a régésztáborokról és a középkori püspökvárról is, valamint Misztériumok és műhelytitkok címmel a székesegyházi Szűz Mária élete festménysorozat elkészültének hátteréről is. A 14.30-kor kezdődő programon Kisléghi Nagy Ádám festőművész beszél a képek keletkezéséről, az előzményekről a festőművész megbízója, Konkoly István nyugalmazott megyéspüspök szól.






Napi evangelium
Beteljesedett!
  Jn 19,12-42

>>> Napi evangélium
Eseménynaptár


PPKE



Legyen a kezdőlapom!      Mozgó ünnepek 2021-ig (pdf)       Mobil változat       RSS       Impresszum