Dominik Duka: Ha nem Szent Márton szemléletében éljük a jelent, nem lesz jövőnk

A latin nyelvű szentmisén koncelebrált Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius, Erdő Péter bíboros, Veres András, a Szombathelyi Egyházmegye apostoli kormányzója, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjainak jelentős része, számos határon túli magyar és külföldi püspök. A szertartáson jelen volt Kövér László, az országgyűlés elnöke, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, több államtitkár és a közélet további képviselői. A szentmisén részt vettek azok a zarándokok, akik a Szent Márton Zarándokvonattal érkeztek Budapestről Vas megye székhelyére.

A szertartás elején Veres András, a Savariában született Szent Márton püspök születésének 1700. évfordulóját ünneplő Szombathelyi Egyházmegye apostoli kormányzója köszöntötte az egybegyűlteket. Külön köszöntötte Dominik Duka bíborost, Prága érsekét, aki Ferenc pápa személyes küldötte a találkozón. Veres András felhívta a figyelmet arra, hogy az egyházmegye második püspöke a prágai születésű Gróf Harrasi Herzán Ferenc bíboros volt. Herzán Ferenc először az Osztrák-Magyar Monarchia nagyköveteként tevékenykedett a Szentszéknél, később lett szombathelyi megyéspüspök. Nagy értékű könyvgyűjteményével csodálatos örökséget hagyott az egyházmegyére.

„Az Úr lelke van rajtam,
mert felkent engem az Úr,
elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek,
hogy bekötözzem a megtört szívűeket;
hogy hirdessem a foglyoknak a szabadulást,
és a megkötözötteknek a börtön megnyitását;
hogy hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét
és Istenünk bosszújának napját;
hogy megvigasztaljak minden gyászolót;
hogy Sion gyászolóinak
fejdíszt adjak a hamu helyett,
öröm olaját a gyász helyett,
dicséret palástját a csüggedés lelke helyett.”

Azért ismétlem Izajás próféta szavait, amelyeket az első olvasmányban hallottunk, hogy felidézzem: Ferenc pápa küldötteként jövök hozzátok, hogy osztozzam Szent Márton születése 1700. évfordulójának örömében. Ő volt az első, aki Isten és az emberek iránti szolgálatával érte el a szentséget. Ő pedig Pannónia legősibb városából, Savariából származik, a ti Szombathely városotokból.

Márton katonai családba született, egy római tiszt fia volt, a neve is erre utal. Mars a rómaiak hadistene volt, Szent Márton azonban a béke követeként és segítőként vonult be a történelembe, figyelmességével és a felebarátai iránti szerető szolgálattal tüntette ki magát. Minden ember számára felejthetetlen a gyermekkora, és alakítja a jellemét. Meg kell gondolnunk, hogy ezek a római katonai telepek a 2. és 3. században a Római Birodalomban zajló keresztény misszió bázisait is jelentették, különösen a határterületeken. Tanúsítják ezt a régészeti ásatások Kölnben, Trierben, Bécsben, de ugyanígy a ti városotokban is. A perzsa Mitrasz isten kultusza előkészítette a katonákat a kereszténység befogadására, mégpedig főleg a katonai testvériség szellemében. Erről tanúskodik a rabszolgák felszabadítása is ezeken a katonai állomásokon.

Márton is erre a katonai pályára indul, elhatározása a legkevésbé sem függ össze valamiféle pacifizmussal, ahogy azt néhány mai kutató sugallja. Abban a pillanatban viszont, amikor Isten megszólítja, s Krisztus követésére hívja a lelkiek szolgálatában, Márton felismeri, hogy helye nem a hadseregben van, hanem az egyháznak kell szolgálnia. Szent Márton élettörténete még valami fontosat tanít nekünk, mai embereknek. Számos képzőművészeti alkotás – említsük mindenekelőtt Georg Raphael Donner szobrát a pozsonyi Szent Márton koronázó templomban – lovon ülő katonát ábrázol, aki megosztja köpenyét, hogy felölöztessen egy félig mezítelen, szerencsétlen embert. Éjjel lesz része abban a felismerésben, hogy ily módon mintegy Jézus Krisztusnak tett szolgálatot. Márton, jegyezzük meg, ekkor még nem keresztény, úton van afelé, hogy döntsön a keresztség felvétele mellett.

Ez a hitvalló, az első nem vértanú szent, Galliában majd az egyházszervezet felépítésének egyik főszereplőjévé válik. Életszentségében azonban lényeges szerepet játszik a felebarát szolgálata, amelyet mi caritas-nak hívunk. Úgy gondolom, itt kapunk választ arra a kérdésre is, vajon lehetséges-e, hogy ebbe a szolgálatba manapság egyházunkban olyan meg nem keresztelt, elkötelezett emberek is bekapcsolódjanak, akik lojálisak a keresztény felebaráti szeretet eszményével szemben. Hadd mondjam el ezzel kapcsolatban, hogy Szent Márton története paradigmaszerű választ ad erre a kérdésre, amelyet az egyházban sokan feltesznek, püspökök, papok vagy aktív világiak is. A Római Birodalom Európáját, amely ebben a korban állami szempontból legnagyobb részt átmeneti helyzetben van, olyan emberek alakítják át, mint az akkori Szent Márton püspök. Az egyház ebben a helyzetben, amikor az állam meggyengült, vagy gyakran egyenesen megbénult, teljességgel kifejti hármas feladatát, amelyre civilizációnk épül.

Az első az istentisztelet, Jézus Krisztus Kálvária-áldozatának megjelenítése, aki mindannyiunkért odaadta önmagát. Ahogy egyszer s mindenkorra tette az utolsó vacsorán Jeruzsálemben ezekkel a szavakkal: „Ez az én vérem, ez az én testem.” A legtisztább szeretet áldozata ez, a barátokért odaáldozott élet. A keresztény istentisztelet nem rítus vagy ceremónia, istentiszteletünk a legteljesebben megjeleníti és jelképezi Jézus Krisztus szeretetből való üdvözítő művét. Ezért találunk egész sor ábrázolást Szent Mártonról, amint misét tart. Hiszen a már említett cselekedete egyfajta azonosulás is a Kálvária-áldozattal.

Az egyház harmadik feladatát, a felebarát szolgálatát, diakóniát vagy caritast Márton olyan addig nem sejtett módon bontakoztatta ki, hogy nemcsak a galliai, hanem az egész Római Birodalom területén élő püspökök számára példakép lett. Ha ily módon magunk elé idézzük Szent Márton történetét Szombathelytől Tours-ig, valójában az egyház máig tartó története is megjelenik előttünk. Nagyon is alkalmas, hogy felidézzük közös történetünket, amelyben majd egy évezreddel később bátor nők vállalnak diakóniai vagy karitatív szolgálatot a közép-európai térségben, akik mind az Árpád-házból származnak. Szent Erzsébet Magyarországról, Lengyelországban Szent Kinga, de Szent Ágnes is Csehországban. Tudjuk, hogy mindez akkoriban nem Szent Márton sugallatára, hanem Assisi Szent Ferenc példáját követve történt. Ő ihlette meg annyira mélyen a mi mostani pápánkat is, aki olyannyira ragaszkodik az egyház karitatív és szociális szolgálatához, felrázza a mai világot, különösen azt a részét, amelynek szívét a bőség eltompította. Pál apostol – ahogy olvastuk – olyan egyházat látott maga előtt, amelynek közössége a szeretetből él, a caritasból, ami annyit tesz, mint tisztelet, kölcsönösség, részvét. A Máté-evangélium 25. fejezete arra emlékeztet minket, hogy az irgalmasság rendkívüli szentévében vagyunk, ezt pedig Ferenc pápa nagyon komolyan gondolja. A végső ítélet képe is, az irgalmasság testi és lelki cselekedeteivel, amelyek alapján megítéltetünk majd, világos szavakkal szól arról, mit jelent ma is kereszténynek lenni. Aki nem ismeri a múltat, a jelent sem érti – ezért tekintettünk vissza olyan részletesen az egyház és a ti országotok történelmére, ezért idéztük emlékezetünkbe az emberi együttérzés és a 13. századi szent asszonyok felebaráti szeretetének eszményét. Ki kell mondanunk: ha nem ebben a szellemben éljük a jelent, nem lesz jövőnk sem.

Bonyolult helyzetben élünk, mondja Ferenc pápa. A pápa szerint - aki helyzetünket lassacskán közelítő háborús konfliktusnak nevezi – ez a helyzet tanít minket. A békéhez és a boldog élethez vezető út azt jelenti számunkra, hogy készen kell állnunk a segítségnyújtásra, ugyanakkor ne felejtsük el a múltért való felelősségünket sem, hogy így hitünket szabadságban és kölcsönös tiszteletben élhessük a jövőben is.

A szentmise végén Császár István helynök búcsúzott el a Szombathelyi Egyházmegye papsága és hívei nevében Veres András püspöktől, akinek győri megyéspüspöki beiktatását jövő szombaton, július 16-án ünneplik. Isten útjai kifürkészhetetlenek, hát még a Vatikáné – mondta a helynök, arra utalva, hogy éppen a jubileumi Szent Márton-évben távozik az egyházmegye éléről a főpásztor. Veres András – mint az egyházmegye 15. főpásztora tíz éven át vezette a Szombathelyi Egyházmegyét. Császár István szerint sem időt, sem fáradságot nem kímélt, hogy megimerje egyházmegyéje plébániáit és híveit, ezért is végezte egymaga a bérmálásokat. Vizitációinak köszönhetően olyan helyekre is eljutott, ahol emberemlékezet óta nem járt püspök. Császár István szerint Veres András püspökre is illik Szent Márton mondása: Non recurso laborem (Nem vonakodom a munkától).