English version Italiano magyar változat
nyil Nyitólap
nyil Püspökök
nyil Katolikus Lexikon
nyil Könyvtár

Ajánló
Családjaink.hu
Eucharisztikus Kongresszus
Katolikus Karitász
Liturgia.hu
Magyar Kurír
Új Ember
Vatikáni Rádió
Szent István Rádió, Eger
Mária Rádió
nyil Katolikus média bővebben


PPKE


Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíj 2017
2017. január 19., csütörtök 19:30

Szalézi Szent Ferenc, az újságírók védőszentje ünnepéhez kapcsolódva január 19-én ünnepi szentmisét mutattak be a médiában dolgozókért a budapesti Egyetemi templomban. Ezt követően adta át a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nevében Veres András győri megyéspüspök, az MKPK elnöke az idén 450 éve született genfi püspökről elnevezett sajtóösztöndíjat a Központi Papnevelő Intézet dísztermében.

Az újságírói hivatás megbecsülésének jeléül a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2001-től minden évben ösztöndíjjal támogatja a média egy-egy munkatársát a keresztény értékrend szakmailag megalapozott és hiteles képviseletének elősegítéséért.

A püspöki konferencia jelölései alapján a püspökök testülete ebben az évben Prontvai Verának, a Mária Rádió munkatársának adományozza a Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíjat. A díjazott eddigi munkásságával tanúságot tett a keresztény értékrend követéséről és azt szakmailag igényesen képviseli a hazai tömegtájékoztatásban.

* * *

Prontvai Vera 1981-ben született Vácon. Középiskolai tanulmányait a szentendrei Ferences Gimnáziumban végezte, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett bölcsészdiplomát. Ezt követően elvégezte a korábbi Budapesti Kommunikációs Főiskola újságíró szakirányát.

Prontvai Vera egyetemi tanulmányai után 2006-tól a Mária Rádió munkatársa. A Rádió működésének kezdetén a műsorigazgató asszisztense volt, majd átvette a terjesztési feladatok irányítását, öt éve pedig a Mária Rádió főszerkesztője. Meghatározó szerepe volt az önkéntesség rendszerének felépítésében, a Mária Rádió stílusának és hallgatói körének kialakításában, valamint az önfinanszírozás megalapozásában. Sokrétű feladatainak révén egyedülállóan komplex ismerettel rendelkezik a Mária Rádióról. A itt eltöltött eddigi tíz évének köszönhető, a műsorszerkezet felépítése és folyamatos fejlesztése, valamint a Mária Rádió stabil működése.

Az újságírói, szakmai munkája részeként az MTVA munkatársaival közösen dolgozták ki a Kossuth Rádióban három éve minden nap elhangzó „Igéző” című műsor koncepcióját, amelyben közel száz neves személyiséggel készített életút-interjú, hitvalló tanúságtétel hangzott el. A kezdetekkor Prontvai Vera beindította a gyártást, elkészítette az első adásokat, majd később több munkatársának megtanította a műsoralkotás lépéseit, akikkel közösen immár több mint hatszáz adást szerkesztettek.

„Titkok kapuja” címmel elindította a szakrális színházi folyamatokat bemutató és elemző műsorát, amely alapvetően a Nemzeti Színház és a Kolozsvári Magyar Színház munkásságát mutatja be.

Hiánypótló újdonságként istenes vers és imaműsorokat készített, az évek során több száz imát és verset tett alkalmassá rádiós sugárzásra.

Prontvai Vera munkájának köszönhető a Mária Rádió írott megjelenése „Magazin” címmel, amelynek vezető szerkesztője, valamint ő szervezte meg online hírlevelüket, amely által a keresztény tartalmak hetente tízezer emberhez jutnak el.

A jelölt újságírói munkásságának fontos eleme az országos sajtóban olyan missziós rendezvények médiakampányának megtervezése és kivitelezése, mint az 1úton nemzetközi zarándoknap, a 2016-os Szent Jobb Körmenet, a Mária Maraton, illetve a különféle gyalogos zarándoklatok.

Az ő hatékony közreműködésével a Mária tisztelet zarándok és búcsú hagyomány 2016-ban felkerült az UNESCO szellemi kulturális örökség nemzeti listájára.

Munkája mellett jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolájában végez kutatásokat „Költészet és szakralitás a kortárs magyar színházban” címmel, valamint szakmai tanulmányai jelennek meg a témában.

Budapest, 2017. január 19.







Eseménynaptár


PPKE



A nap szentje

Szent X. Piusz pápa
 
A nap 
szentje
 
1835-ben Riese nevű falucskában született. Családi neve Giuseppe Sarto volt. Páduában tanult, 1855-ben szentelték pappá és 1884-ben mantuai püspökké. Később velencei pátriárkává és bíborossá nevezték ki. 1903-ban Rómába indult a pápaválasztásra. Szerénységében gondolni sem mert arra, hogy őt választják meg Szent Péter utódává, mert menettérti jegyet váltott a vonatra. Pápai jelmondata: ?Mindent megújítani Krisztusban." Ezt igyekezett is megvalósítani: bevezette a gyakori szentáldozást, megújította az egyházi életet (liturgia, jog), küzdött a tévtanítás felé hajló eszmék ellen. A pápai széken is lelkipásztor maradt, nagy imádkozó és segítő. Meghalt 1914. augusztus 20-án.



Legyen a kezdőlapom!      Mozgó ünnepek 2021-ig (pdf)       Mobil változat       RSS       Impresszum