English version Italiano magyar változat
nyil Nyitólap
nyil Püspökök
nyil Katolikus Lexikon
nyil Könyvtár

Ajánló
Családjaink.hu
Eucharisztikus Kongresszus
Katolikus Karitász
Liturgia.hu
Magyar Kurír
Új Ember
Vatikáni Rádió
Szent István Rádió, Eger
Mária Rádió
nyil Katolikus média bővebben





Az V. Katolikus–Ortodox Fórum üzenete
2017. január 26., csütörtök 09:50

A Párizsban január 9. és 12. között megrendezett V. Katolikus–Ortodox Fórum zárónyilatkozatát adjuk közre az alábbiakban.

„Bízzatok, mert legyőztem a világot” (Jn 16,33)

1. Őeminenciája, André Vingt-Trois párizsi bíboros érsek meghívására 2017. január 9–12. között Párizsban, a Missions Etrangères (Külföldi Missziók) székhelyén ült össze az V. Európai Katolikus–Ortodox Fórum. A fórum társelnöke az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa részéről Erdő Péter bíboros, az Ökumenikus Patriarkátus részéről pedig Gennádiosz szaszimai metropolita volt.

Az előző négy Katolikus–Ortodox Fórum pozitív tapasztalataira építve (Trento, 2008. december 11–14.; Rodosz, 2010. október 18–22.; Lisszabon, 2010. június 5–8.; Minszk, 2014. június 2–6.), az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE) tizenkét küldötte és az európai ortodox egyházak tizenkét küldötte találkozott ez alkalommal Párizsban, hogy eszmecserét folytasson az iszlámhoz kötődő terrorizmus fenyegetéséről, az emberi személy értékéről és a vallásszabadságról.

A találkozó témája a következő volt: „Európa a fundamentalista terrorizmus fenyegetése miatti félelemben, az emberi személy értéke és a vallásszabadság”. Ennek megvitatását a Fórum szellemében mélyítették el a résztvevők, amelynek célja, hogy megmutassa a katolikusok és ortodoxok gondolkodása közötti kapcsolódási pontokat a társadalmi etika kérdéseiben, s ezzel hozzájáruljon a békéhez és a biztonsághoz társadalmainkban. Pillantásunkat mindenkor a kimeríthetetlen ihlető és megújító forrásra, Krisztusnak, az emberek Megváltójának Evangéliumára vetjük.

2. Munkánkat az együttműködés testvéri szellemében folytattuk, gondolva minden polgártársunkra, hívőkre és nem hívőkre egyaránt, akikkel osztozunk a közös kihívásokban. Egyházaink nagyban egyező látásmódot képviselnek, amennyiben úgy tartjuk, hogy a társadalmi együttélés alapelvei a közös emberi természetben rejlenek, és ezeket az elveket a keresztény hit világosítja meg kellő fénnyel. Üzenetünk, amellyel Európához fordulunk, éppen ezért minden jóakaratú emberhez szól.

A jelen történelmi helyzetben, amely a kereszténységet soha nem látott fenyegetések és kihívások elé állítja, egyházaink, a katolikus és ortodox egyházak szolidárisak egymással, hogy szembenézzenek ezzel. Közösen kívánnak fellépni részint a tájékoztatás síkján, részint a keresztény értékeknek és elveknek a képviseletében a nyilvánosság előtt, nemzetközi szinten is.

Társadalmaink a jövőt érintő általános nyugtalanság korában saját szellemi örökségük felé fordulnak, hogy ebből merítsenek válaszokat Európa jelen helyzetében, és ki tudják jelölni a jövő számára a reménység és a bizalom útját.

3. Felidéztük azokat a terrorcselekményeket, amelyek gyászba taszítottak többet is országaink közül és szélsőséges reakciókat váltottak ki. Igyekeztünk felfedni, mik a terrorizmus kiváltó okai. Tudatában vagyunk, hogy kevés befolyásunk lehet az iszlamista hálózatokra, ugyanakkor szükséges, hogy a jelenséget megértsük annak minden összetevőjében. Nem a muszlim vallást tesszük felelőssé, hanem a muszlim vezetőkkel együtt azt látjuk, hogy egyes terroristák tetteiket az iszlám szent szövegeire történő hivatkozással kívánják igazolni. Tökéletesen tudatában vagyunk, hogy az alapvető szövegek hermeneutikai értelmezése szükséges ahhoz, hogy teljes értelmének birtokába kerülhessünk. A terrorcselekmények elkövetői gyakran olyan társadalmi kötődés nélküli fiatalok, akik ezekben a tettekben juttatják kifejezésre elégedetlenségüket. Valaki úgy fogalmazott, hogy a radikalizmus iszlamizálódott, és nem fordítva. Úgy véljük, hogy a muszlim történelem és tapasztalat egyes elbeszélései azok, amelyek ezekben a fiatalokban megerősítették a másik ember iránti gyűlöletet és elutasítást. Ezzel szemben a fiatalság a remény és az építkezés időszaka kellene, hogy legyen. Minden fiatalt arra hívunk fel, hogy építsen egy testvériesebb világot, amelyből senki sincsen kizárva. Felhívjuk a muszlim vallási tekintélyeket: törekedjenek rá, hogy a nem muszlim világgal szemben következetesen ellenséges kép ne terjedjen tovább.

4. Nem habozunk utalni rá, hogy a mi egyházaink is hasonló munkába kezdtek, hogy Isten igéjét ne úgy fogjuk fel, mint „betűt, ami öl”, hanem, mint „Lelket, ami éltet” (vö. 2Kor 3,6). Azért kaptuk Isten igéjét, hogy az ember megszabadulhasson bűneitől. Soha nem használhatjuk tehát eszközül. Azt sem várhatjuk el, hogy a régmúltban előttünk járó nemzedékek a problémákat ugyanúgy közelítsék meg, mint ahogyan ma látjuk azokat. Nem helyes, ha az egyházakat szemrehányás illeti a ma elfogadhatatlan intolerancia miatt, amely az akkori társadalomban elfogadott volt, amely nem különböztette meg a vallási és a társadalmi, állami hovatartozást. Fájlaljuk azokat a bűntényeket, amelyeket a vallás nevében követtek el.

5. Megemlékeztünk az első olyan jogi szövegről, amely írásba foglalta a vallásszabadságot, vagyis Nagy Konstantin császár 313-as milánói ediktumáról. Hangsúlyosan emlékeztetünk rá, hogy a 2–3. századi keresztény apologéták voltak azok, akik olyan társadalom létezését hirdették, amelyben nem áll fenn ellentét a vallási közösség és a civil közösség között. Nagy Konstantin rendelete azt hirdeti, hogy minden embernek szabadságában áll követni saját meggyőződését a vallásos hit tekintetében. Aláhúzza, hogy a vallási csoportoknak békében kell élniük egymással a globális társadalmon belül. Rámutat, hogy a politikai hatalomnak nem szabad előnyben részesítenie egy vallást sem a többivel szemben, de tiszteletben kell tartania a „legfőbb istenséget”. Az állam vallásszabadságot biztosít mindenki számára, ám maga is függ egy természetes etikai rendtől, amely alól nem vonhatja ki magát.

6. A katolikus és ortodox egyházak az emberi személy központi szerepét és istenképiségén alapuló méltóságát hirdetik. Kijelentik, hogy a szabadnak teremtett emberi természetnek megvan a maga méltósága. Az emberi szabadságot a legmagasabb fokon a vallásos hit fejezi ki. A hit cselekedetének mindig szabadnak kell lennie. Államaink alaptörvényei rögzítik az emberi személy alapvető jogait. Ugyanakkor társadalmainkban mindig munkálkodnak bizonyos erők, hogy kiszorítsák vagy teljesen kitöröljék a nyilvánosság színe elől a vallásokat és üzeneteiket. Mi úgy tartjuk, hogy Európának ma nagyobb szüksége van, mint bármikor a Krisztusba vetett hit sugallatára és az abból fakadó reménységre. A kereszténység olyan identitást kölcsönöz az embernek, amely nem tagadja meg másoktól az emberi jogokat, hanem igyekszik mindenkivel együttműködni a közjó érdekében.

Teljesen tudatában vagyunk, hogy az emberi személyről vallott keresztény felfogás teljesen kisebbségben van a többségi állásponttal szemben, amely a hedonista individualizmust állítja előtérbe és tagadja az objektív igazság és közjó fogalmait.

7. A „hitetlennek” tartott emberek elleni terrorista erőszak a vallási erőszak legvégső foka. Ezt mi teljes mértékben elítéljük. Fájlaljuk, hogy ezek a cselekmények egy eltorzított vallási felfogásban tudtak kifejlődni, amely a másik emberről azt állítja, hogy maga Isten is gyűlöli, s ezért pusztulásra van ítélve. Mindennek ellenére keressük a párbeszédet a vallások vezetőivel. A jelenleg a világban folyó vallásüldözések 80 százaléka keresztények ellen fordul. Ki kívánjuk fejezni együttérzésünket ezen elnyomott testvéreink iránt, akik az iszlamista terrorizmus célkeresztjében vannak, különösképpen a Közel-Keleten, Afrikában és Ázsiában. A szentségtörés hamis vádjával állítanak rendszeresen keresztényeket bíróság elé, noha nem állt soha szándékukban megsérteni muszlim honfitársaikat. Közép- és Kelet-Európa túl sokáig szenvedett az elnyomás járma alatt ahhoz, hogy ne érezzen szolidaritást a ma üldözött keresztényekkel.

Vannak a vallásüldözésnek más formái is, amelyeknek terjedését tapasztaljuk. Főként a vallási kisebbségek ellen irányulnak, amelyeket arra kényszerítenek, hogy hagyják el hazájukat, vagy pedig térjenek át más hitre. Erkölcsileg megengedhetetlen úgy bánni egy emberi lénnyel, mint egy tárggyal, rabszolgasorba hajtani és megtiporni lelkiismereti szabadságát.

8. A polgárok vallásszabadsága, amelyet országaink alaptörvényei szerint élvezhetünk, valamint az emberi jogokkal kapcsolatos nemzetközi megállapodások olykor szűkített értelmezést kapnak. A hívőkkel szembeni ravasz megkülönböztetésekkel akkor találkozunk például, amikor kizárják őket bizonyos funkciókból vagy hivatásokból, amikor megtagadják tőlük a lelkiismereti szolgálatmegtagadás lehetőségét, vagy amikor megtagadják az ezt igénylő személyektől, hogy tanácsot kérhessenek, amikor az abortusz elvégzését kell megfontolniuk.

9. A liberális társadalmak, igen helyesen, védelmezik a szólás szabadságát. Nem mindig veszik tekintetbe azonban, hogy egyesek szabadsága milyen fenyegetést jelenthet mások szabadsága ellen. Amikor bizonyos emberek számára legszentebb dolgokat feketítenek be a médiában, azt ezek sértésként élhetik meg. Az erőszakos válaszlépés nem megengedhető, mivel ez rosszabb, mint az a kártétel, amelyre válaszul születne. Ám plurális társadalmunkban el kellene érnünk, hogy a másik ember tisztelete előbbre való legyen a másik besározásának vágyánál. A szólásszabadság, mint minden más szabadságjog, csak felelősséggel gyakorolható, főként egy olyan világban, amelyben a digitális technológia lényegesen kiszélesíti az információk terjedését. Nem létezhet korlátok nélküli szabadság. Az érvekkel alátámasztott ellenvélemény kifejtése fontosabb kell, hogy legyen, mint a másik ember bemocskolása, amelynek során a másik félnek nincsen lehetősége reagálni.

10. Ezen a téren a katolikusok és ortodoxok az oktatásnak szentelik leginkább figyelmüket. Fontos, hogy minden valláshoz és hithez tartozó diáknak joga legyen objektív információhoz jutni a nagy vallásokról, főként azokról, amelyek jelen vannak országában. A mindenki számára kötelező oktatáson túl biztosítani kell a lehetőséget a felekezeti katekézis óráira is. A gyermekeket és fiatalokat megfelelően oktatni kell a saját vallásuknak megfelelően, és ezzel egy időben arra kell őket nevelni, hogy tartsák tiszteletben mások vallását. Az iskola nem lehet a tudományos alapot nélkülöző antropológiai elméletek, mint például a gendertanulmányok vagy egyes ökológiai ideológiák kísérletező terepe, amelyek a transzhumanizmusig is eljutnak.

11. Sajnálattal látjuk, hogy a laicitás egyes felfogásai egész nemzedékeket juttattak el a vallási analfabétizmusra, megfosztva az embereket azoktól az alapvető ismeretektől, amelyekkel saját kulturális örökségüket megérthetik, és megközelíthetik más vallási hagyományok értékeit. Ha valaki nem ismeri a vallásnak az emberi kultúrában betöltött szerepét, ez elvezetheti a diszkriminációhoz és az üldözéshez, s ezek elfogadhatatlanok a mai, nyíltnak hirdetett társadalmakban. Az igazságot és erkölcsi jót el nem ismerő kulturális relativizmus nem válhat dogmává, mivel valójában az emberek megosztottságához vezet.

12. Európának korunkban soha nem látott migránsáradattal kell szembenéznie. A migránsokkal kapcsolatban emlékezetünkbe kell idéznünk, hogy mindnyájan Ábrahám gyermekei vagyunk, aki idegen volt Kánaán földjén, és temetkezési helyet kaphatott mégis feleségének, Sárának. Úgy véljük, hogy az idegenek befogadása elsőrendű emberi és keresztény kötelesség. Ugyanakkor a bevándorlóknak tekintetbe kell venniük a fogadó ország valós lehetőségeit. A nemzetközi jog szerint minden embernek joga van elhagynia hazáját és másik országban letelepednie, ha vállalja, hogy elfogadja a befogadó ország jogát és szuverenitását. A befogadó országnak a maga oldaláról tiszteletben kell tartania a bevándorlók lelkiismereti és vallásszabadságát, s eközben gondoskodni kell a közrendről. A bevándorlók tekintetében a kulcsszó az integráció. Nem arról van szó, hogy legmélyebb emberi identitásukat kellene elhagyniuk, hanem arról, hogy ezt a befogadó ország új közegében élik meg. Ahhoz, hogy az integráció lehetséges legyen, és a plurális társadalom élhető maradjon, közös értékekre és alapelvekre van szükség, amelyek nélkül nem épülhet összetartó társadalom. Ez a közös alap az emberi személy jogait és kötelességeit jelenti. Meg kell engednie azokat a kulturális különbségeket, amelyek nem megosztóak, hanem éppen gazdagítják a közös örökséget.

Konkrétan az a fontos, hogy a bevándorlókat ne száműzzék a nagyvárosok perifériáira, ahol nagy a veszély, hogy gettókat hoznak létre és a befogadó országgal ellenséges magatartásformákat tesznek magukévá.

13. A plurális társadalom komoly kihívást jelent a mai emberiség számára, főként Európában. Ősi keresztény hagyományunk azt tanítja, hogy Krisztus evangéliuma képes volt és most is képes egyetlen hívő néppé kovácsolni a különböző helyről származó férfiakat és nőket. A pünkösd lelke mindig fenntartja, lelkesíti egyházainkat. A mi feladatunk tanúságot tenni arról, hogy az, ami végső soron egyesíti az embereket, a lélek rendjéhez tartozik. Az Egyház úgy tartja, zarándokúton jár a földön. Ezen az úton, amely az Isten országa felé vezet, megelőlegezi a hit egységét a kultúrák sokszínűsége és a földi élet körülményei közepette.

14. A világias Európa a mi keresztény hagyományainkban gyökerezik, ezek táplálták univerzális látásmódját, az emberi méltóság eszményét és erkölcsi alapelveit. A gyökerektől való elszakadás az eltévelyedést eredményezi. A belső üresség azt eredményezi, hogy főképpen a fiatalok ki vannak szolgáltatva a legrosszabb indíttatásoknak. Határozottan kijelentjük ezért, hogy a keresztény hit a teljes emberre vonatkozik, személyes és társadalmi életére egyaránt. Kifejezi lényegét a kettős parancs: az Isten és a felebarát iránti szeretet, amely a kölcsönös elfogadás kulcsa. A felebarát iránti szeretet nem fogalmaz meg feltételeket és nem számító (vö. Mt 22,39). Az eltérő vallású vagy meggyőződésű emberek közötti igaz párbeszéd az egyetlen kiút a félelem és a kölcsönös elzárkózás helyzetéből. A párbeszédből megtanuljuk, hogy alázatosabbak legyünk. A másokkal való szembenézésből mindig felfedezhetjük közös emberségünk nem sejtett kincsit. Boldogok vagyunk, hogy ezen a módon együtt haladhatunk Urunk, Jézus Krisztus jobb megismerésében és mélyebb szeretetében, aki számunkra emberségünk megvalósítását jelenti: ő „az út, az igazság és az élet” (Jn 14,6).

Forrás: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Fotó: Barbara Kupiec/CCEE Titkársága

Magyar Kurír







Napi evangelium
Beteljesedett!
  Jn 19,12-42

>>> Napi evangélium
Eseménynaptár


PPKE



Legyen a kezdőlapom!      Mozgó ünnepek 2021-ig (pdf)       Mobil változat       RSS       Impresszum