English version Italiano magyar változat
nyil Nyitólap
nyil Püspökök
nyil Katolikus Lexikon
nyil Könyvtár

Ajánló
Családjaink.hu
Eucharisztikus Kongresszus
Katolikus Karitász
Liturgia.hu
Magyar Kurír
Új Ember
Vatikáni Rádió
Szent István Rádió, Eger
Mária Rádió
nyil Katolikus média bővebben


PPKE


Ferenc pápa üzenete a 32. ifjúsági világnapra
2017. április 7., péntek 11:03

II. János Pál pápa 1985-ben a katolikus egyházban virágvasárnapot egyben az ifjúság világnapjává jelölte ki. Ferenc pápa követve elődjei hagyományát, idén a 32. ifjúsági világnap alkalmából üzenetben fordul  a fiatalok felé, amelyet az alábbiakban közlünk.
 

„Nagy dolgokat tett velem a Mindenható” (Lk 1,49).
Kedves fiatalok!

Íme, ismét úton vagyunk, miután csodálatosan találkoztunk Krakkóban, ahol együtt vettünk részt a 31. ifjúsági világnapon és az irgalmasság szentévének keretében az ifjúság jubileumán. Engedtük, hogy Szent II. János Pál és Szent Faustyna Kowalska, az isteni irgalmasság apostolai vezessenek minket, hogy konkrét választ adhassunk korunk kihívásaira. Erősen megtapasztaltuk a testvériséget és az örömet. A remény fényét villantottuk fel a világ előtt. A zászlók és nyelvek különbözősége nem viszályra és megoszlásra adott okot, hanem jó alkalmat kínált, hogy megnyissuk szívünk kapuját, és hidakat építsünk.

A krakkói ifjúsági világtalálkozó végén kijelöltem a következő célpontot zarándoklásunk számára, amely – Isten segítségével – Panamavárosba vezet minket 2019-ben. Ezen az úton elkísér minket Szűz Mária, akit minden nemzedék boldognak mond (vö. Lk 1,48). Közös utunk új szakasza kapcsolódik az előzőhöz, amelynek középpontjában a boldogmondások álltak, de most továbblépünk egyet. Nagyon fontosnak tartom ugyanis, hogy ti, fiatalok, ne csak a múltra való emlékezéssel, hanem a jelenben tanúsítandó bátorsággal és a jövőre irányuló reménnyel tudjatok előrehaladni. E magatartásformákat, melyek mindig jelen voltak a fiatal názáreti lány életében, világosan megtaláljátok a következő ifjúsági világnapokra választott témák között. Idén (2017-ben) Mária hitéről fogunk gondolkodni, amely a Magnificatban fejeződik ki: „Nagy dolgokat tett velem a Mindenható” (Lk 1,49). A jövő év (2018) témája kapcsán – „Ne félj, Mária, mert kegyelmet találtál Istennél” (Lk 1,30) – arról a bátor szeretetről fogunk elmélkedni, amellyel Szűz Mária az angyal híradását fogadta. A 2019-es ifjúsági világnap inspiráló forrása pedig Máriának az a reményt sugárzó mondata lesz, amellyel az angyalnak válaszol: „Íme, az Úr szolgálóleánya, történjék velem szavaid szerint” (Lk 1,38).

Az Egyház 2018 októberében tartja a következő püspöki szinódust a Fiatalok, hit és hivatástisztázás témakörről. Azt fogjuk megvizsgálni, hogy ti, fiatalok, miként élitek meg a hitet korunk kihívásai közepette. Azzal a kérdéssel is foglalkozunk, hogy miként tudtok kialakítani egy élettervet, miként tudjátok felismerni hivatásotokat tág értelemben, vagyis hogy a házasságra, a megszentelt életre vagy a papságra kaptatok-e meghívást, illetve hogy mit csináljatok a világi életben, milyen foglalkozást válasszatok. Szeretném, ha nagy összhang lenne a panamavárosi ifjúsági világtalálkozóhoz vezető út és a szinódusi út között.

Korunknak nem „díványfiatalokra” van szüksége

Lukács evangéliumának elbeszélése szerint Mária, miután fogadta az angyal híradását, és kimondta igenjét arra a meghívásra, hogy a Megváltó anyja legyen, sietve felkelt, és elindult meglátogatni unokanővérét, Erzsébetet, aki akkor már hat hónapos terhes volt (vö. Lk 1,36.39). Mária rendkívül fiatal. Hatalmas ajándék az, amit hírül adtak neki, nagy kihívásokat is rejt magában. Az Úr biztosította őt arról, hogy mellette fog állni és segíteni fogja, de Mária elméjében és szívében még sok dolog nem világos. Mégsem zárkózik be otthonába, nem hagyja, hogy a félelem vagy a gőg megbénítsa. Mária nem olyasvalaki, akinek ahhoz, hogy jól érezze magát, szüksége van egy jó kis díványra, ahol kényelmesen és biztonságban elnyújtózhat. Nem díványfiatal (vö. Beszéd az imavirrasztáson, Krakkó, 2016. július 30.). Ha idős unokanővére segítségre szorul, ő nem habozik, hanem azonnal útnak indul.

Hosszú az Erzsébet házáig vezető út: csaknem százötven kilométer. A Szentlélektől vezetett názáreti leányka azonban nem ismer akadályokat. Az utazás napjai nyilvánvalóan segíthették, hogy elmélkedjen a vele történt csodás eseményen. Bennünk is ugyanez zajlik, amikor zarándoklatra indulunk: az út során eszünkbe jutnak életünk eseményei, egyre jobban meglátjuk értelmüket, és egyre mélyebben megérthetjük hivatásunkat, amely aztán az Istennek való találkozásban és a másoknak nyújtott szolgálatban tárul fel teljesen.

Nagy dolgokat tett velem a Mindenható

A két nőnek, a fiatal és az idős nőnek a találkozását teljesen átjárja a Szentlélek jelenléte: tele van örömmel és ámulattal (vö. Lk 1,40–45). A két kismama, miként a méhükben hordott két fiú, szinte táncol a boldogságtól. Erzsébetet mélyen megérintette Mária hite, ezért fel is kiált: „Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki” (Lk 1,45). Igen, az egyik legnagyobb ajándék, amit a Szűz kapott, a hit. Hinni Istennek felbecsülhetetlen ajándék, amelyet azonban el is kell fogadni; Erzsébet ezért áldja Máriát, aki pedig a Magnificattal válaszol (vö. Lk 1,46–55), amelyben ezt a mondatot találjuk: „Nagy dolgokat tett velem a Mindenható” (Lk 1,49).

Máriának ez az imája forradalmi, egy olyan, hittel teli fiatal lány éneke, aki tudatában van korlátainak, mégis bízik az isteni irgalmasságban. Ez a bátor kismama hálát ad Istennek, amiért letekintett az ő kicsinységére, és hálás üdvözítő művéért, amelyet a népért, a szegényekért és az egyszerűekért vitt végbe. Mária egész élettörténetének a hit a középpontja. Éneke segít megértenünk az Úr irgalmasságát, hiszen az viszi előre a történelmet, valamennyiünknek és az egész emberiségnek a történelemét is.

Amikor Isten megérinti egy fiatal fiú vagy lány szívét, az valóban hatalmas dolgokra válik képessé. A „nagy dolgok”, amelyeket Mária életében végbevitt a Mindenható, a mi életutunkról is szólnak, hiszen az nem egy irány nélküli botorkálás, hanem olyan zarándoklat, amely minden bizonytalanságával és fájdalmával együtt megtalálhatja Istenben a maga teljességét (vö. Angelus, 2015. augusztus 15.). Mondhatnátok: „De, Atyám, én annyira kevés vagyok, én bűnös vagyok, mit tudnék én tenni?” Amikor az Úr hív minket, nem ragad le annál, amik vagyunk, vagy amit tettünk. Ellenkezőleg: abban a pillanatban, amikor hív minket, mindarra tekint, amit tehetnénk, mindarra a szeretetre, amelyet tanúsítani képesek vagyunk. A fiatal Máriához hasonlóan ti is meg tudjátok tenni, hogy életetek a világ jobbá tételének eszközévé váljon. Jézus arra hív titeket, hogy hagyjatok nyomot az életben, a történelemben, saját életeteknek és sok más ember életének történelmében (vö. Beszéd az imavirrasztáson, Krakkó, 2016. július 30.).

Az, hogy valaki fiatal, nem jelenti azt, hogy ne lenne kapcsolatban a múlttal

Mária alig lépett túl a serdülőkoron, mint sokatok, a Magnificatban mégis népének nevében, népe történelmének szószólójaként énekel. Ez rámutat arra, hogy önmagában a fiatalkor nem jelenti azt, hogy ne lennénk kapcsolatban a múlttal. Személyes élettörténetünk egy bennünket megelőző, századokra visszanyúló közösségi nyomvonalba illeszkedik. Máriához hasonlóan egy néphez tartozunk. Az Egyház története pedig azt tanítja, hogy akkor is, amikor az Egyháznak háborgó tengeren kell áthajóznia, Isten fogja a kezét, vezeti, és átsegíti a nehéz időszakokon. Az Egyházról szerzett igazi tapasztalat nem a flashmobéhoz hasonlít, hiszen a villámcsődületkor a résztvevők előre megbeszélik az időpontot, megtartják az előadást, aztán mindenki megy a maga útján. Az Egyház hosszú hagyományt hordoz magában, amelyet nemzedékről nemzedékre adunk át egymásnak, de amelyet mindenkinek a személyes tapasztalata is gazdagít. A ti élettörténetetek is helyet kap az Egyház történelmében.

A múlt felidézése annak felismerését is szolgálja, hogy milyen egyedülálló módokon akar beavatkozni Isten a mi életünkbe és rajtunk keresztül másokéba. Segít abban is, hogy megnyíljunk a kiválasztottságra, hogy az Úr eszközei, az ő üdvözítő terveinek munkatársai legyünk. Ti is, fiatalok, nagy dolgokra vagytok képesek, nagy felelősséggel járó feladatokat vállalhattok, ha felismeritek Isten irgalmas és mindenható tevékenységét életetekben.

Szeretnék feltenni néhány kérdést nektek: Hogyan „mentitek el” emlékezetetekbe életetek történéseit, tapasztalatait? Hogyan bántok az emlékekké vált tényekkel, képekkel? Némelyeknek, akiket különösen is megsebeztek az élet viszontagságai, kedve támadhat „resetelni” saját múltját, élve a felejtés jogával. De szeretnélek emlékeztetni titeket arra, hogy nincs szent, akinek ne lenne múltja, és nincs bűnös, akinek ne lenne jövője. Az igazgyöngy a kagyló sérüléséből születik! Jézus az ő szeretetével képes meggyógyítani szívünket, képes sebeinket igazgyöngyökké alakítani. Ahogyan Szent Pál mondta: az Úr gyengeségeinken keresztül tudja megmutatni az ő hatalmát (vö. 2Kor 12,9).

Emlékeinket azonban nem szabad pusztán tömörítve tárolnunk, mint egy merevlemez memóriájában. És nem lehet mindent virtuális „felhőbe” menteni. El kell sajátítanunk annak lehetővé tételét, hogy a múlt tényei dinamikus valósággá váljanak, olyanná, amelyre reflektálunk, és amelyből tanulunk, következtetéseket vonunk le a jelen és a jövő számára. Fáradságos, de szükséges feladat felfedezni Isten szeretetének vörös fonalát, amely átszövi egész életünket.

Sokan mondják, hogy ti, fiatalok felszínesek vagytok, és nincs emlékezőtehetségetek. Egyáltalán nem értek egyet ezzel! Azt azonban el kell ismerni, hogy olyan korban élünk, amikor vissza kell szereznünk azon képességünket, hogy reflektáljunk saját életünkre és tervezzük életünk jövőjét is. Az, hogy van múltunk, nem egyenlő azzal, hogy van történelmünk. Rengeteg emléket összegyűjthetünk életünkben, de vajon azok közül mennyi gyarapította valóban emlékezetünket? Közülük mennyi jelentős a szívünknek, és mennyi segít értelmet adni létünknek? A közösségi hálón a fiatalok arca rengeteg fotón ott van, amelyek többé-kevésbé valós eseményeket tükröznek, de nem tudjuk, hogy mindebből mennyi a „történelem”, a tapasztalat, amely elbeszélhető, amelynek értelme és célja van. A tévécsatornák tele vannak úgynevezett valóságshow-kkal, de azok nem valós történetek, a tévékamera előtt lepergő percek, amelyeknek a szereplői csak a mának élnek, életterv nélkül. Ne hagyjátok, hogy ez a hamis valóságkép megtévesszen titeket! Legyetek főszereplői történelmeteknek, és hozzatok döntést jövőtökről!

Maradjunk kapcsolatban, Mária példáját követve

Azt mondja Máriáról az evangélium, hogy megőrizte mindezeket, és el-elgondolkodott róluk szívében (vö. Lk 2,19.51). Ez az egyszerű názáreti lány példájával megtanítja nekünk megőrizni emlékezetünkben az élet eseményeit, de azt is, hogy összerakjuk azokat, hogy a töredékeket egymáshoz illesszük, hiszen együttesen mozaikot alkothatnak. Hogyan gyakorolhatjuk ezt konkrétan? Adok egy-két tanácsot.

Minden nap végén megállhatunk néhány percre, hogy visszaemlékezzünk a nap szép perceire, a kihívásokra, arra, ami jól és arra, ami rosszul ment. Így – Isten előtt és önmagunk előtt – kinyilváníthatjuk érzelmeinket: a hála, a bűnbánat, az Istenre hagyatkozás érzelmeit, és ha akarjátok, fel is jegyezhetitek ezeket egy füzetbe, egyfajta lelki naplóba. Ezt jelenti az imádkozás az életben, az élettel és az életről, és biztosan segít majd nektek jobban felismerni azokat a nagy dolgokat, amelyeket az Úr tesz valamennyitekért. Ahogyan Szent Ágoston mondta: Istent emlékezetünk széles mezején találhatjuk meg (vö. Vallomások, X. könyv, 8, 12).

Ha olvassuk a Magnificatot, észrevehetjük, mennyire ismerte Mária Isten szavát. Az ének minden versének megvan a párhuzama az Ószövetségben. Jézus fiatal édesanyja jól ismerte népének imádságait. Biztos, hogy szülei, nagyszülei tanították meg neki. Mennyire fontos, hogy az egyik nemzedék átadja a hitet a másiknak! Kincs rejtőzik az elődeink által tanított imákban, abban az egyszerűek kultúrájában megélt lelkiségben, amelyet népi vallásosságnak hívunk. Mária egybegyűjti népe hitének örökségét, egészen saját énekévé formálja azt, amely az egész Egyház éneke is. Az egész Egyház vele együtt énekli. Hogy ti, fiatalok is olyan Magnificatot tudjatok énekelni, amely egészen a tiétek, és hogy életeteket ajándékul tudjátok adni az egész emberiségnek, döntő fontosságú, hogy hozzákapcsolódjatok a történelmi hagyományhoz és az előttetek járók imájához. Ebből is látszik, mennyire fontos, hogy jól ismerjétek a Bibliát, Isten szavát, hogy mindennap olvassátok és összevessétek életetekkel, hogy a mindennapi eseményeket annak fényében értelmezzétek, amit az Úr mond nektek a Szentírásban. Az imádságban és a Biblia imádságos olvasásában (az úgynevezett lectio divinában) Jézus felmelegíti majd a szíveteket, megvilágítja lépteiteket, életetek sötét időszakaiban is (vö. Lk 24,13–35).

Mária arra is megtanít minket, hogy eucharisztikus magatartással éljünk, vagyis hogy hálát adjunk, dicsőítsük Istent, és ne csak a nehézségekre figyeljünk. Az életnek olyan a dinamikája, hogy a mai kérések a holnapi hálaadások okaivá válnak. Így a szentmisén való részvételetek és a kiengesztelődés szentségéhez való járulásotok egyszerre lesz végpont és kiindulópont: életetek mindennap megújul a bocsánatban, és a Mindenhatóhoz szálló örök dicsőítő énekké válik. „Bízzatok Isten emlékezetében: […] az ő memóriája az ő együttérző, gyengéd szíve, amely örül annak, hogy véglegesen kitörölheti bennünk a rossz minden nyomát” (Homília az ifjúsági világnap szentmiséjén, Krakkó, 2016. július 31.).

Láttuk, hogy a Magnificat akkor fakad Mária szívéből, amikor találkozik idős unokanővérével, Erzsébettel, aki a maga hitével, éleslátásával és szavaival segíti a Szüzet, hogy jobban megértse Isten benne való működésének, valamint a rábízott küldetésnek a nagyságát. És bennetek tudatosodott-e már, micsoda rendkívüli gazdagság forrása a fiatalok és az idősek találkozása? Mennyire becsülitek meg az időseket, a nagyszüleiteket? Teljesen jogosan vágytok arra, hogy „kirepüljetek”, nagy álmokat dédelgettek szívetekben, de szükségetek van az idősek bölcsességére és látásmódjára. Miközben odatárjátok szárnyaitokat a szélnek, fontos, hogy felfedezzétek gyökereiteket, és meghallgassátok az előttetek járók tanúságtételét. Értelemmel rendelkező jövő építéséhez ismernetek kell a múlt eseményeit, és azokat illetően állást is kell foglalnotok (vö. Amoris laetitia apostoli buzdítás, 191., 193.). Nektek, fiataloknak, megvan az erőtök, az időseknek pedig megvan az emlékezetük és a bölcsességük. Ahogyan Mária Erzsébethez: fordítsátok tekinteteket az idősek, a nagyszülők felé. Olyan dolgokat mondanak majd nektek, amelyek fellelkesítik elméteket és megérintik szíveteket.

Teremtő hűség új idők építéséhez


Igaz, hogy kevés év van mögöttetek, s ezért nehezen tudjátok kellőképpen értékelni a hagyományt. Jól jegyezzétek meg, hogy a hagyomány értékelése nem azt jelenti, hogy tradicionalisták legyetek. Nem! Amikor az evangéliumban Mária azt mondja, hogy „nagy dolgokat tett velem a Mindenható”, akkor azt úgy érti, hogy azok a „nagy dolgok” még nem zárultak le, a jelenben is zajlanak. Nem távoli múltról van szó. A múltra emlékezés nem nosztalgiázást, nem a történelem egy bizonyos szakaszához való ragaszkodást jelent, hanem azt a képességet, hogy felismerjük gyökereinket, hogy mindig vissza tudjunk térni a lényeghez, és teremtő hűséggel belevágni új idők építésébe. Baj lenne, és senkinek sem használna az a megbénító emlékezés, amely arra késztet, hogy ugyanazon a módon mindig ugyanazokat a dolgokat csináljuk. Az ég ajándéka látni, hogy keresésetekkel, álmaitokkal és kérdéseitekkel sok dologban szembeszálltok azokkal, akik azt mondják, hogy a dolgok nem lehetnek másmilyenek.

Az a társadalom, amely csak a jelent értékeli, egyre inkább leértékeli mindazt, amit a múlttól örököl, így például a házasság intézményét, a megszentelt életet vagy a papi küldetést. Ezeket egyre inkább értelmetlen, idejétmúlt formáknak tartják. Azt gondolják, jobban élhetnek úgynevezett „nyitott” állapotokban, úgy viselkedve az életben, mint egy valóságshow-ban, cél és elképzelés nélkül. Ne hagyjátok, hogy megtévesszenek titeket! Isten azért jött, hogy kitágítsa életünk horizontját minden irányba. Ő segít minket, hogy kellőképpen értékeljük a múltat, hogy helyesebben tervezzük a boldog jövőt: ez azonban csak akkor lehetséges, ha hiteles szeretettapasztalatokat él meg az ember, olyanokat, amelyek az Úr hívásának felismerésében és elfogadásában konkretizálódnak. Ez az egyetlen dolog, ami valóban boldoggá tesz minket.

Kedves fiatalok, a Panamaváros felé vezető utunkat és a következő püspöki szinódus előkészületének útját a Boldogságos Szűz Mária anyai közbenjárására bízom. Kérlek, emlékezzetek meg két fontos évfordulóról a 2017-es esztendőben: háromszáz évvel ezelőtt találták meg az Aparecidai Szűz szobrát Brazíliában; és száz évvel ezelőtt voltak a Mária-jelenések Fatimában, Portugáliában, ahová Isten segítségével, májusban elzarándokolok. Porres Szent Mártonnak, Latin-Amerika és a 2019-es ifjúsági világtalálkozó egyik védőszentjének – mindennapi alázatos szolgálatában – szokása volt, hogy gyermeki szeretetének kifejezéseként a legszebb virágokat Máriának vigye. Hozzá hasonlóan ti is legyetek meghitt, baráti kapcsolatban Máriával, bízzátok rá örömeiteket, gondjaitokat, aggodalmaitokat! Biztosíthatlak titeket, hogy nem fogjátok megbánni!

A fiatal názáreti Mária, aki az egész világon ezeregy arcot öltött és nevet vett fel, hogy közel legyen gyermekeihez, járjon közben mindannyiunkért, és segítsen minket énekelni azokról a nagy dolgokról, amelyeket az Úr visz végbe bennünk és általunk!

Vatikán, 2017. február 27.
A Szenvedő Szűzről nevezett Szent Gabriele emléknapján


Ferenc

 
 
Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó. News.va

Magyar Kurír







Eseménynaptár


PPKE



A nap szentje

Szent X. Piusz pápa
 
A nap 
szentje
 
1835-ben Riese nevű falucskában született. Családi neve Giuseppe Sarto volt. Páduában tanult, 1855-ben szentelték pappá és 1884-ben mantuai püspökké. Később velencei pátriárkává és bíborossá nevezték ki. 1903-ban Rómába indult a pápaválasztásra. Szerénységében gondolni sem mert arra, hogy őt választják meg Szent Péter utódává, mert menettérti jegyet váltott a vonatra. Pápai jelmondata: ?Mindent megújítani Krisztusban." Ezt igyekezett is megvalósítani: bevezette a gyakori szentáldozást, megújította az egyházi életet (liturgia, jog), küzdött a tévtanítás felé hajló eszmék ellen. A pápai széken is lelkipásztor maradt, nagy imádkozó és segítő. Meghalt 1914. augusztus 20-án.



Legyen a kezdőlapom!      Mozgó ünnepek 2021-ig (pdf)       Mobil változat       RSS       Impresszum