English version Italiano magyar változat
nyil Nyitólap
nyil Püspökök
nyil Katolikus Lexikon
nyil Könyvtár

Ajánló
Családjaink.hu
Eucharisztikus Kongresszus
Katolikus Karitász
Liturgia.hu
Magyar Kurír
Új Ember
Vatikáni Rádió
Szent István Rádió, Eger
Mária Rádió
nyil Katolikus média bővebben





XVI. Benedek pápa teológiai munkássága
2005. április 20., szerda 13:05

Nehéz röviden írni egy olyan nagy és szerteágazó életművel rendelkező teológusról, mint Joseph Ratzinger. Már első tanári évei alatt, az ötvenes évek második felében, feltűnést keltett munkásságával, ennek köszönhető, hogy a II. Vatikáni Zsinaton már teológiai szakértőként, peritusként vett részt. Ekkor olyan neves hittudóssal, mint Karl Rahnerrel is együtt dolgozott, ketten készítették el azt a szöveg-tervezetet, amely Yves Congar és más neves teológusok és zsinati atyák szövegeivel együtt a Dei Verbum dokumentum alapjául szolgált.

Ratzinger professzor tudományos karrierje meredeken ívelt fölfelé, számos könyve és tanulmánya jelent meg. 1972-ben Hans Urs von Balthasarral, Henri de Lubaccal és másokkal karöltve alapítója volt a Communio című nemzetközi teológiai folyóiratnak. Ennek mára már a nagy világnyelvek mellett magyar kiadása is van. Ebben a korszakban sokan egy szellemi fejlődést vélnek felfedezni a neves német teológus, Joseph Ratzinger munkássága terén: szerintük ekkor figyelhető meg egy bizonyos hangsúlyeltolódás a korábban progresszistaként is ismert tudós nézeteiben, egy hagyományhű, némelyek által konzervatívnak nevezett irányba. Azt nem felejthetjük el, hogy ezek az évek, évtizedek igen hányattatott korszakot jelentenek a német teológia történetében, amikor többen elhagyják a Róma által képviselt és hirdetett hitet, nem egyszer nyíltan a Szentszék ellen támadva. Joseph Ratzinger állásfoglalása ekkor egyértelmű: elkötelezi magát a hit tisztasága és annak akár igen kemény megvédése mellett. Ezért később, már római korszaka idején a „Panzerkardinal”, a „tank-bíboros” becenevet kapja.

Joseph Ratzinger érseki és bíborosi kinevezése, 1977 után is szentelt időt a teológiai munkásságnak, római kinevezése 1981-ben a Hittani Kongregáció élére pedig új fejezetet nyitott munkásságában. II. János Pál pápával nem csak a személyes barátság, de a szellemi közösség, a teológiai gondolkodás összhangja is egybefűzte. Hetente legalább egyszer, pénteken másfél órás megbeszélésre került közöttük sor, amit munkaebéd követett, amely nem egyszer a délutánba nyúlt. Nem csak hivatali kérdések merültek fel, de kötetlen teológiai eszmecserét is folyt attak. A pápai dokumentumok születésének, megfogalmazódásának folyamatában lényeges szerepet játszott, s a Hittani Kongregáció élén állva számos egyéb dokumentumot is közzétett, amelyek nem egyszer nagyon kényes kérdésekkel foglalkoztak. Ratzinger bíboros közismert volt a katolikus hit egyértelmű, tiszta és világos, ugyanakkor kompromisszummentes kifejtéséről, hirdetéséről és megvédéséről.

Mivel doktori tézise Szent Ágoston egyháztanával foglalkozik, Ratzinger bíboros mindig is különös érzékkel rendelkezett az evangélikus teológusokkal való párbeszéd terén, hisz Hippó püspöke Luther Mártonnak is igen fontos inspirációs forrása volt.

XVI. Benedek pápa 10 nyelven beszél, emellett szívesen játszik zongorán is, kedvenc zeneszerzője Wolfgang Amadeus Mozart.

Vatikáni Rádió








Napi evangelium
Példát adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.
  Jn 13,1-15

>>> Napi evangélium
Eseménynaptár


PPKE



Legyen a kezdőlapom!      Mozgó ünnepek 2021-ig (pdf)       Mobil változat       RSS       Impresszum