English version Italiano magyar változat
nyil Nyitólap
nyil Püspökök
nyil Katolikus Lexikon
nyil Könyvtár

Ajánló
Családjaink.hu
Eucharisztikus Kongresszus
Katolikus Karitász
Liturgia.hu
Magyar Kurír
Új Ember
Vatikáni Rádió
Szent István Rádió, Eger
Mária Rádió
nyil Katolikus média bővebben





XVI. Benedek pápa és Magyarország
2005. április 21., csütörtök 09:53

"SZENT ISTVÁN KIRÁLY A KERESZTÉNY EURÓPA EGYIK ALAPÍTÓJA"

Rómában a Magyar Akadémián 1998. május 21-én kiállítás nyílt, amelyet abból az alkalomból rendeztek, hogy akkor volt 150 éves hazánk legrégebbi könyvkiadója, a Szent István Társulat. Az ünnepélyes megnyitón Paskai László bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek átnyújtotta Joseph Ratzinger bíborosnak, a Hittani Kongregáció prefektusának a Társulat Stephanus-díját, mellyel a magyar olvasók köszönetét kívánta kifejezésre juttatni. A Stephanus-díj mellett Ratzinger bíborosnak ajándékozták az Ozsvári Csaba ötvösművész által készített mellkeresztet és püspökgyűrűt.

A díj átvételekor Ratzinger bíboros beszédet mondott, amelyet az alábbiakban közlünk.

Szent István király napján minden évben meghatottan olvasom a papi breviáriumokban az ő fiához, Imréhez intézett Intelmeit, amely írás a keresztény humanizmus egyik legszebb dokumentuma, és egy mindig új aktualitás politikai etikája. Ez az etika ma igazi védőbástyaként jelenik meg azon barbárság ellen, amely különböző ideológiák csalfa ígéretei mögül fenyeget minket. Éppen csak néhány mondatot idéznék: "Légy méltó a királyi koronára, őrizd meg a katolikus és apostoli hitet olyan buzgón és lelkiismeretesen, hogy például szolgálhass mindazoknak, akiket Isten alád rendelt... ezért kérve kérlek és parancsolom: hagyd, hogy mindenben és teljesen a szeretet vezessen téged, légy egészen jóindulatú, ne csak a rokonok és hozzátartozók iránt, hanem az idegenek és mindazok iránt, akik hozzád jönnek... Légy könyörületes minden elnyomottal. Szívedben mindig ott legyen az Úr példája, amikor azt mondja: "Irgalmasságot akarok és nem áldozatot." (Mt 9,13.)

Korunkban, de a múltban is, hosszú évszázadokon keresztül nehéznek, sőt lehetetlennek látszott a politikai gondolkodás és stratégia, a keresztény hit és életszentség összeegyeztetése. Szent István alakjában e két látszólag ellentétes pólus között tökéletes szintézis jelenik meg. Szent István keresztény Magyarországot teremtett hitben fogant erkölcse, saját bölcsessége és megbékítő erejének irányításával. Ma, miközben Európa egységét akarjuk helyreállítani a kereszténység tanítását megtagadó borzalmas háborúk után újra fel kell idézni Szent István királyt, mint a keresztény Európa egyik alapítóját: olyan ember ő, aki képes volt népének önazonosságát nemcsak megőrizni és megújítani, hanem ezzel egyidejűleg szeretett hazáját békésen beilleszteni a keresztény népek közösségébe, miközben követte az idézett alapelvet: "Hagyd, hogy mindenben és teljesen a szeretet vezessen".

Mi bajorok büszkék vagyunk, hogy a passaui egyházmegyét ahol magam is születtem érte az a megtiszteltetés, hogy egyik papja keresztelte meg Szent Istvánt, és a keresztségben az első vértanúról elnevezett székesegyház nevét kapta. És boldogok vagyunk, hogy az ő szent felesége Regensburgból származik, ahol én tanárként működtem, mielőtt münchen-freisingi érsekké kineveztek. Számomra az akkor formálódó keresztény Európa egyik szép jele, hogy prágai Szent Adalbert közvetített e házasság létrejöttében. Boldog vagyok, hogy ma, a Szent István Társulat, az Apostoli Szentszék Kiadója fennállásának 150. évfordulója alkalmából Magyarország prímása, Paskai László bíboros nyújtotta át nekem a Társaság "Stephanus"-díját.

Hálás vagyok Istennek, ha valamivel is hozzájárulhattam korunk keresztény kultúrájához. Szeretném kifejezni legmélyebb hálámat a Szent István Társulatnak mindazon fáradozásáért, amelyet 150 éves történelme során a keresztény kultúra apostolkodása terén kifejtett. Őszinte köszönetem egyúttal jókívánság is: boldog jövőt kívánok a Szent István Társulatnak, sikereket a kereszténységtől ihletett és megvilágított irodalom iránti elkötelezettségben nemzetük javára, az Egyház és az emberiség javára, az alapító Atyákhoz, köztük Szent Istvánhoz méltó Európa további fejlődésére.

 

Joseph Ratzinger bíboros az ünnepség után a Vatikáni Rádiónak elmondta: ez az elismerés rendkívül sokat jelent számára. Először is, azt a kapcsolatot jelenti, mely Kelet-Közép-Európát, és az e térséghez tartozó Magyarországot a nyugati világhoz köti. Ez a kapcsolat Nyugat-Európának is fontos, hiszen most már egész Európában egymásra találhatunk, és kölcsönösen építhetünk ki egymással szellemi kapcsolatokat. A bíboros fontosnak nevezte, hogy sok magyar professzorral alakított ki alkotói kapcsolatot, s örömét fejezte ki, hogy a vasfüggöny lehullása után a szellem emberei ismét megteremthetik a hit kulturális közösségét. Elismerést jelent ez a kitüntetés számára azért is, mert Magyarországon a vallást ötven éven át elnyomták, és az emberek csak nagy nehézségek árán gyakorolhatták hitüket. Napjainkban azonban ismét szabadon hirdethető az evangélium, és a hívő személyek az elmúlt rendszerben átélt szenvedéseiket is hasznosíthatják. Azok ugyanis, akik szenvedtek, jobban ismerik azt, hogy mit jelent a hit, így a bíboros számára ez a Magyarországról érkezett elismerés nagyon fontos, és arra szólítja fel, hogy a jövőben még inkább ápolja magyar kapcsolatait. A katolikus sajtó feladatairól a Hittani Kongregáció prefektusa kifejtette: a katolikus sajtó valójában egy lényegi kiegészítés, sőt részben kiigazítás a sajtóképhez, mert a mai tömegtájékoztatásban a kereszténységtől idegen eszmék, vélemények a mértékadóak, gyakran tapasztaljuk, hogy a világi sajtó hamis képet ad az egyházról. Ezért a katolikus sajtó feladata: távlatokat nyitni, ráirányítani a figyelmet a dolgok valódi összefüggéseire, és segíteni abban, hogy az emberek felismerjék, melyek a pápa igazi szándékai, mit jelent ma a hit. A hegemonikus véleményalkotás korában ugyanis különösen fontos, hogy az ember ne csak a világi sajtó által hirdetett, uralkodó igazságot, gondolkodásmódot ismerje meg. VR/MK

Joseph Ratzinger magyarul megjelent könyvei a Szent István Társulat gondozásában: A föld sója (1997), Augsburgi Nyilatkozat (1999), Dominus Jesus (2000), A liturgia szelleme (2002), Isten és a világ (2004)



(Forrás: MKPK Sajtóiroda)






Napi evangelium
Uram, kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak.
  Jn 6,60-69

>>> Napi evangélium
Eseménynaptár


PPKE



Legyen a kezdőlapom!      Mozgó ünnepek 2021-ig (pdf)       Mobil változat       RSS       Impresszum