English version Italiano magyar változat
nyil Nyitólap
nyil Püspökök
nyil Katolikus Lexikon
nyil Könyvtár

Ajánló
Családjaink.hu
Eucharisztikus Kongresszus
Katolikus Karitász
Liturgia.hu
Magyar Kurír
Új Ember
Vatikáni Rádió
Szent István Rádió, Eger
Mária Rádió
nyil Katolikus média bővebben





Piros gyertya az adventi koszorún
2006. november 24., péntek 09:44

Az öröm rózsaszín gyertyája helyett a vértanúság piros gyertyáján lobban fel a láng advent harmadik vasárnapján a Szombathelyi Egyházmegyében a Brenner János-emlékévben.

Brenner János meggyilkolása óta a rábakethelyi plébánián és a hozzá tartozó községekben, ahol annak idején papi szolgálatát teljesítette, az adventi koszorún a három lila mellett a Gaudete-vasárnapot jelző rózsaszín gyertya helyén piros gyertya áll. Ez emlékeztet az egykori káplánra, aki advent harmadik vasárnapjára virradóra szenvedett vértanúhalált.

Veres András szombathelyi püspök ez év szeptemberében Brenner János-emlékévet hirdetett, amely 2006 adventjétől 2007 decemberéig tart majd. Ennek jegyében a Szombathelyi Egyházmegye arra buzdítja híveit, s a távolabb élőket is, hogy a rábakethelyi hagyományt átvéve, otthonaikban, templomaikban a piros gyertyás ádventi koszorút készítsenek, és imádkozzanak Brenner János boldoggáavatásért.

Az adventi gyertyagyújtások ez alkalomra írt szövegei megtalálhatók az interneten a www.brennerjanos.hu weboldalon, a letöltés menüpontban, továbbá a Brenner János-emlékévre készült Az Isten-szeretőknek minden a javukra válik című segédkönyvben. A kiadvány nyomtatott formában megrendelhető a következő elérhetőségeken: Püspöki Hivatal, 9700 Szombathely, Berzsenyi tér 3. Pf.: 41. Telefon: 94/312-056 E-mail: szombathely[@]katolikus.hu.

Akik folyamatos tájékoztatást szeretnének a Brenner János-emlékév eseményeiről, feliratkozhat egy ingyenes internetes hírlevélre is. A tervek szerint hetente 1 alkalommal küldenek hírlevelet. A feliratkozáshoz egy üres levél küldendő a következő címre: brennerhirlevel[@]gmail.com. A levél tárgyához a "feliratkozás" szó írandó.








Napi evangelium
Aki e kenyérből eszik, örökké él.
  Jn 6,44-51

>>> Napi evangélium
Eseménynaptár


PPKE



Legyen a kezdőlapom!      Mozgó ünnepek 2021-ig (pdf)       Mobil változat       RSS       Impresszum