English version Italiano magyar változat
nyil Nyitólap
nyil Püspökök
nyil Katolikus Lexikon
nyil Könyvtár

Ajánló
Családjaink.hu
Eucharisztikus Kongresszus
Katolikus Karitász
Liturgia.hu
Magyar Kurír
Új Ember
Vatikáni Rádió
Szent István Rádió, Eger
Mária Rádió
nyil Katolikus média bővebben





Házszentelés a Duna Televízióban
2007. január 9., kedd 10:04

Immár hagyomány, hogy vízkereszt idején megszentelik a Duna Televízió székházának stúdióit. Idén a szertartást Tempfli József nagyváradi megyéspüspök, és Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) médiafelelőse végezte.

A házszentelésre harmadik alkalommal került sor a műholdas csatornánál. A szertartás során – amely Barlay Tamás, a vallási műsorok főszerkesztőjének kezdeményezésére zajlott – a vallási műsorok szerkesztőségének irodái mellett a televízió szívét jelentő műsorkészítő műhelyeket és a stúdiókat is megszentelte a két egyházi vezető.

Az eseményen a televízió számos kollégája mellett részt vett Cselényi László, a közszolgálati televízió elnöke, Nagy Lenke, a csatornát felügyelő Hungária Televízió Közalapítvány (HTVKA) elnökségi tagja, Csallóközi Zoltán, a HTVKA ellenőrzőbizottságának tagja és Szerdahelyi Csongor, az MKPK sajtóirodájának vezetője.

 

Fotó: Gebauer Szabolcs 



(Forrás: MKPK Sajtóiroda)






Napi evangelium
Példát adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.
  Jn 13,1-15

>>> Napi evangélium
Eseménynaptár


PPKE



Legyen a kezdőlapom!      Mozgó ünnepek 2021-ig (pdf)       Mobil változat       RSS       Impresszum