English version Italiano magyar változat
nyil Nyitólap
nyil Püspökök
nyil Katolikus Lexikon
nyil Könyvtár

Ajánló
Családjaink.hu
Eucharisztikus Kongresszus
Katolikus Karitász
Liturgia.hu
Magyar Kurír
Új Ember
Vatikáni Rádió
Szent István Rádió, Eger
Mária Rádió
nyil Katolikus média bővebben





Új ökumenikus kápolna Kisizsákon
2004. szeptember 17., péntek 13:27

Szentelő ünnepség: 2004. október 2., szombat 12 óra

Kisizsák ma 270 lélekszámú település, 70 százalékban katolikus, 30 százalékban pedig református hívekkel. Az istentiszteleteknek évtizedeken át a helyi iskola adott otthont, s eközben a maroknyi közösség olthatatlan vágya volt egy saját kápolna. Több mint 30 évvel ezelőtt Marosi Izidor plébános, későbbi püspök meg is vásárolta a telket, de az építkezést – engedélyek hiányában – nem tudta megkezdeni. A több évtizedes tervezést követően 1999-ben tették le a kisizsáki ökumenikus kápolna alapkövét, s akkor – néhány jótevő áldozatvállalásával – elkészült az alap is. A remény azonban, hogy a Farkas Gábor Ybl-díjas építész által készített tervek alapján a régi vágyból most már belátható időn belül valóság lehet, csak 2002. őszén csillant meg.

Ekkor kereste meg a templomépítés néhány lelkes híve Bábel Balázst, a Kalocsa-Kecskeméti Egyházmegye érsekét és a Porta Egyesületet: segítsék a templomépítést.
A Porta Egyesület vezetésével új lendületet kapott az ügy. Az egyházmegye, a megyei önkormányzat és Izsák város támogatásával, valamint a hívők adományaival lehetővé vált az építkezés. Összesen mintegy 30 millió forintos költségvetéssel megkezdődött az építkezés, a kecskeméti Piramis Kft. kivitelezésében.  

Ma már jól látható, hogy Kisizsákon a kőtemplommal együtt közösség is épült. Az éveken át lábakon a szabad ég alatt álló harang immár a toronyba került, s idén októberben – alig két évvel a Porta Egyesület megkeresése után – istentiszteletre hívja a híveket.

További információ: Farkas P. József: 06-30/9251-654, 06-76/486-100;
dr. Váczi Tamás: 06-30/5355-312,   Fax: 06-76/486-500
E-mail: titkarsag kukac kecskemetilapok.hu








Napi evangelium
Beteljesedett!
  Jn 19,12-42

>>> Napi evangélium
Eseménynaptár


PPKE



Legyen a kezdőlapom!      Mozgó ünnepek 2021-ig (pdf)       Mobil változat       RSS       Impresszum