English version Italiano magyar változat
nyil Nyitólap
nyil Püspökök
nyil Katolikus Lexikon
nyil Könyvtár

Ajánló
Családjaink.hu
Eucharisztikus Kongresszus
Katolikus Karitász
Liturgia.hu
Magyar Kurír
Új Ember
Vatikáni Rádió
Szent István Rádió, Eger
Mária Rádió
nyil Katolikus média bővebben





Eseménynaptár


2014. szeptember 1.
Kiállítás megnyitó
Szeptember 1-én, 18.00 órakor a Rumbach utcai zsinagógában (1074 Budapest, Rumbach Sebestyén utca 11–13.) nyílik meg egy kiállítás rabbik és püspökök által írt imák képi megjelenítésével. A magyar Soá hetvenedik évfordulóján, rabbik, püspökök és egyházi gondolkodók írtak Ima Auschwitz után címmel imádságokat, melyeket kortárs képzőművészek kaptak meg és a művészet eszközeivel vizuális tartalommá formálva tettek egyetemes üzenetté.

A felekezeti résztvevők névsora: Fabiny Tamás – evangélikus püspök, Fichl Vilmos – a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára, Frölich Róbert – főrabbi, Gáncs Péter – evangélikus elnök-püspök, Papp János – baptista elnök, Róna Tamás – rabbi, Steinbach József – református püspök, Szabó István – református püspök, Varga Mátyás – bencés szerzetes, Várszegi Asztrik – pannonhalmi főapát, Verő Tamás – rabbi.

Képzőművészek: Benczúr Emese képzőművész, Haász István festőművész, Haraszty István szobrász, kinetikus művész, Klimó Károly festőművész, Konok Tamás festőművész, Krajcsovics Éva festőművész, Lovas Ilona képzőművész Matzon Ákos festőművész, Nádler István festőművész, Szüts Miklós festőművész Tölg-Molnár Zoltán festőművész, Vojnich Erzsébet festőművész.  A megnyitó kurátora Galambos Ádám – evangélikus teológus lesz, köszöntőt mond Heisler András, a Mazsihisz elnöke.


2014. szeptember 1.
Pécs város napja
Szeptember 1-jén , hétfőn tartják meg a hagyományos Pécs Város Napja rendezvényt. Ezen a napon 9.00 órakor Pécs belvárosán, a Lyceum Templomban (7621 Pécs, Király utca 36.) ünnepi szentmisét mutat be Udvardy György pécsi megyéspüspök. A szentmise keretében kerül sor a Magyar Pálos Rend kezelésében lévő templom felújított homlokzatának megáldására. Ezt követően ünnepi közgyűléssel, s a város által adományozott elismerések, díjak átadásával folytatódik a helyi kulturális értékeket kiemelő program.


2014. szeptember 2-3.
Az MKPK őszi rendes ülése


2014. szeptember 2.
Keresztény tanítás, kultúra – Bábel Balázs érsek előadása Vácott
Szeptember 2-án, kedden 18.00 órakor Vácott a Credo-házban (Kossuth tér 4.) Keresztény tanítás, kultúra címmel tart előadást Bábel Balázs kalocsa–kecskeméti érsek.


2014. szeptember 2.
Veni Sancte a székesfehérvári Székesegyházban
Szeptember 4-én, csütörtökön 16.00 órakor Székesfehérváron a Székesegyházban (8000 Székesfehérvár, Arany János u. 9.) tartja Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök - az elmúlt évekhez hasonlóan - az ünnepi tanévnyitó szentmisét az egyházmegye területén működő katolikus oktatási intézményeknek Székesfehérváron. A koncelebrált püspöki szentmisére valamennyi egyházmegyés intézményből várják a püspöki iskolabiztosokat, pedagógusokat, diákokat és szülőket; valamint a szerzetesrendek által fenntartott iskolák képviselőit.


2014. szeptember 4.
Első csütörtöki Eucharisztia ünnep (Almássy-telep)
Szeptember 4-én, csütörtökön 18.00 órakor Székesfehérváron, az Almássy-telepi Krisztus Király templomban (8000 Székesfehérvár Zsolt u. 30. sz.) lesz a város egyházközségeinek közös elsőcsütörtöki Eucharisztia ünnepe. A közös imádság 18.00 órakor szentmisével kezdődik, melyet Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök tart a város papságával, amely után a közös szentóra kezdődik, az új papi hivatásokért és az egész egyházért.


2014. szeptember 4-6., csütörtök-szombat
Szegeden konferenciát tartanak Ateista pártállam, túlélő egyházak Közép-Kelet Európában címmel
Szeptember 4-6.., csütörtöktől-szombat ig Szegeden a Gál Ferenc Főiskola Klebelsberg Teremében (Dóm tér 6.) rendeznek Ateista pártállam, túlélő egyházak Közép-Kelet Európában címmel a magyar és szlovák történészek részvételével konferenciát. Vendég lesz Várszegi Asztrik bencés főapát. Az eseményt: Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök nyitja meg . Interjú, riport készítésre szept. 5-én pénteken lesz lehetősége a sajtó képviselőinek!


2014. szeptember 5.
Szentmise és jótékonysági koncert a Mátyás-templomban
Szeptember 5-én, pénteken 18.00 órakor Budapesten a Budavári Mátyás-templomban (Szentháromság tér 2.) Majnek Antal munkási püspök szentmisét celebrál ezt követően 19.00 órától a templomban a munkácsi Bravis ukrán kamarakórus ad jótékonysági koncertet, melyre a szeptember első hétvégéjén 12. alkalommal megrendezésre kerülő Magyar Nyelv és a Magyar Könyv Ünnepe a Budai Várban háromnapos kulturális fesztivál keretében kerül sor. A Budavári Önkormányzat 12. alkalommal rendezi meg a Magyar Nyelv és a Magyar Könyv Ünnepét a Budai Várban. Az idei rendezvény díszvendége Kárpátalja és Budavár legújabb testvérvárosa, Munkács. A rendezvénysorozat fókuszában az I. világháború kitörésének centenáriumát állították a szervezők. Szeptember első hétvégéjén a Szentháromság téren – Hess András mester nyomdájának közelében – könyvkiadókkal, írókkal ünneplik a magyar nyelvet.


2014. szeptember 6.
20 Éves A Fóti Katolikus Óvoda
Szeptember 6-án, szombaton, 10.00 órakor Fóton, a Fóti Római Katolikus Egyházközség Gondviselés Óvodában (2151 Fót, Vörösmarty utca 1-4 ) Beer Miklós váci megyéspüspök szentmisét mutat be, melynek keretében hálát adnak az óvoda 20 éves fennállásáért.


2014. szeptember 6.
X. jubileumi Nyugat-Győr egyházmegyei gitáros találkozó
Szeptember 6-án, szombaton Fertőszéplakon a Mindenszentek-templománál (9436 Fertőszéplak, Nagy Lajos utca 5.), a szabadtéren rendezik meg a X. jubileumi Nyugat-Győr egyházmegyei gitáros találkozót. A találkozót 11.00 órakor Tóth Miklós plébános nyitja meg. 11.15 órtól délután 16 óráig – Lélekmelegítő mottóval a résztvevő csapatok, énekesek zenélnek. 17.00 órakor kedződik a próba a szentmisére, melyet és szentmise zenei szolgálatát Sillye Jenő vezeti.18.00 órakor ünnepi zárószentmise lesz, ,melynek főcelebránsa Cserháti Ferenc, a külföldi magyarok lelkipásztori ellátásával megbízott esztergom-budapesti segédpüspök.


2014. szeptember 6-8., szombat-hétfő
Kisboldogasszony-főbúcsú Máriabesnyőn
Szeptember 6-án, 7-én és 8-án (szombattól hétfőig) tartják a máriabesnyői Kisboldogasszony-nagybúcsút a Nagyboldogasszony-bazilikában (2100 Gödöllő-Máriabesnyő, Kapucinusok tere 1.). Szeptember 7-én, vasárnap 10.00 órakor a bazilikában ünnepi főpapi szentmisét mutat be Gyulai Endre emeritus szeged-csanádi megyéspüspök.


2014. szeptember 7., vasárnap
Veni Sancte a Győri Nagyboldogasszony-székesegyházban
Szeptember 7-én, vasárnap 8.30 órakor Győrben a Nagyboldogasszony-székesegyházban (Belvárosi plébánia, 9021 Győr, Káptalandomb 17.) ünnepi tanévnyitó szentmisét mutat be Pápai Lajos győri megyéspüspök a belvárosi diákoknak.


2014. szeptember 7-8., vasárnap-hétfő
Katekézis az újszövetségi erkölcsről Mátraverebély-Szentkúton
Szeptember 7-én, vasárnap 10.15 órakor Mátraverebély-Szentkúton (3077 Mátraverebély-Szentkút 14.) a kegytemplomban A lelkiismeret teológiája címmel előadást tart Keresztes Szilárd ny. hajdúdorogi megyéspüspök. Szeptember 8-án, hétfőn 10.15 órakor a templomban A személyes méltóság címmel Udvardy György pécsi megyéspüspök előadása hallható.


2014. szeptember 7.-8, vasárnap-hétfő
Kisboldogasszony búcsú a Mátraverebély-Szentkúti Nemzeti Kegyhelyen
Szeptember 7-én, vasárnap, 11.00 órakor Mátraverebély-Szentkúton (3077 Mátraverebély-Szentkút 14.) a kegytemplomban az ünnepi szentmisét, Keresztes Szilárd ny. hajdúdorogi megyéspüspök mutatja be. Szeptember 8-án, hétfőn, 11.00 órakor ünnepi szentmisét celebrál Udvardy György pécsi megyéspüspök.


2014. szeptember 7.-8, vasárnap-hétfő
Doroszló-Szentkúti búcsú
Szeptember 7-8-án, vasárnap-hétfőn tartják Doboszló Szentkúton (Szerbia) a búcsút a doroszlói Szűz Mária, Keresztények Segítsége Templom a Szabadkai Egyházmegye, illetve a vajdasági magyarság legismertebb búcsújáró helyén. A búcsú előesti szentmisét szeptember 7-én 18.00 órai kezdettel Udvardy György pécsi megyéspüspök úr mutatja be, melynek keretében sor kerül a betegek szentségének kiszolgáltatására a jelenlévő idős és beteg zarándokok számára. Ezt követően Püspök atya vezetésével gyertyás körmenet és rózsafüzér imádság lesz. Szeptember 8-án, hétfőn 10.00 órai kezdettel, Kisboldogasszony napján ünnepi szentmisét mond Beer Miklós váci megyéspüspök. A szentkúti búcsú a tradíciót követve a Bácskai Hordozható Máriák Találkozójának ünnepe is.


2014. szeptember 8., hétfő
Mária-emlékhely avatás Tótkomlóson
Szeptember 8-án, hétfőn 15 órakor Tótkomlóson az Erzsébet ligetben új Mária-emlékhelyet avatnak Az ünnepségen részt vesz Bernard Bober, a Kassai Főegyházmegye érseke, Bölcskei Gusztáv a Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke, Gáncs Péter a Magyar Evangélikus Egyház elnöke és Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök.


2014. szeptember 12., péntek
Fila Béla atya temetése

Szeptember 12-én, pénteken 15.00 órakor Vácott a Székesegyházban engesztelő szentmiseáldozatot mutatnak be Dr. Fila Béla pápai prelátus, püspöki tanácsos lelki üdvéért, majd az altemplomban helyezik örök nyugalomra. Fila Béla 2014. augusztus 30-án, életének 81., papságának 56. évében visszaadta lelkét Teremtőjének.

Fila Béla 1933. augusztus 31-én született Pótharaszt pusztán. Pappá szentelték Vácott 1958. június 15-én. Káplán-hitoktató Vecsés-Andrássy telepen 1958-1959, Hódmezővásárhely-Szent István Plébánián 1959-1961, Cegléd-Főplébánián 1961-1962, Hódmezővásárhely-Szent István Plébánián 1962-1963. A Szegedi Hittudományi Főiskolán a filozófia tanára 1963-1970. Plébános Nagykőrösön 1970-1985. A budapesti Hittudományi Akadémián a dogmatika tanára 1985-1999. Teológiai doktorátus 1959, filozófiai doktorátus Rómában 1971. Püspöki tanácsos 1981-től, pápai prelátus 1993-tól. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem nyugalmazott dogmatika professzora, nyugállományban 1999-től. Jól felkészült tanár, oktató-nevelői szolgálata során számos fiatalt indított el egyházi, valamint világi hivatás felé. Tagja volt a Teológia és a Communio folyóiratok szerkesztőbizottságának. Teológiai tanársága idején több emlékkötetet állított össze. Különböző folyóiratokban és gyűjteményes kötetekben számos tudományos tanulmánya jelent meg. 2001-ben a Hódmezővásárhelyi Belvárosi Plébániára költözött, ott folytatta lelkipásztori szolgálatát. Gondos, lelkiismeretes, odaadó lelkipásztor volt.




2014. szeptember 12., péntek
Társadalom és gazdaság: kihívások, lehetőségek, jövőkép címmel szakkonferenciát tartanak Miskolcon

Szeptember 12-én, pénteken 15.00 órakor Miskolcon a Fáy András Görögkatolikus Közgazdasági Szakközépiskolában (Miskolc, Jászi Oszkár u. 1.) szakkonferenciát tartanak Társadalom és gazdaság: kihívások, lehetőségek, jövőkép címmel. A konferencia házigazdái Orosz Atanáz és Palánki Ferenc püspökök, a moderátorok: Baritz Sarolta Laura OP és Tóth József, az ÉrMe Alapítvány elnöke.

A konferencia szándéka bemutatni Magyarország, különösen a miskolci térség jelenlegi társadalmi és gazdasági folyamatait (kihívások) és azokat a tényezőket, amelyek a jelen helyzetből kiindulva az élet megőrzésére és továbbvitelére teszik alkalmassá a társadalmi és gazdasági szereplőket, struktúrákat (lehetőségek, jövőkép). Ebben a logikában elengedhetetlen szerepet játszik az Egyház társadalmi tanítása, amelynek elveit, mint az életet szolgáló társadalmi és gazdasági rend eszmei hátterét, szintén bemutatja a konferencia.


További információ: http://kattars.hu/program/kattars-2014


2014. szeptember 13.
Iskolák zarándoklata közösségeinkért
A katolikus közoktatási intézmények közös „Iskolák zarándoklata közösségeinkért” zarándoklata Mátraverebély-Szentkúton 2014. szeptember 13-án, szombaton lesz. A zárószentmise 15 órakor kezdődik, főcelebráns: Márfi Gyula veszprémi érsek.


2014. szeptember 13., szombat
Templomszentelés Gödöllőn
Szeptember 13-án, szombaton 10.00 órakor Gödöllőn, a most épült Szent Kereszt Görög Katolikus Templomot (Kazinczy krt. 24.) Kocsis Fülöp hajdúdorogi megyéspüspök felszenteli.


2014. szeptember 13., szombat
Fatimai szentmise, a székesegyház felszentelésének évfordulója
Szeptember 13-án, szombaton 12.00 órakor Győrben a Nagyboldogasszony-székesegyházban (Belvárosi plébánia), a székesegyház felszentelésének évfordulóján Pápai Lajos győri megyéspüspök fatimai szentmisét celebrál.


2014. szeptember 13-14., szombat-vasárnap
Hétkápolnai-búcsú
Szeptember 13-án, szombaton 18.00 órakor Vácott, a Hétkápolna templom (2600 Vác, Derecske dűlő 2.) búcsúján szentmisét celebrál Varga Lajos váci segédpüspök. Ezt követően virrasztást tartanak a kegytemplomban. Szeptember 14-én, vasárnap 10.00 órai kezdettel szentmisét mutat be Beer Miklós váci megyéspüspök.


2014. szeptember 13., szombat
Ősszel Miskolcra költözik a Katolikus Társadalmi Napok

Szeptember 13-án, szombaton 9.00 órától Miskolcon, a Szent István téren (3525 Miskolc, Szent István tér) rendezik meg idén a KATTÁRS, a Katolikus Társadalmi Napok nevű rendezvényt. A rendezvény egyházi fővédnöke: Erdő Péter bíboros és civil fővédnöke Kriza Ákos, Miskolc polgármestere. A Katolikus Társadalmi Napok egyházi hátterét a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Caritas in Veritate Bizottsága adja Veres András püspök vezetésével. A rendezvény lebonyolítást és a szervezését a keresztény vállalkozókat és üzletembereket tömörítő ÉrMe Üzleti Hálózat végzi, a program tartalmáért a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Keresztény társadalmi elvek a gazdaságban elnevezésű képzésének szervezői felelnek.

Az esemény szentmisével veszi kezdetét 9.30 órakor, melyet Alberto Bottari de Castello Magyarország Apostoli Nunciusa celebrál. Ezt követően 10.30 órákor megnyitó beszédet mondanak: Veres András megyéspüspök, Kriza Ákos, Miskolc polgármestere; Alakszainé dr. Oláh Annamária, a miskolci KÉSZ elnöke. Az egynapos rendezvény színes programjai közt szakkonferencia, kerekasztal-beszélgetések, előadások, koncertek, valamint családi játékok várják az érdeklődőket.


További információ: http://kattars.hu/program/kattars-2014


2014. szeptember 13., szombat
Kőhegyi kápolna búcsúja Budaörsön
Szeptember 13-án, szombaton 10.00 órakor a budaörsi Kőhegyi kápolnában Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök ünnepi szentmisét celebrál. A szent hely közel 100 éven keresztül a Buda és Pest-környéki hívek szívesen látogatott búcsújáró helye volt, mely hosszú évek hányattatásai után idén megújult. Ezzel az eseménnyel az üdvös búcsú-hagyomány folytatását tűzik ki célul, melyre hívják a híveket, hogy emlékezzenek búcsú-járó elődjeikre. A megújult Kőhegyi kápolna búcsúját a Wendler Ferenc Szűz Mária Alapítvány rendezi.


2014. szeptember 13., szombat
Katolikus iskolák zarándoklata a Mátraverebély-Szentkúti Nemzeti Kegyhelyen
Szeptember 13-án, szombaton, 15.00 órakor Mátraverebély-Szentkúti Nemzeti Kegyhelyen a Katolikus iskolák zarándoklata alklamából ünnepi szentmisét celebrál Márfi Gyula veszprémi érsek.


2014. szeptember 13., szombat
Búcsú Hercegszántón
Szeptember 13-án, szombaton, a Hercegszántó Vodica-Máriakert Kegyhely búcsú napján az ünnepi szentmise főcelebránsa és ünnepi szónoka Erdő Péter bíboros, valamint koncelebrál az egyházmegye főpásztora, Bábel Balázs kalocsa–kecskeméti érsek. A búcsúi ünnepi szentmise előtt 15 órától 16.40-ig országos engesztelő szentségimádást tartanak a helyi és vidéki zarándok hívek, melyet Retkes Zsolt a bajai Szent László Általános Művelődési Központ lelkivezetője vezet.


2014. szeptember 13-14., szombat-vasárnap
Egyházmegyei Zarándoklat Bodajkra
Szeptember 13-14-én, Bodajkon 17.00 órától tartják a hagyományos bodajki búcsút. A program szombaton délután 17.00 órakor kezdődik, majd 17. 30 órakor keresztúttal folytatódik a Kálvárián. Este 19.00 órakor szentmise következik körmenettel és szentségimádással, majd virrasztás lesz hajnalig. Másnap, szeptember 14-én, vasárnap 10.30 órakor Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök ünnepi szentmisét celebrál. Erre a zarándoklatra - hazánk kiemelt kegyhelyén, ahol a hagyomány szerint Szent István király is járt imádkozni fiával, Imre herceggel - a megyés főpásztor kiemelten hívja azokat a gyerekeket szüleikkel és hitoktatóikkal együtt, akik az idén voltak elsőáldozók.


2014. szeptember 14., vasárnap
IV. Székesfehérvári Kamarakórus Fesztivál
Szeptember 14-én, vasárnap Székesfehérváron, a Vox Mirabilis Kamarakórus és a Szent István Művelődési Ház immár negyedik alkalommal rendezi meg a Kamarakórus Fesztivált a Szakrális Művészetek Hete nyitó eseményeként. A fesztivál fővédnökei: Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök és Miklósa Erika Kossuth-, Liszt-díjas operaénekes, Székesfehérvár tiszteletbeli polgára. A szervezők öt kórust hívtak meg ez alkalommal is: Budapestről, Veszprémből, Székesfehérvárról és vendégük lesz a Csermely Kórus Kassáról.


2014. szeptember 14., vasárnap
Katolikus cigány közösségek 72. búcsúja Máriapócson
Szeptember 14-én, vasárnap 10.00 órakor Máriapócson ünnepi szent liturgiát végez Kocsis Fülöp hajdúdorogi megyéspüspök püspök cigány és magyar nyelven, prédikál Somos László, kaposfői plébános. Ezen a napon tartják a Katolikus cigány közösségek 72. búcsúját, melyen a hodásziak közreműködésével a szertartást cigány nyelven végzik. Az elmúlt három évhez hasonlóan idén is a búcsúhoz kapcsolódva rendezik meg a regionális cigány – nem cigány találkozót, melyben rövid kis műsorral mutatkoznak be az egyházközségek, valamint a nap zárásaként fellép a Karaván Família együttes is.


2014. szeptember 19 - 28., péntek-vasárnap
Ars Sacra Fesztivál

2014. szeptember 19 - 28. között rendezzük meg országszerte az Ars Sacra Fesztivált. A rendezvény a 2007-es nemzetközi Városmissziós rendezvénysorozat gyümölcse.

Célunk a remény jeleinek felmutatása a kultúrában, a művészet különböző műfajain nemzeti kultúránk meghatározó értékein keresztül. Az Ars Sacra Fesztiválhoz évről évre önkéntesen csatlakoznak Magyarország legnagyobb múzeumai, kulturális központjai, számos galéria és művész. A fesztivál programjait – képző- és iparművészeti kiállításokat, különböző műfajú koncerteket, színházi, irodalmi előadásokat, tárlatvezetéseket, gyerekprogramokat – ingyenesen látogathatja a nagyközönség. Részletes program a http://www.ars-sacra.hu oldalon található.




2014. szeptember 20., szombat
Nyitott Templomok Napja

Szeptember 20-án, csütörtökön lesz a Nyitott Templomok Napja. Az Ars Sacra Fesztivál keretén belül, az Európai Örökségnapokkal együttműködve minden év szeptemberének harmadik szombatján meghívjuk a történelmi egyházak képviselőit, hogy nyissák meg templomaik kapuját, és színes kulturális programokkal várják az érdeklődőket. Mutassák be a templom építészeti, művészeti értékeit, előadásokat, beszélgetéseket, gyerekprogramokat, filmvetítéseket, kiállításokat szervezzenek a Nyitott Templomok Napján.

Az este 8 órás közös gyertyagyújtás és ima kapcsolja egybe a résztvevő zsidó-keresztény kultúrkörhöz tartozó felekezeteket, elősegítve a lelkek felemelését, és spirituális egységét. A rendezvény keretében országszerte különböző programokkal várják az érdeklődőket. Részletes program a http://www.ars-sacra.hu oldalon található.




2014. szeptember 20., szombat
Szépség és méltóság a Katolikus Egyház liturgiájában – kiállításmegnyitó Veszprémben

Szeptember 20-án, szombaton 17 órakor Szépség és méltóság a Katolikus Egyház liturgiájában című kiállítás ünnepélyes megnyitójára kerül sor a Szaléziánumban (Veszprém, Vár u. 31.). Köszöntőt mond: Márfi Gyula érsek és Cséry Gergő plébános, a kiállítás kurátora.

A kiállítást megnyitja: Felhősi István festőművész. Közreműködik a Collegium Musicum Jaurinense (a győri Bencés Gimnázium fiúkórusa) Kelemen Áron OSB Karnagy vezetésével. A kiállítás megnyitóját követően a fiúkórus koncertet ad a Szent Mihály bazilikában 18 órai kezdettel. A kiállítás megtekinthető: 2014. szeptember 20. és 2015. január 31. között, kedd-szombat 10:00 és 17:00 között.




2014. szeptember 20., szombat
Jövőnk a családban születik – Egyházmegyei családi nap

Szeptember 20-án, szombaton 10:00 órától Egyházmegyei családi nap lesz Győrben, a Káptalandombi Püspökvár kertjében. Ünnepi szentmisét mutat be Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök.

A szentmise után kezdetét veszi a városjáték, majd egyebek között filmklub, állatsimogató, kutyás bemutató, kézműves foglalkozás, főzőverseny és cserkész-akadálypálya várja az érdeklődőket. A nap zárásaként a győri Szent Imre-templom énekkara ad koncertet. A rendezvény bevételével a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegyét segítik.




2014. szeptember 20., szombat
Katekéták képzése Pécsen

Szeptember 20-án, 9.00-12.00 óra között kerül megrendezésre az idei tanév első továbbképzése a Pécsi Egyházmegye katekétái számára, melyet Udvardy György pécsi megyéspüspök tart a pécsi Dóm Kőtárban.

Az alkalom célja a hitoktatókat érintő legfontosabb év eleji tudnivalók, munkaügyi kérdések ismertetése, köztük a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által kiadott Iránymutatás áttekintése. Amellett, hogy a résztvevők bepillantást nyerhetnek az egyházmegye katekétákat érintő szabályozásaiba, ismételten kiváló alkalom nyílik majd az egymással való találkozásra, a tapasztalatok és élmények megosztására.




2014. szeptember 20., szombat
Sacra Liturgia kiállításmegnyitó Veszprémben
Szeptember 20-án, szombaton 17:00-kor kezdődik a Sacra Liturgia kiállításmegnyitója Veszprémben a Szaléziánumban. A tárlatot Márfi Gyula érsek nyitja meg. Köszöntőt mond Felhősi István festőművész, valamint Cséry Gergő nemesgulácsi plébános a kiállítás kurátora.


2014. szeptember 20., szombat
XX. Nemzeti Katonai Zarándoklat és VIII. Családi Nap

Szeptember 20-án, szombaton 10:30-tól Nemzeti katonai Zarándoklat és Családi Nap lesz Máriaremetén (II. ker. Templomkert utca 1.).

A HM Katolikus Tábori Püspökség szeretettel hívja és várja a Magyar Honvédségben szolgálatot teljesítő katonákat, közalkalmazottakat és családtagjaikat, valamint a nyugállományú katonákat és családtagjaikat. Az esemény ünnepi szentmise lesz katonai tiszteletadással, melyet Albert Bottari De Castello oderzói címzetes érsek, Magyarország apostoli nunciusa és Bíró László tábori püspök mutat be a tábori lelkészekkel.




2014. szeptember 21., vasárnap
Bérmálás Martonvásáron és Érden
Szeptember 21-án, vasárnap 10:00 órától Martonvásáron, illetve 16:00 órától Érd-Postástelepen tart bérmálást Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök. A bérmálás liturgiája a központilag 02-1/2003. szám alatt kiadott bérmarend szerint történik.


2014. szeptember 21., vasárnap
Nyílt nap a Váci Egyházmegyei Püspökségen
Szeptember 21-én, vasárnap 10:00 a váci Püspöki Palota kertje és termei valamint a többszintes pincerendszer vezetéssel megtekinthető. Este 18.00 órakor palotakoncert lesz a díszteremben melyen közreműködik: Kocsis Andrea hárfaművész és Földesi Lajos hegedűművész.


2014. szeptember 21., vasárnap
Templommegáldás Apácatornán és Szentgálon
Szeptember 21-én, vasárnap 11:00 órától Apácatornán, 15:00 órától pedig Szentgálon templommegáldást Márfi Gyula érsek.


2014. szeptember 22., hétfő
Zsákutcából irányfények – könyvbemutató Kaposváron
Szeptember 22-én, hétfőn 17.00 órakor Kaposváron, a Városháza dísztermében (7400 Kaposvár, Kossuth tér 1.) Lőrincz Sándor: Zsákutcákból irányfények című, a Kairosz Kiadó – Miért hiszek? sorozatában megjelent, Balás Béla megyéspüspökről szóló beszélgetőkönyvének bemutatójára várja az érdeklődőket Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata. Köszöntőt mond: Szita Károly, Kaposvár Megyei Jogú Város polgármestere. A kötetet bemutatja és a beszélgetést vezeti: Dr. Rumszauer Miklós plébános. Közreműködik: Tolnai Mária és a Szent Imre-templom gitáros-énekes együttese.


2014. szeptember 22 -24., hétfő-szerda
Őszi családpasztorációs papi találkozó Leányfalun
Szeptember 22. és 24. között, hétfőtől szerdáig, Leányfalun, a Szent Gellért Lelkigyakorlatos Házban (2016 Leányfalu, Móricz Zs. u. 141.) tartja Bíró László püspök, az MKPK Családbizottságának elnöke az őszi családpasztorációs papi találkozót. A találkozó témái: – A házasság szentsége – kegyelem és jel – Európa és a házasság – család – élet – A házas lelkiség – A pap és a családpasztoráció.


2014. szeptember 22-27., hétfőn-szombat
VII. Szent Gellért Fesztivál Szegeden
Szeptember 22-27. között, hétfőtől szombatig tart Szegeden a VII. SZENT GELLÉRT FESZTIVÁL. Magyarország egyik első püspökének nevét viselő, immár 7. alkalommal megrendezésre kerülő szeptemberi koncertsorozat fő célja, hogy olyan újabb komolyzenei eseményre hívja a szegedi, vajdasági, bácskai, bánáti és országos közönséget, amely a vallás, a zene és a spiritualitás szoros kapcsolatát is kifejezi.


2014. szeptember 23., kedd
Pió atya szobrának megáldása Vasszécsényben
Szeptember 23-án, kedden 18.00 órakor Vasszécsenyben Veres András szombathelyi megyéspüspök szentmisét celebrál és megáldja Szent Pió atya szobrát.


2014. szeptember 24., szerda
Szent Gellért napi pedagógus konferencia Székesfehérváron
Szeptember 24-én, szerdán 10.00 órakor kezdődik Székesfehérváron az egyházmegye hagyományos Szent Gellért napi pedagógus konferenciája. A 10.00 órakor kezdődő ünnepi szentmise után, melyet Spányi Antal megyéspüspök celebrál a Bazilikában, a Szent István Művelődési Házban tartják az egyházmegye pedagógusainak továbbképzését és ekkor kerül sor a Szent Gellért kiváló pedagógus díj átadása, melyet az intézményben dolgozók szavazata alapján ítélnek oda. A Szent Gellért-díjat a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia alapította és a díj névadójához, - Szent István király fiának nevelőjéhez méltón – a keresztény nevelésben élenjáró pedagógusoknak adományozza évek óta. A Székesfehérvári Egyházmegyei Hivatal 1996. óta ítéli oda a Szent Gellért díj ezüst és arany fokozatát az egyházmegye területén működő nevelési-oktatási intézmények munkatársainak, akik példaadó illetve szakterületükön kimagasló munkát végeznek. Szent Gellért püspök, vértanú személyében a katolikus iskolák égi pártfogójukat köszöntik. A konferencián az egyházmegye 9 nevelési-oktatási intézményeiből érkeznek pedagógusok, püspöki biztos atyák, az egyházmegye iskoláinak nevelő testülete és az óvodák delegációi, hogy a vértanú püspökre, a katolikus iskolák égi pártfogójára emlékezzenek.


2014. szeptember 25., csütörtök
Papi találkozók a székesfehérvári püspökségen
Szeptember 25-én, csütörtökön 19.00 órakor kezdődik Székesfehérváron, a Püspöki Palotában (8000 Székesfehérvár, Városház tér 5.) Spányi Antal megyéspüspök vezetésével a kilenc éve, a hónap utolsó csütörtöki napjain megkezdett kötetlen papi találkozó.


2014. szeptember 26., péntek
Pauer János-konferencia
Szeptember 26-án, pénteken 10.00 órakor Székesfehérváron a Szent István Művelődési Házban (8000 Székesfehérvár, Liszt F. u. 1.) a Székesfehérvári Egyházmegye tudományos konferenciával emlékezik meg 12. főpásztoráról, Ráckeve szülöttéről, Pauer János püspökről, születésének 200., halálának 125. évfordulóján. 10.00 órakor köszöntőt mond Spányi Antal megyéspüspök, majd ezt követően előadást tartanak: Mentényi Klára, Kerny Terézia, Tóvizi Ágnes, Tóth Csaba.


2014. szeptember 27.,szombat
Családok búcsúja Máriagyűdön a bazilikában
Szeptember 27-én, szombaton, Máriagyűdön, a Bazilikában tartják a családok búcsúját. 10.00–10.45 órakor, valamint 11.00 és 11.45 óra között Palánki Ferenc egri segédpüspök tart előadást. Ez idő alatt, a gyerekeknek kézműves foglalkozást és báb előadást tartanak. A délután folyamán 13.00 és 14.00 órakor rózsafüzér körmenet indul a Fájdalmas Anyához. 14.00-16.00 óra között családi vetélkedő, lovaglás, íjászat várja a családokat a siklósi Apró Paták Sport Egyesület vezetésével. 16.00 órakor ünnepi szentmisét celebrál Palánki Ferenc egri segédpüspök. A zenei szolgálatot a siklósi gitáros zenekar biztosítja.


2014. szeptember 27.,szombat
A Magyar Katolikus Karizmatikus Megújulás XXIII. Országos Találkozója
Szeptember 27-én s, szombaton, 9.00 órától Pécsett a Városi Sportcsarnokban (Veress Endre u. 10) tartják Ahol az Úr lelke, ott a szabadság címmel a Magyar Katolikus Karizmatikus Megújulás XXIII. Országos Találkozóját. Az egész napos rendezvény 9.00 órakor kezdődik és 19.00 óráig tart. A 16.00 órakor kezdődő szentmise főcelebránsa Udvardy György pécsi megyéspüspök. További információk a www.mkkm.hu honlapon olvashatóak.


2014. szeptember 27.,szombat
Szent Gellért Ifjúsági Nap Szegeden
Szeptember 27-én, szombaton 9.00 órakor kezdődik Szegeden az Alsóvárosi Ferences templomban (Mátyás tér 26/a) a Szent Gellért Ifjúsági Nap. Hagyományosan minden év őszén közösen ünneplik a fiatalok a Szeged Csanádi Egyházmegye védőszentjét egy fiatalos, életkoruknak megfelelő, ám tartalmas rendezvény keretében. Minden évben más-más témáról beszélgetnek, az idei év mottója: “Vágod? – hogy értsük egymást…” A rendezvényt 9.45 órakor Gyulay Endre nyugalmazott püspök úr reggeli elmélkedése nyitja meg, majd ezt követik az előadások, melyeket a szeretetteljes kommunikációról (más néven erőszakmentes kommunikáció) Süveges Gergely és Krúdy Tamás médiaszakemberek tartanak. Az eseményt szentmise zárja 15.30 órai kezdettel.


2014. szeptember 27.,szombat
A Magyar Katolikus Karizmatikus Megújulás XXIII. Országos Találkozója
Szeptember 27-én s, szombaton, 9.00 órától Pécsett a Városi Sportcsarnokban (Veress Endre u. 10) tartják Ahol az Úr lelke, ott a szabadság címmel a Magyar Katolikus Karizmatikus Megújulás XXIII. Országos Találkozóját. Az egész napos rendezvény 9.00 órakor kezdődik és 19.00 óráig tart. A 16.00 órakor kezdődő szentmise főcelebránsa Udvardy György pécsi megyéspüspök. További információk a www.mkkm.hu honlapon olvashatóak.


2014. szeptember 27.,szombat
Családok búcsúja Máriagyűdön a bazilikában
Szeptember 27-én, szombaton, Máriagyűdön, a Bazilikában tartják a családok búcsúját. 10.00–10.45 órakor, valamint 11.00 és 11.45 óra között Palánki Ferenc egri segédpüspök tart előadást. Ez idő alatt, a gyerekeknek kézműves foglalkozást és báb előadást tartanak. A délután folyamán 13.00 és 14.00 órakor rózsafüzér körmenet indul a Fájdalmas Anyához. 14.00-16.00 óra között családi vetélkedő, lovaglás, íjászat várja a családokat a siklósi Apró Paták Sport Egyesület vezetésével. 16.00 órakor ünnepi szentmisét celebrál Palánki Ferenc egri segédpüspök. A zenei szolgálatot a siklósi gitáros zenekar biztosítja.


2014. szeptember 27.,szombat
Templomszentelés Zajtán
Szeptember 27-én, szombaton10.00 órakor Zajtán (Kossuth u 1) megszenteli a katolikus templomot Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi megyéspüspök.


2014. szeptember 28., vasárnap
Makkosmáriai búcsú
Szeptember 28-án, vasárnap 11.30 órakor kezdődik a Budakeszi-Makkosmária Angyalok Királynéja templom búcsúja. A búcsúi szentmisét Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök tartja.


2014. szeptember 28., vasárnap
Makkosmáriai búcsú
Szeptember 28-án, vasárnap 11.30 órakor kezdődik a Budakeszi-Makkosmária Angyalok Királynéja templom búcsúja. A búcsúi szentmisét Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök tartja.


2014. szeptember 28., vasárnap
Az egri Bazilika búcsúja
Szeptember 28-án, vasárnap ünneplik az egri Főszékesegyház búcsúját. Ünnepli szentmisét mutat be Varga Lajos váci segédpüspök.


2014. szeptember 28., vasárnap
Bérmálás Csurgón
Szeptember 28-án, vasárnap 16.00 órakor a csurgói Jézus Szíve templomban (8840 Csurgó, Eötvös u. 9.) bérmál Balás Béla kaposvári megyéspüspök.





Havi bontás:
    Napi evangelium
    Hogyan adhatja testét eledelül nekünk?
      Jn 6,52-59

    >>> Napi evangélium
    Eseménynaptár


    PPKE