English version Italiano magyar változat
nyil Nyitólap
nyil Püspökök
nyil Katolikus Lexikon
nyil Könyvtár

Ajánló
Családjaink.hu
Eucharisztikus Kongresszus
Katolikus Karitász
Liturgia.hu
Magyar Kurír
Új Ember
Vatikáni Rádió
Szent István Rádió, Eger
Mária Rádió
nyil Katolikus média bővebben





Eseménynaptár


2017. december 1., péntek
Az idén 300 éves budapesti Piarista Gimnázium ünnepe
December 1-jén, pénteken Budapesten a Piarista Kápolnában (1052 Budapest, Piarista u. 1.) tartják az idén 300 éves budapesti Piarista Gimnázium ünnepét, amely egyben a jubileum rendezvénysorozat utolsó állomása. A 10 órakor kezdődő ünnepi szentmise főcelebránsa: Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek. 11.45 órától ünnepi beszédet mondanak: Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, Labancz Zsolt SchP tartományfőnök.



2017. december 1., péntek
Koszorúmegáldás Szekszárdon
December 1-jén, pénteken 16.30 órakor Szekszárdon (Kecskés Ferenc u.9.) a szekszárdi Szent Rita Óvodában Udvardy György pécsi megyéspüspök megáldja az óvodások és szüleik által készített adventi koszorúkat.



2017. december 1-3., péntek-vasárnap
Adventi lelkigyakorlat Máriabesnyőn
December 1 és 3 között, péntektől vasárnapig Gödöllő-Máriabesnyőn a Mater Salvatoris Lelkigyakorlatos Ház és Konferenciaközpontban (2100 Gödöllő-Máriabesnyő Kapucinusok tere 3.) Bíró László püspök adventi lelkigyakorlatot vezet minden korosztály részére.



2017. december 2.
Adventi Udvar a püspökségen
2017. december 2-án, szombaton 10 órakor nyílik meg a Püspöki Palota kertjében a hagyományos „Adventi udvar”. Szombatonként délután 16 órakor kezdődik a közös adventi gyertyagyújtás Spányi Antal megyéspüspök vezetésével és az egyházmegye iskoláinak, óvodáinak gyermekműsorával. Az első gyertyagyújtás keretében megáldják a családok adventi koszorúját és gyertyáját.


2017. december 2.
XV. Betlehemi szép csillag kiállítás
2017. december 2-án, szombaton, 14.30-kor nyílik meg a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban (Székesfehérvár, Liszt Ferenc u. 1, 8000) a XV. Betlehemi szép csillag kiállítás, valamint Sereg Mátyásné népi iparművész buzsáki motívumokkal díszített, textíliákból álló tárlata. A kiállítást megnyitja: Gelencsér József néprajzkutató. Köszöntőt mond Spányi Antal megyéspüspök.


2017. december 2., szombat
Adventi gyertyagyújtás az Eucharisztikus Kongresszusra készülve
Az Esztergom – Budapesti Főegyházmegye 2017. december 2-án adventi gyertyagyújtásra hívja a Főtisztelendő Paptestvéreket, a hitoktatókat és a missziós küldötteket a budapesti Nemzeti Színházba. Gyülekezni 8.15-től lehet a helyszínen. A program előreláthatólag 13 óráig tart. A helyszín korlátozott befogadóképessége miatt kérik, hogy az Eucharisztikus Kongresszus honlapján regisztráljanak (www.iec2020.hu)



2017. december 2., szombat
Napfényes gyermekarcok - Jótékonysági est Szegeden
December 2-án, szombaton 17 órakor a Szegedi Nemzeti Színházban (Vaszy Viktor tér 1.) Jótékonysági koncertet tartanak a GEMMA Központ mozgássérült liftjének építésére. Fővédnökök: Dr. Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök, Dr. Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora, díszvendég: Novák Katalin államtitkár



2017. december 2., szombat
Egyházmegyei kórustalálkozó
December 2-án, szombaton 11 órai kezdettel Egyházmegyei Kórustalálkozót tartanak Győrben, a Nagyboldogasszony-székesegyházban. A találkozó alkalmából Veres András győri megyéspüspök szentmisét celebrál.



2017. december 2., szombat
Adventi Udvar a püspökségen - I. Adventi gyertyagyújtás a Püspöki palota udvarán
December 2-án, szombaton 10 órakor nyílik meg a Püspöki Palota kertjében a hagyományos „Adventi udvar”. Szombatonként délután 16 órakor kezdődik a közös adventi gyertyagyújtás Spányi Antal megyéspüspök vezetésével és az egyházmegye iskoláinak, óvodáinak gyermekműsorával. Az első gyertyagyújtás keretében megáldják a családok adventi koszorúját és gyertyáját.



2017. december 2., szombat
XV. Betlehemi szép csillag kiállítás
December 2-án, szombaton, 14.30-kor nyílik meg Székesfehérváron a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban (Liszt Ferenc u. 1.) a XV. Betlehemi szép csillag kiállítás, valamint Sereg Mátyásné népi iparművész buzsáki motívumokkal díszített, textíliákból álló tárlata. A kiállítást megnyitja: Gelencsér József néprajzkutató. Köszöntőt mond Spányi Antal megyéspüspök.



2017. december 2., szombat
Adventi gyertyagyújtás az Eucharisztikus Kongresszusra készülve
Az Esztergom – Budapesti Főegyházmegye 2017. december 2-án adventi gyertyagyújtásra hívja a Főtisztelendő Paptestvéreket, a hitoktatókat és a missziós küldötteket a budapesti Nemzeti Színházba. Gyülekezni 8.15-től lehet a helyszínen. A program előreláthatólag 13 óráig tart. A helyszín korlátozott befogadóképessége miatt kérik, hogy az Eucharisztikus Kongresszus honlapján regisztráljanak (www.iec2020.hu)


2017. december 2., szombat
Advent első vasárnapjának előestéje a győri Szent Imre-templomban
December 2-án, szombaton 17.45 órakor lesz Győrben a Szent Imre-templomban advent első vasárnapjának előestéjén az első gyertya meggyújtása. A 18 órakor kezdődő szentmisén a győri és a Győr környéki templomi gitáros ének- és zenekarok közösen fognak közreműködni. Az ünnepi szentmisét Veres András győri megyéspüspök mutatja be. A szentmise végén Szent Miklós püspök közelgő ünnepe alkalmából a szervezők egy kis meglepetéssel készülnek a gyermekek számára.



2017. december 2., szombat
Akadálymentesített színházi előadás a Székesfehérváron a Vörösmarty Színházban
December 2-án, szombaton 19 órakor, a Fejér Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház és a Más Fogyatékos Gyermekekért Alapítvány társadalmi érzékenyítés és szemléletformálás céljából teljes körűen akadálymentesített színházi előadást szervez Székesfehérváron, a Fogyatékossággal Élő Emberek Világnapja alkalmából, melynek védnöke Spányi Antal megyéspüspök. 2017-ben a Világnapon a székesfehérvári Vörösmarty Színházban Neil Simon "Pletykák" című darabjával készülünk, mely előadást már a tavalyi évadban is bemutatott a székesfehérvári Vörösmarty Színház, Szikora János rendezésében. Programuk legfőbb értéke – a tavalyihoz hasonlóan - egy olyan fizikai és info-kommunikációs (autizmus, értelmi fogyatékos, hallássérülés, látásérülés) szempontból egyaránt akadálymentesített színházi előadás megvalósítása, amely Magyarországon példaértékű. Mindezzel a program az egyenlő esélyű részvétel megteremtésén túl a társadalmi befogadás előmozdítását is segíti.



2017. december 3., vasárnap
Szovjet emlékműből oltár – Püspöki áldás az alsószentiváni fatimai kegytemplomra és plébániára
December 3-án, vasárnap 10 órakor áldja meg Spányi Antal megyéspüspök a gyönyörűen felújított alsószentiváni kegytemplomot és plébániaépületet (7012 Alsószentiván, Béke u. 56.). A fatimai jelenések 100. évfordulójára megújult a Fatimai Boldogságos Szűz Mária első hazai kegyhelye, amely új környezetben fogadja a zarándokokat. A templom melletti területen új szabadtéri misézőhelyet alakítottak ki és harangtorony épült. Az évről évre növekvő számú zarándokok számára parkolókat létesítettek, és kiszolgálóépület hoztak létre. A kegyszobor körül megújult a teljes templombelső. A kegyhely érdekessége, hogy az új oltárat képező kőtömb, a szovjet hatalom dicsőségét hirdető hősi emlékmű alapja volt, hirdetve a fatimai üzenetek lényegét: az imádság, az engesztelés, a megtérés, az Istenhez való visszatérés történelemben betöltött szerepét.



2017. december 3., vasárnap
Szovjet emlékműből oltár – Püspöki áldás az alsószentiváni fatimai kegytemplomra és plébániára
December 3-án, vasárnap 10 órakor áldja meg Spányi Antal megyéspüspök a gyönyörűen felújított alsószentiváni kegytemplomot és plébániaépületet (7012 Alsószentiván, Béke u. 56.). A fatimai jelenések 100. évfordulójára megújult a Fatimai Boldogságos Szűz Mária első hazai kegyhelye, amely új környezetben fogadja a zarándokokat. A templom melletti területen új szabadtéri misézőhelyet alakítottak ki és harangtorony épült. Az évről évre növekvő számú zarándokok számára parkolókat létesítettek, és kiszolgálóépület hoztak létre. A kegyszobor körül megújult a teljes templombelső. A kegyhely érdekessége, hogy az új oltárat képező kőtömb, a szovjet hatalom dicsőségét hirdető hősi emlékmű alapja volt, hirdetve a fatimai üzenetek lényegét: az imádság, az engesztelés, a megtérés, az Istenhez való visszatérés történelemben betöltött szerepét.


2017. december 3., vasárnap
Szent Miklós udvara és templombúcsú Nyíregyházán
December 3-án, vasárnap tartják a nyíregyházi görögkatolikus Szent Miklós-székesegyház (Nyíregyháza, Bethlen Gábor utca 7.) templombúcsúját. A délután folyamán Szent Miklós-udvara hívogatja adventi forgatagával a betérőket. December 3-án a Szent Miklós-székesegyház búcsúi ünnepe és felújított keresztje is a Mikulással érkezik. A 11.00 órától kezdődő Szent Liturgián együtt imádkoznak a kerület papjai, prédikációt tart Szocska A. Ábel apostoli kormányzó, a papnövendékek énekükkel emelik a liturgia fényét. A körmenet során megszentelik a kormányzó atya adományából felújított útszéli keresztet is. Az eddigi vaskorpusz helyett dr. Janka Gábor által festett ikonkorpusz kerül a keresztre. A kőmunkálatokban Varga Gábor segíti az egyházközséget. Az ünnepséget követően mindenki hivatalos a Szent Miklós Görögkatolikus Gimnázium udvarán felállított sátorba egy ebédre. Szent Miklós napja délután 14 órakor folytatódik, amikor a templom udvarán felállított színpadon műsorokkal az iskola udvarán pedig adventi forgataggal kedveskednek az érdeklődőknek.



2017. december 3., vasárnap
Cigánypasztorációs lelki nap Zalaegerszegen
December 3-án, vasárnap Zalaegerszegen a Mindszenty-iskolában (Zárda u. 21-25) Cigánypasztorációs lelki napot tartanak. A 15 órakor kezdődő szentmise főcelebránsa Székely János szombathelyi megyéspüspök. 16 órától tanúságtétel és kerekasztalbeszélgetés lesz.



2017. december 3., vasárnap
A Honvéd Zenekar 25. jubileumi adventi koncertje a székesegyházban
December 3-án, vasárnap 19 órakor kezdődik a Székesegyházban a Magyar Honvédség 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred és a Székesfehérvári Egyházmegye közös, karácsonyt megelőző, adventi hangversenye. A székesfehérvári adventi programsorozat egyik nyitórendezvénye, a város kulturális életében unikumnak számító esemény, összeköti az egyházat a honvédséggel, hozzájárul a honvédség és a civil lakosság kapcsolatának erősítéséhez, a szeretet, az együvé tartozás, valamint az emlékezés jegyében. A koncert ingyenes. Köszöntőt mond Spányi Antal megyéspüspök.



2017. december 3., vasárnap
„Táruljatok fel, örök kapuk!” (vö. Zsolt 24,7) – Advent első vasárnapja a győri Nagyboldogasszony-szék
December 3-án, vasárnap Győrben 10 órakor a Nagyboldogasszony-székesegyházban Veres András megyéspüspök szentmisét mutat be, amelynek keretében megáldja a megújuló Székesegyházat. Az ünnepen zenei szolgálatot végez a Palestrina-kórus, orgonán játszik Cziglényi László.


2017. december 8., péntek
Püspöki látogatás az adonyi nővéreknél
December 8-án, pénteken 15 órakor Adonyban az indiai nővérek által üzemeltetett Idősek Otthonában (Kossuth Lajos u. 15.) tart ünnepi szentmisét Spányi Antal székesfehérvári megyésmegyés püspök a Szeplőtelen Szűz Mária Szolgálóleányai (SND) rend meghívására. A nővérek a szentmisében megújítják fogadalmukat.



2017. december 8.
Koszorúzás és gyertyagyújtás Körmenden a Szeplőtelen Fogantatás szobornál
December 8-án, Szeplőtelen Fogantatás Főünnepén, délután öt órakor a főtéri Szeplőtelen Fogantatás Szobornál imádságos koszorúzás és mécsesgyújtás lesz a Szűzanya tiszteletére. A helyi közösséggel együtt imádkozik, és szentbeszédet mond Dr. Székely János megyéspüspök. A koszorúzásra a templomból körmenettel indulnak a résztvevők ¾ 5-kor.



2017. december 8.
Alapkőletétel a komlói Kodály Zoltán Ének-zenei Katolikus Általános Iskola és Óvodában
Több mint 1,7 milliárd forint uniós illetve hazai forrásból újítja meg és bővíti a komlói Kodály Zoltán Ének-zenei Katolikus Általános Iskolát és Szent Bernadett tagóvodáját a fenntartó Pécsi Egyházmegye. Az általános iskola területe majdnem kétszeresére bővül, modernizálják és új, nagyobb tornatermet is kap, az óvoda közössége pedig egy teljesen új, kétszintes épületben folytatja majd mindennapi tevékenységét. Az építkezés megkezdésekor ünnepélyes alapkőletételre kerül sor december 8-án, 13 órakor. Az eseményen részt vesz Udvardy György pécsi megyéspüspök, Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, Nagy Csaba, a Baranya Megyei Önkormányzat elnöke és Polics József komlói polgármester. ( Komló, Templom tér 2., 7300)


2017. december 9., szombat
Betlehemi jászol kiállítás megnyitó Veszprémben
December 9-én, szombaton a Szaléziánumban (Veszprém, Vár u. 31.) 14 órakor „A betlehemi jászol” című kiállítást megnyitja Márfi Gyula veszprémi érsek. Immár 24. alkalommal került megrendezésre A Magyar Kézművességért Alapítvány szervezésében a Betlehemi jászol-kiállítás pályázat, melyhez a Szaléziánum Érsekségi Turisztikai Központ harmadik alkalommal mint kiállító csatlakozott. A kiállításra kerülő munkák természetes alapanyagok (többek között fa, agyag, csuhé, szalma, gyékény, vessző, termények, textil, bőr, papír, fémek, üveg, kő, mézeskalács) felhasználásával, különböző technikák (pl. faragás, kerámia-formázás, csuhé-, szalma- és vesszőfonás, szövés, hímzés, foltvarrás, nemezelés, batikolás, faintarzia-készítés, tűzzománcozás, ikon- és olajfestés, gravírozás, hajtogatás stb.) alkalmazásával készülnek.



2017. december 9., szombat
Adventi Udvar a püspökségen - II. Adventi gyertyagyújtás
December 9-én, szombaton a Székesfehérvári Püspökség Adventi Udvara számos adventi rendezvénnyel, jótékonysági és kézműves vásárral várja a betérőket a Püspöki Palota kertjébe. Délután 16 órakor kezdődik az adventi gyertyagyújtás a ráckevei Szent Imre Katolikus Általános Iskola tanulóinak adventi műsorával Spányi Antal megyéspüspök ünnepi köszöntőjével. A Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeumba ellátogat a Mikulás.



2017. december 9.
Diakónusszentelés Szegeden
Dr. Kiss-Rigó László megyéspüspök diakónussá szenteli Kovács Zoltán papnövendéket december 9-én, szombaton 10 órakor a Szegedi Székesegyházban. (Szeged, Dóm tér 15, 6720)


2017. december 10., vasárnap
Püspöki hálaadó szentmise Belvárdgyulán
December 10-én, vasárnap 9.30 órakor Belvárdgyulán, a Rózsafüzér Királynéja Templomban (7747 Belvárdgyula, Táncsics Mihály u. 15) a tízéve újjászentelt templom emléknapján Udvardy György pécsi megyéspüspök hálaadó szentmisét celebrál. A 2006. május 22-én, hétfő éjszaka összedőlt templom helyreállítása után a templomot 2007. december 22-én szentelték fel.



2017. december 10., vasárnap
Szentmisék a párkeresőkért Budapest belvárosában
December 10-én, vasárnap 20.30 órakor a budapest-belvárosi főplébánia-templomban (1056 Budapest, Március 15. tér) Bíró László tábori püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia családpasztorációért felelős püspöke mutat be szentmisét a párkeresőkért.



2017. december 10.
Advent első vasárnapja a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban
December 3-án, vasárnap Győrben 10 órakor a Nagyboldogasszony-székesegyházban Veres András megyéspüspök szentmisét mutat be, amelynek keretében megáldja a megújuló Székesegyházat. Az ünnepen zenei szolgálatot végez a Palestrina-kórus, orgonán játszik Cziglényi László. (Győr, Káptalandomb, 9021)


2017. december 10.
Adventi elmélkedés Böjte Csabával Vácon
Adventi elmélkedést tart Böjte Csaba ferences szerzetes a váci Madách Imre Művelődési Központban (Vác, dr. Csányi László krt. 63.) december 10-én, vasárnap, 16 órától. Bevezető gondolatokat mond Beer Miklós megyéspüspök, házigazda Rétvári Bence államtitkár. Közreműködnek: Pál Eszter népi énekművész, a Vác Civitas Szimfonikus Zenekar, Verebélyi Ákos, a Szent Cecília kórus valamint a Váci Székesegyházi Kórusiskola.


2017. december 10.
Püspöki szentmise és sírmegáldás Nyőgérben
Székely János megyéspüspök mutat be szentmisét Nyőgérben december 10-én, vasárnap, 11:15-től. A szentmise után megáldja a településen szolgált, két korábbi plébános, felújított síremlékét.


2017. december 10.
Hálaadó adventi szentmise a Szent László-évért
A Pro Patria Egyesület és a Szent László-év tanácsadó testülete szeretettel meghív minden kedves érdeklődőt az emlékév zárórendezvényére, a december 10-én, vasárnap 18 órakor kezdődő ünnepi szentmisére a budapesti Szent István Bazilikába. A főcelebráns Dr. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek. Közreműködik a Szent István Bazilika Kórus. A szentmise ideje alatt a Bazilika előterében megtekinthető a "Szent László király, a hit bajnoka, a haza hőse" című vándorkiállítás.


2017. december 12.
Könyvbemutató Vácon
Réti József - Beer Miklós váci megyéspüspök interjúkönyvének ősbemutatója lesz a váci Credo-házban (2600 Vác, Kossuth tér 4.) december 12-én, kedden 18 órakor. A beszélgetést vezeti Bánhidy Vajk történész-tanár.


2017. december 13.
Szabadegyetemi konferenciasorozat Pécsen
Állandóság és változás témakörben, „Hogyan éljünk? A kereszténység mint életforma” címmel tartanak előadást a pécsi Szabadegyetemi konferenciasorozat keretében dr. Udvardy György megyéspüspök és Török Csaba teológus (Esztergomi Hittudományi Főiskola) december 13-án, szerdán, 18 órakor a pécsi Magtár Látogatóközpontban. (7621 Pécs, Dóm tér 6.)


2017. december 13.
Eucharisztia ünnep Homrogdon

Az "Eucharisztia - élet és szentség forrása" programsorozat keretében Varga László kaposvári megyéspüspök vezetésével Eucharisztia ünnepet tartanak december 13-án, Homrogdon a Krisztus Teste és Vére-templomban (3812 Homrogd, Rákóczi u. 80.).

A részletes program a következő:

16:30 Katekézis

17:15 Bűnbánati liturgia

17:30 Szentmise

18:30 Szentségimádás




2017. december 13.
Az Összetartozás oszlopának avatása

Az Általános Orvostudományi Kar egy évtizede az erdélyi orvosképzés kiemelt támogatója. Ennek az együttműködésnek a szimbólumaként avatják fel az Összetartozás oszlopát, Máté László szovátai fafaragó alkotását Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar előkertjében (7624 Pécs, Szigeti út 12.). Az ünnepség részeként ismertetik a Romániai Magyar Orvos-és Gyógyszerészképzésért Egyesület által szervezett továbbképző programokat, majd az első emeleti Tanácsteremben megnyitják Gyarmathy János marosvásárhelyi szobrászművész önálló tárlatát is. Az eseményen részt vesz Udvardy György pécsi megyéspüspök is. Bővebb információ itt található.

 




2017. december 14.
Palánki Ferenc - Az élet a szeretetben teljes könyvének bemutatója
December 14-én, 16 órakor a Szent József Gimnázium dísztermében (Debrecen, Szent Anna u. 17, 4024) , majd december 17-én 15 órakor a Magyarok Nagyasszonya plébánia dísztermében (Újfehértó, Debreceni út 1, 4244) lesz Palánki Ferenc - Az élet a szeretetben teljes című könyvének bemutatója.


2017. december 14.
Adventi elmélkedés Veszprémben
A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége valamint a KDNP veszprémi szervezete Adventi elmélkedést szervez december 14-én, csütörtökön 17 órai kezdéssel a Padányi Biró Márton Római Katolikus Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola és Általános Iskolában (Veszprém, Szeglethy u. 6.). Az elmélkedést Dr. Veres András győri megyéspüspök, az MKPK elnöke valamint Ittzés János nyugalmazott evangélikus püspök tartják. Közreműködnek: Szvorák Katalin Kossuth-díjas és Liszt Ferenc díjas magyar népdalénekes és Oberfrank Pál Jászai Mari-díjas színművész.


2017. december 15.
„Halálra ítélve – papi sorsok ’56 után” – Konferencia a Parlamentben

„Halálra ítélve – papi sorsok ’56 után” címmel konferenciát rendez a Országgyűlés Hivatalának Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatósága és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, amelyet 2017. december 15-én 9:00 órától, az Országház felsőházi üléstermében tartanak. Megnyitó beszédet mond Kövér László, az Országgyűlés elnöke, a konferencia fővédnöke. Köszöntő beszédet mondanak Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke; Bogárdi Szabó István püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke, valamint Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház Zsinatának elnök-püspöke.

A konferenciáról bővebb információt, illetve a részletes programot itt találhatják.




2017. december 15.
Adventi lelkigyakorlat Zalaegerszegen a Mária Magdolna-templomban
December 15-16-17-én, péntek – szombat – vasárnap, a zalaegerszegi Mária Magdolna plébánia adventi lelkigyakorlatára hívják és várják a testvéreket (Zalaegerszeg, Mindszenty József tér 1., 8900). Pénteken és szombaton az esti 6 órai, vasárnap a de. 10 órai szentmisék keretében lesznek a lelkigyakorlatos szentbeszédek. A lelkigyakorlatot Dr. Pápai Lajos nyugalmazott győri püspök úr vezeti.


2017. december 15.
Az Apor Vilmos Főiskola budapesti campusának ünnepélyes átadása és kápolnájának megáldása
December 15-én 10 órakor kerül sor az Apor Vilmos Katolikus Főiskola budapesti campusának ünnepélyes átadására, valamint dr. Beer Miklós váci megyéspüspök megáldja a kápolnát is. (Budapest, XX. kerület Török Flóris u. 227-229.) Az eredeti épület általános iskola volt és két ütemben, az 1920-as évek végén, valamint az ’50-es évek végén épült és 1993 nyaráig üzemelt, az épület azóta üresen állt. 2014-ben az ingatlant megvásárolta az váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola. Az épületben 15 tanterem, két előadó található irodákkal, 8 db professzori szállással együtt. Konyhája és étkezője a legmodernebb technikával felszerelt, konferenciák és családi események megrendezésére is alkalmas. Felújítás után az épület teljes területe: 4701 m2. A Főiskola terve, hogy a Campus meghatározó szerepet töltsön be a kerület oktatási és kulturális életében.


2017. december 15.
Horvát nyelvű szentmise Pécsen
Az August Senoa Horvát Klub adventi koncertje és 18.00 órától horvát nyelvű szentmiséje lesz a Szent Péter és Szent Pál Székesegyházban (7621 Pécs, Dóm tér 1.). A hagyományos adventi ünnepségen részt vesz Udvardy György pécsi megyéspüspök és Škvorčević Antun (Pozsega) püspöke.


2017. december 15., péntek
Veszprém Megye Tiszteletbeli polgára címet kap Márfi Gyula érsek
December 15-én, pénteken 11 órakor a Megyeházán (Veszprém, Megyeház tér 1, 8200 a Veszprém megyei Önkormányzat Közgyűlés alakuló ülésének évfordulója alkalmából tartandó ünnepi megemlékezésen Márfi Gyula érseknek Veszprém Megye tiszteletbeli polgára címet adományoz Polgárdy Imre a Megyei Közgyűlés elnöke. Ünnepi beszédet mond dr. Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkár.



2017. december 15., péntek
A Honvéd Férfikar koncertje Várpalotán
Márfi Gyula érsek részt vesz a Honvéd Férfikar koncertjén Várpalotán, amelyet december 15-én, 18 órai kezdettel tartanak Várpalotán.



2017. december 15-17., péntek-vasárnap
Kántorok lelkigyakorlata
December 15 és 17. között rendezik meg a kántorok lelkigyakorlatát Máriapócson. A lelkigyakorlatot Kocsis Fülöp metropolita és Királyné Kocsis Magdolna vezetik.



2017. december 16.
Brenner János Emlékév - Szentmise Brenner János vértanúságának 60. évfordulóján
Brenner János vértanúságának 60. évfordulóján, a Brenner János Emlékév keretében december 16-án, szombaton, 10:30-kor püspöki koncelebárciós szentmisét mutatnak be. A szentmise főcelebránsa és szónoka Dr. Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke. (Szombathely, Mindszenty tér 1., 9700)


2017. december 16.
Adventi Udvar a püspökségen - III. Adventi gyertyagyújtás
2017. december 16-án, szombaton a Székesfehérvári Püspökség Adventi Udvara számos adventi rendezvénnyel, jótékonysági és kézműves vásárral várja a betérőket a Püspöki Palota kertjébe. Délután 16 órakor kezdődik az adventi gyertyagyújtás a móri Szent Erzsébet Római Katolikus Általános Iskola tanulóinak adventi műsorával és Spányi Antal püspök ünnepi köszöntőjével.


2017. december 16., szombat
Megemlékezések Brenner János vértanúságának 60. évfordulóján Szentgotthárdon
December 16-án, szombaton 18 órai kezdettel Szentgotthárdon, a Nagyboldogasszony-templomban l (9970 Szentgotthárd, Széll Kálmán tér 5.) Brenner János vértanúságának 60. évfordulóján ünnepi szentmisét celebrál Székely János szombathelyi megyéspüspök.



2017. december 16., szombat
Ünnepi szentmise és hangverseny Kodály Zoltán születésének 135. évfordulóján
December 16-án, szombaton 18 órakor a Váci Székesegyházban szentmisét mutat be Beer Miklós megyéspüspök, a Magyar Kórusok Napján. Majd este 19 órától hangverseny lesz, az esemény a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége (KÓTA) és a Váci Székesegyház kiemelt rendezvénye.



2017. december 17.
Palánki Ferenc - Az élet a szeretetben teljes könyvének bemutatója
December 14-én, 16 órakor a Szent József Gimnázium dísztermében (Debrecen, Szent Anna u. 17, 4024) , majd december 17-én 15 órakor a Magyarok Nagyasszonya plébánia dísztermében (Újfehértó, Debreceni út 1, 4244) lesz Palánki Ferenc - Az élet a szeretetben teljes című könyvének bemutatója.


2017. december 17.
Kaszap István halálának 82. évfordulója
December 17-én, 17.00 órakor a Prohászka-emléktemplomban (Székesfehérvár, Kaszap István u. 1, 8000) Spányi Antal megyés püspök koncelebrált szentmise keretében emlékezik meg Kaszap István halálának 82. évfordulójáról. A szentmise után a papság és a hívek Kaszap István sírjához vonulnak, és imádkoznak mielőbbi boldoggá avatásáért.


2017. december 17., vasárnap
Püspöki szentmise Lentiben
December 17-én, vasárnap 17 órakor Székely János megyéspüspök celebrál szentmisét Lentiben, a Szent Mihály-templomban. (8960 Lenti, Templom tér 4.)



2017. december 17., vasárnap
A 15. Pécsi Advent lezárása
A Pécsi Advent programsorozatot a Szent Péter és Szent Pál Székesegyházban (7621 Pécs, Dóm tér 1.) 18.00 órakor kezdődő ünnepi szentmisét követő hangverseny zárja, amelyen a Cappella Quinqueecclesiensis kamarakórus hangversenyét hallhatják az érdeklődők. A záróeseményen részt vesz Udvardy György pécsi megyéspüspök.



2017. december 17., vasárnap
Lektor avatás Veszprémben
December 17-én, vasárnap, a 10:30-kor kezdődő ünnepi szentmise keretében Márfi Gyula érsek a Szent Mihály Bazilikában lektorokat avat. (Veszprém, Vár u. 27, 8200)



2017. december 17., vasárnap
Művészeti album bemutatása Veszprémben
A veszprémi Szent István ferences templomban „Én vagyok a világ világossága „ – Muzsinszki Nagy Endre festményei Jézus életéről című művészeti albumának bemutatójára és a Mendelssohn Kamarazenekar művészeinek adventi koncertjére kerül sor december 17-én, vasárnap, 15:30-kor. Az albumot bemutatja Márfi Gyula érsek. (Veszprém, Vár utca 33., 8200)



2017. december 18-23., hétfő-szombat
Püspöki rorate szentmise Győrben
Veres András győri megyéspüspök rorate szentmisét mutat be december 18 és 23. között reggelente, 6 órai kezdettel a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban.



2017. december 19., kedd
Gyászmise Lauber Benedek lelki üdvéért Székesfehérváron
December 19-én, kedden 17 órakor a Székesfehérvár-Felsővárosi plébániatemplomban Spányi Antal megyés püspök tart gyászmisét Lauber Benedek kanonok, c. prépost. ny. plébános lelki üdvéért.



2017. december 20., szerda
Lauber Benedek temetése Pilisborosjenőn
December 20-án, szerdán, a Pilisborosjenői plébániatemplomban, 12 órakor kezdődő gyászmise után a helyi temetőben 13 órakor helyezik örök nyugalomra Lauber Benedek kanonok, c. prépost. ny. plébánost. A szentmisét és temetési szertartást Pápai Lajos ny. győri püspök végzi.



2017. december 21., csütörtök
A pécsi Szent Mór Iskolaközpont karácsonyi ünnepsége
December 21., csütörtökön Udvardy György pécsi megyéspüspök is részt vesz a pécsi Szent Mór Iskolaközpont karácsonyi ünnepén. (7621 Pécs, Hunyadi u. 9.)


2017. december 21., csütörtök
Püspöki katekézis
December 21-én, csütörtökön a 18 órakor a Pécsi Székesegyházban kezdődő szentmisét követően Udvardy György megyéspüspök katekézist tart a Dóm Kőtárban. (Pécs, Káptalan u. 8, 7621). A katekézis után szerény agapé keretében lesz lehetőség a találkozásra, beszélgetésre.



2017. december 21., csütörtök
Szentmise Lesencetomajon
December 21-én, csütörtökön Lesencetomajon. (8318 Lesencetomaj, Kossuth L. u. 95.) Márfi Gyula érsek szentmisét mutat be a lesencetomaji szociális otthon lakóinak.



2017. december 22., péntek
Adventi Udvar a püspökségen - IV. Adventi gyertyagyújtás - Majd bezárul az Udvar
December 22-én, pénteken 14 és 19 óra között jótékonysági- és kézműves vásár lesz a székesfehérvári Püspökség Adventi Udvarában. Délután 16 órakor kezdődik az adventi gyertyagyújtás Spányi Antal megyés püspök ünnepi gondolataival.



2017. december 22., péntek
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat pécsi csoportjának karácsonyi ünnepsége
December 22-én, pénteken a Magyar Máltai Szeretetszolgálat pécsi csoportja karácsonyi ünnepségének szentmiséjét Udvardy György megyéspüspök mutatja be 15 órakor a székesegyház Corpus Christi kápolnájában, majd 16 órakor lesz a karácsonyi ünnepség a Dóm-kőtárban. (7621 Pécs, Dóm tér 1.)



2017. december 22., péntek
Nagyvázsonyi adventi örömök és élő Betlehem
December 22-én, pénteken, 17 órakor Márfi Gyula érsek elmélkedést tart a Nagyvázsonyi adventi örömök és élő Betlehem programon. Az immár hagyományossá váló nagyvázsonyi száztíz fős Betlehemi játékban 25 perces előadásban óvodások, iskolások, táncosok, dalosok és élő jószágok elevenítik meg a Szent család történetét, amelyhez a Kinizsi vár szolgáltat történelmi környezetet.



2017. december 23., szombat
Adventi gyertyagyújtás a győri Széchenyi téren
Ünnepélyes adventi gyertyagyújtásra várják a híveket december 23-án, 17 órára Győrbe a Széchenyi térre. Az esemény meghívott vendége és a gyertyát meggyújtja: Veres András győri megyéspüspök. Köszöntőt mond: Simon Róbert Balázs megyei jogú városok fejlesztési végrehajtásáért felelős államtitkár, országgyűlési képviselő. A műsorban fellépnek: Illés Gabriella énekművész és tanítványai, valamint Sterkovitz Izabella és Somogyi Márk, a Prohászka Ottokár Orsolyita Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda 12. osztályos tanulói.



2017. december 23., szombat
Gyertyagyújtás Fehérvár főterén
December 23-án, szombaton 18 órakor Fehérvár főterén, az Adventi Színpadon ünnepi műsor keretében gyújtja meg Spányi Antal megyés püspök és Dr. Cser-Palkovics András polgármester a város adventi koszorúján a negyedik gyertyát.



2017. december 23., szombat
Adventi gyertyagyújtás Székely János megyéspüspökkel
Ünnepélyes adventi gyertyagyújtásra várják a híveket december 23-án, szombaton 17 órára a szombathelyi Fő térre Székely János megyéspüspök vezetésével.



2017. december 23., szombat
Adventi gyertyagyújtás Veszprémben
December 23-án, szombaton, 17 órakor adventi gyertyagyújtás lesz Veszprémben, a vár karácsonyfájának közös feldíszítése Márfi Gyula érsek és Porga Gyula polgármester részvételével. Közreműködik Oberfrank Pál, Jászai Mari-díjas színművész.



2017. december 26., kedd
Diakónus szentelés Kalocsán
December 26-án, kedden 10 órakor a kalocsai Főszékesegyházban diakónus szentelést tart Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek.


2017. december 28., csütörtök
Életvédő imaest - együtt imádkozás és közös elmélkedés a Sziklatemplomban
December 28-án, csütörtökön 18.30 és 21:00 óra között Budapesten a : Magyarok Nagyasszonya Sziklatemplomban „...élek és ti is élni fogtok.” (Jn 14,19) „Békíts ki Magaddal s magammal, hiszen Te vagy a béke! (Ady) mottóval Életvédő imaestet rendeznek, ahol együtt imádkoznak és közösen elmélkednek. 20 órakor szentmisét celebrál Bíró László püspök, az MKPK Családügyi Referense, a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke.



2017. december 30., szombat
Év végi hálaadó ifjúsági szentmise Szombathelyen
December 30-án, szombaton 18 órakor Szombathelyen a Sarlós Boldogasszony-székesegyházban (9700 Szombathely, Mindszenty tér 1.) év végi hálaadó ifjúsági szentmisét mutat be Székely János megyéspüspök.





Havi bontás:
    Napi evangelium
    Példát adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.
      Jn 13,1-15

    >>> Napi evangélium
    Eseménynaptár


    PPKE