English version Italiano magyar változat
nyil Nyitólap
nyil Püspökök
nyil Katolikus Lexikon
nyil Könyvtár

Ajánló
Családjaink.hu
Eucharisztikus Kongresszus
Katolikus Karitász
Liturgia.hu
Magyar Kurír
Új Ember
Vatikáni Rádió
Szent István Rádió, Eger
Mária Rádió
nyil Katolikus média bővebben





Események, évfordulók


2018. június 10., vasárnap
Szív-búcsú Mezőkövesden

A mezőkövesdi hagyományos Szív-búcsút ebben az évben június 10-én, vasárnap tartják.

A búcsú előtti két estén lelki előkészület lesz a búcsúra, illetve a 2020-ban Budapesten megrendezésre kerülő Eucharisztikus Világkongresszusra. Június 8-án, pénteken, Jézus Szentséges Szívének ünnepén a szentmisét este 6 órakor Márfi Gyula veszprémi érsek végzi. A szentmise elején kerül sor a templom kereszthajójában újonnan készült színes üvegablakok megáldására. Ugyanezen a napon este 9 órakor indul a templom elől a gyertyás körmenet a Kavicsos tóhoz, ahol a város családjaiért imádkoznak. Június 9-én a szombati előesti szentmise este 6 órakor kezdődik, amelyet Dolhai Lajos rektor atya tart. Június 10-én vasárnap Fábry Kornél atya vezetésével délelőtt 10 órakor kezdődik a Szív-búcsú ünnepi szentmiséje. amelynek végén a templom melletti tavat megkerülve tartják a szokásos szív-búcsús körmenetet.






Napi evangelium
Eseménynaptár

2018. június 10., vasárnap
Szív-búcsú Mezőkövesden



PPKE



Legyen a kezdőlapom!      Mozgó ünnepek 2021-ig (pdf)       Mobil változat       RSS       Impresszum