Üzenet a 21. Ifjúsági Világtalálkozóra XVI. Benedek pápa
2006. április 9.
„Szavad fáklya a lábam elé, világosság az utamon” (Zsolt 119,105)
Kedves Fiatalok!
Örömmel fordulok Hozzátok, akik a XXI. Ifjúsági Világtalálkozó
napjára készülődtök,
és szívemben újra átélem az elmúlt év augusztusában, Németországban
megélt gazdag tapasztalatokat. Ebben az évben a különböző
helyi egyházakban fogjuk megünnepelni ezt a napot, amely hasznos
alkalom lesz felelevenítenünk a kölni
találkozó lelkesedésének lángját, amelyet sokan elvittetek
családjaitokba, plébániátokra,
közösségeitekbe és mozgalmaitokba. Különleges alkalom lesz arra is,
hogy bevonhassátok barátaitokat
az új generáció lelki zarándoklatába, amely Krisztushoz vezet.
A téma, amelyet most figyelmetekbe ajánlok a 119. zsoltár egyik
verse: „Szavad fáklya a lábam elé, világosság az utamon”
(Zsolt 119,105). Szeretett II. János Pál pápa ezeket a szavakat így
értelmezte: „Az imádkozó lélek eggyé válik Isten törvényének
dicsőítésével, amely mint ajándékba kapott lámpás világít léptei
előtt az élet olykor sötét útjain” (II. János Pál pápa tanításai,
XXIV/2, 2001, 715 old.). Isten kinyilatkoztatja magát a
történelemben, szól az emberekhez és szava teremtő szó. A héber „dabar”,
amelyet általában a „szó” kifejezéssel fordítunk ugyanúgy jelent ’szót’
mint ’tettet’. Isten azt mondja, amit tesz, és azt teszi,
amit mond. Az Ószövetségben a Messiás eljövetelét hirdeti Izrael
fiainak és egy „új” szövetség létrejöttét; a testté lett Igében
beteljesíti ígéretét. Ezt jól hangsúlyozza a Katolikus Egyház
katekizmusa is: „Krisztus Isten emberré lett Fia, az Atyának
egyetlen, tökéletes és fölülmúlhatatlan Igéje. Benne az Atya mindent
elmondott, és rajta kívül nem adatik más ige” (KEK 65). A
Szentlélek, aki a kiválasztott népet úgy vezette, hogy a Szentírás
szerzőit sugalmazta, megnyitja a hívők szívét, hogy megértsék a
könyvek bölcsességét. Ugyanaz a Lélek van jelen és működik az
Eucharisztiában, amikor a pap in persona Christi kimondja az
átváltoztatás szavait, a kenyeret és a bort Krisztus testévé és
vérévé változtatja, hogy a hívők lelki táplálékává váljanak. Ahhoz,
hogy földi zarándokutunkon égi hazánk felé haladjunk,
mindannyiunknak szükségünk van az örök élet igéjével és kenyerével
táplálkoznunk, amelyek egymástól elválaszthatatlanok!
Az apostolok befogadták az üdvösség üzenetét, és mint értékes
drágakincset adták tovább utódaiknak, amelyet az Egyház
kincsesládájában hiánytalanul megőrzött: az Egyház nélkül ez az
igazgyöngy elveszhet vagy összetörhet. Kedves Fiatalok!
Szeressétek Isten szavát és szeressétek az Egyházat, amely
lehetővé teszi, hogy eljussatok ehhez a kincshez, és megtanít
értékelni annak gazdagságát. Szeressétek és kövessétek az
Egyházat, amely alapítójától azt a küldetést kapta, hogy
megmutassa az embereknek az igazi boldogság útját. Nem könnyű
felismerni és rátalálni az igazi boldogságra egy olyan világban,
amelyben élünk, ahol az ember gyakran filozófiai áramlatok rabjává
válik és – miközben „szabadnak” hiszi önmagát – belevész a hamis
vagy téves ideológiák illúziójába. Égetően fontos „megszabadítani
a szabadságot” (vö. Veritatis splendor, 86), és
megvilágosítani azt a homályt, amelyben az emberiség botladozik.
Jézus rámutatott arra, milyen: „Ha kitartotok tanításomban,
valóban tanítványaim lesztek, megismeritek az igazságot, és
az igazság szabaddá tesz benneteket” (Jn 8,31-32). A testté lett
Ige, az Igazság Szava szabaddá tesz és szabadságunkat a jó
irányába fordítja. Kedves Fiatalok! Elmélkedjetek gyakran Isten
szavain és hagyjátok, hogy a Szentlélek legyen a tanítómesteretek.
Akkor felfedezitek, hogy Isten gondolatai nem az emberek
gondolatai; képessé váltok arra, hogy az igaz Istent szemléljétek,
és a történelem eseményeit az ő szemével lássátok; teljességében
megízlelhetitek az igazságból megszületett örömet. Az élet útján,
amely nem könnyű és nem veszélytelen, olykor nehézséggel és
szenvedéssel találkozhattok, és lehet, hogy a zsoltárossal együtt
fogjátok kiáltani: „Mennyire megtört vagyok” (Zsolt 119,107). Ne
felejtsétek el vele együtt hozzátenni: „Uram! Tarts életben, amint
megígérte szavad… Életem mindenkor teli van veszéllyel, de
törvényeidről meg nem feledkezem” (Zsolt 119,107;109). Isten
szeretetteljes jelenléte, szaván keresztül a lámpás, amely
eloszlatja a félelem homályát, és megvilágítja az utat a
legnehezebb pillanatokban is.
A zsidókhoz írt levél írója így fogalmaz: „Az Isten szava ugyanis
eleven, átható és minden kétélű kardnál élesebb, behatol a lélek és
szellem, az íz és a velő gyökeréig, megítéli a szív gondolatait és
érzéseit” (Zsid 4,12). Komolyan kell venni a felszólítást, hogy
Isten szavát nélkülözhetetlen „fegyvernek” tekintsük a lelki
harcban; erővel hat és gyümölcsöt terem, ha megtanuljuk meghallani
ezt a szót és engedelmeskedünk neki. A Katolikus Egyház
katekizmusa így magyarázza: „Engedelmeskedni (latinul: ob-audire,
'odahallgatni') a hitben azt jelenti, hogy az ember szabadon aláveti
magát a meghallott szónak, mert igazságát Isten adja eléje, aki maga
az Igazság” (KEK 144). Ha Ábrahám ennek az ’odahallgatásnak’
a példaképe, akkor Salamon, a maga személyében, az Igében rejlő
bölcsesség lelkes kutatója. Amikor Isten azt kérdezi: „Kérj, mit
adjak neked!", a bölcs király ezt válaszolja:
„Adj hát szolgádnak éber szívet”
(1Kir 3,5.9). Az „éber szív” titka abban rejlik, hogy a meghallásra
képessé formáljuk szívünket. Mindezt úgy lehet elérni, hogy
állandóan Isten szaván elmélkedünk, gyökeret verünk benne, és
törekszünk annak egyre jobb megismerésére. Kedves
Fiatalok! Arra buzdítalak benneteket, hogy alakítsatok
ki bensőséges kapcsolatot a Bibliával, tartsátok
mindig kéznél, legyen olyan számotokra, mint egy
iránytű, amely mutatja a követendő utat. Ha olvassátok,
megismeritek Krisztust. Szent Jeromos így ír ezzel
kapcsolatban: „A Szentírást
nem ismerni annyit jelent, mint nem ismerni Krisztust” (PL
24, 17; vö. Dei Verbum, 25). Isten szava elmélyítésének
és megízlelésének jól kipróbált
útja a lectio divina, amely magában foglalja az
igazi lelki út lépcsőfokait. A lectio-ból
kiindulva, amely a Szentírás egy részének
az elolvasásából és újraolvasásából,
valamint lényegi részeinek a befogadásából
áll, elérkezünk a meditatio-hoz, amely
olyan, mint egy belső megállás, amikor a szív
Isten felé fordul, és megpróbálja
megérteni, hogy mit üzen ma szava a konkrét
életben. Ezt az oratio követi, amikor elidőzünk
az Istennel való személyes párbeszédben,
és végül eljutunk a contemplatio-hoz, amely
segít, hogy nyitva tartsuk szívünket Krisztus
jelenléte felé, Akinek szava „sötétben
világító lámpás, amíg a
nappal fel nem virrad, és a hajnalcsillag fel nem ragyog a
szívetekben” (2Pét 1,19). Az Ige olvasásának,
tanulmányozásának és elmélkedésének
egy olyan életben kell kibontakoznia, amely következetesen
hűséges Krisztushoz és az ő tanításaihoz.
Szent
Jakab így figyelmeztet: „A tanítást váltsátok
tettekre, ne csak hallgassátok, mert különben
magatokat csaljátok meg. Ha ugyanis valaki csak hallgatja a
tanítást, de nem követi, hasonlít ahhoz az
emberhez, aki a természettől kapott arcát tükörben
nézegeti. Megnézi magát, aztán odébb
megy, s nyomban elfelejti, milyen is volt. Aki ellenben
figyelmesen tanulmányozza a szabadság tökéletes
törvényét, és ki is tart mellette, aki nem
feledékeny hallgatója, hanem tettekre váltója,
az teljesítésében boldog lesz” (Jak 1,22-25).
Aki hallgatja Isten szavát, és folyamatosan hozzá
igazodik, biztos alapra helyezi saját létét.
„Aki hallgatja szavamat, és tettekre is váltja, az
okos emberhez hasonlít, aki sziklára építette
a házát” (Mt 7,24): ellenáll a
viszontagságoknak.
Krisztusra építeni az életet, örömmel befogadni a szavait és a
gyakorlatban megvalósítani tanításait: íme, harmadik évezred
Fiataljai, ez kell, hogy legyen a ti programotok! Létfontosságú,
hogy megszülessen a Krisztus szavaiba belegyökerező apostolok új
generációja, akik képesek válaszolni korunk kihívásaira és készek
az Evangéliumot mindenütt hirdetni. Ezt kéri tőletek az Úr, erre
hív benneteket az Egyház, és - ha nem is tudatosan – ezt várja
tőletek a világ! Ha pedig Jézus hív benneteket, ne féljetek
nagylelkűen válaszolni neki, különösen ha azt kéri tőletek, hogy a
megszentelt élet vagy a papság útján kövessétek. Ne féljetek,
bízzatok Benne és nem fogtok csalódni.
Kedves Barátaim! A XXI. Ifjúsági Világtalálkozó napján, amelyet
Virágvasárnap, április 9-én ünnepelünk, elindulunk a fiatalok
világtalálkozója felé vezető zarándokúton, amelyet Sydneyben
rendeznek meg 2008-ban. Együtt készülünk erre a nagy találkozóra
miközben – különböző találkozók alkalmával – közösen elmélkedünk
ennek témájáról: „A Szentlélek és a küldetés”. Ebben az
évben figyelmünk a Szentlélekre irányul, az igazság Lelkére,
amelyet Krisztus, a testté lett Ige nyilatkoztatott ki nekünk,
hogy megnyissa mindannyiunk szívét az üdvösség Igéje előtt, amely
elvezet a teljes belső Igazságra. A következő évben, 2007-ben
János evangéliumának egyik verséről fogunk elmélkedni: „Amint
én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást”
(Jn 13,34), így jobban megértjük, hogy a Szentlélek a szeretet
Lelke, amely belénk oltja az isteni szeretetet, és
érzékennyé tesz bennünket testvéreink anyagi és lelki
szükségleteivel szemben. Elérkezünk végül a 2008-as
világtalálkozóhoz, amelynek témája: „Megkapjátok a Szentlélek
rátok leszálló erejét, és tanúim lesztek” (ApCsel 1,8).
Már most kérjétek, kedves Fiatalok, Isten igéjének fáradhatatlan
meghallgatásával a Szentlelket, az erősség és tanúságtétel
Lelkét, hogy képessé váljatok arra, hogy félelem nélkül
hirdessétek az Evangéliumot a föld minden határáig. Mária, aki az
apostolokkal együtt várta a pünkösdöt, legyen édesanyátok és
vezetőtök. Ő tanítson meg benneteket befogadni Isten szavát,
emlékezetetekben és szívetekben megőrizni azokat (vö.Lk 2,19),
miként ő ezt egész életében tette. Ő bátorítson benneteket „igent”
mondani Istennek, a „hit engedelmességében” élve. Ő segítsen nektek,
hogy megmaradjatok a hitben, állhatatosak legyetek a reményben,
kitartóak a szeretetben, és mindig engedelmesek Isten igéjével
szemben. Imádságaimmal kísérlek, és szívből megáldalak benneteket.
Vatikán, 2006. február 22.
XVI. Benedek pápa
|