Üzenete a béke 39. világnapjára XVI. Benedek pápa
2006. január 1.
Igazságban a béke
1. A Béke Világnapjára írt immáron hagyományos üzenettel, most, az
új év kezdetén szeretném kifejezni szívből jövő üdvözletemet minden
férfinak és nőnek az egész világon, különösképpen azoknak, akik az
erőszak és a fegyveres konfliktusok miatt szenvednek. Reményteli
üdvözlet ez egy kiegyensúlyozottabb világért, amelyben növekszik
azok száma, akik egyénileg vagy közösségileg elkötelezve az igazság
és a béke útját járják.
2. Mindenekelőtt őszinte tisztelettel szeretnék adózni
elődeimnek, a nagy pásztoroknak, VI. Pál pápának és II. János Pál
pápának, akik a béke eltökélt munkálói voltak. A nyolc boldogság
lelkületétől áthatva ki tudták olvasni számos történelmi
eseményből, amelyek pápaságuk idején zajlottak, Isten gondviselő
lépéseit, aki nem felejtkezik meg az emberiség sorsáról. Az
Evangélium fáradhatatlan hírvivőiként többször is arra szólítottak
mindenkit, hogy Istentől induljanak ki, amikor előmozdítják a föld
valamennyi népének békés együttélését. Ezen igen nemes tanítás
mentén fogalmazódik meg első béke világnapi üzenetem: ismételten
szeretném kifejezni a Szentszék határozott akaratát, amellyel
folytatni kívánja a béke ügyének szolgálatát. Maga a Benedek név,
amelyet Péter székének elfoglalása napján választottam, jelzi
határozott elköteleződésemet a béke előmozdítására. Szándékomban
állt ugyanis, hogy egyrészt Európa védőszentjére utaljak, aki az
egész kontinens béketeremtő civilizációjának volt ihletője,
másrészt XV. Benedek pápára, aki az I. világháborút, mint „haszontalan
öldöklést”[1] ítélte el, és
azon munkálkodott, hogy mindenki felismerje a béke magasabb rendű
szempontjait.
3. Az idei év gondolatébresztője – „Igazságban a béke” –
azt a meggyőződést fejezi ki, hogy amikor az ember ráhagyatkozik
az igazság fényére, akkor szinte magától értetődően a béke útját
járja. A II. Vatikáni Zsinat, amely 40 évvel ezelőtt ért véget, a
Gaudium et spes pasztorális konstitúció által megerősíti,
hogy az emberiség „a reá váró feladatot – tudniillik, hogy az
egész földkerekségen minden ember számára egy igazán emberibb
világot építsen – csak akkor tudja teljesíteni, ha mindenki
megújhodott lélekkel, az igaz békéért fáradozik”.[2] De mit is jelent valójában a „béke igazsága”
kifejezés? Ahhoz, hogy erre a kérdésre megfelelő választ adjunk,
nagyon fontos tudatosítani, hogy a béke nem csupán a fegyveres
konfliktusok hiányát jelenti, hanem úgy kell felfognunk, mint „a
rend gyümölcsét, amelyet isteni Alapítója az emberi társadalomnak
ajándékozott”. Olyan rend, amelyet „a mind tökéletesebb
igazságosságra szomjazó embereknek kell megvalósítaniuk”[3] A béke mint az Isten szeretete
által tervezett és akart rend eredménye benső és legyőzhetetlen
igazsággal bír, és megfelel «annak a vágynak és reménynek, amely
bennünk megsemmisíthetetlenül él.[4]
4. Ily módon körülírva a béke nem jelent mást, mint mennyei
ajándékot és isteni kegyelmet, amely megköveteli minden szinten a
legnagyobb felelősség gyakorlását, az emberi történelmet az isteni
rendhez igazítva – igazságban, igazságosságban, szabadságban és
szeretetben. Hogyan lehet annak a jónak a megvalósulásában
reménykedni, ami maga a béke, ha az ember már nem igazodik a
dolgok természetfeletti rendjéhez, és nem tiszteli az emberi
szívbe írt egyetemes erkölcsi törvényből fakadó párbeszéd
„nyelvtanát”[5], ha az embert
akadályozzák és gátolják teljes fejlődésében és alapvető jogainak
védelmében, ha számos népet igazságtalanságok és egyenlőtlenségek
elviselésére kényszerítenek. Így ugyanis elvesznek azok a lényeges
alkotó részek, melyekben ezen jó igazsága testet ölt. Szent
Ágoston a békét úgy írta le, mint »tranquillitas ordinis«,[6] a rend nyugalma, amely
végérvényesen megengedi, hogy hiánytalanul tiszteletben tartsuk és
megvalósítsuk az ember igazságát.
5. Ki és mi akadályozhatja meg a béke megvalósulását? Ezzel
kapcsolatban a Szentírás első könyve, a Teremtés könyve a
hazugságot emeli ki, amit a teremtés történetének elején a
kétszínű lény mondott ki, melyet János evangélista a „hazugság
atyjának” nevez (Jn 8,44). A hazugság azon bűnök egyike,
amelyeket a Biblia utolsó könyvének, a Jelenések könyvének utolsó
fejezetei említenek, hogy jelezze vele a hazugok kizárását a
mennyei Jeruzsálemből: „Kifelé… mindenki, akik a hamisságot
szeretik és művelik!” (Jel 22,15). A hazugsághoz kötődik a
bűn drámája, annak gonosz következményeivel, amelyek az egyének és
a nemzetek életében pusztító hatást eredményeztek és
eredményeznek. Elég arra gondolnunk, mi történt az elmúlt
évszázadban, amikor eltévelyedett politikai és ideológiai
rendszerek tervszerűen meghamisították az igazságot és így
megdöbbentő számban zsákmányoltak ki és nyomtak el embereket, sőt
egész családokat és közösségeket irtottak ki. Hogyan is ne
aggódnánk komolyan ilyen tapasztalatok nyomán korunk hazugságait
látva, melyek halállal fenyegető helyzeteket mutatnak a világ nem
kevés régiójában? A béke hiteles keresése abból a tudatosságból
kell kiinduljon, hogy az igazság és a hazugság kérdése minden
embert érint, és meghatározza bolygónk békés jövőjét.
6. A béke valamennyi ember szívében jelenlévő elfojthatatlan
vágy, minden egyedi kulturális sajátosságon túl. Éppen ezért
mindenkinek fel kell vállalnia ezen értékes jó
szolgálatát, és mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy
semmiféle hamisság ne férkőzzön az emberi kapcsolatokba, hogy
beszennyezze azokat. Minden ember egy és ugyanazon családhoz
tartozik. A saját különbözőségek túlzott felmagasztalása
ellentmond ennek az alapigazságnak. Ismét tudatosítanunk kell,
hogy ugyanaz a végső soron transzcendens sors köt össze bennünket,
hogy a saját történelmi és kulturális különbségeinket a legjobban
juttathassuk érvényre, nem szembehelyezkedve más kultúrák
képviselőivel, hanem egységre jutva velük. Ezek az egyszerű
igazságok valósítják meg a békét; könnyen érthetővé válnak, ha
tiszta szándékkal hallgatunk saját szívünkre. Akkor aztán a béke
új formában jelenik meg: nem a háború egyszerű hiányaként, hanem
mint az igazsággal kormányozott társadalom állampolgárainak az
együttélése, melyben mindenki számára a lehető legtökéletesebben
valósul meg a jó. A béke igazsága mindenkit arra hív, hogy
termékeny és őszinte kapcsolatokat ápoljon, arra ösztönöz, hogy a
megbocsátás és a kiengesztelődés útjait keresse és járja, hogy
megszólalásaiban őszinte legyen és adott szavához hűséges.
Különösen Jézus azon tanítványa, akit a rossz fenyeget és ezért
érzi, hogy az isteni Mester szabadító közbelépésére van szüksége,
bizalommal fordul hozzá abban a tudatban, hogy Ő „bűnt nem
követett el, hamisság nem volt ajkán” (1Pét 2,22;
vö. Iz 53,9). Jézus ugyanis önmagát Igazságnak nevezte, és
szavaiban, melyeket az apokalipszis egyik látomásában a látnokhoz
intézett, mély ellenszenvvel szólt azokról, „akik a hamisságot
szeretik és művelik” (Jel 22,15). Ő az, aki az ember és a
történelem teljes igazságát felfedi. Kegyelmének erejével
lehetséges megmaradni az igazságban és az igazságban élni, mert
csak Ő az, aki egészen igaz és hűséges. Jézus az igazság, aki
békét ad.
7. A béke igazságának érvényesülnie kell és jótékony fényének
sugarát érvényesítenie kell akkor is, amikor szörnyű háborúban
találjuk magunkat. A II. Vatikáni Zsinat atyái a Gaudium et
spes pasztorális konstitúcióban aláhúzták, hogy „Ha pedig
szerencsétlen módon már kitört a háború, ezáltal nem válik
minden megengedetté a harcoló felek között”.[7] A nemzetközi közösség nemzetközi humanitárius
jogrendet állított fel, hogy a háború pusztító következményeit –
mindenekelőtt a civil lakosság körében, amennyire lehet –
korlátozza. Abból a meggyőződésből kiindulva, hogy a béke igazsága
a háborúban is létezik, a Szentszék sokszor és sokféle módon
juttatta kifejezésre ezen emberi jogok támogatását, és követelte
tiszteletben tartásukat és azonnali megvalósításukat. A nemzetközi
humanitárius jogrend azon kívánalmak legkedvezőbb és
leghatékonyabb kifejezésmódjai, melyek a béke igazságából erednek.
Éppen ezért minden nép kötelessége ezeknek a jogoknak a
tiszteletben tartása. Értéke nagyra becsülendő és korrekt
alkalmazását pontos előírásokkal kell garantálni, melyek képesek
szembeszállni a modern fegyveres konfliktusok bizonytalan
helyzeteivel, valamint az egyre újabb és kifinomultabb
fegyverrendszerek használatával.
8. Hálával gondolok a nemzetközi szervezetekre és azokra, akik
folyamatosan, teljes erővel dolgoznak a egyetemes emberi jogok
érvényesítése érdekében. Hogyan is feledkezhetnék itt meg azokról
a katonákról, akiket kényes műveleteknél vetnek be, hogy
lezáruljon egy konfliktus és megteremtsék a helyreállításhoz és a
béke megvalósításához szükséges feltételeket? Számukra is
szeretném felidézni a II. Vatikáni Zsinat szavait: „Akik pedig
katonáskodva szolgálják hazájukat, ne másnak tekintsék magukat,
mint olyanoknak, akik a népek biztonsága és szabadsága fölött
őrködnek. S míg szolgálatukat ebben a szellemben végzik, valóban
a béke megszilárdításához járulnak hozzá”.[8] Ilyen lelkülettel teljesítik lelkipásztori
szolgálatukat a Katolikus Egyház tábori püspökségei. A tábori
püspökökhöz és a tábori lelkészekhez intézem bátorításomat, hogy
minden körülmények között és helyzetben maradjanak meg a béke
igazságának hűséges hirdetői.
9. A béke igazságát a terrorizmus a mai napig is drámaian
veszélyezteti és tagadja, fenyegetéseivel és gyilkos
cselekményeivel képes a világot félelemben és bizonytalanságban
tartani. Elődeim, VI. Pál és II. János Pál, többször is felléptek,
hogy felhívják a nyilvánosság figyelmét a terroristák iszonyatos
felelősségére, és hogy elítéljék haláltervük értelmetlenségét. Az
ilyen tervek tragikus és megrázó nihilizmusból táplálkoznak, amit
II. János Pál ezekkel a szavakkal írt le: „Aki terrorista
módszerekkel öl, az semmibe veszi az emberi társadalmat,
reménytelenséget tanúsít az élettel és a jövővel szemben. Csak
ebben az állapotban képes az ember gyűlölni és rombolni”.[9] Nem csupán a nihilizmus, hanem a
vallási fanatizmus is – amit ma sokszor fundamentalizmusnak hívnak
– tud terrorista szándékokat és cselekedeteket inspirálni és
táplálni. Mivel II. János Pál pápa kezdettől fogva sejtette a
veszélyt, melyet a fanatikus fundamentalizmus jelent,
megbélyegezte azt és óvott attól, hogy bárki erőszakkal
kényszerítse másokra saját meggyőződését az igazságról. Ezt írta:
„Az emberi méltóságot sértjük meg, ha általunk vélt igazságokat
másokkal erőszakos módon akarunk elfogadtatni, és Istent is
megsértjük, akinek az ember a képmása”.[10]
10. Jól látható, hogy a nihilizmus és a fundamentalizmus téves
módon kapcsolódik az igazsághoz: a nihilisták minden igazság
létezését tagadják, a fundamentalisták megengedhetőnek tartják,
hogy igazukat másokra kényszerítsék. Bár gyökereik különbözőek, és
különböző kulturális kontextusban nyilvánulnak meg, mégis a
nihilizmus és a fundamentalizmus közös nevezőre talál az ember, az
élet és – végső soron – Isten veszélyes megvetésében. Ezen közös,
tragikus eredmény alapján nyugszik ugyanis végső soron Isten
teljes igazságának elferdítése. A nihilizmus tagadja Isten létét
és gondviselő jelenlétét a történelemben. A fanatikus
fundamentalizmus Isten szeretetteljes és irgalmas arcát olyan
bálványokkal helyettesíti, melyeket saját képmására gyártott.
Vizsgálva napjainkban a terrorista jelenség okait, kívánatos
számon tartani a politikai és társadalmi jellegén túlmenően a
kulturális, vallási és ideológiai okait is.
11. A veszélyeket látva, amelyeket az emberiség a mai korban
átél, minden katolikus feladata, hogy az egész világon egyre
határozottabban hirdesse a „béke evangéliumát” és tegyen tanúságot
róla, egyértelműen kimondva, hogy a béke igazságának
megszilárdításához elsődleges és nélkülözhetetlen feltétel Isten
teljes igazságának elismerése. Isten a megmentő Szeretet, a
szerető Atya, aki gyermekeit testvériségben élve szeretné látni, s
akik felelősséggel és különböző talentumaikkal végzik
szolgálatukat az emberiség családjának közös javáért. Isten a
remény kiapadhatatlan forrása, aki értelmet ad az egyén és a
közösség életének. Isten, és csak Isten teszi hathatóssá a jó
kezdeményezéseket és a békét. A történelem teljes mértékben
visszaigazolta, hogy Isten elleni harc, amely Őt ki akarja űzni az
emberi szívekből, megfélemlíti és elszegényíti az emberiséget, és
kilátástalan döntésekbe sodorja. A Krisztus hívőknek tehát buzgón
kell Istenről tanúságot tenniük, aki szétválaszthatatlanul igazság
és szeretet; ökumenikus együttműködéssel a béke szolgálatába kell
állniuk, valamint párbeszédet folytatniuk más vallásúakkal és
minden jóakaratú emberrel.
12. Ha az aktuális világhelyzetet nézzük, örömmel állapíthatunk
meg néhány ígéretes jelet a béke felépítésének útján. Gondolok
például a fegyveres konfliktusok számának csökkenésére. Ezek még
bátortalan lépések a béke ösvényén haladva, de már eljutottak
olyan fokra, hogy biztonságosabb jövőt vázolnak fel, különösen
Palesztina, Jézus szülőföldje meggyötört népei számára, valamint
az afrikai és az ázsiai kontinens lakosai számára, akik évek óta
várják, hogy a béketeremtés és kiengesztelődés jegyében elindított
kezdeményezések pozitív eredménnyel záruljanak. Vigasztaló jelek
ezek, amelyek megerősítésre várnak mindenekelőtt a nemzetközi
közösség és szervezetei részéről, mert ezek előzhetik meg
leginkább a konfliktusokat, és békés megoldást nyújthatnak a még
meglévőknek.
13. Mindez nem vezethet egyfajta naiv optimizmushoz. Sajnos nem
lehet elfeledkezni arról, hogy továbbra is folytatódnak a véres
testvérgyilkosságok és a pusztító háborúk, amelyek a föld nagy
részén könnyeket és halált teremnek. Vannak olyan helyzetek,
amelyekben a konfliktus parázsként ég a hamu alatt, és újból
lángra lobbanva beláthatatlan nagyságú pusztítást okozhat. A
hatóságok ahelyett, hogy a rendelkezésre álló eszközökkel a béke
eredményes előmozdításán munkálkodnának, más nemzetek ellen
szítanak gyűlöletes érzéseket az állampolgárokban, és ezzel nagy
felelősséget vonnak magukra: kockáztatják azt a kényes egyensúlyt,
amelyet különösen veszélyeztetett vidékeken fáradságos
tárgyalásokkal már elértek, előidézve ezzel az emberiség még
bizonytalanabb és borúsabb jövőjét. És mit szóljunk azokhoz a
kormányokhoz, amelyek nukleáris fegyverekre támaszkodva akarják
országuk biztonságát garantálni? A megszámlálhatatlan jóakaratú
emberrel együtt kijelentjük, hogy egy ilyen jövőkép nemcsak, hogy
mélyen elszomorító, hanem teljes egészében kudarcra is van ítélve.
Egy nukleáris háború esetén nem lennének győztesek, csak
áldozatok. A béke igazsága megköveteli, hogy mindenki – azok a
kormányok, amelyek akár nyíltan, akár titkosan, de birtokolnak
nukleáris fegyvereket, és azok is, amelyek szeretnének ilyeneket
beszerezni –, világos és határozott lépésekkel ellenkező irányba
fordítsák ezt a folyamatot, és törekedjenek a nukleáris fegyverek
leszerelésének rendezett irányára. Az ily módon megtakarított
forrásokat fejlesztési programokra lehetne fordítani, amely
mindenki javát szolgálja, de elsősorban a legszegényebbeket.
14. Sajnálattal kell ennek kapcsán megállapítanunk az aggasztóan
megnövekedett katonai kiadásokat és a még mindig virágzó
fegyverkereskedelmet, miközben a nemzetközi közösség által
kezdeményezett politikai és jogi vita a fegyverleszerelésről
csaknem az általános közömbösség mocsarában rekedt meg. Milyen
békekilátásokról beszélhetünk, ha folytatódik a fegyvergyártással
kapcsolatos befektetés és az újabb fegyverek kifejlesztése? A
vágyakozás, amely szívem mélyéből tör fel, hogy a nemzetközi
közösség nyerje vissza bátorságát és bölcsességét, hogy
meggyőződéssel és egyetértésben újra indíthassa a fegyverek
leszerelését, ténylegesen alkalmazva a békéhez való jogot, amely
minden ember és minden nép joga. A béke javán őrködve a nemzetközi
közösség különböző szervezetei visszaszerezhetik azt a tekintélyt,
amely elengedhetetlen ahhoz, hogy hihetőek és hatékonyak legyenek
kezdeményezéseik.
15. Az elsők, akik jól járnak a nemzetközi leszereléssel, a
szegény országok, akik számos ígéret után jogosan emelik fel
szavukat, hogy valóban előre léphessenek a fejlődés útján. Ezt a
jogot ünnepélyesen kihangsúlyozták az ENSZ legutóbbi, ünnepi
ülésén is, amelyet a világszervezet létrejöttének 60. évfordulóján
rendeztek ebben az évben. A Katolikus Egyház, miközben kifejezi
bizalmát e nemzetközi szervezet iránt, kívánatosnak látja, hogy
intézményeiben és működésében újításokat hajtson végre, amelyek
révén képes lesz választ adni a modern kor megváltozott
kihívásaira, utalva a globalizáció széleskörű jelenségére. Az
Egyesült Nemzetek Szervezetének hatékonyabbá kell válnia, hogy
előmozdíthassa a béke, a szolidaritás és az igazságosság értékeit
a világban. Az Egyház a maga részéről, hűen az alapítójától kapott
küldetéshez, mindenütt fáradhatatlanul hirdeti a „béke
evangéliumát”. Az a szilárd meggyőződés lelkesíti, hogy szolgálata
nélkülözhetetlen mindazok számára, akik a béke előmozdítói. Az
Egyház, mivel hiteles és örökkévaló, mindenkit emlékeztet arra,
hogy a békét Isten és az ember igazságának sziklájára kell
építeni. Csak ez az igazság teszi fogékonnyá a lelkeket az
igazságos magatartásra. Csak ez az igazság nyit meg a szeretetre
és a szolidaritásra. Csak ez az igazság ad bátorítást, hogy
szabadabb és egymás iránt helytállóbb emberi közösségért
munkálkodjunk. Igen, csak Isten és az ember igazságán állhatnak a
hiteles béke alapjai.
16. Mostani üzenetem befejezéseként különösképpen is a
krisztushívőkhöz szeretnék fordulni, hogy megújítsam őket abban a
hivatástudatban, amelynek révén az Úr figyelmes és készséges
tanítványaivá válnak. Hallgatva az evangéliumot, kedves testvéreim
és nővéreim, megtanuljuk, miképpen alapozzuk meg a békét abban az
igazságban, amely a szeretet parancsához ragaszkodó napi létezésre
épül. Fontos, hogy minden közösség elkötelezze magát az önnevelés
és a tanúságtétel intenzív és részletekig hatoló művelésében. Ez
formálja mindenkiben azt a sürgető ismeretet, hogy mélységeiben
ismerjük meg a béke igazságát. Egyúttal kérem, hogy odaadóbban
imádkozzunk a békéért, amely mindenekelőtt Isten adománya,
szüntelen könyörgésünk eredményeként. Hálát adva az isteni
segítségért, meggyőzőbben és világosabban fog megvalósulni a béke
igazságának hirdetése és tanúsítása. Bizalommal és gyermeki
ráhagyatkozással forduljunk Máriához, aki a Béke Királyának
Édesanyja. Most, az új év kezdetén őt kérjük Isten egész népének
megsegítésére, hogy minden helyzetben a béke munkálói legyünk,
rábízva magunkat arra az Igazságra, amely szabaddá tesz bennünket.
(vö. Jn 8,32). Az ő közbenjárása nyomán legyen képes az emberiség
növekedni a béke értékelésében, és elkötelezni magát, hogy meg is
jelenítse a világban. Így teremtünk nyugodtabb és biztosabb jövőt
a következő nemzedékeknek.
Vatikán, 2005. december 8.
XVI. Benedek pápa
Jegyzetek:
[1] Felhívás a hadban álló népek
vezetőihez (1917. augusztus 1.): AAS 9 (1917) 423.
[2] Gaudium et spes, no. 77.
[3] Gaudium et spes, no. 78.
[4] II. János Pál pápának a Béke
Világnapjára szóló üzenete, 2004, 9.
[5] Idézet II. János Pál beszédéből,
amelyet az ENSZ 50. Általános Közgyűlésén mondott(1995.
október 5. ), 3.
[6] De civitate Dei, XIX, 13.
[7] Gaudium et spes, no. 79.
[8] Gaudium et spes, no. 79.
[9] II. János Pál pápának a Béke
Világnapjára szóló üzenete 2002, 6.
[10] II. János Pál pápának a Béke
Világnapjára szóló üzenete 2002, 6.
|