A Katekézis Általános Direktóriuma A Klérus Kongregáció dokumentuma
1998.
ELŐSZÓ
1. A II. Vatikáni Zsinat elrendelte, hogy
el kell készíteni „A keresztény nép katekézisének direktóriumát”.[1] E zsinati rendelkezés végrehajtásánál a
Klérus Kongregációja fölhasználta egy szakértőkből álló bizottság
munkáját és konzultált a földkerekség Püspökkari Konferenciáival,
amelyek sok tanáccsal és észrevétellel szolgáltak. Az elkészült
szöveget átvizsgálta egy teológiai bizottság és a Hittani Kongregáció;
1971. március 18-án VI. Pál pápa véglegesen jóváhagyta, s április 11-én
közzétette Általános Hitoktatási Direktórium címmel.
2. A II. Vatikáni Zsinat befejezése óta
eltelt 30 esztendő itt, a harmadik évezred küszöbén kétségtelenül
nagyon alkalmas idő volt a katekézis megújítása szempontjából. Az
elmúlt időben ugyanis az ősegyházra jellemző evangelizáló erő újra
felszínre került. Újra életre kelt az Egyházatyák tanítása, és sokat
segített a katekumenátus felújítása. 1971 óta az Általános Hitoktatási
Direktórium vezette a részegyházakat a katekézis megújításának hosszú
útján, és hivatkozási alapot adott mind a katekézis tárgyát, mind
módszerét tekintve.
A megtett úton mindenütt sokan és nagylelkűen dolgoztak, s
csodálatos kezdeményezések történtek és gyümölcsök termettek a
gyermekek, fiatalok és felnőttek katekézise és a hitbeli érlelődés
terén. Ugyanakkor nem maradtak el a tanbeli problémák és
fogyatékosságok, valamint a katekézis minőségét gyengítő – nagyrészt az
összes nép kulturális fejlődésével és nem kateketikai természetű
egyházi problémákkal összefüggő – tapasztalatok.
3. Az egyházi Tanítóhivatal ezekben az
években lelkipásztori gonddal figyelt a katekézis ügyének
előmozdítására. A püspökök és a Püspökkari Konferenciák közül sokan,
minden régióban, jelentős támogatást adtak a katekézisnek jó
katekizmusok, lelkipásztori normák és segédanyagok kiadásával,
szakértők képzésének és a kateketikai kutatások támogatásával. E munka
termékeny volt, és jótékony hatást tett a részegyházak kateketikai
gyakorlatára. Egyedülállóan értékes segítséget hozott a katekézis
megújulásához az Istentiszteleti Kongregáció 1972. január 6-án
közzétett Ordo initiationis christianae adultoruma.
Méltó megemlékeznünk arról a különleges szolgálatról, melyet a II.
Vatikáni Zsinat utáni első időszakban VI. Pál pápa nyújtott. II. János
Pál pápa erről így írt: „Tiszteletreméltó Elődünk, VI. Pál pápa
különösen példamutató volt igehirdetésével, a II. Vatikáni Zsinat
dokumentumairól adott hivatalos értelmezéseivel – az egész Zsinatot
korunk nagy hitoktatásának tekintette – és egész életével.”[2]
4. Igen nagy jelentősége és súlya volt a
katekézis előmozdítása szempontjából a mai világ evangelizálásáról
tanácskozó Püspöki Szinódus általános ülésének 1974 októberében. VI.
Pál pápa az elébe terjesztett javaslatok alapján adta ki 1975. december
8-án az Evangelii nuntiandi apostoli buzdítást. E dokumentum – többek
között – egy sajátosan súlyos elvet szögez le: a katekézis az Egyház
nagy misszióján belüli evangelizáló tevékenység. A katekézist ettől
kezdve úgy kell tekinteni, mint a missziós parancsot ma jellemző
igényekben és gondokban való állandó részesedést.
A következő Püspöki Szinódusnak, melyet VI. Pál pápa 1977
októberében hívott össze, szintén a katekézis volt a témája. E szinódus
úgy látta, hogy „a katekézis megújítása a legnagyobb ajándék, amit a
Szentlélek korunkban az Egyháznak adott”.[3]
5. II. János Pál pápa 1978-ban átvette
ezt az örökséget, és első saját elgondolásait a Catechesi tradendae
apostoli buzdításában 1979. október 16-án tette közzé. Ez a buzdítás
teljesen szerves egységet alkot az Evangelii nuntiandival, és a
katekézist az evangelizáció összefüggésébe állítja be. Pápasága
folyamán II. János Pál pápa folyamatos és nagyon jelentős tanítást
adott a katekézisről. Írásos megnyilatkozásai között kiemelkedik 12
enciklikája a Redemptor hominis-től az Ut unum sin-tig.
Ezek az enciklikák már önmagukban is súlyos és organikus tanítást
képviselnek az Egyház életének a II. Vatikáni Zsinat által óhajtott
megújulásában.
II. János Pál pápa e dokumentumai közül külön ki kell emelnünk a
Redemptor hominis (1979. május 4.), a Dives in misericordia (1980.
november 30.), a Dominum et vivificantem (1986. május 18.) enciklikákat
kateketikai jelentőségük, a Redemptoris missio (1990. december 7.)
enciklikát pedig a missziós feladat örökérvényűségének megerősítése
miatt.
6. Másrészt a Püspöki Szinódus rendes és
rendkívüli általános ülései jelentősek voltak a katekézis terén.
Különleges fontosságuk miatt ki kell emelnünk az 1980-ban a család
küldetéséről és 1987-ben a világiak hivatásáról tárgyaló szinódusokat.
E két szinódust követte II. János Pál pápa két apostoli buzdítása: a
Familiaris consortio (1981. november 22.) és a Christifideles laici
(1988. december 30.). Az 1985-ben ülésező rendkívüli Püspöki Szinódus
ugyancsak nagyon jelentős volt a mai és a holnapi katekézis
szempontjából. Számvetés készült a zsinat óta eltelt 20 évről, és
javaslatot adtak át a pápának, hogy készítsék el a Katolikus Egyház
Katekizmusát. E rendkívüli szinódus javaslatát a Pápa jóakarattal
fogadta és magáévá tette. Türelmes és körültekintő munka gyümölcseként
a Pápa Fidei depositum apostoli konstitúciójával 1992. október 11-én
adta át a püspököknek és a részegyházaknak a Katolikus Egyház
Katekizmusát.
7. Ez az egyedülálló esemény a
Tanítóhivatal fentebb említett lépéseivel és megnyilatkozásaival együtt
ránk rótta a kötelezettséget, hogy vizsgáljuk felül az Általános
Hitoktatási Direktóriumot, hogy ezt a jelentős teológiai-lelkipásztori
segédeszközt az új követelményekhez és körülményekhez illesszük. A
Szentszék mindenkinek szóló szolgálata ezen örökség összegyűjtése és
rendszerezése, szemmel tartva a kateketikai tevékenységet az Egyház mai
életének távlataiban.
A Klérus Szent Kongregációjának irányítása mellett egy püspöki
bizottság és teológus-katekéta szakértők feladata volt az „Általános
direktórium a katekézis számára” elkészítése. Ezután az 1971-ben
közzétett szöveg alapján készült direktóriumot a Püspökkari
Konferenciák és kateketikai intézetek véleményezésére küldték el.
Az új Általános direktóriumnak két egyenrangú igénynek kellett
megfelelnie:
- egyrészt a katekézist az evangelizáció egészében kell
elhelyeznie, amit az Evangelii nuntiandi és a Catechesi tradendae
annyira hangsúlyozott;
- másrészt a hitről a Katolikus Egyház Katekizmusában előadott
tanítást kell átadnia.
8. Az új Általános direktórium a
katekézis számára, jóllehet megtartja az 1971-ben kiadott szöveg
alapszerkezetét, a következőképpen tagolódik:
- A Bevezetés általános elirányítást ad az emberi és egyházi
viszonyok értelmezéséhez és megértéséhez az evangéliumi mag erejébe
vetett hit és bizalom fényénél. Rövid megállapításokat tartalmaz a
missziók használatára.
- Az Első rész[4] három fejezetből
áll és a katekézist egész világosan a Dei Verbum zsinati konstitúcióban
gyökerezteti és az Evangelii nuntiandi és a Catechesi tradendae
összefüggésébe állítja. Elemzi a katekézis természetét.
- A Második rész[5] két fejezetből
áll. Az első, Az evangélium katekézisben történő előadásának normái és
kritériumai átdolgozza és tágabb összefüggésekbe helyezi a korábbi
direktórium hasonló anyagát. A második, teljesen új fejezet úgy mutatja
be a Katolikus Egyház Katekizmusát, mint alapszöveget, melyhez
kapcsolódnia kell mindannak, ami a hit továbbadása a katekézisben, és a
helyi katekizmusok készítésének. Emellett néhány fontos alapelvet ad a
helyi egyházak katekizmusainak készítéséhez.
- A Harmadik rész[6] meglehetősen új
módon mutatja be a hit pedagógiájának természetét, melyet az isteni
pedagógia inspirál. Olyan kérdésekről van szó, melyek részben a
teológiához, részben a humán tudományokhoz tartoznak. – A Negyedik rész[7] címe: A katekézis címzettjei. Öt rövid
fejezet mutatja be azoknak a személyeknek nagyon különböző állapotát,
akikhez a katekézis szól. Vallási, társadalmi, s különleges módon
„inkulturációs” kérdésekről van szó.
- Az Ötödik rész[8] „gravitációs
központként” mutatja be a részegyházat, melynek fő feladata a katekézis
előmozdítása, megszervezése, a róla való gondoskodás és elosztása.
Sajátos helyet foglal el a katekézis munkásai feladatkörének leírása
(fejük a helyi püspök és mindennek kapcsolatban kell állnia vele) és a
különféle képzések, melyre szükségük van. – A Befejezés a katekézis
intenzívebbé tételére sürget; végezetül az elemzéseket és indításokat
buzdítással fejezi be, hogy bízzunk a Szentlélek működésében és a
szeretetben elvetett evangéliumi mag erejében.
9. A jelen Direktórium célja
nyilvánvalóan azonos az 1971-ben közzétett Általános Hitoktatási
Direktóriuméval. E dokumentum ugyanis arra irányul, „hogy közreadja
azokat a lelkipásztori-teológiai elveket, amelyeket a Tanítóhivatal a
II. Vatikáni Zsinat okmányaiból merít annak érdekében, hogy jobban
lehessen szervezni és végezni az Ige szolgálatát és a lelkipásztori
munkát”[9], pontosabban a katekézist. Az
alapvető szándék az volt és maradt, hogy inkább reflexiókat és elveket
mint közvetlen alkalmazásokat vagy gyakorlati eligazításokat adjunk.
Ezt az eljárást főként a következők indokolják: a katekézis anyagában
csak akkor lehet elkerülni a hibákat és tévedéseket, ha kezdettől fogva
helyesen értjük a katekézis természetét és céljait valamint az
értékeket, melyeket a katekézisnek át kell adnia.[10] A Püspökkari Konferenciák feladata lesz ezután
ezen elvek és tételek konkrét megvalósítása nemzeti, regionális vagy
egyházmegyei Direktóriumok, katekizmusok és egyéb segédeszközök révén,
melyek alkalmasak a katekézis előmozdítására.
10. Nyilvánvaló, hogy e direktóriumnak
nem minden része azonos súlyú. Az isteni kinyilatkoztatásról, a
katekézis természetéről, a kritériumokról – melyek szerint a keresztény
tanítást hirdetni kell – mondottakat mindenkinek el kell fogadnia. Ami
viszont a mai helyzetre, a módszertani kérdésekre, a katekézis
életkorokhoz és kultúrákhoz alkalmazásáról szól, inkább csak nagyvonalú
eligazításnak tekintendő.[11]
11. E Direktórium elsősorban a
Püspököknek, a Püspökkari Konferenciáknak szól és mindazoknak, akik az
ő irányításuk alatt „felelősek” a katekézis területén. Nyilvánvalóan
hasznos eszköz lesz a papképzésben, a papok és katekéták folyamatos
továbbképzésében. A Direktórium közvetlen célja, hogy segítséget
nyújtson a katekizmusok és kateketikai direktóriumok készítéséhez. Sok
püspök bedolgozott javaslata és megjegyzése nagyon hasznos lesz ennél a
munkánál.
12. Mivel e Direktórium nagyon különböző
helyzetben élő és lelkipásztorkodó részegyházakhoz szól, csak általános
vagy átlagos viszonyokat vehetett alapul. Ugyanez érvényes a különböző
fokú katekézisekről mondottakra is. Erre tekintettel kell lenni e
Direktórium feldolgozásánál. Mint már az előző változatnál mondtuk,
előfordulhat, hogy nem kielégítőnek fogják ítélni olyan
részegyházakban, ahol a katekézis régóta és magas szinten folyik, míg
túl sokat követelőnek fogják látni ott, ahol még csak az első lépéseket
teszik meg.
13. Amikor útjára bocsátjuk e
dokumentumot, mellyel az Apostoli Szentszék ismét tanújelét adta,
milyen nagy gondot fordít a kateketikai szolgálatra, kívánjuk, hogy
kedvező fogadtatásra találjon, gondosan tanulmányozzák és az egyes
helyi egyházak lelkipásztori szükségleteinek megfelelően dolgozzák föl;
ugyancsak kívánjuk, hogy egyre inkább serkentse a katekézis
szükségleteinek és a Tanítóhivatal normáinak és irányelveinek megfelelő
kutatásokat és törekvéseket.
A Boldogságos Szűz, az új evangelizáció Csillaga vezessen el
mindannyiunkat Urunk és Mesterünk, Jézus Krisztus teljes megismerésére.
„Egyébként, testvérek, imádkozzatok értünk, hogy az Úr szava
terjedjen és megdicsőüljön, miként nálatok is” (2Tesz 3,1).
A Vatikánból, 1997. augusztus 15-én, Mária mennybevételének ünnepén
+ Darío Castrilloin Hoyos érsek,
pro-prefektus
+Crescenzio Sepe c. érsek, titkár
BEVEZETÉS
Az Evangélium hirdetéséről a mai világban
„Halljátok! Íme, kiment a magvető vetni. És történt, hogy amint
vetett, egy rész az út mellé hullott; és odajöttek a madarak és
fölették. A másik rész sziklára hullott, ahol nem volt elég földje, és
azonnal kikelt, mert nem volt mélyen a földben; és amikor fölkelt a
nap, kivirult, mivel azonban nem volt gyökere, kiszáradt. Egy másik
rész tövisek közé hullott, és felnőtt a tövis és elfojtotta és nem
hozott termést. És mások jó földbe hullottak és termést hoztak:
kihajtottak, felnőttek, és az egyik harminc-, a másik hatvan-, a
harmadik százszoros termést hozott.” (Mk 4,3-8)
14. E bevezetés arra szeretné indítani a
lelkipásztorokat és a katekétákat, hogy gondolják meg: a szántóföldet,
ahová a magot vetik mindig a hit és az irgalmasság fényénél kell nézni.
Ahogyan a mai világot be fogjuk mutatni nyilvánvalóan nem örökérvényű,
hiszen a történelmi körülményekhez van kötve.
„Íme, kiment a magvető vetni.” (Mk 4,3)
15. A magvető példabeszéde az
evangelizáció számára forrás természetű. „A mag az Isten igéje” (Lk
8,11). A magvető Jézus Krisztus. Kétezer évvel ezelőtt ő maga
Palesztinában vetette a magot, és elküldte tanítványait, hogy ugyenezt
tegyék a világban. Jézus Krisztus, aki ma Egyházában a Szentlélek
erejével jelen van, továbbra is széles körben és bőkezűen veti az Atya
magvát.
A föld állapota azonban nem egyforma. Az Evangélium „az út mellé
hull” (Mk 4,4), amikor valójában nem hallják meg; sziklára hull (Mk
4,5), anélkül hogy földbe kerülne; tövisek közé hull (Mk 4,7), de az
emberi szívekben a sokféle gond hamarosan megfojtja. De egy rész jó
földbe hull (Mk 4,8), tudniillik olyan férfiakba és nőkbe, akik készek
rá, hogy személyes kapcsolatban éljenek Istennel és együttműködve a
felebarátokkal bő termést hoznak.
Jézus a példabeszédben a jó hírt nyilatkoztatja ki, Isten Országának
– amely a szántóföld nehézségei, a világ feszültségei, konfliktusai és
gyötrő kérdései ellenére eljön – örömhírét. Az evangélium magva
termékennyé teszi az emberi történelmet, és nagyon jó aratást ígér.
Jézus azonban figyelmeztet is: Isten magva csak a jól felkészült
szívben csírázik ki.
A hit fényénél szemlélt világról
16. Jézus az Egyházban folytatja az
evangélium vetését Isten nagy szántóföldjén. A keresztények, akik
nagyon eltérő társadalmi körülmények között élnek, a mai világot
ugyanazzal a szemmel nézik, mint Jézus nézte a maga kortársait. Jézus
tanítványai ugyanis belülről ismerik „a mai emberek örömét és reményét,
gyászát és szorongásait”.[12] Látják az
emberi történelmet és jelen vannak benne, nemcsak értelmes lényként,
hanem a hitükkel is. A hit fényénél pedig látjuk „a világot, melyet ...
a Teremtő szeretetből alkotott és tart fönn, s mely a bűn szolgaságába
került ugyan, de a megfeszített és föltámadt Krisztus, megtörvén a
Gonosz hatalmát, megszabadította...”[13]
A keresztények minden körülmények között tudják, hogy minden emberi
történésre együtt hatnak a következő erők:- a maga jóságát minden
teremtményre árasztó Isten teremtő tevékenysége;- a bűnből eredő
erőszak, mely korlátozza és eltompítja az embert;- a Krisztus
húsvétjából fakadó erő, azaz a megújulás csírája, mely megadja a
hívőnek a végső „beteljesedés”[14]
reményét. A világ olyan szemlélete, mely ezek közül csak egyet is
figyelmen kívül hagy, nem keresztény. Ezért nagyon fontos, hogy a
katekézis a katekumenokat és a már megkeresztelt hallgatókat rávezesse
az égető kérdések teológiai megoldására.[15]
A VILÁG SZÁNTÓFÖLDJE1
17. Az Egyház, az emberek Anyja
mindenekelőtt fájdalommal látja „a férfiak és nők megszámlálhatatlan
tömegét, gyermekeket, felnőtteket és öregeket, tehát valóságos és
megismételhetetlen emberi személyeket a nyomor elviselhetetlen súlya
alatt görnyedni”.[16] A katekézissel,
melyben az Egyház szociális tanításának is megvan a maga helye,[17] szeretné fölébreszteni a keresztények
szívében „az igazságosság iránti elkötelezettséget”[18] és „a szegények iránti megkülönböztetett
szeretetet”[19] oly módon, hogy
jelenléte világosság legyen, mely megvilágosít, és só, mely átalakít.
Az emberi jogok
18. A világ szántóföldjét vizsgálva az
Egyház nagyon érzékeny mindarra, ami sérti az emberi személy
méltóságát. Tudatában van, hogy e méltóságból fakadnak az emberi jogok,[20] melyek a keresztény
elkötelezettségnek állandóan aggasztó tárgyát képezik. Ezért nem csak a
gazdasági és társadalmi,[21] hanem
főként a kulturális és vallási mutatókra figyel. A személy és a népek
integrális fejlődését kíséri figyelemmel.[22]
19. Néhány helyen, látszólagos
ellentmondásban az emberi személy méltósága iránti érzékenységgel, az
emberi jogokat nyilvánvalóan megsértik.[23]
Így a szegénységnek más, nem anyagi jellegű formái alakulnak ki:
kulturális és vallási szegénység, mely az egyházi közösséget is érinti.
Az emberi jogok tagadása vagy korlátozása ugyanis elszegényíti a
személyt és a népeket, éppúgy vagy még jobban, mint amikor anyagi
javaktól fosztják meg őket.[24] Az
Egyház evangelizációs tevékenységének az emberi jogok e széles
területén vissza nem utasítható feladata van: föl kell fedeztetnie
minden emberi személy sérthetetlen méltóságát. Bizonyos értelemben
„központi és egységesítő feladatot jelent az emberi család
szolgálatában, melyre az Egyház s benne a világi Krisztus-hívők
hivatottak”.[25] A katekézisnek föl kell
készítenie erre a feladatra. A kultúra és a kultúrák
20. A magvető tudja, hogy a mag mindig a
konkrét talajba hullik, és abból kell fölvennie mindazt, amire a
növekedéshez és a terméshez szüksége van.[26]
Azt is tudja, hogy a fölszívott elemek közül egyik-másik akadályozhatja
a növekedést és az aratást. A Gaudium et spes zsinati konstitúció
hangsúlyozza a tudomány és a technika nagy jelentőségét a modern
kultúra megnyilvánulásaiban és fejlődésében. Az ebből fakadó tudományos
szemlélet „mélyen átalakítja a kultúrát és a gondolkodásmódot”,[27] nagy emberi és vallási
következményekkel. A tudományos és tapasztalati racionalitás mélyen
áthatja a mai embert.Mindazonáltal annak tudata, hogy ez a racionalitás
nem tud mindent megmagyarázni, egyre szélesebb körökben terjed. Maguk a
tudósok állapítják meg, hogy az ember mélységeinek megértéséhez a
szigorú tapasztalati módszerek mellett szükség van más típusú tudásra
is. A nyelv filozófiai vizsgálatai például megmutatják, hogy a
szimbolikus gondolkodás az emberi személy – másként hozzáférhetetlen –
misztériumának egyik megközelítési módja. Nélkülözhetetlen tehát egy
olyan „mentalitás”, amely nem szedi szét az embert, hanem beépíti
érzelmi világát, egységben látja őt és mélyebb értelmet ad az életének.
21. A „kultúra ezen egyetemesebb
formájával”[28] együtt megfigyelhető a
bennszülött kultúrák újraértékelésének növekvő vágya. Ma is érvényben
van a Zsinat kérdése: „Hogyan lehet támogatni az új kultúra
dinamizmusát és terjeszkedését anélkül, hogy a hagyományos örökség
iránti hűség el ne vesszen?”[29] – Sok
helyen észlelik, hogy a hagyományos kultúrákra külső, eluralkodó
hatások és importált életformák telepszenek rá. Lépésről lépésre
felmorzsolják a népek öntudatát és saját értékeit. – Észlelik a
kommunikációs eszközök rendkívül erős befolyását is, melyek sokszor
gazdasági és ideológiai érdekek szolgálatában olyan világnézetet
erőltetnek rá az emberekre, mely nincs tekintettel a megszólított nép
kulturális arculatára.
Így az evangelizáció az inkulturációban az egyik legnagyobb
kihívással találja magát szemben. A Egyháznak az evangélium fényénél
vállalnia kell a kultúra és a kultúrák minden pozitív értékét,[30] és el kell utasítania azokat az
elemeket, amelyek akadályozzák az egyes személyek és a népek hiteles
lehetőségük szerinti fejlődését. A vallási-erkölcsi helyzet
22. Azon elemek között, melyek egy nép
kulturális örökségét alkotják, a magvető számára különös jelentősége
van a vallási-erkölcsi összetevőnek. A mai kultúrában folyamatosan
terjed a vallási közömbösség: „Kortársaink közül sokan ... föl sem
fogják a bensőséges és éltető kapcsolatot Istennel, vagy kifejezetten
elutasítják”.[31] Az ateizmust mint
Isten tagadását „korunk legsúlyosabb tényei közé kell sorolni”.[32] Különböző színekben tud megjelenni,
de ma főként a szekularizáció formáját ölti magára, mely az ember és a
világ olyan autonóm szemléletét jelenti, „melyben a dolgok önmagukat
magyarázzák anélkül, hogy Istenhez kellene folyamodni”.[33] A vallásosság körében viszont megfigyelhetők „a
szenthez való viszatérés jelei”,[34]
egyfajta új szomjúság az isteni és transzcendens valóság után. A mai
világ egyre szélesebb körben és egyre élénkebben tanúskodik „a vallásos
gyakorlatok újjáéledéséről”.[35] E
jelenség persze nem egyértelműen pozitív.[36]
A szekták, új vallási mozgalmak terjedése, a „fundamentalizmus”
újjáéledése[37] olyan jelenségek, melyek
komoly kihívások az Egyház felé, és figyelmesen kell elemezni őket.
23. A mai erkölcsi helyzet párhuzamosan
változik a vallás alakulásával. Megfigyelhető ugyanis az emberi személy
ontológiai igazságának elhomályosulása. S ez úgy történik, mintha Isten
elutasítása az emberi törekvések belső összeomlását jelentené.[38] Így sokfelé látható „... az etikai
relativizmus..., mely a polgári együttéléstől elvesz minden erkölcsi
fogódzópontot”.[39] Az evangelizáció a
vallási-erkölcsi területen kiváltságos megvalósulási környezetet talál.
Az Egyház elsődleges küldetése ugyanis az, hogy hirdesse Istent, az ő
tanúja legyen a világ előtt. Isten igazi arcát kell megismertetnie,
szerető üdvözítő tervét, mely az emberek javát akarja, ahogy Jézus ezt
kinyilatkoztatta nekünk.
E tanúságtétel előkészítéséül az Egyháznak olyan katekézist kell
folytatnia, amely segíti az Istennel való találkozást és megerősíti a
közösség kötelékét ővele.
AZ EGYHÁZ A VILÁG SZÁNTÓFÖLDJÉN
24. Jézus tanítványai kovászként vannak
a világban, de mint mindig, rájuk is hatnak az emberi helyzetek.
Éppen ezért föl kell tennünk a kérdést: milyen a keresztények
hitének aktuális helyzete?
A katekézis megújulása, mely az utóbbi évtizedekben ment végbe az
Egyházban, sok pozitív gyümölcsöt hozott.[40]
A gyermekek, fiatalok és felnőttek katekézise ezekben az években
kialakított egy olyan keresztény embertípust, aki tudatosan vállalja a
hitét és életét hozzá igazítja. A katekézis segítette bennük:- az
Istennel mint az irgalmasság Atyjával való eleven találkozást; – Jézus
Krisztus mélyebb fölfedezését, nemcsak istensége, hanem embersége
tekintetében is; – annak megérzését, hogy valamennyien felelősek
vagyunk az Egyház világhoz szóló küldetéséért; – a hit társadalmi
igényeinek tudatosodását.
25. Mindazonáltal a vallás mai összképe
önvizsgálatra készteti az Egyház gyermekeit: „Mennyire érintette meg
őket is a szekularizmus és az etikai relativizmus szelleme?”[41] Az első kategóriát alkotja „azok
sokasága, akik megkapták a keresztséget, de teljesen kívül élnek a
keresztény életen”.[42] A „nem gyakorló”[43] keresztények sokasága ez, akik
szívéből azért nem tűnt el egészen a vallásos érzék. Valóságos kihívás
az Egyház számára a hit fölébresztése bennük.
Rajtuk kívül itt van az „egyszerű nép”,[44]
akik olykor nagyon őszinte vallásos érzésekről és mélyen gyökerező
„népi vallásosságról”[45] tesznek
tanúságot. Él bennük bizonyos hit, „de alapjait alig ismerik”.[46] Ezenkívül sok olyan keresztény van,
akik nagyon műveltek, de vallásos képzést csak gyermekkorukban kaptak
és szükségük volna hitük felújítására és érlelésére más megvilágításban.[47]
26. A megkereszteltek egy része sajnos
titkolja keresztény voltát, akár a vallások közötti félreértett
dialógus miatt, akár bizonyos irtózás miatt attól, hogy a mai
társadalomban tegyen tanúságot Jézus Krisztusba vetett hitéről.
A hit ezen helyzetei arra sürgetik a magvetőt, hogy új evangelizációt[48] bontakoztasson ki, főleg azokban a
régi hagyományokkal rendelkező egyházakban, melyekben a szekularizáció
mélyebben hatott. Ebben az evangelizációra éhes új helyzetben a
missziós igehirdetésnek és főként a fiatalok és felnőttek katekézisének
feltétlen elsőbbsége van. Az egyházi közösség belső élete
27. Fontos szemügyre vennünk magának az
egyházi közösségnek az életét, annak bensőséges természetét.
Először azt kell fontolóra vennünk és felfedeznünk, hogy az
Egyházban mennyire talált meghallgatásra és mennyi gyümölcsöt hozott a
II. Vatikáni Zsinat. A nagy zsinati dokumentumok nem maradtak meg holt
betűnek: megfigyelhetők a hatásaik. A négy konstitúció – a Sacrosanctum
Concilium, a Lumen gentium, a Dei Verbum és a Gaudium et spes –
megtermékenyítették az Egyházat. Ugyanis:
- A liturgikus életet mélyebben értjük mint az egyházi élet forrását
és csúcspontját.
- Isten népe tudatára ébredt a keresztségből fakadó „általános
papságnak”.[49] Ugyanakkor egyre inkább
felfedezi az életszentségre szóló egyetemes meghívást, és növekszik a
szeretetszolgálat iránti érzék. – A egyházi közösség érzékenyebb lett
Isten Igéje iránt. Intenzívebb lett például a Szentírás olvasása,
magyarázása és elmélkedése. – Új módon értelmezzük az Egyház világba
szóló küldetését. A belső megújulás alapján a zsinat nyitottá tette a
katolikusokat a szükségszerűen az emberi fejlődéshez kapcsolódó új
evangelizáció igényeinek fogadására; a világgal, a különböző
kultúrákkal és vallásokkal folytatandó dialógusra és a keresztények
egységének sürgető gondjára.
28. E termés szemügyre vétele közben be
kell ismernünk „a zsinat megvalósításának hiányosságait és nehézségeit”[50] is. A tágas és mély egyháztan
ellenére meggyengült az Egyházhoz tartozás érzéke; gyakran
tapasztalható bizonyos „irtózás az Egyháztól”;[51]
gyakran egyoldalúan, csak mint intézményt látják, megfeledkezve
misztériumáról.
Néha sarkított és ellentétes álláspontot foglalnak el a II. Vatikáni
Zsinat által óhajtott megújulás megvalósításában. E magatartások és
ideológiák széteséshez és az – evangelizáció számára nélkülözhetetlen –
közösségről való tanúságtétel károsodásához vezettek.
Az Egyház evangelizációs tevékenységének és benne a katekézisnek
határozottabban kell keresnie a szoros egyházi összetartozást. Ennek
érdekében nagyon fontos elősegíteni és elmélyíteni a kommunió hiteles
ekkleziológiáját,[52] hogy a
keresztényekben mély, egyházias lelkület ébredjen. A katekézis
helyzete: elevenség és problémák
29. Az utóbbi években a katekézis nagyon
sok pozitív eredményt mutatott föl, melyek életrevalóságát jelzik. A
sok közül kiemelendő:- a papok, szerzetesek és laikusok nagy száma,
akik lelkesen és kitartóan a katekézisnek szentelik magukat. A
katekézis az egyházi tevékenységek közül az egyik legkiemelkedőbb. – a
mai katekézis missziós jellege és törekvése arra, hogy illeszkedjék a
katekumenok és a már megkeresztelt hallgatók hitéhez egy olyan
világban, amelyben a vallásos érzék eltompul. A katekéták tudatában
vannak, hogy a katekézisnek integrális képzéssé kell válnia és nem
korlátozható pusztán oktatásra: hozzá kell járulnia az igaz megtéréshez.[53] – Nagyon sok részegyház kateketikai
tervében egyre nagyobb szerepet kap a felnőttek katekézise.[54] Sok egyházmegye lelkipásztori
tervében megmutatkozik a felnőtt-katekézis elsőbbsége. Néhány egyházi
mozgalomban és csoportban központi helyet foglal el.
- Kétségtelenül a Tanítóhivatal újabb megnyilatkozásainak hatására a
kateketikai gondolkodás napjainkban komolyabb és mélyebb lett. Sok
részegyház rendelkezik már ilyen értelmű, jó és hatásos lelkipásztori
tervvel.
30. Mindazonáltal néhány problémát
különleges figyelemmel kell megvizsgálnunk, keresve a megfelelő
megoldást:
- Az első probléma: a katekézis fogalma – tudniillik, hogy a hit
iskolája, szoktatás és felkészülés az egész keresztény életre – még nem
vált egészen tudatossá a katekétákban.
- Alapvető probléma, hogy a „kinyilatkoztatás” általában áthatja a
kateketikai tevékenységet, a „hagyomány” zsinati fogalma azonban
gyakorlatilag kisebb jelentőséget kap a kelleténél. Sok katekizmusban
ugyanis szinte kizárólag a Szentírásra hivatkoznak anélkül, hogy
megfelelő módon kísérné ezt az Egyház kétezer éves életére és
gondolkodására való hivatkozás.[55] A
katekézis egyházi természete így kevésbé válik világossá. A Szentírás,
Szenthagyomány és Tanítóhivatal kölcsönös kapcsolata, „mindegyik a maga
sajátos módján”,[56] még nem
harmonikusan termékenyíti meg a hit kateketikai továbbadását. – A
katekézis célját tekintve – tudniillik, hogy elő akarja segíteni a
Jézus Krisztussal való kommuniót – a Krisztus-misztérium teljes
igazságának kiegyensúlyozottabb előadására van szükség. Olykor csak
Krisztus emberségére kerül a hangsúly anélkül, hogy kifejezetten
szólnának istenségéről; más, napjainkban ritkább esetekben szinte
kizárólag istenségét hangsúlyozzák, figyelmen kívül hagyva az Ige
megtestesülése misztériumának valóságát.[57]
– A katekézis tartalmát tekintve több probléma van. Vannak hiányosságok
az Istenről, az emberről, a bűnről, a kegyelemről és a végső dolgokról
szóló tanításban. Megbízhatóbb erkölcsi képzést kell adni. Előfordul,
hogy az Egyház történetét nem megfelelő módon adják elő, s hogy
mellőzik az Egyház szociális tanítását. Néhol olyan katekizmusokat és
egyéb szövegeket írnak, melyek válogatásukkal és eltérő hangúlyaikkal
ártanak a hit egységében szükséges konvergenciának.[58] – „A katekézis bensőleg kötődik az egész
liturgikus és szentségi tevékenységhez.”[59]
Ennek ellenére néhol a kateketikai gyakorlat a liturgiával való laza és
esetleges kapcsolatról tanúskodik: alig figyelnek oda a liturgikus
jelekre és szertartásokra, nem becsülik a liturgikus forrásokat, a
tanmenet alig vagy egyáltalán nem kapcsolódik a liturgikus évhez, az
egész katekézis folyamán jelentéktelenek az ünnepek. – Ami a pedagógiát
illeti, a módszerek és technikák egyesek részéről történt
túlhangsúlyozása után még nem fordítanak kellő figyelmet a hit saját
pedagógiájának eredetiségére és követelményeire.[60] Könnyen beleesnek a „tartalom-módszer”
dualizmusba, hol egyik, hol másik iránybantúlozva. A pedagógiai
természetű problémák megoldásánál nem mindig alkalmazzák a szükséges
teológiai ítéletalkotást. – Ami a kultúrák különbözőségét illeti a hit
szolgálata tekintetében, nem egyszerű úgy átadni az evangéliumot a
megszólított nép kulturája szintjén, hogy valójában úgy tudják fogadni,
mint erőforrást jelentő ismeretet a személyek és a társadalom számára.[61] – A katekézis egyik alapvető feladata
az apostolkodásra és misszióra való felkészítés. Azonban, miközben a
kateketikai tevékenységen belül növekszik az érzékenység arra, hogy a
laikus híveket a keresztény tanúságtételre, a vallások közötti
dialógusra, a világi elkötelezettségre neveljék, gyenge és nem
megfelelő a pogányoknak szóló misszióra nevelés. A mindennapi katekézis
sokszor figyelmen kívül hagyja a missziót.
AZ EVANGÉLIUM MAGVÁNAK VETÉSE
31. A föld elemzése után a magvető,
közölvén velük Lelkének erejét, elküldi munkásait, hogy hirdessék az
evangéliumot az egész világon.
Ugyanakkor megtanítja őket, hogyan kell olvasni az idők jeleiből, és
elvárja tőlük, hogy gondosan készüljenek föl a vetésre.
Hogyan kell olvasni az idők jeleiből?
32. A Lélek hangja, akit Jézus az
Atyától elküldött apostolainak, a történelem eseményeiben is hallható.[62] A jelen helyzet változó jelenségei és
az evangelizáció felé elhangzó kihívások mély indítékai mögött föl kell
fedezni „Isten jelenlétének és tervének jeleit”.[63] Olyan elemzésről van szó, melyet az együttérzés
lelkületével a hit fényénél kell elvégezni. Felhasználva a mindig
szükséges humán tudományokat,[64] az
Egyház az aktuális helyzet jelentését az üdvösség történetén belül
próbálja megtalálni. Ítéletei a valóságról mindig a missziónak szóló
diagnózisok.
Néhány a katekézisnek szóló kihívás
33. Annak érdekében, hogy a katekézis ma
ki tudja fejezni elevenségét és hatékonyságát, el kell fogadnia a
következő kihívásokat és tendenciákat:
- mindenekelőtt úgy kell megjelennie, mint az Egyház
evangelizációja hangsúlyozottan missziós jellegű, hatásos
szolgálatának;
- szólnia kell néhány kiváltságos címzettjéhez, mint a
kisgyermekek, gyermekek, serdülők, ifjak és a felnőttek, mindenekelőtt
ez utóbbiakból indulva ki;
- a patrisztikus katekézis példáját követve a hívő személyiségét
kell alakítania, ezért a keresztény pedagógia igaz és sajátos
iskolájának kell lennie;
- a kereszténység lényeges misztériumait kell hirdetnie, segítve a
Krisztusban – aki a hitbeli élet központja – való élet szentháromságos
tapasztalatát;
- elsődleges feladatnak kell tekinteni a mély hitű katekéták
képzését.
ELSŐ RÉSZ
A KATEKÉZIS AZ EGYHÁZ EVANGELIZÁCIÓS KÜLDETÉSÉBEN
„Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az
evangéliumot minden teremtménynek!” (Mk 16,15) „Menjetek tehát és
tegyetek tanítvánnyá minden népet, és kereszteljétek meg őket az Atya
és a Fiú és a Szentlélek nevében. És tanítsátok őket mindannak
megtartására, amit csak parancsoltam nektek.” (Mt 28,19-20)
„Megkapjátok majd a Szentlélek erejét, és tanúim lesztek...
egészen a föld határáig.” (ApCsel 1,8)
Jézus missziós parancsa
34. Jézus föltámadása után elküldte az
Atyától a Szentlelket, hogy befejezze az üdvösség művét és – miként őt
küldte az Atya – arra indítsa a tanítványokat, hogy az ő küldetését
folytassák az egész világon. Jézus volt az első és a legnagyobb
evangelizáló. Hirdette Isten Országát[65]
mint új és végső isteni beavatkozást a történelembe, és e hírt úgy
határozta meg, hogy ez „az evangélium”, azaz a jó hír. Egész földi
életét ennek szentelte: megismertette az Országhoz tartozás örömét,[66] annak követelményeit, „magna
chartáját”,[67] a benne foglalt
misztériumokat,[68] a belépők testvéri
életét[69] és eljövendő beteljesedését.[70]
E rész tartalma és célja
35. Ez az első rész meg akarja határozni
a katekézis sajátos jellegét. Az első fejezet, mely a teológiai
beépítésről szól, röviden fölidézi a kinyilatkoztatásnak a Dei Verbum
konstitúcióban előadott fogalmát. Külön is meghatározza, hogyan kell
felfogni az Ige szolgálatát. A katekézis tartalmát az Isten Igéjének,
az evangéliumnak, Isten Országának és a hagyománynak a konstitúcióban
leírt fogalma képezi. Ezekkel együtt a katekézisnek evangelizációnak
kell lennie. Folyamatát és elemeit részletesen és új módon az Evangelii
nuntiandi apostoli buzdítás tartalmazza.
A második fejezet a katekézist beépíti az evangelizációba és
kapcsolatba hozza Isten Igéje szolgálatának más formáival. E
kapcsolatok segítségével könnyebb felfedezni a katekézis sajátos
jellegét.
A harmadik fejezet részletesebben elemzi magát a katekézist: egyházi
természetét, a Jézus Krisztussal való kommunióhoz kötődő célját,
feladatait és katekumenális jellegét, ami az egész katekézist
irányítja.
A katekézis fogalma meghatározza tartalmának megválasztását és
rendszerezését (ismeretanyagát, gyakorlatait és magatartásformáit),
címzettjeit és a pedagógiát kitűzött céljai elérése érdekében.
A katekézis szó maga jelentésbeli fejlődésen ment át az Egyház 20
évszázados története folyamán. E Direktóriumban a katekézis fogalmát a
zsinat utáni pápai megnyilatkozásokból, elsősorban az Evangelii
nuntiandiból, a Catechesi Tradendae-ből és a Redemptoris Missióból
merítjük.
ELSŐ FEJEZET
A kinyilatkoztatás és továbbadása az evangelizáció révén
„Áldott legyen az Isten, Urunk, Jézus Krisztus Atyja, aki
Krisztusban minden lelki áldással megáldott minket fönn az égben...
Tudtunkra adta ugyanis akaratának misztériumát, azt az előre
elhatározott jóságos tervét, hogy elérkezik az idők teljessége és
Krisztusban mint főben újra egyesít mindent, ami a mennyben és a földön
van.” (Ef 1,3-10)
Isten gondviselő tervének kinyilatkoztatása
36. „Isten, aki az Ige által teremt és
tart fönn mindent, a teremtett dolgokban állandóan tanúskodik az
embereknek önmagáról.”[71] Az ember, aki
természete szerint és hivatása alapján „fogékony Istenre” amikor a
teremtmények üzenetét hallgatja, biztonsággal tud következtetni Isten
létére, aki mindenek oka és célja és ki tudja magát nyilatkoztatni az
embernek.
A II. Vatikáni Zsinat Dei Verbum konstitúciója a kinyilatkoztatást
olyan cselekményként írja le, mellyel Isten személyesen mutatkozik meg
az embereknek. Isten ugyanis úgy mutatkozik meg, mint aki közölni
akarja magát azáltal, hogy az emberi személyt részesíti a maga isteni
természetében.[72] Így valósítja meg
szeretetteljes tervét.” Istennek a maga jóságában és bölcsességében úgy
tetszett, hogy kinyilatkoztatja önmagát és tudtunkra adja akaratának
szent titkát ..., hogy meghívja az embereket és befogadja a saját
közösségébe.”[73]
37. Az Atyának ez a gondviselő terve[74] Jézus Krisztusban kapta meg a teljes
kinyilatkoztatást és a Szentlélek erejével valósul meg.Magában
foglalja:- Istennek, az ő „benső igazságának”[75]
, „titkának”,[76] az emberi személy
hivatásának és méltóságának[77]
kinyilatkoztatását;- az üdvösségnek mint Isten kegyelmének és
irgalmasságának ajándékát,[78] mely
magában foglalja a rossztól, a bűntől és a haláltól való szabadítást –
felkínálását minden ember számára;[79] –
a végső meghívást, hogy az összes szétszóródott gyermekek
összegyűljenek Isten családjában, s így megvalósuljon az emberek
közötti testvéri egység.[80]
A kinyilatkoztatás: tények és szavak
38. A mérhetetlenül nagy Isten
pedagógiával él,[81] amikor az embernek
kinyilatkoztatja magát: eseményeket és emberi szavakat használ föl,
hogy közölje a maga tervét; fokozatosan és lépésenként[82] adja a kinyilatkoztatást, hogy jobban
megközelítse a embereket. Isten ugyanis oly módon cselekszik, hogy az
üdvtörténet eseményei és az eseményeket kísérő és magyarázó, Istentől
sugalmazott szavak segítségével az emberek eljussanak üdvözítő tervének
megismerésére.
„A kinyilatkoztatás e rendje egymással bensőleg összefüggő tettekből
és szavakból áll:
Isten üdvtörténeti tettei kinyilvánítják és megerősítik a tanítást
és a szavakkal jelzett valóságokat;
a szavak pedig hirdetik a tetteket és megvilágítják a bennük rejlő
misztériumot.”[83]
39. A kinyilatkoztatást a világ felé
közvetítő evangelizáció is tettekkel és szavakkal valósul meg.
Egyidejűleg tanúságtétel és hirdetés, szó és szentség, tanítás és
elkötelezettség.
A katekézis átadja a kinyilatkoztatás tényeit és szavait: hirdetnie
kell, el kell beszélnie a tényeket és magyaráznia kell a bennük rejlő
mély misztériumokat. Ezenfelül, mivel a kinyilatkoztatás fényforrás az
emberi személy számára, a katekézis nem csupán emlékezetet Isten
csodálatos, régmúlt tetteire, hanem a kinyilatkoztatás fényében
értelmezi az idők jeleit s a férfiak és nők jelen életét, hogy
megvalósítsa bennük Istennek a világ üdvözítésére vontakozó tervét.[84] Jézus Krisztus a kinyilatkoztatás
közvetítője és teljessége
40. Isten fokozatosan nyilatkoztatta ki
magát az embereknek a próféták és az üdvtörténet eseményei által,
mígnem Fiának elküldésével kinyilatkoztatását teljessé tette:[85] „Jézus Krisztus egész jelenlétével és
minden megnyilvánulásával, szavaival és tetteivel, jeleivel és
csodáival, főként pedig halálával és a halálból való dicsőséges
föltámadásával, végül az igazság Lelkének elküldésével beteljesíti és
tökéletessé teszi a kinyilatkoztatást.”[86]
Jézus Krisztus nem csupán a legnagyobb próféta, hanem ő az örök Isten
emberré lett Fia. Éppen ezért ő az utolsó esemény, mely felé tart az
üdvösség történetének minden egyéb eseménye.[87]
Ő ugyanis „az Atyának egyetlen, tökéletes és végső Szava”.[88]
41. Az ige szolgálatának ki kell
fejeznie a kinyilatkoztatás rendjének ezt a sajátos, csodálatos
karakterét: Isten Fia belép az emberek történelmébe, magára veszi az
emberi életet és halált, s megvalósítja az új és örök szövetséget Isten
és az emberek között. A katekézis sajátos feladata megmutatni, kicsoda
Jézus Krisztus, milyen az ő élete, mi az ő misztériuma, és úgy kell
bemutatnia a keresztény hitet, mint az ő személyének követését.[89] Ezért állandóan az evangéliumokra
kell építenie, melyek „az összes szent könyv szívét alkotják mint a
Megtestesült Ige, Megváltónk életének és tanításának fő tanúi”.[90] A tény, hogy Jézus Krisztus a
kinyilatkoztatás teljessége, alapozza meg a katekézis
„krisztusközpontúságát”:[91] a
kinyilatkoztatott üzenetben Krisztus misztériuma nem egy elem a többi
mellett, hanem a központ, mely körül minden egyéb hierarchikusan
elrendeződik és megvilágosodik.
A kinyilatkoztatás továbbadása az Egyház, a Szentlélek műve által
42. Isten kinyilatkoztatása, mely Jézus
Krisztusban éri el tetőpontját, az egész emberiségnek szól: „Isten azt
akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság
megismerésére” (1Tim 2,4). Ezen egyetemes üdvözítő akarat alapján Isten
úgy rendelkezett, hogy a kinyilatkoztatás jusson el minden néphez,
minden nemzedékhez, és mindig sértetlenül ép maradjon.[92]
43. Ezen isteni terv végrehajtására
alapította Jézus Krisztus az Egyházat az apostolokra, és elküldve nekik
az Atyától a Szentlelket, elküldte őket az egész világra, hogy
hirdessék az evangéliumot. Az apostolok ezt a parancsot szavaikkal,
tetteikkel és írásaikkal hűségesen teljesítették.[93] Az apostoli hagyomány az Egyházban és az Egyház
által marad fenn. Az Egyház pedig a maga egészében – lelkipásztorok és
hívek – éberen őrködik megőrzése és továbbadása fölött. Az evangélium
ugyanis ép és eleven marad az Egyházban: Jézus Krisztus tanítványai
szüntelenül elmélkednek és szemlélődnek rajta, megélik mindennapjaikban
és hirdetik a misszióban. Az evangéliumot megélő Egyházat a Szentlélek
teszi termékennyé; állandóan növeli a megértésében, készteti a
feladatra, hogy a világ minden szögletében hirdesse az evangéliumot, és
támogatja e tevékenységében.[94]
44. A Kinyilatkoztatás – Istennek a
hagyományban és a Szentírásban tartalmazott Igéje – fogyatkozás nélküli
őrzése és továbbadása a hitelességben hordozza a biztosítékát. Az
egyházi Tanítóhivatal, melyet a Szentlélek támogat és amely „birtokolja
az igazság karizmáját”, „hitelesen értelmezi Isten Igéjét”.[95]
45. Az Egyház, „az üdvösség egyetemes
szentsége”,[96] a Szentlélektől indítva
az evangelizáció által adja tovább a kinyilatkoztatást: hirdeti az Atya
üdvözítő tervének jó hírét, és a szentségekben közli az isteni
ajándékokat.
Az önmagát kinyilatkoztató Istennek a hit engedelmességével
tartozunk, mely által az ember – az értelem és az akarat teljes
beleegyezésével – szabadon ragaszkodik „Isten kegyelmének
evangéliumához” (ApCsel 20,24). A Szentlélek ajándékaként kapott hittel
az ember eljut a maga dicsőségének gazdagságát Krisztusban
kinyilatkoztató Isten szeretetének szemlélésére és ízlelésére.[97]
Az evangelizáció
46. Az Egyház „azért van, hogy
evangelizáljon”,[98] azaz hogy „a jó
hírt az emberiség minden részéhez elvigye és befolyásával belülről
alakítsa át, újítsa meg magát az emberiséget”.[99]
Jézus missziós parancsa különböző, egymással szorosan összefüggő
teendőket foglal magában: „hirdessétek” (Mk 16,15), „tegyétek
tanítvánnyá és tanítsátok”,[100]
„legyetek tanúim”,[101]
„kereszteljetek”,[102] „cselekedjétek
az én emlékezetemre” (Lk 22,19), „szeressétek egymást” (Jn 15,2).
Hirdetés, tanúságtétel, tanítás, szentségek, felebaráti szeretet,
tanítvánnyá tenni: mindezek utak és eszközök az egyetlen evangélium
továbbadására és alkotórészei az evangelizációnak.
Közülük egyik-másik oly nagy jelentőségre tett szert, hogy hajlandók
vagyunk azonosítani az evangelizációval. Azonban „semmiféle részleges
vagy töredékes meghatározás nem képes kifejezni az evangelizáció
gazdag, összetett és dinamikus valóságát”.[103]
Fennáll a veszély, hogy elszegényítjük, sőt végül megcsonkítjuk. Ezzel
ellentétben ki kell bontakoztatnia „a maga teljességét”[104] és meg kell testesítenie belsőleg kétpólusú
valóságát: a tanúságtételt és igehirdetést,[105]
a szót és szentséget,[106] a belső
átalakulást és társadalmi megújulást.[107]
Akik az evangelizációban dolgoznak, azoknak az evangelizáció „globális
szemléletével” kell cselekedniük, és tudniuk kell, hogy az
evangelizáció azonos az Egyház küldetésével.[108]
Az evangelizáció folyamata
47. Az Egyház, bár állandóan magában
hordozza az üdvösség eszközeinek teljességét, tevékenységében a
fokozatosság elvét követi.[109] Az Ad
gentes zsinati határozat pontosan tisztázta az evangelizáció
folyamatát: keresztény tanúságtétel, a szeretet jelenléte és dialógusa
(11-12), az evangélium hirdetése és felhívás a megtérésre (13),
katekumenátus és keresztény beavatás (14), a keresztény közösség
formálása a szentségek és szolgálatok révén (18-20).[110] Ez az Egyház elültetésének és építésének
folyamata.
48. Ennek megfelelően az evangelizációt
olyan folyamatként kell felfognunk, melynek révén az Egyház, a
Szentlélektől indítva hirdeti és terjeszti az evangéliumot az egész
világon:
- a szeretettől indítva áthatja és átformálja a földi élet rendjét
azáltal, hogy fölveszi magába és megújítja a kultúrákat;[111]
- tanúságot tesz[112] a népek
között a keresztényeket jellemző új lét- és életmódról;
- az „első hirdetés”[113] által
kifejezetten hirdeti az evangéliumot és megtérésre hív;[114]
- a „katekézis”[115] és a „beavató
szentségek”[116] által bevezet a hitbe
és keresztény életbe: a Jézus Krisztushoz megtérőket betestesítve, a
követés útjára újra rálépőket visszavezetve a keresztény közösségbe;[117]
- állandóan táplálja a kommunió[118]
ajándékát a hívőkben a hit állandó nevelésével (homíliákkal és az
igehirdetés egyéb formáival), a szentségekkel és a szeretet
gyakorlásával;
- állandóan serkenti a missziót,[119]
amennyiben Krisztus minden tanítványát küldi, hogy hirdessék az
evangéliumot szóval és tettel az egész világon.
49. Az evangelizációs folyamat[120] ebből következően szakaszokból
vagy „lényeges mozzanatokból” áll:[121]
missziós tevékenység a még nem hívők és azok felé, akik vallási
közömbösségben élnek; bevezető kateketikai tevékenység azok felé, akik
vágyódnak az evangéliumra, valamint azok felé, akiknek arra van
szükségük, hogy kiegészítsék vagy fölelevenítsék beavatásukat;
lelkipásztori tevékenység a már érett keresztény hívők felé a
keresztény közösségen belül.[122] Ezek
a mozzanatok azonban nem zárt egységek: ha szükséges, ismétlődnek annak
érdekében, hogy nyújtsák az evangéliumi táplálékot személyek vagy
közösségek lelki gyarapodására.
Isten Igéjének szolgálata az evangelizáció keretében
50. Az Ige szolgálata[123] az evangelizáció lényeges eleme. A keresztény
jelenlét a különböző emberi közösségekben és az élet tanúságtétele
megköveteli, hogy Jézus Krisztusnak, az Úrnak kifejezett hirdetése
magyarázza és igazolja. „Nincs igazában evangelizáció, ha nem hirdetik
Isten Fiának, a Názáreti Jézusnak misztériumát, országát, ígéreteit és
életét, tanítását és nevét.”[124] Akik
már Krisztus tanítványai, szintén rászorulnak arra, hogy folytonosan
táplálják őket Isten Igéjével, hogy növekedni tudjanak keresztény
életükben. Az Ige szolgálata az evangelizáció keretein belül emberi
„szavakat” használva az Egyházon keresztül adja tovább a
kinyilatkoztatást. E szavaknak azonban mindig hivatkozniuk kell a
„tettekre”: azokra, amelyet Isten végbevitt és folyamatosan végbevisz,
különösen a liturgiában; a keresztények életének tanúságtételére; arra
az átformáló tevékenységére, melyet ők oly sok jóakaratú emberrel
együtt a világban megvalósítanak. Az Egyház ezen emberi szava az
eszköz, melyet a Szentlélek fölhasznál, hogy folytassa a dialógust az
emberiséggel. Az Ige szolgálatának ugyanis ő a főszereplője, akinek
köszönhető, hogy „az evangélium élő hangja visszhangzik az Egyházban és
általa a világban”.[125] Az Ige
szolgálata „különböző formákban” történik.[126]
Az Egyház az apostoli időktől kezdve,[127]
a vágytól indítva, hogy Isten szavát a legmegfelelőbb módon ajánlja föl
az embereknek, e szolgálatot a legváltozatosabb formákban valósította
meg;[128] ezek segítették annak az
alapvető feladatnak megoldását, amelyre az Ige szolgálata
hivatott.Isten Igéje szolgálatának feladatai és formái
51. Isten Igéje szolgálatának fő
feladatai a következők:
- Összegyűjtés és meghívás a hitre
Ez a feladat közvetlenül következik Jézus missziós parancsából. A
nem hívőknek szóló „első hirdetés” által valósul meg. Azoknak szól,
akik nem akarnak hinni, akik meg vannak ugyan keresztelve, de a
keresztény élet peremén élnek, más vallások tagjai...[129] A gyermekek vallásosságának ébresztése a
keresztény családokban szintén e feladat egyik kiemelkedő formája.
– A beavatás
Akik a kegyelem indítására úgy döntöttek, hogy követni akarják
Krisztust, azokat „beavatják a hit, a liturgia és Isten népe
szeretetének életébe”.[130] Az Egyház
e feladatát alapvetően a katekéták révén oldja meg szoros kapcsolatban
a beavatás szentségeivel, akár készülnek a felvételére, akár már
megkapták e szentségeket. Jelentős formái: a kereszteletlen felnőttek
katekézise a katekumenátusban; felnőtt megkereszteltek katekézise, akik
szeretnének viszatérni a hithez, vagy akiknek arra van szükségük, hogy
kiegészítsék a beavatásukat; a gyermekek és a fiatalabbak katekézise,
melynek természete szerint beavató jellege van. A keresztény családi
nevelésnek és az iskolai hitoktatásnak szintén beavató feladata van.
- Folyamatos nevelés a hitben
Egyes területeken ezt „folyamatos katekézisnek” is nevezik.[131] Az alapelemekbe már beavatott
keresztényeknek szól, akiknek életük során folyamatosan szükségük van
hitük táplálására és érlelésére. Nagyon változatos formákban megoldható
feladat: „rendszeresen vagy esetlegesen, egyénileg vagy közösségben,
szervezetten vagy spontán módon, stb.”.[132]
- Liturgikus feladat
A Ige szolgálatának liturgikus feladata is van, hiszen amikor egy
szent cselekményben történik, integrális részét képezi annak.[133] Kiemelkedő módon a homíliában
fejeződik ki. Egyéb formái az igeliturgia közben adott magyarázatok és
buzdítások. Hivatkoznunk kell a különböző szentségek közvetlen
előkészületeire, a szentségek ünneplésére, s mindenekelőtt a hívők
Eucharisztiában való részvételére mint a hitre nevelés forrás jellegű
formájára.
- Teológiai feladat
Célja, hogy kifejlessze a hit megértését a fides quaerens
intellecum, a 'megértést kereső hit' tevékenységi körében.[134] A teológiának e feladat
megoldásához szembe kell néznie vagy dialogizálnia kell az adott
kultúrára jellemző filozófiai gondolkodással, humanizmussal, emberrel
foglalkozó tudományokkal. Olyan formákban valósul meg, melyek
előmozdítják „a hit igazságainak rendszeres feldolgozását és tudományos
kutatását”.[135]
52. Az Ige szolgálatának fő formái: az
első hirdetés vagy missziós prédikáció, keresztség előtti és utáni
katekézis, liturgikus és teológiai forma. Gyakran megtörténik, hogy e
formáknak – lelkipásztori körülmények miatt – egyszerre több feladatot
is meg kell oldaniuk. A katekézisnek például a beavatási feladattal
egyidőben gyakran missziós feladatokat is el kell látnia. A körülmények
miatt egy homíliának az összegyűjtést és a szervezett beavatást kell
elvégeznie.
A megtérés és a hit
53. Az evangelizáció, amikor a
kinyilatkoztatás örömhírét hirdeti a világnak, a férfiakat és nőket a
megtérésre és a hitre hívja.[136]
Jézus hívó szava: „Térjetek meg és higgyetek az evangéliumnak” (Mk
1,15) tovább hangzik, ma az Egyház evangelizációja által. A keresztény
hit mindenekelőtt megtérés Jézus Krisztushoz,[137] teljes és őszinte ragaszkodás az ő személyéhez
és komoly elhatározás az ő követésére.[138]
A hit személyes találkozás Jézus Krisztussal és az ő tanítványává
szegődés. Ez maradandó elkötelezettséget jelent arra, hogy úgy
gondolkodjék, mint ő, úgy alkosson ítéletet, mint ő, és úgy éljen,
ahogyan ő élt.[139] A hívő így
csatlakozik a tanítványok közösségéhez és teszi magáévá az Egyház hitét.[140]
54. Ez a Jézus Krisztusra, az Atya
kinyilatkoztatásának teljességére kimondott „igen” két dimenziójú:
magában foglalja a bizakodó ráhagyatkozást Istenre, és szeretetteljes
elfogadását mindannak, amit ő kinyilatkoztatott. Ez csak a Szentlélek
tevékenysége által válik lehetővé.[141]
„A hittel – az ember szabadon Istenre bízza egész önmagát, – értelmével
és akaratával teljesen meghódol a kinyilatkoztató Isten előtt „és
önként elfogadja a kapott kinyilatkoztatást”.[142]
„Hinni tehát kettős kapcsolatot jelent: kapcsolatot a személlyel és
kapcsolatot az igazsággal; az igazsággal, az azt tanúsító személy
iránti bizalom miatt.”[143]
55. A hittel együttjár az élet
megváltozása, a „megtérés”,[144] azaz
a lelkület és a szív mély átalakulása; ennek következtében a hívő „új
módon kezd élni, közösségi módon, amit az evangélium indít el”.[145] Az élet ezen megváltozása a
keresztény ember létének minden szintjén megmutatkozik: az imádás belső
életében és Isten akaratának elfogadásában; az Egyház küldetésében való
tevékeny részvételében; családi és házaséletében; hivatásának
gyakorlásában; gazdasági és társadalmi tevékenységében.
A hit és megtérés a »szívből« fakad, azaz mindent magába foglalóan
az emberi személy mélyéből. Amikor találkozik Jézus Krisztussal és
hozzá kapcsolódik, az ember beteljesedni látja legmélyebb vágyait;
megtalálta azt, akit mindig keresett, és túláradó módon találja meg.[146] A hit megfelel annak a gyakran nem
tudatos és mindig korlátok között megjelenő „várakozásnak”,[147] melynek tárgya az igazság
megismerése Istenről, magáról az emberről és a rá váró sorsról. Olyan,
mint felüdítő tiszta víz, mely új erőt ad az otthonát kereső embernek
útja folytatásához.
A hit Isten ajándéka. Csak a „megelőző és követő kegyelem”[148] gyümölcseként, s mint teljesen
szabad válasz születhet meg a szív mélyén a Szentlélek indítására, aki
megmozdítja a szívet és Isten felé fordítja, megadva neki „az édességet
a beleegyezésben és az igazság hittel való elfogadásában”.[149] A Boldogságos Szűz Mária élte meg
legtökéletesebben a hit ezen dimenzióit. Az Egyház benne tiszteli „a
hit legtökéletesebb megvalósulását”.[150]
Az állandó megtérés folyamata
56. A hit olyan ajándék, melynek
állandóan növekednie kell a hívők szívében.[151]
A Jézus Krisztushoz való csatlakozás ugyanis elindít egy állandó
megtérési folyamatot, mely végigkíséri az egész életet.[152] Aki hinni kezd, olyan, mint egy éppen
megszületett kisded,[153] aki
lassan-lassan növekszik és „a tökéletes ember állapota”[154] felé, a Krisztusban való teljes érettség felé
tart.
A hit és megtérés folyamatában teológiai szempontból nézve a
következő fontos mozzanatok emelhetők ki:
a) Az érdeklődés az evangélium iránt. Az első mozzanat az, amikor a
nem hívő, a közömbös vagy más valláshoz tartozó ember szívében az első
hirdetés következményeként megszületik az érdeklődés az evangélium
iránt, anélkül hogy határozott döntést hozott volna. Az emberi lélek
ezen első mozdulatát a hit felé, ami már a kegyelem gyümölcse,
különböző nevekkel illetik: „fogékonyság a hitre”,[155] „evangéliumi előkészület”,[156] hajlandóság a hitre, „vallásos keresés”.[157] Az Egyház „szimpatizálóknak”[158] nevezi azokat akik ilyen nyugtalan
érdeklődést tanúsítanak.b) A megtérés. Ennek az evangélium iránti első
érdeklődésnek keresési időre van szüksége,[159]
hogy komoly vággyá alakulhasson. A hit melletti döntésnek jól
átgondoltnak és érettnek kell lennie. A Szentlélek és az igehirdetés
által ébresztett keresés készíti elő a megtérést, mely – kétségtelenül
– „kezdeti”[160] lesz, de már magában
rejti a Jézus Krisztushoz való csatlakozást és a követésére irányuló
akaratot. Ez az „optio fundamentalis” alapozza meg az Úr tanítványa
egész keresztény életét.[161] c) A hit
megvallása. A Jézus Krisztusra hagyatkozás fölébreszti a hívőben a
vágyat, hogy mélyebben megismerje őt és azonosuljon Vele. A katekézis
bevezeti a hit megismerésébe és a keresztény élet megtapasztalásába,
támogatva egy olyan lelki úton, mely kiváltja a „gondolkodás és az
erkölcsök fokozatos megváltozását”[162]
harcok és lemondások, de Isten részéről mérték nélkül ajándékozott
örömök közepette. Jézus Krisztus tanítványa így válik alkalmassá arra,
hogy élő, kifejezett és tevékeny hitvallást tegyen.[163] d) Úton a tökéletesség felé. Ez az alapvető
érettség, melyből megszületik a hitvallás, nem végpont az állandó
megtérés folyamatában. A keresztségi hitvallás egy olyan lelki épület
alapját teszi le, melynek növekednie kell. A megkeresztelt ember mindig
a Szentlélek indítására, a szentségekből, az imádságból, a szeretet
gyakorlásából táplálkozva és a hit folyamatos nevelésének sokféle
formájától támogatva keresi, hogy magáévá tegye Krisztus kívánságát:
„Legyetek tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes”.[164] Ez minden kereszténynek szóló
felhívás a teljességre.
57. Az Ige szolgálata segíti a teljes
megtérés e folyamatát. Az evangélium első hirdetésének hitre hívás
jellege van; a katekézis feladata, hogy alapot adjon a megtéréshez és
megadja a keresztény élet alapszerkezetét; az állandó hitre nevelésnek,
melyben kiemelkedik a homília, az állandó tápláléknak kell lennie,
melyre minden felnőtt szervezetnek szüksége van, hogy élni tudjon.[165] Különféle társadalmi-vallási
magatartások az evangelizációval szemben
58. A világ evangelizálása nagyon
különböző és változékony vallási körképpel találja magát szemben,
melyben alapvetően „három helyzetet”[166]
lehet megkülönböztetni, s ezek megfelelő és differenciált választ
várnak.a) Azon „népek, népcsoportok, szociális-kulturális
összefüggések” helyzete, „amelyekben Krisztus és az ő Evangéliuma
ismeretlen, vagy ahol hiányoznak a beérett keresztény közösségek,
amelyek képesek arra, hogy az adott körülmények között megéljék és más
embercsoportoknak is hirdessék hitüket”.[167]
Ez a helyzet a „pogányokhoz szóló missziót”[168]
igényli, elsősorban a fiatalokra és a felnőttekre koncentráló
evangelizációs tevékenységgel. Sajátossága, hogy nem keresztényekhez
szól és a megtérésre hívja őket. b) Vannak olyan helyzetek, melyekben
egy adott társadalmi-kulturális környezetben meghatározó módon „vannak
jelen olyan keresztény közösségek, amelyek megfelelő, szilárd egyházi
szervezettel rendelkeznek, buzgók a hitben és a hit megélésében, az
evangélium melletti tanúságtételükkel hatással vannak környezetükre, és
érzik a világmisszió iránti felelősségüket.”[169]
Ezeknek a közösségeknek, tekintettel arra, hogy mély keresztény
érzülettel bíró személyekből és családokból állnak, „az Egyház
lelkipásztori tevékenységére” van szükségük. Ilyen összefüggésben a
gyermekek, serdülők és fiatalok katekézise egy valóban jól tagolt
keresztény beavatási folyamatot valósítson meg, mely lehetővé teszi
számukra, hogy érett hittel érjék el a felnőttkort és evangelizált
növendékekből evangelizáló felnőtté tudjanak válni. Ilyen helyzetben is
a felnőtteknek szólnak a keresztény képzés[170]
különböző formái.c) Sok régóta keresztény országban, s olykor még a
fiatalabb egyházakban is, létezik „egy közbülső helyzet”,[171] melyben „a megkereszteltek egész csoportja
elvesztette a hit eleven érzékét, vagy már nem is vallja magát az
Egyház tagjának, mert életükben eltávolodtak Krisztustól és az
Evangéliumtól.”[172] Ez a helyzet „új
evangelizációt” igényel. Sajátossága, hogy a missziós tevékenység
mindenféle életkorú megkeresztelt emberhez szól, akik csak külsőlegesen
keresztény vallásos környezetben élnek. Ilyen körülmények között az
első igehirdetésnek és az alapvető katekézisnek kell elsőbbséget
biztosítani.
Kölcsönös összefüggések a különböző helyzeteknek megfelelő
evangelizációs tevékenységek között
59. E társadalmi-vallási helyzetek
nyilvávalóan különböznek egymástól, és nem jó egyformán kezelni őket. E
különbségnek azonban, mely mindig jelen volt az Egyház missziójában, ma
ebben a változó világban van egy újdonsága. Mégpedig az, hogy gyakran
egy helyen élnek együtt különböző alaphelyzetek. Sok nagyvárosban
például együtt van jelen a „pogány missziót” és az „új evangelizációt”
igénylő helyzet. Velük együtt aktívan vannak jelen misszionáló
keresztény közösségek, melyeket megfelelő lelkipásztori gondoskodás
táplál. Ma gyakran megtörténik, hogy egy részegyházban mindezen
helyzetekkel egyszerre kell szembenézni. „A hívek lelki gondozása, az
új evangelizáció és a kimondottan missziós tevékenység közötti
határokat nem lehet egyértelműen megvonni, meggondolatlanság közéjük
korlátot állítani vagy közöttük éles megkülönböztetést tenni.”[173] Valójában ugyanis mindegyik „hat a
másikra, ösztönzi és segíti azt”.[174]
Éppen ezért, hogy az együtt élő evangelizációs tevékenységek
kölcsönösen gazdagíthassák egymást, figyelembe kell venni a
következőket:- A pogányokhoz szóló misszió, bármilyen körülmények
között folyik is, a legsajátosabb missziós tevékenység, amit Jézus az
Egyházra bízott, s ezért példa értéke van az Egyház missziós
tevékenysége egészében. Az „új evangelizáció” nem helyettesítheti és
nem pótolhatja a „pogány missziót”, mely változatlanul sajátosan
missziós tevékenység és elsődleges feladat.[175]
– „Minden katekézis modellje a keresztségi katekumenátus, az a sajátos
képzés, melynek révén a hitre megtért felnőttet elvezetik a keresztségi
hitvalláshoz a húsvéti vigiliában.”[176]
E katekumenális képzésnek kell inspirálnia a katekézis minden egyéb
formáját tárgya és megvalósítása tekintetében egyaránt.
- „A felnőttek katekézise, mivel olyanokhoz szól, akik teljes
felelősséggel képesek csatlakozni a hithez, a katekézis legfőbb
formája, amelyhez az összes többi, egyébként mindig szükséges formának
igazodnia kell.”[177] Ez azt jelenti,
hogy a különböző életkorok katekézisének hozzá kell igazodnia és az
egyházmegye átfogó lelkipásztori tervében illeszkednie kell hozzá. Így
tehát a katekézis, mint az Egyház missziós tevékenységének lényeges
„összetevője”, az evangelizációtól missziós lendületet nyer,
termékennyé válik tőle és hasonlóvá válik hozzá. A kateketikai
szolgálat így alapvetően egyházi szolgálatnak bizonyul Jézus missziós
parancsának teljesítésében.
Második fejezet
A katekézis az evangelizáció folyamatában
„Amiket hallottunk és megértettünk, mit atyáink beszéltek el
nekünk, nincs az eltitkolva fiaik elől. Elmondjuk az ifjú nemzedéknek
az Úr dícséretét és az ő erejét, és csodálatos dolgait, melyeket
cselekedett.” (Zsolt 78,3-4).
„Egy Apolló nevű zsidó érzekeztt Efezusba. Ékesszóló és az
Írásokban igen jártas ember volt. Már kapott valami oktatást az Úr
igazságairól, buzgón és helyesen beszélt és tanított Jézusról” (ApCsel
18,25)
60. Ebben a részben bemutatjuk, hogy
milyen kapcsolatban áll a katekézis az evangelizáció többi
összetevőjével, melynek integrális része.
Először leírjuk a katekézis és a misszióban folyó első igehirdetés,
majd a katekézis és a keresztény beavatás szentségeinek bensőséges
kapcsolatát. Ezt követően bemutatjuk a katekézis alapvető szerepét az
Egyház megszokott életében, az állandó hitre nevelés feladatának
megoldásában.
Külön részben foglalkozunk a katekézis és az iskolai vallásoktatás
viszonyával, mivel e kettő szorosan összefügg egymással és a családi
keresztény neveléssel együtt alapvetőek a gyermekek és a fiatalok
nevelésében.
Az első igehirdetés és a katekézis
61. Az első igehirdetés a még nem
hívőkhöz és azokhoz szól, akik ténylegesen vallási közömbösségben
élnek. Feladata, hogy hirdesse az Evangéliumot és megtérésre hívjon. Az
„Evangélium első hirdetésétől különböző”[178]
katekézis elősegíti és érleli a kezdeti megtérést azáltal, hogy hitre
neveli a megtértet és betestesíti a keresztény közösségbe. Az Ige
szolgálatának e két módja a kiegészíti egymást. Az első igehirdetés,
melyre minden keresztény meghívást kap, része a „menjetek”[179] parancsnak, melyet Jézus
tanítványainak adott; ezért magában foglalja, hogy idegenben, röviden
adja elő mondandóját. A katekézis ezzel szemben abból az állapotból
indul ki, amit Jézus szintén jelzett: „aki hisz”,[180] aki megtér, aki elszánja magát. E két
tevékenység lényeges és kölcsönösen feltételezik egymást: elmenni és
összegyűjteni, hirdetni és nevelni, hívni és betestesíteni.
62. A lelkipásztori gyakorlatban nem
könnyű meghúzni a határt a két tevékenység között. Azok a személyek
ugyanis, akik a katekézisre jönnek, gyakran valójában megtérésre
szorulnak. Ezért az Egyház, rendes körülmények között, óhajtja, hogy a
katekézis folyamatának első szakaszát szánják a megtérés elérésére.[181] A pogány misszióban ez az
„elő-katekumenátusban”[182] történik.
Az „új evangelizáció” helyzeteiben ezt a „kérügmatikus katekézis”
valósítja meg, melyet egyesek „elő-katekézisnek”[183] hívnak, mert az elő-katekumenátus mintáját
követve az Evangéliumnak a hit szilárd elfogadását célzó bemutatása.
Csak a megtérésből kiindulva, azaz megtámaszkodva annak belső
állapotára, „aki hisz”, képes a szorosan vett katekézis teljesíteni
sajátos feladatát, tudniillik a hitre nevelést.[184] Az a tény, hogy a katekézis kezdetben vállalja
ezeket a missziós feladatokat, nem menti föl a részegyházat a
kötelezettség alól, hogy intézményesen gondoskodjék az első
igehirdetésről, mint Jézus missziós parancsának közvetlen
teljesítéséről. A katekézis megújulásának erre az előzetes missziós
evangelizációra kell támaszkodnia.
A KATEKÉZIS A KERESZTÉNY BEAVATÁS SZOLGÁLATÁBAN
A katekézis mint az evangelizáció folyamatának lényeges „mozzanata”
63. A Catechesi tradendae apostoli
buzdítás, amikor a katekézist beillesztiaz Egyház küldetésébe,
emlékeztet rá, hogy az evangelizáció gazdag, összetett és dinamikus
valóság, mely több, egymástól különböző, lényeges „mozzanatot” foglal
magába. És hozzáteszi: „A katekézis egyike az egész evangelizáció
lényeges elemeinek”.[185] Ez azt
jelenti, hogy vannak tevékenységek, amelyek „előkészítik”[186] a katekézist, és vannak, amelyek „következnek
belőle”.[187] A katekézis megfelel az
időszaknak, amelyben érlelődik a Jézus Krisztushoz való megtérés, mert
felkínálja ennek az első csatlakozásnak az alapjait. A megtérteket „a
teljes keresztény életre nevelés, megfelelő hosszúságú újoncidő”[188] révén bevezetik az üdvösség
misztériumába és az evangéliumi életstílusba. Ugyanis „bevezetik őket a
keresztény élet teljességébe”.[189]
64. Az Ige szolgálatának ezen bevezető
feladatának különféle megoldásai által a katekézis lerakja a hit
épületének alapjait.[190] E szolgálat
további feladatainak teljesítése az épület különböző szintjeit építi
meg.A bevezető katekézis így a szükséges összekötő kapocs a hitre hívó
missziós tevékenység és a keresztény közösséget folyamatosan tápláló
lelkipásztori tevékenység között. Ezért nem fakultatív tevékenység,
hanem alapvető és meghatározó mind a tanítvány személyiségének mind a
közösség egészének fölépülése számára. Nélküle a missziós
tevékenységnek nem volna folytatása és terméketlen maradna. A
lelkipásztori tevékenységnek viszont gyökerei nem volnának nélküle,
felszínessé és zavarossá válna: bármilyen kis szélroham összedöntené az
egész épületet.[191] Valójában „a
hitoktatástól nemcsak az Egyház terjedése és számbeli növekedése függ,
hanem a belső gyarapodása és az is, hogy mennyire alkalmazkodik Isten
terveihez”.[192] Ebben az értelemben a
katekézist az evangelizációban elsőbbséget élvező mozzanatnak kell
tekintenünk.
A katekézis a keresztény beavatás szolgálatában
65. A hit, mellyel az ember válaszol az
Evangélium hirdetésére, igényli a keresztséget. E két valóság benső
kapcsolatának gyökere Krisztus akaratában van, aki megparancsolta
apostolainak, hogy tegyék tanítvánnyá az összes nemzetet és
kereszteljék meg őket. „A keresztelésre szóló küldetés, tehát a
szentségi küldetés benne foglaltatik az evangelizációs küldetésben.”[193] Akik megtértek Jézus Krisztushoz
és már a katekézis által nevelést kaptak a hitben, amikor megkapják a
keresztény beavatás szentségeit, a keresztséget, a bérmálást és az
Eucharisztiát, „kiszabadulva a sötétség hatalmából Krisztussal együtt
meghalnak, eltemetkeznek és föltámadnak, elnyerik a fogadott fiúság
Lelkét, és Isten egész népével együtt ünneplik az Úr halálának és
föltámadásának emlékezetét.”[194]
66. Így a katekézis a keresztény
beavatás alapeleme, és szorosan kapcsolódik a beavató szentségekhez,
különösen a keresztséghez, a „hit szentségéhez”.[195] A kapocs, ami összeköti a katekézist a
keresztséggel, a hitvallás, mely egyidejűleg lényeges eleme e
szentségnek és célja a katekézisnek. A kateketikai tevékenység célja
éppen ez: az élő, kifejezett és tevékeny hitvallás elősegítése.[196] Ennek érdekében az Egyház a
katekumenoknak és a katekézis növendékeinek átadja az evangéliumról
szerzett élő tapasztalatát, a hitét, hogy magukévá tegyék és
megvallják. Éppen ezért „az igazi katekézis mindig meghatározott úton
és rendszer szerint vezeti be az embert a Kinyilatkoztatásba, amelyet
Isten Jézus Krisztusban adott önmagáról, s amelyet az Egyház erős
emlékezettel és a Szentírásban megőrzött, s folyamatos és aktív
hagyománnyal nemzedékről nemzedékre továbbadott az embereknek.”[197]
A beavató katekézis alapvető jellemzői
67. Mivel a katekézis az evangelizációs
folyamat „lényeges mozzanata”, a keresztény beavatás szolgálatában van
néhány alapvető tulajdonsága.[198] A
katekézis: – A hit szerves és rendszeres oktatása. Az 1977-ben tartott
Szinódus hangsúlyozta az „egységes és jól rendezett”[199] katekézis szükségességét, mert a Krisztus
misztériumában való élő és szerves elmélyülés különbözteti meg főként a
katekézist Isten Igéje bemutatásának minden egyéb formájától. – Ez a
szerves oktatás azonban több az egyszerű ismeretközlésnél: az egész
keresztény életet átadja, „teljes keresztény beavatást”,[200] mely támogatja a Krisztus személyére
koncentráló hiteles krisztuskövetést. A hit megismerésére és a belőle
való életre nevel ugyanis oly módon, hogy az egész ember legmélyebb
tapasztalataiban is érezze, hogy Isten Igéje teszi termékennyé. Így
segíti Krisztus tanítványát, hogy a régiből új emberrré váljon,
vállalja keresztségi kötelezettségeit és „szívből”[201] vallja meg a hitet. – Alapvető, lényegi képzés,[202] a keresztény tapasztalat magvára,
a hit legalapvetőbb igazságaira és a legelemibb evangéliumi értékekre
koncentrál. A katekézis rakja le a keresztény ember lelki épületének
alapjait, táplálja hitéletének gyökereit, hozzászoktatva a szilárd
táplálékhoz a keresztény közösség mindennapi életében.
68. Összefoglalva. A beavató katekézis,
mivel szerves és rendszeres, nem korlátozódik a pusztán mellékes vagy
esetleges dolgokra;[203] a keresztény
életre szóló képzés ezért magába zárja, de felülmúlja a puszta oktatást;[204] mivel lényegi, arra irányul, ami a
keresztény ember számára „közös”, anélkül hogy vitatott részletekbe
bocsátkoznék vagy teológiai kutatássá válna. Végül, mivel beavatás,
beletestesít a közösségbe, mely éli és ünnepli a hitet és tanúskodik
róla. Éppen ezért egyidejűleg teljesíti a beavatás, a nevelés és a
képzés feladatát.[205] A
kereszteletlen felnőttek katekumenátusára jellemző ezen gazdagságnak
kell inspirálnia a katekézis egyéb formáit.
A KATEKÉZIS AZ ÁLLANDÓ HITRE NEVELÉS SZOLGÁLATÁBAN
A hit állandó nevelése a keresztény közösségben
69. A hit állandó nevelése föltételezi
és követi az alapvető nevelést. Mindkettő az Ige kétféle, egymástól
különböző és egymást kiegészítő szolgálatának feladatát végzi az
állandó megtérés folyamatának szolgálatában.
A beavató katekézis megalapozza a keresztény életet Jézus
követőiben. A megtérés állandó folyamata felülmúlja az alapvető
katekézist. E folyamat támogatásához szükséges egy olyan keresztény
közösség, mely befogadja a kezdőket, támogatja és alakítja őket a
hitben. „A terméketlenség veszedelme fenyegeti a katekézist, ha a
katekument nem fogadja be egy olyan közösség, amely a hitből él.”[206] A segítségnyújtás, melyet a
közösség biztosít a kezdőnek, átalakul a közösség teljes
integrálódásává.
70. A keresztény közösségben Jézus
Krisztus tanítványai kettős asztalnál táplálkoznak: „Isten Igéjének és
Krisztus testének asztalánál”.[207] Az
Evangélium és az Eucharisztia a táplálék az Atya háza felé vezető
zarándokúton. A Szentlélek tevékenységének hatására a „közösség”
ajándéka és a „misszió” elkötelezettsége egyre jobban elmélyül és
elevenebb lesz. A hit állandó nevelése nemcsak az egyes keresztényeknek
szól kíséretként életszentségre vezető útjukon, hanem a keresztény
közösségnek is, hogy mint közösség érlelődjék az isten- és a felebaráti
szeretet belső életében, s mint missziós közösség a világ felé
megnyílásában. Jézus kívánsága és imádsága az Atyához állandó fölhívás:
„hogy legyenek mindnyájan egyek. Miként te, Atyám bennem és én
tebenned, úgy legyenek ők is egyek mibennünk, hogy elhiggye a világ,
hogy te küldtél engem.” Ennek az ideálnak fokozatos megközelítése a
közösség részéről nagy hűséget igényel a Szentlélek tevékenysége iránt,
továbbá igényli az Úr testével és vérével való állandó táplálkozást és
az Igét hallgatva a hit állandó nevelését.
Az Isten Igéjének asztalán kiváltságos helye van a homíliának,
hiszen „a homília azon az úton lép tovább, amelyet a katekézis
megkezdett, és végig is megy rajta. Ugyanakkor arra indítja az Úr
tanítványait, hogy a lélek útját igazságban, imádságban és hálaadásban
járják minden áldott nap.”[208]
Az állandó katekézis sokféle formája
71. A hit állandó nevelése érdekében az
Ige szolgálata a katekézis sok formájára épít. Közülük kiemelhetők a
következők:
- a Szentírás tanulmányozása és vizsgálata, nemcsak az Egyházban,
hanem az Egyházzal és annak mindig élő hitével olvasva. Ez segít
fölfedezni az isteni igazságot, oly módon, hogy a hit válaszát
ébressze. Az úgynevezett „lelki olvasmány” (lectio divina) az Írások
ezen élő tanulmányozásának kiemelkedő formája.
-Az események keresztény értelmezése, amit megkövetel a keresztény
közösség missziós hivatása. Erre vonatkozóan elengedhetetlen az Egyház
szociális tanításának tanulmányozása, melynek „legfőbb célja, hogy
ezeket a valóságban létező igazságokat (melyek elsősorban az ember
társadalmi és nemzetközi összefüggésekben folyó életéhez kapcsolódnak)
értelmezze, azaz megvizsgálja, megfelelnek- avagy ellentmondanak-e az
emberről s annak földi és természetfölötti hivatásáról szóló
evangéliumi tanításnak”.[209] – A
liturgikus katekézis, mely előkészít a szentségek fölvételére és segíti
a liturgia mélyebb megértését és megtapasztalását. Magyarázza az
imádságok tartalmát, a gesztusok és jelek értelmét, tevékeny
részvételre, szemlélődésre és csöndre nevel. Úgy kell tekinteni, mint
„a katekézis kiemelkedő formáját”.[210]
– Az alkalmi katekézis, mely a személyes, családi, társadalmi és
egyházi élet különböző helyzeteiben segít az adott helyzetet a hit
szempontjából megérteni és átélni.[211]
– A lelki képzés kezdeményezései, melyek erősítik a meggyőződést, új
távlatokat nyitnak és állhatatossá tesznek az imádságban és Krisztus
követésében.
- A keresztény üzenet rendszeres elmélyítése teológiai oktatás
révén, mely valóban a hitre nevel, növeli a hit megértését és
alkalmassá teszi a keresztényt arra, hogy számot adjon a világban
reményéről.[212] E tanítást méltán
nevezhetjük „tökéletessé tevő katekézisnek”.
72. Alapvető jelentőségű, hogy a
felnőttek – akár megkereszteltek, akár nem –, a gyermekek és a fiatalok
beavató katekézise és az állandó katekézis szoros kapcsolatban álljon
egymással a keresztény közösség kateketikai tervében, hogy a részegyház
harmonikusan növekedhessék és evangelizáló tevékenysége hiteles
forrásokból fakadjon. „Nagyon fontos, hogy a gyermekek, az ifjak és a
felnőttek katekézise ne egymástól független területek legyenek, amelyek
között nincs meg a szükséges összeköttetés. Még fontosabb, hogy el ne
szakadjanak egymástól. Szorosan kapcsolódjanak egymáshoz és épüljenek
egymásra.”[213]
A KATEKÉZIS ÉS AZ ISKOLAI VALLÁSOKTATÁS
Az iskolai vallásoktatás sajátossága
73. Külön megfontolást érdemel – az Ige
szolgálatán belül – az iskolai vallásoktatás sajátos természete és
kapcsolata a gyermekek és fiatalok katekézisével.
Az iskolai vallásoktatás és a katekézis kiegészítik egymást: „A
vallásoktatás és a katekézis között elszakíthatatlan kapcsolat,
ugyanakkor világos különbözőség van”.[214]
Az iskolai vallásoktatásnak az ad sajátos jelleget, hogy be kell
hatolnia a kulturális környezetbe és kapcsolatba kell lépnie a többi
tantárggyal. Az iskolai vallásoktatás ugyanis mint az Ige szolgálatának
eredeti formája a kultúra személyes, rendszeres és kritikus
elsajátítási folyamatában jeleníti meg az Evangéliumot.[215] A kultúra egészébe – melyet a növendékek
elsajátítanak, s melyet a többi iskolai tantárgyak által fölkínált
értékek és tudásfajták határoznak meg – az iskolai vallásoktatás az
Evangélium hatékony kovászát hozza. Arra törekszik, hogy „a növendékek
lelkébe oltsa az Evangéliumot oly módon, hogy az a hit világosságával
egész ismeretanyagukat át tudja ragyogni és kapcsolódni tudjon egész
emberi kultúrájukhoz”.[216] Éppen
ezért az iskolai vallásoktatásnak iskolai tantárgyként kell
megjelennie, ugyanazzal a rendszerességgel és szigorral, mint a többi
tantárgynak. A keresztény üzenetet és eseményt ugyanazzal a
komolysággal és mélységgel kell bemutatnia, mellyel a többi tantárgy
közli a maga tudását. Helye nem mellettük, valahol a peremen van, hanem
egy szükséges, tantárgyak közötti dialógusban. E dialógusnak azon a
szinten kell folynia, melyen a többi tantárgy alakítja a növendékek
személyiségét. Így a keresztény üzenet bemutatásának hatása van arra,
hogyan fogják föl a világ eredetét, a történelem értelmét, az erkölcsi
értékek alapját, a vallás feladatát a kultúrában, az ember célját és
kapcsolatát a természettel. Az iskolai vallásoktatás e tantárgyak
közötti dialógus által megalapozza, fölerősíti, kibontakoztatja és
teljessé teszi az iskola nevelő tevékenységét.[217]
Az iskolai környezet és az iskolai vallásoktatás címzettjei
74. Az iskolai vallásoktatás eltérő
iskolai körülmények között folyik, aminek következtében, bár megtartja
sajátosságát, különböző hangsúlyokat kap. Így függvénye a
törvényhozásnak és a szervezettségnek, a didaktikai fölfogásnak, a
tanítók és növendékek személyes adottságainak, valamint az iskolai
vallásoktatás és a családi és plébániai katekézis kapcsolatának.
Lehetetlen egyetlen formára redukálni az iskolai vallásoktatás
minden változatát, melyek a történelem folyamán az államokkal kötött
megegyezések és az egyes Püspöki Konferenciák döntései alapján
kialakultak. Mégis törekedni kell arra, hogy az iskolai vallásoktatás
megfeleljen sajátos céljának és természetének.[218] A növendékeknek „joguk van igazán és
bizonyossággal megismerni a vallást, amelyhez tartoznak. E jogukat,
hogy mélyebben megismerjék Krisztus személyét és egész üdvözítő
üzenetét, nem lehet tőlük megtagadni. Az iskolai vallásoktatás
hitvalláshoz igazodó mivolta, melyet az Egyház az egyes országokban
meghatározott formákban és módon megvalósít, elengedhetetlen biztosíték
a családok és a növendékek számára, akik ezt az oktatást választják.”[219] A katolikus iskola számára az
ilyen iskolai vallásoktatás, melyet az Ige szolgálatának más formái
(katekézis, liturgikus szertartások stb.) is kiegészítenek, pedagógia
feladatának elengedhetetlen része és létezésének alapja.[220] Az állami és nem felekezeti iskola keretében,
ahol a polgári hatóság vagy más tényező közös vallásoktatást ír elő
katolikusoknak és nem katolikusoknak,[221]
az iskolai vallásoktatásnak inkább ökumenikus és vallások közötti
általános ismeret természete van.Más körülmények között az iskolai
vallásoktatásnak inkább kulturális jellege lehet, azzal a céllal, hogy
ismertesse a vallásokat, kellő súllyal emelve ki a katolikus vallást.[222] Ilyen esetben is, főként ha egy
őszintén becsületes előadó tanítja, az iskolai vallásoktatás az igazi
„evangéliumi előkészület” jellegét ölti magára.
75. Az iskolai vallásoktatásra járó
növendékek életét és hitét jelentős és folyamatos változás jellemzi. Az
iskolai vallásoktatásnak ezzel számolnia kell, hogy sajátos célját
elérhesse.Az iskolai vallásoktatás a hívő növendékeket segíti abban,
hogy jobban megértsék, mit mond a keresztény üzenet az összes vallás-
és minden ember – közös, nagy egzisztenciális problémáiról, az adott
kultúrában fokozottan jelenlévő életszemléletről és azokról a fő
erkölcsi problémákról, melyekkel a mai emberiség küszködik.
Azok a növendékek viszont, akik a keresés vagy a vallásos kételkedés
állapotában vannak, az iskolai vallásoktatásban fölfedezhetik, hogy
valójában mi a Jézus Krisztusba vetett hit, milyen válaszokat ad az
Egyház kérdéseikre. Így alkalmat kapnak megfontoltabb döntésekre.
Amikor viszont a növendékek nem hívők, az iskolai vallásoktatás az
Evangélium missziós hirdetésének jellegét ölti, azzal a céllal, hogy a
hit melletti döntésre vezessen, amit azután a katekézis közösségi
környezetben később növelni és érlelni tud.
A keresztény családi nevelés, a katekézis és az iskolai
vallásoktatás a hitbeli nevelés szolgálatában
76. A családon belüli keresztény
nevelés, a katekézis és az iskolai vallásoktatás – mindegyik a maga
sajátosságaival – szoros kapcsolatban állnak egymással a gyermekek,
serdülők és ifjak keresztény nevelése szolgálatában. A gyakorlatban
azonban mindig figyelembe kell venni az éppen aktuális tényezőket annak
érdekében, hogy valóságérzettel és lelkipásztori okossággal lehessen
eljárni az általános irányelvek alkalmazásában.
Ezért az egyes egyházmegyéknek és lelkipásztori régióknak kell
mérlegelniük az adott körülményeket, tudniillik, hogy a keresztény
családokban megtörténik-e vagy sem a gyermekek alapvető keresztény
beavatása; illetve, hogy hagyományosan milyen nevelői befolyása van a
plébániának, az iskolának stb.
Következésképpen a helyi egyházak és a Püspöki Konferenciák
határozzák meg saját irányelveiket a különböző helyzetekre, az eltérő,
de egymást kiegészítő tevékenységek ösztönzésére.
HARMADIK FEJEZET
A katekézis természete, célja és feladatai
„... Minden nyelv vallja meg az Atyaisten
dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr” (Fil 2,11)
77. Miután vázoltuk a katekézis helyét
az Egyház evangelizáló küldetésében, kapcsolatait az evangelizáció
különböző elemeivel és az Ige szolgálatának más formáival, ebben a
fejezetben a következőkról lesz szó:
- a katekézis egyházi természetéről, tudniillik arról, hogy a
katekézist a Szentlélektől éltetett Egyház végzi;
- az alapvető célról, amit a katekizáló Egyház el akar érni;
- az eszközökről és a közbeeső célként jelentkező feladatok
megoldásáról;
- a kateketikai folyamat belső fokozatosságáról és katekumenális
jellegéről, ami inspirálja.
Továbbá e fejezetben jobban elmélyítjük a katekézis sajátos – az
előző fejezetben már leírt – természetét, melynek során szemügyre
vesszük a kapcsolatokat, melyek más egyházi tevékenységekhez fűzik.
A katekézis: egyházi természetű tevékenység
78. A katekézis természete szerint
egyházi cselekedet.[223] A katekézist
az Egyház végzi, mely a Mester Jézus küldetését folytatva és a
Szentlélekből élve arra küldetett, hogy a hit tanítója legyen. Ezért az
Egyház az Úr Anyját követve szívében hűségesen őrzi,[224] hirdeti, ünnepli, éli és a katekézisben átadja
az Evangéliumot mindazoknak, akik úgy döntöttek, hogy követik Jézus
Krisztust.Az evangéliumnak ezen átadása az egyházi hagyomány élő aktusa:[225] – az Egyház ugyanis továbbadja a
hitet, melyet ő maga él: Isten misztériumának és üdvözítő tervének
megértését; a látásmódot, mellyel az ember nagyszerű hivatását látja;
az ország örömét közvetítő evangéliumi életstílust; reményét; az
emberiség és Isten minden teremtménye iránti szeretetét, – az Egyház
tevékenyen adja tovább a hitet, elveti a katekumenok és a katekézis
növendékeinek szívében, hogy termékennyé tegye legmélyebb
tapasztalataikat.[226] Az Egyház
részéről átadott („traditio”) hitvallás, mely a katekézis során
kicsírázik és felnő, a különböző kultúrák értékeivel gazdagodva tér
vissza („redditio”).[227] Így a
katekumenátus a katolicitás növekedésének fontos helyévé és az egyházi
megújulás kovászává válik.
79. Az Egyház, amikor a keresztény
beavatás révén átadja a hitet és az új életet, úgy jár el, mint az
emberek anyja, aki halhatatlan életre szüli a Szentlélektől fogant és
Istenből született[228] fiakat. Éppen
azért, „mert Anyánk, az Egyház hitünk nevelője is”;[229] egyszerre Anya és Tanító. A katekézis által
saját hitével táplálja gyermekeit, s mint tagokat beépíti az Egyház
családjába. Mint jó anya teljes gazdagságában és tisztaságában ajánlja
nekik az Evangéliumot, egyidejűleg mint a kultúra sajátosságait is
tartalmazó, alkalmas táplálékot s mint választ az emberi szív
legmélyebb vágyaira. A katekézis célja: közösség Jézus Krisztussal
80. „A katekézis végső állomása nemcsak
az, hogy valaki elérkezik Krisztushoz, hanem közösségre is lép Vele,
sőt egészen bensőséges kapcsolatba kerül az Úrral.”[230] Az egész evangelizáló tevékenység a Krisztussal
való közösséget akarja elősegíteni. Miután az első igehirdetés által a
Szentlélek elindította valakiben a „kezdeti”[231]
megtérést az Úrhoz, a katekézis fölkínálja ennek az első csatlakozásnak
a megalapozását és érlelését. Az éppen megtértet segíteni akarja abban,
hogy „jobban megismerhesse Jézust, akinek átadta magát: az ő
misztériumát, Isten országát, amelyet hirdet, követelményeit és
ígéreteit, amelyek az evangéliumban találhatók meg, és az utakat,
amelyeket azoknak mutatott, akik követni akarják őt”.[232] A keresztség, az a szentség, mellyel „hasonlóvá
válunk Krisztushoz”[233] sajátos
kegyelmével támogatja a katekézis e tevékenységét.
81. A Jézus Krisztussal való közösség
természete szerint arra készteti a tanítványt, hogy egyesüljön
mindazzal, amivel maga Jézus Krisztus mélységesen egy volt: Istennel,
az ő Atyjával, aki a világba küldte őt és a Szentlélekkel, aki
küldetésében indította; az Egyházzal, az ő testével, melyért önmagát
adta, és az emberekkel, az ő testvéreivel, akikkel meg akarta osztani
sorsát.
A katekézis célja az egy Istenbe, az Atyába, a Fiúba és a
Szentlélekbe vetett hit megvallásában nyilvánul meg.
82. A katekézis az Ige szolgálatának az
a különleges formája, mely a kezdeti megtérést olyan érettségre vezeti,
hogy eleven, világos és tevékeny hitvallássá váljék: „a katekézis hit
megvallásából fakad és a hit megvallására vezet.”[234] A keresztség alkalmával letett hitvallás[235] kifejezetten szentháromságos. Az
Egyház „az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében” (Mt 28,19)[236] keresztel a háromszemélyű egy
Isten nevében, akire a keresztény rábízza életét. A beavató katekézis –
a keresztelés előtt vagy után – fölkészít erre az elkötelező döntésre.
Az állandó katekézis később segíti e hit megvallásának folyamatos
érlelődését, hogy az Eucharisztia ünneplésében bontakozzék ki és az
tartsa ébren a vele járó kötelezettségeket. Nagyon fontos, hogy a
katekézis jól tudja egyesíteni a Krisztusba vetett hitet, „Jézus az
Úr”, a Szentháromságba vetett hittel, „Hiszek az Atyában, a Fiúban és a
Szentlélekben”, mert e kettő ugyanannak a keresztény hitnek más-más
megfogalmazása. Aki az első igehirdetés hatására megtér Jézus
Krisztushoz, és őt Úrnak ismeri el, elindul egy úton, mely
szükségszerűen elvezet a Szentháromság kifejezett megvallásához.
Az egy Istenbe vetett hit megvallásával a keresztény ember ellene
mond mindenfajta feltétlen emberi szolgálatnak: a hatalomnak, a
gyönyörnek, a fajnak, az ősöknek, az államnak, a pénznek...,[237] így megszabadul minden bálványtól,
ami rabszolgává tenné. A hit megvallása annak kinyilvánítása, hogy
Istennek és az embereknek akar szolgálni minden rabság nélkül.
Hirdetvén a Szentháromságba, a személyek közösségébe vetett hitet,
Jézus Krisztus tanítványa azt is kinyilvánítja, hogy Isten és a
felebarát szeretete az ő léte és cselekedetei számára meghatározó elv.
83. A hit megvallása csak akkor
tökéletes, ha kapcsolatban van az Egyházzal. Minden megkeresztelt egyes
szám első személyben mondja el a hitvallást, hiszen ennél nincs
személyesebb cselekmény. De az Egyházban és az Egyház által mondja el,
hiszen annak tagjaként teszi. A „hiszek” és a „hiszünk” kölcsönösen
magukban foglalják egymást.[238]
Amikor a keresztény ember hitvallását összekapcsolja az Egyházéval,
„beletestesül” annak küldetésébe, tudniillik hogy a világ életéért „az
üdvösség egyetemes szentsége” legyen. Aki leteszi a hitvallást, olyan
kötelezettségeket vállal, melyek nem ritkán üldözést váltanak ki. A
keresztény történelemben a vértanúk a legkiemelkedőbb hirdetői és tanúi
a hitnek.[239]
A katekézis célját szolgáló feladatok
84. A katekézis különböző, egymással
összefüggő feladatokat megoldva éri el a célját.[240] Feladatai megoldásánál a katekézis Jézus
Krisztustól tanulja, hogy hogyan alakította ő tanítványait:
megismertette velük Isten országának természetét („Nektek adatott tudni
Isten országának misztériumait”, Mt 13,11);[241]
megtanította őket imádkozni („amikor imádkoztok, ezt mondjátok:
Miatyánk...”, Lk 11,2);[242] bevezette
őket a misszióba („kettesével elküldte őket „, Lk 10,1).[243] A katekézis feladatai megfelelnek a hitre
nevelés különböző szempontjainak, hiszen a katekézis egy teljes
keresztény képzés, mely „nyitott a keresztény élet minden összetevője
felé”.[244] A hit természete szerint
igényli, hogy megismerjék, ünnepeljék, éljék és imádkozzák. A katekézis
mindezeket a dimenziókat szolgálja. A hit azonban a keresztény
közösségben él és a misszióban hirdetik: megosztott és hirdetett hit. A
katekézisnek ezeket a dimenziókat is támogatnia kell.
E feladatokat a II. Vatikáni Zsinat így írta le: „A katekézis, mely
megvilágítja és erősíti a hitet, Krisztus Lelke szerint táplálja az
életet, elvezet a liturgikus misztériumban való tudatos és tevékeny
részvételre, és apostoli tevékenységre buzdít.”[245]
A katekézis fő feladatai: elősegíti Krisztus misztériumának
megismerését, ünneplését, átélését és szemlélését
85. A katekézis fő feladatai a
következők:
- A hit megismerésének támogatása
Aki találkozott Krisztussal, arra vágyik, hogy a lehető leginkább
megismerje őt, és arra is, hogy megismerje az Atya tervét, melyet
Krisztus nyilatkoztatott ki. A hívő elfogadás (fides qua) megköveteli a
hit igazságainak ismeretét (fides quae).[246]
Az emberi kapcsolatokban is egy személy iránti szeretet egyre mélyebb
megismerést igényel. A katekézisnek éppen ezért el kell vezetnie „az
isteni terv teljes igazságának fokozatos megértésére”[247] azáltal, hogy Jézus Krisztus tanítványait
bevezeti a hagyomány és a Szentírás megismerésébe, melyek „Jézus
Krisztus mindent fölülmúló ismeretét” (Fil 3,8)[248] jelentik.A hit mélyebb megismerése keresztény
módon világítja meg az emberi létet, táplálja a hit életét, és képessé
tesz arra, hogy az ember tanúságot tegyen hitéről a világban. A
Szentírás és az Egyház hitének összefoglalása, a hitvallás átadása e
feladat megvalósítását jelenti. – A liturgikus nevelés „Krisztus mindig
jelen van Egyházában, kiváltképpen a liturgikus cselekményekben”,[249] ezért a Jézus Krisztussal való
közösség elvezet a szentségekben és egész különlegesen az
Eucharisztiában való üdvözítő jelenlétének ünneplésére. Az Egyház
nagyon óhajtja, hogy minden keresztény hívőt vezessenek el erre a
teljes, tudatos és tevékeny részvételre, amit megkíván a liturgiának a
természete és a hívők keresztségből fakadó általános papságának
méltósága.[250] Ezért a katekézisnek
azon túlmenően, hogy elősegíti a liturgia és a szentségek megismerését,
Jézus Krisztus tanítványait nevelnie kell „az imádságra, a hálaadásra,
a bűnbánatra, a bizalomteljes kérésre, a közösségi érzékre, a
szimbolikus nyelvre ...”,[251] mert
minderre szükség van az igazi liturgikus élethez. – Erkölcsi nevelésA
Jézus Krisztushoz való megtérés magában foglalja az ő követését is.
Ezért a katekézisben a tanítványoknak át kell adnia a Mester sajátos
magatartásformáit. Így egy belső átalakulás útjára lépnek, melyen –
részesedve az Úr húsvéti misztériumában – „a régi emberből új emberré
válnak Krisztusban.”[252] A hegyi
beszédben, melyben Jézus megismétli a tízparancsolatot és megtölti azt
a boldogságok lelkületével,[253] a ma
annyira szükséges erkölcsi nevelésben nélkülözhetetlen hivatkozási
pont. Az evangelizáció, mely „mindig magában foglalja az erkölcs
hirdetését és előadását is”,[254]
akkor mutatja meg megszólító erejét, amikor a hirdetett szóval együtt a
megélt szót is föl tudja ajánlani. Ennek az erkölcsi tanúságtételnek,
melyre a katekézis fölkészít, meg kell mutatnia az evangélium
erkölcsi-társadalmi következményeit is.[255]
– Imádságra nevelésA Jézus Krisztussal való közösség a tanítványokat
elvezeti Mesterük imádkozó és szemlélődő lelkületére. A Jézussal való
imádkozás tanulása azt jelenti, hogy ugyanazokkal az érzésekkel
imádkozunk, melyekkel ő fordult az Atyához: imádással, dicsérettel,
hálaadással, gyermeki bizalommal, kéréssel, dicsősége fölötti
csodálattal. Ezek az érzések tükröződnek a Miatyánkban, abban az
imádságban, melyre Jézus tanította meg tanítványait, s amely minden
keresztény imádság modellje. Az egész evangélium összefoglalását jelentő[256] „Miatyánk átadása”[257] e célt szolgálja. Amikor a katekézist imádságos
lelkület hatja át, az egész keresztény élet megismerése mélyül el. Erre
az imádságos lelkületre különösen akkor van szükség, amikor a
katekumenok és a katekézis növendékei az Evangélium súlyosabb
követelményeivel találkoznak és gyengének érzik magukat, vagy amikor
ámulattal veszik észre Isten beavatkozását életükbe.A katekézis további
fő feladatai: beavatás a közösségi életbe és a misszióba, illetve
nevelés a közösségi életre és a misszióra
86. A katekézis a keresztény embert
fölkészíti arra, hogy közösségben éljen és tevékenyen vegyen részt az
Egyház életében és küldetésében. A II. Vatikáni Zsinat fölszólítja a
lelkipásztorokat, hogy „a kellő módon ápolják a közösségi szellemet”,[258] a katekumenokat pedig arra, hogy
„tanulják meg a tevékeny együttműködést az Egyház evangelizációjában és
építésében.”[259] – Nevelés a
közösségi életre a) A keresztény közösségi élet nem improvizációk
halmaza, ezért gondosan nevelni kell rá. Ennek elérése érdekében a
katekézisnek fejleszteni kell azokat az erényeket, melyeket Máté
evangéliuma közöl Jézusnak a közösségi életre vonatkozó tanításából: az
egyszerűséget és az alázatosságot („ha olyanok nem lesztek, mint a
kisdedek...”, Mt 18,3); a kisebbekről való gondoskodás („aki
megbotránkoztat egyet is e kicsinyek közül...”, Mt 18,6); a különleges
törődés az eltávolodottakkal („Menjetek Izrael házának elveszett
juhaihoz...”, Mt 18,12); a testvéri feddés („menj, fedd meg
négyszemközt...”, Mt 18,15); a közös imádság („ha ketten vagy hárman
összejönnek az én nevemben...”, Mt 18,19); a kölcsönös megbocsátás
(„hetvenszer hétszer is...”, Mt 18,22). A testvéri szeretet ezeket az
erényeket mind magában foglalja („úgy szeressétek egymást, amint Én
szerettelek titeket” Jn 13,34).
b) Miközben a katekézis e közösségi érzékre nevel, gondoskodnia kell
az ökumenikus lelkületről is, és bátorítania kell a testvéri
magatartást a többi egyházak és egyházi közösségek tagjai felé. Ennek
érdekében világosan kell közölnie a katolikus Egyház egész tanítását,
kerülvén a megtévesztő kifejezéseket vagy előadásmódot. Segítenie kell
„a többi vallások jó megismerését”,[260]
melyekkel közösen birtokolunk olyan értékeket, mint „Isten írott Igéje,
a kegyelmi élet, a hit, a remény és a szeretet és a Szentlélek egyéb
belső ajándékai”.[261] A katekézisnek
annyira lesz ökumenikus dimenziója, amennyire föl tudja ébreszteni és
táplálni tudja „az egység igaz vágyát”,[262]
nem egy könnyű irenizmus, hanem a tökéletes egység elérésére, akkor és
úgy, amikor és ahogyan azt az Úr akarja.
- Beavatás a misszióba
a) A katekézis nyitott a missziós buzgóság felé is.[263] Törekszik rászoktatni Jézus tanítványait arra,
hogy keresztényként legyenek jelen a társadalomban, a társadalmi,
kulturális és szakmai életben. Arra is fölkészíti őket, hogy
hivatásuknak megfelelően vegyenek részt a különböző egyházi
szolgálatokban. A laikus hívők számára ez az evangelizáló feladat a
keresztény beavatás szentségeiből és hivatásuk világi jellegéből fakad.[264] Föl kell használni minden eszközt
a papi, a szerzetesi és apostoli élet minden formájára szóló, továbbá
missziós hivatások ébresztésére.A katekézisnek fejlesztenie kell azokat
az evangéliumi erényeket, melyeket Jézus sürgetett tanítványainál,
amikor misszióba küldte őket: keresni az elveszett bárányt; tanítani és
gyógyítani; arany és erszény nélkül szegénynek lenni; elviselni az
elutasítást és az üldözést; szilárdan hinni az Atyában és a Szentlélek
segítségében; az országért való munka örömén kívül nem várni más
jutalmat.[265] b) A katekézis,
miközben erre a missziós lelkületre nevel, fölkészít a vallások közötti
dialógusra is, mely alkalmassá teheti a hívőket arra, hogy termékeny
kapcsolatban legyenek más vallású férfiakkal és nőkkel.[266] A katekézisnek meg kell mutatnia, hogy az
Egyház nem keresztény vallásokkal való kapcsolatában első helyen áll az
emberi nem közös eredete és célja, és az Igének azok a „magvai”,
melyeket Isten azokban a vallásokban helyezett el. A katekézisnek
segítenie kell „Krisztus hirdetésének” és „a vallások közötti
dialógusnak” megkülönböztetésében és összekapcsolásában. E két elemet,
miközben kapcsolatukat ápolják, nem szabad sem összekeverni, sem
egyenrangúnak tekinteni.[267] ugyanis
„a dialógus nem ment föl az evangelizáció kötelezettsége alól.”[268]
Megfontolások a katekézis ezen feladatainak összességéről
87. A katekézis feladatai, mint látható,
gazdagon összetett valóságot képeznek, melynek egészéről érdemes néhány
megfontolást megfogalmazni. – Az összes feladatra szükség van. Miként
az emberi szervezet számára életföltétel, hogy összes szervei jól
működjenek, úgy a keresztény élet érlelődése számára minden dimenzióját
ki kell munkálni: a hit megismerését, a liturgikus életet, az erkölcsi
nevelést, az imádságot, a közösséghez tartozást, a missziós lelkületet.
Ha a katekézis ezek bármelyikét mellőzné, a keresztény hit fejlődése
nem volna teljes.
- Minden feladat a maga módján szolgálja a katekézis végső célját.
Az erkölcsi nevelés például lényegét tekintve krisztologikus és
szentháromságos, egyházi érzékkel teljes és nyitott a társadalmi
dimenzióra. Ugyanez érvényes a liturgikus nevelésre is, mely lényegét
tekintve vallási és egyházi természetű, ugyanakkor nagyon igényes a
világnak szóló evangelizációs elkötelezettség tekintetében.
- Az egyes feladatok magukban foglalják és kibontakoztatják egymást.
Minden nagy kateketikai témának – például az Atya Istenről szóló
katekézisnek – van ismeretközlő oldala és vannak erkölcsi
következményei, az imádságban mélyül el, és megjelenik a
tanúságtételben. Az egyik feladat hívja a másikat: a hitbeli ismeret
alkalmassá tesz a misszióra; a szentségi élet erőt ad az erkölcsi
átalakuláshoz.
- Feladatai megoldásához a katekézisnek két nagy eszköze van: az
evangéliumi üzenet átadása és a keresztény élet gyakorlata.[269] A liturgikus nevelésnek például el
kell magyaráznia, hogy mi a keresztény liturgia és mik a szentségek; de
meg is kell tapasztaltatnia a különféle szertartásokat, föl kell
fedeztetnie és meg kell szerettetnie a szimbólumokat, a gesztusok
értelmét stb. Az erkölcsi nevelés nem csupán a keresztény erkölcs
tanítását közli, hanem tevékenyen fejleszti az evangéliumi erényeket és
a keresztény értékeket.
- A hitre nevelésben a hit úgy is megjelenik, mint „ajándék”, és úgy
is, mint „feladat”. A hit megismerése, a liturgikus élet, a
krisztuskövetés mind-mind a Szentlélek imádságban elnyert ajándéka,
ugyanakkor lelki, erkölcsi, tanúságtételi szempontból feladat. Mindkét
jelleget – ajándék és feladat – gondozni kell.[270] – A hit minden dimenziójának, miként a hit
egészének is, gyökeret kell vernie az emberi tapasztalatban, anélkül,
hogy a személyben valami idegen vagy elszigetelt jelenség lenne. A
hitbeli ismeret nagyon jelentős, megvilágítja az egész emberi létet és
párbeszédet folytat a kultúrával; a liturgiában az egész személyes élet
lelki áldozattá válik; az evangéliumi erkölcs befogadja és fölemeli az
emberi értékeket; az imádság nyitott minden személyes és társadalmi
probléma felé.[271] Miként az 1971-es
Direktórium jelezte, „nagyon fontos, hogy e sok vonás gazdagságát a
katekézis úgy őrizze meg, hogy egyik se szakadjon el a többitől és ne
legyen a többi kárára.”[272]
A keresztségi katekumenátus: szerkezet és fokozatosság
88. Az isteni kegyelem hatására ébredt
és az Egyház tevékenysége által kiművelt hit érlelődési folyamaton megy
keresztül. A katekézis e fejlődés szolgálatában végzett fokozatos
tevékenység. A jó katekézis fokozatosan van elrendezve.[273] A keresztségi katekumenátus négy fokozatú:- az
előkatekumenátusban[274] van a
megtérésre előkészítő első evangelizáció helye, és itt bontakozik ki az
első igehirdetés kérügmája;
- a szoros értelemben vett katekumenátus[275]
kezdetén van az „evangéliumok átadása” és egy átfogó katekézis ideje;[276]
- a tisztulás és megvilágosodás ideje[277]
intenzív előkészület a beavató szentségekre és benne a „hitvallás
átadása”[278] és a „Miatyánk átadása”;[279]
- a müsztagógia[280] a szentségek
fölvételének és a közösségbe való belépésnek ideje.
89. Ezek a nagy katekumenátusi hagyomány
bölcsességével telt szakaszok inspirálják a katekézis fokozatosságát.[281] Az egyházatyák korában ugyanis a
katekumenképzés első szakasza a biblikus katekézis volt, mely az
üdvösség történetének elbeszélésére koncentrált; ezt követte a
keresztségi előkészület, a doktrinális katekézis, mely elmagyarázta az
átadott hitvallást és Miatyánkot, erkölcsi következményeivel együtt; a
beavató szentségek kiszolgáltatását követte a müsztagogikus katekézis,
mely segített elmélyíteni a beavató szentségek misztériumát és beépülni
a közösségbe. Ez a patrisztikus fölfogás világosság a mai katekumenátus
és a beavató katekézis számára.
A beavató katekézis, amennyiben a megtérés folyamatát kíséri,
lényege szerint fokozatos; s amennyiben annak szolgálatában áll, aki
elhatározta, hogy követi Krisztust, kifejezetten krisztocentrikus.
A keresztségi katekumenátus mint az katekézis inspirálója az
Egyházban
90. Tekintettel arra, hogy a pogányoknak
szóló misszió minta az Egyház egész missziós tevékenysége számára, a
hozzá kapcsolódó keresztségi katekumenátus sugalmazó modell az egész
katekézis számára.[282] Ezért jó
kiemelni a katekumenátusnak azon elemeit, melyeknek inspirálniuk kell a
katekézist, s magának ennek az inspirációnak a jelentését. Előre kell
azonban bocsátanunk, hogy a katekézis növendékei és a katekumenok,[283] továbbá a keresztség utáni és a
keresztség előtti katekézisek között alapvető különbség van. E
különbség a beavató szentségekből származik, melyeket már megkaptak a
katekézis növendékei, „beléptek az Egyházba és az ország gyermekei
lettek a keresztség által”. Az ő megtérésük alapja a már megkapott
keresztség, melynek erőit ki kell bontakoztatniuk.[284]
91. E lényegi különbség
figyelembevételével most sorra vesszük a keresztségi katekumenátus
néhány elemét, melyeknek inspirálóan kell hatniuk a keresztség utáni
katekézisre:- A keresztségi katekumenátus az egész Egyházat mindig
emlékezteti a beavatás feladatának – és fő alkotórészeinek – alapvető
jelentőségére: a keresztség, a bérmálás és az Eucharisztia
katekéziseire és szentségeire. A keresztény beavatás lelkipásztori
tevékenysége életfontosságú minden részegyház számára.
- A keresztségi katekumenátus az egész keresztény közösség gondja.
Ugyanis „a keresztény beavatás nemcsak a katekéták és papok, hanem az
egész hívő közösség, különösen pedig a keresztszülők feladata”.[285]
A katekumenátus intézménye így növeli az Egyházban a lelki anyaság
tudatát, melyet a hitre nevelés minden formájában gyakorol.[286]
- A keresztségi katekumenátust teljesen áthatja Krisztus húsvéti
misztériuma. Ezért „az egész beavatásnak világosan meg kell mutatnia a
maga húsvéti jellegét”.[287] A
keresztény liturgia központja, a húsvéti vigília és ennek keresztségi
lelkisége az egész katekézisre inspirálóan hat.
- A keresztségi katekumenátus az „inkulturáció” kiindulási helye is.
Isten – egy konkrét történelmi pillantban emberré lett – Fia
megtestesülésének példáját követve az Egyház a katekumenokat a maguk
teljességében, kulturális megkötöttségeikkel együtt fogadja be. Az
egész katekizáló tevékenység része annak a feladatnak, hogy az Egyház
katolicitásába beépítsék az „Igének” a népekben és az egyénekben
szétszórt igaz magvait.[288]
- Végezetül a keresztségi katekumenátus mint nevelői folyamat és a
hit igazi iskolája lendületet és néhány sajátosságot ad a keresztség
utáni katekézisnek: a nevelés intenzitását és integritását; jól
elhatárolható szakaszokból álló fokozatosságát; kapcsolatait a főként
biblikus és liturgikus szertartásokkal, szimbólumokkal és jelekkel;
állandó kapcsolatát a keresztény közösséggel.A keresztség utáni
katekézis – anélkül, hogy egyszerűen másolnia kellene a keresztségi
katekumenátust, és elismervén a katekézis növendékeiben megkeresztelt
voltukat – jól teszi, ha merít a „keresztény élet ezen előkészítő
iskolájából”[289] és engedi, hogy
ennek fő jellegzetességei termékenyítően hassanak rá.
MÁSODIK RÉSZ
AZ EVANGÉLIUMI ÜZENET
„Az örök élet pedig az, hogy megismerjenek téged, egyedül igaz
Istent, és akit küldtél, Jézus Krisztust” (Jn 17,3) „Jézus Galileába
ment, és ott hirdette Isten evangéliumát és mondta: »Beteljesedett az
idő és már közel van Isten országa. Tartsatok bűnbánatot és higgyetek
az evangéliumnak.«” (Mk 1,14-15) „Figyelmetekbe ajánlom, testvérek, az
evangéliumot, melyet hirdettem nektek... elsősorban azt hagytam rátok,
amit magam is kaptam, hogy Krisztus meghalt a bűneinkért az Írások
szerint, s hogy eltemették, s hogy öltámadott harmadnapon az Írások
szerint.” (1Kor 15,1-4)
E rész tartalma és célja
92. A keresztény hitet, mely által az
ember kimondja a maga „igen”-jét Jézus Krisztusra, két szempontból
lehet nézni:
- mint az önmagát kinyilatkoztató Istenhez való ragaszkodást a
kegyelem hatására; ebben az esetben a hit a teljes ráhagyatkozás Isten
Szavára (fides qua).
- mint a kinyilatkoztatás és az evangéliumi üzenet tartalmát; ebben
az esetben a hit törekvés arra, hogy egyre jobban megismerje e Szó
mélyebb értelmét (fides quae).
E két szempont természete szerint elválaszthatatlan. A hit érése és
növekedése megköveteli szerves és párhuzamos fejlődését. Módszertani
megfontolásokból azonban külön-külön is lehet szemlélni őket.[290]
93. E második részben az evangéliumi
üzenet tartalmáról lesz szó (fides quae). – Az első fejezet elmondja
azokat a szabályokat és kritériumokat, melyekhez a katekézisnek
igazodnia kell közölt tartalma megalapozásában, megfogalmazásában és
előadásában. Az Ige szolgálatának ugyanis minden formája a saját
jellegének megfelelően rendezi el és mutatja be az evangéliumi
üzenetet. – A második fejezetben a hit tartalmáról lesz szó úgy, ahogy
a Katolikus Egyház Katekizmusa a katekézis anyagának alapszövegeként
azt előadja. Útmutatásokat adunk segítségül a Katekizmus
elsajátításához és az Egyház kateketikai tevékenységén belüli
elhelyezéséhez. Emellett néhány támpontot adunk ahhoz, hogy a Katolikus
Egyház Katekizmusát alapul véve a részegyházakban kidolgozzák a helyi
katekizmusokat, melyek – őrizvén a hit egységét – tekintettel vannak a
különböző helyzetekre és kultúrákra.
ELSő FEJEZET
Az evangéliumi üzenet katekézisben történő bemutatásának szabályai
és sajátosságai
„Halljad, Izrael! Az Úr, a mi Istenünk az egyetlen Úr! Szeresd
Uradat Istenedet szíved, lelked mélyéből, minden erőddel! Ezeket a
parancsolatokat, melyeket ma szabok neked, őrizd meg szivedben és vésd
gyermekeidnek is eszébe, beszélj róluk amikor otthon tartózkodsz és
amikor úton vagy, amikor lefekszel és amikor fölkelsz. Igen, jelként
kösd őket a kezedre, legyenek ékesség a homlokodon. Írd fel őket házad
ajtófélfájára és kapujára! „ (MTörv 6,4-9)
„És az Ige testté lett és közöttünk lakozott.” (Jn 1,14)
Isten igéje a katekézis forrása
94. A forrás, melyből a katekézis
üzenetét meríti, Isten Igéje:
„A katekézis tanításának anyagát mindig Isten Igéjének abból az
eleven forrásából meríti, melyet a Szenthagyomány és a Szentírás által
kapott. Mert a Szenthagyomány és a Szentírás Isten Igéjének egyetlen
letéteményét alkotják, amely az Egyházra van bízva.”[291] E „hitletétemény”[292]
olyan, mint a családfő kincstára, melyet az Egyházra, Isten családjára
bízott, s ő ebből állandóan előhoz újat és régit egyaránt.[293] Az Atya valamennyi gyermeke,
akiket az ő Lelke éltet, az Igének ebből a kincstárából táplálkoznak.
Tudják, hogy az Ige Jézus Krisztus, tudniillik az emberré lett Ige,
akinek hangja állandóan hangzik a Szentlélek által az Egyházban és a
világban. Isten Igéje a csodálatos isteni „lehajlása”[294] által szól hozzánk és ér el hozzánk emberi
„cselekedetek és szavak” által úgy, „miként egykor az örök Atya Igéje
az emberi természet gyöngeségét magára véve hasonló lett az emberekhez”.[295] Isten szavaként emberi szavakban
fejezi ki magát, s bár nagyon közeli, mégis mintegy elfátyolozott marad
„kiüresített” állapotban. Ezért a Szentlélektől vezetve az Egyháznak
mindig értelmeznie kell, s miközben mélyen hívő lélekkel szemléli,
„jámboran hallgatja, szentül őrzi és hűségesen adja elő”.[296] A katekézis üzenetének forrása és „forrásai”[297]
95. Isten Igéjét, mely a Szent
Hagyományban és a Szentírásban található:- szemléljük és egyre
mélyebben megértjük Isten egész népének hitérzékével a Tanítóhivatal
vezetése alatt, mely tekintéllyel magyarázza azt;
- ünnepeljük a liturgiában, ahol állandóan hirdetjük, hallgatjuk,
elsajátítjuk és magyarázzuk;
- tükrözi az Egyház élete a maga kétezer éves történelmében a
keresztények, főként a szentek tanúságtételében;
- elmélyíti a teológiai kutatás, mely segíti a hívőket, hogy
előrehaladjanak a hit misztériumai eleven megértésében;
- látjuk azokban az igaz vallási és erkölcsi értékekben, melyek mint
az Ige magvai szét vannak szórva az emberi társadalmakban és a
különböző kultúrákban.
96. Mindezek fő- vagy kiegészítő
forrásai a katekézisnek, melyek közül egyiket sem szabad szinonim
értelemben venni.[298] A Szentírás
ugyanis „Istennek a Szentlélek sugalmazására írásba foglalt szava”;[299] a Szent Hagyomány pedig „Isten
szavát, melyet Krisztus Urunk és a Szentlélek bízott az apostolokra,
sértetlenül származtatja át”.[300] A
Tanítóhivatal feladata, hogy „tekintéllyel magyarázza Isten szavát”,[301] s ezáltal – Jézus Krisztus nevében
– alapvető egyházi szolgálatot végez. A szorosan összetartozó és
összekapcsolódó Hagyomány, a Szentírás és a Tanítóhivatal, „mindegyik a
maga módján”[302] a katekézis fő
forrása. A katekézis „forrásai” mindegyikének megvan a maga saját
nyelve, mely a „hit dokumentumainak” változatos gazdagságában nyilvánul
meg. A katekézis e dokumentumok élő hagyománya:[303] perikópák, liturgikus szövegek, egyházatyák
írásai, a Tanítóhivatal formulái, hitvallások, a szentek tanúságtétele,
teológiai reflexiók.Isten szavának élő forrása és belőle fakadó és azt
kibontakoztató „források” biztosítják a katekézisnek a sajátosságokat,
melyek szerint üzenetét át tudja adni mindazoknak, akikben
megérlelődött az elhatározás, hogy követik Jézus Krisztust.
Az üzenet előadásának sajátosságai
97. A katekézisben az evangéliumi üzenet
bemutatásának kritériumai szorosan összefüggenek egymással, mert
egyetlen forrásból fakadnak.
- A Jézus Krisztus személyében koncentrált üzenet
(krisztusközpontúság) belső természete szerint vezet be ennek az
üzenetnek szentháromságos dimenziójába.
- Az üdvösség ajándékában koncentrált Ország örömhírének hirdetése
magában foglalja a szabadítás üzenetét.
- Az üzenet egyházi jellege történeti jellegére utal, mert a
katekézis – mint az evangelizáció egésze is – „az Egyház idejében”
valósul meg.
- Az evangéliumi üzenet, mivel az örömhír minden népnek szól,
törekszik az inkulturációra, mely csak akkor valósulhat meg igazán, ha
az üzenetet teljes egészében és tisztán adják át.
- Az evangéliumi üzenet szükségszerűen rendszerbe foglalt üzenet
saját igazság-hierarchiával. Az evangéliumnak ez a harmonikus látása
alakítja át jelentőségteljes eseménnyé az emberi személy számára.
Jóllehet ezek a kritériumok az Ige egész szolgálatára érvényesek,
most a katekézisre vonatkozóan fejtjük ki őket.
Az evangéliumi üzenet krisztusközpontúsága
98. Jézus Krisztus nem csupán közvetíti
Isten szavát: ő maga Isten szava. Ezért a katekézis – teljes egészében
– kapcsolatot jelent ővele.
Ebben az értelemben mindenekelőtt a „krisztusközpontúság”[304] jellemző a katekézisre és a
következőket jelenti:
- Első helyen azt jelenti, hogy „a katekézis egy személyről, a
Názáreti Jézus Krisztusról szól, az Atyának kegyelemmel és igazsággal
teljes Egyszülöttéről”.[305] Valóban a
katekézis alapvető feladata, hogy bemutassa Krisztust, s minden egyebet
csak ővele kapcsolatban. Amit ezzel elősegít, az Krisztus követése, a
közösség ővele: az üzenet minden részlete erre irányul. – A
krisztusközpontúság második helyen azt jelenti, hogy „Krisztus áll a
katekézisben bemutatott üdvtörténet középpontjában.”[306] Ugyanis ő az utolsó esemény, mely felé az egész
szent történet tart. ő az „idő teljességében” (Gal 4,4) jött el, és „az
egész emberi történelem kulcsa, központja és célja.”[307] A katekézis üzenete segíti a keresztény embert
abban, hogy megtalálja helyét a történelemben és aktív részese legyen,
megmutatván, hogy Krisztus milyen módon végső értelme ennek a
történelemnek. – Továbbá a krisztusközpontúság azt jelenti, hogy az
evangéliumi üzenet nem embertől való, hanem Isten szava. Az Egyház s
nevében minden katekéta igazán elmondhatja: „Az én tanításom nem az
enyém, hanem azé, aki engem küldött” (Jn 7,16). Ezért mindaz, amit a
katekéta továbbad, „Jézus Krisztus tanítása, az igazság, amit ő közöl,
vagy pontosabban az igazság, ami ő maga.”[308]
A krisztusközpontúság kötelezi a katekézist, hogy azt adja át, amit
Jézus tanít Istenről, az emberről, a boldogságról, az erkölcsi életről,
a halálról... úgy, hogy semmit meg ne változtasson benne.[309] A kateketikai üzenet középpontjában a Jézus
életét elbeszélő evangéliumok állnak. Mivel „kateketikai struktúrájuk”
van, azt a tanítást tartalmazzák, amit az első keresztény közösségek
kaptak, s mely Jézus életét, üzenetét és üdvözítő tetteit közvetítette
feléjük. A katekézisben „a központi helyet a négy evangélium foglalja
el, mert Jézus Krisztus áll a középpontjukban.”[310]
Az evangéliumi üzenet szentháromságos krisztusközpontúsága
99. Istennek Szűz Mária Fiában, a
Názáreti Jézusban megtestesült Igéje, az Atya Igéje, aki Lelke által
szól a világhoz. Jézus állandóan az Atyára hivatkozik, akinek
egyszülött Fiának tudja magát, és a Szentlélekre, akinek Fölkentjének
tudja magát. ő az „út”, mely bevezet Isten belső misztériumába.[311] A katekézis krisztusközpontúsága
természete szerint vezet el az Istenbe: az Atyába, a Fiúba és a
Szentlélekbe vetett hit megvallásához. Lényege szerint szentháromságos
krisztusközpontúság. A keresztények a keresztségben Krisztushoz válnak
hasonlóvá, aki „egy a háromságból”,[312]
és a megkeresztelteket e hasonlóság „fiúvá teszi a Fiúban” az Atyával
és a Szentlélekkel közösségben. Ezért a hitük gyökeréig
szentháromságos. „A Szentháromság misztériuma a keresztény hit és élet
központi misztériuma.”[313]
100. Az evangéliumi üzenet
szentháromságos krisztusközpontúsága készteti a katekézist többek
között a következő témák kidolgozására: – A katekézis belső szerkezete;
a bemutatás minden esetben szentháromságosan krisztusközpontú:
„Krisztus által az Atyához a Szentlélekben.”[314]
Egy olyan katekézis, mely e Három közül az egyiket elhagyná vagy
megfeledkezne „szerves” összetartozásukról, a keresztény üzenet
eredetiségének elvesztését kockáztatná.[315]
– A katekézis Jézusnak az Atyáról, önmagáról mint Fiúról és a
Szentlélekről adott kinyilatkoztatásának pedagógiáját követve mutatja
be Isten belső életét az emberiség javára tett üdvözítő cselekedeteiből
kiindulva.[316] Isten művei
kinyilatkoztatják, hogy ki ő önmagában, s viszont, létének misztériuma
megvilágítja minden művének megértését. Analóg módon így történik ez az
emberi kapcsolatokban is: a személy cselekedetei által mutatja meg
magát, s minél jobban ismerjük, annál jobban értjük a cselekedeteit.[317] – Az egylényegű és három személyű
Isten Jézus által kinyilatkoztatott belső életének bemutatása föltárja
e misztérium éltető következményeit az emberek élete számára. Az
egyetlen Isten megvallása azt jelenti, hogy „az embernek a személyes
szabadságát nem szabad alávetnie föltételek nélkül egyetlen földi
hatalomnak sem”.[318] Továbbá azt
jelenti, hogy az egy Isten – aki „személyek közössége” – képmására
teremtett emberiség arra hivatott, hogy testvéri közösség legyen, mely
az Atyának egyenlő személyi méltósággal bíró gyermekeiből áll.[319] A keresztény istenfogalom emberi
és társadalmi következményei mérhetetlenek. Az Egyház szentháromságos
hitének megvallásában és hirdetésében „az Atya, a Fiú és a Szentlélek
egységében egyesült népnek” tekinti magát.[320]
Az üdvösséget hirdető üzenet
101. Amit Jézus Istenről mond, örömhír
az emberiség számára. Jézus ugyanis meghirdette Isten országát:[321] Isten új és végső beavatkozását,
melynek átformáló hatalma olyan, mint ami a világ teremtésében
mutatkozott meg, sőt nagyobb annál.[322]
Ebben az értelemben „az örömhír magva és központjaként Krisztus az
üdvösséget hirdeti, Isten nagy ajándékát, mely nemcsak mindattól
szabadít meg, ami nyomorítja az embert, hanem elsősorban a bűntől és a
rossztól, és magával hozza az istenismeret, az istenlátás és a
ráhagyatkozás örömét, és annak örömét, hogy ő ismer bennünket”.[323] A katekézis az Ország üzenetét
adja át, ami Jézus igehirdetésének a központja. S közben az üzenet
„lépésről lépésre elmélyül és kibontja következményeit”,[324] s megmutatkoznak nagy hatásai a személyekre és
a világra.
102. Az evangéliumi kérügma
kibontásában a katekézis a következő alapvető szempontokat
hangsúlyozza: – Jézus az ország eljövetelével együtt hirdeti és
kinyilatkoztatja, hogy Isten nem egy távoli, megközelíthetetlen lény,
„névtelen és távoli hatalom,”[325]
hanem Atya, aki jelen van teremtményei között, szeretetével és
hatalmával tevékenykedve. Ez az egyszerű és közvetlen tanúságtétel
Istenről, mint Atyáról a katekézisben alapvető.
- Jézus egyidejűleg megmutatja, hogy Isten országával együtt
fölkínálja a teljes üdvösség ajándékát, megszabadít a bűntől, bevezet
az Atyával való közösségbe, megajándékoz az istengyermekséggel, és a
halál legyőzésével örök életet ígér.[326]
Ez a teljes üdvösség egyszerre immanens és eszkatologikus, „ebben az
életben kezdődik el, de az örökkévalóságban válik teljessé”.[327] – Amikor Jézus hirdeti az
Országot, Isten igazságosságát hirdeti: meghirdeti az isteni ítéletet
és a mi felelősségünket. Isten ítéletének hirdetése a maga
lelkiismeretet nevelő hatalmával az evangélium központi témája és
örömhír a világnak, és elhangzik azok felé, akik szomjazzák az
igazságot, s mindazok felé, akik azt meg akarják valósítani, de azok
felé is, akik nem tudtak szeretni és másokkal együttműködni, mert a
bűnbánat és a bűnbocsánat lehetséges, hiszen Krisztus keresztjében
megtaláljuk a bűntől való megváltást. A meghívás a megtérésre és arra,
hogy higgyünk az Ország evangéliumának – mely az igazságosság, a
szeretet és a béke országa, s melynek fényénél megítéltetünk – alapvető
a katekézis számára.
- Jézus kijelenti, hogy Isten országa Benne, az ő személyében
kezdődik.[328] Kinyilatkoztatja
ugyanis, hogy ő, aki Úrrá lett, valósítja meg ezt az országot
mindaddig, amíg beteljesedvén át nem adja az Atyának, amikor majd újra
eljön dicsőségben.[329] „Ez az Ország
misztérium formájában már jelen van ezen a világon, de az Úr
eljövetelekor válik teljessé.”[330] –
Jézus azt is megmutatja, hogy tanítványainak közössége, az ő Egyháza
„itt a földön ennek az országnak csírája és kezdete”.[331] Az Egyház mint kovász a tésztában, arra vágyik,
hogy Isten országa mint hatalmas fa növekedjék a világban, befogadván
magába minden népet és minden kultúrát. „Az Egyház valójában az Ország
szolgálatában áll.”[332] – Végül Jézus
kinyilatkoztatja, hogy az emberi történelem nem a megsemmisülés felé
tart, hanem kegyelmeivel és bűneivel afelé, hogy – őbenne – fölvétessék
Istenbe és átalakuljon. A történelem az atyai ház felé zarándokolva már
előízét adja a jövendő világnak, ahol miután megtisztul és fölvétetik,
eléri tökéletességét. „Az evangelizációnak tartalmaznia kell, a jelen
állapothoz kapcsolódó, ugyanakkor attól különböző másik élet – ami az
emberek nagyszerű és örök hivatása – próféciáját.”[333]
A szabadítás üzenete
103. Isten országának üdvösséget
hirdető örömhíre magában foglalja a szabadítás üzenetét.[334] Az országot hirdetve Jézus egész különösen
fordult a szegényekhez: „Boldogok vagytok ti, szegények, mert tiétek az
Isten országa. Boldogok vagytok, akik most éheztek, mert jól fogtok
lakni. Boldogok vagytok, akik most sírtok, mert nevetni fogtok.” (Lk
6,20-21) Jézusnak ezek a szenvedőkhöz intézett boldogságai annak az
üdvösségnek eszkatologikus meghirdetése, melyet az Ország hoz magával.
Azokat a fájdalmas tapasztalatokat érinti, melyre az evangélium annyira
érzékeny: a szegénységet, az éhséget, az emberi fájdalmat.
Jézus tanítványainak közössége, az Egyház ugyanazzal az
érzékenységgel fordul az emberek felé, mint egykor Mestere. Együttérző
fájdalommal fordul azon népek felé, „melyek minden erőfeszítést
megtesznek, hogy legyőzzék az őket az élet peremére szorító bajokat: az
éhséget, a járványokat, az analfabétizmust, a nyomort, a nemzetközi
kapcsolatok igazságtalanságait..., a gazdasági és kulturális új
gyarmatosítást.”[335] A szegénység
minden formája, „nemcsak a gazdasági, hanem a kulturális és vallási”[336] szegénység is, foglalkoztatja az
Egyházat.Küldetésének fontos elemeként „az Egyház kötelessége hirdetni
a szabadulást sok százmillió embernek, mivel közülük nagyon sokan
gyermekei; kötelessége segíteni e szabadulás megszületését, tanúskodni
róla, egész a teljes megvalósulásig”.[337]
104. A katekézis, hogy a keresztényeket
e feladatra fölkészítse, gondoskodik a következőkről:
- A szabadítás üzenetét „az evangelizáció sajátosan vallásos
céljának”[338] távlatába állítja be,
mert elveszítené létjogosultságát, „ha eltérne attól a vallási
tengelytől, melyet követnie kell, ami minden egyebet megelőzve Isten
országa a maga teljes teológiai értelmében”.[339]
Ezért a szabadítás üzenete „nem korlátozódhat az egyszerű és szűk
gazdasági, politikai, társadalmi vagy kulturális keretek közé, hanem az
egész emberre kell vonatkoznia, minden összetevőjére, beleértve
nyitottságát az abszolútum, Isten felé is”.[340]
– A katekézis, miközben az erkölcsi nevelés feladatát végzi, a
keresztény szociális erkölcsöt úgy mutatja be, mint az isteni
igazságosság követelményét és „a Krisztus által megvalósított radikális
szabadítás”[341] következményét. Ez
ugyanis valójában a jó hír, melyet a keresztények reményteli szívvel
vallanak: Krisztus megszabadította és folyamatosan megszabadítja a
világot. Ebből születik a keresztény gyakorlat, mely a szeretet nagy
parancsának teljesítése.
Hasonlóképpen miközben fölkészít a misszióra, a katekézis
fölébreszti a katekumenokban és a katekézis növendékeiben „a
szegényekkel való megkülönböztetett törődést”,[342] mely „nem partikularizmus vagy szektásság jele,
hanem az Egyház küldetésének és természetének egyetemességét fejezi ki.
E törődés nem kizáró”,[343] hanem
magával hozza „az igazságosság iránti elkötelezettséget minden egyes
ember állapotának, hivatásának és feladatának megfelelően”.[344]
Az evangéliumi üzenet egyházi jellege
105. A katekézis egyházi természete az
átadott evangéliumi üzenetnek sajátos egyházi jelleget ad. A katekézis
az Egyház hitének megvallásából ered, és a katekumenok és a katekézis
növendékeinek hitvallásához vezet. Az első hivatalos szó, mellyel az
Egyház, miután megtudta a nevét, a keresztelendő felnőtthöz fordul, ez:
„Mit kérsz Isten Egyházától?” A jelölt válasza: „A hitet!”[345] A katekumen ugyanis tudja, hogy az
általa fölfedezett és megismerni vágyott evangélium a hívők szívében
él. A katekézis nem egyéb, mint az evangélium átadásának folyamata úgy,
ahogy a keresztény közösség befogadja, megérti, ünnepli, éli és
különböző formákban közli. Ezért amikor a katekézis átadja Krisztus
misztériumát, üzenetében Isten egész népének hite visszhangzik, végig a
történelmen: az apostolok hite, akik ezt Krisztustól és a Szentlélek
tevékenységétől kapták; a mártírok hite, akik vérükkel vallották és
vallják; a szentek hite, akik a maga mélységében élték és élik; az
egyházatyák és egyháztanítók hite, akik világosságot árasztva
tanították; a misszionáriusoké, akik megállás nélkül hirdetik; a
teológusoké, akik segítik jobb megértését, s végül a lelkipásztoroké,
akik buzgón és szeretettel őrzik és hitelesen magyarázzák. Valójában a
katekézisben jelen van mindazok hite, akik hisznek és engedik, hogy a
Szentlélek vezesse őket.
106. Ez az egyházi közösség által
átadott hit egyetlen valóság. Jóllehet Jézus Krisztus tanítványai olyan
közösség, mely szét van szórva az egész világban és a katekézis a hitet
a nagyon különböző kulturák saját nyelvén adja tovább, az evangélium,
amit átad, egyetlen, mint ahogy egy a hitvallás és egy a keresztség:
„Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség, egy az Isten, mindenek Atyja”
(Ef 4,5).
Az Egyházban a katekézis tehát az a szolgálat, mely a katekumenokat
és a katekézis növendékeit bevezeti a hitvallás egységébe.[346] Természete szerint erősíti az
egység kötelékét[347] azáltal, hogy
létrehozza az odatartozás tudatát egy nagy közösséghez, melyet sem a
tér, sem az idő nem képes korlátozni: „az igaz Ábeltől az utolsó
választottig, a Föld szélső határaiig, a világ végéig”.[348]
Az üdvösség misztériumának történeti jellege
107. Jézus Krisztus tanítványainak
hitvallása egy zarándok, misszióba küldött Egyházból fakad. Még nem az
út végének dicsőséges kikiáltása, hanem megfelel az „Egyház idejének”.[349] „Az üdvösség rendjének” ezért
történeti jellege van, mert az időben valósul meg: „Régmúlt időkben
kezdődött, folytonosan előrehaladt, majd Krisztusban érte el csúcsát; a
jelen időben kifejti hatását és várja a jövendőben bekövetkező
beteljesedését”.[350] Ezért az Egyház,
amikor ma átadja a keresztény üzenetet, mindig a múlt üdvözítő
eseményeinek „emlékezetéből” indul ki, elbeszélve azokat. Ezek
világosságánál értelmezi az emberi történelem – melyben Isten Lelke
megújítja a Föld színét – aktuális eseményeit, és hittel várja az Úr
eljövetelét. A patrisztikus katekézisben a hit misztériumainak
előadását mindig kísérte Isten csodatetteinek elbeszélése (narratio) és
Krisztus visszatérésének várása (exspectatio).[351]
108. A keresztény üzenet történeti
jellege arra indítja a katekézist, hogy foglalkozzon a következő
témákkal: – Biblikus katekézis révén be kell mutatnia az üdvtörténetet
úgy, hogy megismerteti azokat a „tetteket és szavakat”, melyekkel Isten
önmagát nyilatkoztatta ki az emberiségnek: az Ószövetség nagy
korszakait, melyekkel előkészítette az evangélium útját;[352] Jézusnak, Isten Mária méhében megtestesült
Fiának életét, aki tetteivel és tanításával teljessé tette a
kinyilatkoztatást;[353] és az Egyház
történetét, mely továbbadja a kinyilatkoztatást. Ez a hittel
értelmezett történelem is jelentős része a katekézisnek. – Amikor a
katekézis a hitvallást és a keresztény erkölcs tartalmát magyarázza, az
evangéliumi üzenetnek meg kell világítania az üdvtörténet „mai napját”.
– „Az Ige szolgálata nem csupán emlékezetbe idézi Isten csodás
tetteinek kinyilatkoztatását, (...) hanem egyszersmind ennek a
kinyilatkoztatásnak fényénél értelmezi korunk emberi életét, az idők
jeleit és a világ dolgait, hiszen azokban Isten terve dolgozik az
emberek üdvösségére.”[354] –
Müsztagogikus katekézissel – mely „... újra olvassa és újra éli a
liturgia „mai napján” az üdvtörténet e nagy eseményeit”[355] – be kell ágyaznia a szentségeket az üdvösség
történetébe. A történeti-üdvrendi „mai napra” hivatkozás ebben a
katekézisben lényeges. Így segítik a katekumenokat és a katekézis
növendékeit abban, „...hogy megnyíljanak az üdvösség rendjének »lelki«
megértésére...”.[356] – A
kinyilatkoztatás „tettei és szavai” a „bennük foglalt misztériumra”
utalnak.[357] A katekézisnek segítenie
kell a jeltől a misztériumhoz vezető lépés megtételében. Jézus
embersége mögött föl kell fedeztetnie Isten Fiát; az Egyház történelme
mögött „az üdvösség szentségének” misztériumát; „az idők jelei” mögött
Isten tervének jelenlétét. A katekézis így megmutatja a hit sajátos
megismerési formáját, mely „jeleken át történő megismerés”.[358] Az evangéliumi üzenet
inkulturációja[359]
109. Isten Igéje emberré lett, konkrét,
térben és időben egy meghatározott kultúrához tartozó emberré.
„Krisztus a megtestesülésével beleolvadt azoknak az embereknek
társadalmi és kulturális környezetébe, akik között élt.”[360] Ez Isten szavának eredeti „inkulturációja”, s
egyben mintája az Egyház egész evangelizációjának, mely „arra hivatott,
hogy az Evangélium erejét elvigye a kultúra és a kultúrák szívébe”.[361] A hit „inkulturációja”,[362] mely csodálatos cserében fölveszi
„mindazoknak a nemzeteknek gazdagságát, melyek Krisztus örökségét
képezik”,[363] mélyreható, átfogó és
lassú folyamat.[364] Nem egyszerű,
külsődleges alkalmazkodás, mely – hogy vonzóbbá tegye a keresztény
üzenetet – arra korlátozódik, hogy tetszetős színfalakkal eltakarja.
Épp ellenkezőleg, az Evangélium mélyrehatolását jelenti a személyek és
a népek benső világába azáltal, hogy eléri kultúráik „mélységét egészen
a gyökerekig”.[365] Az inkulturáció
munkájában azonban a keresztény közösségeknek világosan kell látniuk a
helyzetet: ugyanis egyrészt föl kell venniük[366]
azokat a kulturális értékeket, melyek összeegyeztethetők a hittel;
másrészt „gyógyítani”[367] és
„átalakítani”[368] kell azokat a
sajátosságokat, gondolkodás- és életmódokat, melyek ellenkeznek Isten
országával. Ez a megkülönböztetés akkor helyes, ha „az evangéliummal
való összeegyeztethetőség és az egyetemes Egyházzal való közösség”[369] kettős elvére támaszkodik. Isten
egész népének részt kell vennie ebben a folyamatban, melynek
„fokozatosnak kell lennie oly módon, hogy valóban a keresztény közösség
tapasztalatát fejezze ki”.[370]
110. A hit ezen inkulturációja során a
katekézis számára konkrét feladatok mutatkoznak. Ki kell emelnünk
közülük a következőket: – Az egyházi közösséget kell tekinteni az
inkulturáció főszereplőjének. E feladat egyik kifejezője, ugyanakkor
hatékony eszköze a katekéta, akinek őszinte vallásossággal együtt
szociális érzékenységgel kell rendelkeznie, s jól kell ismernie
kulturális környezetét.[371] – Ki kell
dolgozni a helyi katekizmusokat, melyek megfelelnek a különböző
kultúrák igényeinek,[372] úgy mutatva
be az evangéliumot, hogy az válaszoljon a szóbanforgó kultúrák
törekvéseire, kérdéseire és problémáira. – A katekumenátusban és a
kateketikai intézetekben megfelelő inkulturációt kell megvalósítani
úgy, hogy józan megítéléssel beépítik a katekumenok és a katekézis
növendékei kultúrájának nyelvét, szimbólumait és értékeit. – Úgy kell
bemutatnia a keresztény üzenetet, hogy azok, akiknek gyakran pogány
vagy posztkeresztény kultúrákban kell hirdetniük az evangéliumot,
alkalmasak legyenek „számot adni a reménységről” (1 Pt 3,15). Az ügyes
apologetika, mely segíti a hit és kultúra dialógusát, ma
nélkülözhetetlen.
Az evangéliumi üzenet épsége
111. A hit inkulturációja feladatának
megoldása közben a katekézisnek a maga teljességében és tisztán kell
átadnia az evangéliumi üzenetet. Jézus az Evangéliumot maradéktalanul
hirdette: „Mindent, amit hallottam az én Atyámtól, megismertettem
veletek” (Jn 15,15). Amikor tanítványait misszióba küldi, Krisztus
ugyanezt az integritást követeli tőlük: „... tanítsátok meg őket
mindannak megtartására, amit parancsoltam nektek” (Mt 28,19). Ezért a
katekézis alapvető jellemzője, hogy őrzi az üzenet integritását, s
kerüli a részleges vagy torzított közlést: „Ahhoz ugyanis, hogy a
hitbeli engedelmes meghajlás tökéletes lehessen, Krisztus tanítványa
joggal várhatja el, hogy a »hit igéjét« megkapja, de nem megcsonkítva,
nem meghamisítva vagy hiányosan, hanem teljes egészében, minden
komolyságával és egész éltető erejével”.[373]
112. Az integritás két, egymással
szorosan összefüggő tulajdonságot rejt magában. Ugyanis:- Az
evangéliumi üzenetet teljes egészében kell bemutatni, el nem hallgatva
egyetlen alapvető összetevőjét sem, és nem válogatva a hitletéteményből.[374] Épp ellenkezőleg, a katekézisnek
„gondoskodnia kell arról, hogy hűségesen mondja el a teljes üzenetet az
üdvösségről”.[375] Ennek természetesen
fokozatosan kell történnie, az isteni pedagógiát követve, mellyel Isten
fokozatosan bontakoztatta ki a kinyilatkoztatást. Az integritásnak
társulnia kell az alkalmazással.
- Következésképpen a katekézis a keresztény üzenet egész
szerkezetének egyszerű bemutatásából indul ki, és azt címzettjeinek
befogadóképességéhez igazítva adja elő. De nem korlátozódik erre a
kezdeti bemutatásra, hanem fokozatosan s egyre bőségesebben és
részletesebben mondja el a katekézis növendékei befogadóképességének és
a katekézis sajátosságainak megfelelően.[376]
– A hiteles evangéliumi üzenetet kell bemutatnia, teljes tisztaságában,
anélkül hogy követelményeit a visszautasítástól való félelemből
csökkentené, ugyanakkor nem rak a vállakra az evangéliumban nem
szereplő terheket, hiszen Jézus igája édes.[377]
A hitelesség szorosan kapcsolódik az inkulturációval, mert ennek
feladata, hogy „lefordítsa”[378] az
üzenet lényegét egy meghatározott kultúra nyelvére. E feladat megoldása
közben mindig adódik bizonyos feszültség: „az evangelizáció sokat
veszít erejéből és hatékonyságából, ha nincs tekintettel a konkrét
népre, melyhez fordul...”, mindazonáltal „elveszíti saját természetét
és elsilányul, ha tartalmát a fogalmazás során megrontja vagy
kiüresíti”.[379]
113. A keresztény üzenet inkulturációja
és integritása közti, összetett kapcsolatot annak az evangéliumi
magatartásnak kell irányítania, mely úgy írható le, mint „missziós
nyíltság a világ teljes üdvösségéért”.[380]
Ennek az erénynek képesnek kell lennie arra, hogy – minden elzárkózás
mellőzésével – a valóban emberi és vallásos értékek elfogadását
összekapcsolja a misszióval. Ennek ugyanis maradéktalanul kell
hirdetnie az Evangélium igazságát, és nem szabad beleesnie a felszínes
alkalmazások csapdájába, melyek el tudják silányítani az evangéliumot
és elősegítik az Egyház „szekularizációját”. Az evangéliumi hitelesség
kizárja mindkét magatartást, melyek ellenkeznek a misszió igazi
tartalmával.
Rendszerbe foglalt és hierarchikusan tagolt üzenet
114. Az üzenet, melyet a katekézis
továbbad, „rendszerbe foglalt és hierarchikusan tagolt”[381], mert a hit élő és összefüggő szintézise. A
Szentháromság misztériuma köré szerveződik krisztusközpontú távlattal,
hiszen a Szentháromság „a hit többi misztériumainak forrása, azokat
megvilágosító világosság”.[382] Belőle
kiindulva az üzenet egészének harmóniája igényli „az igazságok
hierarchiáját”,[383] mivel mindegyikük
más kapcsolatban van a hit alapjával. Mindazonáltal ez a hierarchia
„nem azt jelenti, hogy az egyik igazság jobban, a másik kevésbé
tartozik a hithez, hanem hogy bizonyos igazságok más igazságokra
támaszkodnak és azoktól kapják a magyarázatukat.”[384]
115. A keresztény üzenet minden
szempontja és dimenziója részesedik ebben a rendszerbe foglalt,
hierarchikus tagoltságban:- Az üdvösség története, amikor elbeszéli
„Isten csodatetteit” (mirabilia Dei), melyeket a múltban tett, a
jelenben tesz és tenni fog értünk, Jézus Krisztus, „az üdvösség
történetének központja” köré szerveződik.[385]
Az Evangélium előkészítése az Ószövetségben, a kinyilatkoztatás
teljessége Jézus Krisztusban és az Egyház ideje jelentik az egész
üdvtörténet szerkezetét, melynek kezdete a teremtés, vége az
eszkatológia. Az apostoli hitvallás megmutatja, hogy az Egyház hogyan
akarta mindig élő szintézisben bemutatni a keresztény misztériumot. E
hitvallás az egész Szentírás és az Egyház egész – hierarchikusan köréje
rendeződő – tanítása olvasásának szintézise és kulcsa.[386] – A szentségek is organikus valóságot alkotnak,
melyek mint újjáteremtő erők fakadnak Jézus Krisztus húsvéti
misztériumából, és „szerves egészet alkotnak, melyben minden
szentségnek megvan a maga életfontosságú saját helye”.[387] Ebben a szerves egészben az Eucharisztia
egyedülálló helyet foglal el, melyre az összes többi szentség irányul:
ő a „szentségek szentsége”.[388] – Az
erkölcsi üzenetben az istenszeretet és a felebaráti szeretet kettős
parancsa nem más, mint az értékek Jézus által meghatározott
hierarchiája: „e két parancstól függ az egész törvény és a próféták”
(Mt 22,40). Ha a Tízparancsolatot összefoglaló ketttős főparancsot, az
Isten és a felebarát iránti szeretetet az evangéliumi boldogságok
lelkületével élik, a keresztény élet Magna Chartáját jelenti, melyet
Jézus a hegyi beszédben hirdetett meg.[389]
– A Miatyánk, összefoglalva az Evangélium lényegét, átfogja és
hierarchikusan elrendezi a Szentírásban és a Egyház egész életében
található imádságos gazdagságot. Ez az imádság, melyet maga Jézus adott
tanítványainak, megmutatja a gyermeki bizalmat és a legmélyebb
vágyakat, melyekkel az ember Istenhez fordulhat.[390]
Az emberi személy számára jelentős üzenet
116. Isten Igéje a megtestesülésben
teljes egészében magára vette az emberi természetet, a bűnt kivéve. Íly
módon Jézus Krisztus, aki „a láthatatlan Isten képmása” (Kol 1,15), a
tökéletes ember is. Innen lehet megérteni, hogy „az ember misztériuma
egyedül Krisztus misztériumában talál igazi világosságot”.[391] A katekézis, amikor bemutatja a
keresztény üzenetet, nem csupán azt mutatja meg, hogy Isten van, s hogy
milyen az ő üdvözítő terve, hanem teljesen föltárja az embernek az
embert és a maga nagyszerű hivatását.[392]
A kinyilatkoztatás ugyanis „ nem szakad el az élettől és nem
helyezkedik szembe annak fő törekvéseivel, hanem az Evangélium fényével
teljes egészében megvilágítja az emberi lét végső értelmét, és serkent
vagy figyelmeztet”.[393] A keresztény
üzenet és az emberi tapasztalat kapcsolata nem pusztán módszertani
kérdés, hanem a katekézis céljából fakad, ami nem más, mint a Jézus
Krisztus személyével való kapcsolat. ő földi életében teljesen emberi
életet élt: „Emberi kézzel dolgozott, emberi értelemmel gondolkodott,
emberi akarattal cselekedett, emberi szívvel szeretett.”[394] Ezért „ Krisztus megteszi, hogy mindazt, amit
életében átélt, mi az életünkkel őbenne éljük, és ő a maga életével
mibennünk élje”.[395] A katekézis a
Mester és tanítvány emberi tapasztalata közti azonosságért dolgozik, és
megtanít úgy gondolkodni, mint ő, úgy cselekedni, mint ő, úgy szeretni,
mint ő.[396] Közösségben élni
Krisztussal és tapasztalni a kegyelem új életét.[397]
117. E kiemelkedően krisztológiai
indíték miatt a katekézisnek, amikor bemutatja a keresztény üzenetet,
„figyelmessé kell tennie az embereket a legalapvetőbb személyes és
közösségi tapasztalatokra. A belőle származó kérdéseket az Evangélium
fényénél kell tárgyalnia, mégpedig úgy, hogy a helyes irányban
próbálják megváltoztatni életük folyását.”[398]
Ebben az értelemben:- Az elő-katekumenátus vagy elő-katekézis sajátos
első evangelizációjában, evangélium hirdetésében mindig kapcsolódni
kell az emberi természethez, annak mély igényeihez, megmutatván, hogy
az Evangélium mennyire kielégíti az emberi szív vágyait.[399] – A bibliai katekézis segítséget ad az aktuális
emberi élet értelmezéséhez azoknak a tapasztalatoknak a fényében,
melyeket Izrael népe, Jézus Krisztus és az az egyházi közösség élt meg,
melyben a föltámadott Krisztus Lelke él és működik szüntelen.
- A hitvallás magyarázatában a katekézis megmutatja, hogy a hit nagy
témái (teremtés, eredeti bűn, Megtestesülés, Húsvét, pünkösd,
eszkatológia...) mennyire élet és világosság forrásai az ember számára.
– Az erkölcsi katekézis – amikor bemutatja , hogy milyen az
Evangéliumhoz méltó élet,[400] és
elősegíti az evangéliumi boldogságok Tízparancsolatot átható szellemét
– a boldogságokat meggyökerezteti az emberi szívben jelen lévő emberi
erényekben.[401] – A liturgikus
katekézisben állandóan hivatkozni kell a nagy emberi tapasztalatokra,
melyeket a zsidó és keresztény kultúrából kiindulva a liturgikus
cselekmények jelei és szimbólumai megjelenítenek.[402]
Módszertani elv az üzenet bemutatásához
118. A jelen fejezetben elmondott
szabályokat és kritériumokat „anyagának tárgyalásánál a katekézis
minden formájában alkalmazni kell: a biblikus, liturgikus katekézisben,
összefoglaló tanításokban, az emberi lét föltételeinek tárgyalásánál,
stb.”[403] E szabályokból és
kritériumokból természetesen nem lehet levezetni egy olyan rendet,
melyet az anyag tárgyalásakor követni kellene. Ugyanis „lehetséges,
hogy a katekézis mai körülményei és a pedagógiai módszerek azt
javallják, hogy a katekézis tanításának gazdag anyagát ne így, hanem
egy másik módon adjuk tovább”.[404] Ki
lehet indulni Istenből, és tőle eljutni Krisztushoz és viszont; de
ugyanígy ki lehet indulni az emberből és el lehet jutni Istenhez, és
megfordítva. Egy meghatározott sorrend alkalmazása az üzenet
továbbadásakor függ a körülményektől és a katekézist fogadó ember
hitének állapotától.
Meg kell találni az egyházi közösség körülményei és a katekézis
növendékei számára legalkalmasabb pedagógiai módszert. Ez késztet
azoknak az utaknak és módoknak megtalálására, melyek a legjobban
megfelelnek a konkrét helyzeteknek.
A püspökökre tartozik a pontosabb szabályok megfogalmazása és azok
alkalmazása kateketikai direktóriumok, kultúráknak és életkoroknak
megfelelő katekizmusok és más alkalmas eszközök segítségével.[405]
MÁSODIK FEJEZET
„Ez a mi hitünk, ez az Egyház hite” „Minden Írás, amit Isten
sugalmazott, jól használható a tanításra, érvelésre, feddésre és az
igaz életre való nevelésre, hogy Isten embere tökéletes és minden jóra
kész legyen” (2Tim 3,16-17). „Legyetek tehát állhatatosak, testvérek,
és ragaszkodjatok a hagyományokhoz, melyeket tőlünk élő szóban vagy
levélben kaptatok” (2Tesz 2,15).
119. A jelen fejezet a katekézis
tartalmát veszi szemügyre úgy, ahogy az Egyház a hit összefoglalásaiban
adja, melyeket hivatalosan dolgoz ki és tesz közzé katekizmusaiban.
Az Egyház kezdettől fogva élt a hit olyan megfogalmazásaival, melyek
röviden tartalmazzák annak lényegét, amit az Egyház hisz és él:
újszövetségi szövegek, hitvallások, liturgikus formulák, eucharisztikus
imák (szentmise kánonjai). Később jónak látszott fölkínálni a hit
bőségesebb magyarázatát rendszerbe foglalt szintézis formájában,
katekizmusokban, melyeket az utóbbi évszázadokban számos helyi Egyház
dolgozott ki. Két történelmi pillanatban, a trienti zsinat után és
napjainkban alkalmasnak látszott közzé tenni a hit rendszerezett
előadását egy egyetemes Katekizmusban úgy, hogy az hivatkozási pont
legyen az egész Egyház katekézise számára. Ez volt a szándéka II. János
Pál pápának, amikor a Katolikus Egyház Katekizmusát 1992. október 11-én
közzétette.
A jelen fejezet a katekizmusokat, az Egyház hivatalos eszközeit
kapcsolatba akarja hozni a kateketikai gyakorlattal.
Ezért először a Katolikus Egyház Katekizmusáról szólunk, s próbáljuk
tisztázni a szerepét, mely az Egyház katekézisének egészében megilleti.
Ezután elemezni fogjuk a helyi katekizmusok szükségességét, melyeknek
az a célja, hogy a hit tartalmát alkalmazzák a különböző helyzetekre és
kultúrákra, s teszünk néhány javaslatot a kidolgozásukra. Az Egyház –
szemlélve annak a hitnek gazdag tartalmát az eszközökben, melyeket a
püspökök adnak Isten népe kezébe, s melyek „szimfóniája”[406] kifejezi azt, amit az Egyház hisz, ünnepel és
él – kiáltva mondja: „Ez a mi hitünk, ez az Egyház hite”. A „Katolikus
Egyház Katekizmusa” és az „A Katekézis Általános Direktóriuma”
120. A Katolikus Egyház Katekizmusa és
A Katekézis Általános Direktóriuma két különböző és egymást kiegészítő
eszköz az Egyház kateketikai tevékenysége szolgálatában. – A Katolikus
Egyház Katekizmusa „a katolikus Egyháznak a Szentírás, az apostoli
hagyomány és az egyházi Tanítóhivatal által igazolt és megvilágított
hitének és tanításának bemutatása.”[407]
– A Katekézis Általános Direktóriuma „a Tanítóhivatalból, s főként a
II. Vatikáni Zsinat okmányaiból merített, lelkipásztori és teológiai
elvek közreadása, annak érdekében, hogy jobban lehessen szervezni és
végezni” az Egyház kateketikai tevékenységét.[408] E két eszköz a maga nemében és a maga sajátos
tekintélyével kölcsönösen kiegészíti egymást. – A Katolikus Egyház
Katekizmusa a Pápai Tanítóhivatal műve, mellyel az apostoli tekintély
alapján napjainkban kötelező jelleggel összegezi a katolikus hit
egészét, s főként a részegyházaknak fölajánlja hivatkozási pontként a
hit tartalmának hiteles előadásához.
- A Katekézis Általános Direktóriuma értéke annyi, amennyit a
Szentszék az ilyen eligazító segédeszközöknek rendes körülmények között
tulajdonít azzal, hogy jóváhagyja és megerősíti. Hivatalos segédeszköz
az evangéliumi üzenet átadásához és a kateketikai tevékenység egésze
számára.
E két eszköz egymást kiegészítő jellegét igazolja az a tény is, hogy
– miként az Előszóban mondtuk – ez a Direktórium nem szentel külön
fejezetet a hit tartalma bemutatásának, amint ez az 1971-es Direktórium
A keresztény örömhír főbb elemei c. fejezetében történt.[409] Emiatt az üzenet tartalma tekintetében e
Direktórium föltételezi a Katolikus Egyház Katekizmusát és ennek
konkrét alkalmazása módszertani segédeszköze kíván lenni. A Katolikus
Egyház Katekizmusának itt következő bemutatása nem azért készült, hogy
megismételje vagy igazolja a Tanítóhivatal e művét, hanem hogy
elősegítse jobb megértését és befogadását a kateketikai gyakorlatban.
A KATOLIKUS EGYHÁZ KATEKIZMUSA
A Katolikus Egyház Katekizmusának célja és természete
121. Maga a Katolikus Egyház
Katekizmusa Előszavában meghatározza a maga célját. „E Katekizmus célja
az, hogy a hit és erkölcs katolikus tanításának rendszerbe foglalt és
egységes előadását nyújtsa a II. Vatikáni Zsinat és az egész egyházi
hagyomány fényében. Fő forrásai a Szentírás, az egyházatyák, a liturgia
és az egyházi Tanítóhivatal.”[410] A
Katolikus Egyház Katekizmusával az egyházi Tanítóhivatal szolgálatot
akart nyújtani korunknak, elismerve a Katekizmusról, hogy:- „az egyházi
közösség hatékony és törvényes eszköze”.[411]
Erősíteni akarja az egység kötelékét azáltal, hogy Krisztus
tanítványaiban megkönnyíti „az apostoloktól kapott egyetlen hit
megvallását”;[412] – „a hit
tanításának erős szabálya”.[413] Mivel
minden megkeresztelt embernek joga van megtudni az Egyháztól, hogy mit
kapott és kiben hisz, a Katolikus Egyház Katekizmusa ezekre világos
választ ad. Éppen ezért olyan dokumentum, melyre a katekézisnek és az
Ige szolgálata egyéb formáinak hivatkoznia kell;
- „hivatkozási pont a különféle régiókban szerkesztendő
Katekizmusok, illetve kompendiumok számára”.[414]
A Katolikus Egyház Katekizmusa ugyanis „nem akarja helyettesíteni a
helyi Katekizmusokat”,[415] hanem
„bátorítani és segíteni akarja új helyi Katekizmusok elkészítését,
melyek figyelemmel vannak a különféle helyzetekre és kulturális
adottságokra, ugyanakkor gondosan őrzik a hit egységét és a katolikus
tanítás iránti hűséget”.[416] A
Tanítóhivatal jelen dokumentumának sajátossága, hogy egyetemes
érvénnyel rendszerbe foglalja a hitet. Ebben különbözik a Tanítóhivatal
egyéb dokumentumaitól, melyeknek nem célja az ilyen szintézis nyújtása.
Különbözik a helyi Katekizmusoktól is, melyek az egyházi közösségekben
Isten népe meghatározott része szolgálatára vannak szánva.
A Katolikus Egyház Katekizmusának beosztása
122. A Katolikus Egyház Katekizmusa a
keresztény élet négy alapvető dimenziója szerint van elrendezve:
hitvallás, liturgia, evangéliumi erkölcs és imádság. E négy dimenzió
egy és ugyanazon magból, a keresztény misztériumból fakad. E
misztérium:
- „a hit tárgya (első rész)
- ezt ünnepeljük és kapjuk a liturgikus cselekményekben (második
rész);
- jelen van, hogy Isten gyermekeit cselekvésükben megvilágítsa és
támogassa (harmadik rész);
- megalapozza imádságunkat, melynek kiváltságos formája a
»Miatyánk«, és tárgya kérő, dicsőítő és közbenjáró imádságainknak
(negyedik rész).”[417] E négyes
tagolás kibontja a hit lényeges szempontjait: – hinni a Teremtő
Istenben, a háromszemélyű egy Istenben és az ő üdvözítő tervében;- a
szentségi életben megszentelődni Tőle;- teljes szívből szeretni őt, a
felebarátot pedig úgy szeretni, mint önmagunkat; – az ő országának
eljövetelét és a vele szemtől szemben való találkozást várva
imádkozni.A Katolikus Egyház Katekizmusa így a hitt, ünnepelt, az
életben megtapasztalt és imádságból erősödő hitre hivatkozik, és
meghívást jelent egy átfogó, keresztény nevelés számára.
A Katolikus Egyház Katekizmusának beosztása rámutat a keresztény
élet mély egységére. Megmutatkozik benne a „lex orandi”, a „lex
credendi” és a „lex vivendi”. „A liturgia maga imádság; a hitvallás
megtalálta megfelelő helyét az istentisztelet ünneplésében. A kegyelem,
a szentségek gyümölcse a keresztény tevékenység mással nem
helyettesíthető föltétele éppúgy, mint ahogyan az Egyház liturgiájában
való részvétel megköveteli a hitet. Ha azonban a hit nem nyilvánul meg
cselekedetekben, halott, és nem teremhet gyümölcsöt az örök életre.”[418] A hit továbbadását támogató négy
pillér (hitvallás, szentségek, Tízparancsolat, Miatyánk)[419] körüli hagyományos tagolással a Katolikus
Egyház Katekizmusa hivatkozási alapszöveg a katekézis négy fő nevelési
feladatához[420] és a kidolgozandó
helyi Katekizmusok számára, bár nem követel egyiktől sem azonosulást. A
katekézis tartalmi elemeinek elrendezését a konkrét körülményekhez kell
igazítani, és nem határozható meg egy közös Katekizmus által az egész
Egyház számára.[421] A katolikus
tanításhoz való tökéletes hűség és bemutatásának gazdag sokfélesége
kompatibilis egymással.
A Katolikus Egyház Katekizmusának ihletője: a szentháromságos
krisztusközpontúság és az emberi személy nagyszerű hivatása
123. A Katolikus Egyház Katekizmusának
tulajdonképpeni alapja Jézus Krisztus, „az Út, az Igazság és az Élet”
(Jn 14,6).A teljesen Jézus Krisztusra épülő Katekizmus kétfelé irányul:
Isten és az emberi személy felé. – A Katolikus Egyház Katekizmusát
egészében is, részeiben is a háromságos egy Isten misztériuma és az ő
üdvözítő terve inspirálja és rendezi el hierarchikusan. A hitvallás, a
liturgia, az evangéliumi erkölcs és az imádság a Katolikus Egyház
Katekizmusában szentháromságos ihletettségű, és ez az egész mű
vezérfonala.[422] Ez a központi ihlető
elem az egész szövegnek mélyen vallásos jelleget ad. – Az emberi
személy misztériumát a Katolikus Egyház Katekizmusa sok helyen
bemutatja, főként ezekben a fejezetekben: „Az ember fogékony Istenre”,
„Az ember”, „Isten Fia emberré lett”, „Az ember hivatása: élet a
Szentlélekben”.[423] Ez a – Jézusnak,
a tökéletes embernek emberi természete fényénél szemlélt – tanítás
megmutatja azt a magasztos hivatást és eszményi tökéletességet, melyre
minden ember meghívást kapott. Valójában a Katolikus Egyház
Katekizmusának egész tanítása összefoglalható ebben a zsinati
gondolatban: „Krisztus (...) az Atya és az ő szeretete misztériumának
kinyilatkoztatásában teljesen föltárja az embert az embernek, és
megmutatja magasztos hivatását”.[424]
A Katolikus Egyház Katekizmusának irodalmi műfaja
124. Nagyon fontos föltárnunk a
Katolikus Egyház Katekizmusának irodalmi műfaját, hogy biztosítani
tudjuk számára azt a hatást, melyet az egyházi tekintély neki szán
korunk kateketikai tevékenységének gyakorlatában és megújításában. A fő
jellemzők, melyek meghatározzák a Katolikus Egyház Katekizmusának
irodalmi műfaját, a következők:- A Katolikus Egyház Katekizmusa
mindenekelőtt katekizmus; azaz az egyházi Tanítóhivatal hivatalos
szövege, mely tekintéllyel, pontos formulákkal rendszerbe gyűjti az
üdvösség azon alapvető eseményeit és igazságait, melyek kifejezik Isten
népe közös hitét és a katekézis számára nélkülözhetetlen hivatkozási
alapot jelentenek.
- A Katolikus Egyház Katekizmusa, éppen mert katekizmus, a
keresztény élet alapvető és általános elemeit gyűjti össze, és nem
foglalkozik olyan részletekbe menő értelmezésekkel, melyek nem egyebek,
mint egyéni hipotézisek vagy teológiai iskolák véleményei.[425] – A Katolikus Egyház Katekizmusa
egyetemes Katekizmus, azaz az egész Egyháznak szól és a hit korunknak
szóló szintézisét adja, magában foglalva a II. Vatikáni Zsinat
tanítását valamint korunk égető vallási és erkölcsi kérdéseit.
Mindazonáltal „kitűzött célja miatt e Katekizmus nem próbálja
megvalósítani az előadás és a kateketikai módszerek alkalmazásait,
melyeket azok kulturális, életkor- és lelki érettségbeli, társadalmi és
egyházi különbségei követelnek, akikhez a katekézis szól. E
nélkülözhetetlen alkalmazások a helyi katekizmusokra, s még inkább
azokra tartoznak, akik a Krisztus-hívőket oktatják.”[426]
A Katolikus Egyház Katekizmusa és a hitletétemény
125. A II. Vatikáni Zsinat azt a fő
célt tűzte maga elé, hogy jobban őrizze és mutassa be a keresztény
tanítás drága letéteményét, annak érdekében, hogy a Krisztus-hívők és
minden jóakaratú ember számára hozzáférhetőbbé tegye. E letétemény
tartalma Isten Egyházban őrzött Igéje. Az egyházi Tanítóhivatal, amikor
azt a feladatot kapta, hogy dolgozza ki a hit tanítása számára a
hivatkozási alapszöveget, ebből a drága letéteményből olyan új és régi
dolgokat válogatott, melyeket a cél eléréséhez a legmegfelelőbbnek
látott. A Katolikus Egyház Katekizmusa alapvető szolgálat: támogatja az
Evangélium hirdetését és a hit tanítását – melyek üzenetüket a
hagyomány és a Szentírás Egyházra bízott letéteményéből merítik –, hogy
teljes hitelességgel valósuljanak meg. A Katolikus Egyház Katekizmusa
nem egyetlen forrás a katekézis számára, hiszen mint a Tanítóhivatal
műve, nem áll Isten Igéje fölött, hanem neki szolgál.
Azonban az Ige értelmezésének nagyon fontos műve, mely arra
született, hogy az Evangéliumot a maga teljes igazságában és
tisztaságában hirdesse és adja tovább.
126. A Katolikus Egyház Katekizmusa és
a hitletétemény kapcsolatának fényénél kell tisztázni két, a katekézis
számára életfontosságú kérdést:
- a Szentírás és a Katolikus Egyház Katekizmusa – a katekézis
tartalma szempontjából két alapszöveg – kapcsolatát;
- az egyházatyák kateketikai hagyományának – beleértve tartalmi
gazdagságát és katekézis-értelmezését – és a Katolikus Egyház
Katekizmusának kapcsolatát.
A Szentírás, a Katolikus Egyház Katekizmusa és a katekézis
127. A II. Vatikáni Zsinat Dei Verbum
konstitúciója hangsúlyozta a Szentírás alapvető fontosságát az Egyház
életében. Úgy mutatta be a szent hagyománnyal együtt, „mint a hit
legfőbb szabályát”, ugyanis „változatlanul közvetíti magának Istennek
igéjét, és a próféták és apostolok szavaiban a Szentlélek hangját
szólaltatja meg”.[427] Ezért az Egyház
azt akarja, hogy a Szentírásnak kiemelkedő helye legyen az Ige egész
szolgálatában. Konkrétan a katekézisnek „hiteles bevezetésnek kell
lennie a »lectio divinába«, azaz a Szentírásnak az Egyházban lakó Lélek
szerinti olvasásába”.[428] „A
Hagyományról és a Szentírásról a katekézis forrásaként beszélni nemcsak
azt jelenti, hogy a katekézisben állandóan szentírási idézetek,
gondolatok hangozzanak és az evangéliumi szellem érvényesüljön, hanem
azt is, hogy annál gazdagabb és hatékonyabb lesz a katekézis, minél
inkább az Egyház lelkületével és értelmezésével olvassák az Igét.”[429] Ebben a hagyomány fényénél történő
szentírásolvasásban a Katolikus Egyház Katekizmusának jelentős szerepe
van.
128. A Szentírás és a Katolikus Egyház
Katekizmusa két hivatkozási pontot jelent az Egyház mai kateketikai
tevékenységének ihletésére:- A Szentírás ugyanis – „mint Istennek a
Szentlélek sugalmazására leírt szava”[430]
– és a Katolikus Egyház Katekizmusa – mint az Egyház élő hagyományának
kiemelkedő megnyilvánulása és a hit tanítása számára biztos szabály –
arra hivatott, hogy mindegyik a maga módján és a maga sajátos
tekintélyével tegye termékennyé a katekézist a mai Egyházban.
- A katekézis Isten szavának tartalmát kétféleképpen adja tovább,
mégpedig úgy, ahogyan az Egyház birtokolja, magáévá teszi és éli: mint
az üdvösség történetének elbeszélését, s mint a Hitvallás magyarázatát.
A Szentírásnak és a Katolikus Egyház Katekizmusának ihletnie kell mind
a biblikus, mind a tanító katekézist, melyek hordozzák Isten szavának e
tartalmát.
- A katekézis rendes folyamatában nagyon fontos, hogy a katekumenok
és a katekézis növendékei mind a Szentírást, mind a helyi Katekizmust
használni tudják. A katekézis végül is nem más, mint a hit e
dokumentumainak élő és hatékony átadása.
Az egyházatyák kateketikai hagyománya és a Katolikus Egyház
Katekizmusa
129. A hitletéteményben a Szentírással
együtt benne van az Egyház egész hagyománya. „Az egyházatyák mondásai
tanúskodnak e hagyomány éltető jelenlétéről, melynek gazdagsága átárad
a hívő és imádkozó Egyház gyakorlati életébe.”[431] E tanbeli és lelkipásztori gazdagsággal
kapcsolatban érdemes fölfigyelni néhány szempontra: – a döntő
fontosságra, melyet az Atyák a helyi egyházak alakulásában a
keresztségi katekumenátusnak tulajdonítanak. – a szakaszokra bontott
keresztény képzés kibontakozó és fokozatos felfogására.[432] Az Atyák a katekumenátus megszervezésében az
isteni pedagógiát követték. Katekumenátus folyamán a katekumen Izrael
népéhez hasonlóan utat tesz meg az ígéret földje felé: a keresztségben
eggyé válnak Krisztussal.[433] – a
katekézis tartalmának a fokozatok szerinti megszervezésére. A
patrisztikus katekézisben az üdvtörténet elbeszélése állt az első
helyen. A nagyböjt múlásával egymást követték a hitvallás és a Miatyánk
átadása, illetve ezek magyarázata az összes erkölcsi következményekkel
együtt. A beavató szentségek kiszolgáltatását követte a müsztagogikus
katekézis, a szentségek mélyebb megértése és ízlelése.
130. A Katolikus Egyház Katekizmusa
magában hordozza a katekézis számára a katekizmusok nagy hagyományát.[434] E hagyomány gazdagságából érdemes
néhány szempontot megemlítenünk: – a hit ismeret- vagy
igazság-természetét. A hit ugyanis nemcsak egy élményszerű csatlakozás
Istenhez, hanem az értelem és az akarat beleegyezése is a
kinyilatkoztatott igazságba. A katekizmusok állandóan figyelmeztetik az
Egyházat arra, hogy a hívőknek, még ha nagyon egyszerű formában is,
rendszerezett ismerettel kell rendelkezniük a hitről. – a minden
forrásából táplálkozó hitre nevelést, melynek dimenziói: a megvallott,
az ünnepelt, az életben megtapasztalt és az imádságból erősödő hit.
A patrisztikus hagyomány és a Katekizmusok gazdagsága mind beárad az
Egyház aktuális katekézisébe és gazdagítja azt, formailag és
tartalmilag egyaránt. A katekézist emlékeztetik hét alapelemére: az
üdvtörténet elbeszélésésének három szakaszára: Ószövetség, Jézus
Krisztus élete és az Egyház története; és az előadás négy pillérére: a
hitvallásra, a szentségekre, a Tízparancsolatra és a Miatyánkra. E hét
alapkőre, melyek mind a beavató katekézisnek, mind az állandó
keresztény érlelődésnek alapját képezik, különböző méretű és szerkezetű
épületeket lehet emelni, a kultúrák és a címzettek különbözőségei
szerint.
KATEKIZMUSOK A HELYI EGYHÁZAKBAN
A helyi katekizmusok és szükségességük[435]
131. A Katolikus Egyház Katekizmusa
minden hívőnek és minden embernek szól, aki meg akarja ismerni, hogy
mit hisz a katolikus Egyház,[436] s
egész különlegesen „arra van rendelve, hogy bátorítsa és segítse új
helyi Katekizmusok elkészítését, melyek figyelemmel vannak a különféle
helyzetekre és kulturális adottságokra, ugyanakkor gondosan őrzik a hit
egységét és a katolikus tanítás iránti hűséget.”[437] A megyéspüspökök vagy Püspöki Konferenciák
által kidolgozott vagy jóváhagyott helyi katekizmusok ugyanis[438] nagyon értékes eszközök a
katekézis számára, „mely arra hivatott, hogy a kultúra és a kultúrák
mélyéig vigye el az Evangélium erejét”.[439]
Ezért II. János Pál pápa sürgető bátorítással fordult az egész világ
Püspöki Konferenciáihoz, hogy türelemmel, de erős elhatározással
fogjanak hozzá a Szentszék szándéka szerinti katekizmusok készítéséhez,
melyek – hűségesen a kinyilatkoztatás lényegi tartalmához és
módszertanilag igazodva a mai követelményekhez – képesek az új idők
keresztény nemzedékeit erős hitre nevelni.[440]
Az Egyház a helyi katekizmusokkal aktualizálja az „isteni pedagógiát”,[441] melyet Isten alkalmazott a
kinyilatkoztatásban, amikor gondviselő jóságával a természetünknek
megfelelő módon szólt hozzánk.[442] A
helyi katekizmusokban az Egyház az evangéliumot úgy közli az emberrel,
hogy ő valóban az üdvösség örömhíreként fogadhassa. A helyi
katekizmusok így tapintható megnyilvánulásai lesznek Isten „csodálatos
lehajlásának”[443] és az ő világ
iránti kimondhatatlan szeretetének.[444]
A helyi katekizmus irodalmi műfaja
132. Három fő vonás jellemez minden
olyan Katekizmust, melyet egy helyi egyház a sajátjának tekint:
hivatalos jellege, a bemutatott hit alapvető és rendszerbe foglalt
szintézise, és hogy a Szentírással együtt a katekézis alapszövegéül
adják. – A helyi katekizmus ugyanis az Egyház hivatalos szövege.
Bizonyos módon láthatóvá teszi a „hitvallás átadását” és a „Miatyánk
átadását” a katekumenok és a keresztelendők számára. Ezért a hagyomány
aktusa.
A helyi katekizmus hivatalos jellege minőségi különbséget jelent a
katekézisben használt egyéb segédeszközökkel szemben (didaktikai
szövegek, nem hivatalos katekizmusok, katekéta kézikönyvek ...).
- Minden katekizmus összegező alapszöveg, melyben rendszerbe
foglaltan és „az igazságok hierarchiájának” megfelelően jelennek meg a
keresztény misztérium eseményei és alapvető igazságai.
- A helyi katekizmus „a keresztény hagyomány és kinyilatkoztatás
dokumentumainak”[445] „rendszerbe
foglalt” összegezését nyújtja a „nyelvek” változatosságával, melyeken
Isten Igéje kifejezi magát.A helyi katekizmus végül a katekézist ihlető
alapszöveg. A Szentírás és a Katekizmus az a két alapvető tanítást
tartalmazó dokumentum, melyeknek a katekézis végzése során mindig
kézben kell lenniük. Bár mindkettő elsőrangú eszköz, mégsem az
egyetlenek: szükség van ugyanis más, közvetlenebb segédeszközökre is.[446] Ezért jogos a kérdés, hogy egy
hivatalos katekizmusnak kell-e tartalmaznia pedagógiai elemeket, vagy
ellenkezőleg, arra kell szorítkoznia, hogy a forrásokat megjelölve
tanbeli szintézis legyen.Mindenesetre, mivel a Katekizmus kateketikai
eszköz, a közlés eszköze, ezért mindig pedagógiai ihletettsége van, s
korlátain belül mindig tükröznie kell az isteni pedagógiát.A tisztán
módszertani kérdések rendesen inkább a többi segédeszközökhöz
tartoznak.
Az alkalmazás szempontjai a helyi katekizmusban[447]
133. A Katolikus Egyház Katekizmusa
megjelöli azokat a szempontokat, melyeket figyelembe kell venni a hit
rendszerbe foglalt szintézisének megfogalmazásakor illetve
alkalmazásakor, amit minden helyi katekizmusnak nyújtania kell. A hit e
szintézisének alkalmazkodnia kell a követelményekhez, melyeket „azok
különböző kultúrája, életkora, lelki élete, társadalmi és egyházi
helyzete támaszt, akikhez a katekézis szól”.[448]
A II. Vatikáni Zsinat is nyomatékosan hangsúlyozza az evangéliumi
üzenet alkalmazásának szükségességét: „az igehirdetés ezen
alkalmazásának minden evangelizáció törvényének kell maradnia”.[449] Éppen ezért
- A helyi katekizmusnak a hit összefoglalását azzal a konkrét
kultúrával összefüggésben kell bemutatnia, melyben a katekumenok és a
katekézis növendékei élnek. Ezért vegye föl mindazokat „a sajátos
elemeket, amelyekkel a keresztény életet, a liturgiát és
gondolkodásmódjukat ki tudják fejezni”,[450]
s melyek saját kulturális hagyományukból fakadnak, és a helyi egyház
munkájának és inkulturációjának gyümölcsei.
- Az „üzenethez és az emberi személyhez hűséges”[451] helyi katekizmus a keresztény misztériumot
jelentőségteljesen, a konkrét címzett életkorának gondolkodását és
pszichológiáját figyelembe véve – s ebből következően világosan
támaszkodva életének alapvető tapasztalataira – adja elő.[452]
- Külön figyelembe kell venni a vallásosság konkrét formáit az adott
társadalomban. Más dolog egy vallásilag közömbös, és ismét más egy
mélyen vallásos közeg számára katekizmust írni.[453] Minden Katekizmusban igen nagy gonddal kell
kezelni a „hit-tudomány” kapcsolatát.
- A katekizmus készítésekor jelentős tényező a szociális kérdés,
legalábbis annak legmélyebb (gazdasági, politikai, családi) összetevői.
Az Egyház szociális tanítását követve a katekizmus tud olyan
támpontokat, indítékokat, cselekvési irányokat mutatni, melyek
megvilágítják a keresztények jelenlétét e problémák közepette.[454]
- Végül mindenekelőtt a konkrét egyházi helyzetet kell figyelembe
venni, melyben a részegyház él. Nyilvánvalóan nem a mulandó dolgokat,
melyekkel a Tanítóhivatal más dokumentumai foglalkoznak, hanem a
maradandó állapotttal, mely sajátosan hangsúlyozott evangelizációt
igényel.[455]
A helyi egyházak kreativitása a helyi katekizmus kidolgozásában
134. A helyi egyházaknak, hogy az
evangéliumi üzenetet a katekizmusokkal megfelelően tudják közvetíteni a
különböző életkoroknak, helyzeteknek és kultúráknak, biztoskezű és
érett kreativitásra van szükségük. A helyi egyházaknak az Egyházra
bízott hitletéteményből a belső Mester, a Szentlélek vezetésével ki
kell választaniuk, meg kell szerkeszteniük és meg kell fogalmazniuk
mindazokat az elemeket, melyekkel egy adott helyzetben teljes épségében
át tudják adni az evangéliumot.
E nehéz feladathoz a katolikus Egyház Katekizmusa a hit egységét
biztosító „hivatkozási pont”. A jelen Direktórium azokat az alapvető
támpontokat kínálja föl, melyekhez igazodni kell a keresztény üzenet
bemutatásakor.
135. A helyi katekizmusok
kidolgozásánál hasznos szemmel tartani a következőket:
- Mindenekelőtt arra kell törekedni, hogy valóban alkalmazott és
„inkulturált” katekizmusok készüljenek. Ezért jó különbséget tenni a
katekizmus között, mely az üzenetet alkalmazza a különböző életkorokra,
körülményekre és kultúrákra, és az olyan segédeszköz között, mely a
Katolikus Egyház Katekizmusának összefoglalása és bevezet annak
tanulmányozásába. Ez két különböző dolog.[456]
- A helyi katekizmusok lehetnek egyházmegyeiek, regionálisak vagy
nemzetiek.[457] Ami a tartalom
szerkesztését illeti, az egyes Püspöki Konferenciák különböző beosztású
és szerkeztű katekizmusokat adnak ki. Mint már mondtuk, a Katolikus
Egyház Katekizmusa a tanítás szempontjából alapszöveg, de nem akar
ráerőltetni az egész Egyházra egy meghatározott katekizmus-formát. Így
vannak szentháromságos szerkezetű katekizmusok, másokat az üdvtörténet
szakaszai, ismét másokat a jelentős bibliai és teológiai témák
(szövetség, Isten országa stb.), ismét másokat a hit dimenziója szerint
vagy a liturgikus évet követve szerkesztenek.
- Ami az evangéliumi üzenet megfogalmazási módját illeti, egy
katekizmus kreativitása a tartalom megformulázására is vonatkozik.[458] Természetesen a katekizmusnak
hűségesnek kell maradnia a hitletéteményhez a keresztény tanítás
lényegének kifejezésében. „A részegyházak egybeolvadnak nemcsak
személyekkel, hanem azok minden törekvésével, értékeivel és
korlátaival, imádság-, szeretet-módjával, élet- és világszemléletével,
melyek együtt meghatároznak egy emberi környezetet. A részegyház
feladata, hogy az evangéliumi üzenet lényegét alkalmazza a helyi
körülményekre, anélkül, hogy az alapvető igazságokon a legkisebb
változtatást ejtené, megértve ezeknek az embereknek a nyelvét, és
ugyanezen a nyelven hirdetve az evangéliumot.”[459] E kényes feladat megoldásánál az alapelvet a
II. Vatikáni Zsinat fogalmazza meg: „Keresni kell a módját, hogy az
eddiginél alkalmasabban lehessen közölni a tanítást korunk embereivel,
mert más a hitletétemény, az igazság, és más az előterjesztés módja, de
a tartalom és az értelem ugyanaz”.[460]
A Katolikus Egyház Katekizmusa és a helyi katekizmusok: a hit
szimfóniája
136. A Katolikus Egyház Katekizmusa és
a helyi katekizmusok, természetesen mindegyik a maga sajátosságaival,
egységet alkotnak. „Az apostoli hit egységének”,[461] ugyanakkor e hit változatos megfogalmazásának
konkrét kifejezői. A Katolikus Egyház Katekizmusa és a helyi
katekizmusok harmóniája a hit szimfóniáját szólaltatja meg: elsősorban
magának a – katolikus Egyház egész Püspöki Kollégiumának
együttműködésével kidolgozott – Katolikus Egyház Katekizmusának belső
szimfóniáját; és egy másik szimfóniát, mely ebből fakad és a helyi
katekizmusokban hangzik föl. E „szimfóniának”, „az egyetemes Egyház
kórusának”,[462] mely a Katolikus
Egyház Katekizmusához hűséges helyi katekizmusokban szólal meg, nagy
teológiai jelentősége van: – Elsősorban az Egyház katolicitását mutatja
meg. A népek kulturális gazdagsága beépül az Egyház egyetlen hitének
kifejezésébe. – A Katolikus Egyház Katekizmusa és a helyi katekizmusok
megmutatják az egyházi kommuniót is, melynek látható kötelékei közül az
egyik az „egy hit megvallása”.[463] A
részegyházak, „melyekben Krisztus egy és egyetlen Egyháza létezik”,[464] az egésszel, az egyetemes
Egyházzal „sajátos, bensőséges kapcsolatban” vannak.[465] A Katolikus Egyház Katekizmusa és a helyi
katekizmusok közötti egység e kommuniót teszi láthatóvá. – Ugyanakkor a
Katolikus Egyház Katekizmusa és a helyi katekizmusok nyilvánvalóvá
teszik a püspöki kollegialitást. A püspökök ugyanis, mindegyik a maga
egyházmegyéjében és együtt, mint kollégium, közösségben Péter utódával,
a katekézis fő felelősei az Egyházban.[466]
A Katolikus Egyház Katekizmusa és a helyi katekizmusok egységükkel és
változatosságukkal arra hivatottak, hogy az Egyház katekézisének
megújító kovásza legyenek. Amikor az Egyház, Krisztus tanítványainak
egész közössége katolikus és egyetemes szemmel szemléli őket, valóban
elmondhatja: „Ez a mi hitünk, ez az Egyház hite”.
HARMADIK RÉSZ
A HIT PEDAGÓGIÁJAA
„Én tanítottam meg járni Efraimot, a kezét fogtam... Puha
kötelékekkel vonzottam őket, a szeretet kötelékeivel; olyan voltam
hozzájuk, mint aki arcához emeli a csecsemőt; lehajoltam hozzá, hogy
enni adjak neki. „ (Oz 11,3-4) „Amikor egyedül maradt, tanítványai a
tizenkettővel együtt megkérdezték, mi a példabeszédek értelme. Ezt
felelte nekik: »Titeket beavattalak az Isten országa titkaiba.«”.
„Mikor tanítványaival magukra maradtak, mindent megmagyarázott nekik.”
(Mk 4,11.34) „Egy a ti Mesteretek, a Krisztus” (Mt 23,10)
137. Jézus gondosan fölkészítette
tanítványait, mielőtt misszióba küldte őket. Úgy állt előttük, mint az
egyetlen Mester, s ugyanakkor türelmes és hűséges barát,[467] egész életével tanította,[468] megfelelő kérdésekkel támogatva őket, mélyebb
magyarázatokat adott nekik, mint a sokaságnak,[469] bevezette őket az imádságba,[470] elküldte őket missziós gyakorlatra,[471] megígérte, majd elküldte nekik
Atyja Lelkét, hogy bevezesse őket a teljes igazságba,[472] és támogatta őket az elkerülhetetlen, nehéz
helyzetekben.[473] Jézus Krisztus, a
Mester, „aki kinyilatkoztatja nekünk Istent, de az embert is;
megszentel és vezet; él, beszél, buzdít, sürget, javít, megítél és
megbocsát; naponként velünk járja a történelem útjait; Mesterként jött
el és dicsőségben fog eljönni újra.”[474]
Jézusban, az Úrban és Mesterben találja meg az Egyház a kegyelmet az
állandó ihletést és a követendő modellt a hit minden közléséhez.
E rész tartalma és célja
138. Jézusnak, a Mesternek iskolájában
a katekéta mint felelős személy, tevékenységét Isten kegyelmének
titokzatos tevékenységével együtt folytatja. Ezért a katekézis „a hit
egyedülálló pedagógiájának”[475]
gyakorlása. Az evangélium átadása az Egyház által elsősorban és mindig
a Szentlélek műve, s tanúja és legfőbb szabálya a kinyilatkoztatás
(első fejezet). A Szentlélek azonban személyeket használ eszközül, akik
elfogadják az evangélium hirdetésének misszióját, s akiknek szaktudása
és emberi tapasztalata beépül a hit pedagógiájába. Ebből fakad az a
kérdésköteg, melyet hosszasan tárgyalnak a katekézis történetében,
tudniillik a katekézis végzésére, forrásaira, módszereire, címzettjeire
és az inkulturáció folyamatára irányuló kérdések.
A második fejezet nem kívánja kimerítően tárgyalni e kérdéseket,
hanem csak azokat emeli ki, melyek ma különösen fontosak az egész
Egyház számára. A részproblémák boncolgatása a részegyházak különböző
direktóriumaira és egyéb segédeszközeire vár.
ELSő FEJEZET
Isten pedagógiája,
a hit pedagógiájának forrása és modellje[476]
Isten pedagógiája
139. „Isten úgy bánik veletek, mint
fiaival. Hol van olyan fiú, akit apja nem fenyít?”(Zsid 12,7) A személy
üdvössége, ami a kinyilatkoztatás célja, a történelemben mindig úgy
mutatkozik, mint „Isten [egyedülálló és hatékony] pedagógiájának”
gyümölcse. Az emberi szokások analógiájára és az adott kor kultúrájának
megfelelően Istent a Szentírásban úgy látják, mint irgalmas Atyát,
tanítómestert, bölcset,[477] aki az
embert – egy-egy személyt és a közösséget – aktuális állapotában veszi,
megszabadítja rossz kötelékeitől, a szeretet kötelékével magához vonja
és fokozatosan és türelmesen növeli az érett fiúságra, amikor szabadon
és hűségesen engedelmeskedik az ő szavának. Ennek érdekében Isten a
különböző életkorokhoz és életkörülményekhez alkalmazkodva mint
leleményes és gondos nevelő népének életkörülményeit a bölcsesség
iskolájává alakítja.[478] A tanítás és
katekézis szavait bízza népére, melyeket nemzedékről nemzedékre tovább
kell adni,[479] a jutalommal és a
büntetéssel figyelmeztet, s még a próbatéteket és szenvedéseket is a
nevelés eszközévé teszi.[480] Egy
személyt eljuttatni az Istennel való találkozásra, ami a katekéta
feladata, számára annyit jelent, mint középpontba állítani és magáévá
tenni a kapcsolatot, melyben Isten van a személlyel és vezetni engedi
magát Istentől.
Krisztus pedagógiája
140. Amikor eljött az idők teljessége,
Isten elküldte az emberiséghez az ő Fiát, Jézus Krisztust, aki elhozta
a világba az üdvösség nagy ajándékát. Beteljesítette megváltó
küldetését úgy, hogy folytatta „Isten pedagógiáját”, azzal a
tökéletességgel és hatékonysággal, mely személyének újdonságából
fakadt. Szavaiból, tetteiből, csodajeleiből rövid, de intenzív életéből
a tanítványok közvetlen tapasztalatot nyertek „Jézus pedagógiájáról,”
amit később az Evangéliumokban rögzítettek: a másik ember, különösen a
szegény, a kicsi, a bűnös mint Istentől szeretett és keresett személy
elfogadása; Isten országának mint az igazság és az Atya vigasztalása
örömhírének nyílt hirdetése; a tapintatos és erős szeretet stílusa,
mely megszabadít a rossztól, s támogatja az életet; sürgető meghívás
olyan magatartásra, mely az Istenbe vetett hitből, az ország reményéből
és a felebarát szeretetéből fakad; a személyek közötti érintkezés
minden eszközének – szó, hallgatás, metafora, kép, példa, különböző
jelek – használata, miként a prófétáknál. Amikor Krisztus a
tanítványait fenntartások nélküli teljes odaadásra hívja,[481] úgy adja át nekik hitre nevelését, mint az
ügyében és a sorsában való teljes részesedést.
Az Egyház pedagógiája
141. Az Egyház, mely „Krisztusban
mintegy szentség”,[482] küldetését
kezdettől fogva úgy élte meg, mint az Atya és a Fiú pedagógiájának
látható és jelenlévő folytatását. „Mivel anyánk, nevelője is a
hitünknek.”[483] Ezekből következően a
keresztény közösség önmagában egy élő katekézis. Puszta létével hirdet,
ünnepel és cselekszik, és a katekézisnek mindig eleven és
nélkülözhetetlen helye marad. A századok során az Egyház a hit
pedagógiájának páratlan kincstárát halmozta föl: mindenekelőtt a
katekéták és a szentek tanúságát. A vallási ismeretközlés különböző
utait és formáit, mint például a katekumenátus, a katekizmusok, a
keresztény élet útjai; a katekézis tananyagának, a hit kultúrájának, a
katekézis intézményeinek és szolgálatainak drága örökségét. Mindezek
együtt alkotják a katekézis történetét, s joggal részei a közösség
emlékezetének és kateketikai gyakorlatának.
Az isteni pedagógia: a Szentlélek tevékenysége minden keresztényben
142. „Boldog ember, akit te tanítasz,
Uram, és a te törvényedre tanítod őt” (Zsolt 94,12). Isten Egyházban
hallott szavának iskolájában a tanítvány a Szentlélek kegyelméből, mint
Mestere, növekszik „bölcsességben, korban és kedvességben Isten és az
emberek előtt” (Lk 2,52), és segítséget kap a katekézistől, más
tudományokból és a tapasztalatból, hogy kibontakoztassa magában a
kapott „isteni nevelést”.[484] Ily
módon a Krisztus-hívők, akik egyre inkább megismerik az üdvösség
misztériumát, tanulják imádni az Atya Istent, és „az igazságot teszik a
szeretetben”, arra törekszenek, hogy növekedjenek „minden által
őfeléje, aki a Fő, Krisztus” (Ef 4,15).Mondhatjuk, hogy Isten
pedagógiája beteljesedik, amikor a tanítvány eléri „az érett férfikort,
Krisztus nagykorúságának mértéke szerint” (Ef 4,13). Ezért nem lehet
egy másik ember hitének pedagógusa és mestere az, aki nem meggyőződéses
és hűséges tanítványa Krisztusnak az ő Egyházában.
Az isteni pedagógia és a katekézis
143. A katekézis, amennyiben az isteni
kinyilatkoztatás közlése, teljesen követi Isten pedagógiáját, ahogyan
az Krisztusban és az Egyházban látható, átveszi alapvonásait és a
Szentlélek vezetésével bölcsen szintézist alkot, így segítvén elő a hit
igaz megtapasztalását, a gyermeki találkozást Istennel. Ezért a
katekézis
- olyan pedagógia, mely átszövi és szolgálja az Isten és a személy
közötti „üdvösség-dialógust”, azáltal hogy világossá teszi ezen
üdvösség egyetemes rendeltetését; Istenre vonatkozóan hangsúlyozza a
szeretetből fakadó, ingyenes, a szabadságot tiszteletben tartó isteni
kezdeményezést; az emberre vonatkozóan megmutatja a kapott ajándék
értékét, és annak szükségességét, hogy állandóan növekednie kell benne;[485] – elfogadja a kibontakozás elvét a
kinyilatkoztatásban, Isten Igéjének titokzatos és transzcendens
természetét, s annak alkalmazkodását a különböző személyekhez és
kultúrákhoz;- elismeri Jézus Krisztusnak, Isten emberré lett Igéjének
központi szerepét, aki a katekézist „a megtestesülés pedagógiájává”
teszi, ezért az Evangéliumot mindig az élet javára és a személyek
életében kell továbbadni;- értékeli a hit közösségi megtapasztalását,
ami az Egyháznak, Isten népének sajátja;
- a „személy közötti” kapcsolatra támaszkodik, és magáévá teszi a
dialógus folyamatát;
- a jelek pedagógiája, melyben a tettek és szavak, a tanítás és a
tapasztalat összekapcsolódik;[486] –
mivel a kinyilatkoztatás végső indoka Isten szeretete, a katekézis a
kimeríthetetlen isteni szeretetből, ami a Szentlélek, veszi igazságának
erejét és az állandó kötelezettséget a tanúságtételre.[487] A katekézis így – mint folyamat, út vagy ösvény
– Krisztus evangéliumi követésévé válik a Szentlélekben az Atya felé,
hogy elérje a hit érettségét „Krisztus ajándékozásának mértéke” (Ef
4,7) s kinek-kinek lehetőségei és szükségletei szerint.
A hit egyedülálló pedagógiája
[488]
144. A katekézis, mely tehát az
aktuális hit pedagógiája, feladatai megoldása közben nem hagyatkozhat
„ideológiai” tanításokra vagy pusztán emberi érdeklődésre,[489] és nem keveri össze Isten üdvözítő
tevékenységét, mely tisztán kegyelem, az ember pedagógiai
tevékenységével, de nem is állítja ezeket szembe és nem szakítja el
őket egymástól. Ihletője és szabálya a dialógus, melyet Isten
szeretettel folytat minden személlyel; e dialógus állandó „visszhangja”
azáltal, hogy állandóan keresi a dialógust az emberekkel az Egyház
Tanítóhivatala által nyújtott alapelvek szerint.[490] Módszertani döntéseinél a következő jól
meghatározott célkitűzések játszanak szerepet:- előmozdítani egy
kibontakozó és egységes szintézist az ember teljes Istenhez kötődése
(fides qua) és a keresztény üzenet tartalma (fides quae) között; –
kidolgozni a hit minden szempontját, ami által a hit ismertté,
ünnepeltté, megéltté és imádkozottá válik;[491]
– buzdítani az embert, hogy hagyatkozzon rá „teljes szabadsággal
Istenre”:[492] értelmével, akaratával,
szívével, emlékezetével; – segíteni az embert, hogy azt a hivatást
válassza, melyre az Úr hívja. A katekézis így egyszerre kezdeményez,
nevel és tanít.
Hűség Istenhez és hűség a személyhez
145. Jézus Krisztus Isten élő és
tökéletes kapcsolata az emberrel, s az ember élő és tökéletes
kapcsolata Istennel. Tőle kapja a hit pedagógiája „a törvényt, mely
alapvető az Egyház egész élete számára”, s mely a katekézis
alaptörvénye is: „a hűséget Isten és az emberek iránt a szeretetben”.[493] Ezért az a katekézis igazi, mely
segíti az egész képzési folyamatban fölfogni Isten tevékenységét,
elősegítve az odahallgatás, a hálaadás és az imádság légkörét.[494] Célja ugyanakkor az ember szabad
válasza is, amit a katekézis növendékeinek aktív részvételével
törekszik elérni.
Isten „lehajlása”,[495] iskola az
emberek számára
146. Isten, mivel barátaiként akar az
emberekkel beszélni,[496] a maga
pedagógiáját egész különlegesen azzal mutatja meg, hogy beszédét
gondosan alkalmazza a mi földi állapotunkhoz.[497] Ez a katekézis számára azt a soha le nem
zárható feladatot jelenti, hogy meg kell találnia az alkalmas nyelvet
Isten szavának – s ami annak kibontása, az Egyház hitvallásának –
közlésére a hallgatók változatos körülményei közepette,[498] azzal a bizonyossággal, hogy Isten kegyelmével
ezt meg is tudja tenni, s hogy a Szentlélek megörvendezteti azzal, hogy
meg is teszi.
Ezért a katekézis számára azok a megfelelő pedagógiai mozzanatok,
melyek lehetővé teszik, hogy Isten szavának teljességét eljuttassa az
emberek szívébe.[499]
Nevelve evangelizálni és evangelizálva nevelni [500]
147. A katekéta, mindig a hit
pedagógiájából merítve ihletet, szolgálatát mint egyedülálló nevelői
folyamatot alakítja ki, melyben egyrészt segíti a személyt, hogy meg
tudjon nyílni a vallásos életre, másrészt úgy közli vele az
evangéliumot, hogy az beléhatoljon és átformálja gondolkodását,
lelkiismeretét, szabadságát, tetteit, hogy Jézus Krisztus példája
szerint a léte önátadássá váljék.
Ennek érdekében a katekéta ismeri és fölhasználja a keresztény módon
értelmezett nevelés tudományainak segítségét.
MÁSODIK FEJEZET
Módszertani elemek
A katekézis különböző módszerei [501]
148. A hit továbbadásában az Egyháznak
nincs saját módszere, sem egyetlen módszere, hanem Isten pedagógiájának
fényénél vizsgálja az idők jeleit, és a lélek szabadságával használja
„mindazt, ami igaz, nemes, igazságos, tiszta, szeretetreméltó,
tisztességes és dicséretes” (Fil 4,8), tehát mindazokat az elemeket,
melyek nem ellenkeznek az evangéliummal, és annak szolgálatába állítja
őket. Ennek csodálatos bizonyítéka az Egyház történelmében az, hogy az
Ige szolgálatának oly sok karizmája módszertanilag különböző utakon
nyilvánult meg. „A követett módszerek változatossága az életnek és a
bőségnek a jele”, ugyanakkor a címzettek iránti tisztelet bizonysága. E
változatosságot igényli „a növendékek életkora, szellemi fejlettsége,
egyházi és lelki érettsége és egyéb sajátos körülményei”.[502] A kateketikai módszertan egyetlen célja a hitre
nevelés, mely fölhasználja a pedagógiai tudományok és a kommunikáció
eredményeit, és figyelembe veszi a kateketika mai vívmányait.
A tartalom és módszer kapcsolata a katekézisben [503]
149. A „hűség Istenhez és hűség az
emberhez” alapelv segít elkerülni a módszer és a tartalom
szembeállítását, mesterséges elkülönítését vagy egymás iránti
közömbösségét, mert ez az elv állítja szükséges kapcsolatukat és
egymásrahatásukat. A katekéta egyrészt tudja, hogy a módszer a
kinyilatkoztatás és a megtérés szolgálatában áll,[504] ezért nélkülözhetetlen. Másrészt azt is tudja,
hogy a katekézis tartalma nem közömbös a módszerre nézve, hanem olyan
átadási folyamatot követel, mely megfelel az üzenetnek, forrásainak és
nyelvezetének, az egyházi közösség körülményeinek és az egyes hívők
állapotának, akikhez a katekézis szól. A hagyományban és a mai
kateketikában mutatkozó jelentőségük miatt említésre méltó: a biblikus
módszer,[505] a „dokumentáló
pedagógia, „ különös tekintettel a hitvallásra, amennyiben „a katekézis
a hit dokumentumainak átadása”,[506] a
liturgikus és egyházi jelek módszere, a tömegtájékoztató eszközök
sajátos módszere.
A jó kateketikai módszer biztosítja a tartalom iránti hűséget.
Induktív és deduktív módszer [507]
150. A hit közlése a katekézisben
kegyelmi esemény, mely találkozást hoz létre Isten szava és az emberi
tapasztalat között, látható jelekkel fejeződik ki, s végül megnyílik a
misztérium felé. Általunk nem mindig ismert, különböző módokon
történhet.
A katekézis történetét látva ma általában induktív (rávezető) és
deduktív (levezető) útról beszélnek. Az induktív módszer abban áll,
hogy tényeket mutat be (bibliai, liturgikus, az Egyház életében és a
mindennapi életben előforduló esményeket), azzal a céllal, hogy
föltárja azok jelentését az isteni kinyilatkoztatásban. E módszernek
nagy előnye, hogy hasonlít a kinyilatkoztatás lefolyásához; megfelel az
emberi szellem mély törekvésének, tudniillik hogy a látható dolgokon
keresztül eljusson az érthető dolgok megismerésére; és hasonlít a
hitbeli – jeleken át történő – megismerés sajátosságaihoz.
Az induktív módszer nem zárja ki, sőt igényli a deduktív módszert,
mely a tényeket okaikból kiindulva írja le és magyarázza. A deduktív
szintézis azonban csak akkor teljes értékű, ha az induktív folyamat
kiegészíti.
151. Más a szó értelme, amikor
„operatív” utakról van szó: az egyiket „kérügmatikusnak” (vagy
lehajlónak) is nevezik, amikor az üzenet hirdetésének abból a
formájából indulnak ki, mely a hit fő dokumentumaiban (Szentírás,
liturgia, tanítás) található, és ebből vonja le az életre vonatkozó
következtetéseket; a másikat „egzisztenciálisnak” (fölszállónak)
mondják, amikor emberi problémákból és helyzetekből indulnak ki, s
azokat Isten Igéjének fényével világítják meg. Önmagában bármelyik
helyes lehet, ha tiszteletben tartják a fontos elemeket: a kegyelem
misztériumát és az emberi értelmet, a hit megértését és az értelmes
gondolkodást.
Emberi tapasztalat a katekézisben [508]
152. A tapasztalatnak, melyet állandóan
és értékének megfelelően becsülni kell, különböző feladatai vannak a
katekézisben.
a) Az emberben érdeklődést, kérdéseket, reményt és félelmet,
gondolkodást és ítéleteket serkent, melyek eredményeként fölébred a
vágy a lét alakítására. A katekézis feladata, hogy az embereket
figyelmessé tegye legfontosabb tapasztalataikra, segítse őket fölébredt
kérdéseik és igényeik evangéliumi megítélésében, és nevelje őket új
életfölfogásra. A személy így lesz képes arra, hogy tevékenyen és
felelősséggel viselkedjék Isten ajándékával kapcsolatban.
b) A tapasztalat segít megérteni a keresztény üzenetet. Jézus is így
járt el, amikor fölhasználta az emberi tapasztalatokat és helyzeteket
az eszkatologikus és transzcendens valóságok és a velük kapcsolatos
viselkedési formák bemutatására. Ebből a szempontból a tapasztalat
nélkülözhetetlen eszköz a kinyilatkoztatás tárgyi tartalmát jelentő
igazságok fölfedezésére és elsajátítására.
c) E feladatok jelzik, hogy a hívő tapasztalat bizonyos módon az
üdvösség megnyilvánulásának és megvalósulásának környezetévé válik,
ahol Isten a megtestesülés pedagógiáját követve kegyelmével eléri az
embert és üdvözíti. A katekétának segítenie kell az embert abban, hogy
a tulajdon életét ebből a szemszögből nézze, hogy fölfoghassa a
Szentlélek hívását a megtérésre, az elkötelezettségre, a reményre, és
így egyre inkább fölfedezze Isten tervét a maga életében.
153. A kateketikai pedagógia állandó
feladata, hogy a hittel világítsa meg és értelmezze a tapasztalatot. E
feladatnak vannak nehézségei, de nem kerülheti ki azokat, nehogy az
igazsággal szembeni mesterséges szembenállások vagy integrista
értelmezések csapdájába essék.
A feladat akkor oldható meg, ha jól fölhasználják a mély emberi
tapasztalatok,[509] és a
kinyilatkoztatott üzenet közötti kapcsolatot, illetve kölcsönhatást.
Bőséges bizonyságát adja ennek a próféták prédikációja, Krisztus
prédikációja és az apostolok tanítása, melyek alapvető és normatív
támpontot adnak a hit és az emberi tapasztalat minden találkozásához az
Egyház idejében.
A memorizálás a katekézisben [510]
154. A katekézis része az Egyház azon
„emlékezetének” , mely megörökíti közöttünk az Úr jelenlétét.[511] Az emlékezőképesség gyakoroltatása
ezért a kereszténység kezdetétől fogva fontos alkotóeleme a hit
pedagógiájának. A mechanikus memorizálás veszélyének elkerülésére az
emlékeztető technika mellett harmonikusan jelen kell lennie a
megismerés különböző tevékenységeinek, mint például a spontán válasz és
a reflexió, a dialógus és a csönd, a szóbeli beszámoló és az írás.[512] Emlékezetbe vésendők a hit fő
formulái, hogy biztosítsák a pontos megfogalmazást és a közös
tanításbeli, kulturális és nyelvi örökséget. A hit nyelvének biztos
ismerete a hit szerinti élet elengedhetetlen föltétele. E formulákat
azonban megfelelő magyarázat után összefoglalásként kell adni, és
azoknak hűségesnek kell lenniük a keresztény üzenethez. Közéjük
tartoznak bizonyos bibliai, dogmatikus, liturgikus szövegek és a
keresztény hagyomány jól ismert imádságai (apostoli hitvallás,
Miatyánk, Üdvözlégy).[513] „A hit és
jámborság virágai – hogy képszerűen fejezzük ki magunkat – nem
születnek meg abban a pusztaságban, melyet az emlékezet nélküli
katekézis jelent. Arra azonban nagy gondot kell fordítani, hogy ezeket
a szövegeket, miközben memorizálják őket, lépésről lépésre egyre jobban
meg is értsék, hogy mind közösségileg, mind egyénileg a keresztény élet
forrásaivá válhassanak.”[514]
155. Mélyebben nézve a hit formuláinak
megtanulása és hívő megvallásuk a „traditio „és „redditio” hagyományos
és gyümölcsöző gyakorlatához tartozik, mely által a katekézisben a hit
átadásának (traditio) megfelel a növendék válasza (redditio), magában a
katekézisben és később az életben.[515]
E módszer kedvez a kapott igazságban való nagyobb részesedésnek. Az a
személyes válasz helyes és érett, mely teljesen tiszteletben tartja az
átadott hit eredeti értelmét, és jelzi, hogy érti a (biblikus,
liturgikus, doktrinális) nyelvet, amelyen közlik.
A katekéta szerepe[516]
156. Semmiféle módszer, a
legkipróbáltabb sem független a katekéta személyétől, a katekézis
bármely szakaszában.
A katekéta Szentlélektől kapott karizmája, a megalapozott lelkiség
és az élet egyértelmű tanúsága éltet minden módszert, és csak az ő
emberi és keresztény erényei biztosítják a szövegek és minden más
segédeszköz jó használatát.
A katekéta természete szerint közvetítő, aki segíti az emberek és
Isten misztériumának, illetve növendékeinek egymás közötti és a
közösséggel való kapcsolatát. Ezért mindent meg kell tennie, hogy a
saját kulturális értékelése, társadalmi helyzete és életmódja ne legyen
akadály a hit útjában, hanem inkább teremtse meg annak föltételeit,
hogy a keresztény üzenetet rajta keresztül keressék, elfogadják és
elsajátítsák.
A katekéta nem feledkezhet meg arról, hogy az emberek hite a
kegyelem és a szabadság gyümölcse, ezért gondoskodnia kell arról, hogy
tevékenységét a Szentlélekbe vetett hit és az imádság állandóan
támogassa.
Végül a legfontosabb, hogy a katekétának személyes kapcsolata legyen
a növendékkel. E kapcsolat a nevelői szándékból, a leleményes
kreativitásból, a személy szabadságának és érettségének maximális
tiszteletben tartásából táplálkozik.
A katekéta, amikor bölcs társa a növendékeknek, a katekézis egyik
legértékesebb szolgálatát végzi: segíti a növendékeket abban, hogy
fölismerjék, mire hívja őket Isten.
A katekézis növendékeinek tevékenysége és kreativitása[517]
157. A katekézis növendékeinek aktív
részvétele képzési folyamatukban nemcsak az igaz emberi kapcsolatoknak
felel meg, hanem egész különösen a kinyilatkoztatás és az üdvösség
rendjének is. A keresztény élet rendes körülményei között ugyanis a
hívők arra hivatottak, hogy egyenként és közösségben tevékenyen
válaszoljanak Isten ajándékára imádsággal, a szentségek vételével, a
liturgikus cselekményekben való részvétellel, az egyházi és társadalmi
szerepvállalással, a szeretet gyakorlásával, a nagy emberi értékek –
mint a szabadság, az igazságosság, a béke és a környezetvédelem –
előmozdításával.
A katekézisben tehát a növendékek vállalják a feladatot, hogy
gyakorolják a hitet, a reményt és a szeretetet, tanulják az igaz
ítéletalkotást, erősítik a megtérési szándékot és a keresztény élet
gyakorlatát.
A növendékek, főként ha felnőttek, nagyon hozzá tudnak járulni a
katekézis fejlődéséhez, amennyiben hatékonyabb módokat javasolnak az
üzenet megfogalmazására és megértésére, mint például: „megtételből
megérteni,” a keresés és a dialógus gyakorlása, vélemények szembesítése
és cseréje.
Közösség, személy és katekézis[518]
158. A kateketikai pedagógia oly
mértékben hatékony, amennyiben a keresztény közösség konkrét és jó
példát ad az egyes hívők életéhez. Ez akkor történik meg, ha a közösség
úgy jelenik meg, mint a katekézis forrása, helye és célja. Tehát
konkrét: a közösség a hívő tanúságtétel látható helye, gondoskodik
tagjai képzéséről. Isten családjaként fogadja őket, és a hit
növekedéséhez biztonságos környezetet ad.[519]
Az Evangélium nyilvános és „kollektív” hirdetése mellett mindig
elengedhetetlen a személyes kapcsolat Jézus és az apostolok példája
szerint. Ily módon a személyes lelkiismeret könnyebben megszólítható, s
a hit ajándéka – amint ez általában a Szentlélek tevékenységében
történik – élőtől élőhöz érkezik a növendékben, és ezért meggyőzőbb.[520]
A csoport jelentősége[521]
159. A csoportnak jelentős szerepe van
a személyek fejlődési folyamatában. Ez érvényes a katekézisre is, akár
a kicsinyekről van szó, akiknél elősegíti a szocializációt, akár a
fiatalokról, akiknél a személyiség formálásában szinte életszükséglet a
csoport, akár felnőttekről, akik között a dialógus, a megosztás és a
kölcsönös felelősség keresztény stílusát alakítja.
A katekéta, aki részese a csoport életének s annak folyamatait
érzékeli és értékeli, fő feladatának tekintse, hogy az Egyház nevében
az evangélium tevékeny tanúja legyen, aki képes arra, hogy saját érett
hitének gyümölcseiben részesítse a többieket és bölcsen irányítsa a
közös keresést.
Didaktikai jelentőségén túl a keresztény csoport arra hivatott, hogy
a közösség megtapasztalásának és az egyházi életében való részesedésnek
helyévé váljék, célját és teljes megnyilvánulását a minél teljesebb
eucharisztikus közösségben találva meg. Jézus mondja: „Ahol ketten vagy
hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok velük” (Mt 18,20).
A tömegtájékoztatás[522]
160. „Korunk első Areopagusa a
tömegtájékoztatás, amely elősegíti az emberi nem egységesülését (...).
A tömegkommunikáció akkora jelentőségre tett szert, hogy sokan a
tájékozódás és képzés legfőbb eszközének tekintik, amely normát és
viselkedésmintát nyújt az egyén, a család és a közösség számára.”[523] Ezért a sok hagyományos eszköz
mellett „a média használata lényegessé vált az evangelizáció és a
katekézis számára”.[524] Ugyanis „az
Egyház vétkesnek érezné magát az Úr előtt, ha nem használná föl ezeket
a hatalmas eszközöket, melyeket az emberi értelem napról napra
tökéletesít; (...) bennük találja meg a szószék modern és hatékony
változatát. Jóvoltukból a sokasághoz tud szólni.”[525] Ide számítanak: televízió, rádió, sajtó,
hanglemezek, hangszalagok, video- és hangkazetták, CD-k és az
audiovizuális készülékek.[526]
Mindegyik sajátos sajátos szolgálatot tesz, de sajátos használatot is
igényel; igényeiket tiszteletben kell tartani és jelentőségüket
becsülni kell.[527] Egy jól
programozott katekézisből e segédeszközök nem hiányozhatnak. Fontos
elősegíteni az egyházak közötti kölcsönzést, hogy az aránylag magas
beszerzési és kezelési költségek csökkenjenek, az evangélium ügyének
igazi szolgálata.
161. Ezen eszközök jó fölhasználása a
katekétákra azt a súlyos feladatot rója, hogy ismerjék meg és megfelelő
módon használják őket. A nagy hatás miatt azonban, melyet a média a
kultúrára gyakorol, nem szabad megfeledkezni arról, hogy „nem elegendő
tehát csupán a keresztény üzenet és az Egyház tanításának terjesztésére
felhasználni őket, hanem magának ennek az üzenetnek kell beépülnie a
modern hírközlés által az »új kultúrába«. Az »új kultúra« bonyolultsága
nem annyira a tényekből ered, hanem abból, hogy az új nyelvezet, új
technika, új lélektani tényezők új közlési módon jelennek meg.”[528] Isten kegyelmével csak így lesz
képes az evangéliumi üzenet elérni az egyes emberek lelkiismeretét, és
kiváltani „a személyes ragaszkodást és elkötelezettséget önmaga iránt”.[529]
162. A tömegtájékoztató eszközök aktív
szereplőinek és használóinak alkalmat kell adni arra, hogy fogadhassák
az evangélium kegyelmét. Ez arra készteti a katekétákat, hogy külön
csoportokat szervezzenek: a tömegtájékoztatásban dolgozókból, s
számukra az Evangéliumot mint az igazság, a felelősség és az isnpiráció
területét kell megmutatni; a családokból – melyek annyira ki vannak
téve a tömegtájékoztatás befolyásának –, védelmükre, de még inkább a
kritikai érzék és nevelés céljából;[530]
a fiatalokból, akik részben használói, részben tevékeny alanyai ezen
eszközöknek. „A tömegtájékoztató eszközök alkalmazása és befogadása
tekintetében sürgősen határozott és erőslelkű erőfeszítésre van
szükség, mely elutasítja a monopólium és a manipuláció minden formáját,
annak érdekében, hogy az igazság szeretetétől vezérelt kritikai érzék
kialakuljon, a szabadság és a személy méltósága védelmet kapjon és a
népek hiteles kultúrája fölemelkedjék.”[531]
NEGYEDIK RÉSZ
A KATEKÉZIS CÍMZETTJEI
„A nemzetek világosságául adtalak téged, hogy üdvösségemet
elvidd a föld szélső határáig” (Iz 49,6).
„És elment Názáretbe, ahol nevelkedett, és szokása szerint szombaton
bement a zsinagógába, és fölkelt, hogy olvasson. Átadták neki Izaiás
próféta könyvét; és amikor kigöngyölte a könyvet, rátalált a helyre,
ahol írva állt: Az Úr Lelke rajtam; amiért fölkent engem, hogy örömhírt
vigyek a szegényeknek, elküldött, hogy hirdessem a foglyoknak a
szabadulást, a vakoknak a látást, hogy elbocsássam a megtörteket
elengedésben, és hirdessem az Úr kedves esztendejét. És miután
összetekerte a könyvet, visszaadta a szolgának és leült; és mindazok
szeme, akik a zsinagógában voltak, figyelemel tekintett rá. ő pedig
szólni kezdett hozzájuk: Ma beteljesedett ez az Írás a fületekben.” (Lk
4,16-21)
„Az Ország mindenkinek szól”[532]
163. Szolgálatának kezdetén Jézus
kijelenti: arra küldetett, hogy a szegényeknek hirdesse az evangéliumot,[533] majd egész életével megerősíti,
hogy Isten országa minden embernek szól, a legelesettebbektől
kezdődően. Valójában Isten országának katekétája ő mindenki számára:
nagyoknak és kicsinyeknek, gazdagoknak és szegényeknek, egészségeseknek
és betegeknek, közelieknek és távoliaknak, zsidóknak és pogányoknak,
férfiaknak és nőknek, igazaknak és bűnösöknek, az egyszerű népnek és a
hatalmasoknak, egyéneknek és csoportoknak. Mindenki rendelkezésére áll,
mindenféle bajuk után érdeklődik: szóval és tettel gyógyítva és
megbocsátva, dorgálva és bátorítva lélekben és testben egyaránt.
Földi életét Jézus azzal fejezi be, hogy fölszólítja tanítványait:
ugyanezt tegyék, hirdessék az evangéliumot minden teremtménynek,[534] „minden népnek „ (Mt 28,19; Lk
24,47) „a föld határáig” (ApCsel 1,8), időben korlátlanul „a világ
végéig” (Mt 28,20).
164. E feladatot az Egyház 2000 éve
teljesíti az igehirdetés és a katekézis számtalan változatával,
miközben a pünkösdi Lélek állandóan serkenti az evangelizáció
kötelességének teljesítésére „görögöknek és barbároknak, bölcseknek és
oktalanoknak”(Róm 1,14).
Így bontakoznak ki a hit pedagógiájának fő vonásai, melyek azt
mutatják, hogy szorosan összefonódik a katekézis egyetemes nyitottsága
és példaszerű megtestesülése a címzettek világában.
E rész tartalma és célja
165. A katekézis címzettjei különböző
életkörülményeinek figyelembevétele[535]
arra indítja a katekézist, hogy sokféle módon próbáljon velük
találkozni és alkalmazza a különböző igényekhez a keresztény üzenetet
és a hit pedagógiáját.[536] Így ha a
kezdeti hit állapotát nézzük, a katekumenok és a neofiták útja nyílik
meg; a már megkereszteltek hite fejlődésének figyelembevétele arra
indítja a katekézist, hogy elmélyítse vagy – ha szükséges –
fölelevenítse a hit alapjait. Ha a növendékek testi és lelki fejlődését
nézzük, a katekézis életkoronként tagolódik. Ha viszont a
társadalmi-kulturális összefüggéseket nézzük, a katekézis csoportok
szerint alakul.
166. Lehetetlen részletekbe menően
tárgyalni a katekézis minden lehetséges típusát, ezért e részben csak
olyan szempontokat emelünk ki, melyek minden helyzetben fontosak
lehetnek:
- a kateketikai alkalmazkodás általános szempontjai (első
fejezet);
- az életkorok szerinti katekézis (második fejezet);
- a különleges helyzetben lévők katekézise (harmadik fejezet);
- a társadalmi-kulturális környezet szerinti katekézis
(negyedik-ötödik fejezet).
Valójában az inkulturáció problémájáról van szó, a hit tartalmával,
a személyekkel és a kulturával kapcsolatban.
A részegyházak feladata, hogy nemzeti és regionális kateketikai
Direktóriumaikban adjanak pontosabb és részletesebb elirányítást a
helyi szükségleteknek és körülményeknek megfelelően.
ELSő FEJEZET
Alkalmazkodás a címzettekhez
Általános szempontok
Minden hívő szükséglete és joga, hogy jó katekézist kapjon[537]
167. Minden megkeresztelt embernek,
mivel Istentől arra kapott meghívást, hogy elérkezzék a hit
érettségére, szüksége s ezért joga is van a megfelelő katekézisre. Az
Egyháznak feladata, hogy ezt a jogos igényt megfelelően kielégítse.
Ennek érdekében mindenekelőtt azt kell figyelembe venni, hogy az
Evangélium címzettje a „konkrét, történti ember”[538] , aki mindig az adott környezetben él, s mindig
befolyásolják pszichológiai, társadalmi, kulturális és vallási
tényezők; akár tudja ezt, akár nem.[539]
A katekézis folyamatában a növendéknek tevékeny, tudatos és felelős
személyként kell viselkednie, s nem lehet egyszerű, néma és passzív
befogadó.[540]
A közösség szükséglete és joga[541]
168. Az egyes emberekre figyelés nem
feledtetheti, hogy a katekézis címzettje a keresztény közösség mint
ilyen és benne minden személy. Ha ugyanis igaz, hogy a katekézis az
Egyház életének egészéből meríti jogosságát és energiáját, az is igaz,
hogy „az Egyház belső növekedése, hogy megfelel-e Isten tervének,
lényegében a katekézistől függ”.[542]
Ezért az Evangélium szükséges alkalmazása tekintettel van a közösségre,
és magában is foglalja azt.
Az alkalmazkodás célja, hogy a katekézis tartalma tápláló és
megfelelő eledel legyen[543]
169. „Továbbra is minden evangelizáció
törvényének a kinyilatkoztatott ige megfelelően alkalmazott
hirdetésének kell maradnia.”[544]
Ennek belső teológiai indoka a megtestesülés misztériumában rejlik;
megfelel a józan emberi kapcsolattartás elemi pedagógiai igényeinek, és
tükrözi az Egyház sok évszázados gyakorlatát.Az alkalmazkodás az Egyház
sajátosan anyai tevékenysége, mely az embert úgy tekinti, mint „Isten
szántóföldjét” (1Kor 3,9), melyet nem elítélnie kell, hanem reménykedve
megmunkálnia. Egyenként akar találkozni az emberekkel, komolyan veszi a
helyzetek és kultúrák különbségeit, és számol sokak közösségével az
egyetlen üdvözítő Szóban. Az Evangéliumot úgy adja át, mint igazi ízes,
tápláló és megfelelő táplálékot. Minden kezdeményezésnek ebből kell
ihletet merítenie, és fel kell használni a katekéta tehetségét és
kreativitását.
Az alkalmazás számol a különböző körülményekkel
170. Az alkalmazás Isten Igéje
továbbadásának körülményei szerint változik.[545]
A körülményeket a katekézis címzettjeinek „kulturális, életkor- és
lelki érettségbeli, társadalmi és egyházi különbségei”[546] határozzák meg. Igen nagy figyelmet kell rájuk
fordítani. Azt sem szabad feledni, hogy a sokféle helyzetben az
alkalmazásnak mindig a teljes személyt kell figyelembe vennie a maga
egyediségében, ahogy az Egyház látja az embert. Ezért a katekézis nem
elégszik meg azzal, hogy számba veszi a külső körülményeket, hanem
mindig számol a személy belső világával, az emberi lény igazságával,
„az Egyház első és alapvető útjával”.[547]
Ez egy olyan alkalmazkodási folyamatot eredményez, mely annál
megfelelőbb, minél inkább tekintettel van a személy belső világából
fakadó kérdésekre, törekvésekre, szükségletekre.
MÁSODIK FEJEZET
Az életkoronkénti katekézis
Általános megjegyzések
171. Az életkoronkénti katekézis a
keresztény közösség alapvető igénye. Egyrészt ugyanis a hit része a
személy fejlődésének; másrészt az élet minden szakaszában ki van téve
az elkereszténytelenedés kihívásának, és szembe kell néznie a
keresztény hivatás mindig új feladataival.
Jogosak tehát az életkoronkénti és kiegészítő katekézisek, ahogyan a
címzettek szükségletei és képességei megkívánják.[548] Ezért az összes antropológiai-fejlődéstani,
teológiai-lelkipásztori tényezőre figyelemmel kell lenni, felhasználva
a humán tudományok és pedagógia egyes életkorokra vontakozó
eredményeit. Meg kell találni a módját, hogy a hit fejlődésének egyes
szakaszai szervesen tudjanak beépülni a személybe, külön ügyelve arra,
hogy a gyermekkorban kapott katekézis harmonikusan egészüljön ki a
későbbiekben.
Ebből következően pedagógiailag is szükségszerű, hogy a felnőtt
katekézist vegyük alapul és annak fényénél rendezzük el a többi életkor
katekézisét.
Itt csak néhány általános elemről és példa értékű javaslatról lesz
szó, a részletek meghatározása a Püspöki Konferenciák és részegyházak
kateketikai direktóriumaira tartozik.
A FELNőTTEK KATEKÉZISE
A felnőttek, akiknek a katekézis szól[549]
172. Amikor felnőttekkel beszélünk a
hitről, komolyan figyelni kell élettapasztalatukra, körülményeikre és a
kihívásokra, melyekkel naponta szembe kell nézniük. A hittel
kapcsolatban sok és sokféle kérdés merül föl bennük.[550] Ebből fakadóan meg lehet különböztetni:- a hívő
felnőtteket, akik hit melletti döntésükhöz hűségesen élnek és őszintén
akarják hitük elmélyítését; – a megkeresztelt felnőtteket, akik nem
kaptak megfelelő katekézist, vagy nem fejezték be a beavatási
folyamatot, vagy eltávolodtak a hittől, úgyhogy „quasi katekumennek”
lehet tekinteni őket;[551] –
kereszteletlen felnőtteket, akiknek a szó szoros értelmében vett
katekumenátus való.[552] Végül meg
kell említenünk azokat a felnőtteket, akik a katolikus Egyházzal nem
teljes közösségben lévő keresztény közösségekből jönnek.
A felnőtteknek szóló katekézis elemei és sajátosságai[553]
173. A felnőtteknek szóló katekézis
olyan személyekhez szól, akiknek joga és kötelessége, hogy éretté
tegyék a hit Istentől kapott csíráit;[554]
akiknek hivatása, hogy különböző társadalmi szerepeket vállaljanak;
akik mélyreható változásoknak és kríziseknek vannak kitéve. Ezért a
felnőtt hitét állandóan magyarázni, növelni és védeni kell, hogy
elnyerje a keresztény bölcsességet, mely értelmet, egységet és reményt
tud adni a személyes, társadalmi és szellemi élet sok
megnyilvánulásában. A felnőtt katekézisnek pontosan kell ismernie a
hitében felnőtt személy általánosan jellemző vonásait, be kell vezetnie
a hit tartalmába; meg kell határoznia az előadás állandó elemeit, a
leghatékonyabb módszereket, ki kell választania a megfelelő és
modelleket. Külön figyelmet érdemel a felnőttek katekétájának személye,
képzése, és mindazok, akik egy közösség felnőtt tagjainak katekéziséért
felelősek.[555]
174. Azon tényezők közül, melyek
biztosítják a felnőttek hiteles és hatékony katekézisét, megemlítendők:[556]
- figyelem a címzettek felnőtt violtára, férfi és női mivoltára;
figyelemmel a különbségekre, problémáikra és tapasztalataikra, és
teljes tisztelettel lelki és kulturális adottságaikra;- figyelem a
felnőttek laikus voltára, akiknek a keresztség alapján „azáltal kell
keresniük Isten Országát,, hogy a világ dolgait Istennek tetsző módon
rendezik el”[557] és meghívást kaptak
az életszentségre;[558]
- figyelem a közösségi életre, hogy a felnőttek befogadásának és
támogatásának helye legyen;- figyelem a felnőttek lelkipásztori
gondozásának átfogó tervére, melyben a katekézis kapcsolódik a
liturgikus képzéshez és a karitatív szolgálatokhoz.
A felnőtteknek szóló katekézis általános és sajátos feladatai[559]
175. A felnőtt katekézisnek, hogy
válaszoljon korunk legégetőbb kérdéseire, a keresztény hitet a maga
teljességében, hitelesen és rendszerbe foglaltan kell előadnia úgy,
ahogy azt az Egyház értelmezi. Első helyet kell biztosítania az
üdvösség hirdetésének; magyarázatot kell adnia a közkézen forgó
nehézségekre, homályos dolgokra, félreértésekre, előítéletekre és
ellenvetésekre; meg kell mutatnia az üzenet lelki és erkölcsi erejét, s
be kell vezetnie a Szentírás hívő olvasásába és az imádság
gyakorlatába. Alapvető szolgálatot tesz a felnőtt katekézisének a
Katolikus Egyház Katekizmusa és – vele összhangban – az egyes Egyházak
felnőttek számára készült katekizmusai.
Részleteiben a felnőtt katekézis feladatai a következők:
- Segítenie kell a feltámadott Krisztus Lelkében folyó élet
alakulását és érlelődését, aminek eszközei a szentségi pedagógia,
lelkigyakorlatok, lelkivezetés...
– Nevelnie kell korunk társadalmi-kulturális változásainak a hit
fényénél történő helyes megítélésére. Ezáltal a keresztény nép
segítséget kap ahhoz, hogy meg tudja ítélni civilizációnk értékeit és
veszedelmeit, és megfelelő választ tudjon rájuk adni.
- Tisztáznia kell a mai vallási és erkölcsi kérdéseket, azaz azokat
a kérdéseket, melyek a mai emberekben merülnek föl pl. a köz- és egyéni
erkölcs, a szociális kérdés, az új nemzedék nevelése tárgyában.
- Tisztáznia kell a világi tevékenység és az egyházi tevékenység
közötti kapcsolatokat, kimutatva különbségeiket, átfedéseiket és kellő
kölcsönhatásokat. Ezért az Egyház szociális tanítása a felnőttek
képzésének integrális része.
- Ki kell dolgoznia a hit racionális alapjait. A hit és a hit
tárgyainak helyes megértése összhangban van az emberi értelem
igényeivel, s az Evangélium mindig maradandó és aktuális. Elő kell
tehát mozdítani a keresztény gondolkodás és kultúra lelkipásztori
gondozását. Ez segíti majd legyőzni az integrizmus és funtamentalizmus
különböző formáit és az önkényes szubjektív értelmezéseket is.
- Arra kell nevelnie, hogy a felnőtt keresztények felelősséget
vállaljanak az Egyház küldetésében és tanúságot tudjanak tenni a
társadalomban.
A felnőtteket segíteni kell, hogy fedezzék fel, értékeljék és
használják – mind az egyházi közöségben, mind a társadalomban – minden
természetes adottságukat és kegyelemi ajándékaikat. Így elkerülhető a
néhány mai társadalomban gyakori eltömegesedés és elnévtelenedés
veszedelme, melyek az indentitás elveszítéséhez és a személyes
adottságok lebecsüléséhez vezetnek.
A felnőtteknek szóló katekézis sajátos formái[560]
176. Vannak olyan helyzetek és
körülmények, melyek a katekézis különleges formáit kívánják meg:
- a keresztény beavatás katekézise, más szóval a felnőttek
katekumenátusa, melyről a RICA rendelkezett;
- Isten népének szóló, a hagyományos formákat kellően alkalmazó
katekézis végig a liturgikus éven, vagy rendkívüli módon missziók
alkalmával;
- a tökéletesítő katekézis, mely azoknak szól, akiknek a közösségben
képzési feladata van: a katekétáknak vagy a laikus apostolkodás
felelőseinek;
- az életfordulókra, pl. házasságra, gyermek keresztségére és a
keresztény beavatás másik két szentségére, az ifjúkor nehézségeire
felkészítő katekézis. Olyan pilanatok ezek, amelyek nagyon kedvezőek az
élet értelme kérdésének felvetésére és megválaszolására;
- különleges élethelyzetekre – pl. munkavállalás, katonaság,
kivándorlás – felkészítő katekézis. Olyan változások ezek, melyek
belsőleg gazdagíthatnak, ugyanakkor csalódásokat okozhatnak, s ilyenkor
szükség van Isten Igéje világosságára és támogatására;
- a szabadidő felhasználására felkészítő katekézis, különösen a
vakáció, szabadság, turistautak esetében;
- az Egyház és társadalom különleges eseményeire felkészítő
katekézis.
Ezek és sok egyéb más különleges katekézis természetesen csatlakozik
a folyamatos, rendszeres katekézishez, melyet minden egyházi
közösségnek biztosítania kell felnőtt tagjai számára.
A KISGYERMEKEKNEK ÉS GYERMEKEKNEK SZÓLÓ KATEKÉZIS[561]
A kisgyermekkor és a
gyermekkor sajátságai és jelentősége[562]
177. Ez az életkor, melyet
hagyományosan kisgyermek- vagy iskoláskor előtti korra és gyermekkorra
osztanak, a hit és az értelem számára egyaránt az életkezdés ideje. „A
gyermekkorban kiváló lehetőségek nyílnak mind az Egyház építésére, mind
a társadalom emberibbé tételére.”[563]
A gyermek a keresztség következtében Isten gyermeke és Krisztus szava
szerint a mennyek országának kiváltságos tagja.[564] Ma, különböző okok miatt, a gyermek nagyobb
tiszteletet és segítséget érdemel, mint korábban, emberi és lelki
fejlődéséhez, a katekézis révén is, mely nem hiányozhat a keresztény
gyermekek életéből. Aki ugyanis megajándékozta őket az élettel és
gazdagította azt a keresztséggel, annak kötelessége, hogy továbbra is
gondoskodjék róluk.
A kisgyermekeknek és gyermekeknek szóló katekézis sajátosságai[565]
178. A kicsinyek katekézise
szükségszerűen kapcsolódik sajátos élethelyezetükhöz, és egymást
kiegészítő nevelők tevékenységéhez.Néhány különösen fontos és általános
tényezőt kiemelhetünk:- A kisgyermek- és gyermekkor az emberi és
keresztény nevelés első szocializációs periódusa a családban, az
iskolában és az Egyházban, ezért döntő fontosságú a hit későbbi életre
nézve.
- Megbízható hagyomány szerint ebben az időszakban fejeződik be a
keresztséggel megkezdett keresztény beavatás. A szentségek vételével
kezdődik a gyermek hitének rendszeres nevelése és bevezetése a Egyház
életébe.[566]
-
- A gyermekkorban a katekézis kiemelkedően nevelő jellegű, s arra
törekszik, hogy kibontakoztassa azokat az emberi adottságokat, amelyek
antropológiai szemontból megalapozzák a hit életét, mint pl. a
bizalmat, a hálát, az önátadást, a segítségkérést, az örömteli
részvételt... Az imádságra nevelés, a Szentírásba való bevezetés a
kicsinyek keresztény nevelésének lényeges szempontjai.[567]
-
- Végül látni kell két alapvető élettér nevelői fontosságát: a
családét és az iskoláét. A családi katekézis nem helyettesíthető
mással, elsősorban pozitív, befogadó szerepe, a felnőttek vonzó
példája, a hit első kifejezett gyakorlása miatt.
179. Az iskolába kerülés a gyermek
számára azt jelenti, hogy bekerül a családnál nagyobb közösségbe, ami
lehetőséget ad értelmi, érzelmi, magatartásbeli fejlődéséhez. Az
iskolában gyakran van valamilyen hitoktatás is.
Mindez a katekézistől és katekétáktól együttműködést kíván a
szülőkkel és a tanítókkal az adott lehetőségek között.[568] A lelkipásztorok el ne feledjék, hogy az
Egyházat építik, amikor segítséget nyújtanak a szülőknek és a
nevelőknek, hogy jól tudják teljesíteni küldetésüket. Ezen túlmenően jó
alkalmul szolgál a felnőtt katekézis számára.[569]
A család vallási háttere nélküli vagy iskolába nem járó
kisgyermekek és gyermekek[570]
180. Valójában vannak, mégpedig nagy
számmal, olyan kisgyermekek és gyermekek, akik nagyon hátrányos
helyzetben vannak, mert hiányzik számukra a család vallásos támasza,
vagy azért, mert nincs igazi családjuk, vagy mert nem járnak iskolába,
bizonytalan anyagi helyzetben élnek, kevésbé tehetségesek, vagy más
adottság miatt. Sokan közülük meg sincsenek keresztelve, mások nem
tudják befejezni a beavatás megkezdett útját. A keresztény közösség
feladata a nagylelkű, szakszerű és reális kisegítés azáltal, hogy
keresik a kapcsolatot az ilyen családokkal, megfelelő iskolai nevelést
javasolnak és biztosítják a gyermekek számára megfelelő katekézist.
A FIATALOKNAK SZÓLÓ KATEKÉZIS[571]
A serdülés előtti kor, a
serdülőkor és az ifjúkor[572]
181. Általában elmondható, hogy annak a
lelki és kulturális krízisnek, mely a világot gyötri,[573] első áldozatai a fiatal nemzedékek. De az is
igaz, hogy a jobb társadalom iránti elkötelezettség bennük találja meg
legjobb reményét.Ennek még jobban kell serkentenie az Egyházat, hogy
bátran és kreatív módon hirdesse az Evangéliumot a fiatalok világának.
A tapasztalat mutatja, hogy nagyon hasznos különbséget tenni a
serdülés előtti kor, a serdülőkor és az ifjúkor között, felhasználva az
ide vonatkozó tudományos eredeményeket és a különböző országok
körülményeinek ismeretét.
Az úgynevezett fejlett országokban különösen érzékelhető a serdülés
előtti korban lévők problémája: nem eléggé veszik figyelembe ennek a
korosztálynak a nehézségeit, igényeit, emberi és lelki adottságait,
olyannyira, hogy tagadó korosztályról lehet beszélni.
Nagyon gyakori eset, hogy egy fiú vagy leány, miután részesül a
bérmálás szentségében, ezzel befejezi a beavatási folyamatot, s ezzel
egyidejűleg szinte teljesen eltávolodik a hit gyakorlásától. Ezzel
komolyan számolni kell, s ki kell alakítani a szükséges, sajátos
lelkipásztori választ, fölhasználva a beavatási folyamat nevelői
adottságait.
Ami a másik két csoportot illeti, jó megkülönböztetni a serdülőket
és az ifjakat, tudva, hogy nagyon nehéz éles határt vonni közéjük. Ez a
két periódus nagy általánosságban a felnőttkor előtti időszakot
foglalja magában.
Az ifjúkorúnak szóló katekézist is mélyen át kell gondolni és
erősíteni kell.
Az ifjúság jelentősége a társadalom és az Egyház számára[574]
182. Az Egyház a fiatalokat úgy
tekinti, mint „reménységet” s mint „nagy kihívást az Egyház jövője
számára”.[575] A gyors és nagyméretű
kulturális és társadalmi változások, a fiatalok számának növekedése, a
felnőttkor felelősségének vállalása előtti nem rövid időszak, a
munkanélküliség és nem kevés országban a súlyos elmaradottság, a
fogyasztói társadalom nyomása..., mindez a fiatalok világát a
várakozás, de nem ritkán a csalódás, az unalom, a félelem és
kirekesztődés világává teszi. Sokukban alapmagatartássá lesz az
Egyháztól való eltávolodás vagy legalábbis a bizalmatlanság az Egyház
iránt. Ebben gyakran a család vallási-erkölcsi támaszának hiánya és a
kapott katekézis hiányosságai és gyengéi mutatkoznak meg.
Ugyanakkor sokan közülük bátran törekszenek az értelmes életre, a
szolidaritásra, a szociális elkötelezettségre, a vallási
tapasztalatokra.
183. Mindebből adódik néhány
következmény a katekézis számára.
A hit szolgálata mindenekelőtt észreveszi a fiatalok helyzetének
fény- és árnyoldalait úgy, ahogy az élet különböző helyzeteiben
mutatkozik.
A katekézis szíve az a válasz, melyet Krisztus az evangéliumi
ifjúnak mondott.[576] E válasz minden
ifjúnak mint ifjúnak szól, figyelmes megértéssel problémáik iránt. A
fiatalok ugyanis az Evangéliumban Krisztus beszélgetőpartnereinek
mutatkoznak, aki feltárja nekik „páratlan gazdagságukat” és sürgeti
őket a személyes és közösségi gyarapodásra, ami döntő jelentőségű mind
az Egyház, mind a társadalom számára.[577]
Ezért a fiatalokat nem szabad csupán a katekézis tárgyának tekinteni,
hanem úgy kell szemlélni, mint „aktív alanyokat, az evangelizáció
tevékeny résztvevőit és a társadalmi megújulás megvalósítóit”.[578]
A fiataloknak szóló katekézis sajátosságai[579]
184. A feladat nagysága miatt a
részegyházak, a nemzeti és regionális püspöki konferenciák dolga lesz
az egész összefüggésében a helyi igényekre választ találni.
Néhány általános vonást föl tudunk vázolni:
- Számolni kell a vallási helyzet sokféleségével: vannak
kereszteletlen fiatalok, mások nem fejezték be a keresztény beavatást
vagy olykor súlyos hitválságban vannak, mások dönteni akarnak vagy már
döntöttek is a hit mellett, de segítséget kérnek hozzá.
- Nem szabad megfeledkezni arról, hogy az a katekézis lesz
gyümölcsöző, amely a gyermekek, serdülők és ifjak – életük minden
problémáját érzékelő – lelkipásztori gondozásának összefüggésében tud
kibontakozni. Ennek érdekében a katekézist ki kell egészítenie a
helyzetelemzésnek, a humán és pedagógiai tudományok eredményeinek,
laikus hívők s a fiatalok részvételének.
- A katekézis hatékonyságát biztosítja és növeli a jól irányított
csoport tevékenysége, a jól működő ifjúsági egyesülethez tartozás,[580] a fiatalokkal való személyes
törédés, beleértve a lelki vezetést is.
185. A ifjúsági katekézis különböző
formái között a körülményeknek megfelelően gondoskodni kell az
iskoláskorúak katekumenátusáról, a keresztény beavatás katekéziséről,
előre meghatározott témák katekéziséről, egyéb többé-kevésbé rendszeres
tájékoztató találkozásokról...
Általánosságban a fiatalok katekézisének új utakon kell elindulnia,
nyitottnak kell lennie ezen korosztály teológiai, etikai, történelmi,
szociális, stb. problémái előtt. Részleteiben megfelelő helyet kell
biztosítani benne az igazságra és az Evangélium szerinti szabadságra
nevelésnek, a hivatást tisztázó beszélgetéseknek, a keresztény
elkötelezettségnek a társadalom iránt, a missziós felelősségnek.[581] Kiemelendő, hogy a fiatalok mai
evangelizációjának gyakran inkább missziós, mint szoros értelemben vett
katekumenátus jellegűnek kell lennie. A fiatalok közötti apostolkodás
ugyanis gyakran kénytelen alapvető emberi dolgokra és elemi hitbeli
ismeretekre tanítani a fiatalokat, s ezzel előkészíteni őket a szorosan
vett katekumenátusra, ezért gyakran az általános nevelői tevékenységen
belül erősíteni a katekumenátust megelőző nevelést.
Megoldandó a fiatalok „nyelvezetének” (felfogás, érzékenység, ízlés,
stílus, szótár, stb.) és az Egyház (katekéta, katekézis) által használt
nyelvezet különbségének problémája. Ezért sürgetően szükség van „a
katekézis fiatalokhoz való alkalmazkodására”, amely képes „türelemmel
és bölcsen” lefordítani a fiatalok nyelvére „Krisztus üzenetét, anélkül
hogy elárulná azt”.[582]
AZ ÖREGEK
KATEKÉZISE[583]
A harmadik életkor, Isten ajándéka az Egyháznak
186. A világ sok országában új és
sajátos lelkipásztori feladatot jelent az Egyháznak az öregek egyre
növekvő száma. Gyakran úgy tekintik őket, mint passzív alanyokat, akik
csak terhet jelentenek. A hit fényénél azonban úgy kell tekintenünk
őket, mint Isten ajándékát az Egyháznak és a társadalomnak, akik felé
megfelelő katekézissel is kell fordulni. Mint a többi hívőnek, nekik is
joguk van a katekézisre, és kötelességük elfogadni azt.
Számolni kell a különféle körülményekkel: személyes, családi,
társadalmi állapottal, különösen a magány és a kirekesztettség
próbatételével. Alapvető feladata van a családnak, mivel ott a hit
hirdetése a szeretet és az elfogadás légkörében történhet, ami minden
egyébnél jobban bizonyítja az Ige erejét.
Bárhogyan történik is, az öregek katekézisében kapcsolódjék össze a
hit tartalmának átadása a katekéta és a hívő közösség szíves
jelenlétével. Ezért kívánatos, hogy az öregek a közösség kateketikai
életében teljesen vegyenek részt.
A beteljesedés és a remény katekézise
187. Az öregek katekézisének
tekintettel kell lennie címzettjei hitbeli állapotára: elérkezhet
valaki az öregkorba érett és gazdag hittel; ilyenkor a katekézis
végéhez segíti a hit útján, s a hálát és a bizakodó várakozást
ébresztgeti. Mások többé-kevésbé halvány hittel és gyenge hívő
gyakorlattal élnek; ilyenkor a katekézis új megvilágosodás és vallásos
tapasztalatok forrása. Amikor egy öreg ember mély lelki és testi
sérüléseket hordoz, a katekézis segít neki imádkozni, megbocsátani,
megbékélni.
Az öreg ember állapota minden esetben a remény katekézisét igényli,
mely az Istennel való végső találkozásra készít fel.
Neki magának jótétemény, a közösséget meg gazdagítja, ha az idős
keresztény olyan hitről tesz tanúságot, amely annál inkább felfénylik,
minél inkább közeledik az Úrral való találkozás nagy pillanata.
Bölcsesség és dialógus [584]
188. A Szentírás úgy mutatja be az idős
hívőt, mint az istenfélelemmel és bölcsességgel teli személy
szimbólumát, aki gazdag élettapasztalat birtokában szinte természetes
„katekétája” a közösségnek. Ugyanis a hit hagyományának tanúja, az élet
mestere, a szeretet gyakorlója. A katekézis megbecsüli ezt a kegyelmet:
segíti az öreg személyt a benne rejlő gazdag lehetőségek felfedezésére;
segíti, hogy a kicsinyek – akik annyira tudják becsülni az öregeket –,
a fiatalok és felnőttek katekétája legyen. Ez előmozdítja a nemzedékek
között annyira fontos dialógust a családban és a társadalomban.
HARMADIK FEJEZET
A különleges helyzetben lévőknek szóló katekézis
A fogyatékosoknak és a hátrányos helyzetűeknek szóló katekézis [585]
189. Minden keresztény közösség azokra,
akik testi vagy lelki fogyatékosságban szenvednek vagy más hátrány
sújtja őket, főleg ha kiskorúak, úgy tekint, mint akiket az Úr
megkülönböztetett szeretettel szeret. A fokozódó társadalmi és egyházi
felelősségérzet és a sajátosan erre szakosodott pedagógia tagadhatatlan
fejlődése azt eredményezi, hogy a család és más nevelő intézmények e
személyeknek, akiknek mint megkeresztelt embereknek joguk van hozzá –
vagy ha kereszteletlenek, meghívásuk van az üdvösségre –, megfelelő
katekézist nyújtsanak. Az Atya e gyengébb gyermekek iránti szeretete és
Jézus állandó jelenléte Lelkével együtt ébreszti a bizalmat, hogy
mindenki, bármennyire fogyatékos, képes növekedni az életszentségben.
A hitre nevelés, mely elsősorban a családnak szól, megfelelő és
személyes utakat igényel, figyelembe veszi a pedagógiai kutatások
eredményeit, és azokat az egész személyt érintő nevelésben
gyümölcsözteti. Másrészt kerülendő a veszedelem, hogy a szükségszerűen
sajátos katekézis elszigetelődjék a közösség lelkipásztori
gondozásától. Hogy ez meg ne történjék, a közösséget állandóan
tájékoztatni kell és be kell vonni. Az ilyen katekézis sajátos igényei
a katekétáktól külön szaktudást várnak, s még érdemszerzőbbé teszik
szolgálatukat.
A társadalom peremén élőknek szóló katekézis
190. Ugyanígy kell kezelni az
elszigetelődött – ahhoz közel álló vagy már belesodródott –
személyeket, mint például a kivándorlókat, menekülteket, nomádokat,
hajléktalanokat, krónikus betegeket, drogfüggőket, börtönben lévőket,
foglyokat... Jézus ünnepélyes kijelentése, mellyel magáénak vallja „a
legkisebb testvéreinek” (Mt 25,40.45) tett jót, biztosítja a kegyelmet
a jótékonysághoz e nehéz helyzetekben. A hatékony katekézis maradandó
jelei: a „helyzetek” megkülönböztetési képessége, az egyes emberek
kérdéseinek és szükségleteinek fölismerése, a személyes találkozás
keresése nagylelkű türelemmel, a konkrét körülményeknek megfelelő
határozott cselekvés és a nem közvetlen, esetleges katekézishez
folyamodás. A közösségnek testvérien támogatnia kell az ilyen
szolgálatot végző katekétákat.
Különféle csoportoknak szóló katekézis
191. A katekézis ma találkozhat olyan
Krisztus-hívő rétegekkel, melyek foglalkozásuk, tágabb kulturális
sajátosságaik miatt katekézisükben rendkívüli utakat igényelnek.
Ilyen a munkásoknak, szabadfoglalkozásúaknak, művészeknek,
tudósoknak, egyetemistáknak szóló katekézis... Nagyon ajánlott, hogy e
sajátos csoport-katekézisek a keresztény közösség egészének útjához
kapcsolódjanak.
Természetesen ezek a rétegek nekik megfelelő különleges módszereket
és nyelvet igényelnek, mely ugyanakkor teljesen hűséges az átadandó
üzenethez.[586]
A környezethez illeszkedő katekézis
192. A hit szolgálata ma nagyon
figyelembe veszi az életkörülményeket, hiszen egy konkrét személy élete
abban folyik, hatások onnan érik, és ő oda hat vissza és ott teljesíti
kötelességeit. Általánosságban és példaként két nagy környezetet
említünk, melyek a katekézis különböző formáit igénylik: a falusi és a
városi környezetet. A falusi embereknek szóló katekézis szükségszerűen
a falun fölmerülő problémákkal foglalkozik, a szegénységhez és
nyomorhoz kapcsolódó szükségletekkel. A falusi környezetben gyakran
megtalálható a félelem és a babona, ugyanakkor gazdag az
egyszerűségben, az életbe vetett bizalomban, a szolidaritásban, az
Istenbe vetett hitben és a vallásos hagyományok hűséges őrzésében.
A városi embereknek szóló katekézisnek számolnia kell szélsőséges
helyzetekkel is, melyek a tobzódó gazdagságtól a nyomorig és
elszigetelődésig terjednek. Az életritmus gyakran okoz stresszt, nagy a
mozgékonyság, fenyeget a menekülés kényszere és a kötelességek alóli
kibúvás, gyakori a fájdalmas névtelenség és a magány...
Mindegyik környezet számára jól meggondoltan kell végezni a hit
szolgálatát, jól fölkészült katekétákkal, megfelelő segédeszközökkel,
igénybe véve a tömegtájékoztató eszközöket is...
NEGYEDIK FEJEZET
A katekézis társadalmi-vallási környezete
A katekézis a pluralista és bonyolultan összetett világban[587]
193. Sok közösség és egyén hivatott
arra, hogy egy „pluralista” és szekularizált világban éljen,[588] melyben megtalálható a hitetlenség
és vallási közömbösség, de a kulturális és vallási pluralizmus eleven
formái is. Sokakban mutatkozik az értékek és a biztonság határozott
keresése, de nem hiányoznak a hamis vallások és a hithez való
bizonytalan csatlakozás sem. E bonyolult helyzetben megtörténhet, hogy
keresztények elbizonytalanodnak és eltévednek, nem tudnak szembenézni a
jelenségekkel, sem az azokban keringő üzeneteket nem tudják megítélni.
Elhagyják a szabályos vallásgyakorlatot, s végül úgy élnek, mintha
Isten nem létezne, s gyakran pótvallásokhoz folyamodnak. Hitük
veszedelemben forog, s félő, hogy – ha kellő táplálékot és támogatást
nem kap – kialszik és meghal.
194. Elengedhetetlen az evangelizáló
katekézis, vagyis az „olyan katekézis, melyet eltölt az Evangélium
éltető nedve, s amely a korhoz és a személyekhez szólni tudó nyelvet
használ”.[589] A keresztényeket arra
akarja nevelni, hogy nyitottan és a világgal való dialógusban legyenek
tudatában megkeresztelt, hívő és egyháztag mivoltuknak. Emlékezteti
őket a hit alapelemeire. Buzdítja a valóságos megtérésre, elmélyíti
bennük a keresztény üzenet igazságát és értékeit, minden elméleti és
gyakorlati ellenvetéssel szemben, segíti őket, hogy a mindennapi
életben fölismerjék és élni tudják az evangéliumot, képessé teszi őket,
hogy számot tudjanak adni reményükről,[590]
bátorítja őket, hogy a tanúságtétellel, a dialógussal és az
igehirdetéssel teljesítsék missziós hivatásukat.
A katekézis és a népi vallásosság[591]
195. A keresztény közösségekben a
katolikus valóság élő természetének megfelelően megvannak az
istenkeresésnek és a vallásos életnek sajátos megnyilvánulásai, telve
buzgósággal és megindító jószándékkal; ezeket joggal nevezzük „népi
jámborságnak”. „Olyan Isten utáni szomjúságot fejez ki, melyet csak az
egyszerű és lélekben szegények tudnak átélni; nagylelkűvé és
áldozatkésszé tesz egész a hősiességig, amikor a hit megvallásáról van
szó: jó érzéket ad Isten kimondhatatlan tulajdonságainak – például az
atyaság, a gondviselés, az állandó és szerető jelenlét – ízleléséhez,
másutt alig tapasztalható erényeket hoz felszínre: türelmet, a
mindennapok keresztjének ismeretét, elvonatkoztató képességet, mások
iránti nyitottságot, áhítatot.”[592]
Gazdag, de sebezhető valóság, a mélyén rejlő hit tisztulásra és
erősítésre szorul. Olyan katekézisre van tehát szükség, mely képes
összegyűjteni az ilyen adottságok vallási értékeit, és képes segíteni a
fanatizmus, a babona, a szinkretizmus és a vallási tudatlanság
legyőzésében. „Helyes vezetés mellett e népi jámborság hozzásegít
ahhoz, hogy a néptömegek igazán találkozni tudjanak Istennel Jézus
Krisztusban.”[593]
196. A hívők Mária-tisztelete is
sokféle formát öltött helyek és korok, a népek kulturális hagyományai
és vallásos érzéke szerint. A Mária-tisztelet e formái megújult
katekézist igényelnek, mely lehetővé teszi a mulandó elemek cseréjét és
a maradandók megbecsülését, és beépíti az egyházi Tanítóhivatal
mariológiai tanítását.Az ilyen katekézisre igen nagy szükség van.
Nagyon jó, ha világosan kifejezi a mariológiában megmutatkozó
szentháromságos, krisztológiai és egyháztani vonásokat. Emellett a
Mária-ájtatosságok felülvizsgálatában vagy alkotásában figyelemmel kell
lenni a biblikus, liturgikus, ökumenikus és antropológiai szabályokra.[594]
A katekézis az ökumenikus környezetben[595]
197. Minden keresztény közösséget
természetének megfelelően indít a Szentlélek arra, hogy ismerje föl
ökumenikus hivatását abban a helyzetben, amelyben él, és vegyen részt
az ökumenikus dialógusban és a keresztények egységét szolgáló
kezdeményezésekben. Ezért a katekézisnek mindig és mindenütt
„ökumenikus jellegűnek”[596] kell
lennie. Ezt elsősorban azzal valósítja meg, hogy az egész
kinyilatkoztatást – melynek letéteményét az igazságok hierarchiájának
tiszteletben tartásával a katolikus Egyház őrzi – előadja;[597] második helyen a katekézis
rávilágít a hit azon egységére, mely a keresztények között fönnáll, s
ugyanakkor elmagyarázza a meglévő megosztottságokat és a megszüntetésük
érdekében teendő lépéseket.[598]
Emellett a katekézis – különösen a Szentírás szeretetének ápolásával –
ébreszti és táplálja az egység igaz vágyát. Végül a gyermekeket,
ifjakat és felnőtteket arra készíti föl, hogy katolikus mivoltukat
őrizve és tisztelve a többiek hitét, legyenek kapcsolatban más vallású
testvéreikkel.
198. Különböző keresztény vallások
együttélése esetén a püspökök alkalmasnak, sőt szükségesnek ítélhetik
az együttműködés meghatározott formáit katolikusok és más keresztények
között a katekézisben. Nagyon fontos azonban, hogy a katolikusok
számára más módon és fokozott gonddal biztosítsanak egy kifejezetten
katolikus katekézist.[599] A
hitoktatásnak olyan iskolában, melyben különböző keresztény vallásokhoz
tartozó növendékek tanulnak, ökumenikus értéke van akkor, ha hitelesen
mutatja be a keresztény tanítást. Alkalmat kínál ugyanis a dialógusra,
mely eloszlathatja a tudatlanságot és az előítéleteket és nyitottá tud
tenni a jobb, kölcsönös megértésre.
A katekézis és a zsidóság
199. Különös figyelmet igényel a
katekézis és a zsidó vallás kapcsolata.[600]
Ugyanis „az Egyház, Isten népe az új Szövetségben saját misztériumát
vizsgálja, fölfedezi kapcsolatát a zsidó néppel, melyhez előbb szólt a
mi Urunk, Istenünk”.[601] „A
vallásoktatásnak, a katekézisnek és a prédikációnak nemcsak
tárgyilagosságra, igazságosságra és toleranciára kell nevelnie, hanem a
megértésre és a dialógusra is. Hagyományaink túlságosan közeliek
egymáshoz, ezért nem feledkezhetünk meg egymásról. Egymás megismerését
minden fokon elő kell mozdítani.”[602]
Egész pontosan a katekézis célja az antiszemitizmus minden formájának
legyőzése.[603]
A katekézis más vallások környezetében[604]
200. A keresztények napjainkban
többnyire sokvallású környezetben s nem ritkán kisebbségben élnek.
Ilyen helyzetben, különösen az iszlámmal kapcsolatban, a katekézis
nagyon fontos és arra hivatott, hogy sokféle feladatát különleges
felelősséggel oldja meg.Elsősorban elmélyíti és erősíti a hívők
identitását – főként amikor kisebbségben vannak – megfelelő
alkalmazkodással vagy inkulturációval úgy, hogy szembesíti Jézus
Krisztus Evangéliumát a többi vallás üzenetével. Ehhez azonban
elengedhetetlenek az erős és buzgó keresztény közösségek és a jól
fölkészített, bennszülött katekéták.
Másodsorban a katekézis segíti a többi vallás jelenlétének
tudatosítását. Képessé teszi a hívőket arra, hogy fölismerjék bennük a
keresztény üzenettel ellenkező elemeket, de arra is neveli őket, hogy
gyűjtsék össze az Evangélium bennük található magvait (semina verbi),
melyek elő tudnak készíteni az evangéliumra.
Harmadsorban a katekézis minden hívőben éleszti a missziós érzéket,
ami a hit melletti egyértelmű tanúságtételben, a kölcsönös megértésben
és tiszteletben, a dialógusban, a személyi jogok és a szegények
védelmében való együttműködésben s – ahol lehetséges – az Evangélium
kifejezett hirdetésében nyilvánul meg.
A katekézis és az „új vallási mozgalmak” kapcsolata[605]
201. Manapság a vallási és kulturális
relativizmus légkörében, sok a keresztény nem megfelelő magatartása
miatt virágzanak az „új vallási mozgalmak”, melyeket szektáknak vagy
kultuszoknak is hívnak. A sokféle név és irányzat nagyon nehezen
rendszerezhető pontos keretek között. Amennyire kívülről látható,
különbséget lehet tenni a keresztény eredetű, a keleti vallásokból
származó és az ezoterikus hagyományokat követő mozgalmak között. Mind
olyan tanításokat és életvitelt hirdetnek, mely eltávolít a keresztény
hit tartalmától. A hitükben veszélyeztetett keresztények számára tehát
szükséges „egy olyan evangelizáció s rendszeres és átfogó katekézis,
melyet az ezeket életté formáló tanúságtétel kísér”.[606] Le kell győzni ugyanis a tudatlanság és az
előítélet kísértéseit; a hívőket segíteni kell, hogy igazán találkozni
tudjanak a Szentírással, támogatva őket az imaélet tapasztalatainak
megszerzésében, védve őket a tévedés magvetőitől, a kapott hit iránti
felelősségre nevelve és evangéliumi szeretet tüzével közeledve a
magány, a szegénység és a szenvedés veszélyes helyzeteihez. E
mozgalmakat a bennük megnyilvánuló vallásos törekvések miatt
„evangelizálandó Areopagosznak” lehet tekinteni, ahol a legégetőbb
kérdések választ kaphatnak. „Az Egyház mérhetetlen lelki örökséget tud
fölkínálni az emberiségnek Krisztusban, aki »az Útnak, az Igazságnak és
az Életnek« vallotta magát (Jn 14,6)”.[607]
ÖTÖDIK FEJEZET
A katekézis társadalmi-kulturális környezetben[608]
A katekézis és a kortárs kultúra[609]
202. „Megállapíthatjuk, hogy a
katekézisnek, de általában az egész evangelizációnak is az a célja,
hogy az evangélium erejét mélyen beoltsa az emberi kultúrába és a
kultúra különböző formáiba.”[610] Az
előzőekben már elmondtuk a kateketikai alkalmazkodás és inkulturáció
elveit.[611] Most elegendő
megerősítenünk, hogy a kateketikai folyamat szükséges és kiemelkedő
vezérlője a Tanítóhivatal által magyarázott és a teológia által
elmélyített „hitszabály”. Azt sem szabad feledni, hogy a katekézis
története, főként az egyházatyák korában, sok szempontból a hit
inkulturációjának története, s mint ilyen kutatást és elmélkedést
érdemel. Olyan történet ez, mely nem zárul le, és az evangélium
elsajátítása hosszú időt igényel.
E fejezetben néhány módszertani jelzést adunk ahhoz a feladathoz,
mely amennyire szükséges, annyira igényes, egyáltalán nem könnyű, s ki
van téve a szinkretizmus s más félreértések veszedelmének. Elmondható e
ma különösen fontos témáról, hogy a katekézis szempontjából általános
és jól programozott kutatást igényel.
A katekézis feladatai a hit inkulturációja érdekében[612]
203. Az alábbiakban összefoglalt elemek
szerves egységet alkotnak:- a maga valóságában kell megismerni a
személyek kultúráját és azt, hogy mennyire hatja át életüket;
– föl kell ismerni a kultúra elemeit magában az Evangéliumban,
hangsúlyozván, hogy az Evangélium nem valami emberi kultúrtalajból
fakadt, ugyanakkor elismerve, hogy az Evangélium nem szakítható el a
kultúráktól, melyekbe kezdettől fogva beleszövődött, s melyeknek a
századok során átadatott;
- hirdetni kell a belső változást, tudniillik a megtérést, melyet az
Evangélium mint „átalakító és újjászülő”[613]
erő vált ki a kultúrákban;
- tanúságot kell tenni arról, hogy az Evangélium transzcendens
valóság, s nem merül ki a kultúrában, ugyanakkor föl kell ismerni a
kultúrában föllelhető evangéliumi magvakat;
- elő kell mozdítani az Evangélium új kifejezési formáját, mely
megfelel az evangelizált kultúrának, törekedvén a hit olyan nyelvére,
mely a hívők közös öröksége, s ezért a kommunió alapvető tényezője;
- épen kell őrizni az Egyház hitének tartalmát, és gondoskodni kell
róla, hogy a hagyomány tanbeli formuláinak magyarázata vegye figyelembe
a címzettek kulturális és történelmi helyzetét, mindig elkerülve a
tartalmi csonkításokat és hamisításokat.
Módszertani folyamat
204. A katekézisnek el kell hárítania a
kultúra minden kártékony beavatkozását, ugyanakkor nem korlátozódhat
arra, hogy „fölékesítsen” egy kultúrát az Evangéliummal, hanem „mélyen,
az élet gyökeréig hatóan”,[614] az
emberi kultúra és kultúrák gyökeréig hatóan kell közölnie az
Evangéliumot. Ebből egymásra ható tényezőkből álló dinamikus folyamat
származik: törekedni kell meghallani Isten szavának visszhangját a
népek kultúrájában (pl. jóslás, kérő ima, jelek); fölismerni a hiteles
evangéliumi értékeket, s azokat, melyek legalább nyitottak az
Evangéliumra; megtisztítani azokat a dolgokat, melyek a bűn vagy az
emberi gyöngeség jelét viselik (szenvedélyek, a rossz struktúrái);
késztetni az embereket a radikális megtérésre Istenhez, a dialógusra
másokkal, a türelmes belső érlelődésre.
Az értékelés szükséges volta és kritériumai
205. Az értékelés fázisában – ami
különösen a kezdeti vagy kísértési állapotban nagyon szükséges – nagy
gondot kell fordítani arra, hogy a katekézis folyamatába be ne
szűrődjenek szinkretista elemek. Mert ha ez megtörténik, az
inkulturációs kísértések veszélyessé válnak, eltévelyednek, ezért
helyesbítésre szorulnak.
Pozitív értelemben az a helyes katekézis, mely nem csupán a hit
tartalmának intellektuális elsajátítását eredményezi, hanem megmozgatja
a szívet és átalakítja a cselekvésmódot. Így a katekézis erőteljes és a
hit által összefogott életet eredményez, áthidalja a hitt és látott
valóságok, a keresztény üzenet és a kulturális környezet közötti
hasadékot, és az életszentség gyümölcseit termi.
Az inkulturációs folyamat felelősei
206. „Az inkulturációnak Isten egész
népét át kell fognia, és nem csak néhány szakembert, mert ismeretes,
hogy a nép rendelkezik egy eredeti hitérzékkel, amit sohasem szabad
szem elől téveszteni. Az inkulturációnak irányítottnak kell lennie,
ösztökélni kell, de sohasem szabad erőltetni, nehogy a keresztényekben
ellenhatást váltson ki. Nyerjen kifejezést a társadalmi életben,
érlelődjék benne, és ne legyen pusztán a tudósok kutatásának gyümölcse.”[615] Az Evangélium megtestesülésére –
mely az inkulturáció sajátossága – fordított figyelem igényli a
katekézisben való részvételét mindazoknak, akik ugyanabban a kultúrában
élnek: a klérus, a lelkipásztorkodás munkásai (katekéták), laikusok.
Kiváltságos formák és utak
207. A hit inkulturációjának
legalkalmasabb formái között említendő a fiatalok és a felnőttek
katekézise, mert ezek hordozzák a hit és az élet leghatékonyabb
összekapcsolásának lehetőségét. De nem szabad mellőzni a kicsinyek
keresztény beavatásában sem az inkulturációt, tekintettel a beavatás
későbbi kulturális következményeire: gondolunk az új életmód
elsajátítására, a lelkiismeret nevelésére, a bibliai és szentségi
nyelv, valamint a kereszténység történelmének megismerésére.
Kiváltságos út a liturgikus katekézis a jelek sokasága miatt, melyek
kifejezik az üzenetet és Isten népe oly nagy része számára
hozzáférhetőek; nagyra kell értékelni az olvasmányos könyvek szövegeit,
a liturgikus év szerkezetét, a vasárnapi homíliát és egyéb fontos
kateketikai alkalmakat (esküvő, temetés, beteglátogatás, búcsúk stb.);
különleges hely illeti a családról való gondoskodást, melynek nagyon
fontos szerepe van a hit átadásában; külön fontosságot nyer a katekézis
a sok nemzetiségű és sok kultúrájú környezetben, amennyiben segít
fölfedezni és megbecsülni a különböző csoportok adottságait a hit
elfogadásában és tanúsításában.
A nyelv
[616]
208. A hit inkulturációja bizonyos
szempontból a nyelv műve. Ez magában foglalja, hogy a katekézis őrizze
és értékelje az üzenet sajátos nyelvét, főként a biblikus nyelvet, de
az Egyház történelmi-hagyományos (hitvallás, liturgia) és úgynevezett
doktrinális (dogmatikus) formuláinak nyelvét is; emellett a
katekézisnek kapcsolatba kell kerülnie a címzett személy kultúrájának
szóhasználatával és kifejezési formáival; végül a katekézisnek
ösztökélnie kell az Evangélium új kifejeződéseit abban a kultúrában,
amelyben meggyökerezik.
Az Evangélium inkulturációs folyamatában a katekézisnek nem kell
félnie a hagyományos formulák és a hit szakkifejezéseinek
használatától, de meg kell adnia ezek jelentését és meg kell mutatnia
egzisztenciális erejüket; másrészt a Katolikus Egyház Katekizmusának
kötelessége „megtalálni azt a kifejezési formát, amely egyaránt
alkalmas a mai gyermekek és felnőttek, de minden más ember számára is.
Olyan nyelvet kell beszélnie, amely egyaránt érthető az értelmiségiek
és a tudósok, az analfabéták és az egyszerű emberek, a betegek és
fogyatékosok számára is.”[617]
A kommunikációs eszközök
209. Szorosan a nyelvhez kapcsolódnak a
tájékoztatási módok. Ma a leghatásosabb és legmeggyőzőbb eszközök a
mass-media, a 'tömegtájékoztató eszközök'. „A modern kultúra
evangelizációja nagyrészt ezek befolyásától függ.”[618] Visszautalva e Direktórium előző részére
(148-162. p.) most néhány, az inkulturáció szempontjából nagyon hasznos
elemre hívjuk föl a figyelmet: ezen eszközök sajátos tájékoztató
jellegüknek megfelelő, fokozott használatára, egyensúlyt tartva a kép
és a szó között; a vallásos tartalom őrzésére a választott kifejezési
formákban; a fogadók kritikai érettségének és a média által közöltek
személyes értékelésének fejlesztésére; a célnak megfelelő, a
tömegtájékoztató eszközökön keresztül átadható, kateketikai
segédanyagok alkotására; a termékeny együttműködésre a
lelkipásztorkodás szereplői között.[619]
210. Az inkulturáció folyamatának
elismerten fontos eszköze a katekizmus. Mindenekelőtt a Katolikus
Egyház Katekizmusa, melynek „sokfajta szolgálatot kell tennie a
szükségszerűen mindig igaz és ezáltal hatékony inkulturáció számára is”.[620] A Katolikus Egyház Katekizmusa
kifejezetten megkívánja a helyi katekizmusok készítését, melyek
„megvalósítják az előadás és a kateketikai módszerek alkalmazását, azok
kulturális, életkor- és lelki érettségbeli, társadalmi és egyházi
különbségeinek megfelelően, akikhez a katekézis szól”.[621]
Emberi környezet és kulturális irányzatok
211. Az Evangélium olyan nyitott,
nagylelkű és bátor katekézist sürget, mely ott képes elérni az embert,
ahol él, olyan alaphelyzetekben találkozva vele, melyekben a
legalapvetőbb és legelemibb kulturális kommunikáció folyik, tudniillik
a családban, az iskolában, a munkahelyen, a szabadidőben.
Ugyancsak fontos, hogy a katekézis fölismerje és áthassa azokat az
emberi helyzeteket, melyekben a kulturális irányzatoknak nagyobb
befolyása van az életmód alakítására és terjedésére, mint például a
városokban, a turizmusban és a kivándorlók között, a fiatalok körében
és más fontos társadalmi környezetben.
Végezetül „az Evangélium világosságát olyan területekre is el kell
vinni”,[622] mint a kultúra „modern
Areopagosz”-nak nevezett területei, például a tömegtájékoztatás; a
béke, a fejlődés, a fölszabadítás, a környezetvédelem; a személyek,
elsősorban a kiskorúak, a kisebbségek, a nők és a gyermekek jogainak
védelme, a tudományos kutatás és a nemzetközi kapcsolatok...
Beavatkozás konkrét helyzetekbe
212. A katekézis által megvalósított
inkulturációs folyamatnak állandóan szembesülnie kell sokféle konkrét
helyzettel. Itt csak a legfontosabbakat és leggyakrabban előfordulókat
nevezzük meg:
Elsőként különbséget kell tenni az újonnan kereszténnyé lett
országok – ahol az első missziós igehirdetésnek még meg kell erősödnie
– és a keresztény hagyományú, de új evangelizációra szoruló országok
inkulturációja között.
Figyelembe kell venni az azokat a helyzeteket, melyekben
feszültségeket és összeütközéseket támasztanak olyan tényezők, mint az
etnikai és vallási sokféleség, a kiáltó fejlődési különbségek, a városi
és falusi élet, az uralkodó rendszereket, melyeket néhol nagyon erős
szekularizáció, másutt erős vallásosság befolyásol.
Végül tanulmányozni kell az adott területet meghatározó kulturális
irányzatokat, melyek a társadalmi és foglalkozási rétegekben
mutatkoznak, például a tudósok és művészek, a munkások, fiatalok, a
társadalom peremére sodródottak, külföldiek, fogyatékosok ...
Általánosabban szólva „a keresztény képzés komolyan vessen számot a
helyi kultúrával, mely része a képzésnek és segít fölismerni mind a
hagyományos, mind a modern dolgok értékét. Az egy-egy nép vagy nemzet
életterében együtt létező kultúrákra megkülönböztetett figyelmet kell
fordítani.”[623]
A helyi egyházak feladatai[624]
213. Az inkulturáció a helyi egyházakra
tartozik és a keresztény élet minden részét magában foglalja. Többek
között a katekézist is. A konkrét és sajátos helyzetekben történő
inkulturáció természetének megfelelően „a helyi egyházakra fordított
méltányos figyelem csak gazdagíthatja az Egyházat, s e figyelem
elengedhetetlen és sürgető.”[625]
Ennek érdekében nagyon helyesen a Püspöki Konferenciák szinte mindenütt
dolgoznak kateketikai direktóriumokon (vagy hasonló eszközökön),
katekizmusokon és segédanyagokon, s műhelyeket és képzési központokat
állítanak föl. A jelen Direktórium fényénél át kell nézni és igazítani
kell a helyi direktóriumokat, serkentve a kutató központok
együttműködését, fölhasználva a katekéták tapasztalatait és elősegítve
Isten népének részvételét.
Irányított kezdeményezések
214. A tárgy súlyossága, s másrészt a
kutatás és kísérletezés elhagyhatatlan időszaka a törvényes pásztorok
által irányított kezdeményezéseket követel.
- Támogatni kell a széleskörű és személyhez szóló katekézist, mely
segít legyőzni a minden inkulturációt súlyosan akadályozó tudatlanságot
vagy hamis információt; olyan dialógusok és személyes kapcsolatok révén
történhet ez, melyek megmutatják az igehirdetés hatékony útjait;
- A hit inkulturációjának kísérleteit az Egyház által meghatározott
módokon kell elvégezni. Különösen nagy jelentősége van a felnőttek
katekumenátusának, ahogy azt a RICA előírja;
- Ha ugyanazon az egyházi területen különböző nyelvű népcsoportok
élnek, tanácsos a megfelelő nyelvekre lefordítani a különböző
direktóriumokat a katekéták számára, és katekéta központok révén minden
csoportnak ugyanazt a támogatást biztosítani;
- A kölcsönös meghallgatás és a kommunió érdekében dialógust kell
kezdeni a helyi egyházak között, valamint a helyi egyházak és a
Szentszék között. Ez az inkulturáció számára hatékonyabb és alkalmasabb
kísérleteket és megoldásokat tesz lehetővé.
ÖTÖDIK RÉSZ
KATEKÉZIS A RÉSZEGYHÁZBAN
„Fölment a hegyre, magához hívta azokat, akiket ő
maga akart, és azok odamentek hozzá. Megalkotta belőlük a Tizenkettőt,
hogy vele legyenek, s hogy elküldje őket prédikálni és ördögöket űzni.”
(Mk 3,13-15) „Boldog vagy Simon, Jónás fia, mert nem a test és a vér
nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én Atyám, aki a mennyekben van.
Én is mondom neked: Te Péter vagy, és én erre a sziklára építem
Egyházamat. „ (Mt 16,17-18) A jeruzsálemi egyház (ApCsel 8,1)
a Szentlélek indítására egyházakat szült: „Isten Korintusban lévő
egyházát” (1Kor 1,2); „Asia egyházait” (1Kor 16,19); „a júdeai
egyházakat” (Gal 1,22); „a hét egyházat: Efezust, Szmirnát, Pergamont,
Tiatirát, Szardeszt, Filadelfiát, Laodiceát” (vö. Jel 2,1-3,22). E
rész tartalma és célja
215. Mindabból, amit az előzőekben a
katekézis természetéről, tartalmáról, pedagógiájáról és címzettjeiről
elmondtunk, fakad a kateketikai lelkipásztorkodás, mely ténylegesen a
részegyházban valósul meg.
Ez az ötödik rész ennek legfontosabb elemeit mondja el.
216. Az első fejezet a kateketikai
szolgálatról és annak szolgáiról szól. A katekézis közös, de
differenciált felelősség tárgya. A püspökök, papok, diákonusok,
szerzetesek és laikus hívők mindegyike a maga karizmájával és
feladatával vesz benne részt.
A katekéták második fejezetben elemzett képzése döntő jelentőségű a
kateketikai tevékenységben. Ha fontos, hogy a katekézist hatékony
eszközökkel lássuk el, még fontosabb, hogy megfelelő katekétákat
képezzünk. A harmadik fejezet a helyeket veszi szemügyre, ahol a
katekézis megvalósul.
A negyedik fejezet a katekézis szervezeti szempontjaival
foglalkozik: az irányító szervekkel, a katekézis összehangolásával és a
kateketikai szolgálat néhány sajátos feladatával.
Az e fejezetekben elmondott észrevételek és tanácsok nem
alkalmazhatók közvetlenül és egyszerre az Egyház minden részében.
Azokban az országokban vagy régiókban, melyekben a kateketikai
tevékenység még nem tudta elérni a megfelelő szintet, ezek az
irányvonalak és tanácsok csak fokozatosan elérendő célok együttesét
jelentik.
ELSő FEJEZET
A katekézis szolgálata és felelősei a részegyházban
A részegyház[626]
217. Az Evangélium hirdetése, átadása
és megélése a részegyházban[627] vagy
egyházmegyében[628] történik. A
részegyházat Jézus Krisztus tanítványainak egy közössége alkotja,[629] akik társadalmilag és kulturálisan
meghatározott területen élnek. Minden részegyházban „az egyetemes
Egyház jelenik meg, minden lényeges elemével”.[630] Valójában az egyetemes Egyház mint Pünkösd
napján a Szentlélektől termékennyé tett első sejt „leányaiként szüli a
részegyházakat és bennük fejeződik ki”.[631]
Az egyetemes Egyház mint Krisztus teste úgy jelenik meg, mint „az
egyházak teste”.[632]
218. A Evangélium hirdetése és az
Eucharisztia az a két pillér melyekre épül s melyek körül szerveződik a
részegyház. Miként az egyetemes Egyház, úgy a részegyház is „azért
létezik, hogy evangelizáljon”.[633] A
katekézis minden részegyház elemi evangelizációs tevékenysége. Általa a
egyházmegye minden tagjának, és mindazoknak, akik azzal közelednek,
hogy csatlakozni szeretnének Jézus Krisztushoz, felkínál egy olyan
képzési formát, amely lehetővé teszi az Evangélium megismerését,
ünneplését, megélését és hirdetését a saját kultúra keretein belül. Így
a hit megvallását – ami a katekézis célja – Krisztus tanítványai a
„saját nyelvükön”[634] mondhatják el.
Mint Pünkösd napján, Krisztus Egyháza mai is „jelen van és
tevékenykedik”[635] a részegyházakban,
„minden nyelven beszél”,[636] mert egy
állandóan növekvő fa gyökerei minden kultúrába szerteágaznak.
A katekézis szolgálata a részegyházban
219. A szentségi (ministeria) és egyéb
(servitia) szolgálatok összességében, melyekkel a részegyház teljesíti
evangelizálóküldetését, kiemelkedő helyet foglal el a katekézis
szolgálata,[637] melynek főbb vonásai
a következők:
a) A katekézis az egyházmegyében egyetlen szolgálat,[638] melyet közösségben a püspökkel egymáshoz
kapcsolódva végeznek a papok, diákonusok, szerzetesek és laikusok. De e
szolgálatért az egész keresztény közösségnek felelősséget kell éreznie.
S jóllehet a papok, szerzetesek és laikusok közösen végzik a
katekézist, különbőzőképpen, mindegyik a saját egyházi állapotának
megfelelően végzi (fölszentelt szolgák, Istennek szentelt személyek,
keresztény hívők).[639] Rajtuk
keresztül, különböző feladataik által ajánlja fel a kateketikai
szolgálat hiánytalanul az Igét és az egyházi élet tanúságtételét. Ha
bármelyik hiányozna közülük, a katekézis veszítene gazdagságából és
jelentőségéből.
b) Ez az egyházi szolgálat nélkülözhetetlen az Egyház növekedése
számára. Nem olyan tevékenység, amit a közösségben magánúton vagy
egyéni kezdeményezésként lehetne végezni. Az Egyház nevében történik, a
tőle kapott küldetés alapján.
c) A kateketikai szolgálatnak – az egyházi szolgálatok egészében –
sajátos jellege van, mely abból következik, hogy a kateketikai
tevékenység beágyazódik az evangelizációba. A katekétának mint hitre
nevelő személynek feladata különbözik mindenki másétól, aki
lelkipásztori tevékenységet folytat (liturgiában, karitászban,
szociális téren...), akkor is, ha nyilvánvalóan összehangoltan kell
tevékenykedniük.
d) Annak érdekében, hogy a kateketikai tevékenység az egyházmegyében
gyümölcsöző legyen, bizalomra van szükség azok iránt, akik nem
közvetlenül a katekézist végzik, de tevékenységük feltétele és
támogatója a katekézisnek. Ilyen tevékenység pl. a katekéták képzése,
kateketikai anyagok kidolgozása, tudományos munka, szervezés és
tervezés. Akik ezekkel foglalkoznak, a katekétákkal együtt az egyetlen
egyházmegyei kateketikai szolgálatot végzik.
A keresztény közösség és katekizálás felelőssége
220. A katekézis az egész keresztény
közösség felelőssége. A keresztény beavatás ugyanis „nem csak a
katekéták vagy a papok dolga, hanem a hívők egész közösségéé”.[640] A hit állandó nevelése is az egész
közösségre tartozik. A katekézis ezért olyan nevelő tevékenység, mely a
közösség egyes tagjai felelősségével kezdődik egy kapcsolatokban gazdag
közösségi légkörben, hogy a katekumenok és a katekézis növendékei
tevékenyen kapcsolódhassanak be a közösség életébe.
A keresztény közösség ugyanis figyelemmel kiséri a katekézis
folyamatát mind a kicsinyek, mind a fiatalok, mind a felnőttek esetében
mint olyan dolgot, melyben része van s közvetlenül érinti őt magát.[641] Hiszen a keresztény közösség
fogadja a kateketikai folyamat végén a növendéket testvéri közösségébe,
„ahol teljes mértékben élhetik azt, amit megkezdtek”.[642]
221. A keresztény közösség nemcsak
sokat ad a kateketikai csoportoknak, hanem sokat is kap tőlük. Az
újonnan megtértek, főleg a fiatalok és felnőttek amikor Jézus
Krisztushoz csatlakoznak, a közösség számára új emberi és vallási
értekeket hoznak. Így a közösség gyarapszik és növekszik, mert a
katekézis nemcsak növendékeit vezeti az érettebb hitre, hanem magát a
közösséget is.Jóllehet az egész keresztény közösség felelős a
katekézisért és minden tagjának tanúságot kell tennie a hitről, csak
néhányan kapják a kifejezett egyházi megbízást arra, hogy katekéták
legyenek. A szülőknek eredeti feladata, hogy gyermekeik misszionáriusai
legyenek, az Egyház viszont Isten népe egyes különlegesen meghívott
tagjait hivatalosan megbízza azzal, hogy a közösségen belül szervezett
formában adják át a hitet.[643]
A püspök mint a katekézis elsőszámú felelőse a részegyházban
222. A II. Vatikáni Zsinat kiemelte a
Evangélium hirdetése és továbbadása fontosságát a püspöki szolgálatban:
„A püspök fő feladatai közül kiemelkedik az Evangélium hirdetése”.[644] E feladat teljesítésekor a
püspökök mindenki más előtt „a hit hirnökei”,[645] akik új tanítványokat akarnak megnyerni
Krisztusnak, ugyanakkor „hiteles tanítók”,[646]
akik a rájuk bízott népnek átadják a hitet, hogy vallják és éljék. A
püspökök prófétai szolgálatában a missziós igehirdetés és a katekézis
két szorosan összetartozó mozzanat. E feladathoz kapják a püspökök „az
igazság biztos karizmáját”.[647] A
püspökök „a katekézis elsőszámú felelősei, az elsőrangú katekéták”.[648] Az Egyház történetében nyilvánvaló
a nagy és szent püspökök szerepe, akik kezdeményezéseikkel és
írásaikkal a katekumenátus intézményének legvirágzóbb korszakát
jelentik. ők úgy tekintették a katekézist, mint szolgálatuk alapvető
feladatát.
223. A katekézisről való gondoskodás
azt jelenti, hogy a püspök a részegyházban „mintegy felülről irányítja
a katekézist”,[649] s ez egyebek
között magában foglalja a következőket:
- Egyházában hatékony elsőbbséget kell biztosítania a tevékeny és
hatásos katekézisnek, azaz „mozgósítsa az embereket, az eszközöket, a
segítőket és a gazdasági forrásokat is”.[650]
- A katekézis érdekében közvetlenül vegyen részt az Evangélium
hívőknek való átadásában, ugyanakkor őrködjék a hitvallás hitelessége,
a fölhasznált szövegek és segédeszközök minősége fölött.[651]
- „Föl kell szítania és életben kell tartania az igazi kateketikai
buzgóságot; olyan buzgóságot, mely megfelelő és hatékony szervezeti
formát talál”,[652] mélységes
meggyőződéssel afelől, hogy az egyházmegye keresztény élete számára a
katekézis nagyon jelentős.
- Gondoskodnia kell arról, hogy „a katekéták megfelelő fölkészítést
kapjanak feladatukhoz; úgy, hogy jól ismerjék az Egyház tanítását, és
tanulják meg a pszichológia és a pedagógia elméleti és gyakorlati
törvényszerűségeit”.[653]
- Az egyházmegyében meg kell határoznia a katekézis átfogó, egységes
és részletes tervét, melynek meg kell felelnie a hívők szükségleteinek,
és be kell ágyazni az egyházmegyei lelkipásztori tervekbe. Egy ilyen
terv összehangolható a Püspöki Konferencia terveivel.
A keresztény közösség papjai, lelkipásztorai és nevelői
224. A pap sajátos feladata a katekézis
terén az ordo szentségéből fakad. A papok ugyanis az ordo szentsége
által a Szentlélektől kapott fölkenés alapján a pap-Krisztushoz válnak
hasonlóvá, mint a Fő szolgái, hogy a püspöki rend munkatársaiként
építsék egész testét, ami az Egyház.[654]
Ezen ontológiai Krisztus-hasonlóság következtében a papok szolgálata
formálja a közösséget, összehangolja és bátorítja a többi szolgálatot
és karizmát. A katekézissel kapcsolatban az ordo szentsége a papokat
„nevelőkké teszi a hitben”.[655] Azon
fáradoznak tehát, hogy a közösség hívei megfelelően alakuljanak és
eljussanak a keresztény érettségre.[656]
Annak tudatában, hogy „szolgálati papságuk”[657]
„a hívők általános papságának”[658]
szolgálatában áll, a papok serkentik a katekéták hivatását és munkáját,
segítvén őket a feladatuk megoldásában, mely a keresztségből fakad és
az Egyháztól kapott küldetés alapján végzendő. Így a papok követik a
II. Vatikáni Zsinat hozzájuk intézett buzdítását: „Ismerjék el és
mozdítsák elő a laikusok méltóságát és az Egyház küldetésében rájuk
váró sajátos részt”.[659]
225. A pap – különösen a plébános[660] – feladata a katekézisben:
- a katekézis mint mindenki feladata iránti közös felelősség,
valamint a katekéták és küldetésük tiszteletének és megbecsülésének
ébresztése a keresztény közösségben;
- gondoskodás a katekézis megalapozásáról és megfelelő
szervezéséről, számítva a katekéták aktív részvételére, és óvakodva
attól, „nehogy valamit is elmulasszanak azokból, melyek hozzájárulnak a
katekézis jó irányításához és szervezéséhez”;[661]
– katekéta hivatások ébresztése és fölismerése, továbbá a katekéták
katekétájaként igen nagy gondot fordítva erre, törődés a képzésükkel;
- kateketikai tevékenység beépítése a közösség evangelizációs
tervébe és gondoskodás a katekézis, a szentségek és a liturgia
kapcsolatáról;
- saját közössége katekézisének és az egyházmegyei lelkipásztori
tervek kapcsolatának biztosítása, segítve a katekétákat, hogy
tevékenyen működjenek együtt a közös egyházmegyei tervvel.
A tapasztalat azt mutatja, hogy egy közösség katekézisének minősége
legnagyobb részt a pap jelenlététől és tevékenységétől függ.
A szülők mint gyermekeik hitének elsőszámú nevelői [662]
226. A keresztény élet tanúságtétele,
amit a szülők a családban tesznek, a gyöngédségbe és az anyai-atyai
gondoskodásba burkoltan érkezik a gyermekekhez. A gyermekek így
fölfogják és örvendezve élik meg Isten és Jézus szülők által
megjelenített közelségét; ez az első keresztény tapasztalat gyakran az
élet egészére kiható mély nyomokat hagy. Ez a kisgyermekkori vallásos
eszmélés a családi körben „semmi mással nem helyettesíthető”.[663] Ez az első beavatás erősödik,
amikor családi események vagy ünnepek alkalmával „a családban próbálják
magyarázni az események keresztény vagy vallásos jelentését”.[664] Tovább mélyül, ha a szülők otthon
magyarázzák gyermekeiknek és segítik elsajátítani a keresztény
közösségben kapott rendszeres katekézist. Ugyanis „a családi katekézis
megelőzi, kíséri és kiegészíti a katekézis minden egyéb formáját”.[665]
227. A házasság szentségében a szülők
megkapják gyermekeik – akiknek tanúsítják és átadják az emberi és
vallásos értékeket – keresztény nevelésének feladatát és kegyelmét.[666] E nevelő tevékenység, mely
egyszerre emberi és vallásos, „igazi szolgálat”,[667] mely által átadatik és terjed az Evangélium,
egészen addig, hogy maga a családi élet lesz a hit útja és a keresztény
élet iskolája. Ahogyan a gyermekek növekednek, fokozódik a
kölcsönösség, és „az ilyen típusú kateketikai dialógusban mindenki kap
és ad”.[668] Ezért a keresztény
közösségnek igen nagy figyelmet kell fordítania a szülőkre. Személyes
kapcsolatok, találkozók, kurzusok és szülőknek szóló felnőtt
katekézisek révén is segíteni kell őket, hogy vállalni tudják
gyermekeik hitbeli nevelésének – ma különösen is kényes – feladatát. E
feladat még sürgetőbb olyan helyeken, ahol a polgári törvényhozás nem
engedélyezi vagy nehézzé teszi a hitbeli nevelést.[669] Ilyen esetekben „a családi egyház”[670] gyakorlatilag az egyetlen hely,
ahol a gyermekek és a fiatalok hiteles katekézishez juthatnak.
A szerzetesek a katekézisben
228. Az Egyház egész különlegesen
meghívja a kateketikai tevékenységre az Istennek szentelt személyeket,
és azt kívánja, hogy „legjobb erőiket adják” a katekézishez.[671] A szerzetesek, szerzetesnők és az
apostoli élet társaságai tagjainak sajátos részvétele a katekézisben
különleges életállapotukból fakad. Az evangéliumi tanácsokra tett
fogadalom, mely meghatározza a szerzetesi életet, ajándék az egész
keresztény közösségnek. Az egyházmegyei kateketikai tevékenységben a
szerzetesek eredeti és különleges segítségét sem a papok, sem a
laikusok nem tudják pótolni. E különlegesség Istennek szenteltségük
nyilvános tanúságtételéből fakad, ami az ország valóságának élő jeleivé
teszi őket. „E tanácsok fogadalommal való vállalása egy az Egyház által
elismert, állandó életállapotban az Istennek »szentelt élet« jellemző
vonása.”[672] Jóllehet az evangéliumi
értékeket minden kereszténynek meg kell valósítania, az Istennek
szentelt személyek „a boldogságok követelményeit radikálisan
teljesíteni akaró Egyházat testesítik meg”.[673]
A szerzetesek laikusokéval egyesült tanúságtétele mutatja az Egyháznak
mint Isten országa jelének egyetlen arcát.[674]
229. „Több szerzetescsalád is jött már
létre mind férfiakból, mind nőkből azért, hogy a gyermekek és az
ifjúság, főleg az árván maradtak keresztény nevelésének szenteljék
magukat.”[675] Az alapítók
karizmájának köszönhetően ma sok szerzetes és szerzetesnő dolgozik a
felnőttek egyházmegyei katekézisében. A történelem folyamán a
szerzetesek „mindig sokat tettek az Egyház kateketikai tevékenysége
által”.[676] Az alapítói karizmák[677] nem mellékesek, amikor a
szerzetesek kateketikai feladatot vállalnak. Ugyanis érintetlenül
hagyva a katekézis sajátos jellegét, a különböző szerzetes közösségek
karizmái sajátos hangsúlyt adnak a közös feladatnak, gyakran mély
vallási, szociális és pedagógiai érzékkel. A katekézis története
bizonyítja az elevenséget, melyet ezek a karizmák ajándékoztak az
Egyház nevelői tevékenységének.
A világi katekéták
230. A laikusok kateketikai
tevékenységének is megvan a maga sajátos jellege, ami egyházi
állapotukból következik: „A laikusok különleges sajátossága a világi
jelleg”.[678] A laikus katekéták – az
élet minden gondját megosztva a többi férfival és nővel – kateketikai
tevékenységükben a világban folyó életükből indulnak ki, és sajátos
érzékenységet és jelleget adnak az Evangélium átadásának: „Ez az
evangelizáció (...) sajátos jelleget és különleges hatékonyságot nyer
attól, hogy a világ megszokott körülményei között történik”.[679] Ugyanis, mivel ugyanazt az
életformát élik, mint növendékeik, a laikus katekétáknak különös érzéke
van az Evangélium megtestesítéséhez az élet konkrét helyzeteiben. A
katekumenok és a katekézis növendékei megtalálhatják bennük a
keresztény modellt, melyet majd később, hívő életükben követhetnek.
231. A világi Krisztus-hívők
kateketikai hivatása a keresztség szentségéből fakad és a bérmálásból
erősödik; azokból a szentségekből, melyek révén részesedik „Krisztus
papi, prófétai és királyi feladatából”.[680]
Az apostolkodásra szóló általános meghíváson túl egyes laikusok
belsőleg úgy érzik, Isten arra hívja őket, hogy katekéták legyenek. Az
Egyház ébreszti és elbírálja ezt az isteni hívást, s küldetést ad a
katekézisre. Így az Úr Jézus férfiakat és nőket különleges módon arra
hív, hogy őt, a Mestert és a tanítványok nevelőjét kövessék. Ez a Jézus
Krisztustól eredő, személyes meghívás és a Vele való kapcsolat a
katekéta tevékenységének igazi mozgatói. „Krisztusnak e szeretetteljes
ismerete ébreszti a vágyat, hogy hirdessük őt, hogy »evangelizáljunk«
és másokat is a Krisztusban való hit »igenjére« vezessünk.”[681] A katekétai elhivatottság érzése
és az Egyháztól kapott küldetés az egyéni adottságoknak megfelelően
különböző fokokban jelenik meg. Néha a katekéta életének meghatározott
szakaszában vállalja a kateketikai szolgálatot, vagy csak esetenként;
amit tesz, mindig értékes szolgálat és együttműködés. A kateketikai
szolgálat fontossága azonban javallja , hogy az egyházmegyében legyenek
olyan szerzetesek és laikusok, akik állandó jelleggel és nagylelkűen a
katekézisnek szentelik magukat, nyilvános elismerést nyertek és – a
papokkal és a püspökkel közösségben – meg tudják adni ennek az
egyházmegyei szolgálatnak azt az egyházi jelleget, mely annak sajátja.[682]
Ma különösen szükséges katekétatípusok
232. Az Egyházban különböző
katekétatípusok léteznek, a katekézis különböző igényeinek
megfelelően:- „Missziós területek katekétái”,[683] akiket egész különlegesen megillet e cím. „Ma
virágzó egyházak nélkülük nem jöhettek volna létre.”[684] Vannak közöttük, akiknek „sajátos feladata a
katekézis”;[685] és vannak, akik „az
apostolkodás különböző formáiban tevékenykednek”.[686] – Néhány régóta keresztény, de most nagy
paphiánnyal küszködő egyházban olyan szükség van a katekétára, mint a
missziós területeken. Ugyanis égető szükségletekkel kell szembenéznie:
az állandó papot nélkülöző kis falusi közösségek összetartása; a
megfelelő jelenlét és misszió „a nagy városok szegény negyedeiben”.[687]
- A hagyományosan keresztény, de most „új evangelizációra”[688] szoruló országokban a fiatalok
katekétája és a felnőttek katekétája nélkülözhetetlen a beavató
katekézis lefolytatásánál. A katekétáknak gondoskodniuk kell az állandó
katekézisről is, de ennek megoldásában a pap szerepe ugyanilyen fontos.
- Változatlanul alapvetően fontos a kisgyermekek, a gyermekek és a
fiatalok katekétája, akinek az a kényes küldetése, hogy átadja „az
elemi katekézist vagy fölkészítsen az első gyónásra, áldozásra és a
bérmálásra”.[689] Ez a feladat még
sürgetőbb ma, amikor a gyermekek és a fiatalok „nem kapnak megfelelő
vallásos nevelést családjukban”.[690]
- Új, még kialakítandó katekétatípus a szentségek vételét megelőző
találkozások katekétája,[691] akinek a
küldetése felnőttekhez szól gyermekeik keresztsége vagy elsőáldozása,
illetve házasságkötésük alkalmával. Eredeti feladatról van szó, melyben
ötvöződik az elfogadás, az első igehirdetés és az alkalom, melyben a
katekéta a hit keresésének útján társul szegődhet.
- Más típusú katekétákra van sürgetően szüksége különösen érzékeny
csoportoknak: az öregeknek,[692]
akiknek az Evangélium sajátos helyzetüknek megfelelő bemutatására van
szükségük; a fogyatékosoknak és hátrányos helyzetűeknek, akiknek a
közösségbe való teljes beilleszkedésen túl különleges kateketikai
pedagógiára van szükségük;[693] a
kivándorlóknak és a modern fejlődésből kiszorultaknak.[694]
- Kívánatosak lehetnek egyéb katekétatípusok is. Saját kulturális és
vallási helyzetét elemezve minden részegyháznak önmagának kell
fölfedeznie szükségleteit, s valóságérzékkel kell kialakítania a
katekétatípusokat, melyekre szüksége van. Az első feladat a katekéták
képzésének meghatározása és megszervezése.
MÁSODIK FEJEZET
Képzés a katekézis szolgálatára
A katekéták lelkipásztori gondozása a részegyházban
233. Annak érdekében, hogy a
részegyházban jól lehessen végezni a kateketikai szolgálatot,
mindenekelőtt a katekéták megfelelő lelkipásztori gondozására van
szükség, melyben különböző szempontokat kell szem előtt tartani.
Törekedni kell a következőkre:
- A plébániákon és a keresztény közösségekben katekéta hivatásokat
kell ébreszteni. Mivel a katekézis maga egyre inkább differenciálódik,
támogatni kell a különböző katekéta típusokat. „Szakosodott katekétákra
lesz szükség.”[695] Erre vonatkozóan
majd meg kell határozni a kiválasztás szempontjait.
- Elő kell segíteni, hogy legyen bizonyos számú teljes munkaidős
katekéta, akik intenzívebben és állandó jelleggel a katekézissel tudnak
foglalkozni[696] a nyilvánvalóan
nagyobb létszámú részmunkaidős katekéták mellett.
- Meg kell valósítani a katekéták egyenletesebb elosztását a
katekézist igénylő csoportok között. A fölismerés, hogy szükség van a
fiatalok és a felnőttek katekézisére, a gyermekek és a serdülők
katekétáinak egyenletesebb elosztásához fog vezetni.
- Támogatni kell a kateketikai tevékenység felelőseit egyházmegyei,
regionális és plébániai szinten.[697]
- Meg kell szervezni a katekéták képzését, mind alapfokon, mind az
állandó képzés szintjén.
- Gondoskodni kell a katekéták és a katekéták csoportjainak
megfelelő személyes és lelki gondozásáról. Ez elsősorban és alapvetően
az adott keresztény közösség papjaira tartozik.
- A katekétákat össze kell hangolni a többi lelkipásztori
munkatárssal a keresztény közösségekben, hogy az evangelizációs
tevékenység szerves egész lehessen és a katekéták csoportja ne maradjon
kívül a közösség életén.
A katekéták képzésének fontossága
234. Mindezek a feladatok abból a
meggyőződésből születnek, hogy bármilyen lelkipásztori tevékenység,
melynek nincsenek megfelelően képzett és fölkészített személyei,
kérdésessé válik. A tárgyi eszközök nem lehetnek valóban hatékonyak, ha
nem jól képzett katekéták használják. Éppen ezért a katekéták megfelelő
képzését nem szabad mellőzni a szövegek modernizálása és a katekézis
jobb szervezése miatt.[698]
Következésképpen a katekéták egyházmegyei lelkipásztori gondozásában
föltétlen elsőbbséget kell biztosítani a laikus katekéták képzésének.
Ezzel együtt mint döntő mozzanatra, figyelmet kell fordítani a papok
kateketikai képzésére, mind a szemináriumokban, mind az állandó képzés
időszakában. Kérjük a püspököket, hogy e képzésre igen nagy gondot
fordítsanak.
A katekéták képzésének célja és természete
235. A képzés a katekétákat alkalmassá
akarja tenni arra, hogy az Evangéliumot át tudják adni azoknak, akik
Jézus Krisztushoz akarnak csatlakozni. Ezért a képzésnek el kell érnie,
hogy a katekéta a lehető legmagasabb szinten meg tudja valósítani az
átadást. „A katekétaképzés célja az, hogy képessé és alkalmassá tegyen
az evangélium továbbadására.”[699] A
katekézis krisztusközpontúsága, mely arra irányul, hogy a megtért ember
közösségre lépjen Jézus Krisztussal, áthatja az egész katekétaképzést.[700] Azaz a katekétát föl kell
készíteni arra, hogy hatékonyan tudja vezetni a katekézist, melyben
egymást követő szakaszokban hirdeti Jézus Krisztust, megismerteti az ő
életét az üdvtörténet egészének összefüggésében, magyarázza Isten
értünk emberré lett Fiának misztériumát, s végül segíti a katekument
vagy a katekézis növendékét, hogy a beavatás szentségei által eggyé
váljon Jézus Krisztussal.[701] Az
állandó katekézisben nem történik más, mint a katekéta kibontakoztatja
ezeket az alapvető szempontokat.Ez a krisztológiai szempont közvetlenül
hat a katekéta mivoltára és fölkészülésére. „A katekéta belső
harmóniáját és alkalmasságát éppen a krisztusközpontúság szempontjából
kell megítélni, és a bensőséges kapcsolatban Krisztussal és az Atyával
a Szentlélekben kell alakítani.”[702]
236. Mivel a képzés a katekétát arra
akarja alkalmassá tenni, hogy továbbadja az Evangéliumot az Egyház
nevében, az egész képzésnek egyházi természete van. A katekétaképzés
nem egyéb, mint segítség annak tudatosításához, hogy az Evangélium az
Egyházé és ezáltal lehet alkalmassá válni az Egyház nevében végzett
evangelizálásra.
Konkrétabban szólva képzése folyamán a katekéta közösségbe kerül az
Egyház azon törekvésével, hogy mint menyasszony „sértetlenül és tisztán
őrizze meg jegyese iránti hűségét”[703]
és mint „Anya és Tanító” a teljes Evangéliumot akarja átadni úgy, hogy
alkalmazza az összes kultúra életkor és élethelyzet számára. Az
Evangélium átadásának egyházi jellege áthatja az egész katekétaképzést,
és sajátos jelleget kölcsönöz neki.
A katekéták képzését irányító alapvető szempontok
237. A katekéták jó képzésének
föltétele, hogy előzőleg számba vegyünk néhány meghatározó szempontot.
- Mindenekelőtt a katekétákat a jelen történelmi pillanat –
értékeivel, kihívásaival és árnyoldalaival együtt mutatkozó –
evangelizációs szükségletei kielégítésére képezzük. Hogy e feladattal
szembe tudjanak nézni, mély hitű,[704]
egyértelműen keresztény és egyházias,[705]
továbbá szociálisan érzékeny[706]
katekétákra van szükség. Ezekre a szempontokra minden képzési tervnek
tekintettel kell lennie.
- A képzésben szem előtt kell tartani a katekézisnek azt a fogalmát,
melyet az Egyház ma szorgalmaz. A katekétákat arra képezzük, hogy nem
csupán egy tanítás átadására legyenek képesek, hanem az átfogó
keresztény képzésre is, megoldva „a beavatás, a nevelés és a tanítás
feladatait.”[707] A katekétáknak
egyidejűleg tanítónak, mesternek és tanúnak kell lenniük.
- Az Egyház által most megélt kateketikai pillanat arra szólít, hogy
olyan katekétákat képezzünk, akik képesek legyőzni „a széthúzó
egyoldalú irányzatokat,”[708] és
teljes és csorbítatlan katekézist tudnak adni. Képesnek kell lenniük
arra, hogy összekapcsolják a hit igazság- és jelentés-tartalmát
(kinyilatkoztató és fölszólító tartalmát), az ortodoxiát ('igaz
tanítás') az ortopraxisszal ('helyes cselekvés'), az egyházi érzéket a
szociális érzékkel. A képzésnek el kell érnie, hogy e fogalompárok –
melyek között feszültségek jöhetnek létre – megtermékenyítsék egymást.
- A laikus katekéták képzése nem feledkezhet meg a laikusok egyházon
belüli sajátos jellegéről, és nem szabad úgy fölfogni, mint a
szerzetesek és papok képzésének bizonyos keverékét. Sőt, szem előtt
kell tartani, hogy apostolkodásra képzésük sajátos jelleget kap a
laikusok evilági természetétől és sajátos lelkiségüktől.
- Alapvető jelentősége van a képzésben használt pedagógiának.
Általános elv, hogy a katekétaképzés pedagógiájának összhangban kell
lennie a katekézisben alkalmazandó pedagógiával. Nagyon nehéz lenne a
katekétának a katekézis közben olyan stílust és érzékenységet
improvizálni, melyre a saját képzése során nem szoktatták rá.
A képzés dimenziói: „lenni, tudni, és megtenni tudni”
238. A katekéták képzése több elemet
foglal magában. Köztük a legmélyebb a katekéta létére vonatkozik,
emberi és keresztény összetevőire. A képzésnek ugyanis mindenekelőtt
abban kell őt segítenie, hogy mint személy, mint hívő s mint apostol
érlelődjék. A következő elem a katekéta tudása, tudniillik, hogy tudja
jól betölteni feladatát. Ezt áthatja az üzenethez és az emberi
személyhez való kettős hűség, és megköveteli, hogy a katekéta jól
ismerje az üzenetet, melyet átad, s ugyanakkor a címzettet, aki azt
fogadja, továbbá a társadalmi környezetet, amelyben él. Végül a
cselekvőképesség eleme, hiszen a katekézis a közlés aktusa. A képzés a
katekétából az ember és az emberi élet nevelőjét akarja formálni.[709]
A katekéták emberi, keresztény és apostoli érettsége
239. A kezdeti emberi érettségre
alapuló,[710] állandóan átgondolt és
értékelt kateketikai gyakorlat a katekéta számára lehetővé teszi, hogy
gyarapodjék érzelmi kiegyensúlyozottsága, kritikai érzéke, belső
egysége, kapcsolatteremtő és dialogizáló képessége, leleményessége és
csoportmunkára való hajlandósága.[711]
Növekednie kell a katekétában a katekumenok és a katekézis növendékei
iránti tiszteletnek és szeretetnek: „Milyen ez az érzület? Jóval több,
mint a pedagógusé, olyan, mint egy atyáé; sőt több annál: olyan, mint
egy anyáé. Az Úr az Evangélium minden hirdetőjétől és az Egyház minden
építőjétől ilyen érzületet vár el.”[712]
A képzésnek ugyanakkor biztosítania kell, hogy a katekézis végzése
táplálja a katekéta hitét, és mint hívő embert gyarapítsa. Ezért a jó
képzés mindenekelőtt a katekéta lelkiségét táplálja,[713] oly módon, hogy tevékenysége valóban életének
tanúságtételéből fakadjon. Minden témának, amit tanít, először magának
a katekétának a hitét kell táplálnia. Igazában elsőként önmagukat
katekizálva katekizálnak másokat. Ezenfelül a képzésnek állandóan
táplálnia kell a katekéta apostoli öntudatát, evangéliumhirdető
érzékét. Ezért ismernie és élnie kell saját egyházmegyéje és plébániája
evangelizációs programját, hogy alkalmazkodni tudjon a részegyház
missziós tudatához. Ezen apostoli öntudat táplálásához a legjobb, ha
azonosul Jézus Krisztussal, mint a tanítványok tanítójával és
nevelőjével, magáévá téve az országért való buzgóságot, amit Jézus
tanúsított. A katekéta apostoli hivatása a kateketikai gyakorlatból
kiindulva és az állandó képzésből táplálkozva az idő múlásával
folyamatosan érlelődik.
A katekéta biblikus-teológiai képzése
240. A katekétának nemcsak tanúnak,
hanem mesternek is kell lennie, aki a hitet tanítja. Biblikus-teológiai
képzése a keresztény üzenet rendszerbe foglalt ismeretét nyújtja a hit
központi misztériuma, Jézus Krisztus köré fölépítve.
Ezen elméleti képzést minden rendszerbe foglaltan fölépített
katekézis megköveteli. Tartalma:
- az üdvtörténet három nagy korszaka: Ószövetség, Jézus Krisztus
élete és az Egyház története;
- a keresztény üzenet nagy fejezetei: hitvallás, liturgia, erkölcsi
élet, imádság.
A teológiai képzés szintjén a katekéta képzésének elméleti anyaga
ugyanaz, mint amit a katekézisben tovább kell adnia. A Szentírásnak
kell lennie „az egész képzés lelkének”.[714]
A Katolikus Egyház Katekizmusa a helyi egyház saját katekizmusával
együtt a tanítás alapszövege.
241. E biblikus teológiai képzésnek
néhány sajátossággal rendelkeznie kell:
a) Összegező jellegűnek kell lennie, hogy megfeleljen az átadandó
üzenetnek, s benne a keresztény hit elemeinek jól szerkesztetten s
egymással összhangban kell megjelenniük, az „igazság hierarchiáját”
tiszteletben tartó rendszerbe foglaltan.
b) A hit e szintézisének olyannak kell lennie, hogy érlelje a
katekéta hitét, s ugyanakkor tegye képessé arra, hogy számot tudjon
adni a reményről a jelen, missziós időben. „Ma egyre sürgetőbb a világi
Krisztus-hívők elméleti képzése, nemcsak a természetes igény miatt,
hogy hitüket egyre jobban elmélyíthessék, hanem amiatt is, hogy »számot
tudjanak adni a bennük lévő reményről« a világ – s annak súlyos és
bonyolult problémái – színe előtt.”[715]
c) A teológiai képzésnek életközelinek kell lennie, össze kell
kapcsolnia a keresztény üzenetet a férfiak és nők konkrét életével,
„részben, hogy ihlesse, részben, hogy mérlegelje az Evangélium
fényénél”.[716] Megmaradván teológiai
tanításnak, kateketikai stílusúnak kell lennie.
d) Végül olyannak kell lennie, hogy a katekéta „ne csak az
evangéliumot tudja továbbadni, hanem növendékeit képessé tudja tenni
arra is, hogy a hitükhöz mérve tudják értékelni a világ dolgait.”[717]
Az emberrel foglalkozó tudományok a katekéta képzésében
242. A katekéta az emberről és
környezetéről a humán tudományok révén is – melyek korunkban rendkívüli
fejlettségi fokot értek el – szerez ismereteket. „A
lelkipásztorkodásban nemcsak a teológiai elveket kell kielégítően
ismerni és alkalmazni, hanem a világi tudományok, elsősorban a lélektan
és a szociológia eredményeit is, hogy a híveket is tisztább és érettebb
hitéletre vezessék.”[718] A
katekétának legalább elemi fokon pszichológiai ismeretekkel is kell
rendelkeznie. Tudnia kell az embert mozgató pszichológiai
folyamatokról, a személyiség struktúrájáról, az emberi szív legmélyebb
vágyairól, a fejlődéslélektanról, életciklusokról,
valláspszichológiáról és a Szent misztériumával kapcsolatos
élményekről.A társadalomtudományok a személy társadalmi-kulturális
környezetének ismeretét adják, mely nagy hatással van rá. A katekéta
képzésében ki kell térni „a szociális, kulturális és gazdasági
feltételek elemzésére is, mivel a közösségi élet e tényezői igen nagy
hatással lehetnek az evangelizáció folyamatára”.[719] Ezekkel a II. Vatikáni Zsinat által
kifejezetten ajánlott tudományokkal együtt a katekéták képzésében így
vagy úgy más tudományok is jelen lehetnek, különösen a nevelés és a
kommunikáció tudományai.
Az emberel foglalkozó tudományok fölhasználásának szabályai a
katekéta képzésében
243. Ezek a következők:
a) A tudományok autonómiájának tiszteletben tartása: „Az Egyház
elismeri a kultúra, s különösen a tudományok törvényes autonómiáját”.[720]
b) A különféle pedagógiai, szociológiai és pszichológiai irányzatok
és iskolák evangéliumi megítélése: értékeik és korlátaik ismerete.
c) A humán tudományok tanulása – a katekétaképzésben – nem
fölösleges. Az ember társadalmi, kulturális, pszichológiai és
egzisztenciális helyzetének megismerése a hittel kapcsolatban történik,
melyben az embert nevelni kell.[721]
d) A teológiának és a humán tudományoknak a katekétaképzésben
táplálniuk és erősíteniük kell egymást. Ezért kerülni kell, hogy a
humán tudományok váljanak a hit pedagógiájának irányítójává, elszakadva
az isteni pedagógiából eredő teológiai normáktól. Alapvető és szükséges
tudományok, de ebben az esetben az evangelizáció szolgálatában állnak,
ami nem pusztán emberi tevékenység.[722]
A pedagógiai képzés
244. A létre és a tudásra vonatkozó
elemekkel együtt a katekétaképzésnek ki kell terjednie a
cselekvőképességre is. A katekéta olyan nevelő, aki elősegíti a hit
érlelődését, mely a katekumenban és a katekézis növendékében a
Szentlélek segítségével történik.[723]
Az első, amit a képzésben figyelembe kell venni, a hit sajátos
pedagógiájának tiszteletben tartása. A katekéta ugyanis arra készül,
hogy a hit növekedését segítse elő, melynek ő nem letéteményese. A
hitet Isten adja a férfi és a nő szívébe. A katekéta feladata csak
annyi, hogy ezt az ajándékot munkálja, fölajánlja, táplálja és
növekedésében segítse.[724] A képzés
érlelni próbálja a katekétában a nevelői képességet, ami magában
foglalja: a másokra figyelés képességét, a nevelői kérdések megértését
és megoldását, az elfogadás folyamatainak találékony támogatását, s
annak művészetét, hogy egy emberi csoportot az érettség felé vezessen.
Miként minden művészetben, itt is a legfontosabb, hogy a katekéta
megszerezze saját stílusát a katekézisben azáltal, hogy a kateketikai
pedagógia általános elveit a saját személyiségére alkalmazza.[725]
245. Konkrétabban: a katekétát, s
különösen a teljes munkaidős katekétát alkalmassá kell tenni arra, hogy
a kateketikai csoportban meg tudja szervezni a nevelői tevékenységet,
mérlegelvén a körülményeket, kidolgozván egy reális tervet – és
megvalósítása után – kiértékelve azt.[726]
Képesnek kell lennie a csoport vezetésére a pszichológia által
fölkínált technikák okos alkalmazásával. E nevelői képességet és
cselekvőképességet a vele járó ismeretekkel habitusokkal és
technikákkal „jobban meg lehet szerezni, ha az alkalmazással
egyidejűleg adják át (pl. olyan összejöveteleken, melyekhez hittanórát
kapcsolnak)”.[727] Az eszményi cél az,
hogy a katekéták saját képzésük aktív szereplői legyenek, s a képzés ne
csupán külső szabályok elsajátítása legyen, hanem a kreativitás
jegyében történjék. Ezért a képzésnek a gyakorlathoz nagyon közel kell
állnia: belőle kell kiindulnia és hozzá kell megérkeznie.[728]
A katekéták képzése a keresztény közösségen belül
246. A katekétaképzés formái közül
kiemelkedik a saját keresztény közösség. A katekéta benne tapasztalja
meg saját hivatását és táplálja állandóan apostoli érzékét. A közösség
azon feladatában, hogy a katekétának mint hívőnek és tanúnak
érlelődését folyamatosan támogassa, alapvető fontosságú a pap személye.[729]
247. A keresztény közösség különböző
típusú képzést tud adni, katekétái számára:a) Állandóan táplálja a
katekéták egyházi hivatását azáltal, hogy ébren tartja bennük a saját
egyházuktól kapott megbízás tudatát.b) Nagyon fontos, hogy gondoskodjék
saját katekétái hitének érleléséről azokon a rendes módokon, melyekkel
a keresztény közösség neveli a hitben lelkipásztori munkatársait és
elkötelezettebb laikusait.[730] Amikor
a katekéták hite még nem elég érett, tanácsos, hogy vegyenek részt a
fiatalok és felnőttek katekumenátus típusú tanfolyamán, ami lehet a
közösségben rendszeres vagy kifejezetten számukra szervezett.c) A
katekéták csoportja számára szervezett, közvetlen kateketikai
fölkészítés a képzés kiemelkedő eszköze, főként ha kíséri a
hittanórákon tapasztalt dolgok kiértékelése.
d) A közösségen belül más képzési formák is megvalósíthatók: a
katekézisről szóló kurzusok, például az év elején; lelkigyakorlatok és
összejövetelek a liturgikus év fontosabb időszakaiban;[731] kurzusok egy-egy égető kérdésről; rendszeresebb
elméleti képzés, például a Katolikus Egyház Katekizmusának
tanulmányozása.Ezek az állandó képzési formák a katekéta személyes
munkájával együtt nagyon hasznosnak látszanak.[732]
Katekétaiskolák és felsőfokú intézmények a katekézis szakértői
számára
248. A katekéta képzési folyamatában
nagyon fontos a katekéta-iskola[733]
látogatása. Sok helyen az ilyen iskolákat két szinten szervezik: a
katekétáknak és a katekézis felelőseinek.[734]
A katekéták iskolája
249. Ezeknek az iskoláknak a célja az,
hogy általános és alapvető rendszerbe foglalt és rendszeres kateketikai
képzést adjanak. Megfelelően hosszú időn keresztül adják elő a képzés
sajátosan kateketikai elemeit: a keresztény üzenetet, az ember és a
társadalmi-kulturális környezet ismeretét és a hit pedagógiáját. E
rendszeres képzés előnyei figyelemreméltóak:
- elméleti jellegű, azaz a képzést nem halványítja el a tevékenység;
- minőségét szakképzett tanárok biztosítják;
- az egyházi közösséget tápláló kapcsolat és együttműködés alakul ki
a különböző közösségekhez tartozó katekéták között.
A katekézis felelőseinek iskolái
250. A plébániai, vagy a fölöttük álló
vikariátusi területek katekézis-felelősei, illetve a teljes munkaidős
katekéták[735] fölkészítésére
ajánlatos megszervezni egyházmegyei vagy egyházmegyeközi szinten a
felelősök iskoláit.
Ezeknek az iskoláknak a szintje nyilvánvalóan magasabb. Ugyanis az
általános alapprogrammal együtt adniuk kell azokat a kateketikai
szakosításokat, melyeket az egyházmegyék körülményeiknek megfelelően
szükségesnek tartanak.
Megfelelő lehet – az eszközök és adottságok jobb fölhasználása
céljából –, ha az ilyen iskolák hallgatósága szélesebbkörű és magában
foglalja az egyéb lelkipásztori munkatársakat is, és átalakulnak
Lelkipásztori Munkatársak Képzési Központjaivá. Közös (elméleti és
antropológiai) alapképzés után a szakosodás azon lelkipásztori és
apostoli tevékenységek szerint történik, melyeket később a hallgatókra
mint munkatársakra fognak bízni.
Felsőfokú intézmények a katekézis szakértői számára
251. A katekézis számára életfontosságú
a felsőfokú kateketikai képzés, melyben papok, szerzetesek és laikusok
egyaránt részt vehetnek. Ezért megújítjuk a kívánságot, hogy
„fejleszteni vagy alapítani kell a katekéták számára lelkipásztori
intézeteket azért, hogy megfelelő szakembereket képezzenek ki, akik
egyházmegyei szinten vagy szerzetesközösségek működési területén
irányítani tudják a katekézist. Ezek az intézetek lehetnek nemzeti vagy
nemzetközi méretűek. A tananyagot, időtartamát és a vizsgarendet
tekintve az egyetemeket kell mintául venni.”[736]
Ezek az intézmények képzik azokat, akiknek később irányítaniuk kell a
katekétákat, illetve akik a kateketikát fogják tanítani a
szemináriumokban és a katekéta-iskolákban. Ezek az intézmények a
kateketikai kutatás központjai is.
252. Ez a képzési szint nagyon alkalmas
az egyházak közötti termékeny együttműködésre: „Ilyen téren a gazdagabb
egyházak nyújtsanak segítséget a megszorultabb, szegényebb egyházaknak.
Hiszen mi más értékesebb ajándékot tudnának adni egymásnak, mint hogy
segítenek a szegényebbeknek abban, hogy egyház voltukban
gyarapodhassanak?”[737] Ebben az
együttműködésben azonban meg kell nyilvánulnia a szegényebb egyházak
megbecsülésének és sajátos felelősségük tiszteletben tartásának.
Egyházmegyei vagy egyházmegyeközi szinten tudatossá kell válnia a
felsőfokú képzettség fontosságának, amint ez más egyházi tevékenységek
vagy más tudományok tekintetében történik.
HARMADIK FEJEZET
A katekézis helyei és útjai
A keresztény közösség mint a katekézis otthona[738]
253. A keresztény közösség a kommunió
(koinónia[739]) – a Lélek gyümölcse –
ajándékának történeti megvalósulása.A „kommunió” az egyetemes Egyház és
a részegyházak – a megtapasztalható keresztény közösségek – belső
magva. Ez válik láthatóvá a keresztény közösségek gazdag
változatosságában, melyekben a keresztények születnek, nevelődnek és
élnek a hitben. Ilyenek: a család, a plébánia, a katolikus iskola, a
keresztény egyesületek és mozgalmak, az egyházi bázisközösségek... Ezek
a katekézis „helyei”, azaz közösségi terek, melyekben a katekumenátus
jellegű és az állandó katekézis megvalósul.[740]
254. A keresztény közösség a katekézis
kiindulópontja, helye és célja. Mindig a keresztény közösségből
születik az Evangélium hirdetése, mely a férfiakat és a nőket
megtérésre és Krisztus követésére hívja. Ugyanez a közösség fogadja
azokat, akik meg akarják ismerni az Urat és elkötelezik magukat az új
életben. Kíséri a katekumenokat és a katekézis növendékeit sajátos
útjukon, és anyai gondoskodással részesíti őket a saját hitében, s
betestesíti őket önmagába.[741] A
katekézis mindig ugyanaz, de a kateketizálás e „helyei”[742] különös sajátosságokkal ajándékozzák meg.
Fontos tudni, hogy milyen szerepe van egy-egy helynek a katekézis
szempontjából.
A család mint a hitbeli növekedés környezete és eszköze
255. A szülők az első nevelők a hitben.
A szülőkkel együtt, főként bizonyos kultúrákban az összes családtagnak
megvan a maga feladata a fiatalabb családtagok nevelésében. Pontosabban
is meg kell határozni, hogy a keresztény családi közösség milyen
értelemben „helye” a katekézisnek.
A családot úgy határozzuk meg, mint „családi egyházat”;[743] ez azt jelenti, hogy az egész
Egyház élettevékenységének minden keresztény családban tükröződnie
kell: a missziónak, katekézisnek, tanúságtételnek, imádságnak, ... stb.
A család ugyanis, éppen úgy, mint az Egyház, „olyan hely, ahol az
Evangéliumot továbbadják, s ahonnan az Evangélium kisugárzik”.[744] A családnak mint a katekézis
„helyének” kizárólagos kiváltsága, hogy az Evangéliumot a legnagyobb
emberi értékek összefüggésébe ágyazva adja tovább.[745] Ezen az emberi alapon a keresztény életbe való
bevezetés mélyebbre hat: az Isten iránti érzék ébredése, az imádság
első lépései, az erkölcsi lelkiismeret nevelése és a teremtő Atyaisten
szeretetének tükröződéseként felfogott emberi szeretet keresztény
érzékének formálása. Összegezve, olyan keresztény nevelésről van szó,
mely inkább tanúsított, mint tanított, inkább esetekhez kötődő, mint
rendszeres, inkább folyamatos és mindennapi, mint időszakos. E családi
katekézisben egyre nagyobb szerepet kap a nagyszülők segítsége.
Bölcsességük és vallásos érzékük gyakran meghatározó a valóban
keresztény légkör kialakításában.
Felnőttek keresztségi katekumenátusa [746]
256. A keresztségi katekumenátus a
katekizálás típikus helye, melyet az Egyház azért intézményesített,
hogy a kereszténységre vágyó felnőtteket fölkészítse a beavató
szentségekre.[747] A katekumenátusban
valósul meg ugyanis „az a különleges képzés, mellyel a hitre megtért
felnőttet eljuttatják a húsvéti vigíliában a keresztségi hit
megvallásához”.[748] A keresztségi
katekumenátusban folyó katekézis szorosan kötődik a keresztény
közösséghez.[749] Attól a pillanattól
fogva, hogy beléptek a katekumenátusba, az Egyház körülveszi a
katekumenokat „szeretetével és gondoskodásával mint hozzá tartozókat és
gyermekeit: ugyanis már Krisztus családjához tartoznak...”[750] Ezért a keresztény közösség segíti
„a jelölteket és a katekumenokat az egész beavató folyamat során, az
elő-katekumenátustól a katekumenátusig és a müsztagógiáig”.[751] A keresztény közösség e folyamatos
jelenlétét jól mutatja be az Ordo Initiationis Christianae Adultorum.[752]
A plébánia mint a katekézis helye
257. Kétségtelenül a plébánia a
legjelentősebb hely, ahol formálódik és megnyilvánul a keresztény
közösség. Hivatása, hogy családi ház legyen, testvéri és befogadó
otthon, ahol a keresztények fölfedezhetik, hogy ők Isten népe.[753] A plébánián ugyanis megjelenik
minden emberi különbség, és beleszövődik az Egyház egyetemességébe.[754] Ugyanakkor a plébánia az a
természetes környezet, ahol megszületik és növekszik a hit. Éppen ezért
nagyon alkalmas közösségi tér az Ige szolgálata – mely egyszerre
tanítás, nevelés és élettapasztalat – számára.A plébánia ma sok
országban mély átalakulást él meg. A társadalmi változások nagy
hatással vannak rá. A nagy városokban „az urbanizáció szinte
fölforgatta a plébániát”.[755] Ennek
ellenére „a plébánia megőrzi helyét, és a keresztény nép, még a
vallását nem gyakorló réteg is, szoros kapcsolatban marad vele”.[756] A plébániának továbbra is a
katekézis irányítójának és „kiváltságos helyének”[757] kell maradnia, beismerve, hogy bizonyos
esetekben nem tud a katekizálás minden egyházi feladatának gravitációs
központja maradni és együtt kell működnie más intézményekkel.
258. Hogy a katekézis a plébánia
evangelizáló küldetésében teljesen kifejthesse hatását, néhány
feltételnek teljesülnie kell:
a) A felnőttek katekézisének[758]
egyre inkább elsőbbséget kell kapnia. Egyfajta segítségről van szó „a
keresztség utáni katekézisben katekumenátus formájában, a felnőtt
keresztség néhány elemének megismétlésével, oly módon, hogy a hívő
ember átélje a kapott keresztség mérhetetlen és rendkívüli gazdagságát,
és az ebből következő felelősséget átvigye az élet gyakorlatába”.[759]
b) Megújult bátorsággal kell
kezdeni az igehirdetést a távollévőknek és azoknak, akik vallási
közömbösségben élnek.[760] E feladata
megoldása közben a szentségek előtti találkozások (előkészítés
házasságra, a gyermekek keresztelésére és elsőáldozására ...) alapvető
jelentőségűvé válhatnak.[761]
c) A
plébániai katekézis számára hivatkozási pontként szükségesek azok a
hitbe korábban beavatott, érett keresztényekből álló közösségi magok,
melyek megfelelő és megkülönböztetett lelkipásztori gondoskodásban
részesülnek. E cél könnyebben elérhető, ha a plébániai közösségekben
elősegítik a kisebb egyházi közösségek alakulását.[762]
d) Ha ezek a feltételek, főként a felnőttekre
vonatkozóan, megvalósulnak, a gyermekek, a serdülők és a fiatalok
katekézise – mely továbbra is nélkülözhetetlen – nagy hasznot merít
belőlük.
A katolikus iskola
259. A katolikus iskola[763] az emberi és keresztény képzés nagyon fontos
helye. A II. Vatikáni Zsinat Gravissimum educationis nyilatkozata
szerint „a katolikus iskolák történetében döntő változás folyik: az
iskolai intézményből iskolai közösség alakul”.[764] A katolikus iskola, éppúgy, mint a többi
iskola, a fiatalok kulturális és emberi képzését szolgálja. A katolikus
iskolának azonban sajátossága, hogy:- „megteremti az evangéliumi
szabadság és szeretet légkörét az iskolai közösségben,- segíti a
fiatalokat abban, hogy személyiségük kibontakoztatásával együtt
növekedjék bennük az az új teremtmény, amellyé a keresztségben lettek;-
végül, az egyetemes kultúrát összekapcsolja az üdvösség hírével.”[765] A katolikus iskola nevelési tervét
a zsinat felfogása szerint kell kibontani.
E nevelési terv az iskolai közösségben valósul meg, melyet „a
tanítók, az igazgató, az adminisztrátorok, a szülők mint gyermekeik
természetes és helyettesíthetetlen nevelői és a növendékek, a nevelői
folyamat felelős és aktív szereplői”[766]
alkotnak.
260. Amikor a katolikus iskola
növendékei nagyrészt vallásos katolikus családokból valók, az Ige
szolgálata sokféle formát ölthet: első igehirdetés, iskolai
vallásoktatás, katekézis, homília. Közülük kettő különösen jelentős a
katolikus iskolában: a vallásoktatás és a katekézis, melynek
sajátosságáról már szóltunk.[767]
Amikor a családok gyermekeiket a nevelés minősége vagy más meggondolás
miatt adják katolikus iskolába, a kateketikai tevékenység
szükségszerűen korlátozott, és a vallásoktatás – amikor csak lehetséges
– a kulturális jelleget hangsúlyozza. Az ilyen iskola „nagyon jelentős
szolgálatot tesz az embereknek”,[768]
és úgy kell tekinteni, mint az Egyház evangelizációjának belső elemét.
Tekintettel a társadalmi-kulturális és vallási körülmények
sokféleségére, melyek közepette a katolikus iskola világszerte működik,
hasznos lesz, ha a püspökök és a Püspöki Konferenciák pontosan
meghatározzák a kateketikai tevékenység katolikus iskolában
megvalósítandó módját.
A hívők egyesületei, mozgalmai és csoportjai
261. „A hívők” részegyházakban működő
„egyesületeinek, mozgalmainak és csoportjainak”[769] célja Jézus Krisztus tanítványainak segítése
abban, hogy laikusi küldetésüket teljesíteni tudják a világban és az
egyházban. A keresztények ezekben a csoportokban „jámborsági
gyakorlatokat folytatnak, apostolkodnak, gyakorolják a szeretetet és
keresztényként vannak jelen a világban”.[770]
Ezekben az egyesületekben és mozgalmakban, annak érdekében, hogy a
keresztény élet előbb említett tevékenységeit jobban végezhessék,
sajátos képzés folyik: „Ugyanis mindegyik sajátos módszerrel és
lehetőséggel rendelkezik, hogy az apostoli élet tapasztalataiban mélyen
gyökerező képzést nyújtson, s mind lehetőséget kínál, hogy tagjai
kiegészítsék és sajátossá tegyék azt a képzést, amit más személyektől
vagy közösségektől kapnak”.[771] A
katekézis minden laikus képzésében az egyik alapelem. Ezért ezek az
egyesületek és mozgalmak rendes körülmények között „külön időt szánnak
a katekézisre”.[772] A katekézis
ugyanis nem az általuk nyújtott keresztény képzés másik választható
lehetősége, hanem annak egyik lényeges eleme.
262. Amikor a katekézis ilyen
egyesületek és mozgalmak keretén belül folyik, néhány szempontra
tekintettel kell lenni. Nevezetesen:
a) Tiszteletben kell tartani a katekézis „saját természetét”[773] azáltal, hogy a szó, az emlékezet
és a tanúságtétel (a tanítás, az ünneplés és a gyakorlati élet)
hármasságával kibontakoztatják fogalmának teljes gazdagságát. A
katekézis, akármelyik „helyen” történik is, mindenekelőtt a hitben
történő alapvető és rendszerbe foglalt képzés. Éppen ezért magában kell
foglalnia „a keresztény tanítás komoly tanulását”[774] és „a keresztény élet minden összetevőjére
nyitott”,[775] komoly vallásos
képzést.
b) Ez nem akadályozza meg, hogy az egyesületek és mozgalmak –
sajátos karizmáikkal – céljuknak megfelelően meghatározott
hangsúlyokkal katekizáljanak. De mindig hűségesnek kell maradniuk a
katekézis fogalmához. Egy egyesület és mozgalom lelkiségének megfelelő
nevelés – ami mindig az Egyház nagy gazdagságának jele – az összes
keresztény számára közös, alapvető keresztény képzést követő időszakban
jellemző. Előbb arra kell nevelni, ami az Egyház minden tagjában közös
és csak később arra, ami különleges vagy megkülönböztető.
c) Hangsúlyoznunk kell, hogy a mozgalmak és az egyesületek a
katekézis szempontjából a plébánia számára nem rendes választási
lehetőség, hiszen a plébánia mint ilyen a nevelő közösség.[776]
Az egyházi bázisközösségek
263. Az utóbbi évtizedekben az egyházi
bázisközösségek nagymértékben elterjedtek.[777]
Olyan közösségekről van szó, „melyek abból a vágyból születnek, hogy
intenzívebben akarják élni az Egyház életét; vagy emberibb léptékeket
keresnek, amit a nagy egyházi közösségekben nehezen lehet
tapasztalni...”[778] Az egyházi
bázisközösségek „az Egyház életerejének jelei”.[779] Jézus Krisztus tanítványai összegyűlnek e
közösségekben, hogy hallgassák Isten Igéjét, testvériesebb
kapcsolatokat ápoljanak, életükben ünnepeljék a keresztény
misztériumokat, és részt vállaljanak a társadalom átalakításában. E
kifejezetten keresztény elemek mellett jelentős emberi értékek is
föltűnnek: a bátorság és a személyes érdeklődés, felelősség egymásért,
kreativitás, hivatásbeli kérdések, a világ és az Egyház problémái
iránti érdeklődés. Mindebből a közösség gazdagító élménye fakadhat, „a
közösség igazi megnyilvánulása és olyan eszköz, mely elmélyíti a
közösséget”.[780] A hitelesség
érdekében „minden közösségnek egységben kell élnie a rész- és az
egyetemes egyházzal. őszinte közösségben a pásztorokkal és a
Tanítóhivatallal; miközben arra törekszik, hogy missziós módon működjék
és minden ideológiai elkülönülést és szellemi eltorzulást kerüljön.”[781]
264. Az egyházi bázisközösségeken belül
nagyon termékeny katekézis bontakozhat ki:- A közösségekben élő
testvériesség nagyon jó környezet az átfogó kateketikai tevékenység
számára, csak tartsák meg a katekézis természetét és sajátosságait.
- A katekézis segít a közösségi élet elmélyítésében, hiszen
biztosítja a hívők keresztény életének alapjait. Katekézis nélkül az
egyházi bázisközösségek aligha maradandók.
- Végül a kisközösség alkalmas befogadó közeg azok számára, akik már
megtették a katekézis útjának egy bizonyos szakaszát.
NEGYEDIK FEJEZET
A katekézis megszervezése a helyi egyházban
FELADATOK ÉS HIVATALOK SZERVEZÉSE ÉS GYAKORLÁSA
A katekézis egyházmegyei szolgálata
265. A kateketikai lelkipásztorkodás
megszervezésének irányítója az egyházmegye püspöke. A Kateketikai
Hivatal, másnéven az Egyházmegyei Kateketikai Titkárság „olyan eszköz,
amellyel a püspök mint az egyházmegye feje és fő tanítója az egész
hitoktatási munkát irányítja, segíti és ellenőrzi”.[782]
266. Az Egyházmegyei Kateketikai
Titkárság fő feladatai a következők:
a) A hitbeli nevelés kérdésében egyházmegyei helyzetelemzést[783] készít. Ebben az elemzésben
pontosan meg kell határozni az egyházmegye szükségleteit a kateketikai
gyakorlatban.
b) Cselekvési programot[784] dolgoz
ki világos célokkal, irányokkal és konkrét teendőkkel.
c) Támogatja és képezi a katekétákat. Ennek érdekében megfelelő
intézményeket kell létrehozni.[785]
d) Kidolgozza vagy legalábbis javasolja a plébániák és a katekéták
számára a kateketikai tevékenységhez szükséges eszközöket:
katekizmusokat, direktóriumokat, életkoroknak megfelelő tanterveket,
kateketikai kézikönyveket, tankönyveket, audiovizuális eszközöket ...[786]
e) Serkenti és támogatja az egyházmegye különféle kateketikai
intézményeit (keresztségi katekumenátust, plébániai katekézist,
katekéták csoportjait), melyek a kateketikai tevékenység „alapsejtjei”.[787]
f) Egyházmegye, plébánia és vikariátusi területek szintjén
gondoskodik a személyi és anyagi erőforrások gyarapításáról.[788]
g) Együttműködik a liturgikus hivatallal, tekintettel arra, hogy
ennek lényeges jelentősége van a katekézis, különösen a beavató
szentségekre fölkészítő katekézis szempontjából.
267. E feladatok teljesítése érdekében
a Kateketikai Titkárság „tagjainak megfelelő szakértelemmel kell
rendelkezniük. A kérdések súlya és sokfélesége, amellyel foglalkozniuk
kell, megköveteli, hogy többen legyenek és valóban szakértelemmel
bírjanak.”[789] Helyes, ha ezt a
egyházmegyei szolgálatot papok, szerzetesek és laikusok együtt végzik.A
katekézis a részegyház élete számára annyira alapvető tevékenység, hogy
„egyetlen egyházmegye sem nélkülözheti a saját Kateketikai Hivatalt”.[790]
Az egyházmegyék együttműködésének szolgálata
268. Korunkban ez az együttműködés
nagyon termékeny. Nemcsak a földrajzi közelség, hanem a kulturális
rokonság is tanácsossá teszi a közös kateketikai munkát. „Ajánlatos,
hogy a különböző egyházmegyék hangolják össze tevékenységüket, s tegyék
közkinccsé tapasztalataikat, kezdeményezéseiket, munkájuk eredményét.
Így a jobban ellátott megyék segíteni tudnak a gyengébben állókon, és
közös programot tudnak kialakítani nagyobb területeken.”[791]
A Püspöki Konferencia szolgálata
269. „A Püspöki Konferencia mellett
Kateketikai Hivatal létesíthető, melynek legfőbb feladata, hogy az
egyes egyházmegyéknek segítséget nyújtson a katekézis terén.”[792] A lehetőség, amit a Kódex
megadott, a Püspöki Konferenciák nagy részében már valóság. A Püspöki
Konferencia Kateketikai Hivatala vagy nemzeti Kateketikai Központja
kettős feladatot végez:[793] – A
terület összes egyházmegyéjében a katekézis szolgálatára áll.
Gondoskodik az egész területre érvényes kiadványokról, nemzeti
kongresszusokról, a tömegtájékoztató eszközökkel való
kapcsolattartásról, s általában mindenről, ami az egyes egyházmegyék
vagy régiók lehetőségeit meghaladja.
- Az egyházmegyék és régiók számára információs központ, kateketikai
terveket készít, hogy összehangolja és támogassa a katekézis
szempontjából gyengébb területeket. Ha a püspökök jónak látják, a
nemzeti hivatalt megbízhatják azzal, hogy fölvegye a kapcsolatot más
Püspöki Konferenciák Kateketikai Hivatalaival és egyéb kateketikai
intézetekkel. E hivatal mindig a Püspöki Konferencia tagjainak segítő
szerve.
A Szentszék szolgálata
270. „Krisztus parancsa, hogy az
evangéliumot hirdetni kell minden teremtménynek, Péterrel együtt és az
ő vezetése alatt elsősorban és közvetlenül rájuk (tudniillik a
püspökökre) vonatkozik.”[794] Péter
utódának szolgálata – Jézusnak az Evangélium hirdetésére és átadására
vonatkozó e kollegiális parancsában – alapvető feladat. E szolgálatot
ugyanis „nemcsak globális szolgálatnak kell tekinteni, ami kívülről
elér minden Egyházat, hanem olyannak kell tekinteni, mint ami belülről
tartozik minden részegyház lényegéhez”.[795]
Péter kateketikai szolgálata kiemelkedő módon a tanításaiban valósul
meg. A Pápa a katekézisre vonatkozóan közvetlenül a Klérus
Kongregációja által intézkedik, mely „a római Pápát legfőbb pásztori
hivatalának gyakorlásában”[796]
segíti.
271. „Feladatának megfelelően [a Klérus
Kongregáció]:
- gondoskodik minden életkorú és állapotú hívő vallásos képzéséről;
- szabályokat ad ki a katekézis megfelelő végzése érdekében;
- felügyeli a kateketikai képzést;
- a Hittani Kongregációval egyetértésben megadja az előírt
szentszéki jóváhagyást a katekizmusokra és más hasonló kateketikai
művekre;[797] – segíti a Kateketikai
Hivatalok munkáját és figyelemmel kíséri az ilyen nemzetközi
kapcsolatokat, ezeket koordinálja, s ha kell segítséget nyújt.”[798]
A KATEKÉZIS ÖSSZEHANGOLÁSA
A katekézis hatékony összehangolásának fontossága
272. A katekézis összehangolása fontos
feladat a részegyházban. Az összehangolás történhet:
- magán a katekézisen belül a különböző életkoroknak és társadalmi
helyzeteknek megfelelő katekézisformák között;
- a katekézis illetve az Ige szolgálatának más formái, valamint más
evangelizáló tevékenységek között.
A katekézis összehangolása nem az evangelizáló tevékenység hatását
fokozó merő stratégiai tény, hanem mély teológiai alapja van. Az
evangelizáló tevékenységeket jól össze kell hangolni, mert a hit
egységére irányul, mely fönntartja az Egyház minden tevékenységét.
273. E részben az összehangolás:
- a katekézis belső összehangolása, hogy a részegyház egységes
kateketikai szolgálatot tudjon végezni;
- kapcsolat az egymást átható missziós tevékenység és a
katekumenátus között a pogányoknak szóló misszióban[799] vagy az „új evangelizációban”;[800] – a nevelés lelkipásztori szolgálata mindazon
nevelők felé, akik ugyanazokkal a növendékekkel foglalkoznak,
elsősorban gyermekekkel, serdülőkkel és fiatalokkal. A II. Vatikáni
Zsinat nagyon ajánlotta az egész lelkipásztori tevékenység
összehangolását, hogy egyre inkább tükrözze a részegyház egységét.[801]
A katekézis részletes és egységes egyházmegyei terve
274. A katekézis egyházmegyei terve a
részegyház átfogó kateketikai javaslata, mely összehangoltan és
rendszerbe foglaltan integrálja az egyházmegyében a különböző
címzetteknek készített kateketikai terveket.[802]
Ebben az értelemben minden részegyháznak legalább kettős szolgálatot
kell végeznie a keresztény beavatás érdekében. Biztosítania kell:
a) a keresztény beavatás egységes és rendszeres folyamatát a
kisgyermekek, gyermekek, serdülők és fiatalok számára szoros
összefüggésben a már megkapott vagy fölveendő szentségekkel és a
neveléssel.
b) a felnőttek katekézisét, mely azoknak a keresztényeknek szól,
akiknek hitük megalapozására van szükségük, akár meg vannak már
keresztelve, akár keresztségre készülnek.
Sok helyen megjelent az öregek katekézisének szükségessége, azon
keresztények számára, akik elérkezvén az emberi élet harmadik és végső
szakaszába, arra vágynak, talán életükben először, hogy hitük szilárd
alapot kapjon.
275. E kateketikai folyamatokat, melyek
társadalmi-kulturális tényezők miatt még variálódhatnak is, nem szabad
egymástól függetlenül szervezni, mintha „semmi közük nem volna
egymáshoz”.[803] A részegyház
kateketikai kínálatának jól összehangoltnak kell lennie. A katekézis e
különböző formái között „támogatni kell a tökéletes komplementaritást”.[804] Mint fentebb jeleztük, a szervező
elv, amely egy részegyház által fölajánlott különböző jellegű
katekézisek összetartozását biztosítja, a felnőtt katekézisre irányuló
figyelem. Ez az a tengely, mely körül forog, s melyre épül az első és a
harmadik életkor katekézise.[805] Az a
tény, hogy az egységes egyházmegyei kateketikai terv különböző
kateketikai folyamatokat kínál, nem azt jelenti, hogy ugyanannak a
személynek egymás után mindegyiket végig kell járnia. Ha egy fiatal
ember jól megalapozott hittel érkezik el a felnőttkor küszöbére, nincs
szüksége a felnőtteknek szóló, katekumenátus jellegű katekézisre, hanem
neki szilárdabb eledel való, mely előresegíti állandóan érlelődő
hitében. Ugyanez érvényes azokra is, akik jól meggyökerezett hittel
öregszenek meg.
A beavató katekézis e nélkülözhetetlen formáival együtt a
részegyháznak föl kell kínálnia a keresztény felnőttek számára
különböző folyamatos katekéziseket.
A kateketikai tevékenység az új evangelizáció összefüggésében
276. Mivel a katekézis az evangelizáció
egész folyamatának egy eleme, szükségszerűen fölmerül a kérdés, hogyan
lehet összehangolni a kateketikai tevékenységet az őt megelőző missziós
tevékenységgel és az őt követő lelkipásztori tevékenységgel. Ezek
ugyanis olyan elemek, „melyek előkészítik a katekézist, vagy belőle
fakadnak.”[806] Ebben az értelemben a
hitet ébresztő missziós igehirdetés és az alapokat lerakni szándékozó
beavató katekézis kapcsolata döntő az evangelizációban. Ez a kapcsolat
bizonyos módon még nyilvánvalóbb a pogányokra irányuló misszióban.[807] A felnőttek ugyanis, akik
megtérnek az első igehirdetés hatására, belépnek a katekumenátusba,
ahol katekézisben részesülnek. Az „új evangelizációt”[808] igénylő helyzetekben az összehangolás
bonyolultabb, mert olykor rendes katekézist kell nyújtani olyan
fiataloknak és felnőtteknek, akiknek előbb időt kell hagyni az első
igehirdetésre és a Krisztus melletti döntés fölébresztésére. Hasonló
problémák jelentkeznek a gyermekek katekézisével és szüleik képzésével
kapcsolatban.[809] Máskor a folyamatos
katekézis valamelyik formáját ajánlják föl olyan felnőtteknek, akiknek
igazából beavató katekézisre van szükségük.
277. Az evangelizáció mai helyzete
megköveteli, hogy a missziós igehirdetés és a beavató katekézis két
tevékenységét összehangoltan és a részegyházban egy misszionárius és
katekumenátus jellegű evangelizációs terv keretében ajánljuk föl. A
katekézist ma elsősorban úgy kell tekinteni, mint egy hatásos missziós
igehirdetés következményét. Az Ad gentes nyilatkozat állítása – mely a
katekumenátust az Egyház missziós tevékenységébe ágyazza – a katekézis
számára nagyon értékes szabály.[810]
A katekézis a nevelés lelkipásztori szolgálatában
278. A részegyházban a nevelés
lelkipásztori szolgálatának kell összehangolnia a különböző „helyeket”,
melyeken a hitre nevelés folyik. Nagyon fontos, hogy mindezek a
kateketikai eszközök „a közös hitvallásra, az Egyház iránti közös
engedelmességre és a közösségen belüli evangéliumi életre irányuljanak”.[811] A nevelés összehangolása
alapvetően a kisgyermekekre, a gyermekekre, serdülőkre és a fiatalokra
vonatkozik. Hasznos, ha a részegyház az ifjúság keresztény nevelésének
különböző szektorait egyetlen nevelői, lelkipásztori tervbe fogja
össze. Mindegyik részlet kiegészíti a többit, s külön-külön egyik sem
képes megvalósítani a keresztény nevelés egészét.
Mivel a kisgyermek és az ifjú egy és ugyanaz a személy, akire a
különböző nevelői tevékenységek irányulnak, nagyon fontos, hogy a
különböző hatások alapjában azonos ihletésűek legyenek. A tevékenységek
közötti bármely ellentmondás ártalmas, mert mindegyiküknek megvan a
maga jelentősége és sajátossága.
Ebben az értelemben egy részegyház számára nagyon fontos, hogy a
keresztény beavatásról olyan tervvel rendelkezzék, mely összefogja a
különböző nevelői feladatokat és számol az új evangelizáció igényeivel.
A KATEKETIKAI SZOLGÁLAT NÉHÁNY SAJÁTOS FELADATA
A helyzet és szükségeletek elemzése
279. A részegyháznak a kateketikai
tevékenység megszervezésében kiindulópontként helyzetelemzéssel kell
rendelkeznie. „Az ilyen felmérésnek tárgya összetett, ugyanis ki kell
terjednie a lelkipásztori tevékenységre, de vallási, szociális,
kulturális és gazdasági feltételek elemzésére is, mivel a közösségi
élet e tényezői igen nagy hatással lehetnek az evangelizáció
folyamatára.”[812] A valósággal való
szembenézésről van szó a katekézis és annak szükségletei szempontjából.
Konkrétabban:- Világos képet kell alkotni a „lelkipásztori tevékenység
vizsgálatában” a katekézis helyzetéről: ténylegesen milyen helye van az
evangelizációs folyamatban: milyen az egyensúlyi helyzet és a megosztás
a különböző kateketikai csoportok között (kisgyermekek, gyermekek,
serdülők, fiatalok, felnőttek ...); mennyire van összehangolva a
katekézis a család keresztény nevelésével, az iskolai neveléssel, az
iskolai vallásoktatással és a hitre nevelés egyéb formáival; milyen a
katekézis minősége; mi az átadott tartalom és a használt módszer; a
katekéták és képzésük jellemzői.
- „A vallási helyzet elemzése” elsősorban három, egymással szorosan
összefüggő szinten vizsgálódik: a szent iránti érzék, azok az emberi
élmények, melyek mélységüknél fogva a misztérium megközelítésére
irányulnak; a vallásos érzék, vagyis egy meghatározott nép istenfogalma
és Istennel való kapcsolatának módjai; és a hit helyzete a hívők
különböző rétegeiben. E szintekkel összefüggésben az erkölcsi helyzet
minden értékével és fogyatékosságával.
- A „társadalmi-kulturális elemzés”, melyről a katekétaképzésben
fontos humán tudományokkal kapcsolatban szóltunk,[813] rendkívül fontos. A katekumenokat és a
katekézis növendékeit föl kell készíteni a társadalmon belüli
keresztény jelenlétre.
280. Az összes ilyen helyzetelemzésnek
„meg kell győzniük a lelkipásztorkodásban dolgozókat arról, hogy az
emberi helyzetek kétértelműek, legalábbis lelkipásztori szempontból.
Ezért az evangélium hirdetésében tevékenykedőknek meg kell tanulniuk,
hogy fölfedezzék a lehetőségeket, amelyek igehirdetésük számára a
konkrét helyzetben adódnak. (...) Az átalakító fejlődés mindig
lehetséges, s a hit felé állandóan képes megnyílni a világ.”[814] E helyzetelemzés az első
tájékoztató jellegű munkaeszköz, amit a kateketikai szolgálat fölkínál
a lelkipásztoroknak és a katekétáknak.
Kateketikai irányelvek és cselekvési program
281. A gondos helyzetelemzés után
tovább kell lépni a cselekvési terv elkészítésére. Ez határozza meg a
lelkipásztorkodás kateketikai céljait és eszközeit, s a megvalósítás
szabályait a helyi szükségleteknek megfelelően és az egyetemes Egyház
céljaival és törvényeivel való teljes összhangban.
A cselekvési tervnek gyakorlatinak kell lennie, hiszen az
egyházmegyei vagy egyházmegyeközi kateketikai tevékenység irányítása a
célja. Rendes körülmények között csak bizonyos időre szól, melynek
végén új célokkal, eszközökkel és hangsúlyokkal megújítják.
A tapasztalat szerint a cselekvési terv nagyon hasznos a katekézis
számára, mert közös célok meghatározásával az erők egyesítésére és a
közös cél megvalósítására ösztönöz. Éppen ezért mindenekelőtt
reálisnak, egyszerűnek, világosnak és határozottnak kell lennie.
282. A cselekvési tervvel együtt, mely
elsősorban a gyakorlatra irányul, a Püspöki Karok dolgozzanak ki
országonként olyan elméleti és eligazító eszközöket, melyek megadják az
alkalmas és eredményes katekézis szabályait. Elnevezés szerint lehetnek
Kateketikai direktóriumok, Eligazító kateketikai szabályok,
Alapszövegek stb. Mivel e segédeszközök a katekézis vezetőinek és a
katekétáknak szólnak, tisztázniuk kell a katekézis fogalmát:
természetét, célját, feladatait, tartalmát, címzettjeit, módszerét. E
direktóriumok vagy általános eligazító szövegek esetében, ha Püspöki
Konferenciák készítik vagy tekintélyükkel adják ki, a kidolgozás és a
jóváhagyatás tekintetében ugyanazt az utat kell végigjárni, mint a
katekizmusok esetében. Azaz közzétételük előtt el kell nyerniük az
Apostoli Szentszék jóváhagyását.[815]
E direktóriumok és alapszövegek nagy hatással vannak a helyi egyházak
katekézisére, és kidolgozásuk hasznos és ajánlott, mert többek között
jelentős támpontot adnak a katekéták képzéséhez. Az ilyen jellegű
eszközök közvetlenül és szorosan kapcsolódnak a püspöki hivatalhoz.
A katekézis eszközeinek és didaktikai segédleteinek kidolgozása
283. A kateketikai tevékenység egészét
irányító és tervező eszközök mellett (helyzetelemzés, cselekvési
program, Kateketikai Direktórium) vannak közvetlenül használt
munkaeszközök, melyeket a kateketikai tevékenységben alkalmaznak. Ide
tartoznak a didaktikai szövegek,[816]
melyeket a katekumenok és a katekézis növendékeinek kezébe adnak.
Hasznosak a katekéták és – kisgyermekek katekézise esetében – a szülők
számára írt „Kézikönyvek”.[817]
Hasonlóképpen fontosak a katekézis közben használt audiovizuális
eszközök, melyekkel kapcsolatban józan kritikára van szükség.[818] E munkaeszközök ihletőjének az
Istenhez és az emberi személyhez való kettős hűségnek kell lennie, ami
az Egyház egész életének egyik alaptörvénye. Össze kell ugyanis kötni a
tökéletes tanbeli hűséget az emberhez való őszinte alkalmazkodással,
figyelembe véve az életkori pszichológiát és azt a
társadalmi-kulturális környezetet, melyben az ember él.Röviden azt kell
mondanunk, hogy e kateketikai eszközöknek:- „illeszkedniük kell azoknak
az embereknek konkrét életkörülményeihez, akikhez szólnak, és legyenek
tekintettel sajátos aggodalmaikra, nehézségeikre és reményeikre”;[819] – „törekedjenek olyan nyelven
szólni, hogy azt a mai ember képes legyen megérteni;”[820] – „úgy hassanak az olvasókra, hogy elmélyítsék
bennük Krisztus misztériumának ismeretét, és ebből igaz megtérés és
Isten akaratával jobban megegyező élet születhessék.”[821]
A helyi katekizmusok kidolgozása: a püspöki szolgálat közvetlen
feladata és hivatala
284. A katekézis eszközei közül
kiemelkednek a Katekizmusok.[822]
Jelentőségük abból a tényből fakad, hogy a közölt tartalmat az Egyház
pásztorai hitelesnek és sajátjuknak ismerik el. Ha az egész kateketikai
tevékenység feje mindig a püspök, akkor a Katekizmusok kiadása olyan
feladat, mely közvetlenül a püspöki szolgálathoz tartozik. A nemzeti,
regionális vagy egyházmegyei katekizmusok kidolgozása – a katekézis
munkásainak részvételével – végső soron a püspökök feladata, akik a
részegyházban „a katekéták”.A katekizmus szerkesztésénél a következő
két szabályt be kell tartani:
a) Tökéletes összhangban kell lenni a Katolikus Egyház
Katekizmusával, mely „biztos és hiteles alapszöveg... a helyi
katekizmusok kidolgozásához”.[823]
b) Gondosan betartandók a jelen Direktórium szabályai és irányelvei
az evangéliumi üzenet bemutatásához, tekintettel arra, hogy e
Direktórium is „szabály” a katekézis számára, „melyhez igazodni kell”[824] .
285. Az „Apostoli Szentszék előzetes
jóváhagyása”[825] – mely a Püspöki
Konferenciák által kiadott katekizmusok esetében szükséges –, úgy
értendő, hogy e Katekizmusok olyan dokumentumok, melyekkel az egyetemes
Egyház a különböző társadalmi-kulturális térségekben, melyekhez
küldetése szól, hirdeti és továbbadja az Evangéliumot, és életre hívja
a részegyházakat, melyekben megnyilvánul.[826]
Egy Katekizmus jóváhagyása annak a ténynek az elismerése, hogy az
egyetemes Egyház szövege egy meghatározott kultúra és hely számára.
BEFEJEZÉS
286. A jelen irányelvek és
eligazítások megfogalmazása közben fáradtságot nem kímélve törekedtünk
arra, hogy minden gondolat eredetét és alapját megmutassuk a II.
Vatikáni Zsinat és az egyházi Tanítóhivatal azt követő főbb
dokumentumainak tanításában. Különös figyelmet fordítottunk a különböző
népek egyházi életének időközben fölgyülemlett tapasztalatára. A
Szentlélek világosságánál mérlegeltünk, mindig az Egyház megújulása és
az evangelizáció jobb szolgálata érdekében.
287. A Katekézis Általános Direktóriuma
az Egyház összes pásztorának, munkatársaiknak és a katekétáknak
készült, abban a reményben, hogy bátorítást jelent a szolgálatban,
melyet az Egyház és a Szentlélek rájuk bíz: tudniillik, hogy növeljék a
hitet azokban, akik hittek.
Az adott eligazítások nem csupán a katekézis természetét és az
Egyház ezen evangelizáló szolgálatának törvényeit és szabályait akarja
tisztázni és közreadni, hanem táplálni akarják a reményt az Ige
erejével és a Szentlélek belső tevékenységével azokban, akik az egyházi
tevékenység ezen kiváltságos területén fáradoznak.
288. A katekézis hatékonysága ma is és
mindig Isten ajándéka az Atya és a Fiú Szentlelkének tevékenysége
által.
A katekézis e föltétlen függését Isten beavatkozásától már Pál
apostol tanította a korintusiaknak, amikor ezt mondta: „Én ültettem,
Apolló öntözte, de a növekedést Isten adta. Nem számít sem az, aki
ültet, sem az, aki öntöz, hanem csak a gyarapodást adó Isten.” (1Kor
3,6-7)
Sem a katekézis, sem az evangelizáció nem lehetséges Istennek az ő
Lelke által folyó tevékenysége nélkül.[827]
A kateketikai gyakorlatban sem a legfejlettebb pedagógiai technikák,
sem a legragyogóbb emberi személyiséggel rendelkező katekéta nem
helyettesítheti a Szentlélek csöndes és finom tevékenységét.[828] ő ugyanis „az egész egyházi
misszió főszereplője”;[829] ő a fő
katekéta; azokban, akik az Úr felé növekednek, ő a „belső mester”.[830] ő ugyanis „az ihlető elve az egész
kateketikai tevékenységnek és mindazoknak, akik azt végzik”.[831]
289. Éppen ezért a katekéta lelkében
lakjék a türelem és a bizalom, hogy maga Isten az, aki kicsíráztatja,
fölneveli és gyümölcsözteti Isten Igéjének jó földbe vetett és
szeretettel megmunkált magvát! Márk evangélista az egyetlen, aki közli
azt a példabeszédet, melyben Jézus szemlélteti az elvetett mag állandó
és fokozatos növekedését: „Isten országa olyan, mint az ember, aki
magot vet a földbe. Alszik vagy fölkel, éjszaka van vagy nappal, a mag
csírázik és szárba szökken, hogy miként, ő maga nem tudja. A föld
magától terem először szárat, azután kalászt, majd telt szemet a
kalászban. Mikor a termés beérik, rögtön fogja a sarlót, mert itt az
aratás.” (Mk 4,26-29)
290. Az Egyház, melynek feladata a
hívők kateketizálása, segítségül hívja az Atya és a Fiú Lelkét, kérve
őt, hogy tegye belsőleg gyümölcsözővé és virulóvá azt a sok munkát,
amit szerte a földön végeznek a hit és az üdvözítő Jézus Krisztus
követésének növekedéséért.
291. A katekézis munkásai ma is
közbenjárásában bízva folyamodjanak Szűz Máriához, aki látta, hogy Fia
növekedik „bölcsességben, korban és kedvességben” (Lk 2,52). Máriában
találják meg a követendő lelki modellt és a példát, hogyan kell hitben,
reményben és szeretetben erősíteni a mai katekézis megújulását. A
„Pünkösdi Szűz”[832] közbenjárására
ébredjen az Egyházban új erő gyermekeket szülni a hitben és nevelni
őket a Krisztusban való teljességre.
őszentsége II. János Pál pápa 1997. augusztus 15-én a jelen A
Katekézis Általános Direktóriumát jóváhagyta és elrendelte
közzétételét.
Darío Castrillón Hoyos kiérdemesült
bucaramangai érsek
Pro-Prefektus
Crescenzio Sepe gradói c. érsek, titkár
Jegyzetek:
[1] CD 44.
[2] CT 2.
[3] CT 3.
[4] Megfelel az Általános Hitoktatási
Direktórium II. részének.
[5] Ugyenerről az Általános Hitoktatási
Direktórium III. része tárgyal.
[6] Megfelel az Általános Hitoktatási
Direktórium IV. részének.
[7] Megfelel az Általános Hitoktatási
Direktórium V. részének. Jóllehet néhányan megalapozottan azt
javasolták, hogy ez a rész kerüljön a pedagógiai fejezet elé, a
harmadik fejezetben elmondott új szempont miatt mégis tanácsosabbnak
látszott megtartani az 1971-es szöveg beosztását. Felhívjuk a figyelmet
arra, hogy a címzettek figyelembevétele részesedés az isteni
„leereszkedésben” – és gyümölcse is ennek – (DV 8) az üdvtörténetben és
az emberhez alkalmazkodó kinyilatkoztatásban.
[8] Az Általános Hitoktatási Direktórium
VI. részének miden elemét tartalmazza.
[9] ÁHD Előszó
[10] Vö. ua.
[11] Uo.
[12] GS 1.
[13] GS 2.
[14] Uo.
[15] Vö. SRS 35.
[16] SRS 13b; EN 30.
[17] Vö. CT 29f.
[18] SRS 41. Vö. Püspöki Szinódus II: De
iustitia in mundo (1971. nov.): Institutio ad iustitiam. AAS 63 (1971)
935; LC 77.
[19] SRS 42; Vö.ChL; KEK 2444-48; TMA
51.
[20] XXIII. János pápa: Pacem in terris
enciklika (1963. ápr. 11.) 9-27: AAS 55 (1963) 261-70. Felsorolja, hogy
az Egyház szerint melyek a legalapvetőbb emberi jogok. A 28-34. pontban
viszont elmondja az ember alapvető kötelességeit. A katekézisnek
mindkét szempontot szem előtt kell tartania.
[21] Vö. SRS 15a.
[22] PP 14; CA 29.
[23] ChL 5d; vö. SRS 26b; VS 31c.
[24] Vö. SRS 15; KEK 2444; CA 57b.
[25] ChL 37a; vö. CA 47c.
[26] AG 22a.
[27] GS 5.
[28] GS 18.
[29] GS 56c.
[30] Vö. EN 20; CT 53.
[31] GS 19.
[32] Uo.
[33] EN 5; vö. GS 19; LC 41.
[34] Püspöki Szinódus 1985. II, A, 1.
[35] ChL 4.
[36] Vö. RM 38.
[37] CA 29, 46c.
[38] Vö. GS 36. II. János Pál pápa a
Dominum et vivificantem enciklikában is megállapította ezt az
összefüggést: „Az »Isten halálának« ideológiája hatásaiban mind
elméleti, mind gyakorlati síkon igazolja, hogy valójában az »ember
halálának« ideológiája.” (35)
[39] VS 101; vö. EV 19, 20.
[40] Vö. CT 3; vö. NPD 4.
[41] TMA 36b; vö. GS 19c.
[42] EN 52; vö. CT 19, 42.
[43] EN 56.
[44] EN 52.
[45] EN 48; vö. CT 54; ChL 34b; DCG
(1971) 6; Püspöki Szinódus 1985. II, A, 4.
[46] EN 52.
[47] Vö. EN 52; CT 44.
[48] Vö. ChL 34b; RM 33d.
[49] LG 10.
[50] Püspöki Szinódus 1985. I, 3.
[51] Uo.
[52] Hittani Kongregáció: Communionis
notio levél (1992. máj. 28.) 1: AAS 85 (1993) 838; vö. TMA 36e.
[53] Vö. CT 19b.
[54] Vö. CT 43.
[55] Vö. CT 27b.
[56] DV 10c.
[57] Vö. CT 29b.
[58] Vö. CT 30.
[59] CT 23.
[60] Vö. CT 58.
[61] Vö. EN 63.
[62] Vö. FC 4b; ChL 3e.
[63] GS 11; vö. 4.
[64] Vö. GS 62e; FC 5c
[65] Vö. Mk 1,15 és párh.; RM 12-20; KEK
541-560.
[66] Vö. Mt 5,3-12.
[67] Vö. Mt, 5,1-7,29.
[68] Vö. Mt 13,11.
[69] Vö. Mt 18,1-35.
[70] Vö. Mt 24,1-25,46.
[71] DV 3.
[72] Vö. 2Pt 1,4; KEK 51-52.
[73] DV 2.
[74] Vö. Ef 1,9.
[75] DV 2.
[76] EN 11.
[77] Vö. GS 22a.
[78] Vö. Ef 2,8; EN 27.
[79] Vö. EN 9.
[80] Vö. Jn 11,52: AG 2b; 3a.
[81] Vö. DV 15; CT 58; ChL 61; KEK 53,
122; Lyoni Szent Ireneusz: Adversus haereses III,20,2: SCh 211, 389-93.
[82] KEK 54-64.
[83] DV 2.
[84] Vö. DCG (1971) 11b.
[85] Vö. Zsid 1,1-2.
[86] DV 4.
[87] Vö. Lk 24,27.
[88] KEK 65. (onnan ide idézi Keresztes
Szent Jánost!!)
[89] Vö. CT 5; KEK 520, 2053.
[90] KEK 125, hivatkozással a DV 18-ra.
[91] A krisztusközpontúságról bővebben
szól az I, 3. és a II, 2. s Direktóriumban.
[92] Vö. DV 7.
[93] Vö. DV 7a.
[94] Vö. DV 8; KEK 75-79.
[95] DV 10b; vö. KEK 85-87.
[96] LG 48; AG 1; GS 45; vö. KEK
774-776.
[97] Vö. Kol 1,26.
[98] A Dei Verbum konstitúcióban (2-5)
és a CCC-ban (50-175) a hitről mint a kinyilatkoztatásra adott
válaszról van szó. A jelen összefügésben, kateketikai-lelkipásztori
meggondolásból a hitet inkább az evangelizációhoz kell kötnünk mint a
kinyilatkoztatáshoz, mert ez valójában az Egyház evangelizációs
küldetése átal jut el az emberhez.
[99] EN 18.
[100] Vö. Mt 28,19-20.
[101] Vö. ApCsel 1,8.
[102] Vö. Mt 28,19.
[103] EN 17.
[104] EN 28.
[105] Vö. EN 22a.
[106] Vö. EN 47b.
[107] Vö. En 18.
[108] EN 24d.
[109] Vö. AG 6b.
[110] Az evangelizáció folyamatában
meg kell különböztetni a „kezdet”, a „fokozatos fejlődés” és az
„érettség” állapotát: „Mindegyik állapothoz megfelelő tevékenységeknek
kell tartozniuk” (AG 6).
[111] Vö. EN 18-20; RM 52-54; AG
11-12, 22.
[112] Vö. EN 21, 41; RM 42-43; AG 11.
[113] EN 51-53; CT 18, 19, 21, 25; RM
44.
[114] Vö. AG 13; EN 10, 23; CT 19; RM
46.
[115] EN 22; CT 18; vö. AG 14; RM 47.
[116] AG 14; KEK 121; vö. Ua. 1229-33.
[117] Vö. EN 23; CT 24; RM 48-49; vö.
AG 15.
[118] Vö. ChL 18.
[119] Vö. ChL 32. (kommunió és misszió
közötti belső összefüggés)
[120] Vö. EN 24.
[121] CT 18.
[122] Vö. AG 6f; RM 33, 48.
[123] Vö. ApCsel 6,4. Az Ige
szolgálatát az Egyházban végzik: – a fölszentelt szolgák (vö. CIC
765-57) – az Istennek szentelt élet intézményeinek tagjai, Istennek
szenteltségük alapján (vö. CIC 758) – világi Krisztus-hívők
keresztségük és bérmálásuk alapján (vö. CIC 759).A szolgálat szóval
kapcsolatban föl kell hívnunk a figyelmet, hogy a nem fölszentelt
hívőkre csak bizonyos mértékig és csak Krisztus egyetlen és forrás
természetű szolgálatára hivatkozva lehet használni a szolgálat
kifejezést.... A szó eredeti értelmében azt a tevékenységet jelzi,
mellyel az Egyház tagjai – az Egyházon belül és a világért – folytatják
Krisztus küldetését. Amikor ellenben a kifejezést a különböző
hivatalokkal és feladatokkal kapcsolatban és azok megkülönböztetésére
használjuk, világosan kell látni, hogy csak az egyházi rend
szentségének alapján hordozza azt a teljes és egyértelmű jelentést,
melyet a hagyomány állandóan neki tulajdonított. ( Vö. II. János Pál
pápa beszéde a Partecipazione dei fedeli laici in Ministero szümposzion
résztvevőihöz. L'Osservatore Romano 1994. IV. 23.)
[124] EN 22; vö 51-53.
[125] DV 8c.
[126] PO 4b; vö. CD 13c.
[127] Az Újszövetségben e szolgálatnak
nagyon eltérő formái jelentek meg: „hirdetés”, „tanítás”, „buzdítás”...
Figyelemreméltó a kifejezések gazdagsága.
[128] A módozatok, ahogyan
szerteágazott az Ige egyetlen szolgálata, nem a keresztény üzenet belső
sajátosságai. Sokkal inkább hangsúlyozások, hangnemek, többé-kevésbé
kibontott kifejtések, melyek az egyes csoportok és személyek hitbeli
állapotához igazodtak.
[129] Vö. EN 51-53.
[130] AG 14.
[131] Különböző természetű érvek
igazolják a folyamatos nevelés a hitben illetve a folyamatos katekézis
kifejezések használatát, föltéve hogy nem relativizálják a beavató
katekézis elsődleges, alapvető és sajátos jellegét. A folyamatos
nevelés a hitben kifejezés a II. Vatikáni Zsinat utáni katekéta
gyakorlatban terjedt el a beavatási katekézist követő későbbi
katekézis, és nem a katekézis egészének jelölésére. Látható, hogy ezt
az alapképzés és a folyamatos képzés közötti különbséget átvitték a
papképzésre is. (II. János Pál pápa: Pastores dabo vobis 5-6. fejezet,
főként a 71. p.)
[132] DCG (1971) 19d.
[133] Vö. SC 35; KEK 1154.
[134] Vö. Hittani Kongregáció: Donum
veritatis instrukció a teológus egyházi hivatásáról (1990. V. 24.) 6:
AAS 82 (1990) 1552.
[135] DCG (1971) 17; vö. GS 62g.
[136] Vö. Róm 10,17; LG 16; AG 7; vö.
KEK 846-848.
[137] Vö. AG 13a.
[138] Vö. CT 5b.
[139] Vö. CT 20b.
[140] Vö. KEK 166-67.
[141] Vö. KEK 150, 153, 176.
[142] DV 5.
[143] KEK 177.
[144] Vö. EN 10; AG 13b; KEK 1430-31.
[145] EN 23.
[146] Vö. AG 13.
[147] Vö. RM 45c.
[148] DV 5; KEK 153.
[149] DV 5; KEK 153.
[150] KEK 149.
[151] CT 20a: „Ez igazában azt
jelenti, hogy mind ismeretekben, mind tettekben felnőnek azok a magvak,
amelyeket a Szentlélek az első igehirdetéssel vetett el.”
[152] Vö. RM 46b.
[153] Vö. 1Pt 2,2; Zsid 5,13.
[154] Ef 4,13.
[155] 12.
[156] Vö. Cézareai Euszébiosz:
Praeparatio evangelica I,1; SCh 206, 6; LG 16; AG 3a.
[157] ChL 4c.
[158] 12, 111.
[159] Vö. 6, 7.
[160] AG 13b.
[161] Vö. AG 13; EN 10; RM 46; VS 66;
10.
[162] AG 13b.
[163] Vö. MPD 8b; KEK 187-89.
[164] Mt 5,48; vö. LG 11c, 40b, 42e.
[165] Vö. DV 24; EN 45.
[166] Vö. RM 33.
[167] RM 33b.
[168] RM 33b. Fontos tudatosítani
azokat a „határokat” melyeket a RM megjelöl a „pogányok missziója”
számára. Nem csak földrajzi határokról van szó (37a), hanem „új emberi
közösségekről és új társadalmi jelenségekről” (37b) – mint a
nagyvárosok, az ifjuság világa, a kivándorlás – „kultúrterületekről
vagy modern Areopagusokról”, mint amilyenek a kommunikációs eszközök,a
tudományok, az ökológia világa...Ennek megfelelően egy helyi egyház,
mely már meggyökerezett egy területen nemcsak kifelé folytat pogány
missziót, hanem befelé, saját határai között is.
[169] RM 33c.
[170] Az eredetiben formatio szerepel.
A felnőttek katekézise és a papok, szerzetesek állandó továbbképzése
kapcsán használják a szentszéki dokumentumok e szót, vsz. azért, hogy
kerüljék a nevelés szót. fordításunkban következetesen a
formatio=képzés megoldást választottuk.
[171] RM 33d.
[172] RM 33d.
[173] RM 34b.
[174] RM 34c. Az idézett rész
konkrétan a belső és külső misszió egymásra hatására hivatkozik. Az 59c
ugyanígy megmutatja, hogy a „pogány misszió” mennyire segíti a népeket
a fejlődésben, míg „az új evangelizáció” felébreszti a szolidaritást a
fejlett országokban más népek iránt.
[175] Vö. RM 31, 34.
[176] MDP 8.
[177] DCG (1971) 20; vö. CT 43, IV, 2.
[178] CT 19.
[179] Mk 16,15; Mt 28,19.
[180] Mk 16,16.
[181] Vö. CT 19; DCG (1971) 18.
[182] 9-13; vö. CIC 788.
[183] A jelen Direktórium a
„kérügmatikus katekézis”, vagy „elő-katekézis” cimzettjéről rendes
körülmények között föltételezi, hogy érdeklődik az Evangélium iránt,
vagy legalább kereső nyugtalanság él benne. Ha ez teljesen hiányzik
csak „első igehirdetésről” lehet szó.
[184] Vö. 9, 10, 50; vö. CT 19.
[185] CT 18; vö. 20c.
[186] CT 18.
[187] Uo.
[188] AG 14.
[189] CT 18.
[190] Jeruzsálemi Szent Cirill:
Catecheses illuminandorum I,11: PG 33, 351-52.
[191] Vö. Mt 7,24-27.
[192] CT 13; vö. 15.
[193] KEK 1122.
[194] AG 14; vö. KEK 1212, 1229.
[195] KEK 1253. A felnőttek
katekumenátusában, egész sajátosan a pogány misszióban, a katekézis
megelőzi a keresztséget. A már megkereszteltek (gyermekek, fiatalok
vagy felnőttek) katekézisében ez a képzés kveti a keresztséget. De
ebben az esetben is az a célja a katekézisnek, hogy segítsen fölfedezni
és megélni a már megkapott keresztség mérhetetlen gazdagságát. A KEK
1231. a keresztség utáni katekumenátus kifejezést használja. A ChL 61.
ugyanezt keresztség utáni katekézisnek nevezi.
[196] Vö. CD 14.
[197] CT 22; vö. CT 18d, 21b.
[198] Vö. CT 21.
[199] CT 21. A Szinódus anyagában két
szempontot kell hangsúlyoznunk, melyet a Catechesi tradendae átvett:
egy lelkipásztori probléma érzékelését („fontosnak tartjuk hangoztatni
a keresztény tanítás rendszeres és szervezett voltát, mert innen is,
onnan is hallatszanak olyan hangok, amelyek lekicsinylik ennek
jelentőségét”); és a tényt, hogy szerves egységét a katekézis fő
jellemzőjének tartják .
[200] CT 21.
[201] Vö. CT 20; Szent Ágoston: De
catechizandis rudibus IV, 8: CCL 46, 128-129.
[202] Vö. CT 21b.
[203] Vö. CT 21c.
[204] Vö. AG 14; CT 33; KEK 1231.
[205] Vö. DCG (1971) 31.
[206] CT 24.
[207] DV 21.
[208] CT 48; vö. SC 52; DV 24; DCG
(1971): 17; Ordo Lectionum Missae 1981: 24.
[209] SRS 41; vö. CA 5, 53-62; DCG
(1971): 26; Katolikus Nevelés Kongregációja: Orientamenti per lo studio
e l'insegnamento della dottrina sociale della Chiesa nella formazione
sacerdotale (1988. XII. 30.)
[210] CT 23; vö: SC 35,3; CIC 777,
1-2.
[211] Vö. CT 21c, 47; DCG (1971):
96c-f;.
[212] Vö. 1Pt 3,15; Hittani
Kongregáció: Donum veritatis instrukció, 6b. A CT 61. is beszél a
katekézis és a teológia közötti kapcsolatról.
[213] CT 45c.
[214] Katolikus Nevelés Kongregációja:
Dimensione religiosa dell'educazione nella scuola cattolica. Lineamenti
per la riflessione e la revisione. (1988. IV. 7.) 68; vö. II. János Pál
pápa beszéde a római egyházmegye papjaihoz (1981. III. 5.):
Insegnamenti di Giovanni Paulo II. IV/1, 629-630; CD 13c; CIC 761.
[215] Katolikus Nevelés Kongregációja:
L'école catholique (1977. III. 19.), 26.
[216] CT 69. Megjegyzendő, hogy a CT
szerint az iskolai vallásoktatás sajátossága nemcsak az, hogy
előmozdítja a dialógust általában a kultúrával, amit az Ige
szolgálatának minden formájáról el lehet mondani, hanem az iskolai
vallásoktatás határozottabban támogatja ezt a dialógust a rendszeres és
kritikus bevezetés személyes folyamatában, továbbá az iskola által
képviselt kulturális hagyománnyal való találkozásban.
[217] Vö. Katolikus Nevelés
Kongregációja: Dimensione religiosa dell'educazione nella scuola
cattolica. Lineamenti per la riflessione e la revisione. (1988. IV. 7.)
70.
[218] Vö. II. János Pál pápa beszéde
az Európai Püspöki Karok Tanácsának A nyilvános iskolákban folyó
katolikus vallásoktatásról rendezett Szimpozionjához (1991. IV. 15.):
Insegnamenti di Giovanni Paulo II. XIV/1, 780.
[219] Uo.
[220] Vö. CT 69; Katolikus Nevelés
Kongregációja: Dimensione religiosa dell'educazione nella scuola
cattolica. Lineamenti per la riflessione e la revisione. (1988. IV. 7.)
66.
[221] Vö. CT 33.
[222] Vö. CT 34.
[223] Vö. fentebb A kinyilatkoztatás
továbbadása az Egyház, a Szentlélek műve által (42-45. p.), s később Az
evangéliumi üzenet egyházi jellege (105-106 p.) alatt cím alatt
mondottakkal. Vö. EN 60. Az evangelizáció minden tettének egyházi
természetéről beszél.
[224] Vö. LG 64; DV 10a.
[225] Vö. DCG (1971): 13.
[226] Vö. AG 22a.
[227] Vö. CT 28; 25, 183-187. A
traditio-redditio symboli, 'a hitvallás átadása és viszont megvallása'
a katekumenátus fontos mozzanata, nagyon jól kifejezi a hit kettős
természetét: kapott ajándék (traditio), s egy adott kultúrán belül
személyes válasz (redditio). Vö. CT 28, mely sürgeti a ma megfelelő
forma eltrejesztését.
[228] Vö. LG 64.
[229] KEK 169. Az Egyház anyasága és
nevelői feladata közti kapcsolatot nagyon szépen fejezte ki Nagy Szent
Gergely: „Isten Igéjének jegyeseként betelve Szentlélekkel az
igehirdetés szolgálata által foganja gyermekeit, akiket buzdítván,
megtérítvén világra hoz.” (Moralia in Iob XIX, 12: CCL 143a, 970).
[230] CT 5; vö. KEK 426; AG 14a; A
katekézis e krisztológiai irányultságáról lásd még a 40-41. és 98.
pontot.
[231] AG 13b.
[232] CT 20.
[233] LG 7b.
[234] Püspöki Szinódus: Cum iam ad
exitum üzenet korunk katekéziséről Isten népéhez (1977. X. 28.): 8; vö.
KEK 185-197.
[235] Vö. KEK 189.
[236] Vö. KEK 189-190, 197.
[237] Vö. KEK 21,13.
[238] Vö. KEK 166-167, 196.
[239] Vö. RM 45.
[240] A DCG (1971) 21-29. is
megkülönbözteti a katekézis céljait és feladatait: a feladatok közbeeső
célok a végső cél felé vezető úton.
[241] Vö. Mk 4,10-12.
[242] Vö. Mt 6,5-6.
[243] Vö. Mt 10,5-15.
[244] CT 21b.
[245] GE 4; vö. 19; CIC 788,2.
[246] Vö. DCG (1971) 36a.
[247] DCG (1971) 24.
[248] DV 25a.
[249] SC 7.
[250] Vö. SC 14.
[251] DCG (1971) 25b.
[252] AG 13.
[253] Vö. Hittani Kongregáció:
Libertatis conscientia instrukció 62. (1986. III. 22.): AAS 79 (1987)
554-99; KEK 1965-86. az 1697. § részletesen leírja a katekézissel
szemben erkölcsi szempontból támasztott követelményeket.
[254] VS 107.
[255] Vö. CT 29f.
[256] Vö. KEK 2761.
[257] 25, 188-191.
[258] PO 6b.
[259] AG 14d.
[260] DCG (1971) 27.
[261] UR 3b.
[262] CT 32; vö. KEK 821; CT 32, 34.
[263] Vö. CT 24c; DCG (1971) 28.
[264] Vö. LG 31b; ChL 15; KEK 898-900.
[265] Vö. Mt 10,5-42; Lk 10,1-20.
[266] Vö. EN 53; RM 55-57.
[267] Vö. RM 55b; A Vallások Közötti
Dialógus Pápai Tanácsa és a Népek Evangelizációjának Kongregációja:
Dialogo e Annuncio. Riflessioni e orientamenti de Evangelio nuntiando
et de Dialogo inter religioso. (1991. V. 19.) 14-54: AAS 84 (1992)
419-432; KEK 839-845; jelen dokumentum 200.
[268] RM 55a.
[269] Vö. CIC 773; 788, 2.
[270] DCG (1971) 22-23.
[271] DCG (1971) 26.
[272] DCG (1971) 31b.
[273] Vö. 19.
[274] 9-13.
[275] 14-20; 68-72; 98-105.
[276] 93; vö. MDP 8c.
[277] 21-26; 133-142; 152-159.
[278] 25; 183-87.
[279] 25; 188-92
[280] 37-40; 235-39..
[281] E fokozatosság mutatkozik meg az
elnevezésekben is, melyeket az Egyház azokra használ, akik a
keresztségi katekumenátus különböző szakaszaiban vannak: „szimpatizáns”
( 12), aki már hajlik a hitre, de még nem hisz teljesen; „katekumen” (
17-18), aki már eldöntötte, hogy követi Krisztust; „választott” vagy
„folyamodó” ( 24), akit meghívtak, hogy keresztelkedjék meg; „neofita”
( 31-36), az újonnan megkeresztelt; „keresztény hívő” ( 39), a
keresztény közösség aktív, érett hitű tagja.
[282] Vö. MDP 8; EN 44; ChL 61.
[283] A jelen Direktóriumban gondosan
megkülönböztetik a katekumenok és a katekézis növendékei között a
különbség érzékeltetésére. A CIC 204 és 205. kánonja az Egyházzal való
egység különbségére emlékeztet a „katekumenok” és a „Krisztus-hívők”
között.
[284] 295.
Ugyanez a 4. fejezetben olyan felnőtt megkereszteltekről beszél,
akiknek szükségük van a bevezető katekézisre. A CT 44 pontosan leírja a
körülményeket, melyek e beavató katekézist szükségessé teszi.
[285] AG 14d.
[286] Methodius Olympius például a
keresztény közösségnek ezt az anyai tevékenységét tartja szem előtt,
amikor ezt írja: „Akik pedig még tökéletlenek és most kezdik szokni a
fegyelmet, azokat a tökéletesebbek anyaként hozzák világra és nevelik.”
(Symposium III, 8: SCh 95, 111). Vö. Nagy Szent Gergely: Homiliarum in
evangelia, I, III, 2: PL 76, 1086.
[287] 8.
[288] Vö. CT 53.
[289] „A felnőttek katechumenátusa,
amely katekézis, liturgikus részvétel és közösségi élet egyszerre,
nagyszerű példát ad arra, hogy hogyan találkoznak a különféle
lelkipásztori tevékenységek.” DCG (1971) 130.
[290] DCG (1971) 36a.
[291] CT 27.
[292] Vö. DV 10; 1Tim 6,20; 2Tim 1,14.
[293] Vö. Mt 13,52.
[294] DV 13.
[295] Uo.
[296] DV 10.
[297] Mint látható, a forrás és a
források kettős kifejezését használjuk. A katekézis forrásáról azért
beszélünk, hogy hangsúlyozzuk Isten szavának egyetlenségét, emlékezvén
a Dei Verbumban adott kinyilatkoztatás fogalomra. Ezt követte a CT 27,
amely beszél a katekézis forrásáról is. Ennek ellenére megtartottuk a
források kifejezést, követve a hagyományos kateketikai szóhasználatot,
utalásul azokra a konkrét helyekre, melyekből a katekézis anyagát
meríti. Vö. DCG (1971) 45.
[298] Vö. DCG (1971) 45b.
[299] DV 9.
[300] Uo.
[301] DV 10b.
[302] DV 10c.
[303] Vö. MPD 9.
[304] Vö. KEK 426-29; CT 5, 6; DCG
(1971) 40.
[305] CT 5.
[306] DCG (1971) 41a; vö. 39-40, 44.
[307] GS 10.
[308] CT 6.
[309] Vö. 1Kor 15,1-4; EN 15e, f.
[310] KEK 139.
[311] Vö. Jn 14,6.
[312] Az „egy a háromságból”
kifejezést 553-ban az V. egyetemes konstaninápolyi zsinat használta.
Vö. DS 424; KEK 468.
[313] KEK 234; vö. 2157.
[314] DCG (1971) 41; vö. Ef 2,18.
[315] DCG (1971) 41.
[316] Vö. KEK 158, 236, 259.
[317] Vö. KEK 236.
[318] KEK 450.
[319] Vö. KEK 1702, 1878. A SRS 40. az
„egység modellje” kifejezést használja e témával kapcsolatban. A KEK
2845. a Szentháromság közösségét „minden kapcsolat igazsága forrásának
és ismertetőjegyének” mondja.
[320] LG 4b.
[321] Vö. EN 11-14; RM 12-20; KEK
5,41-56.
[322] A liturgia a húsvéti vigíliában,
az első olvasmány utáni I. könyörgésben ezt így fejezi ki: „Mindenható,
örök Isten, aki csodálatos vagy minden művedben, add, hogy akiket
megváltottál, azok megértsék, hogy a világ teremtése nem nagyobb műved
mint az, hogy az idők végén föláldoztatott a mi Husvétunk, Krisztus, ki
Veled él és uralkodik mindiörökkön örökké.” Missale Romanum, 1970, 276.
[323] EN 9.
[324] CT 25.
[325] EN 26.
[326] Az üdvösség ezen ajándékát hozza
„a hit és az Egyház szentségei kegyelme által kapott megigazulás. E
kegyelem megszabadít a bűntől és bevezet az Istennel való közösségbe.”
LC 52.
[327] EN 27.
[328] Vö. LG 3, 5.
[329] Vö. RM 16.
[330] GS 39.
[331] LG 5.
[332] RM 20.
[333] EN 28.
[334] Vö. EN 30-35.
[335] EN 30.
[336] CA 57; vö. KEK 2444.
[337] EN 30.
[338] EN 32; vö. SRS 41; RM 58.
[339] EN 32.
[340] EN 33: vö. LC: Ez az instrukció
kötelező hivatkozási pont a katekézis számára..
[341] LC 71.
[342] CA 57; LC 68; vö. SRS 42; KEK
2443-49.
[343] LC 68.
[344] SRS 41; vö. LC 77. A püspöki
szinódus 1971-ben tárgyalta a katekézis számára alapvetően fontos
témát: „Az igazságosságra nevelés”.
[345] 75; vö. KEK 1253.
[346] KEK 172-175, ahol Lyoni Szent
Ireneusz alapján elemzik az egyetlen hit tartalmi gazdagságát.
[347] KEK 815: „A zarándok Egyház
egységét a közösség következő látható kötelékei is biztosítják: az
apostoloktól áthagyományozott egy és ugyanazon hit megvallása; a
liturgia, mindenekelőtt a szentségek liturgiájának közös ünneplése; az
apostoli jogfolytonosság, mely az egyházi rend szentsége által
fönntartja Isten családjának testvéri egyetértését.”
[348] EN 61; Nagy Szent Gergely és a
Didakhé idézésében.
[349] KEK 1076.
[350] DCG (1971) 44.
[351] A szentatyák, amikor a katekézis
tartalmát az üdvtörténeti események elbeszélésére építették, kimutatva,
hogy a kereszténység üdvtörténet és nem merő vallásfilozófia, azt
akarták elérni, hogy a kereszténység meggyökerezzen az időben; miként
azt is nyilvánvalóvá akarták tenni, hogy Krisztus ennek a történelemnek
a középpontja.
[352] KEK 54-64. A Katekizmus ezen – a
biblikus katekézis számára alapvető – pontjai bemutatják a
kinyilatkoztatás főbb korszakait, melyekben a Szövetség a kulcsfogalom.
Vö. KEK 1081, 1093.
[353] Vö. DV 4.
[354] DCG (1971) 11.
[355] KEK 1085. Vö. 1075, 1116,
129-130, 1093-1094.
[356] KEK 1095. Az 1075. § szól e
„müsztagogikus katekézis” bevezető jellegéről, mert „a láthatóból halad
a láthatatlan, a jelből a jelzett, a «szentségekből» a «misztérium»
felé”.
[357] DV 2.
[358] DCG (1971) 72; vö. KEK 39-43.
[359] Vö. 202-214. p.
[360] AG 10; vö. 22a.
[361] CT 53; EN 20.
[362] Az „inkulturáció” kifejezést a
Tanítóhivatal különböző dokumentumaiból vesszük. Például CT 53, RM
52-54. A „kultúra” kifejezést mind általános, mind „szociológiai és
etnológiai” értelemben elmagyarázta a GS 53; vö. ChL 44a.
[363] AG 22a; vö. LG 13, 17; GS 53-62;
DCG (1971) 37.
[364] Vö. RM 52b, mely az
inkulturációhoz szükséges „hosszú időről” beszél.
[365] EN 20; vö. 63; RM 52.
[366] A LG 13. a „támogat és fölvesz”
kifejezést használja.
[367] Az LG 17. így fejezi ki:
„gyógyítani, fölemelni és tökéletesíteni”.
[368] Az EN 19. szerint megérinteni, s
mintegy átformálni.
[369] RM 54a.
[370] RM 54b.
[371] Vö. GCN 12.
[372] Vö. KEK 24.
[373] CT 30.
[374] Vö. uo.
[375] DCG (1971) 38a.
[376] Vö. DCG (1971) 38b.
[377] Vö. Mt 11,30.
[378] Az EN 63 az „áttesz”, „átvisz”
kifejezéseket használja.
[379] EN 63c; vö. CT 53c, 31.
[380] Püspöki Szinódus (1985) II, D,
3; vö. EN 65.
[381] CT 31, mely ezenkívül szól még
az üzenet épségéről is; vö. DCG (1971) 39, 43.
[382] KEK 234.
[383] UR 11.
[384] DCG (1971) 43.
[385] DCG (1971) 41.
[386] Jeruzsálemi Szent Cirill a
hitvallásról mondja: „A hit összefoglalása nem úgy készült, ahogy
embereknek tetszett; hanem az egész Szentírás legfontosabb tanításait
állították benne össze egységes hit tanává. Miként a mustármag apró
magocskában rejti a sok ágat, úgy tartalmazza a hit ezen összefoglalása
néhány szóban az Ó- és az Újszövetség teljes vallási ismeretét.”
(Catecheses illuminandorum 5,12: PG 33, 521-524). A szöveget idézi a
KEK is (186. p., vö. 194).
[387] KEK 1211.
[388] KEK 1211.
[389] Szent Ágoston a hegyi beszédet
úgy mutatja be, mint „a keresztény élet tökéletes levelét..., mely
tartalmazza az összes életet irányító parancsot”. (De sermone Domini in
monte 1,1: CCL 35,1); vö. EN 8.
[390] Valójában az Úr imája „az egész
evangélium breviáriumát” tartalmazza. (Tertullianus: De Oratione 1:
CSEL 20,181); „Ha átfutod a Szentírás minden imádságát, úgy vélem, nem
fogsz találni semmit, amit az Úr imája ne tartalmazna és ne foglalna
magában.” (Szent Ágoston: Epistula 130, 12, 22: PL 33, 502)
[391] GS 22a.
[392] Vö. uo.
[393] CT 22c; vö. EN 29.
[394] GS 22b.
[395] KEK 521; vö. 519-21.
[396] Vö. CT 20b.
[397] Vö. Róm 6,4.
[398] DCG (1971) 74; vö. CT 29.
[399] AG 8a.
[400] Vö. Fil 1,27
[401] Vö. KEK 1697.
[402] Vö. KEK 1145-52.
[403] DCG (1971) 46.
[404] CT 31.
[405] Vö. CIC 775. 1-3. §
[406] Vö. FD 2d.
[407] FD 4a.
[408] DCG (1971) Bevezetés.
[409] DCG (1971) III, 2.
[410] KEK 11.
[411] FD 4a.
[412] KEK 815.
[413] FD 4a.
[414] FD 1.
[415] FD 4.
[416] Uo.
[417] FD 3d.
[418] FD 3e.
[419] Vö. KEK 13.
[420] Vö. e dokumentum I, 3.
[421] Vö. Ratzinger bíboros: Il
Catechismo della Chiesa Cattolica e l' ottimismo dei redenti. In J.
Ratzinger-C. Schönborn: Breve introduzione al Catechismo della Chiesa
Cattolica. [Eredetileg: Kleine Hinführung zum Katechismus der
Katholischen Kirche. München, 1993.], Róma, 1994. 26-27.
[422] Vö. KEK 189-190; 1077-1109;
1693-1695; 2564.
[423] Vö. KEK 27-49; 355-379; 456-478;
1699-1756.
[424] GS 22.
[425] DCG (1971) 119.
[426] KEK 24.
[427] DV 21.
[428] MPD 9c; Pápai Biblikus
Bizottság: L'interpretatione della Bibbia nella Chiesa. IV, C, 3.
[429] CT 27. Vö. Püspöki Szinódus
(1985) II, B, a, 1.
[430] DV 9.
[431] DV 8.
[432] Amikor a II. Vatikáni Zsinat a
felnőtt katekumenátus felújítását szorgalmazta, hangsúlyozta, hogy
annak fokozatosnak kell lennie: „A katekumenátust, a több fokozatból
álló keresztségi előkészítést a felnőttek számára vissza kell állítani”
(SC 64).
[433] Példaként nagyon jellemző
Órigenész tanúsága [amikor Józsue könyvét magyarázza]: „Te ugyanis, aki
az imént hagytad el a bálványok sötétségét és hallani akarod az isteni
törvényt, először elhagyod Egyiptomot. Amikor a katekumenok közé
számláltattál és engedelmeskedni kezdtél az egyházi parancsolatoknak,
átkeltél a Vörös-tengeren és a pusztai állomáshelyeken naponta
megpihensz, hogy halljad Isten törvényét és szemléld Mózes arcán az Úr
dicsőségét. Amikor pedig a keresztség titokzatos forrásához érkezel, a
Jordánon is átkelsz és belépsz az ígéret földjére.” (Homiliae in Iesus
Nave, IV, 1: SCR 71, 149)
[434] Vö. KEK 13.
[435] E cím kizárólag a hivatalos
katekizmusokra vonatkozik, azokra, melyeket a megyéspüspök (CIC 775, 1)
vagy a Püspöki Konferencia (CIC 775, 2) sajátjának ismer el. A nem
hivatalos katekizmusokról (CIC 827, 1) és a katekézis egyéb
segédeszközeiről (DCG [1971] 116) a jelen dokumentum V, 4. fejezetében
lesz szó.
[436] FD 4c.
[437] FD 4d.
[438] Vö. CIC 775.
[439] CT 53a; vö. KEK 24.
[440] Vö. CT 5.
[441] DV 15.
[442] Vö. DV 13.
[443] DV 13.
[444] Uo. Elmondhatatlan jóság,
gondviselés és törődés, lehajlás a kinyilatkoztatásban tapasztalható
isteni pedagógiát jelölő kifejezések. Isten azon vágyát fejezik ki,
hogy alkalmazkodni (szünkatabaszisz) akar az emberhez. A helyi
katekizmusok kidolgozását ugyanilyen lelkülettel kell megoldani.
[445] DCG (1971) 119.
[446] A katekézisben az eszközökkel
együtt más fontos elemek is vannak: a katekéta személye, tanítási
módszere, kapcsolata a növendékekkel, a növendékek fölvevőképességének
ismerete és ritmusa, a szeretet és a hit légköre, a keresztény közösség
részvétele stb.
[447] Vö. e dokumentum IV. rész, 1. f.
[448] KEK 24.
[449] GS 44.
[450] CT 53.
[451] Vö. CT 55c; MPD 7; DCG (1971)
34.
[452] Vö. CT 36, 45.
[453] A helyi katekizmusokban
figyelemmel kell lenni a népi vallásosságra (vö. EN 48; CT 54; KEK
1674-76), az ökumenikus dialógusra (vö. CT 32-34; KEK 817-822) és a
vallások közötti dialógusra (vö. EN 53; RM 55-57; KEK 839-45).
[454] A LC 72. különbséget tesz a
principia doctrinalia, a criteria iudicandi és a regulae et impulsiones
ad agendum (az elméleti elvek, az ítéletalkotás kritériumai és a
cselekvési szabályok) között, melyeket az Egyház szociális tanítása
fölkínál. Ezek között minden katekizmusnak különbséget kell tennie.
[455] Elsősorban a „különböző
társadalmi, kulturális föltételeket” kell szem előtt tartani az
evangelizáció szempontjából. Lásd e dokumentum 59. pontját.
[456] A helyi katekizmusok és a KEK-et
összefoglaló művek különbségére nézve lásd: Hittani Kongregáció-Klérus
Kongregáció: Principia directoria pro efficiendis „compendiis”
Catechismi Catholicae Ecclesiae levél a Püspöki Konferenciák elnökeinek
(1994. XII. 20., 94004378 sz.), Előszó 1-5, ahol többek között ez áll:
„A Katolikus Egyház Katekizmusát összefoglaló műveket tévedés volna úgy
tekinteni, mint amik helyettesíthetik a helyi katekizmusokat, annyira,
hogy ezek előkészítését akadályoznák, s közben elmaradnának az
alkalmazások a címzettek sajátos helyzeteihez, amit a katekézis
megkövetel.” (Előszó 4.)
[457] Vö. CIC 775, 1-2. §
[458] A nyelv mind a helyi
katekizmusokban, mind a katekézisben rendkívül fontos: vö. CT 59.
[459] EN 63. Az alkalmazás-lefordítás
kényes feladatánál figyelembe kell venni a Hittani Kongregáció-Klérus
Kongregáció: Principia directoria pro efficiendis „compendiis”
Catechismi Catholicae Ecclesiae levél a Püspöki Konferenciák elnökeinek
(1994. XII. 20., 94004378 sz.) előszava 3. pontjában mondottakat: „A
helyi katekizmusok, melyeknek a Katolikus Egyház Katekizmusa »biztos és
hiteles hivatkozási szövege« (FD 4), a Püspökök nagy feladata. A
fölmerülő nehézségek legyőzhetők lesznek, ha elegendő, esetleg hosszú
időn át földolgozva a Katolikus Egyház Katekizmusát, készítik elő a
teológiai, kateketikai és nyelvi talajt, hogy a katekizmus témáit
igazán el lehessen ültetni a kultúrában.”
[460] GS 62.
[461] FD 4b.
[462] RM 54b.
[463] KEK 815.
[464] LG 23a.
[465] Hittani Kongregáció: Communionis
notio levél, 9.
[466] Vö. CT 63b.
[467] Vö. Jn 15,15; Mk 9,33-37;
10,41-45.
[468] Vö. CT 9.
[469] Vö. Mk 4,34; Lk 12,41.
[470] Vö. Lk 11,1-2.
[471] Vö. Lk 10,1-20.
[472] Vö. Jn 16,13.
[473] Vö. Mt 10,20; Jn 15,26; ApCsel
4,32.
[474] CT 9.
[475] CT 58.
[476] DV 15; DCG (1971) 33; CT 58; ChL
61; KEK 53, 122, 684, 708, 1145, 1609, 1950, 1964.
[477] Vö. MTörv 8,5; Oz 11,3-4; Péld
3,11-12.
[478] Vö. MTörv 4,36-40; 11,2-7.
[479] Vö. Ez 12,25-27; MTörv 6,4-8;
6,20-25; 31,12-13; Józs 4,20.
[480] Vö. Ám 4,6; Oz 7,10; Jer 2,30;
Péld 3,11-12; Zsid 12,4-11; Jel 3,19.
[481] Vö. Mk 8,34-38; Mt 8,18-22.
[482] LG 1.
[483] KEK 169; vö. GE 3c.
[484] Vö. GE 4.
[485] Vö. VI. Pál: Ecclesiam suam
enciklika (1964. VIII. 6.), III: AAS 56 (1964) 637-659.
[486] Vö. DV 2.
[487] Vö. RM 15; KEK 24b-25.; DCG
(1971) 10.
[488] Vö. MPD 11; CT 58.
[489] Vö. CT 52.
[490] Vö. VI. Pál: Ecclesiam suam
enciklika (1964. VIII. 6.), III: AAS 56 (1964) 609-659.
[491] Vö. MPD 7-11; KEK 3, 13; DCG
(1971) 36.
[492] DV 5.
[493] CT 55.
[494] Vö. DCG (1971) 10, 22.
[495] DV 13; KEK 684.
[496] Vö. DV 2.
[497] Vö. DV 13.
[498] Vö. EN 63; CT 59.
[499] Vö. CT 31.
[500] Vö. GE 1-4; CT 58.
[501] CT 51.
[502] Vö. CT 51.
[503] Vö. CT 31, 52, 59.
[504] Vö. CT 52.
[505] MPD 9c; Pápai Biblikus
Bizottság: L'interpretatione della Bibbia nella Chiesa. IV, C, 3.
[506] MPD 9.
[507] Vö. DCG (1971) 72.
[508] Vö. DCG (1971) 74; CT 22.
[509] Itt azokra a tapasztalatokra
gondolunk, melyek az élet és a valóság „nagy kérdéseihez” kötődnek:
Isten léte, az ember sorsa, a történelem kezdete és vége, a jó és a
rossz, a jövő, a szeretet és a szenvedés értelme... Vö. EN 53; CT 22,
39.
[510] Vö. DCG (1971) 73; CT 55.
[511] Vö. MPD 9.
[512] Vö. CT 55.
[513] Vö. KEK 22.
[514] CT 55.
[515] Vö. e Direktórium 88. p.: A
keresztségi katekumenátus: szerkezet és fokozatosság.
[516] Vö. DCG (1971) 71; e Direktórium
V., 1-2. f. (215-252 p.)
[517] DCG (1971) 75.
[518] Vö. e Direktórium 215-232. p.
[519] Vö. AG 14; DCG (1971) 35; CT 24.
[520] Vö. EN 46.
[521] DCG (1971) 76.
[522] Vö. DCG (1971) 122-123; EN 45;
CT 46; FC 76; ChL 44; RM 37; Tömegkommunikáció Pápai Tanácsa: Aetatis
novae instrukció (1992. II. 22.): AAS 84. (1992) 447-468; EA 71;
122-124.
[523] RM 37.
[524] Aetatis novae instrukció 11.
[525] EN 45.
[526] Vö. CT 46.
[527] Vö. DCG (1971) 122.
[528] RM 37.
[529] EN 45.
[530] Vö. SC 76.
[531] ChL 44.
[532] RM 15; vö. EN 49-50; CT 35; RM
14, 23.
[533] Vö. Lk 4,18.
[534] Vö. Mk 6,15.
[535] Vö. e Direktórium ált.
bevezetése.
[536] Vö. DCG (1971) 77.
[537] EN 49-50; CT 14, 35.
[538] RH 13; vö. EN 31.
[539] Vö. RH 13-14; KEK 24.
[540] Vö. DCG (1971) 75.
[541] DCG (1971) 21.
[542] CT 13.
[543] Vö. GS 44; EN 63; CT 31; KEK
24-25.
[544] GS 44. E negyedik részben, a
Tanítóhivatalt követve s mert gyakorlatilag hasznos, az alkalmazás és
inkulturáció kifejezéseit használjuk. Alkalmazáson értve elsősorban a
személy, inkulturáción a kulturális környezet figyelembevételét.
[545] Vö. RM 33.
[546] KEK 24.
[547] RH 14.
[548] Vö. CT 45.
[549] Vö. DCG (1971) 20, 92-97; CT
43-44; COINCAT La catechesi degli adulti nella comunita cristiana.
1990.
[550] Vö. COINCAT 10-18.
[551] Vö. CT 44.
[552] Vö. CT 19.
[553] Vö.DCG (1971) 92-94; CT 43; Vö.
COINCAT 20-25, 26-30, 33-84.
[554] Vö. 1Kor 13,11; Ef 4,13.
[555] Vö. COINCAT 33-84.
[556] Vö. COINCAT 26-30.
[557] LG 31; vö. EN 70; ChL 23.
[558] Vö. ChL 57-59.
[559] DCG (1971) 97.
[560] Vö. jelen Direktórium 60-66.
[561] Vö. DCG (1971) 78-81; CT 36-37.
[562] Vö. DCG (1971) 78-79; ChL 47.
[563] ChL 47.
[564] Vö. Mk 10,14.
[565] Vö. DCG (1971) 78-79; CT 37.
[566] Vö. CT 37.
[567] Vö. Istentiszteleti Kongregáció:
Direttorio per le messe con la partecipazione de fanciulli (1973. nov.
1.): AAS 66 (1974) 30-46.
[568] Vö. DCG (1971) 79.
[569] Vö. DCG (1971) 78-79.
[570] Vö. DCG (1971) 80-81; CT 42.
[571] Vö. DCG (1971) 82-92; EN 72; CT
38-42.
[572] Vö. DCG (1971) 83.
[573] Vö. e Direktórium 23-24.
[574] Vö. DCG (1971) 82; EN 72; MDP 3;
CT 38-39; ChL 46; TMA 58.
[575] GE 2; ChL 46.
[576] Vö. Mt 19,16-22; II. János Pál
pápa: Parati semper apostoli levél (1985. márc. 31): AAS 77 (1985)
579-628.
[577] Parati semper 3.
[578] ChL 46; vö. DCG (1971) 89.
[579] DCG (1971) 84-89; CT 38-40.
[580] DCG (1971) 87.
[581] Egyéb fontos témák: a hit és
értelem kapcsolata; Isten léte és az istenfogalom; a rossz problémája;
Krisztus személye; az Egyház; az erkölcsi rend és a személyiség; a
férfi és a nő kapcsolata; az Egyház szociális tanítása...
[582] CT 40.
[583] DCG (1971) 95; ChL 48.
[584] Vö. ChL 48.
[585] Vö. DCG (1971) 91; CT 41.
[586] Vö. CT 59.
[587] Vö. EN 51-56; MPD 15.
[588] Vö. e Direktórium 23-24. p.
[589] EN 54.
[590] Vö. 1Pt 3,15.
[591] Vö. DCG (1971) 6; EN 48; CT 54.
[592] EN 48.
[593] Uo.
[594] VI. Pál: Marialis cultus
apostoli buzdítás (1974. II. 2.) 24-25, 29: AAS 66 (1979), 134-136,
141.
[595] Vö. DCG (1971) 27; MDP 15; EN
54; CT 32-34; Keresztény Egység Pápai Tanácsa: Directorium principiis
et normis exsequendis de Oecumenismo (1993. III. 25.) 61: AAS 85
(1993), 1063-64; TMA 34; II. János Pál pápa: Ut unum sint enciklika
(1995. V. 25.) 18: AAS 87 (1995) 932.
[596] CT 32.
[597] Vö. UR 11.
[598] Vö. Ökumenikus Direktórium 190.
[599] Vö. CT 33.
[600] Vö. NAe 4; Keresztény Egység
Titkársága (A Zsidósággal Való Vallásos Kapcsolatok Bizottsága): Ebrei
ed ebraismo nella predicazione e nella catechesi cattolica. (1985. VI.
24.)
[601] KEK 839.
[602] Ebrei ed ebraismo, VII.
[603] Vö. NAe 4.
[604] Vö. EN 53; MPD 15; ChL 35; RM
55-57; KEK 839-845; TMA 53; Vallások Közötti Dialógus Pápai Tanácsa és
a Népek Evangelizálásának Kongregációja: Dialogus et annuntiatio
instrukció (1991. V. 19): AAS 84 (1992) 414-46; 1263.
[605] Keresztény Egység Titkársága-Nem
Keresztények Titkársága-Nem Hívők Titkársága-Kultúra Pápai Tanácsa: Il
fenomeno delle sètte o nuovi movimenti religiosi: sfida pastorale.
L'Osservatore Romano, 1986. V. 7.
[606] Ua. 5.4.
[607] RM 38.
[608] Vö. e Direktórium 94-118; DCG
(1971) 8; EN 20, 63; CT 53; RM 52-54; II. János Pál pápa beszéde a
Katekézis Nemzetközi Tanácsának tagjaihoz: L'Osservatore Romano 1992.
IX. 27; Istentisztelet és Szentségi Fegyelem Kongregációja: Liturgia
romana et inculturatio instrukció. (1985. I: 25.): AAS 87. (1995)
288-319; II. János Pál pápa: Ecclesia in Africa apostoli buzdítás.
[609] Vö. EN 20, 63; CT 53; RM 52-54;
KEK 172-175.
[610] CT 53.
[611] Vö. e Direktórium 94-118.
[612] Vö. CT 53.
[613] CT 53.
[614] EN 20.
[615] RM 54.
[616] Vö. CT 59.
[617] CT 59.
[618] RM 37.
[619] Vö. DCG (1971) 123.
[620] II. János Pál pápa beszéde a
COINCAT résztvevőihez
[621] KEK 24; vö. FD 4.
[622] RM 37.
[623] ChL 63.
[624] Vö. e Direktórium 265-285. p.
[625] EN 63.
[626] Most és e Direktórium egészében
a „részegyház” az egyházmegyét és a hozzá hasonló területi egységeket
jelenti (CIC 368). A „helyi egyház” kifejezés egy régióban vagy
országban, illetve több országban részegyházak jól meghatározott
csoportját jelenti. Vö. I,3; II,1.
[627] Miként a LG 26a mondja, az
Újszövetségben a hívők törvényes csoportjai az „egyházak” nevet kapták;
vö. az ötödik részt nyitó szentírási helyekkel.
[628] Vö. CD 11.
[629] A részegyházat elsősorban úgy
írják le, mint „Isten népének egy része” (CD 11).
[630] Hittani Kongregáció: Communionis
notio levél, 7: AAS 85. (1993) 842.
[631] Ua. 9b.
[632] Az LG 23b idézi Poitiers-i Szent
Hilariust: In Psalmum 13, 3 (PL 9, 206), és Nagy Szent Gergelyt:
Moralia in Iob IV, 7, 12 (PL 75, 643, C).
[633] EN 14.
[634] Vö. ApCsel 2,11.
[635] Communionis notio 7.
[636] Ua. 9b; vö. AG 4.
[637] A CT 13. a catechesis
ministerium kifejezést használja.
[638] Fontos hangsú lyoznunk az
egyetlen szolgálat jelleget a részegyházban. A nagy evangelizáló
tevékenységek „alanya” a részegyház. Ez hireti, adja tovább, ünnepli a
Evangéliumot. Az aktív szereplők e szolgálatot „szolgálják” és az
„Egyház nevében tevékenykednek”. A katekézis ezen egyházi jellegének
teológiai, lelkipásztori, lelkiségi jelentősége igen nagy.
[639] Vö. CT 16: Különböző, de közös
felelősség. Vö. e Direktórium 50. pontja jegyzetében az ige
szolgálatának magyarázatát.
[640] AG 14. A CT 16 ebben az
értelemben mondja: „A katekézisért eddig is és a jövőben is mindig az
egész Egyházat terheli a felelősség. Ezt éreznie, sőt tudatosan
vállalnia kell!”
[641] „A katekézisnek támszkodnia kell
az egyházi közösség tanúságtételére” (DCG 1971, 35); vö. e Direktórium
171-221.
[642] CT 24.
[643] „E kivétel nélkül minden
Krisztus-hívőt érintő apostolságon kívül más módokon is bevonhatók a
világi hívek közvetlenebb együttműködésre a hierarchia apostoli
munkájába azon férfiak és nők módján, akik Pál apostolt segítették az
evangélium hirdetésében, sokat fáradozva az Úrban” (LG 33). E zsinati
tanítást megtaltáljuk a CIC 228. és 759. kánonjában.
[644] LG 25; vö. CD 21a; EN 68c.
[645] LG 25.
[646] Uo.
[647] DV 8.
[648] CT 63b.
[649] Vö. CT 63c.
[650] CT 63d. Vö. CIC 775, 1. §
[651] CT 63c. CIC 823, 1. §
[652] CT 63d.
[653] CD 14b; vö. CIC 780.
[654] Vö. PO 8, 6, 12a; II. János Pál
pápa: Pastores dabo vobis apostoli buzdítás (1992. III. 25.), 12.
[655] PO 6b.
[656] Vö. CIC 773.
[657] LG 10.
[658] LG 10; vö. KEK 1546-47.
[659] PO 9b.
[660] Vö. CIC 776-777.
[661] CT 64. A papok e katekézist
irányító tevékenységével kapcsolatban a II. Vatikáni Zsinat két
alapvető igényt támaszt: „ne a saját bölcsességüket, hanem Isten szavát
tanítsák” (PO 4) és „Isten szavát ne csak általános és elvont
fogalmakkal adják elő, hanem alkalmazzák az élet konkrét helyzeteire”
(uo.).
[662] Vö. e Direktórium 253-55. p.,
melyek a családi katekézis jellemzőiről szólnak. A jelen, 226. pont a
szülőkről inkább mint a katekézis szereplőiről beszél. Vö. CIC 226, 2.
§; 774, 2. §.
[663] CT 68.
[664] Uo.
[665] Uo.
[666] Vö. ChL 62; FC 38.
[667] FC 38.
[668] CT 68; vö. EN 71b.
[669] Vö. CT 68.
[670] LG 11.; vö. FC 36b.
[671] CT 65; vö. CIC 778.
[672] KEK 915; Vö. LG 44.
[673] EN 69; vö. VC 33,.
[674] Vö. VC 31: „Kapcsolatok a
különböző keresztény életállapotok között”; KEK 932.
[675] CT 65; vö. RM 69.
[676] CT 65.
[677] Vö. 1Kor 12,4; LG 12b.
[678] LG 31. A ChL 15. részletesen
elemzi ezt a „világi jelleget”.
[679] LG 35.
[680] AA 2b; vö. Ordo baptismi
parvulorum 62; 224.
[681] KEK 429.
[682] Vö. CIC 228, 1. §
[683] CT 66b
[684] CT 66b.
[685] GCM 4.
[686] Uo.
[687] CT 45; vö. RM 37a/b 2. §
[688] RM 33.
[689] CT 66a.
[690] Uo.; vö. CT 42.
[691] Vö. DCG (1971) 96c.
[692] Vö. CT 45; DCG (1971) 95.
[693] DCG (1971) 91; CT 41.
[694] CT 45a.
[695] GCM 5.
[696] A II. Vatikáni Zsinat kétféle
katekétatípust különböztetett meg, a „főfoglalkozású katekétákat” és a
„kisegítő katekétákat”; vö. AG 17. E megkülönböztetést a GCM 4. átvette
teljes munkaidős katekéta és részmunkaidős katekéta elnevezéssel.
[697] Vö. GCM 5.
[698] Vö. DCG (1971) 108a.
[699] DCG (1971) 111.
[700] Vö. CT 5. Itt a katekézis
krisztusközpontú céljáról van szó, ami a katekézis tartalmának, a
címzett válaszának, a Jézus Krisztus felé kimondott igennek és a
katekéta képzésének és lelkiségének Krisztusra irányultságát jelenti.
[701] Itt utalunk a krisztusközpontú
keresztségi katekumenátus négy szakaszára.
[702] GCM 20.
[703] LG 64.
[704] Vö. DCG (1971) 114.
[705] Vö. GCM 7.
[706] Vö. GCM 3.
[707] DCG (1971) 31.
[708] CT 52; vö. 22.
[709] Vö. CT 22d.
[710] Vö. GCM 21.
[711] A GCM által szorgalmazott emberi
minőségek: jó kapcsolatteremtő és dialogizáló képesség, közlési
képesség, együttműködési készség, vezető képesség, higgadt
ítéletalkotás, valóságérzet és megértés, reménykeltés és vigasztalás
képessége ... (vö. 21).
[712] EN 79.
[713] Vö. ChL 60.
[714] Vö. DCG (1971) 112. A GCM 23.
hangsúlyozza a Szentírás fontosságát a katekéták képzésében: „A
Szentírás változatlanul főtantárgy és az egész teológiai képzés lelke.
Ahol mód van rá, erősíteni kell.”
[715] ChL 60.
[716] CT 22.
[717] DCG (1971) 112.
[718] GS 62b.
[719] DCG (1971) 100.
[720] GS 59.
[721] „E tudományok tanításának
kérdése nagyon nehéz, mert összetettségük miatt nehéz eldönteni, hogy
pontosan mit és hogyan tanítsanak belőlük. Mivel azonban nem
pszichológusokat, hanem hitoktatókat képeznek, csak azzal
foglalkozzanak, ami közvelenül segítheti őket munkájukban.” (DCG [1971]
112.)
[722] A humán tudományok felhasználása
szempontjából alapvető, amit a II. Vatikáni Zsinat a GS 62-ben mond: „A
hívők tehát a legszorosabb egységben éljenek kortársaikkal,
iparkodjanak megérteni gondolkodásmódjukat és érzésvilágukat, amint az
a szellemi kultúrában megmutatkozik. Az új tudományok és tanok,
valamint az új felfedezések által nyert ismereteket kapcsolják össze a
keresztény erkölccsel és a keresztény hitigazságok tanításával, hogy a
vallás gyakorlása és a komoly erkölcsi magatartás lépést tartson náluk
a természettudományos tájékozottsággal és a szüntelenül haladó
technikával. Így képesek lesznek mindent az egészséges keresztény
érzékkel értékelni és értelmezni.”
[723] A pedagógia fontosságát a CT 58.
hangsúlyozza: „Korunkban a hatalmasan fejlődő humán tudományok között
első helyen áll a pedagógia. (...) A neveléstudomány és az oktatás
gyakorlata állandó vitában van egymással azért, hogy minél
hatékonyabban tudjanak dolgozni. E törekvéseknek azonban különféle
eredményei vannak.”
[724] Vö. CT 58.
[725] Vö. DCG (1971) 113.
[726] Uo.
[727] Vö. DCG (1971) 113.
[728] Vö. GCM 28.
[729] „A papok és szerzetesek
kötelesek elősegíteni a világi Krisztus-hívők képzését. A szinódusi
atyák ilyen értelemben szólították föl a papokat és az egyházi rend
fölvételére készülőket: »gondosan készüljenek föl, hogy alkalmasak
legyenek a világiak hivatásának és küldetésének előmozdítására«.” (ChL
61.)
[730] Vö. ChL 61.
[731] „Ajánlatosak a plébániai
kezdeményezések is ... a katekéták lelki képzésére, mint például az
imádkozás iskolái, a testvériség és lelki értékcsere összejövetelei,
lelkigyakorlatok. E kezdeményezések nem szigetelik el a katekétákat,
hanem segítik őket gyarapodni saját lelkiségükben és egymás közötti
közösségükben.” (GCM 22)
[732] Vö. DCG (1971) 110.
[733] A misszióban dolgozó katekéták
iskolájára vonatkozóan lásd: AG 17c; RM 73; CIC 785; GCM 30. Az
Egyházban általában: DCG (1971) 109.
[734] A DCG (1971) 112c az általános
katekéta kifejezést használja.
[735] Vö. DCG (1971) 109b.
[736] DCG (1971) 109a.
[737] CT 71a.
[738] E Direktórium V, 1. A keresztény
közösség és katekizálás felelőssége című része beszél a kateketizáló
közösségről. A közösséget itt a katekézis helyeként vesszük szemügyre.
[739] Vö. Communionis notio.
[740] Vö. MPD 13.
[741] Vö. CY 24.
[742] CT 67a. A kifejezés klasszikus a
katekézisben.
[743] Vö. LG 11; AA 11; FC 49.
[744] EN 71.
[745] Vö. GS 52; FC 37a.
[746] Lásd e Direktórium III, 3. A
keresztségi katekumenátus: szerkezet és fokozatosság című részét
(88-89. p.). Itt a keresztségi katekumenátust úgy tekintjük, mint a
katekézis helyét.
[747] Vö. DCG (1971) 130, ahol
megtalálható a keresztségi katekumenátus céljának leírása. Az OICA 4. a
keresztségi katekumenátus és a keresztény közösség kapcsolatáról
beszél.
[748] MPD 8c.
[749] Vö. OICA 4, 41.
[750] OICA 18.
[751] OICA 41.
[752] Vö. 41.
[753] CT 67c.
[754] Vö. AA 10.
[755] CT 67b.
[756] Uo.
[757] Uo.
[758] A felnőttek katekézisét
hangsúlyozza: CT 43, DCG (1971) 20.
[759] CT 61.
[760] Vö. EN 52.
[761] Vö. DCG (1971) 96c.
[762] Föl kell figyelni arra, hogy II.
János Pál pápa a ChL 61. p-ban miként jelöli meg a kisebb egyházi
közösségek helyét a plébániában, hogy föl ne eméssszék legjobb tagjait:
„Az ilyen nagy plébániákon (...) léteznek kisebb egyházi közösségek, és
ezek figyelemreméltó segítséget adhatnak a keresztény hívők képzésében;
az egyházi közösség és küldetés tudatát valamint tapasztalatát
elmélyíthetik és hatékonyabbá tehetik.”
[763] Katolikus Nevelés Kongregációja:
L'école catholique (1977. III. 19.), 26.
[764] Vö. Katolikus Nevelés
Kongregációja: Dimensione religiosa dell'educazione nella scuola
cattolica. Lineamenti per la riflessione e la revisione, 31.
[765] GE 8.
[766] Katolikus Nevelés Kongregációja:
Dimensione religiosa dell'educazione nella scuola cattolica. Lineamenti
per la riflessione e la revisione, 32.
[767] CT 69: „A katolikus iskolának
sajátos jellemzője – és a katolikus szülőknek ezért kell előnyben
részesíteniük más iskolákkal szemben, ha választhatnak – éppen a
katolikus nevelés, amelyet a növendékek egész fölkészítési és nevelési
folyamatában érvényesít.” Vö. e Direktórium 73-76.
[768] AG 12c.
[769] Vö. CT 70.
[770] CT 70. E pontban a hívők azon
egyesületeire, mozgalmaira és csoportjaira utalunk, melyekben vannak
kateketikai elemek, de nem kifejezetten kateketikai céllal alakultak.
[771] ChL 62.
[772] CT 67.
[773] CT 47b.
[774] CT 47. II. János Pál pápa
különböző ifjúsági csoportokról szól: az Actio Catholica csoportjairól,
karitatív, imádkozó, keresztény gondolkodó csoportokról ... Kéri, hogy
ne hiányozzon belőlük „a keresztény tanítás komoly tanulmányozása”. A
katekézis a laikus apostolkodás nélkülözhetetlen eleme.
[775] CT 21.
[776] Vö. CT 67b-c.
[777] EN 58. szerint e bázisközösségek
az Egyházban mindenütt virágoznak. A RM 51. szerint: „gyorsan terjedő
jelenség”.
[778] EN 58c.
[779] RM 51a; vö. EN 58f; LC 69.
[780] RM 51c.
[781] Uo; vö. EN 58; LC 69.
[782] DCG (1971) 126. Az egyházmegyei
Kateketikai Hivatalt minden egyházmegyében elrendelte a Provido sane
dekrétum (Zsinati Kongregáció, 1935. I. 12: AAS 27 [1935] 151); CIC
775, 1. §.
[783] Vö. DCG (1971) 100.
[784] Vö. DCG (1971) 103.
[785] Vö. DCG (1971) 108-209.
[786] Vö. DCG (1971) 116-124.
[787] DCG (1971) 126.
[788] Vö. CT 63.
[789] DCG (1971) 126.
[790] Uo.
[791] DCG (1971) 127.
[792] CIC 775, 3. §
[793] Vö. DCG (1971) 129.
[794] AG 38a; vö. CIC 756, 1-2. §
[795] II. János Pál pápa beszéde 1987.
szeptember 16-án az USA püspökeihez a Los Angeles-i kisszemináriumban:
Insegnamenti di Giovanni Paolo II. X/3 (1987) 556. A mondatot idézi a
Hittani Kongregáció Communionis notio levele, 13.
[796] A Pastor Bonus konstitúció 1988.
VI. 28-án intézkedett a Római Kúria II. Vatikáni Zsinat által igényelt
(vö. CD 9.) reformjáról.
[797] Lásd alább a 282. és 285.
pontot.
[798] Pastor bonus 94.
[799] Vö. RM 33.
[800] Uo.
[801] CD 17a: „ Támogatni kell az
apostolkodás különféle formáit. Az egész egyházmegyében vagy annak
egyes körzeteiben a – minden hitoktató, missziós, karitatív, szociális,
családi, oktató és bármi más lelkipásztori célú kezdeményezés és
intézmény között összhangot teremtő – püspök irányítása összehangolja
és egybekapcsolja az összes apostoli tevékenységet, ami egyúttal az
egyházmegye egységét jobban kiemeli.”
[802] Vö. e Direktórium IV,2.
(171-188.)
[803] CT 45c.
[804] Uo.
[805] Vö. DCG (1971) 20, ahol arról
van szó, hogy a katekézis egyéb formái hogyan irányulnak a felnőttek
katekézisére.
[806] CT 18d.
[807] RM 33.
[808] Uo.
[809] Vö. CT 19, 42.
[810] Vö. AG 11-15; e Direktórium I,1.
47, 49...
[811] CT 67b.
[812] DCG (1971) 100.
[813] Vö. e Direktórium V,2, 243.
[814] DCG (1971) 102; vö. Bevezetés
16.
[815] Vö. DCG (1971) 117, 134; Pastor
Bonus 94.
[816] A kateketikai könyvekkel
kapcsolatban a Catechesi Tradendae megállapítja: „A hitoktatás
megújulásának egyik jelentős tényezője a hittankönyvek újraírása, ami
meg is történt már majdnem az egész Egyházban. Sok jól sikerült mű
látott napvilágot, és alkalmas kincstárat adnak a hitoktatáshoz.” (49)
A DCG (1971) 120. a didaktikai szövegeket így határozza meg: „A
didaktikai szöveg segédeszköz, amelyet a hitoktatás résztvevői kapnak a
kezükbe. Semmiféle szöveg nem képes pótolni az evangélium eleven szóban
történő közlését, a szövegeknek mégis nagy jelentőségük van, mert
segítik a tárgyalt igazságok pontosabb elmélyítését. Az ilyen szövegek
szerkesztéséhez is több szakember együttműködése szükséges.”
[817] A kézikönyvek tekintetében a DCG
(1971) 121. a következő tartalmi követelményeket állítja: „E könyveknek
tartalmazniuk kell az üdvösség üzenetének magyarázatát (állandóan
hivatkozva a forrásokra, és nagyon jól elkülönítve azt, ami a hithez
tartozik attól, ami merőben teológusok véleménye); szociológiai és
pedagógiai tanácsokat; módszertani javaslatokat.”
[818] Vö. e Direktórium III, 2.
(160-162); DCG (1971) 122.
[819] CT 49b.
[820] Uo.
[821] Uo.
[822] A helyi katekizmusokról szólt e
Direktórium II,2. (131-136). A jelen Direktórium helyi katekizmusokon a
részegyházak és a Püspöki Konferenciák katekizmusait érti.
[823] FD 4c.
[824] CT 50.
[825] DCG (1971) 119, 134; CIC 775.
2§; Pastor bonus 94.
[826] Vö. Communionis notio 9.
[827] Vö. EN 75a.
[828] Vö. EN 75d.
[829] RM 21.
[830] Vö. CT 72.
[831] CT 72.
[832] CT 73. 64
A Tanítóhivatal dokumentumainak rövidítései
AA Apostolicam actuositatem: a II. Vatikáni Zsinat
határozata a világi hívek apostolkodásáról (1965. nov. 18.)
AG Ad gentes: a II. Vatikáni Zsinat határozata az Egyház
misszós tevékenységéről (1965. dec. 7.)
CA II. János Pál pápa: Centesimus annus enciklika a
szociális kérdésről (1991. máj.1.) Ford. Balogh Gábor, Barabás Miklós,
Goják János. Bp., 1991.
CD Christus Dominus: a II. Vatikáni Zsinat határozata a
püspökök lelkipásztori hivatásáról (1965. okt. 28.)
CCL Corpus Chrt:rtianorum, Series Latina (Turnholt, 1953-)
CIC Codex Iuris Canonici (1983. jan. 25.). Magyarul: Az
egyházi törvénykönyv. Ford. és magyarázza Dr. Erdő Péter. 3. kiadás
Bp., 1997.
ChL II. János Pál pápa: Christifideles laici apostoli
buzdítás a világi krisztushívőkről 1988. XII. 30. Ford.Dr. Török
József. Bp., 1990.
COINCAT Consiglio Internazionale per la Catechesi: La
catechesi degli adulti nella communitá cristiana. Útmutatás. Libreria
Editrice Vaticana 1990.
CSEL Corpus Scriptorum Ecclesiasticorum Latinorum (Bécs,
1866-.)
CT II. János Pál pápa: Catechesi Tradendae apostoli buzdítás
a katekézisről (1979. okt. 16.). Ford. Diós István. Bp., 1980.
DCG (1971) Klérus Kongregációja: Általános kateketikai
direktórium. Ford. Diós István. Bp.,1980.
DH Dignitatis humanae: a II. Vatikáni Zsinat nyilatkozata a
vallásszabadságról (1965. dec. 7.)
DM II. János Pál pápa: Dives in misericordia enciklika az
irgalmas Atyaistenről. 1980. XI. 30. Ford. Diós István. Bp., 1981.
DV Dei Verbum: a II. Vatikáni Zsinat dogmatikai
konstituciója az isteni kinyilatkoztatásról (1965. nov. 18.)
DS DENZINGER, H. – SCHÖNMETZER, A.: Enchiridion Symbolorum
Definitionum et Declarationum de Rebus Fidei et Morum, Róma, 1973.
Magyarul: Az Egyházi Tanítóhivatal megnyilatkozásai. Ford. Fila
Béla-Jug László. Kisterenye-Bp., 1997.
EA II. János Pál pápa: Ecclesia in Africa szionodus utáni
buzd tás (1995. szept. 14.): AAS 88 (1996) 5-82.
EN VI. Pál pápa: Evangelii nuntiandi apostoli buzdítás
(1975. dec. 8.) Bp. 1975. (A II. Vatikáni Zsinat tanítása c. kötetben)
EV II. János Pál pápa: Evangelium vitae enciklika az élet
védelméről (1995. márc. 25.) Ford. Diós István. Bp., 1995.
FC II. János Pál pápa: Familiaris consortio apostoli
buzdítás a családról. (1981. nov. 22.) Ford. uő. Bp., 1982.
FD II. János Pál pápa: Fidei Depositum apostoli konstitúció
(11 Oct. 1992. okt. 11.): AAS 86 (1994) 113-118.
GCM A Népek Evangelizációjának Kongregációja: Guida per i
catechisti. Irányelvek a missziós területeken dolgozó katekéták
hivatásáról, képzéséről, támogatásáról. (1993. dec. 3.), Cittá del
Vaticano, 1993.
GE Gravissimum educationis: a II. Vatikáni Zsinat
nyilatkozata a keresztény nevelésről (1965. okt. 28.)
GS Gaudium et spes: a II. Vatikáni Zsinat lelkipásztori
konstituciója az Egyház és a mai világ viszonyáról (1965. dec. 7.)
LC Hittani Kongregáció: Libertatis conscientia instrukció.
(1986. márc. 22.): AAS 79 (1987) 554-599.
LE II. János Pál pápa: Laborem exercens enciklika a
szociális kérdésről. (1981. szept. 14.) Ford. Diós István. Bp., 1981.
LG Lumen gentium: a II. Vatikáni Zsinat dogmatikai
konstituciója az Egyházról (1964. nov. 21.)
MM XXIII. János pápa: Mater et Magistra enciklika az
Egyházról. (1961. máj. 15.). Az Egyház társadalmi tanítása c. kötetben.
Bp., 1993. Ford. Dér Katalin.
NDP Püspöki Szinódus 1977: Nuntium ad Populum Dei, üzenet
korunk katekéziséről (1977. okt. 28) Typis Polyglottis Vaticanis 1977.
Nae Nostra aetate: a II. Vatikáni Zsinat , nyilatkozata az
Egyház és a nemkeresztény vallások viszonyáról (1965. okt. 28.)
PB II. János Pál pápa: Pastor bonus apostoli konstitúció a
Római Kúria reformjáról. 1988. jún. 28.): AAS 80 (1988) 841-930
PG Patrologiae Cursus Completus, Series Graeca, kiadta
Migne. Párizs, 1844-.
PO Presbyterorum ordinis. a II. Vatikáni Zsinat határozata a
papi szolgálatról és letről (1965. dec. 7.)
PP VI. Pál pápa: Populorum progressio enciklika a népek
fejlődéséről (1967. márc. 26.) Az Egyház társadalmi tanítása c.
kötetben. Bp., 1993. Ford. Dér Katalin.
Püspöki Szinódus 1985: Az 1985. évi rendkívüli Püspöki
Szinódus záróközleménye.
RH II. János Pál pápa: Redemptor Hominis enciklika a
Megváltóról 1979. III. 4. Ford. Diós István. Bp., 1980.
OICA Ordo Initiationis Christianae Adultorum. Typis
Polyglottis Vaticanis 1972
RMi II. János Pál pápa: Redemptoris missio enciklika a
missziókról (1990. dec. 7.) Ford. Kiss László. Bp., 1992.
SC Sacrosanctum Concilium: a II. Vatikáni Zsinat
konstitúciója a szent liturgiáról (1963. dec. 14.)
SYNODUS SYNODUS EPISCOPORUM (coetus extraordinarius habitus
a. 1985), Relatio finalis Ecclesia sub verbo Dei mystertá Christi
celebrans pro salute mundi (7 Dic. 1985l, in Urbe Vaticana 1985
SCh Sources Chrétiennes. Paris 1946-.
SRS II. János Pál pápa: Sollicitudo rei socialis enciklika a
szociális kérdésről. (1987. dec. 30.) Ford. Kiss László, átd. Goják
János. Bp., 1993. (Az Egyház társadalmi tanítása c. kötetben)
TMA II. János Pál pápa: Tertio millennio adveniente apostoli
levél a 2000. év nagy jubileumáról (1994. nov. 10.) Ford. Diós István.
Bp., 1995.
UR Unitatis redintegratio: a II. Vatikáni Zsinat határozata
a ökumenizmusról (1964. nov. 21.)
US II. János Pál pápa: Ut unum sint enciklika az ökumenikus
törekvésekről (1995. máj. 25.) Ford. Diós István. Bp., 1995.
VC II. János Pál pápa: Vita consecrata apostoli buzdítás a
szerzetesi életről. (1996. márc. 25.) Ford. Diós István. Bp., 1996.
VS II. János Pál pápa: Veritatis splendor enciklika az
erkölcs alapkérdéseiről (1993. aug. 6.) Ford. Diós István. Bp., 1994.
|