TARTALOMJEGYZÉK
Rövidítések
Bevezetés
1. Az emberi élet
határpontjai:
a
fogamzás eseménye és a halál
1.1
A humánembrió identitása és jogállása
Fejlődésbiológiai támpontok
1.2
A humánembrió életének veszélyeztetése
1.3
A beágyazódás előtti (preimplantációs)
és
utáni (prenatális) diagnosztika
Fogalmak
Természettudományos szempontok
Etikai támpontok
A preimplantációs diagnosztika
1.4
Az eutanázia problémaköre
Fogalmak
Miért utasítja el
az orvostudomány?
Az ellenérvek
alkalmazásának nehézségei, új szempontok
Következtetések
2. A
genetikai ismeretek felhasználása,
az
egészség megőrzése
és az
erőforrások igazságos elosztása az egészségügyben
2.1 Az újabb genetikai ismeretek
fontosabb
alkalmazási területei és ezek etikai vonatkozásai
A. A géntechnika általános áttekintése
Etikai szempontok
B. A génmanipulációs és biotechnológiai kutatások
néhány etikai és ökológiai vonatkozása
Az állatokból emberbe történő szervátültetés
(xenotranszplantáció) szempontjai
Természettudományos megfontolások
Etikai és antropológiai szempontok
Egy keresztény környezetetika felé
2.2
A klónozás
Fogalmi és természettudományos megközelítés
Etikai reflexió
2.3
Az embrionális őssejtekkel kapcsolatos kutatás
Fogalmi és természettudományos megközelítés
Terápiás
klónozás (Therapeutic cloning)
Felnőtt
őssejtek (Adult stem cells, ASC)
Etikai problémák
2.4
Az egészség mint érték
Az egészség tágabb
értelmezése
A testi élet és egészség alapvető, de nem abszolút érték
Egészség és környezet
Életmód, a teljes ember gyógyítása
Igazságosság az egészségügyben.
Az egészségügyi erőforrások igazságos elosztása
(allokációja)
2.5
Kutatásetikai kérdések
Problémafelvetés és fogalomtisztázás
A tudomány mai állása
Tudományos,
társadalmi és etikai jellegű problémák
Az új gyógyszerek kifejlesztése
A megkülönböztetett védelemre szoruló csoportok
A
válaszadás teológiai alapja
Egy
adekvát válasz kontúrjai
Következtetések
Néhány szakkifejezés magyarázata
Végjegyzetek
Rövidítések
A
Szentírás könyvei
1Jn |
János első levele |
1Kor |
A korintusiaknak írt
első levél |
1Pt |
Péter első levele |
ApCsel |
Az apostolok
cselekedetei |
Ef |
Az efezusiaknak írt
levél |
Eszt |
Eszter könyve |
Iz |
Izajás könyve |
Jel |
Jelenések
könyve |
Jn |
Evangélium János
szerint |
Józs |
Józsue könyve |
Kiv |
Kivonulás könyve |
Kol |
A
kolosszeiekhez írt levél |
Lev |
Leviták könyve |
Mt |
Evangélium Máté
szerint |
MTörv |
Második
Törvénykönyv |
Róm |
A rómaiakhoz írt
levél |
Ter |
Teremtés könyve |
Zsid |
A zsidókhoz írt
levél |
Zsolt |
Zsoltárok
könyve |
Források
AAS
Acta Apostolicae Sedis
CA II. János Pál: Centesimus annus kezdetű
enciklika (1991. május 1.), AAS 83 (1991) 793-867;
Szent István Társulat, Budapest 1991; www.katolikus.hu/lib_mag.html
CIC Codex Iuris Canonici. Az Egyházi Törvénykönyv (1983)
CIOMS Council for International Organisations of Medical
Sciences - Az Orvostudományok
Nemzetközi Szervezeteinek Tanácsa (Genf). A CIOMS nemzetközi, nem
kormányzati, non profit szervezet, amelyet a WHO és az UNESCO
alapított 1949-ben.
DEM A Család Pápai Tanácsa: Demográfiai
fejlődésfolyamatok, etikai és pasztorális szempontok (1994.
március 25.), Enchiridion Vaticanum 14, 332-375;
Szent István Társulat, Budapest 1999.
DH II. Vatikáni Zsinat: Dignitatis humanae kezdetű nyilatkozat a vallásszabadságról (1965. december 7.), AAS 58 (1966) 929-946; Cserháti
J.-Fábián Á. (szerk.): A II.
Vatikáni Zsinat tanítása, Szent István Társulat, Budapest [1992]
(4. változatlan kiadás), 373-382;
www.katolikus.hu/lib_mag.html
DV Hittani Kongregáció: Donum vitae kezdetű instrukció a kezdődő emberi élet tiszteletéről és az
utódnemzés méltóságáról (1987. február 22.), AAS 80 (1988)
70-102;
www.vatican.va/roman_curia/congregations/cfaith/documents/
rc_con_cfaith_doc_19870222_respect-for-human-life_en.html (en = angol, ge = német, it = olasz, sp = spanyol);
Magzatvédő Társaság-Szent
Gellért Egyházi Kiadó, Budapest-Szeged
1990; Gaizler Gy.-Nyéky
K.: Bioetika, Gondolat Kiadói Kör, Budapest 2003, 292-314;
www.katolikus.hu/lib_mag.html
ECH Az Egészségügy Pápai Tanácsa: Az
Egészségügyben Dolgozók Chartája, Vatikánváros 1994, 19954;
Szent István Társulat, Budapest 1998;
www.vatican.va/roman_curia/pontifical_councils/hlthwork/documents/
rc_pc_hlthwork_doc_19950101_charter_en.html (en= angol, fr = francia, it = olasz, sp = spanyol).
ESC Pápai Életvédő Akadémia: Declaration on the Production and the Scientific and Therapeutic
Use of Human Embryonic Stem Cells (August 25th, 2000). Nyilatkozat az emberi embrionális őssejtek előállításáról,
valamint tudományos és terápiás felhasználásáról (2000. augusztus
25.), OR 2000. augusztus 25, 6; www.vatican.va/roman_curia/pontifical_academies/acdlife/documents/
rc_pa_acdlife_doc_20000824_cellule-staminali_en.html (en = angol, fr = francia, ge = német, it = olasz, po =
portugál, sp = spanyol).
EV II. János Pál: Evangelium vitae kezdetű
enciklika (1995. március 25.), AAS 87 (1995) 401-522;
Szent István Társulat, Budapest [1995].
GS II. Vatikáni Zsinat: Gaudium et spes kezdetű konstitúció az egyház és a mai világ viszonyáról (1965.
december 7.), AAS 58 (1966) 1025-1115;
Cserháti J.-Fábián Á. (szerk.): A
II. Vatikáni Zsinat tanítása, id., 446-509;
www.katolikus.hu/lib_mag.html
IB Hittani Kongregáció: Iura et
bona kezdetű nyilatkozat az eutanáziáról (1980. május 5.), AAS 72 (1980) 542-552; www.vatican.va/roman_curia/congregations/cfaith/documents/
rc_con_cfaith_doc_19800505_euthanasia_en.html (en = angol, ge = német).
JAMA Journal of the American Medical
Association (Chicago)
KEK A Katolikus Egyház Katekizmusa (Libreria Editrice Vaticana, Città
del Vaticano 1997; Szent István Társulat, Budapest 2002);
www.katolikus.hu/lib_mag.html
KLON Pápai Életvédő Akadémia: Reflexió a klónozásról (1997. június 24.), OR 1997.
június 25, 7; Gaizler Gy.-Nyéky
K.: Bioetika, Gondolat Kiadói Kör, Budapest 2003, 315-319; www.vatican.va/roman_curia/pontifical_academies/acdlife/documents/
rc_pa_acdlife_doc_30091997_clon_en.html (en = angol, fr = francia, ge =német, it = olasz, po =
portugál, sp = spanyol).
LG II. Vatikáni Zsinat: Lumen gentium kezdetű dogmatikai konstitúció az egyházról (1964. november 21.), AAS 57 (1965) 5-71; Cserháti J.-Fábián
Á. (szerk.): A II. Vatikáni Zsinat tanítása, id., 42-90.;
www.katolikus.hu/lib_mag.html
MA Hittani Kongregáció: Nyilatkozat a művi
abortuszról (1974. november 18.); AAS 66 (1974) 730-747; Ench Vat 5, 419-433;
www.vatican.va/roman_curia/congregations/cfaith/documents/
rc_con_cfaith_doc_19741118_declaration-abortion_en.html (en = angol, ge = német).
MK Magyar Közlöny
OR L’Osservatore Romano (Città del Vaticano)
PL Patrologiae cursus completus. Series latina,
ed. J.-P. Migne, Apud Garnier
Fratres, Parisiis 1844-1864, Voll.
1-221, Supplementum 1-5.
RH II. János Pál: Redemptor hominis kezdetű enciklika (1979. március 4.), AAS 71 (1979) 257-324;
II. János Pál pápa első enciklikája és levelei, Szent István
Társulat, Budapest 1980, 3-96.
SRS II. János Pál: Sollicitudo rei socialis kezdetű enciklika (1987. december 30.), AAS 80 (1988) 513-586;
Szent István Társulat, Budapest 1988; www.katolikus.hu/lib_mag.html
UNESCO United Nations Educational,
Scientific and Cultural Organisation (Az ENSZ Oktatási,
Tudományos és Kulturális Szervezete).
VS II. János Pál: Veritatis splendor kezdetű enciklika (1993. augusztus 6.), AAS 85 (1993)
1133-1228; Szent István Társulat,
Budapest [1993]; www.katolikus.hu/lib_mag.html
WHO World Health Organisation - Egészségügyi Világszervezet
XENO Pápai Életvédő Akadémia: Prospects for
Xenotransplantation. Scientific and Ethical Considerations - A xenotranszplantációra vonatkozó kilátások. Tudományos és etikai
megfontolások (2001. szeptember 26.), OR 2001. szeptember
26, 9; www.vatican.va/roman_curia/pontifical_academies/acdlife/documents/
rc_pa_acdlife_doc_20010926_xenotrapianti_en.html (en = angol, it = olasz).
Bevezetés
1.
Egy társadalom erkölcsi-emberi minőségét jelzi és egyben fejlődésének
záloga a segítségre szoruló emberekkel szembeni magatartás, amelynek
a konkrét problémákon messze túlmutató szimbolikus jelentése is van.
Az ember biológiai léte a test-lélek egységeként élő ember (vö. GS 14) alapvető megnyilvánulása, így az ápolás és gyógyítás
elhanyagolása nemcsak a testet, hanem az egész embert érinti,
testestől-lelkestől. A születő és a távozó élethez, valamint a
betegekhez való viszony jól mutatja egy társadalom humanitását,
szolidaritásra és a nem anyagi jellegű értékek megbecsülésére való
képességét. A kiszolgáltatott ember a társadalom „leggyengébb
láncszeme”. A vele szemben alkalmazott, sokszor rejtett módon
jelentkező agresszív magatartás az egymásrautaltságot és az egymásért
való tenni akarás társadalomépítő erejét gyöngíti.
2. A Magyarországon
az elmúlt két évtizedben tapasztalható egyre aggasztóbb demográfiai
mutatók a születő és a távozó élet sebezhetőségét mutatják. A bővülő
biológiai, orvosi és genetikai ismeretek új vizsgálatokat és
beavatkozásokat tesznek lehetővé, de ugyanakkor komoly kihívást
jelentenek társadalmunk, és benne egyházunk számára. A drasztikus
népességfogyás lefékezi és visszaveti a kedvező gazdasági
folyamatokat. A kedvezőtlen demográfiai helyzet a távolabbi jövőben
ma még nem pontosan ismert társadalmi feszültségek forrásává is
válhat. A társadalom elöregedése a nyugdíjellátásban, az oktatásban
és az egészségügyben is komoly problémákat okoz. Ezekre a
nehézségekre csak hosszú távú programokkal lehet megfelelő választ
adni, amelyek alapja komoly szemléletváltás kell hogy legyen. Ehhez
kívánunk hozzájárulni a jelen körlevéllel. Hitünk tanítását kívánjuk
alkalmazni a mai életben jelentkező problémákra a katolikus hívők
eligazítására és bátorítására. Az egész társadalomért érzett
felelősségünknél fogva szeretettel ajánljuk ezt a dokumentumot minden
jóakaratú embernek is.
3.
A családi, közösségi és társadalmi kapcsolataiba ágyazott emberi élet
értékének tudatosítása a hit hatékony és élő átadásán, a nevelésen és
oktatáson, valamint a családok, plébániai közösségek, lelkiségi
mozgalmak, papi és szerzetesi közösségek támogatásán múlik. Mindezek
alapja annak újra és újra történő tudatosítása, hogy Krisztus előbb
szeretett bennünket, mint mi őt1,
és hogy „amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek,
velem tettétek” (Mt 25,40b).
4.
II. János Pál Evangelium vitae kezdetű enciklikájának első
fejezetében (vö. EV 7-28)
jól összefoglalja azokat az élet elleni támadásokat, amelyek a
múlthoz képest új vonásokat hordoznak. Bizonyos értelemben arról
beszélhetünk, hogy az erősek viselnek hadat a gyengék ellen: azt az
életet, amelyik több figyelmet, szeretetet és gondoskodást igényelne,
haszontalannak vagy elviselhetetlennek tartják, ezért mindenképpen
szabadulni akarnak tőle. Aki betegsége, fogyatékossága vagy
egyszerűen puszta jelenléte által kérdésessé teszi a szerencsésebbek
jólétét és szokásait, azt ellenségnek tekintik, akivel szemben
védekezni kell vagy el kell pusztítani. Így alakul ki egy bizonyos
„életellenes összeesküvés” – fogalmaz a pápa. Ez
nemcsak egyes személyekre irányul egyéni, családi vagy csoportos
kapcsolataikban, hanem ezen túlmenően a népek és államok közötti
világméretű kapcsolatokra is kiterjed.
5.
Az élet elleni döntések a súlyos szenvedés, a magány, a gazdasági
kilátástalanság, a reménytelenség és a jövőtől való félelem olykor
nehéz, sőt drámai helyzeteiből fakadnak. Az ilyen körülmények
jelentősen csökkenthetik a szubjektív felelősséget és bűnösséget. A
probléma azonban túlhaladja ezeknek az egyéni élethelyzeteknek a
vizsgálatát. A figyelem arra a törekvésre irányul, amely az
életellenes bűncselekményeket az egyéni szabadság körébe sorolja,
amelyet elismerés és jogvédelem illet meg. Mindez napjainkban egy
jogi értelemben vett ellentmondáshoz vezet: az emberi jogok
megfogalmazásakor - amely jogok az
emberi személy sajátjai, és megelőznek bármely törvényhozást - éppen az emberi lét legsebezhetőbb pillanataiban, a születéskor és a
halál felé közeledve tagadják meg ezeket a jogokat.
6.
Az enciklika rámutat ez utóbbi ellentmondás gyökereire is. Figyelemre
méltó jelenség a szubjektivitás fogalmának eltúlzása és eltorzítása,
amely csak azt tekinti jogalanynak, aki teljes autonómiával
rendelkezik. Létezik olyan elgondolás is, amely azonosítani akarja az
emberi személy méltóságát a kifejezett, szóbeli kommunikáció
képességével. Ilyen feltételekkel nincs helye a világban annak, aki - mint a születni és halni készülő - alkatilag gyenge, alapvetően másoktól függ és csak némán, az érzések
vagy a szimbiózis révén tud kommunikálni. Ezek szerint az erő az a kritérium, amely meghatározza az emberi együttélésben a
döntéseket és tetteket. Ez ellentétben áll a jogállamnak a
történelemben megvalósuló törekvésével, amely az „erő
érvelését” az „érvelés erejével” kívánta
fölváltani.
7.
Egy másik szinten az ellentmondás gyökere, am az emberi jogok
meghirdetése és megvalósítása között áll fenn egy olyan szabadságfelfogásban van, amely abszolút úrrá teszi az egyént,
és nem készíti fel a szolidaritásra, a másik teljes elfogadására és
szolgálatára. A szabadság a Teremtő nagy ajándéka a személy
szolgálatára és arra, hogy önmagát a másik elfogadásával és önmaga
odaajándékozásával valósítsa meg. A szabadság megtagadja és
lerombolja önmagát, a másik elpusztítására válik alkalmassá, ha nem
ismeri el, és nem veszi tekintetbe lényeges kapcsolatát az
igazsággal. A szabadság ilyen fölfogása mellett a társas együttélés
alapjaiban torzul. A II. Vatikáni Zsinat tanítása szerint minden
embernek kötelessége, hogy - különösen Istenre és az ő egyházára vonatkozóan - keresse az igazságot, és azt megismerve tegye magáévá és ragaszkodjék
hozzá (vö. DH 1).
8.
A szabadságfogalmon túl a dráma középpontja az Isten és az ember
iránti érzék megfogyatkozása. Amikor az Isten iránti érzék megsérül,
veszélybe kerül az ember iránti érzék is: „a teremtmény a
Teremtő nélkül a semmibe zuhan (…), és ha Isten feledésbe
merül, maga a teremtmény érthetetlenné válik” (GS 36).
Ha az ember az élet puszta fizikai valóságának foglya lesz, akkor az
bizonyos értelemben „dologgá” silányul, amely könnyen
szabadon uralhatóvá és manipulálhatóvá válik. Így a lét értékei
helyébe a birtoklás dolgai lépnek. A teremtés és benne az ember nem
isteni, hanem Istentől függő valóság. Isten a teremtést ajándékként
adta az embernek, hogy azt kertként művelje és őrizze. Az embernek ez
a felelős tevékenysége Isten gondoskodó uralmában történő részvétel.
9.
Az Evagelium vitae a pozitív jelekre is felhívja a figyelmet,
bár megállapítja, hogy ezekre a tömegkommunikációs eszközök nem
szentelnek elég figyelmet. A gyermekeket ajándékként elfogadó
házaspárok, az elhagyott gyermekeket, fogyatékos embereket, magukra
maradt időseket befogadó családok, az életsegítő központok
(leányanyák, autisták, drogtól szabadulni kívánók számára) mind-mind
tanúságtevő erejűek. A pápa a remény jelei közé sorolja a közvélemény
sok rétegében jelentkező új, és egyre inkább erősödő háborúellenes
érzületet, amely a népek közötti konfliktusok békés megoldását
támogatja. Üdvözölni kell az életminőség és az ökológia felé irányuló figyelem növekedését, amely az életkörülmények átfogó
javítására és az elkövetkező nemzedékek életfeltételeinek
biztosítására irányul. Különösen jelentős az életre vonatkozó etikai
reflexió elmélyülése. A bioetika mint új tudományág előmozdítja a
hívők és nem hívők, valamint a különböző vallások képviselői közötti
párbeszédet és az emberi élet, valamint a bioszféra problémáinak
rendszeres átgondolását is.
10.
Mindez a „szeretet és az élet civilizációját” építi,
amely nélkül az egyes személyek és a társadalom léte értelmét
veszíti. A pozitív törekvések legtöbbje rejtett marad, hiszen ezeknek
az erőfeszítéseknek ritkán van eladható „hír értéke”. A
hit azonban nemcsak arról biztosít, hogy az Atya, „aki a
rejtekben is lát” (Mt 6,4), egykor majd megjutalmaz, hanem
arról is, hogy már most maradandó gyümölcsökkel gazdagítja az ember
nemes törekvéseit.
11.
A fény- és árnyoldalak számbavételén, az „élet és halál
kultúrája” közötti drámai összeütközés (vö. EV 28)
felvázolásán túl megfelelő válaszokat kell találnunk a konkrét
problémákra. Az egyes bioetikai kérdések tárgyalásakor sokszor már a
szóhasználat sem egyértelmű, itt elég az eutanázia fogalmára
utalnunk. Így a különböző témák tárgyalásánál a problémafelvetést és
fogalomtisztázást a természettudományos szempontok bemutatása és a
tudományos, társadalmi és etikai jellegű problémák megfogalmazása
követi. Végül a válaszadás teológiai alapjai és néhány gyakorlati
szempontja kerül bemutatásra.
1. Az emberi élet
határpontjai: a fogamzás eseménye és a halál
12.
A születő és az életből távozni készülő ember rendkívül sérülékeny,
hiszen még nem, vagy már nem rendelkezik a felnőtt személyre jellemző
kapcsolatteremtő képesség gazdag eszköztárával, az öntudat, a beszéd
az öröm- és fájdalomérző képesség teljességével, és így saját javát
szolgáló cselekedeteket sem képes önállóan végrehajtani, vagy ilyen
döntéseket hozni, ezért élete és emberi méltósága mások védelmére
szorul. Az emberi méltóság alapja nem az értelem és a szabad akarat
gyakorlásának aktuális képessége, hanem az emberi fajhoz tartozás
ténye. Az emberi méltóság tehát létünkben gyökerezik, azaz ontológiai
természetű. Az emberi méltóság nem ragadható meg a maga teljességében
kizárólag a természettudományos ismeretek segítségével, hanem ezeket
a teremtő Isten és az ember transzcendentális távlatokkal rendelkező
kapcsolatába kell integrálni, tiszteletben tartva az egyes tudományok
autonómiáját. Az emberi személy sokrétű valóság, így a biológiai,
pszichikai, társadalmi és lelki meghatározottságainak egyoldalú
hangsúlyozása téves emberképet ad, téves cselekedetekre ösztönöz és
antropológiai redukcionizmust eredményez.
13.
A tízparancsolat összefüggésében a „Ne ölj!” (Kiv 20,13;
MTörv 5,17; Mt 5,21-22) parancsa a
keresztény hagyomány szerint az ártatlan emberi élet közvetlen és
szándékos kioltását tiltja (vö. Kiv 23,7; EV 57; KEK 2261). A
parancs a védő--oltalmazó jelentés
mellett az élet kibontakoztatására, előmozdítására is felszólít. Az
ölés tilalmának filozófiai oka - amelynek teológiai vonatkozása is van (vö. GS 29) - egyrészt az emberek közötti egyenlőség és igazságosság elve, hiszen
mindenkinek joga van az élethez, másrészt pedig a szociális igény
ténye, amely szerint a társadalmon belüli bizalmi tőke a békés egymás
mellett élés alapja. Az elsődleges teológiai ok az a már
megállapított tény, hogy az emberi élet Istentől függő, szent valóság
(vö. EV 2), olyan, amely kezdetétől fogva föltételezi a
Teremtő tevékenységét, és mindig különleges kapcsolatban marad a
Teremtővel, az emberi élet egyetlen céljával. Egyedül Isten az élet
ura, kezdetétől a végéig (vö. KEK 2258). Az ember különleges helyet
foglal el a teremtmények között, hiszen az egyetlen, akit Isten
önmagáért akart (vö. GS 24), és aki párbeszédre képes vele. Az
ember az egyetlen, akit Isten saját képére és hasonlatosságára
teremtett (vö. Ter 1,27). Ez a Teremtő szentségéhez való
hasonlatosság az ölés tilalmának legvégső alapja: „Aki
embervért ont, annak ember ontsa ki a vérét; mert Isten képmására
teremtetett az ember” (Ter 9,6).
14.
A sebezhetőség, a törékenység és az érdekérvényesítő képesség
megfogyatkozása szempontjából sok hasonlóság van a születő és a
gyengülő, elmúló élet között, de a két életszakasz az etikai,
erkölcsi reflexió szempontjából eltér. Amíg a fogantatástól kezdve az
ember folyamatosan, biológiailag összehangoltan és
visszafordíthatatlanul fejlődik, addig az agyműködés
visszafordíthatatlan megszűnése olyan szerv halálát jelenti, amely
egységes egésszé rendezte a szervezet működését, ami az emberi
személy sajátos megnyilvánulási formája.
1.1 A humánembrió identitása és jogállása
15.
Az abortusz, a születő élet védelmének klasszikus bioetikai,
erkölcsteológiai, filozófiai és jogi témaköréhez tartozik. Az utóbbi
egy-két évtizedben, illetve néhány évben, ez a kérdéskör új
területekkel bővült. Ilyen a fejlődő embrió preimplantációs
(beágyazódás előtti) és prenatális (beágyazódás utáni és születés
előtti) diagnosztikája, a bizonyos mesterséges reprodukciós
technikákkal együtt járó embrióvesztés kérdése, a csírasejtvonal
génterápiája (germ line therapy), és az embrionális
őssejtekkel (ESC, Embryonic Stem Cell) kapcsolatos kísérletek
problémája.
16. Újra és újra
fölvetődik a kérdés, hogy ki is az embrió valójában, lehetnek-e
egyáltalán jogai, és milyen mértékű a társadalom felelőssége a
magzati élettel szemben. Az alapkérdés tehát az embrió önazonossága
(identitása) és jogállása. Az itt kialakított álláspont és szemlélet
többé-kevésbé kifejezetten formálja a közfelfogást, az orvosi és a
jogi gyakorlatot is. Így minden tisztázásra tett kísérlet, átgondolás
nagy társadalmi haszonnal jár.
17.
A kereszténység történelmének kezdetétől fogva igen nagy figyelmet
fordított az emberi életnek az Istennel való különleges kapcsolatára,
transzcendens eredetére, ám a Szentírásban kifejezetten a
magzatvédelemre vonatkozó részeket nem találunk. Ennek oka részben az
lehet, hogy az emberi élet transzcendens eredete és ebből fakadó
tisztelete a Szentírás egészét áthatja, részben pedig az, hogy az
abortusz gyakorlata ténylegesen ismeretlen volt Izraelben. Az
őskeresztény idők és az egyházatyák korának görög-római társadalmában
az abortuszt széles körben gyakorolták. Ezzel a pogány magatartással
szemben az ősegyház markáns életet védő és tisztelő tanúságtétele
sajátos keresztény vonása volt az ókor krisztuskövetőinek. Erre
számos patrisztikus forrás utal (Didaché 2,2; Barnabás
levél 9,5; Tertulliánusz: Apologetika 9,8). Az egyháznak
ez a megfogant élet melletti elkötelezettsége a II. Vatikáni Zsinat
tanításában (vö. GS 51), az Egyházi Törvénykönyvnek (CIC) az
abortuszhoz egyházi büntetést kapcsoló, tanúságtevő erejű 1398.
kánonjában, és II. János Pál Evangelium vitae kezdetű
enciklikájában is egyértelműen megmutatkozik (vö. EV 58-63).
18.
A magzatvédelem a keresztény gondolkodásban a legutóbbi időkig az
animáció kérdéskörével kapcsolódott össze. Az animáció a hallhatatlan
szellemi lélek és a biológiai természetű test egységének
megvalósulása. A fogalom pontos jelentését nem könnyű meghatározni. A
test és a lélek eredete eltérő, hiszen a lelket Isten közvetlenül
teremti. A szellemi lélek jelenléte az emberi személy létezésének
kritériuma, hiszen az ember test és lélek egysége (corpore et
anima unus, vö. GS 14). Az animációval kapcsolatban két
nehézség merül fel. Az egyik az egyházi hagyomány nem egységes
állásfoglalása, hiszen különböző korok egyes szerzői eltérő időpontra
helyezték a lélek testbe árasztását. Az egységes hagyomány hiányát az
abortusszal kifejezetten foglalkozó első tanítóhivatali dokumentum is
említi (vö. MA 19. lábjegyzet), és a Donum vitae kezdetű nyilatkozat is utal rá (vö. DV I.1). Az animációval
kapcsolatos másik nehézség tudománytani, episztemológiai jellegű. Az
embriológia természettudományos eszközökkel vizsgálja az emberi
egyedfejlődést (ontogenezist), ugyanakkor a „személy”
teológiai, filozófiai jellegű fogalom, amely az első három-négy
évszázad szentháromságtani és krisztológiai vitáiban kristályosodott
ki. A személy jelenléte vagy hiánya így természettudományosan nem
igazolható és nem is cáfolható.
19.
Mivel a személy léte nem ragadható meg a természettudományos kutatás
eszközeivel, ezért a magzat identitásának kérdése az egyediség, az
individualitás területére tevődött át. Ott kell fokozottabb
védelemben részesítenünk az emberi életet, ahol az már kialakult
egyed, azaz individuum. Közismert, hogy az egypetéjű ikrek
kialakulásának lehetősége a magzati fejlődés első két hetében
lehetséges, ezért számos szerző ezt az időszakot meghatározatlan
individualitású, azaz egyediségű szakasznak nevezi, és kisebb
védelmet rendel hozzá. Ha nincs kialakult egyediség, akkor nem lehet
jelen lélek sem, állapítják meg mások, hiszen a lélek oszthatatlan.
Ezek a vitatható nézetek tisztázásra szorulnak az alábbi támpontok
szerint (különös tekintettel a 24. és a 27. pontokra).
Fejlődésbiológiai támpontok
20.
A megtermékenyítést követően diploiddá vált humán genom, bár
látszólag kis mértékben, de jelentőségében lényegesen különbözik az
összes ma élő főemlősétől, ezen belül is az ún. emberszabású
majmokétól. Fokozottabb mértékben igaz ez a többi emlőssel és az
alacsonyabb rendű gerincesekkel való összehasonlításban. Minden egyes
ember genomja jellemző az egyénre, ezért lehet alkalmas személy
meghatározásra, ahogyan azt az igazságügyi orvostani gyakorlatban fel
is használják. Ebből következik, hogy minden egyes ember fejlődésének
legkorábbi szakaszától egészen a haláláig önálló individuum. Ez
kezdetben csak molekuláris szinten, a genom szintjén, a későbbiekben
már a szervezet szintjén, azaz anatómiailag is megnyilvánul.
21.
Az emberre jellegzetes anatómiai jegyek - ha úgy tetszik a szabad szemmel is látható és ezért a mindennapi
életben véleményt alakító jellegzetességek - fokozatosan alakulnak ki. Kezdetben alapjuk a genomban kódolt
molekuláris biológiai üzenetek együttese, később viszont ennek
folytatásaként egy ún. epigenetikus szint is bekövetkezik. Ennek
során a fejlődés jelentős lépéseit a genetikai üzeneteken kívül,
illetve azokkal együtt a már kialakult sejtek egymás közötti
kapcsolatai, a sejtek membránjaiban található molekuláris receptorok
által megkötött anyagok (morfogének, hormonok, neurotranszmitterek
stb.) is messzemenően befolyásolják. Az egysejtes emberi embrió (a
zigóta), majd a két-, négy- és nyolcsejtes stb. szerkezete és
anatómiai sajátosságai még nem különböznek szabad szemmel vagy
mikroszkóppal felismerhetően egy emberszabású majom vagy egy fejlett
emlős hasonló stádiumú embrióitól.
22.
A beágyazódásig terjedő időszakban (a beágyazódás a megtermékenyítést
követő 5–7. napon kezdődik és a 12–14. napon fejeződik
be), amely a zigóta állapottól a hólyagcsíra állapotig tart, számos
fejlődésnek indult korai embrió elpusztul, méghozzá úgy, hogy célzott
vizsgálatok nélkül nem is tudunk róluk, és az anya sem veszi észre a
történteket. A beágyazódás megindulása már egyértelmű nyomot hagy az
anyai szervezetben mind objektív, mind pedig szubjektív szempontból.
Ekkor jön létre az anya és a benne fejlődő embrió között az a
rendkívül szoros kapcsolat, amely a normális fejlődésnek és
megszületésnek is alapvető feltétele. Ebben a bélcsíra állapotban
(gasztrula) indul meg az idegrendszer korai telepének létrejötte
(neurulatio).
23.
Az emberi egyedfejlődés etikai, erkölcsi vonatkozásairól szóló
vitákban újra és újra előkerül a fejlődés során előforduló egyes
lehetséges határvonalak kérdése. Az első ilyen a beágyazódás.
Meg kell jegyeznünk, hogy már a beágyazódás előtt létrejön az anya és
a magzat közötti kapcsolat. Az anyaméh (uterus) által termelt
váladékok összetétele, ami hormonálisan szabályozott, a beágyazódás
előtti fejlődésnek is alapfeltétele. Itt emberi szedercsíráról
(moruláról) van szó, amely még nem kifejlett ember, de ha nem
bántják, akkor tovább fejlődik.
24.
Az ikerképződés lehetőségének lezárulása az adott embrió
sejtjei totipotenciájának megszűnésével jár. Amíg ugyanis végbemehet
az ikerképződés, addig csorbítatlan az embrió totipotenciája. Ezt
követően a teljes fejlődésre való képesség megszűnik, mert megindult
a sejtek közötti specializáció, beindult a progresszív restrictio,
amely elvezet a szövetek és a szervek létrejöttéhez. Az alapvető
kérdés szempontjából azonban semmi sem változott, mert az emberi
szedercsírából (morulából) alakultak ki az ikrek.
25.
A neurulatio az idegrendszer szervtelepének a kialakulása. Ez
a folyamat azért emelhető ki, mert az idegrendszer képezi az öntudat,
az önazonosság érzésének alapját. Az idegrendszer kialakulásának
(morfogenezisének) egyes jellegzetes állomásai természetesen nem
azonosak egymással. A velőlemez nem azonos a velőcsővel, ez utóbbi
pedig az agykezdeménnyel. Mindegyik fejlődési fázisban egy emberről
van szó, aki potenciálisan felnő és öntudattal rendelkező személlyé
válik. Az emberi lénynek nincs olyan jól definiálható fejlődési
állapota, amely elválasztaná egymástól a „prae-embert” és
az embert. Ezért téves és elhibázott dolog prae-embrióról beszélni,
amennyiben ez alatt a megfogant emberi lény ember-előtti
életszakaszát vagy állapotát értjük (ECH 35).
26.
A méhen belüli életben is érik az embert külső hatások, hiszen
egyedfejlődése szempontjából fontos az, hogy az anya boldogan várja-e
gyermekét, avagy szorongásokkal, hogy egyéni élete sikeres-e vagy
sem, hogy beteg-e vagy sem, és ha igen, milyen betegsége van. Nem
mindegy, hogy dohányzik-e, alkoholt fogyaszt-e stb. A méhlepényen
(placentán) keresztül számos olyan anyag jut át az embrióba, illetve
a magzatba, amely annak fejlődését messzemenően befolyásolja. E
tényezők többsége az embrionális korban mélyrehatóbb változásokat
eredményez, mint a fetális (magzati) korban, ami érthető, hiszen amíg
tart a szervtelepek kialakulása, az embriogenezis, addig a fejlődő
emberi lény érzékenyebb ezekre a hatásokra.
27.
Több biológus véleménye szerint nincs értelme meghatározatlan
egyediségű (individualitású) emberi lényről beszélni az egyedfejlődés
első napjaiban sem. Véleményük szerint a viszonylag kis százalékban
bekövetkező egypetéjű ikerterhességek jelenségéből nem következik az,
hogy a megtermékenyítés eseményét követő körülbelül kéthetes
időszakban ne beszélhetnénk már emberi egyedről, azaz individuumról.
Az esetleges ikertestvérek kialakulása egy már meglévő egyedből
ivartalan szaporodással (sejtcsoport-elkülönüléssel) jön létre, és
nem egy meghatározatlan egyediségű (individualitású) emberi
létezőből, puszta sejtcsoportból alakul ki hirtelen két vagy több
egypetéjű ikertestvér. Ezt a véleményt igazolni látszanak az
embriológiai kutatás újabb eredményei, amelyek az emberi
egyedfejlődés rendkívül precíz, előremutató, visszafordíthatatlan
szabályozásáról tárnak fel újabb és újabb ismereteket2.
28.
Az embriológiai megfontolások világossá teszik, hogy nincs az emberi
egyedfejlődésben olyan szakasz, amely a magzathoz, mint emberi
lényhez való viszonyulást alapjaiban megváltoztatná. A személyi lét
jelenléte vagy hiánya az embriológia számára elérhetetlen, mert a
róla történő reflexió nem tartozik vizsgálatának tárgyához. Minden
fejlődésnek indult emberi zigóta tehát potenciálisan egy későbbi,
öntudattal és szabad akarattal rendelkező ember. Ez utóbbi tény és a
keresztény hit tanítása, amely szerint a nemzésben az ember
különleges módon működik együtt a Teremtővel, alapozza meg a fejlődő,
születő emberi élethez való helyes keresztény erkölcsi magatartást.
Az Isten képére és hasonlatosságára megalkotott, és társas
kapcsolatai által meghatározott ember egyedüli célja, hogy testi,
szellemi és lelki képességeiben egyre inkább kibontakozva eljusson
végső céljához, Istenhez. Az ember tehát soha nem tehető puszta tárgy
vagy eszköz értékűvé; élete annak kezdetén sem szolgáltatható ki egy
másik ember vagy akár a társadalom céljaira.
29.
Azok, akik a beágyazódást tekintik az egyedi, illetve a személyes lét
kezdetének, a kapcsolatra, a relációra helyezik a hangsúlyt. Igaz,
hogy a reláció az emberlét nélkülözhetetlen eleme, de ugyanúgy igaz
az is, hogy a reláció lételméletileg (ontológiailag) nem megalkotja
(konstituálja) a személyt, hanem előfeltételezi azt. Az alany, a
szubjektum valósága az, ami a relációt lehetővé teszi. Nem létezik
reláció fiziológiai (élettani), pszichológiai vagy szociális
értelemben, ha nincs egy létező, amely a másikhoz viszonyulna.
30.
Mások a központi idegrendszer kialakulása kezdeteinek, így az öröm és
fájdalomérző képesség, illetve funkció megjelenésének tulajdonítanak
nagy szerepet az egyedi és a személyes lét kritériumainak
meghatározásánál. A szenzitív funkciók megléte azonban előfeltételezi
egy olyan szubjektum létezését, amely érzékel. A szubjektum léte az,
ami lehetővé teszi bizonyos funkciók meglétét, és nem a funkciók
megléte az, ami a szubjektumot létrehozza, azaz konstituálja. Hasonló
megfontolásokat tehetünk azzal a véleménnyel kapcsolatban, amely a
személyes élet kezdetét az agykéreg kialakulására (az embrionális
fejlődés harmadik hónapja) teszi. A magzat tevékenysége éppen forrás
és ok az agy tevékenysége számára.
31.
Az előbbiek funkcionalista, aktualista elméletek, amelyek a személy
létét bizonyos konszenzus alapján egy meghatározott képesség
tényleges működéséhez, illetve meglé-téhez kötik. Ha igaz volna, hogy
a személy és funkció egybeesik, akkor számos felnőtt individuum
(időleges kóma, eszméletlen állapot, erősen ittas állapot, altatás
vagy akár az alvás) sem lenne személy. A személy témájával, ami a
keresztény, illetve metafizikai ihletésű filozófiák kiemelt
jelentőségű tárgyát képezi, mostanában egyre inkább
empirista-funkcionális beállítottságú filozófusok foglalkoznak. Ezzel
szemben a bioetikában a személy fogalmát gyanúval és
távolságtartással kezdik szemlélni azok, akik azt eredetileg
megfogalmazták. A félreérthetőség veszélyétől való félelmükben
szívesen elfelejtik, vagy elhanyagolják a személyre való hivatkozást.
Az emberi lét jogainak és méltóságának védelme nem szorul rá a
személy fogalmának kifejtésére, tematizálására, a fogalom azonban
kulturális tradíciónk része3,
és alaposabb megértése az emberi méltóság mélyebb befogadását segíti.
32.
Az emberi lét személyi dimenziójának elismerése azt jelenti, hogy
valami többet mondunk annak pusztán tapasztalati (empirikus)
konstatálásánál. Az emberi létnek mint személyes létnek a
meghatározása filozófiai antropológiai szinten fejti ki az emberi lét
sajátos tulajdonságait, és magyarázatot nyújt az emberi lét
sokdimenziós (élettani, pszichológiai, lelki) jellegére, amely nem
redukálható le a kísérleti (experimentális) tudományok vizsgálatainak
szintjére. A nem teljes kifejlődés (manifesztáció) nem módosítja a
lételméleti (ontológiai) állapotot. Így sürgető, hogy a filozófiai
reflexió, kiegészülve a teológiával, tematizálja a fogalom valódi
jelentését, és egyértelművé tegye a személyes és az emberi lét
azonosságát, hogy ez biztos alapot nyújtson a jog és az etika
számára.
33.
A keresztény etika újdonsága, hogy a kötelességeket a célra
irányultságból, a finalitásból vezeti le, azaz előremutató jellegű.
Ezzel szemben a természettudományos kutatás az okság, a kauzalitás
talaján áll, azaz a jelenségek okát, illetve a mögötte álló
mechanizmusokat és nem azok célját kutatja. A keresztény etikai
gondolkodás célra irányultsága Arisztotelészre nyúlik vissza, és
középpontjában az elérendő jó, az ember végső célja (Isten) áll. Így
azt a kanti formalizmus óta elterjedt gondolatot, amely szerint a jó
függ a kötelességtől és nem a kötelesség a jótól, megfordítja! Az
arisztotelészi-tomista finalizmus, a célra irányultság középutat
foglal el két szélsőséges álláspont között. Az egyik szerint a tények
és az értékek között nincs semmiféle kapcsolat (Hume törvénye), a
másik elgondolás a morális értékékeket a tapasztalati tényekre
korlátozza (naturalisztikus hiba). Az arany középút felismeri és
elismeri a magzat belső dinamizmusát, ami egy önértéket képviselő
célra, az Isten felé irányult és közösségi kapcsolataiban
meghatározott emberi élet kibontakozására irányul. Így az emberi lét
és annak lehetséges jövőbeni kiteljesedése egyben kötelesség is!
34. A magzati élet
védelme tehát nem szakítható el annak természetébe írt lehetséges
jövőjétől, és Istennel való különleges kapcsolatától. Ott, ahol
alapvető érték forog kockán, és az emberi élet ilyen, ott a
keresztény etika mindig a szigorúbb, „tutiorista”,
védelmező álláspontot képviseli. Mindannyiunk áthaladt az élet ezen
igen érzékeny szakaszán. Egy társadalom erkölcsi, emberi fejlettsége
pontosan azon mérhető le, hogyan viszonyul a gyenge szubjektumhoz, a
születő és a távozó élethez. Ha ezeken a kritikus pontokon az
erkölcsiség és emberség csökken, az a jövőben beláthatatlan
társadalmi következményekkel jár. Ahogy az emberi jogok fejlődésével
egyre inkább örvendetesen visszaszorult a nem, a bőrszín, a vallás, a
nyelv, az egészség vagy betegség alapján történő hátrányos
megkülönböztetés, ugyanúgy az emberi egyedfejlődés egyes állapotai
közötti hátrányos megkülönböztetését, diszkriminációját is el kell
ítélni (vö. MA 12).
35.
A klasszikus értelemben vett magzatvédelem és abortusz témaköre mára
az újabb reprodukciós technikákkal kapcsolatos problémákkal
(„lombikbébi”), az embrionális őssejtekkel való
kutatással és más, az embriókkal kapcsolatos kísérletek etikai
vonatkozásaival bővül ki. Az eddigi megfontolások ezeket az újabb
témaköröket is megalapozhatják.
36.
Egyik oldalról a keresztény tanítás az Istennel kapcsolatban álló
emberi élet határozott védelmének talaján áll, ugyanakkor azt is
vallja, hogy az ember fizikai léte alapvető, de nem abszolút érték.
Azaz megmentéséért nem kell mindig minden lehetséges eszközt
felhasználni. A magzatvédelemben ezt a szemléletet jól tükrözi a Donum vitae: „Mivel az embriót személyként kell kezelni - a többi emberi lényhez hasonlóan -, ezért az orvosi ellátás
keretében a lehetőségekhez mérten integritásában védeni, gyógyítani
és róla gondoskodni kell” (DV I.1).
1.2 A humánembrió életének veszélyeztetése
37. A születés előtti
élet kioltása, az abortusz témaköre az újabb reprodukciós technikák
bevezetésével és egyes fogamzásgátló eljárásokkal bővült. Ilyen a
testen kívüli mesterséges megtermékenyítés (asszisztált humán
reprodukció) során keletkező számfölötti, azaz be nem ültetendő, vagy
a már beültetett és fejlődésnek indult, de később
„embrióredukcióként”4 eufemisztikus módon leírt magzatpusztítás. A lefagyasztott
(kriokonzervált) embriók sorsa számos országban okozott és okoz
erkölcsi és jogi aggályokat. A redundancia, a „fölösleges”
embriószám oka természetesen a technikai háttér jelenlegi
elégtelenségéből adódik, amely remélhetően a tudomány fejlődésével
javul (lásd még a 47. pontot).
38.
A különböző sebészeti eljárásokon túl a művi abortusz előidézésére
kémiai eljárásokat is kifejlesztettek. Itt említhetők a terhesség
elleni védőoltások (anti-hcg), progeszteronanalógokon alapuló
injekciók (Depo-Provera: medroxyprogeszteron-acetát; Noristerat:
noreszteron-enantát), prosztaglandinok, magas dózisú
ösztroprogesztatív anyagok adása („esemény utáni tabletták”).
Ilyen a Hoechst cég Roussel-Uclaf laboratóriuma által előállított RU
486 (mifepriszton) tabletta5,
amely a már beágyazódott magzatok méhnyálkahártyáról történő
leválasztását okozza (vö. ECH 142). A korai vetélésekkel
összefüggésben említhetjük még az abortív hatású és ezért elítélendő
méhen belüli eszközöket (IUD: Intrauterine Device), például
spirálokat (vö. DEM 36).
39.
A közvélemény sokkal kevésbé érzékeny az embrionális kor legelső
szakaszában végrehajtott magzatpusztító beavatkozásokra, mint a
hagyományos értelemben vett abortuszra. Ez nem kis mértékben a fenti
és a hozzá hasonló eljárások bemutatásának és az alkalmazott
nyelvezetnek, kifejezéseknek a következménye. A hatályos magyar
állami jog, hasonlóan számos világi jogrendhez, jelentős különbséget
tesz aszerint, hogy a magzat az anyaméhen belül vagy azon kívül van
(ld. az 1992. évi LXXIX. tv. 1. §-át, és az 1997. évi CLIV. tv.
165-187. §-ait)6.
40.
Természetesen különbséget kell tenni egy magzatot veszélyeztető
cselekedet erkölcsi megítélése és büntetettsége között. A világi
jogalkotó sokszor úgy gondolkodik (pl. Németországban), hogy a
büntetési tételek kiszabása abortusz esetén jelentősen csökkenti a
tanácsadáson való részvételi hajlandóságot és így a fejlődő magzat
megmentésének lehetőségét is.
41.
A katolikus egyház az emberi életet a fogamzás eseményétől kezdve
védendőnek tartja, és a személyiségi jogok elismerését kívánja meg a
fejlődő ember számára, függetlenül attól, hogy a különböző korok
egyes szerzői a halhatatlan szellemi lélek jelenlétét az emberi
egyedfejlődés melyik szakaszától állítják (vö. KEK 2270-2273).
42.
A magzatvédelem egészére adott helyes elméleti és gyakorlati válasz
alapja részben az emberi élet fogantatástól való tisztelete,
részben pedig a szabatos és pontos fogalmak használata.
43.
A helyes nyelvezet korrekt alkalmazása azt jelenti, hogy minden olyan
orvosi vagy gyógyszerészeti beavatkozás esetében, ahol embrióvesztés
lehetősége áll fönn, ezt a tényt ne hallgassák el (vö. EV 13).
Számos fogamzásgátló módszer, a már említett méhen belüli eszközök és
az „esemény utáni tabletta” is - bár különböző valószínűséggel - igen korai abortuszt okozhat. A szervezeten kívüli asszisztált humán
reprodukció, mesterséges megtermékenyítés (pl. FIVET, Fertilisation
in Vitro and Embryo Transfer: in vitro megtermékenyítés és
embrióátvitel7)
a fölösleges számú embriók létrehozásával, és a már beültetett
embriók alkalmankénti redukciójával okoz előre ismert embrióvesztést
(vö. EV 14). Szintén fel kellene hívni a figyelmet a művi
abortusz későbbi orvosi kockázataira és kedvezőtlen pszichológiai
hatásaira is (PAS: Post Abortive Syndrome). Ezen tények elhallgatása
és például csak a fogamzásgátló hatás állítása inkorrekt,
életellenes, és nem segít a nehéz helyzetben lévő, sokszor magukra
hagyott várandós asszonynak.
44.
A szabatos fogalmak használatának másik területe a magzatpusztulás
lehetőségének elismerésén és minden eszközzel történő elkerülésén túl
az abortusz fogalmának helyes használata. Az abortusz kifejezés
erkölcsi értelemben helyesen csak a magzat közvetlen és szándékos
elpusztítására vonatkozik (vö. KEK 2271), azaz nem minden olyan
esetre, amikor a magzatot nem lehet megmenteni. Előfordulhatnak olyan
helyzetek, amikor a magzat és az édesanya élete konfliktusba kerül.
Ilyenkor az édesanya életének megmentése, amelynek során
elkerülhetetlen és csak eltűrt következmény a magzat elpusztulása, nem nevezhető a szó erkölcsi értelmében abortusznak. A
gyógyítási szándék, több személy összehangolt cselekvése és az
édesanya meggyőződése együttesen minősítik erkölcsileg elfogadhatónak
a cselekedetet (vö. VS 78). Markánsan különbözik ettől a
hozzáállástól a fejlett társadalmakban egyes asszonyoknak a művi
abortuszt támogató magatartása, amikor a fogamzásgátlás eredménytelen
volt. Hasonlóan elítélendő a harmadik világban demográfiai szabályozó
eszközként alkalmazott abortusz, amit már az ENSZ 1984-es mexikói
népesedési konferenciája is elítélt (vö. DEM 32-35).
45.
A várandós asszony konfliktushelyzetei közül van számos olyan,
amelyben nem kerül szembe egymással kettőjük élete, hanem a születés
miatt az anya helyzete szociális, morális vagy anyagi okok miatt igen
nehézzé válik. Óriási áldozatot jelent egy várhatóan fogyatékos
gyermek születése. Etikai alapelv, hogy egy élet léte vagy nem léte
és egy élet minősége nem azonos kategória (vö. MA 14, ECH 141). Ez nem az életminőség állandó javítása ellen szól, hanem attól
óv, hogy az anya életminőségére történő hivatkozással gazdasági,
morális vagy egzisztenciális nehézségei miatt pusztítsanak el egy
magzatot. Ehhez persze alapvetően életbarát politikára, médiára,
oktatásra-nevelésre van szükség, amely képes a család és a társadalom
hosszú távú érdekeit is figyelembe venni, és így lassan a „csepp
kivájja a követ (gutta cavat lapidem)” igazsága alapján
szemléletformáló hatású. Ez a családot és életet támogató, elfogadó
szemlélet nem a várandós asszonyra hagyja egyedül a beteg gyermek
kihordásával, megszülésével és nevelésével járó terheket, vagy az
anya rendezetlen életéből és kapcsolataiból származó terheket, hanem
részt vállal ezekből. A tanácsadás, támogatás hatékony működése és a
szemléletváltás elősegítése, ami minden társadalom számára bőven
megtérül, együttesen képes a magzatot veszélyeztető beavatkozások
csökkentésére.
46.
A magzatpusztító eljárásokkal kapcsolatos pontos nyelvezet mellett a
családot és a nehéz helyzetben lévő édesanyát védő szándék, az
ennek megfelelő gyakorlat és gondoskodás-felelősség lehet a helyes válasz erre a nehéz kihívásra. A felelősségre épülő
egyéni, családi és társadalmi gondoskodás számos érték újbóli
felfedezését teszi lehetővé. Az értékek felismerése a pontos és
becsületes nyelvezet használatát támogatja: így zárul be
fogalmaink köre, amelynek alapja az egyén, a család és a társadalom
hosszabb távú érdekeinek felismerése és elismerése.
47.
A magzati életet a fogantatástól védő szándék és gyakorlat olyan
segített reprodukciós technikákat kutat és támogat, ahol nem kell
fölöslegesen embriókat létrehozni, tárolni és később megsemmisíteni.
A gyermektelenség keresztjén hatékonyan segíteni kell, ám a
gyermektelenség megszüntetésének őszinte vágya mégsem lehet
határtalan, azaz nem szabad „mindenáron” ennek elérésére
törekedni (vö. DV II.8). Emiatt a katolikus egyház
Tanítóhivatala elítéli a fölös számú embriók előállításával történő
mesterséges humán reprodukciós technikákat. A fogamzásszabályozás, a
felelős szülőség gyakorlása semmiképp sem történhet a már megfogant
magzatok elpusztításával.
48. Az
embrióveszteségtől függetlenül erkölcsileg elvetendő a heterológ
mesterséges megtermékenyítés bármely formája, azaz az olyan
módszerek, amikor a hímivarsejtek és/vagy a petesejt nem a szülőktől
származnak. Ez a gyakorlat ellentmond a házasság egységének (vö. CIC
1056. kánon), és lényegileg különbözik az örökbefogadástól. Ugyanígy
megengedhetetlen a „béranyák” alkalmazása, akik egy
harmadik személy számára hordják ki a magzatot, tegyék ezt akár
pénzért vagy akár szeretetből, rokonaik vagy ismeretlenek érdekében.
Megengedhetetlen továbbá a hajadonok megtermékenyítése, akik úgy
szeretnének gyermeket, hogy eközben nem köti őket tartós kapcsolat
társukhoz, valamint elfogadhatatlan az előrehaladott korú asszonyok
mesterséges megtermékenyítése is. Elvetendő a társ halála utáni, és
annak mélyhűtött (kriokonzervált) ivarsejtjeit felhasználó
megtermékenyítés. Nemet kell mondanunk a leszbikus párok
megtermékenyítésére is. Nem létezik a „gyermekhez való jog”,
amennyiben ez alatt a „mindenáron való gyermeknemzést”
értjük. Létezik viszont az emberhez méltó és az emberi jelentések
teljességét átfogó születés lehetőségét biztosító „jog”.
49.
A helyes szándék és gyakorlat kialakítása elsősorban a
szemléletformálástól, neveléstől függ, ahol a gyermek és a család nem
teher, nyűg és gond, hanem a boldogság forrása és a jövő záloga. A
család és a társadalom hosszú távú igényeinek figyelembevételét
nehezíti az uralkodó fogyasztói szemlélet, a rövid távon érvényesülő
közgazdasági szempontok kizárólagos alkalmazása, az erkölcsi
relativizmus és az individualizmus. Úgy látszik a hosszú távon
egyébként a gazdaságot is igen előnyösen befolyásoló demográfiai
folyamatok, a kiegyensúlyozott családi élet nem hír értékűek az írott
és az elektronikus sajtó túlnyomó többsége számára.
50.
A nevelés, szemléletformálás mellett ugyanolyan fontos a nehéz
helyzetben lévő édesanyák (beteg gyermek, válás, erkölcsi
ellehetetlenülés, mentálhigiénés problémák, szegénység) segítése.
Problémáikból a társadalom egyelőre igen keveset vállal át, így
számos édesanya nehézségeivel magára marad. A világi társadalom és az
egyházak közös felelőssége a rövid távú pillanatnyi gazdasági haszon
szűk határain való túllépés, és a szimbolikus jelentéssel bíró, sőt
prófétikus szolgálatok megvalósítása a születő élet védelmében.
1.3 A beágyazódás előtti (preimplantációs) és utáni
(prenatális) diagnosztika
Fogalmak
51.
A még meg nem született gyermek egészségi állapotának vagy akár
nemének meghatározására szolgáló invazív és nem invazív módszerek
tartoznak a prenatális diagnosztika tárgykörébe. A
legfontosabb nem invazív módszer az ultrahangvizsgálat, az
Alpha-1-Fetoprotein (AFP) meghatározása és a Triple-teszt (a
Down-szindróma kimutatására). A nem invazív módszerek az anyára és a
magzatra kockázatmentesek. Invazív módszerként említik az
amniocentézist, a méh megcsapolásával (punkciójával) nyert magzatvíz
vizsgálatát, a chorion sejtbiopsziát, a külső magzatburokból vett
szövetminta vizsgálatát és a placentacentézist, amikor egy punkciós
tű segítségével a méhlepényből vesznek szövetmintát. A fetoszkópia a
gyermek közvetlen megfigyelését teszi lehetővé, kordocentézisen pedig
a köldökzsinór punkcióját értik, ami arra szolgál, hogy vért vegyenek
a magzatból, ami különböző vizsgálatokra alkalmazható.
52.
A születés előtti vizsgálatok eddig említett módszereitől
megkülönböztetendő az úgynevezett preimplantációs diagnosztika. Ez az in vitro (mesterséges körülmények között)
megtermékenyített petesejtek vizsgálatát jelenti. Azt célozza, hogy
az anyai szervezeten kívül a petesejtek mesterséges
megtermékenyítésével előállított embrió (morula stádium) sejtjeit
morfológiailag és genetikailag vizsgálják. Egy 8–10 sejtes
fejlődési fázisban lévő embrióból leválasztanak egy sejtet a
vizsgálathoz. Végül csak azokat az embriókat ültetik be az anyaméhbe
(implantálják), amelyeket egészségesnek ítélnek, a maradékot
megsemmisítik. Genetikai vizsgálatok természetesen később a magzati
korban is végezhetők, ami már prenatális diagnosztikai eljárásnak
számít.
Természettudományos szempontok
53.
A mesterséges megtermékenyítés (fertilizáció) lényege, hogy a
természetes eredetű két ivarsejt fúziójára in vitro,
mesterséges környezetben, szintetikus tápoldatban kerül sor. Az első
néhány osztódás után a fejlődő embriók közül néhányat vagy azonnal
bejuttatnak az anyaméhbe, vagy mélyhűtött állapotban várják a későbbi
beültetést. Ismerve a magzat szüleit, a család többi tagját, az
előforduló - feltételezetten vagy
bizonyítottan - örökletes
betegségeket, igényként vetődhet fel, hogy a magzat
veszélyeztetettsége és valóságos genetikai helyzete ismert legyen. A
mai cito- és molekuláris genetikai eljárások képesek egy bizonyos
valószínűséggel előre meghatározni a helyzetet. Sokszor fordul elő,
hogy egy tulajdonság (egy betegséget okozó allél) a szülőben
heterozigóta (azaz „beteg” és „egészséges”
génváltozata egyaránt van). Ekkor az adott jelleg genetikai
átörökítése attól függ, hogy a két lehetőség közül melyik
génváltozatot tartalmazó ivarsejt kerül kapcsolatba a másikkal a
betegség recesszív öröklődése esetén. A preimplantációs diagnosztika
lehetőségét az a jól bizonyított tény tette lehetővé, hogy a
nyolcsejtes (a zigóta harmadik osztódását követően) embrió egy sejtje
minden következmény nélkül eltávolítható és analizálható. Ez azt
jelenti, hogy több mesterségesen létrehozott magzatból, mai tudásunk
szerint veszélyeztetés nélkül meg lehet állapítani, hogy melyik lenne
(vagy lesz) beteg, és ekkor tudatosan az implantációt a problémás
allélt (génváltozatot) nem tartalmazó magzattal végzik el.
54. A prenatális diagnózis során már az
anyaméhben fejlődő embrión végeznek vizsgálatokat, amelyek gyógyítást
is lehetővé tesznek (ilyen pl. az intrauterin transzfúzió
gyakorlata). Ha ezek a vizsgálatok súlyos elváltozásokat jeleznek,
akkor számos anyában sajnos felmerül az abortusz gondolata8.
A nemzés és a születés közé betolakodik egy döntés, amely az új
lehetőségek miatt kétesélyű az ember kezében: egyfelől nagyobb az
esély a gyógyulásra, másfelől azonban erősödik az a törekvés is, hogy
emberek döntsenek a magzati korban lévő gyermek születése felől.
Vannak tehát emberek, akiket nemkívánatos kockázatként nem fogadnak
el, elpusztítanak. E kockázat vállalásáért a szülő nem pusztán
felelős, hanem súlyos esetben észrevétlenül „bűnössé” is
válhat. A közvélemény szerint „magukra vessenek”
mindazok, akik a magzati korban végzett genetikai vizsgálatok
korszakában öröklődő betegséggel sújtott gyermeket hoznak a világra.
Viseljék ők a kudarc minden terhét és költségét, és közben ügyeljenek
arra, hogy döntésükkel másokat ne zaklassanak. A vita nem magukról az
analitikus vagy diagnosztikus eljárásokról folyik, hanem inkább az
ember emberhez fűződő viszonyáról, illetve arról, hogy az új
eljárások miféle segítséget nyújthatnak. A prenatális diagnosztika
kialakulása ebben az összefüggésben rendkívül érdekes. Kezdetben
azokat az embereket kívánta elérni, akiknél valamilyen öröklődő
betegség megalapozott gyanúja - magas genetikai kockázat - állt
fenn. A magzati diagnosztika fejlődésével ez a vizsgálat számos
országban a terhességi ellátás szabályos alkotóelemévé vált9.
55.
A ma génterápiája már hellyel-közzel képes arra, hogy gyógyítson,
azonban ennek széleskörű elterjedése és rutinszerű alkalmazása még a
jövő kérdése. Sokkal nagyobb azoknak a betegségeknek a köre,
amelyeket genetikai vagy más vizsgálattal előre lehet jelezni a
terhesség alatt, mint azoké, ahol tényleges terápiára is van már
lehetőség. Tiszteletben kell tartani azt a véleményt, ha egy anya nem
kívánja valamely genetikai vizsgálatnak alávetni önmagát és/vagy
magzatát. Az anyának ezt a szabadságát törvényben is biztosítani
kellene.
56.
A génkutatás, a géntechnika és a magzati diagnosztika várhatóan
tovább szélesíti majd az orvostudomány lehetőségeit. A keresztények
örömmel fogadják ezt a fejlődést. A keresztény hit semmiképpen sem
haladásellenes, még kevésbé idealizálja a szenvedést. Akkor azonban
tiltakozik és ellentmond, ha a világ alakításában az emberi élet és
az emberi méltóság veszélybe kerül. Az emberi méltóság nem keverendő
össze az élet biológiai, vagy szociális minőségével, értékességével
vagy értéktelenségével. Az értékek ugyanis az értékelés alapjától
függenek, ezzel együtt változnak. A méltóság ezzel szemben az
embernek, mint embernek sajátja, puszta létébe van írva. Az ember tud
méltatlanul viselkedni, meg tudja sérteni a méltóságot, akár lábbal
tiporhatja azt. Ezt végiggondolva megérthetjük, miért van szüksége
védelemre éppen annak az emberi életnek, amely egyesek szemében a mai
világban még nem, vagy egyáltalán nem értékes.
Etikai támpontok
57. A prenatális
diagnosztika erkölcsi megítélésének hátterében is az emberi élet és
az emberi méltóság védelme áll. Az egészség előmozdítása alapvető
érték, de az örökletes vagy más betegség nem ok a magzat
elpusztítására. Az ember léte és létének minősége nem áll azonos
etikai síkon. Nem a létminőség bizonyos kritériumok alapján
meghatározott foka ad jogot a védelemhez és az élethez, hanem az
emberlét maga. A betegség természetes emberi súlyán kívül a
teljesítménycentrikus és anyagelvű társadalom sokszor nem tud mit
kezdeni a betegség miatt „haszontalan” születő életekkel.
A társadalmi szemlélet kedvezőbbé formálása a nehéz helyzetben lévő
szülők anyagi, erkölcsi, egészségügyi és szociális megsegítése
azonban az egész társadalom javát szolgálja, hiszen növeli a bizalmi
tőkét és a szociális érzékenységet. Mindez kedvezően hat vissza a
családokra, növeli a gyermekvállalási kedvet, amely minden társadalom
gazdasági érdeke is.
58.
A prenatális diagnosztika osztozik minden diagnosztikus beavatkozás
erkölcsi szempontból jó jellegében. Ugyanakkor azonban felveti a
diagnosztikával járó kockázattal, valamint ennek igénylésével és
gyakorlásával kapcsolatos etikai problémákat. Mindenképpen szükséges
tisztázni azokat a kockázati tényezőket, amelyekkel az egyes
(invazív) diagnosztikai módszerek a magzat és az édesanya testi
épségét veszélyeztetik. Kerülni kell az olyan vizsgálatokat, amelyek
tisztességes célja és lényegileg ártalmatlan volta nem állítható
kielégítő biztonsággal. Ha kell, bizonyos kockázatot vállalhatunk, ha
ez a magzat és az anya érdekében indokolt (ECH 59-60).
Ez a kockázat a tudomány fejlődésével csökkenhet.
59.
A prenatális diagnosztika rendeltetése az, hogy gyógyító
beavatkozásokat tegyen lehetővé (lásd az 54. pontot),
biztonságérzetet és békét adjon olyan várandós asszonyoknak, akiket
magzati károsodásra vonatkozó kétségek gyötörnek, és megkörnyékez az
abortusz kísértése, valamint ha a prognózis kedvezőtlen, előkészítse
őket a hátrányos helyzetű gyermek fogadására (ECH 61).
60.
A prenatális diagnosztika súlyos módon ellentétben van az erkölcsi
törvénnyel, ha - aszerint, hogy
milyen eredménnyel jár - abortusz
elvégzésének lehetőségét veszi számításba. Így egy olyan diagnózis,
amely fejlődési rendellenességet vagy örökletes betegséget mutat ki,
nem jelenthet egyúttal halálos ítéletet is (DV I.210;
vö. EV 14), hiszen a magzattal fogantatása pillanatától kezdve
személyként kell bánni, épségét a lehetőségekhez képest a többi más
élőlényhez hasonlóan védelmezni, gondozni és ápolni kell (KEK 2274).
Ugyanúgy elítélendő a polgári vagy egészségügyi hatóságok vagy
tudományos szervezetek minden olyan irányelve vagy programja, amely
támogatja a magzati vizsgálatok és az abortusz közötti direkt
kapcsolatot. Az a szakember, aki a vizsgálatok elvégzésével és az
eredmény közlésével szándékosan hozzájárul ahhoz, hogy a magzati
vizsgálatok lehetséges következménye abortusz legyen, az erkölcsi
rosszal történő tiltott közreműködés bűnét követi el (ECH 61),
és még a teljes körű tájékoztatás is csorbát szenved.
61.
A beteg gyermek világrahozatalának terhét sokszor a család viseli,
amely nem számíthat a társadalom szolidaritására és segítségére. A
magzati korban végzett genetikai vizsgálat kiélezi annak a veszélyét,
hogy már nem a gyengeséget, hanem a gyengét akarja kiszűrni. Kimondja
az ítéletet: a „nemkívánatos” élettől meg kell
szabadulni. Ezzel egyértelműen nemet mond az érintett szülővel és
gyermekkel való szolidaritásra. Vajon rádöbben-e a társadalom arra,
hogy akik a születést követően erőteljesen tiltakoznak mindenféle
hátrányos megkülönböztetés ellen, és a tolerancia mellett érvelnek,
azok a születés előtt a magzat elpusztítása mellett foglalnak állást?
Ennek az ellentmondásnak az elkendőzése mutatja, hogy a magzati
korban végzett genetikai vizsgálat kiváltó oka valójában nem a
„gyógyítás etikájában” keresendő. A vizsgálat igénye azt
a kívánságot fogalmazza meg, hogy a szülő maga akar dönteni arról,
hogy világra hoz-e egy beteg vagy sérült gyermeket. Mindezek a
kívánságok és félelmek nemcsak az érintett szülőkből fakadnak.
Elképzeléseiket sokkal inkább a társadalom motiválja. Veszélyeztetett
terhesség esetén a döntési kényszer óriási. A modern társadalom nem
nyújt kötelező érvényű tájékozódási pontokat, elsősorban a nőkre rója
a döntés terhét és a következmények viselését11.
Az egyház ezen nehezen tud változtatni. Arra azonban képes, hogy
tanácsával és támaszával az érintett nők és családok mellé álljon.
62.
Az édesanyák gyakran nem kapnak megfelelő tájékoztatást arról, hogy a
vizsgálat egy betegség biztos jövőbeni bekövetkeztét vagy csak a
megbetegedés valószínűségét mutatja ki. Sokszor az is homályban
marad, hogy az egyes vizsgálatok hány százalékos megbízhatósággal
rendelkeznek (a Down-kór megállapításához használt Triple-teszt
mindössze 60–65 százalékos diagnosztikai pontossággal mutatja
ki a kórt12).
63.
A magzati diagnosztikán nem kötelező a részvétel, de nem szabad az
sem, hogy a vizsgálat rutinná váljon. A lényeg az volna, hogy az
érintett szülők önálló, felelősségteljes döntést tudjanak hozni:
kívánják-e kiterjeszteni tudásukat a gyermekükről vagy nem? Joguk van
a nemleges válaszra, jogukban áll gyermeküket vizsgálat nélkül
elfogadni úgy, ahogy a világra jön.
64.
Az orvosok feladata elsőrendűen a felvilágosítás. Az így szerzett
információk hatására az érintettek komoly konfliktushelyzetbe
kerülhetnek. Itt merül fel a pszichoszociális tanácsadás
szükségessége. Feladata az lenne, hogy érzelmileg felkarolja az
érintetteket, segítsen tisztázni feszültséggel teli helyzetüket,
mérlegelje és feldolgozza velük a lehetséges következményeket, hogy
így felelősségteljes döntést tudjanak hozni. A tanácsadás ilyen módon
a döntés és felvilágosítás terhének megosztását szolgálja. Egy
bostoni független alapítvány - a
New England Medical Center - tapasztalatai szemléletesen bizonyítják, mit eredményez egy átfogó, a
konfliktushelyzetekre szabott tanácsadás: hatására világviszonylatban
négyszer annyi szülő dönt a „veszélyeztetett terhesség”
vállalása mellett. A tanácsadás így az életet védi. A vizsgálatokat
megelőző és az azt követő tanácsadás magával a vizsgálattal
„tanácsadás - vizsgálat - tanácsadás” triászt képezhet13!
65.
Az anyagi segítségnyújtás mértéke és módja, valamint a társadalom
együttérzése az érintettel megmutatja, hogy egy társadalom mennyire
veszi komolyan az élet védelmét. Fontos hangsúlyozni azonban, hogy az
anyagi segítség csak az egyik formája a támogatásnak. Egy társadalom
emberségének fokmérője, próbája, hogy miként viszonyul a betegséghez
és fogyatékossághoz az emberi élet bármely szakaszán.
66.
Az egyház a géntechnikai és magzati diagnosztika jogairól és
határairól folytatott vitákban az etikai érvek következetes
hirdetése, tanítása és terjesztése mellett nem tud mást tenni, mint a
következő alapvető felismerést megfogalmazni: az igazi anyai vagy
szülői szeretet az „istengyermekség” után vágyakozik. Aki
gyermekét genetikai vagy más hibái nélkül látja, az nem vak, nem
naiv, hanem egyszerűen Isten szemével lát14.
A preimplantációs diagnosztika
67.
A preimplantációs diagnosztika szorosan összefügg a szervezeten
kívüli mesterséges megtermékenyítés (asszisztált humán reprodukció)
módszereivel, hiszen a még be nem ültetett korai magzatok
(szedercsíra) vizsgálatára és kiválogatására irányul. Az egészséges
utódokra vonatkozó szándék dicséretes, azonban a jelenlegi
technikával sok „számfeletti” embrió keletkezik. Ezek
kiválogatása, lefagyasztása, kísérleti felhasználása elfogadhatatlan,
mert az emberi életet az egyszerű „biológiai anyag”
szintjére fokozza le, amellyel szabadon lehet rendelkezni (EV 14). Ezen szempontok miatt a preimplantációs diagnosztika erkölcsileg
nem fogadható el.
1.4
Az eutanázia problémaköre15
Fogalmak
68. Az „eutanázia”
szó jelentése különböző jelentésváltozatokon ment keresztül a
századok során, attól függően, hogy milyen filozófiai és teológiai
összefüggésben használták. Maga a szó görög eredetű, az eu (jó) és a thánatosz (halál) szavakból keletkezett
szóösszetétel, amely jó halált jelent.
A gyógyíthatatlan
vagy terminális állapotú beteggel szemben az eutanáziával
kapcsolatban kétféle alapmagatartással találkozhatunk:
· passzivitással, azaz a kezelés vagy gyógyító tevékenység
abbahagyásával, vagy
· a halál szándékos előidézésével.
Az első
alapmagatartással kapcsolatban két eltérő jelentéstartalommal
találkozhatunk. Az első jelentéstartalom a szó valódi értelmében vett
eutanázia, ha a halál a beteg életben maradásához szükséges alapvető
fontosságú beavatkozás vagy kezelés (pl. mesterséges lélegeztetés
vagy újszülött mesterséges táplálása) elmulasztása miatt következik
be. Etikai szempontból fontos az eutanáziára irányuló akarat vagy
szándék megléte.
Az első
alapmagatartással kapcsolatban a második jelentéstartalom nem jelent
eutanáziát. Tehát, nem beszélhetünk eutanáziáról akkor, amikor olyan
kezelések vagy beavatkozások befejezéséről van szó, amelyek a beteg
állapotának figyelembevételével aránytalannak bizonyulnak16.
Ebben az esetben a halál elkerülhetetlenül és az abbahagyástól
függetlenül is bekövetkezik. Itt a kúra folytatása terápiás
túlbuzgóságnak bizonyulna17.
Ez utóbbi kifejezés olyan orvosi beavatkozásokhoz való makacs
ragaszkodást jelöl, amelyek nemcsak nem javítják a beteg állapotát,
hanem egyenesen rosszabbá is teszik az ember életminőségét, vagy a
gyötrelmes létállapotot hosszabbítják meg. A kifejezés meghatározó
kulcskifejezései a következők: ragaszkodás, a hasznosság hiánya, és a
súlyosság - teher - nehézség. A „makacs kitartás” szó az erőfeszítés és a
belőle származó eredmények közötti arányon kívül hangsúlyozza az
orvosi beavatkozások hasznosságának hiányát, ez utóbbiak terhes
voltát, ami a beteggel szemben agresszív orvosi magatartást jelent.
Ez a magatartás ellene mond a béke argumentumának, amely az
eutanáziával szemben is alkalmazható.
A második esetben
aktív eutanáziáról van szó, amennyiben a halál konkrét cselekedet
miatt következik be (pl. antiaritmiás szívgyógyszerek túladagolása).
Egészen más felelősen arról dönteni, hogy nem kezelünk egy halálos
betegséget, és más szándékosan a beteg halálát okozni. Ha a halált
nem közvetlenül akarják, hanem az olyan kórkép következménye,
amellyel kapcsolatban minden rendelkezésünkre álló eszköz
aránytalanul terhes lenne, akkor nem beszélhetünk passzív
eutanáziáról. Ha a halált közvetlenül mulasztás okozza, és a szándék
a halál előidézésére irányul - még
ha humanitárius szempontok vezérlik is a cselekvőt -,
akkor a szó szoros értelmében vett eutanáziáról van szó. A második
esetben a terápiás eszközöket helytelenül ítélték aránytalannak, és
így próbálják szubjektív szempontok alapján védeni cselekedetüket.
69. Igaza van az
ismert szalézi ausztrál bioetikusnak, Norman Fordnak, aki azt
állítja, hogy nem beszélhetünk eutanáziáról akkor, amikor nincs szó
gyilkossági szándékról18,
ezért az olyan obiectum materiale, mint amilyen bizonyos
terápiás eszközök visszavonása vagy káros mellékhatással is
rendelkező eszközök alkalmazása (fájdalomcsillapítók), megengedett
abban az esetben, ha nincs szó a beteg elpusztításának szándékáról a
duplex effektus („kettős hatás” elve) alkalmazásának
szabályai szerint. Fizikai természete szerint ugyanaz a tett
etikailag megengedhetetlen, ha eutanáziára irányuló szándék vezeti.
Ez persze nem jelenti azt, hogy egy orvosi beavatkozás annak alapján
minősül pusztán eutanáziának, hogy milyen körülmények között hajtják
végre, és milyen szándék motiválja, hanem mindez az eutanázia
belsőleg rossz aktusának meglétén múlik. Ennek megítélésében fontos
szerepet játszik Aquinói Szent Tamás híres különbségtétele: a species
naturae és a species moris19 között.
70. A Veritatis
splendor kezdetű enciklika megállapítja, hogy
Az
emberi cselekedet moralitása mindenekelőtt és alapvetően a megfontolt
akarat értelmesen választott tárgyától függ, miként Szent Tamás
mindmáig érvényes mélyreható elemzése bizonyítja. Hogy meg tudjuk
érteni a tárgyat, amely a cselekedetet erkölcsileg minősíti, a
cselekvő személlyel kell azt kapcsolatba hoznunk (VS 78)20.
71. Az Evangelium
vitae kezdetű enciklika és a Iura et bona kezdetű
nyilatkozat is nemcsak azért minősít eutanáziának bizonyos orvosi
beavatkozásokat, mert azok aktív vagy passzív módon a beteg halálát
okozzák, hanem azért, mert a halált azért akarják, hogy
megszabadítsák a beteget minden fájdalomtól. Itt a fájdalom szó tág
értelemben értendő, azaz magában foglalja azokat a pszichikai,
fizikai és egzisztenciális tényezőket, amelyek elviselhetetlenné,
kevésbé élhetővé, kevésbé tiszteletre méltóvá teszik az életet. Az
eutanázia nem az egyoldalú „vitalizmus” perspektívájában
tekintendő erkölcsi rossznak, amely bármilyen eszközzel a fizikai
élet meghosszabbítására törekszik, hanem az emberi élet iránti
felelősség összefüggésében, amely szerint azért kell a fizikai életet
védenünk, mert az a személy szomatikus megnyilvánulása, aki Isten
képére és hasonlatosságára lett teremtve, és testi mivoltában
létezik.
72. Mivel a
szándékosság fontos elem az eutanázia meghatározásában, ezért meg
kell jegyeznünk, hogy a haszonelvű, utilitarista felfogás az orvosi
beavatkozások pusztán fizikálisan is érzékelhető előnyeivel és
hátrányaival számol, és nem veszi figyelembe azt a hatást, amit a
cselekedet a cselekvőre magára és környezetére kifejt, valamint
figyelmen kívül hagyja a beteg lelki és pszichés elvárásait magával
és másokkal szemben.
73. A Hittani
Kongregáció Iura et bona kezdetű nyilatkozata összefoglalja az
egyház eutanáziával kapcsolatos hagyományos tanítását XII. Piusztól
kezdve21.
A dokumentum olyan kritériumrendszert dolgoz ki, amely segít a
határhelyzetekben történő eligazodáshoz. Bár a megnyilatkozás
középpontjában az aktív és passzív eutanázia áll, amikor a
fájdalomcsillapítók, valamint az arányos terápiás eszközök
alkalmazásáról beszél, de az eutanázia fogalmának meghatározásában
már nem szerepel ez a különbségtétel:
Eutanázián
olyan tett vagy mulasztás értendő, amely saját természete szerint vagy a cselekvő szándéka szerint halált idéz elő azért, hogy
minden fájdalmat kiküszöböljön. Az eutanázia ténye tehát a szándékban
és az alkalmazott módszerekben van22.
74. Az Evangelium
vitae 65. pontja megállapítja:
Eutanázián
a szó szoros értelmében olyan cselekvést vagy mulasztást kell
értenünk, amely természete és a végrehajtó szándéka szerint
halált okoz azzal a céllal, hogy megszüntessen minden fájdalmat. Az
eutanázia tehát a szándékban és az alkalmazott módszerekben van23.
75. Norman Ford
szerint a két definíció közötti változás a tartós vegetatív
állapotban lévő betegek életben tartásának beszüntethetősége felé
mozdul el, mert az eutanázia meghatározásában az eszközökről a
szándékra tevődik át a hangsúly24.
A Hittani Kongregáció nyilatkozata a 70-es évek végének
szóhasználatát korrekt módon alkalmazva arra a tényre hívja fel a
figyelmet, hogy az olyan tett, amelynek első és közvetlen hatása a
halál előidézése (finis operis) mindig tilos, és ez a
közreműködőkre, azaz a kazuisztika szerinti materiális értelemben
vett közvetlen közreműködőkre is igaz. Másrészről a közvetlen
eutanáziára irányuló szándék (finis operantis) is
elvetendő függetlenül az alkalmazott eszközöktől, azaz ebbe az
úgynevezett passzív eszközök is beleértendők. A nyilatkozat
definíciója etikailag két különböző valóságra utal, még akkor is, ha
ezek egy irányba mutatnak (az önmagában eutanáziára utaló
cselekedetre és más tettekre, melyeket eutanázia megvalósításának
szándékával hajtanak végre). A definícióban a vagy szó
elkülönítő és nem összekapcsoló értelmű, mert két különböző, de nem
alternatív szituációt jelöl. Az Evangelium vitae pontosítja,
és jobban behatárolja az eutanázia jelentését egy kevésbé atomizált
meghatározásban. Itt ahhoz, hogy megvalósuljon az eutanázia egy
önmagában életet kioltó tett esetében (finis operis), a
tettnek kapcsolódnia kell, többé-kevésbé tematikus módon, az
eutanáziára irányuló szándékkal (finis operantis). Aki
megvonja egy betegtől az életben maradáshoz legszükségesebb
eszközöket (lélegeztetés, folyadékpótlás), az nem tagadhatja, hogy az
illető halálát akarja, még akkor sem, ha ez lélektani szinten nem
tudatosul benne. Az intentio necandi, az élet kioltásának
szándéka sokszor pietisztikus érzülettel és az együttérzés elemeivel
párosul.
76. Az ECH idézi a Iura et bona kezdetű nyilatkozat meghatározását, és
elítéli a közvetlen eutanáziát.
Eutanázia
alatt olyan cselekedetet vagy mulasztást értünk, amely természeténél
fogva vagy valakinek a szándéka szerint halált idéz elő minden
szenvedés kiküszöbölésének céljából. Az eutanázia vonatkozási pontjai
ezért az akarat szándékában és az alkalmazott módszerekben
keresendők. A terminális állapotban lévő betegek, abnormális
csecsemők, elmebetegek, öregek és gyógyíthatatlan betegségben
szenvedők fájdalma és szenvedése által keltett szánalom nem teszi
jogosulttá a direkt eutanázia semmilyen (sem aktív, sem passzív)
formáját. Ebben nem a betegnek nyújtandó segítségről, hanem valakinek
a szándékos megöléséről lenne szó25.
77. Mivel az
eutanázia kifejezés aktuális jelentéstartalma etikai és morális
értelemben negatív a halálhoz közeledő emberrel kapcsolatban, érdemes
elkülönítenünk két fogalmi szintet. Az első az etikai és morális
vetületre utal, amely megalapozott értékítéletet kínál, a másik
klinikai és ápolási kérdésekre vonatkozó szint. Ez utóbbi a gyógyító
és a palliatív kezelés egyes lépéseivel foglalkozik, szem előtt
tartva a terápia jellegét, a beteg állapotát, valamint fizikai és
morális teherbíró képességét.
78. Etikai értelemben
soha nem szabad megengedni az eutanáziát, mert ez a tett egy személy
elpusztítására irányul, sokszor borzalmas eszközökkel, ami
legtöbbször a lélektani magára hagyás magatartásával párosul. A gyengébb szubjektum, a szenvedő ember állapota által
jelentkező kihívásra soha nem szabad erőszakos eszközökkel
válaszolni. Ebben az esetben a krízisben lévő ember nem kapna
pszichológiai és lelki értelemben adekvát segítséget a szeretet és az
elkísérés kontextusában, hanem egyszerűen megfosztanák őt fizikai
életétől. Az ezekben a határhelyzetekben adott válaszok a humanitás
valódi próbakövét jelentik mindenféle vallási elkötelezettségtől
függetlenül is.
79. Klinikai
értelemben előfordulhatnak olyan esetek, amikor eltűrnek vagy
megengednek bizonyos orvosi beavatkozásokat, amelyek
elkerülhetetlenül, de nem szándékosan idézik elő a beteg halálát
(bizonyos gyógyszerek alkalmazása, terhes kezelések abbahagyása olyan
esetekben, ahol hitelt érdemlően megbizonyosodtak arról, hogy az
öntudat már nem térhet vissza). Ezeket az eseteket régebben a passzív
vagy indirekt eutanáziaként értékelték, melyek egyáltalán nem
tekinthetők eutanáziának, hanem az emberi körülmény egyszerű
elfogadásának.
80. Az eutanázia
eddigiekben kifejtett fogalma, amely a technikai, utilitarista és
fogyasztói szemlélettel jellemezhető társadalomban formálódott,
magában foglalja az aktív és a beteg beleegyezésével történő, az
aktív és a beteg beleegyezése nélkül megvalósuló eutanáziát (ami
gyakorlatilag az emberölés esete), valamint az asszisztált
öngyilkosság és a passzív eutanázia (a beteg elpusztításának
szándékával, valamint lelki, pszichológiai, morális és
szeretetigényének figyelmen kívül hagyásával abbahagyott
életfenntartó beavatkozások vagy kezelések) „régi”
fogalmait.
Más orvosi
beavatkozások, amelyek a teljes emberi személy igényeit figyelembe
veszik, bár halált is előidézhetnek, egyáltalán nem tekinthetők
eutanáziának.
81. Ez a
terminológiai tisztázás alapvető fontosságú, de nem szünteti meg az
egyes határhelyzetek homályos pontjait, amelyeket megalapozott
érveléssel és jó keresztény lelkiismerettel kell megvilágítani. Itt
elegendő a szándékosság és a cselekedet tárgya összefüggésének egész
problematikájára gondolnunk26.
Miért utasítja el
az orvostudomány?
82. Az első érv arra
az alapkérdésre utal, hogy a halál előidézése vagy a halál iránti
kérelem valaha is megoldást jelent-e az emberi személy bármilyen
problémájára. Az élet mások vagy önmagunk által történő elvétele a
szenvedés, az elkeseredés vagy bármilyen drámai helyzet megoldásának
hamis módja, hiszen csak az alany létét szünteti meg ahhoz hasonlóan,
ahogy a súlyos magzati rendellenességek várandósság alatti
kimutatását „prevenciós” céllal végzik. Itt az igazi
szándék nem a veleszületett betegség, hanem a születés megelőzése.
83. Bizonyos drámai
helyzetekben könnyebbnek tűnik eutanáziához folyamodni, elhárítva a
betegtől az ontológiai értelemben vett szenvedést (amennyiben közeli
halála előre látható), valamint a pszichikai, lelki és fizikai
értelemben vett szenvedést. Így a szükséghelyzetben lévő embernek
nincs része megfelelő elkísérésben, hiszen olyan életszakaszt vonnak
meg tőle, amelyben számos alapkérdésre kereshetne választ. Az
eutanázia szándékában inkább a testi fájdalom megszüntetésére
koncentrál az élet önkényes elpusztításával, de ugyanakkor a túlzott
szenvedésre hivatkozva keresi igazát. A szenvedés, amely a lélek
kínja sokszor nem, vagy nem csak testi okokból származik. Ezért
különös jelentősége van a hospice ellátásnak, a palliatív kezelésnek
és legfőképpen a szeretetteljes jelenlétnek (vö. ECH 117),
amelyek biztosítják a méltóságteljes halált. A terminális állapotban
lévő betegnél úgy határozható meg közelebbről az élethez való jog,
mint a teljes nyugalomban, emberi és keresztény méltósággal megélt
halál joga (vö. ECH 119-121).
84. A valódi probléma
azon okok megszüntetése, amelyek az eutanáziához való odafordulást
segítik elő, azaz el kell kerülni a terápiás túlbuzgóságot és
megfelelő palliatív terápiát kell alkalmazni. Ugyancsak el kell
kerülni a biztosan hatástalan kezeléseket, amelyek csak a beteg
fájdalmát növelik, aránytalanul költségesek és nem hozzák meg a várt
eredményt. Szintén el kell kerülni, hogy a beteg életének utolsó
szakaszát nagy szenvedésekben töltse, amelyek megakadályozzák ennek a
szakasznak, az emberi élet integráns részének méltó leélését. A
fájdalom kezelésének ma már számos hatékony eszköze van, így ez az ok
sem szerepelhet komolyan az eutanázia támogatásánál. Nem pusztán az
eutanázia-szenvedés illetve
eutanázia-terápiás túlbuzgóság
fogalompárok léteznek, hanem a két szélsőséges álláspont között ott
van a beteg igényeire történő autentikus válaszok keresése és
problémáinak fölvállalása. Sokkal könnyebb meggyorsítani a beteg
halálát, azt gondolva, hogy ezzel emberi méltóságát tiszteljük, mint
időt szentelni és felelősséget vállalni a szenvedő emberért. Az
eutanáziát kérő személy valószínűleg azt a világot kívánja otthagyni,
amely pszichológiai és lelki értelemben egyaránt elhagyta őt. Az
eutanázia gyakorlata ugyanis sokkal könnyebb, mint a beteg mellett
helytállni nemcsak a palliatív kezeléshez szükséges korszerű szakmai
ismeretekkel, hanem megfelelő pszichológiai és lelki támogatást
nyújtva elkísérni őt életének utolsó és minden bizonnyal legnehezebb
szakaszában. A redukcionista emberszemlélet27 talaján álló orvostudomány - amely
a technikai eszközök hatékonyságára, valamint a betegséggel és nem a
beteggel történő kommunikációra koncentrál, sokszor nem is egészen
tudatos formában - sokkal
nehezebben viseli el a terminális állapotú beteg halálát, hiszen az
számára egyértelmű kudarcot jelent28.
Az ember fizikai, közösségi és lelki igényeihez méltó halál
biztosítása és az igen sokrétű elkísérés megvalósítása, amely magában
foglalja a hozzátartozókkal történő kapcsolattartást is, nemhogy
kudarcnak nem számít, hanem bármely gyógyító közösség mély
emberségének és fejlett erkölcsi érzékének bizonyítéka. Ha a
szenvedés kihívására mindig a gyenge ember elnyomásával válaszolnánk,
akkor soha nem találnánk egyre tökéletesebb válaszokat az emberi
létnek erre a legnagyobb keresztjére.
85. A második érv a
„halálhoz való jog” filozófiai és jogi értelemben vett
elutasítása. Az alany autonómiájának hangsúlyozása nem juthat el az
autonómia forrásának, azaz önmaga létének megszüntetéséig. A halálhoz
való jogot csak olyan abszolút irracionális rendszerben lehet
igazolni, amelyet etikai szubjektivizmus jellemez. Ez utóbbi szerint
a cselekvő alanynak jogképessége van arra, hogy saját életének véget
vessen, illetve ehhez segítséget kérjen. Jogi értelemben ez a
szemlélet szemben áll az emberi élet azon tulajdonságával, hogy azt
nem lehet áruba bocsátani: ha ez igazságként érvényes egy harmadik
személyre, akkor sokkal inkább áll önmagunkra vonatkozólag.
86. A halál jogához
való ragaszkodás háromféle veszélyt jelent: 1. Ez a jog arra
kötelezhet másokat, hogy megöljenek egy bizonyos személyt, vagy ehhez
tevőlegesen hozzájáruljanak. Hiába utasítjuk el mások megölésének
kötelességét akkor, ha ezt egyszerűen megengednénk azoknak, akik
ezzel egyetértenek és ezt az alapelvet elfogadják, hiszen így
alapjaiban változtatnánk meg a társadalom jogrendjét, amely az
állampolgárok életének megóvására törekszik. 2. Nehéz lenne
ellenőrizni, hogy kik kérik tiszta öntudattal és szándékosan a
halált, és kik nem. A halált kérő emberek nagy része anyagi és emberi
értelemben igen nehéz körülmények között él, kiszolgáltatott, így
esetükben e „jog” gyakorlása nem lenne minden
nyomásgyakorlástól mentes. 3. Az orvosi hivatás legbenső lényege
szerint a beteg ellátása és megsegítése, a halálhoz való jog
gyakorlásával ez a hivatás folyamatosan sérülne, csökkenne az orvosok
iránti bizalom csakúgy, mint a szakmai önkontroll. Ez az az eset,
amikor egy feltételezett jog a közjó egyik alapelemét veszélyezteti.
87. Az élet értéke
nem pusztán személyes, hanem közösségi, társadalmi érték, amely nem
lehet kizárólagosan a beteg és orvos közötti megegyezés tárgya (vö.
Arisztotelész „közösségi” érvét az öngyilkosság ellen)29.
88. Egy további érv
az emberi személy ontológiai megalapozottságában található. Ez a
megalapozottság különösen fontos a súlyos betegek halálba segítésének
elítélésekor, amit beleegyezés nélküli eutanáziának is neveznek,
amely - ahogy az első részben már
említettük - az emberöléssel
azonos. Esetünkben különbséget tesznek „élet”, „emberi
élet” és „emberi személy” között abban az
értelemben, hogy az emberi méltóság akkor már nem létezne, amikor a
külvilággal való kapcsolattartás bizonytalan (mint például a tartósan
vegetatív állapotban lévő betegeknél, PVS = Persistent Vegetative
State). Szándékosan összekeverik az emberi lét kritériumait, a
racionalitást és az öntudatot ezek gyakorlásával, azaz az érvelés és
az öntudat használatának képességével. Ahol nem létezhet vagy nem
létezik többé a racionalitás használata, és nem működik az öntudat,
ott nem létezne emberi individuum sem, akit védeni kellene, és akinek
életét, mint alapvető értéket óvni kötelesség. Az emberi méltóság
alapja ugyanis nem az értelem és szabad akarat gyakorlásának aktuális
képessége, hanem az emberi fajhoz tartozás ténye. Az emberi méltóság
nem ragadható meg a maga teljességében kizárólag a
természettudományos ismeretek segítségével, hanem ezeket a teremtő
Isten és az ember, transzcendentális távlatokkal rendelkező
kapcsolatába kell integrálni, tiszteletben tartva az egyes tudományok
autonómiáját.
89. Az utolsó érv az
orvosi hivatás természetéből fakad, azaz deontológiai jellegű, amit
már a „halálhoz való jog” elutasítása kapcsán is
említettünk. Miért kérik azt, hogy maga az orvos hajtsa végre az
eutanáziát, hiszen halálos gyógyszer beadásához nem kell orvosi
végzettség? A társadalom még az eutanázia esetében is elismeri az
orvos kompetenciáját az emberi szervezetbe történő beavatkozás
kérdéseiben. Az orvosi hivatás lényege azonban a gyógyítás, és nem a
halál osztogatása, így a halál szándékos előidézése nem minősülhet
soha autentikus orvosi tettnek. Az egészségügyben dolgozóknak
hivatásukhoz híven tartózkodniuk kell a terápiás túlbuzgóság minden
formájától, és megfelelő ellátást (táplálás, folyadékellátás, a
felfekvések kezelése, fájdalomcsillapítás) kell biztosítaniuk még a
terminális állapotú betegek számára is, amely nélkül a halál sokkal
több szenvedéssel járna, és emberhez méltatlan körülmények között
következne be.
90. Az egyházi
Tanítóhivatal az eddigiekben említett szempontokon kívül megerősíti
az élet szent voltáról szóló egyházi hagyományt, amennyiben Isten
képére és hasonlatosságára lettünk teremtve, és a megtestesült Ige
váltott meg bennünket.
Az
ember élete Istentől jön, az Ő ajándéka, az Ő képmása és lábnyoma, az
Ő eleven lelkében való részesedés. Ennek az életnek éppen azért Isten
az egyetlen ura: az ember nem rendelkezhet fölötte. Maga Isten
erősítette meg ezt Noénak a vízözön után: „Számon kérem az
ember életét az embertől, a testvérétől” (Ter 9,5b). A
szentírási szöveg hangsúlyozza, hogy az élet szent voltának alapja
Istenben és az Ő teremtő cselekvésében van: „mert Isten saját
képmására teremtette az embert” (Ter 9,6)30.
A tanítóhivatali
megnyilatkozásokban ezen a teológiai megalapozáson túl csak néhány
lelkipásztori alapelvet találunk a súlyos betegek ellátásával
kapcsolatban31.
Az ellenérvek alkalmazásának nehézségei, új szempontok
91. Szent Tamás első
érve az öngyilkossággal szemben a természetes erkölcsi törvényben is
meglévő kötelesség, amely saját életünk megóvására vonatkozik. Az
élet megőrzésére irányuló természetes hajlandóságot (inclinatio
naturalis) az önszeretet is tovább erősíti32.
Az eutanázia drámája azonban olyan körülmények között jelentkezik,
amikor a beteg lelki ereje önmaga fönntartására és szeretetére
igencsak meggyengül, és mások támogatására szorul. A fizikai élet
nemcsak öröm, hanem súlyos kereszt és komoly szenvedések forrása is
lehet.
92. A második tamási
érv, amely az emberi személynek a közösséggel szembeni kötelességeire
utal, Arisztotelész Nikomakhoszi etikájából származik. Az
ókori szerző a városállammal szembeni „techné”
hasznosságot tartotta szem előtt, ami természetesen lelki dimenzióban
továbbfejleszthető. Ez utóbbi szerint a szenvedésnek van értelme,
amennyiben Krisztus szenvedéséhez társulva az illető személy, illetve
mások üdvösségét szolgálja, hiszen a beteg lélekben növekedhet,
megtisztulhat. Közvetve a szenvedőt ápoló, elkísérő személyek is
növekedhetnek emberségükben és a keresztény értékekben az olyan
szolgálat által, amelynek igazi értelme a fogyasztói szemlélet
haszonelvűségének nyers összefüggéseiben nehezen lenne magyarázható.
Ennek a dicséretes lelki fejlődésnek és tisztulásnak is megvannak
azonban a maga korlátai. Nem minden szenvedő ember képes arra, hogy
szenvedését Krisztuséval egyesítse, úgy hogy az valóban lelki
épülésére szolgáljon, illetve aki képes erre, talán az sem mindvégig.
A beteget körülvevő és komoly áldozatot vállaló emberek olykor abba a
kísértésbe eshetnek, sokszor nem teljesen tudatosan, hogy a szenvedőt
saját hivatásuk és megszentelődésük eszközének tekintsék. Az emberi
személy azonban ilyen extrém körülmények között sem redukálható, még
lelki értelemben sem, az eszköz szintjére; erre mindig figyelemmel
kell lennünk.
93. Nemcsak a
középkori kereszténység meggyőződése volt, amit Szent Tamás harmadik,
öngyilkossággal szembeni érve megfogalmaz: Isten az élet legfőbb ura,
mi emberek pedig annak csak gondos sáfárai vagyunk. Ez a szemlélet
képezi a mai keresztények betegekkel szembeni magatartásának végső
alapját is. Ennek a hitigazságnak az elfogadása és egy adott emberi
problémával történő szembenézés, bár nem egymásnak ellentmondó
valóságok, mégis az emberi cselekvés más-más szintjén helyezkednek
el, és így sokszor nem találkoznak egymással. Más szavakkal: az
elméleti hit nem mindig olyan élő, hogy képes lenne erőt és
bátorságot adni egy drámai helyzet kezeléséhez, az abban való
gyakorlati helytálláshoz; függetlenül attól, hogy a szenvedő alany
vagy a támogatásban részt vevő személy oldalán állunk.
94. Szent Tamás a
teremtett ember helyzetéből indult ki, akinek életét az eredeti bűn
valósága árnyékolja be. Ezt az alapot nem feledve a megváltás tényét
is tekintetbe kell vennünk. Így a természetes ész fényénél is
felismerhető erkölcsi törvényt (lex naturalis) és a természet
törvényeit is Krisztusra vonatkoztatva kell vizsgálnunk.
95. Felmerül a
kérdés, hogy milyen kapcsolat lehet a már Szent Ágoston által is
említett béke argumentuma és az öngyilkosság hármas tamási tiltása
között? Az eutanázia egy védelemre szoruló személlyel szemben
végrehajtott erőszakos cselekedet: a beavatkozás vagy mulasztás
megöli a személyt ahelyett, hogy megfelelő módon a segítségére
sietne. Ez a magatartás gyengíti a társadalmon belül létező bizalmi
tőkét, hiszen az egyre inkább kiszolgáltatott állapot felé sodródó
ember érzi-tudja, hogy embertársai részéről nem számíthat őszinte
segítőkészségre, hanem lopakodva jelentkező eliminációs törekvéssel
és látens kihasználással kell szembenéznie. Mindez újabb érv az
eutanázia ellen, amely ennek az elítélendő magatartásnak a távolabbi
társadalmi hatásait jelzi. Ez a gondolatmentet „csúszós lejtő
érv” (slippery slope argument, l’argomento
del pendio sdrucciolevole) elnevezéssel ismert a bioetikai
irodalomban. Ez az érv önmagában nem kielégítő, hiszen ha kizárólag
erre alapoznánk az eutanázia elítélését, akkor a konzekvencialista
érvelésmód33 egyoldalúságába esnénk, azonban jól jelzi az eutanázia gyakorlatának
kevésbé magától értetődő, távolabbi hatásait.
96. A feltámadás
üdvtörténeti tényére épülő béke teológiája a hagyományos válaszoknál
hatékonyabb elveket próbál találni a szenvedő, és a halálhoz közeledő
ember hiteles megsegítéséhez. A húsvéti titokban a szentháromságos
egy Isten nem erőszakos cselekedettel válaszolt az erőszak
kihívására. A megtestesült Ige kiengesztelte önmagával a világot. A
keresztény hagyomány szerint ez minden kiengesztelődés és béke végső
alapja. Erre építve állíthatjuk, hogy a világ végső valósága nem az
erőszak, hanem a harmóniára való törekvés és a béke. Ez a békére
épülő új ontológia a Szentháromság Személyei közötti béke
kisugárzásaként értelmezhető. A feltámadásból - amely az erőszak tagadása - kiindulva érdemes újra megvizsgálnunk a teológiai hagyománynak az
öngyilkossággal szembeni hármas tiltását, amit analógiaként
használunk az eutanázia drámájával kapcsolatos keresztény
magatartásra vonatkozó erkölcsteológiai reflexióban.
97. Az eutanázia a
fizikai rosszat kívánja legyőzni tárgyában, eszközeiben és céljában
erkölcstelen eszközökkel. Ez az önellentmondás meggátolja az ember
legnemesebb törekvéseit, amellyel a rossz problémájára keres
gyakorlati válaszokat, hiszen ördögi körben mozog. Megpróbáljuk
felvázolni a „kitörés” főbb vonalait.
98. Amikor az
önszeretet természetes hajlandóságát a feltámadás fényében
szemléljük, megállapíthatjuk, hogy a teremtés és az eljövendő élet
reménye jelöli ki azt a határt, amelyen belül értelmet nyer a fizikai
élet védelme. A testet nem lehet figyelmen kívül hagyni, hiszen nem
létezik a földön más emberi élet, mint a testben való élet. Az emberi
élet végső célját is csak a test megbecsülése és ápolása által
érhetjük el, amit persze nem szabad abszolutizálni. Dietrich
Bonhoeffer Etika című munkájában34 ugyanúgy óv a túlzott spiritualizmustól, mint a materializmustól. Az
élet megőrzésének parancsa és a komoly szenvedés között nem kevésszer
komoly feszültség áll fenn. A szenvedő élet is emberi élet, de
vigyáznunk kell, nehogy idealizáljuk a szenvedést, vagy annak
megtisztító--nevelő erejét, hiszen
a fájdalom olykor a legnemesebb emberi képességeket is megbénítja. Az
emberi szenvedést mindig Krisztus szenvedésének és az ember
szolidáris, szenvedést csökkentő igyekezetének összefüggésében, és a
szeretettől nem elszakítva kell tekintetbe vennünk. Ha a szenvedő
ember életétől elvitatunk minden méltóságot, akkor az életet csak
fizikai funkcionalitásnak tekintjük. A fizikai élet azonban
szimbolikus értékkel is rendelkezik, azaz önértéket tulajdonítunk
neki. Védelmében fejeződik ki és ölt testet emberségünk etikai
szempontból is legértékesebb, tanúságtevő erejű valósága. A
szolidáris magatartás így nem az élet funkcionális szemléletén, hanem
fizikai valóságánál többre mutató, szimbolikus értékén
nyugszik, ami Jézus megtestesülésében és színeváltozásában különleges
értelmet nyer. Ez utóbbi események nemcsak a földi test törékenységét
és korlátait mutatják, hanem a test jövőjét is, amennyiben az az új
teremtés részévé válik.
99. A modern ipari
társadalmak gyakorlata tagadni próbálja a testi lét határait, és a
halált megpróbálja eltávolítani az emberek hétköznapjaiból. Ez a
magatartás táplálja a terápiás túlbuzgóság gyakorlatát, amely a
határait elfogadni nem tudó orvostudomány egyik jellemző
megnyilvánulása.
100. Krisztus
megtestesülésének és feltámadásának fényében újra kell értékelnünk a
testi létet és annak védelmét. Ezzel két hibás magatartást
kerülhetünk el: egyrészről saját felelősségünket nem szabad Isten
akaratával helyettesítenünk addig, ameddig tart a fizikai értelemben
vett élet, másrészről pedig életünkkel és halálunkkal kapcsolatban
nem érezhetjük függetlennek magunkat minden abszolút értékkel
rendelkező erkölcsi követelménytől, természetfeletti vonatkozástól. A
testi lét végső értelmét nem foghatjuk fel a teremtés egésze
jövőjének teológiai ismerete nélkül (vö. Róm 8,18-22),
hiszen az új teremtés Krisztusban már elkezdődött.
101. Szent Tamás
második érve az embernek a közösséggel szembeni kötelességeiről szól.
A közösségi meghatározottsággal kapcsolatban az eutanázia támogatói a
személyi autonómia értékére szoktak hivatkozni, az indifferens
azonban nem keverhető össze a saját érdekeibe bezárkózó
magatartással. Az eutanázia mellett fölhozott autonómia-érv nem a
másik tiszteletén alapszik, hanem távolságtartáson és a kívülálló
magatartáson, ahol a személy mindaddig szabad, amíg magatartása nem
korlátozza mások szabadságát. A védelemre szoruló szubjektumokkal
szembeni szolidáris magatartás Krisztust követi, aki magára vette
bűneinket, és így nemcsak az emberi közösségek békés egymás mellett
élését alapozza meg, hanem olyan biztonságot ad, amely lényegi és
kölcsönös bizalmon és az élet nehézségeinek valódi megosztásán
alapszik. A tisztelet és a szolidaritás úgy próbálja hordozni a másik
ember terhét, hogy tudatában van a két személy közötti áthághatatlan
korlát létezésének. A túlhangsúlyozott autonómiaigény mögött
tulajdonképpen a másik személyének tagadása áll, mely csak akkor
jelentkezik, amikor az konfliktusba kerül saját szabadságommal. Ennek
a fajta érdektelen, indifferens magatartásnak semmi köze sincs a
toleranciához, ugyanarról a tőről fakad, mint a háborús konfliktusok,
állapítja meg Cataldo Zuccaro35.
Ez a gyökerében egoista magatartás abban is kifejeződik, hogy meg
akarja szabadítani a társadalmat a már fizikai értelemben nem hasznos
anyagi, de főleg pszichikai terhet jelentő súlyos betegektől és
haldoklóktól. Mindez támadást jelent a társadalommal szemben, hiszen
az eutanáziát támogató magatartás valójában a nagyobb közösség
aggasztó gyengeségét mutatja olyan határhelyzetekben, ahol a korábbi
értékrend és helytállás olyan viszonyítási pontokat jelentett
mindenki számára, amely megalapozta és biztosította az élet egészének
értelmét. Ez a filozófiai és vallásos értelemben bekövetkezett
értelemvesztés és értékvesztés olyan törekvéseket indított el,
amelyek minden problémát racionális eszközökkel próbálnak megoldani.
102. A keresztre
feszített és feltámadt Jézus legyőzte ezeket az erőket, és
Szentlelkének segítségével képessé teszi az embert arra, hogy
autentikus közösségeket hozzon létre, amelyeknek alapja a szolidáris
együttélés. Ezekben a közösségekben a keresztények arra vannak
hivatva, hogy megtérjenek, és a lélek törekvéseit birtokolják,
amelyek az életre és a békességre vezetnek (vö. Róm 8,6).
103. Az Istennel
szembeni kötelességek említésekor - ami Szent Tamás harmadik és legsúlyosabb érve az öngyilkossággal
szemben - helyesen kell
értelmeznünk a transzcendentalitást. Néhány zsinati szövegből
megfigyelhető a panteizmussal szembeni állásfoglalás, ahol Isten és
az ember, valamint az ember és a teremtett világ többi része közötti
alapvető különbség fogalmazódik meg (vö. GS 14). A deizmussal36 szemben, amely a teremtést csak egy kezdeti isteni aktusra szűkíti
le, az isteni gondviselésről szóló tanítást mélyítették el. Ugyancsak
el kell vetnünk az okkazionalizmust, amely úgy értelmezi a
teremtés kontingenciáját, hogy minden földi történéshez közvetlen és
a másodlagos okokkal megegyező jellegű isteni beavatkozást rendel37.
Isten, mint első ok részéről történik „beavatkozás”
minden teremtményi történéshez: concursus divinus, mégpedig simultaneus és praevius. Ez utóbbi ismertebb nevén praemotio vagy predeterminatio physica, aminek
hogyanjáról hosszan folyt a tomista-molinista
vita, de létét senki sem vitatta38.
104. Isten
transzcendentalitásának helyes értelmezése nemcsak azt a nézetet
kerüli el, amely Isten teremtő tevékenységét pusztán egy kezdeti
aktussá redukálja, hanem azt is, amely Istent a másodlagos okok
sorába állítja, állapítja meg Weissmahr Béla39.
105. Isten az embert
saját képmására teremtette, ami azt is jelenti, hogy az ember felelős
saját életéért annak minden szakaszában, beleértve a betegséget és a
halált is. Isten másodlagos okokon keresztül cselekszik a világban.
Ezek működésének sorából nem zárhatjuk ki a betegek ápolását sem. Az
embernek Istennel való teremtményi kapcsolatában az ember felelőssége
azonban megmarad akkor is, ha az ember továbbra is Istentől függ, és
Isten sokszor az embereken, mint másodlagos okokon keresztül
cselekszik. Az ember annál jobban birtokolja önmagát, minél inkább
függ Istentől, és annál inkább képes önmaga megvalósítására, minél
inkább közelebb kerül Istenhez.
106. A megváltás
misztériumában Isten újra ’kimondja’ az embert, és
valamilyen módon újrateremti. (…) Az ember, ha szíve mélyéig
érteni akarja önmagát - és nemcsak
futólagos pillantást vet önmagára, amellyel tökéletlenül, gyakran
csak felszínesen, külsőleg megmutatkozó magyarázatokat és szabályokat
lát az életben -, Krisztushoz kell
mérnie önmagát félelmeivel és kétségeivel, életével és halálával. Az
embernek mindenestül, amije van, Krisztusba kell öltöznie, föl kell
vennie, és magáévá kell tennie a Megtestesülés és a Megváltás teljes
igazságát, hogy újra megtalálhassa önmagát (RH 10).
107. Az ember
teremtményi mivoltában arra hivatott, hogy beavatkozzon a saját és a
világ életébe, és azt a Teremtőtől elhatározott cél felé vezesse. Ha
az ember elhanyagolná azt az igyekezetet, hogy értelmet adjon saját
életének túl a megtörtént események passzív elfogadásán, akkor éppen
felelős teremtményi mivoltát tagadná meg. A megváltott ember már
birtokolja, még ha nem is a maga teljességében, az egoizmustól és az
önmagába zárkózástól mentes szabadságot, amellyel helyesen tud
beavatkozni a világ dolgaiba (vö. GS 93). A szenvedés
kihívására adott emberi válaszok mindig személyek közötti
kapcsolatokban valósulnak meg, ahol az ember megpróbál Isten akarata
szerint cselekedni. Az ember Istennel való kapcsolata sohasem
szakadhat el annak közösségi vonatkozásaitól (vö. 1Jn 4,20). Ebben az
értelemben Szent Tamásnak az öngyilkossággal szembeni második és
harmadik érve, azaz a közösséggel és Istennel szembeni kötelesség
összetalálkozik.
108. Az eutanázia,
amennyiben az egy igen nehéz élethelyzet elutasítása, eleve elveti
Istennek az emberhez szóló felhívását, amelyben az ő megváltó és
szabadító művéhez csatlakozva kellene választ keresnie a szenvedés,
mint fizikai rossz kihívására. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy nem
a szenvedés önmagában jelenti az utat Istenhez, hiszen a szenvedés és
a rossz ellen mindig fel kell venni a harcot. Szent Ágoston szerint
nem az emberi szerencsétlenség minősít erkölcsileg valamely
helyzetet, hanem a szenvedő és az őt megsegítő ember viselkedése40.
109. Krisztus úgy
halt meg, hogy minden hatalmat nélkülözött, teljesen átadta magát
Atyjának. A védelemre szoruló szubjektum részéről a halál elfogadása
az utolsó bizalmi aktus, amellyel a keresztény ember a feltámadás
erejébe kapaszkodhat, ami azonban egyelőre elfedett (velata)
valóság Isten felfoghatatlansága és a világ bűntől sebzett volta
miatt. A beteg környezetében jó lelkiismerettel és alapos tudással
szolgáló személyeknek meg kell nyílniuk a Feltámadott felé, hogy
megérezhessék az eljövendő világ erőit (vö. Zsid 6,5). Ez az emberi
magatartás a fájdalom szakszerű csillapításán túl szimbolikus
értékkel is rendelkezik, hiszen itt belső békét teremtő küzdelemről
van szó, amely Krisztusnak a rossz ellen vívott kozmikus küzdelméhez
kapcsolódik. Krisztus feltámadásával győzött a gonoszság erőin. Ezzel
a győzelemmel a feltámadt Jézus alapjaiban alakította át az emberi
lét feltételeit, azaz a feltámadással új korszak kezdődött (vö. Zsid
9,11-12).
110. Ha Szent Tamás
három öngyilkosság elleni érvét újraértelmezzük a feltámadás
fényében, akkor észrevesszük, hogy azok egymást kölcsönösen áthatják,
azaz nem elszigetelt tiltásokként jelennek meg. Az embernek önmagával
szembeni kötelességeit nem szabad abszolutizálni, hiszen a fizikai
élet nem szállítható le a puszta funkcionalitás szintjére, hanem
önmagán túlmutató szimbolikus értékkel rendelkezik, ami az élettel
szembeni kötelességek lelki és közösségi vonatkozásaira utal.
111. A második érv
egyrészt a betegség elfogadásával, másrészt az orvosi és lelki
szempontokat is figyelembe vevő segítségnyújtással valósul meg. Ez
utóbbi közösségi tett erkölcsi minősége alapvetően a kihívásban
érintett személyek istenkapcsolatától függ. A feltámadt Krisztussal
való kapcsolatunk feltétel nélküli, hiszen ő mindig hűséges
ígéretéhez. Ebben az összefüggésben a mi személyek közötti
kapcsolataink relatívak, így nem feltételezik a tökéletességet.
Mindezek tudatában könnyebben el tudjuk fogadni saját magunk és mások
korlátit.
112. A Feltámadottal
való szövetségünk teszi lehetővé, hogy gyógyító és békét hozó
szövetséget hozzunk létre másokkal. Ezeknek az emberi kapcsolatoknak
a végső alapja többé már nem a közvetlen hasznosság, hanem az
Istennel való feltétlen szövetségből való táplálkozás ténye. Így az
emberi kapcsolatok mélyebbek és hitelesebbek lesznek, elősegítve
mindazokat a lelki és szakmai erőket, amelyekkel megfelelő válasz
adható a szenvedés komplex problémájára.
113. Isten a
feltámadásban Fia által kiengesztelte önmagával a világot (vö. Kol
1,19-20), ahogy ez a bűnbánat
szentségének kiszolgáltatása során a feloldozási imában is elhangzik.
Jézusnak a gonosz felett aratott győzelme a kereszt elfogadásával,
vagyis egy nem erőszakos cselekmény által történt. Teológiai nyelven
fogalmazva: a feltámadás értünk megvalósult esemény, amely az emberi
kapcsolatok új rendjét alapozza meg, amennyiben az Istennel való
kiengesztelődés képessé teszi az embert arra, hogy embertársa
szenvedésére a lehető legmegfelelőbb választ adja.
114. Fölmerül a
kérdés: mi változik meg a keresztény emberben a feltámadásban való
hit által? Jézus életében valósult meg először, hogy a halál értéke
megváltozott, és a halál a teljes élet megvalósításának aktusa lett.
Jézus szeretetből halt meg értünk, megtörte a halál fullánkját,
mintegy „elnyelte” a halált (vö. Iz 25,8; 1Kor 15,54; Jel
1,18). Ezen új ontológia szerint az erőszak nem szükségszerű,
konstitutív alkotóeleme a világnak. Ez az új ontológia felelőssé tesz
bennünket a szeretetre és az élet szolgálatára pszichikai, lelki és
fizikai értelemben egyaránt. Az élet sérthetetlenségének alapelvétől
így az új ontológia a felelősségre és - a rossz problémájára adott isteni választ követve - a béke szolgálatára vezet el bennünket, hiszen az erőszak hatástalan,
igazságtalan és a feltámadás logikájának ellentmondó válasz a
szenvedés drámájára. Isten a feltámadásban kiengesztelte önmagával a
világot, és így megalapozta az erőszakmentes választ, és arra kötelez
bennünket, hogy mind az erkölcsi, mind pedig a legnagyobb kihívásokat
jelentő fizikai rosszra a feltámadás logikája szerint válaszoljunk.
Ez a cselekvés nem pusztán Istennek való engedelmesség, hanem egyben
a legmegfelelőbb válasz az élet legnehezebb kihívására.
115. Az erkölcsi
rossz, így az eutanázia is, fertőzésként, ördögi körként terjed egyre
tovább. Ezt csak az Istennel és az emberekkel helyreállított
autentikus kapcsolattal lehet megtörni, amely az emberek közötti béke
legvégső alapja. Jézus feltámadásával, mint „előfutár”,
lehetővé tette számunkra, hogy a rosszon aratott győzelemben mi is
részt vegyünk, eredményeit tudatosan és szabadon a magunkévá tegyük.
116. Mindenekelőtt el
kell ismernünk az eutanázia erkölcsi rosszaságát, amennyiben az nem
ad adekvát választ a szenvedés problémájára, látens módon rombolja az
emberek közötti bizalmi kapcsolatokat, és így nemcsak a békés egymás
mellett élést támadja, hanem rombolja az Isten és ember között
fönnálló szövetséget is. Ezután minden lehetséges eszközzel a
szenvedők segítségére kell sietnünk, és a lelki vonatkozások között
kiemelkedő helyet kell elfoglalnia az Istennel kötött szövetségnek,
amelynek lehetősége a bűnök kiengesztelésével adatott meg számunkra.
Ennek a személyes szövetségnek a talaján folyamatosan építenünk kell
a gyenge szubjektum, szenvedő társunk személyiségét, akit a fájdalom,
az elszigetelődés és az értelmetlenség tesz próbára.
117. A feltámadt
Krisztus szoros egységbe von bennünket önmagával, amely nem
egyszerűen erkölcsi, hanem ontológiai egység. A feltámadás így
számunkra ontológiai átmenetet jelent az új életre, amennyiben
egyesülünk Krisztussal (vö. Ef 4,13). Ontológiai értelemben ebben az
új, a Feltámadotthoz tartozó valóságban történő életben és a béke
argumentumának igenlésében a keresztények bizonyos módon már most (in
fieri) részesülnek a feltámadásban. Ez tulajdonképpen Krisztus
feltámadásának kiterjedése, egy dinamikus folyamat, amely a
keresztény élet újszerűségének egyszerre oka és példája. Az erkölcsi
élet így nem más, mint a lélek folyamatos feltámadása az új életre. A
keresztényeknek ezért nemcsak a föltámadásról való tanúságtétel a
hivatásuk, hanem a húsvéti misztériumban ontológiai síkon megvalósult
béke közvetítése, mediációja [integrációja?] a mindennapok
valóságába, ahol az emberi élet határhelyzetei által jelentett
kihívásokra egyesek sokszor erőszakos eszközökkel igyekeznek választ
adni. Az eutanázia is ilyen erőszakos válasz, mert megakadályozza a
feltámadás hitének érvényre jutását, az emberek közötti béke
megvalósulását.
118. Az emberi
szenvedéssel szemben a szeretet erényének gyakorlása megteremti a
békét, amely Krisztus feltámadásának az emberi történelemben való
kiterjesztése és a Feltámadott erejének valósággá tétele a gyenge és
sérülékeny ember számára41.
Következtetések
119.
Az élet két határpontján lévő ember fizikai és lelki értelemben
fokozottan sebezhető és kihasználható. Ezeket a rendkívül érzékeny
életszakaszokat mindenkinek valamilyen módon át kell élnie. Az ilyen
értelemben vett védelemre szoruló emberrel szembeni magatartás egy
társadalom etikai fejlettségének, erkölcsi érzékének és érettségének
valódi próbaköve. A sérülékeny ember védelme távolabbi pozitív
társadalmi hatásokkal is jár, szimbolikus értékű, a békés és
szolidáris egymás mellett élést szolgálja. Az emberi élet fizikai
értelemben vett minőségének javítása állandó törekvés kell, hogy
legyen, ami azonban nem az életvédelem végső alapja. A gyenge ember
védelmének, támogatásának igazi forrása emberi mivolta, filozófiai
kifejezéssel élve ontológiai (lételméleti) meghatározottsága, illetve
istenképisége és megváltott volta.
120.
A születő és az életből távozó ember kihívást jelent a társadalom
számára, amelyre teljes, adekvát választ kell adnia. Ez a válaszadás
számol az Istennel és az emberekkel való kapcsolataiban meghatározott
ember lelki igényeivel is. Ennek a nem redukcionista
emberszemléletnek a jogalkotásban is tükröződnie kell. A nevelés és
szemléletformálás kiemelkedő feladat, hogy ne csak pillanatnyi,
közgazdaságilag is kifejezhető értékek kerüljenek az emberi élet
védelmével kapcsolatos megfontolások középpontjába.
2. A genetikai ismeretek
felhasználása, az egészség megőrzése és az erőforrások igazságos
elosztása az egészségügyben
121.
Alapelv: nem minden beavatkozás válik javára az embernek, így nem
minden etikus, ami technikailag lehetséges.
2.1 Az újabb
genetikai ismeretek fontosabb alkalmazási területei és ezek etikai
vonatkozásai42
A. A géntechnika általános áttekintése
122.
A XX. század második fele a biológia forradalmát hozta, ez a folyamat
az elmúlt évtizedekben nem tört meg, sőt tovább gyorsult. Watson és
Crick fél évszázada közzétett alapismeretétől (az örökölhető
információ a kettős spirál szerkezetű dezoxiribonukleinsav négy
nukleotidjának, „négy betűjének” lineáris sorrendjében
rejlik) egészen az ezredforduló szenzációjáig, az egész emberi genom
(genom = gének összessége) sorrendjének meghatározásáig szinte
egyenes ívű a fejlődés. Kialakult a rekombináns technológia, amely
azt jelenti, hogy a DNS univerzális szerkezeti elvei miatt az összes
élőlény (akár a vírusok, baktériumok) genetikai információt hordozó
DNS-molekulái és pl. az emberi DNS is gyakorlatilag szabadon
kapcsolható (rekombinálható). Ez a molekuláris „szabás-varrás”,
a „génmérnökség vagy genetikai mérnökség” korszakát hozta
el. A legújabb, genomiális eredmények, kapcsolódva az informatika
robbanásával, pedig új dimenziókba repítik a biológia tudományát. Az
új tudományos eredmények és azok szinte azonnali gyakorlati
alkalmazhatósága, természetszerűen az üzleti motivációk sűrűjével
kapcsolódva, jogi, etikai és világnézeti vonatkozásban is alapvetően
új helyzetet teremt. Nem túlzás, ha ma már azt mondjuk, hogy
megkezdődött a biológia írásbeliségének korszaka, annak temérdek
fény- és árnyoldalával egyetemben. Nem meglepő, hogy a 2003-ban
induló FP6-os számú európai keretprogram a genomikai kutatást, annak
az emberi életminőséggel kapcsolatos részét első számú prioritásként
kezeli.
123.
A korszerű molekuláris biológia, genetikai, illetve mindinkább
genomikai (az egész genomra, genetikai állományra kiterjedő) tudomány
három alapvetően kapcsolt, de megkülönböztetendő területen jelentett
áttörést a biológiában (így az orvosi biológiában is), ezek a
biotechnológia, a géndiagnosztika, illetve a génterápia.
124.
A biotechnológia új vegyületek, hatóanyagok, gyógyszerek
létrehozását jelenti. Ezzel egyrészt eddig igen drága, illetve nem
elégséges hatású gyógyszerek válnak olcsóbbá és hatékonyabbá.
Ugyanakkor tudnunk kell, hogy ezzel egyidejűleg - hiszen nagyon hasonló a technológia - a kábítószerek előállítása is könnyebbé és – sajnos –
elérhetőbbé válik. A növényi és állati biotechnológia alkalmas
genetikailag módosított szervezetek (GMO = Genetically Modified
Objects) létrehozására, amely egyrészt segíthet az élelmiszertermelés
mennyiségi és minőségi javításában, másrészt viszont azt
felelőtlenül, kontrollálatlanul használva, és elmulasztva a
konszenzuson alapuló nemzetközi ellenőrzést, egészségügyi és
ökológiai (akár a bioszférát is károsan befolyásoló) károkat is
okozhat. Szomorú, hogy az elüzletiesedett világ megtalálja mindkét
oldalon a maga hasznát. Egyértelmű, hogy a biotechnológia sem
vonhatja ki magát a közgazdasági törvényszerűségek alól, tehát a
kérdés megközelítése komplex áttekintést igényel.
125.
A géndiagnosztika fejlődése is lenyűgöző. Napjaink
génamplifikációs (génsokszorozó) technikái, akár egyetlen hajszálból
(amelynek végén néhány száz sejtből álló hajhagyma van) teljes
genetikai identifikációt, azonosítást képesek elvégezni. Az egyre
kifinomultabb technikák (gén-chipek, mikrogyöngyök, automata DNS
„betű-olvasók”) gyorsan és nagy pontossággal képesek
genetikai kérdésekre válaszolni. Ezzel genetikai eredetű betegségek,
fertőzések (ez utóbbi pl. a vérátömlesztésnél döntő jelentőségű)
azonosítása és ellenőrzése lehetséges. A kriminalisztika és az
igazságügy egyéb ágazatai (pl. apasági ügyek) is hasznot húznak
ezekből a tudományos eljárásokból. Ma már, a genomika korszakában,
egyre több génváltozat illetve génkifejeződési mintázat egyidejű
birtokában a géndiagnosztika még pontosabb és árnyaltabb lehet. Sokat
jelent egy új tudomány, a bioinformatika is. A számítógépek hálózata
„in silicio” munkát tesz lehetővé: a biológus,
mint egy levéltárban, a DNS-adatbankokban kutatva, a számítógép
képernyőjén is végezhet korszerű, hasznos kutatást. Azt mondhatjuk,
hogy az „egyes hangszerek szólamai” (azaz az egyes gének)
mellett már „nagyzenekarok összhangzata” (= akár több
ezer gén mintázatának információtartalma) is értékelhető lesz. Egyre
több a valós lehetőség prediktív, előremutató genetikai „jóslatokra”,
egyes betegségek kimenetelére (pl. a daganat áttételének lehetőségét
illetően), gyógyszerek mellékhatásának előre történő felmérésében. Ez
utóbbi lehetőség hatalmas haszonnal (nem, vagy nemcsak anyagi, hanem
a kezelési „vargabetűket” kikerülő egészségügyi
haszonnal) jár. Új, személyre szabott védőoltások kifejlesztése
indult el az immungenomika területén. Nyilvánvaló azonban, hogy az
egyre gyorsabb, teljesebb genetikai diagnosztika, sosem látott új
jogi (munkajog, biztosítás), etikai („tulajdonságok”, a
szó soros értelmében vett) „előítéletek” sokaságával
szembesíti a szakembert és a géndiagnosztika alanyát.
126.
Különösen nehézzé vált az orvos helyzete abban, hogy mikor és mit
mondjon el betegének. Hiába hangsúlyozza az orvos, és kell is
hangsúlyoznia tudásunk esetlegességét, ha a beteg ember vagy annak
hozzátartozója követeli, hogy a tudomány aznapi állása szerint tudjon
a veszélyekről és az esélyekről. Nő a rendelkezésre álló adattömeg, a
nemzetközi adatbankok hozzáférhetősége exponenciálisan javul. Ennek
jó oldalai mellett látni kell a nem megfelelően értelmezett
„génhírek” hordalékának veszélyét. A legfontosabb a
biológiai tudományokra való nevelés, tanítás korszerűsítése lenne,
illetve a józan, becsületes, őszinte ismeretterjesztés, ám erre az
egyre piacközpontúbb tájékoztatóipar egyre inkább szűkülő teret
enged, bár nagyon biztató tendenciák is érzékelhetőek (pl.
„Mindentudás Egyeteme”). A genetikus szemlétének egyik
legalapvetőbb tulajdonsága az, hogy a genetika mindig valószínűséget
jelent, erre utal. Mégis, ezt tudva és hangsúlyozva is, napról napra
új, és etikailag néha nagyon nehéz helyzetek állnak elő.
127.
Talán még több gondot vet fel a génterápia, a gének
manipulációjának kérdése. Génterápián különböző szervezetekben vagy
emberi sejtekben történő génátvitelt (DNS-szakasz) értünk, amelynek
hatására valamely betegség megelőzhető vagy gyógyítható. Bár még több
kudarc van ezen a téren, mint jól igazolható siker, mégis a gyógyítás
csábító ígérete újra és újra háttérbe szorítja a jogos, óvatosságra
és józan mértéktartásra intő tudományos szkepticizmust. Bár az is
igaz, hogy egyre több sikeres génjavító technika létezik (ebben a
genomika, az emberi géntérkép egyre pontosabb ismerete is nagy
segítséget nyújt), mégis még mindig távol vagyunk a géngyógyítás
igazi sikereitől. Elég sokat ront a reális kép megrajzolásán a
tömegmédia kommersz szenzációkeresése, az írott és elektronikus
„bulvárscience”, a „szappantudományosság”.
Remélhetően a vonzó, tartalmas ismeretterjesztés új teret nyer ezen a
területen is.
128.
Reálisan tekintve ma szinte teljes az egyetértés abban, hogy
amennyiben technikai akadály nincs, gyógyítani lehet és szabad (talán
ide tartozik a betegségmegelőzés is) a genetika eszközeivel, de
képességeket javítani nem. Meg kell azonban jegyezni, hogy a két
fogalom közötti határok világos elválasztása (és elválaszthatósága)
számos problémát vet fel. Mindenesetre, talán szerencsére, a
tudományos redukcionizmus túlzásai ellenére ma már elég világosan
látszik, hogy genetikai módszerekkel az agyi-pszichikus-érzelmi
intelligencia folyamatait nem lehet magyarázni, és nem lehet
beleszólni (illetve nem jobban, mint egy-egy kémiai-farmakológiai
hatással).
129.
Összefoglalva: a genetika, a genomika korszakában tudnunk kell, hogy
az emberi tudás sohasem választható el a társadalom egészének
szellemi és fizikai történéseitől. Megújulásra és megerősödésre
törekvő nemzetünk számos szférájában (gazdaság, jog, etika, hitélet)
kell alkalmazkodni tudásunk fejlődésének következményeihez. A
világosság felé kell haladnunk a tudománytalan sötétséggel szemben. A
hívő ember egyértelmű prioritásai, értékrendje és elkötelezettsége
személyes felelősségének pontos kijelölését is szolgálja.
Etikai szempontok
130.
Akár az emberek, akár más élőlények genetikai állományába történő
beavatkozás számos ígéretes eredményt, de ugyanakkor nem kevés etikai
problémát is felvet43.
Az egyes problémákat a genetikai beavatkozás célja szerint elemezzük.
131.
A genetikai mérnökség (genetic engineering) legfontosabb célja
az ismeretek bővítése az embriológia, az élettan, a patológia
területén és más tudományágakban. Az egyik legfontosabb tudományos
program az emberi génállomány térképezése, az egyes gének helyének és
bázissorrendjének meghatározása. A legfontosabbak az egyes betegségek
kifejlődéséért felelős, vagy ezekre hajlamosító gének helyének és
működésének megismerése. Nem szabad azonban elfeledkezni azokról a
gazdasági és politikai érdekekről, amelyek ezeket a kutatásokat
körülveszik, hiszen a megszerzett tudás előbb vagy utóbb gazdaságilag
kihasználható gyakorlati alkalmazásokban ölt testet. Felvetődött az
egyes emberi gének, genetikai információk szabadalmaztatásának
kérdése, ami az egyes felfedezésekhez kötött kizárólagos haszonnal
jár együtt.
132.
Egy genetikai rendellenesség embrióban történő kimutatásának csak
akkor van értelme, ha a betegség kezelhető, különösen akkor, ha a
kezelés már a születés előtti (prenatális) időszakban megkezdhető
(pl. kortizol adása a 21-hidroxiláz enzim hiánya esetén). A
várandósság alatti genetikai vizsgálat sohasem igazolhat eugenikus
(„fajnemesítő”) célú abortuszt. A felnőttek genetikai
vizsgálata sem indokolt olyan esetekben, amikor a kimutatandó
betegség nem gyógyítható és/vagy megfelelő életmóddal kialakulásának
esélye nem csökkenthető. Az embernek joga van a vizsgálat és a
tájékoztatás elhagyására44.
A genetikai előrejelző vizsgálatoknál is elvárható a
„tanácsadás-vizsgálat-tanácsadás”
hármas megtartása45.
133.
Nemcsak a genetikai vizsgálatokat fontos tanácsadással segíteni,
hanem bizonyos esetekben a házasság előtti tanácsadás is hasznos
lehet. A genetikai szűrés hatalmas segítséget jelenthet bizonyos
betegségek átörökítésének elkerülésében, és bizonyos betegségre való
hajlammal élő emberek rendszeres ellenőrzésében, de ugyanakkor az
egyes személyekről így keletkezett információk sérthetik az illetők
személyiségi jogait, méltóságát és érdekeit46 (munkaadók, biztosítótársaságok).
134.
A génterápia önmagában etikailag megengedhető mint szükséges
mesterséges beavatkozás, amely valamely genetikai rendellenességgel
járó állapotot kíván gyógyítani, például a várandósság ideje alatt
vagy közvetlenül a születés után47.
Különbséget kell azonban tenni a csírasejtvonalba történő beavatkozás
(germ line therapy) és a szomatikus génterápia (somatic
cell gene therapy) között. A csírasejtvonalat érintő génterápia
az ivarsejteket (gamétákat) vagy a korai fejlődési állapotú embriót
(zigótát, vagy a még totipotens sejtekből álló szedercsírát)
módosítja. A szomatikus génterápia egy már kifejlődött,
differenciálódott szervezet sejtjeit érinti (pl. nyiroksejtek,
csontvelő sejtjei) azzal a céllal, hogy helyreállítsa a beteg sejtek
működését.
135.
A csírasejtvonalat érintő génterápia etikai szempontból jelenleg nem
javasolt, mert a rendelkezésünkre álló módszerek még nem
ellenőrizhetők megfelelő módon, és a fejlődő embrióra nézve
aránytalanul nagy kockázattal járnak (nem beszélve arról, hogy a
korai embrió génterápiája az in vitro megtermékenyítés
technikájával jár együtt). A jövőben a tényleges terápiás céllal
végrehajtott, csírasejtvonalba történő beavatkozás megengedhető
akkor, ha az nem jelent aránytalan veszélyt az embrióra nézve, és nem
avatkozik bele a fejlődő embrió genetikai állományába oly módon, hogy
az megváltoztatná egyediségét és sértené méltóságát (ECH 12-13)48.
A zigóta vagy a korai embrió genetikai állományába történő
beavatkozás hatása megjelenik a későbbi szervezet minden sejtjében és
az utódokban is. A szomatikus génterápia alapvetően elfogadott, ha
tiszteletben tartják a terápiás eljárásokra vonatkozó általános
szabályokat (ECH 14).
136.
A szomatikus génterápiában veszélyként jelentkeznek a szándékosan
előidézett mutációk, a proliferatív jellegű (gyors sejtszaporodással
járó) sejtműködésben jelentkező zavarok, a kilökődés és az
alkalmazott vírusvektorok által okozott fertőzés lehetősége. Ezért
ajánlott, hogy egyetlen struktúrgénnel kódolt és recesszíven öröklött
súlyos betegséget gyógyítsanak ilyen módszerrel, amelynek jelenleg
nincs más hatékony terápiája (pl. adenozindeamináz [ADA]-hiány,
Lesch-Nyhan szindróma, cisztikus fibrózis stb.). Az alkalmazott
terápiás eljárásnak (protokollnak) megfelelő dokumentációval,
ellenőrzéssel és várható pozitív eredménnyel kell rendelkeznie49.
137.
A felnőtt ember genetikai állományába történő beavatkozások
elméletileg nemcsak a betegségek elhárítását célozhatják, hanem az
ember biológiai, élettani minőségének javítását (bizonyos
betegségekkel szembeni ellenállóképesség növelése) is. Ezek a
beavatkozások egyrészről a megelőző orvoslás körébe sorolhatók,
másrészről viszont lehetőséget teremtenek a megismételhetetlen
személyi méltóságnak valamiféle tökéletesebb életminőséghez való
közelítésére. Az élettani szempontból javító szándékú
beavatkozásokban nehéz éles határvonalat húzni a nem megengedhető
módosító beavatkozás és a köteles gyógyítás között. A hosszú távú
hatásokat is figyelembe vevő óvatosság alapján megállapítható, hogy
megengedhetők az olyan beavatkozások, amelyek nem sértik a személy
biológiai természetét, hanem a személy pszichofizikai jóllétét
fejlesztik, és tágabb értelemben gyógyító beavatkozásként
értékelhetők. Alapvető szemléleti különbség van a „jobb ember”
létrehozása és a személy kibontakozását segítő kedvezőbb biológiai
feltételek megteremtése között. Genetikai alkata miatt soha senki nem
szenvedhet hátrányt, hiszen ez az emberek igazságtalan
megkülönböztetése lenne, amivel súlyosan sérül az emberi méltóság.
B. A génmanipulációs és biotechnológiai kutatások néhány etikai és
ökológiai vonatkozása
138.
A kutatást, fejlesztést jelentős részben közpénzekből támogatják,
ezért a tudománynak nemcsak a tudományos eredményekkel kell
elszámolniuk az adófizetők felé, hanem ezek gazdasági és
társadalmi hatásait is mérlegelni kell. Szem előtt kell tartani, hogy
– a kézzel fogható gyakorlati vonatkozásokon túlmenően –
vallási, világnézeti és népesedéspolitikai szempontok is
befolyásolják a bioetikai kérdések közvélemény általi megítélését.
139.
A biotechnológia ellenállóbb, „génmanipulált”
(transzgénikus) növényeknek és állatoknak a mezőgazdaság szolgálatába
állítása fontos eszköz lehet az élelmiszerhiány világproblémájának
kezeléséhez, és a hazai mezőgazdaság hatékonyságának növeléséhez;
ennek megfelelően ez gazdasági kérdés is. Ha a szűkebben értelmezett,
rövid távú üzleti szempontok miatt az egészségügyi, ökológiai és
etikai szempontok háttérbe szorulnak, akkor a nem megfelelő
alkalmazás veszélyt jelenthet egészségünkre és környezetünkre.
Mindebből az következik, hogy a „génmanipuláltnak”
minősített növények és állatok, valamint előállításuk módszereinek
démonizálása éppolyan hiba, mint megfelelő ellenőrzés nélküli piacra
bocsátásuk.
140. A konkrét
veszélyek és a védekezés elvi lehetőségei: A fontossági sorrend
mellőzésével elsőként a génállomány beszűkülését, ennek következtében
a biodiverzitás feltételezett csökkenését említjük. Az
élővilág változásainak mozgatója az, hogy a genetikai anyag spontán
változásai (mutációk, kromoszóma-átrendeződések) következtében
biológiai sokféleség alakul ki, és a változó környezetben a sok közül
egyik sikeresebb, mint a másik. Ha például egy növény- vagy állatfaj
egyedei közül néhány genetikai okok miatt ellenálló egy később
megjelenő pusztító kártevővel szemben, ez a faj továbbélését
biztosítja, ha valóban jön a járvány. Ha biotechnológiai tudásunkat
kamatoztatva olyan (többnyire növényi) élőlényeket állítunk elő,
amelyek a mai viszonyokhoz a legjobban alkalmazkodnak (például a ma
ismert kártevőknek ellenállnak), és ha ezeket a tökéletesnek tartott
transzgénikus változatokat kizárólagosan tartjuk fenn, akkor semmi
garancia nincs arra, hogy új kártevőkkel, kórokozókkal szemben is
ellenállóak lesznek. Ha tehát megjelenik egy olyan új kártevő,
amellyel szemben nem ellenálló a kutatók által kifejlesztett variáns,
akkor esetleg az egész faj kipusztulhat. Különösen veszélyes ez egy
monokultúra esetében.
141. A
biodiverzitás csökkenésének veszélyeit nem lehet eléggé kiemelni,
hiszen veszélyeztetett állatfajok esetén még az is kockázatos, hogy
egy-két nemzedéken át megőrzés céljából az ember által tenyésztett
egyedeket visszaengedjük természetes közegükbe, mert alacsony
egyedszám esetén olyan drámai mértékben különbözhet a vadon élő és az
ember által kibocsátott populációk génállománya, hogy maga a
keveredés is katasztrofális következményekkel járhat az adott faj
túlélése szempontjából. Mindazonáltal a biodiverzitás megőrzésének
legjobb módszere egy-egy faj esetében génbankok, ill. biobankok
fenntartása, melyeket az Európai Unió 6-os számú keretprogramja is
kiemelten támogat.
142. A nem kívánatos gének horizontális elterjedésének
veszélye azt jelenti, hogy vírusok és ún. mobilis genetikai elemek
közvetítésével gének nem csak ivaros szaporodással adódhatnak át. Ez
a veszély elsősorban baktériumok esetében ismert, de az állatvilágban
is sokkal gyakoribb, mint azt korábban gondoltuk. Az élővilág
változásainak egyik mechanizmusa a gének variálódása. A nem kívánatos
gének ilyenfajta vándorlása kiszámíthatatlan következményekkel
járhat. Ezzel a jelenséggel függ össze, hogy amennyiben a
transzgénikus növénybe vagy állatba egy idegen gént egy vírus
segítségével juttatunk be (az esetek túlnyomó többségében a
génátvitelt vírusokkal hajtják végre), a vektorként szereplő vírus
nem feltétlenül kiszámítható módon rekombinálódhat a befogadó
(esetleg ártatlan) szervezet vírusaival, és az új víruskombináció
esetleg katasztrofális kórokozóként bukkanhat fel. A lényeg itt is a
megbízható ellenőrzés és kontroll.
143.
A helyes álláspont ebben a kérdésben is „igen” a
biotechnológiai kutatásokra, az ipari, mezőgazdasági alkalmazás
szigorú, az egészségügyre is kiterjedő előzetes és folyamatosan
alkalmazott ellenőrzése mellett. Elsősorban az idegen gén bevitelének
módja, a vektor megválasztása a legfontosabb. Magyar kutató
(Hadlaczky Gyula) újabb eredményei az ún. mesterséges minikromoszómák
előállítása és génátviteli vektorként való alkalmazása ezen problémák
biztonságos megoldásának a reális lehetőségét kínálják. Ezek a
minikromoszómák ugyanis stabil készítmények, horizontális vándorlásuk
valószínűsége kizárható. Az elmondottaknál sokkal kisebb
veszélyforrás az, amelytől az emberek a transzgénikus növények és
állatok fogyasztásától szinte babonásan félnek: miszerint az átvitt
gén „megzavarja” a befogadó (recipiens) sejt, szervezet
anyagcseréjét. Mai biokémiai tudásunk elegendőnek tűnik ahhoz, hogy
ezt a veszélyt elkerüljük. Az azonban előfeltétel, hogy mielőtt egy
adott gén bevitelével kapcsolatban döntésünket meghozzuk, valamennyi
elvileg lehetséges következményt biokémiai és élettani (fiziológiai)
ismereteink alapján mérlegeljünk.
144.
Mindenesetre az egyes döntéseknél az igenlők és ellenzők
álláspontját minden konkrét kérdésben figyelembe kell venni. Hiba
lenne mezőgazdaságunk jövőjét illetően ma mindent erre az egy lapra
feltenni, ám a kutatásokat mindenképpen támogatni kell!
145.
Elvben a legtöbb kockázati tényezőt a baktériumok és vírusok genetikai manipulációja hordozza. Ezeket a legkönnyebb módosítani, de
ugyanakkor ezeknek van a legnagyobb esélye arra, hogy kiszabaduljanak
a laboratórium falai közül a természetbe. Különösen veszélyes az,
hogy valóban folytak (és talán folynak is) hadiipari kutatások
mikroorganizmusokkal. A 70-es 80-as években a „biohazard”
laboratóriumokat azért fejlesztették ki, hogy a kiszabadult
mikroorganizmusok okozta veszély lehetőségét minimalizálják. Ipari
célokra általában olyan baktériumokat fejlesztenek ki, amelyek a
laboratóriumi speciális körülmények közül kiszabadulva vagy az ember
szervezetébe jutva azonnal elpusztulnak.
146.
A transzgénikus növények szakszerűtlen mezőgazdasági,
élelmiszeri felhasználása biológiai és ökológiai problémát jelenthet.
Annak a veszélye minimális, hogy növényi vírusok az ember
szervezetében szaporodjanak, illetve emberi vírusokkal
rekombinálódjanak, más a helyzet a transzgénikus állatokkal.
Itt a veszélyt elsősorban az okozza, hogy az emberi és állati vírusok
nem feltétlenül tisztelik a faji határokat. A vírusokra vonatkozó
evolúciós ismereteink tanúsága szerint egyes vírusok szabadon
átadódnak az egyes fajok között és rekombinálódhatnak egymással. Itt
lehetne megemlíteni az egészségügyi vonatkozások egy speciális esetét
is, amikor állati szerv vagy szövet bevitelével pótolnak elhalt és
nélkülözhetetlen emberi szervet vagy szövetet. Ez a felhasználási
lehetőség egyelőre eléggé szűk, de vélhetően növekedni fog. Tudnunk
kell, hogy az ilyen szövet vagy szervátvitel (xenotranszplantáció) a
fertőzésekkel kapcsolatban elmondottak miatt komoly és nem
feltétlenül kiszámítható veszéllyel jár.
Az állatokból emberbe történő szervátültetés (xenotranszplantáció)
szempontjai
147.
Az élő emberből vagy halottból történő szervátültetést az életből
távozó ember méltóságának tiszteletben tartása (a biztos halál
megállapítása, a halál szándékos siettetésének vagy előidézésének
kizárása), az önkéntesség és az arányos kockázat elvének biztosítása
esetén ma a szeretet és a szolidaritás összefüggésében szemlélni, és
így támogatni, bátorítani kell (vö. KEK 2296, 2301; ECH 83-91). Amíg az önkéntes
szervadományozás az áldozatos, ajándékozó szeretet és a szolidaritás
nemes megnyilvánulása, addig a szegény országokban élő emberekből
pénzért történő szervkivétel az emberi méltóság súlyos megalázása. A
szervátültetések különleges esete az állatokból emberbe történő
szerv- vagy szövetátvitel.
Természettudományos megfontolások
148.
Az ígéretes, de javarészt még kísérleti fázisban lévő terápiás
módszer egyik orvosbiológiai kihívása az állati szerv által esetleg
közvetített fertőző ágensek (xenozoonoses) veszélye, ilyenek
például a PERV = Porcine Endogenous Retro Viruses, azaz a sertés
endogén retrovírusai. A biotechnológia fejlődése segíthet
transzgénikus sertések előállításában, amelyek genetikai
állományukban a kilökődés csökkentése érdekében emberi géneket is
tartalmazhatnak, vagy bizonyos saját génjeiket a kedvezőbb
átültethetőség reményében hatástalanították, „kiütötték”
(„knocked out”). Folynak kutatások a transzgének (az
állatokba átvitt emberi vagy más gének) kifejeződésének, működésének
(expresszió) mesterséges szabályozására. Eltérő transzgének
kifejeződésére a szervátültetést követően más-más időszakban lehet
szükség, így a génexpresszióra vonatkozó ismeretek bővülése komoly
terápiás előnnyel járhat (XENO 4-5).
A Parkinson-kórt, a Huntington-choreát és agyvérzéses eseteket
próbálnak meg ilyen módon kezelni. Továbbá kutatásokat végeznek
májsejtek, hepatociták átültetésével is (XENO 6).
Etikai és antropológiai szempontok
149.
Az eddigiekben jelzésszerűen említett természettudományos szempontok
mellett három antropológiai, illetve etikai jellegű kérdéskör
szerepel az állatokból történő szervátültetéssel kapcsolatban: 1. Az
ember természetbe történő beavatkozásának kérdése (lásd alább a
környezetetika szempontjait is); 2. Az emberek jólétének és
jóllétének növelése céljából történő állatfelhasználás etikai
elfogadhatósága; 3. A beültetett állati szöveteknek vagy szerveknek a
befogadó személyiségére gyakorolt lehetséges szubjektív vagy objektív
hatása.
150.
A hatnapos teremtéstörténetből közismert, hogy Isten értékhierarchiát
állított föl az egyes teremtmények között (vö. Ter 1,1-2,4a).
Ez az értékrangsor az ember méltóságából és transzcendens
gazdagságából származik, hiszen ő Isten képére és hasonlatosságára
teremtetett, és az egész teremtés középpontjában áll. Az embert
teremtette Isten egyedül önmagáért, és arra hívta, hogy vele
együttműködve a világot saját beteljesülése felé segítse (XENO 7).
A
hívők ismerjék fel a teremtett világ természetét, értékét és
rendeltetését, ami Isten dicsérete, és éppen világi tevékenységükkel
is segítsék egymást a szentebb életre. Így járja át a világot
Krisztus szelleme, a világ pedig jobban eléri célját igazságosságban,
szeretetben és békében. Ez olyan feladat, amely mindenkire vár, de
főleg a világiakra. Krisztus kegyelme bensőleg magasabb rendbe emeli
a világi szakterületeken való illetékességüket és tevékenységüket.
Általa nagyon hasznosan fognak közreműködni abban, hogy az emberi
munka, a technika, a kultúra és a civilizáció a Teremtő tervei
szerint és Igéjének tanítása nyomán bontakoztassa ki a teremtett
értéteket minden ember hasznára, vagyis legyen a javak szétosztása
megfelelőbb, és a teremtmények a maguk természete szerint - emberi és keresztény szabadságban - segítsék az egyetemes haladást (LG 36).
151.
Bár Isten az állatokat az ember szolgálatára rendelte, ezek a
teremtmények mégis rendelkeznek önértékkel, amit az embernek
tiszteletben kell tartani. Az állatokból történő szervátültetés
lehetősége az állatok egészen új felhasználását jelenti, ami
alapvetően nincs ellentétben a természet rendjével. Éppen
ellenkezőleg, ez az eljárás a teremtői felelősségben való részvétel
egy további lehetőségét jelenti az ember számára, amit Istentől
kapott. Ugyanerre a következtetésre pusztán racionális reflexió útján
is eljuthatunk. Az ember történelmének kezdetétől fogva felhasználta
az állatokat az étkezés, a ruházkodás és a munkavégzés különböző
céljaira.
152.
A xenotranszplantáció etikusságának részletesebb elemzésekor
tekintetbe kell venni az ember és az állatok közötti viszonyt,
valamint az ember és állat közötti faji határ átlépését. Az első
szempont tekintetében két szélsőséges nézet uralkodik50:
az állatok és az ember egyenlő méltóságának állítása, valamint az
állatok teljes alávetettsége az ember számára. Az előbbi esetben az
állatok felhasználása az emberi faj igazságtalan előnyökhöz
juttatásaként jelentkezne, amit idegen szóval „szpecieszizmusnak”
(species-ism) neveznek. E nézet szerint még a fájdalom
csillapítása sem elegendő ok az állatok felhasználására. Az utóbbi
eset pedig etikai korlátozások nélkül tenné lehetővé az állatok
használatát. Keresztény szempontból az ember valóban egyedi és az
állatoknál magasabb méltósággal rendelkezik, de az állatokkal való
bánásmód is része az Istennek adott emberi válasznak. Ebből
következik, hogy csak az ember számára fontos célból szabad az
állatokat felhasználni, ilyen az állatok szöveteinek és szerveinek
gyógyászati célból történő alkalmazása is. Ebben az esetben is
figyelmet kell fordítani arra, hogy az állatoknak ne okozzanak
szükségtelen szenvedést51,
ne hajtsanak végre olyan genetikai módosításokat, amelyek lényegesen
befolyásolják a biológiai sokféleséget (biodiverzitást) vagy
felborítják az egyes fajok egyensúlyát52 (XENO 8-9). A
katolikus teológia vallási vagy rituális alapon nem zárja ki bizonyos
állatok felhasználását az ember számára történő szövetek vagy szervek
nyerése szempontjából53.
153.
Az ember és az állat közötti faji határ átlépése a befogadó személy
identitásának kérdését veti fel. Felvetődik a filozófiai
antropológiai jellegű kérdés, hogy egy állati szerv emberbe történő
átvitele mennyiben módosítja a személyi identitást és az emberi test
gazdag jelentését. Önazonosságon (identitáson) az egyén
megismételhetetlenségének és benső lényegének a személyi léttel
(ontológiai szint) és ennek egyéni tudatosulásával, megélésével
(pszichológiai szint) való kapcsolatát értjük. Ezek a sajátságok a
személy történeti dimenziójában és kommunikatív struktúrájában
fejeződnek ki, amelyeket a testi mivolt tesz kézzelfoghatóvá. A
személyi önazonosság az ember java, létének legbenső értéke, erkölcsi
érték, amelyre a személyi integritás védelmének joga és kötelessége
épül.
154.
A jelenkori antropológia felhívja a figyelmet a test szimbolikus
jelentésére, amennyiben az a személyt magát fejezi ki. Meg kell
azonban jegyezni, hogy az egyes szervek nem azonos mértékben veszik
ki részüket a személy megismételhetetlenségének és egyediségének
kifejezéséből. Néhány kizárólag csak élettani funkciót lát el, mások
ehhez a feladathoz sajátos személyi, szimbolikus jelentést adnak,
ismét mások pedig, mint a gonádok (ivarmirigyek) és az agy,
elválaszthatatlanul kötődnek a személy önazonosságához. Ez utóbbiak
transzplantációja etikai szempontból soha nem fogadható el a befogadó
személyben és utódaiban szükségszerűen bekövetkező objektív
következmények miatt. A pusztán funkcionális szerepű szervek, és az
olyanok esetében, amelyek bizonyos személyi jelleggel rendelkeznek az
egyes eseteket külön-külön kell megvizsgálni abból a szempontból,
hogy egy adott befogadó személy esetében az milyen hatásokkal járhat.
Az átültetett szerv nem befolyásolhatja a befogadó személy genetikai
és pszichológiai identitását, és megalapozott biológiai
valószínűségnek kell léteznie arra vonatkozólag, hogy az átültetés
sikeresen végrehajtható anélkül, hogy a beteget aránytalan
kockázatnak tennénk ki (XENO 10-12, ECH 89).
155.
Az egészségügyi kockázatot54,
mint nem kívánt és káros jövőbeni eseményt, amelynek megvalósulása
nem biztos, de valószínű, a következő két jellemzővel határozhatjuk
meg: a valószínűség nagyságával és a veszély mértékével. Meg kell
különböztetnünk a valószínű eseményt a hipotetikus, feltételezett
eseménytől. Ez utóbbi elméletileg nem zárható ki, de gyakorlatilag
annyira valószínűtlen, hogy a választást és a viselkedést nem
befolyásolja. Ez a két kategória határozza meg a kockázat
elfogadhatóságát, amely a kockázat ill. a várható előny arányában
fejezhető ki. Csak a korrekt módon értékelt kockázat esetén lehet a
vállalhatóságról felelős véleményt mondani. Ha hiányoznak olyan
kísérleti adatok, illetve tapasztalatok, amelyek alapján a kockázat
mértéke megítélhető, akkor nagyobb óvatossággal kell eljárni. Ez nem
jelenti a kísérletek teljes leállítását, hanem a nem tudástól a tudás
felé való elmozdulást. Ebben a helyzetben etikai követelményként
fogalmazódik meg a kis lépésekben történő előrehaladás (proceed by
„small steps”) az új ismeretek megszerzésében. A
kísérleteket ilyenkor minél kisebb számú kísérleti személlyel kell
végezni, és folyamatosan figyelemmel kell kísérni az eredményeket
(constant monitoring), valamint késznek kell mutatkozni a
kísérleti protokoll megváltoztatására a napvilágra került új adatok
függvényében. A kísérletek etikai értékelése csak a kockázatértékelés
(risk assessment) és kockázatkezelés (risk management)
pontos ismeretében valósítható meg.
156.
A kockázat értékelésénél figyelembe kell venni a kilökődés és a
valószínű fertőződés veszélyét, amely az átültetett szövet vagy szerv
lehetséges fertőzöttségére és az alkalmazott immunszupresszió
(„immunelnyomás”) miatt jelentkezik. Mivel a
xenotranszplantációval kapcsolatos veszélyekről viszonylag kevés
kísérleti eredmény áll rendelkezésünkre, ezért számos döntést
feltételezésekre, hipotézisekre kell alapozni. Ezért nagy
óvatossággal kell eljárni. A páciensek kiválasztását is
körültekintően kell végezni. Az egyes átültetések klinikai kísérletes
szakaszában a betegeknek tartózkodniuk kell a nemzéstől, hiszen a
genetikai rekombinációk az ivarsejteket is érinthetik. A
xenotranszplantáció klinikai alkalmazásában fontos szerepe van a
pszichológiának is, különösen az átültetés utáni szakaszban (XENO 13-14).
157.
A transzgénikus állatok felhasználásánál etikai követelmény, hogy
ezek az állatok lehetőleg minél kevesebbet szenvedjenek, és ne tegyék
őket ki a kelleténél nagyobb stressznek. Az így módosított állatokat
ellenőrzött körülmények között kell tartani, és nem szabad kiengedni
őket a szabad környezetbe55.
A kísérleti és terápiás célból felhasznált állatok számát
minimalizálni kell. A kívánt szerv vagy szövet kivétele lehetőleg
egyetlen sebészeti beavatkozásra szorítkozzon. Minden kísérleti
protokollt etikai bizottság is értékeljen (XENO 15).
158.
A xenotranszplantációval kapcsolatos etikai reflexióban fontos
szerepet kell, hogy kapjon a tájékozottságon alapuló beleegyezés is
(informed consent)56.
Az állati szervet befogadó személyt és hozzátartozóit tájékoztatni
kell az átültetés kockázatairól és a siker esélyeiről. Különleges
figyelmet kell fordítani az állati szervvel közvetített esetleges
fertőzések valós és hipotetikus veszélyére, és az esetleges fertőzés
esetén alkalmazott elővigyázatossági intézkedésekre (a páciens
karanténba kerülhet). A beteg figyelmét fel kell hívni arra, hogy
élete hátralévő részében orvosi ellenőrzés alatt kell állnia.
Tájékoztatást kell adni az állati szerv átültetését elkerülő
alternatív terápiákról is. A tájékoztatásnak személyesnek kell
lennie, ezért a kiskorúakat és az önálló vélemény kifejezésére nem
képes személyeket ki kell zárni a kísérletekből (XENO 16).
159.
Az állati szervek átültetése komoly anyagi erőforrásokat kíván. Ezért
sokan megkérdőjelezik ezen terápiás módszer alkalmazásának
etikusságát, amennyiben forrásokat von el az egészségügytől, magas
kockázattal jár és eredményessége kérdéses. Sok olyan beteg életének
a megmentése igazolja ezeknek az erőforrásoknak az alkalmazását,
akiknek egyébként nem volna esélyük a túlélésre. Meg kell azonban
jegyezni, hogy mindaddig, amíg a xenotranszplantáció kísérleti
szinten marad, addig nem alkalmazhatóak rá a hagyományos terápiákra
érvényes etikai kritériumok, hanem az emberen való terápiás célú
kísérletezésre vonatkozó szempontokat kell ezen a helyen alkalmazni.
A jövőben nagyobb számú beteget szolgáló várható eredményeket szintén
számításba kell venni az etikai értékeléskor. Továbbá a
xenotranszplantációval kapcsolatos kísérletek bővítik a hagyományos,
emberből emberbe történő szervátültetéssel (allotranszplantációval)
kapcsolatos orvosi ismereteket is (XENO 17).
160. A
xenotranszplantációval kapcsolatos kísérleteket jobbára
magánlaboratóriumok végzik, amelyek komoly anyagi eszközöket
fektetnek be ezekbe a kísérletekbe, így elvárható, hogy a
befektetések megtérülését várják, többek között szabadalmaztatás
által. Formális szempontból nincs technikai vagy jogi akadálya annak,
hogy szabadalmaztassanak genetikailag módosított állatokat, amelyeket
szervátültetésre kívánnak felhasználni57.
Hangsúlyozni kell azonban, hogy az Európai Közösség által
megállapított normák még nem vették figyelembe az állatból emberbe
történő szervátültetés kérdését, mivel ez a terápiás eljárás a
normaalkotás időszakában még nem jelent meg a klinikai gyakorlatban.
Így a jelenleg érvényes normákat újra át kell gondolni. Tudatában
kell lenni annak, hogy általános értelemben a felfedezés (discovery)
nem szabadalmaztatható, a feltalálás (invention) viszont igen.
Bár véleményünk szerint a transzgénikus állatokat - különösen akkor, ha az emberbe történő szervátültetés a cél - nem szabadalmaztatható lényeknek kell tekinteni, bár a
szabadalmaztathatóság egyes kérdéseinek tisztázása nem a jelen
körlevél célja. Bármilyen választ adnak is majd a szabadalmaztatás
egyes kérdéseire, mint erkölcsi minimumot, biztosítani kell minden
egyes ember egyenlő jogát az egészségügyi ellátáshoz, amelyre
szüksége van, mindenféle diszkrimináció nélkül, ami lehet túl magas
ár megállapítása is. Ezért a xenotranszplantációval kapcsolatos
szabadalmi kérdéseket megfelelő jogszabályi környezetbe kell ágyazni,
hogy ez a terápiás módszer minél több ember számára elérhető legyen.
A szabályozást kívánatos, hogy speciálisan erre a célra fölállított
nemzetközi szervezetek ellenőrizzék (XENO 18).
Egy keresztény környezetetika felé
161.
A Tanítóhivatal megnyilatkozásai viszonylag későn és töredékesen
jelentek meg az ökológiai problémákkal kapcsolatban, azonban ezek a
dokumentumok egyre részletesebbek és következetesebbek lettek. Ebben
az „ökológiai korpuszban” különös jelentőséggel bír II.
János Pál Sollicitudo rei socialis kezdetű, 1987-ben megjelent
enciklikájának 34. pontja, amely az autentikus emberi fejlődés és a
környezet kapcsolatáról szól, valamint az 1990-ben megjelent Centesimus annus enciklika 37–40. pontjai, amelyek a
fogyasztói magatartás és az ökológiai válság kapcsolatát említik,
továbbá az 1995-ben napvilágot látott Evangelium vitae 42.
pontja, amely az ember teremtés fölötti uralmának helyes értelmezését
állítja a figyelem középpontjába. Ezen pápai dokumentumok sorában
kiemelkedő helyet foglal el a Béke a teremtő Istennel. Bbéke a
teremtett világgal (Pace con Dio creatore. Pace con tutto il
creato) kezdetű üzenet58,
amely 1990-ben a béke világnapjára (január 1.) íródott59.
162.
Ezekből a szövegekből kiindulva és a mai teológia által megújított
antropológiai szemlélet összefüggésében helyezhető el az ökológiai
etika keresztény modellje60.
Ez a modell egy harmadik út, a középút szerepét kívánja betölteni az
antropocentrikus és az azzal ellentétes, ún. kozmocentrikus
szemléletek között61,
megőrizve értékeiket és lehetőség szerint elkerülve hibáikat. Ez a
modell két követelménynek kíván eleget tenni, amit más modellek
egyoldalúan hangsúlyoznak: elsőként nem szabad figyelmen kívül hagyni
az ontológiai különbséget az ember és a teremtés emberen
kívüli része között, ugyanakkor azonban nem felejthetjük el azt a
biológiai és metafizikai szoros egységet, amely az élőket összeköti.
A keresztény modell másik követelménye szerint a környezettel
szembeni egyéni és kollektív emberi felelősség nem egyszerűen
haszonelvű szempontokon nyugszik, amelyek az emberiség jelenlegi vagy
jövőbeni jólétét biztosítják, hanem az élők és élettelen dolgok
önértékének elismerésében. Ez utóbbinak természetesen az
életminőségre is kedvező hatása van.
A világ a teremtés gyümölcse
163.
A keresztény környezetetika alapja a teremtésről szóló keresztény
tanításban gyökerezik. A világban minden létező Istentől származik62.
A természet, teremtettségénél fogva nem isteni, hanem Istentől függő
valóság, amelynek Isten teremtői akaratából eredően saját törvényei,
és saját dinamikája van. A zsinat a földi dolgok jogos autonómiájáról
beszél a Gaudium et spes kezdetű konstitúcióban63.
164. A világ
teremtése a keresztény hit szerint nem gondolható el
szükségszerűségként vagy önkényes isteni ötletként. Isten szabad és
önközlő teremtői tettel szólít létbe minden létezőt, és ez a teremtői
akarat mélyen benne gyökerezik a Szentháromság szeretet–életében.
A teremtés ősképe az Atyának a Fiúhoz fűződő teológiai-ontológiai
kapcsolatában van (vö. Kol 1,15), csak ennek az eredeti kommuniónak
és kommunikációnak a dinamizmusából érthető meg a teremtett világ
léte és az ember teológiai pozíciója.
A
teremtmények értéke
165.
A világot betöltő teremtmények, mint ahogy a világ egésze is, nem
véletlen vagy szükségszerűség eredménye, hanem egy transzcendens,
szabad és végtelen bölcsességtől, valamint szeretettől vezérelt
teremtő tett alkotása. Az anyagi és élő valóság tehát értékkel és
létébe írt céllal rendelkezik. A Teremtés könyvének első fejezete
refrénszerűen ismétli, hogy Isten műve jó. Így nem az ember az
egyetlen teremtmény, amely értéket hordoz, hiszen a többi teremtmény
is – természetének megfelelően – ugyanabból a létből
részesedik, amely az ens et bonum convertuntur axióma szerint
etikai értékkel is rendelkezik. Ez a tény nem vonja kétségbe az
embernek a teremtmények között elfoglalt sajátos helyét, pusztán azt
állítja, hogy a keresztény hit szerint a teremtmények önmagukban
rejlő értéket hordoznak, amely természetesen megelőzi ennek az ember
által történő elismerését. Ez az önérték alapozza meg a léthez és
létük tiszteletben tartásához fűződő jogot64.
166.
Az egyes teremtmények, természettudományos szempontból vizsgálva
őket, eltérő komplexitással, érző képességgel és öntudattal
rendelkeznek; metafizikai szempontból tekintve pedig eltérő módon
részesülnek a létből. Ennek megfelelően a teremtmények sajátos
értékrangsorral rendelkeznek, amely megfelel ontológiai
hierarchiájuknak. Konfliktushelyzetben a magasabb rendű élőlények
érdekét kell elsősorban biztosítani (vö. a fajok ésszerű használata
az ember étkezési, ruházkodási, gyógyászati és egyéb céljaira). Ha
azonban egzisztenciális jogok és másodlagos, kevésbé fontos jogok
ütköznek, akkor az előbbi védelme az etikus magatartás.
Állatkísérletek fölösleges ismétlése, az állatoknak indokolatlan és
kíméletlen módon történő fájdalomokozás, a kozmetikumok fájdalmas
állatkísérletek során történő kikísérletezése nem megengedhető
magatartás a keresztény környezetetika szerint.
167. Metaetikai
szempontból a keresztény ökológiai etika nem sorolható be a szó
szoros értelmében vett antropocentrikus megközelítések közé, mert a
teremtményekhez, hasznosságuktól független és azt megelőző önértéket
rendel. Ez a szemlélet el akarja kerülni mind az embert a többi
teremtménnyel egy szintre helyező panteisztikus gondolkodást, mind
pedig a természeti környezetet etikai vonatkozásoktól és önértéktől
mentes, azt a végletekig kihasználható, tárgyi valóságként értelmező
magatartást. A keresztény szemlélet relatív antropocentrizmusa
(emberközpontúsága) Isten gondoskodó uralmában való aktív részvételre
szólít fel65.
Az antropocentrizmus mint alapkifejezés fontos, hiszen nem
szabad elhomályosítani az embernek a teremtés egészében betöltött
kitüntetett szerepét, amennyiben Istennel való kapcsolatát cselekvő
erkölcsi alanyként értékteremtő tevékenységében éli meg, miközben
embertársaival és a természeti környezettel szemben Teremtőjének
felelősséggel tartozik. Pontosan erre a felelősségre utal a relatív jelző. Az ember világ fölötti hatalma ugyanis nem korlátlan, amit a
Szentírás a jó és rossz tudás fájának képével fejez ki (vö. Ter
2,16–17), mivel - mint láttuk - a természet Istentől függő és
önértékkel rendelkező valóság.
A
természet normatív jellege
168.
A teremtményeket nemcsak a puszta lét, hanem a saját törvényeiknek
megfelelő létezés is megilleti. Az emberi közösségek és egyéb
teremtmények sajátos törvényeinek létezését a GS 36 is említi.
A SRS, mikor a természet védelmének erkölcsi indítékait
tárgyalja, –mielőtt a sajátosan „antropocentrikus
érveket” idézné, mint amilyen a nem megújuló erőforrások
végessége vagy a különböző szennyezéseknek az emberre való káros
hatása –, kiemeli a teremtmények önértékét és a természeti
törvények által leírt sajátos, a különböző ökoszisztémákban létező
összefüggéseit. „A fejlődés morális jellege nem tekinthet el a
teremtmények tiszteletétől sem, amelyek a látható természetet
alkotják, és amelyet a görögök a bennük tapasztalt rend miatt
kozmosznak neveztek. Ezt a valóságot három szempont miatt is
tiszteletben kell tartani. Az első az a növekvő tudatosság, mely
szerint nem lehet a különböző élőlényeket – állatokat,
növényeket és élettelen dolgokat – büntetlenül a saját
gazdasági érdekek szerint felhasználni. Ezzel ellenkezőleg,
figyelembe kell venni minden létező saját törvényeit, melyek egy
meghatározott rendszerben egymással szorosan összefüggenek, amely
maga a kozmosz” (SRS 34)66.
Ez az állítás nem kívánja szakralizálni a fizikai törvényeket, sem
pedig az empirikus törvényeket nem kívánja erkölcsi szabályokká
alakítani. Az előbbi ellentmondana a Teremtés könyve első fejezete
mítosztalanító tanításának és a teremtésben való keresztény hitnek, a
második pedig egy metaetikai értelemben vett önellentmondást
jelentene. Az enciklikából idézett rész azt jelenti, hogy a
környezetetika összefüggésében a természeti törvények, amennyiben
kifejezik az élő és élettelen anyagi rendszerek dinamizmusát,
iránymutatásként és határként szolgálnak az ember számára, amikor a
természetre jelentős hatással járó tevékenységet végez, hiszen az
ember „uralma” nem korlátlan, és nem szabad fölforgatnia
a természetben jelen lévő alapvető rendezettséget. Mindezt jól
kifejezi a CA egy részlete, amikor egy olyan tragikus
antropológiai hibáról beszél, amely tulajdonképpen az ökológiai
krízis alapvető oka:
169. A természetes környezet esztelen
rombolása mögött egy antropológiai tévedés húzódik, amely –
sajnos – nagyon elterjedt korunkban. Az ember, amikor
felismeri, hogy munkája által képes átalakítani és bizonyos
értelemben ‘megteremteni’ a világot, elfelejti, hogy ezt
a munkát mindig a teremtett dolgok eredeti isteni adományozása
alapján végzi. Úgy gondolja, hogy önkényesen rendelkezhet a Földdel,
mintha annak nem lenne előzetes jellemzője és rendeltetése, amelyet
Isten adott neki, és amelyet az embernek tovább kell fejlesztenie, de
azt nem hamisíthatja meg. Ahelyett, hogy Isten munkatársa lenne a
teremtés művében, az ember Isten helyébe kíván lépni, és így
kiprovokálja a természet lázadását, amelyet inkább leigázott, semmint
kormányzott (CA 37)67.
A
„gyenge természet”
170.
A természetnek a Teremtővel való ontológiai kapcsolata nélkül, amely
a teremtmények alapvető tulajdonsága, a teremtmények az ember számára
igen könnyen imádandó bálványokká vagy kihasználandó tárgyakká
válhatnak. Az első esetben A. Rizzi az „erős természet”
fogalmára utal, a természetre, amely az élő létezők – köztük az
ember – teljességét alkotja, és amelynek célja saját maga
megőrzésében és újratermelésében van; a második eset a „semmibe
hulló természet”, amely egy egyszerű fizikai faktor, aminek
értelmét egyedül az ember adja saját képére és szubjektív érzései
alapján68.
A bibliai természet „gyenge természet”, nem
bálvány, amely magának vindikálja a totalitást, és csak önmagára
vonatkozik, és nem is pusztán egy jelentéktelen tárgy, amely a homo
faber számára korlátlanul használható és átalakítható. A
természet valódi léte nem ismerhető meg pusztán a természetre magára
vagy az ember számára történő hasznosságára figyelve, hanem csak a
Teremtő szerető szándékára tekintve, amely a létbeli különbségeket
érintetlenül hagyva kapcsolja egységbe az embert a természettel, és
őket saját beteljesülésük felé indítja el. Ebből a nézőpontból az
ökológiai krízis gyökere abban áll, hogy az ember szem elől
veszítette a természetnek Istenre vonatkozó sajátságát, bezárva azt
egy lehetetlen önelégültségbe, ahogy ezt a Gaudium et spes is
megfogalmazza: „Ha azonban az e világi dolgok autonómiája
kifejezésen azt értik, hogy a teremtett dolgok nem függenek az
Istentől, és hogy az ember a Teremtőre való tekintet nélkül
rendelkezhet velük, akkor minden istenhívő megérti, hogy mennyire
hamis ez a nézet. A teremtmény ugyanis a Teremtő nélkül a semmibe
zuhan (evanescit). […] Tegyük még hozzá, hogyha Isten
feledésbe merül, maga a teremtmény érthetetlenné válik” (GS 36)69.
171.
A hiábavalóság, amelyről A rómaiakhoz írt levél beszél (vö. Róm
8,20), és amelynek a természet alá van vetve a bűnbeesés után, jól
mutatja a természet jelenlegi állapotát, amennyiben az igazi
jelentésétől megfosztva többé már nem a Teremtő csodálatos
szimbóluma, hanem pusztán tárgy, amelyet az ember megkíván, vagy néma
bálvány, amelyet imád.
Isten
gondoskodó uralmában való részvétel
172.
A legtöbb mai egzegéta szerint az ember Istenhez való hasonlósága nem
statikus, hanem dinamikus valóság. Az ember azért teremtetett Isten
képére és hasonlatosságára a Földre, hogy Isten nagyságát és uralmát
megjelenítse70.
A Teremtés könyve elbeszéli az ember magasabbrendűségét (vö. Ter
2,19–20), amikor ő ad nevet az állatoknak. Nagyon fontos, hogy
biblikus teológiai szempontból helyesen értelmezzük a Ter 1,28-at,
amely a Föld uralom alá hajtását írja le, amit a történelem folyamán
sokszor ideologikus színezetű magyarázatokkal láttak el. A „hatalma
alá vet” héber ige a „kâbash” semleges jelentéssel
bír, lábat rátenni valamire. A szövegösszefüggéstől függően jelenthet
erőszakos cselekményt (akár nőre vonatkoztatva is, vö. Eszt 7,8), de
békés helyzetet is, amikor pusztán tulajdonba vételről van szó (vö.
Zsolt 8,7; Józs 18,1)71.
Hasonlóképpen a „râdâh” ige nemcsak uralkodást jelent,
hanem tartózkodást, lakást, honolást is. A pásztorra is alkalmazzák,
aki nyáját tereli, és arra vigyáz72.
Az ember az, aki birtokba veszi a teremtést, de nem zsarnokként,
hanem bölcs és gondos királyként, akit a klasszikus korban gyakran
hasonlítottak a pásztorokhoz73.
173.
Az Evangelium vitae kezdetű enciklika kiemeli az ember
részvételét Isten gondoskodó uralmában, amellyel magát az emberi
életet vigyázza, a teremtésben való részvétellel, valamint gondját
viseli a teremtés emberen kívüli részének is: „Mivel az ember
arra hivatott, hogy művelje és őrizze világ kertjét, különleges
felelősséggel tartozik az élő környezetért, azaz a teremtésért,
amelyet Isten személyes méltósága, élete szolgálatába állított, de
nemcsak a jelen, hanem a jövendő szempontjából is. Ez az ökológiai
kérdés – amelynek terjedelme az élőlények fajtáinak és a
különböző életformák környezetének megőrzésétől a szorosan vett
‘emberi ökológiáig’ (humánökológiáig) tart –
melynek a Szentírás lapjain oly világos és határozott etikai
indítékai vannak az élet és minden élet nagy javának megőrzésére.
Valójában ugyanis az uralom, amelyet a Teremtő az emberre bízott, nem
abszolút hatalom, sem a ‘használni és visszaélni vele’
szabadságáról nincs szó, sem a dolgokkal nem rendelkezhet kénye-kedve
szerint. A Teremtő által kezdettől megszabott korlát, amelyet
szimbolikusan a ‘ne egyél a fáról’ tilalom fejez ki, elég
világosan mutatja, hogy a látható természettel szemben mi emberek nem
csupán biológiai, hanem erkölcsi törvényeknek is alá vagyunk vetve,
amelyeket nem hághatunk át büntetlenül” (EV 42)74.
174.
Isten az embert saját képére és hasonlatosságára alkotta, hogy az
hivatását betöltse, amelyben Isten viselkedési példaként szolgál a
számára. Ahogy a világ Ura és Teremtője bölcs, irgalmas és gondviselő
Istenként nyilatkoztatta ki magát, ugyanúgy kell tennie az embernek
is, aki arra hivatott, hogy szentségben és igazságban részt vállaljon
a világ és az élet fölötti isteni uralomból.
2.2 A klónozás
Fogalmi és természettudományos megközelítés
175. A klónozás
annyit jelent, mint másolatkészítés. Világosan el kell
különítenünk a molekuláris, sejtes, a szöveti, szervi, illetve önálló
szervezetek szintjén végzett klónozást. A tudományos pontosság
mellett ezek a szintek etikailag is teljesen mást jelentenek: a
molekuláris klónozás, nukleinsavak vagy fehérjék sokszorosítását
jelenti, ezt a műveletet évtizedek óta végzik, és a termékek jól
definiálható gyakorlati haszonnal rendelkeznek (pl. humáninzulin
előállítása biotechnológiai úton). A sejtek klónozása, minden kelő
kenyérben, erjedő mustban megjelenő folyamat, de ide tartoznak a
kórházi bakteriológiai vizsgálatok eljárásai is (hemokultúra
készítése az egyes bakteriális fertőzések kiderítésére).
176.
A szervek klónozásának folyamatára sok növényi példa mellett állati,
sőt emberi regenerációs példák utalnak. A növények esetében a
szervezet klónozása is ismert (pl. orchideák). Teljesen és alapvetően
más a helyzet az emlős klónozással. 1993-ban a George Washington
Egyetem két kutatója, Jerry Hall és Robert Stilman kettő-, négy- és
nyolcsejtes állapotú emberi embriókon végrehajtott sejtszétválasztási
kísérleteik adatait tette közzé („embriófelezés”). Ez az
eljárás a szó szoros értelmében nem nevezhető klónozásnak, hiszen itt
bár sokszorozásról van szó, de ez pusztán egy egyszerű mechanikus
szétválasztást jelent. A kísérleteket egyébként az illetékes Etikai
Bizottság előzetes jóváhagyása nélkül hajtották végre, és - a szerzők szerint - eredményeiket
az etikai vita ösztönzésének szándékával publikálták.
177.
Az edinburghi Roslin Intézet két skót kutatója, Jan Wilmut és K. H.
S. Campbell, valamint munkatársaik tevékenysége során világrajött
„Dolly” híre a Nature című folyóirat 1997. február
27-i számában jelent meg. A tudományos tény kettős jelentőséggel bír.
Az egyik, hogy ebben az esetben nem szedercsíra-sejtek szétválasztása
történt, hanem egy gyökeresen új módszert, a szó szoros értelmében
vett klónozást alkalmazták. Ez egy aszexuális, ivarsejtek egyesülése
nélküli sejtmagátültetésen alapuló szaporodási forma, amelynek célja,
hogy a sejtmagot szolgáltató felnőtt egyeddel genetikailag azonos
utódokat hozzanak létre. A másik újdonság az, hogy a szó szoros
értelmében vett klónozást 1997-ig nem tartották lehetségesnek. Azt
állították, hogy magasabb rendű állatok testi (szomatikus) sejtjeinek
DNS-állománya, amely már átesett a differenciációs fejlődési
szakaszon, nem tudja visszanyerni eredeti totipotenciáját, és ennek
következtében nem képes irányítani egy új egyed teljes kifejlődését
sem (KLON 1).
178.
A szó szoros értelmében vett klónozás során tehát egy adott faj egy
egyedétől petesejtet nyernek, majd ennek sejtmagját eltávolítják
(enukleálják). Ebbe a sejtmagjától megfosztott petesejtbe juttatják
be a klónozandó egyed egyik testi sejtjének diploid (2n) sejtmagját.
A fejlődésnek induló sejt analóg a megtermékenyített petesejttel, a
zigótával. A fejlődésnek indult embriót egy felnőtt női egyed
petefészkébe viszik, ahol az tovább fejlődhet, és bizonyos
valószínűséggel eljuthat a megszületésig.
179.
Az edinburghi eset 277 egyesítési kísérlet után következett csak be.
Közülük csak nyolc volt sikeres, vagyis 277-ből csak nyolcban indult
meg az embrionális fejlődés, és ebből a nyolc embrióból csak egy
jutott el a születésig, a bárányt Dollynak nevezték el. Számos kétség
és bizonytalanság merült fel a kísérlet több aspektusa kapcsán.
Például az a lehetőség, hogy a 277 sejtdonor között néhány őssejt is
lehetett, azaz nem teljesen differenciált genommal rendelkező sejtbe
vitték át a klónozandó szervezet egy diploid sejtmagját. Nem kellően
tisztázott még a diploid magot befogadó, előzőleg sejtmagjától
megfosztott petesejt mitokondriális DNS-ének szerepe a klónozott
egyed fejlődésében és további életében. A klónozandó egyed diploid
sejtmagja kromoszómáinak telomerjei (végrészei) biológiai óraként
működnek, azaz a klónozandó egyed kora a kromoszóma biokémiai
szerkezetében is megmutatkozik, amely hatással lehetett a klónozott
szervezetre. További kérdéseket vet fel a klónozott ember öregedése,
fertőzésekkel szembeni ellenállóképessége és más betegségekre való
hajlama (KLON 2).
180. A reproduktív
(új egyed létrehozását célzó) klónozással kapcsolatos etikai aggályok
nem a még tisztázatlan természettudományos ismeretekből, és nem is az
esetlegesen klónozással létrehozott ember csökkent méltóságából
fakadnak. Egy klónozott ember és a kiindulási diploid sejtmagot adó
személy közötti hasonlóság nagyjából az egypetéjű ikrek közötti
hasonlóságnak felelne meg, az időbeli eltolódást leszámítva. A
klónozott ember méltósága sértetlen és független a módszer markánsan
etikátlan és igazságtalan minőségétől. A klónozás nimbusza látensen a
tudomány mindenhatóságába vetett hitet táplálhatja, valamint arra
utal, hogy a természettudományos kutatás nélkülözheti az ember
önértelmezését, az élet céljának keresését, és az ezen cél felé
haladást biztosító értékrend kialakítását.
Etikai reflexió75
181.
Az emberi klónozás az eugenizmus, az igen rossz hírű emberi
„fajnemesítés” kérdéskörébe tartozik, ezért minden olyan
etikai és jogi észrevétellel szembesíteni kell, amely mélységesen
elítéli ezt az eljárást. A klónozás mind biológiai, mind pedig
perszonalisztikus vonatkozásban radikálisan manipulálja az emberi
nemzés eredetét képző szerelmi viszony és a nemek egymást kiegészítő
voltát. Arra irányul, hogy a kétneműséget funkcionális szintre
süllyessze le, mivel olyan petesejtet használ, amelyet megfosztottak
magjától, hogy átadja a helyét a klónozandó egyén diploid
sejtmagjának, továbbá szükség van egy női méhre is, hogy a klónozott
embrió fejlődése végbemehessen. A klónozással a nő radikális
eszközértékűvé tétele valósul meg, mert emberi mivoltát és ebből
fakadó tetteit csak néhány, pusztán biológiai funkciójára redukálják
(petesejtet szolgáltat és rendelkezésre bocsátja a méhét).
182.
A klónozás során az emberi személy legalapvetőbb viszonyainak - a gyermekségnek, a vérrokonságnak, a szülői létnek - a perverziója történik. Egy nő ikertestvére lehet tulajdon anyjának,
mert biológiai apa hiányában saját nagyapjának a lánya lehet. A
családi kapcsolatok felborítása beláthatatlan társadalmi
következményekkel jár.
183.
A klónozás az embernek ember feletti uralmát sugallja, hiszen
önkényesen választható ki, hogy kit klónoznak. A biológiai identitás,
bár nem teljesen azonos a személyi identitással, hiszen azt a
szellemi lélek adja, mégis annak lényegi alkotóeleme. Ez a szelektív
emberfölfogás kulturális hanyatlását idézi elő, mert a férfi és a nő
értéke nem személyi azonosságától függ, hanem azoktól a biológiai
tulajdonságoktól, amelyeket ki lehet értékelni, és ezért ki lehet
válogatni.
184.
Az emberi klónozást negatívan kell értékelni a klónozott ember
személyi méltóságának a szempontjából is, aki mint egy másik személy
„másolata” jön a világra (jóllehet csupán biológiai
másolatként). Ez a klónozott emberre beláthatatlan pszichológiai
terhet ró saját maga elfogadásának és szocializálódásának
tekintetében.
185.
Az emberi klónozás terve egy értékek nélküli tudomány torz
következménye, és azon kultúra mélységes válságának jele, amely a
tudományban, a technikában és a pusztán élettani, funkcionalista
értelemben vett „életminőségben” keresi az élet
értelmének és az emberi egzisztencia megváltásának pótlékát. A
klónozás így Isten mindenhatóságának tragikus és egyben szánalmas
paródiájává válik (KLON 3).
186.
A klónozás az emberi jogok területén ellentmond az emberek közötti
egyenjogúság elvének, és megsérti a hátrányos megkülönböztetés
tilalmának jogelvét is. Lehetővé válik az embernek ember feletti
uralma, hiszen a klónozott ember a klónozást elhatározó és végrehajtó
csoportok kiszolgáltatottjává válik. Továbbá a klónozott ember komoly
egészségügyi és pszichológiai hátrányokat szenved, és ez utóbbiak a
tudomány esetleges haladásával sohasem fognak megszűnni.
187.
A klónozás elutasításának végső oka a klónozott személy és az emberi
nemzés méltóságának a tagadása76.
A kutató nem tekintheti megalázónak az emberi klónozás erkölcsi
elutasítását. Éppen ez a tilalom menti meg attól, hogy hivatása
elveszítse emberi méltóságát. A kutatás méltósága abban áll, hogy azt
az egész emberiség valódi javára lehet fordítani (KLON 4).
2.3
Az embrionális őssejtekkel kapcsolatos kutatás (vö. ESC)
Fogalmi és természettudományos megközelítés
188.
Az őssejtek általánosan elfogadott definíciója szerint ezek a sejtek
korlátlan önreprodukciós képességgel rendelkeznek, miközben nem
differenciálódnak, és képesek nem állandó progenitor-sejtek
létrehozására is, amelyekből sokféle differenciált sejttípus
kialakulása felé mutató sejtvonalak indulhatnak ki (pl. idegsejtek,
izomsejtek, a vér sejtes elemei).
189.
Az elmúlt három évtizedben számos kísérletet folytattak embrionális
szövetekkel és kísérleti állatok embrionális őssejtjeinek in vitro kultúráival egyaránt. A közfigyelem azonban az utóbbi években az
emberi embrionális őssejtek felé irányult (ESC, ESc = Embryo Stem
cells, embryonic stem cells, embrionális őssejtek).
190.
Jelenleg az emberi (humán) embrionális őssejtek előállítása a
következő lépéseket foglalja magában: 1. emberi embriók előállítása
és/vagy a mesterséges megtermékenyítés során keletkezett számfeletti
embriók vagy más, fagyasztva tárolt embriók felhasználása; 2. ezen
embriók fejlődésének elősegítése a kezdeti szedercsíra állapotig (az
első blasztociszták megjelenéséig); 3. az embrióblaszt vagy belső
sejttömeg (ICM = inner cell mass) izolálása, amely az embrió
elpusztításával jár együtt; 4. ezeknek a sejteknek sugárkezelt
egér-fibroblasztokból (kötőszöveti sejt, a fibrocita fiatal alakja)
álló táptalajon való növesztése, ahol szaporodhatnak és
sejtkolóniákat alkothatnak; 5. ezeknek a kolóniáknak az ismételt
tenyésztése, amely olyan sejtvonalak kialakulásához vezet, amelyek
hónapokig, évekig megőrizhetik az őssejtekre jellemző
tulajdonságokat.
191.
Humán embrionális őssejtek kísérleti állatokba (egér) történő
bejuttatása, és ellenőrzött körülmények között sejtkultúrákban
végzett kísérletek azt mutatták, hogy ezek az őssejtek képesek
differenciált sejtek létrehozására, amelyek a normál egyedfejlődés
(ontogenezis) során az endodermából (a középbél epitéliumsejtjei), a
mezodermából (porcok, csontok, sima- és harántcsíkolt izomszövetek)
és az ektodermából (neurális epitélium, pikkelyes [squamous]
epitélium) származnak77.
192.
Ezek a kísérleti eredmények jelentős hatással voltak az
alaptudományokra, a biotechnológiára - különösen az orvostudományra és a gyógyszerkutatásra -,
nem kevésbé az üzleti világra és a médiára. Erős volt a remény, hogy
ezek a kísérleti eredmények sikeresen alkalmazhatók olyan súlyos,
degeneratív betegségek gyógyításában, mint a Parkinson-kór,
Huntington-chorea és az Alzheimer-kór.
Terápiás
klónozás (Therapeutic cloning)
193.
Világossá vált, hogy az emberi embrionális őssejtek terápiás
alkalmazása, ahogy ezt az egereken végzett kísérletek igazolták,
komoly tumorképződési veszéllyel jár. Ezért arra lett volna szükség,
hogy differenciált sejtvonalakat hozzanak létre, amelyek már biztosan
nem tartalmaznak pluripotens (totipotens) őssejteket, ezenfelül meg
kellett oldani az immunológiai összeférhetetlenség (inkompatibilitás)
problémáit is. Ezen követelmények miatt javasolták a „terápiás
klónozás” módszerét78,
amely alkalmas arra, hogy alkalmazásával jól definiált genetikai
információval rendelkező pluripotens humán embrionális őssejteket
hozzanak létre, amelyek később a kívánt irányba differenciáltathatók.
A mai kutatás leggyakrabban azt a módszert alkalmazza, amikor egy
petesejt magját egy adott egyed felnőtt (differenciálódott) sejtjének
magjával helyettesítenek, amelyet az egyedfejlődés blasztociszta
stádiumáig terjedő szakasza követ. Ekkor a belső sejttömeget (ICM)
embrionális őssejtek kinyerésére használják föl, és ezekből különböző
differenciált sejteket hoznak létre.
194.
Ez a módszer az embriók eszközként való felhasználása és szükségszerű
elpusztítása miatt erkölcsi szempontból megengedhetetlen.
Felnőtt
őssejtek (Adult stem cells, ASC)
195.
A felnőtt őssejtekkel kapcsolatos kutatások eredménye szerint a
felnőtt szervezet számos szövete tartalmaz őssejteket, amelyek
azonban csak az illető szövet differenciált sejtjeinek létrehozására
képesek. Azt azonban eddig nem gondolták, hogy ezek a sejtek
átprogramozhatók. A legutóbbi években azonban pluripotens őssejteket
is felfedeztek a felnőtt szervezet különböző szöveteiben, mint
például a csontvelőben (HSCs), az agyban (NSCs), számos szerv
mezenchimájában (MSCs) és a köldökzsinórban áramló vérben (PCB =
placentacord blood). Ezek a sejtek különböző sejttípusok, főleg
vérsejtek, izomsejtek és idegsejtek létrehozására képesek.
Felfedezték, hogyan lehet felismerni, szelektálni, fejlődésben
tartani őket, és arra késztetni, hogy differenciálódott sejteket
hozzanak létre növekedési faktorok és regulátorfehérjék
felhasználásával.
196.
Jelentékeny haladást értek el a genetikai mérnökség (genetic
engineering) és a molekuláris biológia legmodernebb módszereivel
az őssejtek működő genetikai programjának vizsgálatában és a kívánt
géneknek az őssejtekbe vagy a belőlük kialakult progenitor-sejtekbe
való juttatásában, amelyek később sérült működésű szövetek eredeti
funkciójának helyreállítására alkalmazhatók79.
A csontvelő őssejtjei például, amelyből a vér különböző sejtes elemei
differenciálódnak, a CD34 molekulával, mint markerrel rendelkeznek.
Ezek a sejtek tisztított állapotban gyorsan képesek visszaállítani a
normális vérképet olyan betegekben, akik erős dózisban kemo- és
sugárterápiában részesültek. Továbbá arra vonatkozó információk is
születtek, hogyan lehet a neurális őssejteket (NSCs) többféle fehérje
fölhasználásával (neuroregulin, csont morfogénikus protein 2 / BMP2)
idegsejtekké vagy gliasejtekké vagy éppen símaizomsejtekké
differenciáltatni.
197.
A felnőtt őssejtekkel kapcsolatos kutatásokban elért eredmények
rámutattak ezeknek a sejteknek a nagymértékű plaszticitására és
széles körű alkalmazási lehetőségeire, amelyek nem különböznek az
embrionális őssejtek hasonló tulajdonságaitól, hiszen a plaszticitás
legnagyobb mértékben a genetikai információtól függ, ami
újraprogramozható. Természetesen a felnőtt őssejtekkel eddig elért
terápiás eredmények még nem hasonlíthatók össze az embrionális
őssejtekkel elért hasonló eredményekkel, de ez utóbbiak is komoly
eredményeket ígérnek a nem túl távoli jövőben80.
Bár az embrionális őssejtekkel folytatott kísérletek ígéretesek81,
de a velük kapcsolatos jogi és erkölcsi problémák miatt újra át kell
gondolni ezeket a kísérleteket, hiszen a minden emberi lényt
megillető méltósággal kapcsolatos felelősséget nem háríthatják el sem
a kísérletező kutatók, sem pedig a klinikai alkalmazás szereplői.
Etikai
problémák
198.
Az első alapvető etikai probléma, hogy szabad-e előállítani és/vagy
felhasználni élő emberi embriókat embrionális őssejtek kinyerése
céljából. Az egyértelműen elutasító válasz alapja az, hogy a
fogantatás eseményétől kezdve a humánembrió saját genetikai
identitással, folyamatos, koordinált és fokozatos fejlődéssel
rendelkezik, ezért nem tekinthető puszta sejthalmaznak. A
humánembriót személyként kell tisztelni és a lehetőségekhez képest a
személyeknek kijáró védelemben és ellátásban kell részesíteni (DV I.1, EV 60).
199.
Az embriónak, mint emberi egyednek joga van az élethez, és minden,
nem az érdekében és védelmében történő beavatkozás megsérti ezt a
jogot. A katolikus erkölcsteológia hagyományos érve, hogy ahol
alapvető értékről van szó - és az
emberi élet ilyen - ott mindig a
védelem szempontjából szigorúbb („tutiorista”82)
álláspontot kell képviselni. Hasonló hagyományos érv, hogy a „ius
certum tertii” (a harmadik fél biztosan meglévő joga) esetében
nem alkalmazható a probabilizmus erkölcsi rendszere. Ez utóbbi a
tételes erkölcsi törvény bizonytalansága vagy bizonytalan ismerete és
a lelkiismereti szabadság közötti dilemma feloldására ajánl
lehetőséget, amely szerint, ha a lelkiismeret valószínű (probabilis)
véleménye ellentétes a tételes erkölcsi törvénnyel, akkor nyugodtan
követhető a lelkiismeret álláspontja.
200.
Ezért a szedercsíra belső sejttömegének eltávolítása - amely helyrehozhatatlan módon károsítja az embriót, meggátolva annak
továbbfejlődését - súlyosan
erkölcstelen, és ezért megengedhetetlen.
201.
Semmilyen jónak tartott cél nem igazolhat egy olyan eszközt, amely
embriók sorozatos elpusztításával jár. A jól cél nem tesz jóvá egy
önmagában rossz eszközt még akkor sem, ha az embrionális őssejtek
előállítása és felhasználása mellé sokan a legszörnyűbb betegségekben
(pl. a központi idegrendszer visszafordíthatatlan és gyógyíthatatlan
degeneratív betegségei) szenvedők képeit állítják, azt sugallva, hogy
aki nem támogatja az embrionális őssejtekkel kapcsolatos kutatást, az
nem kívánja enyhíteni ezeknek az embereknek a nyomorát. Ezek mögött,
a legtöbbször az egyes gyógyszerészeti és más vállalkozások nehezen
kideríthető, szinte kényszerítő erejű lobbyérdekei állnak.
202.
A második etikai probléma az úgynevezett „terápiás célú
klónozás” megengedhetőségét érinti. A terápiás klónozás, azaz
emberi embriók létrehozása abból a célból, hogy elpusztítva azokat
embrionális őssejtekhez jussunk, a fenti szempontok miatt
megengedhetetlen.
203.
A harmadik kérdés a már meglévő embriók őssejtjeivel vagy más
sejtjeivel való kísérletezés etikai minőségét firtatja. Közismert,
hogy a testen kívüli mesterséges megtermékenyítési technikák révén és
egyes kutatólaboratóriumok tevékenysége által nagyszámú olyan embrió
keletkezik, amelyeket sohasem fognak anyaméhbe beültetni. Bizonyos
vélemények szerint kézenfekvő ezeknek az embrióknak a kísérleti
felhasználása.
204.
A katolikus erkölcsteológia a rosszal való együttműködés materiális
és formális eseteit különbözteti meg. Formális együttműködésről van
szó, ha az együttműködő osztja az eredetileg rossz cselekedet
szándékát, esetünkben a kísérleti célra történő humánembrió
előállítást83.
Materiális együttműködésről akkor van szó, ha a felhasználó bár nem
osztja az embriót létrehozó szándékát, mégis, „ha már megvan”,
saját kutatási céljaira felhasználja. Problémánk a materiális
együttműködés közvetlen esete (proximate material cooperation),
hiszen az embrió közvetlen kísérleti felhasználására irányul, amely
annak pusztulását idézi elő.
205.
Mindezek után nem nehéz megállapítani az emberi embrionális őssejtek
előállításának és felhasználásának elfogadhatatlanságát, még akkor
is, ha ez humanitárius célból történik. Ígéretesnek bizonyulnak a
felnőtt őssejtekkel végzett kutatások, amelyek nemcsak ugyanazokat az
eredményeket hozhatják, mint azt az embrionális őssejtekkel végzett
kísérletek tapasztalatai mutatják, hanem ezek sokkal humánusabban és
erkölcsi, valamint jogi szempontból is elfogadhatóak.
2.4 Az egészség, mint érték
Az egészség tágabb
értelmezése
206. Az Egészségügyi
Világszervezet (WHO) meghatározása alapján az egészség immár nem
valamilyen betegség hiányát jelenti, hanem azt az állapotot, amikor
az egyén testi, szellemi, lelki és társadalmi értelemben is
„egész”-nek érzi magát. Nem csupán szenvedés- és
fájdalommentes állapotban van tehát, hanem képességeinek birtokában
egyéniségének adottságait és lehetőségeit felhasználni képes
állapotban.
Fontos
hangsúlyoznunk ezt az „egész”-séget, hiszen
technicizálódó és elanyagiasodó korunkban egyre inkább csak a
szorosan vett „testi” bajokra és fájdalmakra, illetve
ezek megszüntetésére kerül hangsúly.
A testi élet és egészség alapvető, de nem abszolút érték
207.
Az élet és a testi egészség Isten által ránk bízott drága ajándékok.
Értelmesen kell róluk gondoskodnunk, figyelembe véve mások és a közjó
szükségleteit (KEK 2288). A tágabb értelemben vett, nem csak testi,
fiziológiai értelemben vett egészségre utal a továbbiakban a
Katekizmus tanítása is. Az állampolgárok egészségéről való
gondoskodás a társadalom segítségét kívánja, hogy tagjai megkaphassák
azokat az életfeltételeket, amelyek lehetővé teszik a növekedést és
az érettség elérését: a táplálékot és ruhát, a lakást, az
egészséggondozást, az alapműveltséget, a munkát és szociális
gondoskodást (KEK 2288).
208.
A fizikai egészség alapvető, de nem abszolút érték. Alapvető érték,
hiszen a fizikai élet és egészség számos emberi érték megvalósítását
teszi lehetővé. Az ember test és lélek egysége (vö. GS 14),
azaz személyiségének érése, fejlődése, összes megnyilvánulása a
testen keresztül fejeződik ki. A testi egészség állapota, annak
gyógyítása, ellátása, a beavatkozások a fiziológiai mellett komoly
szociális és lelki hatással rendelkezik. Ez a nagyon szoros egység is
kiemeli a fizikai és a vele összefüggő lelki egészség alapvető
erkölcsi érték minőségét.
209. Az emberi életet jogosan megillető tisztelet,
oltalom és gondoskodás annak egyedülálló méltóságából fakad. Az
emberi életnek az egész látható világban egyedülálló értéke van. Az
ember ténylegesen az egyetlen olyan teremtmény, amelyet Isten
önmagáért akar (vö. GS 24, VS 13). Minden az emberért
van teremtve. Egyedül csak az Isten képére és hasonlatosságára
teremtett ember az, aki senki másnak, mint egyedül Istennek kedvéért
jöhetett és jött létre és pontosan ezért létezik. Egyedül az emberi
lények személyek: megvan az alanyi méltóságuk és az az értékük, hogy
önmagukban hordják céljukat. Az emberi élet meg nem változtathatóan
mind testi, mind szellemi természetű. A szellemi lélekkel történő
szubsztanciális egyesülése révén az emberi testet nem tekinthetjük
pusztán szövetek, szervek és funkciók együtteseként, nem
értékelhetjük úgy, mint az állati testet, mert a test a személy
lényegi alkotórésze, amely által a személy megnyilvánul és kifejezi
önmagát. Minden emberi személy megismételhetetlen egyediségben, nem
pusztán lélekből, hanem testből és lélekből tevődik össze úgy, hogy a
test és rajta keresztül a személy a maga konkrét valóságában érhető
el (ECH 38-39).
210.
A kereszténység soha nem idealizálta a szenvedést84,
hanem annak csökkentésére törekszik. Vallja azonban azt, hogy a
szenvedésnek lehet és kell is értelmet adni. A keresztény ember
elfogadott és felajánlott szenvedése részt vállal Krisztus
szenvedéséből, és így a szenvedő lehetővé teszi saját maga és
szerettei számára, hogy Isten kegyelmi segítségét befogadhassa (vö.
Kol 1,24). A szenvedésnek lehet nevelő ereje is, amellyel Isten
alakít bennünket. Mindezen megfontolások után is állandó feladatunk
marad a testi, lelki szenvedés csökkentése és szenvedő embertársunk
erősítése, magányának csökkentése (vö. Mt 25,36.39).
211. A túlzott
testkultusz azonban nemcsak bálványozva hirdeti a fizikai
tökéletességet, hanem az emberi kapcsolatok eltorzulásához vezet,
hiszen a „gyengéket” kevésbé tartja értékesnek (vö. KEK
2289). A mértékletesség erénye arra indít, hogy kerüljünk minden
túlzást az étkezésben, ivásban, az alkohol, a cigaretta és a
gyógyszerek fogyasztásában.
212.
A kábítószerek használata súlyosan károsítja az egészséget és az
emberi életet. Eltekintve a szigorú értelemben vett gyógyászati
indikációktól, az alkalmazás orvosilag igazolt eseteitől, a
kábítószerezés súlyos bűn. A kábítószerek titkos gyártása és
kereskedelme botrányos cselekedet; közvetlen együttműködésnek számít,
mert az erkölcsi törvénnyel súlyosan ellenkező gyakorlatra csábít
(KEK 2291).
Egészség és környezet
213.
A keresztény környezetetika, amint láttuk, a relatív emberközpontúság
(antropocentrizmus) elvét vallja. Azaz a teremtésben, bár az embernek
kitüntetett szerepe van, de ugyanakkor a teremtmények önértékkel is
rendelkeznek. A teremtésben elfoglalt kitüntetett szerep megköveteli,
hogy a természeti környezet hosszú távú megóvásával a jelen és az
eljövendő generációk egészséges életkörülményeit biztosítsuk. Erre a
felelősségre utal a mondás, hogy „a Földet unokáinktól kaptuk
kölcsön”. A környezet megóvása számos ponton kapcsolódik a
gazdaságetika és a szociális biztonság kérdéséhez. A probléma ott
jelentkezik, hogy a rövid távon jelentkező gazdasági érdekek nehezen
képesek figyelembe venni a környezet-, valamint az ebből fakadó
egészség- és klímavédelem hosszabb távú érdekeit. Ezt a nem túl
biztató helyzetet kitartó szemléletformálással, neveléssel, az
erkölcsi érzék fejlesztésével, és olyan gazdasági és jogi
intézkedésekkel lehet javítani, amelyek arra kényszerítik a globális
gazdaság résztvevőit, hogy a klímát és a környezetet kímélő ipari
eljárásokat alkalmazzanak. Külön problémát jelent a fejlődő országok
kevésbé szigorú jogrendje, amely nem tiltja, hogy oda erősen
szennyező ipari eljárásokat exportáljanak. Számos fejlődő ország
gazdasági és társadalmi rendjének zavara, instabilitása, illetve a
globális gazdaság kényszerítő hatásai igen káros erdő- és
mezőgazdasági művelési módokat serkentenek, amelyek nemcsak az adott
ország elszegényedéséhez és természeti erőforrásainak gyors
kimerüléséhez vezetnek, hanem károsan befolyásolják az egész Föld
ökológiai egyensúlyát is.
Életmód, a teljes ember gyógyítása
214. Napjainkban
egyre világosabban körvonalazódik, hogy a testi-szellemi-lelki és
társadalmi folyamatok mennyire döntő szerepet játszanak betegségeink
kialakulásában, milyen nagymértékben meghatározzák azt, hogy mikor,
hogyan betegszünk meg és gyógyulunk meg. Gondoljunk csak a nyugati
világban legtöbb halálesetet okozó szív- és érrendszeri betegségekre.
Ezen betegségek kialakulásáért azok az életmódunkkal befolyásolható
tényezők felelősek elsősorban, amelyek tudatosan is befolyásolhatók,
és amelyek megszűnése vagy megerősödése alapvető szerepet játszik a
betegség megelőzésében, kialakulásában és a beteg ember gyógyulásában
(vö. ECH 50-52). Nem
betegségek alakulnak ki, hanem az „egész” ember, testi,
szellemi, lelki és társadalmi létében lesz beteg, és gyógyulása is
csak ezen tényezők összességének javulásával érhető el. Ezért az
orvoslás, a szociális gondozás, a családok megerősítése és a
lelkipásztori szolgálat egymást támogatva képes szolgálni a teljes
ember egészségét85 (vö. ECH 108-113). Ez
természetesen egy más emberképet, antropológiai szemléletet igényel,
ahol az emberi személyt nem redukálják élettani folyamataira, hanem
törekszenek családi, pszichológiai és lelki adottságait is figyelembe
venni86. A hatékony gyógyítás alapfeltétele nem a betegséggel, hanem a
beteggel történő kommunikáció.
215.
Miközben a testi fájdalom és szenvedés megelőzésének és gyógyításának
fontossága nem kérdőjelezhető meg, a gyógyítás során fontos szem
előtt tartanunk az emberi személyiség „egész”-ségét.
Kívánatos tehát, hogy az egészségügyi ellátás során megfelelő
hangsúlyt kaphasson a beteg ember teljes valójának gyógyítása, ne
pusztán szenvedő szervezetként, személytelen módon kezeljék. Szomorú,
hogy az egészségügyi ellátás során sokszor szervezési és egyéb emberi
okok miatt gyakran mechanikus módon csak a beteg ember laboratóriumi
eredményeinek normalizálódása az ellátás célja. Mivel a XXI. század
elején élő ember betegségeinek megelőzésében, kialakulásában és
gyó-gyulásában meghatározó szerepet játszanak a fent említett
szellemi, lelki és társadalmi tényezők, ezért ez a fajta szemlélet
orvosi szempontok szerint is elégtelen. Tudatosítani kell azt is,
hogy embertársaink egészségének védelme, megbetegedésének megelőzése
ugyanolyan fontosságú, mint sérült vagy életveszélyben lévő társunk
ellátása.
Igazságosság az egészségügyben. Az egészségügyi
erőforrások igazságos elosztása (allokációja)
216.
Vázlatosan fogalmazva az igazságosság kérdése az egészségügyben két
szinten vetődik fel, a makroallokáció és a mikroallokáció szintjén. A
makroallokáció etikai vizsgálata az egészségügyi rendszer mint egész
igazságossági kérdéseivel foglalkozik, míg a mikroallokáció
kérdésköre a konkrét egyedi betegek ellátásának szintjén jelentkező
elosztási, igazságossági kérdéseket tárgyalja87.
Ezen a helyen az egészségügy és a finanszírozás, igazságossági
témájának néhány fontos szempontjára hívjuk föl a figyelmet.
217.
A keresztény ember felelőssége a teremtett világért, a páli
értelemben vett „Szentlélek templomáért” (vö. 1Kor 6,19),
azaz saját testünkért igen fontossá teszi azt a tevékenységet, amit
saját és embertársaink egészségének előmozdításáért végzünk. Ez a
szolgálat embertársaink tiszteletének és szeretetének kifejeződése.
Ezért fontos az is, hogy a társadalmi szinten szervezett gyógyító
tevékenység a lehető legmagasabb szinten és igazságos módon
valósuljon meg.
218.
A társadalmi szintű gyógyítás megszervezésekor alapvető fontosságú,
hogy az egészségügyi szolgáltatások elosztása igazságos módon
történjen. Eközben be kell látnunk, hogy az igazságosság fogalma
sokszor nehezen határozható meg elméleti szinten, és még nehezebben
valósítható meg a gyakorlatban úgy, hogy az mindenki számára
elfogadható legyen. Ez nem jelentheti azt, hogy ne lenne
kötelességünk az igazságosságra való törekvés, az adott körülmények
között a lehető legmagasabb fokú igazságosság megteremtése.
219.
Az igazságosság egyik fő eleme az, hogy minden ember magas szinten
hozzáférhessen az egészségügyi szolgáltatásokhoz. Az egészségügyi
költségek utóbbi évtizedekben megfigyelhető hihetetlen mértékű
emelkedése ugyanakkor társadalmi szinten nagyon nehéz helyzetbe hozza
mindazokat a döntéshozókat, akik az egészségügyi ellátások
finanszírozásával kapcsolatos döntések meghozatalára kényszerülnek.
Mindezek figyelembevételével fontosnak tartjuk megjegyezni a
következő szempontokat.
220.
Az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés alapját jelentő
egészségbiztosítási rendszer igazságosságának javítása és megőrzése
alapvető társadalmi kötelesség. Kívánatos tehát, hogy hazánkban ne
lehessen olyan embertársunk, aki pusztán anyagi okok miatt nem
részesül egészségügyi ellátásban, miközben tisztán kell látnunk azt
is, hogy ez az igazságosság is korlátozott, hiszen a Földön sok
milliárd ember sajnálatos módon még a legelemibb egészségügyi
szolgáltatásokhoz sem jut hozzá. Szeretnénk, ha az
egészségbiztosításban történő esetleges átalakulások során nem
történne meg az, hogy lesznek „fontos” és „kevésbé
fontos” emberek pusztán azért, mert az ellátásukért az
egészségbiztosító különböző összeget térít.
221.
Látnunk kell azt is, hogy anyagi és egyéb okok miatt nem valósítható
meg az, hogy minden létező egészségügyi szolgáltatáshoz mindenki
egyformán hozzáférjen. Az egészségügyi szolgáltatások között létezik
különbség, nem mindegyik elengedhetetlen a tág értelemben vett
„egész”-ség elérése érdekében sem. Itt azonban szükséges
hangsúlyoznunk azt, hogy igazságos, nyílt és ne részrehajló, esetleg
korrupt módon történjen annak meghatározása, hogy mi tartozik azon
szolgáltatások körébe, amelyek elengedhetetlenek, és mi azokba,
amelyek társadalmi, anyagi és szakmai okok miatt nem okvetlenül
fontosak. Az egészségbiztosítás szempontjainak kialakításakor tehát
szükséges, hogy a társadalom világosan lássa, miért és hogyan
születnek ezek a döntések. Világosan látnia kell, hogy a létező
szolgáltatások közül melyek azok, amelyek a biztosítás kereteibe
beleférnek, és melyek azok, amelyek csak bizonyos - többnyire szakmai, társadalmi - okok miatt, csak meghatározott emberek számára nyújthatóak. Ezen
döntések meghozatalakor azonban számos társadalmi, erkölcsi kérdés
merül fel. A döntéshozatalakor tehát szükséges az, hogy az
egészségügyi szakembereken kívül többek között jogászok, az etika
szakemberei, teológusok, szociológusok, pszichológusok, politikusok
is elmondhassák véleményüket, és érdemben beleszólhassanak a
döntéshozatalba. Lehetőség szerint törekedni kell arra, hogy ezek a
döntések széles körű társadalmi egyetértésen alapuljanak. Ez utóbbi
eléréséhez nagyon hasznosak a társadalmi viták és
véleménynyilvánítások.
222.
Miközben az egészségügyben dolgozó számos embertársunk magas
színvonalú és önfeláldozó munkáját igen nagyra becsüljük, látnunk
kell, hogy a mai magyarországi egészségügyi rendszer egyik nagy
kísértése a korrupció, amely az igazságosság elvének alapvető
megcsúfolása. A korrupció több szinten és több formában jelentkezik,
amelyek káros hatása sajnálatos módon az egészségügyi szolgáltatások
szinte minden szintjén megfigyelhető.
223.
Amíg az egészségügyben dolgozók anyagi megbecsülése igen sok esetben
elégtelen, látnunk kell, hogy a „hálapénznek” nevezett
anyagi ellenszolgáltatás igen sok problémát okoz az egészségügyi
ellátás kapcsán. Meginoghat a nővérekbe, az orvosokba vetett
szükséges és általános bizalom az olyan esetek miatt, amikor olyan
magatartást tapasztalunk, amely a hálapénz kikényszerítésére utal.
Ugyanakkor súlyosan sérti az igazságosság elvét az is, amikor egyes
nagyobb beavatkozásokat csak előre adott, nagy összegű anyagi
ellenszolgáltatás fejében hajlandóak orvosok elvégezni.
224.
Kórházi szinten is súlyos következményekhez vezethet a korrupció. Az
egészségbiztosítási elvek nem megfelelő kialakítása, illetve az
egészségügyi szolgáltatásoknak a biztosító részéről meglévő
ellentmondásai ahhoz vezetnek, hogy papíron vagy a valóságban is
olyan beavatkozásokat végezzenek el beteg és esetleg az egészséges
embereken, amelyek sem szakmai, sem más érvvel nem támaszthatók alá.
Ez a jelenség súlyosan veszélyeztetheti az egészségügyi szolgáltatást
igénybe vevő emberek személyiségének és egészségének érdekeit.
225.
Az egészségügyben dolgozók nem kellő anyagi megbecsülése és
esetenkénti erkölcsi megingása vezethet ahhoz is, hogy a gyógyászati
ipar tevékenysége nem megfelelő módon befolyásolja az egészségügyi
szolgáltatást végző nővérek, orvosok döntéseit. Miközben
hangsúlyoznunk kell, hogy a gyógyászati ipar területén tevékenykedő
gyógyszergyárak és egyéb egészségügyi terméket előállító gazdasági
társaságok tevékenysége megkerülhetetlen a mai gazdasági
szerkezetben, és tevékenységük általánosságban nem kritizálható, meg
kell említenünk, hogy ezen gazdasági társaságok mind gyakrabban
használják ki anyagi lehetőségeiket arra, hogy a döntéshozásban részt
vevő orvosokat befolyásolják, és termékeik megvásárlására,
igénybevételére rábírják őket. Az egészségügyi ellátás szakmai és
emberi érdekeit hatékonyan kell megvédeni a gazdaság gyors
haszonlesésének kíméletlen nyomásával szemben. Az egészségvédelem nem
tehető tisztán profitorientált vállalkozássá, hiszen az emberi
egészség nem egy tárgyszerű áru, amit meg lehet vásárolni.
226.
A korrupció nemkívánatos hatásai súlyosan veszélyeztetik az
egészségügyi ellátás szakmai integritását, és ezen túlmenően az egész
egészségügy erkölcsi tekintélyének megromlásához vezetnek. Az
egészségügyi dolgozók anyagi és erkölcsi megbecsülése fontos eleme a
korrupció visszaszorításának.
227.
Nyugat-Európában is közismert a jóléti állam (welfare state)
nyugdíj- és egészségbiztosítás finanszírozásának egyre
problematikusabbá válása. Az európai társadalom, és benne kiemelten a
magyar társadalom, rohamosan öregszik. Egyre kevesebb fiatalnak kell
biztosítania a nyugdíjak és az egészségügy anyagi fedezetét. Ezért a
demográfiai egyensúly helyreállítására tett erőfeszítéseknek és a
családok támogatásának a fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni,
és minden eszközzel támogatni kell ezeket a törekvéseket.
228.
Az egészség megőrzésében és a gyógyításban kiemelt szerepe van a
lelki egészségnek, a teljes ember szolgálatának. Emiatt az egyház
örömmel tesz eleget annak a társadalom egyes rétegeiben felmerülő
igénynek, hogy egészségügyi és szociális intézményeket alapítson és
tartson fenn, ahol a kiemelkedő szakmai színvonal a betegek, a
hozzátartozók és a dolgozók lelki igényeit is kielégítve igyekszik a
teljes embert szolgálni, és prófétai módon tanúságot tenni a gyógyító
és irgalmas Krisztusról. Az államnak is érdeke az ilyen intézmények
működése, hiszen számos polgára ezt igényli és üdvözli, és ugyanakkor
kötelessége is ezen intézményeket segíteni (vö. DH 13), hiszen
a vallásszabadság és az egyház szabad működése minden demokrácia
igazi próbája.
2.5
Kutatásetikai kérdések88
Problémafelvetés és fogalomtisztázás
229. Az
orvostudományi kutatások több csoportba sorolhatók aszerint, hogy
közvetlenül emberen végzik azokat – megfelelően szabályozott
körülmények között, egyetértésükkel, vagy az ember javának
előmozdítása céljából – más élőlényeken (kísérleti állatok,
mikroorganizmusok, sejtek, sejttenyészetek), ill. élőlények bevonása
nélkül (élőlényeket nem igénylő laboratóriumi kutatások) végzik. A
közvetlenül emberen végzett orvostudományi kutatásokat klinikai
kutatásoknak nevezzük, az ember egészségének javára kísérleti
állatokon végzett kutatásokat pedig állatkísérleteknek.
Orvostudományi kutatások közé tartoznak ezenkívül olyanok is,
amelyekben sejtek (beleértve a mikroorganizmusokat is) nem
szerepelnek (pl. biokémiai, molekuláris biológiai, molekuláris
genetikai vizsgálatok). Ebben a részben az emberen végzett klinikai
kutatásokkal foglalkozunk.
230. A tudomány és a
technika fejlődésének a felgyorsulása a XIX. sz. közepe óta addig
soha nem tapasztalt mértékben megnöveli, és mindmáig gazdagítja
azokat a lehetőségeket, amelyek a beteg ember javát szolgálják.
Sajnálatos, hogy a jobbító igyekezet, a tudomány és a technika új
lehetőségeinek alkalmazása sok esetben nem érte el a kívánt célt, és
kudarcokhoz, sőt súlyos károkhoz vezetett.
231. A XIX. században
következett be Európában az addig erősen ható erkölcsi értékektől, a
zsidó–keresztény vallásosság értékrendjétől való tömeges
elfordulás. A Brague-i értelemben vett európaiság – amely annak
a keresztény értékrendnek az alapja, amelynek a gyökereit a zsidó
vallás és a görög filozófia jelenti – szellemében ez az
elfordulás azt jelenti, hogy mind a közfelfogás, de a tudomány, a
technika és a medicina is jelentős mértékben elfordult mind az
európai kultúra és civilizáció alapját jelentő keresztény értékektől,
mind a kereszténységtől és annak gyökereitől is. A medicinában ez úgy
jelentkezik, hogy elfordul a szeretet parancsától, a sarkalatos
erényektől, a tízparancsolattól és a hippokratészi eskütől.
232. Az egyetemes
értékektől elforduló tudomány és technika jó szándékú igyekezete
kezdetben kisebb problémákat eredményezett. Amikor az egyetemes
értékektől való elfordulás társadalmi méretűvé vált, és társadalmi
rendszerek ideológiai alapja lett az egyetemes értékek elutasítása,
valamint képviselőik üldözése és megsemmisítése a XX. századi
diktatúrákban, akkor tárult fel az értékektől való elfordulás
tényleges jelentősége: a nácizmus, a kommunizmus és a holokauszt
borzalmaiban, a szovjet mészárlásokban, kínzókamrákban, a
gulag-táborokban. A szekularizáció, az egyetemes értékektől való
elfordulás nem csupán a diktatúrákban érvényesült, hanem botrányokhoz
vezetett más országokban is.
233. Az értékektől
való elfordulás a medicinát és az orvostudományi kutatásokat sem
kerülte el. Kétségbeejtő példái ennek pl. a náci orvosok
irányításával és közreműködésével lefolytatott emberkísérletek, a
szovjet pszichiátriára rákényszerített feladatok, az Egyesült
Államokban elhíresült kísérletek (vérbajban szenvedő rabok
kezelésének elmulasztása, ráksejtek beadása időseknek stb.).
234. A feltáruló
borzalmak és botrányok nyomán ismerte fel egyre több jó szándékú
ember és jó szándéktól vezetett szervezet a szekularizálódott
közegben: meg kell akadályozni, hogy ilyen borzalmak és botrányok még
egyszer bekövetkezhessenek. Ez a jó szándék vezetett ahhoz, hogy az
elutasított egyetemes erkölcsi értékek helyébe általános alapelveket,
követelményeket léptessenek. Ennek hatására jöttek létre az embert és
egészségét védő legfontosabb jogi és bioetikai dokumentumok.
235. A klinikai
kutatások számára Emanuel, Wendler és Grady89 hét etikai feltételt fogalmazott meg, amelyek koherensen összefüggő
feltételrendszert alkotnak. Az alábbiakban a klinikai kutatások
etikai feltételeit először az ő munkásságuk alapján tekintjük át. A ECH-ban foglaltak lényegben véve összhangban vannak ezekkel az
etikai feltételekkel, rámutatva a kérdés teológiai és ontológiai
jelentőségére is.
236. Az Emanuel,
Wendler és Grady által kimunkált feltételrendszer jelentős változás a
korábbi dokumentumokhoz képest, mert eddig a klinikai kutatásokkal
kapcsolatban szinte kizárólag a tájékozottságon alapuló beleegyezést
és megszerzésének módozatait és különleges szempontjait (pl.
kiskorúak, cselekvőképtelenek esetében stb.) tekintették a szükséges
és elégséges etikai feltételnek.
A tudomány mai állása
237. A tudomány mai
állását jól mutatja az a megtett út, amely a legújabb klinikai
kutatásetikai dokumentumok megjelenéséhez vezetett.
A klinikai
kutatásokat meghatározó legfontosabb, nagy horderejű dokumentumok és
irányelvek közül a legtöbb azon borzalmak vagy botrányok nyomán
született meg, amelyeknek ismételt előfordulását kívánta
megakadályozni. Ezért ezek a dokumentumok és irányelvek nyomatékosan
hangsúlyoznak egy-egy etikai feltételt, esetleg a többi megemlítése
nélkül.
238. A Nürnbergi
kódexben (1947)90 megfogalmazott elveket elsősorban a náci orvosok által elkövetett
rémtettek megismétlődésének a megakadályozása céljából rögzítették. A
Nürnbergi kódex ezért hangsúlyozza a tájékozottságon alapuló
beleegyezés és kedvező kockázat/haszon arány feltételét, de nem tesz
említést a klinikai kutatásba bevonásra kerülők méltányos
kiválasztásáról, sem a független felülvizsgálat feltételéről.
A Helsinki
Nyilatkozat91 a Nürnbergi kódex hiányosságai alapján született meg, és kiemeli a
kedvező kockázat/hasznosság arány és a független felülvizsgálat
feltételét. Különbséget tesz ezenkívül a terápiás és a nem terápiás
kutatás között, ami más dokumentumokban nem található meg.
A Belmont Report92 (1979. április 18.) széles körben alkalmazható elveket tartalmaz, és
kiadását az a szándék vezette, hogy az Egyesült Államokban ismertté
vált klinikai kutatási botrányok többé ne fordulhassanak elő.
239. A CIOMS/WHO
dokumentum (International Ethical Guidelines for Biomedical Research
Involving Human Subjects93)
megjelenését az vezérelte, hogy a Helsinki Nyilatkozat érvényesülése
megtörténjen a fejlődő országokban, különösen az oltóanyagok és
gyógyszerek széles körű kivizsgálása során. A dokumentum nem tér ki a
kockázat/hasznosság kérdésre – azt egy másik CIOMS dokumentum
pótolja –, viszont kitér a kutatás következtében kialakuló
károk jóvátételének, kompenzálásának kérdésére, amely más
dokumentumokban nem található meg.
240.
Sokan felfigyeltek arra, hogy a különböző dokumentumok között
feszültségek, sőt ellentmondások vannak. Sokszor például még azt is
nehéz eldönteni, hogy melyik etikai irányelv legyen meghatározó egy
adott klinikai kutatásban, és az is nehézséget okozhat, hogy az egyes
dokumentumokban mi tekinthető etikusnak, és milyen hiányossága van az
iránymutatásnak, amelyből alkalmazása során etikai problémák
adódhatnak.
241.
Emanuel, Wendler és Grady arra tesznek kísérletet, hogy olyan
feltételrendszert fogalmazzanak meg, amellyel az egyes dokumentumok
helyes törekvései összhangba hozhatók, és hiányosságaik
kiküszöbölhetőkké válnak. Az általuk összeállított 7 etikai feltétel
azokra a tudományos, társadalmi és etikai jellegű problémákra tér ki,
amelyeket a következőkben tekintünk át.
Tudományos,
társadalmi és etikai jellegű problémák
242.
A tudományos, társadalmi és etikai jellegű problémák így
összegezhetők:
(1) társadalmi vagy
tudományos érték; (2) tudományos érvényesség (validitás); (3) a
vizsgálatba bevonásra kerülő személyek méltányos szempontok szerinti
(„fair”) kiválasztása; (4) kedvező kockázat/hasznosság
(risk/benefit) arány; (5) független felügyelet; (6) tájékozottságon
alapuló beleegyezés; (7) a kutatásba bevont és a potenciálisan
bevonásra kerülő személyek iránti tisztelet.
1. A társadalmi vagy
tudományos érték
243. Ez azt a
feltételt jelenti, hogy a kutatás olyan diagnosztikai vagy terápiás
beavatkozást vizsgál, amely az egészség vagy a jóllét javítására
szolgálhat; olyan előzetes kóroktani, kórtani vagy epidemiológiai
vizsgálat, amely megalapoz egy előbb említett beavatkozást;
megvizsgál egy hipotézist, amely az emberi szervezet struktúrájára
vagy funkcióira vonatkozó fontos ismeretekhez vezethet el, akkor is,
ha ez az ismeret nem használható fel közvetlenül a gyakorlatban.
Társadalmilag vagy tudományosan nem tekinthető értékesnek, ha az
eredmény várhatóan nem általánosítható, ha jelentéktelen vagy
komolytalan a hipotézis, vagy ha jelentős mértékben vagy teljes
egészében átfedésben van már ismert eredményekkel. Az sem fogadható
el, ha nem valószínű, hogy az eredmény közkinccsé válhat vagy nem
hasznosítható a gyakorlatban.
Két szempont
különösen nagy mértékben indokolja, hogy a klinikai kutatásnak legyen
társadalmi, tudományos vagy gyakorlati klinikai értéke, haszna. Ezek
a véges, szűkös eszközök felelős felhasználása, és az érintettek
kihasználásának, kizsákmányolásának elkerülése. Utóbbi azt jelenti,
hogy ne történjen meg, hogy károsodás kockázatának tegyenek ki bárkit
a tudomány vagy társadalom számára való hasznosság lehetősége nélkül.
Ha több hasonló klinikai kutatási program között lehet választani,
akkor értékelhető az egymáshoz viszonyított, relatív hasznosságuk
kérdése is. Szűkös források esetében annak lehet elsőbbsége, amelynek
nagyobb a másikhoz viszonyított hasznossága.
2. A tudományos
érvényesség (validitás)
244. Az etikus
klinikai kutatás feltétele a szakmailag és módszertanilag szigorúan
szakszerű eljárás. Ez a szigorú módszertani igényesség mind a
klinikai kutatás tervezésére, mind a kivitelezésére vonatkozik. A
tudományos validitás követelménye szempontjából a klinikai kutatási
terv akkor tekinthető megfelelőnek, ha (a) világos tudományos célja
van; (b) elfogadott és elismert elvek, módszerek és eljárások
alkalmazásán alapul; (c) kellő bizonyító erővel rendelkezik a
kitűzött cél vizsgálatára; (d) világos adatkiértékelési terve van;
(e) reális a megvalósíthatósága.
A tudományosan nem
kellően megalapozott, nem érvényes klinikai kutatással nem lehet
eljutni az elérni szándékozott ismerethez, nem hasznos, és nem
indokolhatja, hogy a vizsgálatban résztvevők számára
kényelmetlenséget vagy kockázatot okozzanak ilyen vizsgálatokkal.
3. A vizsgálatba
bevonásra kerülő személyek méltányos szempontok szerinti kiválasztása
245. A klinikai
kutatásba bevont személyek kiválasztása legyen méltányos („fair”).
Itt olyan kérdések megvizsgálása szükséges, hogy melyek legyenek azok
a kritériumok, amelyek alapján az egyes személyeket bevonják a
kutatásba, melyek azok a szempon-tok, amelyek alapján mások nem
vonhatók be a vizsgálatokba, és amelyek azok, amelyek megjelenése
esetén egyeseket kizárnak a klinikai kutatás folytatásából, valamint
hogy mely célcsoportjai vannak a klinikai kutatásnak.
A legfontosabb, hogy
a klinikai kutatás célja szabja meg, hogy kiket vonnak be a
vizsgálatokba, vagy nem vonnak be vagy zárnak ki, és ne egyéb
körülmények (pl. az illető személyek hátrányos helyzete,
védtelensége, sebezhetősége, kiváltságai stb.), amelyek nincsenek
összefüggésben a klinikai kutatás céljával.
Az is lényeges
szempont, hogy a személyek kiválasztása befolyásolhatja a klinikai
kutatás hasznosságát vagy kockázatait. Olyanok, akik bevonhatók
lennének, de számukra a részvétel a kár nagyobb kockázatát jelentené,
ne kerüljenek bevonásra. A kutatás célja is befolyásolhatja a
vizsgálatba való bevonás szempontját. Ha pl. a klinikai kutatás
eredményeit gyermekeken vagy nőkön kívánják alkalmazni kedvező
eredmények esetén, akkor a klinikai kutatásba is a célnak megfelelő
személyek bevonása szükséges. Arra is ügyelni kell azonban, hogy a
védtelenebbek (pl. gyermekek) bevonása csak később, csak akkor
történjen meg, amikor már kellő ismeret gyűlt össze arról, hogy a
vizsgált eljárás nem jelent számukra indokolatlan kockázatot,
veszélyt.
A méltányos
kiválasztás szempontjai közé tartozik, hogy – ott ahol a
legcsekélyebb lehetőség van ennek a figyelembevételére – azok,
akik a klinikai kutatás kockázatát vállalják, kedvező eredmény esetén
részesüljenek az új ismeretekből származó előnyökből, és azok, akik a
kutatás fázisában nem vesznek részt, de majd az új eljárás
haszonélvezői lesznek, maguk is osztozzanak valamilyen mértékben a
kutatásban résztvevők terheiben és kockázatában. Ez a szempont is
mutatja, hogy milyen kényes és nehéz kérdés a klinikai kutatás ezen
etikai feltételének megfelelő biztosítása. Fontos szempont az is,
hogy a közösség szintjén megvalósuló együttműködésből származó
előnyök és kockázatok megosztása és megoszlása méltányos legyen.
4. A kedvező
kockázat/hasznosság (risk/benefit) arány
246. A klinikai
kutatás olyan gyógyszerek, eszközök, eljárások vizsgálatára irányul,
amelyekről ismereteink korlátozottak. Ezért a klinikai kutatások
belső jellemzője, hogy nem kellően ismertek sem a vizsgálat előnyei,
sem kockázatai. Ezért a klinikai kutatás elvégzése csak akkor
tekinthető elfogadhatónak, (a) ha a résztvevők potenciális kockázatát
a lehető legkisebbre csökkentik, (b) ha a lehetséges előnyöket a
lehető legnagyobbra tervezik, és (c) ha a lehetséges előnyök az egyén
vagy a közösség számára meghaladják vagy ellensúlyozzák a
kockázatokat.
Az előnyök és
kockázatok felmérése többlépcsős folyamat. Ezt az első lépésben a
kutatók és a kutatást felügyelők, elemzők, bírálók végzik, és azt
kísérlik meg nagy gonddal megállapítani, hogy egyáltalán milyen
lehetséges kockázatokkal lehet számolni, majd igyekeznek ezeket a
kockázatokat a „helyes klinikai gyakorlat” (Good Clinical
Practice – GCP)94 irányelvei szerint a lehető legkisebbre csökkenteni. A második
lépésben azt mérik fel, hogy a klinikai kutatásba bevont személyek
számára milyen lehetséges (egészségi, gyógyulási, gyógykezelési)
haszon származik a klinikai kutatásban való részvétel következtében.
Azt is megvizsgálják, hogy lenne-e arra mód, hogy még a tervezettnél
is hasznosabb és előnyösebb lenne a klinikai kutatásban való
részvétel a kutatásba bevont számára, és igyekeznek ezt a szempontot
is érvényesíteni. Nem tekinthető azonban elfogadhatónak, ha a várható
előny a klinikai kutatás tényleges céljától eltérő legyen, például
az, hogy a beválogatott személy pénzt kapna vagy más egészségi
juttatást a részvételért. Ekkor ez a külső előny lenne nagyobb, mint
a részvétel kockázata, és nem a klinikai kutatás tényleges tárgya
ill. célja.
Az utolsó lépésben
nagy gonddal egybevetik a kockázatokat és az előnyöket, és ezeket
egymáshoz viszonyítva értékelik ki. Ezzel kapcsolatban
általánosságban elmondható, hogy minél nagyobb a kockázat, annál
nagyobbnak kell lennie a várható előnynek. Ezek a megfontolások ma
már egészen elfogadottak a gyógyszer-kipróbálási vizsgálatok 2. és 3.
fázisában. (A gyógyszer-kipróbálási klinikai kutatások fázisainak
kérdéseit lásd a 252-262.
pontoknál.)
Az olyan kifejezések
értelmezéséhez, mint hogy „az előny mértéke meghaladja a
kockázatok nagyságát” vagy hogy a kockázat és a várható előny
„arányos”, nem lehet mennyiségileg értelmezni, számokkal
kifejezni, ezek „nem kvantifikálhatók”. Az ilyen képlet
hiánya azonban nem jelenti azt, hogy ezekre az összefüggésekre nem
szükséges tekintettel lenni. Ez a szempont mint elv kerülhet
alkalmazásra, és ilyen értelmezés szerint valóban jól is használható.
Kényes kérdést vet
fel, ha olyan körülmény fordul elő, ami számottevő kockázatot jelent
az egyénnek, de igen nagy előnyt biztosít a közösség számára. Ilyen
kérdésekkel inkább a környezetvédelem bioetikai problémái között
találkozunk. Erről itt most annyi mondható el, hogy ha a kockázatok
az egyén számára meghaladják a várható előnyök mértékét és a
társadalom számára hasznos tudásgyarapodás nagyságát, akkor a kutatás
etikailag nem tekinthető elfogadhatónak.
A kedvező
kockázat/hasznossági arány feltétele magában foglalja a nem ártás és
a jótékonyság elvet, amelyeket a bioetika alapelvei között
szerepeltet95.
A jótékonyság alapelve azt az erkölcsi kötelességet fejezi ki, hogy
mások javára (hasznára) cselekedjünk.
5. A független
felügyelet
247. A klinikai
kutatásokat végzőknek számos teljesen természetes, jogos és
tiszteletreméltó érdeke, érdekeltsége van. Ilyenek, hogy színvonalas
kutatómunkát végezhessenek, hogy gyorsan és ügyesen végezzék el
kutatómunkájukat, hogy megvédjék a klinikai kutatásba bevontakat,
hogy kutatási támogatásokat szerezzenek, hogy szakmailag és
tudományosan előrelépjenek. Ezek a különböző érdekeltségi szempontok
még a legkörültekintőbb kutatóknál is könnyen feszültségeket
okozhatnak a klinikai kutatás megtervezésében, lefolytatásában és az
eredmények kiértékelésében. Így például a kutatás gyors elvégzésének
szempontja gyorsan elvégezhető, de az adott kutatási cél
szempontjából megkérdőjelezhető alkalmasságú eljárások igénybevételét
eredményezheti, vagy a kutatásba bevont személyek nem az erre
legmegfelelőbbek lesznek, hanem azok, akik éppen elérhetőek. A
független kiértékelők az ilyen feszültségek minimalizálását
biztosíthatják. Kis kockázattal járó klinikai kutatások során
valójában alig van erre reális szükség, jelentős kockázat esetében
viszont hivatalos bizottság felállítása a legcélszerűbb, megfelelő
felkészültségű tagokkal és olyan jogosítvánnyal, hogy engedélyezheti,
helyesbítheti, illetve leállíthatja a kutatást.
A független
felügyelet a társadalmi felelősség szempontjából is fontos. A
klinikai kutatás egyesek számára kockázatot jelent a társadalom
egészének java érdekében. Az etikai szempontokra ügyelő független
felügyelet szavatolja a közösség minden tagja számára, hogy a
klinikai kutatásokba bevont személyeket etikusan kezelik, és a
társadalom egyes szegmenseinek nem származhat haszna másokkal történt
visszaélésekből. A független felügyelet a klinikai kutatásokba
bevontak számára is szavatolja, hogy a kockázat/hasznosság arány
kedvező.
Magyarországon a
független felügyeletet helyi szinten a Regionális Kutatásetikai
Bizottságok, országosan a Tudományos és Kutatásetikai Bizottság
(TUKEB)96 látja el hivatalból.
6. A tájékozottságon alapuló beleegyezés (informed
consent)
248. A klinikai
kutatások etikai feltételei közül a legismertebb és a
legkiterjedtebben alkalmazott szempont, illetve feltétel a
tájékozottságon alapuló beleegyezés, amelynek célja kettős. Egyfelől
biztosítja, hogy ténylegesen a beteg maga döntse el, hogy
közreműködik-e a klinikai kutatásban, másfelől, hogy a beteg akkor és
csak akkor vegyen részt benne, ha a klinikai kutatás összhangban van
az általa vallott értékekkel, érdekeivel és azzal, amit kedvezőnek
ítél meg. A tájékozott beleegyezéshez a beteget körültekintően
tájékoztassák a klinikai kutatás céljáról, az alkalmazásra kerülő
módszerekről, kockázatairól, előnyeiről, és az alternatív
lehetőségekről; értse meg a tájékoztatást és jelentőségét a saját
klinikai helyzete számára, és hozzon önkéntes és befolyásoltságtól
mentes döntést, hogy részt vesz-e benne. A tájékozottságon alapuló
beleegyezés magában foglalja a személynek és szabadon meghozott
döntésének tiszteletét.
7. A kutatásba bevont
és a potenciálisan bevonásra kerülő személyek iránti tisztelet
249. A gyermekeknek
és azoknak a felnőtteknek, akik értelmileg nem képesek rá, hogy
önmaguk döntsenek a klinikai kutatásban való részvételükről, szintén
vannak értékeik és érdekeik. Az ő esetükben a közeli hozzátartozó
hozhat döntést arról, hogy a kiskorút vagy az önrendelkezésre nem
képes személyt bevonják-e a klinikai kísérletbe. A közeli
hozzátartozó részéről hozott döntés legfontosabb szempontja, hogy az
érintett, ha képes lenne önrendelkezésre, saját maga hogyan döntene.
(Ez tipikusan amerikai szempont. A európai tradícióban már ekkor az
érintett java lenne a legfőbb vezérelv.) Előfordulhat azonban, hogy
nem ismertek vagy nem ismerhetők meg a beteg által vallott értékek és
preferenciák, vagy a bevonásra alkalmas személyben (gyermekben) még
nem alakultak ki ezek a preferenciák. Ilyen esetekben az érintett fél
javát leginkább szolgáló szempont legyen a betegről történő
rendelkezésre jogosult hozzátartozó döntésének legfontosabb elve.
Sürgősségi esetekben,
amikor az öntudatlan vagy az önrendelkezésre képtelen beteg állapota
nem teszi lehetővé, hogy megtalálják a róla dönteni jogosult közeli
hozzátartozót, akkor tájékozott beleegyezés és a közeli hozzátartozó
jóváhagyása nélkül is bevonható a beteg a klinikai kutatásba, ha a
klinikai kutatás igen szigorú szabályok szerint történik. A
legfontosabb szempont ilyenkor, hogy klinikailag egyensúly legyen a
klinikai kutatás keretei között végzett és vizsgált beavatkozás és az
egyéb lehetőségek között. Ennek teljesülése esetén a bevont személy
nem kerül hátrányosabb helyzetbe, mint akkor, ha nem vonták volna be
a kutatásba.
A klinikai kutatások
etikai feltételeinek teljesülése nem ott végződik, hogy az érintett
személy aláírta a tájékozottságon alapuló beleegyezését tanúsító
dokumentumot, vagy úgy nyilatkozott, hogy nem kíván részt venni
benne. Mind hozzájárulása, mind elutasítása esetében tisztelet illeti
meg, és ez még azután is megilleti, miután – ha közreműködött a
klinikai kutatásban – a klinikai kutatásban való részvétele
befejeződött. Ez a tiszteletadás öt szempontot foglal magába. (a)
Magánélete tiszteletben tartandó azzal, hogy adatait bizalmasan, az ő
személyének azonosíthatósága nélkül kezelik. (b) Tiszteletben
tartandó, ha szándékát megváltoztatja, és nem kíván tovább részt
venni a klinikai kutatásban. Ebből semmilyen hátránya nem származhat.
(c) A klinikai kutatás során előfordulhat, hogy a beavatkozásra vagy
a beteg állapotára vonatkozó nem várt új információ is megjelenik. A
bevont személyt haladéktalanul tájékoztatni szükséges, amikor ilyen,
az előnyökre vagy a kockázatokra vonatkozó új információ születik.
(d) A beteg jólléte, közérzete gondos vizsgálata a klinikai kutatás
során. Ha nem kívánt mellékhatások, kedvezőtlen tünetek, a klinikai
állapot kedvezőtlen változásai lépnek fel, szükség esetén a beteg
kivonható a klinikai kutatásból. (e) A klinikai kutatásba bevont
személy közreműködésének elismerése céljából az illetőt valamilyen
módon tájékoztatni kell arról, hogy milyen tanulságokat hozott a
klinikai kutatás, amelyben közreműködött. Ezek a szempontok
összhangban vannak a bioetika alapelveivel.
250. A klinikai
kutatásoknak igen fontos szempontja, hogy mind a klinikai kutatások
végzői, mind azok, akik bármilyen módon hozzájárulnak az adott
klinikai kutatások eredményeihez és a kutatásokat felügyelők
szakmailag magas fokú felkészültséggel rendelkezzenek. A kutatást
felügyelők esetében nem csupán a klinikai és kutatási felkészültség
jelentkezik követelményként, hanem ajánlatos, ha a felügyeletet
ellátók között az etika, a jog, a statisztika kérdéseiben
felkészültek is vannak, továbbá felelősen gondolkodó civil személyek.
Számos forrás ajánlja, hogy a történelmi egyházak képviselői is
kapjanak helyet a klinikai kutatásokat felügyelő testületekben.
251. Az etikus
klinikai kutatás itt tárgyalt hét feltétele jóval gazdagabb és
valóban összefüggőbb feltételrendszer, mint az eddigi valóban
kiemelkedő jelentőségű dokumentumok többsége. Ugyanakkor az is
megállapítható, hogy ez a hét feltétel a fentebb említett nagy
jelentőségű nemzetközi dokumentummal (vö. 239-240.
pontok) összhangban áll. Ez az új szempontrendszer jelentős mértékben
segíthet a klinikai kutatások etikai kiértékelésében.
Az új gyógyszerek kifejlesztése
252. Világszerte
hatalmas kutatómunka folyik új gyógyszerek előállítására. A
gyógyszertan és a gyógyszervegyészet számtalan új vegyületet állít
elő – vagy már ismert szereket kíván még kedvezőbb
tulajdonságúvá átalakítani –, de ezeknek csupán töredéke kerül
a vizsgálatok következő, egyelőre még mindig laboratóriumi fázisába.
A legtöbb új vagy módosított vegyület ezen az újabb akadályon nem jut
tovább, ahol mikroorganizmusokon, sejt- és szövettenyészetekben
gondosan vizsgálják hatásaikat, mellékhatásaikat, mérgező, esetleges
rákkeltő, magzati károsodást, fejlődési rendellenességet kiváltó
(teratogén) stb. tulajdonságaikat; és az élő szervezetben keletkező
átalakulási, lebomlási termékeikkel is elvégzik ugyanezeket a
vizsgálatokat. Az immár alaposan megfogyatkozott gyógyszerjelölt
vegyületekkel ezután állatkísérleteket végeznek, a kedvező és a
kedvezőtlen hatásoknak az emberi szervezethez jobban hasonlító
szervezetekben való kivizsgálás céljából. Mindezeket a vizsgálatokat
természetesen rendkívül szigorú szabályok között, és rendkívüli
biztonsági feltételek között végzik. Ha mindezek a vizsgálatok
megtörténtek, akkor tehető fel az a kérdés, hogy eljött-e az emberen
végzett alkalmazás, az új vagy a már ismert, de most megváltoztatott,
kedvezőbb tulajdonságokkal felruházott gyógyszer klinikai
kipróbálásának, klinikai kutatásának az ideje. Ha a fejlesztők úgy
látják, hogy igen, akkor kerülhet sor a klinikai kutatásokra.
253. A klinikai
kutatások kezdete előtt szigorúan szabályozott engedélyeztetési
eljáráson kell végighaladnia a gyógyszernek. A kérelem mellett az
alábbi dokumentumoknak van kiemelkedő jelentősége: a
termékismertetőnek, a gyógyszer részletes leírásának, amelyhez
csatolják mindazon vizsgálatok eredményét, amelyek a szer
kifejlesztése során születtek; a vizsgálati tervnek, amelyet számos
szakember egyeztet és állít össze; az egyedi adatlapnak, amelyet
minden betegről külön vezetnek a klinikai kutatás során; a
betegtájékoztatónak, amely az új gyógyszerrel és a klinikai
kutatással kapcsolatban minden lényeges kérdésről tájékoztatja a
klinikai kutatásba bevont beteget; a beleegyező nyilatkozatnak,
amelyen a beteg aláírásával tanúsítja, hogy vállalja a közreműködést,
hogy rajta a klinikai kutatást elvégezzék. Ezek és más feltételek
(pl. gyógyszerminta benyújtása stb.) esetén kerülhet sor a gyógyszer
klinikai kipróbálásának engedélyezésére, amely engedélyt
Magyarországon az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYI) ad ki.
254. A gyógyszer
klinikai bevezetését ma már világszerte négy fázisra különítik el. A
gyógyszer kipróbálást lényegében véve mindenütt e fázisok szerinti
ütemezésben végzik, de az egyes országokban az egyes fázisokban
végzendő feladatok tekintetében kisebb eltérések előfordulhatnak.
255. Az 1-es fázisban
még nem a gyógyszer szándékolt hatásának a vizsgálata az elsődleges
cél, hanem az, hogy – immár emberen alkalmazva – az
emberi szervezet mennyire viseli el a gyógyszer beadását. Általában
egészséges, önkéntes jelentkezőkön vizsgálják ekkor a gyógyszert.
Figyelik a gyógyszer esetleges mellékhatásait, és a gyógyszer adagját
változtatva állapítják meg, hogy mekkora dózist visel el az emberi
szervezet különösebb károsodás nélkül, valamint igényes és bonyolult
laboratóriumi vizsgálatokkal tanulmányozzák a gyógyszer szintjét,
lebomlását az emberi szervezetben, és végül onnan történő kiürülését.
Az 1-es fázisú vizsgálatok feloszthatók 1/A és 1/B szakaszokra. Az
1/A az először végzett vizsgálatok szakasza, az 1/B szakaszban pedig
a már egyszer elvégzett vizsgálatokat ellenőrzik, vagy megismétlik.
256. A 2-es fázisban
– az 1-es fázisban végzett kutatások eredményeire támaszkodva –
azt vizsgálják, hogy a szer valóban hatásos-e azokban az
állapotokban, amelyekben történő alkalmazására szánták. Ekkor
pontosítják a gyógyszer dózistartományát, adagolási módját, és ekkor
nyeri el a gyógyszer végleges gyógyszerformáját is, amit majd a 3-as
fázistól kezdve alkalmaznak. A 2-es fázis is felosztható a 2/A és a
2/B szakaszra. A 2/A szakasz inkább előzetes vizsgálatnak tekinthető
(pilot study), a 2/B szakasz pedig még szigorúbban felügyelt,
hiszen ez már a hivatalos forgalmazás feltételét jelentő, ún.
„törzskönyvezéshez” legközelebb álló szakaszt jelenti.
Itt már olyan körülményekre is tekintettel vannak, mint a „vak”,
ill. a „kettős vak” vizsgálatok. Előbbi azt jelenti, hogy
a vizsgált új gyógyszerrel külsőleg teljesen megegyező, ám
hatóanyagot nem tartalmazó, ún. „placebo”-készítményt
adnak a klinikai kutatásba bevont betegek egyik csoportjának, másik
csoportjának pedig a hatóanyagot tartalmazó készítményt, anélkül hogy
a beteg tudná, hogy a gyógyszert vagy a hatóanyagot kapja-e. A kettős
vak vizsgálat azt jelenti, hogy a klinikai kutatást közvetlenül végző
orvos sem tudja, hogy melyik beteg részesül gyógyszeres, és melyik
placebo kezelésben. Azt, hogy melyik beteg kapja az új szert, és
melyik a placebót, azt valamilyen véletlenszerű – csupán a
vizsgálatot szervezők által ismert – kiválasztási eljárással,
„randomizálással” valósítják meg.
257. A 3-as fázisú
vizsgálatban a 2-es fázisban kapott eredmények ellenőrző vizsgálata
és megerősítése a cél, több vizsgáló központban (multi-center
study) nagyszámú beteg bevonásával. Ekkor gyűlnek össze a nagy
tömegű adatok a gyógyszer hatásáról, mellékhatásairól, hogy
alkalmazása jelent-e valamilyen kockázatot egyes betegeknél bizonyos
élettani funkciókra stb. A 3-as fázis eredményeinek jelentős hatása
van a gyógyszer törzskönyvezésére.
258. A 4-es fázis a
törzskönyvezés és a forgalomba hozatal utáni 5-6 évig tart. Ekkor
tisztázódik teljes mértékben az új gyógyszer tényleges terápiás
értéke, a mellékhatások köre, más gyógyszerrel történő interakciók
vagy más anyagokkal együtt történő alkalmazás esetén a kedvező vagy
hátrányos hatások és a kombinációs lehetőségek.
259. Az 1–3
fázis engedélyköteles, a 4-es fázis nem, de az ebben a fázisban
észlelt, addig nem ismert hatásokról és mellékhatásokról az OGYI-t
értesíteni kell. A vizsgálatok jelentős részét képezi az etikai
felügyelet. Az 1–3 fázisú vizsgálatok nem kezdhetők el a
kutatásetikai bizottság vizsgálata és engedélye nélkül, és ezt a
bizottság folyamatosan vizsgálja a klinikai kutatás előrehaladását. A
klinikai kutatás eredményéről összefoglaló jelentés készül a
kutatásetikai bizottság, az OGYI és a kutatás kezdeményezője számára.
A gyógyszervizsgálatokra természetesen a fentebb tárgyalt klinikai
kutatási etikai feltételek maradéktalanul érvényesek.
260. A
gyógyszerkutatás és gyógyszerfejlesztés a helyi kérdések mellett
globális etikai kérdéseket is felvet. Sokan kritikusan figyelik azt,
hogy a világcégek által végzett vagy szponzorált gyógyszerkutatás
olyan felvevőpiacok (a fejlett országok) igényeihez igazodik, ahol
jelentős a gyógyszerek iránti fizetőképes kereslet. Ez a világ
népességének kb. 1/6-át jelenti. A világ szegény régióiban –
ahol a világ népességének 5/6-a él – elterjedt betegségek
leküzdésére irányuló gyógyszerek kifejlesztésére jóval kisebb forrást
áldoznak.
261. A másik kérdés,
hogy alkalmazási céljukat tekintve milyen szerek kifejlesztése
történik. Más etikai szempontot jelent például a fertőző betegségek
gyógyítására vagy a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésére
alkalmas gyógyszerek előállítása, mint a fogamzásgátló,
potencianövelő vagy az étvágycsökkentő szerek piacának növelése.
262. További etikai
(az igazságosság bioetikai alapelvével kapcsolatos) problémát jelent,
hogy mind a szegény, mind a gazdag országokban a gyógyszerkiadások
legnagyobb részének a fedezetét a közfinanszírozás
(társadalombiztosítás, költségvetés) biztosítja. A gyógyszeripar és a
gyógyszerkereskedelem ugyanakkor a magángazdaság része, ehhez még az
is hozzátehető, hogy globális dimenzióban is igen jelentős tőkeerőt
képviselő része, viszont profitorientáltságának korlátlanságát csak
kevés helyen kérdőjelezik meg, és ahol megkérdőjelezik, ott a
profitra törő pénzhatalom igen jelentős nyomásgyakorló tevékenységbe
kezd a profitmegtartás és profitnövelés érdekében. Egyre többen vélik
azonban úgy, hogy a gyógyszeripar és a gyógyszerkereskedelem terén a
közfinanszírozás, a társadalom által történő finanszírozás döntő
mértéke nem teszi elfogadhatóvá a szabadpiaci szellemiség korlátlan –
szinte teljes társadalmi felügyelet nélküli – érvényesülését,
illetve ennek mindenkori követelését.
A megkülönböztetett védelemre szoruló csoportok
263.
A klinikai kutatásokban kiemelt jelentősége van a megkülönböztetett
védelemre szoruló csoportoknak, védelmükre különös gondot kell
fordítani.
Mind
az Emberi Jogi és Orvosbiológiai Konvenció (Council of Europe: Convention on Human Rights and Biomedicine, 199797),
amelynek hazai jogharmonizációja a 2002. évi VI. törvény98,
mind pedig más dokumentumok megkülönböztetett figyelmet fordítanak a
sérülékeny csoportok különös gonddal történő védelmére. Ezeket a
csoportokat a következő személyek alkotják: kiskorúak,
tájékozottságon alapuló beleegyezés megadására képtelen felnőttek
(értelmi fogyatékosság, más betegségek és hasonló okok),
pszichiátriai betegségben szenvedők, várandós asszonyok, magzatok
(embriók), sürgősségi ellátásra szorulók és hasonló személyek (pl.
rabok, üldözöttek, elnyomottak, emberi jogaikban korlátozottak,
kiszolgáltatott helyzetben lévők stb.).
264.
Az ECH megállapítja, hogy az emberi embriókon és magzatokon
végzett kutatásra és kísérletezésre is a már megszületett
gyermekekre és minden emberre érvényes erkölcsi normák vonatkoznak
(ECH 82).
265.
Az ECH világosan elkülöníti a kutatást és a kísérletezést. A kutatás, vagyis adott jelenség megfigyelése a várandósság
folyamán csak abban az esetben megengedett, ha erkölcsileg biztos,
hogy sem a még meg nem születettnek, sem pedig édesanyjának életét,
sértetlen épségét nem fenyegeti károsodás, és azzal a feltétellel,
hogy a szülők megfelelő tájékoztatásuk után önként adták
beleegyezésüket a beavatkozáshoz.
266.
A kísérletezés csak egyértelműen terápiás célzattal
megengedett akkor, ha semmilyen más lehetséges gyógymód nem áll
rendelkezésre. Semmilyen cél, még ha önmagában véve nemes is, mint az
előre látható hasznosság a tudomány, más emberek vagy a társadalom
számára, nem teheti jogossá az élő emberi embriókon az anyaméhben
vagy azon kívül való kísérletezést, akár életképesek, akár nem. A
tájékozottságon alapuló beleegyezést, amely rendes körülmények között
szükséges a klinikai kísérletekhez, nem adhatják meg a szülők,
minthogy nem rendelkezhetnek a várt gyermeknek sem testi épségéről,
sem életéről. Másrészt, ezekkel a kísérletekkel vele jár annak a
kockázata, sőt a legtöbb esetben biztosan előre is látható, hogy az
embriók vagy magzatok testi épsége károsodik, vagy éppen halálukat
okozzák. Emberi embriókat vagy magzatokat kísérlet tárgyául vagy
eszközéül használni bűncselekmény emberi méltóságuk ellen. Az a
gyakorlat, amely emberi embriókat in vivo vagy in vitro kísérleti vagy kereskedelmi célból tart életben, különösen és
teljesen ellentétes az emberi méltósággal (ECH 82).
267. Az Emberi Jogi
és Orvosbiológiai Konvenció a klinikai kutatásokba bevont személyek
védelmét biztosítandó úgy fogalmaz (16. cikkely), hogy klinikai
kutatás emberen csak akkor végezhető, ha az alábbi feltételek
mindegyike teljesül: (1) Nincs az emberen végzett klinikai kutatáshoz
hasonlóan hatékony más alternatíva. (2) Az a lehetséges kockázat,
amelyet a klinikai kutatás jelent, a részt vevő személy számára nem
aránytalanul nagy a kutatás várható előnyeihez viszonyítva. (3) A
kutatási tervet illetékes testület hagyta jóvá, és megtörtént a
klinikai előnyök – beleértve a kutatás célja fontosságának
vizsgálatát is – független elbírálása, valamint megtörtént az
etikai elfogadhatóság multidiszciplináris felülvizsgálata is. (4) A
klinikai kutatásba bevont személyeket tájékoztatták jogaikról és
arról a védelemről, amelyet megóvásukra a törvény biztosít. (5) A
szükséges beleegyezést félreérthetetlenül, konkrétan és dokumentáltan
megadták. Ez a beleegyezés szabadon bármikor visszavonható.
A
válaszadás teológiai alapja
268. A tudományos
kutatás és a teológia, etika, egyház kapcsolatát sokszor az a ki nem
mondott vélemény veszi körül, hogy az erkölcsi, etikai követelmények
tulajdonképpen a tudományos kutatás kerékkötői. Ez a vélemény nem
állja meg a helyét, hiszen az etikai követelmények betartása az ember
valódi, autentikus érdekét szolgálja, valamint a tudományos kutatás
erkölcsi szempontból nem semleges. A teológia és az etika feladata az
ember méltóságát szolgáló irányok, alapelvek és határok kijelölése,
amelyek mentén a szaktudományok embert szolgáló tevékenysége
kibontakozhat. Az egyes tudományágak, beleértve a filozófiát és a
teológiát is, saját autonómiával rendelkeznek, és egymást kiegészítik
(vö. GS 59).
269. Tévedés a
tudományos kutatás és alkalmazásainak erkölcsi közömbösségét
követelni. Másrészt az értékelés kritériumai nem vezethetők le sem az
egyszerű technikai hatékonyságból, sem a hasznosságból - ami egyeseknek mások kárára származhat -,
még kevésbé uralkodó ideológiákból. A tudomány és a technika belső
természetükből adódóan megkövetelik az erkölcsiség alapvető
szempontjainak föltétel nélküli tiszteletét; Isten tervének és
akaratának megfelelően az emberi személynek, elidegeníthetetlen
jogainak, valódi és teljes javának szolgálatában kell állniuk (KEK
2294).
270. Az emberi élet
értéke az Isten képére és hasonlatosságára történt teremtettségéből
és a Jézus Krisztus általi megváltásból fakad, erre utal az Evangelium vitae kezdetű enciklika, amikor az emberi
élet iránti elkötelezettségre szólít fel:
Krisztus
vére a meghintés vére. Prófétai jele és előképe volt az ószövetségi
áldozatok vére, amelyekkel Isten kifejezte akaratát, hogy közölni
akarja életét az emberekkel azáltal, hogy megtisztítja és megszenteli
őket (vö. Kiv 24,8; Lev 17,11). Krisztusban most minden beteljesedik
és megvalósul: vére a meghintésé, amely megvált, megtisztít és
üdvözít; az új Szövetség Közvetítőjének vére, „amely
mindenkiért kiontatik a bűnök bocsánatára” (Mt 26,28). Ennek a
vérnek, mely Krisztus átszúrt oldalából folyik a kereszten (vö. Jn
19,34), a szava „beszédesebb” Ábel vérénél, ugyanis
mélyebb „igazságosságot” fejez ki és követel, de
mindenekelőtt irgalmasságért esdekel, közbenjár az Atyánál a
testvérekért (vö. Zsid 7,25); a tökéletes megváltás és az új élet
ajándékának forrása.
Miközben
Krisztus vére kinyilatkoztatja az Atya szeretetének nagyságát, azt
is kinyilvánítja, hogy milyen drága az ember Isten szemében, és
milyen fölbecsülhetetlen életének értéke. Erre emlékeztet Péter
apostol: „Tudjátok, hogy nem veszendő ezüstön vagy aranyon
szabadultatok ki az atyáitoktól rátok hagyományozott, értéktelen
életmódból, hanem Krisztusnak, a hibátlan és egészen tiszta báránynak
vére árán” (1Pt 1,18-19).
Éppen Krisztus drága vérét, szerető odaadásának jelét szemlélve (vö.
Jn 13,1) tanulja meg a hívő elismerni és értékelni minden ember
szinte isteni jóságát, és tud fölkiáltani mindig megújuló és hálás
csodálattal: mekkora értéke lehet az embernek a Teremtő szemében, ha
„ily nagy és ily nemes Megváltót érdemelt” (Exultet),
ha „Isten a Fiát adta oda”, hogy ő, az ember „meg
ne haljon, hanem örök élete legyen!” (vö. Jn 3,16). […]
Krisztus
véréből meríti minden ember az erőt, hogy az élet oldalára
álljanak. Éppen ez a vér a remény legerősebb indítéka, sőt az
abszolút biztonság alapja arra, hogy Isten terve szerint a győzelem
az életé lesz. „Többé nem lesz halál, hangzik a hatalmas
szó a mennyei Jeruzsálemben Isten trónusáról” (Jel 21,4) Szent
Pál pedig arról biztosít, hogy a bűn fölötti győzelem annak a halál
fölötti végleges győzelemnek jele és elővételezése, amely akkor
történik, amikor „beteljesedik az Írás szava: a halált elnyelte
a győzelem. Halál, hol a te győzelmed? Halál, hol a te fullánkod?”
(1Kor 15,54-55) [EV 25].
271. II. János Pál az
élet kultúrájának pozitív jeleként értékeli az embert szolgáló orvosi
kutatásokat:
Bár
társadalmainkra és kultúráinkra rányomja bélyegét a „halál
kultúrája” mégis egyoldalú volna a kép, és terméketlen
bátortalanság vehetne rajtunk erőt, ha az életet fenyegető
veszedelmek fölsorolásához nem kapcsolnánk azoknak a pozitív
jeleknek bemutatását, amelyek az emberiség jelen helyzetében
tapasztalhatók. Sajnos, e pozitív jelek gyakran nehezen mutatkoznak
meg és válnak ismertté a nyilvánosság előtt, talán azért is, mert a
tömegkommunikációs eszközöknél nem találnak megfelelő figyelemre.
Mennyi kezdeményezés történt és történik azonban a védtelen és
gyengébb személyek megsegítésére és támogatására a keresztény
közösségben és a polgári társadalomban helyi, nemzeti és nemzetközi
szinten, egyének, csoportok, mozgalmak és különböző szervezetek
által! […]
Az
orvostudomány, amely nagy léptekkel halad előre, a kutatók és a
gyógyító orvosok jóvoltából folytatja erőfeszítését, hogy egyre
hatékonyabb gyógyszereket találjon: korábban elképzelhetetlen
beavatkozások válnak lehetővé a születő élet, a szenvedők, az
életveszélyes helyzetben vagy halálukon lévő betegek javára.
Intézmények és szervezetek tevékenykednek azért, hogy a szegénység és
a járványok által leginkább sújtott országokba is eljussanak a
legjobb gyógyszerek jótéteményei. Orvosok nemzeti és nemzetközi
társulatai igyekeznek segítséget nyújtani a háborúk, a járványok vagy
a természeti csapások sújtotta népeknek. Jóllehet messze van még az
orvostudomány eredményeinek nemzetközi léptékű, valóban igazságos
elosztása, hogyan ne ismernénk föl az eddig történtekben a népek
közötti szolidaritás növekedésének, az emberi és erkölcsi
érzékenységnek és az élet nagyobb tiszteletben tartásának jelét (EV 26)?
Egy
adekvát válasz kontúrjai
272.
Az olyan terápiás tevékenység, amelynek az egészségre nézve előnyös
hatása tovább fokozható, pontosan e miatt az ok miatt nyitva áll a
további kutatás lehetősége előtt. Az újabb lehetőségek folytonosan
haladó kutatás és kísérletezés eredményei, amelyeknek sikere így az
orvostudomány újabb előbbrejutása. […] Az ember, egyedülálló
méltósága miatt, csak olyan biztosítékok mellett vethető alá
kutatásnak és klinikai kísérletezésnek, amelyek az alanyi és nem
tárgyi értékű lénnyel szemben kötelezőek. Emiatt a biológiai-orvosi
tudományoknak nincs meg ugyanaz a kutatási szabadságuk, mint a
tárgyakkal foglalkozó tudományoknak. A személy méltósága iránti
tiszteleten alapuló erkölcsi normának kell megvilágítania és
szabályoznia mind a kísérleti stádiumot, mind az abban nyert
eredmények alkalmazását (ECH 75).
273. A kutatás
stádiumában az erkölcsi norma azt kívánja meg, hogy a kutatás célja
az ember jólétének előmozdítása legyen (ECH 76). Mindenekelőtt
nélkülözhetetlen a beleegyezés a betegek részéről; tájékoztatást kell
kapniuk a kísérletezésről, annak céljáról, lehetséges kockázatáról
úgy, hogy teljes tudással és szabadsággal adhassák vagy tagadhassák
meg beleegyezésüket. Tény az, hogy az orvosoknak csak olyan
hatalommal és jogokkal szabad rendelkezniük, amilyenekkel a betegek
ruházzák fel őket (EDC 77).
274. A kockázati
tényezőket mindig figyelembe kell venni. Nem követelhető meg minden
veszély, minden kockázat kizárása, ami minden komoly tudományos
kutatást megbénítana, és nagyon káros lenne a betegre nézve is. Van
azonban a veszélynek egy olyan szintje, amelyet az erkölcsi törvény
nem engedhet meg (ECH 78).
275. Összefoglalóan
elmondható, hogy (1) a klinikai kutatások végzése nélkülözhetetlen a
betegek jobb ellátása érdekében, és rendkívül hasznos mind az egyén,
mind a közösség, mind pedig az egész társadalom számára. Ezért a
Katolikus Egyház szorgalmaz minden, az egyén és a közösség javát
szolgáló klinikai kutatást. (2) A klinikai kutatásokat emberen
végzik, ezért ezeknek a kutatásoknak az elvégzésekor más szempontokat
kell alkalmazni, mint a tárgyakon végzett kutatások során, vagy az
állatkísérletek megvalósításakor. A részvételhez szükséges a személy
teljes körű tájékoztatása, szabad beleegyezése, és nem kockáztatható
jelentős mértékben a személy egészsége, méltósága és java. (3) A
klinikai kutatások során megkülönböztetett figyelmet kell fordítani a
sebezhető csoportokhoz tartozók védelmére (magzatok, újszülöttek,
fiatalkorúak, cselekvésképtelenek vagy cselekvőképességükben
korlátozottak, fogyatékosok, idősek, szabadságukban korlátozottak).
Következtetések
276.
Az ember nem tehető soha eszközértékűvé. A genetikai, immunológiai és
más természettudományos ismeretek gyarapodásával együtt kell járnia
az etikai és erkölcsi érzék fejlődésének (orvosi etika, etikai
bizottságok, távolabbi társadalmi hatások figyelembevétele, képzés,
szemléletformálás). A tudomány nem öncélú, ezért a kutatási irányok
kijelölésének és az eredmények felhasználásának ellenőrzött
körülmények között kell történnie, ahol a keresztény antropológiai
szemlélet meghatározó jelentőségű. Az emberi egészség és a társadalom
java előmozdításának számos eleme nem tehető gazdaságilag rövid távon
kifizetődővé. Ezért az ezzel kapcsolatos állandó etikai reflexiót és
a belőle fakadó társadalmi és jogi kontrollt állandóan támogatni kell
a gazdasági lobbyérdekek olykor kíméletlen nyomásával szemben.
277.
A vizsgálatoknak és beavatkozásoknak az érintett emberek javát kell
szolgálniuk. Emberen csak olyan tájékozottságon alapuló kísérlet
végezhető, amely a javát szolgálja, illetve amelynek kockázata alapos
mérlegelés után a közösség érdekében vállalható. A vizsgálatok és
beavatkozások csak a leggondosabban mérlegelt terápiás cél
megvalósítására alkalmazhatók. A vizsgálatok, kísérletek és
beavatkozások ne okozzanak sem az érintetteknek, sem a közösségnek
elviselhetetlen anyagi és egyéb terheket.
278.
Nem lehet igaz demokráciánk, ha nem ismerik el minden személy
méltóságát, és nem tartják tiszteletben annak jogait. Nem lehet igaz
békénk sem, ha nem védik és gyarapítják az életet. VI. Pál szavai
szerint: „Minden élet elleni bűntett támadás a béke ellen,
főként ha az népszokássá válik… Míg ahol az emberek jogait
valóban vallják, nyilvánosan elismerik és megvédik, ott a béke a
társadalmi együttélés örömteli és tevékeny légköre lesz.” (EV 101)
Néhány szakkifejezés magyarázata
Bakteriofág: a baktériumok vírusa, a baktériumot
pusztító ágens.
Biodiverzitás: biológiai sokféleség.
Bioinformatika: a genetikai/genomikai adatok feldolgozásával és
értékelésével foglalkozó új biomatematikai tudomány.
Biológiai vektorok: géneket hordozó mesterséges konstrukciók.
Blasztula (blastula): hólyagcsíra. Fejlődésének kezdeti
stádiumában lévő, hólyagszerű embrió, amely a szedercsíra, a morula
belső sejtjeinek elfolyósodásával alakul ki. Külső gömbszerű
sejtrétege a trofoblaszt, a gömb üregébe benyúló, lencseszerű belső
sejttömeg, az embrióblaszt.
Csírasejtvonal: eredő sejtvonal (az ivarsejtek fejlődési
állapotainak összessége).
Differenciálódás (sejteké): a sejtérés folyamata. Ennek
során a kezdetben teljesen azonos embrionális sejtek egymástól
különbözőkké válnak, és így később különböző funkciójú szöveteket
hoznak létre. Genetikai állományuk (igen kismértékű eltérésektől
eltekintve) azonos marad, de csak a megfelelő szövetre jellemző
funkciókat biztosító gének fognak működni bennük.
Embrióblaszt: embriócsomó. A blasztula egy
sejtcsoportja, amelyből az embrió alakul ki.
Fetális: magzati.
Gén: az örökletes tulajdonságot kódoló
dezoxiribonukleinsav (DNS) szakasz.
Gén-chipek: génlapok, rajtuk rendezetten ismert
szerkezetű nukleinsavszálak találhatók.
Genetika: öröklésbiológia.
Génexpresszió: génkifejeződés (a gén működése során
fehérjeszintézist irányít, vagy szabályozó szerepet tölt be).
Genom: a gének összessége, genetikai állomány.
Genomika: a genom szerveződésének és polimorfizmusainak
vizsgálatával foglalkozó tudomány.
Génterápia: gyógyítás mesterséges génekkel.
Ivarsejtek: a szaporodásért felelős sejtek, egy férfi-
és egy női ivarsejt egyesülésével alakul ki a zigóta.
Klón: másolat. A sejtklón egyetlen sejtből származó
utódsejtek összessége, amelyek genetikai szempontból azonosak
(identikusak).
Klónozás: másolatkészítés.
Mezenchima: a kötőszöveti eredetre utaló kategória.
Morfogének: az utód alakját, szimmetriáját, méretét
kódoló gének.
Morfogenezis: az alak, forma kialakulása.
Morula (szedercsíra): a megtermékenyített petesejtből
(zigótából) egymás utáni sejtosztódásokkal kialakult fejlődési
állapot, amely szederhez hasonlít.
Mutáció: örökletes változás. A nukleotidok sorrendjének
vagy számának örökletes megváltozása. Kisebb vagy nagyobb DNS-
(kromoszóma-) szakaszt érinthet, keletkezése a mutabilitástól függ. A
megváltozások gyakoriságát a mutációs ráta fejezi ki.
Neurotranszmitterek: ingerületátvivő anyagok.
Neurulatio:
idegsejtképződés.
Nukleotid: A nukleinsavak lebomlásakor keletkező alegységek. Kovalens
kötéssel kapcsolt alkotórészeik: pentóz, foszforsavmaradék,
heteroatomként nitrogént tartalmazó szerves bázisok.
Őssejt (stem cell): omni- vagy pluripotens sejtek
(ezekből a sejtekből minden vagy sokféle sejttípus differenciálódhat:
pl. simaizomsejtek, kötőszöveti sejtek, idegsejtek stb.). Nem
specializálódott (nem differenciálódott) sejt, amely hosszú ideig
képes megőrizni osztódóképességét úgy, hogy közben nem
differenciálódik. Meghatározott körülmények között néhány átmeneti
stádiumon áthaladva a legkülönbözőbb szövetekké fejlődhet.
Palliatív kezelés: csak a tüneteket enyhítő és nem a
betegség megszüntetésére irányuló gyógymód.
Progresszív restrictio (az egyedfejlődés során): az
egyed fejlődését serkentő módosulás.
Rekombináció: génátrendeződés.
Sejtmag-átprogramozás: a kifejlődött szövetből származó
sejtmag visszakerülve a petesejtbe bizonyos mértékig úgy viselkedik,
mint a megtermékenyítésnél keletkező új sejt magja.
Sejtmagátültetés: sejtmag átvitele kifejlődött sejtből a
petesejtbe, amelyből előzőleg a saját sejtmagját eltávolították (a
sejtet enukleálták). A szó szoros értelmében vett klónozás
technikája.
Szomatikus (testi) sejtek: dupla kromoszómaszámú
(diploid) sejtek a szervezetben.
Telomer: az eukariota kromoszómavégek elnevezése.
Totipotencia: az a sejtállapot, amely minden fejlődésre
alkalmas még. A totipotens, azaz a még nem differenciálódott sejtből
elvileg még minden sejttípus kialakulhat.
Xenotranszplantáció: idegen fajból eredő szövet, sejt
átültetése.
Zigóta: megtermékenyített petesejt. Fejlődésének kezdeti
fázisában lévő embrió, amelyet a megtermékenyítés folyamata előz meg
a két pronukleusz (elősejtmag) egyesülésével. Ez a folyamat a későbbi
utódszervezetre jellemző egyedi genetikai állományt (genom) hoz
létre.
11
Jn 4,19: „Azért szeretjük (az Istent), mert ő előbb szeretett
minket”.
2Vö.
A. Serra-R. Colombo: A
humánembrió identitásának és státuszának kérdése természettudományos
szempontból, in J. Vial Correa-E.
Sgreccia (szerk.): A humánembrió identitása és jogállása. A Pápai
Életvédő Akadémia dokumentációja, Püspökkari Családpasztorációs
Bizottság, Budapest 2001, 130-196.
3Vö.
Severinus Boethius: De duabus naturis et una persona Christi III: „rationalis naturae individua substantia” - „racionális természetű egyedi létező”; PL 64, 1345.
5Vö.
M.L. Di Pietro-M. Casini: Il
mifepristone, „Medicina e Morale” 52 (2002/6)
1047-1079.
6Hámori
A.: A magzatkorú gyermek büntetőjogi védelme az egyház
jogrendjében, „Távlatok” (2003/1) 59. szám, 18-29.
7Az
embrióveszteségtől függetlenül erkölcsileg elvetendő a heterológ
mesterséges megtermékenyítés bármely formája, azaz az olyan
módszerek, amikor a hímivarsejtek és/vagy a petesejt nem a szülőktől
származik. Ez a gyakorlat ellentmond a házasság egységének (vö. CIC
1056. kánon) és lényegileg különbözik az örökbefogadástól. Ugyanígy
megengedhetetlen a „béranyák” alkalmazása, akik egy
harmadik személy számára hordják ki a terhességet, tegyék ezt akár
pénzért vagy akár szeretetből, rokonaik vagy ismeretlenek érdekében.
Megengedhetetlen továbbá a hajadonok megtermékenyítése, akik úgy
szeretnének gyermeket, hogy eközben nem köti őket tartós kapcsolat
társukhoz, valamint elfogadhatatlan az előrehaladott korú asszonyok
megtermékenyítése is. Elvetendő a társ halála utáni, és annak
mélyhűtött (kriokonzervált) ivarsejtjeit felhasználó
megtermékenyítés. Nemet kell mondanunk a leszbikus párok
megtermékenyítésére is. Nem létezik a „gyermekhez való jog”,
amennyiben ez alatt a „mindenáron való gyermeknemzést”
értjük. Létezik viszont az a „gyermekhez való jog”,
amely biztosítja az emberhez méltó, és az emberi jelentések
teljességét átfogó születés lehetőségét.
8F.
Kamphaus: Isten gyermekei. Gondolatok a géntechnikáról és a
prenatális diagnosztikáról, „Mérleg” 37 (2001/4)
375-384.
11F.
Kamphaus: Isten gyermekei…cit., 380-381.
15Lásd:
J. Vial Correa-E. Sgreccia: The
Dignity of the Dying Person. Proceedings of the Fifth Assembly of
the Pontifical Academy for Life (24–27 February 1999),
Libreria Editrice Vaticana, Città del Vaticano 2000; Harsányi
P.: A halál körüli problémák, in Tarjányi Z. (szerk.): Erkölcsteológiai Tanulmányok I, Jel Könyvkiadó, Budapest
2002, 27-45.
16Vannak
olyan helyzetek, amikor a mesterséges táplálás és folyadékpótlás
egyébként normális terápiás eszközei haszontalannak bizonyulnak,
terhesek a beteg számára, és ezért fel kell őket függeszteni. Vö. Az
Egészségügy Pápai Tanácsa, Az egészségügyben dolgozók chartája,
Vatikánváros 1995, n. 120: „Az élelem és folyadék adagolása,
még mesterségesen is, része a betegeket mindig megillető normális
kezelésnek, ha ez nem terhes számukra: jogtalan beszüntetésük
egyenlő lehet a szó szoros értelmében vett eutanáziával”.
17KEK
2278: Indokolt lehet azonban a költséges, veszélyes, rendkívüli vagy
a várt eredményhez képest aránytalan orvosi beavatkozások
abbahagyása. Ez a „terápiai szenvedély” (olaszul accanimento terapeutico) visszautasítása. Így az ember nem a
halált idézi elő, hanem elfogadja, hogy nem tudja megakadályozni
(azt). A döntést a betegnek kell meghoznia, ha szakértelme és
képességei lehetővé teszik, vagy ha nem, akkor a jogilag
illetékeseknek kellene ezt megtenniük, mindenkor tiszteletben tartva
a beteg ésszerű akaratát és törvényes érdekeit.
18Vö.
N. Ford, Moral Dilemmas in the Care of the Dying, „Australian
Catholic Record” 73 (1996) 75-490,
id. 487.
19Aquinói
Szent Tamás, Summa theologiae I-II, q. 1, a. 3, ad 3:
„Mindazonáltal lehetséges, hogy fizikai szempontból ugyanaz a
tett az akarat szintjén különböző célokra irányuljon. Például egy
ember megölése, ami fizikai értelemben mindig hasonló természetű,
irányulhat az igazságosság megtartására (megvalósítására), de a
harag kielégítésére is. Így erkölcsi szempontból eltérő tettekkel
állunk szemben, mert az első esetben erényes cselekedetről, a
másodikban pedig bűnről van szó”.
A
betegek halálával kapcsolatos szándék tanulmányozása homályos
pontokat is hagy maga után. A döntési folyamat minden résztvevőjének
tudatosítania kell azt, amit tenni szándékozik, amikor döntést hoz.
Fontos, hogy a döntést a beteg tudomására hozzák, és legyenek ennek
tudatában a döntési folyamatban részt vevő személyek is. Fontos
meggyőződni a beteg szándékáról is. A betegek iránti aggodalom a
klinikai jellegű döntések meghozatala során, az orvosi hatalom
valósága, saját belső motivációink közlésének nehézsége mind mind
nehézzé teszik a beteg tényleges szándékának megismerését.
20VS 78, AAS 85 (1993) 1196.
23EV 65, AAS 87 (1995) 475.
24Vö.
N. Ford: Moral Dilemmas…, id., 487.
26Az
emberi cselekedetek filozófiai és pszichológiai elemzésében hasznos
a különböző összetevők és szintek elkülönítése, de ugyanakkor meg
kell őrizni a tett integritását, és nem szabad túlzottan
„atomizálni” azt. A tett tárgya szükségszerűen magával
hoz egy bizonyos tudást magáról a tárgyról.
27Vö.
M.P. Faggioni: La sfida del riduzionismo tecnoscientifico al
progetto uomo, „Studia Moralia” 38 (2000) 437-474.
28Vö.
Ph. Ariès: Essais sur l’histoire de la mort en occident du
moyen âge à
nos jours, Seuil, Paris 1975.
29Vö.
Arisztotelész: Nikomakhoszi etika V. 15, IX. 1-3.
Ezt az érvet átveszi Aquinói Szent Tamás is. Lásd Summa
theologiae II-II, q. 64, a. 5:
„Az öngyilkosság teljes mértékben tilos, mert a rész
lényegileg a teljességhez tartozik. Ebben az értelemben minden ember
a társadalom, és így lényegileg a közösség része. Ezért mindaz, aki
magát megöli igazságtalanságot követ el a közösséggel szemben,
tanítja a Filozófus”.
Szent
Tamásnak ezt a meggyőződését más helyeken is megtaláljuk: STh II-II, q. 58, a. 5; I-II,
q. 96, a. 4; II-II, q. 59, a. 3,
ad 2.
31„Cor
Unum” Pápai Tanács: Dans le cadre kezdetű dokumentum a
súlyos betegekkel és a haldoklókkal kapcsolatos etikai kérdésekről
(1981. június 27.); Enchiridion Vaticanum 7, 1234-1281.
32Aquinói
Szent Tamás: Summa theologiae II-II,
q. 64, a. 5; I-II, q. 94, a. 2.
33A
cselekedet erkölcsiségét túlnyomórészt vagy kizárólag a
következményekből levezető szemlélet.
34D. BonhOEffer: Werke. 6. Ethik,
Chr. Kaiser, München 1992; olasz ford., Opere di Dietrich
Bonhoeffer 6. Etica, Queriniana, Brescia 1995.
35Vö.
C. Zuccaro: L’eutanasia. Discussione dei principi
argomentativi, „Rivista di Teologia Morale” 30
(1999) 237-249, id., 248-249.
36Vö.
N. Abbagnano-G. Fornero, Dizionario di filosofia, UTET Torino 19983,
262-263.
38Vö.
G. Kraus: Sistemi della grazia, in W. Beinert (szerk.): Lexikon der katholische Dogmatik, Herder, Freiburg im
Breisgau 19882; olasz ford., Lessico di teologia
sistematica, Queriniana, Brescia 1990, 641-643.
Ma
az isteni kegyelem és az emberi szabadság együttműködését vizsgáló
reflexió megmarad a szentírási alapnál, amely egyidejűségüket
állítja. Az üdvösség teljesen Isten és ugyancsak teljesen az ember
műve. Nem létezik közöttük kompetitív kapcsolat és nem is zárják ki
egymást. Az autonóm emberi cselekvés inkluzív módon bele van
foglalva az általános isteni okságba, de ugyanakkor nem tudjuk egy
elméleti gondolati rendszerrel megmagyarázni Isten és ember
együttműködésének misztériumát.
39V.ö.
B. Weissmahr, Gottes in der Welt: Ein Diskussionsbeitrag zur
Frage der Evolution und des Wunders, Knecht, Frankfurt 1973.
40Vö.
Szent Ágoston, Az Isten városa 1.9.1.
41Lásd
még: J. Vial Correa-E. Sgreccia
(ed.): The Dignity of the Dying Person…id., Dutch
Catholic Bishops’ Conference: Euthanasia and Human Dignity,
Peeters, Utrecht-Leuven 2002.
42Lásd
D. Mieth: Die Diktatur der Gene. Biotechnik zwischen Machbarkeit
und Menschenwürde, Herder, Freiburg im Breisgau 2001; olasz
ford., La dittatura dei geni. La bioetcnica tra fattibilità
e dignità umana,
Queriniana, Brescia 2003; J. Vial Correa-E.
Sgreccia: Human Genome: Human Person and the Society of the
Future. Proceedings of the Fourth Assembly of the Pontifical Academy
for Life (23-25 February 1998), Libreria Editrice Vaticana,
Città
del Vaticano 1999; Harsányi P.: Genetikai
forradalom. Valóban minden jó, ami technikailag lehetséges?,
„Teológia” 36 (2002) 59-76.
44Lásd
a Magyar Köztársaság 2002. évi VI. törvényének 10. cikkelyét:
„Minden személynek joga van ismerni az egészségével
kapcsolatosan összegyűjtött minden adatot. Ugyanakkor tiszteletben
kell tartani annak a személynek az akaratát is, aki a tájékoztatás
mellőzését kívánja” (MK 2002. március 1., 29. szám, 1800,
1807).
45Lásd
a 2002. évi VI. törvény 12. cikkelyét (MK 2002. március 1., 29.
szám, 1800, 1807).
46Lásd
a 2002. évi VI. törvény 11. cikkelyét: „Az egyén örökletes
genetikai állománya alapján történő hátrányos megkülönböztetés
minden formája tilos” (MK 2002. március 1., 29. szám, 1800,
1807).
47Vö.
II. János Pál, Beszéd a Pápai Tudományos Akadémia
konferenciájának résztvevőihez. A biológiai kutatásnak az ember
integráns jólétét kell szolgálnia (1982. október 23.), AAS 75 (1983) 35-49, id. 38.
48Lásd
még a 2002. évi VI. törvény 13. cikkelyét: „Olyan beavatkozás,
amelynek tárgya az emberi génállomány megváltoztatása csak
megelőzési, kórismézési vagy gyógyítási indokból hajtható végre, és
csak akkor, ha nem célja a leszármazottak genetikai állományának
megváltoztatása” (MK 2002. március 1., 29. szám, 1800, 1807).
49Vö.
E. Sgreccia, Manuale di bioetica I, Vita e Pensiero, Milano
19942, 267-269.
50Vö.
P. Singer: Animal Liberation, Pimlico, London 19952;
T. Regan: The Case for Animal Rights, Routledge & Kegan
Paul, London 1983; Christian Medical Fellowship: Animal
experimentation, 1997, (http://www.cmf.org.uk,
10/7/2001).
51KEK
2417: Isten annak a gondjára bízta az állatokat, akit saját képére
teremtett. Törvényes tehát az állatok táplálkozásra és ruházat
készítésére való fölhasználása. Megszelídíthetők, hogy segítsék az
embert munkájában és szórakozásában. Az állatokon végzett orvosi és
tudományos kísérletek erkölcsileg elfogadhatók, ha értelmes keretek
között maradnak és hozzájárulnak emberi életek gyógyításához vagy
megmentéséhez.
KEK
2418: Ellenkezik az emberi méltósággal az állatok haszontalan
kínzása és válogatás nélküli irtása. Ugyanígy méltatlan az emberhez,
ha olyan összegeket fordít rájuk, amelyekkel elsősorban az emberek
nyomorát kellene enyhíteni. Szabad az állatokat szeretni; de nem
kellene csak személyeket megillető szeretettel feléjük fordulni.
52Vö.
E. Shockenhoff: Ethik des Lebens. Ein theologischer Grundriß,
Matthias–Grünewald, Mainz 1993; olasz.
ford., Etica della vita. Un compendio teologico,
Queriniana, Brescia 1997, 407-451.
53Az
ószövetségi törvényt, amely bizonyos állatokat tisztátalannak
tartott (vö. Lev 11,3-8.26-29)
Krisztus megszüntette (vö. Mk 7,14-23;
ApCsel 10,14-15; Róm 14,14).
54Vö.
B. Schöne-Seifert: Risk, in T.W. Reich (ed.), Encyclopedia
of Bioethics, vol. 4, MacMillan, New York 1995 (revised
edition), 2316-2321.
55G.
Ancora (et al.): Biotecnologie animali e vegetali: nuove
frontiere e nuove responsabilità,
Libreria Editrice Vaticana,
Città del Vaticano 1999.
56Vö.
J.H. Barker-L. Polcrack: Respect
for persons, informed consent and the assessment of infectious
disease risk in xenotransplantation, Med Health Care Philos
2001, 4(1): 53-70.
Lásd
még a 2002. évi VI. törvényének 5-9.
cikkelyeit. 5. cikkely: „Egészségügyi beavatkozás csak azután
hajtható végre, ha abba az érintett személy szabadon és
tájékozottságon alapuló beleegyezését adta. Ennek a személynek
előzetesen megfelelő tájékoztatást kell kapnia a beavatkozás
céljáról, természetéről, valamint következményeiről és
kockázatairól. Az érintett személy beleegyezését bármikor szabadon
visszavonhatja.” (MK 2002. március 1., 29. szám, 1799, 1806)
57Vö. Együttműködési szerződés a szabadalmaztatásról. Trattato di
Cooperazione sui Brevetti (Washington, 1970), art. 33; Európai
Szabadalmi Konvenció. Convenzione del Brevetto Europero (München, 1973), 54-57; lásd még:
P. Marhetti-L.C. Ubertazzi: Commentario breve al diritto della concorrenza, CEDAM, Padova
1997, 1343.
58II.
János Pál: Messaggio per la giornata mondiale della pace 1990. Pace
con Dio creatore. Pace con tutto il creato (1989. december 8.), AAS 82 (1990) 147–156; magyar ford., Béke a Teremtő
Istennel – Béke az egész Teremtett Világgal. II. János Pál
pápa üzenete a Béke Világnapja alkalmából 1990 (Vatikán, 1989.
december 8.), „Fizikai Szemle” 40 (1990/4) 130.
59Az
egyházi tanítóhivatalnak a környezetetikai kérdésekkel kapcsolatos
megnyilatkozásairól lásd: P.C. Phan: Pope John Paul II and the
Ecological Crisis, „Irish Theological Quarterly” 60
(1994) 56–69; J.B. Prewozny: La tutela dell’ambiente
nel Magistero di Giovanni Paolo II, „Miscellanea
Francescana” 90 (1990) 377–417; Id. (szerk.): La
visione cristiana dell’ambiente. Testi del Magistero
Pontificio, Giardini, Pisa 1991; Id.: L’Ambiente
nell’Enciclica „Centesimus Annus”,
„Miscellanea Francescana” 91 (1991) 121–122.
60A
már klasszikussá vált munka A. Auer Umweltethik. Ein
theologischer Beitrag zur ökologischen Diskussion (Patmos,
Düsseldorf 1984) című könyve mellé helyzehetők a következő
tanulmányok: R.C. Austin: Environmental Theology 1–4,
J. Knox, Atlanta 1987–1990; K.W. Irwin – E.D. Pellegrino
(ed.): Preserving the Creation. Environmental Theology and
Ethics, Georgetown University Press, Washington 1994; J. Nash: Loving Nature. Ecological Integrity and Christian Responsability,
Abingdon Press, Nashville (Tennessee) 1991.
61Harsányi
P. O.: Gondos sáfárok vagy rövidlátó haszonélvezők? Tájékozódás
az ökoteológiai és ökofilozófiai irányzatok sokaságában,
„Pannohalmi Szemle” 9 (2001/2) 39-54.
62Lásd:
J. Moltmann: Gott in der Schöpfung. Ökologische Schöpfungslehre,
Chr. Kaiser, München 1985.
63GS 36, AAS 58 (1966) 1054; Enchiridion Vaticanum 1, 1431;
magyar ford. Cserháti J.–Fábián Á. (szerk.): A II. Vatikáni
Zsinat tanítása, Szent István Társulat, Budapest [1992] (4.
változatlan kiadás), 465: „Ha a földi valóságok autonómiáján
azt értjük, hogy a teremtett dolgoknak, és maguknak a közösségeknek
is, megvannak a saját törvényeik és értékeik, amelyeket az embernek
lépésről lépésre felismernie, alkalmaznia és alakítania kell, akkor
az autonómia megkövetelése teljesen jogos; korunk embere igényli,
sőt a Teremtő akaratának is megfelel. Éppen a teremtés tényéből
következik ugyanis, hogy minden dolognak megvan a saját természete,
igazsága és jósága, megvannak a saját törvényei és rendje. Ezeket az
embernek tisztelnie kell azzal, hogy elismeri a tudományok és
művészetek sajátos módszereit. Ha valóban tudományosan és az
erkölcsi elvek szemmel tartásával folyik a módszeres kutatás, akkor
az egyetlen ismeretágban sem kerül soha igazi ellentétbe a hittel,
hiszen a földi valóságok és a hit valóságai ugyanattól az Istentől
erednek”.
64A
teremtményeknek önértéket tulajdonító katolikus szerzők között
említhetjük: J. Reiter: Umwelt und Ethik: Bleibende Kriterien zur
aktuallen Diskussion, „Stimmen der Zeit” (1989 März)
193–204; J. de Tavernier: Ecology and Ethics, „Louvain
Studies” 19 (1994) 235–261; F. Ferré, L’ambiente
e il problema del male, in C. Poli–P. Timmerman: L’etica
nelle politiche ambientali, Fondazione Lanza - Gregoriana Libreria Editrice, Padova 1991, 97–113.
65GS 43, AAS 58 (1966) 1062; Enchiridion Vaticanum 1, 1454;
magyar ford. Cserháti J.–Fábián Á. (szerk.): A II. Vatikáni
Zsinat tanítása, id., 470: „Távol járnak az igazságtól
azok, akik arra gondolva, hogy nincs itt maradandó hazánk, hanem az
eljövendőt keressük (vö. Zsid 13,14), úgy vélik, hogy
elhanyagolhatják az e világ szolgálatát. Nem veszik ugyanis
figyelembe, hogy erre éppen a hit kötelezi őket, mégpedig fokozott
mértékben, annak a hivatásnak megfelelően, amelyet ki-ki kapott (vö.
2Tessz 3,6–13; Ef 4,28)”.
66SRS 34, AAS 80 (1988) 559.
67CA 37, AAS 83 (1991) 840.
68Vö.
A. Rizzi: “Oikos”. La teolgia di fronte al problema
ecologico I–II, „Rassegna di Teologia” 30
(1989) 22–35, 145–164, lásd a 35. oldalt.
69GS 36, AAS 58 (1966) 1054; Enchiridion Vaticanum 1, 1432;
magyar ford. Cserháti J.–Fábián Á. (szerk.): A II. Vatikáni
Zsinat tanítása, id., 465.
70Vö.
G. von Rad: Das erste Buch Mose. Genesis 1–12, 9,
Vandenhoeck und Ruprecht, Göttingen 1949, 46.
71S.
Wagner: kâbash, in G.J. Botterweck (Hrsg.): Theologisches
Wörterbuch zum Alten Testament vol. 4, Kohlhammer, Stuttgart
1982, 54–59.
72H.J.
Zebel: râdâh, in Theologisches Wörterbuch vol. 7, id.,
Stuttgart 1993, 351–358.
73M.
Faggioni: Riflessioni per un ambientalismo cristiano, in Id.–
S. Magazzini (et al.): Coltivare la terra ed i valori cristiani.
Quali rapporti oggi?, Tellus, Roma 1996, 131–180, id.,
161.
74EV 42, AAS 87 (1995) 446–447.
75Vö.
H. Jonas: Cloniamo un uomo: dall’eugenetica all’ignegneria
genetica, in Id., Tecnica,
medicina ed etica. Prassi del principio responsabilità,
Einaudi, Torino 1997, 122-154 (Technik, Medizin und Ethik. Zur Praxis des Prinzips
Verantwortung, Insel, Frankfurt am Main 1985).
76Lásd
még: az Európa Tanácsnak az emberi lény emberi jogainak és
méltóságának a biológia és az orvostudomány alkalmazására
tekintettel történő védelméről szóló, Oviedóban, 1997. április 4-én
kelt egyezménye: az emberi jogokról és a biomedicináról szóló
egyezménynek az emberi lény klónozásának tilalmáról szóló, Párizsban
1998. január 12-én kelt Kiegészítő Jegyzőkönyve 1. cikkelyét:
„Tiltott minden olyan beavatkozás, amelynek célja egy másik
élő vagy holt emberi lénnyel genetikailag azonos emberi lény
létrehozása” (MK 2002. március 1., 29. szám, 1812-1813).
77Vö.
J.A. Thomson-J.
Itskovitz-Eldor-S.S Shapiro et
al.: Embryonic Stem Cell Lines Derived from Human Blastocysts,
„Science” (1998) vol. 282, 1145-1147.
78Vö.
D. Solter-J. Gearhart: Putting
Stem Cells to Work, „Science” (1999), vol. 283,
1468-1470.
79Vö.
D.J Watt-G.E. Jones: Skeletal
Muscle Stem Cells: Function and Potential Role in Therapy, in
C.S. Potten: Stem Cells, Academic Press, London 1997, 75-98;
J.A. Nolta-D.B. Kohn: Haematopoietic Stem Cells for Gene Therapy, in ibid.,
447-460; Y. Reisner-E.
Bachar-Lustig - H-W. LI et al.: The Role of Megadose CD34+ Progenitor Cells in the Treatment of
Leukemia Patients Without a Matched Donor and in Tolerance Induction
for Organ Transplantation, Ann. N.Y. Acad. Sci. (1999) vol. 872,
336-350; I.L. Weissman: Translating Stem and Progenitor Cell Biology to the Clinic:
Barriers and Opportunities, „Science” (2000) vol.
287, 1442-1446; P. Serup: Panning
for Pancreatic Stem Cells, „Nature Genetics” (2000)
vol. 25, 134-135.
80E.
Marshall: The Business of Stem Cells, „Science”
(2000) vol. 287, 1419-1421.
81Vö.
O. Brustle-K.N. Jones-L.D.
Learish et al.: Embryonic Stem Cell-Derived Glial Precursors: a
Source of Myelinating Transplants, „Science” (1999)
vol. 285, 754-756; J.W.
Mcdonald-X-Z. Liu-Y.
Qu et al.: Transplanted Embryonic Stem Cells Survive,
Differentiate and Promote Recovery in Injured Rat Spinal Cord,
„Nature Medicine” (1999) 5, 1410-1412.
83Ezt
a tevékenységet egyébként a 2002. évi VI. törvény 18. §-ának 2.
pontja tiltja: „The creation of human embryos for research
purpose is prohibited.” - Emberi embrió létrehozása kutatás céljából tilos. (MK 2002. március
1., 29. szám, 1801.1808).
84Vö.
G. Greshake: A szeretet ára. Elmélkedések a szenvedésről,
Paulus Hungarus-Kairosz, Budapest
1999.
85Vö.
B.M. Ashley-K.D. O’Rourke: Pastoral Care and Ethical Decisions, in Id., Health Care
Ethics. A Theological Analysis, Georgetown University Press,
Washington D.C. 19974, 435-462.
86Vö.
Id.: Personalising the Health Care Profession, in Id., Health
Care Ethics…id., 89-106.
87Vö.
Kovács J.: A modern orvosi etika alapjai. Bevezetés a bioetikába,
Medicina, Budapest 19992, 157-292.
Lásd még: E. Sgreccia: Bioetica, economia e salute; in Id.: Manuale di Bioetica. II. Aspetti medico-sociali, Vita
e Pensiero, Milano 19962, 491-523.
88Pápai
Életvédő Akadémia: IX General Assembly - Concluding Communiqué on the "Ethics of Biomedical Research.
For a Christian Vision" (26 February, 2003);
www.vatican.va/roman_curia/pontifical_academies/acdlife/documents/
rc_pont-acd_life_doc_20030226_ix-gen-assembly-final_en.html (en = angol, it = olasz, po =portugál).
Council of Europe: Convention for the Protection of
Human Rights and Dignity of the Human Being with regard to the
Application of Biology and Medicine: Convention on Human Rights and
Biomedicine, Oviedo 1997.
D. Folscheid-B.
Feuillet-Le Mintier-J-F. Mattei: Philosophie, éthique et droit de la médecine, Presses
Universitaires de France, Paris 1997.
D.F Kelly: Critical Care Ethics – Treatment
Decisions in American Hospitals, Sheed and Ward, Kansas City,
(1991)
E. Freidson: La profession médicale, Payot,
Paris 1984.
E. Sgreccia: Manuale di Bioetica, Vita e
Pensiero, Milano 19993.
E.J. Emanuel-D.
Wendler-C. Grady: What Makes
Clincal Research Ethical?, JAMA (2000), vol. 283,
2701-2711.
G. Hottois-M-H.
Parizeau: Les mots de la bioéthique, De Boeck Université,
Bruxelles 1993.
Gaizler Gy.- Nyéky
K.: Bioetika, Gondolat Kiadói Kör, Budapest 2003.
II. János Pál: Fides et ratio kezdetű enciklika
(1998. szeptember 14.), AAS 94 (1999) 5-88;
Szent István Társulat, Budapest 1999.
J.F. Drane: Clinical Bioethics, Sheed and Ward,
Kansas City 1994.
J-F. Malherbe: Pour une éthique de la Médecine,
Ciaco, Bruxelles 1990.
Kovács J.: A modern orvosi etika alapjai,
Medicina, Budapest 19992.
Magyar Orvosi Kamara: A Magyar Orvosi Kamara Etikai
Kódexe, Magyar Orvosi Kamara, Budapest 1998.
Id.: Orvosetikai Statutum, Magyar Orvosi Kamara,
Budapest 1998.
P. Morgan-C. Lawton: Ethical Issues in Six Religious Traditions, Edinburgh
University Press, Edinburgh 1996.
R. Gillon: Principles of Health Care Ethics,
John Wiley and Sons, Chichester-New
York-Brisbane-Toronto-Singapore
1994.
T.L. Beauchamp-J.F.
Childress: Principles of Biomedical Ethics, Oxford University
Press, New York - Oxford 19893,
19944.
V.R. Potter: Bioethics. Bridge to the Future,
Prentice-Hall, Englewood Cliffs (NJ) 1971.
Id.: Bioethics: the Science of Survival,
„Perspectives in Science and Medicine” 14 (1970)
127–153.
89Vö.
E.J. Emanuel-D. Wendler-C.
Grady: What Makes Clincal Research Ethical?, id.
91Orvosok
Világszövetsége (World Medical Association): Helsinki
Nyilatkozat, a WMA 18. közgyűlésén fogadták el 1964 júniusában
Helsinkiben (Finnország). Módosították: a 29. közgyűlésen Tokióban
(Japán), 1975 októberében; a 35. közgyűlésen Velencében
(Olaszország), 1983 októberében; a 41. közgyűlésen Hong Kongban,
1989 szeptemberében; a 48. közgyűlésen Somerset Westben
(Dél-Afrika), 1996 októberében; az 52. közgyűlésen Edinburghban
(Skócia), 2000 októberében.
Magyarul: www.ett.hu/ett_nemz.html (2003.06).
94ICH - GPC:
International Conference on Harmonisation of Technical Requirements
for Registration of Pharmaceuticals for Human Use - Good Clinical Practice. A Helyes Klinikai Gyakorlat Irányelvei
(1996. május); www.ett.hu/ett_nemz.html (2003.06).
95T.L.
Beauhamp-J.F. Childress: Principles of Biomedical Ethics, Oxford University Press, New
York 1979, 19832, 19893, 19944,
20015: jótékonyság (beneficence), nem ártás (non-maleficence), a
személyi autonómia tiszteletben tartása (respect
for autonomy), igazságosság (justice).
97Ennek
a Council of Europe dokumentumnak az a csupán a bennfentesek előtt
ismert különlegessége, hogy szinte az elfogadása előtti pillanatig a
címe „Európai Bioetikai Konvenció” volt.
98MK
2002. március 1., 29. szám, 1798-1814. |