Válogatás Márton Áron írásaiból és beszédeiből
állunk. Egyik oldalról folyamatban van minden, ami ezeket
a harcokat jellemezni szokta. Nemrégen többezer görögkeleti
egyházközség táviratokkal ostromolta meg a legfelsőbb
helyet, és a Szentszékkel kötött konkordátum
felmondását sürgette. Iskoláinkban az állami
tanterv maradék nélküli végrehajtására
köteleztek, a közoktatásügy hivatalos közegeinek
túlzott érdeklődését pedig már
kezdetben elfogadtuk, mintha autonóm jogunk nem is volna. Ma a saját
pénzünkkel nehezen fenntartott iskoláinkban nem az egyház
az, aki nevel, ellenőriz, irányít. Minap rendeleti
úton feloszlatták a szívgárdákat, beszüntették
az ártatlan elemisták ártalmatlan mozgalmát.
S mi a tisztán vallásos, tehát erkölcsi tartalmánál
fogva az állam szempontjából is kívánatos
gyermekmozgalom beszüntetését egyszerűen tudomásul
vettük. Jöttek a törvények, s már jönnek
az intézkedések az ifjúság iskolán kívüli
nevelésének megszervezésére. Törvény
van, hogy 7-től 18-ig mindkét nemű ifjúságot,
18-tól 20-ig pedig a katonaság előtt álló
ifjakat országos, egyetemesen kötelező terv alapján
hogyan neveljék. S nálunk minden változatlanul csendes.
Lépésről lépésre hátrálunk,
magunk adjuk fel jogainkat. Mihez ragaszkodunk, ha az ifjúság
neveléséhez sem? Miért és mikor állunk
ki bátran, ha most jövőnkért sem? A nevelés
isteni jog, és olyan isteni parancs, amit az egyház soha,
egyetlen hatalom kedvéért, és semmi előny ellenében
nem alkudott el. Mi feladjuk, mi hallgatunk, mi lassankint a jövő
nemzedékek minden jogát eláruljuk.
AZ IFJÚSÁG HITELE megnőtt. A fiatalok egy csoportja,
abból a nemzedékből, amelyik időben és
életfelfogásban most fordul, első lépéseit
teszi a férfikor felé, nemrég Hitel címen olyan
lapot indított útnak, mely eddigi számaival az új,
egészséges, a várt, mert nélkülözött,
erdélyi szellemet ígéri. Fiatalok ezek is: mondanivalójukat
tételesen, igazságukat örökérvényű
igazságok gyanánt, s változhatatlannak szánt
formákba kovácsolva adják. Bölcselkednek is,
s bölcsészük szemmel láthatólag egy-két
értekezésből hámozta ki azt a jó öreg
elméletet, amit új felfedezésként feltálal.
De ezek mellékes tünetek, a fiatalok szándékának
más a lényege. Széchenyi István útmutatása
nyomán az erdélyi magyar feladatainak tartalmát keresik.
Az erdélyi magyar élet egy-két parancsára rányitottak.
S keresik ezeknek a vonatkozásait, az egész élet összefüggéseit.
Új volt, hogy nem döngették a mellüket, amikor
bemutatkoztak. Nem a nagyképű lebírálás
hangjával, hanem kemény önbírálattal jöttek.
Meglepetés volt: nem azt jelentették be, hogy az erdélyi
magyarság megmentésére küldetésük
kizárólagosan nekik van, és egyedül ők
a felkészültek. Hanem önmaguk számára beszélnek,
nemzedékük felé fordulva tusakodnak, hogy a természet
törvényszerűségével nekik jutó feladatra
becsületesen felkészüljenek. Be kell ismernünk, hogy
kérdéseinket gyökerükben és tisztábban
látják, mint sok öreg. Hangjuk pedig olyan nyugodt,
olyan őszintén keresik az igazságot, a helyes magyar
utat, hogy a gyanakvásban elpépesedett öreg urakat,
akik az eddigi erdélyi felfogást képviselik, bizony
megszégyenítik. Ezek a fiatalok nagyon komoly remény
ígéretét hozták, s ezért joguk van,
igényt tarthatnak a megbecsülő figyelemre. A magyar közönség
úgy látszik bízó örömmel van mellettük,
talán azt érzi, hogy az erdélyi szellemet elsőnek
ez a nemzedék találja meg.
A FELEKEZETI SZEMSZÖG az erdélyi magyarnak külön
veszedelme. Nálunk az emberek felekezeti szemszögből
tanulják nézni az életet. S körülményeink
között ettől a gátlástól csak az szabadulhat,
akiben rajongó igazságszeretet s az eszményihez nagyon
közeledő, megtisztult magyarság él. Ez pedig elég
ritka. S így a legtöbb erdélyi magyar látása
szűk szemszöge miatt jóakarata ellenére is hamis
mértékkel dolgozik. A hamis mérték alkalmazása
meg legalább a tárgyi igazságot mindig sérti.
Ez az előbb mondottakkal kapcsolatban azért jutott eszünkbe,
mert kezünkbe került az Erdélyi Helikon legutóbbi
száma, s abban sajnálattal látjuk, hogy a Hitel egyik
fő munkatársa, aki az erdélyi magyarság új
útjának egyengetésére vállalkozott,
a katolikus magyar fiatalok most megindított folyóiratából,
a Vigiliából keresve olyan részeket tépett
ki, melyekkel egy igazságtalan ismertetést indokolhat. Felekezeti
elfogultság szúr szembe, mert nyomban utána egész
oldalon keresztül erőlködik, hogy egy tizenkét oldalas
protestáns füzet értékeit összekeresse.
Erdélyben így az öregek járnak el. Az ismertetés
miatt a Vigilia nem fog elkeseredni, magyar folyóiratnak még
nem volt ilyen sikere, amint halljuk, az első számnak már
a második kiadása is elfogyott. Az ismertetés minket
is csak azért érdekel, mert ez a nemzedék ígérete
szerint úgy magyar, hogy az igazságot és az értéket
meglátja, és örömmel fogadja a másik vallás
fiaiban is. A fiatalok az erdélyi magyarság életét
akarják, de a magyarság számára az egyetlen
út és élet a teljes és kölcsönös
igazság.
A NUMERUS VALACHICUS számunkra nem is olyan egészen új
sütetű. Tartalmát évek óta ismertetik.
Az erdélyi magyarság különösen kemény
leckét kapott, magyar vasutasok, postások, köztisztviselők
ezrei családostól ennek a számolási módszernek
lettek áldozatai. Reánk több bajt a Vaida-Voievod mozgolódása
után sem igen hozhat. De szolgálhat okulásra. A numerus
valachicust keresztapja is természetjogi alapra igyekszik visszavezetni.
Tehát olyan tétel, mely Romániában csak numerus
hungaricus-szal, numerus germanicus-szal, numerus bulgaricus-szal, stb.
együt és egyidejűleg állhat meg. Ha a románságnak
természetadta joga, hogy a hazájának földjén
termelt kenyérből számarányának megfelelően
részesedjék, ugyanezen a jogon ugyanennyi illeti az itt lakó
többi népeket is. A természet nyers, ingyen kincseit
a munka teszi értékessé, a nemzet gazdagságát,
vagyonát az állampolgárok erőkifejtése
teremti. Nem törünk senki kenyerére, de a numerus valachicus
nyílt kihozása után kötelességünk,
hogy önmagunk védelmére nyíltan numerus hungaricus-szal
készüljünk. Állampolgárok vagyunk, akik
dolgozunk és a közös terhekből részünket
mindenütt kivesszük. Csak jogunkat kérjük, ha igényt
tartunk a közhivatalokból is annira, amennyi számunk
és a közterhekhez való tényleges hozzájárulásunk
aránya szerint megillet, s ha a kérdést egy pártatlan
nemzetközi bíróság felügyelete alá
utaljuk. De ezen kívül és ezelőtt tanítsuk
meg már a gyermeket, hogy olyan országban élünk,
ahol van numerus valachicus, tehát kötelez a numerus hungaricus.
A magyar gyermek szívja az anyatejjel magába, hogy a magyar
itt hibáján kívül, de éppen ezért
a legszentebb kötelezéssel magyarra van utalva. Más
nincs jó szívvel hozzánk, tehát pénzt,
munkát, támogatást egymásnak adjunk. Arra ítéltek,
hogy mi, magyarok itt egymásból, egymás által
- megéljünk.
GYÁVASÁGUNK következménye lehet bizonyos fokig,
hogy velünk már mindent mernek. Ghibu professzor újabban
azt indítványozza, hogy az állam a kisebbségek
iskoláiban is a nemzeti tárgyak katedráit vegye el
és adja át a többség fiainak. Mert a kisebbségiek
megbízhatatlanok, a többség fiai közül pedig
néhányan állás nélkül vannak. Vajon
mit szólott volna ilyen magyar indítványhoz a professzor
úr a háború előtt? S megkérdezzük
főhatóságainkat is, hogy mit szólanak ők?
Ghibu professzor eddigi indítványai sem maradtak visszhang
nélkül. A katolikus vagyon ellen vezetett harcának határozott
eredményei vannak. Mit csinálnak a kisebbségi iskolák
főhatóságai, ha a hatalom eszközeivel a közeljövőben
csakugyan megkísérlik, hogy katedrák feladására
rábírjanak? Nagyobb bajok elkerülése reményében
kisebbnek vélt dolgokban eddig többször engedtünk.
És mindig megjártuk. Nem mehetünk többet lépre.
Lerongyolódott, koldus magyarok vagyunk, koszos kisebbségiek,
akik maguk is alig élhetnek. Inkább szüntessük
meg iskoláinkat s tanáraink, tanítóink menjenek
családról családra, tanítsanak utcán
és templomban, mert mások számára nincs pénzünk.
Tanuljunk a románoktól, a Românul, az erdélyi
románok irányító lapja a háború
előtt ezeket írta: ,,Szívesebben látjuk, ha a
szegény román paraszt gyermeke ott a falvakon műveltség
nélkül nő fel, de megtartja nyelvét és
hitét, minthogy az idegenek nevelése révén
elveszítse nyelvét és nemzetiségét.''
(Erdélyi Tudósító, XVIII. évf.
Kolozsvár, 1935. március Jelen cikk a Figyelő
c. permanens rovatban jelent meg.)
Tisztelendő testvéreim!
Válságos idők nehéz megpróbáltatásai
közben felhasználom az első alkalmat, hogy minden egyes
Tisztelendő Testvéremnek szívem egész melegével
szeretetteljes üdvözletemet küldjem. Köszönöm
hűséges helytállásukat azoknak, akik a legnehezebb
körülmények közt kötelességüket
teljesítve helyükön, híveik mellett kitartottak.
Elismerésemet és hálámat fejezem ki nyugdíjas
paptestvéreimnek, kik felhívás nélkül,
egyedül papi öntudatuk és szívük ösztönzésére
vállalták az elárvult hívek gondozását;
példájuk és munkásságuk értékes
segítséget nyújtott. Köszönöm azoknak
buzgóságát, akik felszólításomra
több plebánia vezetését is vállalták
és a nagy pusztulás idején a legnagyobb érték,
a lelkek örök javának megmentésén apostoli
lelkesedéssel fáradoznak. Főpásztori köszönetem
és elismerésem legyen mindnyájuk számára
a legfőbb, örök Pásztor tetszésének
és jutalmának záloga. Nem akarom elítélni
azokat, akik állomáshelyüket elhagyták; az általános
zavarban a rémület hangulatának áldozataivá
váltak és kötelességmulasztásukért
megszenvedtek. De fenn kell tartanom azon elhatározásomat,
hogy az egyes eseteket külön- külön tárgyilagosan
megvizsgálom és atyai jóindulattal fogom elbírálni.
A mai rendkívüli helyzetben papi magatartásunk és
működésünk feladatait vizsgálván,
különösen három szempontra kívánnám
tisztelendő testvéreim figyelmét nyomatékosan
felhívni. Az idők parancsának ismerem fel elsősorban,
hogy magatartásunkban és minden munkánkban legfőbb
irányító gondolatunk és elvünk legyen
a salus animarum. Ez az igazi papi lelkület és munka: mindenben
a lelkek megmentésének érdekét tekinteni, híveink
örök üdvösségének és minden lélek
megmentésének feláldozni erőinket, képességeinket!
Ez a legfontosabb és legfőbb kötelességünk
ma, minden más szempontnak, különösen az egyénieknek
háttérbe kell emellett szorulnia. Biztos útmutatónk
és vezetőnk ebben a munkában az Egyház, s ezért
törvényeit, rendelkezéseit, szabályait egyéni
elgondolásaink miatt nem szabad soha elhanyagolnunk. Ezt kívánja
ma tőlünk szent hivatásunk és hivatalunk szerint
Isten akarata; ezt várják és jogosan igénylik
a gondjainkra bízott lelkek; ez lesz a legalkalmasabb eszköz
arra is, hogy mindenki megismerje szent hitünk és vallásunk
igazságát és erejét. Szoros kapcsolatban van
ezzel az a kötelezettségünk, hogy papi életünk
és magatartásunk ma inkább, mint bármikor a
legteljesebb értelemben feddhetetlen legyen. A papi háztartás
legyen szegény, nemcsak amint a körülmények megengedik,
hanem ezen felül amint a papi lelkiségünk sürgetően
kívánja. A pap környezete legyen teljesen kifogástalan,
Az egyházi előírások és kívánalmak
betartásával mintaszerű. Főpásztori felelősségteljes
kötelességem, hogy ebben a pontban szigorú ellenőrzést
tartsak és minden eszközzel érvényesítsem
az Egyház törvényeit. Bizalommal kérem főespereseimet
és idősebb paptestvéreimet is, legyenek ebben segítségemre.
Fiatalabb paptestvéreiket a legkisebb eltévelyedésre
is szeretettel figyelmeztessék s ha figyelmeztető szavuk hatástalan
maradna, ismerjék szigorú kötelességüknek,
hogy őszinte jelentést tegyenek nekem.
Végül megismétlem az utóbbi esztendőkben
ismételten hangsúlyozott figyelmeztetésemet és
rendelkezésemet: papjaink a politikával semmiféle
ürügy alatt, még az egyéni vélekedésük
szerint látszólagos jó eredmények érdekében
se foglalkozzanak. Legyenek készségesek támogatni
minden olyan munkát, mely híveik felsegélyezésére
történik. De a politika nem volt sohasem a pap feladata, sőt
minden időben hátrányára volt az igazi papi
hivatás kifejtésének.
Tudatában vagyok, Tisztelendő Testvéreim, hogy a
rendkívüli körülmények tőlem is az egyházmegye
kormányzásában fokozottabb tevékenységet
kívánnak meg; ugyanakkor azonban sajnos nagy és nem
egyszer legyőzhetetlen nehézségeket is kell tapasztalnom.
De amennyire bírom és tehetem, készségesen
kívánok Testvéreim segítségére
lenni nehéz munkájukban és áldozatos életükben.
Nagyon szeretném, ha Tisztelendő Testvéreim minden
körülmények közt éreznék és
fenntartanák magukban azt a tudatot, hogy főpásztoruk
velük érez és küszködik, és egyedüli
törekvése és vágya, hogy papjai az Egyház
bölcs, minden változások közt változatlan
elvei és tanítása szerint hirdetik Krisztus igéit
és szolgálják a lelkek érdekét, ut in
omnibus glorificetur Christus. Ezzel az érzéssel és
szándékkal küldöm Tisztelendő Testvéreimnek,
híveiknek és azoknak, kik jóindulattal segítenek
rajtuk, legjobb áldásomat.
Kolozsvár, 1945. évi március hó 4-én
ÁRON püspök
Tisztelendő Testvéreim!
Azok a megdöbbentő események, amelyek a görög
katolikus testvéreinkkel történtek, semmi kétséget
nem hagynak fenn affelől, hogy számunkra is elkövetkeztek
a hitvallói helytállásnak és a vértanúságot
is vállaló kitartásnak a napjai.
A híveink körében már elterjedt a riasztó
hír, hogy amint a görög katolikusoknak a görögkeleti
vallást úgy most a latin szertartású katolikusoknak
a protestáns vallást kell elfogadniuk. A magyar nyelven megjelenő
lapok pedig a konkordátum felmondása után sűrűn
közöltek olyan cikkeket, amelyekből bizonyos szándékra
következtetni lehet. Főképp az Egyházmegyei Tanáccsal
(Katolikus Státus) kapcsolatban írt cikkek tartalmából
az látszik, mintha azt az egyházmegyei szervezetet és
az egyházmegyei tanácsokat is kiszemelték volna arra,
hogy a politikai pártok befolyása alá véve
politikai célok szolgálatába állítsák.
Talán a híveket az egyházi vezetéssel kívánják
szembeállítani, hogy ezen az úton létrehozzanak
egy Rómától független szervezetet.
Tisztelendő Testvéreim tájékoztatására
és okulására közlöm a görög katolikus
testvéreinknél alkalmazott módszereket. A közigazgatási
közegek, valamint az állam közbiztonsági hatóságai
hónapok óta tudakolták a román egyesült
egyház papjaitól az ortodox vallásra való áttérésre
vonatkozó felfogásukat. Ugyanakkor helyenkint a politikai
szervezetek igyekeztek az egyházi gondnokságot (egyháztanács)
abuzív módon a kormányzó politikai pártok
vezetése alatt levő tagokkal kicserélni, igyekezvén
eltávolítani a papokat az egyházközségi
javak kezelésétől. Felhívások jelentek,
melyek az ortodoxiára való vissztérést sürgették.
A Nagyméltóságú Püspöki Kar körlevélben
akarta a papokat és híveket felvilágosítani,
a cenzúra a körlevél kinyomását nem engedélyezte.
A főpásztorokat a híveikkel és papjaikkal való
érintkezésben akadályozták. Legutóbb
pedig a papokat fenyegetésekkel, megfélemlítésekkel
és félrevezetéssel igyekeztek rávenni, hogy
az áttérést kimondó nyilatkozatot aláírják.
Értesülésünk szerint a hívek a direkt hozzuk
intézett felhívásokat nagy tömegben visszautasítják
és a papok sajnálatos gyöngesége fölött
szégyenkeznek. Tisztelendő Testvéreim okuljanak a fentiekből.
Legyenek erősek. És hogy erősek legyenek: virrasszanak
és imádkozzanak. Virrasszanak híveik hangulata és
hithűsége fölött. E tárgyban írt körlevelemet
olvassák fel és annak a szellemében erősítsék
őket. Jelen esetben minden tétovázás vagy megalkuvás
a hithagyás veszedelmével jár. Mindenki felelős
a gondjaira bízott minden egyes lélekért. És
imádkozzanak, hogy Krisztus papjaiként helytállva
példát adjanak. ,,Si vos, per quos condiendi sunt qodammodo
populi, metu persecutionem temporalium amiseritis regna caelorum, qui erunt
homines, per quos a vobis error auferatur... Non calcatur ab hominibus;
qui patitur persecutionem; sed qui timendo persecutionem, infatuatur. Calcari
enim non potest nisi inferior; sed inferior non est, qui, quaevis corpore
multa in terra sustineat, corde tamen fixus in caelo est.'' (Szent
Ágoston)
Konkréten pedig a következőkre kívánom
felhívni Tiszelendő Testvéreim figyelmét:
1. Szigorúan tilos katolikusoknak, papoknak és híveknek
egyaránt részt venni még a legjobb szándékkal
is oly gyűlésen és összejövetelen, mely más
vallásúakkal közösen a hitről és a
hit ügyeiről tárgyal. (cf. can. 1325., 3.)
Ha adott esetben más tárgyban összhívott gyűlésen
váratlanul a hit kérdéseit is felvetik, elsősorban
passzíve kell viselkednünk, vagyis a kérdéshez
egyáltalán nem szabad hozzaszólnunk; ha azonban hallgatásunkból,
tétovázásunkból vagy viselkedésünkből
bárki is katolikus szent hitünknek akár csak hallgatólagos
megtagadására is következtethetne, vagy ha ebből
a katolikus egyháznak megvetése, Isten megbántása
vagy felebarátunk botránkozása származik: kötelességünk
hitünk nyílt megvallása. (cf. can. 1325., 1.)
Ha végül résztvesz valaki olyan gyűlésen,
amelynek kifejezett vagy tudott tárgya az egyháztól
való elszakadás, eretnekség, vagy katolikus hitünknek
és vallásunknak bármily módosítása,
,,korszerűvé'' tétele: ipse facto az Apostoli Széknek
különös módon fenntartott kiközösítésbe
esik.
2. Az Egyházmegyei Tanács (Katolikus Státus) gyűlését
egyedül a püspök jogosult összehívni. Amint
már tudják Tisztelendő Testvéreim, és
erre a híveket is bizonyára alkalmas módon figyelmeztették,
a jelen körülmények közt a helyzet tisztázásáig
nem szándékozom és nem fogok összehívni
státusgyűlést, sem igazgatótanácsi gyűlést.
Ebből nyilván következik, hogy senki katolikusnak nem
szabad résztvenni olyan státusgyűlésen, amit
nem maga a püspök személyesen hív össze. Ha
valaki mégis megtenné, akár a legjobb szándékkal
is, kifejezett, írásbeli engedélyem nélkül;
kénytelen volnék vele szemben a kánoni törvények
szogorát alkalmazni, a suspensio és kiközösítés
büntetését sem véve ki.
3. Az Apostoli Szék, nevezetesen szentséges Atyánk
a római pápa, az ország belügyeibe sohasem avatkozott
bele, politikai utasításokat s rendeleteket sem a híveknek,
sem a püspöknek és papoknak nem adott és nem ad.
A római pápa katolikus szent vallásunknak és
egyházunknak látható feje, Jézus Krisztus akaratából
és rendelkezéséből az Ő földi helytartója.
Mint ilyen szorosan beletartozik a keresztény katolikus hitvallásba
(Credo sanctam Ecclesiam catholicam); minden ellene intézett támadást
méltatlan rágalomként katolikus hithűséggel
utasítunk vissza.
4. A Román Népi Köztársaság legújabb
kultusztörvényében megkívánt katolikus
vallási Statutumokat a püspöki kar megfelelő időben
be fogja adni. Természetesen, hogy ezen statutumok az isteni és
egyházi törvények alalpján készülnek,
mert megalkuvás nélkül ragaszkodnunk kell az egyház
isteni jogon alapuló papi, tanítói és lelkipásztori
hatalmának szabad gyakorlásához.
5. T. Testvéreim szorgos óvatossággal tartózkodjanak
minden oly nyilatkozattól és szótól vagy cselekedettől,
amely izgatás jellegű lehet. Legyenek a nehéz időkben
okosak és megfontoltak; de legyenek teljesen hűségesek
és megalkuvás nélküliek hitünk, szent vallásunk
és egyházunk iránt!
6. Ezekben az időkben fokozottan meg kell tartanunk az okosságnak
azt a követelményét, hogy ne higyjünk a rémhíreknek,
bármily tetszetős formában is terjesztik, és
semmi esetre se terjesszük azokat egészen bizalmas körökben
sem. Keveset beszéljünk és semmi nyilatkozatot ne tegyünk
érett megfontolás nélkül, amig a beszédet
és nyilatkozatot a körülmények fenti 1. pont szerint
meg nem kívánják.
7. Különösen fontos kötelességünk, hogy
híveiknek a riasztó hírek és események
közepette biztonságot és nyugodtságot adjanak
bízó és nyugodt magatartásukkal, okos, higgadt
és rendületlen bizalmat sugárzó szavaikkal.
Tudjuk, hogy a rendkívüli nehézségek közt
rendkívüli kegyelmeit is megadja Isten, és senki hibáján
kívül nem fogja nélkülözni a legnehezebb megpróbáltatások
közt sem Isten erős segítségét.
Legyenek önmaguk is meggyőződve, és híveiket
is okos tapintattal győzzék meg róla, hogy közös
bátor kitartásunk megerősíti az esetleg ingadozó,
gyenge hívőt is; viszont minden egyes katolikus hívő
és különösen papnak önfeláldozó,
a nehézségektől vissza nem riadó bátorsága
és hűsége a közösség javára
is van. Tapasztalataink igazolják, hogy mindenütt, ahol az
egész közösség és papság megalkuvás
nélkül kitartott a katolikus szent hit és egyház
mellett, a nehézségek is csökkentek; viszont a gyávaság,
a megalkuvás és az önös érdekek keresése
fokozta a nehézségeket és veszedelmeket.
Az egyház már sok vihart élt át, de mindegyikből
mgújultan és megerősödve lépett elő.
Az istenhit és annak legtisztább formája: a katolikus
vallás nemhogy hanyatlóban volna, hanem hathatósabb
és diadalmasabb, mint valaha. Erősítsük meg híveink
lelkében is ezt a biztonságtudatot, hogy a mi hitünk
letörhetetlen és diadalmasan túlél minden emberi
alkotást (1Jn 5,4)
8. Meggyőződésünk, hogy protestáns testvéreinket
nem veztei semmiféle olyan szándék, amilyenekről
a riasztó hírek szólnak. Ha mégis történne
felelőtlen kísérlet, a józan okosság
kívánja, de hitünk is kategorikusan parancsolja, hogy
Tisztelendő Testvéreim eleve is határozottan utasítsanak
vissza minden esetleges tervezgetést, bármi tetszetősnek
látszó legyen is annak az indokolása.
9. Megtörténhetik, hogy papjainkhoz és híveinkhez
is bizonyos íveket visznek majd aláírásra,
amelyek nyíltan vagy burkoltan és megtévesztő
szavakkal hittagadást tartalmaznak. Szent hitünk a legdrágább
kincsünk, ebben semmiféle alkudozásnak nincsen helye;
gondoljunk a történelemben az ún. ,,libellatici'' esetére.
Ne adjanak hitelt akkor sem, ha valaki reám hivatkoznék.
Magatartásunkról és a tudnivalókról
a magunk útján tájékoztatjuk papjainkat és
híveinket. Köteleségünk tehát az ívek
aláírását bármily fenyegetés,
ígéret és megtévesztés ellenére
is azonnal visszautasítani. Aki kezdettől fogva megingathatatlannak
mutatkozik, azt kevesebb kísértés éri, és
Isten kegyelméből sziklaszilárdan fog megállani.
(Fil 4,13)
10. Az egész egyetmes katolikus szent egyház szeme most
rajtunk van, és milliók imádkoznak értünk,
hogy hitünk meg ne fogyatkozzék és állhatatosak
maradjunk a hit egységében! Büszkék lesznek reánk,
ha megálljuk helyünket. Népünk jövője
és boldogulása is függ attól, hívek maradunk-e
egyházunkhoz, édes Anyánkhoz. Sanguis martyrum semen
christianorum.
11. Ezért nagyon kérem és nyomatékosan kívánom,
használják fel T. Papjaim a kegyelem eszközeit, és
erre híveiket is ne csak buzdítsák, hanem példaadásukkal
és gyakori alkalmak adásával vezessék is. Különösen:
-
a). Sokat és buzgón imádkozzanak az állhatatos
hűség kegyelméért; ezért imádkoztassák
híveiket is, közös imádságokat is végezzenek.
-
b). Használják fel az október havi Rózsafüzér
ájtatosságot arra, hogy a Boldogságos Szűz pártfogását
és közbernjárását biztosítsuk magunknak
a nehéz időkben. A csíksomlyói Mária
őrizze meg újra népünk szent, katolikus hitét!
-
c). Csütörtöki napokon tartsunk imaórát egymásért
és híveinkért, és rendezzük meg nyilvánosan
is ezt a templomi ájatatosságot. Ahol T. Papjaim alkalmasnak
tartják az ünnepélyes szentségkitételt,
akár egész éjjelen át is a megfelelő
óvatossággal, erre készségesen általános
engedélyt adok.
-
d). Bátor bizalommal forduljunk a Szentlélek Istenhez, az
erősség Lelkéhez, és terjesszük híveink
közt is a Szentlélek tiszteletét.
-
e). Végül ne mulasszák el bármi nehézség
ellenére se a felnőttek hitoktatásának szent
kötelességét, és magasztos kiváltságát.
Különösen fontos, hogy híveink ismerjék hitüket
és egyházukat és lelkesedjenek érte.Az erre
vonatkozó hitoktatási vázlatokat rövidesen T.
Papjaim kezébe juttatom.
-
f). T. Testvéreim ismételten olvassák és elmélkedjék
át a p. u. XXI. vasárnap szentleckéjének a
szövegét. (Ef 6,10-17)
Gyulafehérvár, 1948. október 11., a Boldogságos
Szent Szűz anyaságának ünnepén
ÁRON püspök
NB. T. Testvéreim rendeleteimet és leveleimet pontosan
közöljék a hívekkel úgy, ahogy előírom.
A Ft. Főesperes Urak pedig őrizzék ellen. Az esetleges
mulasztásokból származó következményekért
mindenki személyesen felelős.
KÖRLEVÉL A SZABADULÁS UTÁN
D. a J. Kr.!
Tisztelendő Testvéreim!
Isten úgy akarta, hogy egyházmegyémbe visszatérjek,
és annak vezetését újból személyesen
kézbe vegyem. Boldog alkalom ez nekem, mert megint Tisztelendő
Testvéreim és kedves Híveim között lehetek,
és hirdethetem Jézus Krisztus evangéliumát
ezen a helyen, ahová az Ő földi helytartója a
római pápa állított. Térdenállva
köszönöm Istennek a meg nem érdemelt kegyelmet, és
a Boldogságos Szent Szűz anyai közbenjárásával
azt a további kegyelmet kérem, pótolja ki gyöngeségemet,
hogy alkalmas eszköze legyek utolsó leheletemig.
Távollétem alatt mindig éreztem, hogy Tisztelendő
Testvéreim együttéreznek velem, gondolnak reám,
imádkoznak érettem. Köszönöm a jóságukat.
És köszönöm a hűségüket és
munkájukat. Kinek-kinek a hűség és igazság
mértéke szerint. Imájukat imádsággal
viszonoztam. Felajánlottam az egymásra következő
napokat, hónapokat, s majd az egymásra következő
éveket minden rakományukkal Istennek, azzal a kéréssel,
hogy egyszülött Szent Fiának, Jézus Krisztusnak
az érdemeiért az én értéktelen ajándékomat
fogadja érték gyanánt, és áldja meg
Paptestvéreimet és Híveimet, akik otthon vagy bárhol
máshol a mindennapok visszatérő feladataival küzdenek.
Az örömtől meghatottan vettem tudomásul Tisztelendő
Testvéreim hűségét, buzgóságát,
kitartását, de nem hallgathatom el, hogy az örömbe
fájdalom vegyül.
Egyik fájdalmam, hogy templomok állnak némán
mert nincs pap, aki kinyissa, és a híveket meghívja
a legszentebb áldozatra. Az egyházmegye szórványvidékén
száz és száz katolikus család lelki gondozás
nélkül tengődik, kitéve a lelki elszáradás
és az elkallódás veszélyének. És
más helyen is: felnőttek és ifjak lelki vezetés
nélkül tanácstalanul bolyonganak; gyermekek csapatai
nőnek fel vallási tudatlanságban, hitoktatás
és a kegyelem tápláléka nélkül;
bűnösök éveken át görnyedten hordozzák
lelkük terhét; haldoklók a nagy út előtt
az életszámadás aggodalmában hiába várják
az Úr Jézus utolsó látogatását,
mert... mert: vagy nincs pap, aki Jézus Krisztus evangéliumát
hirdesse és kegyelmeit kiossza, felnőtteknek, ifjaknak, gyermekeknek,
bűnösöknek, betegeknek. Vagy: van pap, de elveszítette
a hívek bizalmát.
Ha az egyházmegye helyzetét részleteiben áttekintem,
lesz még mondanivalóm Tisztelendő Testvéreim
számára. Addig miheztartásul felhívom figyelmüket
a következőkre:
1. Az egyházmegye vezetését 1955. március
25-én személyesen átvettem. Ezzel minden más,
tényleges vagy vélt iurisdictio megszűnt. A joghatóság
egyedül és kizárólag nálam van, ezt közvetlenül
én gyakorlom személyesen vagy helytartóm által,
akinek nevét később fogom közölni.
2. Az Egyházi Törvénykönyv rendelkezéseinek
őre és végrehajtója, valamint az Apostoli Szentszék
rendeleteinek, intézkedéseinek értelmezője és
végrehajtója az Egyházmegyei Hatóság.
Senki sem értelmezhet tehát magának jogot vagy felhatalmazást
arra, hogy az egyházi cenzúra tényét deklarálja,
és annak alkalmazását önhatalmúlag szorgalmazza.
Ha valakinek konkrét kételye vagy aggodalma van, forduljon
felvilágosításért és utasításért
az Egyházmegyei Hatósághoz.
3. Megvizsgálandó tényeket vizsgálat tárgyává
teszem úgy, ahogy azt egyházunk törvényei és
fegyelme kívánja.
4. Tisztelendő Testvéreim szüntessenek be minden vitát,
főképpen pedig tartózkodjanak minden szeretetlen, sértő,
gyanúsító vagy gyanút keltő megjegyzéstől
és általában mindentől, ami egyenetlenséget,
bizalmatlanságot, zavart idézhet elő a lelkekben.
5. Akik az egyházi fegyelem ellen vétettek, fogadják
az egyház fegyelmi intézkedését engedelmes
lélekkel. Az okozott lelki kárt pedig igyekezzenek jóvá
tenni kifogástalan papi élettel, buzgósággal,
áldozatos munkával, hitvalló hűséggel
és bátor helytállással újabb próbatételek
idején. Vétkezni: a gyöngeség jele. Az elkövetett
hibát beismerni, bánni és jóvátenni:
férfias magatartás, a lelki erő jele.
6. A lelkipásztori munka jelenvaló két nagy akadályát:
a bizalmatlanságot és a paphiányt ki kell küszöbölnünk
bármilyen egyéni áldozat árán. Ennek
érdekében minden Tisztelendő Testvéremhez fordulok,
és mindenkitől fegyelmet és munkát kérek.
Fegyelmet, melyet nem kell kikényszeríteni, mely önmagától
létrejön, és működik az önfegyelem alapján.
Mint a sacra hierarchia tagjai Jézus Krisztus Anyaszentegyházának
élcsapatába tartozunk. Vállaljuk a fegyelmét
büszke öntudattal. Akinek most is magyarázni kell az intézkedéseket,
vagy aki most is maga akarja meghatározni munkája körét,
helyét, idejét, az nem érett meg sem az időkre,
sem az Isten országának szolgálatára. És
munkát kérek. Munkát Tisztelendő Testvéreimtől,
akiknek hatalom adatott, és kületésük van a lelkek
gondozására. Isten a lelkek vetésére megérlelte.
Eláradt a bűn, de túláradt a kegyelem. Rajtunk
múlik, hogy a kegyelmi időt felhasználjuk, és
az érett vetést Isten csűrébe gyűjtsük.
Az aratás sok, a munkás azonban kevés, a soraink fájdalmas
nagy mértékben megritkultak. Vállaljon tehát
munkát mindenikünk erején felül. A lanyhák
is lendüljenek munkára, a buzgók pedig legyenek még
buzgóbbak, hogy a kivételesen szép feladatot elvégezzük
Isten akarata szerint. De meghívom erre a munkára segítségül
a jámbor lelkeket is, akiket a magasabbrendű természetfeletti
élet láza hevít. Ajánlják fel Istennek
az életüket áldozatul. Törjenek a lelkiélet
csúcsai felé, Isten érezhető közelébe,
az Istennel való misztikus egyesülésre, hogy kiengeszteljék
és meghódítsák a megbántott Istent.
A lelki élet eszközeivel: az elmélkedéssel, az
erények hősi gyakorlásával, imával és
böjttel, önmegtagadással és a felebaráti
szeretet csodáival; mint a kereszt szerelmesei: némán,
csendben, ismeretlenül ostromolják az eget, hogy kiesdjék
a bűnösök számára a megtérés
kegyelmét, a szükséges égi segítséget
pedig azok számára, akik az Úr szőlőjében
viselik a napok hevét, terhét. A világnak szentekre
van szüksége. Legyenek szentek, hogy Isten megszentelje a lelkeket,
munkánkat, minket.
Gyulafehérvár, 1955. Gyümölcsoltó
Boldogasszony napján
ÁRON püspök
Vezértitkár Úr,
F. évi február 14-én Nenciu director adjunct Jurconi
és Bíró împuternicit urak kíséretében
megjelent nálam és az Ön megbízásából
erélyes hangon (cu un accent energic) a következőket
hozta tudomásomra:
150/ 1966 sz. alatt a rendkívüli jubileumi búcsúk
ügyében kiadott körlevelemmel vétettem a kultusztörvény
25. szakasza ellen, s mivel a búcsú kiterjesztésére
engedélyért közvetlenül a Vatkánhoz fordultam,
vétettem a kultusztörvény 40. szakasza ellen. A Departament
ezeket törvénysértésnek tekinti, és ha
a körlevél végrehajtása során bárhol
zavargások fordulnak elő, felelőssé tesz engem
és mindazokat, akik a körlevél végrehajtásában
részt vesznek; ha pedig a híveket munkájuktól
vonjuk el, szabotázsnak minősítik és mint ilyen
büntetik. Ugyanakkor engem utoljára figyelmeztet, hogy ha még
hasonló törvénysértést követek el,
a kormány felül fogja vizsgálni jogi helyzetemet.
Vezértitkár úr, számomra megnyugtató,
hogy Ön csak ezeket és csak ilyen vádakat tud felhozni
ellenem. Ebből is csak azt látom, hogy helyes úton,
a kötelességteljesítés útján járok.
A törvény 25 szakasza az általános érdekü
pásztorlevelekről (pastoralele si circularile de interes general)
beszél, de ezekről sem mondja, hogy csak az Ön előzetes
cenzúrájával szabad kiadni. Az én pásztorleveleim
és körleveleim, melyeket nagyon ritkán és nagyon
leszűkített terjedelemben kiadhatok, kizárólag
egyházi, vallási és pásztorális tárgyúak,
papjaimat és híveimet érdeklik, s úgy tartom,
hogy azok elbírálására a püspök illetékes.
Sorin inspektor úrral pedig, aki 1965 (...)-én Jurconi împuternicit
úr kíséretében felkeresett és a körlevelek
ügyét szóvá tette, abban állapodtunk meg,
hogy körleveleimet utólag bemutatom, s e célból
az expediáláskor megküldöm a Departamentnek is.
Így küldöttem a kifogásolt 150/1966 sz. körlevelemet
Önnek. Nem tudom feltételezni, hogy Sorin inspektor úr
az Ön szándéka ellenére cselekedett volna. Annál
meglepőbb, hogy Ön éppen e megállapodás
után kiadott első körlevelemet használja fel ellenem.
Ennek a körlevélnek a tartalma és célja kizárólag
vallásgyakorlati, tehát olyan, amelyben az ország
törvényei szerint is a püspöknek joga van intézkedni,
és a papoknak és híveknek joguk van aszerint eljárni.
A törvény azt is mondja, hogy az állampolgárokat
senkinek sem szabad akadályozni vallásuk gyakorlásában.
A Vatikánhoz, legfelsőbb elöljáróimhoz
fordultam engedélyért, hogy híveimnek megkönnyebbítsem
a jubileumi búcsú elnyerését. Az eredeti rendelkezés
szerint csak a pöspöki székhelyen, a püspöki
székesegyházban nyerhették volna el. 1958-ban - korlátozva
lévén szabad mozgásomban - a közeli plebániákról
a bérmálkozni szándékozó híveket
a székhelyemre hívtam, Ön erélyesen megfenyített
s akkor is kilátásba helyezte jogi helyzetem felülvizsgálását.
Erre gondolva, kértem az Apostoli Szentszéktől felhatalmazást,
hogy máshol is megszerezhessék a jubileumi kegyelmeket. Úgy
látszik, az Ön szándékát most sem találtam
el.
Közvetlenül fordultam a Vatikánhoz. Ezt kellett tennem,
ha egyáltalán célt akartam érni. Nem titokban
tettem, és nem kértem titkos dolgot. Egyházunk törvénye
szerint - jogunk van híveinkkel és egyházi Elöljáróinkkal
ellenőrzés nélkül, közvetelen kapcsolatot
fenntartani. Az Egyház jogát a nemzetközi joggyakorlat
is védi, hiszen szorosan összefügg az embernek egyik elidegeníthetetlen
jogával, a vallásgyakorlat és lelkiismereti szabadság
jogával. A Pápa és a Pápával való
közösség a katolikus vallás lényeges része.
Sajnos, mi 1948 óta legfelsőbb egyházi fórumunk
hivatalos rendelkezéseihez is csak véletelenül és
szórványosan juthatunk hozzá, és súlyos
lelkiismeretbeli ügyeket vagyunk kénytelenek megoldatlanul
hagyni, mert a törvény negyvenedik szakasza elzárja
utunkat.
Ön felelőssé tesz az esetleges zavargásokért.
27 éve vagyok püspöke az egyházmegyének,
de nem tudok esetről, hogy híveim vallási gyakorlat
alkalmával a közrendet megzavarták volna. Nem fogják
most sem, hacsak szándékosan nem provokálják
őket. Szíveskedjék akkor a provokátorokat felelősségre
vonni.
A törvény szerint jogunk van, - és ez a jog minden
állampolgárt megillet - vallásunkat saját szokásaink,
törvényeink, liturgikus szabályaink keretei között
gyakorolni. Jogunk van Egyházunk ünnepélyesebb vallási
gyakorlataiba is bekapcsolódni. A jubileumi búcsú
feltételeit mégis beillesztettem azokba a vallási
gyakorlatokba, melyek nálunk a nagyböjti és az arra
következő időszakban szokásosak. Azt is kifejezetten
mondja a körlevél, hogy azokat a híveket szólítja
fel a búcsú megszerzésére, ,,akik tehetik''.
Nem tudom, milyen törvény alapján volna szabad szabotázzsal
vádolni állampolgárokat, akik vallási meggyőződésüket
követve vallási gyakorlatokon résztvesznek?
1956-ban Ön megtiltotta az Úrnapi körmenetek megtartását;
1958-ban - amint már jeleztem, megtiltotta, hogy a közeli plebániákról
a hívek bérmálkozni székhelyemre jöjjenek;
1958-ban a gyóntatóknak az isteni törvény szellemében,
utasítást adtam, hogy küzdjenek az abortusz veszélyesen
terjedő gyakorlata ellen, Ön törvényellenes cselekedettel
vádolt; 1959-ben mmegbíztam az udvarhelyi főesperest,
hogy a farkaslaki plebánia híveit helyettem megbérmálja,
Ön a bérmálást letiltotta; 1964-ben megbeszélésre
hívtam a temesvári és szatmári egyházmegyék
1-1 megbízottját, hogy a II. vatikáni zsinat által
elrendelt liturgikus reform végrehajtásának módozatait
megtárgyaljuk, Ön a megbeszélés megtartását
megakadályozta és nekem megtiltotta, hogy a liturgikus
reformot - amit a világon mindenütt végrehajtanak a
katolikusok - végrehajtsam (persze nem vettem tudomásul,
amint azt sem vehetném tudumásul, ha valaki megtiltaná,
hogy esti imámat elmondjam). A múlt évben utasítást
adtam papjaimnak a hitoktatással kapcsolatban, az Ön tisztviselői
sorra járták és járják a plebániákat,
intelmeket adnak a papoknak, a tanítók és mások
pedig azóta a szülőket és a gyermekeket igyekeznek
rávenni, hogy ne igényeljék a hitoktatást;
150/1966 sz. alatt meghirdettem a jubileumi búcsút, amit
megint a világon mindenütt, ahol katolikusok élnek,
megtartanak, s erre Öntől a levelem elején regisztrált
választ kaptam.
A különböző korlátozások, büntetések,
megfélemlítések, a papok működésének
megvonása, áthelyezések késleltetése
vagy megtagadása, stb. következtében nem tudjuk papjaink
és híveink lelki és vallási irányítését
normálisan ellátni. Állandó bizonyrtalanságban
és félelemben élünk. Papok és püspök,
senki sem tudja, mikor vonják felkelősségre, vagy mivel
büntetik hivatali, vallási, lelkiismeretbeli kötelességeinek
teljesítése miatt. S ha ebben a légkörben és
szoros gyűrűben lélegzeni akarunk, a törvényellenesség
vádját szegezik mellünknek.
Úgy értesültem, hogy az împuternicitek papjaimat
magukhoz rendelték a körlevéllel kapcsolatban. Tisztelettel
kérem Önt, Vezértitkár Úr, ne büntesse
papjaimat az én ,,magatartásom'' miatt.
Az én magatartásomat az egyház és a vallás
helyzete determinálja. Sokszor éreztem az Ön hatalmának
erejét, és ha a jövőben is éreztetni akarja,
el fogom viselni. Azt tartom, hogy a püspöknek, ha hivatali kötelességeit
hűségesen akarja teljesíteni, osztoznia kell az Egyház
és a vallás sorsában.
Kérem fogadja tiszteletemet.
Gyulafehérvár, 1966. február 16.
MÁRTON ÁRON
Korunknak egészen sajátos jelensége az abszolút
ateizmus. Ilyen az emberiség történetében még
nem volt. A jövő történetírói úgy
beszélnek majd az ateizmusról, mint az atomenergiáról,
vagy a gyarmati népek felszabadulásáról, vagy
a Holdra és más égitestekre küldött űrhajókról
illetve rakétákról. A mai ember utópisztikus
reményeket táplál, különféle elméleti
rendszerekben akarja felépíteni a boldog jövőt,
de az Istent minden számításából kihagyja.
És ez az ateizmus az újkorban született, s jórészt
a kereszténység bírálatából.
Magától vetődik fel a kérdés, lehet-e
egy ilyen világban a papnak szerepe, kilátása eredményes
munkára?
Milan Machovec, a neves csehszlovák filozófus és
marxista, aki 1968 óta visszavonultan él Prágában,
a múlt évben egy könyvet jelentetett meg Jézusról,
s ebben többek közt ezeket mondja: ,,A nagy és tiszta személyiségek
művét és szellemi hagyatékát sosem lehet
teljesen kiküszöbölni a történelemből.
Ma a különböző vallások és a legkülönbözőbb
ideológiák foglalkoznak a Jézus-problémával,
de ebben a vitában nem egy világnézetről van
szó, hanem az emberről, az ember jelenéről és
jövendőjéről, győzelméről és
csődjéről, szeretetéről és fájdalmáról,
kétségbeesésértől és a mindenen
győzedelmeskedő reményről.'' Idézi az emmauszi
tanítványok szavait, melyekkel az Urat a tanyára invitálják:
,,Maradj velünk, Uram, mert esteledik, hanyatlik már a nap.''
- , s hozzáfűzi: ,,Az ilyen tiszta emberi szavak megdobogtatják
az ember szívét akkor is, ha nem hisz a feltámadásban.''
Ez agy ateista hangja. Egy modern emberé, aki a mai világ
dilemmáján elmélkedve úgy látja, hogy
Krisztust az emberiség ma sem nélkülözheti. Krisztus
pedig az Egyház révén van jelen a történelemben.
Az Egyház mutatja be a világnak az igehirdetéssel
és a szentségek kiszolgáltatásával és
pedig elsősorban papjai által.
Ha pedig ez így van, akkor nekünk, mindnyájunknak
szól, külön hangsúllyal pedig Nektek, akik most
készültök a papi hivatásra, a zsinat figyelmeztetése,
melyet a pasztorális konstitúcióban olvasunk: ,,Legyen
tudatában minden lelkipásztor, hogy mindennapi viselkedésével
és munkájával az Egyház arcát tárja
a világ elé, s az emberek abból ítélik
meg a keresztény üzenet erejét és igazságát.
Életükkel és szavukkal bizonyítsák tehát,
hogy az Egyház már puszta jelenlétével kimeríthetetlen
forrása azoknak az erényeknek, melyekre a mai világnak
legnagyobb szüksége van... A századok folyamán
sok felszentelt pap és sok világi hívő lett
hűtlen Isten Lelkéhez... s korunkban is éppen azok,
akik az evangéliumot hirdetik gyakran messze vannak az evangélium
szellemétől. Ezeket a hibákat és fogyatékosságokat
elszántan le kell küzdeni, ha nem akarunk, mi papok, ártani
az evangélium terjedésének.''
Az emberek, a korunkat jellemző nyugtalanság közepette,
szerte a világon mindenütt a teljesebb életet keresik.
És jaj nekünk, ha az evangélium hirdetésének
ezt az áldott alkalmát elmulasztjuk, ha erre nem készülünk
fel teljes odaadással, ha nem tudjuk vállalni az áldozatot.
Lelki megújulás nélkül nem teljesíthetjük
a missziónkat, a lelki megújulás pedig nem hajtható
végre lemondás, az Úr keresztjének vállalása
nélkül.
A mai világban a papok előtt új utak nyílnak
a tanúságtételre. Tanúságul Ernesto
Cardenal példáját említem. 1925-ben született
Nicaraguában jómódú szülőktől.
Mint ifjú, filozófiát és irodalmat tanult,
előbb egyik mexikói majd a New York-i egyetemen. Költő
lett, élénken részt vett az irodalmi életben.
1957-ben jelentkezett szerzetesnek, trappistának. Novíciusmestere
a szintén költő, Thomas Merton volt. Cardenalt 1963-ban
szentelték pappá. Másnap hajóval útra
kelt a Solentiname szigetcsoport felé, ott él ma is. A bennszülöttek
lelkipásztora, egyszerű faházban lakik, írógépét
vastagon bevonta festékkel, hogy a rozsda meg ne egye idő
előtt, mert a levegő páratartalma 90%-os, a hőmérséklet
pedig déltájt árnyékban 50 Celsius körül
van.
Cardenal költeményei a latinamerikai modern költészet
remekei közé tartoznak. Jewtusenko, orosz költő,
1970-ben azt mondta, Cardenallal Dél Amerika lírájában
új korszak kezdődött: Isten és az ember találkozása,
az ég és a föld összeolvadása. Cardenal
zsoltárai és a szeretetről írott kicsi könyve
- rövid elmélkedések - világhírűek,
pedig amit mond, nem a nagy fogyasztóközönség számára
valók, nem lehet tetszés szerint felhasználni modern
istentiszteleteken vagy dzsesszmuzsikás ájtatosságokon.
Jézus szeretetét hirdeti, azt akarja minél tökéletesebben
élni és megvalósítani. Akik megértik,
erőt merítenek belőle, és tisztábbak lesznek.
Latin Amerika ma a világ egyik leggyúlékonyabb
területe. A modern világ problémái sűrítve
együtt vannak. A helyzetet csak az evangélium mentheti meg,
s az is csak akkor, ha olyan papok hirdetik, mint Cardenal.
Ami érvényes Latin-Amerikára, érvényes
ma a világ bármely pontján, ha nem is olyan radikálisan.
Meg kell újulnunk az evangélium szellemében, hogy
az evangéliumot hitelt érdemlően hirdethessük.
Enélkül hiábavaló minden kísérlet
és minden erőlködés. a megújulást
nem lehet helyettesíteni modernkedéssel sem nagy hanggal,
sem a világ szokásainak vagy hóbortjainak az utánzásával.
A papot át kell hatnia a vágynak, hogy mindenkinek mindene
legyen. S a papi élet minden szabálya benne foglaltatik Jézus
szavaiban: ,,Értük szentelem meg magam, hogy ők is megszentelődjenek
az igazságban.'' (Jn 17, 19)
1973. március 7.
Átvéve a Gyulafehérvári Egyházmegye web lap gazdájának szíves engedélyével.
|