|
|
|
Üzenet az elvándorlók és menekültek 96. világnapjára
XVI. Benedek pápa
A kiskorú vándorlók és menekültek
Kedves Testvérek!
A vándorlók és menekültek világnapja újra alkalmat kínál arra, hogy
kifejezésre juttassam az Egyház állandó gondoskodását mindazok
iránt, akik különböző módon szembesülnek az elvándorlás tényével. Ez
a jelenség – amint ezt már a Caritas in veritate enciklikában is
megfogalmaztam – mindegyikünket megrendít az érintett személyek nagy
száma miatt, valamint a felvetődő társadalmi, gazdasági, politikai,
kulturális és vallási problémák miatt, és megrendít azok miatt a
drámai kihívások miatt is, amelyek előtt az egyes nemzetek és az
egész nemzetközi közösség áll. Minden elvándorló emberi személy, aki
elidegeníthetetlen alapjogok birtokosa, és ezeket mindenkinek minden
helyzetben tiszteletben kell tartania (vö. 62). Ennek az évnek a
témája, „A kiskorú vándorlók és menekültek” az
elvándorlásnak egy olyan arculatát érinti, amelyre a keresztényeknek
különös figyelmet kell fordítani, emlékezve Krisztus
figyelmeztetésére, aki majd a végítéletben magára vonatkoztatja
mindazt, amit az ő „legkisebb testvérei” közül eggyel is tettünk
vagy nem tettünk, és ennek megfelelően ítél meg minket (vö. Mt
25,40;45). Hogyne ismernénk fel hát a kiskorú vándorlókban a mi
„legkisebb testvéreinket”? Az evangélium tanúsága szerint Jézus
gyermekként személyesen is átélte az elvándorlók sorsát, amikor
Józseffel és Máriával együtt menekülnie kellett Egyiptomba, hogy
megszabadulhasson Heródes fenyegetéseitől (vö. Mt 2,14).
Jóllehet a gyermekek jogairól szóló egyezmény világosan előírja,
hogy a kiskorúak érdekeit mindig védeni kell (vö. 3. cikkely) és a
gyermekek alapvető személyes jogait éppúgy el kell ismerni, mint a
felnőttekét, sajnos mindez a valóságban mégsem mindig érvényesül.
Miközben ugyanis a köztudatban növekszik az a meggyőződés, hogy a
kiskorúak védelmében átfogó és hatékony cselekvésre van szükség,
addig közülük valójában sokan magukra maradnak és különböző
visszaélések fenyegetésében élnek. E gyermekeket sújtó drámai
helyzet ellen emelte fel szavát tisztelt elődöm, II. János Pál
üzenetében, amelyet 1990. szeptember 22-én intézett az Egyesült
Nemzetek főtitkárához a gyermekekkel kapcsolatban szervezett
nemzetközi csúcstalálkozó alkalmából. „Tanúja vagyok – írja – a
gyermekmilliók szívtépő sírásának minden kontinensen. Ők a
legsérülékenyebbek, mert a legkevésbé képesek meghallgatást szerezni
hangjuknak” (Insegnamenti XIII, 2, 1990, 672. o; OR, német kiadás,
46. 15. o., 1990. november 16.). Őszintén kívánom, hogy legyenek
kellő figyelemmel a kiskorú vándorlókra, akiknek olyan szociális
környezetre van szükségük, amely lehetővé teszi és támogatja
fizikai, kulturális, lelki és erkölcsi fejlődésüket. Érzelmi
kapcsolatok nélkül felnőni egy idegen országban, különösen azoknak a
gyerekeknek jelent sok és nem egyszer súlyos nélkülözést és
nehézséget, akik még a család támogatását is nélkülözni kénytelenek.
A kiskorú elvándorlás másik jellegzetes arculatát mutatja a
vendéglátó országokban született gyermekek és azok helyzete, akik
születésük után nem élnek együtt kivándorolt szüleikkel, hanem csak
egy későbbi időpontban kerülnek össze velük. Ezek a serdülők két
kultúrához tartoznak, kettős kötődésük minden előnyével és
hátrányával, jóllehet ez az életkörülmény alkalom lehet arra is,
hogy megtapasztalják a különböző kulturális hagyományok közötti
találkozás gazdagságát. Nagyon fontos, hogy lehetőségük legyen a
tanulásra, később a munka világába való beilleszkedésre, a megfelelő
szociális és oktatási struktúráknak köszönhetően pedig arra, hogy
beépüljenek a társadalomba. Mindemellett soha sem szabad elfeledni,
hogy a serdülő kor az ember fejlődésének alapvető időszakát képezi.
A kiskorúak különleges csoportját alkotják azok a menedéket
kérelmezők, akik különböző okok miatt hagyták el hazájukat, amelyben
nem kaptak megfelelő védelmet. A statisztikák azt mutatják, hogy
számuk növekszik. Olyan jelenségről van itt szó, amelyet figyelmesen
kell vizsgálni és összehangolt akciókkal kell kezelni. Mindemellett
alkalmazni kell a megelőzésnek, a védelemnek, a befogadásnak azokat
a megfelelő intézkedéseit, amelyeket a gyermekek jogairól szóló
egyezmény is előír (vö. 22. cikkely).
Különös módon fordulok továbbá a plébániákhoz és a katolikus
egyesületekhez, amelyek a hit és a szeretet Lelkétől indíttatva,
nagy erőfeszítéseket tesznek azért, hogy a szükségben segítsenek
ezeknek a testvéreinknek. Miközben kifejezem köszönetemet ezért a
mély benyomást keltő, nagylelkűséggel végzett és kiváló munkáért,
egyben felszólítok minden keresztényt arra, hogy legyen tudatában a
szociális és pasztorális kihívásoknak, amelyek elé a kiskorú
vándorlók és menekültek helyzete állít minket. Szívünkben
visszhangoznak Jézus szavai: „Idegen voltam, és befogadtatok” (Mt
25,35), úgyszintén a főparancsolat, amelyet maga hagyott ránk:
Szeressük Istent teljes szívűnkből, teljes lelkünkből és teljes
elménkből, hiszen mindez elválaszthatatlanul összekapcsolódik a
felebaráti szeretet parancsával (vö. Mt 22,37–39). E szavak
buzdítanak annak megfontolására is, hogy minden konkrét tettünk
elsősorban a kegyelem és az isteni gondviselés működésének hitéből
kell táplálkozzon. Az idegenek iránt tanúsított vendégszeretetünk és
szolidaritásunk, különösen, ha köztük a gyermekekről van szó, ily
módon válik a szolidaritás evangéliumának terjesztésévé. Az Egyház
valóban a szolidaritás evangéliumát hirdeti, amikor kitárja kezét és
azon fáradozik, hogy tartsák tiszteletben a vándorlók és a
menekültek jogait, és arra szólítja a nemzetek, a nemzetközi
szervezetek és intézmények felelős vezetőit, hogy megfelelő
intézkedéseket foganatosítsanak a javukra. A Boldogságos Szűz Mária
őrködjék mindegyikük felett, és segítsen minket is, hogy megértsük a
hazájuktól távol élő embertársaink nehézségeit. Imáimról biztosítom
a vándorlók és menekültek széles világának minden tagját, és szívből
adom nekik apostoli áldásomat.
Vatikán, 2009. október 16.
XVI. Benedek pápa
|
|
|
| |
Uram, kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak.
Jn 6,60-69
>>>
Keresés a Bibliában:
|
Eseménynaptár
|
|
|
Nyomtatóbarát változat
