|
Üzenet a betegek 19. világnapjára XVI. Benedek pápa
Sebei szereztek számotokra gyógyulást (1Pt 2,24)
2011. február 11.
Kedves Testvérek!
Minden évben a lourdes-i Szűz Mária emléknapján, február 11-én
tartja meg az egyház a betegek világnapját. Tiszteletreméltó elődöm,
II. János Pál pápa szándéka szerint ez a nap megfelelő alkalom a
szenvedés misztériumának átelmélkedésére és különösen arra, hogy
fogékonyabbá tegyük közösségeinket és a civil társadalmat beteg
testvéreink iránt. Ha minden ember testvérünk, akkor gyenge,
szenvedő, gondoskodást igénylő testvéreinknek különösképpen is
figyelmünk középpontjában kell lenniük, hogy egyikük se érezze, hogy
elfelejtették őt vagy peremre szorult. „Az emberiességet lényegében
a szenvedéshez és a szenvedő emberhez való viszonnyal mérjük. Ez
érvényes az egyes személyekre és a társadalomra egyaránt. Kegyetlen
és embertelen az a társadalom, amely nem tudja elfogadni a
szenvedőket, és együtt-szenvedéssel nem képes segíteni őket a
szenvedés belső megosztásában és hordozásában.” (Spe salvi, 38.) Az
idei világnap alkalmából indított egyházmegyei kezdeményezések
ösztönözzék a betegekről való egyre hatékonyabb gondoskodást a
betegek világnapjának legközelebbi ünnepélyes megtartására készülve
is, amelyre 2013-ban Németországban, az altöttingi Mária-kegyhelyen
kerül sor.
1. Még a szívemben él annak emléke, amikor torinói lelkipásztori
látogatásom során imádkozhattam és elmélkedhettem a halotti lepel
előtt, az előtt a szenvedő arc előtt, amely elmélkedésre hív minket
arról a személyről, aki magára vette minden idők és minden hely
emberének szenvedését, a mi szenvedéseinket, a mi nehézségeinket, a
mi bűneinket is. A történelem során hány hívő haladt el az előtt a
halotti lepel előtt, amely egy keresztre feszített ember testét
borította, s amely mindenben megegyezik azzal, amit az
evangéliumokból tudunk Jézus szenvedéséről és haláláról! A lepel
szemlélése arra hív, hogy Szent Péter szavairól elmélkedjünk: „Sebei
szereztek számotokra gyógyulást” (1Pt 2,24). Isten Fia szenvedett,
meghalt, de feltámadt, és éppen ezért azok a sebek a
megváltásunknak, a megbocsátásnak és az Atyával való
kiengesztelődésnek a jelévé válnak. Egyúttal azonban a tanítványok
hitének és a mi hitünknek próbakövei is: minden alkalommal, amikor
az Úr szenvedéséről és haláláról beszél, a tanítványok nem értik,
elutasítják, ellenállnak. Számukra – ahogyan számunkra is – a
szenvedés mindig titokzatos marad, amit nehéz elfogadni és hordozni.
A két emmauszi tanítvány szomorúan gyalogol amiatt, ami azokban a
napokban történt Jeruzsálemben, és csak akkor nyílnak meg egy új
felismerésre, amikor a Feltámadott együtt járja velük az utat (vö.
Lk 24,13-31). Tamás apostol is nehezen hisz a megváltó szenvedés
útjában: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem helyezem
ujjamat a szegek helyére, és oldalába nem teszem a kezem, nem
hiszem” (Jn 20,25). Krisztusra tekintve azonban, aki megmutatja
sebeit, válasza megható hitvallássá válik: „Én Uram, és Istenem!”
(Jn 20,28). Ami korábban legyőzhetetlen akadálynak bizonyult, mert
Jézus látszólagos bukásának jele volt, a Feltámadottal való
találkozásban a szeretet győzelmének bizonyítékává válik: „Csak egy
olyan Isten méltó arra, hogy higgyünk benne, aki annyira szeret
minket, hogy magára veszi sebeinket és fájdalmainkat, különösképpen
az ártatlanokét. (Urbi et Orbi üzenet, 2007 húsvét).
2. Kedves betegek és szenvedők! Éppen Krisztus sebein keresztül
tudunk reménnyel telve tekinteni mindarra a rosszra, ami az
emberiséget sújtja. Az Úr feltámadásával nem vette el a világtól a
szenvedést és a rosszat, hanem gyökerükben győzte le azokat. A Rossz
hatalmával szembeállította szeretetének mindenhatóságát. Megmutatta
nekünk, hogy a béke és az öröm útja a Szeretet: „Amint én
szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást” (Jn 13,34).
Krisztus, aki legyőzte a halált, itt él közöttünk. És miközben
Tamással mi is azt mondjuk: „Én Uram, én Istenem!”, kövessük
Mesterünket azzal a készséggel, hogy életünket a testvéreinkért
éljük (vö. 1Jn 3,16), hírvivőivé válva a feltámadás örömének, annak
az örömnek, amely nem fél a fájdalomtól.
Szent Bernát megállapítja: „Isten nem tud szenvedni, de tud
együttszenvedni”. Isten, a megtestesült Igazság és Szeretet,
szenvedni akart értünk és velünk. Emberré lett, hogy együtt
szenvedhessen az emberrel, valóságos módon, testben és vérben. Azóta
minden emberi szenvedésben jelen van Valaki, aki együtt szenved,
együtt viseli a szenvedést a szenvedő emberrel; azóta minden
szenvedésben jelen van a con-solatio, Isten együttszenvedő
szeretetének vigasztalása, s ezáltal fölkelt a remény csillaga (vö.
Spe salvi, 39.).
Kedves testvéreim! Azért ismétlem el nektek ezt az üzenetet, hogy
tanúságot tegyetek róla szenvedéseteken, életeteken és hiteteken
keresztül.
3. A következő Ifjúsági Világtalálkozóra tekintve, melyre 2011
augusztusában Madridban kerül sor, külön gondolattal szeretnék a
fiatalokhoz fordulni, különösen azokhoz, akik a betegség
tapasztalatát élik meg. Jézus szenvedése, keresztje gyakran félelmet
okoz számunkra, mert úgy tűnik, mintha az élet tagadása lenne.
Valójában pontosan az ellenkezőjéről van szó! A kereszt Isten
„igenje” az emberre, szeretetének legnagyobb kifejeződése, és az a
forrás, amelyből az örök élet fakad. Jézus átszúrt szívéből fakadt
ugyanis ez az isteni élet. Csak Ő tudja megszabadítani a világot a
rossztól és elősegíteni az igazságosság, a béke és a szeretet
Országának növekedését, amelyre mindannyian vágyunk (vö. Üzenet a
2011-es Ifjúsági Világtalálkozóra, 3.) Kedves fiatalok! Tanuljátok
meg Jézust „látni” és „találkozni” vele az Eucharisztiában, ahol
valóságosan jelen van számukra olyannyira, hogy táplálékká vált
utunkra; de ismerjétek fel és szolgáljátok Jézust a szegényekben, a
betegekben, a szenvedő és nehézségekkel küzdő testvérekben is,
akiknek a ti segítségetekre van szükségük (vö. uo. 4.). Ismét arra
hívlak mindannyiótokat, beteg és egészséges fiatalokat, hogy
építsétek a szeretet és a szolidaritás hídjait, hogy senki ne érezze
magát egyedül, hanem közel Istenhez és gyermekei nagy családja
tagjának (vö. Általános kihallgatás 2006. november 15.).
4. Jézus sebeit szemlélve, tekintetünk az Ő Szent Szíve felé fordul,
amelyben a legtökéletesebben mutatkozott meg Isten szeretete. A
Szent Szív maga a Megfeszített Krisztus, a lándzsa által megnyitott
oldalával, amelyből vér és víz folyt ki (vö. Jn 19,34), a szentségek
jelei, „amelyekkel Egyházát élteti, hogy mindenki vonzódjék az
Üdvözítő feltárt Szívéhez, mindig örömmel merítve az élet Vizéből,
melyet az üdvösség forrása bőséggel áraszt.” (Római Misekönyv, Jézus
Szent Szívének ünnepe, prefáció) Különösen ti, kedves betegek,
érezzétek e szeretettel teli Szív közelségét, és merítsetek hittel
és örömmel ebből a forrásból, így imádkozva: „Krisztus oldalából
folyó víz, moss tisztára engem! Krisztus kínszenvedése, erősíts meg
engem! Ó, jóságos Jézus, hallgass meg engem! Szent sebeidbe rejts el
engem!” (Loyolai Szent Ignác imája)
5. A betegek világnapjára írt üzenetem végén szeretném kifejezni
szeretetemet egyenként mindenkinek, részesének érezve magam azoknak
a szenvedéseknek és reménységnek, amelyet mindennap átéltek a
megfeszített és feltámadt Krisztussal egységben. Kérem, hogy adja
meg nektek a Szív békéjét és gyógyulását. Vele együtt virrasszon
mellettetek Szűz Mária, akihez bizalommal fordulunk, mint a Betegek
Gyógyítójához és a Szenvedők Vigasztalójához. A kereszt lábánál
megvalósul számára Simeon jövendölése: anyai szívét tőr járja át
(vö. Lk 2,35). Fájdalmának mélységéből, amellyel részesedett Fia
szenvedésében, Mária képessé vált magáévá tenni az új küldetést:
Krisztus Anyjává válni az ő tagjaiban. A kereszt órájában Jézus
bemutatta neki minden tanítványát, e szavakkal: „Íme a te fiad” (vö.
Jn 19,26-27). Anyai együttérzése Fia iránt, mindannyiunk iránti
anyai együttérzéssé válik mindennapi szenvedéseinkben (vö. Homília
Lourdes-ban, 2008. szeptember 15.).
Kedves testvéreim! A betegek mostani világnapján arra hívom a
hatóságokat is, hogy egyre több energiát fektessenek az egészségügyi
ellátásba, hogy az valóban segítség és támasz legyen a szenvedőknek,
különösen a legszegényebbeknek és a leginkább rászorulóknak. Egyben
az egyházmegyékhez is fordulok, és szeretetteljes üdvözletemet
küldöm a püspököknek, a papoknak, a szerzeteseknek, a
szeminaristáknak, az egészségügyi dolgozóknak, az önkénteseknek és
mindazoknak, akik odaadó szeretettel gyógyítják és enyhítik a beteg
testvérek sebeit a kórházakban, a betegotthonokban, a családokban: a
betegek arcán sikerüljön meglátnotok mindig a legszentebb Arcot:
Krisztus arcát.
Biztosítalak benneteket, hogy megemlékezem rólatok imáimban, és
mindenkire különleges apostoli áldásomat adom.
Vatikán, 2010. november 21.
XVI. Benedek pápa
|
|
|
Amit hirdetek, úgy hirdetem, amint az Atya mondta nekem. Jn 12,44-50
>>>
Keresés a Bibliában:
|
Eseménynaptár
|
|
|