Nemzeti kegyhelyek:
> Máriapócs
> Mátraverebély-Szentkút

"Még abban az órában útra keltek" (Lk 24,33)

24. A két emmauszi tanítvány, miután fölismerte az Urat, "még abban az órában útra kelt" (Lk 24,33), mert közölni akarták, amit láttak és hallottak. Ha valóban találkozunk a Föltámadotttal, amikor testével és vérével táplálkozunk, képtelenek vagyunk magunknak megtartani a tapasztalt örömöt. A szentáldozásban egyre inkább elmélyülő találkozás Krisztussal az Egyházban és minden egyes keresztényben fölébreszti a tanúságtétel és az evangelizálás sürgető érzését. Abban a homíliában, melyben bejelentettem az Eucharisztia évét, ezt hangsúlyoztam Szent Pál szavaira hivatkozva: "Valahányszor esztek ebből a kenyérből és isztok ebből a kehelyből, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön" (1Kor 11,26). Az Apostol szoros kapcsolatba hozza a lakomát és a hirdetést: közösségre lépni Krisztussal a húsvéti megemlékezésben egyidejűleg jelenti a kötelezettség-érzetet arra, hogy a szertartásban megvalósított esemény misszionáriusai legyünk.[21] Az elbocsátás minden szentmise végén megbízás, mely arra készteti a keresztény embert, hogy vállalja az evangélium terjesztését és a társadalom keresztény szellemiséggel való betöltését.

25. E küldetéshez az Eucharisztia nem csupán belső erőt biztosít, hanem – bizonyos értelemben – programot is. Az Eucharisztia ugyanis olyan létmód, mely Jézusból árad a keresztény emberbe, és annak tanúságtétele által szétsugárzik a társadalomba és a kultúrába. Hogy ez megtörténjék, ahhoz minden hívőnek személyes és közösségi elmélkedéssel magáévá kell tennie azokat az értékeket, melyeket az Eucharisztia kifejez, azt a magatartást, amit sugall, és azokat az elhatározásokat, melyekre indít. Miért ne látnánk ebben azt a különleges megbízást, mely az Eucharisztia évéből fakadhat?


Hálaadás

26. E program egyik alapvető eleme magából az "eucharisztia" névből fakad: a hálaadás. Jézusban, az ő áldozatában az Atya akaratára mondott feltétlen "igen"-jében benne foglaltatik az egész emberiség "igen"-je, hálája, "amen"-ja. Az Egyház arra hivatott, hogy az embereket emlékeztesse e nagy igazságra. Nagyon fontos, hogy ez megtörténjék, különösen a mi szekularizált kultúránkban, mely megfeledkezik Istenről, és hirdeti az ember üres önelégültségét. Megvalósítani az eucharisztikus programot a mindennapi életben, bárhol dolgozunk és élünk – családban, iskolában, gyárban, a legkülönbözőbb életkörülmények között – egyebek mellett tanúságtételt is jelent arról, hogy az emberi lét érthetetlen a Teremtővel való kapcsolat nélkül: "A Teremtő nélkül szertefoszlik a teremtmény".[22] Ez a transzcendens hivatkozás, mely szüntelen "hálára" – éppen eucharisztikus magatartásra – késztet mindazért, amink van és amik vagyunk, nem tagadja a földi dolgok törvényes autonómiáját,[23] hanem a lehető legjobban megalapozza, s ugyanakkor megvonja annak jogos korlátait.

Most, az Eucharisztia évében a keresztényeknek feladata, hogy határozottabban tanúskodjanak Isten evilági jelenlétéről. Ne féljünk beszélni Istenről és emelt fővel hordozni a hit jeleit. Az "Eucharisztia kultúrája" előmozdítja a dialógus kultúráját, mert a dialógus erőt és táplálékot talál benne. Tévedünk, ha úgy gondoljuk, hogy a hitre való nyilvános hivatkozás sértené az állam és a polgári intézmények jogos autonómiáját, vagy hogy egyenesen intoleráns magatartásra bátorítana. Ha történetileg voltak is tévedések e téren, még hívők részéről is, amint ezt beismertem a jubileum alkalmával, az nem a "keresztény gyökereknek" tulajdonítandó, hanem annak, hogy keresztények elszakadtak a gyökereiktől. Aki megtanul a megfeszített Krisztus módján hálát adni, lehet, hogy vértanú lesz, de soha nem lesz zsarnok.


A szolidaritás útja

27. Az Eucharisztia nem csupán a kommunió kifejezése az Egyház életében, hanem a szolidaritás programja is az egész emberiség számára. Az Egyház az eucharisztikus ünneplésben állandóan megújítja annak tudatát, hogy nem csupán az Istennel való bensőséges egységnek, hanem az egész emberi nem egységének is "jele és eszköze".[24] Minden szentmise, akkor is, ha rejtekben vagy a föld egy eldugott sarkában mutatják is be, mindig az egyetemesség jegyét hordozza magán. A keresztény ember, aki részt vesz a szentmisén, megérti belőle, hogy a közösség, a béke s a szolidaritás előmozdítójává kell válnia az élet minden körülményei közepette. Meggyötört világunk, mely az új évezredet terrorizmussal és a háború tragédiájával kezdte, a keresztényeket minden korábbinál jobban arra szólítja fel, hogy az Eucharisztiát úgy éljék át, mint a béke nagy iskoláját, melyben a társadalmi, kulturális és politikai életben a felelősség különböző szintjein a dialógusért és a közösségért fáradozó férfiak és nők nevelődnek.

A legkisebbek szolgálata

28. Van még valami, amire szeretném fölhívni a figyelmet, mert jelentős mértékben ezen fordul meg a közösségi szentmisén való részvétel hitelessége: az Eucharisztiából merített késztetés egy méltányosabb és testvéribb társadalom fölépítésében való aktív részvételre. Az Eucharisztiában ugyanis a mi Istenünk a szeretet szélsőséges formáját mutatta meg, lerombolva az uralkodás minden változatát – melyek nagyon gyakran érvényesülnek az emberi kapcsolatokban – és radikálisan állítva a szolgálat követelményét: "Aki első akar lenni, legyen az utolsó és mindenki rabszolgája" (Mk 9,35). Nem véletlen, hogy Szent János evangéliumából hiányzik az Eucharisztia alapításának elbeszélése, de benne van a "lábmosás" (vö. Jn 13,1–20): amikor Jézus lehajol, hogy megmossa a tanítványai lábát, utolérhetetlen módon mutatja meg az Eucharisztia jelentését. Szent Pál is nagy erővel hangsúlyozza, hogy nem szabad Eucharisztiát ünnepelni szeretet nélkül, ami a legszegényebbekkel való osztozkodásban mutatkozik meg (vö. 1Kor 11,17–22.27–34).

Miért ne lehetne tehát az Eucharisztia éve olyan időszak, melyben az egyházmegyei és plébániai közösségek különösen is tevékeny testvériséggel fordulnak a szegények felé? Gondolok az éhínségre, mely emberek százmillióit gyötri; gondolok a betegségekre, melyek a fejlődő országokat sújtják, az öregek magányára, a munkanélküliek reménytelenségére, az elvándorlók viszontagságaira. Mindezen bajok – bár különböző mértékben – a gazdagabb régiókat is érintik. Nem áltathatjuk magunkat: a kölcsönös szeretetről s különösen az ínségről szenvedőkkel való törődésről fognak ránk ismerni, Krisztus igazi tanítványaira (vö. Jn 13,35; Mt 25,31–46). Ezen az alapon bizonyulnak majd hitelesnek eucharisztikus ünnepléseink.

30. Drága testvéreim a püspökségben, rátok bízom ezt az évet, mert bizonyos vagyok abban, hogy teljes apostoli buzgóságtokkal fogadjátok felhívásomat.

Papok, akik minden nap elismétlitek a konszekráció szavait, s tanúi és hirdetői vagytok a szeretet kezetek között végbemenő nagy csodájának, engedjétek, hogy megérintsen ennek a különleges évnek a kegyelme; minden nap első misétek örömével és buzgóságával mutassátok be a szentmisét, és szívesen időzzetek imádságban a tabernákulum előtt.

Diákonusok, legyen ez az év a kegyelem éve számotokra is, akik közelről vesztek részt az ige és az oltár szolgálatában. Lektorok, akolitusok, rendkívüliáldoztatók , legyetek tudatában az ajándéknak, mely rátok van bízva a feladattal, amit az Eucharisztia méltó ünneplésére kaptatok.

Külön fordulok hozzátok, leendő papok: a szemináriumi életben szerezzétek meg a tapasztalatot, hogy milyen édes nemcsak minden nap részt venni a szentmisén, hanem beszélgetve hosszasan időzni is az eucharisztikus Jézusnál.

Szerzetesek és szerzetesnők, akik Istennek szenteltségtekben arra kaptatok meghívást, hogy huzamosan szemlélődjetek, ne feledjétek, hogy Jézus a tabernákulumban vár titeket, hogy megajándékozza szíveteket barátságával, ami életetek egyedüli értelme és teljessége.

Krisztushívők, valamennyien fedezzétek föl az Eucharisztia ajándékát, mint a világban – a különböző foglalkozásokban és a legváltozatosabb helyzetekben – élt mindennapi életetek világosságát és erejét. Elsősorban azért fedezzétek föl, hogy maradéktalanul át tudjátok élni a család szépségét és küldetését.

Végezetül sokat várok tőletek, fiatalok, miközben megújítom a kölni Ifjúsági Világnapra szóló meghívásomat. A választott téma – "eljöttünk, hogy imádjuk Őt" (Mt 2,2) – különösen is sugallja a magatartást, mely szerint ebben az Eucharisztikus évben éljetek. Hozzátok el az eucharisztikus színek alatt rejtőző Jézussal való találkozásra életkorotok, reményetek, szeretet-képességtek minden lelkesedését.


31. Álljon szemünk előtt a szentek példája, akik az Eucharisztiában találták meg a táplálékot a tökéletességre vezető útjukon. Hányszor fakadtak könnyekre a megindultságtól, amikor e nagy misztériummal találkoztak, s élték át az Oltáriszentség előtt a "jegyes" örömének elmondhatatlan óráit. Mindenekelőtt a Szent Szűz segítsen minket, aki egész életét az Eucharisztia logikája szerint élte. "Amikor az Egyház példaképeként tekint Máriára, meghívást kap arra, hogy kövesse őt e szentséges misztériummal való kapcsolatában is."[25] Az eucharisztikus kenyér, melyet magunkhoz veszünk, a Fiú szeplőtelen teste: "Üdvözlégy, szent Test, ki Szűztől születtél". A kegyelem ezen évében Mária segítségével nyerjen az Egyház új erőt küldetéséhez, és egyre inkább ismerje föl az Eucharisztiában egész életének forrását és csúcsát.

Hálával és örömmel töltsön el mindnyájatokat áldásom.

Kelt a Vatikánban, 2004. október 7-én, Rózsafüzér Királynője ünnepén, pápaságom 26. évében

II. János Pál pápa

Nyomtatóbarát változat