English version Italiano magyar változat
nyil Nyitólap
nyil Katolikus Lexikon
nyil Könyvtár

Ajánló
Csaladjaink.hu
Katolikus Karitász
Liturgia.hu
Magyar Kurír
Új Ember
Vatikáni Rádió
Virtuális Plébánia
Szent Adalbert Központ
Szent István Rádió, Eger
Mária Rádió
Metanoia Videóstúdió
nyil Katolikus média bővebben


Demográfiai fejlődésfolyamatok, etikai és pasztorális szempontok

A Család Pápai Tanácsa
1994. március 25.


TARTALOMJEGYZÉK

BEVEZETÉS

Első rész
NAPJAINK DEMOGRÁFIAI VISZONYAI
    I. fejezet: A különböző fejlődéstípusok
        1. A népesség növekedése és megoszlása
        2. „Második demográfiai forradalom”
        3. A fejlődőben lévő kontinensek
    II. fejezet: Népesség és társadalom
        1. Demográfiai növekedés és életszínvonal
        2. Élelmezés, erőforrások és népesség
        3. Környezet és népesség

Második rész
A DEMOGRÁFIAI VISZONYOKKAL KAPCSOLATOS MAGATARTÁSOK
    I. fejezet: Népességszabályozás és fejlődés
    II. fejezet: A népességszabályozás módszerei
        1. Hormonális fogamzásgátlás
        2. Sterilizálás
        3. Művi abortusz
        4. Gyermekgyilkosság

Harmadik rész
A KATOLIKUS EGYHÁZ ETIKAI ÉS PASZTORÁLIS ÁLLÁSFOGLALÁSA
    I. fejezet: A pápák tanítása
        1. XXIII. Jánostól VI. Pálig
        2. II. János Pál
        3. Emberi méltóság és igazságosság
    II. fejezet: A pasztorális állásfoglalás etikai alapelvei
        1. Az Egyház szociális tanításának hozzájárulása
        2. Az életért és a családért
        3. A felelősségteljes döntés
    III. fejezet: Útmutatás a gyakorlat számára
        1. A tények helyes ismerete
        2. Családpolitika
        3. Igazságot az asszonyok számára
        4. Kompromisszumra nincs lehetőség

BEFEJEZÉS
        1. Fejlődés, erőforrások és népesség
        2. Szolidaritás a családdal

BEVEZETÉS

1. E szöveg közreadásával a Pápai Családtanács a népesedés terén megfigyelhető sajátos viszonyok végiggondolásához kíván néhány adalékkal hozzájárulni. A dokumentum első része a demográfiai változásokat vizsgálja. A második rész a demográfiai tényekkel kapcsolatos magatartásokat írja le. A harmadik azokat az etikai alapelveket mutatja be, amelyek fényében az Egyház a demográfiai viszonyokat elemzi; végül ezek tisztázása alapozza meg a javasolt pasztorális útmutatásokat.

2. A demográfiai változások olyan megfontolások, tanulmányok és nemzetközi, valamint regionális és nemzeti keretben megrendezett konferenciák tárgyát alkotják, amelyek a konkrét szituációk jobb megértésére törekszenek. Ez a dokumentum e változásokról nyújt pontosabb információt a püspöki konferenciáknak és a katolikus szervezeteknek, ebből kiindulva lehet azután majd irányelveket kidolgozni a pasztorális tevékenység számára.

3. Ez a Pápai Családtanács által készített munkadokumentum számos tanácskozás és szakemberekkel - teológusokkal, lelkipásztorokkal és demográfusokkal - folytatott párbeszéd során megszületett szorgalmas munka eredménye. Azokat az értékeket kívánja tudatosítani, amelyek a demográfiai tények interpretálásának kulcsai. Ezek az értékek: az emberi személy méltósága, transzcendenciája, a családnak mint a társadalom alapsejtjének jelentősége, a népek és nemzetek közti szolidaritás, az emberiség üdvösségre hivatottsága.
A demográfiai kérdésekben etikailag és pasztorálisan illetékes Pápai Családtanács az Egyház pásztori tevékenységét orientáló segédanyagként teszi közzé az alábbi dokumentumot. Az etikai alapelveknek mindenekelőtt a demográfia területén kell irányítaniuk a pasztorális tevékenységet, mivel a demográfiai kérdések - tekintettel a házastársak szabadságára és felelősségére feladatuk betöltésében, az élet továbbadásában - kihatnak a családra. Az Egyház reálisan látja azokat a súlyos problémákat, amelyek - mint a világ különböző részein megtapasztalható - a demográfiai növekedéssel kapcsolatosak, és ismeri ezek morális hatását is.[1] Az Egyház pasztorális tevékenységének ugyanakkor azzal a jelen- és jövőbeli sokrétű hatással is számolnia kell, amely a születési arány sok országban megfigyelhető csökkenéséből fakad. Munkánkat ezért az eltérő demográfiai fejlődéstípusok objektív és elfogulatlan vizsgálatával kell kezdenünk.

ELSŐ RÉSZ
NAPJAINK DEMOGRÁFIAI VISZONYAI

I. fejezet
A KÜLÖNBÖZŐ FEJLŐDÉSTÍPUSOK

4. Évszázadunkban a Földön folyamatosan növekedett az emberek száma. 1993 közepére az össznépességet 5 506 000 000 főre becsülték.[2] A népesség növekedését a helyesen felismert és megértett tényezők fényében kell értelmezni. Az emberiség történelme során a legváratlanabb és egyben legfontosabb tényező: az átlagos várható élettartam meghosszabbodása. Egy évszázad alatt ez számos országban több mint kétszeresére növekedett. Ez a növekedés az egészségügyi ellátás és az életszínvonal javulásának, a jobb élelmiszer termelésnek és a hatékony politikai intézkedéseknek a következménye. Tanúi lettünk annak, hogy a gyermekhalandóság aránya nem egészen két évszázad alatt csaknem mindenütt lecsökkent, sok országban több mint 90%-kal. Ugyanakkor szokatlanul nagy mértékben csökkent az anyák halandósága is.

1. A népesség növekedése és megoszlása

5. 1950 és 1991 között megkétszereződött a világ népessége. Mindazonáltal a növekedési arány - miután 1965 és 1970 között elérte csúcspontját - csökken.[3] A világ népessége gyarapodásának lassuló üteme ahhoz a jelenséghez tartozik, amelyet a népességtudomány „demográfiai átmenetnek” vagy a csökkenő halálozási és születési szám időszakának nevez; az egyes országok ugyanis megfelelőbb egészségügyi és/vagy gazdasági viszonyok között élnek, amelyek jelentékenyen módosítják a demográfiai növekedést.
Természetesen azt is számításba kell venni, hogy a demográfiai fejlődés országonként nagyon eltérő képet mutat. Az úgynevezett fejlett országokban az összetett termékenységi mutató[4] jelentékeny csökkenését tapasztalták. Ez a mutatószám az említett országok csaknem mindegyikében alacsonyabb annál, mint ami jelenleg a generációk egyszerű rep-redukciójához szükséges lenne. Fordított a helyzet az úgynevezett fejlődő országokban, ahol ez az arány elég magas ahhoz - tekintetbe véve egészségügyi viszonyaikat és halálozási arányszámukat is -, hogy biztosítsa a generációk reprodukcióját.
Bármennyire eltérően alakult is a fejlődés a hatvanas évektől napjainkig, a szervezetek által nyilvánosságra hozott adatokból félreérthetetlenül kitűnik, hogy a termékenység a Föld csaknem minden táján jelentősen visszaesett. Ennek azonban gyakran még nincsenek tudatában.
6. További fontos változás a népesség differenciálódása. A fejlődő országokban intenzív a városiasodás folyamata. Ez egyrészt a faluról a városba özönlésnek, másrészt a nemzetközi migrációs áramlásnak a következménye, amely csaknem mindig a városi területek felé irányul. Való igaz, hogy bizonyos, nemzeti és/vagy nemzetközi fórumok hozta politikai döntések - mindenekelőtt az adó- és/vagy a mezőgazdaság-politika terén - hátrányosan befolyásolják a vidék fejlődését. A városiasodás okai közt megemlíthető még a termelési szerkezet fejlődése, a szélesebb foglalkoztatási lehetőségek igénye, valamint az az igény is, hogy az emberek hozzáférjenek a termékek piacához, az oktatási és egészségügyi létesítményekhez, a szabadidős elfoglaltságokhoz és olyan további előnyökhöz, amelyeket a város nyújtani tud.
7. A demográfiai folyamatok megértése a migráció további tanulmányozását kívánja meg. Fontossága felismerését több tényező indokolja. A politikai valóság sajnos naponta kínál példát arra, hogy emberek, háborúkat és vérfürdőket elkerülendő, migrációra kényszerülnek: ez néha erőteljes kivándorlásokhoz vezet.[5] Mások életviszonyaik megjavítását remélik, és gazdasági okokból vándorolnak ki, hogy megmeneküljenek a munkanélküliségtől, és jobban fizetett munkát találjanak. A termelési folyamatok strukturális átalakulásai miatt bizonyos gazdasági viszonyok is fontos migrációs mozgásokat indítanak el: a vidék vagy a korábban iparosodott területek elhagyását, továbbá az olyan területekre való kivándorlást, amelyeket a jövő hordozóinak tekintenek. A migrációs folyamatok kihatnak az országok helyzetére, fejlődésére, lakosságuk földrajzi megoszlására, és ez ugyanúgy érvényes azokra az országokra, amelyből ki-, mint azokra, amelyekbe bevándorolnak.

2. „Második demográfiai forradalom”

8. Hogyan értelmezzük azt a fejlődést, amely a „fejlett” országokban a szüléssel kapcsolatos magatartásmódok területén jelentkezik? A termékenység jelentős csökkenése arra indít némelyeket, hogy „második demográfiai forradalomról” beszéljenek.
Éppen olyan jelentékeny változásról van szó, mint „az első demográfiai forradalom” esetében, csakhogy ellentétes értelemben. Az utóbbi lehetővé tette, hogy valami módon csökkentsék a halandóságot, és különösen azt a három halálozási mutatót - a szüléskor bekövetkező halálozásokat, a gyermekhalandóságot és az ifjúkorban történő elhalálozást, amely a demográfiai ritmusokat meghatározza.

9. E második demográfiai forradalomnak különböző, elsősorban morális és kulturális természetű okai vannak. Ezek a materializmusban, az individualizmusban és a szekularizációban kereshetők. Ezek következtében sok asszony arra kényszerül, hogy mindinkább otthonán kívül dol-gozzék.[6] Ez a korösszetétel egyensúlyának megbomlását eredményezi, ami viszont politikai, gazdasági és társadalmi problémákat idéz elő. Csakhogy ezek a problémák azzal a veszéllyel fenyegetnek, hogy végül nem lehet őket igazán kézben tartani, mert a demográfiai folyamatok kihatásai hosszú távon jelentkeznek. Mind több idős ember akar majd például nyugdíjban részesülni, s ezt csak az aktív népesség munkája révén lehet biztosítani. Ugyanakkor viszont a demográfiai kimutatások szerint ennek a csoportnak nagy valószínűséggel csökken a létszáma. Különböző magasan fejlett országokban már „demográfiai tél” van, amely egyre szigorúbb lesz. A szaktekintélyek már nyugtalankodnak emiatt: ma több a koporsó, mint a bölcső, több az öreg ember, mint a gyermek.

10. A népesség elöregedésének egyik legsúlyosabb következményeként az a veszély fenyeget, hogy eltűnik a nemzedékek közötti szolidaritás, és ez az anyagi javak elosztásában konfliktusokhoz vezethet. Az eutanázia körüli viták talán ezzel a kialakulóban lévő konfliktussal függenek össze.

11. Három oka van annak, hogy ezt a „második demográfiai forradalmat” gyakran rosszul értelmezik. Először is az, hogy azok a társadalmak, amelyek a korábbi, kielégítő születési arányú korok munkájának eredményeit élik fel, továbbra is élvezik aktív népességük kedvező korösszetételének előnyeit. Ez egyebek közt máig magas termelékenységet biztosít. Az alacsony születési arányszám negatív gazdasági és társadalmi kihatásai csak lassan válnak érzékelhetővé.
Ezekben a társadalmakban a bevándorolt munkások jelenléte is hozzájárul ahhoz, hogy a születési arány visszaesése és annak lehetséges következményei lassabban váljanak észrevehetővé. Végül utalnunk kell a születések csökkenésére, amely azzal a következménnyel jár, hogy kevesebbet kell az emberi munkaerőbe és így az oktatásba beruházni. A születések számának csökkenése rövid távon pénzügyi eszközöket takarít meg, amit előnyként élnek meg, holott a mai nemzedékeknek a jövőben nagy kára lesz majd belőle.[7]

12. Mi a helyzet e téren Kelet-Európában a kommunista rendszer összeomlása után? Általában megállapítható, hogy a születési arányok érzékelhetően visszaestek, ami bizonyos országokban ugyanolyan következményekkel jár, mint Nyugat-Európa egyes területein; kevesebb tehát a születés, mint a haláleset. Kelet-Európa népei évtizedeken át többféle népesedéspolitikát tapasztaltak meg, amelyekből gyakran hiányzott az emberi személy tisztelete. A politika olykor erősen tekintélyelvű volt; a marxista-leninista ideológia előítéletei, valamint a történelmi „szükségszerűségnek” tulajdonított imperatívuszok nyomták rá bélyegüket. Ha nem vesszük tekintetbe azt az állandósult klímát, amelyben e népek éltek, nem érthetjük meg mai demográfiai magatartásformáikat. Mindezeken túl ezek az országok a nyugat-európai fogyasztói életstílus hatásának is ki vannak téve.

3. A fejlődőben lévő kontinensek

13. A legáltalánosabb becslések szerint Afrika magas termékenységgel rendelkező, de ugyanakkor csak kevéssé lakott kontinens: a népsűrűség a terület túlnyomó részén alacsony. Ezenkívül éppen ezen a kontinensen vált világossá bizonyos demográfiai adottságok kérdéses jellege.[8] Egyes afrikai országok egészségügyi és politikai viszonyai nem mindig járulnak hozzá a halandóság csökkenéséhez.[9] Figyelmet kell fordítani továbbá az AIDS jövőbeli demográfiai következményeire, amelyek bizonyos területeken drámaivá válhatnak.
Úgy tűnik, hogy Észak-Afrikában állandósult a termékenység visszaesése, ugyanakkor a demográfiai problémákra jellemző tehetetlenségi törvény elrejti azokat a növekedési lehetőségeket, amelyek az igen fiatal korstruktúrában találhatók.

14. Ha Latin-Amerikát a fejlődés útját járó más kontinensek viszonyában vesszük szemügyre, egyik első jellemzőjét az igen alacsony halálozási arányban ragadhatjuk meg, amihez a mérsékelt klímájú Dél-Ameri-kában alacsonyabb születési mutatók kapcsolódnak, mint a trópusi Dél-Amerikában és Közép-Amerikában.
Ezen országok némelyikének - Ázsiával és Afrikával összehasonlítva
- egy másik jellemzője a férjezett asszonyok alacsonyabb százalékos
aránya. Ebből természetesen következik a házasságon kívüli születések nagy száma.[10]
Az alacsony termékenységi arány - ahogy az imént utaltunk rá - általában alacsony halálozási arányszámhoz kapcsolódva, kisebb mértékű demográfiai növekedést eredményez, mint ami - nem számítva az egykori Szovjetuniót - akár Ázsiában, vagy Afrikában tapasztalható.

15. Ázsia, ez a mérhetetlenül nagy kontinens, mindenekelőtt az orosz föderáció nagy részét és a világ két legnépesebb országát, Kínát és Indiát foglalja magában. Míg Oroszország demográfiai fejlődése - úgy tűnik -bizonyos mértékig Kelet-Európáéval vethető össze, Ázsia többi országában a helyzet nagyon eltérő, nemcsak az államok közti viszonylatban, hanem az egyes országokon belül is. Úgy látszik, hogy azon országok, amelyeket „új ipari országoknak” szokás nevezni, belépnek a „második demográfiai forradalom” időszakába. Mások még az „első demográfiai forradalmat” sem hagyták maguk mögött, ezekben a termékenységi mutató viszonylagos magassága hasonlóképpen magas halálozási mutatót kísér. A globális fejlődésen belül tehát, amely úgy jellemezhető, hogy az alacsony termékenységi mutatót még alacsonyabb halálozási mutató kíséri, Ázsiában igen nagy demográfiai különbségek mutatkoznak. A termékenység még Kínán és Indián belül is akár az egyébként megszokott kétszereséig variálódhat, míg a városiasodás aránya ott feleakkora, mint Európában.

16. A világ népességének fejlődését tehát nem vizsgálhatjuk anélkül, hogy ne lennénk tekintettel egy csaknem általános adottságra, nevezetesen a termékenységi és a halálozási arány közti viszonyra,[11] továbbá azokra az erős demográfiai kontrasztokra, amelyek nemcsak a kontinensek között léteznek, hanem még a kontinenseken és az államokon belül is, ahol olykor igen nagy regionális különbségekre bukkanunk. Ezért ha átfogóan akarunk beszélni a világ népességéről, számításba kell vennünk a halálozási arányokban mutatkozó különbségeket, a különféle migrációs mozgásokat és a népességnövekedés - bizonyos területeken egyenesen negatív - arányának különbözőségeit. Ezen ismeretek híján csak félreismerhetjük a demográfiai változások valóságát.

II. fejezet
NÉPESSÉG ÉS TÁRSADALOM


17. Ha szemügyre vesszük a nagy statisztikai intézetek által közreadott számokat és azokat a tényezőket, amelyek a fejlődés statisztikai becslésében szerepet kapnak, azt tapasztaljuk, hogy a demográfiai viszonyok vidékenként nagyon eltérőek; ráadásul rendkívül összetettek is.[12]
Ezen túlmenően minden tanulmánynak, amely a népesedéssel foglalkozik, számításba kell vennie a megfigyelt népek történelmét is, a demográfiai tartományon belüli változásokat csakúgy, mint az egyes helyek közt meglévő, néha jelentékeny különbségeket. Mindazonáltal sokan, akiknek a tapasztalata a városokban zajló életre korlátozódik, úgy vélik, hogy „világméretű népesedési válság” van. A „demográfiai kontrollt” igazolandó, „demográfiai bombáról”, „demográfiai robbanásról” vagy „a világ túlnépesedéséről” beszélnek, miközben a rendelkezésre álló javak végesek. Azt mondják, a helyzet sürgető voltát illetően „széles körű a nézetazonosság”. Az e témáról közszájon forgó jelszavak azonban nem állják ki az elfogulatlan vizsgálatot, mert az emberiség fejlődésének története bizonyítja, mennyire leegyszerűsítő az az állítás, amely szerint egy bizonyos életszínvonal eléréséhez vagy fenntartásához szükséges lenne a népesség növekedésének ellenőrzése. Komolyan és alaposan meg kell tehát vizsgálnunk a demográfiai változásokat.

1. Demográfiai növekedés és életszínvonal

18. Az érintett országok fejlődési nehézségei nem kereshetők kizárólag a lakosság számának növekedésében. Ezen országok közül sok jelentős természeti kincsekkel rendelkezik, amelyek gyakran még sokkal több ember létfenntartását biztosíthatnák, mint amennyi ma ott él. Ezt az erőforrást manapság sajnos gyakran túl kevéssé vagy rosszul használják fel. Egész általánosan fogalmazva: a föld olyan elemeket rejt, amelyek - hála az ember találékonyságának - a történelem folyamán az emberi haladás döntő segélyforrásának bizonyulnak. Az úgynevezett harmadik világ országaiban jelentkező nehézségek eredetét mindenekelőtt nemzetközi összefüggésekben kell keresni.
E nehézségeket gyakorta tanulmányozták, és az Egyház is bírálta őket.[13] Tekintettel ezekre a fejlődés szempontjából problémát jelentő tényezőkre, szükségesnek bizonyul a szolidaritás. Ám ez változást feltételez a fejlett nemzetek politikájában.
Az okok egy része a fejlődő országok belső körülményeiben keresendő: az alacsony életszínvonalban és a hiányos élelmiszerellátásban, ami éhínséghez vezethet, lehet rossz politikai és gazdasági irányítás eredménye, s ebbe gyakran még a korrupció is belejátszik. Ehhez járulnak a megnövelt katonai kiadások, amelyek ellentétben állnak az alacsony oktatásügyi költségvetéssel; olykor más nemzetek okozta háborúk vagy testvérgyilkos konfliktusok; kiáltó igazságtalanság a jövedelmek elosztásában; a termelési eszközöknek a kiváltságosok egy csoportja kezében való koncentrációja; a kisebbségek diszkriminációja; a külföldi adósságok bénító terhe, amit a tőke külföldre áramlása kísér; bizonyos negatív kulturális mesterkedések súlya; a tulajdonszerzés terén jelentkező egyenlőtlenség, bürokrácia, amely elállja a kezdeményezések és az újítások útját stb. Annak ellenére azonban, hogy a világ bizonyos régióiban az alulfejlettséget valóban objektív viszonyok magyarázzák, a fejlődésben való megrekedtség nem végzet, mert hiszen valamennyi kiváltó oka elhárítható, amennyiben - még ha nehéz is lesz - megfelelő intézkedésekhez nyúlnak.

2. Élelmezés, erőforrások és népesség

19. Tekintettel arra, hogy bizonyos emberek megállapításai szerint a világ élelmiszerkészletei és más erőforrásai korlátozottak, elkerülhetetlenül ínséget és szegénységet eredményezne-e a népesség növekedése? Itt nem szabad megfeledkezni arról, hogy egyfelől a bolygónk rendelkezésére álló segélyforrások mennyisége előzetesen nem mérhető fel pontosan, másfelől ez nem is változtathatatlan. A társadalmak és civilizációk története azt mutatja, hogy a történelem meghatározott korszakaiban a népek képesek voltak olyan természeti kincsek felhasználására, amelyeket korábbi generációk nem használtak, vagy amelyeknek nem voltak tudatában. Az emberiség nyersanyagai ezért az évszázadok során nem stagnáltak és nem is csappantak meg; sokkal inkább gyarapodtak és különböző formákban kerültek felhasználásra. Olyan növények termesztése, mint a burgonya, valódi forradalmat idézett elő a táplálkozásban; olyan új technikák felhasználásával, mint a rizsföldek öntözése vagy az üvegházi művelés. Azzal a képességükkel, hogy felhasználják az addig kihasználatlan természeti kincseket - szenet, kőolajat, trágyát, uránt és homokot -, az emberek megnövelték a rendelkezésükre álló erőforrásokat. Érzékelhető ez az előrelépés a mezőgazdaság és az állattenyésztés területén is, ahol a korszerű technológiák megsokszorozzák a lehetőségeket.
A ma még alig-alig kihasznált napenergiától a mezőgazdászok meghirdette „zöld forradalom” központjain át - gondolunk elsősorban a géntechnológiának a növények és állatok körében elért eredményeire - a víz alatti erőműtelepekig, bolygónk fejlesztése érdekében az emberiség még hatalmas lehetőségekkel rendelkezik.[14]

20. Ha számításba vesszük továbbá a fejlett országokban alkalmazott mezőgazdasági technikákat, megállapíthatjuk, hogy - még ha a nemzetközi szervezetek által a világ népességére vonatkozó legmagasabb becslésekben közreadott hipotézisek valóra válnának is, és ha a jövőbeni technikai fejlődést figyelmen kívül hagyjuk is - az emberek már most elegendő élelmiszert képesek termelni a világ népessége számára.[15]
Ez igazolja azt a tényt, hogy az élelmiszerek tekintetében elháríthatók a kritikus hiányjelenségek, mert - ha a szolidaritás akarata mozgatja őket - az emberek képesek arra, hogy megküzdjenek e problémával.[16]
A médiák által az utóbbi években bemutatott élelmiszerhiány, mint manapság különböző országokban megfigyelhetjük, sokkal inkább a háborúknak vagy testvérharcoknak vagy ezekkel együtt az állam, illetve a magánemberek rossz hivatali ügyintézésének eredménye, mint a kedvezőtlen éghajlaté vagy más természeti okoké.

3. Környezet és népesség

21. Egy gyakran hangoztatott megállapítás szerint a környezet növekvő szennyezettségének és pusztulásának oka a Föld lakosságának létszáma. A környezet kérdése az ENSZ népesedési világkonferenciája (1974) óta került előtérbe.[17] A téma a népesség kérdéseiről Mexikóban (1984)[18], majd a környezetről és a fejlődésről Rióban (1992) rendezett konferencián ismét előkerült.[19] Olyan tudósítást azonban még soha sem terjesztettek elő, amely közvetlen ok-okozati összefüggést mutatott volna be a népességnövekedés és a környezetpusztulás között.
Ezen kívül a nagy népsűrűségű fejlett országokban a szennyezettség kisebb mértékű, mint a sokáig kommunista uralom alatt álló országok-ban,[20] melyekben a termelés rendkívüli módon szennyezte a környezetet. A környezet minőségét a termelési mód és a fogyasztási szokások, valamint a gazdasági tevékenység formái határozzák meg. A károk gyakran a hibás politikára vezethetők vissza, amit - az állami és a magánszektor együttműködését feltételező - értelmes erőfeszítéssel korrigálni lehet és kell.

22. Ugyanennyire igaz az is, hogy a fejlett társadalmakban meg kellene változtatni a fogyasztás bizonyos módjait, nevezetesen azokat, amelyek nincsenek tekintettel a környezetre, és amelyek nem veszik figyelembe a mai ember felelősségét a jövő nemzedékekkel szemben.

23. A környezet problémáját mindig az emberi fejlődés fényében kell szemlélni, és szem előtt kell tartani ennek gazdasági és társadalmi szempontjait. Ezért vannak e kérdésnek etikai vonatkozásai is. A tények azt bizonyítják, hogy az iparosodott országok ténylegesen törekszenek a környezet védelmére, és készek is erre. Részükről ez környezetbarát termelési technikák bevezetését és fokozott felelősségérzetet követel. A környezetvédelem problémája hasonló módon jelentkezik a fejlődő országokban. Az utóbbiak esetében a legnagyobb nehézségek a természeti kincsek ellenőrizetlen kizsákmányolásából, a talajt kiszipolyozó, elavult mezőgazdasági módszerek alkalmazásából vagy a környezetet erősen szennyező - gyakran külföldi - cégek anarchikus betelepedéséből fakadnak. Ezeken a vidékeken a megfelelő technikák átvétele megelőzhetné a környezet pusztulását. Minden esetben túl egyszerű lenne, ha ezeknek a vidékeknek a lakosságát vádolnák meg azzal, hogy ők a felelősek a savas esőért vagy más jelenségekért, amelyeket itt vagy ott bolygónk ökológiai egyensúlyát veszélyeztetve előidéznek.

MÁSODIK RÉSZ
A DEMOGRÁFIAI VISZONYOKKAL KAPCSOLATOS MAGATARTÁSOK

I. fejezet
NÉPESSÉGSZABÁLYOZÁS ÉS FEJLŐDÉS

24. A népességgyarapodás számadataira való utalás gyakran heves reakciót vált ki; puszta számadatokat idéznek, amelyek igazolni hivatottak az adott népesség fejlettségi szintje és a születési gyakoriság közti kapcsolatot. Ha az ember így gondolkodik, a születésszabályozás nélkülözhetetlen előfeltételévé lesz a szegény országok „tartós fejlődésének”. „Tartós fejlődésen” ráadásul olyan fejlődést értenek, amelyben különféle tényezőket (így a táplálék, egészség, képzés, technika, népesség, környezet stb. tényezőit) hoznak összhangba, hogy elkerüljék a növekedés során jelentkező kiegyensúlyozatlanságot és a nyersanyagok eltékozlását.
A fejlett országok azok, amelyek a többi ország számára meghatározzák, hogy a maguk nézőpontjából mit jelent a „tartós fejlődés”. Ez magyarázza, hogy némely gazdag ország és nagy nemzetközi szervezet kész ugyan ezeknek az országoknak gazdasági segítséget nyújtani, de csak azzal a feltétellel, ha ezek átveszik a rendszeres születésszabályozás programjait.
Aki így reagál, nem ismerte fel a demográfiai mechanizmusok általános logikáját és különösen az önszabályozás jelenségét, amit a számok bizonyítanak. Ezért nem látják be vagy alábecsülik mind a fejlődő országokban tapasztalható termékenység-csökkenés jelentőségét, mind az ipari országokban megfigyelhető demográfiai hanyatlást.

25. A történelemben nehezen lehetne példát találni olyan országra, amelynek a népessége hosszabb időn keresztül (több mint 25 éven át) csökkent, s ugyanakkor lényeges gazdasági fejlődést élt meg. Sőt, ellenkezőleg kimutatták, hogy a gazdasági növekedést gyakran demográfiai növekedés előzte meg. Mivel az Egyház mind a mai adottságokat, mind a történelem tanítását érdeklődéssel figyeli, nem tudja elfogadni, hogy a legszegényebb népcsoportokat teszik meg a fejlődésben való elmaradottság „bűnbakjainak”. Az Egyház azért tekinti e magatartást különösen helytelennek, mivel itt olyan súlyos gazdasági nehézségekkel küzdő országokról van szó, amelyeknek a népsűrűsége alacsony, ugyanakkor azonban nagy nyersanyagkészlettel rendelkeznek. Ezenkívül az Egyház nem tud nem tudomást venni az ipari országok negatív demográfiai folyamatairól, annál kevésbé, mivel e fejlődés kihatásai nem maradhatnak következmények nélkül. Az Egyház egyszerre kíván konstruktív dialógust folytatni azokkal, akik meg vannak győződve a népességszabályozás bevezetésének szükségességéről, valamint azokkal a kormányokkal és intézményekkel is, amelyek a népességpolitikáért felelősek, mert vannak valódi demográfiai problémák, még ha gyakran hibás nézőpontból szemlélik is őket, és gyakran helytelen módokat javasolnak a megoldásukra.

26. Ideje tehát szemügyre vennünk azoknak a legfontosabb módszereit, akik korlátozni akarják a népesség növekedését, és ebben látják a gazdasági és társadalmi fejlődés legfontosabb feltételét. Amikor e módszereket számba vesszük, különös figyelmet kell fordítanunk a magzatelhajtásra.

II. fejezet
A NÉPESSÉGSZABÁLYOZÁS MÓDSZEREI

27. Ismert tény, hogy létezik a pénzzel bőven ellátott szervezeteknek egy kiterjedt nemzetközi hálózata, amely a népesség csökkentésén fáradozik. Ezek a szervezetek - eltérő mértékben - hasonló nézeteket vallanak, és születésellenes politikát szorgalmaznak. Bizonyos szervezetek igen gyakran egyenesen olyan cégekkel karöltve tevékenykednek, amelyek fogamzásgátló anyagokat vagy eszközöket (mint spirálok stb.) dolgoznak ki, termelnek és terjesztenek, és a sterilizálást vagy éppenséggel a művi abortuszt javasolják. Ezek a szervezetek a népesség csökkentésének különböző módszereit javallják, terjesztik és gyakran be is vezetik azokat.

28. A pápa bírálta ezeket a „születéskorlátozást célzó szervezett had-járatokat”.[21] Egyes kampányokat valóban nemzetközi hivatalos vagy magánszervezetek dolgoznak ki és finanszíroznak, és gyakran maguk a kormányok irányítják őket. Ezek gyakran a nő egészségének és érdekének nevében történnek, és a születésellenes szexuális nevelés programjai révén a fiatalokra irányulnak. Itt kell mellékesen megjegyezni, hogy azon tényezők között, amelyek a népesség fejlődését szabályozzák, több országban egy közvetett tényező is szerepel, amely azonban nem kevésbé fontos - a családok számára megfelelő lakótér hiányáról van szó. Bárhogy is van, napjainkban a közvetlen születésszabályozásra kifejlesztett módszerek a népességszabályozás érdekében alkalmazott legfontosabb eszközök.
Itt lényegében olyan módszereket fogunk tárgyalni, amelyeket a legújabb időkben fejlesztettek ki, de megjegyezzük, hogy a „hagyományos” módszereket (mechanikus módszerek, megszakított nemi érintkezés) is még mindig messzemenően alkalmazzák. A művi módszerek az emberi életet vagy a személy és a család jogait illető fontos etikai problémákat vetnek fel.

1. Hormonális fogamzásgátlás

29. A nemzetközileg széles körben elterjedt népességszabályozó módszerek közé tartozik a hormonális fogamzásgátlás. Nemzetközi szervezetek bizonyos jelentései rendszeresen statisztikákat tesznek közzé azoknak az asszonyoknak a számáról, akik a fogamzásgátlásnak e módjához folyamodnak. Más jelentések azokról a kezdeményezésekről számolnak be, amelyeket e szervezetek némelyike annak érdekében tesz, hogy ösztönözze és finanszírozza az ilyen termékek kutatását, és széles körben elterjessze azokat.

30. Ez újabb alkalmazások némelyike esetében a hormonális fogamzásgátlás új problémák elé állítja az embert. Tudjuk ugyanis, hogy az első nemzedék tablettáinak - ösztroprogesztatívák - lényegében fogamzást megelőző hatása van: mivel megakadályozzák a peteleválást, lehetetlenné teszik a fogamzást. A manapság fogamzásgátlóként kínált tabletták között azonban akad néhány, amelynek a körülményektől függően többféle hatása van.[22] Így a tabletta egyrészt fogamzásgátlóként működik, másrészt azonban megakadályozza, hogy a megtermékenyített pete - tehát egy emberi individuum - beágyazódjék. Az utóbbi esetben e tabletták az eufemisztikus nyelvhasználat ellenére a megtermékenyült petesejt elhajtását idézik elő.[23] Ezért az az asszony, aki effajta tablettát szed, vagy a hormonális fogamzásgátlás más új módszereit alkalmazza, soha sem tudhatja pontosan, mi is történik vele, sem az egyes esetekben nem tudhatja, vajon nem magzatelhajtást végez-e.

2. Sterilizálás

31. A demográfiai szabályozásnak egy további módszere a nő vagy a férfi sterilizálása, amit számos országban hasonlóképpen messzemenően javasolnak. Az a mód, ahogy a sterilizálást ajánlják, súlyos kérdéseket vet fel az emberi jogokat és az emberi személy tiszteletét illetően. Ezek a kérdések különösen annak az információnak az őszinteségét és minőségét érintik, amelyet a sterilizációval és következményeivel kapcsolatban nyújtanak, továbbá azt a szempontot, milyen mértékben érvényesül az érintett személyek kinyilvánított szabad beleegyezése. Ha e személyek alacsonyabb képzettséggel rendelkeznek, gyakran kérdésessé válik a tudatos beleegyezésre való képesség is. Csakúgy, mint más esetekben, itt is eufemisztikus kifejezésekkel élnek. A petevezeték elkötése esetén például „az asszony által önként vállalt sebészeti jellegű fogamzás-megelőzésről” beszélnek.
Morális szempontból a sterilizáció mint a nemzőképesség tudatos megszüntetése nemcsak az emberi méltóságot sérti, hanem minden felelősséget is megszüntet a szexualitás és nemzés területén. A sterilizációs programok már számos heves tiltakozást váltottak ki, amelyek bizonyos esetekben közvetlen politikai kihatással rendelkeztek. Annak a ténynek a következtében, hogy a sterilizálás általában megfordíthatatlan, a sebészeti sterilizálásnak hosszabb távon sokkal inkább lehetnek demográfiai kihatásai, mint a terhesség-megelőzésnek és a művi abortusznak.

3. Művi abortusz

32. Bizonyos cáfolatok ellenére a sebészeti vagy gyógyszeres abortuszt nyíltan vagy burkoltan a népességszabályozás módszerének tüntetik fel. Ez a jelenség olyan intézményeknél is észlelhető, amelyeknek a programjában eredetileg nem szerepelt a magzatelhajtás. Feltehetjük magunknak a kérdést, milyen mértékben érvényesítették a mexikói népesedési konferencia (1984) ajánlását, amely elutasította a művi abortuszt mint a demográfiai szabályozás eszközét.

33. E konferencia 18. ajánlása kimondja: „Nem szabad kímélni a fáradságot, hogy csökkentsük a gyakori betegségeket és az anyák halandóságát.” Az anyák egészségére vonatkozóan hozzáfűzi: „Nyomatékosan felszólítjuk a kormányokat (...), hozzanak megfelelő intézkedéseket, amelyek segítik az anyákat a művi abortusz elkerülésében, amit semmilyen esetben sem szabad a családtervezés eszközeként szorgalmazni. Minden lehetséges mértékben emberségesen kell bánni azokkal az asszonyokkal, akik a művi abortuszhoz folyamodtak, és tanácsadást kell felajánlani nekik.”[24]

34. Ezt az ajánlást a konferencián részt vevő összes nemzet elfogadta. Az ajánlást a kormányzatokhoz intézték, amelyektől némelyik szervezet pénzt kap a népességszabályozásra. Az egész sor efféle szervezet által folytatott kutatótevékenység azonban azt bizonyítja, hogy a gyakorlatban nem érvényesítik a 18. ajánlást. Sok ilyen szervezet, legalább de facto, a művi abortuszt is a családtervezés módszerei közt ajánlja.

35. A fejlett társadalmakban bizonyos asszonyok a művi abortuszt pótlólagos megoldásnak tekintik azokban az esetekben, amikor a fogamzás megelőzése eredménytelen volt. A fejlődő országokban az a tendencia, hogy megkönnyítsék a művi abortuszt mint a népességszabályozás hatékony módszerét - kivált a népesség legszegényebb rétegei körében.

36. Különféle sebészeti eljárásokon túl a művi abortusz előidézésére vegyi eljárásokat is kifejlesztettek. Itt említhetők a terhesség elleni védőoltások[25], a progesztatívokon alapuló olyan injekciók, mint a Depo-Provera vagy Noristerat[26], a Prostaglandin, az ösztroprogesztatív anyagok („az érintkezés utáni tablettának” szokás nevezni) nagy dózisokban történő beadása, vagy akár az RU 486 tabletta, amelyet a Höchstnek, azaz a Roussel-Uclaff laboratóriumnak a leányvállalata állított elő. A korai vetélésekkel összefüggésben itt említhetjük még az Intrauterin-pesszáriumokat (spirálokat) is.

4. Gyermekgyilkosság

37. Végül emlékeztetni kell arra, hogy a népesség növekedésének szabályozása céljából bizonyos országokban még mindig alkalmazzák a gyermekgyilkosságot. Ennek legtöbbször a lányok lesznek ártatlan áldozatai.

HARMADIK RÉSZ
A KATOLIKUS EGYHÁZ ETIKAI ÉS PASZTORÁLIS ÁLLÁSFOGLALÁSA

38. Az Egyház korántsem szemléli közömbösen a demográfiai folyamatokat, épp ellenkezőleg: mélyrehatóan foglalkozik velük, és ismeri összetett jellegüket. Mindazonáltal kötelességének érzi megállapítani, hogy az e problémával kapcsolatban kialakított állásfoglalások erkölcsileg nem mind képviselhetők. Az Egyháznak a témával kapcsolatos állásfoglalását semmi esetre sem diktálhatják egyszerű kvantitatív megfontolások. Ez az állásfoglalás mindenekelőtt az emberről szóló igazság-ból,[27] valamint az emberi személyre és közösségre vonatkozó meghatározott felfogásából következik.

39. Itt most az Egyháznak ezt az álláspontját kell nagyvonalakban ismertetni. Először a pápáknak e témával kapcsolatos tanításait foglaljuk össze. Azután megvizsgáljuk, milyen elveket kínál az Egyház, hogy hozzájáruljon a népesedési adatok megértéséhez. Végül cselekvési modelleket kívánunk bemutatni, amelyeket kívánatos behatóan megvizsgálni és támogatni.

I. fejezet
A PÁPÁK TANÍTÁSA

40. A pápáknak a népesedésproblémához kapcsolódó morális tanítása egy sokrétű gondolatrendszer része: összefügg a szexualitásra és a családra, valamint a társadalomra és a társadalom irányítóira vonatkozó tanítással. Ennek a gondolatrendszernek középpontja az a felfogás, amely az embert a teremtés középpontjának és az üdvösség várományosának tekinti.
Az Egyház mindig vallotta, hogy az olyan eszközök felhasználásával gyakorolt szervezett születésszabályozás, amelyek a népesség számának korlátozása céljából közvetlen vagy közvetett kényszert fejt ki, nem járul hozzá a valóban emberi fejlődéshez. A pápák - elébe vágva egy efféle szabályozás elméletét és gyakorlatát illető bizonyos mai kritikának - körültekintően foglalkoztak azzal is, mit neveznek olykor „népesedési válságnak”. Természetesen le kell szögeznünk, hogy a pápák oly módon figyeltek a demográfiai folyamatokra, hogy egyforma érdeklődéssel követték mind a bizonyos régiókban megfigyelhető demográfiai növekedést, mind a másutt tapasztalható visszaesést. Ezzel egyidejűleg a pápák határozottan törekedtek az igazságosság, a béke és a fejlődés előmozdítására. Azzal, hogy a kérdés gyökerét ragadták meg, hozzá akartak járulni a szegénység és éhség problémáinak megoldásához. A pápáknak e tanítása különböző dokumentumokban van lefektetve. Itt csak a legjelentősebbeket említjük, a továbbiakban pedig az utolsó pápára és a II. Vatikáni Zsinatra korlátozzuk ismertetésünket.

1. XXIII. Jánostól VI. Pálig

41. 1961-ben, a Mater et magistra kezdetű enciklikájában XXIII. János pápa tárgyalta az élelmezés problémáit és a demográfiai kérdéseket. Ezt írta: „Ezeket a problémákat nem szabad az emberi méltósággal ellentétes utakon és módszerekkel kezelni vagy megoldani, vagyis azoknak a szégyentelen javaslatai szerint, akik az embert és az emberi életet teljes egészében az anyagból óhajtják levezetni.”[28]

42. A II. Vatikáni Zsinat egyházatyái a Gaudium et spes (1965) c. lelkipásztori konstitúcióban érintették a demográfiai fejlődés kérdését, és újra tanúságot tettek a család jogai mellett, ezzel szemben elutasították az olyan becstelen módszereket, mint a magzatelhajtás és a gyermek-gyilkosság.[29] Ugyancsak hitet tettek a „szülői felelősség” joga és kötelessége mellett, amely követelmény csak a házasságon belül teljesíthető. „A házastársak sajátos küldetését az emberi élet továbbadásában és felnevelésében kell látnunk. Gondolják meg tehát a házastársak, hogy feladatuk teljesítésével a teremtő Isten szeretetének munkatársai és mintegy tolmácsolói. Tisztüket tehát emberi és keresztény felelősséggel töltsék be. Istennel szemben tanulékony tisztelettel, közös tervezéssel és igyekezettel alakítsák ki magukban a helyes erkölcsi ítéletet. Ennek érdekében fontolják meg, mi válik a maguk és gyermekeik javára: azokéra is, akik már megszülettek, és azokéra is, akik előreláthatólag még születni fognak; mérlegeljék továbbá a korviszonyokból és saját társadalmi helyzetükből adódó anyagi és szellemi létfeltételeket, végül pedig vegyék figyelembe, mit kíván a közjó a családjukban, hazájukban, sőt az Egyházban is. Minderről végső fokon maguknak a házastársaknak kell dönteniük Isten színe előtt.”[30]

43. Ugyanez a zsinati dokumentum elemzi bizonyos nemzetek demográfiai növekedését is. A zsinat résztvevői megállapítják: „Feltétlenül szükség van nemzetközi összefogásra azokért a népekért, amelyeknek (...) súlyos gondot okoz népességük gyors szaporodása. Ez elég gyakori jelenség. Égetően sürgős, hogy az összes nemezetek, de különösen a gazdagabbak, széles körű és sokoldalú együttműködéssel megtalálják a módját, miként lehet előteremteni, és az egész emberi közösség rendelkezésére bocsátani mindazt, ami az emberek élelmezéséhez és megfelelő kiműveléséhez szükséges.”[31]
Végül a zsinat emlékeztet a „társadalmi önkény” beavatkozásának határaira, és „nyomatékosan kér mindenkit, hogy tartózkodjék azoktól az akár államilag, akár magánkezdeményezésre ajánlott, olykor elő is írt megoldásoktól, amelyek ellene mondanak az erkölcsi törvénynek.”[32]

44. VI. Pál pápa az ENSZ-közgyűlésen 1965-ben elmondott történelmi jelentőségű beszédében a következőket mondta: „Ti itt az ember alapvető jogait és kötelességeit, méltóságát, szabadságát és mindenekelőtt a vallásszabadságot hirdetitek. Úgy gondoljuk, hogy ti annak a tolmácsai vagytok, ami az emberi bölcsesség legteljesebb megvalósulása. Egyenesen azt mondanánk: az ember szakrális természetének tolmácsai vagytok. Ugyanis mindenekelőtt az ember életéről van szó, és ez az élet szent; senki sem merészelheti megtámadni. Gyűléseteken, még ha a születések gyakoriságának nagy problémájáról van is szó, a legmagasabb szinten kell képviselni és a legokosabban kell védelmezni az élet tiszteletét is. A ti feladatotok: gondoskodni arról, hogy az emberiség asztalán bőségesen álljon rendelkezésre a kenyér, nem pedig az, hogy a mesterséges születésszabályozást támogassátok, ami irracionális lenne, mivel ez csökkentené az asztaltársak számát az élet ünnepi lakomáján.”[33]

45. 1967-ben VI. Pál a Populorum progressio c. enciklikájában a következőket írta a demográfiai viszonyokkal kapcsolatban: „kétségtelen, hogy az állami hatóságok - felvilágosító munkával és alkalmas tervezéssel - saját hatáskörükben beavatkozhatnak az ilyen kérdésekbe, amenynyiben ez megfelel az erkölcsi törvények követelményének, és amennyiben a legmesszebbmenőkig tiszteletben tartják a házaspárok szabadságát. Mert ahol a házasságnak és a gyermekek világrahozatalá-nak legszentebb jogát csorbítják, ott vége az emberi méltóságnak.
Végső soron a szülők dolga, hogy helyzetüket minden szempontból áttekintve döntsenek a gyermekek számáról; ezért a döntésért ők viselik a felelősséget Isten előtt, saját maguk előtt, már megszületett gyermekeik előtt és a közösség előtt, melynek tagjai; vállalják ezt lelkiismeretük parancsát követve, lelkiismeretükét, amit Isten hitelesen értelmezett Törvényének tudása s az Istenbe vetett bizalom erősít meg.”[34]

46. Humanae vitae (1968) c. enciklikájában VI. Pál pápa megerősítette ezt a tanítást. A következőképpen magyarázta a „szülői felelősség” fogalmát: „Ezen okok miatt a házastársi szeretet azt igényli a házastársaktól, hogy feladatukat valóban ismerjék, s legyenek tudatában szülői felelősségüknek, melyet ma - joggal - annyira sürgetnek. Éppen ezért helyesen kell érteni. A szülői felelősséget több egymással összefüggő törvényes szempont szerint kell szemlélni. Ha a biológiai folyamatokra gondolunk, a szülői felelősség a hozzájuk tartozó funkciók ismeretét és tiszteletben tartását jelenti, mivel az emberi értelem az élet továbbadásának képességében az emberi személyhez tartozó biológiai törvényeket fedez fel. Ha a velünk született ösztönökre és szenvedélyekre nézünk, akkor ezek azt az uralmat igénylik, amelyet az értelemnek és az akaratnak kell felettük gyakorolnia. Ha a fizikai, gazdasági, pszichológiai és szociális feltételekre tekintünk, akkor azokat kell felelős szülőknek mondanunk, akik okos megfontolás és nagylelkű elhatározás után több gyermeket fogadnak el; vagy akik komoly oknál fogva és megtartva az erkölcsi törvényeket, meghatározott vagy bizonytalan időre úgy döntenek, hogy több gyermeket nem hoznak világra. A szülői felelősség továbbá magával hordozza az objektív erkölcsi renddel való mélyebb kapcsolatot. Ezt a rendet Isten határozta meg, s hűséges értelmezője a helyes lelkiismeret. A szülői feladat felelős megoldása tehát megköveteli, hogy a házastársak ismerjék kötelességeiket Isten, önmaguk, családjuk és a társadalom iránt, mindig megőrizve az értékek helyes rendjét. Ebből adódik, hogy az élet továbbadásának feladatában a házastársak nem követhetik a saját véleményüket úgy, mintha egyénileg és teljesen szabadon határozhatnák meg a tisztességes utakat, amelyeken járnak. Ellenkezőleg: tetteiket a teremtő Isten terveihez kell alkalmazniuk, amelyeket részben a házasság és a házasélet természete mond el nekik, részben pedig az Egyház állandó tanítása hirdet.”[35]
A felelős apaság és anyaság nemcsak a házaspár okos döntéseit foglalja magában, hanem a születésszabályozás művi módszereinek elutasítását is, amennyiben pedig komoly okok forognak fenn, a termékenység természetes szabályozása melletti döntést.[36]

47. A Humanae vitae-ben VI. Pál pápa arra a tényre is felhívja a figyelmet, hogy a társadalom irányítóit megkísértheti a gondolat, hogy az embereket a születésszabályozás művi módszereire kötelezzék.[37] Ez okból felhívással fordul ezekhez a vezetőkhöz: „A népek kormányzóinak, akik elsősorban felelősek a közjóért, és olyan sokat tudnak tenni a jó erkölcsök támogatására, mondjuk: ne engedjék, hogy népük jó erkölcseit valaha is megrontsák, akadályozzák meg, hogy az állam alapvető sejtjébe, a családba törvényes úton olyan gyakorlatot lopjanak be, amely ellenkezik a természetes és az isteni törvényekkel. A népesség növekedésének kérdését az államnak más úton kell megoldania: egy bölcs családpolitika és a nép nevelése útján, amely figyelembe veszi az erkölcsi törvényt és a polgárok szabadságát.”[38]
48. Octogesima adveniens kezdetű 1971-es apostoli levelében[39] VI. Pál a városiasodás jelenségét vizsgálja. A népesség növekedésével kapcsolatban ezt írja: „Nagy nyugtalansággal figyeljük, hogy ebben a kérdésben egyfajta fatalizmus érzete uralkodik el még az államok vezetőinek gondolkodásán is. Ez az érzés olykor arra ösztönzi őket, hogy a megoldást a malthusiánus eszmékben keressék, és heves propagandát fejtsenek ki a lakosság körében a fogamzásgátlás és az abortusz népszerűsítésére. Pedig ebben a roppantul súlyos és kritikus helyzetben inkább azt kell hangsúlyoznunk, hogy a családnak, ami nélkül egyetlen társadalom sem állhat fenn, joga van arra a segítségre, ami képessé teszi a tökéletesség éppen neki megfelelő fokának elérésére.”[40]

49. A 60-as években világossá vált, hogy a gazdag országok felfogása szerint a fejlődés egyetlen lehetséges útja a népességszabályozás. Ezért 1974. november 9-én VI. Pál pápa az ENSZ táplálkozási és mezőgazdasági szervezete (FAO) által szervezett világkonferencia résztvevőihez fordult, és bírálta azt az „ésszerűtlen és egyoldalú eljárást, amelyet a népességnövekedéssel szemben folytatnak”. Nyomatékosan hangsúlyozta: „Nem szabad hagyni, hogy azok, akik ellenőrzésük alatt tartják az emberiség javait és nyersanyagait, oly módon próbálják az éhség problémáját megoldani, hogy a szegényeknek megtiltják a megszületést, vagy hogy hagyják éhen halni azokat a gyermekeket, akiknek a szülei nem működnek közre azon elméletek megvalósításában, amelyek az emberiség jövőjét illető puszta hipotéziseken alapulnak. Olyan idők vezérei, amelyek remélhetőleg örökre elmúltak, háborúba vezették a nemzeteket, hogy szomszédaik gazdagságát hatalmukba kerítsék. De nem a háború új formájáról van-e most szó, amikor a nemzetekre megszorító népesedéspolitikát kényszerítenek rá, hogy ne tarthassanak igényt a Föld javainak őket illető részére?”[41]

2. II. János Pál

50. A pápáknak ehhez a tanításához kapcsolható az a keresztény családokhoz intézett üzenet, amelyet az 1980-ban Rómában, a családról rendezett szinódus atyái fogalmaztak meg számukra.
Ebben az üzenetben a szinódusi atyák többek közt ezt írják: „Gyakran fejtenek ki nyomást kormányok és nemzetközi szervezetek a családra. (.) A demográfiai, gazdasági és társadalmi problémák megoldása érdekében olyan erkölcstelen eszközök felhasználására kényszerítik őket - és mi ez ellen szenvedélyesen tiltakozunk -, mint a fogamzásgátlás, vagy legrosszabb esetben a sterilizálás, a művi abortusz és az eutanázia. A szinódus ezért nyomatékosan javasolja a családjogi charta megfogalmazását, amely a világ minden táján garantálja a család jogait.”[42]

51. Familiaris consortio kezdetű apostoli buzdításában II. János Pál pápa 1982-ben egy világszerte elterjedt életellenes mentalitás létrejöttét vizsgálta: „Legyen erre példa az a fennhangon hirdetett félelem, melyet az ökológusok és futurológusok demográfiai tanulmányai váltottak ki, akik eltúlozzák azt a veszedelmet, ami a születések növekvő száma miatt az életszínvonalat fenyegeti. Az Egyház mindezek ellenére szilárdan hiszi, hogy az emberi élet, bármilyen törékeny és keserves, mindig az isteni jóság nagyszerű ajándéka. Az Egyház minden sötét jövendölés és földet elhomályosító vak önszeretet ellenében az élet pártján áll (...) Ezért az Egyház az emberi személy és az igazságosság súlyos megsértéseként ítéli meg a kormányok vagy közhatalmak minden olyan cselekedetét, amely arra irányul, hogy bármi módon korlátozza a házastársak szabadságát a gyermekek kérdésének eldöntésében. Ebből következően a közhatalom minden erőszakos beavatkozása, amellyel megakadályozza a fogamzást - vagy miként mondják, sterilizációt hajt végre -, beleértve az abortuszt is, határozottan elutasítandó és teljesen elítélendő. Ehhez hasonlóan mint súlyos igazságtalanságot kell kárhoztatni, hogy a nemzetközi kapcsolatokban csökkentik az egyes népeknek adott gazdasági segítséget azért, hogy ezzel serkentsék őket a fogamzásellenes, illetve a sterilizációnak és az abortusznak kedvező programok megalkotására.
Az Egyház pontosan tud arról a sok és bonyolult problémáról, amelyeket ma sok nép házasságban élő gyermekei tapasztalnak éppen az élet továbbadásának feladatában, ha ezt a feladatot kötelességtudatuk szerint akarják teljesíteni. Ugyanúgy ismeri a demográfiai növekedés súlyos kérdését, amint ez a földkerekség különböző részein felvetődik, beleértve a vele kapcsolatos erkölcsi kérdéseket is.
Az összes tényeket mélyebben áttekintve azonban az Egyház úgy ítéli, hogy új és határozottabb módon kell hangsúlyoznia tanításának jelentőségét, melyet a II. Vatikáni Zsinat és a Humanae vitae kezdetű enciklika ismét előadott.”[43]

52. 1984-ben, a Mexikóban tartott nemzetközi népesedési konferencia titkárához intézett beszédében a pápa újra foglalkozott a témával. A következő szavakkal védelmezte az egyes ember, a család, a nők és a fiatalok jogait: „Az utóbbi évek tapasztalatai és tendenciái világosan mutatják a fogamzásgátlás programjainak messzemenően negatív kihatásait. Ezek a programok fokozták a szexuális szabadosságot, és olyan felelőtlen magatartás elterjedését segítették elő, amelynek súlyos következményei vannak különösen az ifjúság nevelése és a nő méltósága szempontjából. Azzal, hogy a serdülők közt fogamzásgátló eszközöket osztottak szét, magát a ‘szülői felelősség’ fogalmát és a családtervezést is semmibe vették. Ezenkívül a fogamzásgátlás programjáról gyakran a sterilizálás és a művi abortusz gyakorlatára tértek át, amit a kormányok és a nemzetközi szervezetek finanszíroznak.[44]
A Szentszéknek a konferencián részt vevő delegációja határozatot terjesztett elő, amelyet elfogadtak, és amely sürgeti a kormányokat, „foganatosítsanak megfelelő intézkedéseket arra, hogy az asszonyokat a művi abortusz elkerüléséhez segítsék, mert ezt semmilyen esetben sem szabadna a családtervezés eszközeként javasolni.”[45]

53. II. János Pál kifejezett egyetértésével jelent meg továbbá 1987-ben a Donum vitae c. instrukció. Az új biológiai-orvostudományi gyakorlat nyomán keletkezett problémák tanulmányozása alkalmat nyújt annak felülvizsgálatára, milyen joggal is rendelkezik a társadalom az emberi élet továbbadása tekintetében. Az élet továbbajándékozása a szerelem interperszonális kontextusában kell hogy történjék. Ezért védelmezni kell a családot mint a társadalom sejtjét. A szubszidiaritás elvének fényében hangsúlyozni kell továbbá, hogy a társadalom irányítóinak kötelessége a család védelme. Ahelyett, hogy hatalmukkal visszaélve beavatkoznának az élet továbbadásába, épp ellenkezőleg azért kell síkra szállniuk, hogy azt kezdettől tiszteletben tartsák.[46]

54. Sollicitudo rei socialis kezdetű 1987-es enciklikájában II. János Pál a következőt írja: „Tagadhatatlan, hogy főként Földünk déli részén olyan demográfiai helyzet alakult ki, amely hátráltatja a fejlődést. De méltán hozzá kell fűzni, hogy az északi féltekén ellentétes előjellel van jelen ez a demográfiai kérdés és irányzat: gondot okoz a születések számának csökkenése, ennek eredményeként a népesség elöregedése, amely már nem alkalmas biológiai megújulásra. Ez a jelenség önmagában is akadályozza a fejlődést. Amint felületes dolog azt állítani, hogy a nehézségek csak a népesség növekedéséből erednek, úgy az sem bizonyítható, hogy minden népességnövekedés összeegyeztethetetlen a rendezett fejlődéssel. Másrészt riasztónak tűnik sok országban a kormányok kezdeményezése és propagandája a szervezett születésszabályozás érdekében. Ezzel nemcsak kulturális és vallási örökségünket veszik semmibe, hanem a valódi fejlődés természetét is. Gyakran előfordul, hogy ezek a törekvések bizonyos nyomás alatt jelentkeznek, külföldi tőke finanszírozásával, gazdasági és pénzügyi segítség és támogatás nyújtásával. Minden esetben az érintett személyek: férfiak és nők döntési szabadságának kijáró tisztelet teljes hiányáról van szó, akik nemritkán elviselhetetlen gazdasági kényszernek vannak kitéve, hogy alávessék magukat az elnyomás eme új formájának. Főként a legszegényebb népek szenvednek ettől a visszaéléstől, és nem indokolatlan a gyanú, hogy ez a fajüldözés új formája, amely olykor a fajirtás jellegét ölti. Ez az eljárás, amelyet a leghatározottabban el kell ítélnünk, az emberi fejlődés szolgálatának téves és elkorcsosult értelmezéséből fakad.”[47]

55. A Rerum novarum centenáriumára 1991-ben közreadott Centesimus annus c. enciklikájában II. János Pál pápa bővebben ír a népesedés problémájáról: „Úgy tűnik, hogy ezen a téren az emberi szellem inkább korlátozni, elnyomni vagy elzárni igyekszik az élet forrásait, amikor - a világon, sajnos, nagyon elterjedt - abortuszhoz folyamodik, semmint hogy megvédje és kiszélesítse az élet lehetőségeit. A Sollicitudo rei socialis kezdetű enciklikámban visszautasítottam a születések száma ellen szervezett kampányokat, amelyek a demográfiai probléma téves felfogásán alapulnak. Ahol ugyanis ‘az érintettek döntési szabadságát súlyosan megsértik, ... elviselhetetlen nyomást gyakorolnak rájuk, így gyakran arra kényszerülnek, hogy ennek az újfajta nyomásnak engedjenek’. A kényszerítés olyan módszereiről van szó, amelyek az új technikák alkalmazásával terjednek, hogy - miként egy ‘vegyi háborúban’ - a védtelen emberek millióinak életét megmérgezzék.”[48]

56. Arról a beszédről sem szabad megfeledkezni, amelyet a pápa 1991. november 22-én, a Pápai Tudományos Akadémia számára rendezett audiencián mondott el. Az Akadémia éppen befejezte Nyersanyagok és népesség c. egyhetes tudományos tanácskozását. A pápa ezt mondta: „Elterjedt vélemény, hogy az alapprobléma megoldásának legkönnyebb módszere a születésszabályozás, tekintettel arra a tényre, hogy a termelési folyamat újrarendezése és a nyersanyagok újraelosztása a Földön rendkívül hosszú időt venne igénybe, és közvetlen gazdasági kihatásokkal járna.
Az Egyház tudatában van ama probléma összetettségének, amelyre haladéktalanul válaszolni kell. Ebben természetesen tekintettel kell lenni a különböző, néha egyenesen ellentétes regionális viszonyokra is. Vannak országok, amelyekben erőteljes a népesség növekedése, és vannak mások, amelyek népességük gyorsuló elöregedését tapasztalják. Gyakran az utóbbiak azok, amelyek fogyasztásukkal elsősorban felelősek a környezet tönkremeneteléért.
Amikor az ember beavatkozást javasol, a dolog sürgető voltának természetesen nem szabadna tévedésekhez, az ember igazi természetével nem harmonizáló módszerek felhasználásához vezetnie, amelyek valóban drámai hatásokat idéznek elő. Ezért az Egyház mint ‘az emberiesség szakértője’ elismeri a felelős apaság és anyaság életelvét, de lényegi kötelességnek tekinti, hogy nyomatékosan felhívja a figyelmet azoknak a módszereknek az erkölcsi vonatkozásaira, amelyeknek az emberi személyt és jogait mindig tiszteletben kell tartaniuk.
A népesség növekedése és kierőszakolt csökkenése részben a szociális intézmények hiányára vezethető vissza; a környezet megváltozásának és a természetes nyersanyagok ki nem elégítő voltának okozói gyakran emberi tévedések. Habár megfelelő mennyiségű élelmiszert termelnek ahhoz, hogy a világon mindenki számára elegendő legyen, emberek milliói éheznek, miközben másutt az élelmiszerek eltékozlásának nyilvánvaló példáira bukkanunk.
A számos és sokféle helytelen emberi magatartásmód láttán szükségszerűen mindenekelőtt azokkal kell foglalkoznunk, amelyek elsősorban felelősek e hiányjelenségekért.
A népességnövekedéssel szembeni magatartás nem merülhet ki abban, hogy az ember Isten törvényei iránti tiszteletből gyakorolja az apai és anyai felelősséget, hanem gazdasági intézkedésekre is szükség van, amelyek mélyrehatóan befolyásolják a szociális intézményeket.
Mindenekelőtt a fejlődő országokban, ahol a népesség jelentős része fiatal, lehet a nevelési szerkezet átfogó elégtelenségét az oktatás, a kultúra és a szakképzés kiterjesztése révén megszüntetni. Javítani kell a nőnek mint a társadalom modernizációja lényeges elemének helyzetét.”[49]

57. Miközben felelős magatartásra szólított fel a nemzéssel kapcsolatban, a pápa kijelentette: „Hála az orvostudomány haladásának, amely csökkentette a gyermekhalandóságot és növelte az átlagos várható élettartamot, hála a technika fejlődésének is, az életkörülményekben valóságos változás következett be. Ezekhez az új viszonyokhoz nem pusztán tudományos reflexiókkal kell közelíteni, sokkal inkább azzal - és ez fontosabb -, hogy minden intellektuális és szellemi energiát igénybe veszünk, ami csak rendelkezésünkre áll. Az embereknek újra fel kell fedezniük a korlátok tiszteletben tartásának morális jelentőségét; növekedniük és érniük kell az élet minden egyes vonásával szemben tanúsított felelősségérzetük tekintetében (vö. Mater et magistra, 195; Humanae vitae, passim; Gaudium et spes, 51-52.). (...)
Ha az emberiség nagy családja nem tesz intézkedéseket ez irányban, áldozatul eshet egy pusztító zsarnokságnak, amely megsértené az emberi lét jelentőségének egyik alapvető elemét, azt nevezetesen, hogy az ember az életet új emberi lényeknek adja tovább, és segíti annak be-érését (...)
Ezért a közhatalmak egyik feladata olyan szabályozást találni, amely a születéspolitikát összekapcsolja a szabad és személyes felelősségérzet iránti tisztelettel (vö. Gaudium et spes, 87.). Az olyan politikai beavatkozás ugyanis, amely tekintettel van az emberi természetre, befolyásolhatja a demográfiai folyamatokat, egyúttal azonban biztosítania kell a gazdasági javaknak a polgárok közötti új elosztását is. Ellenkező esetben az a veszély fenyeget, hogy az ilyen rendelkezésekkel mindenekelőtt a leggyengébbeket és legszegényebbeket sújtják, és egyik igazságtalansághoz másikat társítanak.”
Befejezésül a pápa ezt mondta: „Az ember - ez az egyetlen földi lény, akit nem egy másik teremtmény kedvéért akart az Isten (Gaudium et spes, 24) - olyan alapvető jogok és kötelességek alanya, amelyek elsőbbséget élveznek a társadalmi és politikai életből adódó jogok és kötelességek között (vö. Pacem in terris, 5.35.). Az emberi személy ‘valamennyi társadalmi intézmény alapja, alanya és célja’ (Gaudium et spes, 25), és ez okból a hatalmon lévőknek mindig szem előtt kell tartaniuk illetékességük határait. Az Egyház a maga részéről felszólítja az emberiség nagy családját, tervezze meg jövőjét, de ne hagyja, hogy ebben csak materiális vágyak vezessék, hanem egyben és mindenekelőtt annak a rendnek a tisztelete, amelyet Isten a világba beépített.”[50]

58. 1992-ben Rio de Janeiróban rendezték meg az ENSZ környezettel és fejlődéssel foglalkozó konferenciáját. Június 13-án elmondott hozzászólásában Angelo Sodano bíboros-államtitkár kijelentette: „Morálisan igazolhatatlan a világ azon részének magatartása, amely az emberi jogokat hirdeti ugyan, ugyanakkor azonban lábbal meri taposni azoknak a személyeknek a jogait, akik kevésbé előnyös helyzetben vannak, és ‘pusztító parancsként’ (II. János Pál: Az 1991. november 22-én a Pápai Tudományos Akadémiához intézett beszéd. 6.) meghatározza, hány gyermeke lehet ezeknek a személyeknek, és azzal fenyegeti őket, hogy e döntések figyelembevételétől teszi függővé a fejlődésükhöz megállapított segítséget.”[51]

59. 1992-ben Latin-Amerika püspökei magukévá tették II. János Pál tanításait, és saját országaik körülményeire alkalmazták azokat. A latinamerikai püspökségek Santo Domingóban tartott negyedik közgyűlésének tevékenysége során a kb. kettőszáz jelenlévő püspök üzenetet küldött az ENSZ-hez és ennek különböző szervezeteihez az élet védelmében, és különösen éles kritikával illette azokat a születéskorlátozást célzó kampányokat, amelyeket nemzetközi szervezetek és kormányok folytatnak.[52]

3. Emberi méltóság és igazságosság

60. Amikor a demográfiai folyamatokat vizsgálja, a tanításra hivatott Egyház hangsúlyozza az emberi élet szentségét, az élet felelős továbbadását, az apasággal és anyasággal együtt járó jogokat, a házasság és a családi élet értékeit, amelyekben a gyermekek a teremtő Isten ajándékai.[53] A születéskorlátozás híveivel ellentétben és anélkül, hogy letagadná az emberi helyzetek realitását, az Egyház az igazságosság oldalán áll: védi az asszonyok és a férfiak, a családok és a fiatalok jogait, csakúgy mint azoknak a jogait, akiket a szép nascituri szóval jelölnek, tehát azo-két a gyermekekét, akiknek meg kell születniük. Miközben a pápák leszögezik, hogy a születésszabályozás semmiképpen sem nyújthat kárpótlást az igazi fejlődésért, hangsúlyozzák, hogy minden embernek joga van részesülni a Föld és az emberi intelligencia gazdag kincseiben.

61. A pápák nem tudják elfogadni azokat a riasztó nyilatkozatokat, amelyek a világban tapasztalható eltérő demográfiai fejlődéstendenciákat értékelik. Ahogy az évek múlnak, a tények azt mutatják, hogy ezeket a riadalom meghatározta felfogásokat alapjaiktól felül kell vizsgálni. Úgy tűnik, azok az ideológiák, amelyek tagadják annak a lehetőségét, hogy az emberek rábírhatók termékenységük felelős szabályozására, amelyek bizonytalanságot és félelmet szítanak, a várható nyomort és/vagy a környezet pusztulását jósolják, nem veszik észre a demográfiai viszonyok különböző oldalainak különféleségét és sokrétűségét. Ezek az ideológiák nemcsak a természetes eszközöket becsülik alá, hanem mindenekelőtt az embernek azt a képességét, hogy - kezdve az emberi erőkön - megfelelően használja őket, jobban ossza el őket, és az emberi társadalom javára olyan intézményeket hozzon létre, amelyek hatékonyak és ugyanakkor az igazság követelményei iránt is fogékonyak.

II. fejezet
A PASZTORÁLIS ÁLLÁSFOGLALÁS ETIKAI ALAPELVEI

62. Úgy tűnik, hogy a világ különböző országai népességének esetében valóban megállapított eltérő fejlődési folyamatok nem igazolják azok aggodalmait, akik folyton „világméretű demográfiai válságról” beszélnek. Ez az aggály ugyanis a jövőtől való félelem és az emberrel szembeni bizalmatlanság ideológiájának egy fajtáját jelenti. Ez a biztonságot abszolutizáló magatartás különböző, alapjában mégis megegyező formákban jelen van a történelem különböző szakaszaiban. Túlságos terheket ró a nemzedékek és a nemzetek közti szolidaritásra. Az Egyháznak ezért fel kell világosítania az embereket és segíteni őket, hogy végiggondolják ezt az ideológiát, amelyet gyakran a tömegkommunikációs eszközök révén terjesztenek.

1. Az Egyház szociális tanításának hozzájárulása

63. Az Egyház mindenekelőtt arra hívja fel nyomatékosan a figyelmet, hogy alattomban a szegénységnek egy új formája születik. A szegénység eme új formája éppen az élettel és a családdal szembeni negatív magatartásban jut kifejezésre. E magatartás a szolidaritás eltűnését eredményezi: magányra kárhoztatja az embereket; nem eléggé fogékony sem a jövő generációk, sem az emberek szüksége iránt. Ezekben a magatartásokban a szegénység legrosszabb formája nyilvánul meg: az erkölcsi szegénység.

64. Az a fenyegető helyzet alakult ki, hogy kockán forognak, sőt részben elvesznek azok a pozitív vívmányok, amelyeket a korábbi generációk elődeiktől örököltek, mert senki sincs már abban a helyzetben, hogy továbbadja őket. Veszélyben van az emberiség közös örökségének, az erkölcsi és vallási értékeknek, kulturális és művészi kincseknek, tudományos és technikai vívmányoknak az átadása. Ezt az örökséget csak az emberek új nemzedékeinek hozzájárulásával lehet továbbadni és gazdagítani. A legvédtelenebb emberek lesznek az elsők, akiknek ezt az elszegényedést és hanyatlást el kell szenvedniük, mivel félő, hogy a tehetős, de elöregedett társadalmak kifejezett egoizmusba süllyednek. Az Egyháznak tehát, ha nem is kizárólag, de kitüntetetten a legsebezhetőbbek érdekében kell szüntelen elkötelezettségét kifejezésre juttatnia.[54]

65. Az Egyház ismeri a fejlődő országok demográfiai folyamatait is. Hangsúlyozza, hogy minden ember és minden nép fejlődésre hivatott. Emellett vannak eszközök, amelyek segítségével meg lehet szüntetni az életkörülmények, a birtoklás, tudás és a technika egyenlőtlenségeit. Az alulfejlettség sohasem végzet. Meg lehet indítani olyan fejlődésfolyamatokat, amelyek minden ember, minden nép számára biztosítják, hogy bevethessék potenciális képességeiket, és ezzel legyőzhessék a fejlődésben való lemaradást. Többek között abszolút elsőbbséget élvez a tudás hozzáférhetősége mindenki számára, hogy a nemzetközi szolidaritás keretében minden embernek és minden nemzetnek lehetősége nyíljék a létfenntartás és a fejlődés elementáris problémáinak önálló és kielégítő megoldására.[55]

66. Ami a demográfiai viszonyokat illeti, az Egyháznak a közjóról, a fölöslegről és a javak egyetemes, mindenki számára való rendeltetéséről szóló tanításai a felkínált válaszokban megvilágítják az emberi magatartás utáni kutatást.[56] A közérdek tekintetbevétele - ami hatékony szolidaritást követelne meg a népek között - azt eredményezhetné, hogy az egyesek fáradozásai mindenki javát szolgálják. Egyetlen egyénnek és nemzetnek sem szabad saját külön érdekeit az emberiség nagy családja közös érdekének követelményei fölé helyezni.

67. Az Egyház továbbá azt tanítja: „Az igazságosság azt követeli, hogy az előnyös helyzetben lévők osszák meg fölöslegüket azokkal, akik nélkülözik az élet fönntartásához szükséges javakat.[57]

68. A javak egyetemes rendeltetéséről szóló tanítás arra emlékeztet, hogy a Teremtő terve szerint az emberiség javainak összessége - beleértve a szellemi és intellektuális javakat is - a jelen és a jövendő emberi közösség rendelkezésére kell hogy álljon, és hogy minden nemzedéknek úgy kell viselkednie, mint e közvagyon felelős gondnokának.[58]

69. A szubszidiaritás elve a népesedés területén is érvényes. A legutóbbi pápák utaltak ugyan arra, hogy az Egyház illetékességük körében átad itt egy jogot a közhatalmaknak, de azt is hangsúlyozták, hogy e területen az állam nem tulajdoníthat magának jogtalanul olyan felelősséget, ami azután a továbbiakban már nem illetné meg a házaspárokat. Azért sem gyakorolhat az állam nyomást és alkalmazhat kényszert vagy erőszakot, hogy a házaspárokat rábírja, vessék alá magukat e téren parancsainak.[59] Elfogadhatatlan mindenfajta burkoltan vagy nyíltan önkényeskedő népesedéspolitika. Az államnak - épp ellenkezőleg - az a feladata, hogy védje a családot és a házasfelek szabadságát, garantálja az ártatlanok életét, és megbecsülést szerezzen a nőnek, kivált anyai méltóságában.[60] Az állam és általában a közhatalmak politikája, különösen adó- és neveléspolitikája erre az elsőrendű feladatra kell hogy irányuljon.

70. A szubszidiaritás elve a nemzetközi közintézményekre is érvényes. Ezek egyike sem gyakorolhat nyomást az államokra vagy nemzeti közösségekre, hogy olyan politikát kényszerítsen rájuk, amely összeegyeztethetetlen a személyiség és a család, valamint a nemzeti függetlenség tiszteletével. Ezeket az intézményeket az a vágy hívta életre, hogy szabadon egyesítsék minden nemzetnek egy igazságos társadalom létrehozására irányuló törekvését. Ezért a nemzeteknek a szuverenitáshoz való jogát éppúgy tiszteletben kell tartaniuk, mint a házaspárok autonómiához való jogát. Ebből következik, hogy ezek az intézmények túllépnének hatáskörükön, ha arra ösztönöznék az államokat, hogy vegyék át az általuk meghatározott népesedéspolitikát, és keresztülvitele megkönnyítése érdekében kényszerítő intézkedéseket kapcsolnának e politikához.

71. Arra is ügyelni kell, hogy ezeket az intézményeket ne állítsák hatalmas nemzetek szolgálatába. Fennáll annak a veszélye is, hogy a szegény nemzetekben feltámad a gyanú, miszerint bizonyos nemzetek, amelyek az említett intézmények által rendelkezésre bocsátott eszközöket igénybe veszik, megpróbálják az egész földkerekségre kiterjeszteni hatalmukat. Az Egyház tehát emlékeztet a szolidaritás nemzetközi kötelességére: az igazságosság kötelességévé teszi a gazdag népeknek az egész világ szegényeinek segítését. Az Egyház azt is hangsúlyozza, hogy botrányos dolog lenne, ha ezt a segítséget kényszerszerűen amorá-lis feltételekkel kapcsolnák össze, amelyek megszerezhetnék az uralmat az emberi élet felett. Hangsúlyozza továbbá, hogy súlyos visszaélés lenne az intellektuális, erkölcsi és politikai hatalommal, ha a gazdag nemzetek részéről a szegényebbeknek nyújtott segítség legcélszerűbb formájaként - olykor morális vagy fizikai erőszakot is alkalmazva - születéskorlátozó kampányokat indítanának.[61]

72. Vonatkozik ez a figyelmeztetés a nemzetközi magánszervezetekre is. Nem lenne szabad, hogy ezek előbbre sorolják a magáncsoportok különös érdekeit minden emberi élethez, fizikai integritáshoz, neveléshez, felelős szabadsághoz való elidegeníthetetlen jogánál és minden népnek autonómiához és az emberi fejlődéshez való egyetemleges jogánál.

2. Az életért és a családért

73. Említést érdemel két további etikai alapelv, mert az Egyház ezekből kiindulva mond véleményt a demográfiai fejlődés jelenségeiről: az első az emberi élet szakrális természetét és a házastársaknak az élet továbbadásáért viselt felelősségét érinti. Az Istennek, minden élet forrásának képére és hasonlatosságára teremtett férfiak és asszonyok megbízatást kaptak arra, hogy az élet szent ajándékának továbbadásában a Teremtő partnerei legyenek. Az élet és a szeretet közösségén, azaz a házasságon belül ők teremtik meg a családot, a társadalom alapsejtjét.[62] Isten tervével nem vág egybe, hogy a házastársak művi fogamzásgátlás vagy sterilizálás révén megbénítsák vagy elpusztítsák termékenységüket, és különösen nem, hogy - gyermekeiket még születésük előtt elpusztítandó - abortuszhoz folyamodjanak.[63]
A valóban felelős apaság és anyaság kiindulópontja a házaspár felelősségvállalása az élet Létrehozójával és Urával szemben; ezért a felelős szülői mivolt a házasságon belüli nagylelkűségen és a meg nem született gyermek élethez való jogának tiszteletén alapul.

74. A második alapelv a házasság természetéből fakadó jog a szülői szerepre. A Család jogainak chartájában az Egyház leszögezi: „A házastársaknak elidegeníthetetlen joguk családot alapítani, és dönteni a születések ütemezését és a születendő gyermekek számát illetően, teljességgel figyelembe véve kötelezettségeiket egymás, már megszületett gyermekeik, a család és a társadalom irányában. Döntésükben igazodniuk kell a helyes értékrendhez, az objektív erkölcsi rendhez, amely kizárja a fogamzásgátláshoz, a sterilizáláshoz és az abortuszhoz folyamodás lehetőségét.”[64]

75. Ezért amennyiben nemzetközi ügynökségek kényszerhez vagy megtévesztéshez folyamodnak, nemcsak a férfiaknak és asszonyoknak mint egyéneknek a jogait sértik meg, hanem megsértik a család jogait is. A családjogainak Chartája a következőket mondja erről: „a) A közjogi hatóságok és magánszervezetek azon tevékenységei, amelyek bármilyen módon megpróbálják korlátozni a házaspárok szabadságát a gyermekeikről való döntésben, súlyosan vétenek az emberi méltóság és igazság ellen. b) A nemzetközi kapcsolatokban, a népek fejlődéséhez nyújtott gazdasági segélyek nyújtásakor nem szabható feltételként fogamzásgátló, sterilizációs vagy abortusz-programok elfogadása. c) A családnak jogában áll a társadalom segítségét kérni a gyermekek születéséhez és felneveléséhez. A nagycsaládosoknak joguk van megfelelő segélyhez, és nem lehetnek diszkrimináció alanyai.”[65]
Bármennyire engedélyezett legyen is erkölcsileg a kormányok által követett népesedéspolitika, a kormányzatok semmiféle joggal nem rendelkeznek ahhoz, hogy a házaspárok helyett döntsenek arról, hány gyermekük lehet és hány legyen. Csak az emberi személy, a házasság és a család belső értékeinek felfedése buzdíthatja arra az embereket, hogy a jövendő világra való tekintettel nyitottak legyenek gyermekek elfogadására.

3. A felelősségteljes döntés

76. A házasfeleknek, akik szabadon dönthetnek gyermekeik számáról, épp ilyen szabadnak kell lenniük abban is, hogy - amennyiben erre komoly okuk van - felelősségteljesen és az Egyház tanításával összhangban alkalmazhassák a termékenység szabályozásának természetes módszereit. Ezek különbözőek lehetnek, és érdemes őket megismerni és terjeszteni:[66] Ezért a házastársaknak fel kell kínálni a lehetőséget, hogy gyakorolhassák szülői felelősségüket. A születésszabályozás művi eszközei, valamint a sterilizálás nem tisztelik a nő és a férfi emberi személyiségét, mert megszüntetik vagy megakadályozzák a termékenységet, amely pedig a személy integráns része.
II. János Pál pápa ezért a család nemzetközi éve alkalmából írott Levél a családokhoz c. pásztorlevelében a következőképpen magyarázta a házaspárnak ezt a felelősségteljes anyaságát és apaságát: „E találkozásban egy különleges felelősség élményét élik meg, mert a házastársi aktushoz hozzá van kötve az életfakasztás lehetősége. A házastársak ebben a mozzanatban édesapává és édesanyává válhatnak, elindítván egy új emberi lét folyamatát. Elsőként a nő veszi észre, hogy édesanya lett, s a férfi, akivel ‘egy testté’ lett, az ő tanúságtételéből tudja meg, hogy apa lett. A lehetséges és valóra vált atyaságért és anyaságért mindketten felelősek.”[67]

III. fejezet
ÚTMUTATÁS A GYAKORLAT SZÁMÁRA

77. A demográfiai viszonyokról elterjedt számos információ hiteltelen, azaz téves. Tekintettel arra, hogy ezek az információk tartózkodást váltanak ki, és tekintettel a népességszabályozás erkölcsileg megengedhetetlen programjaira, az Egyház se nem hallgathat, se tétlen nem maradhat. De azzal sem elégszik meg, hogy leszögezze elvi magatartását ezekkel a visszaélésekkel szemben; pozitívan válaszol rájuk, és cselekszik, összhangban a család, „az élet szentsége” szolgálatára való elhivatottságával. A keresztényeknek mindenekelőtt az igazságot kell napfényre hozniuk, kivált akkor, ha ezt olyan széles körben elterjedt jelszavak homályosítják el, amelyeknek semmi alapjuk sincs.

78. Mindenkihez szól a felhívás, hogy éberen figyelje azokat a mesterkedéseket, amelyek nem tisztelik az emberi személyt. Milyen mértékben használják ki minden egyes konkrét helyzetben a környezet témáját, hogy az erőszakolt népességszabályozást igazolják? Hogyan áll a helyzet a családpolitikával? Valóban igazi szabadságot biztosít az a házaspárok számára?Bírálják-e azokat az eseteket, amelyek során nemzetközi vagy nemzeti, társadalmi vagy magánszervezetek a „demográfiai imperatívusz” hamis ürügyével megsértik az egyén vagy a család jogait? Milyen mértékű nyomást gyakorolnak nemzetközi szervezetek az államokra, hogy megkapják hozzájárulásukat a népességszabályozás olyan politikájához, amely összeegyeztethetetlen a nemzetek szuverenitásra való jogával?

79. Kétségkívül ajánlatos bizonyos prioritásokat megállapítani. Ezek gyors cselekvést kívánnak:
- a „népesedési válság” ideológiájának sokrétű kísérletei, amelyek befolyásolni szeretnék a nemzetközi fórumokat és kormányzati helyeket;
- a „nő” úgynevezett új „jogainak” hangoztatása, semmibe véve elhi-vatását, hogy életet adjon;
- a környezet problémáira való túlhajtott, ezért visszaélésszerű hivatkozás, hogy igazolják az erőszakolt népességszabályozást;
- kísérletek arra, hogy az RU 486 típusú, abortuszt okozó termékeket elterjesszék, nemcsak az úgynevezett fejlett országokban, hanem mindenekelőtt a szegényekben;
- a sterilizáció általános elterjedése;
- olyan életellenes eszközök köznapivá tétele és forgalomba hozatala, mint a méh-pesszáriumok („spirálok”);
- az egyén és a család elidegeníthetetlen és megkérdőjelezhetetlen jogainak megsértése;
- és általában: a visszaélés az intellektuális, morális és politikai hatalommal.
Az Egyház arra is emlékeztet, hogy elsőrendűen fontos fellépni a veszélyes mesterkedésekkel: az olyan életellenes kihívásokkal szemben, mint a drogok, pornográfia, erőszak alkalmazása stb.

1. A tények helyes ismerete

80. A keresztényeknek és minden jóakaratú embernek informálódnia kell, hogy megértsék, mennyire különböznek a népességek állapotuk és fejlődésük tekintetében. Kritikusan kell viselkedniük a „népesedési válság” ideológiájával szemben. Tekintettel mindarra, amit a médiákon keresztül a fejünkbe vernek, amit a népességszabályozás kikényszerítése érdekében számos mozgalom tesz, a keresztényeknek és a jóakaratú embereknek sürgető kötelességük mindig szem előtt tartani azt a tényt, hogy az alkalmazott taktika állandóan olyan gazdasági és demográfiai információkra hivatkozik, amelyek leegyszerűsítik a valós helyzetet. Ezenkívül csak becsült értékeket tárnak elénk, amelyek tehát pontatlanok.[68]

81. Az Egyház arra biztat minden érintett szakembert és különösen a demográfusokat, gazdasági szakértőket és politikusokat, hogy mélyítsék el a demográfiai viszonyokra irányuló kutatásokat. Minden olyan szövetségnek és szervezetnek, amely az emberi személy és a család tiszteletével foglalkozik, megfontolásai és akciói révén lehetővé kell tennie a demográfiai adottságok és különbségek helyes megismerését. Valamennyiüknek érvekkel kell szembeszállniuk azzal az ideológiával, amely félelmet terjeszt az élettel és a jövővel szemben. Ugyanez vonatkozik azokra a szervezetekre is, amelyek egyetemlegesen az igazságosságért és a békéért szállnak síkra.
Az Egyház valamennyi kulturális intézményt is arra szólít fel, hogy programjukba illesszék be a demográfiai viszonyokkal foglalkozó rendszeres és kritikus reflexiót is. Ezeket a törekvéseket a véleményformálók, a médiák, valamint a közvélemény objektív informálására irányuló szándéknak kell teljessé tennie.

2. Családpolitika

82. Minden területi, tehát nemzeti, regionális vagy városi szinten működő kormányzatnak kell hogy legyen olyan családpolitikája, amely lehetővé teszi a családoknak, hogy szabadon vállalják a mai társadalomban és a generációk egymásutánjában viselt felelősségüket. E családpolitikának különböző eszközöket kell alkalmaznia a munka szabályozása, az adópolitika testre szabása, a lakáshoz jutás, az oktatáshoz való hozzáférés stb. érdekében.
Ezenkívül elengedhetetlen, hogy ehhez a családpolitikához hozzátartozzék a harc a „születésellenes imperializmussal” szemben, amelyet a Szentszék delegációja már 1974-ben, a népesedés problémáiról Bukarestben megrendezett nemzetközi konferencián bírált. Ez a „születésellenes imperializmus” sérti a családi élet vallási és kulturális tradícióit, erőszakot tesz a személyek és házaspárok szabadságán, és ezáltal megkárosítja a családokat és a nemzeteket.

83. A társadalmi vagy magántermészetű nemzeti vagy nemzetközi szövetségek és szervezetek egyaránt felelősek a megfelelő családpolitika támogatásáért. Ha azt akarjuk, hogy ezek az alapsejtek, amit a családok jelentenek, hozzájáruljanak az egész emberi közösség fejlődéséhez, akkor a szolidáris emberi közösségek elterjedése érdekében nélkülözhetetlen a családpolitika. Nemcsak a politikusok és a törvényhozók az igazi családpolitika alanyai és élharcosai, hanem különösképpen maguk a szülők és családok is.[69]

3. Igazságot az asszonyok számára

84. Az Egyház javasolja továbbá olyan politika bevezetését, amely ügyel a nő mint személy, feleség és anya emberi sajátosságának tiszteletére. Azokat a kampányokat, amelyeket a demográfiai félelem ideológiái irányítanak, pszichikusan és fizikailag a nők szenvedik meg elsőként. Ezekben a kampányokban a nő „reproduktív egészségének” hamis felfogását használják fel arra, hogy támogassák a fogamzásgátlás vagy a művi abortusz különböző módszereit, amelyek nemcsak a meg nem született gyermek életét pusztítják el, hanem az asszonyok egészségére is súlyos kihatással vannak, sőt még életét is veszélyeztethetik.
A demográfiai félelem ideológiája anyai dimenziójában teszi felelőssé a nőt, és elhallgatja azt a tényt, hogy a nő lényegi és nélkülözhetetlen társadalmi hozzájárulása épp e dimenziója révén valósul meg. Egy társadalom minősége ugyanis a nő iránti tiszteletében mutatkozik meg. Egy olyan társadalom, amely lenézi a gyermek elfogadását, megveti az életet és a nőt. Ez okból mindent meg kell tenni, hogy a nők felfedezzék felelősségüket, és igényüknek megfelelően hozhassák összhangba családi, hivatásbeli, társasági és társadalmi feladataikat. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha ténylegesen elismerik a férfi és a nő egyenrangúságát. A nőknek mindenekelőtt ki kell fejezniük önmagukat, és mozgalmakat kell tudniuk életre hívni, hogy így a társadalomban nagyobb elismerést vívjanak ki, és jobban betölthessék helyüket.[70]

4. Kompromisszumra nincs lehetőség

85. Előfordul, hogy a születésszabályozást szorgalmazó szervezetek működésük során meg nem engedett eszközökkel tudatosan nevetségessé teszik a keresztényeket. Így megtörténhet, hogy meghívnak keresztényeket, vegyenek részt olyan projektekben vagy akcióprogramokban, amelyek nagyon általánosan megfogalmazott célokat - pl. a fejlődés vagy a környezet - akarnak támogatni. Ezeknek a kezdeményezéseknek a tulajdonképpeni célja azonban az élettől való félelem ideológiájának („anti-life-mentality”) a támogatása. Így akarják a keresztényeket félrevezetni, vagy egy „közös igába” fogni a hitetlenekkel.[71] Ezért éberen, okosan és bátran kell viselkedniük. Akár a vértanúság vállalásáig késznek kell lenniük arra, hogy bizonyságot tegyenek amellett az érték mellett, amely Isten szemében minden ember sajátja.[72]
Püspökkari körlevelek segíthetnek a hívőknek azoknak a morális problémáknak a felismerésében, amelyeket ebben az összefüggésben a demográfiai fejlődés felvet, és azután ennek megfelelően alakíthatják magatartásukat.

BEFEJEZÉS

1. Fejlődés, erőforrások és népesség

86. A világ népei változatos demográfiai fejlődésfolyamatainak különbözősége és sokrétűsége nem foglalható - mint ez túlságosan is gyakran történik - hatásos, de sommás formulákba. Egyébként a világ népességének növekedési rátája, amely átlagértéket jelent, természete szerint nem veszi számításba a helyzetek különbözőségét. Ezenkívül ez az arány, miután 1965-1970 között elérte csúcspontját, csökken. A szervezeteknek a 21. századra vonatkozó prognózisai egyébként, ha egészében nézzük a különböző országok népességét, háromszor alacsonyabb növekedésről beszélnek annál, amit a 20. század folyamán megállapítottak. Ez azt mutatja, hogy a Föld lehetőségei messze elegendőek ahhoz, hogy az emberek szükségleteit ki lehessen elégíteni. II. János Pál pápa nyomatékosan hangsúlyozta: „Az ember legfőbb gazdagodási forrása a földdel együtt nyilván maga az ember. Értelme lehetővé teszi a föld termőképességének és annak a sokféle eljárásnak a felismerését, amelyekkel az emberi szükségletek kielégíthetők.”[73] A pápa ezután megmagyarázza gondolatait, majd így foglalja össze őket: „önmagát az embert is Isten ajándékozta önmagának.”[74] Az emberen múlik tehát, hogy felelősségteljes és kreatív gondozója legyen azoknak a javaknak, amelyeket a Teremtő a rendelkezésére bocsátott.

87. Tanításában az Egyház tekintetbe veszi a demográfiai fejlődésfolyamatok tényét. Mindazonáltal azok a kampányok, amelyek a jövőtől való félelemből születnek, kérdésesek számára.
Ezeknek a kampányoknak a támogatói azonban nem ismerték fel a hosszan tartó demográfiai mechanizmusok logikáját, mindenekelőtt azt, amit a népesedéstudomány „demográfiai átmenetnek” nevez.[75] Tekintettel ezekre a kampányokra, az Egyház mindenekelőtt azzal foglalkozik nagyon komolyan, hogy a legvédtelenebbek érdekében támogassa az igazságosság ügyét. Bizonyos csoportok támogatják a népességszabályozást mint a fogamzásgátlás, a sterilizálás, sőt az abortusz révén végrehajtandó kényszerintézkedést; azt hiszik, hogy ezekkel a mesterkedésekkel megtalálták azoknak a problémáknak a „megoldását”, amelyeket az alulfejlettség különböző formái támasztanak. Mivel ez az ajánlás a tehetős nemzetektől származik, úgy jelenik meg, mint a gazdagok elutasító magatartása, hogy az alulfejlettség tulajdonképpeni okait kiküszöböljék. A születések csökkentésére javasolt módszerek ezenkívül még károsabb hatásokat idéznek elő, mint az a baj, amelyre orvoslást akarnak kínálni. Ez a kár mindenekelőtt az emberi és családi jogok terén jelentkezik.

2. Szolidaritás a családdal

88. Igazi fejlődés csak akkor lehetséges, ha elismerik és támogatják a család jogait, tisztelik a nőket és gyermekeket, és igazságosan ítélik meg a kultúrák különbségeit. Ennek az igazán emberi fejlődésnek a keretében ez alapvető erkölcsi igazság marad, amely nem változtatható meg sem törvények, sem - akár nyíltan kimondott, akár titokban megvalósított -demográfiai politika révén. Ez az alapvető igazság így hangzik: Tisztelni kell az emberi életet fogamzásától természetes haláláig. Egy társadalom minősége nemcsak abban a tiszteletben mutatkozik meg, amelyet a nő iránt mutat; hanem abban a tiszteletben vagy megvetésben is megmutatkozik, melyet az élettel és az ember méltóságával szemben tanúsít.
A Centesimus annus enciklikában II. János Pál kifejtette, hogy a családban ennek az élet iránti tiszteletnek kell uralkodnia. „A családot az élet szentélyének tekintjük. A család valóban szent, az a hely, ahol az élet, Isten ajándéka megfelelő fogadtatásra talál és védelmet kap a számos, reá leselkedő támadással szemben; az a hely, ahol a helyes emberi fejlődés igényeivel kibontakozhat. A halál kultúrájával szemben
- ahogy mondani szokták - a család az élet kultúrájának a helye.”[76]

89. Ha felfedezik a családot mint „az élet szentélyét” és „az élet kultúrájának a helyét”, a férfiak és asszonyok megszabadulhatnak a „ halál kultúrájától”. Ez utóbbi a „gyermekkel szembeni ellenséges mentalitással” kezdődik, amely az erőszakos népességszabályozás ideológiájában oly erőteljesen kifejlődött. A házaspároknak és a társadalomnak minden gyermekben vágyott ajándékot kell látniuk, melyet a Teremtő készít számukra, drága ajándékot, melyet örömmel kell fogadniuk és szeretniük
kell.[77]
Azokkal a törekvésekkel egyidejűleg, amelyek egy családpolitika bevezetésére irányulnak, hangsúlyozni kell a minden gyermekhez mint emberi lényhez eredendően hozzátartozó értéket. Tekintettel a demográfiai folyamatokra, az ember megbízást kapott, hogy használja ki azokat a talentumokat, amelyeket a Teremtő minden egyes embernek személyes fejlődése céljából adott, hogy ezzel sajátos módon egyben a társadalom fejlődéséhez is hozzájáruljon. Elvégre Isten csak azért teremtette az embert, hogy beillessze élet- és szeretet-tervébe.
VI. Pál korábban idézett szavai tovább kell hogy szóljanak a nemzetek felelős vezetőihez: „A ti feladatotok: gondoskodni arról, hogy az emberiség asztalán bőségesen álljon rendelkezésre a kenyér, nem pedig az, hogy a mesterséges népességszabályozást támogassátok, ami irracionális lenne, mert csökkentené az asztaltársak számát az élet ünnepi lakomáján.[78]

Vatikán, 1994. március 25.
Alfonso López Trujillo bíboros
a Pápai Családtanács elnöke
Mgr. Elio Sgreccia
püspök, titkár


Jegyzetek:
[1] Vö. II. János Pál: Familiaris consortio apostoli buzdítás, 1981. november 22. 31; AAS 74 (1982) 117. - Magyarul: II. János Pál pápa apostoli buzdítása a keresztény családokhoz, SZIT, Budapest, 1982.
[2] Vö. Population Reference Bureau. Word Population Data Sheet, 1993.
[3] Daniel Noin: Atlas de la population mondiale. Paris, Reclus, La Documen-tation frangaise, 1991. 22.
[4] A teljes termékenységi arányszámot úgy számítják ki, hogy összeadják az életkor szerinti arányszámokat. Ez lehetővé teszi a termékenységi magatartás időbeli és térbeli összehasonlítását, mert gyakorlatilag kizárja azokat a hatásokat, amelyek a népesség eltérő korösszetételével függnek össze.
[5] Vö. „Cor Unum” Pápai Tanács - Vándorlók és Utazók Lelkigondozásának Pápai Tanácsa, Die Flüchtlinge, eine Herausforderung zur Solidaritat, Vatikán, 1992.
[6] Vö. II. János Pál: Laborem exercens enciklika, 1981. szeptember 14. 19; AAS 73 (1981), 625.
[7] Ez a jelenség észlelhető Európa különböző országaiban, kivált Olaszországban, Franciaországban, Németországban és Spanyolországban.
[8] Afrika legtöbb lakossal rendelkező országában, Nigériában tartott, a megfigyelők szerint megbízhatónak tekinthető 1991. novemberi népszámlálás szerint a lakosság létszáma 88,5 millió, míg a hivatalosan közölt korábbi adatok szerint 122,5 millió, tehát 34 millióval több.
[9] Ez különböző országokban megfigyelhető. A kis Ruandában, a termékeny területre való bevándorlás, összekapcsolódva a magas születési arányszámmal, mégis nagyon magas demográfiai koncentrációt eredményez.
[10] A termékenység-népsűrűség viszonyának fontossága pl. Bolíviában tűnik fel, amely Latin-Amerika legmagasabb termékenységi mutatóval rendelkező, egyben azonban legkisebb népsűrűségű országa.
[11] Az „első demográfiai forradalom” során a fejletlen országokban az orvostudomány haladása csökkenti az általános halandóságot, és a születésszám emelkedik (fordított arány). A „második demográfiai forradalom” során, amely Európában kb. most fejeződik be, az orvostudomány tovább csökkenti a halandóságot, de a születések ugyancsak csökkennek.
[12] Vö. pl. World Population Monitoring 1991, Population Studies, 126. sz., ENSZ, New York, 1992, The Sex andAge Distributions of Population. The 1990 Revision of the United Nations Global Population Estimates and Projections, Population Studies, 122. sz. ENSZ, New York, 1991 és Annuaire démogra-phique 1991, ENSZ, New York, 1993.
[13] Vö. II. János Pál: Sollicitudo rei socialis enciklika, 1987. dec. 30. 11-26. AAS 80 (1988) 525-547.
[14] A Pápai Tudományos Akadémia 1991-ben tanulmányozta az erőforrások/népesség viszonyának kérdését. Vö. 56-57. pont.
[15] Mindenki beláthatja, hogy ha az USA-ban vagy az európai közösségben mezőgazdasági „válságról” beszélnek, akkor nem a termelés szűkössége, hanem a többlettermelés okozta válságról van szó.
[16] Vö. Déclaration mondiale sur la nutrition. Nemzetközi konferencia a táplálkozásról. Az ENSZ táplálkozási és mezőgazdasági szervezete, Egészségügyi Világszervezet, 1992. december 12.
[17] Vö. Rapport de la Conférence Mondiale des Nations-Unies sur la Population. Bukarest, 1974. augusztus 19-30. ENSZ, New York, 1975. IX. határozat 45-46.
[18] Vö. Déclaration de Mexique sur la population et le développement. 4. Ajánlás, Rapport de la Conférence internationale sur la population. 1984, ENSZ, 1984. 16.
[19] Vö. Déclaration de Rio sur l’environnement et le développement. Rapport de la Conférence des Nations-Unies sur l’environnement et le développement. Rio de Janeiro, 1992. június 3-14. ENSZ, New York, 1992. Vol. I. 8-12.
[20] Pl. az 1986-os csernobili katasztrófa.
[21] II. János Pál: Solicitudo rei socialis 25; AAS 80 (1988), 543.
[22] 1. Megváltoztatják a mucus cervicalis struktúráját, és áthatolhatatlanná teszik a spermák számára. 2. Megváltoztatják a tüsző mozgásképességét, és megakadályozzák, hogy a megtermékenyített petesejt a tüszőből az anyaméh üregébe jusson. 3. Megakadályozzák az endometrium normális fejlődését, és alkalmatlanná teszik arra, hogy az embrió beágyazódjék. E két utóbbi kihatás elhajtó jellegű, és akkor lép működésbe, ha az ösztroprogesztatív tabletta nem tudja megakadályozni a tüszőérést, és ezért nem tudja meggátolni a fogamzást.
[23] Az ösztroprogesztatív tablettákon kívül más hormonális készítmények is jelen vannak a piacon, amelyeket jogtalanul neveznek fogamzást megelőzőnek. Ezek megakadályozzák a terhesség fejlődését, és azt eredményezik, hogy vetéléssel végződjék. Olyan befecskendezhető vagy beültethető tablettáról vagy anyagokról van szó (mint a Norplant), amelyek megváltoztatják a méhnyálka-hártyát és a tüsző mozgásképességét anélkül, hogy a tüszőérést megakadályoznák. Tehát magzatelhajtó hatásuk van. Ilyen anyagok folyamatosan is adhatók a nőnek, de esetileg is a feltehetően fogamzást eredményező érintkezés után (az „utána szedett tabletta”).
[24] I. m. Rapport de la Conférence Internationale sur la Population 1984. 18., 21. és 22. ajánlás. A francia szövegből hiányzik a következő mondat: „Semmilyen esetben nem szabad [a magzatelhajtást] a családtervezés módszereként ajánlani.”
[25] Oltóanyagok: Anti-hcq vagy Anti-gonadotrophine az emberi magzatburok számára.
[26] Depo-Provera = Acetate Médroxiprogeszteron. Noristerat = Enanthate de Norétisterone.
[27] Vö. II. János Pál: Centesimus annus enciklika, 1991. május 1. 25. 29, AAS 83 (1991) 822-824, 829, ahol a pápa a kommunista rendszerek összeomlásával kapcsolatban mutatja fel az igazságot az emberről.
[28] XXIII. János: Mater et magistra enciklika, 1961. május 15., 191; AAS 53 (1961) 447. Magyarul: in. Az Egyház társadalmi tanítása. Dokumentumok, SZIT, 145.
[29] Vö. II. Vatikáni Zsinat, Gaudium et spes (1965) 5, 47, 51.
[30] Uo. 50. in: A Il.Vatikáni Zsinat tanítása, SZIT, 476.
[31] Uo. 87. in: AII. Vatikáni Zsinat tanítása, 501.
[32] Uo. 502.
[33] VI. Pál: Beszéd az ENSZ-közgyűlés előtt, 1965. okt. 4. 6; AAS 57 (1965), 883.
[34] VI. Pál: Populorum progressio enciklika, 1967. márc. 26., 37, AAS 59 (1967) 276. Magyarul: in: Az Egyház társadalmi tanítása, 293.
[35] VI. Pál: Humanae vitae enciklika, 1968. július 25., 10; AAS 60 (1968), 487-488. Magyarul: in Amit Isten egybekötött, SZIT, 1986. Pápai megnyilatkozások a katolikus házasságról 1880-1981. 84-85.
[36] Vö. uo. 11-16. AAS 60 (1968), 488-492; vö. 76. pont.
[37] Vö. uo. 17; AAS 60 (1968), 493.
[38] Uo. 23; AAS 60 (1968), 497. in: Amit Isten egybekötött, 91.
[39] Vö. VI. Pál: Octogesima adveniens apostoli levél. 1971. május 14. 10-12. AAS 63 (1971), 408-410. in: Az Egyház társadalmi tanítása, 321-323.
[40] Uo. 18. AAS 63 (1971), 414-415. in: Az Egyház társadalmi tanítása, 326.
[41] VI. Pál: Felhívás a táplálkozás kérdéséről rendezett világkonferencia résztvevőihez. 1974. november 9. 6; AAS 66 (1974), 649.
[42] A VI. Püspöki Szinódus üzenete a mai világ keresztény családjaihoz. 1980. október 24. 5.
[43] II. János Pál: Familiaris consortio 30, 31; AAS 74 (1982), 116-117.
[44] II. János Pál: Felhívás Rafael M. Salas úrhoz, az 1984-es nemzetközi népesedési konferencia főtitkárához és az ENSZ népesedési alapjának ügyvezető igazgatójához. 1984. június, 7., 2.; Insegnamenti di Giovanni Paolo II, VII. 1, 1984. 1628.
[45] 45 I. m. Rapport de la Conférence Internationale sur la Population. 1984. 18. 20-21. ajánlás; vö. fentebb 32. és 34. pont.
[46] Vö. Hittani Kongregáció, Donum vitae, tanítás a kezdődő emberi élet tiszteletéről és a nemzés méltóságáról. Válaszok aktuális kérdésekre. 1987. február 22. III. fejezet. AAS 80 (1988) 98-100. Magyarul: in: Távlatok, 1991/4. 120-136.
[47] II. János Pál: Sollicitudo rei socialis. 25. AAS 80 (1988), 543-544. Magyarul: in: Az Egyház társadalmi tanítása, 504.
[48] II. János Pál: Centesimus annus. 39; AAS 83 (1991), 842. Magyarul: in Az Egyház társadalmi tanítása, 565. „Vegyi háborúról” írva a pápa VI. Pál erőteljes kifejezését használja, melyet az az élelmezési világkonferencia résztvevőihez intézett beszédben alkalmazott. Fentebb, 49. pont.
[49] II. János Pál: „Solo nel rispetto della dignita della persona l’umanita sara in grado di affrontare la sfida demografica " Beszéd a Pápai Tudományos Akadémiához. 4-6. 1991. november 22. In: L’Osservatore Romano. 1991. nov. 23. 415.
[50] Uo. 6.
[51] Angelo Sodano bíboros: Environnement et développement dans la vi-sion chrétienne. In: L’Osservatore Romano, francia kiadás, 25 (1992. június 23.), 7.
[52] Vö. Message de l’Épiscopat latino-américain a l’Organisation des Na-tions-Unies. In: L’Osservatore Romano, francia kiadás, 51. (1992. december 22.), 7. „A halál kultúrájával szemben, amely számos áldozatot szed népeink körében, szükség van az élet kultúrájának megerősítésére. Az emberi személy tisztelete nélkül sohasem valósulhat meg igazi, emberhez méltó haladás. Sürgősen és félreérthetetlenül hírül kell adni az egész emberiségnek: Tiszteljük az élet szent ajándékát! Ez a kiáltás új erővel hangzik fel népeink szívében, amelyek 500 évvel ezelőtt fogadták el Jézus Krisztus Evangéliumát (...). Egy igazán emberi haladáshoz elengedhetetlen, hogy tiszta fejjel a maga sürgősségében tartsuk szem előtt az etikus dimenziót, ami ‘egy hiteles humánökológia erkölcsi feltételeinek védelmétől függ’ (Centesimus annus, 38). Sajnálatos, hogy olyan gazdasági fejlődésre törekszenek, amely végül kiapasztja az élet forrásait, és a halál kultúrájává lesz.”
[53] Vö. II. Vatikáni Zsinat, Gaudium et spes, 50.
[54] Vö. II. János Pál: Centesimus annus. 38-40, 49, 51; AAS 83 (1991), 840-843, 854-856, 856-857.
[55] Vö. uo. 32-34; AAS 83 (1991), 832-836.
[56] Vö. uo. 30; AAS 83 (1991), 830-831.
[57] Vö. II. Vatikáni Zsinat, Gaudium et spes 69; II. János Pál: Sollicitudo rei socialis 28, 31; AAS 80 (1988), 548-550, 553-556, Centesimus annus 58; AAS 83 (1991), 863-864.
[58] Vö. II. János Pál: Centesimus annus 31; AAS 83 (1991) 831-832.
[59] Vö. II. János Pál: Felhívás Rafael M. Salas úrhoz, az 1984-es nemzetközi népesedési konferencia főtitkárához és az ENSZ népesedési alapjának ügyvezető igazgatójához. 2.; Insegnamenti di Giovanni Paolo II. VII, 1, 1984. 16261628; uo. 45-49, 51, 54, 55, 57, 58. sz.
[60] Vö. II. János Pál: Centesimus annus 39, 47, 49; AAS 83 (1991), 841-843, 851-852, 854-856.
[61] Meg lehetne még említeni azt az üzenetet, amelyet Latin-Amerika püspökei az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez intéztek (l. fentebb, 59.): „Tudatában vagyunk annak a ténynek, hogy némely országunkban problémát jelent a népesedés, de elfogadhatatlan, hogy leküzdése érdekében olyan útra lépjünk, amely ellentmond az erkölcsnek. Nem tudjuk elfogadni azokat a nemzetközi és kormányzati intézmények által szervezett - igen gyakran kényszerintézkedésekkel összekapcsolt - születéskorlátozást célzó kampányokat, amelyek ellentétben állnak nemzeteink kulturális és vallási identitásával.”
[62] II. János Pál: Familiaris consortio 11, 14, 28; AAS 74 (1982), 91-93, 9697, 114.
[63] Vö. II. Vatikáni Zsinat, Gaudium et spes 51; VI. Pál: Humanae vitae 12-14. AAS 60 (1968), 488-491; II. János Pál: Familiaris consortio 29-31; AAS 74 (1982) 114-120.
[64] A családjogainak Chartája, amelyet a Szentszék a családdal foglalkozó valamennyi személy, intézmény és hatóság figyelmébe ajánl, 1983. október 22. 3. cikkely. Magyarul: Vigilia 1994/12. 886.
[65] Uo. 3. a-c. cikkely. Szükséges lenne, hogy az ENSZ adjon ki egy chartát a család jogairól.
[66] Vö. II. János Pál: Familiaris consortio 35; AAS 74 (1982), 125, 126; l. még a termékenység szabályozásának természetes módszereiről szóló zárónyilatkozatot. L’Osservatore Romano, francia kiadás, 2. (1993. január 12.), 9. Az ezen ülésen összegyűlt szakemberek a következőt mondták: „A természetes módszereket könnyű tanítani és megérteni. Illeszkednek minden társadalmi helyzethez, és semmi esetre sem függnek az írástudás színvonalától. Az a születések közötti természetes távolság, amely sem az anyát, sem a gyermeket nem károsítja, az anya és a gyermek egészségét szolgálja. A természetes módszerek a házaspár egészségét sem veszélyeztetik. E módszerek, amelyek a nőre koncentrálnak és teste integritását tartják szem előtt, tiszteletben tartják a nő és a férfi szabadságát és jogait.”
[67] II. János Pál: Levél a családokhoz 12. 1994. február 2. SZIT, Budapest, 1994; A Katolikus Egyház Katekizmusa 2366-2379.
[68] Ezek az információk gyakran előzetesek; ezért szükség van ellenőrzésükre és arra, hogy folyamatosan aktualizálják őket, tekintetbe véve a különböző országok és régiók aktuális helyzetének különbségeit. Továbbá tudatában kell lenni a demográfiai prognózisok pontatlanságának, mert eltűrik pl. azt, hogy a világ össznépessége húsz év múlva esedékes létszámának felbecslésében 660 milliós eltérés mutatkozzék.
[69] Vö. II. János Pál: Familiaris consortio 47, 48; AAS 74 (1982), 139, 140.
[70] Vö. II. János Pál: Laborem exercens 19; AAS 73 (1981), 625; Familiaris consortio 22-24; AAS 74 (1982), 106-110; Mulieris dignitatem apostoli levél 1988. augusztus 15. 19, 30; AAS 80 (1988), 1693-1697, 1724-1727.
[71] Vö. 2Kor 6,14.
[72] Vö. II. János Pál: Veritatis splendor enciklika. 1993. augusztus 6. 90-94. AAS 85 (1993), 1205-1208.
[73] II. János Pál: Centesimus annus 32; AAS 83 (1991), 833. Magyarul: in Az Egyház társadalmi tanítása, 559.
[74] Uo. 38; AAS 83 (1991), 841. Az Egyház ... 564.
[75] Uo. 5.
[76] II. János Pál: Centesimus annus 39; AAS 83 (1991), 842. Az Egyház-.. 565.
[77] Vö. II. Vatikáni Zsinat, Gaudium et spes 50.
[78] VI. Pál: Beszéd az ENSZ-közgyulés előtt 6; AAS 57 (1965), 883.

Szent István Társulat az Apostoli Szentszék Könyvkiadója Budapest 1999
Az eredeti két dokumentum címe: Demographische Entwicklungen.
Ihre ethischen und pastoralen Dimensionen. Instrumentum Laboris, Citta del Vaticano 1994
Erklarung zum Geburtenrückgang in der Welt, in: L’Osservatore Romano.
Wochenausgabe in deutscher Sprache, 8. Mai 1998. Nr. 19. p. 8-9.
A két dokumentumot fordította: Váróczi Zsuzsa
Lektorálta: Dr. Somorjai Ádám
Sorozatszerkesztő: Dr. Németh László a Pápai Magyar Intézet rektora
ISBN 963 360 615 2 összkiadás ISBN 963 361 104 0 XIII. kötet
Szent István Társulat 1053 Budapest, Kossuth Lajos u. 1.
Felelős kiadó: Dr. Rózsa Huba alelnök
Felelős szerkesztő: Farkas Olivér mb. igazgató



Napi evangelium
Én vagyok, ne féljetek!
  Jn 6,16-21

>>> Napi evangélium
Eseménynaptár


PPKE



Legyen a kezdőlapom!      Mozgó ünnepek 2021-ig (pdf)       Mobil változat       RSS       Impresszum