Demográfiai fejlődésfolyamatok, etikai és pasztorális szempontok A Család Pápai Tanácsa
1994. március 25.
TARTALOMJEGYZÉK
BEVEZETÉS
Első rész
NAPJAINK DEMOGRÁFIAI VISZONYAI
I. fejezet: A különböző
fejlődéstípusok
1. A népesség
növekedése és megoszlása
2. „Második
demográfiai forradalom”
3. A
fejlődőben lévő kontinensek
II. fejezet: Népesség és
társadalom
1.
Demográfiai növekedés és életszínvonal
2.
Élelmezés, erőforrások és népesség
3.
Környezet és népesség
Második rész
A DEMOGRÁFIAI VISZONYOKKAL KAPCSOLATOS MAGATARTÁSOK
I. fejezet: Népességszabályozás
és fejlődés
II. fejezet: A
népességszabályozás módszerei
1.
Hormonális fogamzásgátlás
2.
Sterilizálás
3. Művi
abortusz
4.
Gyermekgyilkosság
Harmadik rész
A KATOLIKUS EGYHÁZ ETIKAI ÉS PASZTORÁLIS
ÁLLÁSFOGLALÁSA
I. fejezet: A pápák tanítása
1.
XXIII. Jánostól VI. Pálig
2. II.
János Pál
3.
Emberi méltóság és igazságosság
II. fejezet: A pasztorális
állásfoglalás etikai alapelvei
1. Az
Egyház szociális tanításának hozzájárulása
2. Az
életért és a családért
3. A
felelősségteljes döntés
III. fejezet: Útmutatás a
gyakorlat számára
1. A
tények helyes ismerete
2.
Családpolitika
3.
Igazságot az asszonyok számára
4.
Kompromisszumra nincs lehetőség
BEFEJEZÉS
1.
Fejlődés, erőforrások és népesség
2.
Szolidaritás a családdal
1. E szöveg közreadásával a Pápai Családtanács a népesedés terén
megfigyelhető sajátos viszonyok végiggondolásához kíván néhány
adalékkal hozzájárulni. A dokumentum első része a demográfiai
változásokat vizsgálja. A második rész a demográfiai tényekkel
kapcsolatos magatartásokat írja le. A harmadik azokat az etikai
alapelveket mutatja be, amelyek fényében az Egyház a demográfiai
viszonyokat elemzi; végül ezek tisztázása alapozza meg a javasolt
pasztorális útmutatásokat.
2. A demográfiai változások olyan megfontolások, tanulmányok és
nemzetközi, valamint regionális és nemzeti keretben megrendezett
konferenciák tárgyát alkotják, amelyek a konkrét szituációk jobb
megértésére törekszenek. Ez a dokumentum e változásokról nyújt
pontosabb információt a püspöki konferenciáknak és a katolikus
szervezeteknek, ebből kiindulva lehet azután majd irányelveket
kidolgozni a pasztorális tevékenység számára.
3. Ez a Pápai Családtanács által készített munkadokumentum számos
tanácskozás és szakemberekkel - teológusokkal, lelkipásztorokkal és
demográfusokkal - folytatott párbeszéd során megszületett szorgalmas
munka eredménye. Azokat az értékeket kívánja tudatosítani, amelyek a
demográfiai tények interpretálásának kulcsai. Ezek az értékek: az
emberi személy méltósága, transzcendenciája, a családnak mint a
társadalom alapsejtjének jelentősége, a népek és nemzetek közti
szolidaritás, az emberiség üdvösségre hivatottsága.
A demográfiai kérdésekben etikailag és pasztorálisan illetékes Pápai
Családtanács az Egyház pásztori tevékenységét orientáló
segédanyagként teszi közzé az alábbi dokumentumot. Az etikai
alapelveknek mindenekelőtt a demográfia területén kell irányítaniuk
a pasztorális tevékenységet, mivel a demográfiai kérdések -
tekintettel a házastársak szabadságára és felelősségére feladatuk
betöltésében, az élet továbbadásában - kihatnak a családra. Az
Egyház reálisan látja azokat a súlyos problémákat, amelyek - mint a
világ különböző részein megtapasztalható - a demográfiai
növekedéssel kapcsolatosak, és ismeri ezek morális hatását is.[1] Az Egyház pasztorális
tevékenységének ugyanakkor azzal a jelen- és jövőbeli sokrétű
hatással is számolnia kell, amely a születési arány sok országban
megfigyelhető csökkenéséből fakad. Munkánkat ezért az eltérő
demográfiai fejlődéstípusok objektív és elfogulatlan vizsgálatával
kell kezdenünk.
ELSŐ RÉSZ
NAPJAINK DEMOGRÁFIAI VISZONYAI
I. fejezet
A KÜLÖNBÖZŐ FEJLŐDÉSTÍPUSOK
4. Évszázadunkban a Földön folyamatosan növekedett az emberek száma.
1993 közepére az össznépességet 5 506 000 000 főre becsülték.[2] A népesség növekedését a helyesen
felismert és megértett tényezők fényében kell értelmezni. Az
emberiség történelme során a legváratlanabb és egyben legfontosabb
tényező: az átlagos várható élettartam meghosszabbodása. Egy
évszázad alatt ez számos országban több mint kétszeresére
növekedett. Ez a növekedés az egészségügyi ellátás és az
életszínvonal javulásának, a jobb élelmiszer termelésnek és a
hatékony politikai intézkedéseknek a következménye. Tanúi lettünk
annak, hogy a gyermekhalandóság aránya nem egészen két évszázad
alatt csaknem mindenütt lecsökkent, sok országban több mint 90%-kal.
Ugyanakkor szokatlanul nagy mértékben csökkent az anyák halandósága
is.
1. A népesség növekedése és
megoszlása
5. 1950 és 1991 között megkétszereződött a világ népessége.
Mindazonáltal a növekedési arány - miután 1965 és 1970 között elérte
csúcspontját - csökken.[3] A világ
népessége gyarapodásának lassuló üteme ahhoz a jelenséghez tartozik,
amelyet a népességtudomány „demográfiai átmenetnek” vagy a csökkenő
halálozási és születési szám időszakának nevez; az egyes országok
ugyanis megfelelőbb egészségügyi és/vagy gazdasági viszonyok között
élnek, amelyek jelentékenyen módosítják a demográfiai növekedést.
Természetesen azt is számításba kell venni, hogy a demográfiai
fejlődés országonként nagyon eltérő képet mutat. Az úgynevezett
fejlett országokban az összetett termékenységi mutató[4] jelentékeny csökkenését tapasztalták. Ez a
mutatószám az említett országok csaknem mindegyikében alacsonyabb
annál, mint ami jelenleg a generációk egyszerű rep-redukciójához
szükséges lenne. Fordított a helyzet az úgynevezett fejlődő
országokban, ahol ez az arány elég magas ahhoz - tekintetbe véve
egészségügyi viszonyaikat és halálozási arányszámukat is -, hogy
biztosítsa a generációk reprodukcióját.
Bármennyire eltérően alakult is a fejlődés a hatvanas évektől
napjainkig, a szervezetek által nyilvánosságra hozott adatokból
félreérthetetlenül kitűnik, hogy a termékenység a Föld csaknem
minden táján jelentősen visszaesett. Ennek azonban gyakran még
nincsenek tudatában.
6. További fontos változás a népesség differenciálódása. A fejlődő
országokban intenzív a városiasodás folyamata. Ez egyrészt a faluról
a városba özönlésnek, másrészt a nemzetközi migrációs áramlásnak a
következménye, amely csaknem mindig a városi területek felé irányul.
Való igaz, hogy bizonyos, nemzeti és/vagy nemzetközi fórumok hozta
politikai döntések - mindenekelőtt az adó- és/vagy a
mezőgazdaság-politika terén - hátrányosan befolyásolják a vidék
fejlődését. A városiasodás okai közt megemlíthető még a termelési
szerkezet fejlődése, a szélesebb foglalkoztatási lehetőségek igénye,
valamint az az igény is, hogy az emberek hozzáférjenek a termékek
piacához, az oktatási és egészségügyi létesítményekhez, a szabadidős
elfoglaltságokhoz és olyan további előnyökhöz, amelyeket a város
nyújtani tud.
7. A demográfiai folyamatok megértése a migráció további
tanulmányozását kívánja meg. Fontossága felismerését több tényező
indokolja. A politikai valóság sajnos naponta kínál példát arra,
hogy emberek, háborúkat és vérfürdőket elkerülendő, migrációra
kényszerülnek: ez néha erőteljes kivándorlásokhoz vezet.[5] Mások életviszonyaik megjavítását
remélik, és gazdasági okokból vándorolnak ki, hogy megmeneküljenek a
munkanélküliségtől, és jobban fizetett munkát találjanak. A
termelési folyamatok strukturális átalakulásai miatt bizonyos
gazdasági viszonyok is fontos migrációs mozgásokat indítanak el: a
vidék vagy a korábban iparosodott területek elhagyását, továbbá az
olyan területekre való kivándorlást, amelyeket a jövő hordozóinak
tekintenek. A migrációs folyamatok kihatnak az országok helyzetére,
fejlődésére, lakosságuk földrajzi megoszlására, és ez ugyanúgy
érvényes azokra az országokra, amelyből ki-, mint azokra, amelyekbe
bevándorolnak.
2. „Második demográfiai
forradalom”
8. Hogyan értelmezzük azt a fejlődést, amely a „fejlett” országokban
a szüléssel kapcsolatos magatartásmódok területén jelentkezik? A
termékenység jelentős csökkenése arra indít némelyeket, hogy
„második demográfiai forradalomról” beszéljenek.
Éppen olyan jelentékeny változásról van szó, mint „az első
demográfiai forradalom” esetében, csakhogy ellentétes értelemben. Az
utóbbi lehetővé tette, hogy valami módon csökkentsék a halandóságot,
és különösen azt a három halálozási mutatót - a szüléskor
bekövetkező halálozásokat, a gyermekhalandóságot és az ifjúkorban
történő elhalálozást, amely a demográfiai ritmusokat meghatározza.
9. E második demográfiai forradalomnak különböző, elsősorban morális
és kulturális természetű okai vannak. Ezek a materializmusban, az
individualizmusban és a szekularizációban kereshetők. Ezek
következtében sok asszony arra kényszerül, hogy mindinkább otthonán
kívül dol-gozzék.[6] Ez a korösszetétel
egyensúlyának megbomlását eredményezi, ami viszont politikai,
gazdasági és társadalmi problémákat idéz elő. Csakhogy ezek a
problémák azzal a veszéllyel fenyegetnek, hogy végül nem lehet őket
igazán kézben tartani, mert a demográfiai folyamatok kihatásai
hosszú távon jelentkeznek. Mind több idős ember akar majd például
nyugdíjban részesülni, s ezt csak az aktív népesség munkája révén
lehet biztosítani. Ugyanakkor viszont a demográfiai kimutatások
szerint ennek a csoportnak nagy valószínűséggel csökken a létszáma.
Különböző magasan fejlett országokban már „demográfiai tél” van,
amely egyre szigorúbb lesz. A szaktekintélyek már nyugtalankodnak
emiatt: ma több a koporsó, mint a bölcső, több az öreg ember, mint a
gyermek.
10. A népesség elöregedésének egyik legsúlyosabb következményeként
az a veszély fenyeget, hogy eltűnik a nemzedékek közötti
szolidaritás, és ez az anyagi javak elosztásában konfliktusokhoz
vezethet. Az eutanázia körüli viták talán ezzel a kialakulóban lévő
konfliktussal függenek össze.
11. Három oka van annak, hogy ezt a „második demográfiai
forradalmat” gyakran rosszul értelmezik. Először is az, hogy azok a
társadalmak, amelyek a korábbi, kielégítő születési arányú korok
munkájának eredményeit élik fel, továbbra is élvezik aktív
népességük kedvező korösszetételének előnyeit. Ez egyebek közt máig
magas termelékenységet biztosít. Az alacsony születési arányszám
negatív gazdasági és társadalmi kihatásai csak lassan válnak
érzékelhetővé.
Ezekben a társadalmakban a bevándorolt munkások jelenléte is
hozzájárul ahhoz, hogy a születési arány visszaesése és annak
lehetséges következményei lassabban váljanak észrevehetővé. Végül
utalnunk kell a születések csökkenésére, amely azzal a
következménnyel jár, hogy kevesebbet kell az emberi munkaerőbe és
így az oktatásba beruházni. A születések számának csökkenése rövid
távon pénzügyi eszközöket takarít meg, amit előnyként élnek meg,
holott a mai nemzedékeknek a jövőben nagy kára lesz majd belőle.[7]
12. Mi a helyzet e téren Kelet-Európában a kommunista rendszer
összeomlása után? Általában megállapítható, hogy a születési arányok
érzékelhetően visszaestek, ami bizonyos országokban ugyanolyan
következményekkel jár, mint Nyugat-Európa egyes területein; kevesebb
tehát a születés, mint a haláleset. Kelet-Európa népei évtizedeken
át többféle népesedéspolitikát tapasztaltak meg, amelyekből gyakran
hiányzott az emberi személy tisztelete. A politika olykor erősen
tekintélyelvű volt; a marxista-leninista ideológia előítéletei,
valamint a történelmi „szükségszerűségnek” tulajdonított
imperatívuszok nyomták rá bélyegüket. Ha nem vesszük tekintetbe azt
az állandósult klímát, amelyben e népek éltek, nem érthetjük meg mai
demográfiai magatartásformáikat. Mindezeken túl ezek az országok a
nyugat-európai fogyasztói életstílus hatásának is ki vannak téve.
3. A fejlődőben lévő
kontinensek
13. A legáltalánosabb becslések szerint Afrika magas termékenységgel
rendelkező, de ugyanakkor csak kevéssé lakott kontinens: a
népsűrűség a terület túlnyomó részén alacsony. Ezenkívül éppen ezen
a kontinensen vált világossá bizonyos demográfiai adottságok
kérdéses jellege.[8] Egyes afrikai
országok egészségügyi és politikai viszonyai nem mindig járulnak
hozzá a halandóság csökkenéséhez.[9]
Figyelmet kell fordítani továbbá az AIDS jövőbeli demográfiai
következményeire, amelyek bizonyos területeken drámaivá válhatnak.
Úgy tűnik, hogy Észak-Afrikában állandósult a termékenység
visszaesése, ugyanakkor a demográfiai problémákra jellemző
tehetetlenségi törvény elrejti azokat a növekedési lehetőségeket,
amelyek az igen fiatal korstruktúrában találhatók.
14. Ha Latin-Amerikát a fejlődés útját járó más kontinensek
viszonyában vesszük szemügyre, egyik első jellemzőjét az igen
alacsony halálozási arányban ragadhatjuk meg, amihez a mérsékelt
klímájú Dél-Ameri-kában alacsonyabb születési mutatók kapcsolódnak,
mint a trópusi Dél-Amerikában és Közép-Amerikában.
Ezen országok némelyikének - Ázsiával és Afrikával összehasonlítva
- egy másik jellemzője a férjezett asszonyok alacsonyabb százalékos
aránya. Ebből természetesen következik a házasságon kívüli
születések nagy száma.[10]
Az alacsony termékenységi arány - ahogy az imént utaltunk rá -
általában alacsony halálozási arányszámhoz kapcsolódva, kisebb
mértékű demográfiai növekedést eredményez, mint ami - nem számítva
az egykori Szovjetuniót - akár Ázsiában, vagy Afrikában
tapasztalható.
15. Ázsia, ez a mérhetetlenül nagy kontinens, mindenekelőtt az orosz
föderáció nagy részét és a világ két legnépesebb országát, Kínát és
Indiát foglalja magában. Míg Oroszország demográfiai fejlődése - úgy
tűnik -bizonyos mértékig Kelet-Európáéval vethető össze, Ázsia többi
országában a helyzet nagyon eltérő, nemcsak az államok közti
viszonylatban, hanem az egyes országokon belül is. Úgy látszik, hogy
azon országok, amelyeket „új ipari országoknak” szokás nevezni,
belépnek a „második demográfiai forradalom” időszakába. Mások még az
„első demográfiai forradalmat” sem hagyták maguk mögött, ezekben a
termékenységi mutató viszonylagos magassága hasonlóképpen magas
halálozási mutatót kísér. A globális fejlődésen belül tehát, amely
úgy jellemezhető, hogy az alacsony termékenységi mutatót még
alacsonyabb halálozási mutató kíséri, Ázsiában igen nagy demográfiai
különbségek mutatkoznak. A termékenység még Kínán és Indián belül is
akár az egyébként megszokott kétszereséig variálódhat, míg a
városiasodás aránya ott feleakkora, mint Európában.
16. A világ népességének fejlődését tehát nem vizsgálhatjuk anélkül,
hogy ne lennénk tekintettel egy csaknem általános adottságra,
nevezetesen a termékenységi és a halálozási arány közti viszonyra,[11] továbbá azokra az erős
demográfiai kontrasztokra, amelyek nemcsak a kontinensek között
léteznek, hanem még a kontinenseken és az államokon belül is, ahol
olykor igen nagy regionális különbségekre bukkanunk. Ezért ha
átfogóan akarunk beszélni a világ népességéről, számításba kell
vennünk a halálozási arányokban mutatkozó különbségeket, a különféle
migrációs mozgásokat és a népességnövekedés - bizonyos területeken
egyenesen negatív - arányának különbözőségeit. Ezen ismeretek híján
csak félreismerhetjük a demográfiai változások valóságát.
II. fejezet
NÉPESSÉG ÉS TÁRSADALOM
17. Ha szemügyre vesszük a nagy statisztikai intézetek által
közreadott számokat és azokat a tényezőket, amelyek a fejlődés
statisztikai becslésében szerepet kapnak, azt tapasztaljuk, hogy a
demográfiai viszonyok vidékenként nagyon eltérőek; ráadásul
rendkívül összetettek is.[12]
Ezen túlmenően minden tanulmánynak, amely a népesedéssel
foglalkozik, számításba kell vennie a megfigyelt népek történelmét
is, a demográfiai tartományon belüli változásokat csakúgy, mint az
egyes helyek közt meglévő, néha jelentékeny különbségeket.
Mindazonáltal sokan, akiknek a tapasztalata a városokban zajló
életre korlátozódik, úgy vélik, hogy „világméretű népesedési válság”
van. A „demográfiai kontrollt” igazolandó, „demográfiai bombáról”,
„demográfiai robbanásról” vagy „a világ túlnépesedéséről” beszélnek,
miközben a rendelkezésre álló javak végesek. Azt mondják, a helyzet
sürgető voltát illetően „széles körű a nézetazonosság”. Az e témáról
közszájon forgó jelszavak azonban nem állják ki az elfogulatlan
vizsgálatot, mert az emberiség fejlődésének története bizonyítja,
mennyire leegyszerűsítő az az állítás, amely szerint egy bizonyos
életszínvonal eléréséhez vagy fenntartásához szükséges lenne a
népesség növekedésének ellenőrzése. Komolyan és alaposan meg kell
tehát vizsgálnunk a demográfiai változásokat.
1. Demográfiai növekedés
és életszínvonal
18. Az érintett országok fejlődési nehézségei nem kereshetők
kizárólag a lakosság számának növekedésében. Ezen országok közül sok
jelentős természeti kincsekkel rendelkezik, amelyek gyakran még
sokkal több ember létfenntartását biztosíthatnák, mint amennyi ma
ott él. Ezt az erőforrást manapság sajnos gyakran túl kevéssé vagy
rosszul használják fel. Egész általánosan fogalmazva: a föld olyan
elemeket rejt, amelyek - hála az ember találékonyságának - a
történelem folyamán az emberi haladás döntő segélyforrásának
bizonyulnak. Az úgynevezett harmadik világ országaiban jelentkező
nehézségek eredetét mindenekelőtt nemzetközi összefüggésekben kell
keresni.
E nehézségeket gyakorta tanulmányozták, és az Egyház is bírálta
őket.[13] Tekintettel ezekre a
fejlődés szempontjából problémát jelentő tényezőkre, szükségesnek
bizonyul a szolidaritás. Ám ez változást feltételez a fejlett
nemzetek politikájában.
Az okok egy része a fejlődő országok belső körülményeiben keresendő:
az alacsony életszínvonalban és a hiányos élelmiszerellátásban, ami
éhínséghez vezethet, lehet rossz politikai és gazdasági irányítás
eredménye, s ebbe gyakran még a korrupció is belejátszik. Ehhez
járulnak a megnövelt katonai kiadások, amelyek ellentétben állnak az
alacsony oktatásügyi költségvetéssel; olykor más nemzetek okozta
háborúk vagy testvérgyilkos konfliktusok; kiáltó igazságtalanság a
jövedelmek elosztásában; a termelési eszközöknek a kiváltságosok egy
csoportja kezében való koncentrációja; a kisebbségek
diszkriminációja; a külföldi adósságok bénító terhe, amit a tőke
külföldre áramlása kísér; bizonyos negatív kulturális mesterkedések
súlya; a tulajdonszerzés terén jelentkező egyenlőtlenség,
bürokrácia, amely elállja a kezdeményezések és az újítások útját
stb. Annak ellenére azonban, hogy a világ bizonyos régióiban az
alulfejlettséget valóban objektív viszonyok magyarázzák, a
fejlődésben való megrekedtség nem végzet, mert hiszen valamennyi
kiváltó oka elhárítható, amennyiben - még ha nehéz is lesz -
megfelelő intézkedésekhez nyúlnak.
2. Élelmezés, erőforrások
és népesség
19. Tekintettel arra, hogy bizonyos emberek megállapításai szerint a
világ élelmiszerkészletei és más erőforrásai korlátozottak,
elkerülhetetlenül ínséget és szegénységet eredményezne-e a népesség
növekedése? Itt nem szabad megfeledkezni arról, hogy egyfelől a
bolygónk rendelkezésére álló segélyforrások mennyisége előzetesen
nem mérhető fel pontosan, másfelől ez nem is változtathatatlan. A
társadalmak és civilizációk története azt mutatja, hogy a történelem
meghatározott korszakaiban a népek képesek voltak olyan természeti
kincsek felhasználására, amelyeket korábbi generációk nem
használtak, vagy amelyeknek nem voltak tudatában. Az emberiség
nyersanyagai ezért az évszázadok során nem stagnáltak és nem is
csappantak meg; sokkal inkább gyarapodtak és különböző formákban
kerültek felhasználásra. Olyan növények termesztése, mint a
burgonya, valódi forradalmat idézett elő a táplálkozásban; olyan új
technikák felhasználásával, mint a rizsföldek öntözése vagy az
üvegházi művelés. Azzal a képességükkel, hogy felhasználják az addig
kihasználatlan természeti kincseket - szenet, kőolajat, trágyát,
uránt és homokot -, az emberek megnövelték a rendelkezésükre álló
erőforrásokat. Érzékelhető ez az előrelépés a mezőgazdaság és az
állattenyésztés területén is, ahol a korszerű technológiák
megsokszorozzák a lehetőségeket.
A ma még alig-alig kihasznált napenergiától a mezőgazdászok
meghirdette „zöld forradalom” központjain át - gondolunk elsősorban
a géntechnológiának a növények és állatok körében elért eredményeire
- a víz alatti erőműtelepekig, bolygónk fejlesztése érdekében az
emberiség még hatalmas lehetőségekkel rendelkezik.[14]
20. Ha számításba vesszük továbbá a fejlett országokban alkalmazott
mezőgazdasági technikákat, megállapíthatjuk, hogy - még ha a
nemzetközi szervezetek által a világ népességére vonatkozó
legmagasabb becslésekben közreadott hipotézisek valóra válnának is,
és ha a jövőbeni technikai fejlődést figyelmen kívül hagyjuk is - az
emberek már most elegendő élelmiszert képesek termelni a világ
népessége számára.[15]
Ez igazolja azt a tényt, hogy az élelmiszerek tekintetében
elháríthatók a kritikus hiányjelenségek, mert - ha a szolidaritás
akarata mozgatja őket - az emberek képesek arra, hogy megküzdjenek e
problémával.[16]
A médiák által az utóbbi években bemutatott élelmiszerhiány, mint
manapság különböző országokban megfigyelhetjük, sokkal inkább a
háborúknak vagy testvérharcoknak vagy ezekkel együtt az állam,
illetve a magánemberek rossz hivatali ügyintézésének eredménye, mint
a kedvezőtlen éghajlaté vagy más természeti okoké.
21. Egy gyakran hangoztatott megállapítás szerint a környezet
növekvő szennyezettségének és pusztulásának oka a Föld lakosságának
létszáma. A környezet kérdése az ENSZ népesedési világkonferenciája
(1974) óta került előtérbe.[17] A
téma a népesség kérdéseiről Mexikóban (1984)[18], majd a környezetről és a fejlődésről Rióban
(1992) rendezett konferencián ismét előkerült.[19] Olyan tudósítást azonban még soha sem
terjesztettek elő, amely közvetlen ok-okozati összefüggést mutatott
volna be a népességnövekedés és a környezetpusztulás között.
Ezen kívül a nagy népsűrűségű fejlett országokban a szennyezettség
kisebb mértékű, mint a sokáig kommunista uralom alatt álló
országok-ban,[20] melyekben a
termelés rendkívüli módon szennyezte a környezetet. A környezet
minőségét a termelési mód és a fogyasztási szokások, valamint a
gazdasági tevékenység formái határozzák meg. A károk gyakran a hibás
politikára vezethetők vissza, amit - az állami és a magánszektor
együttműködését feltételező - értelmes erőfeszítéssel korrigálni
lehet és kell.
22. Ugyanennyire igaz az is, hogy a fejlett társadalmakban meg
kellene változtatni a fogyasztás bizonyos módjait, nevezetesen
azokat, amelyek nincsenek tekintettel a környezetre, és amelyek nem
veszik figyelembe a mai ember felelősségét a jövő nemzedékekkel
szemben.
23. A környezet problémáját mindig az emberi fejlődés fényében kell
szemlélni, és szem előtt kell tartani ennek gazdasági és társadalmi
szempontjait. Ezért vannak e kérdésnek etikai vonatkozásai is. A
tények azt bizonyítják, hogy az iparosodott országok ténylegesen
törekszenek a környezet védelmére, és készek is erre. Részükről ez
környezetbarát termelési technikák bevezetését és fokozott
felelősségérzetet követel. A környezetvédelem problémája hasonló
módon jelentkezik a fejlődő országokban. Az utóbbiak esetében a
legnagyobb nehézségek a természeti kincsek ellenőrizetlen
kizsákmányolásából, a talajt kiszipolyozó, elavult mezőgazdasági
módszerek alkalmazásából vagy a környezetet erősen szennyező -
gyakran külföldi - cégek anarchikus betelepedéséből fakadnak. Ezeken
a vidékeken a megfelelő technikák átvétele megelőzhetné a környezet
pusztulását. Minden esetben túl egyszerű lenne, ha ezeknek a
vidékeknek a lakosságát vádolnák meg azzal, hogy ők a felelősek a
savas esőért vagy más jelenségekért, amelyeket itt vagy ott bolygónk
ökológiai egyensúlyát veszélyeztetve előidéznek.
MÁSODIK RÉSZ
A DEMOGRÁFIAI VISZONYOKKAL KAPCSOLATOS MAGATARTÁSOK
I. fejezet
NÉPESSÉGSZABÁLYOZÁS ÉS FEJLŐDÉS
24. A népességgyarapodás számadataira való utalás gyakran heves
reakciót vált ki; puszta számadatokat idéznek, amelyek igazolni
hivatottak az adott népesség fejlettségi szintje és a születési
gyakoriság közti kapcsolatot. Ha az ember így gondolkodik, a
születésszabályozás nélkülözhetetlen előfeltételévé lesz a szegény
országok „tartós fejlődésének”. „Tartós fejlődésen” ráadásul olyan
fejlődést értenek, amelyben különféle tényezőket (így a táplálék,
egészség, képzés, technika, népesség, környezet stb. tényezőit)
hoznak összhangba, hogy elkerüljék a növekedés során jelentkező
kiegyensúlyozatlanságot és a nyersanyagok eltékozlását.
A fejlett országok azok, amelyek a többi ország számára
meghatározzák, hogy a maguk nézőpontjából mit jelent a „tartós
fejlődés”. Ez magyarázza, hogy némely gazdag ország és nagy
nemzetközi szervezet kész ugyan ezeknek az országoknak gazdasági
segítséget nyújtani, de csak azzal a feltétellel, ha ezek átveszik a
rendszeres születésszabályozás programjait.
Aki így reagál, nem ismerte fel a demográfiai mechanizmusok
általános logikáját és különösen az önszabályozás jelenségét, amit a
számok bizonyítanak. Ezért nem látják be vagy alábecsülik mind a
fejlődő országokban tapasztalható termékenység-csökkenés
jelentőségét, mind az ipari országokban megfigyelhető demográfiai
hanyatlást.
25. A történelemben nehezen lehetne példát találni olyan országra,
amelynek a népessége hosszabb időn keresztül (több mint 25 éven át)
csökkent, s ugyanakkor lényeges gazdasági fejlődést élt meg. Sőt,
ellenkezőleg kimutatták, hogy a gazdasági növekedést gyakran
demográfiai növekedés előzte meg. Mivel az Egyház mind a mai
adottságokat, mind a történelem tanítását érdeklődéssel figyeli, nem
tudja elfogadni, hogy a legszegényebb népcsoportokat teszik meg a
fejlődésben való elmaradottság „bűnbakjainak”. Az Egyház azért
tekinti e magatartást különösen helytelennek, mivel itt olyan súlyos
gazdasági nehézségekkel küzdő országokról van szó, amelyeknek a
népsűrűsége alacsony, ugyanakkor azonban nagy nyersanyagkészlettel
rendelkeznek. Ezenkívül az Egyház nem tud nem tudomást venni az
ipari országok negatív demográfiai folyamatairól, annál kevésbé,
mivel e fejlődés kihatásai nem maradhatnak következmények nélkül. Az
Egyház egyszerre kíván konstruktív dialógust folytatni azokkal, akik
meg vannak győződve a népességszabályozás bevezetésének
szükségességéről, valamint azokkal a kormányokkal és intézményekkel
is, amelyek a népességpolitikáért felelősek, mert vannak valódi
demográfiai problémák, még ha gyakran hibás nézőpontból szemlélik is
őket, és gyakran helytelen módokat javasolnak a megoldásukra.
26. Ideje tehát szemügyre vennünk azoknak a legfontosabb módszereit,
akik korlátozni akarják a népesség növekedését, és ebben látják a
gazdasági és társadalmi fejlődés legfontosabb feltételét. Amikor e
módszereket számba vesszük, különös figyelmet kell fordítanunk a
magzatelhajtásra.
II. fejezet
A NÉPESSÉGSZABÁLYOZÁS MÓDSZEREI
27. Ismert tény, hogy létezik a pénzzel bőven ellátott
szervezeteknek egy kiterjedt nemzetközi hálózata, amely a népesség
csökkentésén fáradozik. Ezek a szervezetek - eltérő mértékben -
hasonló nézeteket vallanak, és születésellenes politikát
szorgalmaznak. Bizonyos szervezetek igen gyakran egyenesen olyan
cégekkel karöltve tevékenykednek, amelyek fogamzásgátló anyagokat
vagy eszközöket (mint spirálok stb.) dolgoznak ki, termelnek és
terjesztenek, és a sterilizálást vagy éppenséggel a művi abortuszt
javasolják. Ezek a szervezetek a népesség csökkentésének különböző
módszereit javallják, terjesztik és gyakran be is vezetik azokat.
28. A pápa bírálta ezeket a „születéskorlátozást célzó szervezett
had-járatokat”.[21] Egyes kampányokat
valóban nemzetközi hivatalos vagy magánszervezetek dolgoznak ki és
finanszíroznak, és gyakran maguk a kormányok irányítják őket. Ezek
gyakran a nő egészségének és érdekének nevében történnek, és a
születésellenes szexuális nevelés programjai révén a fiatalokra
irányulnak. Itt kell mellékesen megjegyezni, hogy azon tényezők
között, amelyek a népesség fejlődését szabályozzák, több országban
egy közvetett tényező is szerepel, amely azonban nem kevésbé fontos
- a családok számára megfelelő lakótér hiányáról van szó. Bárhogy is
van, napjainkban a közvetlen születésszabályozásra kifejlesztett
módszerek a népességszabályozás érdekében alkalmazott legfontosabb
eszközök.
Itt lényegében olyan módszereket fogunk tárgyalni, amelyeket a
legújabb időkben fejlesztettek ki, de megjegyezzük, hogy a
„hagyományos” módszereket (mechanikus módszerek, megszakított nemi
érintkezés) is még mindig messzemenően alkalmazzák. A művi módszerek
az emberi életet vagy a személy és a család jogait illető fontos
etikai problémákat vetnek fel.
1. Hormonális
fogamzásgátlás
29. A nemzetközileg széles körben elterjedt népességszabályozó
módszerek közé tartozik a hormonális fogamzásgátlás. Nemzetközi
szervezetek bizonyos jelentései rendszeresen statisztikákat tesznek
közzé azoknak az asszonyoknak a számáról, akik a fogamzásgátlásnak e
módjához folyamodnak. Más jelentések azokról a kezdeményezésekről
számolnak be, amelyeket e szervezetek némelyike annak érdekében
tesz, hogy ösztönözze és finanszírozza az ilyen termékek kutatását,
és széles körben elterjessze azokat.
30. Ez újabb alkalmazások némelyike esetében a hormonális
fogamzásgátlás új problémák elé állítja az embert. Tudjuk ugyanis,
hogy az első nemzedék tablettáinak - ösztroprogesztatívák -
lényegében fogamzást megelőző hatása van: mivel megakadályozzák a
peteleválást, lehetetlenné teszik a fogamzást. A manapság
fogamzásgátlóként kínált tabletták között azonban akad néhány,
amelynek a körülményektől függően többféle hatása van.[22] Így a tabletta egyrészt fogamzásgátlóként
működik, másrészt azonban megakadályozza, hogy a megtermékenyített
pete - tehát egy emberi individuum - beágyazódjék. Az utóbbi esetben
e tabletták az eufemisztikus nyelvhasználat ellenére a
megtermékenyült petesejt elhajtását idézik elő.[23] Ezért az az asszony, aki effajta tablettát
szed, vagy a hormonális fogamzásgátlás más új módszereit alkalmazza,
soha sem tudhatja pontosan, mi is történik vele, sem az egyes
esetekben nem tudhatja, vajon nem magzatelhajtást végez-e.
31. A demográfiai szabályozásnak egy további módszere a nő vagy a
férfi sterilizálása, amit számos országban hasonlóképpen
messzemenően javasolnak. Az a mód, ahogy a sterilizálást ajánlják,
súlyos kérdéseket vet fel az emberi jogokat és az emberi személy
tiszteletét illetően. Ezek a kérdések különösen annak az
információnak az őszinteségét és minőségét érintik, amelyet a
sterilizációval és következményeivel kapcsolatban nyújtanak, továbbá
azt a szempontot, milyen mértékben érvényesül az érintett személyek
kinyilvánított szabad beleegyezése. Ha e személyek alacsonyabb
képzettséggel rendelkeznek, gyakran kérdésessé válik a tudatos
beleegyezésre való képesség is. Csakúgy, mint más esetekben, itt is
eufemisztikus kifejezésekkel élnek. A petevezeték elkötése esetén
például „az asszony által önként vállalt sebészeti jellegű
fogamzás-megelőzésről” beszélnek.
Morális szempontból a sterilizáció mint a nemzőképesség tudatos
megszüntetése nemcsak az emberi méltóságot sérti, hanem minden
felelősséget is megszüntet a szexualitás és nemzés területén. A
sterilizációs programok már számos heves tiltakozást váltottak ki,
amelyek bizonyos esetekben közvetlen politikai kihatással
rendelkeztek. Annak a ténynek a következtében, hogy a sterilizálás
általában megfordíthatatlan, a sebészeti sterilizálásnak hosszabb
távon sokkal inkább lehetnek demográfiai kihatásai, mint a
terhesség-megelőzésnek és a művi abortusznak.
32. Bizonyos cáfolatok ellenére a sebészeti vagy gyógyszeres
abortuszt nyíltan vagy burkoltan a népességszabályozás módszerének
tüntetik fel. Ez a jelenség olyan intézményeknél is észlelhető,
amelyeknek a programjában eredetileg nem szerepelt a magzatelhajtás.
Feltehetjük magunknak a kérdést, milyen mértékben érvényesítették a
mexikói népesedési konferencia (1984) ajánlását, amely elutasította
a művi abortuszt mint a demográfiai szabályozás eszközét.
33. E konferencia 18. ajánlása kimondja: „Nem szabad kímélni a
fáradságot, hogy csökkentsük a gyakori betegségeket és az anyák
halandóságát.” Az anyák egészségére vonatkozóan hozzáfűzi:
„Nyomatékosan felszólítjuk a kormányokat (...), hozzanak megfelelő
intézkedéseket, amelyek segítik az anyákat a művi abortusz
elkerülésében, amit semmilyen esetben sem szabad a családtervezés
eszközeként szorgalmazni. Minden lehetséges mértékben emberségesen
kell bánni azokkal az asszonyokkal, akik a művi abortuszhoz
folyamodtak, és tanácsadást kell felajánlani nekik.”[24]
34. Ezt az ajánlást a konferencián részt vevő összes nemzet
elfogadta. Az ajánlást a kormányzatokhoz intézték, amelyektől
némelyik szervezet pénzt kap a népességszabályozásra. Az egész sor
efféle szervezet által folytatott kutatótevékenység azonban azt
bizonyítja, hogy a gyakorlatban nem érvényesítik a 18. ajánlást. Sok
ilyen szervezet, legalább de facto, a művi abortuszt is a
családtervezés módszerei közt ajánlja.
35. A fejlett társadalmakban bizonyos asszonyok a művi abortuszt
pótlólagos megoldásnak tekintik azokban az esetekben, amikor a
fogamzás megelőzése eredménytelen volt. A fejlődő országokban az a
tendencia, hogy megkönnyítsék a művi abortuszt mint a
népességszabályozás hatékony módszerét - kivált a népesség
legszegényebb rétegei körében.
36. Különféle sebészeti eljárásokon túl a művi abortusz előidézésére
vegyi eljárásokat is kifejlesztettek. Itt említhetők a terhesség
elleni védőoltások[25], a
progesztatívokon alapuló olyan injekciók, mint a Depo-Provera vagy
Noristerat[26], a Prostaglandin, az
ösztroprogesztatív anyagok („az érintkezés utáni tablettának” szokás
nevezni) nagy dózisokban történő beadása, vagy akár az RU 486
tabletta, amelyet a Höchstnek, azaz a Roussel-Uclaff laboratóriumnak
a leányvállalata állított elő. A korai vetélésekkel összefüggésben
itt említhetjük még az Intrauterin-pesszáriumokat (spirálokat) is.
37. Végül emlékeztetni kell arra, hogy a népesség növekedésének
szabályozása céljából bizonyos országokban még mindig alkalmazzák a
gyermekgyilkosságot. Ennek legtöbbször a lányok lesznek ártatlan
áldozatai.
HARMADIK RÉSZ
A KATOLIKUS EGYHÁZ ETIKAI ÉS PASZTORÁLIS ÁLLÁSFOGLALÁSA
38. Az Egyház korántsem szemléli közömbösen a demográfiai
folyamatokat, épp ellenkezőleg: mélyrehatóan foglalkozik velük, és
ismeri összetett jellegüket. Mindazonáltal kötelességének érzi
megállapítani, hogy az e problémával kapcsolatban kialakított
állásfoglalások erkölcsileg nem mind képviselhetők. Az Egyháznak a
témával kapcsolatos állásfoglalását semmi esetre sem diktálhatják
egyszerű kvantitatív megfontolások. Ez az állásfoglalás
mindenekelőtt az emberről szóló igazság-ból,[27] valamint az emberi személyre és közösségre
vonatkozó meghatározott felfogásából következik.
39. Itt most az Egyháznak ezt az álláspontját kell nagyvonalakban
ismertetni. Először a pápáknak e témával kapcsolatos tanításait
foglaljuk össze. Azután megvizsgáljuk, milyen elveket kínál az
Egyház, hogy hozzájáruljon a népesedési adatok megértéséhez. Végül
cselekvési modelleket kívánunk bemutatni, amelyeket kívánatos
behatóan megvizsgálni és támogatni.
I. fejezet
A PÁPÁK TANÍTÁSA
40. A pápáknak a népesedésproblémához kapcsolódó morális tanítása
egy sokrétű gondolatrendszer része: összefügg a szexualitásra és a
családra, valamint a társadalomra és a társadalom irányítóira
vonatkozó tanítással. Ennek a gondolatrendszernek középpontja az a
felfogás, amely az embert a teremtés középpontjának és az üdvösség
várományosának tekinti.
Az Egyház mindig vallotta, hogy az olyan eszközök felhasználásával
gyakorolt szervezett születésszabályozás, amelyek a népesség
számának korlátozása céljából közvetlen vagy közvetett kényszert
fejt ki, nem járul hozzá a valóban emberi fejlődéshez. A pápák -
elébe vágva egy efféle szabályozás elméletét és gyakorlatát illető
bizonyos mai kritikának - körültekintően foglalkoztak azzal is, mit
neveznek olykor „népesedési válságnak”. Természetesen le kell
szögeznünk, hogy a pápák oly módon figyeltek a demográfiai
folyamatokra, hogy egyforma érdeklődéssel követték mind a bizonyos
régiókban megfigyelhető demográfiai növekedést, mind a másutt
tapasztalható visszaesést. Ezzel egyidejűleg a pápák határozottan
törekedtek az igazságosság, a béke és a fejlődés előmozdítására.
Azzal, hogy a kérdés gyökerét ragadták meg, hozzá akartak járulni a
szegénység és éhség problémáinak megoldásához. A pápáknak e tanítása
különböző dokumentumokban van lefektetve. Itt csak a
legjelentősebbeket említjük, a továbbiakban pedig az utolsó pápára
és a II. Vatikáni Zsinatra korlátozzuk ismertetésünket.
1. XXIII. Jánostól VI.
Pálig
41. 1961-ben, a Mater et magistra kezdetű enciklikájában XXIII.
János pápa tárgyalta az élelmezés problémáit és a demográfiai
kérdéseket. Ezt írta: „Ezeket a problémákat nem szabad az emberi
méltósággal ellentétes utakon és módszerekkel kezelni vagy
megoldani, vagyis azoknak a szégyentelen javaslatai szerint, akik az
embert és az emberi életet teljes egészében az anyagból óhajtják
levezetni.”[28]
42. A II. Vatikáni Zsinat egyházatyái a Gaudium et spes (1965) c.
lelkipásztori konstitúcióban érintették a demográfiai fejlődés
kérdését, és újra tanúságot tettek a család jogai mellett, ezzel
szemben elutasították az olyan becstelen módszereket, mint a
magzatelhajtás és a gyermek-gyilkosság.[29]
Ugyancsak hitet tettek a „szülői felelősség” joga és kötelessége
mellett, amely követelmény csak a házasságon belül teljesíthető. „A
házastársak sajátos küldetését az emberi élet továbbadásában és
felnevelésében kell látnunk. Gondolják meg tehát a házastársak, hogy
feladatuk teljesítésével a teremtő Isten szeretetének munkatársai és
mintegy tolmácsolói. Tisztüket tehát emberi és keresztény
felelősséggel töltsék be. Istennel szemben tanulékony tisztelettel,
közös tervezéssel és igyekezettel alakítsák ki magukban a helyes
erkölcsi ítéletet. Ennek érdekében fontolják meg, mi válik a maguk
és gyermekeik javára: azokéra is, akik már megszülettek, és azokéra
is, akik előreláthatólag még születni fognak; mérlegeljék továbbá a
korviszonyokból és saját társadalmi helyzetükből adódó anyagi és
szellemi létfeltételeket, végül pedig vegyék figyelembe, mit kíván a
közjó a családjukban, hazájukban, sőt az Egyházban is. Minderről
végső fokon maguknak a házastársaknak kell dönteniük Isten színe
előtt.”[30]
43. Ugyanez a zsinati dokumentum elemzi bizonyos nemzetek
demográfiai növekedését is. A zsinat résztvevői megállapítják:
„Feltétlenül szükség van nemzetközi összefogásra azokért a népekért,
amelyeknek (...) súlyos gondot okoz népességük gyors szaporodása. Ez
elég gyakori jelenség. Égetően sürgős, hogy az összes nemezetek, de
különösen a gazdagabbak, széles körű és sokoldalú együttműködéssel
megtalálják a módját, miként lehet előteremteni, és az egész emberi
közösség rendelkezésére bocsátani mindazt, ami az emberek
élelmezéséhez és megfelelő kiműveléséhez szükséges.”[31]
Végül a zsinat emlékeztet a „társadalmi önkény” beavatkozásának
határaira, és „nyomatékosan kér mindenkit, hogy tartózkodjék azoktól
az akár államilag, akár magánkezdeményezésre ajánlott, olykor elő is
írt megoldásoktól, amelyek ellene mondanak az erkölcsi törvénynek.”[32]
44. VI. Pál pápa az ENSZ-közgyűlésen 1965-ben elmondott történelmi
jelentőségű beszédében a következőket mondta: „Ti itt az ember
alapvető jogait és kötelességeit, méltóságát, szabadságát és
mindenekelőtt a vallásszabadságot hirdetitek. Úgy gondoljuk, hogy ti
annak a tolmácsai vagytok, ami az emberi bölcsesség legteljesebb
megvalósulása. Egyenesen azt mondanánk: az ember szakrális
természetének tolmácsai vagytok. Ugyanis mindenekelőtt az ember
életéről van szó, és ez az élet szent; senki sem merészelheti
megtámadni. Gyűléseteken, még ha a születések gyakoriságának nagy
problémájáról van is szó, a legmagasabb szinten kell képviselni és a
legokosabban kell védelmezni az élet tiszteletét is. A ti
feladatotok: gondoskodni arról, hogy az emberiség asztalán bőségesen
álljon rendelkezésre a kenyér, nem pedig az, hogy a mesterséges
születésszabályozást támogassátok, ami irracionális lenne, mivel ez
csökkentené az asztaltársak számát az élet ünnepi lakomáján.”[33]
45. 1967-ben VI. Pál a Populorum progressio c. enciklikájában a
következőket írta a demográfiai viszonyokkal kapcsolatban:
„kétségtelen, hogy az állami hatóságok - felvilágosító munkával és
alkalmas tervezéssel - saját hatáskörükben beavatkozhatnak az ilyen
kérdésekbe, amenynyiben ez megfelel az erkölcsi törvények
követelményének, és amennyiben a legmesszebbmenőkig tiszteletben
tartják a házaspárok szabadságát. Mert ahol a házasságnak és a
gyermekek világrahozatalá-nak legszentebb jogát csorbítják, ott vége
az emberi méltóságnak.
Végső soron a szülők dolga, hogy helyzetüket minden szempontból
áttekintve döntsenek a gyermekek számáról; ezért a döntésért ők
viselik a felelősséget Isten előtt, saját maguk előtt, már
megszületett gyermekeik előtt és a közösség előtt, melynek tagjai;
vállalják ezt lelkiismeretük parancsát követve, lelkiismeretükét,
amit Isten hitelesen értelmezett Törvényének tudása s az Istenbe
vetett bizalom erősít meg.”[34]
46. Humanae vitae (1968) c. enciklikájában VI. Pál pápa
megerősítette ezt a tanítást. A következőképpen magyarázta a „szülői
felelősség” fogalmát: „Ezen okok miatt a házastársi szeretet azt
igényli a házastársaktól, hogy feladatukat valóban ismerjék, s
legyenek tudatában szülői felelősségüknek, melyet ma - joggal -
annyira sürgetnek. Éppen ezért helyesen kell érteni. A szülői
felelősséget több egymással összefüggő törvényes szempont szerint
kell szemlélni. Ha a biológiai folyamatokra gondolunk, a szülői
felelősség a hozzájuk tartozó funkciók ismeretét és tiszteletben
tartását jelenti, mivel az emberi értelem az élet továbbadásának
képességében az emberi személyhez tartozó biológiai törvényeket
fedez fel. Ha a velünk született ösztönökre és szenvedélyekre
nézünk, akkor ezek azt az uralmat igénylik, amelyet az értelemnek és
az akaratnak kell felettük gyakorolnia. Ha a fizikai, gazdasági,
pszichológiai és szociális feltételekre tekintünk, akkor azokat kell
felelős szülőknek mondanunk, akik okos megfontolás és nagylelkű
elhatározás után több gyermeket fogadnak el; vagy akik komoly oknál
fogva és megtartva az erkölcsi törvényeket, meghatározott vagy
bizonytalan időre úgy döntenek, hogy több gyermeket nem hoznak
világra. A szülői felelősség továbbá magával hordozza az objektív
erkölcsi renddel való mélyebb kapcsolatot. Ezt a rendet Isten
határozta meg, s hűséges értelmezője a helyes lelkiismeret. A szülői
feladat felelős megoldása tehát megköveteli, hogy a házastársak
ismerjék kötelességeiket Isten, önmaguk, családjuk és a társadalom
iránt, mindig megőrizve az értékek helyes rendjét. Ebből adódik,
hogy az élet továbbadásának feladatában a házastársak nem követhetik
a saját véleményüket úgy, mintha egyénileg és teljesen szabadon
határozhatnák meg a tisztességes utakat, amelyeken járnak.
Ellenkezőleg: tetteiket a teremtő Isten terveihez kell alkalmazniuk,
amelyeket részben a házasság és a házasélet természete mond el
nekik, részben pedig az Egyház állandó tanítása hirdet.”[35]
A felelős apaság és anyaság nemcsak a házaspár okos döntéseit
foglalja magában, hanem a születésszabályozás művi módszereinek
elutasítását is, amennyiben pedig komoly okok forognak fenn, a
termékenység természetes szabályozása melletti döntést.[36]
47. A Humanae vitae-ben VI. Pál pápa arra a tényre is felhívja a
figyelmet, hogy a társadalom irányítóit megkísértheti a gondolat,
hogy az embereket a születésszabályozás művi módszereire kötelezzék.[37] Ez okból felhívással fordul
ezekhez a vezetőkhöz: „A népek kormányzóinak, akik elsősorban
felelősek a közjóért, és olyan sokat tudnak tenni a jó erkölcsök
támogatására, mondjuk: ne engedjék, hogy népük jó erkölcseit valaha
is megrontsák, akadályozzák meg, hogy az állam alapvető sejtjébe, a
családba törvényes úton olyan gyakorlatot lopjanak be, amely
ellenkezik a természetes és az isteni törvényekkel. A népesség
növekedésének kérdését az államnak más úton kell megoldania: egy
bölcs családpolitika és a nép nevelése útján, amely figyelembe veszi
az erkölcsi törvényt és a polgárok szabadságát.”[38]
48. Octogesima adveniens kezdetű 1971-es apostoli levelében[39] VI. Pál a városiasodás jelenségét
vizsgálja. A népesség növekedésével kapcsolatban ezt írja: „Nagy
nyugtalansággal figyeljük, hogy ebben a kérdésben egyfajta
fatalizmus érzete uralkodik el még az államok vezetőinek
gondolkodásán is. Ez az érzés olykor arra ösztönzi őket, hogy a
megoldást a malthusiánus eszmékben keressék, és heves propagandát
fejtsenek ki a lakosság körében a fogamzásgátlás és az abortusz
népszerűsítésére. Pedig ebben a roppantul súlyos és kritikus
helyzetben inkább azt kell hangsúlyoznunk, hogy a családnak, ami
nélkül egyetlen társadalom sem állhat fenn, joga van arra a
segítségre, ami képessé teszi a tökéletesség éppen neki megfelelő
fokának elérésére.”[40]
49. A 60-as években világossá vált, hogy a gazdag országok felfogása
szerint a fejlődés egyetlen lehetséges útja a népességszabályozás.
Ezért 1974. november 9-én VI. Pál pápa az ENSZ táplálkozási és
mezőgazdasági szervezete (FAO) által szervezett világkonferencia
résztvevőihez fordult, és bírálta azt az „ésszerűtlen és egyoldalú
eljárást, amelyet a népességnövekedéssel szemben folytatnak”.
Nyomatékosan hangsúlyozta: „Nem szabad hagyni, hogy azok, akik
ellenőrzésük alatt tartják az emberiség javait és nyersanyagait, oly
módon próbálják az éhség problémáját megoldani, hogy a szegényeknek
megtiltják a megszületést, vagy hogy hagyják éhen halni azokat a
gyermekeket, akiknek a szülei nem működnek közre azon elméletek
megvalósításában, amelyek az emberiség jövőjét illető puszta
hipotéziseken alapulnak. Olyan idők vezérei, amelyek remélhetőleg
örökre elmúltak, háborúba vezették a nemzeteket, hogy szomszédaik
gazdagságát hatalmukba kerítsék. De nem a háború új formájáról van-e
most szó, amikor a nemzetekre megszorító népesedéspolitikát
kényszerítenek rá, hogy ne tarthassanak igényt a Föld javainak őket
illető részére?”[41]
50. A pápáknak ehhez a tanításához kapcsolható az a keresztény
családokhoz intézett üzenet, amelyet az 1980-ban Rómában, a
családról rendezett szinódus atyái fogalmaztak meg számukra.
Ebben az üzenetben a szinódusi atyák többek közt ezt írják: „Gyakran
fejtenek ki nyomást kormányok és nemzetközi szervezetek a családra.
(.) A demográfiai, gazdasági és társadalmi problémák megoldása
érdekében olyan erkölcstelen eszközök felhasználására kényszerítik
őket - és mi ez ellen szenvedélyesen tiltakozunk -, mint a
fogamzásgátlás, vagy legrosszabb esetben a sterilizálás, a művi
abortusz és az eutanázia. A szinódus ezért nyomatékosan javasolja a
családjogi charta megfogalmazását, amely a világ minden táján
garantálja a család jogait.”[42]
51. Familiaris consortio kezdetű apostoli buzdításában II. János Pál
pápa 1982-ben egy világszerte elterjedt életellenes mentalitás
létrejöttét vizsgálta: „Legyen erre példa az a fennhangon hirdetett
félelem, melyet az ökológusok és futurológusok demográfiai
tanulmányai váltottak ki, akik eltúlozzák azt a veszedelmet, ami a
születések növekvő száma miatt az életszínvonalat fenyegeti. Az
Egyház mindezek ellenére szilárdan hiszi, hogy az emberi élet,
bármilyen törékeny és keserves, mindig az isteni jóság nagyszerű
ajándéka. Az Egyház minden sötét jövendölés és földet elhomályosító
vak önszeretet ellenében az élet pártján áll (...) Ezért az Egyház
az emberi személy és az igazságosság súlyos megsértéseként ítéli meg
a kormányok vagy közhatalmak minden olyan cselekedetét, amely arra
irányul, hogy bármi módon korlátozza a házastársak szabadságát a
gyermekek kérdésének eldöntésében. Ebből következően a közhatalom
minden erőszakos beavatkozása, amellyel megakadályozza a fogamzást -
vagy miként mondják, sterilizációt hajt végre -, beleértve az
abortuszt is, határozottan elutasítandó és teljesen elítélendő.
Ehhez hasonlóan mint súlyos igazságtalanságot kell kárhoztatni, hogy
a nemzetközi kapcsolatokban csökkentik az egyes népeknek adott
gazdasági segítséget azért, hogy ezzel serkentsék őket a
fogamzásellenes, illetve a sterilizációnak és az abortusznak kedvező
programok megalkotására.
Az Egyház pontosan tud arról a sok és bonyolult problémáról,
amelyeket ma sok nép házasságban élő gyermekei tapasztalnak éppen az
élet továbbadásának feladatában, ha ezt a feladatot
kötelességtudatuk szerint akarják teljesíteni. Ugyanúgy ismeri a
demográfiai növekedés súlyos kérdését, amint ez a földkerekség
különböző részein felvetődik, beleértve a vele kapcsolatos erkölcsi
kérdéseket is.
Az összes tényeket mélyebben áttekintve azonban az Egyház úgy ítéli,
hogy új és határozottabb módon kell hangsúlyoznia tanításának
jelentőségét, melyet a II. Vatikáni Zsinat és a Humanae vitae
kezdetű enciklika ismét előadott.”[43]
52. 1984-ben, a Mexikóban tartott nemzetközi népesedési konferencia
titkárához intézett beszédében a pápa újra foglalkozott a témával. A
következő szavakkal védelmezte az egyes ember, a család, a nők és a
fiatalok jogait: „Az utóbbi évek tapasztalatai és tendenciái
világosan mutatják a fogamzásgátlás programjainak messzemenően
negatív kihatásait. Ezek a programok fokozták a szexuális
szabadosságot, és olyan felelőtlen magatartás elterjedését
segítették elő, amelynek súlyos következményei vannak különösen az
ifjúság nevelése és a nő méltósága szempontjából. Azzal, hogy a
serdülők közt fogamzásgátló eszközöket osztottak szét, magát a
‘szülői felelősség’ fogalmát és a családtervezést is semmibe vették.
Ezenkívül a fogamzásgátlás programjáról gyakran a sterilizálás és a
művi abortusz gyakorlatára tértek át, amit a kormányok és a
nemzetközi szervezetek finanszíroznak.[44]
A Szentszéknek a konferencián részt vevő delegációja határozatot
terjesztett elő, amelyet elfogadtak, és amely sürgeti a kormányokat,
„foganatosítsanak megfelelő intézkedéseket arra, hogy az asszonyokat
a művi abortusz elkerüléséhez segítsék, mert ezt semmilyen esetben
sem szabadna a családtervezés eszközeként javasolni.”[45]
53. II. János Pál kifejezett egyetértésével jelent meg továbbá
1987-ben a Donum vitae c. instrukció. Az új biológiai-orvostudományi
gyakorlat nyomán keletkezett problémák tanulmányozása alkalmat nyújt
annak felülvizsgálatára, milyen joggal is rendelkezik a társadalom
az emberi élet továbbadása tekintetében. Az élet továbbajándékozása
a szerelem interperszonális kontextusában kell hogy történjék. Ezért
védelmezni kell a családot mint a társadalom sejtjét. A
szubszidiaritás elvének fényében hangsúlyozni kell továbbá, hogy a
társadalom irányítóinak kötelessége a család védelme. Ahelyett, hogy
hatalmukkal visszaélve beavatkoznának az élet továbbadásába, épp
ellenkezőleg azért kell síkra szállniuk, hogy azt kezdettől
tiszteletben tartsák.[46]
54. Sollicitudo rei socialis kezdetű 1987-es enciklikájában II.
János Pál a következőt írja: „Tagadhatatlan, hogy főként Földünk
déli részén olyan demográfiai helyzet alakult ki, amely hátráltatja
a fejlődést. De méltán hozzá kell fűzni, hogy az északi féltekén
ellentétes előjellel van jelen ez a demográfiai kérdés és irányzat:
gondot okoz a születések számának csökkenése, ennek eredményeként a
népesség elöregedése, amely már nem alkalmas biológiai megújulásra.
Ez a jelenség önmagában is akadályozza a fejlődést. Amint felületes
dolog azt állítani, hogy a nehézségek csak a népesség növekedéséből
erednek, úgy az sem bizonyítható, hogy minden népességnövekedés
összeegyeztethetetlen a rendezett fejlődéssel. Másrészt riasztónak
tűnik sok országban a kormányok kezdeményezése és propagandája a
szervezett születésszabályozás érdekében. Ezzel nemcsak kulturális
és vallási örökségünket veszik semmibe, hanem a valódi fejlődés
természetét is. Gyakran előfordul, hogy ezek a törekvések bizonyos
nyomás alatt jelentkeznek, külföldi tőke finanszírozásával,
gazdasági és pénzügyi segítség és támogatás nyújtásával. Minden
esetben az érintett személyek: férfiak és nők döntési szabadságának
kijáró tisztelet teljes hiányáról van szó, akik nemritkán
elviselhetetlen gazdasági kényszernek vannak kitéve, hogy alávessék
magukat az elnyomás eme új formájának. Főként a legszegényebb népek
szenvednek ettől a visszaéléstől, és nem indokolatlan a gyanú, hogy
ez a fajüldözés új formája, amely olykor a fajirtás jellegét ölti.
Ez az eljárás, amelyet a leghatározottabban el kell ítélnünk, az
emberi fejlődés szolgálatának téves és elkorcsosult értelmezéséből
fakad.”[47]
55. A Rerum novarum centenáriumára 1991-ben közreadott Centesimus
annus c. enciklikájában II. János Pál pápa bővebben ír a népesedés
problémájáról: „Úgy tűnik, hogy ezen a téren az emberi szellem
inkább korlátozni, elnyomni vagy elzárni igyekszik az élet
forrásait, amikor - a világon, sajnos, nagyon elterjedt -
abortuszhoz folyamodik, semmint hogy megvédje és kiszélesítse az
élet lehetőségeit. A Sollicitudo rei socialis kezdetű enciklikámban
visszautasítottam a születések száma ellen szervezett kampányokat,
amelyek a demográfiai probléma téves felfogásán alapulnak. Ahol
ugyanis ‘az érintettek döntési szabadságát súlyosan megsértik, ...
elviselhetetlen nyomást gyakorolnak rájuk, így gyakran arra
kényszerülnek, hogy ennek az újfajta nyomásnak engedjenek’. A
kényszerítés olyan módszereiről van szó, amelyek az új technikák
alkalmazásával terjednek, hogy - miként egy ‘vegyi háborúban’ - a
védtelen emberek millióinak életét megmérgezzék.”[48]
56. Arról a beszédről sem szabad megfeledkezni, amelyet a pápa 1991.
november 22-én, a Pápai Tudományos Akadémia számára rendezett
audiencián mondott el. Az Akadémia éppen befejezte Nyersanyagok és
népesség c. egyhetes tudományos tanácskozását. A pápa ezt mondta:
„Elterjedt vélemény, hogy az alapprobléma megoldásának legkönnyebb
módszere a születésszabályozás, tekintettel arra a tényre, hogy a
termelési folyamat újrarendezése és a nyersanyagok újraelosztása a
Földön rendkívül hosszú időt venne igénybe, és közvetlen gazdasági
kihatásokkal járna.
Az Egyház tudatában van ama probléma összetettségének, amelyre
haladéktalanul válaszolni kell. Ebben természetesen tekintettel kell
lenni a különböző, néha egyenesen ellentétes regionális viszonyokra
is. Vannak országok, amelyekben erőteljes a népesség növekedése, és
vannak mások, amelyek népességük gyorsuló elöregedését tapasztalják.
Gyakran az utóbbiak azok, amelyek fogyasztásukkal elsősorban
felelősek a környezet tönkremeneteléért.
Amikor az ember beavatkozást javasol, a dolog sürgető voltának
természetesen nem szabadna tévedésekhez, az ember igazi
természetével nem harmonizáló módszerek felhasználásához vezetnie,
amelyek valóban drámai hatásokat idéznek elő. Ezért az Egyház mint
‘az emberiesség szakértője’ elismeri a felelős apaság és anyaság
életelvét, de lényegi kötelességnek tekinti, hogy nyomatékosan
felhívja a figyelmet azoknak a módszereknek az erkölcsi
vonatkozásaira, amelyeknek az emberi személyt és jogait mindig
tiszteletben kell tartaniuk.
A népesség növekedése és kierőszakolt csökkenése részben a szociális
intézmények hiányára vezethető vissza; a környezet megváltozásának
és a természetes nyersanyagok ki nem elégítő voltának okozói gyakran
emberi tévedések. Habár megfelelő mennyiségű élelmiszert termelnek
ahhoz, hogy a világon mindenki számára elegendő legyen, emberek
milliói éheznek, miközben másutt az élelmiszerek eltékozlásának
nyilvánvaló példáira bukkanunk.
A számos és sokféle helytelen emberi magatartásmód láttán
szükségszerűen mindenekelőtt azokkal kell foglalkoznunk, amelyek
elsősorban felelősek e hiányjelenségekért.
A népességnövekedéssel szembeni magatartás nem merülhet ki abban,
hogy az ember Isten törvényei iránti tiszteletből gyakorolja az apai
és anyai felelősséget, hanem gazdasági intézkedésekre is szükség
van, amelyek mélyrehatóan befolyásolják a szociális intézményeket.
Mindenekelőtt a fejlődő országokban, ahol a népesség jelentős része
fiatal, lehet a nevelési szerkezet átfogó elégtelenségét az oktatás,
a kultúra és a szakképzés kiterjesztése révén megszüntetni. Javítani
kell a nőnek mint a társadalom modernizációja lényeges elemének
helyzetét.”[49]
57. Miközben felelős magatartásra szólított fel a nemzéssel
kapcsolatban, a pápa kijelentette: „Hála az orvostudomány
haladásának, amely csökkentette a gyermekhalandóságot és növelte az
átlagos várható élettartamot, hála a technika fejlődésének is, az
életkörülményekben valóságos változás következett be. Ezekhez az új
viszonyokhoz nem pusztán tudományos reflexiókkal kell közelíteni,
sokkal inkább azzal - és ez fontosabb -, hogy minden intellektuális
és szellemi energiát igénybe veszünk, ami csak rendelkezésünkre áll.
Az embereknek újra fel kell fedezniük a korlátok tiszteletben
tartásának morális jelentőségét; növekedniük és érniük kell az élet
minden egyes vonásával szemben tanúsított felelősségérzetük
tekintetében (vö. Mater et magistra, 195; Humanae vitae, passim;
Gaudium et spes, 51-52.). (...)
Ha az emberiség nagy családja nem tesz intézkedéseket ez irányban,
áldozatul eshet egy pusztító zsarnokságnak, amely megsértené az
emberi lét jelentőségének egyik alapvető elemét, azt nevezetesen,
hogy az ember az életet új emberi lényeknek adja tovább, és segíti
annak be-érését (...)
Ezért a közhatalmak egyik feladata olyan szabályozást találni, amely
a születéspolitikát összekapcsolja a szabad és személyes
felelősségérzet iránti tisztelettel (vö. Gaudium et spes, 87.). Az
olyan politikai beavatkozás ugyanis, amely tekintettel van az emberi
természetre, befolyásolhatja a demográfiai folyamatokat, egyúttal
azonban biztosítania kell a gazdasági javaknak a polgárok közötti új
elosztását is. Ellenkező esetben az a veszély fenyeget, hogy az
ilyen rendelkezésekkel mindenekelőtt a leggyengébbeket és
legszegényebbeket sújtják, és egyik igazságtalansághoz másikat
társítanak.”
Befejezésül a pápa ezt mondta: „Az ember - ez az egyetlen földi
lény, akit nem egy másik teremtmény kedvéért akart az Isten (Gaudium
et spes, 24) - olyan alapvető jogok és kötelességek alanya, amelyek
elsőbbséget élveznek a társadalmi és politikai életből adódó jogok
és kötelességek között (vö. Pacem in terris, 5.35.). Az emberi
személy ‘valamennyi társadalmi intézmény alapja, alanya és célja’
(Gaudium et spes, 25), és ez okból a hatalmon lévőknek mindig szem
előtt kell tartaniuk illetékességük határait. Az Egyház a maga
részéről felszólítja az emberiség nagy családját, tervezze meg
jövőjét, de ne hagyja, hogy ebben csak materiális vágyak vezessék,
hanem egyben és mindenekelőtt annak a rendnek a tisztelete, amelyet
Isten a világba beépített.”[50]
58. 1992-ben Rio de Janeiróban rendezték meg az ENSZ környezettel és
fejlődéssel foglalkozó konferenciáját. Június 13-án elmondott
hozzászólásában Angelo Sodano bíboros-államtitkár kijelentette:
„Morálisan igazolhatatlan a világ azon részének magatartása, amely
az emberi jogokat hirdeti ugyan, ugyanakkor azonban lábbal meri
taposni azoknak a személyeknek a jogait, akik kevésbé előnyös
helyzetben vannak, és ‘pusztító parancsként’ (II. János Pál: Az
1991. november 22-én a Pápai Tudományos Akadémiához intézett beszéd.
6.) meghatározza, hány gyermeke lehet ezeknek a személyeknek, és
azzal fenyegeti őket, hogy e döntések figyelembevételétől teszi
függővé a fejlődésükhöz megállapított segítséget.”[51]
59. 1992-ben Latin-Amerika püspökei magukévá tették II. János Pál
tanításait, és saját országaik körülményeire alkalmazták azokat. A
latinamerikai püspökségek Santo Domingóban tartott negyedik
közgyűlésének tevékenysége során a kb. kettőszáz jelenlévő püspök
üzenetet küldött az ENSZ-hez és ennek különböző szervezeteihez az
élet védelmében, és különösen éles kritikával illette azokat a
születéskorlátozást célzó kampányokat, amelyeket nemzetközi
szervezetek és kormányok folytatnak.[52]
3. Emberi méltóság és
igazságosság
60. Amikor a demográfiai folyamatokat vizsgálja, a tanításra
hivatott Egyház hangsúlyozza az emberi élet szentségét, az élet
felelős továbbadását, az apasággal és anyasággal együtt járó
jogokat, a házasság és a családi élet értékeit, amelyekben a
gyermekek a teremtő Isten ajándékai.[53]
A születéskorlátozás híveivel ellentétben és anélkül, hogy letagadná
az emberi helyzetek realitását, az Egyház az igazságosság oldalán
áll: védi az asszonyok és a férfiak, a családok és a fiatalok
jogait, csakúgy mint azoknak a jogait, akiket a szép nascituri
szóval jelölnek, tehát azo-két a gyermekekét, akiknek meg kell
születniük. Miközben a pápák leszögezik, hogy a születésszabályozás
semmiképpen sem nyújthat kárpótlást az igazi fejlődésért,
hangsúlyozzák, hogy minden embernek joga van részesülni a Föld és az
emberi intelligencia gazdag kincseiben.
61. A pápák nem tudják elfogadni azokat a riasztó nyilatkozatokat,
amelyek a világban tapasztalható eltérő demográfiai
fejlődéstendenciákat értékelik. Ahogy az évek múlnak, a tények azt
mutatják, hogy ezeket a riadalom meghatározta felfogásokat
alapjaiktól felül kell vizsgálni. Úgy tűnik, azok az ideológiák,
amelyek tagadják annak a lehetőségét, hogy az emberek rábírhatók
termékenységük felelős szabályozására, amelyek bizonytalanságot és
félelmet szítanak, a várható nyomort és/vagy a környezet pusztulását
jósolják, nem veszik észre a demográfiai viszonyok különböző
oldalainak különféleségét és sokrétűségét. Ezek az ideológiák
nemcsak a természetes eszközöket becsülik alá, hanem mindenekelőtt
az embernek azt a képességét, hogy - kezdve az emberi erőkön -
megfelelően használja őket, jobban ossza el őket, és az emberi
társadalom javára olyan intézményeket hozzon létre, amelyek
hatékonyak és ugyanakkor az igazság követelményei iránt is
fogékonyak.
II. fejezet
A PASZTORÁLIS ÁLLÁSFOGLALÁS ETIKAI ALAPELVEI
62. Úgy tűnik, hogy a világ különböző országai népességének esetében
valóban megállapított eltérő fejlődési folyamatok nem igazolják azok
aggodalmait, akik folyton „világméretű demográfiai válságról”
beszélnek. Ez az aggály ugyanis a jövőtől való félelem és az
emberrel szembeni bizalmatlanság ideológiájának egy fajtáját
jelenti. Ez a biztonságot abszolutizáló magatartás különböző,
alapjában mégis megegyező formákban jelen van a történelem különböző
szakaszaiban. Túlságos terheket ró a nemzedékek és a nemzetek közti
szolidaritásra. Az Egyháznak ezért fel kell világosítania az
embereket és segíteni őket, hogy végiggondolják ezt az ideológiát,
amelyet gyakran a tömegkommunikációs eszközök révén terjesztenek.
1. Az Egyház szociális
tanításának hozzájárulása
63. Az Egyház mindenekelőtt arra hívja fel nyomatékosan a figyelmet,
hogy alattomban a szegénységnek egy új formája születik. A
szegénység eme új formája éppen az élettel és a családdal szembeni
negatív magatartásban jut kifejezésre. E magatartás a szolidaritás
eltűnését eredményezi: magányra kárhoztatja az embereket; nem eléggé
fogékony sem a jövő generációk, sem az emberek szüksége iránt.
Ezekben a magatartásokban a szegénység legrosszabb formája nyilvánul
meg: az erkölcsi szegénység.
64. Az a fenyegető helyzet alakult ki, hogy kockán forognak, sőt
részben elvesznek azok a pozitív vívmányok, amelyeket a korábbi
generációk elődeiktől örököltek, mert senki sincs már abban a
helyzetben, hogy továbbadja őket. Veszélyben van az emberiség közös
örökségének, az erkölcsi és vallási értékeknek, kulturális és
művészi kincseknek, tudományos és technikai vívmányoknak az átadása.
Ezt az örökséget csak az emberek új nemzedékeinek hozzájárulásával
lehet továbbadni és gazdagítani. A legvédtelenebb emberek lesznek az
elsők, akiknek ezt az elszegényedést és hanyatlást el kell
szenvedniük, mivel félő, hogy a tehetős, de elöregedett társadalmak
kifejezett egoizmusba süllyednek. Az Egyháznak tehát, ha nem is
kizárólag, de kitüntetetten a legsebezhetőbbek érdekében kell
szüntelen elkötelezettségét kifejezésre juttatnia.[54]
65. Az Egyház ismeri a fejlődő országok demográfiai folyamatait is.
Hangsúlyozza, hogy minden ember és minden nép fejlődésre hivatott.
Emellett vannak eszközök, amelyek segítségével meg lehet szüntetni
az életkörülmények, a birtoklás, tudás és a technika
egyenlőtlenségeit. Az alulfejlettség sohasem végzet. Meg lehet
indítani olyan fejlődésfolyamatokat, amelyek minden ember, minden
nép számára biztosítják, hogy bevethessék potenciális képességeiket,
és ezzel legyőzhessék a fejlődésben való lemaradást. Többek között
abszolút elsőbbséget élvez a tudás hozzáférhetősége mindenki
számára, hogy a nemzetközi szolidaritás keretében minden embernek és
minden nemzetnek lehetősége nyíljék a létfenntartás és a fejlődés
elementáris problémáinak önálló és kielégítő megoldására.[55]
66. Ami a demográfiai viszonyokat illeti, az Egyháznak a közjóról, a
fölöslegről és a javak egyetemes, mindenki számára való
rendeltetéséről szóló tanításai a felkínált válaszokban
megvilágítják az emberi magatartás utáni kutatást.[56] A közérdek tekintetbevétele - ami hatékony
szolidaritást követelne meg a népek között - azt eredményezhetné,
hogy az egyesek fáradozásai mindenki javát szolgálják. Egyetlen
egyénnek és nemzetnek sem szabad saját külön érdekeit az emberiség
nagy családja közös érdekének követelményei fölé helyezni.
67. Az Egyház továbbá azt tanítja: „Az igazságosság azt követeli,
hogy az előnyös helyzetben lévők osszák meg fölöslegüket azokkal,
akik nélkülözik az élet fönntartásához szükséges javakat.[57]
68. A javak egyetemes rendeltetéséről szóló tanítás arra emlékeztet,
hogy a Teremtő terve szerint az emberiség javainak összessége -
beleértve a szellemi és intellektuális javakat is - a jelen és a
jövendő emberi közösség rendelkezésére kell hogy álljon, és hogy
minden nemzedéknek úgy kell viselkednie, mint e közvagyon felelős
gondnokának.[58]
69. A szubszidiaritás elve a népesedés területén is érvényes. A
legutóbbi pápák utaltak ugyan arra, hogy az Egyház illetékességük
körében átad itt egy jogot a közhatalmaknak, de azt is
hangsúlyozták, hogy e területen az állam nem tulajdoníthat magának
jogtalanul olyan felelősséget, ami azután a továbbiakban már nem
illetné meg a házaspárokat. Azért sem gyakorolhat az állam nyomást
és alkalmazhat kényszert vagy erőszakot, hogy a házaspárokat
rábírja, vessék alá magukat e téren parancsainak.[59] Elfogadhatatlan mindenfajta burkoltan vagy
nyíltan önkényeskedő népesedéspolitika. Az államnak - épp
ellenkezőleg - az a feladata, hogy védje a családot és a házasfelek
szabadságát, garantálja az ártatlanok életét, és megbecsülést
szerezzen a nőnek, kivált anyai méltóságában.[60] Az állam és általában a közhatalmak
politikája, különösen adó- és neveléspolitikája erre az elsőrendű
feladatra kell hogy irányuljon.
70. A szubszidiaritás elve a nemzetközi közintézményekre is
érvényes. Ezek egyike sem gyakorolhat nyomást az államokra vagy
nemzeti közösségekre, hogy olyan politikát kényszerítsen rájuk,
amely összeegyeztethetetlen a személyiség és a család, valamint a
nemzeti függetlenség tiszteletével. Ezeket az intézményeket az a
vágy hívta életre, hogy szabadon egyesítsék minden nemzetnek egy
igazságos társadalom létrehozására irányuló törekvését. Ezért a
nemzeteknek a szuverenitáshoz való jogát éppúgy tiszteletben kell
tartaniuk, mint a házaspárok autonómiához való jogát. Ebből
következik, hogy ezek az intézmények túllépnének hatáskörükön, ha
arra ösztönöznék az államokat, hogy vegyék át az általuk
meghatározott népesedéspolitikát, és keresztülvitele megkönnyítése
érdekében kényszerítő intézkedéseket kapcsolnának e politikához.
71. Arra is ügyelni kell, hogy ezeket az intézményeket ne állítsák
hatalmas nemzetek szolgálatába. Fennáll annak a veszélye is, hogy a
szegény nemzetekben feltámad a gyanú, miszerint bizonyos nemzetek,
amelyek az említett intézmények által rendelkezésre bocsátott
eszközöket igénybe veszik, megpróbálják az egész földkerekségre
kiterjeszteni hatalmukat. Az Egyház tehát emlékeztet a szolidaritás
nemzetközi kötelességére: az igazságosság kötelességévé teszi a
gazdag népeknek az egész világ szegényeinek segítését. Az Egyház azt
is hangsúlyozza, hogy botrányos dolog lenne, ha ezt a segítséget
kényszerszerűen amorá-lis feltételekkel kapcsolnák össze, amelyek
megszerezhetnék az uralmat az emberi élet felett. Hangsúlyozza
továbbá, hogy súlyos visszaélés lenne az intellektuális, erkölcsi és
politikai hatalommal, ha a gazdag nemzetek részéről a
szegényebbeknek nyújtott segítség legcélszerűbb formájaként - olykor
morális vagy fizikai erőszakot is alkalmazva - születéskorlátozó
kampányokat indítanának.[61]
72. Vonatkozik ez a figyelmeztetés a nemzetközi magánszervezetekre
is. Nem lenne szabad, hogy ezek előbbre sorolják a magáncsoportok
különös érdekeit minden emberi élethez, fizikai integritáshoz,
neveléshez, felelős szabadsághoz való elidegeníthetetlen jogánál és
minden népnek autonómiához és az emberi fejlődéshez való
egyetemleges jogánál.
2. Az életért és a
családért
73. Említést érdemel két további etikai alapelv, mert az Egyház
ezekből kiindulva mond véleményt a demográfiai fejlődés
jelenségeiről: az első az emberi élet szakrális természetét és a
házastársaknak az élet továbbadásáért viselt felelősségét érinti. Az
Istennek, minden élet forrásának képére és hasonlatosságára
teremtett férfiak és asszonyok megbízatást kaptak arra, hogy az élet
szent ajándékának továbbadásában a Teremtő partnerei legyenek. Az
élet és a szeretet közösségén, azaz a házasságon belül ők teremtik
meg a családot, a társadalom alapsejtjét.[62]
Isten tervével nem vág egybe, hogy a házastársak művi fogamzásgátlás
vagy sterilizálás révén megbénítsák vagy elpusztítsák
termékenységüket, és különösen nem, hogy - gyermekeiket még
születésük előtt elpusztítandó - abortuszhoz folyamodjanak.[63]
A valóban felelős apaság és anyaság kiindulópontja a házaspár
felelősségvállalása az élet Létrehozójával és Urával szemben; ezért
a felelős szülői mivolt a házasságon belüli nagylelkűségen és a meg
nem született gyermek élethez való jogának tiszteletén alapul.
74. A második alapelv a házasság természetéből fakadó jog a szülői
szerepre. A Család jogainak chartájában az Egyház leszögezi: „A
házastársaknak elidegeníthetetlen joguk családot alapítani, és
dönteni a születések ütemezését és a születendő gyermekek számát
illetően, teljességgel figyelembe véve kötelezettségeiket egymás,
már megszületett gyermekeik, a család és a társadalom irányában.
Döntésükben igazodniuk kell a helyes értékrendhez, az objektív
erkölcsi rendhez, amely kizárja a fogamzásgátláshoz, a
sterilizáláshoz és az abortuszhoz folyamodás lehetőségét.”[64]
75. Ezért amennyiben nemzetközi ügynökségek kényszerhez vagy
megtévesztéshez folyamodnak, nemcsak a férfiaknak és asszonyoknak
mint egyéneknek a jogait sértik meg, hanem megsértik a család jogait
is. A családjogainak Chartája a következőket mondja erről: „a) A
közjogi hatóságok és magánszervezetek azon tevékenységei, amelyek
bármilyen módon megpróbálják korlátozni a házaspárok szabadságát a
gyermekeikről való döntésben, súlyosan vétenek az emberi méltóság és
igazság ellen. b) A nemzetközi kapcsolatokban, a népek fejlődéséhez
nyújtott gazdasági segélyek nyújtásakor nem szabható feltételként
fogamzásgátló, sterilizációs vagy abortusz-programok elfogadása. c)
A családnak jogában áll a társadalom segítségét kérni a gyermekek
születéséhez és felneveléséhez. A nagycsaládosoknak joguk van
megfelelő segélyhez, és nem lehetnek diszkrimináció alanyai.”[65]
Bármennyire engedélyezett legyen is erkölcsileg a kormányok által
követett népesedéspolitika, a kormányzatok semmiféle joggal nem
rendelkeznek ahhoz, hogy a házaspárok helyett döntsenek arról, hány
gyermekük lehet és hány legyen. Csak az emberi személy, a házasság
és a család belső értékeinek felfedése buzdíthatja arra az
embereket, hogy a jövendő világra való tekintettel nyitottak
legyenek gyermekek elfogadására.
3. A felelősségteljes
döntés
76. A házasfeleknek, akik szabadon dönthetnek gyermekeik számáról,
épp ilyen szabadnak kell lenniük abban is, hogy - amennyiben erre
komoly okuk van - felelősségteljesen és az Egyház tanításával
összhangban alkalmazhassák a termékenység szabályozásának
természetes módszereit. Ezek különbözőek lehetnek, és érdemes őket
megismerni és terjeszteni:[66] Ezért
a házastársaknak fel kell kínálni a lehetőséget, hogy gyakorolhassák
szülői felelősségüket. A születésszabályozás művi eszközei, valamint
a sterilizálás nem tisztelik a nő és a férfi emberi személyiségét,
mert megszüntetik vagy megakadályozzák a termékenységet, amely pedig
a személy integráns része.
II. János Pál pápa ezért a család nemzetközi éve alkalmából írott
Levél a családokhoz c. pásztorlevelében a következőképpen magyarázta
a házaspárnak ezt a felelősségteljes anyaságát és apaságát: „E
találkozásban egy különleges felelősség élményét élik meg, mert a
házastársi aktushoz hozzá van kötve az életfakasztás lehetősége. A
házastársak ebben a mozzanatban édesapává és édesanyává válhatnak,
elindítván egy új emberi lét folyamatát. Elsőként a nő veszi észre,
hogy édesanya lett, s a férfi, akivel ‘egy testté’ lett, az ő
tanúságtételéből tudja meg, hogy apa lett. A lehetséges és valóra
vált atyaságért és anyaságért mindketten felelősek.”[67]
III. fejezet
ÚTMUTATÁS A GYAKORLAT SZÁMÁRA
77. A demográfiai viszonyokról elterjedt számos információ
hiteltelen, azaz téves. Tekintettel arra, hogy ezek az információk
tartózkodást váltanak ki, és tekintettel a népességszabályozás
erkölcsileg megengedhetetlen programjaira, az Egyház se nem
hallgathat, se tétlen nem maradhat. De azzal sem elégszik meg, hogy
leszögezze elvi magatartását ezekkel a visszaélésekkel szemben;
pozitívan válaszol rájuk, és cselekszik, összhangban a család, „az
élet szentsége” szolgálatára való elhivatottságával. A
keresztényeknek mindenekelőtt az igazságot kell napfényre hozniuk,
kivált akkor, ha ezt olyan széles körben elterjedt jelszavak
homályosítják el, amelyeknek semmi alapjuk sincs.
78. Mindenkihez szól a felhívás, hogy éberen figyelje azokat a
mesterkedéseket, amelyek nem tisztelik az emberi személyt. Milyen
mértékben használják ki minden egyes konkrét helyzetben a környezet
témáját, hogy az erőszakolt népességszabályozást igazolják? Hogyan
áll a helyzet a családpolitikával? Valóban igazi szabadságot
biztosít az a házaspárok számára?Bírálják-e azokat az eseteket,
amelyek során nemzetközi vagy nemzeti, társadalmi vagy
magánszervezetek a „demográfiai imperatívusz” hamis ürügyével
megsértik az egyén vagy a család jogait? Milyen mértékű nyomást
gyakorolnak nemzetközi szervezetek az államokra, hogy megkapják
hozzájárulásukat a népességszabályozás olyan politikájához, amely
összeegyeztethetetlen a nemzetek szuverenitásra való jogával?
79. Kétségkívül ajánlatos bizonyos prioritásokat megállapítani. Ezek
gyors cselekvést kívánnak:
- a „népesedési válság” ideológiájának sokrétű kísérletei, amelyek
befolyásolni szeretnék a nemzetközi fórumokat és kormányzati
helyeket;
- a „nő” úgynevezett új „jogainak” hangoztatása, semmibe véve
elhi-vatását, hogy életet adjon;
- a környezet problémáira való túlhajtott, ezért visszaélésszerű
hivatkozás, hogy igazolják az erőszakolt népességszabályozást;
- kísérletek arra, hogy az RU 486 típusú, abortuszt okozó termékeket
elterjesszék, nemcsak az úgynevezett fejlett országokban, hanem
mindenekelőtt a szegényekben;
- a sterilizáció általános elterjedése;
- olyan életellenes eszközök köznapivá tétele és forgalomba
hozatala, mint a méh-pesszáriumok („spirálok”);
- az egyén és a család elidegeníthetetlen és megkérdőjelezhetetlen
jogainak megsértése;
- és általában: a visszaélés az intellektuális, morális és politikai
hatalommal.
Az Egyház arra is emlékeztet, hogy elsőrendűen fontos fellépni a
veszélyes mesterkedésekkel: az olyan életellenes kihívásokkal
szemben, mint a drogok, pornográfia, erőszak alkalmazása stb.
1. A tények helyes
ismerete
80. A keresztényeknek és minden jóakaratú embernek informálódnia
kell, hogy megértsék, mennyire különböznek a népességek állapotuk és
fejlődésük tekintetében. Kritikusan kell viselkedniük a „népesedési
válság” ideológiájával szemben. Tekintettel mindarra, amit a
médiákon keresztül a fejünkbe vernek, amit a népességszabályozás
kikényszerítése érdekében számos mozgalom tesz, a keresztényeknek és
a jóakaratú embereknek sürgető kötelességük mindig szem előtt
tartani azt a tényt, hogy az alkalmazott taktika állandóan olyan
gazdasági és demográfiai információkra hivatkozik, amelyek
leegyszerűsítik a valós helyzetet. Ezenkívül csak becsült értékeket
tárnak elénk, amelyek tehát pontatlanok.[68]
81. Az Egyház arra biztat minden érintett szakembert és különösen a
demográfusokat, gazdasági szakértőket és politikusokat, hogy
mélyítsék el a demográfiai viszonyokra irányuló kutatásokat. Minden
olyan szövetségnek és szervezetnek, amely az emberi személy és a
család tiszteletével foglalkozik, megfontolásai és akciói révén
lehetővé kell tennie a demográfiai adottságok és különbségek helyes
megismerését. Valamennyiüknek érvekkel kell szembeszállniuk azzal az
ideológiával, amely félelmet terjeszt az élettel és a jövővel
szemben. Ugyanez vonatkozik azokra a szervezetekre is, amelyek
egyetemlegesen az igazságosságért és a békéért szállnak síkra.
Az Egyház valamennyi kulturális intézményt is arra szólít fel, hogy
programjukba illesszék be a demográfiai viszonyokkal foglalkozó
rendszeres és kritikus reflexiót is. Ezeket a törekvéseket a
véleményformálók, a médiák, valamint a közvélemény objektív
informálására irányuló szándéknak kell teljessé tennie.
82. Minden területi, tehát nemzeti, regionális vagy városi szinten
működő kormányzatnak kell hogy legyen olyan családpolitikája, amely
lehetővé teszi a családoknak, hogy szabadon vállalják a mai
társadalomban és a generációk egymásutánjában viselt felelősségüket.
E családpolitikának különböző eszközöket kell alkalmaznia a munka
szabályozása, az adópolitika testre szabása, a lakáshoz jutás, az
oktatáshoz való hozzáférés stb. érdekében.
Ezenkívül elengedhetetlen, hogy ehhez a családpolitikához
hozzátartozzék a harc a „születésellenes imperializmussal” szemben,
amelyet a Szentszék delegációja már 1974-ben, a népesedés
problémáiról Bukarestben megrendezett nemzetközi konferencián
bírált. Ez a „születésellenes imperializmus” sérti a családi élet
vallási és kulturális tradícióit, erőszakot tesz a személyek és
házaspárok szabadságán, és ezáltal megkárosítja a családokat és a
nemzeteket.
83. A társadalmi vagy magántermészetű nemzeti vagy nemzetközi
szövetségek és szervezetek egyaránt felelősek a megfelelő
családpolitika támogatásáért. Ha azt akarjuk, hogy ezek az
alapsejtek, amit a családok jelentenek, hozzájáruljanak az egész
emberi közösség fejlődéséhez, akkor a szolidáris emberi közösségek
elterjedése érdekében nélkülözhetetlen a családpolitika. Nemcsak a
politikusok és a törvényhozók az igazi családpolitika alanyai és
élharcosai, hanem különösképpen maguk a szülők és családok is.[69]
3. Igazságot az asszonyok
számára
84. Az Egyház javasolja továbbá olyan politika bevezetését, amely
ügyel a nő mint személy, feleség és anya emberi sajátosságának
tiszteletére. Azokat a kampányokat, amelyeket a demográfiai félelem
ideológiái irányítanak, pszichikusan és fizikailag a nők szenvedik
meg elsőként. Ezekben a kampányokban a nő „reproduktív egészségének”
hamis felfogását használják fel arra, hogy támogassák a
fogamzásgátlás vagy a művi abortusz különböző módszereit, amelyek
nemcsak a meg nem született gyermek életét pusztítják el, hanem az
asszonyok egészségére is súlyos kihatással vannak, sőt még életét is
veszélyeztethetik.
A demográfiai félelem ideológiája anyai dimenziójában teszi
felelőssé a nőt, és elhallgatja azt a tényt, hogy a nő lényegi és
nélkülözhetetlen társadalmi hozzájárulása épp e dimenziója révén
valósul meg. Egy társadalom minősége ugyanis a nő iránti
tiszteletében mutatkozik meg. Egy olyan társadalom, amely lenézi a
gyermek elfogadását, megveti az életet és a nőt. Ez okból mindent
meg kell tenni, hogy a nők felfedezzék felelősségüket, és igényüknek
megfelelően hozhassák összhangba családi, hivatásbeli, társasági és
társadalmi feladataikat. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha
ténylegesen elismerik a férfi és a nő egyenrangúságát. A nőknek
mindenekelőtt ki kell fejezniük önmagukat, és mozgalmakat kell
tudniuk életre hívni, hogy így a társadalomban nagyobb elismerést
vívjanak ki, és jobban betölthessék helyüket.[70]
4. Kompromisszumra nincs
lehetőség
85. Előfordul, hogy a születésszabályozást szorgalmazó szervezetek
működésük során meg nem engedett eszközökkel tudatosan nevetségessé
teszik a keresztényeket. Így megtörténhet, hogy meghívnak
keresztényeket, vegyenek részt olyan projektekben vagy
akcióprogramokban, amelyek nagyon általánosan megfogalmazott célokat
- pl. a fejlődés vagy a környezet - akarnak támogatni. Ezeknek a
kezdeményezéseknek a tulajdonképpeni célja azonban az élettől való
félelem ideológiájának („anti-life-mentality”) a támogatása. Így
akarják a keresztényeket félrevezetni, vagy egy „közös igába” fogni
a hitetlenekkel.[71] Ezért éberen,
okosan és bátran kell viselkedniük. Akár a vértanúság vállalásáig
késznek kell lenniük arra, hogy bizonyságot tegyenek amellett az
érték mellett, amely Isten szemében minden ember sajátja.[72]
Püspökkari körlevelek segíthetnek a hívőknek azoknak a morális
problémáknak a felismerésében, amelyeket ebben az összefüggésben a
demográfiai fejlődés felvet, és azután ennek megfelelően
alakíthatják magatartásukat.
BEFEJEZÉS
1. Fejlődés, erőforrások és népesség
86. A világ népei változatos demográfiai fejlődésfolyamatainak
különbözősége és sokrétűsége nem foglalható - mint ez túlságosan is
gyakran történik - hatásos, de sommás formulákba. Egyébként a világ
népességének növekedési rátája, amely átlagértéket jelent,
természete szerint nem veszi számításba a helyzetek különbözőségét.
Ezenkívül ez az arány, miután 1965-1970 között elérte csúcspontját,
csökken. A szervezeteknek a 21. századra vonatkozó prognózisai
egyébként, ha egészében nézzük a különböző országok népességét,
háromszor alacsonyabb növekedésről beszélnek annál, amit a 20.
század folyamán megállapítottak. Ez azt mutatja, hogy a Föld
lehetőségei messze elegendőek ahhoz, hogy az emberek szükségleteit
ki lehessen elégíteni. II. János Pál pápa nyomatékosan hangsúlyozta:
„Az ember legfőbb gazdagodási forrása a földdel együtt nyilván maga
az ember. Értelme lehetővé teszi a föld termőképességének és annak a
sokféle eljárásnak a felismerését, amelyekkel az emberi szükségletek
kielégíthetők.”[73] A pápa ezután
megmagyarázza gondolatait, majd így foglalja össze őket: „önmagát az
embert is Isten ajándékozta önmagának.”[74]
Az emberen múlik tehát, hogy felelősségteljes és kreatív gondozója
legyen azoknak a javaknak, amelyeket a Teremtő a rendelkezésére
bocsátott.
87. Tanításában az Egyház tekintetbe veszi a demográfiai
fejlődésfolyamatok tényét. Mindazonáltal azok a kampányok, amelyek a
jövőtől való félelemből születnek, kérdésesek számára.
Ezeknek a kampányoknak a támogatói azonban nem ismerték fel a
hosszan tartó demográfiai mechanizmusok logikáját, mindenekelőtt
azt, amit a népesedéstudomány „demográfiai átmenetnek” nevez.[75] Tekintettel ezekre a kampányokra,
az Egyház mindenekelőtt azzal foglalkozik nagyon komolyan, hogy a
legvédtelenebbek érdekében támogassa az igazságosság ügyét. Bizonyos
csoportok támogatják a népességszabályozást mint a fogamzásgátlás, a
sterilizálás, sőt az abortusz révén végrehajtandó
kényszerintézkedést; azt hiszik, hogy ezekkel a mesterkedésekkel
megtalálták azoknak a problémáknak a „megoldását”, amelyeket az
alulfejlettség különböző formái támasztanak. Mivel ez az ajánlás a
tehetős nemzetektől származik, úgy jelenik meg, mint a gazdagok
elutasító magatartása, hogy az alulfejlettség tulajdonképpeni okait
kiküszöböljék. A születések csökkentésére javasolt módszerek
ezenkívül még károsabb hatásokat idéznek elő, mint az a baj, amelyre
orvoslást akarnak kínálni. Ez a kár mindenekelőtt az emberi és
családi jogok terén jelentkezik.
2. Szolidaritás a
családdal
88. Igazi fejlődés csak akkor lehetséges, ha elismerik és támogatják
a család jogait, tisztelik a nőket és gyermekeket, és igazságosan
ítélik meg a kultúrák különbségeit. Ennek az igazán emberi
fejlődésnek a keretében ez alapvető erkölcsi igazság marad, amely
nem változtatható meg sem törvények, sem - akár nyíltan kimondott,
akár titokban megvalósított -demográfiai politika révén. Ez az
alapvető igazság így hangzik: Tisztelni kell az emberi életet
fogamzásától természetes haláláig. Egy társadalom minősége nemcsak
abban a tiszteletben mutatkozik meg, amelyet a nő iránt mutat; hanem
abban a tiszteletben vagy megvetésben is megmutatkozik, melyet az
élettel és az ember méltóságával szemben tanúsít.
A Centesimus annus enciklikában II. János Pál kifejtette, hogy a
családban ennek az élet iránti tiszteletnek kell uralkodnia. „A
családot az élet szentélyének tekintjük. A család valóban szent, az
a hely, ahol az élet, Isten ajándéka megfelelő fogadtatásra talál és
védelmet kap a számos, reá leselkedő támadással szemben; az a hely,
ahol a helyes emberi fejlődés igényeivel kibontakozhat. A halál
kultúrájával szemben
- ahogy mondani szokták - a család az élet kultúrájának a helye.”[76]
89. Ha felfedezik a családot mint „az élet szentélyét” és „az élet
kultúrájának a helyét”, a férfiak és asszonyok megszabadulhatnak a „
halál kultúrájától”. Ez utóbbi a „gyermekkel szembeni ellenséges
mentalitással” kezdődik, amely az erőszakos népességszabályozás
ideológiájában oly erőteljesen kifejlődött. A házaspároknak és a
társadalomnak minden gyermekben vágyott ajándékot kell látniuk,
melyet a Teremtő készít számukra, drága ajándékot, melyet örömmel
kell fogadniuk és szeretniük
kell.[77]
Azokkal a törekvésekkel egyidejűleg, amelyek egy családpolitika
bevezetésére irányulnak, hangsúlyozni kell a minden gyermekhez mint
emberi lényhez eredendően hozzátartozó értéket. Tekintettel a
demográfiai folyamatokra, az ember megbízást kapott, hogy használja
ki azokat a talentumokat, amelyeket a Teremtő minden egyes embernek
személyes fejlődése céljából adott, hogy ezzel sajátos módon egyben
a társadalom fejlődéséhez is hozzájáruljon. Elvégre Isten csak azért
teremtette az embert, hogy beillessze élet- és szeretet-tervébe.
VI. Pál korábban idézett szavai tovább kell hogy szóljanak a
nemzetek felelős vezetőihez: „A ti feladatotok: gondoskodni arról,
hogy az emberiség asztalán bőségesen álljon rendelkezésre a kenyér,
nem pedig az, hogy a mesterséges népességszabályozást támogassátok,
ami irracionális lenne, mert csökkentené az asztaltársak számát az
élet ünnepi lakomáján.[78]
Vatikán, 1994. március 25.
Alfonso López Trujillo bíboros
a Pápai Családtanács elnöke
Mgr. Elio Sgreccia
püspök, titkár
Jegyzetek:
[1] Vö. II. János Pál: Familiaris
consortio apostoli buzdítás, 1981. november 22. 31; AAS 74 (1982)
117. - Magyarul: II. János Pál pápa apostoli buzdítása a keresztény
családokhoz, SZIT, Budapest, 1982.
[2] Vö. Population Reference Bureau.
Word Population Data Sheet, 1993.
[3] Daniel Noin: Atlas de la population
mondiale. Paris, Reclus, La Documen-tation frangaise, 1991. 22.
[4] A teljes termékenységi arányszámot
úgy számítják ki, hogy összeadják az életkor szerinti arányszámokat.
Ez lehetővé teszi a termékenységi magatartás időbeli és térbeli
összehasonlítását, mert gyakorlatilag kizárja azokat a hatásokat,
amelyek a népesség eltérő korösszetételével függnek össze.
[5] Vö. „Cor Unum” Pápai Tanács -
Vándorlók és Utazók Lelkigondozásának Pápai Tanácsa, Die
Flüchtlinge, eine Herausforderung zur Solidaritat, Vatikán, 1992.
[6] Vö. II. János Pál: Laborem exercens
enciklika, 1981. szeptember 14. 19; AAS 73 (1981), 625.
[7] Ez a jelenség észlelhető Európa
különböző országaiban, kivált Olaszországban, Franciaországban,
Németországban és Spanyolországban.
[8] Afrika legtöbb lakossal rendelkező
országában, Nigériában tartott, a megfigyelők szerint megbízhatónak
tekinthető 1991. novemberi népszámlálás szerint a lakosság létszáma
88,5 millió, míg a hivatalosan közölt korábbi adatok szerint 122,5
millió, tehát 34 millióval több.
[9] Ez különböző országokban
megfigyelhető. A kis Ruandában, a termékeny területre való
bevándorlás, összekapcsolódva a magas születési arányszámmal, mégis
nagyon magas demográfiai koncentrációt eredményez.
[10] A termékenység-népsűrűség
viszonyának fontossága pl. Bolíviában tűnik fel, amely Latin-Amerika
legmagasabb termékenységi mutatóval rendelkező, egyben azonban
legkisebb népsűrűségű országa.
[11] Az „első demográfiai forradalom”
során a fejletlen országokban az orvostudomány haladása csökkenti az
általános halandóságot, és a születésszám emelkedik (fordított
arány). A „második demográfiai forradalom” során, amely Európában
kb. most fejeződik be, az orvostudomány tovább csökkenti a
halandóságot, de a születések ugyancsak csökkennek.
[12] Vö. pl. World Population
Monitoring 1991, Population Studies, 126. sz., ENSZ, New York, 1992,
The Sex andAge Distributions of Population. The 1990 Revision of the
United Nations Global Population Estimates and Projections,
Population Studies, 122. sz. ENSZ, New York, 1991 és Annuaire
démogra-phique 1991, ENSZ, New York, 1993.
[13] Vö. II. János Pál: Sollicitudo
rei socialis enciklika, 1987. dec. 30. 11-26. AAS 80 (1988) 525-547.
[14] A Pápai Tudományos Akadémia
1991-ben tanulmányozta az erőforrások/népesség viszonyának kérdését.
Vö. 56-57. pont.
[15] Mindenki beláthatja, hogy ha az
USA-ban vagy az európai közösségben mezőgazdasági „válságról”
beszélnek, akkor nem a termelés szűkössége, hanem a többlettermelés
okozta válságról van szó.
[16] Vö. Déclaration mondiale sur la
nutrition. Nemzetközi konferencia a táplálkozásról. Az ENSZ
táplálkozási és mezőgazdasági szervezete, Egészségügyi
Világszervezet, 1992. december 12.
[17] Vö. Rapport de la Conférence
Mondiale des Nations-Unies sur la Population. Bukarest, 1974.
augusztus 19-30. ENSZ, New York, 1975. IX. határozat 45-46.
[18] Vö. Déclaration de Mexique sur
la population et le développement. 4. Ajánlás, Rapport de la
Conférence internationale sur la population. 1984, ENSZ, 1984. 16.
[19] Vö. Déclaration de Rio sur
l’environnement et le développement. Rapport de la Conférence des
Nations-Unies sur l’environnement et le développement. Rio de
Janeiro, 1992. június 3-14. ENSZ, New York, 1992. Vol. I. 8-12.
[20] Pl. az 1986-os csernobili
katasztrófa.
[21] II. János Pál: Solicitudo rei
socialis 25; AAS 80 (1988), 543.
[22] 1. Megváltoztatják a mucus
cervicalis struktúráját, és áthatolhatatlanná teszik a spermák
számára. 2. Megváltoztatják a tüsző mozgásképességét, és
megakadályozzák, hogy a megtermékenyített petesejt a tüszőből az
anyaméh üregébe jusson. 3. Megakadályozzák az endometrium normális
fejlődését, és alkalmatlanná teszik arra, hogy az embrió
beágyazódjék. E két utóbbi kihatás elhajtó jellegű, és akkor lép
működésbe, ha az ösztroprogesztatív tabletta nem tudja
megakadályozni a tüszőérést, és ezért nem tudja meggátolni a
fogamzást.
[23] Az ösztroprogesztatív
tablettákon kívül más hormonális készítmények is jelen vannak a
piacon, amelyeket jogtalanul neveznek fogamzást megelőzőnek. Ezek
megakadályozzák a terhesség fejlődését, és azt eredményezik, hogy
vetéléssel végződjék. Olyan befecskendezhető vagy beültethető
tablettáról vagy anyagokról van szó (mint a Norplant), amelyek
megváltoztatják a méhnyálka-hártyát és a tüsző mozgásképességét
anélkül, hogy a tüszőérést megakadályoznák. Tehát magzatelhajtó
hatásuk van. Ilyen anyagok folyamatosan is adhatók a nőnek, de
esetileg is a feltehetően fogamzást eredményező érintkezés után (az
„utána szedett tabletta”).
[24] I. m. Rapport de la Conférence
Internationale sur la Population 1984. 18., 21. és 22. ajánlás. A
francia szövegből hiányzik a következő mondat: „Semmilyen esetben
nem szabad [a magzatelhajtást] a családtervezés módszereként
ajánlani.”
[25] Oltóanyagok: Anti-hcq vagy
Anti-gonadotrophine az emberi magzatburok számára.
[26] Depo-Provera = Acetate
Médroxiprogeszteron. Noristerat = Enanthate de Norétisterone.
[27] Vö. II. János Pál: Centesimus
annus enciklika, 1991. május 1. 25. 29, AAS 83 (1991) 822-824, 829,
ahol a pápa a kommunista rendszerek összeomlásával kapcsolatban
mutatja fel az igazságot az emberről.
[28] XXIII. János: Mater et magistra
enciklika, 1961. május 15., 191; AAS 53 (1961) 447. Magyarul: in. Az
Egyház társadalmi tanítása. Dokumentumok, SZIT, 145.
[29] Vö. II. Vatikáni Zsinat, Gaudium
et spes (1965) 5, 47, 51.
[30] Uo. 50. in: A Il.Vatikáni Zsinat
tanítása, SZIT, 476.
[31] Uo. 87. in: AII. Vatikáni Zsinat
tanítása, 501.
[32] Uo. 502.
[33] VI. Pál: Beszéd az
ENSZ-közgyűlés előtt, 1965. okt. 4. 6; AAS 57 (1965), 883.
[34] VI. Pál: Populorum progressio
enciklika, 1967. márc. 26., 37, AAS 59 (1967) 276. Magyarul: in: Az
Egyház társadalmi tanítása, 293.
[35] VI. Pál: Humanae vitae
enciklika, 1968. július 25., 10; AAS 60 (1968), 487-488. Magyarul:
in Amit Isten egybekötött, SZIT, 1986. Pápai megnyilatkozások a
katolikus házasságról 1880-1981. 84-85.
[36] Vö. uo. 11-16. AAS 60 (1968),
488-492; vö. 76. pont.
[37] Vö. uo. 17; AAS 60 (1968), 493.
[38] Uo. 23; AAS 60 (1968), 497. in:
Amit Isten egybekötött, 91.
[39] Vö. VI. Pál: Octogesima
adveniens apostoli levél. 1971. május 14. 10-12. AAS 63 (1971),
408-410. in: Az Egyház társadalmi tanítása, 321-323.
[40] Uo. 18. AAS 63 (1971), 414-415.
in: Az Egyház társadalmi tanítása, 326.
[41] VI. Pál: Felhívás a táplálkozás
kérdéséről rendezett világkonferencia résztvevőihez. 1974. november
9. 6; AAS 66 (1974), 649.
[42] A VI. Püspöki Szinódus üzenete a
mai világ keresztény családjaihoz. 1980. október 24. 5.
[43] II. János Pál: Familiaris
consortio 30, 31; AAS 74 (1982), 116-117.
[44] II. János Pál: Felhívás Rafael
M. Salas úrhoz, az 1984-es nemzetközi népesedési konferencia
főtitkárához és az ENSZ népesedési alapjának ügyvezető
igazgatójához. 1984. június, 7., 2.; Insegnamenti di Giovanni Paolo
II, VII. 1, 1984. 1628.
[45] 45 I. m. Rapport de la
Conférence Internationale sur la Population. 1984. 18. 20-21.
ajánlás; vö. fentebb 32. és 34. pont.
[46] Vö. Hittani Kongregáció, Donum
vitae, tanítás a kezdődő emberi élet tiszteletéről és a nemzés
méltóságáról. Válaszok aktuális kérdésekre. 1987. február 22. III.
fejezet. AAS 80 (1988) 98-100. Magyarul: in: Távlatok, 1991/4.
120-136.
[47] II. János Pál: Sollicitudo rei
socialis. 25. AAS 80 (1988), 543-544. Magyarul: in: Az Egyház
társadalmi tanítása, 504.
[48] II. János Pál: Centesimus annus.
39; AAS 83 (1991), 842. Magyarul: in Az Egyház társadalmi tanítása,
565. „Vegyi háborúról” írva a pápa VI. Pál erőteljes kifejezését
használja, melyet az az élelmezési világkonferencia résztvevőihez
intézett beszédben alkalmazott. Fentebb, 49. pont.
[49] II. János Pál: „Solo nel
rispetto della dignita della persona l’umanita sara in grado di
affrontare la sfida demografica " Beszéd a Pápai Tudományos
Akadémiához. 4-6. 1991. november 22. In: L’Osservatore Romano. 1991.
nov. 23. 415.
[50] Uo. 6.
[51] Angelo Sodano bíboros:
Environnement et développement dans la vi-sion chrétienne. In:
L’Osservatore Romano, francia kiadás, 25 (1992. június 23.), 7.
[52] Vö. Message de l’Épiscopat
latino-américain a l’Organisation des Na-tions-Unies. In:
L’Osservatore Romano, francia kiadás, 51. (1992. december 22.), 7.
„A halál kultúrájával szemben, amely számos áldozatot szed népeink
körében, szükség van az élet kultúrájának megerősítésére. Az emberi
személy tisztelete nélkül sohasem valósulhat meg igazi, emberhez
méltó haladás. Sürgősen és félreérthetetlenül hírül kell adni az
egész emberiségnek: Tiszteljük az élet szent ajándékát! Ez a kiáltás
új erővel hangzik fel népeink szívében, amelyek 500 évvel ezelőtt
fogadták el Jézus Krisztus Evangéliumát (...). Egy igazán emberi
haladáshoz elengedhetetlen, hogy tiszta fejjel a maga sürgősségében
tartsuk szem előtt az etikus dimenziót, ami ‘egy hiteles
humánökológia erkölcsi feltételeinek védelmétől függ’ (Centesimus
annus, 38). Sajnálatos, hogy olyan gazdasági fejlődésre törekszenek,
amely végül kiapasztja az élet forrásait, és a halál kultúrájává
lesz.”
[53] Vö. II. Vatikáni Zsinat, Gaudium
et spes, 50.
[54] Vö. II. János Pál: Centesimus
annus. 38-40, 49, 51; AAS 83 (1991), 840-843, 854-856, 856-857.
[55] Vö. uo. 32-34; AAS 83 (1991),
832-836.
[56] Vö. uo. 30; AAS 83 (1991),
830-831.
[57] Vö. II. Vatikáni Zsinat, Gaudium
et spes 69; II. János Pál: Sollicitudo rei socialis 28, 31; AAS 80
(1988), 548-550, 553-556, Centesimus annus 58; AAS 83 (1991),
863-864.
[58] Vö. II. János Pál: Centesimus
annus 31; AAS 83 (1991) 831-832.
[59] Vö. II. János Pál: Felhívás
Rafael M. Salas úrhoz, az 1984-es nemzetközi népesedési konferencia
főtitkárához és az ENSZ népesedési alapjának ügyvezető
igazgatójához. 2.; Insegnamenti di Giovanni Paolo II. VII, 1, 1984.
16261628; uo. 45-49, 51, 54, 55, 57, 58. sz.
[60] Vö. II. János Pál: Centesimus
annus 39, 47, 49; AAS 83 (1991), 841-843, 851-852, 854-856.
[61] Meg lehetne még említeni azt az
üzenetet, amelyet Latin-Amerika püspökei az Egyesült Nemzetek
Szervezetéhez intéztek (l. fentebb, 59.): „Tudatában vagyunk annak a
ténynek, hogy némely országunkban problémát jelent a népesedés, de
elfogadhatatlan, hogy leküzdése érdekében olyan útra lépjünk, amely
ellentmond az erkölcsnek. Nem tudjuk elfogadni azokat a nemzetközi
és kormányzati intézmények által szervezett - igen gyakran
kényszerintézkedésekkel összekapcsolt - születéskorlátozást célzó
kampányokat, amelyek ellentétben állnak nemzeteink kulturális és
vallási identitásával.”
[62] II. János Pál: Familiaris
consortio 11, 14, 28; AAS 74 (1982), 91-93, 9697, 114.
[63] Vö. II. Vatikáni Zsinat, Gaudium
et spes 51; VI. Pál: Humanae vitae 12-14. AAS 60 (1968), 488-491;
II. János Pál: Familiaris consortio 29-31; AAS 74 (1982) 114-120.
[64] A családjogainak Chartája,
amelyet a Szentszék a családdal foglalkozó valamennyi személy,
intézmény és hatóság figyelmébe ajánl, 1983. október 22. 3. cikkely.
Magyarul: Vigilia 1994/12. 886.
[65] Uo. 3. a-c. cikkely. Szükséges
lenne, hogy az ENSZ adjon ki egy chartát a család jogairól.
[66] Vö. II. János Pál: Familiaris
consortio 35; AAS 74 (1982), 125, 126; l. még a termékenység
szabályozásának természetes módszereiről szóló zárónyilatkozatot.
L’Osservatore Romano, francia kiadás, 2. (1993. január 12.), 9. Az
ezen ülésen összegyűlt szakemberek a következőt mondták: „A
természetes módszereket könnyű tanítani és megérteni. Illeszkednek
minden társadalmi helyzethez, és semmi esetre sem függnek az
írástudás színvonalától. Az a születések közötti természetes
távolság, amely sem az anyát, sem a gyermeket nem károsítja, az anya
és a gyermek egészségét szolgálja. A természetes módszerek a
házaspár egészségét sem veszélyeztetik. E módszerek, amelyek a nőre
koncentrálnak és teste integritását tartják szem előtt, tiszteletben
tartják a nő és a férfi szabadságát és jogait.”
[67] II. János Pál: Levél a
családokhoz 12. 1994. február 2. SZIT, Budapest, 1994; A Katolikus
Egyház Katekizmusa 2366-2379.
[68] Ezek az információk gyakran
előzetesek; ezért szükség van ellenőrzésükre és arra, hogy
folyamatosan aktualizálják őket, tekintetbe véve a különböző
országok és régiók aktuális helyzetének különbségeit. Továbbá
tudatában kell lenni a demográfiai prognózisok pontatlanságának,
mert eltűrik pl. azt, hogy a világ össznépessége húsz év múlva
esedékes létszámának felbecslésében 660 milliós eltérés mutatkozzék.
[69] Vö. II. János Pál: Familiaris
consortio 47, 48; AAS 74 (1982), 139, 140.
[70] Vö. II. János Pál: Laborem
exercens 19; AAS 73 (1981), 625; Familiaris consortio 22-24; AAS 74
(1982), 106-110; Mulieris dignitatem apostoli levél 1988. augusztus
15. 19, 30; AAS 80 (1988), 1693-1697, 1724-1727.
[71] Vö. 2Kor 6,14.
[72] Vö. II. János Pál: Veritatis
splendor enciklika. 1993. augusztus 6. 90-94. AAS 85 (1993),
1205-1208.
[73] II. János Pál: Centesimus annus
32; AAS 83 (1991), 833. Magyarul: in Az Egyház társadalmi tanítása,
559.
[74] Uo. 38; AAS 83 (1991), 841. Az
Egyház ... 564.
[75] Uo. 5.
[76] II. János Pál: Centesimus annus
39; AAS 83 (1991), 842. Az Egyház-.. 565.
[77] Vö. II. Vatikáni Zsinat, Gaudium
et spes 50.
[78] VI. Pál: Beszéd az
ENSZ-közgyulés előtt 6; AAS 57 (1965), 883.
Szent István Társulat az Apostoli
Szentszék Könyvkiadója Budapest 1999
Az eredeti két dokumentum címe: Demographische
Entwicklungen.
Ihre ethischen und pastoralen Dimensionen. Instrumentum
Laboris, Citta del Vaticano 1994
Erklarung zum Geburtenrückgang in der Welt, in:
L’Osservatore Romano.
Wochenausgabe in deutscher Sprache, 8. Mai 1998. Nr. 19.
p. 8-9.
A két dokumentumot fordította: Váróczi Zsuzsa
Lektorálta: Dr. Somorjai Ádám
Sorozatszerkesztő: Dr. Németh László a Pápai Magyar
Intézet rektora
ISBN 963 360 615 2 összkiadás ISBN 963 361 104 0 XIII.
kötet
Szent István Társulat 1053 Budapest, Kossuth Lajos u. 1.
Felelős kiadó: Dr. Rózsa Huba alelnök
Felelős szerkesztő: Farkas Olivér mb. igazgató
|