|
Üzenet 2014 nagyböjtjére Szegénnyé lett, hogy szegénységével gazdagítson minket (vö. 2Kor
8,9)
Ferenc pápa
2014
Kedves Testvéreim!
Nagyböjt alkalmából néhány gondolatot ajánlok figyelmetekbe, melyek
segíthetnek a megtérés egyéni és közösségi útján. Szent Pál
kifejezéséből merítem az alapgondolatot: „Hiszen ismeritek a mi
Urunk, Jézus Krisztus kegyelmét, hogy értetek szegénnyé lett, bár
gazdag volt, hogy az ő szegénysége által ti gazdagok legyetek” (2Kor
8,9). Az Apostol a korintusi keresztényekhez fordul, és bátorítja
őket, hogy nagylelkűen segítsék a jeruzsálemi, szűkölködő hívőket.
Mit mondanak nekünk, mai keresztényeknek, Szent Pálnak ezek a
szavai? Mit mond nekünk ma a szegénységre, az evangéliumi értelemben
vett szegény életre való meghívás?
Krisztus kegyelme
Ezek a szavak mindenekelőtt elmondják, hogy milyen Isten stílusa.
Isten nem a világi hatalom és gazdagság eszközeivel mutatja meg
önmagát, hanem a gyengeség és szegénység eszközein keresztül: „bár
gazdag volt, értetek szegénnyé lett…”. Krisztus, az Isten örök Fia,
aki hatalomban és dicsőségben egyenlő az Atyával, szegénnyé lett;
lejött közénk, mindannyiunkhoz közel jött. Mindenétől megvált,
„kiüresítette önmagát”, hogy mindenben hasonló legyen hozzánk (vö.
Fil 2,7; Zsid 4,15). Isten megtestesülése nagy misztérium! De
mindennek az alapja az isteni szeretet, amely szeretet kegyelem,
nagylelkűség, a közelség vágya és nem habozik odaadni és feláldozni
önmagát a szeretett teremtményekért. A tevékeny szeretet azt
jelenti, hogy egészen osztozunk a szeretett személy sorsában. A
szeretet hasonlóvá tesz, egyenlőséget teremt, ledönti a falakat,
megszünteti a távolságokat. És Isten ezt tette velünk. Jézus ugyanis
„emberi kézzel dolgozott, emberi értelemmel gondolkodott, emberi
akarattal cselekedett, emberi szívvel szeretett. Szűz Máriától
születvén valóban egy lett közülünk, a bűnt kivéve mindenben hasonló
lett hozzánk” (II. Vatikáni Zsinat, Gaudium et spes kezdetű
lelkipásztori konstitúció, 22).
Jézus célja nem az volt, hogy magáért a szegénységért legyen
szegény, hanem – ahogy Szent Pál mondja – „hogy az ő szegénysége
által ti gazdagok legyetek”. Ez nem szójáték, vagy egy hatásvadász
kifejezés! Ez Isten logikájának szintézise, ebben foglalható össze a
szeretetnek, a megtestesülésnek és a keresztnek a logikája. Isten
nem a magasból hullajtotta ránk az üdvösséget, mint emberbaráti
jámborságból a fölöslegből adott könyöradományt. Krisztus szeretete
nem ilyen! Amikor Jézus alámerül a Jordán vizébe, és
megkeresztelteti magát Keresztelő Jánossal, nem azért teszi, mert
bűnbánatra, megtérésre van szüksége. Azért teszi, hogy beálljon az
emberek közé, akiknek bűnbocsánatra van szükségük, közénk, bűnösök
közé és magára vegye bűneink terhét. Ezt az utat választotta, hogy
megvigasztaljon, üdvözítsen minket, hogy megszabadítson
nyomorúságunkból. Szíven üt minket, hogy az Apostol azt mondja, hogy
nem Krisztus gazdagsága, hanem szegénysége által lettük
megszabadítva. Szent Pál pedig jól ismeri „Krisztus felfoghatatlan
gazdagságát” (Ef 3,8), aki a „mindenség örököse” (Zsid 1,2).
Mi tehát ez a szegénység, amellyel Jézus megszabadít és gazdaggá
tesz minket? Éppen az, ahogyan ő szeret minket, ahogyan közel kerül
hozzánk, mint az irgalmas szamaritánus, aki odalép ahhoz az
emberhez, akit félholtan az út szélén hagytak (vö. Lk 10,25 köv.).
Az ő együttérző, gyöngéd, életünkben osztozó szeretete az, ami
igazán szabaddá tesz minket, valódi üdvösséget és örömet ad nekünk.
Krisztus szegénysége, amellyel gazdagít minket, abban áll, hogy
testté lett, magára veszi gyöngeségeinket, bűneinket, és közvetíti
felénk Isten végtelen irgalmát. Krisztus szegénysége a legnagyobb
gazdagság: Jézus gazdagsága az Atyaistenben való határtalan
bizalmában rejlik, abban, hogy minden pillanatban rábízza magát,
mindig és csak az ő akaratát és dicsőségét keresi. Gazdag, mint egy
gyermek, aki érzi, hogy szeretik és szereti a szüleit, és egy
pillanatra sem kételkedik szeretetükben, gyöngédségükben. Jézus
gazdagsága a Fiúságában van, ennek a szegény Messiásnak az Atyával
való egyedülálló kapcsolata a kizárólagos kiváltsága. Amikor Jézus
arra hív, hogy vegyük magunkra az ő „édes igáját”, akkor arra hív,
hogy gazdagodjunk az ő „gazdag szegénységében” és „szegény
gazdagságában”; osztozzunk vele fiúi és testvéri lelkületében;
váljunk fiakká a Fiúban, testvérekké az Elsőszülött Testvérben (vö.
Róm 8,29).
Van egy mondás, mely szerint az egyetlen valódi szomorúság az, ha
nem vagyunk szentek (L. Bloy); azt is mondhatnánk, hogy egyetlen
valódi nyomorúság létezik: nem Isten gyermekeiként és Krisztus
testvéreiként élni.
Tanúságtételünk
Azt gondolhatnánk, hogy a szegénységnek ez az „útja” Jézusé volt, mi
pedig, akik utána jövünk, üdvözíthetjük a világot megfelelő emberi
eszközökkel. Nem így van. Mindenütt, minden korban Isten továbbra is
Krisztus szegénysége által üdvözíti az embereket és a világot, aki
szegénnyé lesz a szentségekben, az Igében, az Egyházában, amely
szegényekből álló nép. Isten gazdagságát nem tudjuk közvetíteni a mi
gazdagságunkon keresztül, hanem mindig és kizárólag a személyes és
közösségi szegénységünkön át, amelyet Krisztus Lelke éltet.
Mesterünket követve mi, keresztények arra kaptunk meghívást, hogy
tekintsünk testvéreink nyomorára, érintsük meg, vegyük magunkra és
tegyünk konkrétan azért, hogy könnyítsünk rajtuk. A nyomor nem
egyenlő a szegénységgel. A nyomor olyan szegénység, amelyben nincs
bizalom, szolidaritás, remény. Háromfajta nyomort különböztethetünk
meg: anyagi, erkölcsi és lelki nyomort. Az anyagi nyomor az, melyet
általában szegénységnek hívnak, és azokat érinti, akik nem emberhez
méltó körülmények között élnek: alapvető jogok nélkül, elsődleges
anyagi szükségletek hiányában, mint az étel, a víz, a higiéniai
körülmények, a munka, a fejlődés és a kulturális növekedés
lehetősége. E nyomor láttán az Egyház felkínálja szolgáló
szeretetét, a diakóniát, hogy segítsen a szükségben, begyógyítsa
ezeket a sebeket, amelyek elcsúfítják az emberiség arcát. A
szegényekben és a legutolsókban mi Krisztus arcát látjuk. Ha
szeretjük és segítjük a szegényeket, akkor Krisztust szeretjük és
szolgáljuk. Elkötelezettségünk arra is irányul, hogy a világban
megszűnjön az emberi méltóság megsértése, a diszkrimináció és az
erőszak, amelyek sok esetben a nyomor igazi okai. Amikor a hatalom,
a luxus és a pénz bálvánnyá válnak, akkor ezek előbbre valók lesznek
az anyagi javak egyenlő elosztásánál. Ezért szükséges, hogy az
emberek lelkiismerete az igazságosság, az egyenlőség, a józanság és
a javak megosztása felé irányuljon.
Nem kevésbé aggasztó az erkölcsi nyomor, amely abban áll, hogy az
ember a káros szenvedélyek és a bűn rabjává válik. Hány család
aggódik amiatt, hogy valamelyik – gyakran fiatal – családtagon
eluralkodik az alkohol, a drog, a játékszenvedély, a pornográfia!
Hány ember veszítette el élete értelmét, nincs előttük távlat a
jövőt illetően, reménytelenek! És hány ember kényszerült ebbe a
nyomorba igazságtalan társadalmi körülmények miatt, a
munkanélküliség miatt, amely megfosztja őket attól a méltóságtól,
amit a kenyérkereset ad; vagy mert nem egyenlően jutnak hozzá az
oktatáshoz és az egészségügyi szolgáltatásokhoz. Ezekben az
esetekben az erkölcsi nyomor nevezhető akár az öngyilkosság
kezdetének is. A nyomornak ez a formája, amely anyagi romláshoz is
vezet, mindig összekapcsolódik a lelki nyomorral, amely akkor sújt
minket, amikor eltávolodunk Istentől és elutasítjuk szeretetét. Ha
úgy véljük, hogy nincs szükségünk Istenre – aki Krisztusban felénk
nyújtja kezét – mert azt gondoljuk, hogy beérjük saját magunkkal,
akkor a kudarc útján járunk. Isten az egyetlen, aki valóban megment
és megszabadít.
A lelki nyomorra az evangélium az igazi ellenszer. A keresztény
ember arra hivatott, hogy vigye el az élet minden területére a
megszabadító jó hírt, hogy létezik az elkövetett rossz megbocsátása,
hogy Isten nagyobb a mi bűneinknél és ingyen szeret minket, mindig,
és a közösségre valamint az örök életre vagyunk teremtve. Az Úr arra
hív minket, hogy örömmel hirdessük az irgalom és a remény üzenetét!
Jó megtapasztalni e jó hír terjesztésének örömét, annak örömét, hogy
megosztjuk a ránk bízott kincset, hogy ezáltal vigaszt nyújtsunk a
megtört szíveknek és reményt adjunk sok testvérünknek, akiket
körülvesz a sötétség. Ez azt jelenti számukra, hogy követjük és
utánozzuk Jézust, aki a szegények és bűnösök felé ment, mint a
pásztor az elveszett bárány felé, és teljes szeretetével tette ezt.
Vele egyesülve bátran nyithatunk meg új utakat az evangelizáció és
az emberi fejlődés terén.
Kedves Testvérek! Azt kívánom, hogy ebben a nagyböjti időben az
egész Egyház készségesen és igyekvően tegyen tanúságot az anyagi,
erkölcsi és lelki nyomorban élőknek az evangélium üzenetéről, amely
az Atya irgalmas szeretetének hirdetésében foglalható össze, aki
kész magához ölelni Krisztusban minden embert. Olyan mértékben
tudjuk ezt tenni, amilyen mértékben hasonlóak leszünk Krisztushoz,
aki szegénnyé lett és gazdaggá tett minket szegénységével. A
nagyböjt megfelelő idő arra, hogy megváljunk sok mindentől. Jót fog
tenni, ha megkérdezzük magunktól, mi mindent tudunk nélkülözni
azért, hogy szegénységünkkel segítsünk és gazdagítsunk másokat. Ne
felejtsük el, hogy az igazi szegénység fáj: önmagunk megfosztása
valamitől nem lenne hiteles e bűnbánati távlat nélkül. Nem bízom
abban az alamizsnában, amely nem kerül áldozatba és nem jár
fájdalommal.
A Szentlélek, akinek köszönhetően olyanok vagyunk „mint szűkölködők,
mégis sokakat gazdagítók, mint akiknek semmijük sincs, mégis
mindenük megvan” (2Kor 6,10), tartsa meg ezeket az
elhatározásainkat, és erősítse bennünk az emberi nyomor iránti
figyelmet és felelősséget, hogy könyörületessé váljunk és
gyakoroljuk az irgalmat. Ezzel a jókívánsággal biztosítalak
benneteket imáimról, hogy minden hívő és minden egyházi közösség
gyümölcsözően élje meg az egész nagyböjti időt. És kérlek titeket,
imádkozzatok értem. Az Úr áldjon meg titeket és a Szűzanya
oltalmazzon benneteket.
Vatikán, 2013. december 26.
Ferenc pápa
|
|
|
Beteljesedett! Jn 19,12-42
>>>
Keresés a Bibliában:
|
Eseménynaptár
|
|
|