|
Üzenet a betegek 23. világnapjára Ferenc pápa
2015. február 11.
Kedves Testvérek!
A Betegek XXIII. Világnapja alkalmából, amit Szent II. János Pál
pápa kezdeményezett, hozzátok fordulok, akik a betegség terhét
hordozva különféle módokon csatlakoztok Krisztus szenvedő testéhez;
és hozzátok is, az egészségügy területén dolgozó hivatásbeliek és
önkéntesek.
Az idei év témája arra indít bennünket, hogy Jób könyvének egy
kifejezésén elmélkedjünk: »A vaknak úgy szolgáltam, hogy a szeme
voltam, a sántának meg én voltam a lába« (29,15). Elmélkedésem
vezérfonala a „sapientia cordis”, vagyis a szív bölcsessége.
1. Ez a bölcsesség nem elvont, elméleti ismeretet jelent, nem
gondolataink gyümölcse. Ahogyan Szent Jakab ír erről a levelében,
sokkal inkább „tiszta, aztán békeszerető, méltányos, engedékeny,
irgalom tölti el, és gazdag termést hoz, nem részrehajló, nem
képmutató„ (3,17). Vagyis olyan magatartás, amelyet a Szentlélek
áraszt annak elméjébe és szívébe, aki képes megnyílni testvérei
szenvedése iránt, és felismeri bennük Isten képmását. Kérjük tehát a
zsoltár szavaival: „Taníts meg számba venni napjainkat, hogy
eljussunk a szív bölcsességére!” (Zsolt 90,12). A szív bölcsessége,
amely Isten ajándéka: ebben foglalhatjuk össze a Betegek
Világnapjának gyümölcseit.
2. A szív bölcsessége: szolgálni testvéreinket. „A vaknak úgy
szolgáltam, hogy a szeme voltam, a sántának meg én voltam a lába”.
Jóbnak az a beszéde, amely e mondatot tartalmazza, kifejezésre
juttatja a szolgálatot a szükséget szenvedők iránt ennek az igaz
embernek a részéről, aki meglehetős tekintélynek örvend, és
tiszteletremétó hely illeti meg a város vénei között. Erkölcsi
tartását megmutatja a tőle segítséget kérő szegények iránti szolgáló
szeretete, és az is, ahogyan gondoskodik az árváról és az özvegyről.
(uo, 12-13)
Hányan vannak ma is olyan keresztények, akik nem pusztán szavaikkal,
hanem a valódi hitben gyökerező életükkel tanúsítják, hogy ők „a
vakok szemei” és „a sánták lábai”! Olyan emberek, akik a folytonos
gondoskodást igénylő betegek mellett vannak, akiknek szükségük van
segítségre ahhoz, hogy meg tudjanak mosakodni, fel tudjanak öltözni,
táplálkozni tudjanak. Ez a szolgálat, különösen akkor, ha időben
elhúzódik, fáradságossá és nehézzé válhat. Viszonylag könnyű néhány
napig végezni a szolgálatot, ám nehéz valakiről hónapokon, vagy
egyenesen éveken át gondoskodni, főképpen akkor, amikor ez az illető
köszönetet sem tud mondani érte. És mégis, a megszentelődés hatalmas
útja ez! Ezekben a pillanatokban különösképpen is számíthatunk az Úr
közelségére, és az Egyház küldetésének is különleges támaszai
vagyunk.
3. A szív bölcsessége: testvérünk mellett állni. A beteg ember
mellett eltöltött idő szent. Isten dícsérete, amely hasonlóvá tesz
bennünket Fiához, aki „nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem
hogy ő szolgáljon másoknak és odaadja az életét váltságul sokakért”
(Mt 20,28). Jézus maga mondta: „úgy vagyok köztetek, mintha a
szolgátok volnék” (Lk 22,27).
Kérjük élő hittel a Szentlélektől a kegyelmet, hogy megértsük:
mekkora értéke van, ha elkísérjük, sokszor szavak nélkül, ezeket a
testvéreinket, időt szentelünk nekik, s ők a mi közelségünk és
törődésünk révén érezhetnek vigasztalást és szeretetet. Mekkora
hazugság rejtezik ezzel ellentétben bizonyos kifejezésekben, amelyek
az „élet minőségéről” beszélnek, hogy elhitessék: a betegséggel
súlyosan megterhelt életeket nem érdemes élni!
4. A szív bölcsessége: kilépni önmagunkból testvérünk felé. Világunk
olykor elfelejti annak az időnek az értékét, amit a beteg ágya
mellett töltünk, mivel mindenki siet, tenni, termelni akar, és
megfeledkezik az önzetlenségről, a másokról való gondoskodásról, a
másik ember ápolásáról. E magatartás mögött sokszor a langyos hit
húzódik meg, amely megfeledkezik az Úr szavairól, aki ezt mondta:
„Értem tettétek” (Mt 25,40).
Ezért szeretnék ismét emlékeztetni, „az 'önmagunkból a testvér felé
való kilépés' abszolút prioritására, amely a minden erkölcsi
törvényt megalapozó két főparancs egyike, s a legvilágosabb jel
ahhoz, hogy mérlegre tegyük a lelki növekedés útját, amelyen Isten
teljességgel ingyenes ajándékozására válaszul járunk” (vö. Evangelii
gaudium apostoli buzdítás, 179). Az Egyház missziós természetéből
fakad „a felebarát iránti tevékeny szeretet, a megértő, segítő és
támogató együttérzés” (uo.).
5. A szív bölcsessége: szolidaritást vállalni testvérünkkel anélkül,
hogy elítélnénk őt. A szeretetnek időre van szüksége. Időre a
betegek ápolására és időre a meglátogatásukra. Időre ahhoz, hogy
mellettük legyünk, ahogyan Jób mellett voltak barátai. „Hét nap és
hét éjjel mellette ültek a földön, és egyik sem szólt hozzá egy szót
sem. Látták ugyanis, hogy igen nagy a fájdalma” (Jób 2,13). Ám Jób
barátai elrejtettek magukban egy negatív ítéletet vele kapcsolatban:
azt gondolták, hogy balsorsa Isten büntetése valamilyen vétkéért. A
valódi szeretet azonban osztozás ítélet nélkül, nem várja el a másik
személy megtérését. Távol áll tőle a hamis alázat, amely valójában
elismerést vár és tetszeleg saját jócselekedetében.
Jób tapasztalata hiteles választ csak Jézus keresztáldozatában kap,
amely az Isten velünk vállalt szolidaritásának legmagasztosabb
tette: teljesen ingyenes, teljesen irgalmas. Ez a szeretet válasza
az emberi fájdalom drámájára, különösen az ártatlan fájdalomra,
amely mindig része Krisztus feltámadt testének. Ezek azok a
megsicsőült sebek, amelyek egyszerre jelentenek botrányt hitünk
számára, ugyanakkor meg is erősítik hitünket (vö. Homília XXIII.
János és II. János Pál szenttéavatásán, 2014. április 27).
Még akkor is, amikor a betegség, az egyedüllét, a fizikai
tehetetlenség úrrá lesznek odaajándékozott életünkön, a fájdalom
tapasztalata kiemelkedő helyszíne lehet a kegyelem továbbadásának és
olyan forrást jelenthet, amelyből a szív bölcsességét meríthetjük.
Így értjük meg, hogy Jób, élettapasztalata leszűrésekor kijelentheti
Isten felé fordulva: „Azelőtt csak hírből hallottam felőled, most
azonban saját szememmel láttalak” (Jób 42,5). A szenvedés és a
fájdalom titkába merült személyek, ha ezt hittel fogadják el, élő
tanúi lehetnek a hitnek, amely képes lehetővé tenni a szenvedés
elfogadását, noha az ember a maga értelmével soha nem képes azt
teljesen felfogni.
6. A Betegek Világnapját Mária anyai pártfogásába ajánlom, aki
méhébe fogadta és világra hozta a megtestesült Bölcsességet, Jézus
Krisztust, a mi Urunkat.
Ó, Mária, Bölcsesség Széke, járj közben édesanyánkként minden
betegért és azokért, akik gondoskodnak róluk. Add, hogy szenvedő
felebarátaink szolgálatában, és a fájdalom tapasztalatában
befogadhassuk és növelhessük magunkban a szív igazi bölcsességét.
A mindnyájatokért mondott könyörgést apostoli áldásommal kísérem.
Vatikán, 2014. december 3.
Xavéri Szent Ferenc emléknapja
Ferenc pápa
|
|
|
Jézus mondja: Az én juhaim hallgatnak szavamra. Jn 10,22-30
>>>
Keresés a Bibliában:
|
Eseménynaptár
|
|
|