English version Italiano magyar változat
nyil Nyitólap
nyil Katolikus Lexikon
nyil Könyvtár

Ajánló
Csaladjaink.hu
Katolikus Karitász
Liturgia.hu
Magyar Kurír
Új Ember
Vatikáni Rádió
Virtuális Plébánia
Szent Adalbert Központ
Szent István Rádió, Eger
Mária Rádió
Metanoia Videóstúdió
nyil Katolikus média bővebben


Üzenet a 2015. évi missziós világnapra

Ferenc pápa
Menjetek, tegyetek tanítványommá minden népet!
2015. október 15.


A 2015. évi Missziós Világnapot a Megszentelt Élet Évének keretében tartják meg, s ebből nyer ösztönzést az imára és az elmélkedésre. Valóban: ha minden megkeresztelt ember arra kapott meghívást, hogy tanúságot tegyen Urunkról, Jézusról és hirdesse az adományként kapott hitet, ez különösen is igaz az Istennek szentelt életet élő személyekre, mivel a megszentelt élet és a misszió között szoros a kapcsolat. Jézus követése, amely meghatározta a megszentelt élet létrejöttét az Egyházban, válasz a hívásra, hogy vegyük fel a keresztet és kövessük Őt, vegyünk példát arról, ahogyan ő átadta magát az Atyának, ahogyan előttünk járt a szolgálat és a szeretet tetteivel, ahogyan elveszítette életét, hogy újra megtalálja azt. És minthogy Krisztus egész élete missziós jellegű, az Őt szorosan követő férfiak és nők teljes mértékben magukra öltik ezt a jellegzetességét.

A missziós dimenzió, amely az Egyház természetének velejárója, benne rejlik a megszentelt élet minden formájában¸ és el nem hagyható belőle anélkül, hogy a karizma csorbát ne szenvedne ezáltal. A misszió nem erőszakos térítés vagy puszta stratégia: a misszió a hit „nyelvtanához” tartozik, elválaszthatatlan tőle annak számára, aki meghallja a Szentlélek hangját, amint felszólítja: „Gyere!” és „Menj!”. Aki Krisztust követi, az mindenképpen misszionáriussá válik és tudja, hogy Jézus „vele együtt jár, vele együtt beszél, vele együtt lélegzik, vele együtt dolgozik. A missziós feladat közben érzi maga mellett az élő Jézust” (Evangelii Gaudium, 266).

A misszió nem más, mint szenvedélyesen szeretni Jézus Krisztust és ugyanakkor szenvedélyesen szeretni az embereket. Amikor megállunk imádkozni a keresztre feszített Jézus előtt, felismerjük szeretetének nagyságát, amely méltóságot kölcsönöz nekünk és támogat bennünket. Ugyanakkor érezzük, hogy a szeretet, amely átszúrt szívéből árad, Isten egész népére és az egész emberiségre kiterjed, és ebből értjük meg, hogy Ő fel akar használni bennünket is, hogy egyre közelebb kerüljön szeretett népéhez (vö. uo., 268) és mindazokhoz, akik őszinte szívvel keresik őt. Jézus missziós parancsa: „Menjetek!” vonatkozik az Egyház mindig megújuló missziós feladataira és helyzeteire. Az Egyházon belül mindenki meg van hívva az Evangélium hirdetésére életünk tanúságtételével. Különösképpen a megszentelt életet élőkre vonatkozik, hogy hallgassák a Szentlélek hangját, amely arra hívja őket: jussanak el a missziók nagy peremvidékeihez, olyan emberek közé, akikhez még nem jutott el az Evangélium.

Az Ad gentes zsinati határozat kihirdetésének ötvenedik évfordulója arra szólít fel bennünket: olvassuk el újra és gondoljuk végig ezt a dokumentumot, amely jelentős missziós lendületet adott a megszentelt élet intézményeiben. A szemlélődő közösségekben Lisieux-i Szent Teréz alakja került előtérbe és szólította meg a szerzeteseket. Ő a missziók védőszentje: az ő személye mutatja meg a bensőséges kapcsolatot a szemlélődés és a misszió között. A világban tevékenykedő számos szerzetesrend számára a II. Vatikáni Zsinat hozott missziós szemléletet, amely rendkívüli módon nyitott az ad gentes missziók irányába, és gyakran egybekapcsolódott ez a távoli, az evangelizáció során megismert országokból és kultúrákból érkező testvérek befogadásával ezekbe az intézményekbe: mára már elterjedt az „interkulturalitás” a megszentelt életben. Éppen ezért sürgető, hogy a misszió eszményét visszahelyezzük középpontjába, Jézus Krisztusba, aki azt kívánja, hogy teljesen adjuk oda önmagunkat az Evangélium hirdetéséért. Ezzel kapcsolatban nem létezhetnek kompromisszumok: az, aki Isten kegyelméből befogadja a missziót, az hivatott a misszióért élni. Ezeknek az embereknek a számára, a világ sokféle perifériáján, Krisztus hirdetése az ő követésének módjává válik és ő kárpótolja őket fáradozásaikért és nélkülözéseikért. Minden törekvés, hogy valakit eltérítsenek ettől a hivatásától, még ha nemes lelkipásztori, egyházi vagy humanitárius igényből fakadó szándék vezérli is, nem egyeztethető össze az Úr személyes hívásával, hogy valaki az Evangéliumot szolgálja. A missziós intézményekben a képzést végzőknek a feladata, hogy világosan és becsülettel rámutassanak az élet és a cselekvés ezen távlatára, és hogy hitelesen végezzék el a valódi missziós hivatással rendelkezők kiválasztását. Főként a fiatalokhoz fordulok most, akik még képesek a bátor tanúságtételre és nagylelkű vállalkozásokra, olykor szemben haladva az árral is: ne engedjétek, hogy elvegyék tőletek a valódi misszió álmát, Jézusnak olyan követését, amely a teljes önátadással jár. Lelkiismeretetek titkos mélyén tegyétek fel magatok számára a kérdést, miért választottátok a missziós szerzetesi hivatást és mérjétek fel, hogy készek vagytok-e elfogadni mint szeretetből fakadó adományt az Evangélium hirdetésének szolgálatában. Ne feledjétek, hogy az Evangélium hirdetése, még mielőtt az azt nem ismerők szüksége volna, a Mestert szerető ember szükséglete!

Napjainkban a missziónak szembe kell néznie a kihívással, hogy minden nép szükségét érzi a saját gyökereihez való visszatérésnek és saját kultúrája megőrzésének. Meg kell ismernünk és tisztelnünk kell más hagyományokat és filozófiai rendszereket is, és el kell ismernünk minden nép és minden kultúra számára a jogot, hogy saját hagyományából merítsen erőt Isten misztériuma megértéséhez és Jézus Evangéliumának befogadásához, amely a kultúrák számára fényt jelent és egyben az erőt, amely képes átalakítani ezeket.

Ennek az összetett helyzetnek a tükrében feltesszük a kérdést: „Kiknek szól elsősorban az Evangélium hirdetése?” A válasz világos, és magában az Evangéliumban bukkanhatunk rá: a szegényeknek, a kicsinyeknek, a betegeknek, azoknak, akiket gyakran lenéznek és elfelednek, azoknak, akik nem tudják viszonozni (vö. Lk 14,13-14). Az az evangelizáció, amely elsősorban őfeléjük fordul, Isten országának a jele, amelyet Jézus akart elhozni a számunkra: „Egyértelműen állítanunk kell, hogy elszakíthatatlan kapcsolat van hitünk és a szegények között. Soha ne hagyjuk őket magukra!” (Evangelii gaudium, 48). Ennek különösen is világosnak kell lennie azon személyek számára, akik a missziós megszentelt életben élnek. A szegénységi fogadalommal azt választják, hogy Krisztust követik ezen preferenciájában, nem ideológiailag, hanem úgy, ahogyan ő tette: azonosulva a szegényekkel, együtt élve velük a mindennapi élet esetleges körülményei között, lemondva mindenfajta hatalom gyakorlásáról, hogy a legutolsók testvérei lehessenek s hogy elvigyék számukra az Evangélium örömének tanúságát és az Isten szeretetének kifejeződését.

A keresztény tanúságtétel érdekében, hogy az Atya szeretete megmutatkozzék a kicsinyek és a szegények között, a megszentelt életet élőknek elő kell segíteniük, hogy a világi hívők is jelen legyenek a missziós szolgálatban. Már a II. Vatikáni Zsinat kijelentette: „A világi hívek működjenek együtt az Egyházzal az evangélium hirdetésében, és mint tanúságtevők és élő eszközök vegyenek részt az Egyház üdvösségszerző küldetésében” (Ad gentes, 41). Szükséges, hogy a misszionárius szerzetesek egyre bátrabban megnyíljanak azok felé, akik készek velük együttműködni, akár csak rövidebb időszakokra is, hogy tapasztalatot szerezzenek ezen a területen. Ezek a testvéreink arra vágynak, hogy osztozzanak a keresztségben kapott missziós hivatásukban. A missziók házai, szervezetei olyan természetes csatlakozási pontok, ahol fogadni lehet őket, és emberi, lelki és apostoli támogatást lehet nyújtani számukra.

Az Egyház missziós intézményei és művei teljes mértékben azoknak a szolgálatában állnak, akik nem ismerik Jézus Evangéliumát. Hogy ezt a célt hatékonyan meg lehessen valósítani, szükségük van a szerzetesek karizmájára és missziós elkötelezettségére, ugyanakkor a megszentelt életet élőknek is szüksége van a szolgálat szervezetére, amely Róma püspöke részéről a koinonia (szeretetközösség) biztosításának kifejezése, hogy az együttműködés és a szinergia (összedolgozás) a missziós tanúságtétel részét képezzék. Jézus azt mondta, hogy a tanítványok egysége a feltétele annak, hogy a világ higgyen (vö. Jn 17,21). Ez az összetartás nem jelenti a jogi-szervezeti alárendeltséget bizonyos intézményekkel szemben, vagy a sokféleséget ösztönző Lélek fantáziájának lefojtását, hanem arra szolgál, hogy hatékonyabb legyen az evangéliumi üzenet átadása és közös szándék formálódjon, ami ugyancsak a Lélek gyümölcse.

Péter utódának Missziós Műve az egyetemes apostoli küldetés látóhatárát jelenti. Ezért szüksége van a megszentelt élet számos karizmájára, hogy ezen a széles horizonton végezze az evangelizációt, kellő jelenlétet biztosítva a határokon és a már elért területeken.

Kedves testvéreim, a misszionárius szenvedélyének középpontja az Evangélium. Szent Pál ezért mondhatta: „Jaj nekem ugyanis, ha nem hirdetem az evangéliumot” (1Kor 9,16). Az Evangélium az öröm, a felszabadulás, az üdvösség forrása minden ember számára. Az Egyház tudatában van ennek az ajándéknak, ezért nem fárad bele, hogy szüntelenül hirdesse mindenkinek azt, „ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit a szemünkkel láttunk” (1Jn 1,1). Az Ige szolgáinak – a püspököknek, papoknak, szerzeteseknek és világiaknak – az a küldetése, hogy mindenkit kivétel nélkül személyes kapcsolatba hozzanak Krisztussal. Az Egyház missziós tevékenységének hatalmas területén minden megkeresztelt ember hivatásának része, hogy személyes helyzetének megfelelően a lehető legjobban megélje a missziót. Erre az egyetemes hivatásra adott nagyvonalú választ kínálnak fel a megszentelt életet élő férfiak és nők, intenzív imaéletükkel, az Úrral és megváltó művével tartott szoros kapcsolatukkal.

Miközben Szűz Mária, az Egyház édesanyja és a missziós lelkület példaképe szeretetébe ajánlom mindazokat, akik az Evangélium hirdetésén fáradoznak, akár ad gentes, vagyis távoli népek között, akár saját területükön, bármilyen életállapotban, szívből adom mindnyájatokra apostoli áldásomat.

Vatikán, 2015. május 24., Pünkösd ünnepén

FERENC



Napi evangelium
Most elmegyek ahhoz, aki küldött engem.
  Jn 16,5-11

>>> Napi evangélium
Eseménynaptár


PPKE



Legyen a kezdőlapom!      Mozgó ünnepek 2021-ig (pdf)       Mobil változat       RSS       Impresszum