Üzenet a 29. ifjúsági világnapra Ferenc pápa
„Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa”
(Mt 5,3)
2014. virágvasárnap
Kedves Fiatalok!
Mélyen belevésődött emlékezetembe az a rendkívüli találkozás,
amelyet Rio de Janeiróban éltünk át, a XXVIII. Ifjúsági
Világtalálkozó alkalmával, a hit és a testvéri összetartozás nagy
ünnepén. A derék brazil emberek olyan tárt karokkal fogadtak
bennünket, mint a Megváltó Krisztus szobra, amely a Corcovado
csúcsáról uralja a copacabanai tengerpart csodálatos látványát. A
tenger partján Jézus megismételte meghívását, hogy mindnyájan
legyünk hithirdető tanítványai, fedezzük fel, hogy a hit életünk
legdrágább kincse, és ezt a kincset osszuk meg másokkal, éljenek
bár közel vagy távol, korunk legtávolabbi pereméig – akár
földrajzi, akár egzisztenciális értelemben.
A fiatalok interkontinentális zarándoklatának következő állomása
Krakkó lesz 2016-ban. Az oda vezető utat kísérendő, a következő
három évben szeretnék együtt elmélkedni veletek az evangéliumi
boldogságokról, amelyekről Máté evangéliumában olvasunk (5,1–12).
Ebben az évben a legelsőről fogunk elmélkedni: „Boldogok a
lélekben szegények, mert övék a mennyek országa” (Mt 5,3);
2015-ben ezt javaslom: „Boldogok a tisztaszívűek, mert
meglátják az Istent” (Mt 5,8), végül 2016 témája ez lesz: „Boldogok
az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak” (Mt 5,7).
1. A nyolc boldogság korszakalkotó ereje
Mindig jót tesz nekünk, ha elolvassuk és átelmélkedjük a nyolc
boldogságot. Jézus ezekről az első nagy prédikációja keretében
beszélt a Galileai-tó partján. Nagy volt a tömeg, és ő felment egy
hegyre, hogy onnan tanítsa követőit, ezért nevezik ezt az alkalmat
„hegyi beszéd”-nek. A Bibliában a hegy mindig az a hely, ahol az
Isten megmutatkozik, és Jézus, aki a hegyről beszél, ezért úgy áll
előttünk, mint isteni tanítómester, az új Mózes. Mit közöl velünk?
Jézus az élet útjáról beszél, arról az útról, amelyen ő maga
is jár, sőt, amely ő maga, és úgy beszél róla, mint a valódi
boldogság útjáról. Jézus egész életében, a betlehemi
barlangban történt születésétől egészen kereszthaláláig és
feltámadásáig a nyolc boldogságot testesítette meg. Isten
országának minden ígérete benne teljesedett be.
Amikor Jézus meghirdeti a nyolc boldogságot, arra hív bennünket,
hogy kövessük őt, hogy vele együtt járjuk a szeretet útját, az
egyetlen utat, amely elvezet az örök életre. Nem könnyű ez az út,
de az Úr biztosítja számunkra kegyelmét, és azt, hogy nem hagy
bennünket magunkra. Életünkben folyton jelen van a szegénység,
jelen vannak a megpróbáltatások, a megaláztatások, az
igazságosságért folytatott küzdelem, a mindennapos megtérés
fáradsága, a törekvés, hogy szentségre való meghívásunk szerint
éljünk, az üldöztetés és számos egyéb kihívás. Ám ha megnyitjuk
ajtónkat Jézus előtt, ha megengedjük, hogy belépjen személyes
történelmünkbe, ha osztozunk vele örömeinkben és fájdalmainkban,
olyan békét és örömet tapasztalhatunk meg, amelyet csak Isten, a
végtelen szeretet képes megadni számunkra.
Jézus nyolc boldogsága korszakalkotó újdonságot hordoz, a
boldogság olyan mintáját, amely szöges ellentétben áll azzal, amit
a média és a közgondolkodás sugall. A világi gondolkodás
számára botrány, hogy Isten eljött, hogy egy legyen közülünk, és
botrány, hogy meghalt egy keresztfán! E világ logikája szerint
azok, akiket Jézus boldognak mond, a „vesztesek”, a gyengék. Amit
a világ minden fölé állít, az a minden áron elért siker, a jólét,
a hatalom önhittsége, az önmagunk mások elé helyezése.
Jézus arra hív bennünket, kedves fiatalok, hogy válaszoljunk az ő
életjavaslatára, hogy döntsük el, melyik úton akarunk haladni,
hogy elérjük a valódi örömet. Ez nagy kihívás a hitünk felé. Jézus
nem félt tőle, hogy megkérdezze tanítványait: valóban akarják-e
követni, vagy inkább más utat akarnak követni (vö. Jn 6,67). És a
Péternek nevezett Simonnak volt mersze így válaszolni: „Uram,
kihez mennénk? Tiéd az örök életet adó tanítás” (Jn 6,68). Ha
„igent” tudtok mondani Jézusnak, fiatal életetek megtelik
értelemmel és termékennyé válik.
2. A boldogság bátorsága
De mit jelent az, hogy „boldogok” (görögül makarioi)?
Boldognak lenni azt jelenti, hogy valaki örömben él. Mondjátok
meg: valóban vágyakoztok a boldogságra? Ebben a korban, amely a
boldogságnak annyiféle látszatát kínálja fel, az a veszély
fenyegeti az embert, hogy beéri kevéssel, hogy élete „kicsinyes”
lesz. Vágyjatok nagy dolgokra! Szélesítsétek ki szíveteket! Ahogy
Boldog Pier Giorgio Frassati mondta: „Aki hit nélkül él, akinek
nincsen kincse, amelyet védelmezzen, aki nem áll ki folyamatos
küzdelemben az igazság mellett, az nem igazi életet él, hanem csak
látszatéletet. Nekünk nem elég a látszatélet, az igazit akarjuk
élni” (G. Frassati levele I. Boninihez, 1925. február 27.). Pier
Giorgio Frassati boldoggá avatásának napján, 1990. május 20-án II.
János Pál azt mondta róla, hogy „a nyolc boldogság embere” (a
szentmise prédikációjából: AAS 82 [1990], 1518).
Ha engeditek, hogy valóban felszínre törjenek szívetek legmélyebb
törekvései, rádöbbentek, hogy olthatatlan vágy él bennetek a
boldogságra, és ez lehetővé fogja tenni számotokra, hogy
leleplezzétek és elutasítsátok azt a sok „olcsó” ajánlatot, amely
körülvesz benneteket. Amikor önző módon a sikert, a gyönyört, a
birtoklást keressük, és bálványainkká tesszük ezeket, átélhetünk
ugyan mámoros pillanatokat, az elégedettség csalóka érzését is, de
végül rabszolgákká válunk, nem leszünk soha elégedettek, mindig
többre vágyunk. Nagyon szomorú látni a „jóllakott”, de gyenge
fiatalságot.
Szent János ezt írta a fiataloknak: „Erősek vagytok, az Isten
tanítása bennetek van, és legyőztétek a gonoszt” (1Jn 2,14). Azok
a fiatalok, akik Krisztust választják, erősek, az ő igéjéből
táplálkoznak és nem más dolgokkal akarnak „jóllakni”. Legyen
bátorságotok szemben haladni az árral! Legyen meg a bátorság
bennetek, hogy a valódi boldogságot válasszátok! Mondjatok nemet
az ideiglenes, felületes, selejtes dolgok kultúrájára, amely nem
tart titeket képesnek arra, hogy felelősséget vállaljatok és
szembe nézzetek az élet nagy kihívásaival!
3. Boldogok a lélekben szegények…
Az első boldogság, amely a következő ifjúsági világtalálkozó
témája lesz, boldognak hirdeti a lélekben szegényeket,
mivel övék a mennyek országa. Egy ilyen korban, amikor annyian
szenvednek a gazdasági válságtól, a szegénység és a boldogság
összekapcsolása nem tűnik helyénvalónak. Hogyan lehet a
szegénységet áldásként felfogni?
Először is kíséreljük meg, hogy megértsük, mit is jelent a lélekben
szegény kifejezés. Amikor Isten Fia emberré lett, a
szegénység, a kiüresítettség útját választotta. Ahogyan Szent Pál
mondja ezt a filippiekhez írt levelében: „Ugyanazt a lelkületet
ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt. Ő Isten
formájában volt, és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta
olyan dolognak, amelyhez feltétlenül ragaszkodnia kell, hanem
kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az
emberekhez” (2,5–7). Jézus Isten, aki leveti dicsőségét. Ebben
látjuk Isten döntését a szegénység mellett: gazdagból szegénnyé
lett, hogy minket gazdagítson a maga szegénysége révén (vö. 2Kor
8,9). Ezt a misztériumot szemléljük Betlehemben, ahol Isten Fiát a
jászolban láthatjuk, és ezt látjuk a kereszten is, ahol
kiüresítettsége beteljesül.
A görög ptókhosz (szegény) jelzőnek nem csupán anyagi
jelentése van, hanem „koldust” is jelent. Összefügg a zsidó anawim
fogalommal, amely „Jahve szegényeit” jelenti, s ez alázatra,
korlátaink és létünk szegénységének tudatosságára utal. Ők, az anawim,
bíznak az Úrban, tudják, hogy tőle függenek.
Jézus – ahogyan jól látta Lisieux-i Szent Teréz –
megtestesülésében úgy áll előttünk mint koldus, akinek szüksége
van szeretetünkre. A Katolikus Egyház Katekizmusa úgy
beszél az emberről mint „Isten koldusáról” (2559. pont), és azt
mondja, hogy az imádság Isten szomjúságának találkozása a mi
szomjúságunkkal (2560. pont).
Assisi Szent Ferenc nagyon jól megértette a lélekben szegények
boldogságának titkát. Amikor ugyanis Jézus a leprás személyén
keresztül és a feszületről szólt hozzá, ő felismerte Isten
nagyságát és saját kicsinységét. Imádságában Isten Szegénykéje
órák hosszat kérdezte az Urat: „Ki vagy te? Ki vagyok én?”
Elvetette a gazdag és gondtalan életet, hogy eljegyezze a
„Szegénység Úrnőt”, hogy Jézus nyomába szegődjön, és szó szerint
kövesse az evangéliumot. Ferenc a szegény Krisztus követését
és a szegények iránti szeretetet egymástól
elválaszthatatlan módon élte meg, mint egyazon érem két oldalát.
Feltehetnétek nekem a kérdést: hogyan érhetjük el
kézzelfoghatóan, hogy ez a lélekben szegénység az
életstílusunkká váljon, hogy ténylegesen áthassa életünket? Három
pontban fogok erre válaszolni.
Mindenekelőtt igyekezzetek szabadoknak lenni a dolgokkal
szemben. Az Úr evangéliumi életstílusra hív meg bennünket,
amelyet józanság jellemez, amely nem enged a fogyasztói
kultúrának. Arról van szó, hogy a lényeges dolgokat kell
keresnetek, meg kell tanulnotok megszabadulni a sok felesleges és
haszontalan dologtól, amely fojtogatja az embert. Szakadjunk el a
birtoklás iránti vágytól, a bálványozott, azután pedig elpazarolt
pénztől. Helyezzük Jézust az első helyre. Ő meg tud szabadítani
bennünket azoktól a bálványoktól, amelyek szolgaságba hajtanak.
Bízzatok Istenben, kedves fiatalok! Ő ismer és szeret bennünket,
és soha nem feledkezik meg rólunk. Ahogyan gondoskodik a mező
liliomairól (vö. Mt 6,28), nem fogja engedni, hogy bármiben is
hiányt szenvedjünk. Ahhoz is, hogy túllépjünk a gazdasági
válságon, késznek kell lennünk arra, hogy megváltoztassuk
életstílusunkat és elkerüljük a rengeteg pazarlást. Ahogyan
szükség van a boldogság bátorságára, ugyanúgy ahhoz is bátorság
kell, hogy józanok maradjunk.
Másodsorban ahhoz, hogy megéljük ezt a boldogságot,
mindnyájunknak meg kell térnie szegényekhez fűződő
kapcsolatunk tekintetében. Gondoskodnunk kell róluk,
érzékenynek kell lennünk szellemi és anyagi természetű
szükségleteikre. Rátok, fiatalokra bízom különösképpen azt a
feladatot, hogy az emberi kultúra középpontjába állítsátok a
szolidaritást. A szegénység régebbi és újabb formáival (a
munkanélküliséggel, a kivándorlással, mindenféle függőséggel)
szemben kötelességünk ébernek és tudatosnak lenni, le kell
győznünk a közönyösség kísértését. Gondoljunk azokra is, akik úgy
érzik: őket nem szeretik, akiknek nincs reményük a jövőjükre
nézve, nem akarnak semmibe belefogni, mert elbátortalanodtak,
csalódottak és félnek. Meg kell tanulnunk a szegények mellé
szegődni. Ne csak a szánk legyen tele szegényekről szóló szép
szavakkal! Találkozzunk velük, nézzünk a szemükbe, hallgassuk meg
őket! A szegények számunkra kézzelfogható alkalmat jelentenek,
hogy találkozzunk magával Jézussal, megérintsük az ő szenvedő
testét.
Ugyanakkor – és ez a harmadik pont – a szegények nem csupán olyan
személyek, akiknek adhatunk valamit. Ők is sok mindent
adhatnak és taníthatnak nekünk. Sokat tanulhatunk a
szegények bölcsességéből! Gondoljatok csak a 18. század egyik
szentjére, Benedetto Giuseppe Labréra, aki Róma utcáin aludt és az
emberek adományaiból élt, és számos ember, köztük nemesek és
főpapok lelki tanácsadójává vált. Bizonyos értelemben a szegények
tanítóink. Arra tanítanak, hogy az emberi személy nem annyit ér,
amennyit birtokol, amennyit a bankszámlája mutat. A szegény, az
anyagi javak híján élő ember is őrzi a maga méltóságát. A
szegények sok mindenre megtaníthatnak bennünket az alázattal és az
Istenbe vetett bizalommal kapcsolatban is. A farizeusról és a
vámosról szóló példabeszédben (Lk 18,9–14) Jézus az utóbbit
példaként állítja elénk, mivel alázatos és elismeri, hogy bűnös. A
szegény özvegyasszony is, aki két fillért dob a templom
perselyébe, a nagylelkűség példája: azé az emberé, akinek nincs
pénze, vagy csak kevés, és mindenét odaadja (Lk 21,1–4).
4. …mert övék a mennyek országa
Jézus evangéliumának központi témája az Isten országa. Jézus az
Isten személyesen megjelent országa, az Emmanuel, a velünk lévő
Isten. Isten országa pedig az ember szívében ver gyökeret, ott tud
növekedni. Az ország egyszerre ajándék és ígéret. Jézusban már
megkaptuk ezt az adományt, ám még be kell teljesednie. Ezért
kérjük mindennap az Atyát: „Jöjjön el a te országod.”
Nagyon mély kapcsolat fűzi össze a szegénységet az
evangelizációval, az előző ifjúsági világtalálkozó témáját –
„Menjetek, és tegyetek tanítványommá minden népet” (Mt 28,19) – a
mostaniéval: „Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek
országa” (Mt 5,3). Az Úr szegény egyházat akar, olyat, amely képes
evangelizálni a szegényeket. Amikor elküldte a tizenkét apostolt,
Jézus ezt mondta nekik: „Övetekbe ne szerezzetek se arany-, se
ezüst-, se rézpénzt! Ne vigyetek magatokkal az útra tarisznyát, se
két ruhát, se sarut, se botot! A munkás ugyanis megérdemli a
bérét” (Mt 10,9–10). Az evangéliumi szegénység alapvető feltétel
ahhoz, hogy Isten országa elterjedhessen. A legszebb és
legőszintébb örömet életemben mindig szegény embereknél láttam,
akiknek alig volt mibe kapaszkodniuk. Korunkban az evangelizáció
csak az öröm terjedése révén lehetséges.
Ahogy láttuk, a lélekben szegények boldogsága irányt szab
istenkapcsolatunknak, a dolgokhoz fűződő viszonyunknak és a
szegények felé fordulásunknak. Jézus példáját és szavait követve
észre kell vennünk, mennyire rászorulunk a megtérésre, arra, hogy
a birtoklás („többet birtokolni”) logikája felett a létezés
(„többnek lenni”) logikája legyen úrrá. A szentek sokat
segíthetnek abban, hogy megértsük a boldogságok mélyebb értelmét.
II. János Pál szentté avatása húsvét második vasárnapján ilyen
értelemben örömmel tölti el a szívünket. Ő lesz az ifjúsági
világtalálkozók nagy védőszentje, aki kezdeményezte és
szorgalmazta őket. A szentek közösségében továbbra is atyátok és
barátotok lesz ő.
Áprilisban annak is harmincadik évfordulója lesz, hogy II. János
Pál átadta a fiataloknak a megváltás jubileumi évének keresztjét.
Pontosan ebből a szimbolikus gesztusból kiindulva kezdte meg a
fiatalok világméretű zarándokútját, amely azóta is a világ mind az
öt földrészét járja. Sokan emlékeznek a pápa azon szavaira,
amelyek 1984 húsvétján e gesztusát kísérték: „Kedves fiatalok! A
szentév lezárultával rátok bízom ennek a jubileumi évnek a jelét,
Krisztus keresztjét! Vigyétek el a világba, mint annak a
szeretetnek a jelét, amelyet az Úr Jézus az emberiség iránt érez,
és hirdessétek mindenkinek, hogy egyedül a meghalt és feltámadt
Krisztusban van üdvösség és megváltás.”
Kedves fiatalok, a Magnificat, a lélekben szegény Mária
éneke annak az embernek az éneke is, aki megéli a boldogságokat.
Az evangélium öröme a szegény szívből fakad, amely képes az Urat
dicsőíteni, és képes csodálni az Úr műveit, mint a Szűzanya szíve,
akit minden nemzedék „boldognak” nevez (vö. Lk 1,48). Ő, a
szegények édesanyja és az új evangelizáció csillaga, segítsen
nekünk, hogy megéljük az evangéliumot, valóra váltsuk a
boldogságokat életünkben és legyen bátorságunk a boldogságra.
Vatikán, 2014. január 21-én,
Szent Ágnes szűz és vértanú emléknapján
Ferenc
|