English version Italiano magyar változat
nyil Nyitólap
nyil Katolikus Lexikon
nyil Könyvtár

Ajánló
Csaladjaink.hu
Katolikus Karitász
Liturgia.hu
Magyar Kurír
Új Ember
Vatikáni Rádió
Virtuális Plébánia
Szent Adalbert Központ
Szent István Rádió, Eger
Mária Rádió
Metanoia Videóstúdió
nyil Katolikus média bővebben


Az ökumenizmus elvei

Keresztények Egységét
Előmozdító Pápai Tanács

II. ÖKUMENIKUS

DIREKTORIUM

AZ ÖKUMENIZMUS ELVEINEK

ÉS SZABÁLYAINAK

ALKALMAZÁSÁRÓL

1993. III. 25.

Ford. Dr Diós István

1995


TARTALOMJEGYZÉK


ELŐSZÓ 1
1. A jelen felülvizsgálat indítékai 2--3
2. Kiknek szól a Direktórium? 4--5
3. A Direktórium célja 6
4. A Direktórium szerkezete 7--8


I. A KERESZTÉNYEK KÖZÖTTI EGYSÉG KERESÉSE
1. Az Egyház és egysége Isten tervében 11--12
2. Az Egyház mint kommunió 13--17
3. A keresztények közötti megosztottság és az egység helyreállítása 18--21
4. Az ökumenizmus a keresztények életében 22--25
5. Az ökumenikus tevékenység különböző szintjei 26--29
6. Az ökumenikus helyzet sokfélesége és bonyolultsága 30--34
7. A szekták és az új vallási mozgalmak 35--36

II. SZERVEZETEK A KATOLIKUS EGYHÁZBAN A KERESZTÉNYEK KÖZÖTTI EGYSÉG SZOLGÁLATÁRA

Bevezetés 37--40
1. Egyházmegyei ökumenikus megbízott 41
2. Egyházmegyei ökumenikus bizottság vagy titkárság 42--45
3. A keleti katolikus egyházak szinodusai és a Püspöki Konferenciák által szervezett ökumenikus bizottság 46--47
4. Más ökumenikus egyházi szervezetek 48--49
5. A megszentelt élet intézményei és az apostoli élet társaságai 50--51
6. A hívők szervezetei 52
7. A Keresztények Egységét Előmozdító Pápai Tanács 53--54


III. ÖKUMENIKUS KÉPZÉS A KATOLIKUS EGYHÁZBAN

Az ökumenikus képzés szükségessége és célja 55
A képzés összehangolása a konkrét személyek adottságaival 56--57

A) A hívők képzése 58
1. A képzés eszközei 59--64
2. A képzés megfelelő környezete 65--69

B) A lelkipásztori szolgálatot végzők képzése
1. A fölszentelt szolgák 70--71
a) Elméleti képzés 72
A különböző tananyagok ökumenikus dimenziója. 73--75
A teológiai tantárgyak ökumenikus dimenziója általában 76
A teológiai tantárgyak ökumenikus dimenziója részleteiben 77--78
Az ökumenizmus speciális kurzusai 79--81
b) Ökumenikus gyakorlat 82

2. A nem fölszentelt szolgák és munkatársak
Elméleti képzés 83--85
Ökumenikus gyakorlat 86--87

C) Különleges képzés
A dialógusra képzés jelentősége. 87
Az egyházi fakultások szerepe 88
A katolikus egyetemek szerepe 89
A kifejezetten ökumenikus intézetek szerepe 90

D) A folyamatos képzés 91


IV. AZ ÉLET ÉS A LELKI TEVÉKENYSÉG KÖZÖSSÉGE A MEGKERESZTELTEK KÖZÖTT.

A) A keresztség szentsége 92--101

B) Közös részesedés lelki tevékenységben és eszközökben
Általános elvek 102--107
A közös imádság 108--115
Közös részvétel nem szentségi liturgiában 116--121

C) Közös részvétel a szentségi életben, különösen az Eucharisztiában.
Közös részvétel a szentségi életben a különböző keleti egyházak tagjaival 122--128
Közös részvétel a szentségi életben más egyházak és egyházi közösségek keresztényeivel 129--136

D) A lelki élet és lelki tevékenység egyéb eszközeinek közös használata 137--142

E) A vegyes házasságok 143--160


V. ÖKUMENIKUS EGYÜTTMŰKÖDÉS, DIALÓGUS ÉS KÖZÖS TANÚSÁGTÉTEL 161--162

1. Az ökumenikus együttműködés formái és szervezetei 163--165
2. Az egyházak tanácsai és a keresztény tanácsok 166--171
3. Az ökumenikus dialógus 172--182
4. Közös foglalkozás a Szentírással 183--186
5. Közös liturgikus szövegek 187
6. Ökumenikus együttműködés a katekézisben 188--190
7. Ökumenikus együttműködés a felsőfokú tanintézetekben 191
a) Ökumenikus együttműködés a szemináriumokban és az első tanulmányi ciklusban 192--195
b) Ökumenikus együttműködés a felsőfokú intézményekben és a teológiai kutatásban 196--203
8. Lelkipásztori együttműködés különleges helyzetekben 204
9. Ökumenikus együttműködés a missziós tevékenységben 205
10. Ökumenikus együttműködés a más vallásokkal folytatott dialógusban 210
11. Ökumenikus együttműködés a társadalmi és kulturális életben 211--213
a) Ökumenikus együttműködés a szociális és erkölcsi kérdések közös tanulmányozásában 214
b) Ökumenikus együttműködés a fejlődés, az emberi igények és a teremtett világ megőrzése területén 215
c) Ökumenikus együttműködés az egészségügyben 216
d) Ökumenikus együttműködés a tömegtájékoztató eszközökben 217--218

ELŐSZÓ

1. A keresztények közötti egység keresése egyike volt a II. Vatikáni Zsinat fő célkitűzéseinek. A zsinaton fölmerült egy ökumenikus direktórium igénye, mely hamarosan két részletben -- az első 1967-ben, a második 1970-ben1 -- látott napvilágot, "s nagyon jó eszköznek bizonyult az ökumenikus erőfeszítések kibontakoztatásához, irányításához és összehangolásához."2

1. A jelen felülvizsgálat indítékai

2. Az említett direktórium után számos dokumentumot tettek közzé az ökumenizmusról az illetékes hatóságok.3

A latin Egyház Kánonjogi Kódexe (CIC 1983) és a Keleti Kódex (CCEO 1990) az ökumenizmus kérdésében a katolikus hívők számára részben új egyházfegyelmi helyzetet teremtettek.

Hasonlóképpen a Katolikus Egyház Katekizmusának (1992) tanításában az Egyház minden hívője számára alapvető fontosságú lett az ökumenikus dimenzió.

3. A zsinat után fölerősödtek a testvéri kapcsolatok azokkal az egyházakkal és egyházi közösségekkel, melyek nincsenek teljes közösségben a katolikus Egyházzal; megkezdődött és sokféle formát öltött a teológiai dialógus. Az Egységtitkárságnak a Direktórium fölülvizsgálatával foglalkozó teljes ülésén (1988) a Szentatya kiemelte, hogy "az ökumenikus mozgalom és a dialógus terjedése, az igény, hogy Isten egész népe jobban részt vegyen e mozgalomban, s annak szükséges volta, hogy pontos elméleti megalapozása legyen ennek a kezdeményezésnek, mindez föltétlenül megköveteli, hogy időszerű irányítást adjunk."4 Ebben a szellemben és e fejlődés fényénél jártunk el a Direktórium fölülvizsgálatában.

2. Kiknek szól a Direktórium

4. E Direktórium első címzettjei a katolikus Egyház pásztorai, de szól minden hívőnek is, akik arra hivatottak, hogy püspökük irányításával imádkozzanak és cselekedjenek a keresztények egységéért. A püspökök a Szentszék irányításával személy szerint saját egyházmegyéjükért, a kollegialitás alapján pedig az egész Egyházért felelősek az ökumenikus ezdeményezések és tevékenység tekintetében.5

5. Az is kívánatos azonban, hogy e Direktórium javára váljék azoknak az egyházaknak és egyházi közösségeknek is, melyek nincsenek teljes közösségben a katolikus Egyházzal. A katolikusokkal együtt ugyanis nekik is gondjuk az ökumenikus törekvés minősége. Hasznos lesz megismerniük az irányt, amerre a katolikus Egyház felelősei az ökumenikus tevékenységet kifejteni akarják, s a kritériumokat, melyek az Egyházban hivatalos jóváhagyást nyertek. Ez minden szinten segíteni fogja őket a katolikus kezdeményezésekértékelésében, hogy megfelelő választ tudjanak adni e katolikus kezdeményezésekre, illetve hogy jobban megérthessék az ő kezdeményezéseikre adott katolikus válaszokat. Jól észben kell tartani, hogy e Direktórium nem akar foglalkozni a katolikus Egyház és a szekták, illetve az Egyház és az új vallási mozgalmak kapcsolataival.6

3. A Direktórium célja

6. E Direktórium új kiadásának az a rendeltetése, hogy eszköz legyen az egész Egyház, s különösen azok szolgálatában, akik a katolikus Egyházban közvetlenül vesznek részt az ökumenikus tevékenységben. A dokumentum indokolni, magyarázni és irányítani kívánja e tevékenységet, sőt különleges esetekben kötelező szabályokat is ad a Keresztények Egységét Előmozdító Pápai Tanács illetékességi körébe tartozó kérdésekben.7 A zsinat óta eltelt idő tapasztalatainak birtokában és számolva a pillanatnyi ökumenikus helyzettel, e Direktórium összegyűjti s, ha szükséges, alkalmazza a jelen adottságokhoz mindazokat a szabályokat, melyeket eddig a zsinati határozatok megvalósítása érdekében hoztak. Megerősíti a szervezeteket, melyeket az ökumenikus tevékenység támogatására és irányítására hoztak létre az Egyházban minden szinten. A különböző szintű hatóságok illetékességének teljes tiszteletben tartásával általános érvényű irányelveket és szabályokat ad a katolikusoknak az ökumenikus tevékenységhez. Ezek alkalmazása az ökumenizmus különféle megnyilvánulásainak -- melyekkel az egyes részegyházak8 és a részegyházak csoportjai válaszolnak a különböző helyi kihívásokra -- állandóságot biztosít és egységbe foglalja őket. E Direktórium fogja biztosítani, hogy az ökumenikus tevékenység a katolikus Egyházban összhangban legyen a hitnek és az egyházfegyelemnek a katolikusokat egymás között egyesítő egységével. Napjainkban néhol bizonyos tanbeli zűrzavar mutatkozik. Ezért nagyon fontos, hogy az ökumenizmus területén, miként másutt is, elkerüljük az olyan visszaéléseket, melyek tanbeli közömbösséghez vezethetnek. Ha az Egyház irányítását e kérdésben figyelmen kívül hagynák, akadályozná a keresztények közötti teljes egység hiteles keresését. A helyi ordináriusra, a püspöki konferenciákra, illetve a keleti katolikus egyházak szinodusaira vár, hogy az ebben az Ökumenikus Direktóriumban foglalt elveket és szabályokat hűségesen alkalmazzák, s lelkipásztori gonddal ügyeljenek arra, hogy elkerüljék a tévutakat.

4. A Direktórium szerkezete

7. A Direktórium a katolikus Egyház ökumenikus törekvésének leírásával kezdődik (I. fejezet). Ezután fölsorolja az e kezdeményezés megvalósítását szolgáló eszközöket, melyekkel a katolikus Egyház él. A megvalósítás szervezetek (II. fejezet) és az Egyház tagjainak képzése által (III. fejezet) történik. A IV. és V. fejezet rendelkezéseinek címzettei e szervezetek tagjai, akik külön képzést kaptak:

I. A keresztények közötti egység keresése

A katolikus Egyház ökumenikus törekvése a II. Vatikáni Zsinat tanításán alapszik.

II. Szervezetek a katolikus Egyházban a keresztények közötti egység szolgálatára

Az ökumenizmust szolgáló különböző szintű szervezetek, személyek és a tevékenységüket szabályozó normák.

III. Ökumenikus képzés a katolikus Egyházban

Kiket kell képezni; az elméleti és gyakorlati képzés célja, helye és módszerei.

IV. Az élet és a lelki tevékenység közössége a megkereszteltek között.

A keresztség szentségi köteléke alapján már meglévő közösség a többi keresztényekkel; a közös imádság és más lelki tevékenységek szabályai, beleértve különleges esetekben bizonyos szentségi javakat is.

V. Ökumenikus együttműködés, dialógus és közös tanúságtétel

A keresztények közötti együttműködés elvei, különböző formái és szabályai a dialógus és a közös tanúságtétel szempontjából.

8. Így ebben az egyre inkább szekularizálódó korszakban, mely a keresztényeket arra hívja, hogy Isten országának reményében közösen cselekedjenek, a katolikusok és a többi keresztény kapcsolatait, valamint a közöttük kibontakozó együttműködés különböző formáit szabályozó normák olyan megfogalmazást nyertek, hogy a Krisztus által óhajtott egység kiegyensúlyozottan és következetesen tudjon megvalósulni a II. Vatikáni Zsinat által kijelölt úton és elvek szerint.

I. A KERESZTÉNYEK KÖZÖTTI EGYSÉG KERESÉSE

9. Az ökumenikus mozgalom -- Isten terve szerint, aki az emberiséget el akarja vezetni az üdvösségre és az egységre Krisztusban a Szentlélek által -- válasz óhajt lenni Istennek az összes keresztényt az Egyház misztériumában a hitre hívó kegyelmi ajándékára. Ez a mozgalom a keresztényeket annak reményében hívja, hogy teljesen meg fog valósulni Krisztus imádsága: "hogy mindnyájan egyek legyenek"9 . A Krisztus új parancsa szerinti szeretetre hívja őket, mely a Szentlélek minden hívőt egyesítő ajándéka. A II. Vatikáni Zsinat kifejezetten óhajtotta, hogy a katolikusok olyan szeretettel öleljék át az összes keresztényt, mely az igazságban le akar győzni mindent, ami elválaszt; reménykedve és imádkozva cselekedjenek a keresztények egysége előmozdításáért; az Egyház misztériumába vetett hitük ösztökélje és világosítsa meg őket úgy, hogy ökumenikus tevékenységüket annak az Egyháznak igaz megértése indítsa és vezesse, amely Krisztusban mintegy "szentsége, azaz jele és eszköze az Istennel való bensőséges egyesülésnek és az egész emberi nem egységének"10 .

10. Az Egyház ökumenizmusra vonatkozó tanítása mint a reményre szóló bátorítás és a szeretetre szóló meghívás a II. Vatikáni Zsinat dokumentumaiban, különösen a Lumen gentiumban és az Unitatis redintegratioban nyert hivatalos kifejezést. A későbbi dokumentumok, melyeknek tárgya az Egyházon belüli ökumenikus tevékenység -- ahogyan azt az Ökumenikus Direktórium (1967, 1970) összefoglalta -- a zsinati dokumentumokban megfogalmazott elméleti, spirituális és lelkipásztori elvekre támaszkodnak. Elmélyítettek néhány témát, melyeket a zsinati dokumentumok csak érintettek, kidolgozták a teológiai szókészletet, és részletes cselekvési szabályokat alkottak, természetesen mindig ragaszkodva a zsinati tanításhoz. Mindebből egy összefüggő tanítás bontakozott ki, melyet nagy vonásaiban e fejezetben ismertetünk. A jelen Direktórium alapját e tanítás alkotja.

1. Az Egyház és egysége Isten tervében

11. A zsinat az Egyház misztériumát Isten bölcsességének és jóságának misztériumában szemléli, aki az egész emberi családot és az egész teremtést a vele való egységre vonzza.11 Ennek érdekében Isten elküldte a világba egyszülött Fiát, aki -- miután keresztre feszítették és bement a dicsőségbe -- kiárasztotta a Szentlelket, aki által összehívja és összegyűjti a hit, a remény és a szeretet egységében az új szövetség népét, az Egyházat. Hogy a szent Egyházat mindenütt megalapítsa az idők végezetéig, Krisztus a Tizenkettő kollégiumára -- melynek Pétert adta fejéül -- bízta a tanítás, a kormányzás és a megszentelés feladatát. "Jézus Krisztus azt akarja, hogy az apostolok és utódaik, tudniillik Péter utódának fősége alatt a püspökök, a Szentlélekkel együttműködve hűségesen hirdessék az evangéliumot, szolgáltassák ki a szentségeket, a szeretetben kormányozva gyarapítsák az Ő népét, és tökéletesítsék annak közösségét az egységben: az egy hit megvallásában, a közös istentiszteletben és Isten családjának testvéri egyetértésében."12 A zsinat úgy mutatja be az Egyházat, mint Isten új népét, mely egyesíti magában különbözőségük minden gazdagságával a férfiakat és a nőket minden nemzetből és minden kultúrából, akik a természetnek és a kegyelemnek egymás szolgálatára kapott sokféle ajándékát hordozzák, és tudatára ébredtek, hogy azért vannak a világon, hogy üdvözüljenek.13 Hittel hallgatják Isten igéjét, megkeresztelkedtek Krisztusban, megerősödtek a pünkösdi Lélektől, és együtt ünneplik Krisztus testének és vérének szentségét az Eucharisztiában: "A Szentlélek, aki a hívőkben lakozik, betölti és kormányozza az egész Egyházat, megteremti a hívők e csodálatos közösségét, és Krisztusban oly szorosan kapcsol össze mindenkit, hogy az Egyház egységének elve lesz. Ő osztja ki a különféle lelki adományokat és szolgálatokat,14 különféle ajándékokkal gazdagítva Jézus Krisztus Egyházát, 'hogy szolgálatuk betöltésére neveljék a szenteket és fölépítsék Krisztus testét'."15

12. Isten népének hívő és szentségi élete szolgálatára vannak rendelve a fölszentelt szolgák: a püspökök, a papok és a diákonusok.16 Ily módon a hit, a szentségi élet és a hierarchikus szolgálat hármas kötelékének egységében valósítja meg Isten egész népe azt, amit az ősegyháztól kezdődően a hívő hagyomány17 mindig koinónia/communio néven nevezett. Ez az alapfogalom hatja át a II. Vatikáni Zsinat ekkleziológiáját,18 s a Tanítóhivatal későbbi tanítása is igen nagy jelentőséget tulajdonít neki.

2. Az Egyház mint kommunió

13. A kommunió, melyben a keresztények hisznek és remélnek, a maga legmélyebb valóságában azt jelenti, hogy egységben vannak az Atyával Krisztus által a Szentlélekben; pünkösd után ajándékul adatott, és az Egyház, a szentek közössége befogadta; beteljesedése a mennyei dicsőségben lesz, de már a földi Egyházban valósul, miközben ez a beteljesedés felé zarándokol. Azok, akik a hit, a remény és a szeretet egységében, a kölcsönös szolgálatban, a közös tanításban és a szentségekben élnek pásztoruk vezetése alatt,19 részesei a kommuniónak, mely Isten Egyházát alkotja. E kommunió konkréten a részegyházakban valósul meg, melyek saját püspökük körül egyesülnek. Mindegyikükben "valóban jelen van és cselekszik Krisztus egy, szent, katolikus és apostoli Egyháza"20 . E kommunió éppen ezért természete szerint egyetemes.

14. Az egyházak közötti kommunió különleges módon a püspökeik közötti kommunió révén áll fönn és fejeződik ki. A püspökök együtt kollégiumot alkotnak, mely az apostolkollégium helyébe lépett, és feje Róma püspöke mint Péter utóda.21 Így a püspökök biztosítják, hogy az egyházak, melyeknek szolgái, Krisztusnak az apostolok hitére és szolgálatára alapított egyetlen Egyházát folytatják. Ők hangolják össze a hívők és társulásaik lelki energiáit és adományait az Egyház épülésére és küldetésének teljesítésére.

15. Az önmagukban egységes és az egy, szent, katolikus és apostoli Egyház kommuniójában élő részegyházak Krisztus nevében és a Szentlélek ereje által valamennyien arra kapnak küldetést, hogy egyre több embernek hirdessék az ország evangéliumát, fölkínálva nekik az Istennel való közösséget. Akik befogadják az evangéliumot, közösségre lépnek mindazokkal, akik már korábban hittek, s velük együtt alkotják Isten igazi családját. Ez a család a maga egységével tesz tanúságot az Istennel való kommunióról. Épp az Egyháznak ebben a küldetésében valósul meg Jézus imája; ő ugyanis azért imádkozott, "hogy mindnyájan egyek legyenek. Miként te, Atyám, bennem, és én tebenned, úgy ők is egyek legyenek mibennünk, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél engem."22

16. A részegyházak belső és egymás közti kommuniója Isten ajándéka. Örömmel és hálával kell fogadni és gondozni kell. Különösen azok őrzik, akik arra kaptak meghívást, hogy pásztori szolgálatot végezzenek az Egyházban. Az Egyház egysége a különbözőségek gazdag hálózatában valósul meg. A különbözőség az Egyház katolicitásának egyik dimenziója. Az ilyen különbözőségek gazdagsága azonban feszültségeket támaszthat a közösségben. A Szentlélek e feszültségek ellenére is folyamatosan működik az Egyházban, és különböző mivoltukban egyre mélyebb egységre hívja a keresztényeket.

17. A katolikusok őrzik azt a szilárd meggyőződést, hogy Krisztus egyetlen Egyháza a "Péter utóda és a vele közösségben lévő püspökök által kormányzott"23 katolikus Egyházban létezik. Vallják, hogy a kinyilatkoztatott igazság, a szentségek és a szolgálat teljessége, melyet Krisztus Egyháza épülésére és sajátos küldetésének teljesítésére adott, a katolikus Egyház közösségében található meg. A katolikusok annak is tudatában vannak, hogy személy szerint nem használták és nem használják a maguk teljességében mindazokat a kegyelmi ajándékokat, melyeket az Egyház kapott. Ennek ellenére az Egyházba vetett bizalmuk töretlen marad. A hit adja nekik a bizonyosságot, hogy az Egyház "megmarad Ura méltó menyasszonyának, és a Szentlélek hatására szüntelenül megújul mindaddig, amíg a kereszt által el nem jut a fényre, mely soha nem ismer alkonyt"24 . Amikor tehát a katolikusok ilyen kifejezéseket használnak, mint "egyházak" "más egyházak", "más egyházak és egyházi közösségek" stb. azok jelölésére, akik nincsenek teljes közösségben a katolikus Egyházzal, mindig figyelembe kell venni ezt a szilárd meggyőződést és hitvallást.

3. A keresztények közötti megosztottság és az egység helyreállítása

18. Az emberek értelmetlensége és bűne végig a történelmen ellenállt a Szentlélek egyesítő akaratának, és gyöngítette a szeretet erejét, mely fölülmúlja az egyházi életben jelentkező feszültségeket. Az Egyházban kezdettől fogva történtek szakadások. Az idő múlásával egyre súlyosabb nézeteltérések mutatkoztak, s néhány keleti egyház többé már nem volt teljes kommunióban a római Székkel és a nyugati egyházzal.25 Később keleten súlyosabb megoszlások más egyházi közösségek kialakulásához vezettek. Ezek a szakadások tanbeli vagy egyházfegyelmi kérdésekből fakadtak, és az Egyház természetére vonatkozó nézetkülönbségekre vezettek.26 A II. Vatikáni Zsinat ökumenikus határozata elismeri, hogy a nézeteltérésekben olykor "az emberek mindkét részről vétkesek"27 . Mindazonáltal, bár az emberi vétkesség súlyosan ártani tudott a kommuniónak, soha nem szüntette meg. Krisztus Egyháza egységének teljességét ugyanis a katolikus Egyházban megőrizték, a többi egyházak és egyházi közösségek pedig, bár nincsenek teljes közösségben a katolikus Egyházzal, valójában bizonyos fokú kommuniót megőriztek vele. A zsinat így fejezi ki magát: "Hisszük, hogy (ez az egység) a katolikus Egyházban elveszíthetetlenül megvan, és reméljük, hogy gyarapodni fog napról napra a világ végezetéig."28 Egyes zsinati szövegek megnevezik azokat az elemeket, melyek közösek egyrészt a katolikus Egyház és a keleti egyházak,29 másrészt a katolikus Egyház és más egyházak illetve egyházi közösségek között.30 "Krisztus Lelke ugyanis nem vonakodik fölhasználni őket az üdvösség eszközéül."31

19. Azonban egyetlen keresztény férfi vagy nő sem elégedhet meg a kommunió e tökéletlen formáival, melyek nem felelnek meg Krisztus akaratának, és erőtlenné teszik Egyházát sajátos küldetése teljesítésében. Isten kegyelme főként a mi századunkban néhány egyház és egyházi közösség tagjait arra indította, hogy elszántan keressék a lehetőséget: hogyan lehetne legyőzni a múltból örökölt megosztottságokat, s fölépíteni a szeretet kommunióját az imádság, a bűnbánat, a múlt és jelen megoszlásait kiváltó bűnök kölcsönös megbocsátása által, továbbá találkozókkal, együttműködéssel és teológiai dialógussal. Ide tartoznak azok a célkitűzések és tevékenységek, melyeket együtt ökumenikus mozgalomnak neveztek el.32

20. A II. Vatikáni Zsinaton a katolikus Egyház ünnepélyesen elkötelezte magát a keresztények egységének munkálása mellett. Az Unitatis redintegratio nyilatkozat pontosan megfogalmazza: "Jézus Krisztus azt akarja, hogy az apostolok és utódaik, tudniillik Péter utódának fősége alatt a püspökök, a Szentlélekkel együttműködve hűségesen hirdessék az evangéliumot, szolgáltassák ki a szentségeket, a szeretetben kormányozva gyarapítsák az Ő népét és tökéletesítsék annak közösségét az egységben: az egy hit megvallásában, a közös istentiszteletben és Isten családjának testvéri egyetértésében."33 Az ökumenikus mozgalom végső célja ez az egység, mely természete szerint az összes keresztény látható, teljes kommunióját követeli meg. A zsinat kinyilvánítja, hogy ezért az egységért nem kell föláldozni a lelkiség, az egyházfegyelem, a liturgikus szertartások és a kinyilatkoztatott igazság feldolgozásának gazdag különbségeit, melyek a keresztények között fejlődtek ki, amennyiben ez a különbözőség nem tagadja meg az apostoli hagyományt.34

21. A II. Vatikáni Zsinat után az ökumenikus tevékenységet az egész Egyházban a Szentszék különböző dokumentumai és kezdeményezései, a részegyházakban a püspökök, a keleti katolikus egyházak szinodusai és a püspöki konferenciák dokumentumai és kezdeményezései indították és vezették. Meg kell említenünk az előrelépéseket az ökumenikus dialógus sokféle formájában és a különféle ökumenikus együttműködésekben is. Az 1985. évi rendkívüli püspöki szinodus szerint az ökumenizmus "mélyen és kitörölhetetlenül belevésődött az Egyház lelkiismeretébe."35

4. Az ökumenizmus a keresztények életében

22. Az ökumenikus mozgalom Isten kegyelmi ajándéka, melyet az Atya Jézus imádságára36 és az Egyház Szentlélektől sugallt könyörgéseire37 válaszul ajándékoz. Bár beilleszkedik az Egyház általános missziójába, tudniillik, hogy Krisztusban egyesítse az emberiséget, ennek az ajándéknak sajátos célja mégisaz, hogy a keresztények közötti egységet állítsa helyre.38 Akiket Krisztus nevében megkereszteltek, egyidejűleg meghívást kaptak, hogy kötelezzék el magukat az egység keresésére.39 A keresztség kommuniója a teljes egyházi kommunióra van rendelve. Élni a saját közösség keresztségét azt jelenti, hogy az ember részese Krisztus küldetésének, mely éppen arra irányul, hogy mindenkit egységbe gyűjtsön össze.

23. A katolikusok arra hivatottak, hogy pásztoraik útmutatásai szerint különböző szervezetekben, melyekkel együttműködést vállalnak, szolidaritással és hálával válaszoljanak azokra az egységet helyreállítani szándékozó erőfeszítésekre, melyeket sok egyház és egyházi közösség keresztényei fejtenek ki. Ha valahol semmiféle ökumenikus tevékenység nem történik, a katolikusok legalább gyakorlatilag próbálják meg előmozdítani; ott viszont, ahol az ökumenikus kezdeményezés -- szektás irányzatok vagy olyan tevékenységek következtében, melyek tovább mélyítik a megosztottságot a magukat kereszténynek vallók között-- ellenkezésbe vagy akadályokba ütközik, legyenek türelmesek és állhatatosak. A helyi ordináriusoknak,40 a keleti katolikus egyházak szinodusainak41 és a püspöki konferenciáknak olykor különleges intézkedéseket kell hozniuk, hogy elkerüljék a közömbösség vagy a prozelitizmus veszedelmét.42 Ez különösen vonatkozik a fiatal egyházakra. A katolikusoknak a más egyházak és egyházi közösségek tagjaival való kapcsolataikban tisztességgel, okosan és hozzáértéssel kell viselkedniük. Ha fokozatosan és óvatosan, a nehézségeket nem megkerülve járnak el, nem fognak engedni a közömbösség vagy a prozelitizmus kísértésének, mely az igazi ökumenikus szellem halálát jelentené.

24. Bármilyenek legyenek a helyi adottságok, a katolikusoknak püspökeikkel együtt és velük összhangban kell cselekedniük, ha vállalni akarják ökumenikus felelősségüket. Mindenekelőtt alaposan ismerniük kell a katolikus Egyház természetét, képesnek kell lenniük számot adni tanításáról, egyházfegyelméről és ökumenikus elveiről. Minél inkább ismerik mindezt, annál jobban tudják majd előadni a többi kereszténnyel való megbeszéléseken, s megfelelő módon tudják magyarázni és indokolni ezeket. Pontos ismeretekkel kell rendelkezniük azokról az egyházakról és egyházi közösségekről, melyekkel kapcsolatban állnak. Figyelemmel kell lenniük az ökumenikus törekvés előföltételeire is, melyeket a II. Vatikáni Zsinat ökumenikus határozata tartalmaz.43

25. Az ökumenizmus emberi és erkölcsi igényeivel együtt annyira a Fiú által a Szentlélekben titokzatosan működő atyai Gondviselésben gyökerezik, hogy a keresztény lelkiség mélységeit érinti. Az ökumenizmus megkívánja "a szívbéli megtérést és életszentséget a keresztények egységéért mondott magán- és nyilvános könyörgésekkel együtt", melyeket az Ökumenikus Direktórium "lelki ökumenizmusnak" nevez és az "egész ökumenikus mozgalom lelkének" tart.44 Akik őszintén hasonlóvá válnak Krisztushoz, azoknak imádságát is, különösen az egységért mondott imádságát is magukévá kell tenniük; akik a Lélekben élnek, azoknak engedniük kell, hogy átformálja őket az a szeretet, mely az egység kedvéért "mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel"45 ; akik bűnbánó lélekkel élnek, különlegesen érzékenyek lesznek a megoszlást kiváltó bűnre, és imádkozni fognak a bocsánatért és a megtérésért; akik életszentségre törekszenek, föl fogják ismerni az életszentség gyümölcseit egyházuk látható határain kívül is.46 Mindezek el fognak jutni arra a fölismerésre, hogy egyedül Isten képes mindenkit egységbe gyűjteni, mert Ő mindenki Atyja.

5. Az ökumenikus tevékenység különböző szintjei

26. Az ökumenikus tevékenység lehetőségei és követelményei nem egyformán mutatkoznak egy plébánián, egyházmegyében, az egyházmegyék regionális vagy nemzeti szervezeteiben, vagy az egyetemes Egyház szintjén. Az ökumenizmus Isten népének elkötelezettségét az egyes egyházi szervezeteknek és az egyes szinteknek megfelelő formákban igényli.

27. Az egyházmegyében, mely püspöke körül szerveződik a plébániákon, a különböző csoportokban és közösségekben, napról napra épül és megnyilvánul a keresztények egysége:47 férfiak és nők hittel hallgatják Isten igéjét, imádkoznak, fogadják a szentségeket, egymás szolgálatára vannak és tanúskodnak az üdvösség evangéliumáról azok előtt, akik még nem hisznek.

Amikor pedig egy és ugyanazon család tagjai különböző egyházakhoz vagy egyházi közösségekhez tartoznak, amikor keresztények nem áldozhatnak házastársukkal, gyermekeikkel vagy barátaikkal, fájdalommal érzékelhető a megosztottság, s ennek még erősebben kellene ösztökélnie az imádságra és az ökumenikus tevékenységre.

28. Amikor a katolikus közösségen belül, a részegyházak rokon intézményei között -- mint például a keleti egyházak szinodusai és a püspöki konferenciák -- egység jön létre, megnyilvánul az ezen egyházak között létező kommunió. Az ilyen összejövetelek érezhető módon megkönnyíthetik a hatékony ökumenikus kapcsolatok kialakulását ugyanannak a régiónak olyan egyházaival és egyházi közösségeivel, melyek nincsenek teljes közösségben velünk, de kulturális és polgári hagyományaikon túl olyan közös egyházi örökséget hordoznak, melyek a szétválás előtti időből származnak. A keleti katolikus egyházak szinodusainak és a püspöki konferenciáknak, mivel egy részegyháznál nagyobb egységet -- tudniillik regionális vagy nemzeti szintet -- képviselnek, nagyobb lehetőségük van a területi adottságokból olyan tevékenységet kialakítani, mely támogatni képes a részegyházakat, s be tudja őket kapcsolni a katolikus ökumenikus kezdeményezések egészébe.

29. A püspöki Kollégium és az apostoli Szentszék a legfelső fórum annak megítélésére, miként kell megfelelni a teljes kommunió követelményeinek.48 Ezen a legfelső szinten összegezik és értékelik az összes részegyház ökumenikus tapasztalatait; összefogják azokat az eszközöket, melyek az egyetemes kommuniót és a -- benne részesedő és érte tevékenykedő -- részegyházak közötti kommuniót egyaránt szolgálják; irányítják az ökumenikus tevékenységet az Egyház egészében. Más egyházak és egyházi közösségek gyakran ehhez a legfelső fórumhoz fordulnak, amikor ökumenikus kapcsolatot keresnek a katolikus Egyházzal. És e fórumra tartoznak az egység helyreállításával kapcsolatos végső döntések.

6. Az ökumenikus helyzet sokfélesége és bonyolultsága

30. Az ökumenikus mozgalom engedelmeskedni akar Isten Igéjének, a Szentlélek sugallatainak és azok tekintélyének, akikre az a szolgálat bízatott, hogy biztosítsák az Egyház hűségét ahhoz az apostoli hagyományhoz, melyben Isten igéje és a Szentlélek ajándékai elnyerhetők. A cél a kommunió, mely az Egyház szolgálatának a szíve, ezért a püspökök apostoli szolgálatára különösen is szükség van az ökumenikus tevékenység területén. Az ökumenizmus gyakran kerül előzmények nélküli új helyzetekbe, melyek helyenként és időnként változnak. Bátorítani kell az ökumenizmus területén a hívők kezdeményezéseit is. Éppen ezért elengedhetetlen a folyamatos és figyelmes megkülönböztetés, mely azok feladata, akik végső fokon felelősek az Egyház tanításáért és fegyelméért.49 Az ő feladatuk, hogy bátorítsák a komoly kezdeményezéseket és gondoskodjanak az ökumenizmus katolikus elvei szerinti végrehajtásukról. Vissza kell adniuk azok önbizalmát, akik elbátortalanodtak a nehézségek miatt, s ugyanakkor fékezniük kell azok elhamarkodottságát, akik nem veszik kellő módon figyelembe az egység felé vezető úton fölmerülő nehézségeket. A Keresztények Egységét Előmozdító Pápai Tanács, melynek feladata és felelőssége az ökumenikus tevékenység ösztönzése és irányítása, ugyanezt a szolgálatot végzi az egész Egyház számára.

31. Az egy régióban elindított ökumenikus tevékenység mindig az adott hely ökumenikus helyzetének hatása alatt áll. A megfelelő cselekvés meghatározása elsődlegesen a püspök feladata, akinek számba kell vennie egyházmegyéjének sajátos felelősségét és követelményeit. Lehetetlen fölsorolni az összes konkrét helyzetet, de néhány általános megállapítás tehető:

32. Az ökumenikus feladat másként jelenik meg egy olyan országban, mely túlnyomórészt katolikus, és egy olyanban, melyben a keleti keresztények, anglikánok vagy protestánsok vannak többségben vagy nagy számban. További különbséget jelentenek azok az országok, melyekben a népesség többsége nem keresztény. Az olyan országok katolikusainak részvétele az ökumenikus mozgalomban, ahol ők vannak többségben, perdöntően fontos, mert az ökumenizmus az Egyház egészét átható mozgalom.

33. Hasonlóképpen meghatározza az ökumenikus feladat sajátosságát, hogy azok a keresztények, akikkel kapcsolatban kell lenni, melyik keleti egyházhoz vagy protestáns közösséghez tartoznak. Minden esetnek megvan a maga saját dinamikája és külön lehetőségi köre. Ezeken túlmenően sok más -- politikai, társadalmi, kulturális, földrajzi és etnikai -- tényező teheti sajátossá az ökumenikus feladatot.

34. Az ökumenikus feladat sajátosságai mindig a helyi körülményektől függenek. Nagyon fontos, hogy a katolikusok bárhol élnek a világon, támogassák egymást imádsággal és bátorítással a közös erőfeszítésben, oly módon, hogy az Úr parancsa szerint hatékonyan lehessen keresni a keresztények egységét a magasokféleségében.

7. A szekták és az új vallási mozgalmak

35. Az utóbbi évtizedekben a világ vallási képe jelentősen megváltozott, s a föld egyes részeire jellemző a szekták és új vallási mozgalmak megjelenése,melyeknek a katolikus Egyházzal vagy nincs, vagy csak nagyon gyenge a békés kapcsolata. 1986-ban a római kúria négy hivatala közösen tett közzé egy jelentést,50 mely fölhívja a figyelmet arra, hogy alapvetően különbséget kell tenni egyrészt a szekták és az új vallási mozgalmak, másrészt az egyházak és egyházi közösségek között. E téren folynak a további kutatások.

36. A szekták és az új vallási mozgalmak meglehetősen bonyolult és a kulturális összefüggések szerint különböző helyzetekben jelentkeznek. Egyes országokban a szekták alapvetően vallásos kulturális környezetben fejlődnek. Másutt egyre inkább szekularizálódó, ugyanakkor hiedelmeket és babonákat őrző társadalomban terjednek. Egyes szekták a valóságnak megfelelően nem keresztény eredetűnek vallják magukat; más szekták eklektikusak, ismét mások kereszténynek vallják magukat, s vagy tartanak még kapcsolatot a kereszténységgel, vagy teljesen elszakadtak a keresztény közösségtől. Nyilvánvaló, hogy elsősorban a püspökre, a püspöki konferenciára vagy a keleti katolikus egyházak szinodusaira tartozik megválasztani a legjobb módot arra, hogy az adott régió szektáinak kihívására válaszolni tudjanak. Itt azonban hangsúlyoznunk kell, hogy a lelki közösség és a gyakorlati együttműködés elvei, melyeket e Direktórium leszögez, kizárólag azokra egyházakra és egyházi közösségekre vonatkoznak, melyekkel a katolikus Egyház fölvette az ökumenikus kapcsolatokat. Aki e Direktóriumot olvassa, világosan látni fogja, hogy az ilyen közösség és együttműködés egyedüli alapja a már meglévő, jóllehet tökéletlen kommunió kölcsönös elismerése, melyhez a kölcsönös nyitottság és tiszteletadás társul.

II. SZERVEZETEK A KATOLIKUS EGYHÁZBAN A KERESZTÉNYEK KÖZÖTTI EGYSÉG SZOLGÁLATÁRA

Bevezetés

37. A részegyházak révén a katolikus Egyház sok helyen érintkezik más egyházakkal és egyházi közösségekkel. Ezeknek a régióknak megvan a maga sajátos lelki, néprajzi, politikai és kulturális jellegzetessége. Nemegyszer egy püspöki konferencia vagy a keleti katolikus egyházak szinodusának joghatósági területén található más egyházak és egyházi közösségek legfelső vezetőségének székhelye.

Ennek következtében egy katolikus részegyház vagy bizonyos szorosan együttműködő részegyházak olyan helyzetben lehetnek, mely nagyon kedvez a más egyházakkal és egyházi közösségekkel való kapcsolat fölvételének. Eredményes ökumenikus kapcsolatokat alakíthatnak ki, melyek kedvezően hatnak az ökumenizmus egészére.51

39. A II. Vatikáni Zsinat az ökumenikus tevékenységet különösen is "ajánlja minden püspöknek, hogy jó elgondolásokkal mozdítsák elő, és nagy bölcsességgel ők maguk irányítsák"52 . Ez az irányelv, melyet egyes püspökök, a keleti katolikus egyházak szinodusai és a püspöki konferenciák már a gyakorlatba is átültettek, bekerült a Kánonjogi Kódexbe is.

A latin Egyház számára a 755. kánon előírja: "1.§ A püspökök egész testületének és az Apostoli Szentszéknek különösen feladata, hogy előmozdítsák és irányítsák a katolikusok részvételét az ökumenikus mozgalomban, melynek célja az összes keresztények között az egység helyreállítása, melynek munkálására az Egyház Krisztus akaratából köteles.

2.§ Ugyancsak a püspökök és a jognak megfelelően a püspöki konferenciák feladata, hogy ezt az egységet előmozdítsák, és amennyire a körülmények szükségessé vagy ajánlatossá teszik, gyakorlati szabályokat alkossanak a legfőbb egyházi hatóság előírásainak figyelembevételével."

A keleti katolikus egyházak számára a Keleti Kódex 902--904. kánonja írja elő: "902. Minthogy az összes keresztények egysége helyreállításának gondja az egész Egyházra tartozik, minden Krisztus-hívő, főként pedig az Egyház pásztorai, kötelesek az Egyház egységének az Úrtól óhajtott teljességéért imádkozni és együttmunkálkodni, szorgalmasan részt vállalva a Szentlélek kegyelmétől életre keltett ökumenikus munkában.

903. A keleti katolikus egyházakra tartozik az a különleges feladat, hogy az egységet ápolják az összes keleti egyház között, elsősorban imádságukkal, életük példájával, a keleti egyházak ősi hagyományai iránti vallásos hűséggel, a kölcsönös és jobb megismeréssel, együttmunkálkodással és a dolgok és lelkek testvéri megbecsülésével.

904. 1.§ Az ökumenikus mozgalom kezdeményezéseit minden saját jogú Egyházban szorgalmasan mozdítsák elő a részleges jog különleges szabályai szerint, míg magát a mozgalmat az egyetemes Egyház számára a római Apostoli Szék szabályozza."53

40. Az ökumenikus tevékenység előmozdítására és irányítására vonatkozó különleges illetékesség fényében az egyes megyéspüspökök, a keleti katolikus egyházak szinodusai vagy a püspöki konferenciák felelősek azért, hogy meghatározzák azokat a szabályokat, melyek szerint az alább fölsorolandó személyek vagy bizottságok végzik a rájuk bízott tevékenységet, és ellenőrizzék e szabályok végrehajtását. Gondoskodniuk kell továbbá arról, hogy akikre ökumenikus feladatokat bíznak, megfelelő szinten ismerjék az ökumenizmus katolikus elveit és jól föl legyenek készítve feladatukra.

1. Egyházmegyei ökumenikus megbízott

41. A püspök nevezzen ki az egyházmegyében egy megfelelő személyt az ökumenikus kérdések egyházmegyei megbízottjává. Őt megbízhatja azzal, hogy irányítsa az egyházmegyei ökumenikus bizottságot és hangolja össze a 44. pontban említett tevékenységeket (vagy ha ilyen bizottság nincs, végezze el annak feladatát). Mint a püspök közvetlen munkatársa megfelelő segítséggel e megbízott bátorítsa az egyházmegyében a keresztények egységért imádkozókat, gondoskodjékarról, hogy az egyházmegye tevékenységére hassanak az ökumenikus követelmények, gyűjtse össze az egyházmegye sajátosságait, és kísérje azokat figyelemmel. E megbízott képviseli felelősen a katolikus közösséget más egyházakkal és egyházi közösségekkel, illetve azok vezetőivel fenntartott kapcsolatában, s különböző szinteken közvetít köztük és a helyi püspök, a klérus és a világi Krisztus-hívők között. A püspök és az egyházmegye más hatóságainak tanácsadója ökumenikus kérdésekben, és segít megosztani az ökumenikus kezdeményezéseket és tapasztalatokat a lelkipásztorok és az egyházmegyei szervezetek között. Kapcsolatot tart más egyházmegyék ökumenikus megbízottjaival, vagy bizottságaival. A katolikus többségű vagy személyek és anyagi lehetőségek szempontjából szegény egyházmegyékben is ajánlott egy ilyen megbízott (férfi vagy nő) kinevezése a fönt felsorolt tevékenység lehetséges és megfelelő elvégzésére.

2. Egyházmegyei ökumenikus bizottság vagy titkárság

42. Az egyházmegyei ökumenikus megbízott kinevezésén túlmenően a megyéspüspök hozzon létre egy tanácsot, bizottságot vagy titkárságot ökumenikus kezdeményezéseinek végrehajtására, s általánosabb értelemben az egyházmegyei ökumenikus tevékenység előmozdítására.54 Ahol a körülmények javallják, több egyházmegye hozhat létre egy ilyen bizottságot vagy titkárságot.

43. E bizottság vagy titkárság képviseli az egész egyházmegyét, s ideális esetben egyházmegyés papok, szerzetesek, szerzetesnők, különböző szakképzettségű világi Krisztus-hívők, s főként olyan személyek alkotják, akik az ökumenikus kérdés szakértői. Kívánatos, hogy a papi és lelkipásztori tanács, az egyházmegyei vagy regionális szeminárium képviselői is legyenek tagjai a bizottságnak vagy titkárságnak.

E bizottságnak együtt kell működnie a már létező vagy később alapítandó ökumenikus intézményekkel és szervezetekkel, fölvéve velük a kapcsolatot alkalmas időben. Készségesen kell segítenie az egyházmegyei ökumenikus megbízottat, a kölcsönös elgondolás- és információcsere érdekében nyitottnak kell lennie a többi egyházmegyei szervezet vagy magán-kezdeményezés felé. Nagyon fontos, hogy kapcsolatot tartson a plébániákkal és a plébániai szervezetekkel, a megszentelt élet intézményei és az apostoli élet társaságai tagjainak apostoli kezdeményezéseivel, s a világi Krisztus-hívők mozgalmaival és társulataival.

44. A fölsoroltakon túl e bizottság feladatai a következők:

a) át kell ültetnie a gyakorlatba a megyéspüspöknek azokat az intézkedéseit, melyek megvalósítják a II. Vatikáni Zsinat ökumenizmusra vonatkozó tanítását és szabályait, a Szentszék, a keleti katolikus egyházak szinodusai és a püspöki konferenciák zsinat utáni dokumentumait;

b) tartson kapcsolatot a területi ökumenikus bizottsággal (lásd alább), és alkalmazza a helyi körülményekre annak tanácsait és ajánlásait; amikor a helyzet úgy kívánja, ajánlatos, hogy a keresztények egységének előmozdítása érdekében küldjön jelentést a Pápai Tanácsnak tapasztalatairól és eredményeiről;

c) támogassa a lelki ökumenizmust a zsinati határozat elvei és e Direktóriumnak a keresztények egységéért végzett nyilvános és magánimádságra vonatkozó pontjai szerint;

d) nyújtson segítséget -- például szemináriumok és megbeszélések szervezésével -- a papság és a világi Krisztus-hívők ökumenikus képzéséhez, annak érdekében, hogy az ökumenikus lelkület az élet egészét át tudja hatni; külön figyelmet fordítson a szeminaristák fölkészítésére, hogy igehirdetésük, hitoktatásuk, tanításuk és lelkipásztori tevékenységük (például a vegyesházasságban élők gondozása) kellően ökumenikus jellegű legyen;

e) az alább (főként a 205--218. pontokban) felsorolandó ajánlásoknak és eligazításoknak megfelelően ápolja a baráti kapcsolatokat és a szeretetet a katolikusok és a velük még teljes közösségben nem lévő keresztények között;

f) kezdeményezzen és vezessen megbeszéléseket és tanácskozásokat velük, figyelembe véve a résztvevők és a szóbanforgó tárgy sajátosságait;55

g) jelölje ki azokat a szakértőket, akik egyházmegyei szinten megbízhatók a más egyházakkal és egyházi közösségekkel folytatandó dialógusban az egyházmegye képviseletével;

h) amennyire lehetséges, a többi egyházmegyei szervezetekkel és más keresztényekkel együttműködve mozdítsa elő a közös tanúságtételt a keresztény hitről, és a közös tevékenységet a nevelés, a köz- és magánerkölcs, a társadalmi igazságosság, a kultúra, a tudomány és a művészetek kérdéseiben;56

i) javasolja a püspöknek, hogy küldjön és fogadjon megfigyelőket a jelentősebb konferenciákra, szinodusokra, vallásos összejövetelekre és más hasonló rendezvényekre.

45. Az egyházmegyén belül bátorítani kell a plébániákat, hogy a maguk szintjén vegyenek részt az ökumenikus kezdeményezésekben, s amikor lehetséges, alkossanakcsoportokat az ilyen tevékenység elvégzésére (vö. alább a 77. p.). A plébániáknak szoros kapcsolatban kell maradniuk az egyházmegyei hivatalokkal, s információkat és tapasztalatokat kell cserélniük velük és más csoportokkal.

3. A keleti katolikus egyházak szinodusai és a püspöki konferenciák által szervezett ökumenikus bizottság

46. A keleti katolikus egyházak minden szinodusa és minden püspöki konferencia saját szabályzata szerint állítson föl ökumenikus bizottságot püspökökből, ésrendeljen melléje a papok, szerzetesek, szerzetesnők és világi Krisztus-hívők közül szakértőket. Amennyiben lehetséges, e bizottságnak legyen állandó titkársága. E bizottságnak -- melynek munkamódszerét a szinodus vagy a Konferencia szabályzata határozza meg -- az a feladata, hogy az ökumenizmus témakörében olyan irányelveket és konkrét teendőket javasoljon, melyek összhangban állnak a törvényekkel, az irányelvekkel, az élő törvényes egyházi szokásokkal, és számba veszik az adott terület lehetőségeit. Figyelembe kell vennie a helyi és személyi adottságokat és az egyetemes Egyház szempontjait is. Amennyiben egy püspöki konferencia kis létszáma nem teszi lehetővé püspöki bizottság fölállítását, legalább egy püspököt ki kell nevezni a következő pontban fölsorolandó ökumenikus feladatok felelősének:

47. E bizottság feladatköre magában foglalja mindazt, amit a 44. pontban fölsoroltunk abban a formában, ahogy a keleti egyházak szinodusai és a püspöki konferenciák joghatósági területe azt megkívánja, de más feladatokat is elvégezhet, például:

a) átültetheti a gyakorlatba a Szentszék szabályait és eligazításait;

b) tanáccsal és segítséggel állhat a püspökök mellé az egyházmegyei ökumenikus bizottság megszervezésekor, és serkentheti az együttműködést az egyházmegyei ökumenikus megbízottak és bizottságok között, például azáltal, hogy szabályos időközökben találkozót szervez számukra;

c) bátoríthatja, s ha alkalom kínálkozik, segítheti a püspöki konferenciák és a keleti katolikus egyházak szinodusainak más bizottságait, hogy figyelembe tudják venniaz ökumenikus igényeket tevékenységükben;

d) elősegítheti a keresztények közötti együttműködést, lelki és anyagi segítséget nyújtva, ahol erre mód van, mind a már létező ökumenikus szervezeteknek, mind az ökumenikus kezdeményezéseknek a tanítás és kutatás támogatásában; illetve a lelkipásztori munkában és a keresztény élet elmélyítésében a 9--12. pontban fölsorolt zsinati elveknek megfelelően;

e) tanácskozást és dialógust kezdeményezhet az Egyház felelős személyeivel s a nemzeti vagy területi egyházi tanácsokkal, s megfelelő szervezetet hozhat létre e dialógus számára;

f) szakértőket jelölhet ki, akik hivatalos egyházi megbízással vesznek részt az egyházak és egyházi közösségek szakértőivel és a fönt említett szervezetekkel folytatandó tanácskozásokban és dialógusban;

g) kapcsolatra és együttműködésre léphet az adott terület ökumenikus szervezeteivel, melyeket szerzetes és apostoli életet élő közösségek, illetve más katolikus egyesületek hoztak létre;

h) megszervezheti a megfigyelők és meghívottak cseréjét területi vagy nemzeti egyházi összejövetelek, kongresszusok vagy más hasonló rendezvények alkalmával;

i) a konferenciák és a szinodusok püspök tagjait tájékoztathatja a területen folyó dialógus fejleményeiről; ezeket az információkat megadhatja a római Keresztények Egységét Előmozdító Pápai Tanácsnak is, oly módon, hogy a vélemények, tapasztalatok és dialógus-eredmények kölcsönös cseréje segíthesse az Egyházban folyó különböző szintű dialógusokat;

j) általában az ökumenizmus témakörében kapcsolatot tarthat a keleti katolikus egyházak szinodusaival, a többi püspöki konferenciával, a Keresztények Egységét Előmozdító Pápai Tanáccsal és a többi hozzá hasonló Tanácsokkal.

4. Más ökumenikus egyházi szervezetek

48. A különböző nemzetek fölötti szervezeteknek, melyek a püspöki konferenciák együttműködését biztosítják, szintén legyen olyan szerve, mely ökumenikus dimenziót biztosíthat munkájuknak. Tevékenységük határait és módját saját szabályzatuk határozza meg működési területük lehetőségei szerint.

49. A katolikus Egyházban vannak olyan közösségek és szervezetek, melyek különleges helyet foglalnak el az Egyház apostoli életében, s bár nem részei az előbb fölsorolt ökumenikus szervezeteknek, tevékenységüknek gyakran van jelentős ökumenikus jellege, amit sajátos célkitűzésükkel összhangban megfelelően szervezni kellene. E közösségek és szervezetek közé tartoznak a megszentelt élet intézményei, az apostoli élet társaságai és a katolikus hívők különböző egyesületei.

5. A megszentelt élet intézményei és az apostoli élet társaságai

50. Mivel a keresztény egység helyreállításának gondja az egész Egyházra, mind a fölszentelt szolgákra, mind a világi Krisztus-hívőkre nehezedik,57 azért a szerzetesrendeknek, a szerzetesi kongregációknak és az apostoli élet társaságainak -- Egyházon belüli feladataik természetének és életvitelüknek megfelelően --különleges lehetőségei vannak az ökumenikus eszmény és tevékenység támogatására. Saját karizmáiknak és szabályaiknak megfelelően -- néhány szerzetesi szabályzat keletkezése időben megelőzi a keresztények megosztottságát -- és lelkületük és célkitűzésük szerint ezek az intézmények és társulások legyenek bátrak abban, hogy lehetőségeik szerint és életszabályaik határain belül kövessék a következőket:

a) ápolják sajátos életformájuk ökumenikus jelentőségének tudatát, hiszen a szív megtérése, a személyes életszentség, a magán- és hivatalos imádság, s az Egyház és a világ iránti önzetlen szolgálat az ökumenikus mozgalom szíve;

b) nyújtsanak segítséget -- azáltal, hogy alkalmat adnak a lelki nevelés, a szemlélődés, az imádás, az istendicséret és a felebarát szolgálatának fejlesztésére -- annak megértéséhez, hogy az összes keresztény életszentségre szóló meghívásának van ökumenikus dimenziója;

c) a helyek és személyek természetét és igényeit figyelembe véve szervezzenek találkozókat a különböző egyházak és egyházi közösségek keresztényeivel liturgikus imádságok, elmélkedések, lelki gyakorlatok s keresztény lelkiségi hagyományok mélyebb megértése céljából;

d) tartsanak kapcsolatokat más keresztény közösségek kolostoraival vagy szerzetesi közösségeivel, annak érdekében, hogy kicserélhessék lelki és szellemi javaikat, az apostoli életben szerzett tapasztalatokat, ugyanis az ilyen szerzetesi közösségek karizmáinak kibontakozása az egész ökumenikus mozgalom javára válhat, s ily módon termékeny lelki verseny indulhat el;

e) a sokféle nevelő intézetben vegyék figyelembe az ökumenikus tevékenységben e Direktórium alább következő elveit;

f) működjenek együtt más keresztényekkel a társadalmi igazságosság, a gazdasági fejlődés, az egészség- és nevelésügy jobbítása, a környezetvédelem, s a nemzetek és közösségek közötti béke és kiengesztelődés érdekében;

g) "amennyire a vallási helyzet engedi, az ökumenizmusról szóló határozat szellemében elő kell mozdítani az ökumenikus tevékenységet; a katolikusok fogjanak össze különvált testvéreikkel, amiben csak lehet, együtt vallják meg Istenbe és Jézus Krisztusba vetett hitüket a pogányok előtt, de legyen tőlük távol a közömbösség, a hitigazságok elködösítése éppúgy, mint az esztelen versengés. Dolgozzanak együtt elsősorban Krisztusért, közös Urukért: az ő neve egyesítse őket!"58

E tevékenységükben tartsák meg azokat a szabályokat, melyeket a megyéspüspök, a keleti katolikus egyházak szinodusai és a püspöki konferenciák határoztak meg az ökumenikus tevékenység számára, s úgy tekintsék ezt, mint az adott terület apostoli tevékenységének egy részét. Tartsanak szoros kapcsolatot a nemzeti vagy egyházmegyei ökumenikus bizottságokkal, s bizonyos esetekben a Keresztények Egységét Előmozdító Pápai Tanáccsal is.

51. Ezen ökumenikus tevékenység elindításakor nagyon hasznos, ha a megszentelt élet különböző intézményei és az apostoli élet társaságai központivezetésük szintjén kineveznek egy megbízottat vagy egy bizottságot a maguk ökumenikus feladatának előmozdítására és biztosítására. E megbízottaknak vagy bizottságoknak feladata, hogy segítsék a tagok ökumenikus képzését, működjenek együtt azok különleges ökumenikus képzésében, akiknek helyi vagy magasabb szinten tanácsadóknak kell lenniük ökumenikus kérdésekben, mert nekik kell gyakorlatilag megvalósítani a fentebb (50. p.) említett feladatokat.

6. A hívők szervezetei

52. A katolikus hívők különböző szervezetei -- melyeknek célja például a lelki megújulás, a békéért és a társadalmi igazságosságért való tevékenység, a nevelés különböző szinteken, országok és intézmények gazdasági megsegítése stb. -- egy részterületen, egy országban vagy nemzetközi szinten tevékenységüket ökumenikus szempontból is gyümölcsöztessék. Gondoskodjanak arról, hogy elegendő figyelem jusson tevékenységük ökumenikus dimenziójára, s ha szükséges, ez fejeződjék ki szabályzatukban és szervezetükben is. Tartsanak kapcsolatot a helyi és területi ökumenikus bizottságokkal, s ha a körülmények megkívánják, a Keresztények Egységét Előmozdító Pápai Tanáccsal is a termékeny ismeret- és tapasztalatcsere érdekében.

7. A Keresztények Egységét Előmozdító Pápai Tanács

53. Az egyetemes Egyház szintjén a római Kúria egyik hivatalának, a Keresztények Egységét Előmozdító Pápai Tanácsnak illetékességi és feladatkörébe tartozik az összes keresztény teljes kommuniójának előmozdítása. A Pastor bonus apostoli rendelkezés (lásd fönn a 6. p.) szerint a Tanács egyrészt előmozdítja az ökumenikus lelkületet és tevékenységet a katolikus Egyházon belül, másrészt gondoskodik a kapcsolatokról más egyházakkal és egyházi közösségekkel.

a) A Pápai Tanács helyes értelmezést ad az ökumenizmus elveiről, s ezen elvek alkalmazási eszközeiről; aktualizálja a II. Vatikáni Zsinat ökumenizmust érintő határozatait; serkenti és segíti a keresztények egységén fáradozó nemzeti és nemzetközi csoportokat, és összehangolja ezek kezdeményezéseit.

b) hivatalos dialógusokat szervez nemzetközi szinten más egyházakkal és egyházi közösségekkel; katolikus megfigyelőket küld ki az ilyen intézmények és más ökumenikus szervezetek konferenciáira és összejöveteleire, és meghívja azok megfigyelőit a katolikus Egyház összejöveteleire, valahányszor ezt alkalmasnak látja.

54. E feladatok teljesítése érdekében a Pápai Tanács időről időre az egész katolikus Egyháznak szóló útmutatásokat és eligazításokat tesz közzé. Állandó kapcsolatot tart a keleti katolikus egyházak szinodusaival és a püspöki konferenciákkal, ezek ökumenikus bizottságaival, a püspökökkel és a katolikus Egyház szervezeteivel. Az egész katolikus Egyház ökumenikus tevékenységének összehangolása megkívánja, hogy ezek a kapcsolatok kölcsönösek legyenek. Éppen ezért fontos, hogy a Tanácsot tájékoztassák az Egyház életében a különböző szinteken történő kezdeményezésekről. Erre főleg nemzetközi hatású kezdeményezések esetében van szükség, illetve amikor nemzeti vagy területi szinten jelentős dialógusokat szerveznek más egyházakkal és egyházi közösségekkel. A kölcsönös tájékoztatás segíti az ökumenikus tevékenységet minden szinten. S mindaz, ami erősíti az egymással összefÖggő ökumenikus kezdeményezések összhangját, egyúttal megszilárdítja a katolikus Egyház kommunióját.

III. ÖKUMENIKUS KÉPZÉS A KATOLIKUS EGYHÁZBAN

Az ökumenikus képzés szükségessége és célja

55. "A létrehozandó egység az egész Egyház gondja, mind a híveké, mind a pásztoroké; mindenkit a maga adottságának megfelelően érint a mindennapi keresztény életben éppúgy, mint a teológiai és a történelmi kutatásban."59 Szemmel tartva a katolikus Egyház természetét, a katolikusok a II. Vatikáni Zsinat útmutatásaihoz való hűségben találják meg az eszközöket ahhoz, hogy hozzá tudjanak járulni akár az egyes hívők, akár az egész közösségük ökumenikus képzéséhez, melyhez tartoznak. Így mindenki egysége Krisztusban közös növekedés és közös érlelődés eredménye lesz; Isten felszólításai ugyanis a "belső megtérésre"60 és "az Egyház megújulására",61 melyeknek egyedülálló jelentőségük van az egység keresése szempontjából, nem zárnak ki senkit.

Ezért az összes hívő meghívást kapott arra, hogy elkötelezetten valósítsa meg az egyre növekedő kommuniót a többi kereszténnyel. Egész különös szerepe lehet azonban Isten népe azon tagjainak, akik neveléssel foglalkoznak, mint például az elöljárók és a felsőfokú intézmények és szakiskolák oktatói. Akik lelkipásztori tevékenységet folytatnak, különösen a plébánosoknak és a többi fölszentelt szolgáknak, jelentős feladata van e téren. A püspökök,a keleti katolikus egyházak szinodusai és a püspöki konferenciák felelőssége, hogy általános eligazításokat adjanak az ökumenikus képzésről.

A képzés összehangolása a konkrét személyek adottságaival

56. Az ökumenizmus a magatartás megújulását s a módszerek bizonyos rugalmasságát igényli az egység keresésében. Számot kell vetni a személyi különbségekkel, feladatokkal és szituációkkal, valamint a részegyházak és az egységet kereső közösségek sajátosságaival. Ezért az ökumenikus képzés olyan pedagógiát igényel, mely alkalmazkodik a személyek és a csoportok konkrét adottságaihoz, és tiszteletben tartja a fokozatosság követelményét az állandó megújulás és a magatartás megváltoztatása érdekében tett erőfeszítések terén.

57. Nem csupán a tanítókat és nevelőket, hanem mindazokat, akik lelkipásztorkodással foglalkoznak, fokozatosan képezni kell a következő alapelvek szerint:

a) Alapvetően fontos a Szentírás ismerete és az elméleti képzés, melyhez csatlakozik azon ország történelmének és ökumenikus helyzetének ismerete, melyben az illetők élnek.

b) A szakadások és a kiengesztelődésért tett erőfeszítések történetének, illetve a más egyházak és egyházi közösségek tanbeli álláspontjainak ismerete hozzásegít a problémák társadalmi, kulturális összefüggésekben történő elemzéséhez, valamint a hit kifejezéseiben a törvényes különbségek és a katolikus hittel összeférhetetlen eltérések vizsgálatához.

c) Vegyék figyelembe a tudományos kutatások és a teológiai dialógusok eredményeit. Kívánatos az is, hogy a keresztények együtt írják meg szakadásaik és egységet kereső erőfeszítéseik történetét.

d) Így elkerülhető a szubjektív értelmezések veszedelme mind a katolikus hit bemutatásában, mind a abban a szemléletben, ahogyan a katolikus Egyház fölfogja más egyházak és egyházi közösségek hitét és életét.

e) Az ökumenikus képzés előrehaladtával egyre érezhetőbbé válik, mennyire elválaszthatatlan a katolikus Egyház egységének gondja attól a törődéstől, amit a más egyházakkal és egyházi közösségekkel való kommunió igényel.

f) Ennek az egységnek a gondja és e kommunióval való törődés magában foglalja azt is, hogy a katolikusok viseljék szívükön a kapcsolatok elmélyítését mind a keleti keresztényekkel, mind a protestánsokkal.

g) A tanítás módszere, melynek mindig fokozatosnak kell lennie, lehetővé teszi az anyag fölosztását mind az elméleti képzésben, mind az ökumenikus tapasztalatok gyűjtésében.

Így mindazok, akik lelkipásztori tevékenységgel foglalkoznak, hűségesek lesznek ahhoz a szent és eleven hagyományhoz, mely az Egyházban a cselekvés forrása. Értékelni tudják és be tudják fogadni az igazságot, bárhonnan jöjjön is: "Minden igazság, bármely részről jön, a Szentlélektől való".62

A) A hívők képzése

58. Az egység gondja az egyházfogalom középpontjában áll. Az ökumenikus képzés célja az, hogy az összes keresztényt ökumenikus lelkület hassa át, bármilegyen is személyes küldetése és sajátos feladata a világban és a társadalomban. Egy olyan hívő életében, akit Krisztus Lelke tölt be, alapvető jelentőségű az az ajándék, melyet Krisztus szenvedése előtt imádkozva kért, tudniillik "az egység kegyelme". Ez az egység elsősorban Krisztussal való egység az Atya és a felebarát iránti szeretet egyetlen mozdulatában; másodsorban a hívő mély és aktív kommuniója az egyetemes Egyházzal abban a részegyházban, melyhez tartozik;63 harmadsorban a látható egység teljességének keresése más egyházak és egyházi közösségek keresztényeivel.

1. A képzés eszközei

59. Isten igéjének hallgatása és tanulmányozása. A katolikus Egyház "az isteni Írásokat" a Hagyománnyal együtt mindig úgy tekintette, "mint hitének legfőbb szabályát". A Szentírás és a hagyomány "az Egyház gyermekei számára ... a lélek eledele, a lelki élet tiszta és örök forrása."64 Fivéreink és nővéreink a többi egyházakban és egyházi közösségekben nagy tisztelettel és szeretettel vannak a Szentírás iránt, ami arra készteti őket, hogy szüntelenül és szorgalmasan tanulmányozzák a szent könyveket.65 Ezért, mivel Isten igéje egy és ugyanaz az összes keresztény számára, olyan mértékben segíti az egység felé haladást, amilyen vallásos tisztelettel és szenvedélyes érdeklődéssel fogadják.

60. Az igehirdetés. Különös gondot kell fordítani a prédikációra, mind a liturgiában, mind azon kívül. Miként VI. Pál pápa mondta: "Mint evangelizáló emberek nem állhatunk úgy Krisztus hívei elé, mint megosztott és egyáltalán nem építő vitákat folytató emberek, hanem a hitben érettnek kell mutatkoznunk, olyanoknak, akik az igazság közös, őszinte és önzetlen keresésének köszönhetően -- fölülemelkedve a konkrét feszültségeken -- egymásra tudnak találni."66 A liturgikus esztendő részei nagyon jó alkalmakat kínálnak arra, hogy kibontsuk a keresztény egység témáit, ezeket tanulmányozzuk, elmélkedjünk és imádkozzunk róluk.

A prédikációnak be kell mutatnia az Egyház egységének misztériumát, s amennyire csak lehetséges, elő kell mozdítania a keresztények látható egységét. Kerülni kell mindent, ami a Szentírástól idegen.

61. A katekézis. A katekézis nem csupán elméleti oktatás, hanem az Egyház szentségeiben való részesedés által bevezetés a keresztény élet egészébe. Emellett azonban -- miként azt II. János Pál pápa a Catechesi tradendae apostoli buzdításában megmutatta (32--33. p.) -- segítséget nyújthat a hiteles ökumenikus magatartáshoz is a következő irányelvek szerint:

a) A katekézisnek mindenekelőtt világosan, szeretettel és következetesen elő kell adnia a katolikus Egyház tanítását, tiszteletben tartva az igazságok rendjét és hierarchiáját,67 s kerülve az olyan kifejezésmódot, mely akadályozhatná a dialógust.

b) Amikor egyházakról és egyházi közösségekről van szó, tanításukat pontosan és hűségesen kell bemutatni. A katolikus Egyház építő és éltető elemei közül némelyek -- s nem kevesek és nem kis értékűek -- megtalálhatók a katolikus Egyház látható határain kívül is.68 Krisztus Lelke nem vonakodik fölhasználni e közösségeket az üdvösség eszközéül. Ha így járunk el, világossá válnak a hitnek azon igazságai, melyeket a különböző keresztény hitvallások közösen birtokolnak. Ez segíteni fogja a katolikusokat "egyrészt abban, hogy mélyebben megismerjék a saját hitüket, másrészt, hogy jobban megismerjék a keresztény testvéreket, s ha ismerik, jobban is becsüljék őket, és így közösen tudják keresni az egység felé vezető igaz utat"69 .

c) A katekézisnek akkor van ökumenikus dimenziója, ha fölébreszti és táplálja az egység utáni igaz vágyat, s még inkább ha őszinte erőfeszítésekre késztet -- beleértve a tisztulás alázatos erőfeszítését --, hogy legyőzzük az úton fölmerülő nehézségeket, nem engedékenységgel vagy tanbeli egyezkedésekkel, hanem a tökéletes egységre törekedve, melyet az Úr akar, és olyan eszközökkel, amilyenekkel Ő akarja.70

d) A katekézis akkor ökumenikus, ha a gyermekeket, a fiatalokat és a felnőtteket is arra neveli, hogy a többi kereszténnyel megélt kapcsolatukban mint katolikusok tartsák tiszteletben mások hitét.71

e) Ez akkor történik, ha élnek a hit igazságai és az azok kifejezési módjai közötti különbségtétel lehetőségével;72 ha kölcsönösen törekszenek a különböző teológiai hagyományokban lévő értékek megismerésére és megbecsülésére; ha világosan megmutatják, hogy a dialógus új kapcsolatokat teremtett, melyeket ha jól használnak föl, hozzásegíthetnek az együttműködéshez és a békéhez.73

f) A Catechesi tradendae apostoli buzdításnak kell alapul szolgálnia azoknak az új katekéziseknek a kidolgozásához, melyek a helyi egyházakban a püspökök irányítása alatt most készülnek.

62. A liturgia. Mivel a liturgia "az első és nélkülözhetetlen forrás, amelyből a hívek az igazi keresztény lelkületet merítik",74 jelentős mértékben hozzájárul azok egységéhez, akik hisznek Krisztusban; a liturgia ünneplés és egységesítő erő; ahol a maga teljességében értik és mindenki teljesen részt vesz benne, a liturgia "a legnagyobb mértékben hozzásegít ahhoz, hogy a hívek életükkel kifejezzék és másoknak megmutassák Krisztus misztériumát és az igaz Egyház sajátos természetét".75

a) Mivel a szent Eucharisztia "az a csodálatos szentség, mely jelképezi és létrehozza az Egyház egységét",76 nagyon fontos, hogy ünneplésére nagy gondot fordítsanak, hogy a benne részesedő hívek "a szeplőtelen áldozatot nemcsak a pap keze által, hanem vele együtt fölajánlván tanulják meg önmagukat fölajánlani, ésnapról napra váljanak eggyé Istennel és egymás között a Közvetítő Krisztus segítségével, hogy végül Isten legyen minden mindenben."77

b) Áldásos dolog hűségesnek maradni a keresztények egységéért végzett imádságban -- a jelen Direktóriumban mondottak szerint -- a liturgia által fölkínált alkalmakkor, például igeliturgiákban vagy a keletiek litia szertartásában; a szentmisében, például a hívők közös könyörgésében; az ekténiának nevezett litániában, vagy az Egyház egységéért szóló votív szentmisében.

Ezen túlmenően nagyon hasznos az ökumenikus képzés szempontjából terjeszteni az egységért végzett imádságos alkalmakat, mint például az egység imahetét (január 18--25), vagy a Mennybemenetel és Pünkösd közötti hét gyakorlatát, azért, hogy a Szentlélek erősítse meg az Egyházat egyetemes üdvözítő küldetésének egységében és apostoliságában.

63. A lelki élet. Az ökumenikus mozgalomban elsőbbséget kell adni a szív megtérésének, a lelki életnek és a belső megújulásnak. "E szívbéli megtérést és életszentséget a keresztények egységéért mondott magán- és nyilvános könyörgésekkel együtt az egész ökumenikus mozgalom lelkének kell tekinteni, és jogosan nevezhető lelki ökumenizmusnak is."78 Ezért minden keresztény abban a mértékben, amennyire hiteles lelki életet él -- melynek központja az üdvözítő Krisztus és célja az Atya Isten dicsősége --, mindig és mindenütt mélységesen részese az ökumenikus mozgalomnak azáltal, hogy saját életével tanúskodik Krisztus evangéliumáról.79

a) A katolikusok becsüljék meg a lelki életből fakadó értékeket, melyek más egyházakban és egyházi közösségekben találhatók és Krisztus egyetlen Egyházának kincsei: a Szentírást, a szentségeket és más szent cselekményeket, a hitet, a reményt, a szeretetet és a Szentlélek többi ajándékát.80 Ezek az értékek bőséges termést hoztak, például a keleti keresztények misztikus hagyományában, s a szerzetesi élet lelkiségében, az anglikánok liturgiájában és jámborságában, az evangélikusok imádságában és a protestánsok különböző lelkiségi formáiban.

b) Ennek a megbecsülésnek nem szabad pusztán elméleti síkon maradnia, hanem amikor különleges körülmények megengedik, ki kell egészíteni a más lelkiségi hagyományok gyakorlati megismerésével. Nevelő értéke lehet tehát az érvényben lévő szabályokat tiszteletben tartó részvételnek81 a közös imádságban és más keresztények nyilvános kultuszában, illetve jámborsági formáiban.

64. Más kezdeményezések. A tapasztalatok szerint nevelő értéke van az iskolákban, kórházakban, börtönökben végzett karitatív és szociális tevékenységnek; a háború sújtotta területeken s általában a világban a békéért, az emberi jogokért és a vallásszabadságért való fáradozásnak.82

E tevékenységek megfelelő irányítás mellett megmutathatják az evangélium társadalmi alkalmazásának hatékonyságát és különböző részterületeken az ökumenikus érzékenység gyakorlati erejét. Hasonlóképpen nevelő és építő hatású, ha az eredményesség és a hibák kiigazítása érdekében szabályos időközökben újra meg újra átgondolják e tevékenységek keresztény alapjait.

2. A képzés megfelelő környezete

65. Az ökumenikus képzés megfelelő környezetét azok a helyek jelentik, ahol fokozatosan történik az emberi és keresztény érlelődés, s a közösségi és társadalmi érzék fejlesztése. Ezért a család, a plébánia, az iskola, a különböző egyházi csoportok, társulatok és mozgalmak különös jelentőséggel bírnak.

66. A család, melyet a II. Vatikáni Zsinat "családi egyháznak"83 nevezett, az első számú környezet, melyben sok szempontból különböző -- de a szeretet közösségében egymást elfogadó -- személyek mindennapos találkozásai által erősödik vagy lazul az egység; a család az a hely, ahol nem előítéleteket táplálnak, hanem épp ellenkezőleg, mindenben az igazságot keresik.

a) A családot saját keresztény mivoltának és küldetésének tudata arra is fölkészíti, hogy mások számára közösség legyen, mely nemcsak az Egyház felé nyitott, hanem az emberi társadalom felé is, s készséges a dialógusra és a szociális elkötelezettségre. Miként az Egyháznak, úgy a családnak is olyan térnek kell lennie, melyben továbbadják az evangéliumot, s belőle sugározni tud; a Lumen Gentium zsinati rendelkezés tanítja, hogy a családi egyházban "szavukkal és példájukkal a szülőknek kell elsőként hirdetniük az evangéliumot gyermekeiknek"84 .

b) A vegyes házasságból fakadt családok kötelessége a tagjaikban közös keresztség követelményeinek megfelelően hirdetni Krisztust; továbbá nem könnyű feladatuk az egységen munkálkodni. "A közös keresztség és a kegyelem dinamikus ereje az ilyen házasságokban alapot és okot ad a házastársaknak arra, hogy megéljék a lelki és erkölcsi értékekben való közösséget."85

67. A plébániának mint az Eucharisztia körül összegyűlt egyházi egységnek a hiteles ökumenikus tanúságtétel helyévé kell válnia. Ezért aplébánia egyik nagy feladata, hogy tagjaiban ápolja az ökumenikus szellemet. Ez megkívánja, hogy figyelmet fordítsanak az igehirdetés, különösen a homília, valamint a katekézis tartalmára és formáira. Ezen túlmenően lelkipásztori programot igényel, ami föltételezi, hogy valakit bízzanak meg az ökumenikus teendők irányításával és összehangolásával, szoros együttműködésben a plébánossal; e megbízott esetleg részt vehet más keresztények megfelelő szintű kezdeményezéseiben. Természetesen a plébánián belül nem folyhat pártoskodás, ideológiai polarizáció vagy kölcsönös vádaskodás, hanem minden egyes hívőnek saját lelkisége és hivatala szerint kell szolgálnia a szeretet igazságát.86

68. Az iskola bármely formájában ökumenikus jelleget kell adni a keretein belül folyó hitoktatásnak, és sajátosságainak megfelelően törekedni kell az emberi és vallásos értékeket megbecsülő szív és értelem képzésére azáltal, hogy személyes kapcsolatokra, dialógusra és békére nevel.87

a) A szeretet, a tisztelet és a dialógus lelkülete megkívánja, hogy száműzzék az előítéleteket és azokat a szavakat, melyek hamis képet festenek a többi keresztény testvérről. Ez elsősorban a katolikus iskolákra érvényes, melyekben a fiataloknak a hitben, az imádságban és azzal az elszántsággal kell növekedniük, hogy megvalósítják az egység krisztusi evangéliumát. Fordítsanak rá gondot, hogy a katolikus Egyház tanítását követve megtanítsák őket a hiteles ökumenizmusra.

b) Amikor lehetséges, a hittanár a többi tanárokkal együttműködve bizonyos témaköröket, például a történelmet és a művészeteket a dialógus és az egység szellemében úgy mutassa be, hogy láthatóvá váljanak az ökumenikus problémák. Emiatt kívánatos, hogy a tanároknak pontos és megfelelő ismerete legyen főként az adott területen található más egyházak és egyházi közösségek történetéről és tanításáról.

69. Az egyházi csoportok, társulatok és mozgalmak. A keresztények, s különösen a részegyházak élete a történelem folyamán nagyon változatos kifejezési formákkal, célkitűzésekkel, lelkiségi formákkal gazdagodott a Szentléleknek az Egyház -- melyben világos különbségek mutatkoznak a közösség feladatai és szolgálatai között -- épülése érdekében adott karizmáknak megfelelően.

E csoportok, társulatok és mozgalmak tagjaiban legyen erős az ökumenikus szellem. Annak érdekében, hogy keresztségi elkötelezettségüknek megfelelően tudjanak élni a világban88 -- akár a katolikus egységet szolgálják a dialógussal s a különböző társulatok és mozgalmak közötti közösséggel, akár tágabb körbenkeresik más egyházakkal és egyházi közösségekkel, mozgalmakkal és csoportokkal --, erőfeszítéseiknek megbízható képzésre kell alapunia, s rendelkezniük kell a keresztény okosság és bölcsesség világosságával.

B) A lelkipásztori szolgálatot végzők képzése

1. A fölszentelt szolgák

70. A fölszentelt szolgálatra készülők alapvető kötelességei közé tartozik, hogy olyan személyiséggé formálódjanak, akik -- amennyire csak lehet -- küldetésük során másokat el tudnak segíteni a Krisztussal való találkozáshoz. E távlatot szem előtt tartva a papjelölteknek ki kell munkálniuk magukban azokat az emberi minőségeket, melyek a személyt hihetővé és elfogadhatóvá teszik mások számára; olyanná kell válniuk, hogy uralkodni tudjanak a nyelvükön és dialógus-képességükön, s valóban hiteles ökumenikus készséget tudjanak fölmutatni. Ez lényeges mindazok számára, akik tanítók és pásztorok egy részegyházban, mint a püspök s a lelkipásztorkodó papok, nem kevésbé a diákonus, egész különlegesen a hívő közösség szolgálatára meghívott állandó diákonus számára.

71. Amikor valamit kezdeményez és találkozásokat szervez, a fölszentelt szolgának egyértelműen és az Egyház iránt hűségesen kell eljárnia, tiszteletben tartva a különböző illetékességi köröket, s azokat a rendelkezéseket, melyeket az Egyház pásztorai hatáskörüknek megfelelően meghatároznak az egyetemes Egyházés a részegyházak számára, annak érdekében, hogy előítéletek és oktalan kezdeményezések nélkül történjék az együttműködés a keresztények egységéért.

a) Elméleti képzés

72. A püspöki konferenciák biztosítsák, hogy a tantervekben kifejeződjék minden tananyag ökumenikus dimenziója és gondoskodjanak ökumenikus szakképzésről. Tanterveiket hangolják össze a jelen Direktórium útmutatásaival.

a/1. A különböző tananyagok ökumenikus dimenziója

73. Az ökumenikus tevékenység nem lehet más, csak " teljesen és őszintén katolikus, azaz hűséges az apostoloktól és az atyáktól kapott igazsághoz, és megegyező a hittel, melyet a katolikus Egyház mindenkor vallott."89

74. A növendékeknek meg kell tanulniuk különbséget tenni a teológiai igazságok -- melyek mind ugyanazt a hívő beleegyezést követelik --, megfogalmazási módjuk és a teológiai tanítások között.90 Ami a kinyilatkoztatott igazságok megfogalmazását illeti, figyelembe kell venni azt, amit egyéb dokumentumok között a Hittani Kongregáció Mysterium Ecclesiae nyilatkozata 5. pontjában mond: "Jóllehet az igazságok, melyeket az Egyház a maga dogmatikus formuláival tanítani akar, különböznek egy adott korszak változó fogalmaitól, s azok nélkül is kifejezhetők, előfordulhat, hogy ezeket az igazságokat a Tanítóhivatal olyan kifejezésekkel fogalmazza meg, melyek tükrözik e változó fogalmakat. Ezt föltételezve állítanunk kell, hogy az egyházi Tanítóhivatal dogmatikus formulái kezdettől fogva alkalmasak voltak a kinyilatkoztatott igazság közlésére, és mindig alkalmasak maradnak e közlésre azok számára, akik helyesen értik őket." A növendékek tehát tanuljanak meg különbséget tenni "a hitletétemény, azaz a tiszteletreméltó tanításunkban tartalmazott igazságok"91 és az igazságok megformulázási módja között; a kifejezendő igazságok és a megfogalmazási módok között; az apostoli hagyomány és a szorosan vett egyházi hagyományok között; ugyanakkor tanulják meg fölismerni és elismerni a dogmatikus formulák maradandó értékét. Filozófiai képzésüktől kezdődően, a növendékeket föl kell készíteni a törvényes különbözőségek elfogadására, mely a teológiában a teológusok által az isteni misztérium kutatására használt módszerek és nyelvezet különbségéből adódik. Végeredményként be fogják látni, hogy a különböző teológiai formulák nem annyira ellentmondóak, mint inkább kiegészítik egymást.

75. Ezen felül mindig tiszteletben kell tartani a katolikus tanítás "igazságainak hierarchiáját"; mert bár ezek az igazságok mind hívő elfogadást igényelnek, nem egyformán központi helyet foglalnak el a Jézus Krisztusban kinyilatkoztatott misztériumban, azaz különböző kapcsolatokban állnak a keresztény hit alapjával.

a/2. A teológiai tantárgyak ökumenikus dimenziója általában

76. A leendő papok és diákonusok képzésének része az ökumenikus nyitottság: "A szent teológiát és a többi, főként történeti jellegűtárgyat ökumenikus szempontból kell tanítani, hogy minél jobban megfeleljen a tárgyi igazságnak."92 A teológiai képzés ökumenikus dimenziójának nem szabad a tanítás bizonyos kategóriáira korlátozódnia. Mivel interdiszciplináris -- s nem csupán "pluridiszciplináris" -- témáról van szó, át kell hatnia az érdekelt professzorok együttműködését és kölcsönösen összehangolást igényel. Az összes tantárgyra vonatkozóan, beleértve az alapvetőeket is, hangsúlyozzuk a következő szempontokat:

a) a keresztény örökség azon elemei az igazság és az életszentség terén, melyek közösek az összes egyházakban és egyházi közösségekben, jóllehet olykor eltérő teológiai formulákban jelennek meg;

b) liturgikus, lelkiségi és tanításbeli értékek, melyek az egyes közösségeknek sajátjai, de segíthetik a keresztényeket az Egyház természetének mélyebb megismerésében;

c) hit és erkölcs dolgában olyan kérdések, melyek okai a nézeteltéréseknek, de bátoríthatják Isten igéjének elmélyültebb kutatását, és hozzásegíthetnek a valós és a csak látszólagos ellentmondások közötti különbségtételhez.

a/3. A teológiai tantárgyak ökumenikus dimenziója részleteiben

77. Az ökumenikus megközelítésnek minden teológiai tárgyban arra kell vezetnie, hogy figyelembe vegyék a szóban forgó részletkérdés és az Egyház egységemisztériumának kapcsolatát. A tanárnak teológiai, lelkiségi és egyházfegyelmi kérdésekben buzdítania kell a növendékeket a hitelesen keresztény hagyomány iránti hűségre. A növendékek a saját hagyományukat a keleti és nyugati hagyományok gazdagságával összevetve -- ahogyan az régen és most kifejeződik -- e teljességnek jobban tudatára ébrednek.93

78. Ez az összehasonlítás jelentős minden tantárgyban, így az összes keresztény hitének közös forrása, a Szentírás, a keleti és nyugati egyházatyák és más egyházi írók műveiben található apostoli hagyomány tanulmányozása szempontjából; továbbá az istentisztelet különböző formáit, s azok tanbeli és lelkiségi jelentőségét tudományosan elemző liturgia; főként az ökumenikus dialógusból fakadó problémákat tárgyaló dogmatika és erkölcstan; az Egyház egységét és a szakadások okait részletesen tárgyaló egyháztörténelem; a helyi hagyományok, kultúrák és korszakok szerint változó egyházi és a változatlan isteni jog között pontos különbséget tévő kánonjog; s végül a modern világban az összes keresztény közös helyzetét vizsgáló lelkipásztori és misszionárius, illetve szociológiai tudományok tanulmányozása szempontjából. Így jobban kifejeződik az isteni kinyilatkoztatás teljessége, s jobban tudjuk teljesíteni a küldetést, melyet Krisztus Egyházára bízott a világ javára.

a/4. Az ökumenizmus speciális kurzusai

79. Bár az egész teológiai képzést át kell hatnia az ökumenikus dimenziónak, nagyon fontos, hogy az első ciklus keretében a legalkalmasabb pillanatban kerüljön sor egy ökumenikus kurzusra, melyet kötelezővé kellene tenni. Nagy vonásokban s megfelelő alkalmazással e kurzusnak a következő lehet a tartalma:

a) a katolicitás, az Egyház látható és szerves egysége, az "oikoumené" és az ökumenizmus fogalmainak történeti kialakulása és mai jelentése katolikusszempontból;

b) az ökumenikus tevékenység elméleti alapjai, különös tekintettel a kommuniónak már meglévő kapcsolataira az egyházak és egyházi közösségek között;94

c) az ökumenizmus története, mely magában foglalja a megoszlásokat és a századok során tett sok-sok egyesítő kísérletet, ezek sikereit és kudarcait, s az egységkeresésének mai állását;

d) az ökumenizmus célja és módszere, az egység és együttműködés különböző formái, az egység helyreállításának reménye, föltételei, s a teljes és tökéletes egység fogalma;

e) a különböző keresztény közösségek "intézményes" szempontja és élete; tanbeli irányzatok, a különállás valós okai, misszióskezdeményezések, lelkiség, istentiszteleti formák, a keleti teológia és lelkiség mélyebb megismerésének igénye;95

f) néhány különleges probléma, például: közös részvétel a kultuszban, a prozelitizmus és az irenizmus, a vallásszabadság, a vegyes házasságok, a világi Krisztus-hívők, s különösen a nők helye az Egyházban;

g) a lelki ökumenizmus, különösen az egységért végzett közös imádság, s az egységhez -- melyért Krisztus imádkozott -- közeledés más formáinak értelme.

80. A tanterv elkészítéséhez segítenek a következő elgondolások:

a) Minél előbb el kell készíteni egy általános bevezetőt az ökumenizmushoz, úgy, hogy a növendékeket teológiai tanulmányaik megkezdésétől kezdve fogékonnyá tegyék tanulmányaik ökumenikus dimenziója iránt.96 E bevezetésnek kellene tárgyalnia az ökumenizmus alapelemeit.

b) Az ökumenizmus szaktárgyának helye rendes körülmények között a teológiai tanulányok első ciklusának vagy a szemináriumi tanulmányok végén lenne úgy, hogy a növendékek bőséges ismereteket nyervén az ökumenizmusról, szintézisbe tudják hozni egész teológiai képzettségükkel.

c) Gondosan kell megválasztani a tan- és kézikönyveket; a többi keresztény történeti, teológiai és lelkiségi tanítását hűségesen kell közölni, nemcsak azért, hogy tisztességes és tárgyilagos megismerést biztosítsanak, hanem hogy a katolikus tanítás további elmélyítésére is serkentsenek.

81. Haszonnal járhat, ha más hagyományok előadóit és szakértőit hívják meg a katolikus intézmények és más keresztények intézményei közötti együttműködés keretében.97 Ha egy szemináriumban vagy egy tanintézetben sajátos problémák vetődnek föl, a kezdeményezés dolgában a megyéspüspöknek kell döntenie, a püspöki konferencia szabályaival megegyező módon, az akadémiai hatóságok egyetértésével, meggyőződvén a más egyházak vagy egyházi közösségek előadójának erkölcsi és szakmai alkalmasságáról. E kulturális csere folyamán biztosítani kell, hogy ne csorbuljon a tanintézet katolikus jellege, tudniillik joga és kötelessége ahhoz, hogy az Egyház törvényei szerint képezze növendékeit és adja át a katolikus tanítást.

b) Ökumenikus gyakorlat

82. A képzés idején, hogy az ökumenikus megközelítés el ne szakadjon az élettől, hanem a közösségek eleven gyakorlatában gyökerezzen, hasznos találkozókat és megbeszéléseket szervezni más keresztényekkel -- mindig tiszteletben tartván a katolikus Egyház törvényeit -- az egyetemes és a részegyházak szintjén, más közösségek olyan képviselőit meghíva, akik rendelkeznek a szükséges szakmai, vallásos és ökumenikus fölkészültséggel az őszinte és építő dialógushoz. Szervezhetők találkozások más egyházak és egyházi közösségek diákjaival is.98 A tanintézetek azonban annyira különbözőek, hogy lehetetlen részletekbe menő szabályokat adni. Valójában ugyanis ekkleziológia, együttműködés és dialógus szempontjából az országok és régiók, illetve a katolikus Egyház és az egyházak és egyházi közösségek különböznek egymástól. E szempontból is nagyon fontos és elengedhetetlen a progresszivitás és az alkalmazkodás követelményének figyelembevétele. Az elöljáróknak kell megfelelően alkalmaznia az általános elveket a helyi körülményekre és alkalmakra.

2. A nem fölszentelt szolgák és munkatársak

a) Elméleti képzés

83. A lelkipásztori munkában a fölszentelt szolgákon kívül hivatalosan vesznek részt a hitoktatók, a tanítók és a mozgalmi vezetők. A helyi egyházakban az ő képzésükre alapíthatnak vallástudományi, lelkipásztori és más képzési központokat. Ezen intézmények számára a teológiai intézetekével azonos tantervek érvényesek, természetesen a megfelelő alkalmazásokkal.

84. Figyelembe véve a kolostorok, a megszentelt élet intézményei és az apostoli élet társulatai sajátos tevékenységét és karizmáinak törvényes különbségeit, rendkívül jelentős, hogy "minden (szerzetes) intézmény vegyen részt az Egyház életében, és annak szentírási, liturgikus, dogmatikus, lelkipásztori, ökumenikus, missziós és szociális stb. kezdeményezéseit és célkitűzéseit jellegének megfelelően tegye magáévá és támogassa"99 .

85. A szerzetesek képzése foglalja magába az ökumenikus dimenziót is a novíciátustól kezdődően mindvégig. Minden intézmény Ratio formationisának a fölszentelt szolgák tanterveivel párhuzamosan hangsúlyoznia kell a különböző tantárgyak ökumenikus dimenzióját, és gondoskodnia kell egy ökumenikus szaktárgyról, mely természetesen alkalmazkodik a helyi körülményekhez. Ugyanakkor az intézmény illetékes hatósága gondoskodjék ökumenikus szakértők képzéséről, akik az egész intézmény ökumenikus tevékenységét irányítják.

b) Ökumenikus gyakorlat

85. A tanultak gyakorlati megvalósítása érdekében hasznos információcserék, lelki s olykor anyagi támogatás és kulturális cserék formájában ápolni a kapcsolatokat más katolikus szerzetes közöségekkel és más egyházak és egyházi közösségek hasonló közösségeivel.100

86. Tekintettel a világi Krisztus-hívők jelentőségére az Egyházban és a társadalomban, bátorítsák az ökumenikus tevékenység világi résztvevőit, hogy alakítsanak ki kapcsolatokat és cseréket más egyházakkal és egyházi közösségekkel e Direktórium szabályai szerint.

C) Különleges képzés

A dialógusra képzés jelentősége

87. Tekintettel a felsőfokú kulturális központok befolyására, nyilvánvalónak látszik, hogy az egyházi egyetemi fakultások és más felsőfokú tanintézetek nagyon jelentősek az ökumenikus dialógusra való fölkészítésben, annak folytatásában, s a keresztények egységének kibontakozásában, melyet éppen a dialógus annyira segít. A dialógusra való pedagógiai fölkészítésnek eleget kell tennie a következő követelményeknek:

a) a hitben megélt személyes és őszinte elkötelezettség, mely nélkül a dialógus nem testvérek közötti párbeszéd, hanem pusztán akadémiai gyakorlat;

b) új utak és módok keresése a kölcsönös kapcsolatok megerősítése és az -- evangélium iránti nagyobb hűségre s a keresztény hitnek igazságban és szeretetben való hiteles megvallására épülő keresztény -- egység helyreállítása érdekében;

c) annak tudata, hogy az ökumenikus dialógus nem személyek vagy csoportok magánügye, hanem az egész Egyház elkötelezettségének része, azaz a lelkipásztorok tanításával és irányításával összhangban kell történnie;

d) készség annak elismerésére, hogy a különböző egyházak és egyházi közösségek tagjai segíthetnek közösségük tanításának és életének jobb megértésében és bemutatásában;

e) mindazok lelkiismeretének és személyes meggyőződésének tiszteletben tartása, akik saját egyházuk álláspontját vagy tanítását, illetve az isteni kinyilatkoztatás sajátos megértési módját adják elő.

f) annak a ténynek az elismerése, hogy nem mindenki képes azonos módon részt venni a dialógusban, tekintettel arra, hogy a neveltetés, a kritikai érettség és a lelki fejlődés nem egyforma mindenkiben.

Az egyházi fakultások szerepe

88. A Sapientia christiana apostoli rendelkezés pontosan meghatározza, hogy a teológiai fakultás első ciklusától kezdődően a teológia fundamentálist az ökumenizmussal kapcsolatosan kell tanítani.101

Hasonlóképpen a második ciklus folyamán "részletesen kell tárgyalni az ökumenikus kérdéseket az illetékes egyházi hatóság által kibocsátott szabályok szerint."102

Más szóval alkalmasnak látszik ökumenizmusról szóló speciális kurzusokat tartani, melyeken az előbbi, 79. pontban fölsoroltakon túl még a következő témákkal foglalkozhatnak:

a) a katolikus Egyház és más egyházak és egyházi közösségek közötti kapcsolatok aktuális állása a dialógusok nyilvánosságra hozott eredményei alapján;

b) más keleti és nyugati keresztények hagyományainak és örökségének tanulmányozása;

c) az Egyházak Ökumenikus Tanácsának jelentősége az ökumenikus mozgalom számára, s a katolikus Egyház és e Tanács közötti kapcsolatok;

d) az egyházak nemzeti vagy nemzetek fölötti tanácsainak szerepe, ezek megvalósítása és nehézségeik.

Nem szabad feledni, hogy a teológiai tanításban és kutatásban soha nem hiányozhat az ökumenikus dimenzió.

A katolikus egyetemek szerepe

89. A katolikus egyetemeknek is hivatása, hogy alapos ökumenikus képzést nyújtsanak. Lehetőségeik közül csak néhányat sorolunk föl:

a) Amikor az anyag azt javallja, ökumenikus dimenziót lehet adni a tanítás és kutatás módszereinek.

b) Szervezzenek megbeszéléseket és tanulmányi napokat ökumenikus kérdésekről.

c) Szervezzenek konferenciákat és találkozókat közös tanulmányozás vagy konkrét társadalmi tevékenység céljából, időt hagyván arra, hogy megvizsgálják a szociális tevékenység keresztény elveit és eszközeit. Ilyen alkalmakkor -- akár csak katolikusok vannak jelen, akár katolikusok és más keresztények is --, amennyire lehet, serkenteni kell a területen lévő más felsőfokú intézményekkel való együttműködést.

d) Az egyetemi folyóiratokban és újságokban tartsanak fönn rovatot az ökumenikus eseményeknek és tanulmányoknak, melyek lehetőleg az egyházak közötti dialógusok dokumentumait kommentálják.

e) Az egyetemi kollégiumokban nagyon kívánatos a baráti kapcsolat a katolikus és más keresztény diákok között, akik megfelelő vezetés mellett e kapcsolatokból megtanulják az ökumenikus szellemű együttélést, és hűséges tanúi lesznek keresztény hitüknek.

f) Tanácsos helyet adni az egységért szóló imának, nem csupán az ennek szentelt imahéten, hanem az év folyamán máskor is. A helyek és személyek adottságainak megfelelően és a közös szertartások szabályait betartva szervezhetők közös lelki napok egy megbízhatóan tapasztalt lelkivezető irányításával.

g) Tág tere van a közös tanúságtételnek, különösen karitatív és szociális téren. A diákokat erre föl kell készíteni és serkenteni kell: nemcsupán a teológiát tanulókat, hanem a többi fakultás, például a jog, a szociológia, a közgazdaságtan diákjait is, akik együttműködésükkel megkönnyíthetik az ilyen kezdeményezések megvalósítását.

h) Az egyetemi lelkészek, a diákok lelki asszisztensei és a professzorok viseljék szívükön, hogy kötelességüket ökumenikus szellemben végezzék, különösen ha a fentiek közül szerveznek valamit. E feladat megkívánja tőlük, hogy mélyen ismerjék az Egyház tanítását, legyenek szakértői tudományuknak, ugyanakkor legyenek okosak és mértéktartók; e tulajdonságok teszik őket alkalmassá arra, hogy segíthessék a diákokat saját életük harmonikussá tételében ésa mások felé nyitottságukban.

A kifejezetten ökumenikus intézetek szerepe

90. Az Egyháznak, hogy ökumenikus feladatát teljesíteni tudja, számos ökumenikus szakértőre van szüksége: fölszenteltekre, szerzetesekre és szerzetesnőkre, hívő férfiakra és nőkre. Még olyan területeken is szükség van rájuk, ahol a katolikusok vannak többségben.

a) Ez olyan speciális ökumenikus intézményeket tételez föl, melyek rendelkeznek:

-- megfelelő dokumentációval az ökumenizmusról, különösen a folyamatban lévő dialógusokról és a tervezett programokról;

-- jól képzett és alkalmas tantestülettel mind a katolikus tanítás, mind az ökumenizmus szempontjából.

b) Az ilyen intézmények elsősorban az ökumenikus kutatással foglalkozzanak, amennyire lehetséges, együttműködve más teológiai hagyományok szakértőivel és híveivel; szervezzenek ökumenikus találkozókat, konferenciákat és kongresszusokat; tartsanak kapcsolatot a nemzeti ökumenikus tanácsokkal és a Keresztények Egységét Előmozdító Pápai Tanáccsal, hogy folyamatosan követni tudják a vallások közötti dialógust és annak eredményeit.

c) Az így képzett szakértők feladata felkészíteni az ökumenikus mozgalom szereplőit a katolikus Egyházban, például a egyházmegyei, nemzeti vagy nemzetközi szervezetek tagjait és igazgatóit, az egyházi központok és intézmények ökumenikus kurzusainak tanárait, illetve a hitelesen ökumenikus szellemű mozgalmi vezetőket.

D) A folyamatos képzés

91. Tekintettel arra, hogy az ökumenikus mozgalom kibontakozóban van, az elméleti és gyakorlati képzés nem korlátozódik a fölkészülési időre, hanem a fölszentelt szolgák és a lelkipásztorkodásban részt vevő más személyek számára is állandó továbbképzés szükséges.

A klérus lelkipásztori továbbképzésének programjában a püspökök és szerzetes elöljárók nagy gondot fordítsanak -- a lelkipásztori problémáknak szentelt összejövetelek és kongresszusok, rekollekciók, elmélkedési vagy tanulmányi napok révén -- az ökumenizmusra a következő megfontolások alapján:

a) A papokat, a diákonusokat, a szerzeteseket és szerzetesnőket, és a lelkipásztorkodásban munkatárs világi Krisztus-hívőket rendszeresen tájékoztassák az ökumenikus mozgalom aktuális helyzetéről, hogy az ökumenikus dimenziót be tudják vinni az igehirdetésbe, a katekézisbe, az imádságba, s általában a keresztény életbe. Ha lehetséges és alkalmasnak látszik, jó lenne néha meghívni egy másik egyház szolgáját, hogy ő beszéljen a saját hagyományaikról vagy gyakran mindannyiunk közös lelkipásztori problémáiról.

b) Ahol erre alkalom kínálkozik és a megyéspüspök beleegyezését adja, a lelkipásztorkodó papok és munkatársaik részt vehetnek felekezetközi összejöveteleken annak érdekében, hogy a kölcsönös kapcsolatok javuljanak és együttesen oldjanak meg közös lelkipásztori problémákat. Az ilyen kezdeményezések megvalósítását gyakran megkönnyíti, ha a fölszentelt szolgákból helyi vagy regionális tanácsot hoznak létre, vagy csatlakoznak hasonló, már meglévő szervezethez.

c) A teológiai fakultások, a felsőfokú tanintézetek, a szemináriumok és más intézmények nagyban hozzájárulhatnak az állandó képzéshez, akár úgy, hogy kurzusokat szerveznek a lelkipásztorok számára, akár úgy, hogy személyi vagy tárgyi segítséget nyújtanak számukra a mások által szervezett programokhoz.

d) Nagyon hasznosak továbbá a következő eszközök: a helyi egyház vagy esetleg az állam tömegtájékoztató eszközeinek tárgyilagos tájékoztatása; információcserék más egyházak és egyházi közösségek tömegtájékoztató szolgálataival; rendszeres és állandó kapcsolatok az egyházmegyei vagy nemzeti ökumenikus bizottsággal, oly módon, hogy a lelkipásztorkodás minden katolikus résztvevője pontos dokumentációt kapjon kézbe az ökumenikus mozgalom fejleményeiről.

e) Hasznot lehet meríteni a lelki találkozók különféle formáiból a közös és sajátos lelkiség elemeinek elmélyítéséhez. Ezek a találkozók alkalmat adnak az egység fölötti elmélkedésre és az összes keresztény megbékéléséért való imádságra. A különböző egyházak és egyházi közösségek tagjainak részvétele az ilyen találkozókon hozzásegíthet a kölcsönös megértéshez és a lelki kommunió gyarapodásához.

f) Végezetül kívánatos, hogy szabályos időközökben értékeljék az ökumenikus tevékenységet.

IV. AZ ÉLET ÉS A LELKI TEVÉKENYSÉG KOMMUNIÓJA A MEGKERESZTELTEK KÖZÖTT

A) A keresztség szentsége

92. A keresztség szentsége által egy személy valóságosan beletestesül Krisztusba és az Ő Egyházába, és újjászületik az isteni életben való részesedésre.103 Így a keresztség az egység szentségi köteléke, mely mindazok között fönnáll, akik általa újjászülettek. A keresztség azonban önmagában csak kezdet, hiszen az élet teljességének elnyerésére irányul Krisztusban. Éppen ezért a keresztség a hitvallásra, az üdvösség rendjébe való teljes beépülésre és az eucharisztikus kommunióra van rendelve.104 Jézus alapítása következtében a keresztség, mely részesít az Ő halálának és föltámadásának misztériumában, magában foglalja a megtérést, a hitet, a bűnbocsánatot és a kegyelem ajándékát.

93. A keresztséget vízzel és olyan formulával szolgáltatják ki, mely világosan kifejezi a keresztelés aktusát az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Nagyon fontos tehát Krisztus minden tanítványa számára, hogy a keresztséget valamennyien így szolgáltassák ki, s hogy a különböző egyházak és egyházi közösségek amennyire csak lehet, jussanak egyetértésre jelentése és kiszolgáltatásának érvényessége tekintetében.

94. Nagyon kívánatos, hogy a keresztség jelentéséről és érvényes kiszolgáltatásáról szóló dialógus elkezdődjék a katolikus hatóságok és a többi egyház és egyházi közösség illetékesei között egyházmegyei vagy püspöki konferenciák szintjén. Ily módon érkezhetnek el olyan közös nyilatkozatokhoz, melyekben kifejezhetik a keresztségek kölcsönös elismerését, tisztázván azt az eljárásmódot is, melyet olyan esetekben alkalmaznak, amikor kétség merül föl egyik vagy másik keresztség érvényességét illetően.

95. Az ilyen megegyezések eléréséhez jól szem előtt kell tartani a következő pontokat:

a) Az alámerítéssel, vagy leöntéssel és szentháromságos formulával kiszolgáltatott keresztség önmagában nézve érvényes. Ha tehát egy egyház vagy egyházi közösség rituáléja, liturgikus könyve vagy állandó hagyománya ilyen keresztelési módot ír elő, a keresztséget érvényesnek kell tartani, kivéve, ha alapos indokai vannak annak, hogy kétségbevonják, vajon a kiszolgáltató megtartotta-e saját közösségének vagy egyházának előírásait.

b) A keresztséget kiszolgáltató keresztségre vonatkozó hitének fogyatékossága önmagában soha nem teszi érvénytelenné a keresztséget; szándékának elégséges voltát is föl kell tételezni, kivéve, ha komoly indítéka van annak, hogy kétségbe vonják, vajon azt akarta-e tenni, amit az Egyház tesz.

c) Ha kétség merül föl a víz és használatának módja felől,105 a szentség iránti tisztelet és az egyházi közösség iránti megbecsülés megköveteli, hogy komolyan vizsgálják meg a szóbanforgó közösség gyakorlatát, mielőtt ítéletet alkotnának az általa kiszolgáltatott keresztség érvényességéről.

96. A helyi körülményeknek megfelelően, amikor arra alkalom kínálkozik, a katolikusok más keresztényekkel együtt megemlékezhetnek az őket egyesítő keresztségről, velük együtt újítva meg a bűnnek való ellentmondást, a teljesen keresztény életre való elkötelezettséget, a keresztségi ígéreteket, elszántan a készséges együttműködésre a Szentlélek kegyelmével a keresztények közötti megoszlások gyógyítására.

97. Bár a keresztség a személyt beletestesíti Krisztusba és az Ő Egyházába, ez konkrétan mégis egy meghatározott egyházban vagy egyházi közösségben valósul meg. Ezért keresztséget nem szolgáltathat ki együtt két különböző egyházhoz vagy egyházi közösséghez tartozó hivatalos személy. Másrészt a katolikus teológiai és liturgikus hagyomány szerint a keresztséget csak egy ember szolgáltatja ki. Lelkipásztori megfontolások alapján azonban különleges esetekben a helyi ordinárius mégis engedélyezheti, hogy egy egyház vagy egyházi közösség szolgája részt vegyen a keresztelésben egy olvasmány olvasásával, imádsággalvagy más módon. A kölcsönösség csak abban az esetben lehetséges, ha a másik közösségben kiszolgáltatott keresztség nem ellentétes a katolikus Egyház elveivel és egyházfegyelmével.106

98. A katolikus gondolkodás szerint a liturgikusan és kánonjogilag érvényes keresztszülőknek olyan egyház vagy egyházi közösség tagjának kell lenniük, mely keresztel. Ők ugyanis nemcsak a megkeresztelt (vagy bérmált) személy keresztény nevelésének felelősségét vállalják rokonsági vagy baráti alapon, hanem egy hívő közösség képviselői is, akik kezességet vállalnak a jelölt hitéért és egyházi közösségre irányuló vágyáért.

a) A közös keresztség alapján s rokonsági vagy barátsági meggondolásból egy másik egyházi közösséghez tartozó megkeresztelt személy elfogadható mint a keresztség tanúja, de csak katolikus keresztszülővel együtt.107 Katolikus hívő ugyanilyen feladatot betölthet olyan személlyel kapcsolatban, akit egy más egyházi közösségben akarnak megkeresztelni.

b) A katolikus Egyház és a keleti ortodox egyházak között meglévő szoros kommunió erejében indokolt esetben megengedett, hogy egy keleti hívő keresztszülőként szerepeljen katolikus keresztapával vagy keresztanyával együtt katolikus gyermek vagy felnőtt keresztelésénél, azzal a föltétellel, hogy előreláthatólag gondoskodni fognak a megkeresztelt neveléséről, s a keleti keresztszülő alkalmas feladatára.

Katolikus hívőnek keleti ortodox egyházban kiszolgáltatott keresztségnél, ha meghívják, nem tiltott a keresztszülőség. Ilyen esetben a keresztény nevelésről való gondoskodás elsősorban annak a keresztapának vagy keresztanyának feladata, aki a gyermeket keresztelő egyháznak a tagja.108

99. Minden kereszténynek joga lelkiismereti alapon szabadon eldönteni, hogy teljes közösségre lép-e a katolikus Egyházzal.109 Részt venni egy olyan személy fölkészítésében, aki azt akarja, hogy a katolikus Egyház teljes közösségébe befogadják, önmagában nézve különbözik az ökumenikus tevékenységtől.110 A felnőttkeresztség szertartáskönyve külön formulát tartalmaz az ilyen személy befogadására a katolikus közösségbe. Mindazonáltal ilyen esetekben, például vegyes házasságoknál, a katolikus hatóság szükségesnek láthatja annak megvizsgálását, hogy a befogadást kérő keresztsége érvényes-e. Az ilyenfajta vizsgálat során a következő ajánlásokat jó figyelembe venni:

a) A keleti egyházakban kiszolgáltatott keresztség érvényessége nem kétség tárgya, ezért elég megállapítani a keresztség tényét. Ezekben az egyházakban a bérmálás szentségét a keresztséggel együtt törvényszerűen kiszolgáltatják, s nagyon gyakran előfordul, hogy a keresztlevélen nem történik említés a bérmálásról. Ez azonban nem jogosít föl arra, hogy kétségbe vonjuk a bérmálás tényét.

b) Amikor más egyházak és egyházi közösségek keresztényeiről van szó, mielőtt egy keresztség érvényességét vizsgálni kezdenék, meg kell tudni, hogy az adott helyen vagy körzetben történt-e az egyházak és egyházi közösségek között keresztségre vonatkozó megegyzés (mint föntebb a 94. pontban mondtuk), s hogy a keresztséget valóban e megegyezésnek megfelelően szolgáltatták-e ki. Mindazonáltal hangsúlyoznunk kell, hogy egy ilyen keresztségre vonatkozó formális megegyezés hiánya nem teszi automatikusan kétségessé a keresztség érvényességét.

c) Amennyiben ilyen keresztények keresztlevelet mutatnak föl, nincs indok a keresztség érvényességének kétségbevonására, kivéve, ha kiderül, hogy komolyan kételkedni lehet a víz használata, a keresztelési formula, a megkeresztelt felnőtt és a keresztelő szándéka tekintetében.111

d) Ha gondos vizsgálat után is kétséges marad a keresztség helyes kiszolgáltatása és szükségesnek látszik a feltételes keresztelés, a katolikus keresztelőnek ki kell fejeznie, hogy tudja, hogy a keresztség csak egyszer szolgáltatható ki, s az érdekelt személynek magyarázza el a feltételes keresztelés indokát és szertartását. Mindezek után a feltételes keresztséget nem nyilvános, hanem magán formában kell kiszolgáltatni.112

e) Kívánatos, hogy a keleti katolikus egyházak szinodusai és a püspöki konferenciák adjanak irányelveket a más egyházakban és egyházi közösségekben megkereszteltek teljes katolikus közösségbe való befogadásáról, figyelembe véve, hogy nem katechumenokról van szó, s hogy e keresztények bizonyos ismeretekkel és keresztény gyakorlattal rendelkeznek.

100. A felnőttkeresztelés szertartása szerint a Krisztushoz megtérő felnőtteket rendes körülmények között a húsvéti vigiliában keresztelik meg. Ahol egy ilyen szertartás keretében már megkereszteltek lépnek be a teljes katolikus közösségbe, világosan különbséget kell tenni köztük és a keresztelendők között.

101. A 16. századi reformációból származó egyházakkal való kapcsolataink még nem érkeztek el a bérmálás tartalmára, szentségi természetére és kiszolgáltatására vonatkozó megegyezésig. A jelen körülmények között tehát a protestáns közösségekből a katolikus Egyházzal teljes közösségre lépőknek meg kell kapniuk a bérmálás szentségét a katolikus Egyház tanítása és szertartása szerint, mielőtt az eucharisztikus kommunióhoz bocsátanák őket.

B) Közös részesedés lelki tevékenységben és eszközökben

Általános elvek

102. A keresztények bátoríthatók arra, hogy osztozzanak lelki tevékenységekben és eszközökben, azaz a megosztottság jelen állapotának megfelelő módon és szinten osszák meg a közösen birtokolt lelki örökséget.113

103. A "lelki tevékenységekben és eszközökben való közös részesedés" kifejezés alatt például a közösen végzett imádságot, alább a 116. pontban leírt módon a szorosan vett liturgiában való részvételt, a szent helyek és liturgikus fölszerelések közös használatát értjük.

104. A lelki közösséget a következő elveknek kell irányítaniuk:

a) A teljes egyházi kommuniót akadályozó nagy különbségek ellenére világos, hogy mindazok, akik a keresztség révén beletestesültek Krisztusba, a keresztény élet sok elemét közösen birtokolják. Ezért a keresztények között valós kommunió létezik, mely bármennyire tökéletlen, sokféleképpen kifejezésrejuthat, beleértve a közös imádságot és liturgikus kultuszt,114 miként a következő paragrafus pontosan meghatározza.

b) A katolikus hit szerint a katolikus Egyház kapta meg a teljes kinyilatkoztatott igazságot, és az üdvösség minden eszközét olyan ajándékként, mely nem mehet veszendőbe.115 Mindazonáltal a katolikus Egyházhoz tartozó elemek és ajándékok közül (például a Szentírás, a kegyelmi élet, a hit, a remény és a szeretet stb.) sok létezhet látható keretein kívül is. Ugyanis azok az egyházak és egyházi közösségek, melyek nincsenek teljes közösségben a katolikus Egyházzal, nem jelentéktelenek és értéktelenek az üdvösség misztériumában, hiszen Krisztus Lelke nem vonakodik fölhasználni e közösségeket az üdvösség eszközéül.116 Az egyes egyházak és egyházi közösségek a maguk módján szertartásaikkal táplálhatják a kegyelmi életet híveikben, s utat jelenthetnek az üdvösség közösségéhez.117

c) A lelki tevékenységben és eszközökben való közös részesedésnél meg kell fontolni a következő kettős valóságot:

1. a lelki élet imádságokban és liturgiákban kifejeződő valós kommuniója már létezik a keresztények között; ugyanakkor

2. a lelki értékekben való teljes részesedéssel össze nem egyeztethető hit- és gondolkodásbeli különbségek miatt e kommunió még tökéletlen.

d) Ezen összetett valóság érzékelése szükségessé teszi a lelki közösség szabályainak megfogalmazását, figyelembe véve az egyházak és egyházi közösségek között létező különböző egyházi helyzeteket, oly módon, hogy a keresztények értékeljék közös lelki gazdagságukat és merítsenek belőle, ugyanakkor legyenek tudatában annak, hogy felül kell emelkedni a még meglévő megosztottságokon.

e) Mivel az Eucharisztia koncelebrációja a katolikus Egyház életének, kultuszának és hitének teljes kommunióját jeleníti meg ennek az Egyháznak fölszentelt szolgái által, nem szabad koncelebrálni az Eucharisztiát más egyházak és egyházi közösségek szolgáival.118

105. Szükség volna bizonyos "kölcsönösségre", tekintettel arra, hogy a lelki tevékenységek és eszközök egymás közti megosztása, még ha körülhatároltan is, a jóakarat és a szeretet szellemében hozzájárul a keresztények közötti összhang növekedéséhez.

106. Ezen kölcsönösség végett ajánlatosak a konzultációk az illetékes katolikus és más közösségek hatóságai között, hogy megtalálják a törvényes kölcsönösség lehetőségeit a különböző közösségek tanítása és hagyománya szerint.

107. A katolikusoknak bizonyságot kell tenniük a más egyházak és egyházi közösségek liturgikus és szentségi élete iránti őszinte tiszteletről; s viszont, nekik ugyanezt meg kell kapniuk a többiektől. A fent említett konzultációk egyik témája lehet egymás liturgikus és szentségi fegyelmének jobb megértése, s a megegyzés arról, hogy mi történjék olyan helyzetekben, amikor az egyik Egyház fegyelme ütközik vagy ellenkezik a másikéval.

A közös imádság

108. Ahol alkalmas, a katolikusokat bátorítani kell a más egyházakhoz és egyházi közösségekhez tartozó keresztényekkel folytatott közös imádságra az Egyház törvényei szerint. E közös imádságok kétségtelenül hatékony eszközt jelentenek az egység kegyelmének kiesdésére, és eredeti megnyilatkozásai azoknak a kötelékeknek, melyek a katolikusokat még mindig egyesítik a többi kereszténnyel.119 A közös imádság önmagában is út, mely elvezet a lelki megbékéléshez.

109. A közös imádságot ajánljuk a katolikusoknak és a többi kereszténynek, hogy közösen vigyék Isten elé gondjaikat és bajaikat, mint például a békét, a szociális kérdéseket, az emberek közötti kapcsolatokat, a család méltóságát, a szegénység következményeit, az éhséget, az erőszakot stb. Hasonlóképpen egy nemzet, egy régió vagy egy közösség közösen adhat hálát Istennek vagy könyöröghet segítségéért. Ilyen alkalom egy nemzeti ünnep, természeti csapás vagy nemzeti gyász, a hősi halottak emléknapja stb. A közös imádság olyan alkalmakkor is ajánlott, amikor keresztények egy kérdés tanulmányozására vagy közös cselekvésre jönnek össze.

110. A közös imádságnak azonban elsősorban a keresztények közötti egység helyreállítása legyen a témája. A figyelmet összpontosítani lehet például az Egyház és egysége misztériumára, a keresztségre mint az egység szentségi kötelékére, vagy a személyes és közösségi élet megújítására mint a tökéletes egység szükséges föltételére. A közös imádság különösen ajánlott a keresztények egységéért szóló imahéten vagy a Mennybemenetel és Pünkösd közé eső nyolcadban.

111. E közös imádságot közös megegyezéssel, az egyházak, egyházi közösségek és más csoportok képviselőinek együttműködésévelkell előkészíteni. Jó előre meghatározni a résztvevők szerepét, kiválasztani a témákat, a szentírási olvasmányokat, énekeket és imádságokat.

a) Egy ilyen közös imádság szertartása állhat bármilyen olvasmányból, imádságból és énekből, melyek kifejezik azt, ami a hit vagy a lelki élet tekintetében közös az összes kereszténynél. Tartalmazhat buzdító beszédet vagy bibliai elmélkedést, mely a közös keresztény örökségre hivatkozva gyarapítja az egységet és a kölcsönös szeretetet.

b) Gondoskodni kell arról, hogy a Szentírás fordítását, melynek természetesen hűségesnek kell lennie az eredeti szöveghez, minden résztvevő elfogadja.

c) Kívánatos, hogy a közös imádság szerkezete -- sok egyház és egyházi közösség liturgikus megújulásával összhangban -- vegye figyelembe a közös könyörgések különböző modelljeit, ugyanakkor különös tekintettel legyen a liturgikus imádságok és olvasmányokból merített szövegek és énekek közös örökségére.

d) Ha katolikusok és egy keleti egyház tagjai között készítenek elő közös imádságot, különösen figyelni kell az egyes egyházak saját liturgikus fegyelmére az alább következő 115. pontnak megfelelően.

112. Jóllehet minden közösségnek a saját temploma az a hely, ahol rendes körülmények között a maga liturgiáját végzi, a közös imádságot valamennyi résztvevő beleegyezésével bármely résztvevő közösség templomában végezhetik. Bármilyen helyet választanak, olyannak kell lennie, hogy mindenki elfogadja, megfelelően be lehessen rendezni és emelje az áhítatot.

113. A résztvevők közmegegyezésével a szertartásban szerepet vállalók a szertartás természetének és egyházi rangjuknak megfelelő saját liturgikus ruhájukat viselhetik.

114. Bizonyos esetekben különlegesen képzett és megfelelő tapasztalattal rendelkező személyek vezetése mellett hasznos lehet a lelki osztozkodás rekollekciók, lelkigyakorlatok, tanulmányi csoportok, a lelki hagyományok kölcsönös kicserélése és állandó jellegű találkozók formájában a közös lelki élet elmélyítésére. Mindig komolyan szem előtt kell tartani azonban, amit a tanbeli eltérésekről mondtunk, s a katolikus Egyház szentségi közösségre vonatkozó tanítását és fegyelmét.

115. Mivel a vasárnapi szentmise az egész liturgikus esztendő alapja és központja,120 a katolikusoknak -- tiszteletben tartva a keleti egyházak jogát121 -- kötelező vasárnapokon ésparancsolt ünnepeken a szentmisén való részvétel.122 Ezért nem tanácsos ökumenikus imatalálkozókat rendezni vasárnap, s föl kell hívni a figyelmet arra, hogy a katolikusoknak, ha vasárnap ökumenikus találkozón vagy más egyházak és egyházi közösségek imádságán vesznek részt, még eleget kell tenniük a szentmisén való részvétel kötelezettségének.

Közös részvétel nem szentségi liturgiában

116. Liturgikus istentiszteleten olyan szertartást értünk, melyet egy egyház vagy egyházi közösség liturgikus könyvei, szabályai és szokásai szerint egy egyház vagy közösség szolgája vagy megbízottja vezet. E liturgikus kultusz nélkülözheti a szentségi jelleget, illetve egy vagy több keresztény szentség kiszolgáltatását jelentheti. Továbbiakban a nem szentségi liturgikus szertartásokról beszélünk.

117. Bizonyos esetekben egy egyház hivatalos imádságát előnyben lehet részesíteni a külön e célra készített ökumenikus szertartásokkal szemben. A hajnali vagy esti zsolozsmán, rendkívüli virrasztásokon vagy hasonlókon való részvétel a különböző -- katolikus, keleti, anglikán, protestáns -- liturgikus hagyományokban felnőtt személyeknek lehetővé teszi más közösségek imádságának jobb megértését, s a mélyebb részesedést olyan hagyományokban, melyek gyakran közös gyökérből nőttek ki.

118. Más egyházakban és egyházi közösségekben tartott liturgiák esetében a katolikusoknak azt ajánljuk, hogy vegyenek részt a meghívó közösség zsoltáraiban, responzóriumaiban, énekeiben, mozgásaiban. Ha a vendéglátók kezdeményezik, fölolvashatnak olvasmányt és prédikálhatnak.

119. Amikor ilyen liturgikus szertartáson való részvételről van szó, különleges figyelemmel kell lenni az összes érdekelt keresztény közösség papságánakés híveinek érzékenységére, továbbá a koronként, helyenként és személyenként változó és körülményektől függő helyi szokásokra. Katolikus liturgiában a más egyházak és közösségek hivatalos személyei megkaphatják a rangjuknak és hivataluknak járó liturgikus tiszteletet és helyet, ha ez alkalmasnak látszik. Ha a katolikus papság tagjait hívják meg más egyház vagy egyházi közösség ünnepére, amennyiben ezt a meghívók elfogadják, viselhetik az őket hivataluk szerint megillető öltözéküket és jelvényeiket.

120. A helyi ordinárius bölcs megítélése szerint a katolikus Egyház temetési szertartásában részesíthetők nem katolikus egyház vagy egyházi közösség tagjai, föltéve, hogy ez nem ellenkezik akaratukkal, a saját szolgájuk akadályoztatva van,123 s az eljárás nem ellenkezik a jog általános rendelkezéseivel.124

121. Azok az áldások, melyeket rendes körülmények között a katolikusoknak szoktak adni, ha kérik, más keresztényeknek is adhatók, az áldás természetének és tárgyának megfelelően. Élő vagy elhunyt más keresztényekért, vagy bajok idején -- amennyiben nem ellenkezik a más egyházak és egyházi közösségek és lelki vezetőik szándékával -- végezhetők nyilvános imádságok litániákban vagy más liturgikus szertartás könyörgéseiben, de a szentmisekánonjában nem. Az ősi keresztény liturgikus és egyházi hagyomány csak azok nevét engedi említeni a kánonban, akik teljes közösségben vannak azzal az Egyházzal,mely az Eucharisztiát ünnepli.

C) Közös részvétel a szentségi életben, különösen az Eucharisztiában

a) Közös részvétel a szentségi életben a különböző keleti egyházak tagjaival

122. A katolikus Egyház és a vele teljes közösségben nem lévő keleti egyházak között a hit területén nagyon szoros kommunió áll fenn.125 Ezen felül "az Úr Eucharisztiájának ünneplése által ezekben az egyházakban Isten Egyháza épül és növekszik", és "ezeknek az egyházaknak, jóllehet különváltak, valódi szentségeik vannak, kiváltképpen pedig az apostoli jogfolytonosság következtében van papságuk és Eucharisztiájuk..."126 Ez a katolikus Egyház fölfogása szerint ekkleziológiai és szentségi alapot ad ahhoz, hogy engedélyezze, sőt biztassa ezekkel az egyházakkal a közös részvételt a liturgiában, még az Eucharisztiában is "megfelelő körülmények között és az egyházi hatóság jóváhagyásával."127 Mindazonáltal tudjuk, hogy a keleti egyházak sajátos ekkleziológiájuk következtében e témakörben szigorúbb fegyelműek lehetnek, s e fegyelmet tiszteletben kell tartani. A lelkipásztoroknak gondosan meg kell tanítaniuk a híveket, hogy tisztában legyenek a liturgiában való közös részvétel indokaival és az eltérő fegyelemmel.

123. Valahányszor szükséghelyzet megkívánja, vagy lelki haszon javasolja -- elkerülvén természetesen a tévedés vagy a közöny veszélyét -- minden katolikus, akinek fizikailag vagy erkölcsileg lehetetlenné vált katolikus paphoz fordulnia, kérheti a bűnbánat, az Eucharisztia és a betegek kenete szentségét egy keleti egyház papjától.128

124. Mivel a katolikusok és a keleti keresztények szokásai az áldozás gyakorisága, az áldozás előtti gyónás és szentségi böjt tekintetében eltérnek egymástól, a katolikusoknak ügyelniük kell arra, hogy ne keltsenek botrányt és bizalmatlanságot a keleti keresztényekben azáltal, hogy nem követik az ő szokásukat. Ha egy katolikus megengedett módon kéri a szentáldozást a keletieknél, amennyire csak lehet, be kell tartania a keleti fegyelmet; s ha az az egyház a szentáldozást mindenki más kizárásával a saját híveinek tartja fönn, tartózkodnia kell a szentáldozástól.

125. A katolikus papok megengedetten szolgáltathatják ki a bűnbánat, az Eucharisztia és a betegek kenete szentségét a keleti egyházak tagjainak, valahányszor önként kérik skellően föl vannak készülve. Ilyen esetekben is ügyelni kell a keleti egyháziak fegyelmére, s el kell kerülni a prozelitizmusnak még a látszatát is.129

126. Szentségi liturgia keretében egy keleti egyházban, ha fölkérik, a katolikusok felolvashatnak olvasmányokat, s ugyanígy egy keleti keresztény fölkérhető, hogy hasonló szertartásban fölolvasson katolikus templomban.

127. Katolikus szolga jelen lehet és részt vehet egy keleti egyház házasságkötési szertartásában, ha a házasságot keleti keresztények, illetve katolikus és keleti keresztény köti, ha a keleti egyház illetékes hatósága meghívta, s ha ez megegyezik a vegyes házasságokról alább következő szabályokkal, amennyiben ezeket az adott területen alkalmazzák.

128. Egy keleti egyházhoz tartozó személy katolikus templomban kötött házasság tanúja lehet; hasonlóképpen katolikus személy tanúskodhat egy keleti egyházban kötött házasságnál. E gyakorlatnak azonban minden esetben összhangban kell állnia a két egyház házasságkötésre vonatkozó általános fegyelmével.

b) Közös részvétel a szentségi életben más egyházak és egyházi közösségek keresztényeivel

129. A szentség Krisztus és az Egyház cselekménye a Szentlélek által.130 A szentség kiszolgáltatása egy konkrét közösségben e közösség egységének jele a hitben, a kultuszban és a közösségi életben. A szentségek s egész különlegesen az Eucharisztia, mivel jelek, a keresztény közösség egységének és a lelki életnek forrásai és gyarapító eszközei. Az eucharisztikus közösség tehát elválaszthatatlan a teljes egyházi kommuniótól és annak látható kifejezésétől.

Ugyanakkor a katolikus Egyház tanítja, hogy a keresztség által a más egyházak és egyházi közösségek tagjai reális, ámbár tökéletlen közösségben vannak a katolikus Egyházzal,131 s hogy "a keresztség az egység szentségi kötelékét hozza létre, mely mindazok között érvényesül, akik általa újjászülettek... és mindenestől a Krisztusban való élet teljességének megszerzésére irányul."132 A megkereszteltek számára az Eucharisztia lelki táplálék, mely képessé teszi őket arra, hogy legyőzzék a bűnt és Krisztus életét éljék, mélységesen belé testesüljenek és jobban részesüljenek Krisztus misztériumának egész művében.

Ezen elvek alapján -- melyeket mindig együtt kell szem előtt tartani -- a katolikus Egyház elvileg kizárólag azokat bocsátja az eucharisztikus kommunióhoz, a szentségi gyónáshoz és a betegek kenetéhez, akik a hit, a kultusz és az egyházi élet közösségében vannak vele.133 Ugyanezen megfontolásból elismeri, hogy bizonyos körülmények között kivételesen, meghatározott föltételek megtartásával e szentségekhez bocsátás törvényes, sőt ajánlott lehet más egyházak és egyházi közösségek tagjai számára.134

130. Halálveszély esetén a katolikus papok a következő pontban fölsorolt feltételek mellett e szentségeket kiszolgáltathatják. Egyéb esetekben nagyon ajánlott, hogy a megyéspüspök -- szem előtt tartva a keleti egyházak szinodusai vagy a püspöki konferenciák által hozott szabályokat -- adjon ki általános szabályokat arra nézve, hogyan lehet megítélni a súlyos és sürgős eseteket, s az alább fölsorolt feltételek meglétét.135 A kánonjoggal összhangban136 ilyen általános szabályokat csak az érintett más egyházak és egyházi közösségek illetékes hatóságaival való konzultációk után adjanak ki. Ahol ilyen szabályokat kibocsátottak, a katolikus papok mérlegeljék a konkrét esetet és a szabályoknak megfelelően szolgáltassák ki e szentségeket. Egyébként a jelen Direktórium szabályai alapján alkossanak ítéletet.

131. A feltételek, melyek alapján egy katolikus pap kiszolgáltathatja az Eucharisztia, a bűnbánat és a betegek kenete szentségét egy olyan megkeresztelt személynek, aki az előző pontban fölsorolt körülmények közé került, a következők: lehetetlen számára saját egyháza vagy egyházi közössége szolgáját elérni, hogy a vágyott szentséget megkapja; egészen önként kéri a szentséget; kifejezi a katolikus hitet a szentségre vonatkozóan, s kellően fölkészült.137

132. A szentségekre és érvényességükre vonatkozó katolikus tanítás alapján a 130--131. pontban fölsorolt körülmények között egy katolikus személy csak olyan Egyház papjától kérheti a mondott szentségeket, melyben érvényes szentségek vannak, vagy csak olyan paptól kérheti, aki az ordinációra vonatkozó katolikus tanítás szerint elismert szenteléssel bír.

133. A katolikus Egyház szentmiséjében a Szentírást ennek az Egyháznak tagjai olvassák és hirdetik. Kivételes esetekben és jogos okkal a megyéspüspök engedélyezheti, hogy egy másik egyház vagy egyházi közösség tagja töltse be a fölolvasó szerepét.

134. A katolikus szentmisében a liturgia részét képező homília a papnak vagy a diákonusnak van fenntartva, mert ebben adják elő -- összhangban a katolikus tanítással és hagyománnyal -- a hit misztériumait és a keresztény élet törvényeit.138

135. A Szentírás felolvasására és a prédikációra nézve a szentmisén kívüli szertartásokban a föntebb (118. pont) mondott szabályokat kell betartani.

136. Más egyházak és egyházi közösségek tagjai tanúskodhatnak egy katolikus egyházban kötött házasságnál; s katolikusok is lehetnek tanúk más egyházakban vagy egyházi közösségekben kötött házasságoknál.

D) A lelki élet és lelki tevékenység egyéb eszközeinek közös használata

137. A katolikus templomok konszekrált vagy megáldott épületek, melyeknek teológiai és liturgikus jelentése van a katolikus közösség számára. Ennek következtében általában fönn vannak tartva a katolikus istentisztelet számára. Mindazonáltal ha papok, szolgák vagy közösségek, akik nincsenek teljes közösségben a katolikus Egyházzal, nem rendelkeznek megfelelő hellyel, sem a szükséges liturgikus tárgyakkal vallásos szertartásaik méltó végzéséhez, a megyéspüspök engedélyezheti számukra egy katolikus egyház vagy épület használatát, s az istentiszteletükhöz szükséges tárgyakat is rendelkezésükre bocsáthatja. Hasonló helyzetben engedélyezhető számukra, hogy katolikus temetőkben temessenek vagy szolgálatokat végezzenek.

138. A társadalmi fejlődés, a népesség gyors szaporodása, az urbanizáció és gazdasági indokok miatt, ahol jó ökumenikus kapcsolat és megértés van a közösségek között, az istentiszteleti helyek hosszabb ideig tartó közös birtoklása vagy használata gyakorlati jelentőségűvé válhat.

139. Amikor a megyéspüspök erre a püspöki konferencia vagy a Szentszék szabályaival összhangban engedélyt adott és istentiszteleti helyet közösen használnak, gondosan mérlegelni kell az Eucharisztia őrzésének kérdését -- például egy elkülönített fülke vagy kápolna biztosításával --, oly módon, hogy az megfeleljen a szentség teológiájának, s az őt megillető tiszteletnek, számolva azok érzékenységével is, akik az épületet még használják.

140. Mielőtt közösen használni kezdenének egy épületet, az érdekelt közösségeknek megegyezésre kell jutniuk abban a kérdésben, hogyan biztosítják a tiszteletet az eltérő szokások, különösen a szentségek kérdésében. Nagyon hasznos az írásbeli megegyzés, melyben világosan és egyértelműen tisztázzák azokat a kérdéseket, melyek a fenntartás költségei s az egyházi és polgári törvények kapcsán fölmerülhetnek.

141. A katolikus iskolákban és nevelő intézetekben minden erőfeszítést meg kell tenni azért, hogy a más egyházakhoz vagy egyházi közösségekhez tartozó tanulók vagy tanárok hitét és lelkiismeretét tiszteletben tartsák. Saját jóváhagyott szabályzatuknak megfelelően ezen iskolák és intézetek elöljáróságának gondoskodnia kell arról, hogy a más közösségek fölszentelt szolgái minden nehézség nélkül végezhessék lelki és szentségi szolgálatukat az iskolát vagy intézetet látogató híveik számára. Amennyiben a körülmények javallják, a megyéspüspök engedélyével ilyen alkalmakra a katolikusok helyiségeiket is fölajánlhatják, beleértve a templomot vagy kápolnát is.

142. A katolikusok által vezetett kórházakban, öregotthonokban és hasonló intézményekben az elöljáróságnak gondoskodnia kell arról, hogy a más keresztény közösségek papjai és szolgái tudomást szerezzenek híveik ottlétéről, és segíteni kell őket, hogy híveiket látogathassák, s méltó és illő körülmények között, beleértve a kápolna használatát is, nyújthassanak lelki és szentségi segítséget.

E) A vegyes házasságok

143. Az Ökumenikus Direktórium következő része nem tűzte ki célul, hogy kimerítően tárgyalja az összes lelkipásztori és kánonjogi kérdéseket, akár a keresztény házasság szentségének kiszolgáltatása, akár a keresztény családok lelkipásztori gondozása tekintetében, mivel ezek a kérdések mindenpüspök és püspöki konferencia általános lelkipásztori tevékenységi körébe tartoznak. A következőkben a hangsúly a vegyes házasságokra esik, s a mondottakat ebben az összefüggésben kell látni. A "vegyes házasság" kifejezés minden olyan házasságra vonatkozik, melyben az egyik fél katolikus, a másik olyan keresztény, aki nincs teljes közösségben a katolikus Egyházzal.139

144. Az Egyház fő törekvése minden házasságban az, hogy megőrizze a felbonthatatlan házastársi kötelék és a belőle fakadó családi élet hűségét és stabilitását. A személyek házas állapotot alkotó tökéletes egysége és teljes életközössége könnyebben biztosítható, amikor a házastársak ugyanahhoz a hívő közösséghez tartoznak. Az élet és a dialógusok tapasztalatai mutatják, hogy a vegyes házasságok gyakran jelentenek nehézséget a házastársaknak és gyermekeiknek a hit megőrzésében, az elkötelezett kereszténységben és a családi élet összhangjában. Ezek miatt ajánlani és segíteni kell az azonos közösséghez tartozó személyek közötti házasságkötést.

145. Mivel szerte a világban növekszik a vegyes házasságok száma, az Egyház lelkipásztori gondoskodása azokra a párokra is kiterjed, akik ilyen házasságkötésre készülnek, vagy már ilyen házasságban élnek. Az ilyen házasság minden sajátos nehézsége ellenére "több olyan tulajdonsággal rendelkezik, melyeknek ápolása és támogatása mind belső jelentőségük, mind az ökumenikus mozgalomra való hatásuk miatt hasznos. Ez leginkább akkor válik nyilvánvalóvá, amikor mindkét fél hűségesen teljesíti vallásos kötelezettségeit. A közös keresztség és a kegyelem dinamikus ereje az ilyen házasságokban alapot és okot ad a házastársaknak arra, hogy megéljék a lelki és erkölcsi értékekben való közösséget."140

146. Mindenki, de elsősorban a papok, a diákonusok, s a lelkipásztori munkában segítők állandó kötelessége, hogy tanítást és támogatást nyújtsanak a katolikus házastársnak hitéletében, s a vegyes párnak a házasságra való fölkészülésben, a házasság megkötésekor és közös életük során. E lelkipásztori gondoskodásnak figyelembe kell vennie minden házaspár konkrét lelki állapotát, neveltetését a hitben és hívő gyakorlatát.Ugyanakkor tiszteletben kell tartania minden pár sajátos helyzetét, lelkiismeretét és a szentségi házasság szent voltát.

Amennyiben hasznosnak látszik, a megyéspüspökök, a keleti katolikus egyházak szinodusai és a püspöki konferenciák részletesebb elirányítást adhatnak e lelkipásztori szolgálathoz.

147. E feladat teljesítéséhez, ha a helyzet úgy kívánja és lehetséges, jó pozitív lépéseket tenni a más egyház vagy egyházi közösségek szolgájával való kapcsolat érdekében akkor is, ha ez nem jár könnyű sikerrel. Elméletileg a keresztény lelkipásztorok találkozásai a vegyes házasságok támogatása és értékelése céljából az ökumenikus együttműködés kiemelkedő területei lehetnek.

148. A házassági előkészítés során a papnak vagy diákonusnak s annak, aki még részt vesz az előkészítésben, hangsúlyoznia kell azokat a pozitívszempontokat, melyekben a jegyespár mint két keresztény közösen részesedik a kegyelem életében, a hitben,a reményben és a szeretetben, s a Szentlélek többi belső ajándékában.141 Mindkét jegyesnek -- hűségben saját kereszténységéhez -- keresnie kell azt, ami az egységre és az összhangra vezethet, anélkül, hogy lekicsinyelné a létező különbségeket, s elkerülve a vallási közömbösséget.

149. A jobb megértés és a mélyebb egység érdekében mindegyik félnek keresnie kell, hogy jobban megértse a másik vallásos meggyőződését, s egyházának, vagy egyházi közösségének tanításait és vallási gyakorlatait. Annak érdekében, hogy a jegyesek élni tudjanak közös keresztény örökségükből, emlékeztetni kell őket arra, hogy a közös imádság lényeges lelki összhangjuk szempontjából, s hogy igen jelentős a Szentírás olvasása és tanulmányozása. A fölkészítés idején a jegyesek törekvése arra, hogy megértsék vallási és egyházi hagyományaikat és komolyan mérlegeljék a meglévő különbségeket, elvezethet a becsületes, szeretetteljes megértésre a valós helyzet, sőt maga a házasság iránt.

150. Amikor "jogos és értelmes" ok miatt kérik egy vegyes házasság megkötésének engedélyét, a két jegyest föl kell világosítani a házasság céljairól és lényeges tulajdonságairól, melyeket egyikük sem zárhat ki. Továbbá a katolikus féltől a keleti katolikus egyház részleges joga vagy a püspöki konferencia által meghatározott formában megkívánják, hogy nyilatkozzék, kész-e elhárítani a hithagyás veszedelmeit, s megígéri-e őszintén, hogy a maga részéről mindent megtesz azért, hogy minden gyermekük a katolikus Egyházban legyen megkeresztelve és nevelve. A másik felet ezekről az ígéretekről és kötelességekről tájékoztatni kell.142 Ugyanakkor meg kell állapítanunk, hogy a nem katolikus fél a maga keresztény elkötelezettségéből következően hasonló kötelezettséggel bírhat. Megjegyzendő, hogy a kánonjog ebben a vonatkozásban nem követel sem szóbeli, sem írott ígéretet.

A vegyes házasságra készülőket buzdítani lehet arra, hogy még a házasságkötés előtt beszéljék meg, s ha lehet, döntsék el születendő gyermekeik katolikus keresztségének és nevelésének kérdését.

A helyi ordinárius a vegyes házasság engedélyezéséhez szükséges "jogos és értelmes ok" mérlegelésekor vizsgálja meg, hogy a nem katolikus jegyes nem utasítja-e el kifejezetten a rá háruló kötelezettséget?

151. A katolikus szülő, miközben teljesíti kötelezettségét, hogy átadja a katolikus hitet a gyermekeknek, tartsa tiszteletben a másik szülő vallásszabadságát és lelkiismeretét, törődjön a házasság egységével és stabilitásával, és őrizze a családi közösséget. Ha mindezen erőfeszítések ellenére a gyermekeket nem keresztelik és nem nevelik a katolikus Egyházban, a katolikus szülő nem esik a kánonjogban kilátásba helyezett büntetés alá.143 Mindazonáltal nemszűnik meg a kötelezettsége, hogy a gyermekeivel közölje a katolikus hitet. Ez az igény maradandó, s elvezethet például oda, hogy a katolikus házastárs aktív szerepet játsszék a család keresztény légkörének kialakításában; hogy szavaival és példájával segítse a többi családtagot a katolikus hagyomány sajátos értékeinek megbecsülésében; hogy szerezzen meg minden szükségeset hitének megfelelő bemutatásához és másokkal való megbeszéléséhez;hogy családjával együtt imádkozzék a keresztények egységének kegyelméért, miként ezt az Úr akarja.

152. Figyelembe véve a tanbeli különbségeket -- melyek megakadályozzák a teljes szentségi és kánonjogi kommuniót a katolikus Egyház és a különféle keleti egyházak között --, a katolikus és keleti keresztény közötti házasságok lelkipásztori gondozásában különleges hangsúlyt kell helyezni a házastársak hitének közös voltára s arra a tényre, hogy a keleti egyházaknak "valódi szentségeik vannak, kiváltképpen pedig az apostoli jogfolytonosság következtében van papságuk és Eucharisztiájuk, s ezáltal igen szoros kapcsolatban állnak velünk mindmáig"144 . Az őszinte lelkipásztori figyelem az ilyen házastársakat segítheti abban, hogy jobban megértsék: gyermekeik Krisztus szentségi misztériumainak válnak részeseivé és lelkileg azokból táplálkoznak. Elméleti és gyakorlati képzésüknek a lényeget illetően minden egyház esetében hasonlónak kell lennie. A liturgikus élet és a magánájtatosságok különbségei nem akadályozzák, hanem inkább serkenthetik a családi imádságot.

153. Egy katolikus és egy keleti hívő közötti házasság akkor érvényes, ha vallásos szertartásban egy fölszentelt pap előtt kötik, föltéve, hogy a kánonjog egyéb érvényességi föltételei teljesültek. Ilyen esetben a házasságkötés kánoni formája megengedettségi föltétel.145 A kánoni forma érvényességi föltétel a katolikusok és más egyházak illetve egyházi közösségek keresztényei közötti házasságkötésnél.

154. Súlyos okok miatt a katolikus fél helyi ordináriusa, tiszteletben tartván a keleti egyházak jogát,146 a házasságkötés helyének ordináriusával folytatott előzetes konzultáció után fölmentheti a katolikus felet a házasság kánoni formájának megtartásától.147 A fölmentés motívuma lehet példáula családi béke megőrzése, a szülők házassághoz adott beleegyezésének elnyerése, a nem katolikus fél különleges vallási elkötelezettségének elismerése vagy rokoni köteléke egy másik egyház vagy egyházi közösség szolgájával. A püspöki konferenciák szabályokat határozhatnak meg, melyek alapján e fölmentés általában megadható.

155. Az, hogy egyes egyházak vagy egyházi közösségek kötelezik tagjaikat saját házasságkötési formára, automatikusan nem ok a katolikus kánoni forma alóli fölmentéshez. Az ilyen típusú eseteknek az egyházak közötti dialógus tárgyává kell lenniük, legalább helyi szinten.

156. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy valamilyen nyilvános forma szükséges a házasság érvényességéhez,148 ha a kánoni forma alóli fölmentéssel kötik meg. A házasság egységének hangsúlyozására sem megengedett, hogy két különböző vallásos szertartást végezzenek, melyekben a házasságkötési szándékot kétszer, vagy egy szertartás keretén belül párhuzamosan vagy egymást követően két egyházi személy előtt nyilvánítanák ki.149

157. A kánoni forma alóli fölmentés esetén a helyi ordinárius előzetes engedélyével, ha meghívják, egy katolikus pap vagy diákonus jelen lehet a vegyes házasság megkötésénél. Ilyen esetben egyetlen szertartás történik, melyben a celebráns fogadja a jegyesek szándéknyilvánítását. A celebráns felkérésére a katolikus pap vagy diákonus imádságot mondhat, olvashat Szentírást, szólhat néhány buzdító szót, és megáldhatja a házaspárt.

158. Ha a jegyespár kéri, a helyi ordinárius engedélyezheti, hogy a katolikus pap meghívja a nem katolikus fél egyházának vagy egyházi közösségének szolgáját, vegyen részt a házasságkötésen, olvasson szentírási részeket, szóljon néhány buzdító szót, és áldja meg a házaspárt.

159. Mivel nehézségek támadhatnak az Eucharisztiában való részvétel körül, a nem katolikus tanúk és meghívottak miatt a katolikus formában kötött vegyes házasság általában szentmisén kívül történik. Jogos ok miatt azonban a megyéspüspök engedélyezheti a szentmisét.150 Ebben az esetben a döntést, hogy a nemkatolikus házastársat engedik-e áldozni vagy sem, mind a keleti keresztényekre,151 mind a többi keresztényre152 vonatkozó általános szabályok megtartásával s e különleges helyzet -- tudniillik hogy a keresztény házasság szentségét két megkeresztelt keresztény veszi föl -- figyelembevételével kell meghozni.

160. Jóllehet a vegyes házasság részesei közösen részesedtek a keresztség és a házasság szentségében, az Eucharisztiában való közös részesedésük csak kivételes lehet, s minden esetben be kell tartani a fentebbi rendelkezéseket, melyek szabályozzák a nem katolikus keresztény áldozását,153 illetve a katolikus áldozását egy másik egyházban.154

V. AZ ÖKUMENIKUS EGYÜTTMŰKÖDÉS, DIALÓGUS ÉS KÖZÖS TANÚSÁGTÉTEL

161. Amikor a keresztények együtt élnek és imádkoznak a világban az előző, negyedik fejezetben leírt módon, tanúságot tesznek közös hitükről és akeresztségről mindenek atyja, az Atyaisten, mindenek megváltója, az Ő fia, Jézus, és a szeretetének hatalmával mindeneket átformáló és egyesítő Szentlélek nevében. Az élet és a lelki ajándékok e kommuniójára épülve az ökumenikus együttműködésnek sok más formája van, melyek kifejezik és támogatják az egységet, és napfényre hozzák az evangélium üdvözítő hatalmának tanúságtételét, melyet a keresztények kínálnak föl a világnak. Miközben a keresztények együttműködnek a Szentírás tanulmányozásában és terjesztésében, a liturgia kutatásában, a katekézisben és a felsőfokú oktatásban, a lelkipásztorkodásban, az evangelizációban, és egy olyan világnak szóló szeretetszolgálatban, mely harcol az igazságosság, a béke és a szeretet megvalósításáért, gyakorlatba ültetik át azt, amit a II. Vatikáni Zsinat ökumenikus határozata fogalmazott meg: "A keresztények mind vallják meg az összes nemzet előtt a Szentháromság Egy Istenbe és Isten megtestesült Fiába, a mi megváltó Urunkba vetett hitüket, s kölcsönösen megbecsülve egymást, közös erőfeszítéssel tegyenek tanúságot reményünkről, mely nem csal meg. Minthogy manapság szociális téren széles körű együttműködés van kialakulóban, minden ember kivétel nélkül hivatott a közös munkálkodásra, kiváltképpen az istenhívők, köztük is főleg a keresztények, minthogyKrisztus neve ékesíti őket. A keresztények együttműködése életszerűen fejezi ki azt a kapcsolatot, amely máris egyesíti őket, és teljesebb fényben mutatja meg Krisztusnak, a Szolgának arcát."155

162. A keresztények nem zárhatják el szívüket a segélykiáltás elől, mely a mai világban az emberiség szükségleteiből száll feléjük. A szolgálat, amit tehetnek az emberi élet minden területén, ahol csak megnyilvánul az üdvösség igénye, sokkal hatásosabb, ha együtt végzik, s ha az emberek látják, hogy a keresztények egyek a tevékenységben. Együtt óhajtják ugyanis valóra váltani mindazt, ami közös a hitükben. A különböző egyházak és egyházi közösségek közti teljes kommunió hiánya, a hit és erkölcs tanításában még létező eltérések, az el nem felejtett sebek, s a megoszlás történetének öröksége mind olyan elemek, melyek határt szabnak a keresztények pillanatnyilag lehetséges közös cselekvésének. Együttműködésük segítheti őket annak legyőzésében, ami akadályozza a teljes kommuniót eszközeik közös bevetésében annak érdekében, hogy tanúságtétel értékű életet és szolgálatot valósítsanak meg a küldetésben, melynek közösen részesei. "Ebben a Krisztus szándéka szerint közös feladatban a keresztényeknek már a teljes egység megvalósulása előtt meg kell találniuk azokat a szálakat, melyek összekötik őket."156

1. Az ökumenikus együttműködés formái és szervezetei

163. Az ökumenikus együttműködés egyik formája a különböző egyházak és egyházi közösségek részvétele egyikük vagy másikuk által már meghatározott programokban. Másik forma az egymástól független tevékenységek összehangolása, hogy így elkerüljék a kezdeményezések ismétlődését és az adminisztratív szervezetek haszontalan sokasodását. További lehetőség hosszabb-rövidebb időre különböző tanácsok és bizottságok létrehozása, hogy megkönnyítsék az egyházak és egyházi közösségek kapcsolatait, együttműködésüket és közös tanúságtételüket.

164. A katolikusoknak, ha részt vesznek az ökumenikus találkozók és együttműködések bármely formájában, tiszteletben kell tartaniuk a helyi egyházi hatóságáltal kiadott szabályokat. A megyéspüspök feladata ítéletet mondani minden helyi ökumenikus tevékenység helyes és alkalmas voltáról, figyelembe véve a regionális vagy nemzeti szinten hozott döntéseket. A püspökök, a keleti katolikus egyházak szinodusai és a püspöki konferenciák a Szentszék, különösen a Keresztények Egységét Előmozdító Pápai Tanács irányelveivel összhangban járjanak el.

165. Nagy mértékben elősegíthetik az ökumenikus együttműködést az egyházak és egyházi közösségek meghatalmazott képviselőinek rendszeres vagy különleges alkalommal tartott találkozói. Bár e találkozók önmagukban is jelentős tanúságai a résztvevők keresztény egységet előmozdító elkötelezettségének, a tekintély pecsétjét üthetik azokra a tevékenységekre, melyeket az együttműködésben a képviselt egyházak és egyházi közösségek tagjai végeznek. Alkalmat adhatnak arra is, hogy megvizsgálják az ökumenikus együttműködésben fölmerülő különleges problémákat és megoldásokat, s hogy meghozzák a szükséges döntéseket munkacsoportok létrehozására és feladataik meghatározására.

2. Az egyházak tanácsai és a keresztény tanácsok

166. Az egyházak tanácsai és a keresztény tanácsok a legállandóbb szervezetek, melyeket az egység előmozdítása és az ökumenikus együttműködés érdekében hoztak létre. Az egyházak tanácsa egyházakból áll,157 és a benne résztvevő egyházak találkozásaiért felelős. A keresztény tanács egyházakon kívül más keresztény szervezeteket és csoportokat is magában foglal. Természetesen vannak az együttműködésnek más, e tanácsokhoz hasonló szervezetei is. Általában a tanácsok és a hozzájuk hasonló intézmények alkalmat adnak tagjaiknak a közös cselekvésre, a dialógusra, a megosztottságok és megnemértések legyőzésére, az egységért végzett imádságra és tevékenységre, s a lehetőségek szerint a közös tanúságtételre és szolgálatra. Tevékenységük és saját szabályzatuk alapján kell őket értékelni; illetékességük a tagjaik által meghatározott körre korlátozódik; általában nincs fölhatalmazásuk a más egyházakkal való egységről tárgyalni.

167. Mivel kívánatos, hogy a katolikus Egyház találja meg különböző szinteken a más egyházakhoz és egyházi közösségekhez fűződő kapcsolatainak sajátos kifejezését, s mivel az ökumenikus együttműködés egyik legjelentősebb formáját az egyházak tanácsai és keresztény tanácsok alkotják, örülni kell az egyre gyakoribb kapcsolatoknak, melyeket a katolikus Egyház vesz föl a világ különböző részein ezekkel a tanácsokkal.

168. Egy tanácshoz való csatlakozás kérdésének eldöntése annak a régiónak a püspökeire tartozik, ahol a tanács működik; a püspökök feladata a katolikusok e tanácsokban való részvételének felügyelete is. Nemzeti tanácsok esetében az illetékesség és a felelősség általában a keleti katolikus egyházak szinodusaié, illetve a Püspöki konferenciáké (kivéve ha a nemzet egyetlen egyházmegyét alkot). A tanácshoz tartozás kérdésének mérlegelésében -- tudniillik a döntés előkészítésében -- az illetékes hatóságok vegyék föl a kapcsolatot a Keresztények Egységét Előmozdító Pápai Tanáccsal.

169. A sok megfontolandó tényező között, melyeket számba kell venni a döntésnél, hogy csatlakoznak-e tagként egy tanácshoz, e lépés lelkipásztori alkalmassága is szerepel. Mindenekelőtt azt kell biztosítani, hogy a tanács életében való részvétel összeegyeztethető legyen a katolikus Egyház tanításával, és nehalványítsa sajátos és egyedülálló identitását. Az első mérlegelendő ténynek a tanbeli tisztaságnak kell lennie, főleg ami az ekkleziológiát illeti. Az egyházak tanácsai és keresztény tanácsok ugyanis sem önmagukban, sem együttesen nem egy új egyház csírái, mely helyettesíthetné a katolikus Egyházban meglévő kommuniót. Nem tekintik magukat egyházaknak és nem követelnek maguknak olyan tekintélyt, mely lehetővé tenné számukra az Ige vagy a szentségek szolgálatát.158 Ajánlatos külön figyelmet szentelni e tanácsok képviseleti rendszerére, szavazati jogára, döntéshozatali folyamatára, hivatalos megnyilvánulásaik módjára és a megnyilatkozásoknak tulajdonított tekintélyre. Világos és egyértelmű megegyezésre kell jutni ezekben a pontokban, még mielőtt tagként csatlakoznak egy ilyen tanácshoz.159

170. A katolikusok csatlakozása egy helyi, nemzeti vagy regionális tanácshoz teljesen különbözik a katolikus Egyház és az Egyházak Ökumenikus Tanácsa közötti kapcsolatoktól. Az Ökumenikus Tanács ugyanis meghívhat kiválasztott tanácsokat arra, "hogy mint társult tanácsok munkakapcsolatba lépjenek vele," de e tanácsok és ezek tagegyházai fölött semmiféle tekintélye vagy ellenőrzési hatalma nincsen.

171. Megfontolandó, hogy egy tanácshoz való csatlakozás jelentős felelősségvállalást hoz magával. A katolikus Egyházat illetékes és hozzáértő személyeknek kell képviselniük. Küldetésük teljesítése közben tudatában kell lenniük a határoknak, melyeket nem léphetnek át anélkül, hogy ne folyamodnának ahhoz a hatósághoz, melytől megbízatásukat kapták. Minél inkább figyelemmel kísérik a képviselt egyházak e tanácsok tevékenységét, annál hasznosabb és jelentősebb lesz az az ökumenikus mozgalom számára.

3. Az ökumenikus dialógus

172. A dialógus áll az ökumenikus együttműködés középpontjában, és azt minden formájában kíséri. A dialógus meghallgatást és válaszokat, illetve kölcsönös megértésre törekvést igényel. Kérdések föltételére és megválaszolására való készséget jelent; azt jelenti, hogy az ember valamit önmagából közöl, és hitelt ad annak, amit mások mondanak önmagukról. Minden résztvevőnek készen kell lenni arra, hogy egyre jobban megtisztítsa és módosítsa személyes látásmódját, élet- és cselekvésmódját azáltal, hogy engedi magát vezetni az igazság igaz szeretetétől. A dialógus lényeges elemei a kölcsönösség és a kölcsönös elkötelezettség, s annak tudata, hogy résztvevői az egyenjogúság alapján állnak.160 Az ökumenikus dialógus lehetővé teszi a különböző egyházak és egyházi közösségek tagjainak, hogy eljussanak a kölcsönös megismerésre, a hit ésa gyakorlat azon pontjainak fölismerésére, melyekben közösek, s melyekben eltérnek egymástól. A résztvevők próbálják fölfogni e különbségek gyökereit, s mérlegelni, mennyiben valós akadályai a közös hitnek. Amikor beismerik, hogy ezek a különbségek valóban barrikádok a kommunió útjában, a közösen birtokolt hit szikráinak fényénél törekszenek megtalálni az eszközöket a lebontásához.

173. A katolikus Egyház elindíthatja a dialógust az egyházmegye, a püspöki konferencia vagy a keleti katolikus egyházak szinodusai és az egyetemes Egyház szintjén. Szervezete -- mint a hit és a szentségi élet egyetemes kommuniója -- lehetővé teszi számára, hogy azonos és egységes álláspontot képviseljen bármelyik szinten. Amikor a dialógus másik partnere egyetlen egyház vagy közösség, a dialógus kétoldalú (bilaterális), ha több, a dialógus sokoldalú (multilaterális).

174. Helyi szinten számtalan alkalom kínálkozik a keresztények találkozására: A mindennapi életben adódó szokványos beszélgetésektől a szervezett összejöveteleken át -- ahol keresztény szempontok szerint az élet helyi problémáit vagy egy-egy hivatás (szülői, nevelői, orvosi, szociális) különleges kérdéseit közösen vizsgálják -- egészen a kifejezetten ökumenikus problémákat taglaló csoportokig. A dialógusokat folytathatják világi Krisztus-hívők csoportjai, a klérus tagjai, hivatásos teológusok vagy e csoportok személyeiből szerveződött társaságok. E találkozásokon -- akár van hivatalos szabályzatuk, akár nincs -- az egyházi hatóságtól kapott támogatásból vagy megbízásból eredően mindig nagyon erős egyházi érzéknek kell megnyilvánulnia. A katolikus résztvevőknek tudatában kell lenniük, hogy jól kell ismerniük hitüket, életüknek a hitből kell táplálkoznia, s a gondolkodás és akarat közösségében kell maradniukegyházukkal.

175. Bizonyos dialógusokra a résztvevők a hierarchiától kaptak küldetést, s nem személyes jogcímen, hanem egyházuk megbízott képviselőiként vannak jelen. Ilyenmegbízást adhat a helyi ordinárius, a keleti katolikus egyházak szinodusa és a püspöki konferencia a maga területén, vagy a Szentszék. Ilyen esetekben a katolikus résztvevőknekkülönleges felelőssége van az őket küldő hatóság felé. A dialógus bármilyen eredményéhez e hatóságnak jóváhagyást kell adnia, hogy az hivatalosan kötelező legyen az Egyház számára.

176. A dialógus katolikus résztvevői tartsák magukat a katolikus tanítás elveihez a zsinat ökumenikus határozata szerint: "a katolikus hit megfogalmazása semmiképpen sem lehet akadálya a testvérekkel folyó párbeszédnek. A tanítást teljes egészében és világosan kell előadni. Semmi sem annyira idegen az ökumenizmustól, mint a hamis irenizmus, mely csorbítja a katolikus tanítás tisztaságát és elhomályosítja eredeti és biztos értelmét. Ugyanakkor a katolikus hitet mélyebben és pontosabban kell kifejteni, oly módon és olyan megfogalmazásban, hogy különvált testvéreink is jól megérthessék. Ezenfelül az ökumenikus dialógusban az Egyház tanításához ragaszkodó katolikus teológusoknak, amikor elkülönült testvéreikkel vizsgálják Isten misztériumait, igazságszeretettel, szeretettel és alázattal kell eljárniuk. A tanítások egybevetésekor ne feledjék, hogy a katolikus tanításhoz tartozó igazságoknak hierarchiájuk van, mert nem azonos módon kapcsolódnak a keresztény hit alapjához. Így egyengetjük útját a testvéri vetélkedésnek, amely serkenteni fog mindenkit, hogy egyre mélyebben megismerje és egyre világosabban föltárja Krisztus felfoghatatlan gazdagságát."161

Az igazságok hierarchiájának kérdését a Riflessioni e suggerimenti riguardanti il dialogo ecumenico című dokumentum tárgyalja: "Nem minden áll azonos szinten sem az Egyház életében, sem az Egyház feladataiban; kétségtelen, hogy az összes kinyilatkoztatott igazság ugyanazt a hívő elfogadást igényli, de attól függően, hogy milyen közel állnak a kinyilatkoztatott misztérium alapjához, különböző helyet foglalnak el és különbözők az egymással való kapcsolataik."162

177. A dialógus tárgya lehet aránylag nagy időszakot átfogó tanbeli kérdések széles köre, vagy egy jól meghatározott korszak egyetlen kérdése; tárgyalni lehet egy lelkipásztori vagy misszionárius problémát, melynek megoldására az egyházak közös álláspontot szeretnének kialakítani annak érdekében, hogy föloldják a köztük lévő feszültségeket, s előmozdítsák a kölcsönös segítségnyújtást és közös tanúságtételt.Bizonyos kérdések esetében hatékonyabb a kétoldalú dialógus, más esetekben jobb eredményre vezet a sokoldalú dialógus. A tapasztalat azt mutatja, hogy a keresztények egysége előmozdításának összetett feladatában a dialógus két formája kiegészíti egymást. Tanácsos, hogy egy kétoldalú dialógus eredményeit pontosan közöljék az összes érdekelt egyházakkal és egyházi közösségekkel.

178. Két vagy több egyház vagy egyházi közösség kérésére egy, a dialógus elindítására létrehozott bizottság különböző szinteken eljuthat odáig, hogy a megtárgyalt témában megegyezzen és nyilatkozatban tételeket formulázzon meg. Már a megegyezés előtt egy bizottság meg tudja ítélni egy nyilatkozat vagy beszámoló közzétételének alkalmas voltát, melyben kifejezik az elért közeledést, pontosan megfogalmazzák a még függőben lévő kérdéseket, és megmutathatják az irányt, mely felé a dialógus folytatható. A dialógus bizottságainak minden nyilatkozata és beszámolója az érdekelt egyházak jóváhagyására szorul. E nyilatkozatok értéke a kibocsátó bizottság illetékességi körétől és működési szabályzatától függ. Ezért a katolikus Egyházat nem kötelezik mindaddig, míg az illetékes egyházi hatóságok jóvá nem hagyták.

179. Amikor az illetékes hatóságok egy dialógus eredményeit érettnek tartják arra, hogy kiértékeljék, Isten népe tagjainak szerepük és karizmájuk szerint részt kell venniük e kritikus folyamatban. A hívőknek ugyanis hivatásuk, hogy éljenek a sensus fideivel, "a hit természetfölötti érzékével", mely az egész nép tulajdona, hiszen "a püspöktől kezdve a legkisebb világi Krisztus-hívőig" kifejezi az egyetemes egyetértést a hit és erkölcs igazságaira vonatkozóan. Ez az Igazság Lelke által támasztott és irányított hitérzék a szent Magisterium, a Tanítóhivatal irányítása alatt áll, s ha hűségesen engedelmeskednek neki, képessé tesz az emberi szónál nagyobb isteni szó elfogadására:163 e hitérzéknek köszönhetően Isten népe fogyatkozások nélkül ragaszkodik a szenteknek egyszer s mindenkorra átadott hithez,164 kellő módon hatol a mélyére, és egyre tökéletesebben váltja életre.165

Minden erőfeszítést meg kell tenni annak érdekében, hogy a lehető legmegfelelőbb módon ajánljuk föl a dialógus eredményeit az Egyház minden tagjának. Amennyire csak lehetséges, el kell magyarázni a híveknek a dialógusban kialakított új hit-értelmezéseket, a hit igazságának új tanúságtételeit és új kifejezési formáit, valamint a javasolt megegyezések tartalmát. Ezzel együtt helyesen kell megítélni a hívők reakcióit, megbecsülve az apostoloktól kapott és a hívők közösségének -- képzett tanítóik irányítása alatt -- átadott hagyományhoz való hűségüket. Remélnünk kell, hogy ezt az eljárásmódot a dialógusban résztvevő és az egységre hívására érzékeny minden egyház és egyházi közösség alkalmazni fogja, s hogy az egyházak együttműködnek ebben az erőfeszítésben.

180. A hívő élet és hívő imádság, valamint a hit tanítására irányuló reflexió mind része e befogadási folyamatnak, mely által -- a Szentlélek sugalmazása alatt, aki "a hívők között szétosztja a sokféle különleges kegyelmet"166 s aki különösen is vezérli a tanítók szolgálatát -- az egész Egyház magáévá teszi a dialógus gyümölcseit a meghallgatás, a tapasztalat, a megítélés és az élet útján.

181. Amikor a katolikusok döntenek arról, hogy elfogadják-e a hitnek az ökumenikus dialógus nyilatkozataiban feltűnő új kifejezési formáit, illetve a régi kifejezési formákat -- melyekhez azért térnek vissza, mert alkalmasabbak az újabb terminológiánál --, tartsák szem előtt a zsinat ökumenikus határozatában mondott különbséget a"hit letéteménye és igazságai" és "kifejezési módjuk" között.167 De igyekezzenek elkerülni a kétértelmű kifejezéseket, főként haa tanításnak hagyományosan vitatott pontjaiban keresik a megegyezést. Vegyék figyelembe a módot, is, ahogyan maga a II. Vatikáni Zsinat e különbségtételt alkalmazta a katolikus hitről adott megfogalmazásában; vegyék figyelembe az "igazságok hierarchiáját" is a katolikus tanításban, melyről az ökumenikus határozat beszél.168

182. A befogadás folyamata magában foglalja a mai Egyház hívő hagyományára, a lelkipásztori tevékenységre és liturgiára vonatkozó gyakorlati jellegű teológiai reflexiót is. E folyamathoz nagyon jelentősen járulnak hozzá különleges illetékességüknél fogva a teológiai fakultások. De az egész folyamatot az Egyház hivatalos tanító tekintélye vezérli, melynek felelőssége végső ítéletet mondani az ökumenikus megnyilvánulásokról. Az így elfogadott új távlatok az Egyház életének részévé válnak, bizonyos értelemben megújítják azt, ami elősegíti a megbékélést más egyházakkal ésegyházi közösségekkel.

4. Közös foglalkozás a Szentírással

183. A Szentírásba foglalt isteni szó különféle módokon169 táplálja az Egyház életét és "rendkívül jelentős eszköz a mindenható Isten kezében annak az egységnek elérésére, melyet a Megváltó kínál minden embernek"170 . A Szentírás tisztelete az egység alapvető köteléke a keresztények között; olyan kapcsolat, mely akkor is megmarad, amikor a keresztény egyházak és egyházi közösségek nincsenek teljes közösségben egymással. Mindez -- mert az egyházak és egyházi közösségek tagjai olvassák, s ha lehet, például úgynevezett "biblikus heteken", közösen olvassák Isten igéjét -- erősíti az egység már meglévő kötelékét, kitárja a lelkeket Isten egységesítő tevékenysége előtt, s nagyobb erőt ad közös tanúságtételüknek, melyet Isten üdvözítő igéjéről a világ előtt tesznek. Az Ige hallgatásának alapfeltétele a Szentírás megfelelő kiadása és terjesztése. A katolikus Egyház, jóllehet folytatja a Szentírás olyan kiadásait, melyek megfelelnek saját törvényeinek és igényeinek, szívesen működik együtt más egyházakkal és egyházi közösségekkel olyan közös fordítások és kiadások érdekében, melyek megfelelnek a II. Vatikáni Zsinat elveinek és a kánonjognak.171 Az Egyház az ökumenikus együttműködést e téren úgy tekinti, mint a közös szolgálat és a közös tanúságtétel jelentős formáját az Egyházban és a világ javára.

184. A katolikus Egyház sok szinten és sokféleképpen elkötelezett ezen együttműködés mellett. A Keresztények Egységét Előmozdító Pápai Tanács 1969-ben kezdeményezte a Biblikus Apostolkodás Katolikus Világszövetségének (Katolikus Biblikus Szövetség) megalapítását, mely nyilvános, nemzetközi katolikus szervezet,s feladata a Dei Verbum 6. fejezetének lelkipásztori megvalósítása. E célt szem előtt tartva kívánatosnak látszik, hogy ahol a körülmények azt javallják,mind a helyi egyházak, mind regionális szinten támogassák az együttműködést az ökumenikus megbízott és e szövetség helyi részlege között.

185. A Keresztények Egységét Előmozdító Pápai Tanács a Katolikus Biblikus Szövetség általános titkársága segítségével kapcsolatot tart azEgyetemes Biblikus Szövetséggel, mely nemzetközi keresztény szervezet, s a titkárság vele együtt tette közzé a szentírásfordítás felekezetközi együttműködésének irányelveit.172

E dokumentum tartalmazza a Szentírással kapcsolatos együttműködés elveit, eszközeit és gyakorlati eligazításait, s már értékes eredményeket hozott. Hasonlókapcsolatfölvétel és együttműködés kívánatos a Bibliát kiadó és terjesztő intézményekkel az egyházi élet minden szintjén. Ez megkönnyítheti az egyházak és egyházi közösségek együttműködését a misszionálásban, a katekézisben és a vallási oktatásban, a közös imádságban és kutatásban. Eredménye lehet a közös szentíráskiadás, melyet egy adott kultúrterület sok egyháza és egyházi közössége használhat, illetve meghatározott célt, például a tudományos kutatást vagy a liturgikus életet szolgálhatja.173 Az ilyen együttműködés a Szentírás fundamentalista vagy szektás használatának megelőző gyógyszere lehet.

186. A katolikusok más egyházak és egyházi közösségek tagjaival együtt többféleképpen és különböző szinteken vehetnek részt a Szentírástanulmányozásában a plébániai csoportoktól az egzegéta professzorok tudományos kutatásáig bezáróan. Hogy az ilyen tanulmányozásnak bármely szinten ökumenikus értéke legyen, a hitre kell támaszkodnia és táplálnia kell a hitet. A közös munka a benne résztvevőkkel gyakran világosan megláttatja, hogy a különböző egyházak és egyházi közösségek tanbeli álláspontjai s a Szentírás magyarázatában és használatában mutatkozó különbségeik hogyan vezetnek bizonyos szentírási részek különféle magyarázatához. A katolikusok számára hasznos, hogy olyan kiadásokat használjanak, melyek fölhívják a figyelmet azokra a részekre, melyek fontosak az Egyház tanítása szempontjából. Ne hagyják figyelmen kívül, hogy a Szentírás ökumenikus használatábólfakadó nehézségeket és különbségeket az Egyház tanítása iránti megértéssel és hűséggel kell fogadniuk. Ez azonban nem fogja őket megakadályozni annak elismerésében, hogy a Szentírás értelmezésében milyen közel állnak más keresztényekhez. Így végül értékelni fogják azt a világosságot, amit a különböző egyházak tapasztalata és hagyományai vetítenek a számukra különösen fontos szentírási részekre. Legyenek nyitottak arra, hogy a Szentírásban új kiindulópontokat találhatnak a vitatott részek tárgyalásához. Fedezzék föl, hogy Isten igéjének mondanivalója van a mai emberi helyzetekről is, melyeket a többi keresztény testvérekkel együtt élnek át. És örömmel fogják tapasztalni Isten igéjének egységesítő erejét.

5. Közös liturgikus szövegek

187. Az olyan egyházak és egyházi közösségek, melyek tagjai homogén kulturális környezetben élnek, ahol ez lehetséges, közösen szerkeszthetik meg a legjelentősebb keresztény szövegek gyűjteményét, benne a Miatyánk, Apostoli Hitvallás, Nicea-Konstantinápolyi Hitvallás, Szentháromságos doxológia, Gloria. E gyűjtemény rendeltetése az lehet, hogy az összes egyházak és egyházi közösségek használják, legalábbis akkor, amikor ökumenikus összejöveteleken közösen imádkoznak. Hasonlóképpen kívánatos lenne egy közös zsoltárfordítás liturgikus használatra, vagy legalább azoknak a zsoltároknak a szövegében való megegyezés, melyeket sűrűbben használnak. Ajánlott egy hasonló megegyezés néhány liturgikus használatra szánt szentírási olvasmány tekintetében is. Az egyházak megoszlása előtti időből származó liturgikus és liturgián kívüli imádságok használata segíthet az ökumenikus lelkület növekedésében. Hasonlóképpen ajánlottak közös énekeskönyvek, vagy legalább annyi, hogy a különböző egyházak és egyházi közösségek énekeskönyveiben adjanak helyet a közös énekek gyűjteményének; ugyancsak ajánlott az együttműködés a liturgikus zene területén. Amikor a keresztények közösen imádkoznak, hangjuk és közös tanúságtételük eléri az eget, de meghallják a földön is.

6. Ökumenikus együttműködés a katekézisben

188. Az alapvető katekézis -- melyben a katolikusoknak mindenképpen részesedniük kell -- összehangolása tekintetében a katolikus Egyház elismeri, hogy a vallási pluralizmus helyzetében az együttműködés a katekézis terén gazdagíthatja saját életét s más egyházak és egyházi közösségek életét, s erősítheti képességét arra, hogy a világban a ma lehetséges mértékben közös tanúságot tegyenek az evangélium igazságáról. Ezen együttműködés alapját, föltételeit és határait a Catechesi tradendae apostoli buzdításban II. János Pál pápa mondta el: "Ezeknek a kísérleteknek a teológiai alapját az összes keresztény vallás közös kincsei adják.174 Mivel azonban a katolikusok és a többi keresztények egysége még nem teljes, nem tökéletes, és bizonyos dolgokban igen nagy eltérések vannak, az említett együttműködésnek természete szerint nagyon pontosan meghatározottnak kell lennie. Nem fordulhat elő, hogy a hitoktatást ezenegyüttműködés érdekében közösen elfogadott minimumra redukálják. Továbbá a hitoktatás nem csupán a tanítás átadásában áll,hanem bevezetés a keresztény életbe, amely az Egyház szentségeiben való teljes részesedést is magában foglalja. Ezért ha valahol ilyen hitoktatási együttműködés már kialakult volna, gondosan ügyelni kell arra, hogy a katolikusok képzése hitelesen katolikus legyen a keresztény élet minden vonatkozásában."175

189. Bizonyos országokban az államok vagy különleges körülmények közös keresztény tanítást szabnak meg katolikusoknak és más keresztényeknek; olyan tanítást, melynek meghatározott tankönyve és tartalma van. Ilyen esetekben nem beszélhetünk igazi katekézisről, sem e könyvek nem használhatók katekizmus gyanánt. Mégis, ha egy ilyen tanítás hitelesen mutatja be a keresztény tanítás elemeit, ökumenikus értékkel bír. Azonban elismerve e tanítás lehetséges értékét, elengedhetetlen a katolikus gyermekek számára a sajátosan katolikus katekézis biztosítása.

190. Amikor a hittant az iskolákban nem keresztény vallások híveivel együttműködve tanítják, külön erőfeszítéseket kell tenni annak érdekében, hogy a keresztény tanítást úgy mutassák be, hogy az kifejezze a keresztények között az alapvető pontokon létező hitegységet, ugyanakkor magyarázza el a fönnálló megosztottságokat s a legyőzésükre irányuló kezdeményezéseket.

7. Ökumenikus együttműködés a felsőfokú oktatási intézményekben

191. Az ökumenikus együttműködés és a közös tanúságtétel számára sok alkalom kínálkozik a teológia és a vele kapcsolatos tárgyak tudományos kutatása területén. Az ilyen együttműködés kedvező a teológiai kutatás számára; javítja a teológiai tanítás minőségét azáltal, hogy segíti a professzorokat abban, hogy figyelmüket a teológiai kérdések ökumenikus szempontjának szenteljék, ami a katolikus Egyházban az Unitatis redintegratio zsinati határozat óta követelmény;176 megkönnyíti a lelkipásztorkodásban résztvevők ökumenikus képzését (lásd a 3. fejezetet); segíti a keresztényeket abban, hogy a keresztény bölcsesség és tapasztalat közös alapjából kiindulva közösen vizsgálják azokat a nagy szellemi problémákat, melyekkel a mai férfiak és nők szemben találják magukat. Ahelyett, hogy kiélezné különbségüket, a keresztények képessé válnak arra, hogy inkább a hit és a megértés mély összhangját helyezzék előtérbe, mely teológiai kifejezései különbségében is létezhet.

a) Ökumenikus együttműködés a szemináriumokban és az első tanulmányi ciklusban

192. Mind a tanulásban, mint a tanításban kívánatos az ökumenikus együttműködés már a teológiai oktatás előkészítő fázisában, amia szemináriumokban és a teológiai fakultások első ciklusában történik, jóllehet ezen a szinten a tanulás és a tanítás még nem követheti a kutatók és azok módszerét, akik már befejezték általános teológiai képzésüket. Az ökumenikus együttműködés alapvető föltétele e felső szinteken -- melyekről alább a 196--203. pont szól --, hogy a résztvevők megbízható képzést kapjanak hitükben és egyházuk hagyományában.

A szemináriumi oktatásnak és a teológiai fakultás első ciklusának az a célja, hogy a növendékeknek megadja ezt az alapképzést. A katolikus Egyház, miként a többi egyházak és egyházi közösségek, kidolgozza a tanmenetet és a kurzusokat, melyeket a célnak megfelelőnek tart, s kiválasztja a megfelelő irányítókat és tanárokat. Alapszabály, hogy a kurzusok tanárai katolikusok legyenek. Az ökumenizmus bevezetésének és teológiájának alapelemeit tehát -- melyek a teológiai alapképzés szükséges elemei177 -- katolikus tanárok adják elő. Ha a teológiai alapképzés ezen igényeinek -- melyeket sok más egyház és egyházi közösség megért és magáévá tesz -- eleget tettek, a katolikus szemináriumok és teológiai fakultások növendékei és tanárai különféle módokon részt vehetnek az ökumenikus együttműködésben.

193. A katolikusok és más keresztények között a szeminárium és a teológiai tanulmányok első ciklusa szintjén történő ökumenikus együttműködés szabályait a a keleti katolikus egyházak szinodusainak és a püspöki konferenciáknak kell megfogalmazniuk, különös tekintettel a szentelésre készülő jelöltek oktatására. E tekintetben figyelembe kell venni az illetékes ökumenikus bizottságot. A megkívánt irányelveknek helyet kell kapniuk a papképzésben, melyet az Optatam totius zsinati határozattal összhangban dolgoznak ki. Tekintettel arra, hogy a szerzetesrendek tanintézetei ugyanígy érdekeltek a teológiai képzésen belüli ökumenikus együttműködésben, a nagyobb elöljárók vagy megbízottaik vegyenek részt a Christus Dominus zsinati határozat szerint a szabályzatok szerkesztésében.178

194. A katolikus növendékek részt vehetnek olyan speciális kurzusokon, melyeket az intézményekben, beleértve a szemináriumokat is, más egyházak vagy egyházi közösségek keresztényei tartanak; e kurzusok legyenek összhangban a katolikus növendékek ökumenikus képzésének általános kritériumaival, és tartsák tiszteletben mindazokat aszabályokat, melyeket a keleti katolikus egyházak szinodusa vagy a püspöki konferencia határozott meg. Amikor afelől kell dönteni, hogy alkalmas-e vagy sem a katolikus növendékek részvétele ilyen speciális kurzusokon, gondosan mérlegeljék a kurzus hasznos voltát képzésük egészének összefüggésében, az előadó minőségét és ökumenikus lelkületét, a növendékek fölkészültségét, lelki és pszichológiai érettségüket. Az ilyen konferenciák vagy kurzusok minél közelebbről érintik a tanbeli kérdéseket, annál nagyobb gonddal kell megfontolni, hogy alkalmas-e a növendékek számára a részvétel. Ökumenikus képzésük és ökumenikus érzékük fejlődése ugyanis fokozatosságot követel.

195. A fakultások második és harmadik ciklusában és a szemináriumokban, miután a növendékek megkapták az alapképzést, meg lehet hívni más egyházak és egyházi közösségek tanárait, hogy tartsanak előadásokat az általuk képviselt egyházak és egyházi közösségek tanításbeli álláspontjáról annak érdekében, hogy a növendékek ökumenikus képzése, amit katolikus tanáraiktól kapnak, kiegészítést nyerjen. Ilyen tanárok gyakorlati természetű -- például nyelv-, tömegtájékoztatási, vallásszociológiai -- kurzusokat is tarthatnak. Amikor az ilyen jellegű együttműködést szabályozzák, a püspöki konferenciák és a keleti katolikus egyházak szinodusai vegyék figyelembe az ökumenikus mozgalom országukban elért szintjét, valamint a katolikusok s a más egyházakés egyházi közösségek közötti kapcsolatok természetét.179

Mindenekelőtt azt határozzák meg, hogy a saját területükön hogyan alkalmazzák a katolikus kritériumokat a tanárok minőségének, tanításuk idejének és a kurzusuk tartalmának megítélésében.180 Azt is határozzák meg, hogy az ilyen kurzusokon kapott ismereteket a katolikus növendékek hogyan építhetik be tanulmányi programjuk egészébe. A meghívott tanárok "meghívott előadó" minőségben tevékenykednek. Ha szükséges, a katolikus intézmények szervezzenek szemináriumokat vagy kurzusokat, hogy el tudják helyezni tananyaguk összefüggésében a más egyházak és egyházi közösségek előadóitól kapott tanítást. Ha katolikusokat hívnak meg hasonló körülmények között, tudniillik hogy más egyházak teológiai iskoláiban és szemináriumaiban adjanak elő, jó szívvel fogadják el ugyanezeket a föltételeket. Az ilyen tanárcsere, mely tiszteletben tartja minden egyház érdekeit, saját hívei s főként a szolgálatra hivatottak teológiai képzésében az ökumenikus együttműködés hatékony formája, s hatásos közös tanúság arról, mennyire fontos a keresztényeknek Krisztus Egyházában ahiteles tanítás.

b) Ökumenikus együttműködés a felsőfokú intézményekben és a teológiai kutatásban

196. Azok számára, akik teológiai kutatással és felsőfokú intézményekben tanítással foglalkoznak, tágabb tér nyílik az ökumenikus együttműködésre, mint a szemináriumi oktatók vagy akadémiai intézetek tanárai előtt. A résztvevők (kutatók, előadók, diákok) érettsége és a saját egyházuk teológiájának és hitének már befejezett felsőfokú tanulmányai egész különös biztonságot és gazdagságot ad együttműködésüknek, ami nem várható el azoktól, akik a fakultásokon vagy a szemináriumokban az alapképzéssel foglalkoznak.

197. A magasabb szintű tanulmányok szintjén az együttműködést szakemberek -- akik kutatásaikat megosztják és cserélik más egyházak és egyházi közösségek szakértőivel --, valamint ökumenikus csoportok ,s külön e célra kijelölt szakértők társulatai valósÚtják meg. Egész különleges az együttműködés a más egyházak teológiáját kutató intézetek közötti kapcsolatokban. Az ilyen kapcsolatok és együttműködés következtében a résztvevő intézetek egész tevékenysége ökumenikus jelleget ölthet. Ebben az összefüggésben el lehet jutni odáig, hogy egymás rendelkezésére bocsátanak személyeket, könyvtárakat, helyiségeket és más eszközöket, hogy a kutatók, az előadók és a diákok hasznot merÚtsenek belőle.

198. Az ökumenikus együttműködés különösen fontos azoknál az intézményeknél, melyeket egy már létező teológiai fakultás kebelén belül azökumenikus teológia kutatására, speciális ökumenikus képzésre vagy az ökumenikus lelkipásztori gyakorlat céljából alapÚtottak; de fontos az ugyanilyen célból a fakultásoktól függetlenül alapÚtott intézetek számára is. Ez utóbbiak, bár egy részegyházhoz vagy egy egyházi közösséghez tartozhatnak, hatékonyabbak lesznek, ha tevékenyen együttműködnek a más egyházakhoz tartozó hasonló intézetekkel. Ökumenikus szempontból hasznos, ha az ökumenikus intézetek tanári karában és diákjai között vannak más egyházak és egyházi közösségek tagjai is.

199. A teológiai kutatás területén ökumenikusan együttműködő intézmények és szervezetek létrehozásását és vezetését rendes körülmények között azokra lehet bízni, akik a szóbanforgó intézetek élén állnak, ott dolgoznak, s bizonyos törvényes akadémiai szabadságnak örvendenek. Ökumenikus hatékonyságuk azonban megköveteli, hogy azoknak az egyházaknak és egyházi közösségeknek hatóságaival szoros kapcsolatban tevékenykedjenek, melynek tagjai. Ha egy ilyen együttműködésre szánt intézmény része egy katolikus teológiai fakultásnak, vagy a katolikus Egyház attól függetlenül a saját tekintélyévelhozta létre, az Egyház hatóságaival való kapcsolatát az együttműködési megállapodás pontjai határozzák meg.

200. A felekezetközi intézetek, melyeket néhány egyház és egyházi közösség közösen hozott létre és irányít, különlegesen arra vannak rendelve, hogy az összes keresztény közös kérdéseit vizsgálja. Témakörök közös kutatása -- mint például a missziós tevékenység, a nem keresztény vallásokkal való kapcsolatok, az ateizmus és a hitetlenség, a tömegtájékoztató eszközök használata, a szakrális építészet és művészetek; teológiai téren a szentírásmagyarázat, az üdvtörténet és a lelkipásztorkodás teológiája -- hozzájárul a problémák megoldásához és olyan programok alkalmazásához, melyek a keresztények egysége javára szolgálnak. Ezeknek az intézeteknek a felelősségét egyházaik és egyházi közösségeik felé pontosan meg kell határozni szabályzatukban.

201. Létre lehet hozni társaságokat vagy intézeteket a különböző egyházak és egyházi közösségek szolgáiból a teológiai és lelkipásztori kérdések közös tanulmányozására. Ezek a szolgák a különböző területek szakértőinek vezetésével és segítségével együtt vitatják meg és elemzik szolgálatuk elméleti és gyakorlati kérdéseit, saját közösségükön belül ökumenikus dimenzióban s a közös keresztény tanúságtétel szempontjából.

202. Az ökumenikus tevékenység és együttműködés ezen intézményeiben a kutatás és tanulmányozás átfoghatja az egész ökumenikus valóságot, vagy egy-egy mélyebben vizsgált részletkérdésre korlátozódik. Amikor egy intézmény az ökumenizmus egy részletkérdésére specializálódik (például az ortodox hagyományra, a protestantizmusra, az anglikán közösségre, a 200. pontban fölsoroltak egyikére), fontos, hogy a témát az ökumenikus mozgalom egészének és a többi részletkérdésnek az összefüggésében vizsgálják.

203. Bátorítjuk a katolikus intézményeket, hogy lépjenek be olyan ökumenikus társaságokba, melyek célja a teológiai oktatás színvonalának emelése, a pásztori szolgálatra készülők jobb képzése, illetve a felsőfokú intézmények közötti együttműködés fokozása. Hasonlóképpen legyenek nyitottak a nyilvános és nem egyházi egyetemek hatóságainak -- ma egyre gyakoribb -- aggregációs kezdeményezéseire, s fogadják el a vallás tanulmányozása céljából különböző intézetek aggregációját. Az ilyen ökumenikus társaságokhoz tartozásban, s a csatlakozott intézmények tanításában való részvételnél tiszteletben kell tartani a katolikus intézmények törvényes autonómiáját, a tanulmányi program, a tantárgyak tartalma s a szentelésre készülő növendékek lelki és papi képzése tekintetében.

8. Lelkipásztori együttműködés különleges helyzetekben

204. Igaz, hogy minden egyház és egyházi közösség saját híveinek gondozásával törődik, és helyi közösségeinek pásztorai nem helyettesíthető módon építik azokat, mégis vannak olyan helyzetek, amikor a keresztények vallásos igényét sokkal hatékonyabban lehet kielégíteni, ha a különböző egyházak és egyházi közösségek fölszentelt vagy laikus pásztorai közösen dolgoznak. Ilyen ökumenikus együttműködés valósítható meg a kórházak, a börtönök, a hadsereg, az egyetemek és a nagy ipari központok lelkipásztori ellátásánál. Különösen hatásos továbbá a keresztény jelenlét a tömegtájékoztató eszközök világában. Úgy tűnik, ezeket a különleges ökumenikus szolgálatokat gondosan össze kell hangolni minden egyház és egyházi közösség helyi lelkipásztori szervezetével, ami sokkal könnyebben valósul meg, ha ezeket a szervezeteket ökumenikus lelkület hatja át és ökumenikusan együttműködnek más egyházak és egyházi közösségek megfelelő helyi egységeivel. Az együttműködés ilyen helyzeteiben a liturgikus szolgálatot, s különösen az Eucharisztia és a többi szentség kiszolgáltatását minden egyház és egyházi közösség számára a saját szabályai biztosítják; a katolikusok számára e Direktórium 4. fejezete tartalmazza e szabályokat.

9. Ökumenikus együttműködés a missziós tevékenységben

205. Az ökumenikus együttműködés minden formájának közös tanúságtétele már önmagában missziós jellegű. Ugyanis sok közösség az ökumenikus mozgalommal párhuzamosan fedezte föl újra az Egyház missziós természetét. Az ökumenikus együttműködés megmutatja a világnak, hogy akik Krisztusban hisznek, s a Ő Lelkéből élnek, mivel Isten fiaivá váltak, aki mindenkinek Atyja, bátran és reménykedve próbálják legyőzni az emberi megosztottságokat, még olyan kényes területeken is, mint a hit és a vallásgyakorlat. A keresztények megosztottsága kétségtelenül nagy akadály az evangelizáció útjában.181 A legyőzésére tett erőfeszítések azonban nagyban hozzájárulnak a botrány ellensúlyozásához, s ahhoz, hogy a keresztények hitelessé váljanak annak hirdetésében, hogy Krisztus az, akiben minden személy és minden dolog megtalálja az egységet. "Mint evangelizáló emberek nem állhatunk úgy Krisztus hívei elé, mint megosztott és egyáltalán nem építő vitákat folytató emberek, hanem a hitben érettnek kell mutatkoznunk, olyanoknak, akik az igazság közös, őszinte és önzetlen keresésénekköszönhetően -- fölülemelkedve a konkrét feszültségeken -- egymásra tudnak találni. Igen, az evangelizáció sikere össze van kötve az Egyház egységének tanúságtételével. Ez felelőssé tesz, ugyanakkor bátorít is."182

206. Az ökumenikus tanúságtétel megtörténhet magában a missziós tevékenységben. A katolikusok számára a többi kereszténnyel a misszióban való együttműködés alapja "a keresztség és a hit örökségének közös volta".183 A többi egyház és egyházi közösség, melyek híveiket azüdvözítő Krisztus hitére az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében történt keresztségben vezetik el, bevezetik őket abba a valós, de még tökéletlenkommunióba, mely köztük és a katolikus Egyház között áll fönn. A katolikusok helyesen szeretnék, ha mindazok, akik meghívást kaptak a keresztény hitre, a kommuniónakabban a teljességében egyesülnének vele, mely hitük szerint a katolikus Egyházban létezik, mindazonáltal elismerik, hogy az isteni Gondviselés szerint egyesek egész keresztény életüket olyan egyházakban vagy egyházi közösségekben élik le, melyek nem biztosítják a kommunió e teljességét. A katolikusoknak nagyon ügyelniük kell arra, hogy tiszteljék az evangéliumot hirdető más egyházak és egyházi közösségek eleven hitét, és ünnepeljék meg a tényt, hogy Isten kegyelme az ő körükben is működik.

207. A katolikusok csatlakozhatnak más egyházakhoz és egyházi közösségekhez -- csak ne legyen semmi szektás vagy szándékosan katolikusellenes vonás evangelizáló tevékenységükben -- olyan szervezetekben és programokban, melyek elősegítik az összes résztvevő egyházak közös missziós tevékenységét. Az ilyen együttműködés egyik fő feladata annak biztosítása, hogy azokat az emberi, kulturális és politikai tényezőket, melyek hatottak az egyházak megoszlására és meghatározták az elkülönültség történeti hagyományát, ne ültessék át azokra a helyekre, ahol most kezdik hirdetni az evangéliumot és alapítanak egyházakat. Akiket missziós társaságok küldenek új egyházak alapításában való részvételre, ebből a szempontból különösen legyenek érzékenyek. Jó, ha a püspökök erre külön figyelmet szentelnek. Az ő feladatuk, amennyiben szükséges, külön is ügyelni azokra a dogmatikus vagy erkölcsi pontokra, melyekben a katolikusok különböznek a többi egyházaktól és egyházi közösségektől; ezek viszont szükségét érezhetik, hogy ugyanígy járjanak el a katolicizmussal szemben. Ezt azonban nem agresszív vagy szektás lelkülettel, hanem egymás kölcsönös tiszteletben tartásával kell megtenni.184 Az újonnan megtérteket nagyon gondosan ökumenikus szellemben neveljék, oly módon, hogy "a katolikusok fogjanak össze különvált testvéreikkel, s, amiben csak lehet, együtt vallják meg Istenbe és Jézus Krisztusba vetett hitüket a pogányok előtt, de legyen tőlük távol a közömbösség, a hitigazságok elködösítése éppúgy, mint az esztelen versengés. Dolgozzanak együtt elsősorban Krisztusért, közös Urukért: az ő neve egyesítse őket! Jöjjön létre az együttműködés magánszemélyek között éppúgy, mint a helyi főpásztor megítélése alapján az egyházak vagy egyházi közösségek és ezek szervezetei között."185

208. Az ökumenikus együttműködésre mindenekelőtt a mai világ elkereszténytelenedett tömegeinek misszionálásában van szükség. A még elkülönült keresztények képessége, hogy közös tanúságot tegyenek az evangélium központi igazságairól,186 határozott felszólítás lehet arra, hogy egy szekularizált társadalomban újjáéledjen a keresztény hit megbecsülése. A mai világban jelenlévő és ható ateizmus, szekularizáció és materializmus formáinak közös kiértékelése és a velük való közös foglalkozás nagyon sokat segíthet a mai világ keresztény misszionálásában.

209. A különböző egyházak és egyházi közösségek tagjai közötti együttműködésben különleges helyet kell biztosítani az egyébként állandóan szükséges reflexiónak a keresztény misszió értelméről, a más vallások tagjaival elindítandó üdvös dialógusról, valamint a Krisztus evangéliumának hirdetése s a mai világ kulturális és gondolkodásbeli irányzatai közötti kapcsolat általános problémájáról.

10. Ökumenikus együttműködés a más vallásokkal folytatott dialógusban

210. A mai világban egyre gyakoribbak a keresztények és a más vallású személyek kapcsolatai, melyek lényegesen különböznek az egyházak és egyházi közösségek kapcsolataitól, mert azok célja a keresztények közötti egység helyreállítása, és ökumenikus kapcsolatoknak nevezhetők. A más vallásokkal való kapcsolatok a gyakorlatban nagyban függenek az ökumenikus kapcsolatoktól, s viszont hatással vannak rájuk, minek következtében a keresztények elmélyíthetik a köztük meglévő kommuniót. E kapcsolatok az ökumenikus együttműködés jelentős részét alkotják. Ez elsősorban azokra a kapcsolatokra érvényes, melyeket a keresztények a zsidó néppel tartanak fönn.

A katolikusok számára a zsidókkal való kapcsolatokra vonatkozóan egy külön bizottság, míg a más vallások tagjaival való kapcsolatról a Vallások Közötti Kapcsolatok Pápai Tanácsa adott ki irányelveket. A zsidókkal és a többi vallások képviselőivel kialakítandó, az említett szabályoknak megfelelő kapcsolatokban a katolikusok sok alkalmat találhatnak az együttműködésre más egyházak és egyházi közösségek tagjaival. Sok terület van, melyeken a keresztények együttműködhetnek a zsidókkal dialógusban vagy közös cselekvésben, például közösen harcolva az antiszemitizmus, a vallási fanatizmus és a szektásság ellen. A többi vallás híveivel való együttműködés célja lehet a vallási távlatok érvényesítése az igazságosság és a béke problémáiban, a családi élet támogatásában, a kisebbségi csoportok tiszteletben tartásában. Az ilyen együttműködés azonban sok új problémát vethet föl. A keresztények az ilyen vallásközi kapcsolatokban közösen hivatkozhatnak közös biblikus és teológiai forrásaikra, hozzájárulva egy olyan tágabb keresztény látásmódhoz, mely a keresztények egységének javára van.

11. Ökumenikus együttműködés a társadalmi és kulturális életben

211. A katolikus Egyház az egységre törekvés jelentős szempontjának látja a társadalmi és kulturális életben való ökumenikus együttműködést. Az ökumenikus határozat mondja, hogy ez az együttműködés világosan kifejezi az összes megkereszteltet egyesítő köteléket.187 Éppen ezért bátorítja éstámogatja az együttműködés sok konkrét formáját: "Ez az együttműködés már több nemzet körében megvalósult, de egyre tökéletesebbnekkell lennie -- főleg azokon a vidékeken, ahol most bontakozik ki a társadalmi vagy technikai fejlődés -- mind az emberi személy méltóságának kellő megbecsülésében, mind a béke előmozdításában, mind az evangélium társadalmi alkalmazásában, mind a tudomány és a művészet keresztény szellemű ápolásában; mind korunk nyomorúságainak -- éhínség és egyéb csapások, írástudatlanság, nyomor, lakásínség és a javak méltánytalan elosztása -- minden lehető eszközzel való orvoslásában."188

212. Általános elv, hogy a társadalmi és kulturális életben való ökumenikus együttműködésnek a keresztény egységtörekvés egészében kell megvalósulnia. Amennyiben nem kapcsolódik más ökumenikus megnyilvánulásokhoz, mindenekelőtt az imádsághoz és a lelki javakban való közös részesedéshez, könnyen összetéveszthető ideológiai vagy pusztán politikai érdekekkel, s így az egység bontakozásának akadályává válik. Mint az ökumenizmus minden más formája, ez az együttműködés is igényli a helyi püspök, vagy a keleti katolikus egyházak szinodusa, vagy a püspöki konferencia felügyeletét.

213. Ezen együttműködés révén mindazok, akik hisznek Krisztusban, könnyebben megismerhetik, jobban megbecsülhetik egymást, és készíthetik az utat a keresztények egysége felé.189 II. János Pál pápa sok alkalommal erősítette meg a katolikus Egyház elkötelezettségét az ökumenikus együttműködés mellett.190 Ugyanez a megerősítés fejeződött ki Willebrands bíboros és Philip Potter, az Egyházak Ökumenikus Tanácsa főtitkára közös nyilatkozatában abból az alkalomból, hogy a Szentatya 1984-ben meglátogatta Genfben az Ökumenikus Tanács központját.191 Ebbe az összefüggésbe tartozik, hogy ez az Ökumenikus Direktórium, anélkül, hogy kimerítő fölsorolást akarna adni, különböző szintű példákat mutat be az együttműködésre.

a) Ökumenikus együttműködés a szociális és erkölcsi kérdések közös tanulmányozásában

214. A regionális vagy nemzeti püspöki konferenciák, együttműködve más egyházakkal és egyházi közösségekkel és egyházi tanácsokkal, csoportokat szervezhetnek azért, hogy közös kifejezést adjanak az alapvető keresztény és erkölcsi értékeknek. Egy ilyen közös elhatározás jó kiindulópont lehet ahhoz, hogy ökumenikus módon nézzenek szembe szociális és erkölcsi kérdésekkel; segít kibontakoztatni annak a még nem teljes kommuniónak erkölcsi és szociális dimenzióját, melynek a különböző egyházak és egyházi közösségek keresztényei már örvendenek.

Egy ilyen közösen folytatott tanulmányozás célja a keresztény kultúrának, "a szeretet civilizációjának", annak a keresztény humanizmusnak előmozdítása, melyről oly gyakran szólt VI. Pál és II. János Pál pápa. Hogy ezt a kultúrát fölépíthessük, világosan meg kell határoznunk, melyek azok az értékek, melyekből épül, s mik azok a tényezők, melyek fenyegetik. Nyilvánvaló tehát, hogy egy ilyen tanulmányozás meg fogja hozni például az emberi élet, az emberi munka értelmének, az igazságosság és a béke, a vallásszabadság, az emberi jogok és a földhoz való jogok megbecsülését. Ugyanakkor föl kell hívnia a figyelmet azokra a tényezőkre, melyek a társadalomban alapvető értékeket veszélyeztetnek: a szegénységre, a fajgyűlöletre, a fogyasztói szemléletre, a terrorizmusra, s mindarra, ami bármi módon fenyegeti az emberi életet fejlődésének bármely stádiumában. A katolikus Egyház szociális tanításának hosszú hagyománya bőséges tárház az ilyen együttműködés kezdeményezéséhez és irányításához.

b) Ökumenikus együttműködés a fejlődés, az emberi igények és a teremtett világ megőrzése területén

215. Belső összefüggés van a fejlődés, az emberi igények és a teremtett világ megőrzése között. A tapasztalat tanítja, hogy súlyos következményekkel jár, ha az emberi szükségleteket szolgáló fejlődés a természeti erőforrások rossz vagy visszaélő használatából fakad.

A teremtett világért való felelősséget, melynek önmagában sajátos méltósága van, a Teremtő úgy ruházta rá az összes népre, mint a teremtés őreire.192 Bátorítjuk a katolikusokat, hogy különböző szinteken vegyenek részt azon problémák megoldási kísérleteiben, melyek a teremtés méltóságát fenyegetik és veszélybe sodorják az egész emberi fajt. A kutatás és beavatkozás területei lehetnek például a gyors iparosodás és az ellenőrizetlen technológiák bizonyos formái, melyek környezetszennyezést okoznak és súlyosan károsítják az ökológiai egyensúlyt, mint például az erdőirtás,a nukleáris kísérletek, s a helyreállítható, illetve a többé már helyre nem állítható természeti források esztelen vagy rossz használata. Ennek az együttműködésnek egyik jelentős szempontja megtanítani az embereket mind a természetes erőforrások használatára, mind e használat tervezésére és a természet megőrzésére.

A fejlődés, mely alapjában válasz az emberi igényekre, sok lehetőséget tár a katolikus Egyház s a többi egyházak és egyházi közösségek együttműködése elé regionális, nemzeti és helyi szinten. Az ilyen együttműködés többek között magában foglalhatja az erőfeszítéseket egy igazságosabb társadalomért, a békéért, a nők jogainak és méltóságának elismeréséért, a javak méltányosabb elosztásáért. Ebben az értelemben közös szolgálatot lehet biztosítani a szegények, a betegek, a mozgássérültek, öregek s mindazok megsegítésére, akik "a bűn struktúráinak" igazságtalanságai miatt szenvednek.193 Az ilyen együttműködés különösen ajánlott ott, ahol aránylag kis területen nagy népesség koncentrálódik, súlyos következményekkel a környezetre, élelemre, vízre, ruházatra, higiénére és orvosi ellátásra nézve. További fontos szempont a kivándorlók, a menekültek és a természeti katasztrófák áldozatainak problémáival való foglalkozás. A nagyméretű szükséghelyzetekben a katolikus Egyház azt ajánlja, hogy hatékonyság és költségkímélés miatt az anyagi eszközöket és szolgáltatásokat bocsássák az egyházak nemzetközi szervezeteinek rendelkezésére. Javasolja az ökumenikus együttműködést e témakörök specializált nemzetközi szervezeteivel is.

c) Ökumenikus együttműködés az egészségügyben

216. Az egészségügy egész területe nagyon fontos lehetőségeket kínál az ökumenikus együttműködésre. Bizonyos országokban lényeges az egyházak ökumenikus együttműködése egészségügyi programokban, mert csak így tudnak megfelelő ellátásokat biztosítani. Ez az együttműködési forma azonban mind a kutatás, mind a segítésnyújtás területén egyre inkább fölveti az orvosi etika problémáit, melyek egyszerre jelentenek kihívást és alkalmat az ökumenikus együttműködés számára. A fönt említett kötelesség, tudniillik hogy meg kell határozni a keresztény élet alapvető értékeit, itt különösen sürgető, tekintettel bizonyos szakterületek pl. a genetika gyors fejlődésére. Ebben az összefüggésben külön jelentősége van az ökumenikus együttműködésről 1975-ben kiadott dokumentum jelzéseinek: "Mindenekelőtt amikor erkölcsi törvényekről van szó, a katolikus Egyház tanítását kifejezetten ismertetni kell, s a belőle fakadó nehézségeket az ökumenikus együttműködés terén a katolikus tanítás iránti hűséggel és becsülettel kell számbavenni."194

d) Ökumenikus együttműködés a tömegtájékoztató eszközökben

217. A tömegtájékoztató eszközök területén lehetséges az együttműködés abban, hogy megismerjék ezen eszközök természetét s különösen a mai keresztényeknek szóló kihívásaikat. Az együttműködés irányulhat arra, hogy megtalálják a keresztény elvek érvényesítésének módját a tömegtájékoztató eszközökben; tanulmányozzák az ezzel kapcsolatos problémákat, s neveljék az embereket ezen eszközök kritikus használatára. Az egyházközi csoportok különösen mint tanácsadó szervek lehetnek hatékonyak a tömegtájékoztató eszközök számára, főként ha vallásostémákról van szó. Egész különlegesen hasznosak lehetnek az ilyen csoportok azokban az országokban, melyekben a népesség -- a nézők, hallgatók és olvasók -- egyetlen egyházhoz vagy egyházi közösséghez tartoznak. "Az együttműködés lehetőségei ezen a téren szinte korlátlanok." Néhány nagyon kézenfekvő lehetőség: közös rádió- és televízió-programok; oktatási programok főként szülők és fiatalok számára; összejövetelek és megbeszélések szakértők között, akár nemzetközi szinten; a tömegtájékoztató eszközök kutatása, főként hivatásos résztvevőinekképzésére és nevelésére."195 Ahol már léteznek egyházközi szervezetek, melyekben katolikusok is részt vesznek, támogatni kell a rádió, televízió, sajtó és az audióvizuális eszközök használatát. Annak is jó hatása van, ha minden résztvevő szervnek van lehetősége beszélni saját tanításáról és életéről.

218. Olykor jelentős lehet a kölcsönös személycsere, azaz a tömegkommunikáció katolikus munkásainak részvétele más egyházak és egyházi közösségek kezdeményezéseiben és viszont. Az ökumenikus együttműködés magában foglalhat cseréket a nemzetközi katolikus szervezetek s más egyházak és egyházi közösségek tömegtájékoztató szervezetei között (például a tömegtájékoztatási világnap alkalmával). Műholdak és televíziós hálózatok közös használata példája lehet az ökumenikus együttműködésnek.196 Nyilvánvaló, az ilyen együttműködést regionális szinten az ökumenikus tanácsokkal, nemzetközi szinten a Keresztények Egységét Előmozdító Pápai Tanáccsal kapcsolatban kell megvalósítani. A tömegtájékoztatáskatolikus munkásai képzésének komoly ökumenikus előkészítést is magában kell foglalnia.

Őszentsége II. János Pál pápa a jelen Direktóriumot 1993. március 25-én jóváhagyta. A maga tekintélyével megerősítette, s az ellenkező értelmű rendelkezéseket hatályon kívül helyezve elrendelte közzétételét.

Edward Idris Cassidy

bíboros, elnök

Pierre Duprey

thibarisi c. püspök

titkár

TÁRGYMUTATÓ

áldás, más egyházhoz tartozóknak adott ÖD121
általános vallásoktatás ökumenikus értéke ÖD189
befogadás, katolikus Egyházba
-- érvényes keresztséget tételez fel ÖD99
bérmálás, szentsége ÖD99, 101
--, a keleti egyházakban ÖD100
--, a protestáns közösségekből a katolikus Egyházzal teljes közösségre lépők esetében ÖD101
betegek kenete ÖD123, 125, 131
--, a katolikus Egyházban csak az kérheti, aki a hit, a kultusz és az egyházi élet közösségében van vele ÖD129
--, katolikus hívő kérheti keleti egyház papjától ÖD123
--, katolikus hívő csak olyan Egyház papjától kérheti, melyben érvényes szentségek vannak ÖD132
--, keleti hívő kérheti katolikus paptól ÖD125
Biblikus Apostolkodás Katolikus Világszövetsége ÖD184
börtönökben ökumenikus lelkipásztori ellátás ÖD204
bűnbánat ökumenikus jelentősége ÖD19,
bűnbánat szentsége ÖD123, 125, 131
--, katolikus kérheti keleti egyház papjától ÖD123
--, keleti hívő kérheti katolikus paptól ÖD125
család ÖD15, 27, 65, 66, 109, 144, 151
--, ökumenikus képzés helye ÖD66
dialógus, lásd ökumenikus dialógus
egyetemeken ökumenikus lelkipásztori ellátás ÖD204
Egyház egysége ÖD16, 77, 110
--, a különbözőségek gazdag hálózatában valósul meg ÖD16
egyházak közötti kommunió ÖD14
egyházak ökumenikus tanácsai ÖD166, 167, 169
egyházi csoportok, ökumenikus képzés helye ÖD69
egyházi fakultások szerepe az ökumenikus képzésben ÖD88
egyházi ökumenikus csoportok ÖD65
egyházi temetés, nem katolikusé ÖD120
egyházmegyei ökumenikus bizottság ÖD42
-- feladatai ÖD44
egyházmegyei ökumenikus megbizott ÖD41--42
egyházmegyei ökumenikus titkárság ÖD42
egység kegyelme ÖD58
egység keresése ÖD1, 7, 55
énekek ökumenikus gyűjteménye ÖD187
Eucharisztia ÖD11, 62, 67, 104, 122 123, 125, 129, 131, 139, 159, 160, 204
--, katolikus hívő kérheti keleti egyház papjától ÖD123
--, keleti hívő kérheti katolikus paptól ÖD125
--, megvan a keleti egyházakban ÖD122, 152
--; őrzése közösen használt templomban ÖD139
--, szentségi fegyelmének megtartása ÖD124
eucharisztikus kommunió ÖD92, 129, 132
felekezetközi ökumenikus intézetek ÖD200
felkészítés vegyes házasságra ÖD149
felsőfokú intézmények társulása ÖD203
folyamatos ökumenikus képzés ÖD91
fölszentelt szolgák ökumenikus képzése ÖD70
hadseregben ökumenikus lelkipásztori ellátás ÖD204
házasság, csak egyszer köthető meg ÖD156
házasságkötésnél fölszentelt személy jelenléte ÖD127
házasságkötésnél tanuskodás ÖD128 ,136
házasságkötés kánoni formája vegyes házasság megkötésénél ÖD153--154
--, alól felmentés katolikus és keleti hívő között ÖD154
--, érvényességi feltétel katolikusok és más egyházak illetve egyházi közösségek keresztényei között ÖD153
--, megendegettség feltétele katolikus és keleti hívő között ÖD153
hit igazságai és 'kifejezési módjuk' ÖD181
hitérzék szerepe az ökumenikus eredmények befogadásánál ÖD179
igazságok hierarchiája ÖD75, 176
igehirdetés mint az ökumenikus képzés eszköze ÖD60, 67
imádság, ökumenikus képzés eszköze ÖD62
írásbeli megegyzés közösen használt épületek esetén ÖD140
irenizmus ÖD79, 176
iskola, ökumenikus képzés helye ÖD65, 68
Isten igéjének hallgatása és tanulmányozása mint az ökumenikus képzés eszköze ÖD59
Jézus imája az egységért ÖD9, 15
karitatív tevékenység mint az ökumenikus képzés eszköze ÖD64
katekézis ÖD61, 67, 188, 189
--, mint az ökumenikus képzés eszköze ÖD61
--, ökumenikus összhangolása ÖD188, 190
Katolikus Biblikus Szövetség ÖD184
katolikus és keleti keresztény közötti házasság ÖD152--153
katolikus egyetemek szerepe az ökumenikus képzésben ÖD89
katolikus fél kötelességei vegyes házasságban ÖD150, 151
katolikus pap vagy diákonus jelenléte forma alóli fölmentéssel kötöttú vegyes házasságnál ÖD157
katolikusok ökumenikus feladatai ÖD6, 23, 24, 107, 109, 115, 118, 121, 124, 164, 188, 189, 206
katolikusok részvétele egyházi tanácsokban ÖD169
-- keresztény tanácsokban ÖD169
-- ökumenikus misszós tevékenységben ÖD207
keleti katolikus egyházak szinodusai
-- ökumenikus bizottsága ÖD46--47
-- ökumenikus feladatai ÖD21, 23, 39, 40, 44, 46, 50, 55, 99, 146, 164, 169, 173, 195
keresztény imaádságok közös gyűjteménye ÖD187
keresztény ökumenikus tanács ÖD166
keresztények egységéért szóló imahét ÖD110
Keresztények Egységét Előmozdító Pápai Tanács ÖD6, 30, 53--54, 164, 184, 185
--, feladata és felelőssége az ökumenikus tevékenység ösztönzése és irányítása az egész Egyház számára ÖD30
keresztények ökumenikus együttműködése ÖD161
keresztség, az egység szentségi köteléke ÖD92
--, érvényes kiszolgáltatásának ökumenikus jelentősége ÖD93
--, érvényessége ÖD95
--, érvényességének kétes volta ÖD95
--, kommuniója a teljes egyházi kommunióra van rendelve ÖD22
--, ökumenikus jelentősége ÖD7, 22, 66, 92, 94, 95, 97, 98, 99, 104, 129, 145, 160, 206
--, önmagában csak kezdet, mert az élet teljességének elnyerésére irányul Krisztusban ÖD92
keresztségről folytatott dialógus ÖD94
keresztszülők más egyházi közösségben ÖD98
kétoldalú dialógus ÖD177
kommunió ÖD12, 13, 14, 19, 28, 29, 30, 36, 57, 91, 98, 104, 122, 162, 172, 206
--, a zsinat ekkleziológiájának alapfogalma ÖD12
--, egység az Atyával Krisztus által a Szentlélekben ÖD13
--, konkréten a részegyházakban valósul meg, melyek saját püspökük körül egyesülnek ÖD13
--, részesei, akik a hit, a remény és a szeretet egységében, a kölcsönös szolgálatban, a közös tanításban és a szentségekben élnek pásztoruk vezetése alatt ÖD13
kórházakban ökumenikus lelkipásztori ellátás ÖD204
kölcsönös személycserék ökumenikus együttműködésben ÖD218
kölcsönösség az a lelki közösségben ÖD105
közömbösség ÖD23, 50, 207
--, az igazi ökumenikus szellem halála ÖD23
közös foglalkozás a Szentírással ÖD183
közös imádság ÖD7, 79, 103, 108--111, 149
közös liturgikus szövegek ÖD187
közös megemlékezés a keresztségről ÖD96
közös részvétel a szentségi életben ÖD122, 129
-- a különböző keleti egyházak tagjaival ÖD122, 126
-- más egyházak és egyházi közösségek keresztényeivel ÖD129
közös részvétel nem szentségi liturgiákban ÖD117
közös részvétel zsolozsmán ÖD117--120
közös szentíráskiadás ÖD185
különbségtétel a 'hit letéteménye és igazságai' és 'kifejezési módjuk' között ÖD74, 181
lelki élet, ökumenikus jelentősége ÖD59, 63, 104, 111, 114, 137
-- mint az ökumenikus képzés eszköze ÖD63
lelki és szentségi szolgálat, iskolákban és nevelő itézetekben ÖD141
--, kórházakban és hasonló itézetekben ÖD142
lelki közösség elvei ÖD104
lelki ökumenizmus ÖD25, 44, 79
lelki tevékenységekben és eszközökben való közös részesedés ÖD103
lelkipásztori együttműködés különleges helyzetekben ÖD204
lelkipásztorok kapcsolata vegyes házasságok esetén ÖD147
lelkipásztorok ökumenikus társasága ÖD201
liturgia ÖD116
--, mint az ökumenikus képzés eszköze ÖD62
--, ökumenikus jelentősége ÖD62, 78, 126, 134, 161
liturgiában való közös részvétel ÖD103, 113
liturgikus fölszerelések közös használata ÖD103
liturgikus imádságok ökumenikus gyűjteménye ÖD187
más egyházak és egyházi közösségek tanárai meghivása ökumenikus kurzusokra ÖD195
megyéspüspök feladata ÖD164
Mennybemenetel és Pünkösd közé eső ökumenikus nyolcad ÖD110
mozgalmak, ökumenikus képzés helyei ÖD69
nagy ipari központokban, ökumenikus lelkipásztori ellátás ÖD204
nem fölszentelt szolgák ökumenikus képzése ÖD83
nem katolikus áldozása vegyes házasság megkötésekor ÖD160
nem katolikus fél egyházának vagy egyházi közösségének szolgájának részvétele katolikus házasságkötésen ÖD158
nyilvános imádságok más egyházhoz tartozókért ÖD121
ordináriusi engedély vegyes házasság megkötéséhez ÖD150
ökumenikus alapképzés a papképzés irányelveiben ÖD193
--, a saját egyház tanárai adják elő ÖD192
ökumenikus dialógus, ÖD21, 87, 172, 181
--, bilaterális ÖD173
--, eredményeinek befogadása ÖD180--182
--, eredményeinek fölajánlása a híveknek ÖD179
--, eredményéről nyilatkozat ÖD178
--, és a hitérzék ÖD179
--, formái ÖD174
--, hivatalos megbízás alapján ÖD175
--, katolikus résztvevők kötelessége ÖD176
--, multilaterális ÖD173
--, témái ÖD177
ökumenikus dialógusra képzés ÖD87
ökumenikus együttműködés ÖD147, 161, 163, 165--167, 172, 191--193, 195, 198, 204--205, 210, 213, 215--216, 218
--, a fejlődés szolgálatában ÖD215
--, a felsőfokú intézményekben és a teológiai kutatásban ÖD196
--, a felsőfokú intézményekben és a teológiai kutatásban, szakértőké ÖD196
--, a felsőfokú intézményekben és a teológiai kutatásban, szakértő csoportoké ÖD196
--, a felsőfokú oktatási intézményekben ÖD191
--, a katekézisben ÖD188
--, a más vallásokkal folytatott dialógusban ÖD210
--, a missziós tevékenységben ÖD205
--, a szemináriumokban és az első tanulmányi ciklusban ÖD192
--, a szociális és erkölcsi kérdések közös tanulmányozásában ÖD214
--, a társadalmi és kulturális életben ÖD211
--, a teológiai kutatásban ÖD191
--, a teológiai tanításban ÖD191
--, a teremtett világ megőrzése területén ÖD215
--, a tömegtájékoztató eszközökben ÖD217
--, az egészségügyben ÖD216
--, az emberi igények kielégítésében ÖD215
--, felső szinteken, feltétele ÖD191
--, formái és szervezetei ÖD163
ökumenikus gyakorlat a képzésben ÖD82, 85
ökumenikus intézetek, együttműködése ÖD198
--, szerepe az ökumenikus képzésben ÖD90
ökumenikus képzés ÖD55--58, 62, 65
--, célja ÖD58
--, elvei ÖD57
ökumenikus kurzus ÖD79
ökumenikus mozgalmak ÖD5, 35, 36, 65, 69
ökumenikus mozgalom ÖD3, 9, 18--20, 22, 25, 30, 39, 50, 63, 88, 90, 91, 171, 195, 202
--, végső célja az az egység, mely természete szerint az összes keresztény látható, teljes kommunióját követeli meg ÖD20
--, Isten kegyelmi ajándéka, melyet az Atya Jézus imádságára és az Egyház Szentlélektől sugallt könyörgéseire válaszul ajándékoz ÖD22
--, válasz Isten kegyelmi ajándékára ÖD9
ökumenikus tanúságtétel ÖDl67, 206
ökumenikus társaságok ÖD203
ökumenikus tevékenység területén a püspökök apostoli szolgálatára különösen is szükség van ÖD30
ökumenizmus ÖD1, 2, 6, 21, 22, 25, 26, 30, 32, 38, 40, 46, 47, 53, 56, 79, 80, 90, 192, 202, 212
--, a keresztény lelkiség mélységeit érinti ÖD25
--, a magatartás megújulását, s a módszerek bizonyos rugalmasságát igényli az egység keresésében ÖD56
--, befogadási folyamata ÖD182
--, legfelső fóruma a püspöki Kollégium és az apostoli Szentszék ÖD29
plébánia, ökumenikus feladatai ÖD45, 65, 67
--, mint az ökumenikus képzés helye ÖD67
prédikáció ökumenikus feladatai ÖD60
prozelitizmus, kerülendő ÖD23, 79
--, az igazi ökumenikus szellem halála ÖD23
püspöki konferencia ökumenikus bizottsága ÖD46--47
püspöki konferenciák ökumenikus feladatai ÖD21, 28, 39, 40, 44, 46, 47, 48, 50, 55, 72, 94
püspökök ökumenikus feladatai ÖD4, 11, 12, 14, 17, 20, 21, 30, 39, 47, 55, 61, 91, 164, 168, 207
részegyházak belső és egymás közti kommuniója Isten ajándéka ÖD16
részvétel más egyház keresztelőjén ÖD97
reverzális ma ÖD150
sokoldalú dialógus ÖD177
speciális kurzusok ÖD194
speciális ökumenikus kurzus ÖD79, 194
szekták ÖD5, 35--36
szektás irányzatok ÖD23
szent helyek, közös használata ÖD103, 112
-- és tárgyak közös használata ÖD141
--, katolikus iskolákban és nevelő itézetekben ÖD141
--, kórházakban és hasonló itézetekben ÖD142
Szentírás, ökumenikus jelentősége ÖD57, 59, 78, 104, 111, 135, 149, 161, 183, 185, 186
--, ökumenikus használata ÖD186
--, ökumenikus kiadásai ÖD183
szentírásfordításban felekezetközi együttműködés irányelvei ÖD185
szentírási olvasmányok ökumenikus gyűjteménye ÖD187
szentmisében a homília a papnak vagy a diákonusnak van fenntartva ÖD134
szentmisében lektor nem katolikus keresztény ÖD133
szentségek ÖD17, 129, 132, 140, 169
szentségi gyónás, katolikus Egyházban csak az járulhat, aki a hit, a kultusz és az egyházi élet közösségében van vele ÖD129
--, katolikus személy csak olyan Egyház papjától kérheti, melyben érvényes szentségek vannak ÖD132
szentségkiszolgáltatási feltételek katolikus részről ÖD131
szerzetesek, ökumenikus bizottsága ÖD51
--, ökumenikus megbizottja ÖD51
--, ökumenikus lehetőségei és feladatai ÖD49--50
szociális tevékenység, ökumenikus képzés eszköze ÖD64
szolgák, egyházaké ÖD12, 70, 83, 84, 91, 137, 201
tanácsok ÖD163, 166, 167, 168, 169, 170, 171
tananyagok ökumenikus dimenziója ÖD73
tanárcsere mint ökumenikus együttműködés ÖD195
társulatok, ökumenius jelentősége ÖD65, 69
--, ökumenikus képzés helyei ÖD69
temetés, más egyházhoz tartozóé ÖD120
teológiai tantárgyak ökumenikus dimenziója ÖD76--78
területi ökumenikus bizottság ÖD44
tömegtájékoztató eszközökben ökumenikus keresztény jelenlét ÖD204
új vallási mozgalmak ÖD5, 35--36
vasárnapi szentmise és ökumenikus találkozók ÖD115
vegyes házasság ÖD79, 143--145, 147, 150, 157, 159, 160
--, megkötése nászmisében ÖD159
--, ökumenikus képzés helye ÖD66
világi Krisztus-hívők ökumenikus szervezetei ÖD52
zsinat egyházképe ÖD11


Napi evangelium
Amit Isten egybekötött, ember szét ne válassza.
  Mt 19,3-12

>>> Napi evangélium
Eseménynaptár


PPKE



Legyen a kezdőlapom!      Mozgó ünnepek 2021-ig (pdf)       Mobil változat       RSS       Impresszum