|
REDEMPTORIS CUSTOS II. JÁNOS PÁL
REDEMPTORIS CUSTOS
KEZDETŰ APOSTOLI BUZDÍTÁSA
SZENT JÓZSEF SZEMÉLYÉRŐL,
VALAMINT JÉZUS KRISZTUS
ÉS AZ EGYHÁZ ÉLETÉBEN
KIFEJTETT TEVÉKENYSÉGÉRŐL
Fordította: Katona Farkas Ferenc OCist
Lektorálta: Dr Török József
Tartalomjegyzék
BEVEZETÉS
I. Az evangélium adatai
Házasság Máriával
II. Isten titkának őrzője
Az atyaság mint szolgálat
A népszámlálás
A születés Betlehemben
A körülmetélés
A névadás
Jézus bemutatása a templomban
Menekülés Egyiptomba
Jézus a templomban
Jézus élete és neveltetése Názáretben
III. Az igaz férfi -- a hitves
IV. A munka, mint a szeretet kifejezése
V. A lelki élet elsődlegessége
VI. Korunk Egyházának védőszentje
Jegyzetek
A PÜSPÖKÖKHÖZ,
A PAPOKHOZ ÉS DIÁKONUSOKHOZ,
A SZERZETESEKHEZ,
SZERZETESNŐKHÖZ
ÉS MINDENKIHEZ, AKI HISZ KRISZTUSBAN
Tisztelendő Testvérek és Kedves Fiaim!
Üdvözöllek benneteket és apostoli áldásomat küldöm nektek.
BEVEZETÉS
1. A Megváltó jövendő őrzője, "József úgy
tett, amint az Úr
angyala megparancsolta, és magához vette feleségét" (Mt 1,24).
Az első évszázadok egyházatyái épp az evangélium indítására
hangsúlyozták, hogy Szent József, amilyen szeretetteljesen viselte
gondját Máriának és amilyen örömmel szentelte magát Jézus Krisztus
nevelésének,[1] ugyanígy oltalmazza és
őrzi
annak Titokzatos Testét, az
Egyházat, melynek előképe és példája maga a Szent Szűz.
Száz éve jelent meg XIII. Leó pápa Quamquam pluries kezdetű
enciklikája.[2] Ezért, kedves testvéreim
és
nővéreim, e jubileum
alkalmából, a Szent Józsefiránti tisztelet több százados nyomán haladva
szeretnék nektek felvetni néhány elmélkedő gondolatot arról a férfiról,
akire Isten "legdrágább kincsei védelmezését"[3]
bízta.
Örömmel töltöm be ezt a lelkipásztori kötelességet, hogy minden
keresztényben növekedjék az egyetemes Egyház patrónusa iránti
tisztelet, valamint a Megváltó iránti szeretet, hiszen Szent József őt
úgy szolgálta, hogy mindenki számára ragyogó példát adott.
Így az egész keresztény nép nemcsak buzgóbban fog Szent Józsefhez
fordulni és kérni az ő pártfogását, hanem azt is szem előtt fogja
tartani: milyen alázatos és bölcs módon szolgálta az emberek
üdvözítésének művét, és miként vett részt abban.[4]
Meg vagyunk győződve, hogy ha az Egyház ismét elelmélkedik Mária
jegyesének az isteni misztérium szolgálatában való részévételéről, az
segíteni fogja az egész emberiséggel együtt a jövő felé haladva, hogy
sajátos természetét mindig megtalálja annak az üdvözítő szándéknak a
keretében, amelynek alapja a megtestesülés misztériuma.
A Názáreti József éppen ebben a misztériumban töltött be -- Máriát,
az emberré lett Ige édesanyját kivéve -- egyetlen más emberi
teremtményhez sem hasonlítható szerepet. Máriával együtt részese volt e
misztériumnak, mert Isten őt is bevonta a tulajdonképpeni üdvtörténeti
eseménybe, és ugyanannak a szeretetnek letta védelmezője, amelynek
hatalma révén az Örök Atya "eleve arra rendelt minket, hogy Jézus
Krisztus által fiai legyünk" (Ef 1,5).
I. Az evangélium adatai
Házasság Máriával
2. "József, Dávid fia, ne félj magadhoz
venni
feleségedet Máriát, mert a gyermek, amelyet a szíve alatt
hordoz, a Szentlélektől van. Fiút fog szülni, akit Jézusnak nevezel el,
mert Ő szabadítja meg népét bűneitől" (Mt 1,20-21).
Ezek a szavak tartalmazzák a Szent Józsefről szóló szentírási
igazság központi magját, életének ezt a pillanatát, amelyre az
egyházatyák különösen sokszor hivatkoznak.
Máté evangélista megmagyarázza e pillanat jelentését, elmondván,
miként élte meg azt József. Ám ahhoz, hogy egészen megérthessük
mondanivalójának tartalmát és összefüggéseit, föl kell idéznünk Lukács
evangéliumának párhuzamos helyét. Ugyanis Mária várandósságának a
Szentlélektől való eredete -- melyet Máté így mond el: "Jézus Krisztus
születése így történt: Anyja, Mária jegyese volt Józsefnek.
Még mielőtt egybekeltek volna, úgy találtatott, hogy gyermeket
fogant a Szentlélektől" (Mt 1,18) -- Lukácsnál is
olvasható, amikor
az angyali üdvözletről ír, de sokkal részletesebben és pontosabban.
"Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy
szűzhöz, aki egy Dávid házából való férfinak, Józsefnek volt a jegyese,
és Máriának hívták" (Lk 1,26-27).
Az angyal szavai -- "Üdvözlégy, kegyelemmel teljes, az Úr van
teveled" (Lk 1,28) -- Máriában komoly nyugtalanságot keltettek és
gondolkodóba
ejtették. A hírnök ekkor megnyugtatta a szüzet, és kinyilatkoztatta
Isten reá vonatkozó különleges tervét: "Ne félj, Mária, mert
kegyelmet találtál Istennél. Gyermeket fogansz, fiút szülsz, és
Jézusnak fogod nevezni. Nagy lesz Ő, a Magasságbeli Fiának fogják
nevezni. Az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját.... (Lk
1,30-32)
Néhány verssel korábban az evangélista megerősítette, hogy az
angyali üdvözletkor Mária "jegyese volt egy József nevű férfinak, aki
Dávid házából származott". E jegyesség lényegét Lukács közvetve
magyarázza meg, amikor Mária az égi hírnök szavainak meghallgatása után
a gyermek születésével kapcsolatosan megkérdezi: "Hogyan történik
mindez, amikor férfit nem ismerek?" (Lk 1,34). Erre a következő
választ
kapja: "A Szentlélek száll rád, s a Magasságbeli ereje borít be
árnyékával. Ezért a születendő gyermek szent lesz és Isten Fiának
fogják nevezni" (Lk 1,35). Mária, még ha József "jegyese" is, szűz
marad, mert
az angyali üdvözlet során benne megfogant gyermek a Szentlélek
közreműködésével fogant.
Ezen a ponton Lukács szövege megegyezik a Máténál (1,18) leírtakkal,
és
megvilágítja azt, amit itt olvasunk. Ha a Józseffel való eljegyzés után
úgy mutatkozott, hogy Mária "gyermeket vár a Szentlélek közreműködése
által", ez a kijelentés teljesen megfelel a hírüladás tartalmának és
különösen Mária ezt követő szavainak: "Történjen úgy, ahogy mondtad"
(Lk 1,38).
Miután Mária igent mondott Isten tervére, a következő napokban és
hetekben nyilvánvalóvá vált az emberek és József előtt, hogy gyermeket
vár, hogy szülni fog és az anyaság titkát hordozza magában.
3. Ilyen körülmények között "József, aki
igaz ember volt és
nem akarta a nyilvánosság előtt megszégyeníteni, elhatározta, hogy
titokban bocsátja el" (Mt 1,19).
Nem tudta ugyanis, hogyan viselkedjen Mária "csodálatos" anyaságával
kapcsolatban. Választ keresett a nyugtalanító kérdésre, és kiutat a
számára nehéz helyzetből. "Míg ezen töprengett, álmában megjelent neki
az Úr angyala, és így szólt hozzá:
'József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert
a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fiút szül, akit te Jézusnak
nevezel, mert Ő szabadítja meg népét bűneitől'" (Mt 1,20-21).
A Máténál és Lukácsnál közölt híradás között szoros egybehangzás
figyelhető meg. Isten küldötte beavatja Józsefet Mária anyaságának
titkába. Mária, aki a törvény szerint az ő "hitvese", miközben szűz
marad, a Szentlélek erejétől "megárnyékozva" anya. Ha majd világra jön
a fiúgyermek, akit Mária méhében hord, a Jézus nevet kell kapnia. A
"Jézus" név ismert volt a zsidóknál, és időnként a fiúgyermekek kapták.
Ebben az esetben azonban arról a Fiúról van szó, aki -- az
isteni ígéret szerint -- beteljesíti a Jézus név jelentését:
Jézus -- Yehosua azt jelenti: Isten üdvözít. A hírnök úgy fordul
Józsethez, mint "Mária hitveséhez", akinek az lesz a kötelessége, hogy
a Názáreti Szűztől, az ő jegyesétől születendő fiúgyermeknek a Jézus
nevet adja. Tehát Józsefhez fordul, és megbízza, hogy ő lássa el Mária
mellett a földi apa feladatait.
"Amikor József felébredt, úgy tett, ahogy az Úr angyala parancsolta,
és magához vette feleségét" (Mt 1,24).
Magához vette őt anyaságának egész titkával, magához vette a fiúval
együtt, akinek a Szentlélek ereje által kellett világra jönnie: így
a Máriáéhoz hasonló készséges beleegyezésről tett bizonyságot
mindazzal kapcsolatban, amit Isten rábízott a küldötte által.
II. Isten titkának őrzője
4. Amikor Mária nem sokkal az angyali
üdvözlet után belépett
Zakariás házába, hogy meglátogassa rokonát, Erzsébetet, a köszöntéskor
megértette a szavakat, melyeket Erzsébet "a Szentlélekkel eltelve" (Lk
1,41)
mondott. Az angyal köszöntésével egybehangzó szavai után Erzsébet így
szólt: "Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott"
(Lk 1,45).
E szavak adták a vezérgondolatot Redemptoris Mater kezdetű
enciklikánkhoz, amellyel a II. Vatikáni Zsinat tanítását kívántuk
elmélyíteni, mely azt mondja: "A Boldogságos Szűz a hit
zarándokútját járta. A Fiával való egységet hűségesen megőrizte,
egészen a keresztig",[5] ezzel "megelőzvén"[6] a hitben Krisztust
követő
embereket.
A zarándokút kezdetén Mária hite találkozik József hitével.
Ha ugyanis Erzsébet a Megváltó édesanyjáról azt mondhatta: "Boldog az,
aki hitt...", akkor bizonyos mértékig Józsefre is vonatkoztathatjuk ezt
a kijelentést, hiszen a döntő pillanatban igennel válaszolt az Igére,
melyet Isten közölt vele. Hogy pontosak legyünk: József nem szavakkal
válaszolt az angyal "híradására", mint Mária, hanem "úgy tett,
ahogy az Úr parancsolta, és magához vette Máriát mint hitvesét". Amit
tett, az a "hit legtisztább engedelmessége" (vö. Róm 1,5; 16,26;
2Kor 10,5-6).
Ezért mondhatjuk azt, hogy amit József tett, az egészen különleges
módon összekötötte őt Mária hitével: Istentől származó igazságként fogadta
el azt, amit Mária már az angyali üdvözletkor elfogadott. A
Zsinat ezt tanítja: "A kinyilatkoztató Istennek a 'hit
engedelmességével' tartozunk. Ezzel az ember szabadon Istenre bízza
egész önmagát, 'értelmével és akaratával egészen meghódol a
kinyilatkoztató Isten előtt' és önként elfogadja a tőle kapott
kinyilatkoztatást".[7] Az előbb
idézett
mondat, amely a hit
lényegét érinti, teljességgel és egészében ráillik a Názáreti
Józsefre.
5. Ezért egyedülálló módon lett annak a
titoknak őrzője
vagy letéteményese, amely "kezdettől fogva el volt rejtve Istenben" (Ef
3,9).
Amiként Mária birtokosa lett ennek a titoknak abban a döntő
pillanatban, melyet az apostol az "idők teljességének" nevez,
amikor ugyanis "...Isten elküldte a Fiát, aki asszonytól született, ...
hogy kiváltson minket a törvény szolgaságából, hogy a fogadott fiúságot
elnyerjük" (Gal 4,4-5). "Istennek úgy tetszett -- mondja a Zsinat -- az
ő
jóságában ésbölcsességében, hogy kinyilatkoztassa önmagát és tudtunkra
adja akaratának titkát (vö. Ef 1,9), hogy az emberek Krisztus, a testté
lett Ige
által a Szentlélekben eljussanak az Atyához, és az isteni természet
részesei legyenek" (vö. Ef 2,18; 2Pt 1,4).[8]
József Máriával együtt az első letéteményese ennek az isteni
titoknak. Máriával együtt -- és éppen Máriához való kapcsolatában
is -- kezdettől fogva részesedik Isten Krisztusban megvalósuló
önkinyilatkoztatásának döntő szakaszából. Ha szem előtt tartjuk a
két evangélista, Máté és Lukács szövegét, azt is mondhatjuk, hogy
József az első, aki részesedik az Istenanya hitében, és ezáltal
támogatja hitvesét az isteni hírüladás hitében. Ezen túlmenően ő az;
akit Isten elsőként állított a "hit zarándokútjára", amelyen Mária --
különösen a Kálvária és a pünkösdi események óta -- tökéletes módon
előttünk jár.[9]
6. József személyes útja, hitbeli
zarándoklása előbb ér
véget, mint Máriáé. Mária még ott áll a Kálvárián a kereszt
tövében, és miután Krisztus visszatért az Atyához, ő még jelen van az
utolsó vacsora termében pünkösdkor, azon a napon, amikor a világ előtt
nyilvánosságra lép az Igazság Lelkének erejéből született Egyház.
Mégis, József a hitnek ugyanazt az útját járja, mint Mária. Az
ő útját is teljességgel az a misztérium határozza meg, amelynek
Máriával együtt lett első letéteményese.
A megtestesülés és a megváltás ugyanis feloldhatatlan, bensőleg
összefüggő egységet alkot, amelyben "a kinyilatkoztatás üdvrendje
egymáshoz lényegileg kapcsolódó eseményekben és szavakban bontakozik
ki".[10] Épp eme bensőséges kapcsolat
miatt
rendelte el XXIII. János
pápa, Szent József kiváló tisztelője, hogy a megváltás örök
emlékezetében, nevezetesen a római misekánonban, Szent József neve
Máriáé mellé kerüljön, megelőzve az apostolok, a pápák és vértanúk
neveit.[11]
Az atyaság mint szolgálat
7. Amint az evangéliumi szövegekből következik, József
atyaságának jogi alapját a Máriával való házassága alkotja. Isten
rendelte Mária hitvestársául, hogy ezáltal biztosítsa Jézus számára
József atyai oltalmát. Ezért az isteni kiválasztás és elrendelés --
mely Józsefet atyaságában állítja legközelebb Krisztushoz, minden
kiválasztás és elrendelés céljához (vö. Róm 8,28 köv.) -- a Máriával
kötött házasságon,
vagyis a családon keresztül vezet.
Jóllehet az evangélisták teljesen és világosan kimondják, hogy Jézus
a Szentlélek közreműködésével fogantatott és hogy ebben a házasságban a
szüzesség megőrződött (vö. Mt 1,18-25; Lk 1,26-34), Józsefet mégis
Mária férjének, Máriát pedig
József feleségének nevezik (vö. Mt 1,16.18-20.24; Lk 1,27; 2,5).
Az Egyház számára, akármilyen jelentős Jézus szűzi
fogantatásának megvallása, nem kevésbé fontos, hogy védelmezze
József házasságát Máriával, hiszen jogilag ettől a házasságtól függ
József atyasága. Így válik érthetővé az is, miért sorolják fel az
evangélisták a nemzedékeket József származási rendje szerint. Szent
Ágoston felteszi magának a kérdést: "Miért ne lehetnének a nemzedékek
Józseféi? Talán nem volt Mária hitvese?... Az Írás megerősíti az angyal
tekintélye által, hogy igenis hitves volt. Ne félj magadhoz venni
feleségedet, Máriát, mert a gyermek, akit hord, a Szentlélektől van
-- mondta az angyal. És megparancsolta neki, hogy adjon nevet a
gyermeknek, akkor is, ha nem tőle származik. Így szól a továbbiakban az
Írás: Fiút fog szülni, akit Jzusnak nevezz el. Az Írás jól
tudja, hogy Jézus nem Józseftől származik, hiszen amikor József
nyugtalankodott jegyese várandósságának eredete miatt, az angyal
közölte vele: a gyermek a Szentlélektől van. Ennek ellenére nem
vitatják el tőle az atyai tekintélyt, mióta a parancsot kapta, hogy ő
nevezze el a gyermeket. Végül maga Szűz Mária is, aki nagyon jól tudja,
hogy Krisztust nem a jegyesével való házassági kapcsolat által foganta,
Józsefet Krisztus atyjának nevezi."[12]
Mária fia Józsefnek is fia az őket egybekötő házassági
kötelék ereje által: "Hűséges házasságuk alapján mindketten
kiérdemelték, hogy Krisztus szüleinek nevezzük őket, nemcsak Krisztus
édesanyját, hanem atyját is, és éppen olyan módon, ahogyan ő Mária
hitvese volt -- nem testi, hanem lelki értelemben".[13] Ebben a
házasságban semmi sem hiányzik a házasságkötés alapvető feltételei
közül: "Krisztus szüleinél megvalósult a házasság minden java: utód,
házassági hűség, szentségi jelleg. Mindannyian jól ismerjük az utódot,
aki maga az Úr Jézus, a hűséget, hiszen nem történt házasságtörés, a
szentséget, mert nem történt válás."[14]
Mind Szent Ágoston, mind pedig Szent Tamás, amikor a házasság
természetét elemzik, úgy beszélnek róla, mint a "lelkek oszthatatlan
egységéről",[15] a "szívek egységéről",
"egyetértésről", tehát olyan
összetevőkről beszélnek, amelyek ebben a házasságban példaadó módon
nyilvánultak meg. Amikor az üdvtörténet döntő pillanatában Isten
kinyilvánítja az emberek iránti szeretetét az Ige odaajándékozásán
keresztül, éppen Mária és József házassága valósítja meg a
teljes "szabadságban történő házassági önátadást", a szeretet
elfogadásában és kinyilvánításában.[16]
"Ebben a nagy vállalkozásban,
hogy minden dolgot megújítsunk Krisztusban, új valósággá válik a
hasonlóképpen megtisztult és megújult házasság, az Újszövetség
szentsége. Így -- amint az Ószövetség kezdetén is -- egy házaspár áll
az Újszövetség küszöbén. Amíg azonban Ádám és Éva házassága a bűn
forrásává vált, amely elárasztotta a földet; Mária és József házassága
azt a csúcspontot jelenti, ahonnan a szentség szétárad az egész
világra. Üdvösségünk szerzője ezzel a szűzi és szent szövetséggel
indította el megmentésünk művét, hogy nyilvánvaló legyen mindenható
akarata: tisztuljon és szentelődjék meg a család, a szeretet
szentélye és az élet bölcsője."[17]
Mennyi tanítást vezethetünk le ebből a mai család számára! Mivel a
"házasság lényegét és feladatait végső soron a szeretet határozza meg",
"ezért a család hivatása és küldetése, hogy őrizze, tanúsítsa és
árassza a szeretetet, mint élő visszatükröződése és valóságos
részese annak a jóságnak, amellyel Isten szereti az embereket, Krisztus
Urunk pedig Egyházát, az ő jegyesét".[18]
Ezért a Szent Család, vagyis
az
első "családegyház"[19] életének kell
tükröződnie minden keresztény
családban. "Isten titokzatos rendelése szerint ugyanis sok éven át
benne élt elrejtve az Isten Fia. A Szent Család ennek következtében
őskép és minta valamennyi keresztény család számára".[20]
8. Isten arra rendelte Szent Józsefet, hogy
saját
atyaságának gyakorlásával szolgálja Jézust és küldetését: ezáltal
együttműködik veleaz idők teljességében a megváltás nagy művén, és így
valóban "az üdvösség szolgája".[21]
Atyasága
konkrétan abban fejeződik
ki, hogy"életét szolgálattá, áldozattá tette, amely a megtestesülés
misztériumára és a vele kapcsolatos megváltói küldetésre irányult. A
Szent Család feletti tekintélyét, amely őt jog szerint megillette, arra
használta fel, hogy önmagát, életét és munkáját egészen a Szent
Családnak szentelje. A család szeretetére szóló emberi hivatását
átváltoztatta önmaga, szíve és minden képessége emberfeletti
áldozatává, olyan szeretetté, amelyet a házából származó Messiás
szolgálatába állított".[22]
Miután a szent liturgia megemlítette, hogy "József gondos oltalmára
bízták megváltásunk kezdeteit",[23]
magyarázatként megjegyzi: "Isten a
Szent Család élére állította Szent Józsefet, mint hűséges és bölcs
szolgát, hogy atyaként oltalmazza egyszülött Fiát".[24] XIII. Leó pápa
kiemeli e küldetésmagasztosságát: "Szent József fönséges méltóságával
mindenkit felülmúl, mert isteni rendelkezés folytán oltalmazója, az
emberek véleménye szerint pedig atyja volt Isten Fiának. Ebből
következett, hogy az Isten Igéje Józsefnek volt alárendelve,
engedelmeskedett neki, és vele szemben azt a tiszteletet és
megbecsülést tanúsította, amelyet a gyermekek kötelesek megadni
atyjuknak".[25]
Lehetetlen föltételezni, hogy egy ilyen magasztos feladatnak ne
felelnének meg azok a tulajdonságok, amelyek szükségesek annak illő
betöltéséhez. El kell ismernünk, hogy József "az ég különös
adományaként a természetes szeretet egészét és azt a szeretetteljes
gondoskodást érezte Jézus iránt, amelyet csak egy atyai szív képes
felmutatni".[26]
A Jézus feletti atyai hatalommal együtt Isten megadta Józsefnek a
megfelelő szeretetet is, azt a szeretetet, amelynek forrása az Atyában
van, "akiről nevét kapja minden atyaság a mennyben és a földön" (Ef
3,15).
Az evangéliumok világosan bemutatják József atyai feladatát Jézussal
kapcsolatban. Ugyanis az üdvösség, amely Jézus emberségén át vezet,
megnyilvánul azokban amagatartási formákban is, amelyek a családi élet
mindennapjaihoz tartoznak, miközben a Megtestesülés tervéhez kapcsolódó
"megalázkodást" vagy alárendelődést tiszteletben tartja. Az
evangélisták nagy hangsúlyt fektetnek annak bemutatására, hogy Jézus
életében semmi sem volt a véletlenre bízva, hanem minden az Isten által
eleve elrendelt terv szerint történt. A gyakran visszatérő formula:
"Így történt, hogy beteljesedjen..." és a leírt eseményeknek az
ószövetségi szövegekre való vonatkoztatása arra irányul, hogy
kihangsúlyozza annak a tervnek az egységét és folytonosságát, amely
Krisztusban éri el teljességét.
Az Ige megtestesülésével valósággá válnak az Ószövetség ígéretei és
előképei, összefonódnak a színhelyek, személyek, események és szokások,
mégpedig pontos isteni parancsok szerint. Ez utóbbiak közlése az
angyalok szolgálata és Isten szavára különösen fogékony teremtményekhez
szólnak. Mária az Úr alázatos szolgálója, aki öröktől fogva arra lett
felkészítve, hogy Isten anyja legyen. József pedig valóban az, akit
Isten arra választott, hogy "elrendezze Jézus születését".[27] Őt bízta
meg a Mindenható, hogy az isteni rendelkezések és emberi törvények
figyelembevételével gondoskodjék Isten Fiának e világba való
"rendezett" beilleszkedéséről. Jézus egész "magán-", másképp "rejtett"
élete József oltalmára bízatott.
A népszámlálás
9. József a törvényes közhatalom utasításának engedelmeskedve
az összeírás miatt Betlehembe ment és teljesítette a gyermekkel
kapcsolatban azt a fontos, jelentőségteli feladatot, hogy "Jézus, a
Názáreti József fia" (vö. Jn 1,45) néven hivatalosan felíratta őt a
Római Birodalom
lakóinak listájára. Ez a bejegyzés nyilvánvalóan bizonyítja, hogy Jézus
az emberi nemhez tartozik, ember az emberek között, e világnak a
polgára, alávetve az evilági törvényeknek és intézményeknek, valójában
azonban ő a "világ megmentője".
Origenész igen helyesen fejtegeti, mily nagy a teológiai jelentősége
ennek a fontos történelmi eseménynek. "Mit jelent ez a történet, vagyis
a földkerekség első népszámlálása, mely Augustus császár idején
történt? És annak elmondása, hogy a többi ember között József is
feliratkozott várandós feleségével, Máriával? És az a tény, hogy Jézus
még a népszámlálás befejezése előtt világra jött? Aki gondosan figyel
az eseményre -- Krisztus nevét is be kellett jegyezni a népszámláláskor
--, arra a következtetésre jut, hogy Krisztus nevének a bejegyzése
valamilyen nagy misztériumot rejteget. Azért kellett Krisztust beírni
az emberiség tagjai közé, hogy az emberiség tagjaként szentelje meg
ugyanazt az emberiséget, amellyel közösséget vállalt. Az emberiség vele
együtt legyen beírva az életkönyvébe. Vagyis, akik majd hisznek benne,
legyenek feljegyezve az égben Annak szentjeivel együtt, 'Akié a
dicsőség és a hatalom mindörökké. Amen.'"[28]
A születés Betlehemben
10. Szent József "az Istenben öröktől fogva elrejtett
misztérium" letéteményese, és amikor elérkezett "az idők teljessége", a
misztérium az ő és Mária szeme előtt kezdett beteljesedni a
betlehemi éjszakán. József Máriával együtt az Isten Fia
világrajöttének kivételes tanúja. Lukácsezt írja: "Ott tartózkodásuk
alatt elérkezett a szülés ideje. Mária megszülte elsőszülött fiát,
bepólyálta és jászolba fektette, mert nem jutott neki hely a szálláson"
(Lk 2,6-7).
József szemtanúja volt ennek a születésnek, amely emberileg
megalázó külső körülmények között történt és ezzel első meghirdetése
annak a"kiüresítésnek" (vö. Fil 2,5-8), amelyet Krisztus a bűnök
bocsánatáért önként
vállal magára. József ugyanígy tanúja volt a pásztorok imádásának,
akik, mivel az angyal közölte velük a nagy örömhírt (vö. Lk 2,15-16),
rátaláltak Jézus
születésének helyére. Később pedig tanúja volt a napkeleti bölcsek
hódolatának (vö. Mt 2,11).
A körülmetélés
11. A fiúgyermek körülmetélése az apa első vallási
kötelezettsége (vö. Lk 2,21), ezért József ezzel a rítussal Jézus
feletti jogát és
kötelességét gyakorolta.
Az elv, amely szerint az Ószövetség valamennyi rituális szokása a
"valóság árnyéka" (vö. Zsid 9,9 köv.; 10,1), megmagyarázza, hogy Jézus
miért fogadja el azokat.
Mint minden másrítus, a körülmetélés rítusa is Jézusban nyeri el
"beteljesedését". Isten szövetsége Ábrahámmal, amelynek jele a
körülmetélés volt (vö. Ter 17,13), Jézusban nyeri el teljes
érvényességét és tökéletes
megvalósulását, mert Jézusban "Isten valamennyi ígérete 'Igenné'
vált" (vö. 2Kor 1,20).
A névadás
12. A körülmetéléskor József a Jézus nevet adja a gyermeknek.
Egyedül ebben a névben van üdvösség (vö. ApCsel 4,12), jelentését az
angyal
hangsúlyozta Józsefnek: "A Jézus nevet add a gyermeknek, mert ő
szabadítja meg népét bűneitől" (Mt 1,21). A névadással József
kifejezésre
juttatja Jézus feletti törvényes atyaságát, a Jézus névvel pedig
kihirdeti Jézus szabadítói küldetését.
Jézus bemutatása a templomban
13. Ez a szertartás, amelyről Lukács tudósít (2,22 köv.),
magában
foglalja az elsőszülött kiváltását, és megvilágítja a tizenkét éves
Jézus jelenlétét a templomban.
Az elsőszülött kiváltása az atya másik fontos kötelessége,
amelyet József teljesít. Az elsőszülött a Szövetség népét példázta,
amely megszabadult a szolgaságból, hogy Istenhez tartozzon. Jézus, aki
a megváltás igazi "ára" (vö. 1Kor 6,20; 7,23; 1Pt 1,19), itt nemcsak
"beteljesíti" az ószövetségi
előírást, hanem egyúttal messze túlmegy azon, hiszen ő nem egyszerűen
egy a megváltandók közül, hanem maga a megváltás igazi szerzője.
Amint az evangélista kiemeli, Jézus atyja és édesanyja csodálkoztak
azon, amit Simeon fiukról mondott (Lk 2,33), különösen álmélkodtak
szavain,
amikor Istenhez intézett himnuszában Jézus mint "üdvösség" szerepel,
melyet "minden nép színe előtt készítettél, világosságul a pogányok
megvilágítására, és dicsőségül népednek, Izraelnek". Kissé később pedig
elhangzik: "jel lesz, amelynek ellene mondanak" (vö. Lk 2,30-34).
Menekülés Egyiptomba
14. Miután Jézust bemutatták a templomban, Lukács evangélista
megjegyzi: "Elvégeztek mindent az Úr törvénye szerint, aztán visszatértek
városukba, a galileai Názáretbe. A gyermek pedig növekedett és
erősödött. Bölcsesség töltötte el és Istennek kedve telt benne" (Lk
2,39-40).
Máté szövege szerint a Galileába való visszatérés előtt történt még
egy nagyon fontos esemény, amelyre az isteni Gondviselés újra Józsefet
használta fel. Ezt olvashatjuk: "Miután a bölcsek elmentek, megjelent
Józsefnek álmában az Úr angyala, s ezt mondta neki: 'Kelj föl, fogd
a gyermeket és anyját, menekülj Egyiptomba, és maradj ott, amíg nem
szólok, mert Heródes keresi a gyermeket, hogy megölje'" (Mt 2,13). A
napkeleti
bölcsek érkezésekor Heródes is hallott a "zsidók királyának"
megszületéséről (vö. Mt 2,2). Amikor a bölcsek elhagyták városát,
"Betlehemben és
környékén megöletett minden fiúgyermeket 2 éves korig" (Mt 2,16).
Azzal, hogy
mindet legyilkoltatta, "a zsidók újszülött királyát" akarta megölni,
akinek születéséről a bölcsek nála tett látogatása során szerzett
tudomást. Ezért József, miután álmában megkapta a figyelmeztetést,
"felkelt éjszaka és Egyiptomba menekült a gyermekkel és
anyjával. Ott maradt Heródes haláláig. Mert kellett, hogy
beteljesedjen az, amit az Úr mondott prófétája által: 'Egyiptomból
hívtam fiamat'" (Mt 2,14-15; vö. Oz 11,1).
Jézus visszatérése Betlehemből Názáretbe így vezetett tehát
Egyiptomon keresztül. Amiként Izrael a szolgaság házából a kivonulás és
visszatérés útjára lépett, hogy megkezdődjön az Ószövetség,
hasonlóképpen Isten gondviselése misztériumának letéteményese és
segítője, József szintén számkivetésben virrasztott afölött, aki
majd megvalósítja az Újszövetséget.
Jézus a templomban
15. Az angyali üdvözlet óta Máriával együtt bizonyos módon
József is részese annak a Istennél öröktől fogva elrejtett titoknak,
amely végül is testet öltött:
"Az Ige testté lett és közöttünk élt" (Jn 1,14). Emberek között élt,
élettere a názáreti Szent Család volt, egy a kis galileai
városka sok családja közül, egy Izrael földjének számos családja
között. A gyermek Jézus ott "növekedett és erősödött. Bölcsesség
töltötte el és Istennek kedve telt benne" (Lk 2,40). Az evangéliumok
néhány
szóban foglalják össze a "rejtett" élet hosszú időtartamát,
mely alatt Jézus messiási küldetésére készült. Egyetlen pillanat
kivétel e rejtettség alól, amelyet Lukács evangéliuma ír le: az
a húsvét Jeruzsálemben, amikor Jézus tizenkét éves volt.
Jézus ifjú zarándokként vett részt Máriával és Józseffel ezen az
ünnepen. "Az ünnepnapok elteltével hazafelé indultak. A gyermek Jézus
azonban Jeruzsálemben maradt, anélkül, hogy szülei tudták volna" (Lk
2,43). Egy
nap elteltével vették észre eltűnését, és elkezdték keresni "a rokonok
és ismerősök között". "Három nap múlva megtalálták a templomban, ott
ült a tanítók között, hallgatta és kérdezgette őket. Akik csak
hallgatták, csodálkoztak okosságán és feleletein (Lk 2,46-47). Mária
megkérdezte:
"Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Atyád és én bánkódva kerestünk"
(Lk 2,48).
Jézus válasza azonban olyan volt, hogy egyikük sem értette, mit is akar
mondani vele. Ezt mondta: "Miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy nekem
Atyám dolgaiban kell fáradoznom?" (Lk 2,49-50).
Ezt a választ hallotta József, akit Mária éppen az előbb "Jézus
atyjának" nevezett. Valóban mindenki így beszélt és így is gondolta:
Jézust "József fiának tartották" (Lk 3,23) az emberek. Mindazonáltal
Jézus
templombeli válasza a "feltételezett apának" bizonyára emlékezetébe
idézte, amit egy éjszaka, tizenkét évvel azelőtt hallott: "József, ...
ne félj magadhoz venni feleségül Máriát, mert a gyermek, akit
méhében hord, a Szentlélektől van." Már attól fogva tudta, hogy
Isten titkának őrzője és letéteményese, a tizenkét éves Jézus pedig
éppen ezt a titkot idézte emlékezetébe: "Atyám dolgaiban kell
fáradoznom."
Jézus élete és neveltetése Názáretben
16. Jézus József felügyelete alatt növekedett és gyarapodott
"bölcsességben, korban és kegyelemben" (Lk 2,52) a Szent Család
körében. József
kapta azt a magasztos feladatot, hogy Jézust felnevelje, vagyis:
táplálja, öltöztesse, oktassa a Törvényre és egy mesterségre, amint ez
az apa saját földata.
Az eucharisztikus áldozatban az Egyház tisztelettel emlékezik meg
"elsősorban a dicsőséges, mindenkor Szűz Máriáról, valamint Szent
Józsefről",[29] mert ő "azt táplálta,
akit a
hívők az örök élet
kenyereként kell, hogy magukhoz vegyenek".[30]
Jézus a maga részéről "engedelmeskedett nekik" (Lk 2,51), és
"szülei"
figyelmes gondoskodását tisztelettel, odaadással viszonozta. Ezzel
akarta megszentelni a család kötelességeit, valamint a munkát, amelyet
József oldalán végzett.
III. Az igaz férfi -- a hitves
17. József egész élete hitbeli zarándokút volt. Ennek
folyamán, akárcsak Mária, ő is hű maradt Istentől kapott hivatásához.
Mária élete tökéletes beteljesítése annak az első "fiat"-nak,
amelyet az angyali üdvözletkor mondott. József ellenben, amint föntebb
mondottuk, amikor az angyal hírül adta neki Isten üzenetét, egyetlen
szót sem szólt. Egyszerűen "úgy tett, ahogy az Úr angyala parancsolta
neki" (Mt 1,24). Ez az első "tett" lett "József útjának" kezdete.
Az út
folyamán az evangéliumok egyetlen szót sem említenek, amit József
mondott volna. József hallgatása azonban különleges jelentőségű: éppen
hallgatásából olvashatjuk ki teljesen azt az igazságot, amelyet az
evangélium ítélete tartalmaz róla: "igaz ember volt" (Mt 1,19).
Meg kell tanulnunk ezt az igazságot helyesen értelmezni, mert az
egyik legfontosabb tanúbizonyságot tartalmazza az emberről és
hivatásáról. A nemzedékek során az Egyház egyre figyelmesebben és
tudatosabban olvassa ezt a tanúbizonyságot, miközben e páratlan igaz
kincs gazdagságából "új és régi" (Mt 13,52) elemeket hoz újra ésújra
felszínre.
18. Mindenekelőtt a názáreti "igaz" férfiú
rendelkezik a
hitves valamennyi szembeszökő jellemzőjével. Az evangélista Máriát így
mutatja be: "A szűz egy férfinek, Józsefnek volt a jegyese (Lk 1,27).
Tehát az
evangéliumok először a férj--feleség képét tárják elénk, s csak
azután tudatják, hogy megkezdődött "az évszázadokon át elrejtett
misztérium" (Ef 3,9) beteljesedése. (A zsidó nép szokása szerint a
házasságkötés két részletben történt: először ünnepelték meg a
törvényes házasságkötést a tulajdonképpeni házasságot), és csak
bizonyos idő elteltével fogadta a férj feleségét a házába. Tehát
József, még mielőtt együtt élt volna Máriával, már a "férje" volt; Mária
azonban megőrizte szíve mélyén a vágyat, hogy kizárólag Istennek
szentelje magát. Megkérdezhetnénk, hogyan egyeztethető össze ez a
vágy "a házasságkötéssel". A választ egyedül és kizárólag az
üdvtörténet fejleménye, vagyis Isten különleges cselekedete adja meg.
Mária az angyali üdvözlet pillanatától tudja, hogy a szüzesség
iránti vágyát meg kell valósítani, vagyis magát kizárólag és teljes
értelemben Istennek kell szentelnie, hogy Isten Fiának anyja legyen.
A Szentlélek közreműködésével létrejött anyaság az önátadásnak az a
formája, amelyet Isten elvár attól a szűztől, aki József "jegyese".
Mária éppen ezért mondja ki a maga "fiat"-ját.
Az a körülmény, hogy ő József "jegyese", bennfoglaltatik Isten
tervében. Erre utal az általunk idézett két evangélista, különösen
pedig Máté. Az angyal Józsefhez intézett szavai nagyon jelentősek: "Ne
félj magadhoz venni feleségül Máriát, mert a gyermek, akit
méhében hord, a Szentlélektől van" (Mt 1,20). Ezek ugyanis József
hitvesének
titkát világítják meg. Mária anyaságában is szűz. Benne a "Magasságbeli
Fia" öltött magára emberi testet és lesz az "Emberfia".
Amikor Isten az angyal szavaival Józsefhez fordult, úgy
fordult hozzá, mint a Názáreti Szűz jegyeséhez. Ami
Máriában a Szentlélek közreműködése által történt, egyben kifejezésre
juttatja a házassági kötelék megerősítését, amely kötelék már
korábban fennállt József és Mária között. Az égi küldött egészen
világosan mondta Józsefnek: "Ne félj magadhoz venni feleségül
Máriát. " Ami tehát korábban történt -- József Máriával kötött
házassága --, Isten akarata szerint való és ezért meg kell maradnia.
Istenanyaságában Máriának továbbra is úgy kell élnie, mint aki "szűz és
jegyese egy férfinek" (vö. Lk 1,27).
19. Az éjszakai "hírüladás" szavaiból
nemcsak azt az isteni
igazságot hallja meg József, hogy hitvesének hivatása kimondhatatlanul
fönséges, hanem újra felidézi az igazságot saját hivatásáról.
Ez az "igaz" ember, aki a választott nép legnemesebb hagyományainak
szellemében szerette a Názáreti Szüzet és a házassági szeretet
kötelékére lépett vele, most Istentől kap ismét megbízatást erre a
szeretetre.
"József úgy tett, ahogy az Úr angyala megparancsolta neki, és
magához vette feleségét" (Mt 1,24). A gyermek, akit Mária hordoz, "a
Szentlélektől származik". Nem kell ebből a kijelentésből is arra
következtetnünk, hogy József hitvesi szeretetét szintén
újjáformálta a Szentlélek? Nem kell-e arra gondolnunk, hogy Isten
szeretete, amely a Szentlélek által árad az emberek szívébe (vö. Róm
5,5), a
legtökéletesebb módon formál mindenféle emberi szeretetet? Hiszen
egyedülálló módon átalakítja a házastársak hitvesi szeretetét is,
miközben elmélyíti és felmagasztosítja benne mindazt, ami emberhez
méltó és szép, ami magában hordozza a kizárólagos önátadásnak, a
személyek összetartozásának és a Szentháromság misztériuma szerinti,
igazi összetartozásnak a jegyeit.
"József magához vette feleségét. De nem ismerte meg, amíg
világra nem hozta fiát" (Mt 1,24-25). Ezek a szavak egy másfajta
házasságbeli
közelségre utalnak. Azösszetartozás mélysége, vagyis az egység, a
személyek közötti kapcsolat lelki ereje -- végsősoron az "Éltető
Lélektől" származik (vö. Jn 6,63). József, aki engedelmeskedett a
Léleknek,
éppen benne fedezte fel újra a szeretet forrását, férfiúi és
hitvesi szeretete forrását. Ez a szeretet nagyobb volt, mint az, amit
az "igaz ember" emberi szívének lehetőségei szerint kívánhatott volna
magának.
20. A liturgia úgy ünnepli Máriát, mint
"akit a házastársi és
szűzi szeretet köteléke fűz össze Józseffel, az igaz emberrel".[31]
Valóban, a szeretet két formájáról beszélhetünk, amelyek együttesen
jelenítik meg az Egyház mint szűz és jegyes titkát, melynek jelképe
Mária és József házassága. "A szüzesség és az Isten országáért vállalt
cölibátus nemcsak hogy nem állnak semmiféle ellentmondásban a házasság
méltóságával, hanem feltételezik és megerősítik azt. "A házasság és a
szüzesség Isten és az ő népe szövetsége misztériumának és a belőle
fakadó életnek két megnyilvánulási módja".[32]
József önmaga teljes föláldozásával kifejezi az Isten Anyja iránti
nemes szeretetét, fölajánlván magát "jegyajándékként". Jóllehet biztos,
hogy vissza akart vonulni a kapcsolatból, nehogy akadályozza Istennek
ama tervét, amely Máriában már megkezdte teljesedését. Mégis, az angyal
kifejezett utasítására továbbra is együtt marad vele, és tiszteletben
tartja azt, hogy Mária kizárólag Istennek adta magát.
Másrészről éppen a Máriával kötött házasságból sarjadt József
számára egyedülálló méltósága és Jézus feletti jogainak együttese. "Az
Istenanya méltósága kétségkívül oly nagy, hogy ennél magasztosabb
senkié sem lehet. Mivel azonban a Boldogságos Szűz és József között
házassági kötelék állt fenn, semmi kétség nem fér hozzá, hogy József
mindenki másnál közelebb áll ahhoz a nagy méltósághoz, melynek
alapján az Istenanya minden teremtményt felülmúl. Márpedig a házasság
az a legmagasabb rangú közösség, amely természete szerint együtt jár a
javaknaka felek közötti közösségével. Ezért, amikor Isten hitvestársul
adta Józsefet a Szent Szűznek, nemcsak élettársul, szüzessége tanújául
és házassága oltalmazójául rendelte, hanem azért is, hogy e házassági
szerződés által ő is részesedjen Mária kiemelkedő méltóságában."[33]
21. Ilyen szeretetkötelék tartotta
össze a Szent Család
életét. Kezdetben a betlehemi szegénységben, aztán az egyiptomi
száműzetésben, végül názáreti létükben. Az Egyház mély tisztelettel
övezi ezt a családot és példaképül állítja valamennyi család elé. A
megtestesülés misztériumába közvetlenül bevont názáreti család maga is
különleges titok. Ehhez a titokhoz -- mint a megtestesülésben --
hozzátartozik az igazi apaság: az Istenfia családjának emberi
formája igazi emberi család, melyet Isten titka alakított ki. E
családban József az atya: atyasága nem vezethető vissza gyermek
nemzésére, és mégsem "látszólagos", vagy "pót"-apaság, hanem
rendelkezik az emberi apaság teljes igazságával, az atyának a
családban betöltött feladatával. Itt is a személyi egység(= unio
hypostatica) egyik következményével találkozunk: az Isteni Személy,
az Ige--Fiú egységébe fölvett emberi természettel. Az emberlét
fölvételével Krisztus ugyanis fölemelt magába minden emberit,
különösen a családot, földi létének első föltételét. Ebben az
összefüggésben József földi atyasága szintén fölvételt nyert.
Máriának a tizenkét éves Jézushoz intézett szavai ennek fényében
tárják föl igazi jelentésüket: "Atyád és én aggódva kerestünk." Ez nem
egy szokásos beszédfordulat: Jézus anyjának szavai a megtestesülés
teljes igazságára utalnak, amely a názáreti család titka. József,
aki a "hit engedelmessége által" kezdettől fogva elfogadta
Jézus feletti földi atyaságát, miközben a Szentlélek fényét követte,
amelyet az ember a hit által nyer el,minden bizonnyal egyre nagyobb
mértékben fedezte fel atyaságának kimondhatatlan ajándékát.
IV. A munka, mint a szeretet kifejezése
22. A názáreti család életében ennek a szeretetnek
mindennapos kifejezője a munka. Az evangéliumi elbeszélés közli,
hogy az a munka, amellyel József a család megélhetését biztosította, az
ácsmesterség. E mögött az egyszerű szó mögött rejtőzik József
egész felnőtt élete. Jézus számára ezek a rejtett élet évei, melyekről
az evangélista a templomi esemény után ennyit mond: "Ezután visszatért
velük Názáretbe, és engedelmeskedett nekik" (Lk 2,51).Ez az
"alávetettség",
vagyis Jézus engedelmessége a názáreti házban, Jézusnak József
munkájában való részvételét is jelenti. Ő, akitaz "ács fiának"
tartottak, vélt atyjától megtanulta az ácsmesterséget. Amiként
a názáreti család az üdvösség és szentség rendjében az emberi családok
példaképe, hasonlóképpen elmondhatjuk ezt Jézus munkájáról is,
melyet József, az ács oldalán végzett. Korunkban az Egyház azzal
kívánta kiemelni ennek a jelentőségét, hogy május hó első napjára
helyezte munkás Szent József liturgikus emléknapját. Az
evangéliumban nagy becsületnek örvend az emberi munka, különösen ha
azt kézzel végezték. A munka együtt lépett be a Megtestesülés
misztériumába Isten Fiának emberségével,sőt sajátos módon részesült a
megváltásból. József, munkapadjának köszönhetően, amelyen Jézussal
együtt végezte tevékenységét, az emberi munkát is közelebb vitte a
megváltás titkához.
23. Abban, hogy Jézus emberileg növekedett
"bölcsességben,
korban és kedvességben", jelentős szerepet játszott a tevékenység
erénye, a szorgalom, hiszen a munka "érték az ember számára",
alakítja a természetét és "képessé teszi arra, hogy tökéletesedjen
emberségében".[34]
A munka jelentősége az ember életében megköveteli, hogy elfogadjuk
azon elemeket, "melyek lehetővé teszik minden ember számára, hogy
munkája révén közelebb kerüljön Teremtő és Megváltó Istenéhez,
együttműködjék vele az ember és világának üdvösségére irányuló tervben,
Krisztus iránti barátsága mélyüljön, hite által pedig részt vegyen
Urunk papi, prófétai és királyi hármas küldetésében."[35]
24. Végeredményben a mindennapi élet
megszenteléséről van
szó, amelyre mindenkinek törekednie kell saját helyzetének megfelelően,
s amelyet segíthet egy mindenki számára elfogadható példakép: "Szent
József a példaképe azoknak az alázatosaknak, akiket a kereszténység
nagy célokra rendel... Ő annak a bizonyítéka, hogy nincs szükség
rendkívüli dolgokra ahhoz, hogy az emberek Krisztus jó és hiteles
követői legyenek, csak általános, emberi, egyszerű, de igaz és hiteles
erények szükségesek."[36]
V. A lelki élet elsődlegessége
25. Csend borítja mindazt, ami József alakjával kapcsolatos,
és ez kiterjed a názáreti házban végzett ácsmunkára is. Mégis, ez
olyan hallgatás, ami jelesül föltárja az ő személyének belső
természetét. Az evangéliumok ugyanis kizárólag arról beszélnek,
amit József "tett", ám az ő csendbeburkolózó "cselekedeteiben" mégis
megragadhatjuk belőlük a mélységes szemlélődés légkörét. József
mindennapos kapcsolatban állt az "öröktől fogva elrejtett" titokkal,
amely az ő házában "vett lakóhelyet" magának. Például ez magyarázza
meg, miért lett Jézusról nevezett Szent Terézia, a szemlélődő kármelita
rend nagy megújítója Szent József tiszteletének buzgó terjesztője a
nyugati keresztények körében.
26. Egész életének egyetemes áldozata --
amit József hozott
azoknak a követelményeknek, amelyek együtt jártak a Messiásnak az ő
házába érkezésével -- "az ő kifürkészhetetlen belső életében" találja
meg észszerű igazolását, "...ahonnan egészen egyedi parancsok és
vigasztalások érkeztek számára, s ahonnan a tiszta és egyszerű lelkekre
jellemző, következetes erő és bátorság fakadt számára, mely kell a nagy
elhatározásokhoz. Például amikor József alárendelte saját, jogos emberi
szabadságát, házastársi boldogságát az isteni akaratnak; amikor
elfogadta a családi állapotot és kötelezettséget annak súlyával együtt,
és az egyedülálló szűzi szeretet jegyében lemondott a természetes
házastársi szeretetről, amely a házasságot építi és táplálja."[37]
Ez az Isten iránti feltétlen engedelmesség, az akarat készsége
mindaz iránt, ami az Ő szolgálatára vonatkozik, nem más, mint a
jámborság gyakorlása, amely avallásosság erényének egyik
bizonyítéka.[38]
27. A József és Jézus közötti életközösség
méltán irányítja
figyelmünket arra, hogy a megtestesülés titkát Krisztus embersége
szempontjából elmélyedve szemléljük, az ugyanis az isteni Fönség
hatásos eszköze az emberek megszentelésére: "Istenségének köszönhetően
Krisztus emberi cselekedetei is üdvösségszerzők voltak számunkra,
amennyiben érdemük és hatékonyságuk alapján kegyelmet eszközöltek ki
számunkra."[39]
A cselekedetek közül az evangélisták a húsvéti misztériummal
kapcsolatosakat hangsúlyozzák, de nem felejtik el kiemelni a Jézussal
való testi érintkezés jelentőségét sem a gyógyulások esetében (vö.
például Mk 1,41), és
kiemelik azt a hatást is, amelyet Jézus Keresztelő Jánosra gyakorolt,
amikor még mindketten édesanyjuk méhében voltak (Lk 1,41-44).
Az apostoli tanúságtétel -- fentebb láttuk -- nem hanyagolta el
Jézus születésének, körülmetélésének, a templomban történt
bemutatásának, Egyiptomba menekítésének és rejtett názáreti életének
elbeszélését, mert ezekben a mindenki számára üdvösséges "tettekben" is
ott volt a kegyelem "misztériuma", hiszen a szeretet egyazon
forrásából, Krisztus istenségéből részesedtek. Ha pedig ez a szeretet
Krisztus embersége által minden emberre kiterjedt, akkor nyilvánvalóan
elsősorban azokat szentelte meg, akiket az Isten akarata a
legszorosabb, legbizalmasabb közelségbe állított számára: Máriát, az
édesanyját, és Józsefet, akit atyjának tartottak.[40]
Lehetetlen még
elgondolni is, hogy József "atyai" szeretete ne gerjesztette volna
Jézus "fiúi" szeretetét, és viszont, hogy Jézus "fiúi" szeretete ne
fokozta volna József "atyai" szeretetét. Tilos lenne talán betekinteni
ebbe az elrejtett, bensőséges szeretetáramlásba? Ellenkezőleg. Az
isteni szeretet indításaira fogékony lelkek joggal látják Józsefben a
lelki élet ragyogó példáját.
Ezenkívül József ideális módon hidalja át azt a feszültséget, amely
a tevékeny és szemlélődő élet között jelentkezik, amint erre képes az,
akiben a szeretet már tökéletes. Ha követjük azt a tanítást, amely
megkülönbözteti az igazság szeretetét (charitas veritatis) és a
szeretet kívánalmait (necessitas charitatis), oly módon, hogy az
elsőbbséget az igazság szeretetének adja, a szeretet kívánalmait pedig
abból származtatja,[41] akkor joggal
állíthatjuk, hogy József egyrészt:
élte az igazság szeretetét, amikor a Krisztus emberségében fénylő
isteni igazságot szerette; másrészt: eleget tett a szeretet kívánta
követelményeknek, amikor ellátta azt a szolgálatot, amelyet megkívánt
Krisztus emberségének védelme és kibontakozása.
VI. Korunk Egyházának védőszentje
28. IX. Pius pápa az Egyház igen nehéz időszakában azért
nyilvánította Szent Józsefet a "Katolikus Egyház Pátronusává", hogy
ezzel az Egyházat a szent pátriárka különleges oltalmába ajánlja.[42]
Nagyon jól tudta ugyanis, hogy ezzel nem egy eddig ismeretlen
tiszteleti formát ajánl, hiszen az a kiemelkedő méltóság -- amellyel
Isten ruházta fel leghűségesebb szolgáját -- indokolta, hogy "az Egyház
az Istenszülő Szűz után mindjárt annak jegyesét részesítse a legnagyobb
tiszteletben, szorongattatásaiban pedig hozzá folyamodjon
segítségért".[43]
Mi az alapja ennek a nagy bizalomnak? XIII. Leó a következőképpen
fogalmazza meg: "Az ok, amiért nevezetesen Szent Józsefet tekintjük az
Egyház különleges védőszentjének és amiért az Egyház a maga részéről
nagyon sokat remélhet oltalmától és közbenjárásától, főként abból ered,
hogy Mária hitvese és ahogy tartották: Jézus atyja... Ebből
természetszerűen fakad, hogy az Isteni Családot, melynek ő a feje --
őrizze, védje és gondozza... Következésképpen: méltó hozzá, hogy amint
a Názáreti Családot minden tekintetben ellátta és óvta, ugyanúgy most
Krisztus Egyházát oltalmazza és védje égi közbenjárásával."[44]
29. Ezt a pártfogást most kérni kell, erre
az Egyház mindig
rászorul. Nemcsak azért, hogy kivédhesse a szüntelenül megújuló
veszélyeket, hanem azért is, hogy támogassa az Egyháznak a világ
evangelizálására, illetve azoknak a népeknek és nemzeteknek az
újraevangelizálására tett erőfeszítéseit -- amint azt a Christifideles
laici kezdetű apostoli buzdításomban megállapítottam --,
"amelyekben korábban virágzott a vallásos kersztény élet..., de akiket
most komoly nehézségek gyötörnek".[45]
Elsősorban a "felülről jövő
erő" (vö. Lk 24,49; ApCsel 1,8), a Szentlélek Úristen bőséges ajándékai
kellenek ahhoz, hogy
Krisztus örömhírét elvigyük azokra a helyekre, ahol még soha nem
hirdették, vagy olyan vidékekre, ahol elhanyagolták illetve feledni
hagyták. E kegyelmek elnyeréséhez szinte nélkülözhetetlen a szentek
közbenjárása és példájuk követése.
30. Az Egyház nemcsak Szent József
hatékony oltalmába veti
bizalmát, hanem túl ezen bízik példájában is. József példája ugyanis
nem szorítkozik az élet néhány konkrét helyzetére, hanem túllépve
azokat, az egész keresztény közösség minden helyzetében és feladatában
mindenkinek mintául szolgál.
Az Egyháznak ma is úgy kell viselkednie, ahogyan azt a II. Vatikáni
Zsinat az isteni kinyilatkoztatással kapcsolatban előírja: "áhítatosan
hallgatva Isten Igéjét"[46] legyen
teljességgel kész arra, hogy
hűségesen megvalósítsa a Jézusban kinyilatkoztatott üdvözítő isteni
akaratot. Az emberek megváltásának kezdetén az engedelmesség
megtestesült példaképét Mária után éppen Józsefben találjuk meg,
őbenne, aki Isten parancsolatainak hűséges megvalósítása által tűnik ki.
VI. Pál pápa arra buzdított, hogy kérjék a hívek Szent József
közbenjárását: "Miként azt az újabb időben az Egyház teszi, elsősorban,
azért, hogy teológiailag elmélkedjék arról, miként kapcsolódik össze az
isteni tevékenység az emberrel a megváltás tervében. E tervben az
isteni tevékenység önmagában elégséges, viszont az emberi, vagyis a mi
tevékenységünk, mely önmagában semmit sem tehet (vö. Jn 15,5), az
isteni szándék
folytán mindig megkapja a nélkülözhetetlen segítséget. Az Egyház szíve
mélyéből kéri oltalmazóját, hogy életét újra és újra újítsa meg és
ékesítse állandóan azokkal az erényekkel, amelyek benne, Szent
Józsefben tündököltek."[47]
31. Az
Egyház e szükségleteit imádságaiba foglalta. Szem előtt tartja
ugyanis, hogy Isten "megváltásunk kezdetét Szent József hűséges
oltalmára bízta." Ezért kéri, adja meg Isten, hogy az Egyház épp olyan
megbízhatóan működjék együtt az üdvösség rendjében, mint József. Legyen
meg benne is ugyanaz a hűség és teljes önátadás, amely Szent Józsefet
lelkesítette a megtestesült Ige szolgálatában, és az ő közbenjárására
és példája szerint szentségben és igazságban járja útját Isten
előtt.[48]
XIII. Leó pápa már száz évvel ezelőtt felszólította a katolikus
világot, hogy kérje Szent Józsefnek, az egyetemes Egyház védőszentjének
oltalmát. A Quamquam pluries kezdetű enciklikában arra az
"atyai szeretetre" hivatkozott, amellyel József a "gyermek Jézust
szerette", és "a szent család gondos őrzőjének" oltalmába ajánlotta és
rábízta azt a drága örökséget, amelyet "Jézus Krisztus a vére árán
szerzett". Miként említettük, az Egyház azóta is esedez
Szent József oltalmáért, "arra a szeretetre hivatkozva, amely őt
Isten Szeplőtelen Szűz Anyjához fűzte", és neki ajánlja minden gondját:
azokat is, amelyek az emberi családot fenyegetik.
Ma is számtalan okunk van, hogy ugyanígy imádkozzunk:
"Távolítsd el tőlünk, ó, legszeretőbb atya, a tévelygés és romlottság
mételyét, védelmezz az égből, ó, legerősebb támaszunk a harcban, és
amint kiragadtad egykor a Kisded Jézust a legnagyobb életveszélyből,
védd meg most is Isten szent Egyházátaz ellenséges cselvetésektől és
minden bajtól."[49] A mai időkben is
állandóan komoly okunk van
arra, hogy minden embert Szent Józsefnek ajánljunk.
32. Szívből kívánom, hogy ez a Szent
Józsefre emlékeztető kis
irat bennünk is újítsa meg azt a buzgó imádságot, amelyet elődöm száz
évvel ezelőtt hozzá intézni javasolt. Ez az imádság és Szent József
alakja minden bizonnyal új aktualitást nyer korunk Egyháza számára
az új keresztényévezred küszöbén.
A II. Vatikáni Zsinat tovább fokozta bennünk a fogékonyságot Isten
"nagy tettei" iránt. Nevezetesen az üdvösség azon terve iránt,
amelynek József kimagasló szolgája volt. Amikor tehát annak oltalmába
ajánljuk magunkat, akire maga Isten bízta rá "legdrágább és legnagyobb
kincsei védelmét",[50] akkor egyben
azt
is meg akarjuk tőle
tanulni,
hogyan szolgáljuk "az üdvösség tervét". Legyen Szent József
mindannyiunk számára Krisztus üdvözítői küldetése szolgálatában
az egyedülálló tanítómester. Olyan szolgálat ez, amely az egész Egyház
és minden egyes tagjának ügye: a házastársaké és szülőké, azoké, akik
kétkezi munkájukból vagy bármilyen másféle munkából élnek, és azoké is,
akik a szemlélődő életre vagy az apostolságra kaptak meghívást.
Az igaz férfiú, aki magában hordozta az Ószövetség teljes
örökségét, hasonlóképpen bevezetést nyert a Jézus Krisztusban
megalapított új és örök szövetség "kezdetébe" is. Ő mutassa meg
számunkra ennek az üdvösséget ígérő szövetségnek az útjait az új
évezred küszöbén, amelyben az Ige megtestesülésének kimondhatatlan
titkához tartozó "idők teljessége" továbbhalad a beteljesedés felé.
Szent József eszközölje ki az Egyház és a világ, valamint
mindannyiunk számára az Atya, a Fiú és a Szentlélek áldását.
Kelt Rómában, Szent Péter városában, 1989. augusztus 15-én, Szűz
Mária mennybevételének ünnepén, pápaságunk tizenegyedik évében.
II. János Pál pápa
Jegyzetek:
[1] vö. Szt. Iréneusz, Adversus haereses,
IV, 23, 1: S.
Ch. 100/2, pp.
692-694.
[2] XIII. Leó, Quamquam pluries enciklika
Szent Józsefről
(1889. augusztus 15.): Leonis
XIII P.M. Acta, IX (1890), pp. 175-182.
[3] Sacror. Rituum
Congreg., Decr.
Quemadmodum Deus
(1870. december 8.): Pii
IX P.M. Acta, pars I, vol. V, p. 282; IX. Pius, Apostoli levele
Inclytum
Patriarcham (July 7, 1871): idézet helye, pp. 331-335.
[4] vö. Szt. Chrysostom János, In Matth.
Hom. V, 3: PG 57,
57f. The Fathers of
the Church and the Popes, on the basis of their common name, also saw
in Joseph
of Egypt a prototype of Joseph of Nazareth, inasmuch as the former
foreshadowed
in some way the ministry and greatness of the latter, who was guardian
of God
the Father's most precious treasures-the Incarnate Word and his most
holy
Mother: vö., for example, Szt. Bernard, Super "Missus est," Hom. II,
16: S. Bernardi Opera, Ed. Cist., IV, 33f.; XIII. Leó, Quamquam pluries
enciklika Szent Józsefről (1889. augusztus 15.): idézet helye, p. 179.
[5] II. Vatikáni zsinat, Dogmatikus
konstitúció az Egyházról, Lumen
Gentium, 58.
[6] vö. ugyanott, 63.
[7] II. Vatikáni zsinat, Dogmatikus
konstitúció az isteni kinyilatkoztatásról, Dei Verbum, 5.
[8] ugyanott,
2.
[9] vö. II. Vatikáni zsinat, Dogmatikus
konstitúció az Egyházról, Lumen
Gentium, 63.
[10] II. Vatikáni zsinat, Dogmatikus
konstitúció az isteni kinyilatkoztatásról, Dei Verbum, 2.
[11] Szentszéki Rítuskongregáció, Decree
Novis hisce
temporibus (1962. november 13.): AAS 54 (1962), p. 873.
[12] Szt. Ágoston, Sermo 51, 10, 16: PL
38, 342.
[13] Szt. Ágoston, De nuptiis et
concupiscentia, I, 11,
12: PL 44, 421; vö.
De consensu evangelistarum, II, 1, 2: PL 34, 1071; Contra Faustum, III,
2: PL
42, 214.
[14] Szt. Ágoston, De nuptiis et
concupiscentia, I, 11,
13: PL 44, 421; vö.
Contra Iulianum, V, 12, 46: PL 44, 810.
[15] vö. Szt. Ágoston, Contra Faustum,
XXIII, 8: PL 42,
470f.; De consensu
evangelistarum, II, 1, 3: PL 34, 1072; Sermo, 51, 13, 21: PL 38, 344f.;
Szt. Tamás, Summa Theol., III, q. 29, a. 2 in conclus.
[16] vö. Párbeszéd
1980. január 9., 16. február 20.:
Insegnamenti, III/I
(1980), pp. 88-92; 148-152; 428-431.
[17] VI. Pál, Párbeszéd a "Equipes
Notre-Dame" mozgalommal (1970. május 4.), n. 7: AAS 62 (1970), p. 431.
Similar praise of the Family of
Nazareth
as a perfect example of domestic life can be found, for example, in
XIII. Leó, Apostoli levele Neminem fugit (June 14, 1892); Leonis XIII
PM. Acta,
XII
(1892), p. 149f.; Benedict XV, Motu Proprio Bonum sane (1920. július
25.):
AAS 12
(1920), pp. 313- 317.
[18] Apostoli buzdítás Familiaris
Consortio (1981. november 22.), 17: AAS
74 (1982), p. 100.
[19] ugyanott, 49: idézet helye, p.
140;
vö. II. Vatikáni zsinat,
Dogmatikus konstitúció az Egyházról, Lumen
Gentium, 11; Dekrétum a világi hívekapostolkodásáról, Apostolicam Actuositatem, 11.
[20] Apostoli buzdítás Familiaris
Consortio (1981. november 22.), 85: idézet helye, pp. 189f.
[21] vö. Szt. Chrysostom János, In
Matth. Hom. V, 3: PG
57, 57f.
[22] VI. Pál, Párbeszéd (1966. március
19.): Insegnamenti,
IV (1966), p. 110.
[23] vö. Római misekönyv, könyörgés
Szent József, a Boldogságos Szűz Mária jegyese ünnepére.
[24] vö. ugyanott, prefáció Szent
József, a Boldogságos Szűz Mária jegyese ünnepére.
[25] XIII. Leó, Quamquam pluries
enciklika Szent Józsefről
(August 15, 1889): idézet helye, p. 178.
[26] Pius XII, Rádiós üzenet az Egyesült
Államok katolikus diákjainak (1958. február 19.): AAS 50 (1958), p.174.
[27] Origenész, Hom.
XIII in Lucam, 7: S. Ch. 87, pp 214f.
[28] Origenész, Hom.
XI in Lucam, 6: S. Ch. 87, pp. 196f.
[29] vö. Római misekönyv, I.
eucharisztikus ima
[30] Szentszéki Rítuskongregáció,
Quemadmodum Deus dekrétum
(1870. december 8.): idézet helye, p. 282.
[31] könyörgés a Boldogságos Szűz Mária
miséjéből, 1,
"Názáreti Szűz Mária," prefáció.
[32] Apostoli buzdítás Familiaris
Consortio (1981. november 22.), 16:106.
cit., p. 98.
[33] XIII. Leó, Quamquam pluries
enciklika Szent Józsefről
(1889. augusztus 15.): idézet helye, pp. 177f.
[34] vö. Laborem Exercens enciklika
(1981. szeptember 14.), 9: AAS 73
(1981), pp. 599f.
[35] ugyanott, 24: idézet helye, p.
638.
A pápák az utóbbi időben folyamatosan bemutatják Szt. Józsefet, mint a
dolgozók és a munkások példaképét; vö., például, XIII. Leó, Quamquam
pluries enciklika Szent Józsefről (1889. augusztus 15.): idézet helye,
p. 180; Benedict XV, Motu proprio Bonum sane (1920. július 25.): idézet
helye,
pp. 314-316; XII. Pius, Discourse (1945. március 11.), 4: AAS 37
(1945), p.
72: Párbeszéd (1955. május 1.): AAS 47 (1955), p. 406; XXIII. János,
Rádiós üzenete (1960. május 1.): AAS 52 (1960), p. 398.
[36] VI. Pál, Párbeszéd (1969. március
19.): Insegnamenti,
VII (1969), p. 1268.
[37] ugyanott: idézet helye, p. 1267.
[38] vö. Szt. Tamás, Summa Theol.
II-IIae, q. 82, a. 3,
ad 2.
[39] ugyanott, III, q.
8, a. 1, ad 1.
[40] vö. XII. Pius, Haurietis aquas
enciklika (1956. május 15.), III: AAS
48 (1956), pp. 329f.
[41] vö. Szt. Tamás, Summa Theol.
II-IIae, q. 182, a. 1,
ad 3.
[42] vö. Szentszéki Rítuskongregáció,
dekrétuma Quemadmodum Deus (1870. december 8.): idézet helye, p.283.
[43] ugyanott: idézet helye, pp. 282f.
[44] XIII. Leó, Quamquam pluries
enciklika Szent Józsefről
(1889. augusztus 15.): idézet helye, pp. 177-179.
[45] Szinódus előtti apostoli buzdítás
Christifidele
Laici (1988. december 30.), 34: AAS 81 (1989), p. 456.
[46] II. Vatikáni zsinat, Dogmatikus
konstitúció az isteni kinyilatkoztatásról, Dei Verbum, 1.
[47] VI. Pál, Párbeszéd (March 19,
1969): Insegnamenti,
VII (1969) p. 1269.
[48] vö. Római misekönyv, könyörgés,
imádság Szt. József, a Boldogságos Szűz Mária jegyese, ünnepének
ajándékai; imádság és áldozás utámi könyörgés Szent József votív
miséből.
[49] vö. XIII. Leó,
"Oratio ad Sanctum Iosephum,"
contained
immediately after the text of the Quamquam pluries enciklika Szent
Józsefről
(1889. augusztus 15.)-Leonis XIII P.M. Acta, IX (1890), p. 183.
[50] Szentszéki Rítuskongregáció,
dekrétuma Quemadmodum Deus
(1870. december 8.): idézet helye, p. 282.
|