Nyolcvan év és az azt megélt ember Istenből táplálkozó derűje sugárzik abból az interjúkötetből, amelyben Takács Nándor nyugalmazott székesfehérvári megyéspüspök osztja meg életét és gondolatait Szerdahelyi Csongorral és az olvasókkal. A Szent István Társulat Pásztorok című sorozatának legújabb kötete a Szent István Könyvhét egyik újdonsága.
A Kisbojtárból főpásztor címet viselő könyv segítségével végigkövethetjük a hagyományosan vallásos környezetből származó, gyermekkorában kisbojtárként is dolgozó főpap életét, aki alig tízévesen hagyta maga mögött faluját, Rábacsanakot a jó hírű szerzetesi gimnáziumért és a karmelita növendékségért. Nem sokáig élvezhette azonban a szerzetességet, hiszen pappá szentelését – a rendek feloszlatása után – már mint a győri egyházmegye kispapja érhette meg. Az állam által jóváhagyott lelkipásztori beosztásra is sokat kellett várnia: felszentelése után huszonkét évvel kapta meg első kápláni kinevezését. Előtte – zenei tehetségének köszönhetően – szemináriumi elöljáróként, kántorként és karnagyként, valamint „zugkáplánként” működött.
Bár hivatalosan nem szolgálhatott papként, mindvégig a lehető legteljesebb módon gondozta a lelkeket, és a titkosrendőrség vagy a békepapi mozgalom próbálkozásainak sem engedett. A nyolcvanas években már plébános is lehetett „nem megfelelő” múltja ellenére, majd a győri püspöknek sikerült elérnie, hogy szemináriumi elöljáróvá nevezzék ki. Az állami szigor további enyhülésével aztán a megüresedő püspöki székek egyikével ismerte el a magyar és az egyetemes egyház Takács Nándor nem mindennapi életútját.
A nyugalmazott székesfehérvári püspök ma sem pihen: előadásokat és lelkigyakorlatokat tart, zarándoklatokat vezet.
