A vallásos líra az Istentől eltávolodott huszadik században sokkal kevésbé volt meghatározó, mint a régebbi korokban, különösen a papköltők kerültek kívül a hivatalos irodalom körein. Pedig Sík Sándor, Mécs László és társaik munkássága irodalmi és egyházi szerepük miatt figyelemre és megörökítésre méltó.

A Leletmentés című tanulmánykötet elsősorban a két világháború közti időszakra koncentrálva mutatja be az 1900-as évek katolikus irodalmát, amelynek szellemi előzménye mindenekelőtt a kitűnő esszékkel és szónoklatokkal utat mutató Prohászka Ottokár, lírai forrása pedig Ady és a francia katolikus költészet.

Rónay nem rejti véka alá, hogy a legnagyobb papköltők is folyamatosan őrlődtek a líraiság és a keresztényi tanító szándék között, s rendre az utóbbi mellett döntöttek. Ez pedig általában nem kedvezett a versek minőségének, az istengyermeki látásmód ráadásul többeknél gyermetegségbe is átcsapott.

Rónay amellett, hogy csöppet sem palástolja e költők hibáit, mély meggyőződéssel kiáll tehetségük, eszmeiségük, tanításuk mellett. A méltatlanul elfeledett Mentes Mihályról, az irodalomtörténész által személyesen is ismert Ágoston Juliánról és 1956 katolikus irodalmi vonatkozásairól pedig kifejezetten hiánypótló, dokumentum értékű írásokkal szolgál.

A kötetet kezdő tanulmány kikacsintás a világirodalomba és a mába: Rónay a három éve elhunyt II. János Pál irodalmi munkásságán keresztül döbbenti rá az olvasót, a vallásos irodalomnak igenis van jelene és jövője.