A halottak tisztelete az emberiség életéhez hozzátartozó és vele egyidős cselekedet. Ennek minden nép a maga módján tesz eleget. Az Egyház ősi gyakorlata, hogy imádkozik a megholtakért.
Az ünnep mai formája a bencés szerzetesektől származik, akik már a 10. században ezen a napon emlékeztek meg az összes megholtról. Az Egyház élő hittel terjeszti bizakodó kérését a Mindenható elé: „add kegyelmedet elhunyt gyermekeidnek, hogy a földi élet halandóságát legyőzve örökre szemlélhessenek téged, aki alkottad és megváltottad őket”.
Sok helyen már Mindenszentek ünnepének estéjén megemlékezést tartanak a megholtakról.
A gyászmisék prefációi az örök életről és a dicsőséges feltámadásról szólnak: „A boldog feltámadás reménye Krisztusban ragyogott föl nekünk, és így, bár szomorít a halál kényszere, az ígért örök élet megvigasztal minket. Mert híveid élete, Urunk, megváltozik, de meg nem szűnik, és amikor halandó testünk enyészetnek indul, lelkünket a mennyben örök otthon várja.”
E napon sokszor fohászkodunk: „Adj, Uram, örök nyugodalmat nekik!”