A család az emberiség kincse
Az első katolikus-ortodox fórum zárónyilatkozata
2008. december 16. kedd 15:47


Az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) szervezésében első alkalommal rendeztek európai katolikus-ortodox fórumot december 11. és 14. között Trentóban. A találkozón a katolikus és az ortodox egyház összesen harminc képviselője vett részt Európa minden tájáról, az Uraltól az Atlanti-óceánig. A tanácskozáson részt vett Erdő Péter bíboros, a CCEE elnöke.


A találkozó résztvevői záródokumentumukban is kifejezték mély bánatukat Őszentsége II. Alekszij, Moszkva és egész Oroszország pátriárkájának hirtelen halála miatt, aki egyike volt a fórum kezdeményezőinek és támogatóinak.

A fórum témája A család, az emberiség kincse volt. Európa kultúrájának kialakulásához számtalan család járult hozzá, akik iránt hálájukat fejezték ki a résztvevők. A négynapos találkozón a házasság és a család témaköréhez tartozó kérdésekről, valamint a szexuális erkölcs különböző vonatkozásiról folytattak megbeszéléseket. Elsősorban olyan antropológiai kérdésekkel foglalkoztak, amelyek döntő jelentőségűek a jelen és a jövő emberisége számára. A rendezvény abban kívánta segíteni a feleket, hogy meghatározzák a közös pontokat a társadalmi és erkölcsi kérdésekben, és felismerjék társadalmi és erkölcsi tanításuk hasonlóságát.

A dokumentumban kiemelik: a házasság és a család a teremtett rend része, nem pusztán emberi döntés eredménye. A család alapja a házasság, férfi és nő Isten alkotta szövetsége. A záródokumentum három részben tárgyalja a fórumon felmerült kérdéseket: család és házasság, a család küldetése, javaslatok és kérések.

A család és a házasság témakörében katolikus és ortodox beszámolók is elhangzottak, melyek során mindkét fél hangsúlyozta: a házasság a hitvestársak életre szóló szövetsége, testi és lelki értelemben egyaránt. A férfi és a nő testi kapcsolatát Isten áldása kíséri viseli a házasságban, amely teljes egység, s egyúttal az emberiség fennmaradásának és a tiszta szerelem kifejezésének forrása.
Mindkét fél elutasítja a homoszexuális kapcsolatokat, a fajtalankodás, a házasságtörés, a házastársi hűtlenség minden formáját csakúgy, mint a prostitúciót és a szabad szerelmet. Ugyanakkor felismerik a pasztorális feladatok szükségességét azon emberek között, akik rendellenes hajlamokkal rendelkeznek, illetve nem az evangélium erkölcsi tanítása szerint élnek.

A család küldetését a mindkét fél által képviselt, közös szempontok alapján fogalmazták meg. Az első családnak adott isteni utasítás minden családra vonatkozik: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá” (Ter 1,28). A katolikus és az ortodox fél egyetért abban, hogy az emberi élet továbbajándékozásának egyedüli erkölcsi környezete a család.
A két egyház méltányolja azokat a nemzetközi dokumentumokat, amelyek támogatják a családot (pl. az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának azon kitételeit, amelyek minden ember családalapításhoz való jogát, illetve a társadalom alapsejtjeként definiált család állami védelmének jogosságát fogalmazza meg), ugyanakkor megjegyzik, hogy az utóbbi időben olyan törekvés vált érezhetővé, amely a gender-ideológia (választott nem) bevezetésének szándékával kétértelművé igyekszik tenni a nemzetközi dokumentumok szóhasználatát.

A zárónyilatkozat különösen tragikusnak nevezi, hogy a XXI. században számos család nem tud megélni a szülők keresetéből, s ezért apák és anyák százezrei kényszerülnek rá, hogy elhagyják családjukat, és egy gazdagabb országban próbálják megteremteni a család eltartásához szükséges anyagiakat. Ez a válások számának drasztikus növekedésével jár, és számtalan gyermeknek okoz szenvedést.

A modern, szekularizált társadalmi szemléletben sokszor megkérdőjeleződik az anyai hivatás fogalma. A katolikus és ortodox felek kitartanak az anyaság szent volta mellett, és hangsúlyozzák, hogy ezt a társadalomnak is el kell fogadnia.

A dokumentum hangsúlyozza, hogy a szülők a gyermek elsődleges nevelői, s az emberi élet továbbadásához kötődik a szülőknek a gyermekneveléshez fűződő joga és kötelessége is. A gyermek harmonikus fejlődését leginkább a család – az anya, az apa és a testvérek közössége – biztosíthatja. A szexuális nevelés különleges odafigyelést igényel.

A záródokumentum foglalkozik a jelen kor társadalmi nehézségeivel, amelyek a mai ember, így a családok erkölcsi magatartását is befolyásolják. Napjaink pénzügyi és gazdasági válsága mellett az egyházak a demográfiai válság miatt is aggodalmukat fejezik ki, amely különösen mélyen érinti az európai családokat. A két egyház arra figyelmezteti a politikai vezetőket, hogy időben tegyenek azért, hogy a családokat ismét kiemelt társadalmi értékként kezeljék.

A fórum mindezek mellett háláját fejezi ki azokért a változásokért, amelyek a családokat segítik: az anyaság fontosságának elismeréséért a társadalomban és a gazdasági életben egyes országokban; a hátrányos helyzetűeknek és időseknek nyújtott pénzügyi és társadalmi segítségért.

A záródokumentum hat javaslatot, illetve kérést fogalmaz meg:
A demográfiai válság leküzdése érdekében sürgetik a család és a házasság intézményének helyreállítását.
Kifejezik meggyőződésüket, hogy Európa megújulásának záloga az egy férfi és egy nő házasságán alapuló család intézményének megerősítése.
Felszólítják a politikai intézményeket, hogy biztosítsák a szülők jogát gyermekeik neveléséhez.
Komoly veszélyt látnak abban, hogy a gyermekek szükségleteit és a családok jólétét szemmel láthatóan gazdasági érdekeknek rendelik alá.
A fórum arra kéri a munkáltatókat, gondoskodjanak arról, hogy a munkabér lehetővé tegye a méltó családalapítást és -fenntartást.
A záródokumentum végül az emberiség jövőjét meghatározó erkölcsi döntésre hívja fel a figyelmet: „Válaszd az életet!” (MTörv 30,19)

A fórumon tapasztaltak alapján a katolikus és ortodox képviselők célul tűzték ki, hogy meghatározott időközönként eszmecserét folytassanak küldetésük fontos kérdéseiről.