Pro Ecclesia Hungariae-díjban részesült Csókay Károly SJ
2017. március 30. csütörtök 13:35


A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Pro Ecclesia Hungariae-díjat adományozott Csókay Károly jezsuita atyának. A kitüntetést a testület nevében a konferencia elnöke, Veres András győri megyéspüspök adta át március 30-án, Budapesten. A díjjal a püspöki konferencia elismerését fejezi ki azért a szolgálatért, amelyet élete folyamán Csókay Károly jezsuita atya a Katolikus Egyházért végzett.

Csókay Károly 1926. december 7-én született Mosonban.

A kalocsai jezsuita Szent István Gimnáziumban érettségizett 1944-ben, majd ezt követően az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanult, ahol 1949-ben vegyészdiplomát szerzett. Ez év szeptemberében elhagyta Magyarországot és Louvain-ben az egyetemen elkezdte tanulmányait a kémiai doktorátus megszerzésére. Közben újra felerősödött benne a papi és szerzetesi hivatás és 1950. szeptember 22-én kérte felvételét a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartományába. A noviciátus éveit Belgiumban (Arlon-ban) töltötte, ahol 1952-ben fogadalmat tett.

1952 és 54 között filozófiai tanulmányokat végzett a rend főiskoláján, a Louvain melletti Eegenhoven-ben. Utána Spanyolországba került 1954-ben, ahol a barcelonai kollégiumban magiszter lett, majd 1955 és 58 között teológiai tanulmányait Oñaban végezte. 1957. július 30-án szentelte őt pappá (Loyola-Azpeitia-ban De Arriba y Castro bíboros), Spanyolország prímása. 1959-ben Colombiában végezte el a terciát és utána lelkipásztorkodni kezdett.

1959-ben megkezdte missziós munkáját Chilé-ben, ahol az ország déli részén, Concepción környékén kis falvakban dolgozott két éven át, mint népmisszionárius. Ezt követően (Chuquicamatában) öt éven át bányalelkészként szolgált és a plébánia ipariskolájában, mint prefektus és tanár tevékenykedett. Nyaranta a bolíviai határ menti kénbányákban végzett missziós szolgálatot.

1967 és 1975 között Santiago nyomorövezetében (Población Santiago-ban) volt lelkipásztor, ahol templomot építetett, új plébániai közösséget szervezett, ellátta a kis létszámú magyar közösség lelkipásztori szolgálatát, amely segítette őt abban, hogy megőrizze anyanyelvét.

P. Ádám János provinciális kérésére 1975-ben Canadába, Montreálba ment, ahol a magyar plébánián káplánként szolgált P.Chilla Raymond SJ plébános mellett és eközben hét éven át a fiú cserkészcsapat parancsnoka volt. 1985-ben Csókay atya fél évet töltött Courtland városában, mint plébános a Szent László templomnál, majd 1986 és 93 között ismét Montreal-ban szolgált, mint a Magyarok Nagyasszonya egyházközség plébánosa. Itt megszervezte a Cursillo-t és az egyházközség lelki “Megújulás”-át valamint a Jézus Szíve Szeretetszolgálatot.

Magyarországra 1993-ban tért vissza, amikor is elöljárója, Nemesszeghy Ervin kérésére a Mária utcai ház minisztere lett, emellett segítette a lelkipásztori munkát és a hitoktatást. 1994 tavaszán Ungváron és környékén szolgált, majd májusban visszatért hazánkba és a Miskolc-Avas-Déli Jezsuita plébánián először káplán, majd 1994 és 1999 között plébános volt. Megszervezte az iskolai hitoktatást, együttműködött a jezsuita gimnáziummal, gondoskodott a szegényekről és a betegekről, a világi híveket bekapcsolta a közösség életébe.

A 2003-as évet Püspökszentlászlón töltötte, ahol lelkigyakorlatokat kísért. 2004 és 2009 között ismét miskolci plébánosként részt vett a Cursillo mozgalom papi szolgálatában, illetve más plébániákon helyettesített vagy lelki napokat tartott.

Lelkipásztori munkája mellett könyveket fordított, így Hurtado Szent Albert kortárs jezsuita egyik összefoglaló művét a „Fényt ad életednek” című művet, valamint Ignacio Larrañaga: „Mária csendje” című könyvét fordította le magyar nyelvre. Chilei lelkipásztori munkájáról szól az „Egy magyar hithirdető Chilében” című írása.

Jelenleg nyugdíjas kisegítő papként él Miskolcon.

Mit jelent számára jezsuitának lenni? Erről így vall ő maga:
„Úgy éreztem, Urunk Jézus arra hívott, hogy jezsuita legyek, ezért kértem felvételemet a Jezsuita Rendbe. Célomnak tekintettem, hogy Urunk Jézussal közeli kapcsolatban éljek, és segítsem embertársaimat, hogy ők is megismerjék Isten irántuk való szeretetét, ami Krisztus Urunk értünk való áldozatában mutatkozott meg. Hálát adok Istennek, hogy jezsuita és testvéri közösségben élhetek, és itt szolgálhatom Urunk Jézus egyetemes Egyházát, fogadalmaink szellemében.”