A keresztútjárás hagyománya az apostolok koráig nyúlik vissza. A keresztút eredetileg az az útvonal Jeruzsálemben, amelyet Jézus végigjárt a kereszttel a Golgotáig. Ezt nevezik via dolorosának (a fájdalmak útja), illetve via crucisnak (a kereszt útja). A hagyomány szerint e szent úton már a föltámadás utáni napokban végigmentek néhányan (az utolsó vacsora terme, Annás és Kaifás háza, Golgota, Szentsír, Praetorium, Getszemáni kert, Olajfák hegye, Kidron-völgy, Sion hegye). Jézus édesanyja, Szűz Mária is felkereste fia szenvedésének helyeit annak mennybemenetele után.

Később emlékkápolnákat is létesítettek az útvonal főbb állomásainál. A ferencesek vezetésével már a XIV. századtól zarándokok látogatták, bár azok az állomások nem voltak teljesen azonosak a maiakkal. Európában elsőként Itáliában imádkozták a stációkat. Szabadtéren a németek állítottak föl először keresztutat a XV. században – hét állomással. A tizennégy stációs forma Betlehemben 1518-tól honosodott meg, Európa-szerte csak a XVIII. században terjedt el. Az állomások számát, a keresztút felállításának helyét, körülményeit és az ájtatosság módját XII. Kelemen pápa szabályozta és egységesítette 1731-ben kiadott rendeletében.

Számos szép, művészi keresztutat, kálváriát találunk szerte az országban. Híres többek között a magyarpolányi, melyről képeket közlünk, valamint a magyarok által emelt fatimai keresztút is, melyet végigjárt a tavalyi engesztelő imaévben az Erdő Péter bíboros által vezetett nemzeti zarándoklat.

Keresztutak címmel az Új Ember Kiadó a nagyböjt elején megjelentette Adoremus kiadványának különszámát, melyben helyet kaptak - többek között - Prohászka Ottokár, Szedő Dénes OFM, Csanás Béla, Thomas Merton és Michel Quoist keresztúti elmélkedései is.

Fotó: Lauer Tamás, Szerdahelyi Csongor

       
(Forrás: MKPK Sajtóiroda)