Tamás Gyuláné a Pécsi Egyházmegyei Karitász tagja, a Szociális Testvérek Társaságának kültagja kapta a Szent Erzsébet rózsája-díjat
2016. november 21., hétfő 19:00

Tizenhetedik alkalommal adta át a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a Szent Erzsébet rózsája-díjat. A kitüntetésre javasoltak közül ebben az évben a testület tagjai Tamás Gyulánét választották ki, Szabó Katalin, a Szociális Testvérek Társasága elöljárójának ajánlása alapján. A díjat Veres András győri megyéspüspök, az MKPK elnöke adta át november 21-én, hétfőn Budapesten, a Duna Palota Színháztermében.

Tamás Gyuláné sok évtizede ismeri, szereti és szolgálja Komló és térsége elszegényedett, munkanélküliséggel, szegregációval, sokféle hátrányos helyzettel küzdő lakosságát. Fáradhatatlan és sokrétű karitász-szolgálata szakmai tudásból, de főként Isten mélységes szeretetéből fakad és az egyház látható határain messze túlmutat. Ezt egyházi és világi kitüntetései egyaránt tanúsítják.

Tamás Gyuláné 1943-ban született Kassán. 1969-ben kötött házasságot, majd megszületett leány gyermeke. 1977-ben megözvegyült, leányát egyedül nevelte, aki jelenleg a komlói katolikus óvoda óvónője és vezetője.

Anikó néni elkötelezett hitéletéből fakad, hogy egyházközségi adminisztratív feladatokat is szívesen végzett, lányával együtt az egyházközség életébe, tevékenységébe rendszeresen bekapcsolódott.

Miután elvégezte a három éves teológiai tanfolyamot, plébánosa kérésére, a várostól nem messze Béta aknán található 100 roma család lakta telepre járt, hogy hittant tanítson a cigánygyerekeknek. Látva az itt élő családok helyzetét, központi szerepet vállalt a rászorulók megsegítésének feladataiban.

A Plébániai Képviselőtestület 1989-ben döntött a Karitász Csoport megalakításáról, amely 27 éve biztosítja az egész város által támogatott működést. A karitász napi rendszeres nyitva tartásának eredménye, hogy Komló lakói naponta hozzák el adományaikat, amelynek köszönhetően a nehéz helyzetben élő családok ellátása folyamatos és sokrétű.

2000-től a hátrányos helyzetű cigánygyerekek részére óvodát tartanak fenn, amelyben negyven nehéz sorsú gyermekkel foglalkoznak. Hitvallásuk szerint a leszakadt térségek jövőjének építését a gyermekek nevelésével, képzésével lehet elkezdeni. A Boldog Ceferino Katolikus Óvoda és a kiemelkedő minőségű karitászmunka fenntartását segíti elő a Szent Kinga Karitász Alapítvány, amelynek Tamás Gyuláné a kezdetektől kuratóriumi elnöke.

Külön kiemelendő, hogy az Önkormányzat irányításában az Alapítvány már több éve fogad közmunkásokat, akik gyakran nem kapcsolódnak a hithez, de az itt eltöltött hónapjaik során egyrészt támogató közeggel, másrészt valódi keresztény lelkülettel találkoznak, amely emberi méltóságuk építéséhez is hozzájárul. Érdeklődéssel és örömmel élnek az Anikó néni által felkínált lelkiségi programokkal. 2015-ben többen részt vettek Budapesten, a Szociális Testvérek Társasága által szervezett Az Élet Iskolája – tanulj élni Szent Benedektől című kurzuson. Emellett számos program, imalehetőség, hitbeszélgetések, kirándulás, képzés közül választhatnak Tamás Gyuláné szervezésében.

A Díjazott önkéntesként végzi áldozatos munkáját, a karitász irányítását, a plébániai feladatok elvégzését, sekrestyési szolgálatot, hajléktalan ellátást, a hitoktatást és a Cursilloban is munkatársi feladatot lát el. A város intézményeivel, önkormányzatával több közös feladatban együttműködve dolgozik.

 
A díjátadó est bevételét a püspöki konferencia idén a Sant’Egidio (Szent Egyed) közösség javára ajánlja fel, akik hálásan köszönnek minden nagylelkű támogatást!
 
Számlaszám: MKPK Titkársága CIB Bank Zrt. 11100104-90012347-10000001
 
 
A díj átadására évente Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepéhez kapcsolódóan, kulturális rendezvény keretében kerül sor.
 
Az elmúlt évek kitüntetettjei:

2015 – Szóda Józsefné, az Esztergom-Budapesti Egyházmegyei Karitász tagja
2014 – Simon Sándorné, a Ferences Világi Rend tagja
2013 – Mészáros Gézáné, a kalocsai karitász önkéntes munkatársa
2012 – Nagy Lászlóné, a pusztadobosi plébániai karitászcsoport vezetője
2011 – Jáki Zoltánné, a Kaposvári Egyházmegyei Karitász önkéntesként dolgozó vezetője
2010 – Soltész Mária, a szendrőládi cigányság felkarolásáért
2009 – Hajdó Györgyné Madaras Olga, a pusztaszabolcsi plébániai karitász önkéntese
2008 – Messné Mezey Klára, a pécsi székesegyház plébániáján működő Családért Csoport vezetője
2007 – Mádl Dalma, a Katolikus Karitász jószolgálati nagykövete
2006 – Gombás Istvánné Fehér Anna, a szenvedélybetegek gyógyulásáért kifejtett fáradhatatlan önzetlen tevékenységéért
2005 – Meszlényi László és Meszlényiné Bükkösi Gabriella, a Katolikus Alkoholistamentő Szolgálat és a Katolikus Karitász önkéntes munkatársai
2004 – Kurucz Béláné Mészáros Márta, a kiskunfélegyházi Szent István-plébániai karitászcsoport alapító tagja
2003 – Fábián Zsuzsanna, az Egri Főegyházmegyei Karitász munkatársa
2002 – Dr. Halász Tiborné, a Krízis-iroda vezetője a Magyar Máltai Szeretetszolgálat debreceni csoportjából
2001 – Győrvári Edit, a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász Családsegítő Szolgálatának munkatársa
2000 – Matt Jánosné, a pécsi pálos templom karitászcsoportjának vezetője

Budapest, 2016. november 21.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Budapest, 2016. november 21.