Megkezdődött a Katolikus Társadalmi Napok programsorozata
2017. június 25., vasárnap 20:25

Ünnepi megnyitóval kezdődött el június 25-én 14 órakor az idei Katolikus Társadalmi Napok (KATTÁRS) a győri Dunakapu téren. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) által szervezett rendezvény ez évi mottója: „A családban megélt szeretet öröme az Egyháznak is öröme” (Amoris laetitia) – a KATTÁRS idei központi gondolata a család témája. A Szent László-évet is ünneplő rendezvény színes programját kerekasztal-beszélgetések, előadások, koncertek, játékok és konferenciák alkotják, melyet idén sport, ifjúsági, gyerek- és interaktív programok is kiegészítenek.


A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia ötödik alkalommal rendezi meg a Katolikus Társadalmi Napokat, amelynek fő célja bemutatni minden érdeklődő számára az Egyház társadalmi tanítását. Először 2013-ban Budapesten, majd 2014-ben Miskolcon, 2015-ben Debrecenben, az előző évben újra Budapest adott otthont a rendezvénynek. A kétnapos eseményt idén Győr városa látja vendégül június 25. és 27. között a Dunakapu téren. A korábbi évekhez hasonlóan az idei KATTÁRS elsősorban azt szeretné bemutatni, hogy a Katolikus Egyháznak az evangélium alapján van megoldása a mai kor társadalmi kérdéseire és problémáira.

Ma, amikor egyfajta kultúrharc folyik az emberi lelkekért, oly módon, hogy igyekeznek megrendíteni a legalapvetőbb és legtermészetesebb emberi közösségek, a házasság és a család alapjait, nagy szükség van ilyen rendezvényekre, ahol megerősíthetjük azokat, akik még nem veszítették el az alapvető értékrenddel való természetes kapcsolatot, és ugyanakkor artikuláltan megfogalmazhatjuk ezekről a katolikus véleményt az egész társadalom felé. Különösen öröm számunkra, hogy a rendezvény kapcsolódik a Szent László Jubileumi évhez, amely mindnyájunkat meg akar erősíteni az Istennel és a nemzettel való kapcsolatunkban. Meggyőződésünk szerint ugyanis élő hitre lehet építeni hűséges házasságot és áldozatos családi életet, amelyek alapjai a nemzet fejlődésének is – ezekkel a szavakkal köszöntötte a rendezvény hivatalos megnyitó ünnepségen az egybegyűlteket Veres András győri megyéspüspök, a rendezvény egyházi fővédnöke.

Habsburg-Lotharingiai Eduard, Magyarország szentszéki nagykövete, a rendezvény védnöke beszédében elmondta, nagyon öröm számára, hogy ez a rendezvény a családra, valamit az Egyháznak a családok iránti küldetésére irányítja a figyelmet. Napjainkban Európában egyre kevésbé tartják fontosnak a családot. Az Egyház szerepe kulcsfontosságú, Magyarország szentszéki nagyköveteként a munkája miatt is megtapasztalta, hogy a családdal és a házassággal kapcsolatos gazdag múltjára építve az Egyház lehet az a hajó, amellyel a család intézménye biztonságban révbe érhet a XXI. században is.

Székely János kinevezett szombathelyi püspök, az MKPK Caritas in Veritate Bizottságának elnöke Szent II. János Pál pápa szavait idézve kiemelte: „Ne féljetek, nyissátok meg, tárjátok ki a kapukat Krisztus előtt. A társadalmi élet, a kultúra széles világának kapuit. Krisztus tudja, mi lakik az emberben, egyedül Ő tudja. Európa ebből a kegyelmi kincsből, fényből, az Evangélium erejéből született meg valaha. Voltak emberek és népek, akik kinyitották kapuikat Krisztus előtt. Addig élhet a kultúránk, amíg ez a kapu nyitva áll. A KATTÁRS ezt a kaput szeretné nyitogatni, itt Győrben is és hazánkban mindenütt szeretnénk, ha minél több család, minél több emberi szív kapuja kinyílna a Teremtő, az élet forrása felé. Ez a néhány nap szolgáljon arra, hogy nyissuk ki szívünket Krisztus előtt.”

A rendezvény első napján, június 25-én 15 órától a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumban Család, légy az, ami vagy! (Familiaris Consortio III.17.) címmel nemzetközi konferenciára várták az érdeklődőket.

A rendezvény teljes programja az alábbi linket érhető el:
http://www.kattars.hu/program/kattars-2016

Folyamatos tudósítás a rendezvényről:
www.facebook.com/katolikustarsadalminapok

 

Kép: Fehér János, Kéri Marietta