Különös ellentmondásnak
látszik, hogy Jézus Krisztus ugyan feltámadt, látszólag
mégsem változik a világ. Valójában szüntelenül
változik, mert Jézus föltámadása óta
tudjuk, hogy az ember is feltámad az örök életre.
A világot, amelyben él, mérhetetlenül „meghaladja”.
A világ így egyre távolodó múlt lesz
számára, amíg új éggé, új
földdé meg nem dicsőül.
Jézus magára vette az emberi sorsot,
de isteni-személyi azonossága megmaradt. Alászállva
az emberi közösségbe, igazi küzdőtérnek
az emberi lelket-szellemet tekintette, mint aminek döntően
meg kell határoznia az embert, az ember világát. A
valódi dráma színhelye a lélek-szellem. Ezért
a látszólag nem változó világban a változó
embert tanítja Jézus a szeretetre, ami az élet, és
a szeretet következményére, a megbocsátásra.
A világot a rossz meg akarja merevíteni,
a jó meg akarja változtatni. A rosszat azonban csak a megbocsátás
képes kioltani, ezért a világot az változtatja
meg, aki szeret.
Nem igaz tehát, hogy a világ semmit
sem változik, hanem az az igaz, hogy majdnem láthatatlanul,
lassan, mély rétegeiben változik. Az, hogy a
világ él és élni akar, egyértelmûen
azt jelenti, hogy változni akar, és változásának
iránya a szeretet felé mutat.
2003. Húsvétján
Kozma Imre O.H.
|
