Grande János rendünknek az a szentje, akinek életéről talán a legkevesebb hiteles forrás áll a rendelkezésünkre. Ami viszont a legendákból rekonstruálható, méltán kelti fel nemcsak a keresztény utókor, hanem az orvoslás története után érdeklődők figyelmét is. 1546-ban született Carmonában, Sevilla közelében. Hogy megélhetését biztosító szakmára tegyen szert, 13 éves korában elszegődik egy szövetkereskedőhöz. Rövidesen azonban világossá válik előtte, hogy ez a mesterség nem neki való, ugyanis az üzlethez kapcsolódó manipulációkat nem tudja következetes keresztény elveivel egyeztetni. öt évi munkaviszony után arra az elhatározásra jut, hogy felhagy ezzel a foglalkozással. Bevonul a Santa Olalla nevű remetelakba, és a Juan Peccador – Bűnös János – nevet veszi fel. Cellájának magányában világosodik meg előtte Istennek az az akarata, hogy életét teljesen őneki szentelje. Egyszer két beteg és hajléktalan emberrel hozza össze a sors. A nyomorral való megrendítő konfrontáció hatására lassan körvonalazódni kezd benne a krisztuskövetés számára elrendelt konkrét módja is. 19 éves korában elszánja magát és Jerez de la Fronterába megy, ahol a börtönben sínylődő elítélteket és a menhelyek szegényeit ápolja. Két év sem telik bele, s átveszi a Letrőn nevű kórház vezetését, melyet saját elképzelései szerint teljesen átalakít.

Kórházfilozófiája a beteg embert állítja a központi helyre. A róla való gondoskodást azonban nem merülhet ki a medicinai ellátásban, legyen az bármilyen szakszerű is. Meggyőződése, hogy a szenvedő ember számára a leghatékonyabb orvosság egy másik ember gondoskodó közelsége. Ez a nézet nemcsak akkor, a 16. század közepén, volt forradalmi: korunk modern orvostudománya is kezdi az emberi tényezőt a gyógyulás els?dleges feltételeként elismerni. Számtalan praktikus újítást is bevezet, olyanokat is, melyeket ma magától értetődőnek számítanak. Például a paciensek betegségcsoportonkénti elhelyezésével jelentősen csökkentette a kórházi fertőzések gyakoriságát, mely által kialakult a kórház osztályokra való felosztásának gyakorlata, ami egyidejűleg elősegítette az orvosok és az ápolók szakosodási lehetőségét is. Személye vonzerejének köszönhetően hamarosan segítőtársak is csatlakoznak hozzá.

Megismeri Istenes Szent János követőinek, az Irgalmas Testvéreknek a spiritualitását, és megegyezéseket vél felfedezni saját eszmerendszerével. Ez arra indítja, hogy felvételét kérje szerzetescsaládjukba. 1574-ben követ?ivel együtt Granadába megy, ahol mindannyian leteszik a rendi fogadalmat. Jerezbe való visszatérése után a kórházi szolgálat mellett sokoldalú karitatív tevékenységet is folytat: gondoskodik a zarándokokról és a hajléktalanokról, támogatja a háborúk és a természeti csapások következtében elszegényedett embereket, de soha nem feledkezik meg a legnyomorultabbakról, a börtön lakóiról. élete momentumait megjelenítő festők előszeretettel ábrázolják alamizsnaosztás közben, mely során néhány alkalommal – legalábbis a legendák szerint – kenyeret szaporított. Nevéhez ezen kívül számtalan más csoda is fűződik, főként gyógyítások, de még halottak feltámasztása is. Az apostolkodás terén is buzgólkodik: gyermekeknek és betegeinek tart hitoktatást. Számtalan ember őt választja lelki tanácsadójául. 1593-ban megbízatást kap a város egészségügyi rendszerének gyökeres átszervezésére; a modernizálás során vezetése alatt 12 kisebb ispotályt egyesít. A nagy pestisjárvány során, melynek 500 ezer ember esik áldozatul, testvéreivel együtt hősiesen ápolja Jerez betegeit. Hivatásának önfeláldozó teljesítése közben ő maga is megkapja a halálos kórt, és 1600. Június 3-án visszaadja lelkét Teremtőjének.

Grande János Istenes Szent János atyánk hűséges fiához méltóan életét Istennek és embertársainak áldozta. 1853-ban IX. Piusz pápa boldoggá, 1986-ban II. János Pál az újonnan alapított Jerezi Egyházmegye patrónusává, 1996-ban pedig szentté avatja.

Vissza