English version Italiano magyar változat
nyil Nyitólap
nyil Püspökök
nyil Katolikus Lexikon
nyil Könyvtár

Ajánló
Családjaink.hu
Eucharisztikus Kongresszus
Katolikus Karitász
Liturgia.hu
Magyar Kurír
Új Ember
Vatikáni Rádió
Szent István Rádió, Eger
Mária Rádió
nyil Katolikus média bővebben





Szent Péter fillérei
2008. június 27., péntek 21:30

Minden évben Szent Péter és Szent Pál apostolok ünnepéhez kapcsolódik a péterfillérek gyűjtése, ez évben az apostolfejedelmek napja éppen vasárnapra esik. Így június 29-én gyűjtenek a katolikus templomokban a Szentatya karitatív céljaira.

A bevétel összege évente mintegy 60 millió dollár, amelyhez a hazai katolikus közösség is hozzájárul több mint 40 millió forinttal. A kommunizmus évtizedei alatt az itthoni adakozás szünetelt, majd 1993-ban indult újra. Az elmúlt hét év alatt az így összegyűjtött adomány nagyjából megkétszereződött. 2000-ben a magyar hívek 23 millió forinttal járultak hozzá e nemes célhoz, 2007-ben pedig már közel 43 millió volt ez az összeg.

A VIII. századi Angliában alakult ki a „Denarius Sancti Petri” szokása: a megtért angolszászok elhatározták, hogy évente anyagi hozzájárulást küldenek a Szentatyának. A középkor során kötelezővé vált a péterfillérek gyűjtése, ám a reformáció idején megszakadt e gyakorlat. A XIX. század közepén élesztették újjá francia földön, hogy segítsenek a Szentszék akkori nehéz anyagi helyzetén.

XVI. Benedek pápa korábban a péterfillérek eredetéről elmondta, hogy már az első keresztények körében is jelen volt az a meggyőződés, hogy minden egyes hívőnek kötelessége a szegények és rászorulók megsegítése, Jézus szavaival: „Amit a legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek” (Mt 25,39).



(Forrás: MKPK Sajtóiroda)






Napi evangelium
Példát adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.
  Jn 13,1-15

>>> Napi evangélium
Eseménynaptár


PPKE



Legyen a kezdőlapom!      Mozgó ünnepek 2021-ig (pdf)       Mobil változat       RSS       Impresszum